"Gyergyóremetén a falunapokat idén a világban szétszóródott remeteiek találkozásának szentelték. Jöttek Görögországból, Ausztriából, Németországból is, többen Magyarországról. A sportrendezvények, a kisiparosok munkáinak kiállítása mellett előadásokra is sor került. Az előadók Papp Mihály, dr. Garda Dezső, Laczkó Szentmiklósi Endre, Laczkó Albert Elemér, Komlóssy József (Svájc) Gyergyóremete és a térség múltját, jelenét és jövőjét vizsgálták. Laczkó Szentmiklósi Endre, Nagy Bulcsú József és dr. Garda Dezső ez alkalomra megjelent könyveiket mutatták be. Júl. 13-án, vasárnap két harangot szentelt fel Bálint Lajos ny. érsek. Az egyik harang Orbán László pápai prelátus ajándéka, a másik az Amerikában élő Szotyori Melinda Zsuzsanna és lánya, Orsolya adománya. Pro Remete-díjat Nagy Ágnes és férje, Nagy Dezső kapott 11 vállalt és felnevelt gyermekéért. /Bajna György: Gyergyóremetei Falunapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./"

"Tíz évvel ezelőtt Bálint Lajos akkori gyulafehérvári érsek kezdeményezésére indult az erdélyi mezőgazdaság fellendítését célzó program, a Caritas-szervezet szerves részévé alakulva. Gyergyószentmiklóson mintagazdaság alakult, gépkörök szerveződtek, a gazdák munkáját segítendő, a házi gazdaságokat fellendítendő képzési program indult. Mindezt ünnepelték Gyergyóban júl. 10-11-én a szép számban összegyűlt hazaiak, a programokban részt vevő fiatal gazdák, a külföldi támogatók és vendégek. /Bm: Tíz éves a Caritas mezőgazdasági részlege. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 20./"

A volt munkaszolgálatos katonák emlékművét avatták fel máj. 30-án pünkösd vasárnapján Csíkszereda központjában. Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érsek megáldotta az emlékművet. Nagy Ödön képzőművész alkotása ásót és csákányt ábrázol, amellyel az egykori munkaszolgálatosok dolgoztak. Beszédében Buzogány Dénes, a Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetségének elnöke és Bartos Sándor alelnök emlékezett a kommunista diktatúra kegyetlenkedéseire, amelyek következményeként több mint 500 ezer embert vittek kényszermunkára Romániában. /Emlékművet avattak Csíkszeredában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 31./ A román kommunista vezetés 1950-1961 közötti időszakban 520 ezer embert kötelezett kényszermunka végzésére. A kötelező szolgálat teljesítése közben 40 ezer személy veszítette életét és igen sokan közülük megnyomorodtak, megbetegedtek. Buzogány Dénes, a Volt Munkaszolgálatosok Szövetségének elnöke elmondta: 2000-ben sikerült bejegyeztetni jogilag is a szervezetet, amelynek 6080 tagja van. A szövetség kezdeményezésére Németh Csaba és Sógor Csaba szenátorok, illetve az RMDSZ képviselet kezdeményezéseként született meg a 2002 májusában elfogadott törvény, amely erkölcsileg és anyagilag is jóvátételt jelent a meghurcoltak számára. /(Daczó Dénes): Emlékművet avattak a volt munkaszolgálatos katonák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

Marosszentgyörgy és Tófalva között egy öthektáros római katolikus egyházi területen február 11-én letették egy karmelita kolostor alapkövét, amely ez év októberéig felépül. Az eseményen jelen volt dr. Jean Claude Périsset pápai apostoli nuncius, dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök és Baricz Lajos marosszentgyörgyi római katolikus plébános, továbbá több magyarországi karmelita nővér. Baricz Lajos örül, hogy Marosszentgyörgyre esett a választás, mert a karmelita kolostor imádkozó közösség, amely hatással lesz az egész egyházközségre. Dr. Jakubinyi György érsek elmondta, hogy a Szent István által alapított ezeréves erdélyi egyházmegyében a reformáció térhódításáig – 1567-ig, amikor a püspököt is elűzték – voltak szemlélődő rendek. Azóta ezek a rendek hiányoztak az egyházmegyéből. Márton Áron püspök 1938-ban kezdeményezte visszaállításukat, azonban a világháború közbeszólt. 1990-ben Bálint Lajos érsek kezdeményezésére Csíksomlyón elsőként megalakult a klarissza szemlélődő rend. Mivel több katolikus székely lány lépett be a magyarországi – sopronbánfalvi, szombathelyi és pécsi – karmelita kolostorokba, elérkezett az ideje, hogy Erdélyben is létrehozzák a rendet. /Mezey Sarolta: Felépül az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegye első karmelita kolostora. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./

Futásfalvát 1992 januárjában nyilvánította kegyhellyé, Mária-zarándokhellyé dr. Jakubinyi György római katolikus érseke. Július 2-án tizenharmadik alkalommal tartottak Sarlós Boldogasszony napján fogadalmi búcsút. Az előző napon Tifán Lajos plébános fogadta a moldvai Pusztináról érkezett, közel ötven csángómagyar zarándokot. Másnap a kegytemplomban szentmisét celebráltak, majd a házigazda plébános fogadta a zarándokokat. Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta. Idén is közreműködött a Kelemen Antal által vezényelt rétyi Kováts András Fúvós Egyesület zenekara. Szentbeszédet Kovács Gábor kovásznai esperes-plébános mon­dott. Július 3-án szentbeszédet mondott dr. Jáki Teodóz Sándor győri bencés paptanár, aki itt ünnepelte 76. születésnapját. Bálint Lajos ny. érsek is Futásfalvára látogatott. /Iochom István: Boldogasszony-napi fogadalmi nagybúcsú (Futásfalva). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 4./

A magyar nyelvű oktatás megszüntetése után Dani Gergely plébános a hittanórákon tanította magyarul írni-olvasni Gyimesbükkön a magyar gyermekeket – hangzott el szeptember 24-én a gyimesbükki magyar tannyelvű iskola névadó ünnepségén. A tanintézmény felvette a templomépítő plébános nevét. Az ünnepség a templomkertben kezdődött Dani Gergely plébános sírjának megkoszorúzásával, majd az iskola udvarán összegyűlt nagy tömeg előtt celebrált ünnepi szentmisét Bálint Lajos, a gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott érseke. Az avatóünnepségen Matekovits Mihály, a tanügyi tárca kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatója az anyanyelvi oktatás szükségéről, a vegyes nyelvi környezetben élő pedagógusok munkájának fontosságáról beszélt. Nagy-Galaczi Hajnal, az iskola pedagógusa, a névadást kezdeményező Csángó Gyermekekért Egyesület vezetője elmondta, hogy az iskola korábbi igazgatójával, Tankó Mihállyal választották Dani Gergely nevét iskolájuknak. /Sarány István: Gyimesbükk. Dani Gergely nevét viseli az iskola. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./

XVI. Benedek pápa saját kezűleg aláírt levélben köszöntötte Bálint Lajos nyugalmazott érseket püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából. Bálint Lajos /sz. Csíkdelne, 1929. júl. 6./ segédlelkész volt Sepsiszentgyörgyön, majd plébános Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen, ahol egyben a kerület főesperese is volt. Egy évvel Márton Áron halála után, 1981. szeptember 29-én a gyulafehérvári székesegyházban szentelte püspökké dr. Jakab Antal megyéspüspök. Márton Áron utódlási joggal kinevezett segédpüspöke. Dr. Jakab Antal megyéspüspök mögött 13 év börtön és szenvedés állt. Bálint Lajos 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését. 1991. augusztus 5-én a szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első érsekének. Ezt az áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993. végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt lemondásra kényszerült. Jelenleg Székelyudvarhelyen él, és egészségének függvényében látogatja a plébániákat, esetenként püspöki szolgálatot is végez. Bálint Lajos érseket körlevélben köszöntötte dr. Jakubinyi György érsek. /A pápa köszöntötte Bálint Lajos érseket. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 30./

Jean–Claude Périsset apostoli nuncius-érsek előterjesztése alapján XVI. Benedek pápa saját kezűleg aláírt levélben köszöntötte a jubiláló Bálint Lajos érseket. Huszonöt évvel ezelőtt, 1981. szeptember 29-én szentelte püspökké dr. Jakab Antal megyéspüspök a főegyházmegye immár nyugalmazott főpásztorát a gyulafehérvári székesegyházban. Bálint Lajos /sz. Csíkdelne, 1929. júl. 6./ érettségi után a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait. Márton Áron püspök letartóztatását követően a teológiai főiskolán békepapok voltak, ezért Bálint Lajos ötévi kényszermegszakítással fejezte be tanulmányait. 1957-ben szentelte pappá Márton Áron püspök. 1981-ben . szentelte püspökké dr. Jakab Antal megyéspüspök. Kilenc évi segédpüspöki működése alatt előszeretettel látogatta a szórványban és nehéz körülmények között működő lelkipásztorokat. 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését. 1991. augusztus 5-én a pápa őt nevezte ki Gyulafehérvár első érsekének. Bálint Lajos a szolgálatot 1993 végéig vállalhatta, amikor súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt lemondásra kényszerült. Jelenleg Székelyudvarhelyen él, és egészségének függvényében látogatja a plébániákat, esetenként püspöki szolgálatot is végez. Püspökké szentelésének 25. évfordulóján nem óhajtott ünneplést. /Bálint Lajos ny. érsek köszöntése. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 8./

November 5-én Gelencén Bálint Lajos, Erdély ny. római katolikus érseke ünnepi szentmisét celebrált, majd a több száz fős tömeg kivonult a templomból, és körbeállta Márton Áron püspök leleplezésre kerülő egész alakos szobrát, Petrovits István alkotását. Eljöttek Berettyóújfalu, Nagybánhegyes, Balatonszentgyörgy és a szlovákiai Farkasd település küldöttségei is. Elsőként Bara Ferenc Márton Áron életrajzi adatait ismertette, majd elhangzott Kiss Jenő Márton Áron című verse. Ezt követően Puskás Bálint Zoltán szenátor Márton Áron életútját méltatta. Szakács Tibor, Gelence polgármestere és Bereczi István plébános leleplezte a szobrot. /Iochom István: Márton Áron-szobrot avattak Gelencén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

Jáki Sándor Teodóz csángókutató győri bencés tanár, Domokos Pál Péter tanítványa Futásfalván mondott szentbeszédet. A moldvai csángókról írt könyvének (Csángókról, igaz tudósítások, Győr, 2006) ötödik kiadása alkalmával köszöntötte őt a vidék papsága. Jáki Teodóz hetvennyolcadik évében jár, jelenleg gimnáziumi tanár Győrben. Tizenöt éve minden Mária-ünnepen jelen van Futásfalván. Jáki Teodóz /sz. Győr, 1929/ a Hittudományi Főiskola mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán középiskolai ének-zenetanári diplomát is szerzett. Egyházi énekek gyűjtése révén a most nyolcvanhatodszor látogatta meg a moldvai csángómagyarokat, ez a százkilencedik erdélyi útja, Futásfalvára, az új Mária-zarándokhelyre, nagy szeretettel látogat el. Futásfalván otthon érzi magát. Bálint Lajos, 1991-től Erdély első érseke futásfalvi plébános korában (1962-1968) a templom tornyában találta meg Szűz Mária 223 cm magas, műkincs értékű szobrát, ami csak négy centiméterrel alacsonyabb, mint a csíksomlyói szobor. 2002 óta évente kiadták Magyarországon Jáki atya könyvét. /Csángókról, igaz tudósítások/. Ő a budapesti Lakatos Demeter Egyesület elnöke. Egy CD-n is megjelent Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít című munkája. A ma élő háromszázezer csángóból már csak százezer tud gyönyörű szépen beszélni ősi magyar dialektusban. A román katolikusoknak a húszas-harmincas évekig nem voltak román nyelvű énekeik, akkor lefordították a magyar népi énekeket. /Kisgyörgy Zoltán: A nyolcvanhatodik moldvai út után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./

Jakubinyi György érsek köszöntötte az aranymisés Bálint Lajos nyugalmazott érseket, akit 1957-ben, ötven éve szenteltek fel. Bálint Lajos 1990-ben lett gyulafehérvári püspök, a pápa 1991. augusztus 5-én nevezte ki gyulafehérvári érseknek, majd 1993. november 29-én betegsége miatt lemondott. /Jakubinyi György: Bálint Lajos aranymisés érsek úr köszöntése. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 6./

Czirják Árpád kolozsvári esperes áthelyezése ellen gyűjtenek aláírásokat a főpap támogatói, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek döntése ellen tiltakozva. Mások viszont örülnek a döntésnek. A gyulafehérvári főegyházmegye rendelkezése értelmében a plébánosok és lelkészek szolgálati ideje 5-től 15 évig terjed. A 15 évi szolgálat után fel kell ajánlaniuk a más közösségben való szolgálatvállalás lehetőségét. A főpásztor ezt elfogadhatja, de vissza is utasíthatja. Közel harminc év után viszont elérkezettnek látja Czirják Árpád áthelyezésének idejét a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. Potyó Ferenc érseki helynök hangsúlyozta, hogy az egyházi törvények értelmében a pap engedelmességgel tartozik mindenkori főpásztorának. Nem sokkal az áthelyezésről szóló hír felröppenése után a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) máris védelmébe vette Czirjákot, pontatlan állításaival fellázítva több hívőt. Azt állították, hogy Jakubinyi azt a Czirják Árpádot helyezné át, akit Márton Áron püspök 1979-ben jelölt ki utódjául, két másik pappal, Écsi Jánossal és Jakubinyi Györggyel egyszerre. Marton József egyháztörténész-professzor szerint ez valótlanság, Czirják neve nem szerepelt a segédpüspök-jelöltek között. „Az első Écsi János volt – ő autóbalesetben hunyt el -, második jelöltként a később segédpüspökké is szentelt Bálint Lajos szerepelt, és őt követte Jakubinyi György mostani érsek. Czirják neve sehol sem szerepelt” – állította a professzor. /Mihály László: Megosztja a híveket a kolozsvári főpap áthelyezése. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./

Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érsek tart november 19-én, Szent Erzsébet napján szentmisét a gyimesközéploki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum kápolnájában. Berszán Lajos atya maga tette le az iskolaépület első alapkövét 1993-ban, és 1994 szeptember 15-én már felhangzott az iskola hívó csengője. „Ma is ez az egyetlen középiskola a Gyimes völgyében” – tájékoztat Berszán Lajos atya, aki szeptember elsejéig látta el az iskolaigazgatói feladatokat. Ma közel négyszázan tanulnak a líceumban. Az ország öt megyéjéből vannak itt diákok, bákói csángók, gyimesi csángók és székelyek. Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt. A szakemberek közel 35-féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A líceumnak saját múzeuma van, melyet Ambrus István történelemtanár, az iskola aligazgatója pályázat segítségével hozott létre. Gyimes sajátos településszerkezetű, ugyanis két falu – Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok – közigazgatásilag Hargita megyéhez tartozik, míg Gyimesbükköt Bákó megyéhez csatolták. A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagyrésze tudja, honnan „csángáltak” ide. Nyelvjárásuk a felcsíkiakéval hasonlítható. A völgyben, mely a három települést öleli magába, 8-10 általános iskola működik. Berszán atya szerint ha egy gyimesi gyerek elmenne Csíkba, a „művészetibe”, mehet, mert az itteni iskolába lesz elég jelentkező, nem csökken a létszám. /Barabás Márti: A Gyimesek Szent Erzsébetje. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

A nyolcvanadik életévét betöltött Bálint Lajos könyvtervezőt köszöntötték Kolozsváron, akit a kolozsvári Szabédi-házban kis ajándékokkal leptek meg, Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, az est házigazdája pedig bejelentette, hogy a közművelődési egyesület életműdíjjal jutalmazza az ünnepeltet. Bálint Lajos egyetemet akart végezni. Nagy István rektor azt vágta a fejéhez: »Magának nem azért adtunk tandíjat, hogy tanuljon, hanem azért, hogy eltűnjön innen«. Tudniillik Bálint Lajos édesapját kulákká nyilvánították, akinek a fiát el kellett tiltani a képzéstől” – emlékezett Dávid Gyula. Bálint Lajos több évtizedes munkájának eredménye az a több mint ötezer könyv, amelyet megtervezett, és aki ezekből a kötetekből építi tovább várát. /Benkő Levente: Kötetekből épülő vár. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./

Április 12-én a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta meg évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Arról határoztak, hogy megreformálják az egyesület elnökségi összetételét és munkáját, a visszavonuló Kötő József elnök helyébe megválasztották Dáné Tibor Kálmánt, és április 12-ét erdélyi magyar közművelődési napnak nyilvánították. Kiosztották az EMKE 2008-as díjait. Kötő József elnöki beszámolójában áttekintette az EMKE tevékenységét, amely több ezer magyar civil szervezetet koordinál. Tavaly magyarországi alapítványi támogatásokból 10 millió forintot osztott ki a magyar házak kiépítésére (Nagyenyeden, Zilahon, Besztercén, Vajdahunyadon, Szilágysomlyón, Visón, Désen stb.). Fontos megvalósítás volt Kolozsváron a Szabédi-ház újjáépítése, ahol az Erdélyi Magyar Irodalom Kézirattára működik, valamint a Györkös-Mányi Albert Emlékház korszerűsítése. Az alapszabály módosítása nyomán megszűnt az ügyvezető elnöki funkció, és létrehozták a tanácsosi tisztséget. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnöki beszámolójában a tavalyi év eredményei közé sorolta a Pusztinai Csángó Kulturális Központ megteremtését, a www.emke.ro honlap beindítását, a hazai és magyarországi civil szervezetekkel kialakított kapcsolatokat. Idén július végén a Kolozsvár Társasággal megrendezik a kincses városból elszármazottak találkozóját, októberben pedig Kárpát-medencei konferenciát tartanak. A Szabédi-házban fog működni a Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet. Matekovics Mária (Bánság) a szórványsorsban élő 120 civil szervezet munkáját dicsérte. Muzsnay Árpád (Partium) az országhatáron átívelő együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Kiss Jenő (Székelyföld) szerint tavalyi legnagyobb eredményük az uniós pályázatok számbavétele volt. Pozsony Ferenc (Kriza János Néprajzi Társaság) arra hívta fel az EMKE vezetőségének figyelmét, hogy lobbizzon a hazai múzeumokban jelentkező magyar szakemberhiány pótlása érdekében. A tisztújítás során a következőket választották meg: elnök – Dáné Tibor Kálmán; régiói tanácsosok – Matekovics Mária (Bánság), Muzsnay Árpád (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély), Kiss Jenő (Székelyföld), Szép Gyula (társadalomszervezés); főtanácsos – Kötő József, elnökségi tagok – Széman Péter, Guttman Mihály, Házy Bakó Eszter, Beder Pál. Megjutalmazták az erdélyi magyar közművelődésben jeleskedőket. Az EMKE 2008-as díjazottjai: Szilágyi Aladár (Spectator-díj), Háromszék Zenekar (Kacsó András-díj), dr. Bárth János (Bányai János-díj), dr. Széman Péter (Kun Kocsárd-díj), Öllerer Ágnes (Nagy István-díj), Székely Szabó Zoltán (Bánffy Miklós-díj), Balázs Attila (Kovács György-díj), Balázs Éva (Poór Lili-díj), Fazakas Mihály (Szentgyörgyi István-díj), Soó Zöld Margit (Szolnay Sándor-díj), Györffi Dénes (Monoki István-díj), Calepinus Alapítvány (Balázs Ferenc-díj), Irsay Miklós (gr. Mikó Imre-díj), Bálint Lajos (életműdíj), Laskay Adrienne (életműdíj). /Ördög I. Béla: Erdélyi magyar közművelődési számvetés. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

1885. április 12-én alakult meg Haller Károly vezetésével a kolozsvári Vigadó, a Redut nagytermében az EMKE, amit aztán 43 éves tetszhalálból 1991. április 20-án Brassóban támasztottak fel az újjáalakulás tényét rögzítő közgyűlésen, ahol megválasztották Dávid Gyulát elnöknek és Kötő Józsefet főtitkárnak. Az EMKE története megtalálható a Művelődés 1995. évi augusztus–szeptemberi összevont százlapos számában. Ma már dokumentumértékű ez a külön kötetként is megjelent összefoglalás, amely első ízben vette számba a 89-es decemberi fordulat után gomba módra megszaporodott romániai magyar egyesületeket is. 1992-től osztják ki az erdáélyi szellemi élet, közművelődés személyiségeinek nevét viselő EMKE-díjakat. A 2007. évi EMKE-díjak: Spectator-díj Szilágyi Aladárnak, az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítést segítő gazdag publicisztikai tevékenységéért, Kacsó András-díj a Háromszék Népi Együttes Zenekarának, az erdélyi népzene értékeinek itthoni és határon túli népszerűsítéséért, minőségi műveléséért, Bányai János-díj Bárth János néprajzkutatónak, az erdélyi népi kultúra értékeinek feltárása és közlése terén végzett kiemelkedő kutatói tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Széman Péternek, a versenyképes magyar közösség létrehozásáért végzett közművelői tevékenységéért, Nagy István-díj Öllerer Ágnesnek, kiváló zenepedagógiai, karnagyi és a kamarazenei mozgalom terén végzett munkásságáért, Bánffy Miklós-díj Székely Szabó Zoltánnak, fáradhatatlan szervezőmunkájáért, melynek eredményeképpen a Magyarország határain kívül működő magyar színtársulatok rendszeresen jelen vannak Bécsben és más ausztriai településeken, Kovács György-díj Balázs Attilának, korszerű és nagyhatású színészi munkásságáért, sokoldalú tehetségéért, mellyel a temesvári színpadot szolgálja és az erdélyi magyar, román és német színjátszás egymás felé fordulását segíti, Poór Lili-díj Balázs Évának, az anyanyelvi színpadi szó nemesítő erejébe vetett hitéért, mindig megújulásra kész emberábrázoló művészetéért, Szentgyörgyi István-díj Fazakas Mihálynak, színjátszásunk kiemelkedő hagyományának ápolásáért, a diákszínjátszásunk terén elért kiemelkedő érdemeiért, Szolnay Sándor-díj Soó Zöld Margitnak, utolérhetetlen művészi érdemeiért és az alkotói közösség érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, Monoki István-díj Györfi Dénesnek, a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Könyvtár állományának elkötelezett és szakszerű gondozásáért, Balázs Ferenc-díj a Calepinus Alapítványnak az 1990-ben létesített nyelviskola működtetéséért, biztosítva több ezer személynek az idegen nyelvek oktatását, nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítését, gr. Mikó Imre-díj Irsay Miklósnak, értékteremtő, kultúrapártoló tevékenységéért. Életmű-díjban részesültek: Bálint Lajos, a míves könyvek erdélyi hagyományát folytató félévszázados munkásságáért, kultúrahordozó szép könyvek kivitelezéséért, Laskay Adrienn művészeti és oktatói tevékenységéért, az erdélyi Bartók- és Kodály-kultusz kiteljesítésében szerzett érdemeiért. /Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007. = Művelődés (Kolozsvár), 2008. április/

Dr. Holló László egyetemi docens /sz. Csíkszentimre, 1966. febr. 9./ pappá szentelése után Insbruckban tanult tovább, doktorált társadalometikából. 1997-től tanít a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán, jelenleg a didaktikai teológia (hittanárképző) tanszékvezető tanára, beosztása mellett az Erdélyi Római Katolikus Státus alelnöki tisztét is betölti. E témában több könyv és szaktanulmány szerzője. Kolozsváron január 19-én tartott előadást Erdélyi Római Katolikus Státusról. A Státus javainak az 1948. augusztus 3-i közoktatásügyi reformtörvénnyel végrehajtott államosítása Márton Áron püspököt arra késztette, hogy az akkorra már Egyházmegyei Tanács néven működő Státus intézmény ügyintézését felfüggessze, és saját hatáskörébe vonja. Márton Áron püspöknek a Státust felfüggesztő rendeletével dacolva Adorján Károly gyulafehérvári kanonok 1950 nyarán létrehozta a Katolikus Státus Időközi Bizottságát. A – most már nem Erdélyi, hanem – Romániai Római Katolikus Státus néven újjá-, illetve megalakult Státus működési szabályzatát a román kormány jóváhagyta. A fő cél, a nemzetegyház Státus általi megszervezése, a börtönben is ellenálló püspök példáját követő papok magatartása miatt nem valósult meg, a hatalom fokozatosan megvonta támogatását és az egész elsorvadt. Az 1989-es rendszerváltozás után Bálint Lajos, az egyházmegye akkori püspöke 1991. február 11-i határozatával rendelkezett az Egyházmegyei Tanács (Státus) jogfolytonossági alapon történő újraindításáról. A hajdan nagynevű Státusnak feltámasztására irányuló többrendbeli meddő próbálkozás után, 2005. november 25-én, Kolozsváron történt meg annak alapítványként való bejegyeztetése. 2005-ben dr. Jakubinyi György érsek Csiszér Albert pápai prelátust bízta meg a Státus intézmény újjászervezésével. A 2006. évtől a román nyelvű sajtóban napvilágot látott támadások miatt a katolikus érdekek védelmében szükség van a hitvalló katolikus világiak segítségére. A 2006. október 26-án Székelyudvarhelyen tartott rendkívüli státusgyűlésen a jelenlévők javaslatot tettek a Státus kuratórium bővítésére. A javaslatok alapján közreműködésre kérték fel Borbély László minisztert, Dr. Csucsuja István kolozsvári egyetemi professzort, Gencsi András marosvásárhelyi vállalkozót, Héjja Gyula brassói mérnököt, Kedves Imre közgazdászt, Kelemen Hunor képviselőt, Márton Árpád képviselőt, Nagy István jogtanácsost, Puskás Bálint szenátort és Takács Csaba RMDSZ ügyvezető elnököt. Valamennyien vállalták a közreműködést. A Státus-alapok vagyonát a 20. század első feléig az oktatási intézmények épületein túl, nagy kiterjedésű erdőgazdaságok, gazdasági uradalmak, valamint kolozsvári bérházak képezték. A kommunista hatalomátvételt követően 1948-ban az egyházmegyei alapok és intézmények ingó és ingatlan anyagi javait a román kormány az állam tulajdonába vette át. Az egyház a hajdani Státus vagyonból visszaigényelt ingatlanok közül eddig visszakapta a csíkszeredai Márton Áron, a székelyudvarhelyi Tamási Áron és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes gimnáziumok, valamint a marosvásárhelyi Unirea Líceum épületeit. Továbbá tulajdonba vehetett egy brassói bérházat, amely az átadás előtt „véletlenül” felgyúlt és két emelete kiégett. A Státus-vagyon visszaigénylése nem öncélú, templomok, plébániák javítását, szociális intézmények támogatását, szórványlelkészek fizetés-kiegészítését szolgálta, és kell szolgálnia a jövőben is. /Holló László: Az Erdélyi Római Katolikus Státus – egykor és ma. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./

Az Új Magyar Szó február 20-i, a Szabadságban 2008. november 24-i számában tendenciózus írás jelent meg a kolozsvári Grigorescu és Hajnal negyedekbe tervezett templomok építése ügyében. Czirják Árpád egykori kolozsvári plébános személyével kapcsolatban vádak hangzanak el, úgy tüntetik fel, mint aki a Szőcs István által templomépítés céljára megszerzett anyagi alapokat eltüntette. Szőcs István egykori gyulafehérvári teológus 1983-1990-ig börtönben volt, és ott született meg benne „a nagy cél, hogy templomokat fog építeni”. Az Új Magyar Szóban azt nyilatkozta, hogy minden anyagi alapot megszerzett ehhez Kolozsváron. Valójában a kolozsvári római katolikus főesperesi hivatal kérvényére hagyott jóvá 10 millió lejt Petre Roman. Ezt az összeget akarja visszafizettetni az államkasszába Szőcs István. A Hajnal negyedi templom nem épülhetett meg, mert a prefektus által felkínált telket volt gazdája visszaigényelte. Az arra kiutalt pénzt megette az infláció. Hasonlóképpen jártak a templomépítésbe kezdett többi felekezetek, reformátusok, görög katolikusok is. Czirják Árpád viszont sikeresen felépítette Grigorescu negyedbeli templomát 1993-ra, készen áll levakolva, mellette elkészült egy ezer négyzetméternyi hatalmas ház, ahová nyomdát, szerzetes házat terveztek. Miért nem kezdődött el ott a plébániai tevékenység? Elsősorban azért, mert Bálint Lajos érsek, az egyházmegye vezetője abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a Czirják Árpád által kezdeményezett templomépítkezések az új lakónegyedekben veszélyeztetik a közelben levő ősi Kolozsmonostori templom visszaszerzését. A monostori templomot azzal az indoklással igényelte vissza a bitorló ortodox egyháztól a római katolikus egyház, hogy a Hajnal negyedben 1500, a Grigorescu negyedben kb. ugyanannyi katolikus hívő lelki gondozása miatt szüksége van az ősi kolozsmonostori apátsági templomra. Ezért Czirják Árpád leállíttatta a templom építését, a már kész templom felszentelése is elmaradt. A kolozsmonostori templomot 1994. június 20-án kapta vissza a katolikus egyház. Elhárult az akadály, hogy a Grigorescu negyedben a Czirják Árpád által már 1993-ban felépített templom és egyházi központ felszentelhető legyen. 1940-ben Kolozsvár lakosságának 86%-a magyar, zsidó és német. A 14% román többsége görög katolikus volt. A betelepítések és később a városhoz csatolt falvak román lakossága miatt kissebségi helyzetbe került magyarság református és katolikus hívei nem engedhetik meg ezt az öngyilkosságnak mondható belháborút, ami a közösségük további pusztulását jelentené. Pakó Benedek arra kéri Szőcs Istvánt, hogy egyházán ne ejtsen sebet széthúzás szításával. /Pakó Benedek kanonok, plébános: Replika. Ne szítsunk belháborút. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

Bálint Lajos kolozsvári műszaki könyvszerkesztő veheti át az első Domokos Géza-díjat. Domokos Géza (1928– 2007) a romániai magyarság kiemelkedő személyisége, a Kriterion Könyvkiadó egykori igazgatója, az RMDSZ egyik alapítója és első elnöke volt. Emlékét őrizve, az általa alapított Kriterion Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy díjat létesít, amelyet minden év májusában, születésének évfordulója alkalmából adnak át a könyvkiadás egy-egy olyan háttéralkotójának, akik nélkül nem léteznének és továbbra sem jelenhetnének meg a romániai magyar közösség számára igen fontos könyvek. Bálint Lajos élete és munkássága 1970-től összeforrott az akkor létesített, Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadóval. Nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel a könyvtervezéssel és a könyvek műszaki szerkesztésével, nyolcvanadik életévén túl. /Domokos Géza-díj Bálint Lajosnak. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./

Domokos Géza /1928-2007/, a Kriterion Könyvkiadó egykori igazgatója, az RMDSZ egyik alapítója és első elnöke emlékére, az általa alapított Kriterion Alapítvány kuratóriuma Domokos Géza-díjat létesített. Az első Domokos Géza-díjat Bálint Lajos kolozsvári műszaki könyvszerkesztő vehette át május 11-én, a csíkszeredai Kriterion Házban. A műszaki könyvszerkesztő rendszerint ott szerepel megbújva valahol a hátsó oldalak egyikén. Barátai vallják, Bálint Lajoson nem fog az idő, pedig 1928-ban született Székelydályán, a középiskolát Székelyudvarhelyen végezte, 1947-ben beiratkozott az akkor még Bolyai Egyetem magyar szakára, ahonnan az osztályharc a kulákgyermeket eltávolította, kolozsvári Világosság szerkesztőségében lett korrektor. Az egyetemet csupán a korszak enyhülésének időszakában, 1972-ben tudta befejezni, a Korunk szerkesztéséről írt államvizsga dolgozatával, de addig már korrektorként, műszaki szerkesztőként dolgozott több lapnál és könyvkiadónál. Domokos Géza fogalmazta meg: “Elsősorban Deák Ferencnek és Bálint Lajosnak köszönhetően, mindkét magyar szerkesztőségben, a bukarestiben és a kolozsváriban is, igazi kultusza alakult ki a betűnek és mindannak, ami az írással – az istenek találmányával – összefüggött. Bálint Lajos nyugodtan odaállhatott volna bármelyik nyomdagép mellé, a könyvnyomtatás minden csínja-bínja, minden módja és szakasza ismert volt előtte. ” Bálint Lajos már több mint ötezer könyvet tekinthetett saját gyermekének, 1992-es nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel a szakmával: 1992-ben a református egyház kérte meg, hogy segítsen a Misztótfalusi Kis Miklós nevére keresztelt nyomdát létrehozni. /Székedi Ferenc: Aki a könyveknek él. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

Őrkőn a vallásosság valóban mély gyökereket eresztett, és hatása a mai napig erősödik. Évtizedek óta foglalkozik a katolikus egyház az őrkői cigánytelep lakóival Sepsiszentgyörgyön, és különösen az utóbbi húsz évben e munka kimondottan látványos eredményeket szült. Amióta elárasztották Sepsiszentgyörgyöt az árapataki és hidvégi, illetve az Olton túli, Brassó megyei román cigányok, még inkább szembeszökő, amit Baricz István, a Caritas jótékonysági egyesület felelőse így fogalmaz meg: szentgyörgyi cigányt nem látunk koldulni a városban. Aki végignézi, hogyan viselkednek a hívek az apácakolostor melletti templomban mise közben, az mérheti le igazán, mekkora a változás az alig két évtizeddel korábbi állapotokhoz képest, jegyezte meg Márkus András plébános. A Teréz anya alapította kolostorban a főnök asszony elzárkózott a beszélgetéstől. A rend szabályaira hivatkozott, meg arra, munkájuk eredménye önmagában is beszédes. Teréz anya, aki a világ püspökeivel levelező viszonyban állt, a gyulafehérvári Bálint Lajos érsektől is megérdeklődte, hova lenne sürgős bizonyos szociális gondok megoldása végett – a rend a szegények legszegényebbjeit hivatott szolgálni – apácákat telepítenie. Az érsek tudott Sepsiszentgyörgyön élő őrkői cigányokról, úgy vélte, itt érdemes elkezdeni. Teréz anya négy apácát küldött Szentgyörgyre 1991-ben. Az apácák foglalkoznak a cigány családokkal. Jelenleg harminc gyermek készül első áldozásra. /B. Kovács András: Misszió az Őrkőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./

Elhunyt Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érsek
Húsvét vasárnap, 2010. április 4-én, életének 81. évében elhunyt Bálint Lajos nyugalmazott érsek, a Gyulafehérvári Főegyházmegye korábbi főpásztora. Bálint Lajos 1929. július 6-án született Csíkdelnén. Elemi iskoláit ugyanitt végezte, majd a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban folytatta. Az érettségi után a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait. Márton Áron püspök letartoztatását követően a Teológián is eluralkodott a békepapi irányzat. Ezért ötévi kényszermegszakítással fejezte be tanulmányait. 1957. április 28-án szentelték pappá.
Segédlelkészként működött Sepsiszentgyörgyön, majd plébánosként Futásfalván, Csík- szentdomokoson és Székelyudvarhelyen, ahol egyben a kerület főesperese is volt.
1981. szeptember 29-ben szentelte püspökké Dr. Jakab Antal megyéspüspök, a gyulafehérvári Székesegyházban – egy évvel a nagy püspök halála után. Márton Áron utódlási joggal kinevezett segédpüspöke, Dr. Jakab Antal megyéspüspök mögött 13 év börtön és szenvedés állt. Érthető, hogy ő is segédpüspököt igényelt. Kérését a Szentatya teljesítette és Bálint Lajos székelyudvarhelyi főesperes-plébánost nevezte ki segédpüspöknek. Kilencévi segédpüspöki működése alatt, előszeretettel látogatta a szórványban és a nehéz körülmények között működő lelkipásztorokat. Egyszerű életvitele és buzgóságról tanúskodó egyénisége, jótékony hatással volt azokra, akik a kommunista elnyomás közepette vállalták a szórványban élő hívek áldozatos szolgálatát.
A gyulafehérvári egyházmegye vezetését 1990. április 29-én vette át. 1991. augusztus 5-én a Szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. Ezt a nem kis áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993. végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt – lemondásra kényszerült.
Nyugalmazott érsekként Székelyudvarhelyen élt, és egyre romló egészségi állapotának függvényében időnként meglátogatta a székelyföldi plébániákat, ahol esetenként püspöki szolgálatot is végzett.
Emléke legyen áldott! Erdély.ma

Örök nyugalomra helyezték Bálint Lajos érseket
Ma 11 órakor a csíksomlyói kegytemplomban tartották a vasárnap Székelyudvarhelyen elhunyt Bálint Lajos nyugalmazott érsek gyászszertartását.
Bálint Lajos 1929-ben született Csíkdelnén. 1957-ben szentelte pappá Márton Áron püspök, plébánosként Sepsiszentgyörgyön, Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen teljesített szolgálatot, majd 1981-ben szentelte püspökké dr. Jakab Antal a Gyulafehérvári Székesegyházban. 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését, a Szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. Ezt a nem kis áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993 végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt lemondásra kényszerült. A csíksomlyói szentmise és gyászszertartás után szülőfalujában helyezték örök nyugalomra. Bálint Lajosnak az volt az óhaja, hogy az utolsó földi útján csak egy pap és két ministráns kísérje.
Erdély.ma

Örök nyugalomra helyezték Bálint Lajos érseket
Rokonai, köztük testvére, barátai, hívei, tisztelői, az ő áldásával újjászülető katolikus iskolák képviselői rótták le kegyeletüket április 7-én a csíksomlyói kegytemplomban Bálint Lajos érsek ravatalánál. A gyászmise kezdetét az egyházmegye templomaiban harangzúgás jelezte. A ravatal mellett a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium székely ruhás diákjai álltak díszőrséget. 
A Jakubinyi György érsek celebrálta liturgián részt vett Tamás József segédpüspök, Böcskei László és Tempfli József nyugalmazott váradi püspök, Schönberger Jenő szatmári, Martin Roos temesvári püspök, Cornel Damian bukaresti segédpüspök, Orbán Szabolcs, az Erdélyi Szent István Ferences Rendtartomány provinciálisa, illetve számos hazai, valamint magyarországi pap és szerzetes. 
„A jó Isten azzal tüntette ki elhunyt főpásztorunkat, hogy feltámadása ünnepén, húsvétkor még bemutathatta szentmiséjét és utána távozott a Mindenhatóhoz, akit életén át szolgált. Közismert volt szerénysége, és éppen azért a végrendeletét is a lehetőségek szerint betartjuk” – mondta Jakubinyi érsek a szentmise bevezetőjében, majd felolvasta a pápának a bukaresti apostoli nuncius közvetítésével küldött üzenetét és az egyházmegye hivatalos gyászjelentőjét. A szentmisén – szintén az Atyához költözött érsek kívánságát tiszteletben tartva – nem volt prédikáció. A szentmisét követően nagyon sokan utaztak Csíkdelnére, hogy az erdélyi főegyházmegye első érsekét utolsó földi útjára kísérjék.
A paptársak elmondták, Bálint Lajos érsek sokszor hangoztatta, hogy egyszerű temetést szeretne, „nem kell a főpásztorokat fárasztani”, elég, ha csak szülőfaluja plébánosa és két ministráns kíséri sírjához. „Kívánsága volt, és kívánhat-e ember többet, derékaljnak szülőföldet, ősi templom tömött árnyát szemfedőnek.” Csintalan László csíkdelnei esperes-plébános Kányádi Sándor Tamási Áron sírjára írt verséből, majd Bálint Lajos érsek szavaiból idézett. A főegyházmegye első érsekét a csíkdelnei Szent János-templom cintermében szülei mellé helyezték örök nyugalomra. A főegyházmegye minden templomában az isteni irgalmasság vasárnapján a nagymisét érte ajánlották fel. 
Bálint Lajos, az erdélyi főegyházmegye első érseke 1929. július 6-án Csíkdelnén, székely család hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát a csíkszeredai katolikus gimnáziumban, teológiai tanulmányait – hároméves katonai munkaszolgálattal megszakítva – Gyulafehérváron végezte. Márton Áron püspök szentelte pappá 1957. április 28-án. Segédlelkész volt Sepsiszentgyörgyön, plébános Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen. 1981-ben novai címzetes gyulafehérvári segédpüspök, 1990-től megyéspüspök, 1991. augusztus 5-től a főegyházmegye első érseke lett. 1993-ban súlyos betegsége miatt lemondott, nyugdíjas éveit Marosfőn, majd Székelyudvarhelyen töltötte. Érseksége idején az ő áldásával szerveződtek újra az egyházmegye katolikus gimnáziumai, az egyházmegyei Caritas, jelentős figyelmet fordított a szórvány-, a cigánypasztorációra, ő hívta az országba Kalkuttai Teréz anya nővéreit, számos templom építését segítette.
Csúcs Mária
Vasárnap (Kolozsvár)

Himnuszunk, nemzeti imádságunk
A magyar kultúra napja – 2011
Ünneplő és éneklő közösség!
Annak emlékére ünnepeljük 1989 óta minden esztendőben január 22-én a Magyar Kultúra Napját, hogy Kölcsey Ferencz 1823-ban ezen a napon fejezte be a Hymnus megírását.
A kultúra szó latin eredetű. A négy igei alakot a szótárak így hozzák: coleo-colere-colui-cultum. Jelentése: művelni. Eredetileg a föld megművelésére vonatkozó fogalom volt. Az agrikultúra kifejezés földművelést jelent. Mai értelemben azonban ennél sokkal többet jelent a szó: szellemi javakban való gyarapodást, az emberi szellem pallérozását, lélek-művelést, műveltséget, legfelsőbb szinten pedig (figyelem!) kultuszt, vagyis istentiszteletet, istendicsőítést-istenimádást. Valójában a tárgyak használatától kezdve, az életmód, az önkifejezés különböző módjain át a világlátásig minden a kultúra körébe tartozik. Az 1965-ben véget ért II. vatikáni zsinat Gaudium et spes (öröm és remény) című dokumentumában, e tekintetben így fogalmaz: „...a kultúrának a személy tökéletesedését, a közösség meg az egész emberiség javát kell szolgálnia. Éppen ezért
úgy kell kiművelni a szellemet,
hogy fokozódjék benne a képesség a csodálatra, a lényeglátásra, a szemlélődésre, az önálló ítéletalkotásra, továbbá a vallási, erkölcsi és szociális érzék kifejlesztésére” (59).
Zárójelben egy kis szemléltető adalék: holnap (hétfőn) emlékezünk a katolikus nőszövetség Szentegyház utcai székházában Bajor Andor halálának 20. évfordulójára. Ő mesélte hajdanában nekem, hogy amikor egyik külföldi útja során a szentpétervári Ermitázsban megállt, majd leülve hosszasabban elidőzött Rembrandtnak a tékozló fiú visszatérését ábrázoló világhírű festménye előtt, egyszer csak nagyon elérzékenyült, könnyezni, majd valósággal zokogni kezdett, mert a művészi látvány hatására saját addigi eltékozoltnak vélt élete pergett le filmszerűen pillanatok alatt lelki szeme előtt. Vajon miért történhetett ez meg vele? Azért, és most ismét a II. vatikáni zsinat említett dokumentumából idézek, mert: „Egy műalkotás többet mondhat Istenről, mint sok elvont ismeret, világosabbá teheti az értelem számára az evangéliumi tanítást, és azt úgy képes bemutatni, mint ami hozzátartozik az élethez”(62). A festészeten túl persze gondolnunk kell itt a szobrászatra, az építészetre, a színházművészetre, zenére és nem utolsósorban az irodalomra, illetve az e területeken született kimagasló művészi alkotásokra.
Nem kétséges, hogy összmagyar kultúránknak, amelynek a határai tudvalevőleg nem azonosak Magyarország jelenlegi határaival, az egyik legtöbbre becsült szellemi terméke és felbecsülhetetlen értékű kincse sok más művészi érték mellett, a Kölcsey által írt Hymnus, amelynek
„a nemzet imádságaként”
számontartott szövegére húsz évvel később, Erkel Ferenc komponált zenét. A himnusz hallatán az „átkosban”, ha ritkán megfordulhattunk a budavári Mátyás-templomban, bizony mi is elsírtuk magunkat. A budapesti Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött eredeti Kölcsey-kéziraton, amelyet sokan láthattak a napokban, mindössze néhány apró javítás látható, amiből szinte teljes bizonyossággal megállapítható, hogy valóságos zuhatagként ömlött szerzője tollából az ihletett szöveg, az összesen 64 verssor. És itt engedjenek meg ismét egy apróságnak tűnő, de a szöveg-pontosság szempontjából nem mellékes megjegyzést: ragaszkodjunk szigorúan szó és betű szerint a himnusz szövegéhez, s ezért nem a „hozz reá vigesztendőt”, hanem „hozz rá vigesztendőt” mondjunk, írjunk és énekeljünk – mindig. Az eredeti szöveg ugyanis így íródott. Ezt megköveteli mindannyiunktól a művészi-irodalmi alkotás iránti tisztesség és a szöveghűség.
A joggal fennköltnek minősíthető himnusz-szöveg, tartalmát és üzenetét tekintve, minden más
európai himnusztól lényegesen különbözik.
„Más” – ahogy szombaton Markó Béla az evangélikus templomban mondta. Ezen állítás igazolását egy minapi, világhálón érkezett elektronikus levélből veszem, amely ilyen jellegű összehasonlítás céljából a sok himnusz közül hármat sorol fel:
1. A német himnusz. Szövege így kezdődik: Deutschland, Deutschland über alles in der Welt – Németország, Németország a világban mindenek felett! A 2. világháború befejezése után a győztes európai hatalmak tiltakozása következtében ezt így már nem éneklik, hanem a 3. szakaszt, Haydn zenéjére.
2. A széthullott Szovjetunió himnusza. Ez a himnusz a hatalmas birodalomban soha nem létezett emberi szabadságot, s az emberiség levitézlett alakjait, Lenint és Sztálint éltette több évtizeden keresztül, s ezért menthetetlenül gyökeres változtatásra szorult. A mostani orosz himnusz mindössze 11 éves.
3. A Marseillaiseként közismert francia himnusz. Ez, mint köztudott, vérben álló harcról és fegyverbehívásról, tehát csatáról, illetve háborúról szól.
A felsoroltakkal vagy a fel nem sorolt többivel szemben a magyar himnusz senki emberfiát nem magasztal és nem is éltet: sem királyt, sem császárt, sem köztársasági elnököt, és nem is uszít senki ellen, hanem a legbuzgóbban fohászkodik a sorsunkat kezében tartó mindenható és gondviselő Istenhez, áldást kérve tőle – mind jósors, mind balsors idejére.
Közbevetésként hadd mondjam el itt megint, egy 20 évvel ezelőtti anekdotikus élményemet. Amikor nem sokkal az 1989-es romániai változások után durva támadás érte az erdélyi katolikus egyház vezetését a politikai hatalom részéről, a himnusz eléneklése miatt a gyulafehárvári székesegyházban, 1990-ben, az akkori főpásztor, néhai Bálint Lajos érsek, engem küldött le Bukarestbe, a Román Televízió székházába, hogy az akkori hétfői adásban a himnusz szövegét szószerinti román fordításban tolmácsoljam, és vele kapcsolatosan az imént említett tényeket a román nézőknek és hallgatóknak az ország nyilvánossága előtt elmondjam. És mellette persze azt is, hogy a románok részéről teljesen indokolatlanul kifogásolt himnusz-szöveg, az évszázadokon át sokszor szorongatott helyzetbe került, néha már-már a kétségbeesés szélére sodródott magyar népnek a lélek legmélyéről fakadó imádsága, s nem egyéb. Tehát fohász: Isten, áldd meg a magyart! Húsz év távolából egyfajta büszkeséggel emlékezem vissza erre a televíziós szereplésemre, mint felelősségteljes egyházi küldetésre.
Mint köztudott, a mi himnuszunk annyira kiállta a zord idők politikai és ideológiai változásait, más népek himnuszaival szemben, hogy máig sem kellett azon egy jottányit is változtatni. Pedig a kommunista Rákosi Mátyás például, az 50-es évek elején Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát is fölkérte egy teljesen új szövegnek és egy teljesen új dallamnak a megírására-megkomponálására, ekképpen érvelvén a maga „igaza” mellett: az már még sem lehet, hogy a „dolgozó nép” himnusza, vagy bármely ünnepség, himnusz címen éppen az Isten nevével kezdődjék. Ám, Kodály és Illyés, nem voltak hajlandók a „megtisztelő” feladat vállalására. Nos, Testvérek, ilyenek voltak (tehát kiváló jellemek!) ők, és a mi többi nagyjaink is – a múltban.
És most, a kifejezetten magyar kultúra idei napja alkalmából, közülük csupán két személyt név szerint is ki kell emelnem, akiknek az emlékére idén mind az anyaországban, mind a határokon kívül – így hát nálunk Erdélyben is – évfordulós megemlékezéseket szerveznek.
Az egyik személyiség a „haza bölcse”, a nem pusztán egyéni érdekeket hajszoló politikus, hanem valóságos államférfi, a 135 éve meghalt Deák Ferenc, a passzív ellenállás politikájának volt a zászlóvivője, az 1867-es kiegyezés eszmei megteremtője. Az erdélyi katolikusok Vasárnap című hetilapjának mai számában egy kortárstörténész erről az időről így ír: „Deák Ferenc és Ferenc József császár műve gyakorlatilag a nemzeti szuverenitást sokkal inkább biztosítá mint 1526 óta bármely törvényünk. Az új eszményt most már nem egyedül a magyar kard garantálta, mint a 48-as törvényeket, amelynek ereje akkor gyöngének bizonyult, hanem a nemzet akarata mellett a dinasztia és a másik állam, Ausztria békés megegyezése”. A vérzivataros 1848–49-es szabadságharc leverése után szinte csak egyedül volt tisztában azzal, hogy nemsokára eljön a nemzetállamok kora, és Magyarországnak emiatt rendkívül ellenséges környezetben kell majd politizálnia.
Különben az alaposan meggondolkoztató bölcs szentencia is, amit sokan ismernek, tőle származik, idézem: „amit hatalom ront meg, ismét feléledhet, de amit a nemzet könnyelműsége önkényt odavet, vagy gyávasága elhanyagol, azt visszaszerezni ritkán lehet”. Mint rendkívül tömör „üzenet”, ma is időszerű és érvényes!
A másik nagy magyar személyiség, akit ugyancsak név szerint említek itt és most meg, a 200 éve született világhírű muzsikus és zeneszerző, Liszt Ferenc. Isten kegyelméből az utóbbi esztendők folyamán szerencsém volt kétszer is megfordulni bayreuthi sírjánál, ahol a mauzóleum falán a német mellett, ez az érzelmeket pozitívan sokkoló magyar felirat olvasható: „Hírhedt zenésze a világnak, bárhová juss, mindig hű rokon”.Bár sokan kétségbevonták és kétségbevonják ma is az ő magyarságát, ízig-vérig magyar volt és annak is vallotta magát! Egyik levelében szó szerint ezt írja: „Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak, és ezért, a magyar zenei kultúrát erőteljesen szeretném támogatni”.
E gyönyörű vallomás kapcsán tegyük fel önmagunknak a lelkiismeretet vizsgáztató és mindenkitől választ is váró kérdést: ki a magyar? Illyés Gyulával adom meg a választ:az, aki vállalja! És ő, a zene világhírű Mestere, Liszt Ferenc, vállalta!
Befejezésül és tanulságul is, saját magyarságunkat illetően, fogalmazzunk meg egészen gyakorlati következtetéseket: a vérbeli származás a magyar mivolthoz egymagában nem elég, melléje tettek is kellenek. A puszta szó sem elég, bárhol és bármilyen fennkölten is hangozzék. Ugyanis: nem magyarkodni, hanem ahogy a „legnagyobb magyar”, Széchenyi fogalmaz:
„magyarosodni” kell!
Tehát: minél több nyelv- irodalom- és történelemismeretre szert tenni, a történelem leadta kemény leckékből előítélet mentesen tanulni, népi hagyományainkat és művészi értékeinket, varrottasainkat, táncainkat és dalainkat az itt fellépő kórusokhoz hasonlóan megbecsülni, továbbadni, a mai élet adta lehetőségekkel élni, tervszerűen és szorgosan építkezni! Mert nem elég például folyton-folyvást autonómiáról beszélni, azért legalább a magunk helyén és a magunk eszközeivel tenni is kell.
Sajnos, két évtizeddel a 89-es változások után még mindig azon csodálkozunk és sopánkodunk is sokszor, hogy sem az egyén, sem a közösség nem találja a maga boldogulásának az útját. Ez, higgyék el uraim és hölgyeim, sok egyéb mellett talán azért is van, mert egymásközti kapcsolatainkban elfelejtettük gyakorolni a Jézus által meghirdetett és megkívánt egyenes beszédet. Mit mondott Ő? Beszédetek legyen igen, igen vagy nem, nem, – ami ezen felül van, az az ördögtől van. Nos, mi beszélünk ugyan, néha túlságosan is sokat, de beszédünkben legtöbbször nem azt közöljük partnereinkkel-vitafeleinkkel, amit érzünk vagy amit gondolunk, hanem jól bevált formuláink segítségével, önös érdekeink erőszakos érvényesítése céljából mellébeszélünk, a felelősöket mindig másokban keressük, s ezért a gyógyító önvizsgálatra és a tényleges újjászületésre képtelenek vagyunk.
S mi a végeredmény? A tespedtség, a fojtó közöny, a nagyfokú elbizonytalanodás, a szellemi-lelki bénaság és tanácstalanság egyfelől – hazugság, önzés, demagógia, képmutatás, érzéketlenség másfelől. Egyszer már tudomásul kell vennünk, hogy pusztán a szavak szintjén nem lehet megúszni az életet, a magyar életet sem, meg kell teremtenünk és meg is kell élnünk mind egyénileg, mind közösségileg saját életünket, saját történelmünket. Csak akkor lehetünk lélekben valamelyest elégedettek és nyugodtak, ha a magunk területén megtettük a tőlünk telhetőt. Nos, innen már akkor csak egy lépés a kultúra legfelső foka, a kultusz, az istendicséret és istenimádás, amelynek keretében a „segíts magadon és az Isten is megsegít” népi bölcsesség szem előtt tartásával imára kulcsolhatjuk kezünket, s eget ostromlóan őszintén fohászkodhatunk, mégpedig a himnusz záró szavaival: „Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának. Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának. Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt. Megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt”!
Isten, áldd meg a magyart!
JAKAB GÁBOR
Elhangzotta törökvágási református templomban, 2011. január 23-án. Szabadság (Kolozsvár)

Az élet igazságait keresve
Beszélgetés Sebestyén Péter marosvásárhelyi római katolikus lelkésszel világi és vallásos szféra találkozásairól
Az ökuménia azt jelenti, hogy meglátjuk a jót, a szépet a másikban, és azt átvesszük, akár azért, mert a mi hitünkből hiányzik, akár azért, mert felismerjük benne az értéket, mondja római katolikus lelkész beszélgetőtársunk, aki azt vallja, hogy az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat vesszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem azért, hogy azt az övé mellé helyezzük. Sebestyén Péter több könyvben elmélkedik ezekről a témákról – munkái keletkezéstörténetéről is kérdezzük.
Legutóbb két kötete jelent meg, a Kincs mélyre ásva. Biblikus gondolatok és a Gördeszkán a mennyországba. Melyek az előzményei ezeknek?
– A Kolozsváron megjelenő katolikus hetilapban, a Vasárnapban már több mint egy éve biblikus gondolatokkal jelentkezem, a heti igerész magyarázataival. A katolikus egyház liturgikus beosztása szerint hároméves ciklusra vannak felosztva a szentírási könyvek, amelyeket vasárnap magyarázunk, prédikálunk, amelyekre épül a liturgia. És az első év van ezidáig készen, ennek a termése a Kincs mélyre ásva című kötet.
Kiknek szánja ezt?
– Elsősorban a hívőknek, de azoknak is, akik nem jutottak el a templomba, vagy lemaradtak valamelyik vasárnapi prédikációról, habár a világhálón is folyamatosan követhető. Ami az előbbivel rokonítja a második kiadványt, a Gördeszkán a mennyországba című esszégyűjteményemet, az az a tény, hogy majdnem fél évig párhuzamosan futott a két írássorozat. A szóban forgó kötetem írásai a Központ című vásárhelyi hetilapban jelentek meg egy éven keresztül, 2009–2010-ben. Úgy gondoltam, összegyűjtöm egy kötetbe, mert tematikájában teljesen elüt a templomi szóhasználattól, hiszen világiak számára írtam, az a fajta sorozat, amely próbálja megértetni a laikusokkal, hogy életünk minden rezdülése valahogyan Isten jelenlétében zajlik, és kötődik a hitünkhöz. Ezért próbáltam olyan témákat is feszegetni, amelyek talán nem férnének bele egy klasszikus prédikációba. Így, a szószéket meghoszszabbítva, az esszé műfajában próbálom szembesíteni az embereket az örök igazsággal.
Melyek azok a világi témák, amelyek egy katolikus lelkészt leginkább foglalkoztatnak?
– Engem minden érdekel, ami jó és ami közelebb visz a felebaráti szeretetben a másik emberhez, illetve ami elősegíti az ember örök üdvösségét. Ilyen szempontból a világ jó, a Jóisten jónak teremtette, még akkor is, ha becsúszott az eredendő bűnre hajló természetünk, amely, bizony, elront dolgokat. Ezért mondhatom azt, hogy ezek a témák, kissé elkoptatott klisével élve, az úton hevertek, illetve a hétköznapjaink különféle vetületei, a pénztől a lelkiségig, a betegségtől és médiától a politikáig, megtalálhatók bennük.
Van-e olyan, ami jobban érdekli?
– Ami tényleg foglalkoztat, az a minden mögött rejlő igazság. A nagybetűs Igazság, Istennek az Igazsága, amely Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá. Ennek a fényében olyan témák érdekelnek, mint a család, a pénz, a hatalom, a konfliktus, a betegség. Mind e köré próbálom csoportosítani, oly módon, hogy akár egy újsághír, egy pletykafoszladék vagy életmentő esemény mögött fellelhessem azokat a transzcendens távlatokat, amelyek elgondolkodásra késztetik az olvasót. És úgy gondoltam, hogy érdemes ezeket hosszabb formában, sorozatban is kifejteni, mert sokszor úgy tűnik, mintha csak pletykálnánk róla szűk családi körben, vagy a kocsmában beszélünk egymás között, baráti társaságban, esetleg a bulvármédia mint szenzációt tálalja, de közben az igazságot nem érintjük, nem merészkedünk mélyebbre. Arra vállalkoztam e kihívás nyomán, hogy megkíséreljem lehántani a felszínt, egy kicsit az evangélium fényénél tegyem helyére a dolgokat, lehetőleg mellébeszélés nélkül, ha kell, tisztázzam a félreértéseket és közhelyeket is. És közben az is kiderült számomra, hogy az esszé nem más, mint a lélek szabad szárnyalása, műfajilag is, azt mondják a szakemberek, az értelemnek, a szellemi önállóságnak, a szabadságnak a műfaja, egyfajta értekező próza. És ebbe minden belefér, ráadásul személyes hangvételű, tömör.
Sebestyén Péter (1968, Csíkszentmihály)
Római katolikus lelkipásztor, esszéíró. Elemi iskoláit Csíkszépvízen végezte, a gimnáziumot Csíkszeredában, majd tizedik osztálytól Gyulafehérváron, a kántorképzőben tanult, az akkori kisszemináriumban érettségizett. Teológiai tanulmányai elvégzését követően 1992-ben szentelte pappá Bálint Lajos megboldogult érsek. Rövid ideig Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában és Gyergyóremetén szolgált, 1997-től önálló plébános lett Erdőszentgyörgyön, 2006-tól Marosvásárhelyen, a Szent Imre egyházközségben teljesít szolgálatot. Rádiós műsorait és sajtópublikációit szerkesztette könyvvé, tizenkét év alatt ugyanannyi kötete jelent meg, köztük egy népdalszöveg-válogatás is. A Gördeszkán a mennyországba ellentéte a másiknak, hiszen a kincs a mélyben van, a gördeszka pedig, még ha a mennybe is visz, a felszínen marad. Ön egy gördeszkás lelkész?
– Ezt majd a kritikusok eldöntik, hogy milyen lelkész vagyok, illetve a Jóisten tudja. Igyekszem a kincseket kiásni a mélyből, miközben a saját utamat járom a rámbízott közösségben, és ez az út, ha kacskaringós is és gördeszkán is hordoz, azért a mennyországba vezet. Ennyiben összekötődik a kettő. Időrendben a korábbi keltezésűek a „gördeszkás kincsek”, mint a mélyen zajló kincsásás nagyrésze. Amit ott kamatoztattam stílusban, gondolkodásmódban, azt most a biblikus gondolatokban tovább lehet követni, ha nyitott szemmel olvas az olvasó. De visszakanyarodva a gördeszkához: számomra mindig sokat jelentettek a tömör publicisztikai írások, akár tárca, akár novella, ahol egzisztenciális kérdéseket érint az író, olyan szinten, olyan stílussal, szép nyelvezettel, amely rám is nagy hatással van. A lényeg, hogy hétről–hétre készülni kellett, újabb és újabb témákat kellett felkutatni és kiásni a mélyből, és ez nem más, mint a hitem örömét megosztani másokkal. Úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedek alatt összegyűjtött kincseket ezeken a témákon keresztül tudom átadni, mint a hit örömét, mint életigazságokat, és talán másoknak is segíthetnek hitük elmélyítésében. Egy kicsit érthetőbbé tettem a saját hitemet, kicsomagoltam azokat az elvont dogmatikai igazságokat, amelyeket több mint tíz éve folyamatosan sugároz a Marosvásárhelyi Rádió, azok a prédikációk szintén ilyen terepgyakorlatot jelentettek. De merem állítani, hogy ez a kötet egyfajta lezárás és egy új kezdet is, ami az íráspróbálkozásaimat illeti, mert teljesen más műfajt, más szintet képvisel.
Említette, hogy húsz éve lelkész. Mikor döntötte el, hogy lelkipásztor lesz?
– A Jóisten döntötte el hamarabb, mert a szüleimen keresztül kaptam az első impulzust gyermekkoromban Csíkszépvízen, ahol édesanyám templomi szolgálatban kántorként, majd később sekrestyésként szolgált, édesapám a templom kórusában énekelt. A templomi liturgia, légkör nekem második otthonom volt. Természetesen a nevelésünk idején is bíztattak, hogy tanuljatok, fiaim, és a három fiúból aztán én lettem pap, a középső bátyám kántor lett, a legidősebb otthon gazdálkodik. Mindhárman megjártuk a gyulafehérvári teológiai intézetet, tehát a kántoriskolát. Amikor el kellett döntenem a hetedik–nyolcadik osztályban, hogy mi leszek, hiszen gyakran faggatak felőle, volt, amikor azt mondtam, milicista akarok lenni, mert szerettem azért a rendet is. Másfelől lelkem legmélyen tudtam, hogy nekem itt a helyem, és soha nem tevődött fel komolyan a kérdés, hogy más legyek. Nekem ez az életem, nem voltak soha hivatásbeli kételyeim, se kísértéseim, hogy váltsak vagy meggondoljam magam. Az elején inkább attól tartottam, hogy nem ütöm meg a mércét, mert tisztában voltam vele, milyen magas intellektuális követelményeket támasztanak a vizsgák.
Ez azt jelenti, hogy nem is mérlegelte, miről kell majd lemondania?
– Így van. A hivatás olyan, mint a szerelem, érte mindent vállal az ember, a szívével gondolkodik, az agyával szeret, és fordítva. A papi hivatásban számomra soha nem a lemondások jelentették a fő problémát, azok a velejárói voltak legfeljebb, nem mondom, hogy ezzel könnyebb volt, néha fogcsikorgatva megy át az ember az ilyen kríziseken, de mindig az lebeg a szeme előtt, hogy aki hívta, annak válaszolnia kell, és ha már egyszer az alapvető döntést meghozta, akkor az lendíti előre, segítséget is ad. A papi szentségben Isten ad egy külön állapotbeli erőforrást, olyan segítséget, hogy az ember ki tudjon tartani, meg tudjon felelni annak, amit megfogadott, Istennek ígért. Ez működik a jó házasságban is, ez viszi előre még a konfliktusok ellenére is a kapcsolatot. Ilyen szempontból a papi hivatásomban is állandóan csak hívott újból és újból a Jóisten, és előrelendít, sőt, a kihívások által meg is erősít, mondván, így is szeretlek, segítlek és veled vagyok.
Hogyan látja húsz éves tapasztalattal a háta mögött, a mai felgyorsuló világban az emberek hite erősebb-e vagy gyengébb? Egyáltalán szükség van-e a hitre?
– Azt látom, hogy mindenki érzi a hit szükségességét, ki így, ki úgy próbálja a hiányt betölteni. A hagyományosan vallásos ember általában a templomi közösségben, a liturgiában találja meg, a kevésbé hívők, akik fiatalkoruk után egy kicsit elhanyagolják a hit dolgait, meglazítják kapcsolatukat az Istennel, azok esetleg ünnepi keresztényekké lesznek, néha-néha nosztalgiából erősítik meg magukat. Ismét egy másik réteg az értelmiségieké: ők a keresők vagy inkább csalódottak rétege, akiknek nemcsak az élmény fontos, hanem az értelmi meggyőződés, és ez a személyes kapcsolatokon keresztül működik. Ezért tartom fontosnak, hogy közösségek legyenek akár az egyházközség határain túl, az életben, ahol természetes legyen hitről, Istenről beszélgetni, megosztani egymás között a tapasztalatainkat. Én nem nevezném hitvitának, de mindenképp fórumok kellenének, akár a közéletben, akár egy rádióstúdióban, ahol ne csak a hétköznapi életünkről, a pénzről vagy az időjárásról, a politikáról beszéljünk, hanem életünk alapvető kérdéseiről is. Én ebben szeretnék segíteni a magam módján, kézbe adva azokat a felismeréseket, azokat a már helyettük is megrágott igazságokat, amelyek segítenek ebben, azért, hogy valóban őket is érdekelje. Mert hiszem, hogy mindenkinek szüksége van hitre.
Mi a véleménye az ökuméniáról?
– Az ökuménia elsősorban a keresztények egységéről szól, és nem a vallások egy tégelybe való egybekotyvasztásáról. A más vallásúaknál is azt keressük, ami összeköt, összefog, Isten teremtményei vagyunk, a bennünk lévő jó alapvetően azonos. Az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat veszszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem hogy azt az övé mellé helyezzük. Gondoljunk csak a vegyes házasságokra, ahol katolikus, református, unitárius, evangélikus él egy családban. Na mármost, leghamarabb ott kellene megélnie egy hívő embernek az ökuméniát, hogy legyen nyitott a másik másságára, közben nem adva fel a sajátját. Ismerje meg az övét, értékelje és tegye mellé azt is, ami esetleg onnan hiányzik, vagy ami úgy tűnik, hogy a másikéban is megkapó. És ezért adjon hálát a Jóistennek. Csak nyerhetünk az ökuménia által. Ha felszínes marad és udvariassági szinten mozog, akkor üres, és tényleg nagyon könnyen csupán reklámszöveggé válik, aminek nincs súlya, értéke, nyoma életünkben. De ha komolyan vesszük, ahogy ebben a városban is az imahéten nagyon szépen kiviláglott, akkor értékteremtő, felemelő. Hogy a lelkük mélyén mi zajlik, nem tudom, de merem remélni, hogy előbb-utóbb az átlag hívők lelkében is mozdul valami azáltal, hogy bátran kinyitja a másik ember templomának ajtóját is, együtt imádkozik és elfogadja, hogy így is lehet imádkozni, és milyen jó, hogy annyi út visz Istenhez, és mindegyik közelebb tud vinni, ha szeretet van bennünk. Számunkra Jézus a mérce, és ha minden felekezet Jézushoz méri magát, akkor érdemes megélni az ökumenét, és ezért dolgozni.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Máriával, Jézus anyjával” – A Duna Televízió jubileumi csíksomlyói közvetítése
Pünkösd jeles nap a közszolgálati csatornák életében. A Duna Televízió krónikájában különösen emlékezetes, hiszen két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét.
A Duna Televízió pünkösdi műsorainak sorát szombaton a csíksomlyói búcsú közvetítése vezeti be. A program látványos, egyúttal lélekemelő is. A hagyomány szerint a csíksomlyói kegytemplom elől indul az úgynevezett kordon a főpapsággal a hagyományos fogadalmi körmenetre. Ehhez csatlakoznak a katolikus iskola diákjai, a székely székek keresztaljái és a világ minden tájáról érkező zarándokok. Megkerülvén a Kis-Somlyó-hegyet, felérnek a Hármas-halom oltárhoz, ahol kezdetét veszi a búcsús nagymise. Az idei búcsú jelmondata az Apostolok Cselekedeteinek pünkösdváró szavaira utal: „Máriával, Jézus anyjával”.
Az idei élő adás azért is különleges, mert a közszolgálati csatorna nézői pünkösd szombatján 20. alkalommal láthatják élő közvetítésben a világ magyarságának legnagyobb tömegeket megmozgató ünnepét. Milliók követhetik a meghívott szónok, Tempfli Imre, három gondolat köré felépített szentbeszédét. „Az első pünkösd óta Isten minden ember lelkébe beköltözött, csak fel kell fedezni indíttatásait, s együtt kell vele tenni a világ formálásában – tanítja a stuttgarti magyar lelkész. – Pünkösd arra tanít minket, hogy Isten előtt minden nép kedves, a mi népünk is, csak engedni kell, hogy lelke összeforrasszon bennünket. E napon azt üzeni nekünk a csíksomlyói Mária: ha helyet akarunk magunknak a nap alatt, tartsuk meg és védjük meg a hitünket.” A közvetítés szerkesztője Mucsányi János, az ünnepi miséhez bevezetőt Barlay Tamás, a vallási műsorok főszerkesztője mond (Duna, Duna World május 26., 11.00).
piros betűs ünnep egyúttal a visszaemlékezésre is alkalmat ad. Az erdélyi magyarság emlékezetében még kitörölhetetlenül élnek a Ceaușescu-i diktatúra sötét napjai és a véres 1989-es forradalom megpróbáltatásai. Bizalmatlanságuk fokozatosan oldódik; a csíksomlyói búcsú ünnepe is hozzájárult a nemzeti tudat erősítéséhez. Csíksomlyó külön csodája, hogy az egykori vallási békétlenség mára történelemmé szelídült, s a zarándokok vallási hovatartozástól függetlenül, egy lélekkel közösen ünnepelnek.
Az 1992-ben pápai áldással indult Duna Televízió elsők között ismerte fel az ünnep jelentőségét, s közvetítéseivel is hozzájárult ahhoz, hogy a székelyföldi ünnep elfoglalja méltó helyét nemzetünk életében.
„1989 után több évszázados hagyomány újult meg – emlékezik Balogh Júlia, az első közvetítések megszervezője, szerkesztője. – A korábbi regionális egyházi esemény összmagyar üggyé vált. 1993-ban a főcelebráns Bálint Lajos Gyulafehérvári érsek volt, a szentbeszédet Kada Lajos érsek, bonni nuncius mondta. Az összegyűlt 70-80 ezer magyar imádságát nem lehetett érzelem nélkül szemlélni, a szónok hangja is el-elcsuklott a meghatódottságtól. Talán szerény munkánkkal mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a csíksomlyói búcsú mára nemzeti üggyé, százezrek, milliók ünnepévé vált.”
A közvetítés előtt a Duna Televízió levetíti az 1990-ben, az első szabad búcsún forgatott rövidfilmet (10.30).
A közszolgálati média az évfordulóra egy korábbi hagyományt is felelevenít: a fővárosi érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban követhetik figyelemmel az élő közvetítést, egy időben a Duna és Duna World csatorna nézőivel. Bevezetőt mond: Horváth Zoltán esperes. A rendezvényre a belépés ingyenes. Erdély.ma

Húszéves a Református Család
Húszéves „születésnapját” ünnepelte a közelmúltban az 1992-ben újraindított Református Család című, az Erdélyi Református Nőszövetség hivatalos kiadványának számító, kéthavonta megjelenő lap. Kibővített ünnepi ülésen emlékeztek meg az 1992-ben újraindított Református Család című lap legújabb kori fennállásának húszéves évfordulójáról. A kolozsvári püspöki hivatal tanácstermében tartott ünnepségen Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület leköszönő püspöke tartott rövid áhítatot, amelyben a család rendkívül fontos szerepét hangsúlyozta. A megjelenteket köszöntő Lengyelné Püsök Sarolta lelkipásztor, a lap főszerkesztője elmondta: az 1929-ben alapított folyóirat a kommunizmus évtizedei alatt nem jelenhetett meg, a ’89-es változások utáni újraindulását pedig elsősorban Csiha Kálmánné Nagy Emesének köszönheti. Az egykori püspök felesége 1992-ben több volt egyetemi kollégájával, ismerősével újraindította a lapot, amely az újraéledő református nőszövetség kiadványa lett.
Az eseményen jelen lévő Csetriné Lingvay Klára és Nagy Irén szerkesztő, Bálint Lajos műszaki szerkesztő a lap újraindulásának kezdeteiről mesélt. Adorjáni Zoltán volt főszerkesztő édesanyjára, Adorjáni Nagy Arankára emlékezett, aki ugyancsak hosszú évekig volt a Református Család szerkesztőségének tagja.
A kéthavi lapot az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben egyaránt terjesztik, egyike azon kiadványoknak, amelyeknek példányszáma nem csökkent számottevően. Lengyelné Püsök Sarolta főszerkesztő szerint a megrendelők és az elektronikus változatot olvasók tábora nagyon heterogén, így az igényeik is különbözők, ahogyan a családtagok is sokfélék. „Szeretnénk továbbra is igényes, szakmailag is színvonalas, de közérthető írásokat közölni. A család valamennyi tagját megszólítani, érdekes, időszerű témákkal foglalkozni, de nem szenzációhajhász módon, hanem a keresztyén értékrendnek megfelelően. Szeretnénk tabutémákról, kényesebb kérdésekről is őszintén beszélni, de úgy, hogy a hitben erőtelen se botránkozzon meg” – fogalmazott a főszerkesztő.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),

Húsz rózsaszál Szent Erzsébet kötényéből a Gyimesekbe
Csíkszeredából a Gyimesek felé haladva ugyanaz a szokott kép fogad, mint a vidéken bárhol: szétlapított pillepalackok, édességes csomagolóanyag foszlányai, egyszóval jól megporosodott szemét az út szélén. Felsőlokra beereszkedve kellemes látvány a friss zöld színű hegyoldal, legelésző juhnyáj, lennebb, a faluban kertekbe zárt lovak látványa fogad. Itt is, mint például a Székelyföld legtöbb településén, látunk otromba és tájba nem illő lakóházakat, sőt élénk, például narancssárga színűeket is. A házak legtöbbje a hetvenes években épült vagy épült újjá, verandás változataik is megmaradtak. Faházak, nagy pajták, csűrök sűrűn egymás mellett. Az Ugra-pataki eltérőnél, a Szent Erzsébet nevét viselő iskola utcájában a kapu előtt állunk meg. Az udvaron ünneplőbe öltözött emberek, a színpadon népviseletben pompázó fiatalok: a diákok, akik az iskola alapkőletételének 20. évfordulója alkalmával tartott hálaadó szentmisén vesznek részt. Legtöbbje gyimesi viseletet hord, páran moldvai csángósat, néhányan székely ruhát.
A mise elkezdése után beállt csendben az út másik oldalán nőtt fenyőfákon éles hangon énekelnek a madarak, mintha beleszólnának ők is a szertartásba: mi is itt vagyunk! Berszán Lajos atya, az iskolaalapító a régi somlyai búcsúk hangulatát idézi meg, és a hívek akadályoztatásának valóban buta, erőszakos eszközeit is felemlegeti. Hogy miért? Mert éppen 20 évvel ezelőtt, 1993 pünkösdjén, május 28-án helyezték el az épület alapkövét, amit Bálint Lajos érsek áldott meg. Anyagilag támogatta az iskolaépítést a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.
Őseink hite, buzgósága nem veszett ki az emberi szívekből – tapasztalta meg 1990 után is Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, bár úgy vélte, a vörös 45 év kimosta az emberekből a hitet is, meg az igényt is, hogy zarándokútra induljanak Somlyóra. Sőt idegenek, anyaországiak, debreceniek is számosan érkeztek, az meg senkinek sem tűnt fel, hogy nem is római katolikus vallásúak legtöbben.
A szertartás során röviden megismerkedhettünk a kezdetek eseményeivel is. A tervezés nem az iskolateremtéssel volt kapcsolatos. 1993-ban két autóbusznyi anyaországi zarándok szállt meg Felsőlokon. Azt határozták el vendéglátójukkal együtt: zarándokházat építenek. „Nekifogtunk, hogy megvalósítsuk ezt az álmot” – emlékezett Berszán atya. Közben Márton Áron püspök hatásáról esik szó a prédikációban: a püspök előszobájában az elvett, az állam által kisajátított egyházi iskolák fényképeit látta az ifjú Berszán Lajos. Mint akinek a házát kirabolták – hasonlítja a helyzetet.
Ennek a nevelésnek eredményeként „ki is alakult egy feje tetejére állított világ”. Az iskolateremtés ezért is vált fontossá. Bálint Lajos római katolikus püspök áldotta meg az alapkövet, rá múlt pénteken emlékeztek az iskola tanulói, akik a csíkdelnei régi templom melletti sírhelyét felkeresték, emléke előtt tisztelegtek. A püspök anyagilag és erkölcsileg is támogatta a felsőlokiak egyházi iskoláját, Berszán atya felemlegette: nem csupán ünnepeken, hanem hétköznapokon is eljött, beült a tanítási órákra is. Boldogan jött ide – sommázta az emlékező. Közben vonatzakatolás tölti meg a völgyet, és a nap kisüt, forróságát szétárasztja. Később a fény megfogyatkozik, beborul. Arra is választ kapunk, miért lett a tanintézet neve Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium. Részben azért, mert a magyar szent a szegények támasza, segítője volt, amint az iskola is a rászoruló gyermekeket fogadja be, hogy segítse majd elhelyezkedni a társadalomban. Személyes indítékok is álltak a háttérben: az iskolaalapító lelkész édesanyja is az Erzsébet nevet viselte, bár ő nem érhette meg még az építkezések elkezdését sem. Vallásossága példaként szolgált gyermeke számára is, aki úgy emlékezik rá: az olvasó mindig a kezében volt, amikor meg nem, akkor dolgozott. Plébánosként két templomot festetett, mindkettőben ott van a magyar szent képi ábrázolása. Az oltáron előtte ugyancsak a magyar szentre emlékeztet a gyönyörű rózsacsokor (egyik legenda szerint amikor a szegényeknek kötényében ételt vivő Erzsébetet férje, mások figyelmeztetésére, számon kérte, mit visz el hazulról, ő azt felelte: rózsát – és télidőben rózsává változott a kötényébe rejtett és az éhezőknek szánt élelem).
Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona hazajön Felsőlokra, ezért az ünnepségen szerepet is szántak neki. Az elmúlt két évtizedre emlékezve így fogalmazott: „a kezdeti magocskát segítettünk kicsírázni. Ausztráliától Amerikáig, Japántól Hollandiáig mindenütt volt olyan magyar, aki hitte, hogy ez a mag kicsírázik.” Majd eredményként állapította meg: az épület áll, és 16 éve már, hogy végzősöket bocsát el az iskola minden tanév végén, felnőttként.
Az épület terveit lovag vitéz Haranghy Sándor okleveles építészmérnök készítette, a Történelmi szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend (Málta) KLJ lovagja, a magyar Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács tagja, később Gyimesfelsőlok díszpolgára. A szertartás során megszólalva, a meghatottságtól elcsuklott a hangja.
A mise után a szabadtéri színpadról hordják a székeket vissza az iskolába a diákok. Színes kavalkád, mosolygó vagy kipirult arcokkal. Berszán Lajos atya pedig kamera előtt nyilatkozik, ha az ő esetében lehetne ezt a szót használni… Pontosabban: emlékezik, és válaszol a kérdésekre.
Ő mondja el, hogy a végzős osztályok – mert jó ideje kettő van – létszáma kereken 60, de 94 a teljes létszám, ugyanis esti tagozat is működik Felsőlokon. Nem mellékes az sem, hogy a diákok mellett a kisebbekre is gondoltak, amikor első osztályt is indítottak, sőt ma már három óvoda is hozzájuk tartozik a falu különböző pontjain. Folytonos a növekedés a létszámot illetően.
Hogy kikre büszke? Tanítványaira. – Boldog voltam, amikor az első végzős esküvőjén prédikáltam. Egyik növendékem Rómában végez, részt vettem a szerpappá szentelésén. Most végzett az első gyógyszerész tanítvány, van színésznő is, és többen ebben a völgyben tanítanak. Egyikük kolleginám – visszajött saját iskolájába tanítani.
Az emlékek felidézésében a humor is szerepet kap. Magára gondolva mondta az atya: – Pappal is megeshet, hogy kórházba kerül, ott is vannak tanítványaim!
Aztán így összegzi a Szent Erzsébet nevét viselő tanintézmény és a maga munkájának szerepét: – A keresztény értékrendet szeretnénk a lelkükbe beírni – tekintetünk pedig követi az udvaron jövő-menő, csángós ruhájukban pompázó fiatalok lépteit.
– Jövőre szeretném, ha szerzetesrendet telepíthetnék ide. A folytonosságot, a lelkületet is megerősítenék – hangzik el a tervek közül. Valamint az a megállapítás is, hogy az iskolának kialakult már a légköre. Ezt megerősítették diákok is később, egyik végzős fiatalember úgy fogalmazott: ha nem itt tanulna, valószínűleg diszkókba járna és az alkoholt meg más tudatmódosító szert is kipróbált volna…
Ezzel a légkörrel kapcsolatosan az iskolaalapító plébános úgy fogalmazott: aki ide jön tanulni, az tudja, hogy katolikus iskolába jön, ahol imádkozunk, misére járunk. És a tudományokat kell művelnünk – teszi hozzá.
A Duna Televízió székelyudvarhelyi stábjának nyilatkozva elhangzik: az alapkőletételtől végigkövették az iskola történetét, a mai évfordulóig. Közvetítettek Gyimesfelsőlokról betlehemes pásztorjátékot és karácsonyi éjféli misét is.
A színes forgatag hamar megcsendesedik: a diákok szüleikkel, hozzátartozóikkal távoznak, hogy együtt, családi körben töltsék a késő délutánt. A kamera kedvéért még az iskolaépület előtti kis harangot is megkondítják.
Bemegyünk az új, iskolának tervezett épületbe. Rövid összefoglalás a múltról, sok fényképpel bal oldalt. A falképen, csángó és székely fiatalok körében, háttérben jellegzetes gyimesi tájjal Szent Erzsébetet ábrázolják, az egyik falra a tanulók rajzaiból állítottak ki, csaknem mindegyik Szent Erzsébettel kapcsolatos. A falakon kinagyított fényképek az intézmény életének kiemelkedő eseményeiről, ünnepeiről. Az osztálytermek üresek, a székek az asztalokra felrakva, az utolsó takarítás okán. Az épület négyszög alakú, kis udvarral a közepén, hogy minden folyosóra, terembe természetes fény jusson. Most nagyon csendes… mert nem tanítási nap a mai.
Miután látszólag minden elcsendesedett, dr. Keresztesné Várhelyi Ilonával az udvaron beszélgetünk. Felemlegeti az ötlet kipattanását: hogy zarándokházat terveztek kezdetben, ám az ötlet módosult, mert társaival együtt arra gondoltak, a gyimesi gyermekeknek meg kell adni a továbbtanulási lehetőséget. (A zarándokház ötlete sem merült felesésbe, mert az épület zarándokoknak biztosít szállást.) Ezt nem csupán az adományok folyamatos gyűjtésével és továbbításával segítették, hanem kétkezi munkával is. Ki gondolná, hogy a magasan képzett debreceni értelmiségiek szedték a követ a Boros patakából? Nosztalgia van a mondatokban, hivalkodás szemernyi se. Pedig e húsz év jogalapot adhatna ahhoz, hogy összegzően fogalmazzon a felsőloki középiskola jótevője. Adatokat sorol: 1992-ben jegyezték be a Sziklára Épített Ház Alapítványt, az APEH alkalmazottja nyilván nem ismerte a bibliai történetet, látszott ez a név feletti csodálkozásán. Segítettek több ízben is munkával: busznyi fiatallal jöttek, ő főzött, ittléteik gyümölcse a személyes kapcsolatok kialakulása volt. Folyamatosan szükség volt a pénzre, sosem tudhatták, éppen mire lesz elég. Száz forinttól pár millióig terjedő összegeket kaptak, említi, az összegek azt mutatják: mindenki pillanatnyi lehetősége, tehetsége szerint támogatta a felsőloki iskolaépítést. – Van olyan ismerősöm, aki 18 éven keresztül a kicsi nyugdíjából havonta kétezer forintot befizetett… – említ egyet a sok példa közül dr. Keresztesné Várhelyi Ilona. Másik támogatójuk vállalkozó fia a teljes vízvezetés és csatornázást kifizette. „Furcsa és sokszor megható módon” gyűlt a pénz. Volt, amikor már számítógépre, autóra gyűjtöttek… Koncerteket is szerveztek, hogy a bevételt a Gyimesekbe hozhassák. „Koldultam a világban, levelezés által” – hangzik el. Vagy prospektust tervezett, újságcikket írt, támogató családokat kerestek a diákok mellé, mikor amivel célt lehetett elérni. Most már ösztöndíjat tudnak felkínálni diáknak és tanárnak, utóbbiak közül a legpiacosabb, legkapósabb szakembereknek, akik elcsábíthatóak lennének, hogy a jobb kereset reményében ne menjenek máshová innen. Az itt tanuló diákoknak nagyobb része csángó, de egészen messziről is eljöttek ide tanulni. Szállásuk, ellátásuk költségeit ma is jórészt adományokból kell fedezni.
Aztán anekdotikus történetek hangzanak el, például arról a debreceni operatőrről, aki ittléte első éjszakáján az olajos deszkapadlón aludt a helyi viszonyokat már ismerő debreceniekkel, miközben egerek járkáltak a teremben, reggel pedig nem értette, miért a Tatros vizét ajánlják mosakodásra. Aztán ügybuzgó Gyimesekbe járó ember lett belőle. És szó esik a plébános úr Funar nevű macskájáról is.
A debrecenieknek – éppen otthon – azt is szemükre vetették, miért éppen gyimesieket, és miért nem hazájukbelieket támogatnak? Aki azonban ismeri a rászoruló fiatalok családi körülményeit, vagy részt vett rendezvényeiken, az iskola eseményein, bizonyára nem tesz fel többé ilyen kérdéseket.
Gyérül a fény a gyimesi völgyben, vacsorához sorakoznak a bentlakó diákok. Levetették pompázatos népviseletüket, ugyanolyan eleven gyermekek, mint bárki más a korosztályukból. Már nem érezni az ünnepi hangulatot, a meghatottság bennünk is oldódik, Berszán atya szíves invitálással búcsúzik: jöjjünk be feltétlenül, ha erre járunk. Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona a kapuig kísér. Kibújik a nap a felhők mögül, hogy kellő fénybe vonja mindkettejük arcát.
1994. szeptember 15-én a gyimesfelsőloki plébániatemplomban kezdte az első tanévet a középiskola első osztálya. A szentmisét Bálint Lajos érsek végezte, majd harminc diákot szólítottak néven, akik az első évfolyam tanulói lettek. Tanterem, iskolaépület nem létezett, mégis beindult az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett római katolikus líceum. Elkészült az épület tervrajza, és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének debreceni csoportja, dr. Keresztesné Várhelyi Ilona a közben bejegyeztetett Sziklára Épített Ház Alapítványon keresztül gyűjtötte az adományokat, támogatta az építkezést. Az oktatás a község klubtermében folyt, a harmadik tanév elejére fejezték be az épületet. Saját tanárai sem voltak az iskolának, a környékbeli iskolák igazgatói tanítottak be, később Angliából, Németországból jöttek nyelvtanárok. Közben újabb évfolyamokat indítottak minden évben, és az épület kezdett szűkké válni, „kinőtték” (most 120 férőhelyes bentlakásnak, étkezdének, fürdőnek ad helyet), újból építéshez fogtak: az akkor elkezdett iskolaépület az oktatás sajátos igényeit kellett kielégítse. A telek megvásárlását az Apáczai Közalapítvány segítette, az építkezésben pályázati úton az Illyés Közalapítvány, a Mocsáry Lajos Alapítvány és a magyar Kulturális Örökség Minisztériuma nyújtott több rendbeli segítséget. Két év alatt épült fel az új iskolaépület. Első évfolyamuk 1998-ban végzett, 2007-től esti tagozata is van az iskolának. 15.000 kötetes könyvtár szolgálja a diákokat és tanáraikat, valamint korszerűen felszerelt fizika, biológia–kémia és informatika szakterem. Az intézmény alapítója Berszán Lajos gyimesfelsőloki római katolikus lelkész, igazgatója Bálint Gergely, aligazgatója Ambrus István.
P. Buzogány Árpád
székelyhon.ro