"Márc. 8-9-én Petrozsényban Bálint Róbert petrozsényi és Koppándi Zoltán lupényi fiatal unitárius lelkészek szerveztek programot, melyet ,,magyarság-kúrának" lehetne nevezni. Arra gondoltak, hogy a Homoródszentmártonban nyaranta megrendezett szórványtábor résztvevőivel évközben is foglakozni kell. Ezután a Zsilvölgyi Ifjúsági Konferencia gyűlésén az éves tevékenységi programról volt szó, az ökumenikus istentisztelet után pedig a kolozsvári Fűszál együttes zenés műsorára került sor. /Ch. A.: Magyarság-kúra. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 10./"

"A kolozsvári Unitárius Kollégium X. osztálya nyári kerékpártúrára indult, Dél-Erdély szórványvidékeinek, pusztuló emlékműveinek megismerése volt a céljuk. Solymosi Zsolt vallástanár, a túra vezetője beszámolt útjukról. Megnézték Tordát, Nagyenyedet, Gyulafehérvárt, Dévát, Vajdahunyadot, Hátszeget, az elhagyatott alsófarkadini kastélyt, a szentpéteri Nopcsa kastélyt, az életveszélyes állapotban lévő épületet, Petrozsényt, ahol Bálint Róbert unitárius lelkész, és a helybeli Ifjúsági Egylet várta őket, Nagyszebent, Vizaknát, Pókafalván pedig beszéltek Kleist Ernővel, az utolsó pókafalvi magyarral. Pókafalván láthatták a beszakadt tetejű templomot, a padok helyén méteres a gaz. A templom körül földbesüppedt, 1800-as évekből való magyar sírkövek vannak, a legtöbbet elhordták, az utolsó református pap úgy rendelkezett, hogy őt magát jeltelen sírba temessék, legalább ne lehessen meggyalázni sírkövét. Kleist Ernőnek sikerült megmenteni a pusztulástól a szomszédos dombon lévő evangélikus templomot. Látták a marosszentimrei református templomot is. Abrudbányán a főtéren álló unitárius templom volt a következő szomorú látvány. A beszakadt tetőt benőtte a növényzet, a lehullott vakolatú tornyon latin felirat hirdeti: Épült az egy Isten tiszteletére, 1796-ban. A helybeliek elkergették őket a templomtól. /Szabó Csaba: Pusztuló kövek nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./"

Nov. 21-én Petrozsényban zsúfolásig megtelt a fennállásának 80. évfordulóját ünneplő unitárius templom. Beiktatták a Székelyföldről Petrozsényba jött Bálint Róbert lelkészt. Az unitárius templom 80. évfordulója egybeesik Petrozsény várossá nyilvánításának 80. évfordulójával, jelezte magyar nyelvű felszólalásában Schreter Károly, Petrozsény polgármestere, aki anyagi segítséget is nyújtott a templom teljes felújítására. A felújítás novemberben ért véget. Ehhez evangélikusok, reformátusok és római katolikusok is besegítettek, hangsúlyozta a zsilvölgyi ökumenizmus szellemét az ifjú lelkész. /Chirmiciu András: Áldás a bástyák megvédésére. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 22./

„Amióta bányászat van a Zsil völgyében, mindig volt magyar élet. Az ifjúsággal való foglalkozás éppen ezt próbálja továbbvinni”, ismertette célkitűzéseit Széll Lőrinc, az egyhetes zsilvölgyi ifjúsági és gyermekfesztivál egyik társszervezője. A petrozsényi színház zsúfolásig megtelt a gyermek- és ifjúsági fesztivál nyitóünnepségére, a népszerű tinisztár, Dancs Annamária koncertjére. A petrozsényi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a lupényi Madisz, a Zsilvölgyi Ifjúsági Konferencia, a petrozsényi Caritas és a petrillai RMDSZ gazdag programot kínáltak. Délelőttönként a petrillai, petrozsényi, vulkáni és lupényi magyar óvodákban kézművességi programokat rendeztek, jelezte Bálint Róbert petrozsényi unitárius lelkész, a rendezvénysorozat társszervezője. Délutánonként magyar rajzfilmeket vetítettek a négy város magyar iskoláiban. Hagyományos rendezvénnyé szeretné fejleszteni a Zsil völgyi ifjúsági fesztivált, tájékoztatott Széll Lőrinc. /Chirmiciu András: Zsilvölgyi ifjúsági és gyermekfesztivál. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./

Székelykeresztúriak nyertek az ODFIE Színjátszó Találkozón
A székelykeresztúri BEMUGRI színjátszócsoport nyerte el 18. ODFIE Színjátszó Találkozó fődíját a vasárnapi díjkiosztón, és ugyancsak ők vihették haza a közönségdíjat is.
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) ezúttal a Maros megyei Szentháromságon szervezte meg az amatőr színjátszó körök éves találkozóját július 31–augusztus 4. között. „A Magyar Unitárius Egyház ifjúsági szervezetének közművelődési csúcsrendezvényére 14 színjátszó csoport nevezett be a helyi unitárius ifjúsági egyletek képviseletében” – közölték a szervezők.
A idén a SzínHáromság alcímmel megszervezett rendezvényen Szabéd, Marosvásárhely, Kolozsvár, Homoródszentpál, Vargyas, Szentábrahám, Szentgerice, Bölön, Felsőrákos, Homoródszentpéter, Alsófelsőszentmihály és Székelykeresztúr ifjúsági szervezetei képviseltették magukat. Rajtuk kívül számos műélvező vett részt a találkozón, így a résztvevők létszáma elérte a 480-at.
A zárónapon, vasárnap Bálint Róbert mészkői lelkész tartott istentiszteletet, majd ebéd után gálaműsor keretében osztották ki a díjakat. Második lett a kolozsvári egylet szenior csapata, a dobogó harmadik fokára pedig a marosvásárhelyi csapat került. A zsűri különdíját a szentábrahámi csapat vitte haza.
Emellett a zsűri kilenc alakítási díjat, két kontraszt díjat és egy egyéni különdíjat is kiosztott. Az alakítási díjakban Csécs Sándor (Szabéd), Farkas Anna (Kolozsvár), Kondert Mátyás (Marosvásárhely), Mátyus Zsolt (Marosvásárhely), Nagy Norbert (Marosvásárhely), Nagy Zselyke Tünde (Szentábrahám), Román Eszter (Kolozsvár), Sántha Orsolya (Kolozsvár) és Szabó Gergő (Kolozsvár) részesültek. A két kontraszt díjat Pál Roland (Felsőrákos) és Réz Edina (Felsőrákos) érdemelték ki, a legjobb mesélőnek pedig Ilkei Klementina Imelda (Vargyas) bizonyult.
A vetélkedő csapatok előadásait szakemberek által vezetett műhelymunkák egészítették ki, péntek este pedig a székelyudvarhelyi Üvegfigurák diákszínjásztó csoport NEMzedék című előadását láthatták a fiatalok. A találkozón a Daltutajok együttes és a székelyudvarhelyi Face Today zenekar is fellépett. A vasárnapi díjkiosztás után a rendezvény a Vecker együttes koncertjével és zárómulatsággal ért véget.
Krónika (Kolozsvár)

Mészkő: újjáépített szeretetotthon, összetartó magyar közösség
Erőteljes közösségi összefogás és kétezer-ötszáz órányi önkéntes munka eredménye a Kolozs megyei Mészkőn újjáépült Balázs Ferenc Szeretetotthon, amelyért hálaadó istentisztelet keretében mondanak köszönetet vasárnap. Teljesen újjáépített és felszerelt, multifunkcionális közösségi ház létesítésén dolgoztak a 113 lelkes gyülekezet tagjai 2011 óta – tudtuk meg Bálint Róbert Zoltán helyi unitárius lelkésztől, aki szerint a falu lakói nemcsak az építkezésből, de az épület belső és külső díszítéséből, a termek, szobák és konyha felszereléséből is kivették a részüket az elmúlt években.
A szeretetotthon felépítéséhez és felszereléséhez szükséges kétszázezer lejnyi összeg hazai állami, önkormányzati és civil támogatásból, magyarországi pályázati pénzekből, valamint az egyesült államokbeli Boise-i Unitárius Univerzalista Egyházközség adományaiból gyűlt össze, de Balázs Enikő, Balázs Ferenc egykori lelkész lánya is jelentős pénzadománnyal járult hozzá az otthon létesítéséhez.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Mészkő: minden, ami Erdély
Itt minden van, ami Erdély: hegy, síkság, megcsuszamlott dombok, sziklák, hasadék, folyó, bánya s közelben a gyárakkal javított (vagy rontott) kisváros, Torda. Lakosai románok és magyarok: földművesek, iparosok, gyári munkások és hivatalbeliek – írja 1936-ban A rög alatt című emlékiratában Mészkőről Balázs Ferenc unitárius lelkész, közíró, népnevelő, társadalomszervező, az erdélyi szövetkezeti mozgalom szószólója. A jeles közéleti személyiség 1930–1936 között szolgált Aranyosszéknek a Tordai-hasadékhoz legközelebb fekvő szegletében, Mészkőn, és itt indította útjára falufejlesztési és társadalomszervezési terveit. A dán népfőiskolák és mezőgazdasági szövetkezetek mintájára dániai származású, amerikai feleségének támogatásával kezdi el kiépíteni az egyházi keretben elképzelt felnőttképzést, és megalakítja a Vidékfejlesztő Szövetkezetet. A környék első szövetkezetének aranyosszéki termékeit Tordán értékesítik.
A 2. világháborút követő kommunista éra Balázs Ferenc minden törekvését felszámolja, és a nyugat-európai tapasztalatokat Erdélyben meghonosítani akaró, világjáró unitárius lelkész emlékezetét is száműzi. Nem is lehetett ez másként, hiszen a sztálinista típusú kényszerszövetkezetesítéssel szemben annak a közösségi eszmének volt a híve, amit „nem felülről lefele akarnak reánk kényszeríteni, hanem amelyet alulról fölfele magunk építünk ki” – foglalta össze ezzel kapcsolatos ars poeticáját a Kis társadalmak önellátása című tanulmányában.
De milyen ma, 2015-ben Balázs Ferenc közösségi emlékezete Mészkőn, illetve a környező aranyosszéki falvakban? Ennek kiderítésére láttam jó alkalomnak a Balázs Ferenc Közösségi Ház átadási ünnepségét, amely egy öt évvel ezelőtt született építkezési terv befejezését jelenti az immár 111 lelket számláló mészkői unitárius gyülekezetben.
Isten völgye, az új népfőiskola
A földszinten tágas gyűlésteremmel és az emeleti részen korszerű vendégszobákkal felszerelt új közösségi otthon a faluban egyedüli, székely fafaragók által, frissen készített fedeles aranyosszéki kapuval várja az ide látogató környékbeli vendégeket és a nagyvilágból érkező turistákat. Balázs Ferenc életútja és az általa hátrahagyott anyagi és szellemi örökség unitárius zarándokhellyé tették Mészkőt. A vendégek megtekintik a falu 1931-ben újjáépített, 13. századi templomát, illetve ellátogatnak az 1936-ban elhunyt Balázs Ferenc sírjához a falu temetőjébe. A Balázs Ferenc Hagyatékmegőrző Terv keretében – a kétezres évek derekán kidolgozott gyülekezetfejlesztési programban – a régi helyett megépült új közösségi háznak azonban sokkal szerteágazóbb szerepet szánnak. 2006-ban a falut önszántából választó, csíki születésű, fiatal unitárius lelkész, Bálint Róbert Zoltán ténykedésével újjáéled a gyülekezeti élet, amely az előző lelkész öngyilkosságával süllyedt letargiába. A gyülekezet új világi vezetése – gondnok, pénztáros, kebli tanácsosok – felismerik a lehetőséget, hogy kiaknázásra váró kincsen ülnek, aminek közösségi hasznosítása rajtuk múlik. Az új lelkész irányításával igyekeznek fölkarolni azokat a Balázs Ferenc-i törekvéseket, amelyek megvalósítására nyolcvan év távlatából nyílik újra lehetőség. Így születik meg 2013 februárjában Az Isten völgye nevet viselő közösségi találkozások sorozata, amely Felső-Aranyosszék, azaz az „unitárius patkó” valamennyi települését érintik: Mészkő, Alsó- és Felsőszentmihály, Sinfalva, Várfalva, Csegez, Aranyosrákos, Kövend, Bágyon, Kercsed és Torda. A nyári hónapok kivételével, az évente hat alkalommal megrendezett találkozók évi rendszerességgel, februárban, Bágyonban kezdődnek az aranyosszéki falvak közös részvételével. Az áhítattal és az elmúlt év történéseire visszatekintő beszámolóval megnyitott, kosaras-, adománygyűjtő bál bevételeiből finanszírozzák a sorra kerülő újabb találkozókat. Az év során egy-egy gyülekezet által felvállalt helyi találkozóra ma már a környező falvak résztvevői érkeznek többségben. „A vendéglelkész által tartott istentiszteletet követően kerül sor egy unitárius esetleg közművelődési vonatkozású vagy világi témájú előadásra, mint például a verespataki cianidos aranykitermelés. A szeretetvendégséggel véget érő találkozóra mindig helyi asszonyok készítik el a harapnivalót, valamint a teákat és üdítőket” – magyarázza a találkozók „forgatókönyvét” Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész. A Balázs Ferenc által egykoron megálmodott népfőiskolai keret újjászületése ez Aranyosszéken.
A bágyoni huszárezred
A rendszerváltás után bő két évtizeddel szárba szökkenő aranyosszéki kezdeményezés a látszat ellenére mégsem annyira a természetes közösségi igény eredménye. Aki olvasta Balázs Ferenc A rög alatt című könyvét, tudja, mennyire nehéz volt ezt a folyamatot bő nyolc évtizeddel ezelőtt is az áskálódások és az emberi kicsinyesség miatt tető alá hozni. A mészkői lelkész úgy látja, néhány éve egy igen érdekes változás ment végbe Aranyosszéken. Az évtizedeken át a maguk gondjával, bajával és saját örömeikkel elfoglalt embereknek és faluközösségeknek sikerült túllépniük azokon a láthatatlan falakon, amelyek az egymás mellett élő falvakat elválasztották egymástól. Ez a nyitás még a kilencvenes években is nehezen lett volna elképzelhető. Ezzel is magyarázható a kétezres években, Szentmihályon bejegyzett, de szélesebb közösségi összefogás nélkül létrejött aranyosszéki zöldségfelvásárló és értékesítő szövetkezet, az Aranyoskert bukása. A lelkes kezdeményezők nem találkoztak a közösségi igénnyel, nem sikerült olyan tervet letenni az asztalra, amely a szövetkezeti tagokat, a gazdákat képes lett volna egy átgondolt középtávú terv támogatására késztetni.
Hogy változnak az idők Aranyosszéken is, azt jól mutatja az idén, március 8-án, a Bágyonban felavatott huszár lovasszobor története, amellyel az 1763-ban felállított bágyoni huszárezred emléke előtt tisztelegtek. A Duna tv által élő adásban közvetített szoboravatással Aranyosszék magyar falvai annak a 32 huszárnak állítottak emléket, akik 1848-ban parancsra sem voltak hajlandóak szembefordulni saját nemzetükkel és hazájukkal. A közös ünnep megmozgatta a környék magyarságát, és az esemény Aranyosszék rendszerváltás utáni legnagyobb ünnepévé vált. Bálint Róbert Zoltán szerint ez a fajta összefogás a faluról falura vándorló közösségi találkozók megszervezésében is tetten érhető: a népfőiskolai sorozat gazdája immár nem egyedül Mészkő – nem csak az aprócska mészkői gyülekezet –, hanem a környező falvak mindenike, valamennyi aranyosszéki unitárius gyülekezet immár a sajátjának tekinti.
Helyben maradást ígérő gazdaösszefogás
Balázs Ferenc hagyatékának gondozásába tartozik az az értékmentő felmérés is, amelyet az unitárius egyházon belüli népfőiskolai mozgalom irányítói készítettek közösen kolozsvári néprajzos szakemberekkel és diákokkal tavaly Felső-Aranyosszék falvaiban. A falujárás, az emberekkel való kapcsolattartás, az adatfelvétel azt is elősegítette, hogy a felmérés készítőinek átfogóbb képe alakulhasson ki Aranyosszék mai társadalmáról, a lakosság boldogulási lehetőségéről, a fiatalok párválasztási törekvéseiről.
Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát. A második bécsi döntés nyomán, amikor Aranyosszék falvai Romániában maradtak, a vegyes lakosságú Mészkő – amelynek a II. világháború előtt mintegy 55 százaléka volt román és 45 százaléka magyar – elveszítette magyar lakosainak 40 százalékát: aki tehette, Észak-Erdélybe, Magyarországra szökött. A második érvágást a hatvanas, hetvenes évek iparosítása hozta, amikor kivétel nélkül minden környékbeli magyar faluból tömegeket szippantott el Torda, Kolozsvár, illetve a távolabbi települések. A vegyes lakosságú Mészkő és Csegez érezte meg ezt a legjobban. Torda ipari centrumként történő felszámolódása másrészt az előző évtizedekkel ellentétes folyamatot indított el: a kiüresedő városból sok román család vásárolt házat vagy beépítésre váró telket Aranyosszék magyar falvaiban. Ezzel párhuzamosan kezdődött el a magyar fiatalok tömeges elvándorlása. „A fordulópont valamikor tíz évvel ezelőtt történt: az addig jó pénzt hozó aranyosszéki zöldség eladhatatlanná vált a piacokon. Sok gazdaember mondott le a zöldségtermesztésről és keresett munkahelyet magának” – magyarázza a bajok egyik fő okát a lelkész. A multinacionális cégek által telepített üzletláncok átalakították a vásárlói szokásokat, a kistermelés eddigi formája zsákutcába jutott. A fiatalok újabb nemzedékei nem fogadják el a környék gyengén fizető állásait, így a többség Nyugat-Európába indul: Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, illetve egyéb gazdaságilag fejlett államokban keresik a boldogulás lehetőségeit. Félő, hogy aki huzamosabb időre talál magának külföldön munkát, nem fog többé hazatelepülni Aranyosszékre – véli a lelkész.
Kérdésemre, hogy a Balázs Ferenc által megálmodott aranyosszéki szövetkezeti rendszer kialakítására mennyivel van ma több esély, mint egy-két évtizeddel ezelőtt, Bálint Róbert Zoltán sem tud megnyugtató választ adni. Abban bízik, hogy az általuk elkezdett népfőiskolai szervezkedésnek előbb-utóbb gazdasági vonzata is lehet: az emberek rájönnek, hogy a gazdálkodás csak úgy tartható fenn, csak abban az esetben biztosít tisztességes megélhetést, ha a jobb hatékonysággal végezhető beszerzést és értékesítést szövetkezeti keretbe terelik. Az aranyosszéki falvak jövője függhet ezen a felismerésen.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Unitárius Találkozó Temesváron
„Szórvány vagyunk a szórványban, kisebbség a kisebbségi létben”
November 22-én, vasárnap unitárius találkozót tartottak a temesvár-belvárosi református templomban. Az istentisztelet keretében Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész, közigazgatási előadótanácsos szolgált, a rendkívüli eseményen részt vett Koppándi-B. Zoltán, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség lelkésze, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a történelmi egyházak képviselői, unitárius hívek és hozzátartozóik, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
A szép számú egybegyűltet Koppándi-B. Zoltán dévai unitárius szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári Unitárius Találkozónak kettős célja van – mondta Koppándi-B. Zoltán –, az egyik célunk az, hogy a Temesváron és a megyében élő unitáriusokat megszólítsuk, egy kicsit fölrázzuk, hiszen hitünk és meggyőződésünk, hogy minden egyes egyén fontos. A másik célunk egyfajta kéznyújtás, köszönetnyilvánítás a történelmi magyar egyházak képviselői felé” – mondta a dévai unitárius lelkész, aki külön megköszönte a helyi evangélikus és református lelkészeknek a támogató munkát, illetve azt, hogy az ökumenizmus jegyében ezt ennyire természetes módon teszik meg. Koppándi-B. Zoltán azt is elmondta: két évvel ezelőtt megalakult a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség, és ő szórványlelkészként négy megyében élő unitárius hívek számára tart istentiszteleteket, látja el őket lelki támasszal.
„Első célunk volt Dévát, mint központot megerősíteni – mondta a szórványlelkész –, hiszen számunkra nagyon fontos Déva, egyházalapító püspökünk ott halt mártírhalált. Ezt a fontos lépést megtettük. Havonta tartok istentiszteleteket a temesvári unitárius hívek számára, itt kialakult egy mag, és most azt akarjuk, hogy ezt kibővítsük. Következő célunk pedig az, hogy mindezt Aradon is megtegyük, ezért örömmel hallottam, hogy Aradról is érkeztek képviselők. Nekünk kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a szórványban élő unitárius híveket is összetartsuk. Ha ezen a vidéken magyarságként szórványról beszélünk, akkor unitáriusokként szórvány vagyunk a szórványban, kisebbséget alkotunk a kisebbségi létben” – mondta befejezésül Koppándi-B. Zoltán.
A temesvári unitárius közösség színvonalas ünnepi műsorral lepte meg a találkozó résztvevőit. Szilágyi Borbála zenetanárnő orgonán Bach-menüettet adott elő, Illés Izabella szavalt, furulyán játszott Illés Sándor és Fóris Zoltán, trombitán Fóris András és Szabó Ferenc, a verset betanította Bakó Ágnes, a zeneműveket Szabó Ferenc tanító. A templomi ünnepség a Himnusz közös eléneklésével ért véget, majd a szervezők ünnepi ebédre invitálták az unitárius találkozó résztvevőit.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

XIX. Dávid Ferenc-emlékzarándoklat
Lélektől lélekig – utazás a szeretet szabadságának jegyében
November 5-én, szombaton szervezte meg a dévai várban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) és a Magyar Unitárius Egyház a XIX. Dávid Ferenc-emlékzarándoklatot, melyhez idén szoboravató ünnepség is kapcsolódott.
Fáklyák, összevillanó meleg tekintetek, gyermekcsacsogás, egymásba simuló idős és fiatal kezek, nagykabátok alól kivillanó ünnepi felöltők, sok-sok biztatás, néma fohász, szívből fakadó dal, egyszerű, tiszta gondolatok – a szeretet és lelki szabadság kézzel fogható jelei váltak megtapasztalhatóvá idén is az évszádos várfalak között, az 1579 novemberében mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító unitárius püspök emlékcellájához vezető úton. Erdély és Magyarország számtalan vidékéről érkező zarándokok, lelkészek, Bálint Benczédi Ferenc püspökkel együttesen, méltóságteljes menetben vonultak fel a dévai várhegyre, leróni kegyeletüket Dávid Ferenc emléke előtt, töltekezni az általa képviselt eszméből, az együttlét meghitt öröméből.
Fontos számunkra ez a hely, ahol évről-évre megállhatunk számadásra és feltöltődésre azzal a szellemiséggel, melyet egyházalapító püspökünk képvisel: a megújulást, a nyitottságot, a türelmet, a szeretetet, mellyel Isten minket a világra küldött, hogy Jézus tanítása szerint egymásnak testvérei legyünk – fogalmazott köszöntőjében Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök.
Ennek az eszmének, szeretetnek a megéléséről beszélt továbbá a négy fiatal, szolgálatvégző lelkész is: Bálint Róbert Zoltán mészkői lelkipásztor, Fülöp Júlia, az ODFIE elnöke, Vagyas Attila, a Gondviselés Segélyszervezet központi munkatársa és beszolgáló bukaresti lelkész, valamint Koppándi Benczédi Zoltán, a Délnyugat-erdélyi Szórványegyházközség lelkipásztora. Mindannyian az útról, az úton levésről szóltak, sajátos megközelítésben, egyéni, személyes tapasztalatokat osztva meg a zarándokokkal. A mintegy hetvenezer lelket számláló magyar unitárius közösség lelkipásztoraiként, sok ezer leutazott kilométerrel a hátuk mögött, meggyőződéssel állapították meg: a távolság valójában nem a kilométerekről szól. Erdély kisebb-nagyobb településein valósággal körül ölel minket gazdag történelmi múltunk, hagyományaink, önazonosságunk kézzel fogható jelképei: őseink temetői, szüleink háza, a mi templomaink. Mégis az ezekből szövődő emberi kapcsolataink vászna egyre inkább szakadozik. Egyre több út mutat kifelé. De fontos, hogy amikor útnak indulunk, tudjuk azt, hogy otthonra fogunk találni. És otthon ott van, ahol találkozik ember az emberrel, ember az Istennel. Ahol megélhetjük a szabadságot, a szeretet szabadságát. Ilyen otthonná vált már a 16. században Erdély, amikor Dávid Ferenc eszméit követve, a világon először kimondták a lelkiismereti és vallásszabadságot. Ma is szükségünk van a megújulásra, az igazság kimondására, felvállalására, az egymás iránti türelem, elfogadás megélésére. Dávid Ferenc nagy szellemi utazásra hív bennünket, és utunkon a Gondviselő vezet – biztattak a lelkipásztorok, rámutatva, hogy az úton fontosak a megállók is, a dévai zarándoklatok és ehhez hasonló, lelki felfrissülést hozó alkalmak, amikor megszűnik a távolság és lerövidül az út: lélektől-lélekig.
Az elhangzó gondolatok megerősítéseképp csendült fel a dal az ősi várfalak közt. A Márk Attila vezette árkosi unitárius énekkarhoz csatlakozva több százan énekelték: Hosszú az út menni kell, a szívemet vinni és hagyni kell (...) hagyok magamból egy arcot, viszek magammal százat...
Az istentiszteletet követően került sor a közéleti méltóságok ünnepi köszöntőjére. Mircia Muntean dévai polgármester hangsúlyozta: a város vezetősége tisztelettel adózik annak emléke előtt, aki a történelem viharaiban kiállt az eszméiért. – Számunkra is fontos ez az emlékhely és miden esztendőben szeretettel várjuk, fogadjuk az ide érkező zarándokokat – fogalmazott a polgármester.
Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője szintén a Dávid Ferenc által képviselt eszme megélésére, az igazság mellett való kiállásra, értékeink megőrzésére, továbbadására biztatott.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a transzszilvanizmusról beszélt és azokról az értékekről, mellyel az erdélyi magyarság már az 1500-az években utat mutatott nemcsak a kortársaknak, hanem évszázadokkal későbbre is. – Mindannyian utazunk. És mi erdélyi magyarok száz esztendeje egy olyan utazásnak vagyunk a részei, melyben keressük a türelmet, a szabadságot, az elfogadást és megértést, ami 500 éve természetes volt. Ezen az úton, Isten segítségével megőriztük a nyelvünket, hitünket, kultúránkat. Ezt az örökséget visszük magunkkal azok irányába, akikkel együtt élünk, akik számos megpróbáltatás elé állítanak, de egymás kezét fogva sikeresen átlépjük ezeket az akadályokat – fogalmazott a szövetségi elnök.
A köszöntőbeszédeket követően a Protestáns Teológia hallgatói által színre vitt rövid várjáték került bemutatásra, majd a zarándokok Dénes Erzsébet és Ilkei Árpád ifjak énekkíséretében, virágok elhelyezésével, gyertyagyújtással rótták le kegyeletüket Dávid Ferenc emlékcellájában.
A zarándoklat hagyományosan a dévai szórványközpontban folytatódott, ahol a helybeliek harapnivalóval, meleg teával fogadták a zarándokokat. Utóbbiaknak alkalmuk nyílt megtekinteni a helybeli Fókusz csoport Színek és utak címet viselő kiállítását is, a szórványközpont közösségi termében. A fiatalok a szomszédos Melite református gyülekezeti házban vehettek részt az ODFIE által meghirdetett Jézus és tanítványai című rajzpályázat kiértékelésén.
Az ünnepi esemény záró momentumaként került sor a dévai szórványközpont udvarán felállított Dávid Ferenc-szobor leleplezésére. A műalkotást adományozó szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kovács Jenő elmondta: közel 45 éve járja Erdélyt és Kolozsváron, illetve Déván találkozott Dávid Ferenc emlékével. – Az unitárius egyház történetét megismerve éreztem rá arra, hogy merőben egyezik a magyarság történetével, melyben szinte állandó jelleget öltött az üldöztetés, elnyomás. Ezért tartottam fontosnak, hogy a magyar–magyar kapcsolatok erősítésére egy Dávid Ferenc-szobrot állítsunk Kolozsváron vagy Déván. A választás ez utóbbi helyszínre esett, így felkérésemre Joó László, Vas megyei szobrászművész egy 1,75 m magas páfrányfenyő törzsbe kifaragta Dávid Ferenc alakját, kezében a Bibliával, mellette az egyházi címerrel és az egyházalapító püspök emlékéhez kapcsolódó bibliai jelmondattal – ismertette a szobrot Kovács Jenő, felemlítve beszédében a magyar kultúra unitárius vallású nagyjait, akiknek emléke előtt való tisztelgésnek is szánta e szobrot. A műalkotást Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Kovács Jenő leplezte le, a helybeli gyülekezet, a zarándokok, valamint Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor és Dimény József, a Kolozs-tordai egyházkör esperesének jelenlétében. Utóbbi Jakab leveléből kiemelt versre építve rövid felszólalását hangsúlyozta: E szobor legyen jelképe a közelségnek ember és ember, ember és Isten között!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványkonferencia a dévai Dávid Ferenc központban
Jó unitáriusnak lenni a szórványban!
Szatmárnémetitől Nagyszebenig és Nagyváradtól Brassóig Erdély minden csücskéből, sőt Bukarestből is képviseltették magukat a helyi unitárius közösségek a dévai Dávid Ferenc zarándok- és szórványközpontban megtartott egyházszintű szórványkonferencián.
A Magyar Unitárius Egyházban a szórványkérdést illetően jelentős szemléletváltás történt az utóbbi időben. Az egyházi vezetőség felismerte: a szórványok megfelelő gondozása, a végvárak megerősítése kulcskérdése a megmaradásnak. A dévai konferencián elhangzó megállapítás, miszerint „egy felér a százzal” – azaz az elszórtan élő egy-két unitárius hívőre is éppúgy oda kell figyelni, mint a százlelkes gyülekezetekre – tulajdonképpen vezérfonala lett az egyházon belül kiépülő szórványstratégiának.
– A Magyar Unitárius Egyházban három vidékre: a délnyugat-erdélyi, az észak-erdélyi és a dél-erdélyi szórványegyházközségünkre szűkítettük hosszú időkig a szórvány fogalmát. Szolgálataink során azonban szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a szórványban lévő, amúgy anyaegyházközségnek minősülő közösségek (pl. Lupény, Petrozsény, stb.) is hasonló gondokkal küzdenek: nyelvi, nemzeti identitásvesztés, jelentős fizikai távolságok stb. Ezért fontosnak tartottam, tartottuk a szórványgyülekezet fogalmának az átértékelését és egy olyan stratégia kidolgozását, mely valamennyi ilyen helyzetben lévő közösségnek, az itt szolgáló lelkipásztoroknak reális támaszt nyújt az embertől emberig történő kapcsolatrendszer kialakításában. A népszámlálási adatok és az egyházi nyilvántartás adatainak találkozása arra enged következtetni, hogy egyházunk nagyon pontos és naprakész adattárral rendelkezik, pontosan tudjuk, hol hány unitárius lélek él. Ez azt jelzi, hogy a szolgálat létezik, működik, de az egyháznak ezt meg kell erősítenie olyan infrastrukturális és anyagi háttérrel, ami lehetővé teszi a tényleges lelkipásztori szolgálatot. Gondolok itt kommunikációs eszközök és autók biztosítására, illetve akár szállásbiztosításra is, hogy a szórványban tevékenykedő lelkészeknek ne csak a havi egy-két igehirdetésre legyen lehetőségük egy-egy távolabb eső közösségben, hanem a beteg- és családlátogatás is beleférjen a kiszállásba – fogalmazott a konferenciát megnyitó előadásában Bálint Róbert Zoltán, a Magyar Unitárius Egyház szórványért felelős előadó-tanácsosa. Vitaindító felszólalásában konkrét adatokkal illusztrálta az egyházközségek kialakulásának történelmi, társadalmi vonatkozásait, azokat a folyamatokat, melyek ezt befolyásolták, illetve melyek ma is alakítják az egyházközségek életét, jövőjét. Ezek tükrében került sor a konferencia másnapján a körvonalazódó szórványstratégia konkrétumainak megvitatására.
A szórványbeli szolgálat sajátos problémáira világított rá előadásában Koppándi-Benczédi Zoltán, a délnyugat-erdélyi szórványegyházközség lelkésze, aki immár 16 esztendeje szolgál e térségben. Egyéni tapasztalatait megosztva mondta: sajnos, a szórványba érkező lelkészeket senki nem készíti fel előzetesen legalább a jellegzetes problémákra, illetve ezek kezelésére. – Egyénileg kell kitaposnunk az ösvényt, sokszor magunkra maradva, olyan körülmények között, hogy a szomszéd (egyházközségi vonatkozásban) száz kilométerekkel odébb van. E helyzetből adódóan elsősorban a jókora fizikai távolságokkal szembesülünk, ami az emberközti kapcsolatok megteremtéséhez szinte állandó úton levést feltételez. Jelentős probléma továbbá a nyelvi, nemzeti dilemma. Hiszen mi a Magyar Unitárius Egyház szolgálatában végezzük a mindennapi lelkipásztori feladatainkat. De mi a teendő a vegyes házasságok, illetve a különböző szertartások esetén, amikor a jelenlévőknek csak kis százaléka érti a magyar nyelvet?! Ragaszkodjunk egyházunk, nemzetünk nyelvéhez, süket fülekre találva, vagy váltsunk nyelvet, feladva ezáltal identitásunknak egy vetületét?! Ezek olyan kérdések, mellyel minden szórványban tevékenykedő lelkipásztor szembesül, és melyekre közösen kell megtaláljuk a megoldást – fogalmazott Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor, aki a rendezvény házigazdájaként örömmel nyugtázta, hogy az éves rendszerességgel megtartott Dávid Ferenc emlékzarándoklat mellett a dévai zarándok- és szórványközpont immár országos szintű konferenciának is méltó helyet tudott biztosítani.
A szórványegyházközségek, illetve az ezekben szolgáló lelkipásztorok helyzetének általános bemutatását követően a konferencián sor került valamennyi jelen lévő egyházközség bemutatkozására. A technika modern eszközeit felhasználva alakult ki a körkép: Brassó, Kőhalom, Fogaras, Nagyszeben, Nagybánya, Zilah, Szatmárnémeti, Temesvár, Déva, Lupény, Petrozsény és Bukarest helyzetéről. – Bár Brassó és Fogaras jelentős lélekszámú anyaegyházközségnek számít, a szórványra jellemző gondok itt is fellelhetők. A konferenciára való meghívásukban pedig az is közrejátszott, hogy szeretnénk felhívni az erős anyaegyházak figyelmét arra, hogy felkarolják a környékükön lévő apró gyülekezeteket – fogalmazott Koppándi-Benczédi Zoltán.
A konkrét helyzetek számbavételét követően a már kidolgozás és részben megvalósítás alatt álló szórványstratégia újabb elemeit vitatták meg a jelenlévők. – Egyházi szinten szeretnénk támogatni a szórványegyházközségek megerősödését szolgáló rendezvényeket. Éves vonatkozásban négy ilyen rendezvényre gondolunk, melyek kulturális és identitáserősítési céllal kerülnének megvalósításra. Kettő helyi szintű kezdeményezésként, egy a tömb–szórvány találkozására biztosítana alkalmat, egy pedig akár konferencia jelleget öltve a teljes szórványt érintő kérdések megvitatására nyújt majd lehetőséget – fogalmazott Bálint Róbert egyháztanácsos.
A helyi kezdeményezésű programok szintjén sok nagyszerű példa és ötlet hangzott el. – Mi itt, a délnyugat-erdélyi szórványban két ilyen rendezvényt ajánlottunk társaink figyelmébe. Az egyik az idén immár harmadízben megrendezésre kerülő ökumenikus jellegű Adventi Találkozások, melyen a helyi magyarság egy kulturális eseményen, illetve az azt követő, kézműves foglalkozással egybekapcsolt kötetlen együttléten vehet részt az adventi időszakban hétről hétre. A másik kezdeményezés a tavaly Temesváron megtartott Unitárius Nap, melyre meghívtuk a város elöljáróit, közéleti személyiségeket, testvérfelekezeteket és természetesen unitárius híveinket, illetve a velünk szimpatizálókat. Idén december harmadikán szeretnénk újra megrendezni a tavaly nagy sikernek örvendő Temesvári Unitárius Napot. Ezeket a rendezvényeket ajánlottuk a jelenlévők figyelmébe és a magunk során mi is sokféle nagyszerű ötlettel gazdagodtunk – fogalmazott Koppándi-Benczédi Zoltán lelkipásztor, hangsúlyozva, hogy mindannak, amit a Magyar Unitárius Egyház szórványstratégiájába foglal, be kell illeszkednie a helyi, régiós, erdélyi és össznemzeti megmaradást célzó stratégiába.
A rendezvénynek lélekemelő momentuma volt a konferencia első napját záró zenés istentisztelet, melyre a résztvevők mellett hivatalos volt a dévai magyar közösség is. Molnár Imola 26 esztendős nagyváradi lelkész megindító őszinteséggel beszélt a más nyelvű és vallású közösségek tengerében élő parányi unitárius gyülekezetben megélt tapasztalatáról. És ebből fakadóan meggyőződéssel állította: jó unitáriusnak lenni a szórványban! Jó egy olyan közösséghez tartozni, melyben az ember otthon érezheti magát, önmaga lehet, segítségre számíthat és számítanak rá. Sajátos megvilágításba helyezve a magvető példázatát, úgy fogalmazott: a szórványban, nyelvi, vallási elszigeteltségben élő emberek hasonlatosak az útszélre, kövek közé, tövisek közé esett búzamagokhoz. Ezek közül a könyörtelen környezet sokat elpusztít. De amelyek megmaradnak, szárba szökkennek, kalászt növesztenek, azoknak megerősödő gyökereik áttörik a felszínt, és az Isten igéje által táplált anyaföldbe kapaszkodva részévé lesznek a nagy búzatáblának. Elszórják magvaikat, ezek szárba szökkenve új kalászt növesztenek, és ha gyökereikkel elég mélyen kapaszkodnak a tápláló földbe, életet jelentő kis búzatáblákká lehetnek a kietlen vidéken. És zöldellő kalászaikkal hangos kiáltásként jelzik: itt vagyunk, élünk és élni akarunk! A szívhez szóló prédikáció üzenetét a kolozsvári Lángol ifjúsági csoport tagjai egyházi énekekkel és közismert, találó szövegű slágerekkel erősítették meg. Az különleges istentisztelet végén, a lelkésznő arra kérte a jelenlévőket, hogy az asztalra kihelyezett tiszta vizű tálba dobják be a lelküket éppen marcangoló fájdalmat, gondot, bajt jelképező apró kavicsokat, és helyezzék mellé az Isten felé irányuló hála szimbólumaként kikészített rózsaszirmokat, a különböző formában megtapasztalt gondviselésért. Emlékeztetőül pedig mindenki magával vihetett egy marék búzát, hogy gyermekeivel, unokáival elültesse és erőt merítsen az apró mag élniakarásából.
A lelket mélyen megmozgató istentisztelet nagymértékben hozzájárult a konferencia pozitív hangulatához, végkicsengéséhez: jó szórványban unitáriusnak lenni! Szükségünk van egymásra és közös erővel akarunk itt tovább élni, a mélyen gyökerező, zöldellő búzatábla részként!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)