"A román sajtó rémhírekkel riogatja olvasóit. P. Leonard a Desteptarea lapban kifejtette: "a magyarok a Szeretig terjedő Nagy-Magyarország megalapozásáért tevékenykednek, amikor a csángókat segítik." Ugyanezen lap másik cikkírója a magyarosítás vádjával illette a csángókat felkaroló magyarságot, míg a Romanul Liber Szabófalvi feltételezések és ellenvetések címmel a moldvai katolikusok magyar eredetét is megkérdőjelezte. Hasonló cikkek gyakran napvilágot látnak. A román szélsőségesek azt állítják, hogy a magyarok segélyszállítmányokkal szédítik a csángókat. Hogy mennyire nem így van, azt igazolja például az a tény, ami még a hetvenes években történt: Székelyudvarhelyen évente megrendezték a Kalála elnevezésű folklórfesztivált. A csángó vidékeket erről csak titkokban lehetett értesíteni. A csángók, kikerülve a milícia által ellenőrzött utakat, erdő-mezőn át érkeztek a fesztiválra. Nem volt segélycsomag, de volt nemzeti öntudat. Érdemes idézni egy megható levélből. Székelyföldön táborozó csángó gyermekek írtak a vendégül látó családoknak: "Kedves nenic es bacsic! Ne horögudunoc hodi nem tudoc modorul irnii es socon cozolunc nem tudunc modorul beselni. Nodon sepen cosonom hod mii Dormaner és Szotomaro dermechec i tonultunc" enechelni is imadkozni modorul." - A székelyudvarhelyi Bálint Mózes, a Csángó Szövetség tevékeny tagja naplójában megjegyezte, hogy a magyar sajtóban is találni nívótlan írásokat a csángókról. /Dunától Szeretig. = Magyar Fórum (Budapest), júl. 15./"

Megjelent Péterfy László Kibéd és egyháza /Infopress, Székelyudvarhely/ című nagymonográfiája. A Nagykenden élő szerzőhöz benézett Bálint Mózes, amikor éppen hazaérkezett a moldvai Klézséről vagy Szabófalváról, Pusztináról, ahol akkoriban talán tízezredszer járt. Péterfy László a nyolcvankilencedik esztendejét tapossa, és negyven éven át református lelkészként szolgált. Péterfy László már több település monográfiáját elkészítette. így Siklód (1957), Balavásár, Gyulakuta (1960), Héderfája (1975), Bonyha (1976), Nagy- és Kiskend (1978), végül pedig szülőfaluja, Nyárádselye monográfiáját. /Oláh István: Kibédi krónika. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

Péterfy László /sz. Nyárádselye, 1910/ református lelkész történelem?földrajz szakos tanári képesítést szerzett. 1942-től nyugdíjba vonulásáig, 1974-ig Nagykenden szolgált. A második világháború alatt és után pedagógusi feladatokat is vállalt. Egyház- és falutörténeti kutatásait már a harmincas években elkezdte, de a ?89-es politikai változások előtt nem jelenhettek meg munkái. 2000-ben és 2001-ben a millennium tiszteletére sorozatban láttak napvilágot falumonográfiái, szám szerint nyolc. Péterfy László, most is dolgozik, Makfalva monográfiáját állítja össze. Negyvenöt esztendeje Siklóddal kezdte a falumonográfia írását, majd párhuzamosan gyűjtötte az anyagot a Balavásárról és Gyulakutáról és Kibédről. Megírta szülőfaluja Nyárádselye monográfiáját, aztán jött a Kend(ek)-ről szóló kötet. Végül szintén párhuzamosan végzett gyűjtő- és kutatómunka eredményeként megszületett Bonyha és Héderfája monográfiája is. 1994-ben Mátyus András, Mátyus Mihály és Bálint Mózes felkérésére nekilátott az anyagok aktualizálásához. A kötetek kiadása az ő közreműködésük és támogatásuk nélkül nem történhetett volna meg. /Szentgyörgyi László: Nem csak hittel, tollal is. Beszélgetés Péterfy László nyugalmazott lelkésszel, falumonográfia-íróval. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 9./

Az Udvarszék Kulturális Egyesület Gondolkodó magyarok elnevezéssel könyvsorozatot indított. Első kötetüket, az aradi Kövér Gábor Eretnek mesék a világról című könyvét február 19-én mutatták be Aradon, a Szövétnek kulturális folyóirat szervezésében. A 97. életévében járó Kövér Gábor elsősorban műszaki emberként ismert, ezért meglepetés első kötete, amely – Ujj János házigazda megfogalmazása szerint – egy teljes filozófiai rendszert megteremtő munka, a világot, a természetet, a társadalmat és az embert vizsgálja összefüggéseiben. A Bálint Mózes gondozásában Székelyudvarhelyen kiadott kötet figyelmes olvasást és gondolkodást igényel. Nem könnyű olvasmány, közel száz év élettapasztalatát sűríti megállapításokba és megválaszolatlan, nyitott kérdések özönébe. /Kiss Károly: Gondolkodó magyarok (I.) = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./

Aki tanulmányozza a csángók életét, értetlenül áll a sorozatos elutasítás előtt, amellyel az egyházi szervek fogadták a csángók kérését, hogy anyanyelvükön, magyarul hallhassák a misét. A román hatóságoknak az anyanyelvi oktatásra, a szabad nyelvhasználat megtagadására vonatkozó politikája viszont érhető: nekik nincs szükségük nemzeti kisebbségre egy olyan régióban, amelyet színtiszta nemzeti területnek mutatnak meg a nagyvilágnak. Kevésbé ismert, hogy Moldva tudós kutatója, rövid ideig fejedelme, Dimirie Cantemir a Descriptio Moldaviae /1716/ című latin nyelvű munkájában a csángókat Moldva magyar anyanyelvű katolikusoknak írta le. Viszont Ioan Robu, Bukarest római katolikus érdeke szerint „a csángók csángóul beszélnek”…A moldvai csángók legismertebb szólólója, Domokos Pál Péter több mint másfél évtizede, 1992-ben távozott közülünk. Helyét senki sem vette át, de akadnak, akik makacs szívósággal nem törődnek bele a csángók beolvadásába. Egyikük Ferkó Zoltán, aki a közelmúltban Rómáig kerékpározott a magyar anyanyelvű misék ügyében. A csángókérdés megszállottja a székelyudvarhelyi Bálint Mózes is, az ottani szerszámkészítő gyár nyugalmazott mestere. Több mint két évtizede fáradhatatlanul járja a moldvai csángó falvakat, írja krónikáit, jelentéseit, nyílt leveleit. Most könyvvel rukkolt elő. Először Kallós Zoltán néprajzkutató segítségével indult el az a kis csapat, melynek tagja, krónikása lett Bálint Mózes. Bálint Mózes 1990-2007 között készített feljegyzései megjelentek Testvérmentő /Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2008/ címen, a Gondolkodó magyarok sorozat 2. kiadványaként. A szerző megírta, hogy útjai során társa volt sokszor a budapesti dr. Atzél Endre, a csángók Bandi bácsija, akit könyvében „Ingajáratnak” nevezett. Atzél Endre váratlanul bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul dolgozott, segített – ingajáratban. /Ujj János: Ismét a csángókról. = Szövétnek (Arad), 2008. április/

Megjelent Bálint Mózes Testvérmentő. Krónikás napló a csángó sorsról 1990-2007 /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2007/ című könyve. A könyv szerepelt a Honismeret folyóirat végén található Honismereti bibliográfia címei között. A székelyudvarhelyi Bálint Mózes fáradhatatlanul dolgozott, ő a Testvérmentő, a csángók testvérmentője. Munkásságának és a csángók sorsának krónikája ez a könyv. Sokszor említi munkájában az önzetlen budapesti Atzél Endrét, aki váratlanul bekövetkezett haláláig, 2005. december 7-ig állandóan járta a csángó falvakat. Vitt, amit csak tudott, segített a csángókon, ahogyan csak tudott. Ingajáratnak nevezte Bálint Mózes könyvében Atzél Endrét. /Honismeret (Budapest), 2008/5. sz. /

A 101 éves szerző harmadik könyve
Nincs rá adatom, hogy így van-e, de nem csodálkoznék, ha kiderülne: az aradi Kövér Gábor a legidősebb író, akinek életében könyve jelenik meg. 2011. augusztus 15-én ugyanis betöltötte 101. évét, jó két hete tehát benne jár a százkettedikben. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 96 éves korában jelent meg…
A Tulipán könyvesboltban csütörtökön délután a Hadak útján című, immár harmadik kötetét mutatta be Ujj János, kiemelve, hogy a három könyv ugyanannyi műfajt képvisel: az Eretnek mesék a világról filozófiai jellegű írásokat, a második (Elfuserált évszázad) a XX. század geopolitikai, történelmi eseményeivel kapcsolatos eszmefuttatásokat tartalmaz, a harmadik, a legújabb, a Hadak útján memoár, kétharmadrészt önéletrajzi írás, amely főleg az 1940-es évek történéseit meséli el. És Kövér Gábornak, akit nagyon sokat ismernek Aradon – az egykori rétháti földbirtokos unokája kitűnő műszerész, finommechanikus, aki, egyebek között, a fényképezőgép-javítás mestere – meglehetősen mozgalmas élete volt egy évszázadon keresztül. 22 évesen mesterdiplomával műszaki vezető egy aradi textilgyárban, 26 évesen harisnyagyárat tervez, az 1920-as évek végén tanúja az aradi (Romániában az első) rádiógyártás (!) beindulásának.
Gondoljunk bele: az első világháború kitörése első mozzanatának tartott szarajevói főherceg-gyilkosság napján, 1914 júniusának végén fénykép készült róla, a második világháborút (beleértve Budapest pusztító ostromát is) felnőttként élte végig, részese volt az aradi ipar háború utáni talpraállításának. És a történéseket az elképesztő memóriával megáldott szerző hűen, és nem írói kvalitások híján meséli el, harmadik könyvének egy-egy mozzanata (például a székelyföldi havason legeltetett marháival az akkori magyar határon tudta nélkül átkerült székely legény kálváriája) valóságos bravúrral megírt történet. A könyv, amelynek több írása már különböző helyeken megjelent, érzékletes képet nyújt a háború viharában ide-oda sodródó, menekülő emberekről, katonákról és a hatalom képviselőiről, a kor hangulatáról, és távolról sem csupán egyetlen ember és családjának sorsát eleveníti fel. Igaza van a könyvet bemutató Ujj Jánosnak: a Hadak útján érdekes és izgalmas olvasmány, feltétlenül érdemes pár órát rászánni.
Kövér Gábor eddigi könyvei az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában, Bálint Mózes gondozásában és biztatására jelent meg a Gondolkodó magyarok sorozatban. És a szerző harmadik könyvéből tudjuk: készül a negyedik, a Marosmenti krónika című is.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Bálint Mózes 80.
Bálint Mózes nyugalmazott művezető a közelmúltban töltötte 80. életévét. Ebből az alkalomból életút-interjút készítettünk véle, amely a Székelyföld folyóirat novemberi számában jelent meg. Ennek apropóján szervez az Élő Székelyföld Munkacsoport lapszám-bemutatót és kis ünnepséget kedden, november 22-én 17.00 órától kezdődően a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. Vendégünk lesz Lázár László főszerkesztő, aki a folyóirat körüli műhelymunkáról és az általuk végzett kiadói tevékenységről beszél, valamint maga az ünnepelt, Bálint Mózes nyugalmazott művezető és Péter Péter mérnök-vállalkozó.
A rendezvényen bemutatjuk azt a(z egyelőre befejezetlen) kisfilmet, amely Szabó Károly operatőr-filmrendező közreműködésével készült, illetve vetített-képes előadást láthatnak majd a jelenlevők Bálint Mózes eddigi életének különböző helyszíneiről. Lesznek meglepetés-programok is, amelyek még a következő napok folyamán alakulnak és nyerik el végleges formájukat.
Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.com

Bálint Mózes dicsérete
Az egykor Székelyudvarhely legnagyobb üzemének számító gyár prototípus-műhelyét vezette Bálint Mózes, ahol tudvalevőleg fontos kutatómunka és kísérletezés is zajlott, hiszen el kellett készíteni a gyártásba kerülő alkatrészeket és berendezéseket, olyan technológiai, műszaki leírást mellékelve, hogy a termékek a megfelelő szabványosítás után teljesítsék az elvárásokat. Városszerte legendás volt Bálint Mózes hozzáállása a civil és közösségi ügyekhez is. Nem volt a megyei jogú város életének olyan szegmense – a sporttól, a kultúrától az egyházakig – amelyben, hol nyilvánosan, hol rangrejtetten ne vállalt volna valamilyen szerepet. Személyiségének hatása, egyéniségének varázsa ma is elevenen él a székelyudvarhelyiekben. (Lőrincz Csaba felvétele.)
Amint arról korábban beszámoltunk, november 22-én, kedden tartottuk a Székelyföld novemberi lapszámának bemutatóját, amellyel egyazon időben kisebb ünnepséget is tartottunk Bálint Mózes nyugalmazott művezető tiszteletére.
Az egykor Székelyudvarhely legnagyobb üzemének számító gyár prototípus-műhelyét vezette Bálint Mózes, ahol tudvalevőleg fontos kutatómunka és kísérletezés is zajlott, hiszen el kellett készíteni a gyártásba kerülő alkatrészeket és berendezéseket, olyan technológiai, műszaki leírást mellékelve, hogy a termékek a megfelelő szabványosítás után teljesítsék az elvárásokat.
Városszerte legendás volt Bálint Mózes hozzáállása a civil és közösségi ügyekhez is. Nem volt a megyei jogú város életének olyan szegmense - a sporttól, a kultúrától az egyházakig - amelyben, hol nyilvánosan, hol rangrejtetten ne vállalt volna valamilyen szerepet. Személyiségének hatása, egyéniségének varázsa ma is elevenen él a székelyudvarhelyiekben.
Lövétei Lázár László röviden ismertette a Székelyföld folyóirat vállalt szerepét, illetve az 50. kötetéhez érkezett Székely Könyvtár című sorozatot, amelyet Hargita Megyet Tanácsa támogatásával hoztak létre. Ezt követően levetítettük azt a fotódokumentum-sorozatot, amelyet Bálint Mózes életútjáról állítottunk össze. Olyan gazdag volt ez a nyolc évtized, hogy ötven képkocka csak sejtelmesen illusztrálhatta az odüsszeát.
A Szabó Károllyal közösen készített kisfilm - a rendező-operatőr betegsége miatt - nem készülhetett el, de igyekszünk a közeljövőben olyan állapotba hozni a felvételeket, hogy a legközelebbi alkalomkor bemutathassuk. Az Élő Székelyföld Munkacsoport és a Bibliofil Alapítvány tevékenységében számos lehetőség adódhat majd, igyekszünk erre a részletre is odafigyelni.
A következőkben Péter Péter mérnök-vállalkozó idézte fel Báint Mózeshez fűződő gyári és civil emberi élményeit. Mózsi bácsival beszélgetve, képzeletben bejárták a hetvenes-nyolcvanas évek különböző színtereit, a sikereket, s azt a néhány áthidalt kudarcot is, amelyeket együtt éltek meg a Nagy-Küküllő jobb partján elhelyezkedő üzemben. A hallgatóság tagjai közül többen is együtt dolgozhattak annak idején Mózsi bácsival.
Többen - köztük Ferenczy Ferenc nyugalmazott állatorvos, Székelyudvarhely korábbi polgármestere - a segítőkész embert dicsérték. Ferenczy úr elmesélte, hogy Mózsi bácsi segítségével a nyolcvanas évek elején a "matricások" működőképessé tették a kadicsfalvi tyúkfarm részére vásárolt - gyári állapotában - hibás önitatóit; ez egy nagyvolumenű munka volt, amelyért nem számláztak ki semmit. Péter Zoltán nyugalmazott mérnök a Cérnagyárban dolgozott három évtizeden keresztül. "Két tűz között voltunk - mondotta a szakember -, teljesen más iparágban, de mindig bízhattunk a Gábor Áron és a Matricagyár segítségében, Mózsiban személyesen is, ha valamilyen műszaki megoldásra, baráti gesztusra volt szükségünk."
Az est befejező része a meglepetéseké volt. Gálfi Árpád polgármester emléklapot és jelképes ajándékot nyújtott át. Elekes Gyula képzőművész, a Művelődési Ház igazgatója is - aki a nyolcvanas években a gyár grafikusaként dolgozott - személyes élményeket idézett, elmondta, hogy amikor a művészeti egyetemre való sikertelen felvételizés után állást keresett, Mózsi bácsi és a Matricagyár igazgatója, az immár néhai Fábián István egy hónap leforgása alatt közösen kitalálták, hogy a képzőművész hajlamú fiatalembert hogyan és miként lehet "integrálni" a munkaközösségbe. Elekes egy saját tűzzománc-képét ajándékozta Bálint Mózesnek.
Péter Péter mérnök a családi vállalkozásaként működő, 98 főt foglalkoztató Matplast Kft. részéről adott át jelképes csomagot. Az Élő Székelyföld Munkacsoport (ÉSZM), Páll Ágoston korondi UNESCO-díjas fazekasmesterrel együtt - aki korábban a Matricagyárhoz tartozó kerámiaüzem vezetője, tehát kollégája volt az ünnepeltnek - emléklapot és egy kerámia-plakettet adományozott. Az ÉSZM egyébként elhatározta, hogy ezzel a díjjal hagyományt teremt, s a következő években ilyen formában kívánja majd elismerni azon személyiségek munkáját, akik kimagaslóan sokat tesznek a Székelyföld anyagi és szellemi értékeinek életbentartásáért.
Ezúton köszönjük a közreműködők segítségét. Reméljük, hogy sikeres kezdeményezést indítottunk el ezzel az ötlettel, s az ÉSZM még számos alkalommal lehet majd része örömteli és szép eseményeknek.
Élő Székelyföld Munkacsoport
Emlékeztető: 2007-ben jelent meg Bálint Mózes Testvérmentő. Krónikás napló a csángó sorsról 1990-2007 /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2007/ című könyve. A székelyudvarhelyi Bálint Mózes fáradhatatlanul dolgozott, ő a Testvérmentő, a csángók testvérmentője. Munkásságának és a csángók sorsának krónikája ez a könyv. Sokszor említi munkájában az önzetlen budapesti Atzél Endrét, aki váratlanul bekövetkezett haláláig, 2005. december 7-ig állandóan járta a csángó falvakat. Vitt, amit csak tudott, segített a csángókon, ahogyan csak tudott. Atzél Endrét Ingajáratnak nevezte Bálint Mózes könyvében. /Honismeret (Budapest), 2008/5. sz.
eszm.ro

Élő Székelyföld-díjak másodszor
Az Élő Székelyföld Egyesület és a tevékenységét támogató munkacsoport által alapított elismerést ebben az évben két kategóriában ítélték oda. Az ünnepélyes díjátadót december 12-én, kedden 17 órától kezdődően tartják a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
A második alkalommal sorra kerülő díjátadón két, vidéken élő, munkájával a falu és az ott élő közösség gazdasági, kulturális és szellemi gyarapodását szolgáló személy veheti át az elismerést.
– A támogatókkal és az állandó munkatársakkal történt egyeztetés alapján emléklappal, plakettel és szerény pénzösszeggel ismerünk el olyan tevékenységeket, amelyek során kimagasló és tartós eredmények születtek Székelyföldön. Ez alkalommal elsősorban vidéki és közösségi hatással bíró gazdasági, művészeti vagy kulturális tevékenységet jutalmazunk két kategóriában.
Egyik díj életműért jár, a másik pedig egy pályája kezdetén járó fiatalnak, aki vállalta, hogy falusi környezetben gyakorolja szakmáját, s akinek tevékenységét értékeli a közösség, amelyben él, illetve amelyért dolgozik – mondta el lapunknak Simó Márton, az Élő Székelyföld Munkacsoport vezetője, mentora, lapunk munkatársa.
Az elismerésre érdemes személyeket idén is a beérkezett javaslatok alapján választották ki. Életműdíjban részesül a december 12-i, a Művelődési Házban tartott ünnepélyes átadón Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanító. A pedagógusra azért esett a választás, mert, fogalmazott Simó, „a Pro Énlaka Alapítvány képviselőjeként egyike egy akadémiai szintű konferenciasorozat létrehozóinak, aktív pedagógusként több évtizeden át lámpása volt a falunak, természetes kötelességeként végezte a közösségszervező és -megtartó munkát, illetve mindmáig fontos szerepet vállalt olyan tevékenységekben, amelyek messze túllépik a falu határait. Az őshonos gyümölcsfajták megőrzése és szaporítása terén pedig ugyancsak korszakalkotó a munkássága.”
Pályakezdő kategóriában a Homoródszentmárton községben élő és dolgozó fiatal agrármérnököt, Bancsi-Rigó Istvánt díjazzák, mindenekelőtt azért, mert ifjú szakemberként a vidéki létformát választotta, és kiváló gazdálkodóként mutat példát szűkebb és tágabb környezetének egyaránt.
– Egy különleges szakterületet, a zöldségtermesztést választotta, amelyet hagyományos körülmények között folytat. Munkájához tartozik a vásárlókkal fenntartott állandó kapcsolat is, hiszen a székelyudvarhelyi piacon személyesen értékesíti terményeit – indokolta Bancsi-Rigó kitüntetését Simó.
Az Élő Székelyföld-díjat első alkalommal, 2016 decemberében a székelyudvarhelyi, akkor 80 éves Bálint Mózes nyugalmazott művezető kapta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)

Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakat
Kis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki.
Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak.
Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték.
A jövőnk falun lakik
– Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról.
Aki egy egész falut tanított
Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki.
A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké.
– Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány.
Megbecsülni a föld ajándékait
2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)