Az elveszett hajlék: svábok Dobrudzsában
Először 2002 nyarán jártunk a Konstanca megyei Mihail Kogãlniceanu nevű településen, a hajdani Karamuratban. A szomszéd Oituz faluban élő csángó telepesek hívták fel a figyelmünket arra, hogy itt is élnek rokonaik, csángó-magyarok, akik a svábok római katolikus templomába járnak misére. A Páduai Szent Antal védelmébe ajánlott templomban a plébános nővére fogadott bennünket, néhány névvel is szolgált, akiket érdemes megkeresnünk a faluban, ám nem jártunk sok sikerrel. Idő híján mindössze néhány felvételt sikerült készítenünk a templomról, majd továbbutaztunk. Nem sejthettük, hogy tíz év múltán ezek az archív felvételek milyen értékesek lesznek számunkra.
Gótbetűs múlt.
Idén nyáron ismét rászántunk egy délutánt, és szokásos oituzi látogatásunk után átmentünk a két falut összekötő mezei úton a sváb templomba, ahová éveken át az oituzi csángók is zarándokoltak misére, míg saját templomot nem építettek. Szembetűnő volt a változás. A templom új tetőt és tornyot kapott, eltűnt udvaráról a csángók által hajdan állított Mária-szobor, és az új meszelés alatt megsemmisült a régi, gótbetűs felirat is: „Antonius v. Padua beten für Uns”. A templomból nyoma veszett a „Páduai Szent Antal, könyörögj érettünk!” magyar feliratú oltárterítőnek is, illetve számos más változást is elszenvedett a száztizennégy esztendős épület. Alig nézhettünk szét a templomban, máris megjelent az új pap, akivel tíz évvel korábban nem volt szerencsénk személyesen találkozni. Filmet forgatnánk az itt élő csángó telepesekről – mondtuk neki –, mire nyomban kiigazított: ebben a faluban nem élnek, soha nem is éltek magyar ajkú csángók, csak katolikus románok és svábok. Korábbi tapasztalataink alapján úgy ítéltük, hogy ebben a témában akár le is zárhatjuk a beszélgetést, ezért a svábokra tereltük a szót, hiszen ők is nagyon érdekelnek, ahogy a templomalapítás története is. Erre megmutatta az oltárt, rajta az 1898-as évszámmal, elmondta, hogy milyen mesterek munkáját sikerült megőrizni és restaurálni a kálvária képeiben. Még tájékoztató füzetet is kaptunk a templom és a dobrudzsai római katolikus hitközség történetéről, sőt elszalajtotta a templomszolgát, hogy kérdezze meg Fendrich Terezia nénit, fogadna-e minket. A várakozás hosszú perceiben vakmerő kérdésre ragadtattam magam. Rákérdeztem a lecserélt magyar feliratú oltárterítő sorsára. Nem emlékszik ilyesmire – válaszolta –, majd nyomatékul hozzátette: itt soha nem laktak csángók, bár tudja, mit szeretnénk, mert ő is Rekecsinben született, Bákó megyében. A szülei jól tudtak magyarul, de nem voltak sem magyarok, sem csángók, hanem román katolikusok. Hallgattunk, nem volt, amin vitatkozni. Egy kicsit még nézelődtünk, majd lassan kitessékelt a templomból. Menjünk el a vasárnapi misére, addig is látogassuk meg Fendrich Tereziát, mert vár minket, már bejelentettek! Elindultunk hát a sváb portára. Nem is gondoltuk, hogy véletlen utunkon milyen történetre bukkanunk. Régi idők szép emléke Mardale Fendrich Terezia 82 esztendős özvegyasszony. A családi házon, illetve az ahhoz tartozó gazdasági épületeken ma is látszik, hogy életük során jó gazdaemberek voltak, szorgos munkájukból valódi eredményt, értéket tudtak kovácsolni. Terezia néni egyedül él, a faluban ugyan lakik még néhány sváb leszármazott, de tiszta sváb családot már nem találni. A vegyes házasságok lassan megtörték a hagyományokat, a helyi kultúrával együtt a sváb identitás is eltűnt. „Kogãlniceanu szép volt – meséli Terezia néni. – Érezhetted, amikor itt ünnepeltek a svábok. Szombatonként délben már senki sem volt az udvarokon. Fürdették a lovakat, de már senki sem dolgozott. Az asszonyok már péntek este kiseperték az udvart, hogy minden rendben legyen szombatra. Ünnepeinken, vagy akár egy lagziban is csak mi, svábok lehettünk jelen. Volt sok tehenünk, lovunk, semmit sem kellett vásárolnunk. Így volt nálunk... És segítettük egymást, mivel sok gyerek volt, néhol kilenc is. Nagyon összetartók voltunk. A közösség erősen hallgatott a papra. Ha ő azt mondta, úgy legyen, az úgy is volt. Ezzel meg is voltunk békélve, hiszen saját vallásunkat tartottuk, és ez volt a rend alapja is. A kisgyermekes anyákat például a pap nem engedte be a templomba, hogy ne zavarjanak. Mit tehettek, kint kellett imádkozniuk az udvaron. Olvastak, énekeltek, s ha befejezték, mehettek haza főzni, dolgozni, gyermeket nevelni. Ezt a templomot a svábok építették. Még az alapjait is. És a kapu kilincsére rá is van kovácsolva, hogy melyik esztendőben. De most már egyre kevesebben vagyunk itt németek. Tíz család ha van, vagy talán annyi sem... A templomban már nem a római katolikus szertartás szerint miséznek. Többnyire görög katolikusok járnak oda.”
Menekülés itthonról haza
A második világháború idején Hitler parancsára a svábok jó részét visszatelepítették Németországba. A helyi németek házai, utcái hirtelen elnéptelenedtek, az itt maradókra pedig szomorú idők köszöntöttek. „Minden rokonunk elment, de apám nem akart elmenni anyámmal. Mi kicsik voltunk még, nem menekülhettünk. Anyám nélkül nem is mentem volna. A svábok éjszaka indultak el, mert Hitler azt mondta, mindenki menjen még sötétben a bãlcescui állomásra, hogy senki ne lássa, hova mennek. De hova vitték így őket? Kútba vetni? Aztán reggel elvitte őket a vonat. A marhákat és kutyákat mind szabadon eresztették. Mindenik üvöltött a maga módján. A lovak nyihogtak a gazdáik után... Szörnyű volt. Nem bírtuk nézni... És a kutyák is üvöltöttek szünet nélkül a kerítések tetején, míg végül le nem nyugodtak. Egy-két hét is beletelt, míg elcsendesedtek” – mondja Fendrich Terezia, és csendben elsírja magát. Volt egy papjuk, folytatja később, aki elment Németországba. Két éjszakán át bujkált a templomtoronyban, ott várta egy pokrócon kuporogva a megfelelő szökési lehetőséget. Házvezetőnője vigyázott rá, és értesítette az időpontról, hogy órája se legyen, mert ha az oroszok elkapják, talán meg is ölik. A németek házai, birtokai – ahogy az Magyarországon a dunántúli és délvidéki svábok kitelepítése után is történt – nem álltak sokáig gazdátlanul. Hasonló sorsú emberek költöztek oda, akik ugyanúgy üldözöttek voltak, vagy lakosságcserék nyomán váltak földönfutókká. „Sokan költöztek ide a betelepítésekkel és a lakosságcserével – Bulgáriából, mindenhonnan. Beköltöztek a német házakba, és tönkretették azokat. Ma akár három házat is építhetnek egy régi sváb családi ház helyébe, mert alig van szabad telek. Most makedónok – vagyis arománok – vannak a svábok házaiban. Na, de aztán ők is hoztak ide valamit. Mert ezek mind a hegyekből jöttek, kecskékkel, juhokkal. Itt a románoknak is szemet kellett hunyniuk, hogy ők jogtalanul beköltözhessenek a házainkba. Nagy igazságtalanság volt. Talán azért hozták ide őket, mert légiósként harcoltak Dobrudzsáért. Mentek volna inkább haza! Nem? Most juhtartással foglalkoznak, és gond nélkül élnek belőle. Annyi autójuk van, ahány kell, minden gyermekre jut egy. De ezek a makedónok semmit sem tudtak, amikor megérkeztek. Nem tudták, mi az a gabona, a korpa. A svábok jó gazdák voltak. A pincébe lehordtak két-három szekér homokot, és abban tartották a murkot, petrezselymet a téli hónapokban, egészen húsvétig. Mindig volt friss zöldségük. Jön egy reggel az egyik frissen beköltözött szomszédasszonyunk, s azt kérdezi: »Szomszéd, ezek a németek bolondok voltak? Mert korpát főztünk a disznóknak, s nem eszik meg.« Erre anyám azt mondta: »Még szép, hogy nem eszik meg, hát te sem eszel homokot. Mert az nem korpa, hanem a homok, amiben a zöldséget tarjuk.«”
Széttört világ
Az új telepesekkel nehezen békéltek meg a régebbiek. Az igazi tragédia akkor következett be, amikor a hajdani keletnémet területről hazaküldték a dobrudzsai sváb telepeseket. A csalódott, kisemmizett családok hosszú vándorlásuk végén azt tapasztalhatták, hogy hajdani birtokaik, házaik mind idegenek kezén vannak. „Szekérrel és gyalogosan jöttek vissza Németországból, aztán csak sírtak és sírtak... Akik hazatértek, többnyire nálunk szálltak meg, főleg a rokonoknál. Senki nem kérdezte, miért és hogyan szöktek. Jöttek. Tele volt velük az udvar. Anyám sajnálta őket, mert az sem volt, amit egyenek. Megfejte a teheneket, és tejet adott nekik reggelire. Nővérei, komái, rokonai voltak, és enniük adott... De azóta nagyon kevés német van itt. Tíz család, talán még annyi sem.” Lassan mindent utolér a változás. A németek templomát az elmúlt években úgy átalakították, hogy alig lehet ráismerni. Eltűnt belőle az egyetlen magyar emlék is, a csángók féltett oltárterítője, és vele együtt talán etnikai öntudatuk is. Néhány emléktábla utal csupán a német telepesekre. A temető azonban az emlékezés valódi arcát mutatja, bár a régi sírok karcsú kőoszlopait lassan kőhalmokká morzsolja az idő. A valaha feldúlt és megrongált sváb temető szétszórt sírkődarabjait mára összegyűjtötték és elrendezték, amennyire lehetett. A régi fotókerámiákon megörökített arcmásokat szinte kivétel nélkül megsemmisítették, így soha többé nem lehet összeragasztani ezt a széttört világot. Lassan elhalnak az utolsó öregek is, a házakat, udvarokat új lakók népesítik be. Ha elvész az öregek emlékezete, lassan minden eltűnik nyomukban: hajlékaik, templomuk, közösségük hajdani arca. Terezia néni kedvesen integet kapujából, német szóval kíván jó utat, talán látjuk még jövőre...Színes falutérkép Dobrudzsa nemzetiségi térképe nagyon színes. A terület gyakran cserélt gazdát a történelem során, így a különböző származású telepesek időről időre átformálták választott vagy kényszerűen új hazájukat. A Konstanca közeli Mihail Kogãlniceanu, régi nevén Karamurat valaha tatár falu volt. A 19. század végén besszarábiai svábokat telepítettek ide, akik jól működő gazdaságokat teremtettek. Ennek az időszaknak a tanúja az 1897-1898-ban épített római katolikus templom is. A falu a történelem során tatárok, lipovánok, besszarábiai svábok, moldvai csángók és arománok otthonául szolgált. Mindenkinek maradt itt hírmondója, apró emléke. A németekről – a templomon és a temetőn kívül – már csak néhány idős ember tud mesélni.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A leghitelesebb mezőségi Interjú Kallós Zoltán néprajzkutatóval
A Kossuth-díjas néprajztudós 86 esztendősen is aktívan kutat, az emlékezetében őrzött hatalmas adat- és élménymennyiségbe bepillantást is nehéz nyújtani. Kallós Zoltánnal Válaszúton beszélgettünk, ahol a nevét viselő alapítvány szórványkollégiumot működtet, és múzeumot tart fenn. – Hogyan lett önből éppen néprajzkutató?
– Református kollégista voltam, és abban az időben a felekezeti iskolákban nagy divatja volt a falujárásnak. Óriási szerencsém volt kiváló magyartanárommal, Nagy Gézával, ugyanakkor mindig bántotta az önérzetemet, hogy Mezőséget sohasem említették, ha magyar népművészetről esett szó. Csak Kalotaszeg, Székelyföld vagy más tájegység jöhetett számításba. Ám amikor egy debreceni cserkészcsapat kívánságára elsőéves gimnazistaként népdalt énekeltem, azt kellett látnom, hogy amit én tudok, azt más nem is ismeri. Azt a feladatot kaptam tanáromtól, hogy írjam össze a falu dalait. Nem volt nehéz, mert itteni szokás szerint minden fiatalnak volt egy füzete, amibe lejegyezte a számára kedves szövegeket. Közben Szabó T. Attila nyelvészeti kutatást végzett a környéken, így Válaszúton is. Nálunk lakott, és ő hívta fel a figyelmem a varrottasokra. Az Ifjú Erdély című református ifjúsági lap pályázatának megnyerése aztán igazán nagy ösztönzést adott, így egyre tudatosabban kezdtem gyűjteni nem csak a szellemi, hanem a tárgyi emlékeket is. – Magyar nyelvterületen ön végezte a legtöbb néprajzi gyűjtést. Nagyjából mennyit is jelent ez? – Az akadémián sem tudják pontosan, hány dallamfelvételem van, de számuk körülbelül tizennégyezerre tehető. Le kellene mindet jegyezni, majd rendszerezni azokat. Nekünk is megvan az összes digitalizálva, és körülbelül hatezer fotót is őrzünk: háromezer színes diát, a többi fekete-fehér. Szeretnénk nyitni egy könyvtárat is, mert rengeteg néprajzi jellegű kiadványunk van. – Már a kommunizmus idején rengeteg folklóranyagot felhalmozott. Hogyan lehetett egyáltalán kutatni és gyűjteni az elnyomó rendszer körülményei között? – Csakis ismerősök, baráti kör és rokonság révén. Mezőségen a rokonság nagyon kiterjedt, és a mezőségi tartja is a rokonságot. A csángóknál az ismerősök segítettek. Segítségemmel a magyarországi kutatók is az én rokonaimhoz és ismerőseimhez fordultak. Andrásfalvi Bertalan néprajzkutató, volt művelődési és közoktatási miniszter is hozzám jött, amikor Lészpeden voltam. Mindeközben Mezőség ismeretlen világ volt számukra. Elkerülték a román nemzetiségi túlsúly miatt. Nem ismerték eléggé dalaikat, illetve táncaikat sem. A lassúakasztóst, a nemzetségek táncát a legkevésbé. Martin György szerint a mezőségi lassú akasztós a legrégebbi magyar páros tánc. Itt nem is a mozgáson van a hangsúly, hanem az éneken. Egy közösségen belül ennél a tánctípusnál egy bizonyos dallamra azt mondják, hogy ez a Kissek tánca vagy – mondjuk – a Ballák tánca. Mezőségen a temetőben is nemzetségenként temetkeznek, a templomban is aszerint ülnek. Összehoztak Kodállyal is, tőle kaptam egy magnót ajándékba, amellyel már minőségi felvételeket lehetett készíteni. Előfordult persze, hogy a kerteken jártunk, mert rendőr volt a faluban. – Balladák könyve című kötete annak idején hatalmas visszhangot keltett, százezresnél is nagyobb példányszámban jelent meg. Lesz folytatása? – Eddig öt kiadást ért meg, kettőt itthon, hármat Magyarországon. Ki szeretnénk viszont adni a Balladák új könyvét CD-vel, anno nyolc kazettával jelent meg. A balladákról sokáig úgy tartották, hogy csak Székelyföldön és a hegyvidéken léteznek. Pedig a mezőségi Visában még most is tudnak Kőműves Kelement énekelni. Jagamas János zenekutató sem hitte, hogy ennyire gazdag a mezőségi anyag, aztán találtunk gyönyörű katonakísérőket és halottkísérőket is. Sőt, Szováton kalákahajtó dallam is élt. Kaláka idején elkezdtek muzsikálni a falu végén, s mentek csujjogtatva: „Ki nem jön a kalákába, / Feküdjön a beteg ágyba!” Érdekes világ a mezőségi. A halottkísérő itt és Gyimesen maradt meg leginkább, csak a gyimesi nem szöveges. A nőtlen legény és hajadon leány menyegzőjét pedig a temetésén ülték meg. Buzában például ilyen szöveg van: „Fehér galamb szállt a házra, / Édesanyám Isten áldja, / Köszönöm, hogy felneveltél, / Most a halálnak engedtél. / Jaj de szépen megyünk mi, / Szép menyasszonyt viszünk mi, / Nem visszük, hogy virágozzék, / De visszük, hogy hervadozzék”. Zeneszóval és csengettyűs ökrökkel kísérték a menetet. De Visán például nemcsak fejfát, hanem lábfát is tesznek. Állítólag ez a régies. – A válaszúti múzeum hatalmas, több mint kétezer darabot számláló gyűjteménnyel büszkélkedhet. Hogyan állt össze ez a hatalmas kincs? – Gyermekkori vágyam volt egy múzeum létrehozása, már a Ceausescu-rendszerben meg akartuk nyitni. A kántori lak épületét választottuk helyszínül, de a szekusok megtudták, és megfenyegették a papot, hogy csakis vallásos témájú tárgyakat állíthat ki. Hozzám pedig a kolozsvári múzeumtól jöttek ki, holott egyébként sehová sem jártak leltárazni. Kijöttek, és mindent felírtak. Megmondtam nekik, hogy inkább meggyújtom, minthogy odaadjam. A csángó anyagot a padlásra rejtettem előlük. – Soha nem sikerült eltántorítania önt a küldetésétől a Szekuritáténak vagy egyéb hatóságoknak? – Soha. Egyszer Bákóban például Domokos Gézával volt szerencsém: kötöttem egy szerződést a Kriterion kiadóval, amelynek értelmében új kötetre gyűjtöttem anyagot, s ezt minden évben megújították. Ez többször jó mentségnek bizonyult. Egy alkalommal Kalagorba mentem. Persze figyeltek. Csütörtöki nap lévén, gondoltam, bemegyek a bákói piacra, mert a csángó asszonyok szőtteseket árultak. Amikor le akartam szállni a buszról, a rendőr az ajtóban állt. Bevitt a buszállomásra, majd a Szekuritátéra. Arra akart rávenni, hogy menjek vissza gyűjteni, mert kíváncsiak voltak, kikkel vannak kapcsolataim. De Feketelakon is keresett a rendőr annak idején, pedig oda rokonokhoz mentem. Buzán eljárást is indítottak ellenem, mert vásároltam valami ikonokat, és azt állították, hogy csaltam, és olcsóbban vettem a valódi áránál. Désen volt a tárgyalás, két asszonyt hamis tanúzásra akartak rábírni, de nem sikerült nekik. Elkobozták az ikonokat, s elküldték a kolozsvári múzeumba felértékelésre: negyed annyi volt az értékük, mint amennyiért vásároltam. Ezt persze nem hozták nyilvánosságra, de én megtudtam. Végül nem is született az ügyben ítélet. De volt olyan, hogy elindultam Válaszútról este, hajnalban beértem Vásárhelyre, ott felszálltam a vonatra, s megérkeztem Gyimesre. Ott este felültem a vonatra, hajnalban megérkeztem a bãlcescui állomásra. Éjjel 3-4-re értem Bogdánfalvára. Kicsit lepihentem, reggel elkészítettem a felvételeket, és utána le is léptem. Vagy voltunk úgy Korniss Péterrel fotózni, hogy mire hírt kapott a rendőr, mi már Gyimesen jártunk. Sok cirkusz volt, nem is jó visszaemlékezni rá. – Mezőség mellett másik szívügye a csángók. Hogyan alakult ki a kötődés? – Ez is kollégista koromra nyúlik vissza, akkor olvastam ugyanis Domokos Pál Péter Moldvai magyarság című kötetét. Ennek ösztönzésére kezdtem olvasni a témában. A katonaságot Románvásárban töltöttem. Tudatosan választottam a települést az északi csángók miatt, rengeteg emberrel ismerkedhettem meg. Minden reggelünk politikai órával kezdődött, ám egyszer megbökött hátulról egy katona, mondván: „Mü es magyarok vagyunk”. Egyikük újfalusi volt, a másik pedig lábnyiki. Miután kizártak az akadémiáról, önként mentem Moldvába tanítani. Akkor még sok magyar iskola volt, hetven alsó tagozatos és két felsős. A magyarországi forradalom után azon a vidéken egyik napról a másikra számolták fel a magyar oktatást, sírva jöttek el a tanítók Moldvából. – Úgy tűnik, a legutóbbi népszámlálás sem szolgál értékelhető eredményekkel a csángókról. Milyennek látja a csángók jövőjét? – Ebben a kérdésben leginkább az RMDSZ-t hibáztatom: közvetlenül a forradalom után kellett volna lépniük, de semmit sem tettek. A legelső szavazáskor Szabófalván még nyolcszázan szavaztak az RMDSZ-re, legutóbb senki. Sokáig tizenkét első osztály indult a Neamt megyéhez tartozó nagyközségben, legutóbb csak kettő. Elmentek a fiatalok külföldre, elvitték magukkal a gyerekeket. A rengeteg pénz, amit a magyar állam a csángóprogramra áldoz, nem hoz eredményt, mert minden a papokon múlik. Azokon a papokon, akik azt prédikálják, hogy halálos vétek a gyerek kezébe magyar ábécét adni. Sajnos az a helyzet, hogy a moldvai csángó, ha tud is magyarul, nem vállalja magyarságát, mert fél. Ezzel szemben az erdélyi, mezőségi magyar akkor is vállalja nemzetiségét, ha nem tud magyarul. Ezért a szórványra kellene összpontosítani, mert itt még van remény. Válaszút másik híres szülötte Wass Albert. Ön hogyan vélekedik a vitatott íróról? – Wass Albert helye az irodalomban szerintem ugyanott van, mint Nyírő Józsefé, aki egyébként a közeli Kidében látott el papi szolgálatot, és jelen volt a keresztelőmön. De van még egy híres válaszúti történelmi személyiség, akiről nem nagyon tudnak. Ezt a vidéket János Zsigmond idejében unitáriusok lakták, egy bizonyos Válaszúti György nevű unitárius prédikátor pedig olyan elismert volt, hogy Dunántúlon is tevékenykedett, Pécsen is volt hitvitája. – Napjainkban a mezőségi táncrendek a táncházak elmaradhatatlan elemei, amiért ugyancsak sokat tett... – Egy közös tanulmányban Bartók és Kodály a magyarok és a szomszéd népek zenéjéről írnak. A mezőségi román népzenéről is értekeznek, hiszen az éppen katonáskodó románoktól gyűjtöttek. Következtetésként megállapítják, hogy a mezőségi román népzenében jelentős a székely hatás. Pedig nem székely, hanem magyar hatásról beszélhetünk, mert a mezőségi magyarokkal érintkeztek. De ahogy már mondtam, a kutatók sokáig elkerülték ezt a vegyes nemzetiségű területet. A negyvenes évektől fogva azonban kezdtek érdeklődni a tájegység iránt, manapság pedig a táncházmozgalom révén minden táncházban az utolsó rend mezőségi. Hogy miért? Mert abban tudják a legjobban kitáncolni magukat.
Kallós Zoltán
1926. március 26-án született a Kolozsvárhoz közeli mezőségi Válaszúton. Kossuth-díjas néprajzkutató és népzenegyűjtő. Tanítói oklevelének megszerzése után felvételt nyert a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolára. Tanítóként dolgozott a kalotaszegi Magyarvistán, a moldvai Lészpeden és a Gyimes völgyében. Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte a folklór szinte minden műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat és a szokásköltészetet. Népművészeti gyűjtőmunkája is jelentős, a táncházmozgalom egyik életre hívója. Kötetei, írásai és hangzó anyagai mellett jelentős közéleti szerepvállalása is: 1992-ben hozta létre a Kallós Zoltán Alapítványt, mely számos hagyományőrző és közművelődési tevékenység szervezője, szórványkollégiumot is működtető oktatási központ fenntartója, valamint gazdag múzeum és archívum kezelője.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szégyenletes eredmények (Próbaérettségi)
Magyar nyelv és irodalomból a háromszéki vizsgára jelentkezők több mint fele megbukott, matematikából 88 százalékuk hasalt el a múlt heti próbaérettségin, románból tízből négyen mentek át, történelemből a tanulók háromnegyede írta meg az ötöst. A szégyenteljes eredményeket ezúttal nemcsak a szakközépiskolákban jegyezték, az elméleti iskolák tanulóinak is bőven akad bepótolnivalójuk a júniusi érettségiig.
A megye négy iskolájában (a sepsiszentgyörgyi Kós Károly – felvételünk – és Berde Áron, valamint a kézdivásárhelyi Gábor Áron és Apor Péter Szakközépiskola) a próbavizsgázók tíz százaléka sem érte el az ötöst magyar nyelv és irodalomból, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben tízből négyen hasaltak el, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban a diákok fele nem teljesítette az átmenő jegyet anyanyelvéből. A sepsiszentgyörgyi Református Kollégium matematika–informatika osztályában minden diák megbukott matematikából, a három megyeközponti elméleti középiskola (Székely Mikó Kollégium, Mikes Kelemen Elméleti Líceum és Mihai Viteazul Főgimnázium) reál osztályainak tanulói csak 37,7, illetve 14,28, valamint 39,13 százalékos arányban írták meg az ötöst ebből a tárgyból. A színromán környezetben nevelkedő bodza-vidéki diákok közül a bodzafordulói Mircea Eliade Elméleti Líceumban tízből négyen, a Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában tízből heten hasaltak el román nyelv és irodalomból, a megyeközponti Kós Károly-iskolában hatvanhét végzősből egy kapott átmenő jegyet románból. A megyei tanfelügyelőség által közzétett eredményeket a diákok úgy érték el, hogy egyetlen olyan tételt sem kaptak, amit eddig nem tanultak, az ismétléssel ellenben nem mindenki jutott el a kitűzött szakaszig, amit a júniusi érettségiig még bepótolhatnak. Hogy melyik iskola hogyan értékeli a próbaérettségi eredményeit, és miként szervezi meg a további felkészülést, esetenként változik, erről lapunk egy elméleti és egy vegyes (elméleti és szakosztályokat is működtető) középiskola vezetőjét kérdezte. Csurulya Edit, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium igazgatója a vártnál sokkal gyengébbnek tartja az eredményeket, ami szerinte főként matematikából meglepő, ahol iskolájukban a reál tagozaton egyedüliként működő matematika–informatika osztály egyetlen diákja sem írta meg az ötöst. Elmondta: az órarendben hivatalosan szereplő heti öt matematikaóra helyett hetet-nyolcat tart a végzős osztályban, felmérőket is rendszeresen írat a diákokkal, hogy szembesüljenek felkészültségükkel, és azt hitték, az ismétléssel is jól állnak, mert átvették már a IX. és X. osztályos anyagot – de a próbaérettségin kiderült, ez nem elég, a tizennyolc feladatból hat a XI. osztályos tananyag része volt. A matematika szakos igazgató hangsúlyozta, a próbavizsga nehéz volt, ami ellenben a szintén reál, biológia–kémia osztályoknak adott II-es tételsorról nem mondható el, ezért azokban az iskolákban, ahol a matematika–informatika osztályok mellett biológia–kémia szak is működik, az összesített matematikaeredmények jobbak. A Református Kollégiumban tervezik, hogy júniusig minden hónapban tartanak a próbaérettségihez hasonló felmérőt, közelebbről pedig a szülőkkel, az érintett tanárokkal és a diákokkal közösen értékelik a dolgozatokat. A baróti Baróti Szabó Dávid Középiskolában osztályonként is elemezték az eredményeket, amelyek nagyjából ugyanazt a képet mutatták, mint októberben, amikor kéthetes ismétlés után a végzős osztályokban felméréseket írattak. Dimény János igazgatót nem lepte meg a gyenge teljesítmény, mert szerinte a szakképzési osztályokban a diákok többségét jobban érdekli a szakma elsajátítása és a szakdiploma megszerzése, mint az érettségi, ami szerinte érthető, mert legtöbben ezért választottak bizonyos szakmákat. Úgy véli, közülük sokan jó szakemberek lennének, a faipari osztályokban ügyes kezű leendő asztalosok tanulnak, a könnyűipari osztályból is jól el tudnak helyezkedni, és szerinte a turisztika, környezetvédelem és mechanika szak tanulói is inkább a szakmát akarják megtanulni, és nem a matematikát, ahol még a feladatok értelmezése is gondot okoz számukra. Az elméleti tagozat matematika–informatika osztálya számára megszerkesztett matematika-feladatsorról az igazgató úgy vélekedett, nehéz volt, olyan diákjuk kapott 8,30-at, akit nemrég díjaztak a Magyar Matematikaverseny országos szakaszán és továbbjutott a Kárpát-medencei döntőre, egy másik kiváló matematikusuk pedig alig érte el az ötöst. Ha most tartanák az érettségit, a baróti iskolában a százharmincnyolc végzős tanulóból tizenketten érnék el az átmenőt minden tárgyból és a hatos általánost, ami júniusig még javítható – véli Dimény János. A magyar nyelv és irodalomból elért gyenge eredményekre a megkérdezettek nem találtak elfogadható magyarázatot, ami érthető, hisz akinek magyar az anyanyelve, és megbukik ebből a tárgyból, azt nem az érettségin kell elvágni, hanem jóval korábban, még az elemiben vagy az általános iskolában.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell
Anyanyelvünk állapotát, használatát folyamatosan figyelő székelyföldi lapigazgató (aki újságíró és költő is) meglehetősen borúlátóan beszélt anyanyelvápolóknak a hazai magyar sajtó, főként a helyi, regionális napilapok nyelvezetéről.
Amint mondta: nagy szükség volna a románból rossz fordítással vagy más – kifogásolható – ok miatt nyelvünkbe került helytelen kifejezések visszaszorítására, ugyanis nem fogadható el szakmailag, hogy a sajtó nyelve nálunk, a kevés kivételt leszámítva, az említett ok miatt eltérjen a normatív/standard változattól. Példákat is említett: a közigazgatásban nálunk még mindig, jó két évtizeddel a rendszerváltás után, a tanács uralkodik az önkormányzat felett és a tanácsos is elnyomja a (községi, városi, megyei) képviselőt. Az iskolanevekben óriási az összevisszaság: az újságírók zöme nem képes szabadulni a normatív változatban ma már csak történelmi megfontolásból használt líceumtól.
Elméleti líceumot írnak gimnázium helyett, az általános iskola felső tagozatát nevezik gimnáziumnak román nyelvi mintára. Nincs nálunk elemi vagy alsó tagozat, csak I-IV. osztály (clasele I-IV.), felső tagozata sincs az általános iskolának, csak V-VIII. osztálya (clasele V-VIII.). Hemzsegnek az újságokban a szaklíceumok, pedagógiai líceumok, na és a főgimnáziumok is a norma szerinti szakközépiskolák, tanítóképzők és gimnáziumok rovására. Az orvosolandó nyelvi bajok közt emlegette a kolléga még a zöldségnevek rossz használatát (vinetta a padlizsán helyett), a hivatalos nyelv szavait (tva – áfa, delegáció – kiküldetési rendelvény), a politikai élet kifejezéseit (parlamenter – országgyűlési vagy parlamenti képviselő, szerves törvény – kétharmados törvény). Stb. A lapigazgató a nyelvi hibák terjedése miatt az újságíróképzést is hibáztatta, mert az egyik munkatárs egyetemi tanulmányaira, illetve az egyetemi órákon hallottakra hivatkozott vita közben: nálunk azért tanács és nem önkormányzat egy-egy település vagy megye irányító szervezete/testülete, mert más a jogrendje Romániának, mint Magyarországnak – érvelt a fiatal újságíró.
Kommunista vs. nemzetközpontú nyelvművelés
Az egyetemeken oktató vagy kutatóintézetekben dolgozó nyelvészek közül is sokan elfogadják, hogy az emberi nyelv elsősorban az érintkezés, a kommunikáció eszköze, és csak azután a tudomány tárgya. Természetesen a nyelvművelés is így látja ezt, ezért kijelenthető: az említett észrevételek helytállóak, a sajtónak törekednie kell a szabványmagyar (standard: irodalmi és köznyelv) használatára még akkor is, ha az utódállamokban is kialakultak a magyar nemzeti nyelvnek különböző regionális változatai. A kérdésről nagy vita zajlott le a 90-es években a Kárpát-medencei magyar nyelvtudósok közt. A véleményeket kötetbe foglalta a tekintélyes budapesti Osiris Kiadó Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról címen. Az úgynevezett kommunista nyelvművelésen néhány évtizede felülkerekedő nemzetközpontú nyelvművelés elvei szerint az oktatásban, a tudományban, a sajtóban, a művelődési életben a normához kell igazodnunk.
A normán sokan a magyarországi, főként a budapesti nyelvváltozatot értették. Volt normavita is, azt meggyőzően árnyalta, finomította Péntek János kolozsvári nyelvészakadémikus, amikor egyebek közt azt mondta: földrajzi értelemben ma központi norma nincs, semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy a hiteles nyelvi mérce a nyelvterület központjában vagy a fővárosban (Budapesten) volna. A központi csupán központi akadémiai és egyéb művelődési intézményeket jelenthet, és jelentheti azt is, hogy ez a standardváltozat (azaz a nemzeti nyelv) fő vonulata. A norma mindig közös vagy éppen egyetemes mércét jelent. A közös nemzeti nyelvnek mindenütt jelen kell lennie, ahol a nemzet tagjai élnek, főképpen a mindenkori írástudók nyelvhasználatában – magyarázza az említett kötetben a jeles szakember.
Ebben a jól megalapozott szakvéleményben a közös azt is jelenti, hogy egységes, benne van az egész magyar nyelvterület, az írástudók közt pedig az újságírók is. Nem jogrendi kérdésről van szó, amikor a nyelvhasználatot, azaz a nyelvnek mint egyezményes jelrendszernek gyakorlati alkalmazását vizsgáljuk. Jó volna az újságíró szakos hallgatóknak alaposabb nyelvelméleti ismereteket átadni, mert ha értik a nyelv/nyelvek működését, könnyebben megtanulják a fordítások fogásait, a sokszor rossz, szó szerinti fordítások talán háttérbe szorulnának valamelyest. A fordítás csínját-bínját is egyetemi szinten kell oktatni, különben az újságírók közül többen is odajuthatnak, mint az egyik székelyföldi rendőrkapitány, aki szerint azért nem lehet magyarul intézménynévként használni a rendőrség formát, mert az magyarországi elnevezés (!).
Ismét Péntek Jánost idézem: „A beszédben vagy az írásban mindig igazodnunk kell egymáshoz, a régiók nyelvét is egymáshoz kell igazítani, meg kell újra ismernünk egymás nyelvi változatait, és adott határig tolerálnunk kell őket, csak ez jelentheti mindnyájunk számára a nemzeti nyelvet (…). Az erdélyieknek egyre több lehetőségük és esélyük van arra, hogy közvetlen tapasztalatból vagy a tömegkommunikáció révén megismerjék az anyaországi nyelvet és nyelvi változatokat, és arra is, hogy részben igazodjanak hozzá, az anyaországinak pedig szintén tudomásul kell venniük a határon túli régiók nyelvét, hozzá kell szokniuk éppen úgy, mint az ö-ző szegedihez, az a-zó palóchoz vagy a szintén nyelvjárásias somogyihoz vagy zalaihoz.”
Tanácsok, önkormányzatok
Szemléltetőanyagként álljon itt néhány példa az erdélyi magyar és a normatív/standard magyar változatokra. Közszállítás – tömegközlekedés vagy közösségi közlekedés; szállítási minisztérium – közlekedési minisztérium; sofőriskola – autósiskola; sofőrkönyv, hajtási engedély – (autó)vezetői jogosítvány; alkoholos vezetés – ittas vezetés; nemzeti út – országút/közút; útgondnokság – közútkezelő; poliklinika – rendelőintézet; küldőpapír – beutaló; perfúzió – infúzió; reanimáló (osztály) – intenzív osztály; kórházi kibocsátó – zárójelentés; megyei tanács – megyei önkormányzat vagy megyei közgyűlés; megyei tanácselnök – a megyei önkormányzat elnöke vagy röviden: megyeelnök; városi/községi tanács – városi/községi önkormányzat vagy városi/községi képviselő-testület; községi, városi, megyei tanácsos – községi…képviselő; municípium – megyei jogú város; municípiumi kórház, municípiumi polgármesteri hivatal – városi kórház, városi polgármesteri hivatal; igazságügyi bélyeg – illetékbélyeg (nem tévesztendő össze a bélyegilletékkel: az első bélyegfajta, a másik pénzösszeg); központi statisztikai intézet – központi statisztikai hivatal; a nemzeti bank kormányzója – a nemzeti bank elnöke; tanügyminisztérium – oktatási minisztérium; tanügyi káder – pedagógus; elméleti líceum – gimnázium (itt jegyzem meg: a magyarországi Gyulán jól működik a kétnyelvűség: helyes felirat iskolanévtáblán: Liceul Teoretic Nicolae Bălcescu Gimnázium); művészeti líceum – művészeti szakközépiskola; pedagógiai líceum – tanítóképző; címzetes tanár (általános- és középiskolában) – tanár; tva – áfa; biztosítóház – egészségbiztosítási pénztár; legfelső bírói tanács – országos igazságszolgáltatási tanács; decentralizált/dekoncentrált hivatal(ok) – megyei közintézmény(ek). Stb. Fontos most megjegyeznem, hogy a közigazgatásban a tanács szót ’település, megye vezetőtestülete’ jelentésben a szovjet uralom előtt is használta nyelvünk, de azok a tanácsok önkormányzati elven működtek, képviselőit a lakosság választotta, akárcsak napjainkban.
Csakhogy 1945–1989 között a szovjet típusú tanácsrendszerben a népi tanácsoknak, majd a (nép)tanácsoknak semmi közük sem volt a demokráciához, a népakarathoz, a település vagy a megye lakóinak akaratához. Ezeknek a szocialista/kommunista intézményeknek emlékét kellett törölni a ’89-es rendszerváltás után a tanács szó kiszorításával, illetve önkormányzat szavunk újjáélesztésével. Ez a felélesztés nálunk főként azért akadozik, mert sokan közülünk – újságírók is! – abból indulnak ki, minek mi a román elnevezése, és legtöbbször nem találják meg a jó magyar megfelelőket.
Nem árt tudnunk, hogy 1945 előtt a román consiliu szónak volt ’képviselő-testület’ jelentése, amelyet ’89-ig nem használták, nem használhatták a románok. A képviselő-testületnek rokon értelmű párja (szinonimája) az önkormányzat. Azzal mit sem kell törődnie az újságírónak, hogy önkormányzat szavunkat már nem is egyszer politikai és diplomáciai feszültségkeltésre használták fel bizonyos bukaresti körök épp szó szerinti fordítással (autoguvernare). Egyébként a románból is kimutatható a rendszerváltás nyelvi tükröződése ennél a szónál is: sfat popular, majd consiliu popular (’néptanács’) ’89 előtt, consiliu (’önkormányzat’) a fordulat után.
A nagy műsorszórású magyarországi rádiókban és televíziókban is elég gyakran a határon túli tudósítóktól elhangzó tanács zavarkeltő lehet: sem a Kárpát-medencében, sem a tengerentúl nem minden magyar érti, miről van szó. Többször hallottam magam is ilyenforma kérdést: ha Románia is EU-tag, miért beszélnek tanácsokról az erdélyi magyarok? Vagy: milyen rendszerváltás volt Romániában, ha megmaradtak a diktatúrabeli tanácsok? Az erdélyi vagy akár a magyarországi magyarokat is gondolkodóba ejtheti például a felvidéki alapiskola vagy a városi hivatal kifejezés rádióhallgatás vagy tévénézés közben. Nem mindeni tudja, hogy általános iskoláról és polgármesteri hivatalról van szó.
Érdemes szólni ezúttal az olvasószerkesztő szerepéről is. Ő sokat segíthet a sajtó nyelvének pallérozásában például úgy, hogy padlizsánra javítja a vinettát, önkormányzatra a tanácsot, képviselőre a tanácsost, gimnáziumra az elméleti líceumot, országgyűlési vagy parlamenti képviselőre a parlamentert. És így tovább. Az volna viszont a jobb megoldás, ha az újságírók rendszeresebben olvasnának nyelvészeti/nyelvművelő írásokat, és ha gyakrabban belelapoznának az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kiadásában 2002-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent Román–magyar közigazgatási szótárba. Mert így gyarapíthatják anyanyelvi ismereteiket, ugyanis akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár),

Kétnapos ünnepségsorozat
Az eddigi szokásoktól eltérően idén kétnaposra bővül az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett csíkszeredai ünnepségsorozat. A központi ünnepség ezúttal is a Gál Sándor-szobornál zajlik.
központi ünnepség ezúttal is a Gál Sándor-szobornál zajlik.
„A szokásostól eltérő lesz az idei március 15-i ünnepségsorozat Csíkszeredában, mert partnerintézményeinkkel sikerült rangos kulturális eseményeket időzíteni erre az ünnepre. Korábban egyetlen gálaműsor volt, idén három rendkívüli esemény is lesz” – tudtuk meg Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől. Ráadásul a városközpontban zajló felújítási munkálatok is befolyásolják a szabadságharcról való megemlékezést, ugyanis idén „nem lehet nagyobb felvonulásokat szervezni”.
Március 14., csütörtök
Már csütörtökön, március 14-én elkezdődnek az ünnepségek. Délután öt órakor a Vár téren, Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobránál koszorúznak, majd a Csíki Székely Múzeumban fél hattól – Antal Attila szerint a legjelentősebb eseményként – megnyitják a Székelyföldi pecsétek és címerek elnevezésű kiállítást. Este hét órától a Városi Művelődési Házban kezdődik a Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar ünnepi hangversenye. Március 15., péntek
Másnap, március 15-én délelőtt tíz órakor kezdődik az emlékünnepség a Petőfi Sándor Általános Iskolában, amit déli 12 órakor a központi megemlékezés követ a Gál Sándor-szobornál. A Nyerges-tetőn délután két órától tartják az ünnepi megemlékezést és a koszorúzást, amit ezúttal is Kozmás Polgármesteri Hivatala és a Csík Területi RMDSZ szervez. A csíkszeredai megemlékezések délután hat órakor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi gálaműsorával zárulnak. Ez utóbbi esemény helyszíne a Városi Művelődési Ház.
Kozán István
Székelyhon.ro,

Hatszáz végzős nem érettségizik
A megyei tanfelügyelőség által tegnap összesített adatok szerint a június 10-én kezdődő érettségire ezernégyszáznál kevesebb idei végzős jelentkezett, holott közel kétezren fejezik be középiskolai tanulmányaikat. A távol maradó diákok 88 százaléka magyar (míg a végzős osztályokban 66,43 százalék az arányuk).
Néhány szakközépiskolában a ballagók felét sem érdekli az érettségi, illetve pótvizsgára maradtak egy-két tantárgyból, de az is előfordul, hogy a korábbi esztendők sikertelen vizsgáitól elrettenve, augusztusig még készülnek, és a pótérettségin próbálnak szerencsét. Kirívóan kevesen jelentkeztek érettségire a kézdivásárhelyi Apor Péter, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly, Constantin Brâncuşi és Puskás Tivadar, valamint a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában, egyedül a megyeközponti Székely Mikó Kollégiumban iratkozott be mindenki a vizsgákra.
Korábbi esztendők sikertelenül érettségizői közül 299-en próbálnak újból szerencsét, legtöbben csak abból a tárgyból, amiből nem érték el az ötöst, de olyanok is jelentkeztek, akik valamiből javítani szeretnének, hogy összesítettben meglegyen az átmenőnek számító hatos általánosuk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szent László Napok világi szemmel
Generációkat átfogó és a lokálpatriotizmust erősítő programokkal készültek a pénteken rajtoló nagyváradi Szent László Napok szervezői – ecsetelte a sajtó képviselőinek Mihálka Melinda.
A programfelelős tegnapi tájékoztatása szerint a rendezvény tervezésekor bőven voltak ötleteik, de a három napos korlát miatt ezek közül többet is kénytelenek voltak jövőre halasztani. Mert, ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a fesztivált hagyományteremtő szándékkal indítják útnak. Zatykó Gyula főszervező ismételten jelezte: világi vonalon is szeretnék megismertetni a helyi és környékbeli lakosokkal a városalapító lovagkirály munkásságát.
Meglátásuk szerint a fiataloké a jövő, így különös hangsúlyt fektettek a gyermekprogramokra, amelyek a legendák mentén, játékos formában ismertetik meg a kicsikkel a hagyományokat. Ezeket a foglalkozásokat szombaton délelőtt tartják a Rhédey-kertben (Bălcescu park), amely a többi fesztiváljellegű eseménynek is helyszíne lesz.
Mint elhangzott, a városvezetés nem csak anyagilag nem támogatatta a rendezvényt, hanem még közteret sem volt hajlandó a szervező Szent László Egyesület számára biztosítani, így végül a központhoz közeli zöldövezetet bérelték ki. A szervezők elmondása szerint Ilie Bolojan polgármester azt is jelezte, hogy a péntek délutáni hivatalos megnyitón nem tud részt venni, mert nem lesz Nagyváradon, azt pedig még nem tudni, hogy küld-e valakit maga helyett a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében esedékes fesztiválindítóra. Szent László szobrának megkoszorúzása után ugyanis a tanintézetben mond beszédet többek között Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Magdó János kolozsvári főkonzul is. A kincses várostól amúgy segítséget is kaptak a szervezők, a Kolozsvári Magyar Napok rendezői sátrakat és standokat biztosítottak a váradiak számára.
„A térség fesztiválja lesz, biztos vagyok benne, hogy a határon túlról is sokan át fognak jönni a hétvégén" – mondta Zatykó, remélve, hogy az időjárás is partnerük lesz a hétvégén. Mint korábban beszámoltunk, a háromnapos eseménysorozat alatt lesznek könyvbemutatók, borkóstolók, előadások Szent Lászlóról, szervezett keretek között találkozhatnak a Váradról elszármazottak, az érdeklődők találkozhatnak Kemény Dénes vízilabdaedzővel, a fő attrakciók pedig az esti koncertek lesznek. Pénteken Rózsa Magdi, vasárnap pedig a Kiss Tiborral és Lovasi Andrással közösen fellépő Csík zenekar lesz a sztárvendég, szombaton pedig operett estet tartanak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Szent László Napokat tartottak Nagyváradon
A Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok rendezvénysorozata révén felpezsdült az élet a hétvégén a Körös-parti városban. Kulturális és szórakoztató rendezvények egész sora várta az érdeklődőket, hogy méltó módon emlékezzenek meg a várost alapító Szent László királyról és koráról – tájékoztattak június 30-án, vasárnap a szervezők.
A Szent László Egyesület, továbbá tizenegy társszervező és tizenhét partnerszervezet által összeállított igényes program kicsalogatta a váradiakat a rendezvény fő helyszíneire – a Rhédey kertbe, a Partiumi Keresztény Egyetem termeibe, a Moszkva Kávézóba, a Góbé Csárdába és a többi helyszínre. Ugyanakkor sokan érkeztek a határon túlról, valamint Erdély más városaiból is a rendezvénysorozatra.
Június 28-án kora délután a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar toborzójával indult a programsorozat, majd jelzésértékűen, a Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott. Az ünnepélyes megnyitóra megtelt a Partiumi Keresztény Egyetem és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös székházának díszterme, ahol a díszvendégek és a váradiak közösségében a főszervező, Zatykó Gyula és a házigazda, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepélyes keretek között megnyitotta a három napos rendezvénysorozatot.
Ezzel egyidőben benépesült a Rhédey kert (mai nevén Bălcescu park): kézművesek tucatjai kínálták szebbnél szebb portékáikat az érdeklődőknek, valamint Seprődi József Kis-Küküllő menti borász borkóstolóján vehettek részt az érdeklődők. Az esti Rúzsa Magdi-koncerten mintegy hatezren voltak jelen. A koncertet megelőzően Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője „Jó estét Nagyvárad, jó estét Szent László városa!” szavakkal üdvözölte a közönséget és azt hangsúlyozta: a rendezvény hagyományteremtő céllal került megszervezésre, és remélhetőleg olyan sikertörténete lesz, mint amilyen az Erdély többi nagyvárosaiban megrendezett magyar kulturális napoknak.
Szombaton főzőversennyel, gyermekprogramokkal, Szent Lászlóról és koráról szóló előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, kvízvetélkedővel, komolyzenei koncerttel folytatódott a program, párhuzamosan több helyszínen. Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi a Nagyváradról elszármazottak találkozóján az érdeklődők, ahol közel száz – külföldről, illetve Erdély más városaiból hazatérő – vendéget köszönthettek a szervezők. Az sem unatkozhatott, aki turistaként érkezett Szent László városába, ugyanis magyar és román nyelvű idegenvezetéssel ismerhették meg a várost, illetve a nagyváradi várat.
A Szigligeti Színház emeleti előcsarnokában egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját. A nagy érdeklődés mellett zajló zenés születésnapi köszöntő a nosztalgia jegyében telt, a hálás közönség fáradhatatlan vastapssal köszöntötte fel a 85. életévét betöltő Szabó József Ódzsát.
A Rhédey kertben zajló egész napos programok során a felnőttek és a gyerekek egyaránt megtalálhatták a számukra érdekes programot. A helyszín egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol gondtalanul lehetett nemezelni, szövőszékben szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. Képzett pedagógusok és önkéntesek foglalkoztak a gyerekekkel, olyan ötletes, a kézügyességet is fejlesztő foglalkozásokkal készülve, amelyek őseink mesterségét és tudását idézték. Játékos formában Szent László alakját és korát, illetve a lovagkirályhoz fűződő legendákat is felelevenítették.
Egy fura szerkezet is megtekinthető volt: a meseszekér. Ezt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő hivatalosan, de minden formalitást mellőzve avatta fel, aki a Partitipatio Alapítvány révén anyagilag támogatta a Székelyföldi Legendárium csapatát a meseszekér kivitelezésében. Az este során a debreceni Csokonai Színház, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház művészei léptek fel egy fergeteges komédiával, valamint operettslágerekkel.
Az operettest keretében fellépő Bódi Marianna (szoprán), Haja Zsolt (bariton), Böjte Sándor (bariton), Balla Melinda (szoprán) nem okoztak csalódást a közönségnek: látványos táncelemekkel ötvözött igényes műsoruk nagy sikert aratott.
Maszol.ro

Temesváron ismét köztérre kerül a "szégyenszobor"
Ismét köztérre kerül Temesváron a Hűség oszlopa nevű – a korabeli magyar lakosság által "szégyenszoborként" emlegetett – emlékmű, amelyet 1853-ban Ferenc József osztrák császár adományozott Temesvárnak hálája jeléül, amiért a város védői 1849-ben ellenálltak a magyar szabadságharcosok több mint száznapos ostromának – közölte hétfőn a Nyugati Jelen hírportál.
A gótikus stílusú emlékművet 1936-ban száműzték a vár területén lévő Jenő herceg térről a város egyik temetőjébe, most azonban a Balcescu (volt Lahovary) téren állítják fel. A honlap beszámolója szerint Nicolae Robu polgármester július 26-án aláírta a tér korszerűsítését célzó munkálatok kivitelezési szerződését. A tervek szerint az Erzsébet- város központi terén körforgalmat alakítanak ki, ennek közepére kerül a Hűség oszlopa.
Az 1853-ban felavatott emlékművet Josef Kranner, a prágai Szent Vitus dóm restaurálója tervezte, szobrait pedig Josef Max készítette, akinek egyik alkotása a prágai Károly hídon látható. Az oszlop négy oldalán négy allegorikus alak, a Becsület, az Engedelmesség, az Éberség és az Önfeláldozás szimbolizálta az osztrák katona fő jellemvonásait – írja a hírportál.
Az emlékoszlop építményében egy, a Hűséget ábrázoló fiatal nő alakja látható a vár kulcsaival. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, amelyek a magyar honvédeket jelképezték. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították – idézte fel a Nyugati Jelen.
Népújság (Marosvásárhely)

„Az osztrák emlékmű felállítása veszélyeztetheti a Kulturális Főváros pályázat sikerét”
Temesvár – Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő kedden rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Hűség oszlopa nevű osztrák katonai emlékmű tervezett felállítása kapcsán a Bălcescu (volt Lahovary) téren. Az RMDSZ elnöke a sajtónak elmondta: nyílt levelet intéztek Nicolae Robu polgármesterhez, amelyben arra kérik, hogy vonja vissza a magyar közösséget sértő szobor felállítására vonatkozó elképzelését. „Az osztrák emlékmű visszaállítása kapcsán a következő napokban részletes beadványt intézünk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben megindokoljuk, hogy miért ellenezzük a Hűség oszlopa köztéren való felállítását – mondta Halász Ferenc. Az emlékmű nem véletlenül került a Lippai úti temetőbe, hanem azért, mert ott temették el az 1849-es ostrom idején elesett osztrák katonákat. Az emlékművet azért nevezik a Hűség oszlopának, mert az osztrák abszolutizmus iránti hűséget, a retrográd erők győzelmét jelképezi a szabadságért és a demokráciáért harcoló erők felett. Az emlékmű művészi értékét nem vitatom, de nem érthetünk egyet annak felállításával a Nicolae Bălcescu 1848-as román forradalmár nevét viselő téren.”
„Temesvár polgármestere kétszáz évvel pörgetné vissza a város szellemiségét az emlékmű visszaállítása által” – nyilatkozta az eset kapcsán Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki hozzáfűzte: „Ez a lépés rossz fényt vethet a város Európai Kulturális Fővárosi pályázatára, ugyanis a változatosság mellett elkötelezett Európai Unióban egy ilyen lépés régmúlt időket és főleg idejemúlt eszméket elevenít fel”. A parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Temesvár etnikai sokszínűsége értéket jelent az Európai Kulturális főváros címért vívott küzdelem során, de ennek a szobornak a felállítása többet ártana ennek a kezdeményezésnek, mint amennyit használna.
Az RMDSZ további lépéseket is tervez a szoborügyben: aláírásgyűjtést szerveznek a műemlék visszaállítása ellen, és felszólítanak minden felelős magyar intézményt, egyházat és civilszervezetet, hogy támogassa ezt a kezdeményezést.
Nyugati Jelen (Arad)

Az egykori város: utcanevek az idő sodrásában
Hol volt a Lenin-út? Melyik a Köztársaság-negyed? Hogy hívták a Kossuth utcát régen? Utcanevekben továbbélő udvarhelyi kommunizmus.
Akárcsak a város szobrai és emlékművei esetében, az utcák neveiről is mindig az aktuális politikai rendszer emberei döntöttek. Az utcanevek is úgy változtak, ahogy az egykori köztéri szobrok dőltek vagy álltak: mindig az adott korszak hangulatának megfelelően neveztek el vagy át utcákat, tereket.
Az egykori Botos utcát a 19. század végén nevezték el Kossuth Lajos utcának – a kommunizmusban Május 1 sugárútra keresztelték át, majd a rendszerváltás után visszakapta a Kossuth nevét. A mai Bethlen Gábor utca évtizedekig a Köztársaság (Republicii) nevet viselte – a megszokás nagy úr, mert az utca neve fennmaradt: a kórházzal szemben levő tömbházakat (ezt nevezték Köztársaság, avagy "Républicsi-negyednek) egybefogó lakószövetség ma is a Köztársaság Lakószövetség nevet viseli. A Városháza teret Augusztus 23 térnek hívták, erre a Lenin út vezetett be Szombatfalváról.
A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években felépített új lakótelepek (Tábor, Bethlen – ezek nagyobbak, a kisebb kiterjedésűek az egykori Szigetre, illetve a városi kórház körülötti területekre épültek) már eleve olyan utcaneveket is kaptak, mint a Függetlenség (sugárút), Győzelem, Béke. Az elvtársak igyekezetének hevét lehetett hűteni olyasmivel, hogy bizonyos mesterségekre és a város körüli földrajzi nevekre utaló elnevezést is kaptak az utcák: Szabók, Fazakasok, Cipészek, Céhek, Építők, Asztalosok utcája, illetve Morum, Tihadár, Gyepes, stb. Ha a rendszer tovább tartott volna néhány évvel, valószínűleg megértük volna, hogy a Strada Partidului felirat díszelegjen pl. a II. Rákóczi Ferenc utca házain vagy Aranykorszak térnek hívják a Bethlen-lakótelepi parkot.
Van néhány olyan utcanév is Udvarhelyen, ami egykori létesítményekről kapta a nevét: ilyenek például a Villanytelep és a Sport utca – utóbbi a városi piac bejáratával szemben van, a bútorgyár egykori területén ugyanis stadion volt a hatvanas években, innen a név.
A rendszerváltás utáni huszonhárom évben fokozatosan sikerült néhány utca nevét visszamagyarítani – például a vár körüli utcák a Horea, Cloșca és Crișan neveket viselték, ezeket vissza- illetve elkeresztelték Kornis Ferencre, Attilára és Eötvös Józsefre.
A kommunizmus ízét nagyon vastagon magában hordozó utcaneveket (ezek a város fő „ütőerei" – Lenin út, Május 1 sugárút, Köztársaság) elég hamar átkeresztelték, de több román történelmi vagy irodalmi személyiségről elenevezett utcanevet (Cuza, Vladimirescu, Alecsandri) csak később, fokozatosan lehetett megváltoztatni, ezen a kilencvenes évek elején készült térképen még megtalálhatók. Habár szintén a kommunizmusra és az erőszakos románosításra emlékeztetnek, több utcanév (pl. Függetlenség, Béke, Győzelem, Eminescu, Bălcescu, Creangă) érintetlen maradt, akárcsak a hétköznapi köznyelvben „Eggydecembernek" hívott 1918 December 1. utca, aminek a városközponthoz közelebb eső része visszakapta a Sziget utca elnevezést, de a Malom utcától a Rákócziig most is a "nevezetes" dátum az utca neve.
Utcák egykor és most
Május 1 sugárút – Kossuth Lajos utca
Lenin út – Tamási Áron utca
Köztársaság utca – Bethlen Gábor utca
November 7 utca – Szentimre utca
Cuza vajda utca – Wesselényi Miklós utca
Vasile Alecsandri utca – Szent János utca
Tudor Vladimirescu utca – Solymossy utca
Egyszer talán ezek az utcanevek is megváltoz(hat)nak, de a lépés elég nagy adminisztratív gonddal jár: a lakcímek megváltoztatása a személyi igazolványok, gépjárművezetői jogosítványok, stb. kicserélését is maga után vonja, egy névváltoztatásnál erre is gondolni kell. Igaz, a kommunizmus erőre kapásakor az egykori Udvarhelyen az akkori hatalomnak a probléma ez nem okozott gondot. De egy olyan udvarhelyi polgárnak, aki a Kossuth utca lakójából a Május 1 sugárút lakója lett, talán igen.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Nem közeledtek az álláspontok
Temesvár– A nyáron Nicolae Robu polgármester bejelentette, hogy a temesvári Bălcescu (Lahovary) téren fel akarja állítani a Lippai úti temetőben található osztrák katonai emlékművet. Az RMDSZ Temes megyei szervezete Állásfoglalással és Nyílt levéllel válaszolt, amelyben elutasítja a polgármester kezdeményezését. Az emlékmű felállítása kapcsán az RMDSZ találkozót kért a polgármesterrel, amelyre végül szeptember 20-án, pénteken délelőtt került sor. A találkozó eredményéről Halász Ferenc helyi RMDSZ-elnök számolt be a sajtó képviselőinek:
„Az RMDSZ-t Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Fazakas Csaba művelődési alelnök és jómagam képviseltük ezen a találkozón. A beszélgetés során kiderült, hogy a polgármester nem állt el attól a szándékától, hogy köztérre állítsa a „szégyenszobrot”. Mi kifejtettük azon véleményünket: nem óhajtjuk, hogy ez a szobor kikerüljön a temetőből.
Két alapvető érvet hoztunk fel ebben az ügyben. Egyrészt azt mondtuk, hogy bármilyen esztétikai megfontolást felülbírál ennek a műemléknek a tartalma. Ez a műemlék 1853-ban – és ma is – az osztrák abszolutizmusnak állít emléket a magyar szabadságharccal szemben. Ha értékek mentén politizálunk és vezetjük a közigazgatást, akkor ettől nem lehet eltekinteni. Főleg Temesváron nem, amely 1989-ben az első szabad város volt Romániában. Hagyománya van ebben a városban a szabadságért való küzdelemnek. Nem engedheti meg magának 2013-ban, hogy egy olyan emlékművet állítson köztérre, amely egyértelműen az abszolutizmus jelképe, és a társadalom fejlődését gátló eseménynek állít emléket. Másrészt elmondtuk, hogy semmi kifogásunk az ellen, hogy ezt a műemléket restaurálják, adják meg neki a megfelelő figyelmet, de a helye továbbra is a temetőben legyen, mert nem véletlenül került a mai helyére. Ott egy osztrák tömegsír volt, amelyben az 1849-es ostrom várvédői voltak eltemetve. Sajnos az 1990-es évek után ez a tömegsír eltűnt, semmilyen nyoma nem maradt. Az osztrák katonai emlékmű ma az egyetlen szimbóluma annak, hogy ott osztrák katonai tömegsír létezett. A beszélgetésen az álláspontok nem közeledtek, mi kitartottunk amellett, hogy Temesváron semmilyen köztéren ne állítsák fel az osztrák emlékművet. Mi továbbra is gyűjtjük az aláírásokat annak érdekében, hogy a magyar közösségnek ezt az óhaját vegyék figyelembe.”
Halász Ferenc a pénteki sajtótájékoztatón azt is elmondta: javasolták a polgármesternek, tekintettel arra, hogy csak a német kisebbségnek van képviselője a temesvári tanácsban, hogy tartson rendszeres konzultációt és találkozót a kisebbségi szervezetekkel. Ezeken a találkozókon lehetőség nyílna elmondani azokat a sajátos gondokat, amelyeknek az orvoslását a városvezetéstől várják a kisebbségi közösségek. Erre a javaslatra a polgármester pozitívan reagált, ezért az RMDSZ várja a meghívót az első ilyen kisebbségi találkozóra. A Szövetség képviselői a többi kisebbségi szervezet képviselőivel is egyeztettek erről a kezdeményezésről, mindenki óhajtja ezeket a találkozókat. „Ilyen módon elkerülhetjük a félreértéseket és konfliktusokat, amilyenek az osztrák emlékmű kapcsán például kialakultak” – nyilatkozta Halász Ferenc. „Temesvár 2021-ben az Európai Kulturális Főváros címre pályázik és ilyen körülmények között a nemzetiségek aktív bevonása a pályázatba és a program kialakításába plusz esélyt kell hogy jelentsen a város számára.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Közvitát kezdeményez Temesvár polgármestere a „szégyenszobor" köztéri felállításáról
Közvitát kezdeményez Nicolae Robu, Temesvár polgármestere arról, hogy köztérre kerüljön-e a városban a Hűség oszlopa nevű – a korabeli magyar lakosság által „szégyenszoborként" emlegetett – emlékmű.
A neogótikus stílusú emlékművet 1853-ban Ferenc József osztrák császár adományozta Temesvárnak hálája jeléül, amiért a város védői 1849-ben ellenálltak a magyar szabadságharcosok több mint száznapos ostromának. A polgármester azt követően nyilatkozott erről vasárnap a Timis Online portálnak, hogy pénteken tárgyalt az emlékmű felállítását kifogásoló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetőivel.
„Az első pillanattól azt mondtam, hogy a Balcescu téren kialakítandó körforgalom közepén álljon egy emlékmű. Azt javasoltam, hogy ez a Hűség oszlopa legyen" – idézte a portál a polgármestert. Robu azt is hozzátette, hogy az egészséges társadalmak elfogadják a múltjuk jó és árnyoldalait egyaránt, és nem érti, miért csinálnak egyesek ügyet az emlékmű felállításából.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, a polgármesterrel folytatott beszélgetésen azzal érveltek: nem szerencsés, ha az 1989-es forradalom városában egy olyan emlékművet állítanak köztérre, amely az abszolutizmus győzelmét hirdeti egy szabadságharc fölött.
Azzal is érveltek, hogy az emlékmű a Lippai úti temetőben Temesvár osztrák védőinek a korábbi tömegsírját jelöli meg. Az RMDSZ-elnök azt is megjegyezte, eddig több százan írták alá azt a jegyzéket, amelyben a temesvári magyarság az emlékmű köztérre költöztetése ellen tiltakozik.
Az 1853-ban felavatott emlékmű eredetileg a temesvári vár egyik terén állt. Az építményen allegorikus alakok jelezték az osztrák katona fő jellemvonásait. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, a magyar honvédeket jelképezve. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították. Az emlékmű 1936-ban került a Lippai úti temetőbe.
MTI Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, a polgármesterrel folytatott beszélgetésen azzal érveltek: nem szerencsés, ha az 1989-es forradalom városában egy olyan emlékművet állítanak köztérre, amely az abszolutizmus győzelmét hirdeti egy szabadságharc fölött.
Azzal is érveltek, hogy az emlékmű a Lippai úti temetőben Temesvár osztrák védőinek a korábbi tömegsírját jelöli meg. Az RMDSZ-elnök azt is megjegyezte, eddig több százan írták alá azt a jegyzéket, amelyben a temesvári magyarság az emlékmű köztérre költöztetése ellen tiltakozik. Az 1853-ban felavatott emlékmű eredetileg a temesvári vár egyik terén állt. Az építményen allegorikus alakok jelezték az osztrák katona fő jellemvonásait. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, a magyar honvédeket jelképezve. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították. Az emlékmű 1936-ban került a Lippai úti temetőbe. MTI
Erdély.ma

Iskolabotrány készülődik Váradon?
Az oktatást a tanügyminisztérium költségvetéséből finanszírozzák, az oktatási rendszer a megyei tanfelügyelőségek hatáskörébe tartozik, Nagyváradon mégis Ilie Bolojan polgármester akarná gazdasági szempontokra hivatkozva, ám a kisebbségi oktatást hátrányosan érintve megreformálni az iskolarendszert.
A nemzeti-liberális városvezető a sajtó képviselőinek most jelezte: felvette a kapcsolatot a Bihar megyei főtanfelügyelővel – aki történetesen szintén nemzeti liberális párti városi tanácsos –, továbbá több tanintézet igazgatójával, azt kérve, hogy vonják össze az alacsony létszámú osztályokat. „Támogatom a magyar nyelvű oktatást, de az nem normális, hogy van egy osztályod a Cantemirben 11 gyerekkel és egy másik a Bălcescuban szintén 11 gyerekkel. 22 fős osztályok kellenek, különben elszabadulnak a kiadások” – magyarázta Ilie Bolojan, hangsúlyozva, hogy a szaktárca által biztosított büdzsé nem fedezi a költségeket.
A Krónika megkeresésére Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes leszögezte: a többségi oktatást soha nem lehet együtt kezelni a kisebbségivel, ami pedig a pénzhiányt illeti, azt az állami költségvetés módosításával szokták korrigálni. „Tudtommal a Cantemirben egy ötödik osztály van 12 fős létszámmal, a Bălcescuban pedig előkészítő osztály, így nyilván összevonásról nem lehet beszélni. Különben meg vannak román osztályok is alacsony létszámmal, az egészségügyi gimnázium 1-8. osztályaiban három csoport is van 12-es létszámmal, de a többségében magyarok lakta Székelyhídon is csak 9 diákkal működik egy román osztály. Ilyen alapon a székelyhídi vagy az érmihályfalvi polgármester is kérhetne osztályösszevonást” – mutatott rá Kéry.
Szerinte ennek most aktualitása sem lehet, a tanév már rég elkezdődött, a polgármester meg amúgy sem dönthet, mivel nem az ő hatásköre. Kéry ugyanakkor lapunknak azt is elárulta, hogy pedagógus kollegái is nagyon negatívan véleményezték Bolojan ötletét, amely egyelőre csak szóban merült fel, konkrét írásos dokumentum nem készült erre vonatkozóan, és egyelőre az a szakbizottsági megbeszélés sem történt meg, amelyen Kéry és Tóth Márta, az nagyváradi Ady Endre Gimnázium igazgatója képviselte volna a helyi magyar oktatást.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nemzetiségi találkozó és tapasztalatcsere Aradon
A kisebbségi nyelv és kultúra megőrzendő kincs
Emlékezetem szerint Aradon még nem volt olyan rendezvény, mint a mai, amikor az Aradi Polgármesteri Hivatal a magyarországi nemzeti kisebbségek képviselőit, valamint a nemzetiségi ügyekkel is foglalkozó Emberi Erőforrások Minisztériuma több magas rangú tisztségviselőjét látta vendégül.
A Városháza dísztermében tartott tapasztalatcserén Bognár Levente aradi alpolgármester volt a házigazda, a teremben több magyarországi és Arad megyei nemzeti kisebbség vezetői, képviselői ülték körül az asztalokat, és számoltak be nemzetiségük helyzetéről, problémáiról, és nem utolsósorban, megpróbálták leszűrni azokat a tanulságokat, az általuk is alkalmazható tapasztalatokat, amelyek másoknál beváltak.
A délben megtartott sajtótájékoztatón Bognár Levente elmondta, hogy Arad megyében 18 nemzetiség él, maga Arad soketnikumú, sokvallású város. Beszélt továbbá Arad és a magyarországi határos megyék, az ott élő románok 1989 után kibontakozó és jó kapcsolatairól, megemlítve az Arad és Gyula között immár húszéves Kézfogások rendezvényét. Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke megerősítette az előbb elhangzottakat, köszönetet mondva azért, hogy ha az elmúlt időszakban bármilyen problémával megkeresték Arad és/vagy a megye vezetőségét, mindig megértésre és támogatásra találtak. A magyarországi román és a romániai magyar kisebbség mindig hidat jelentett a két ország között, hangsúlyozta.
Aradi újságíróknak a magyarországi románság helyzete iránt érdeklődő kérdéseire elmondta: Magyarországon 30-35 ezer román él, vallására nézve 40-45% ortodox. A Románok Országos Önkormányzata (mint minden nemzetiségi önkormányzat) számára lehetővé vált oktatási intézmények felügyelete, 7 iskolát vettek át, és fontos célkitűzésük a román nyelv és kultúra minél alaposabb elsajátíttatása. A kétnyelvű battonyai iskolába most 110 gyermek jár, a gyulai Nicolae Bălcescu líceum első osztályába negyven gyerek iratkozott be – köztük olyan is, aki nem tud románul. A szülők egy része azonban helyesen fogja fel, milyen előnyt jelent két nyelvet, két kultúrát elsajátítani. A középiskolát végzett román tanulóknak lehetőségük nyílik Romániában egyetemen tovább tanulni – a román állam jó ideje évi 10 ösztöndíjat biztosít, az Aradi Aurel Vlaicu Egyetem is tandíj nélkül fogadja a magyarországi román diákokat.
Dr. Latorcai Csaba, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára bevezetőként arról szólt, hogy a mostani találkozó egy folyamat része: a nemzetiségek képviselői a kormány támogatásával sorra felkeresik a Magyarországon élő 13 közül a 11, anyaországgal rendelkező kisebbség országát. Elsőként Horvátországot, most, másodiként, Romániát látogatták meg. Beszélt arról, hogy a nemzeti kisebbségeknek a világon mindenütt ugyanolyan kihívásokkal kell szembenézniük, és az egyik legfontosabb az asszimiláció. Hangsúlyozta: a kisebbségek nyelve, kultúrája nagy kincset jelent, ez a sajátosság nem elkülönít bennünket, hanem színt ad a kultúránknak, és feltétlenül meg kell őrizni. Egy kormány keveset tud tenni az asszimiláció ellen – ennek megakadályozására nagyon erős együttműködés kell a kisebbségek és anyaországuk között. Ismételten megerősítette: a magyar kormány határozott célja a 13 kisebbség, köztük a magyarországi románság megőrzése.
A találkozó résztvevői a megbeszéléseket követően felkeresték az Aurel Vlaicu Egyetemet, majd a Balla Pincészetet, ahol megkóstolhatták a hegyaljai borokat, az estét és éjszakát Lippán töltötték. Ma délelőtt, hazautazás előtt, aradi városnézés, a Megbékélés parkjában koszorúzás szerepel a programban.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Összevonhatnak osztályokat a városi iskolákban
A következő tanévtől várhatóan kevesebb osztály indulhat azon városi iskolákban, ahol viszonylag alacsony a diáklétszám. A vidéki oktatási intézményeket ez a szaktárca szerint nem érinti majd.
Király András oktatásügyi államtitkár szerint nem várhatóak oly mértékű megszorítások jövő ősztől a tanügyben, mint amilyenekről egyes sajtóértesülések szólnak. Lapunk érdeklődésére ugyanakkor elmondta: elképzelhető, hogy visszatérnek a tanügyi törvényben meghatározott minimális diáklétszámhoz azt követően, hogy ezt a jogszabály megjelenését követően kormányrendeletekkel csökkentették. Az államtitkár rámutatott: a törvényben az áll, hogy óvodai csoport indításához városon 20, vidéken 18, elemiben városon 24, vidéken 18, gimnáziumban városon 25, vidéken 20, míg középiskolákban 28 diák szükséges. Ezzel kapcsolatosan januárban vagy februárban jelenik majd meg egy kormányrendelet.
Kereskényi Gábor parlamenti képviselő érdeklődésünkre elmondta: egy, a tanügyminiszterrel folytatott megbeszélés során felhívták a tárcavezető figyelmét arra, hogy a kisebbségi nyelven folyó oktatásban szükség van a továbbiakban is pozitív diszkriminációra, azaz azt kérték, hogy a kötelező diáklétszám ez esetben maradjon alacsonyabb. A várható átszervezések kapcsán kifejtette: Szatmárnémeti viszonylatában elképzelhető például az, hogy az egymáshoz igen közel levő Avram Iancu, a Micrea Eliade és a Bălcescu-Petőfiben lesznek változások. A diáklétszám függvényében elképzelhető az is, hogy valamelyikből kivezetik a magyar oktatási vonalat. Hozzátette: ez semmiképp nem történik majd egyik napról a másikra, a meglévő évfolyamokat a változtatások nem érintik majd. A képviselő azt is elmondta lapunknak, felhívta Remus Pricopie figyelmét arra, hogy a Szatmár megyei főtanfelügyelő nem tartja be minden esetben az oktatásügyi törvény előírásait, mely leszögezi, hogy legalább aligazgatói szinten kell hogy legyen magyar vezető azokban az iskolákban, ahol magyar nyelven is folyik oktatás. Rámutatott: nincs magyar aligazgató sem a faipariban, sem az élelmiszeripari szakközépiskolában, holott mindkét intézményben vannak magyar osztályok.
Babos Krisztina
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Lucian Boia: Egy nemzeti mítosz: Vitéz Mihály vajda
Lucian Boia professzor egyike azoknak, akik határozottan leszámolnak a román köztudatban uralkodó történeti mítoszokkal. Boia foglalkozik a románok és a Habsburg-birodalom népei – köztük a magyarok – kapcsolataival. A román történelmi tudatba bevitt mítoszok, így például a dák–római származás, az úgynevezett 1600-as államegyesítés hat a mi sorsunkra is, ezért nekünk, magyaroknak és székelyeknek ismernünk kell ezeket. Ez alkalommal Mihály vajda mítoszáról rántja le a leplet. A vajda nem tudott arról, hogy három román államot egyesített, ennek ellenére Erdély egykori magyar városaiban – köztük Kolozsváron, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön – nagyszámú lovasszobor, szoborcsoport hirdeti ezt. Boia professzor könyvéből* megtudjuk, miként vált a becsvágyó, a sok vérontásról ismert munténiai vajdából nemzeti mítosz, nemzetegyesítő uralkodó.
Kádár Gyula
Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vajda mítoszának körvonalazódása bármely más történeti mintánál jobban szemlélteti a román köztudatban végbement változásokat. Azt az uralkodót, akinek rövid időre, 1599–1600-ban, sikerült uralma alá hajtania a három országot, csak három évszázaddal később, a modern Romániában, a XIX. század közepe táján kezdik egyesítőnek is tekinteni. A dolog ilyen értelmezése teljesen hiányzik a XVII. századi krónikás történetírásból, sőt, később, még 1800 táján az erdélyi iskola képviselői sem említik. Eladdig Mihály vajda különleges személyiségén kívül a keresztény eszmeiséget és Rudolf császárral fenntartott szoros kapcsolatait domborították ki. Ugyancsak gyakran megjelent tetteinek mozgatórugójaként a hódítói becsvágy, ennek helyébe viszont az értelmezési sémában később a „román eszme” kerül.
Miron Costin krónikájában Vitéz Mihály vajda Erdély és Moldva meghódítójának képében jelenik meg, aki „sok vérontást okozott a keresztények közt”; különben nem sokra tartották maguk a munténiaiak sem: „A munténiaiak beleuntak Mihály vajda uralmába, mind csak hadak járásával és háborúkkal telvén.” Másik szögből, munténiai megítélésben nézve a dolgokat, Radu Popescu krónikája, vagy a neki tulajdonított krónika – Havaselve uralkodóinak története (Istoria domnilor Ţării Romăneşti) – egy kalap alatt intézte el Mihály vajda minden ellenfelét: „az uralkodó hatalma alá hajtotta a törököket, moldvaiakat, magyarokat, mintha mindannyian amolyan szamarai lettek volna”. Az ízes kifejezés csak megerősíti, hogy ekkor még nem született meg a román nemzeti eszmeiség. Avagy talán Vitéz Mihály vajda 1600-ban „patriótább” lett volna, mint a XVII. század végi tudós krónikások?
Maga az erdélyi iskola – amelynek a XIX. századi román nemzettudat oly sokat köszönhet – sem teszi meg a döntő lépést, habár az volt a célja, hogy kifejezésre juttassa a románok azonosságtudatát, és hogy románnak lenni büszkeség. A minden románt egyesítő egyetlen állam eszméje még nem talált kifejezésre, Vitéz Mihály vajda tetteit nem aknázták ki ilyen értelemben. Samuil Micu például a következőképpen summázza a vajda uralmát a XVIII. század utolsó évtizedében írott, A románok történetének rövid ismertetése (Scurtă cunoştinţă a istoriei românilor) című munkájában: „Az 1593. Esztendőben Havaselve uralmára Mihály vajda következett, akit Vitéznek neveznek. Ez nagy katona volt, s megverte a törököket és legyőzte az erdélyieket, s Erdélyt elfoglalta és Rudolf császárnak adta…” Manapság az ilyen értelmezés felháborodást keltene sokakban; pedig hát szerzője a román nacionalizmus nagy kezdeményezőinek egyike! Gheorghe Şincai A románok és több nemzet krónikája (Hronica românilor şi a multor neamuri) című munkájában tág teret szentel Mihály vajdának és különösen erdélyi dolgainak. Engel történész nézeteivel vitázva helyesbíti állandóan a dolgokat a románok javára. Elszántan védelmezi a vajda személyiségét, és ellenfeleinek hibáival szembeállított kedvező erkölcsi portrét fest róla. A mítosz elemei már itt megjelennek, de a mítosz maga még nem áll össze. Şincai hangsúlyozza a nemzeti büszkeséget, de a gondolatot nem aknázza ki politikailag olyan értelemben, hogy eljusson a nemzeti egységig. Néhány évtizeddel később, 1830-ban, a bánsági Damaschin Bojincă, az erdélyi iskola tanítványa a Bibiloteca Româneascăban életrajzot közöl az uralkodóról Vitéz Mihály havaselvi uralkodó híres tettei és veszte (Vestitele fapte şi perirea lui Mihai Viteazul, prinţipul Ţării Romăneşti) címmel. A nemzeti eszme ez alkalommal sem körvonalazódik határozottan, és a hangsúlyok itt is a törökellenes harcokra esnek.
A döntő fordulatot az erdélyi Aaron Florian jelzi, aki áttelepedett Havaselvére, és Bukarestben a Sfântu Sava Kollégium tanára lett. Rövid áttekintés Havaselve történetéről (Idee repede de istoria prinţipatului Ţării Romăneşti) című összefoglalásában Vitéz Mihály vajda tetemes helyet foglal el. Aaron Florian eljárásmódjára jellemző a történelmi személyiség és kor terjengős felnagyítása, a munka belső arányigényeit messze túlhaladva: kétszáz lapnyi terjedelmével az 1837-ben megjelent második kötet nagyobbik felét foglalja el, s benne végleg beilleszti Mihály vajda tetteit a román nemzeti egység létrehozásának vonalába. Egyetlen hibájául azt rója fel a vajdának, hogy képtelen volt megfelelő alkotmánnyal felruházni az egyesített román területeket. Mert csak ilyenformán nyithatott volna új korszakot, amelyben a románok egyesülten fejlődhettek volna Európa más nemzetei között.
Így látta a dolgokat Bukarestben az erdélyi Aaron Florian. Ámde nem a moldovai Kogălniceanu, aki majd a fejedelemségek egyesülésének nagy kimunkálója lesz: fiatalkori művében egyáltalán nem mutat fogékonyságot a Vitéz Mihály-epizód nemzeti súlya iránt. Havaselve története (Historie de la Valachie…) című munkájában – 1837-ben, egyazon évben jelent meg Aaron Florian említett kötetével – Vitéz Mihály vajda úgy lép elénk, ahogyan őt Miron Costin felidézte, s aki még nem mutat fel semmiféle nemzeti egységtervezetet. Alapvető jellemvonása – úgy tűnik – a „mértéktelen becsvágy” volt, amely nem csak Erdély meghódítására hajtotta, hanem arra is, hogy Magyarország és Lengyelország koronájáról álmodozzék. „Uralma ragyogó volt hódításokban, de végzetes Havaselvére nézve” – ez Kogălniceanu végkövetkeztetése, amiből bizonyos történeti tanulságot is levon: „a nagy hódítók neve sohasem vész ki a nép emlékezetéből, miközben a nép elfelejti az erényes, de békés uralkodókat”. Mihály vajda tehát mint nagy hadvezér, mint hős jelenik meg itt, de semmiképpen sem egyesítőként.
Maga Nicolae Bălcescu, habár munténiai, első munkáiban – Haderő és hadművészet Havaselve alapításától mostanig (Puterea armată şi arta militară de la întemeierea principatului Valahiei pînă acum, 1844), A szántóvető munkások társadalmi helyzete… (Despre starea soţială a muncitorilor plugari… 1846) – nem mutat valami különös vonzalmat a vajda személyisége iránt, csakis a tárgya szerint megkövetelt helyet és jelentőséget tulajdonítja neki, semmivel sem többet. 1840 után azonban mind láthatóbbá válik Mihály vajda feltartóztathatatlan emelkedése, mégpedig mindkét szerepben: Havaselve dicsőséges uralkodója és a románok egyesítője. Az elsőt maga Havaselve uralkodója, Gheorghe Bibescu (1842–1848) igyekezett elfogadtatni, aki szerette volna a nagy vajda utódjaként feltüntetni magát, s kitartó propagandát vezényelt ilyen értelemben. Mivelhogy 1848-ban elűzték trónjáról, nem tudta elérni célját, hogy második Vitéz Mihálynak tekintsék, ám az örökség hivalkodó fejedelmi vállalása nem maradt visszhangtalan. A korabeli légkör emlékezete bizonyára hatott Bălcescura is, habár a Bibescu-rendszer ellenzékéhez tartozott. Sőt, már Moldvában is kezd feltünedezni Mihály vajda mint szimbolikus alak. 1843-ban Kogălniceanu Jászvásárt, a Mihăilană Akadémián tartott megnyitóbeszédében – Bevezetés a nemzeti történelemről szóló előadásokhoz (Cuvânt introductiv la cursul de istorie naţională) – már sokkal rokonszenvesebben közeledik a havaselvi vajdához, mint hat esztendővel korábban. Mihály vajdát, mint a hajdani Dacia széttagolódott részeinek egyesítőjét mutatja be. A szimbólum a maga teljes fényét és funkcionalitását Nicolae Bălcescu utolsó és legigényesebb művében – A románok története Vitéz Mihály vajda idejében (Istoria românilor sub Mihai Vodă Viteazul) – nyeri el, amelyet 1847-ben kezdett írni, és 1852-ben bekövetkezett haláláig nem fejezett be. A történész első esszéihez képest itt jól érzékelhető változás mutatkozik a nemzeti eszme vonatkozásában. Mihály vajda célkitűzését nyíltan kimondja: nemzeti egység. A vajda „oly nagy hazát akart létrehozni, ameddig a román föld terjed”, s ezáltal „valóra váltotta a románok nagy vajdáinak dédelgetett álmát”. „Öreg Mircea vajda volt az első román uralkodó, aki harcolt a nemzeti egységért.” Az uralkodók mást sem tettek, mint hogy politikai akciókkal kifejezésre juttatták az általánosan osztott érzelmet, mivelhogy már eredetük óta „minden román szívében kitörülhetetlenül élt a közös élet hagyománya és újbóli léthozásának vágya”. Ebben leli magyarázatát annak, hogy miért élt „nemzeti gyűlölet a románokban a tirannus magyarok ellen”. És így esett, hogy „valahányszor román zászló tűnt fel a Kárpátok fölött lobogva, egész Erdélyt borzongás járta át: a románokat reményükben, a tirannusokat rémületükben”.
Bălcescu könyve újdonságot jelentett a román történetírásban. A románok középkori története, a három ország története első alkalommal került tárgyalásra kifejezetten nemzeti történelemként, mint a századok folyamán szüntelenül megnyilatkozó nemzeti óhaj története, mint az eszményi, teljes és egységes román állam története. A munka jelentősen befolyásolta a román nemzeti köztudatot, noha viszonylag késve nyomtatták ki (részleges kiadása 1861–1863-ból, teljes kiadása 1878-ból való, később számos kiadásban megjelent). Bălcescu révén Vitéz Mihály vajda határozottan és véglegesen mint a modern Románia első alapítója fogadtatja el magát.
A fejedelemségek 1859-beli egyesülését közvetlenül megelőző évek jelzik a vajda alakja iránti érdeklődés fokozódását Moldvában is, persze, azzal párhuzamosan, hogy némely moldvai uralkodókat mint egyesítőket kezdenek emlegetni, elsősorban Nagy István (Ştefan cel Mare) vajdát. Ők ketten, Mihály és István együtt kezdik jelképezni mind a sajátos, mind a közös történelmet, mint akik mindenképpen arra törekedtek, hogy egyesítsék a két román testvérországot. Mindezekből nyilvánvalóan kitűnik tehát, hogy 1830 és 1860 között, az 1848-as forradalmat, majd az egyesülést megelőző időszakban szembetűnő Vitéz Mihály vajda alakjának átváltozása, aki keresztény hősből és hadvezérből a román egység jelképévé válik. Ezek voltak azok az esztendők, amikor az egyetlen román államban való egyesülés eszményét, a tudati szinten jelentkező eszményi Románia előképét visszavetítik a történeti múltba. Ez a nemzeti politikai és történeti irányulás lényegében egyetlen nemzedék sajátja, azé, amely kivívta az 1848-as forradalmat, a fejedelemségek egyesítését, és létrehozta a modern Romániát. Amint láttuk, ugyanezen időszakban gyakran hivatkoznak Daciára, mint a román föld elsődleges egységének kifejezőjére. Mindkét jelkép nagy törekvések sugalmazójává válik: az antik Dacia, amelyet Vitéz Mihály vajda ideig-óráig feltámasztott, arra hivatott, hogy a holnapi Romániában öltsön újra testet.
* Lucian Boia: Történelem és mítosz a Román köztudatban. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest–Kolozsvár, 1999.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya – (4.)
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire a Historia című folyóiratban.
– Ne feledjük, hogy a mai románok elsősorban a televízióból és a filmekből szerzik történelmi ismereteiket. – A filmek, az úgynevezett „nemzeti eposz”, melyet jól meghatározott céllal alkottak a kommunizmus idejében, a 70-es évek elején, körülbelül 1971 után (Ceaușescu híres téziseit követően) keletkeztek, leszámítva két-három korábbi alkotást, akkor készítettek filmet Nagy Istvánról (Ștefan cel Mare). Történelmi filmjeink döntő többsége számos mítoszt, hazugságot tartalmaz. Sajnos. – De ezeket ma is újra meg újra vetítik.
– Hát e filmek alapján jöttek létre bizonyos személyiségek: rendezők, színészek. Elsősorban Sergiu Nicolaescura gondolok. Minden tiszteletem az övé történelmi ismeretei és főleg filmes teljesítménye miatt. De sajnos, nyíltan ki kell mondanom, hogy nagy mennyiségben hamisította a történelmet, valótlan képet festve a hősökről. De ne foglalkozzunk most Sergiu Nicolaescuval. Általában a történelmi filmjeinkkel baj van. Jut eszembe egy kevésbé ismert film egy kevésbé fontos szereplőről, Pintea Viteazuról. Lássunk néhány hazugságot. Nagyon nagy hazugságot! A románokat elnyomták a Habsburgok, és a Habsburgok ellen harcoltak. Ez a film üzenete. Nem igaz.
Pintea Viteazu egy útonálló rablóvezér volt. S mivelhogy 1703 és 1711 között a kuruc szabadságharcban a magyar nemesek fellázadtak az osztrákok ellen, polgárháborús, zűrzavaros helyzet alakult ki, amelyből a rablók mindenképpen hasznot húztak. Mások is voltak, nem csak Pintea Viteazu. Közönséges rablókból verbuválódott csapataik voltak, amelyeket mind az osztrákok, mind a magyarok megpróbáltak a saját oldalukra állítani néhány nagyobb konfliktusban. Így vonult be Pintea Viteazu a történelembe. Jó, pénzt osztott a szegényeknek... Hát persze, így tudta megvenni a hallgatásukat... De még csak nem is ez a baj, hanem az a kép, hogy a románok a Habsburgok ellen harcoltak. Ez egyszerűen nem igaz!
– Eszembe jut egy másik film Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeș). A ’80-as évek végén készült. Karóbahúzó Vlad havasalföldi és Nagy István moldvai fejedelem úgy beszélgetnek, mintha legalábbis barátok lettek volna. Azt mondja Vlad Istvánnak: „úgy teszel, mintha megtámadnál, hogy megtévesszük a törököt”.
– Ismét egy hazugság, melyet a történelemkönyvekben is megtalálunk. Sok történész a következőképpen próbálja megmagyarázni, miért támadta meg Nagy István Chilia városát és Havasalföldet, amikor a törökök lerohanták Karóbahúzó Vladékat: „hogy megmentse Chilia városát a töröktől”. Nem igaz, mert a török a tengerről támadt, Nagy István pedig a szárazföldről indított rohamot. Együttműködött a moldvai és a török hadsereg, mégpedig a havasalföldiek ellen. Hamis tehát az elmélet. A film is hamisan mutatja be.
Amikor csak tehették, a havasalföldiek és a moldvaiak egymás fejét vették. Vagyis nem voltak barátok. Mindig ellenségeskedés dúlt a két ország uralkodói, hadserege és népe között. A nemzeti érzület modern képződmény. Csak a XVIII–XIX. századtól beszélhetünk nemzeti érzületről, román nacionalizmusról. De előtte nem. A középkorban havasalföldiek és moldvaiak voltak.
– Ön például miként készítene filmet Vitéz Mihályról?
– Előtérbe helyezném Jósika István román származású kancellár szerepét, aki kidolgozta az egység tervét. A valóságnak megfelelően kiemelném Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem szerepét. Az egység tervét, az egész folyamatot, Vitéz Mihály történetét a 15 éves háború európai kontextusába helyezném. Vagyis bemutatnám, hogy mi történt valójában, a forrásoknak, dokumentumoknak megfelelően, a mi valódi szerepünket Európában és abban a háborúban. Vitéz Mihály jelentős uralkodó volt. Tudja miért? Rövid ideig, néhány hónapig, picivel több, mint egy évig ő vezette a legfontosabb harcokat a török ellen, az osztrákok által pénzelve. Miért? Egy Duna menti ütközőzóna megteremtésével próbálták gyengíteni a török jelenlétét Magyarország központi és északi térségében. Mi egy másik szempontot követve eltúlozzuk Mihály jelentőségét, és ezzel bajt okozunk. Vagyis nem vagyunk hitelesek. Mi magunk játsszuk el a hitelünket. Sajnos. Ha elfogulatlan történetírást művelnénk, akkor lehet, hogy nemzetközileg is elismernének. – Tehát végül mégiscsak fontos volt az a rövidke ideig tartó egyesülés, amelynek inkább katonai-stratégiai okai voltak, nem pedig nemzeti megfontolások.
– Pontosan. Az egyesítés indoka csakis stratégiai természetű volt. A valódi indok? 1526-ban, a mohácsi vészkor Európa közepén eltűnik a Magyar Királyság mint jelentős politikai és katonai hatalom. Merthogy egészen addig Magyarország verte vissza az Európa felé terjeszkedő Török Birodalmat. Gyakorlatilag összeomlott a térségben az erőegyensúly. Az osztrákok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy azt fenntartsák. Aztán 1600 környékén, Vitéz Mihály idejében, a 15 éves háború európai kontextusában Erdély fejedelme Jósika István kancellár tanácsa alapján arra jutott, hogy a három fejedelemség egyesítésével jelentős katonai erőt alkothatnának. A călugăreni-i ütközet utáni helyzet volt a minta. Vitéz Mihály visszavonult, és ezt követően megérkezett az erdélyi hadsereg. Báthory Zsigmond parancsnoksága alatt állt Erdély, Havasalföld és Moldva hadserege. A három ország egyesített hadereje a Duna túloldalára verte vissza a törököt.
Báthory Zsigmond nem foglalkozott többet ezzel a gondolattal, de átvette tőle Vitéz Mihály, mivel tudta, hogy a három fejedelemség jelentős erőt alkot együttvéve. Így született meg az egyesülés gondolata, amelyet aztán két évszázadon át elfelejtettek. Csak a ’48-asok fedezik fel újra. Tudta-e ön, hogy a XIX. századi történelemkönyvekben alig-alig említik Vitéz Mihályt? Nyilván Bălcescu írását leszámítva, amelynek azonban szinte semmi jelentősége nem volt akkoriban.
– De mi úgy tanultuk, hogy Bălcescu írása megváltoztatta a szemléletet... – Dehogy! Nem volt jelentősége akkoriban. Majd csak 1920 után nyomtatták ki több kiadásban. S csak 1920 után népszerűsítették Bălcescut, főleg a kommunizmus idejében. Miért? A XIX. században Bălcescu politikai eszméivel vált ismertté, nem pedig történészként. Ha már úgyis Vitéz Mihályról beszélünk, lássuk egy másik arcát: miként foglalta el a trónt? Hogyan gyűjtötte össze a pénzt, hogy megvásárolja a trónt? Juhokkal kereskedett. Juhokat árult a Török Birodalomnak. Így gyűjtötte össze a vagyont. És ezenkívül kölcsönökhöz folyamodott!
– Íme, mennyi szép története van a középkori történelmünknek!
– Összevetve a mai történelemmel: Vitéz Mihály legelső törökellenes tette az volt, hogy összegyűjtötte a hitelezőket egy mulatságra, és mindannyiukat megölte. Ezt az eseményt a mi történetírásunk dicsőséges hőstettnek tekinti. Tehát elfogulatlanul szemlélve az eseményeket azt látjuk, hogy nemcsak hőstetteink voltak.
Ovidiu Nahoi
Háromszék / Historia
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Megszavaztatta a polgármester a „szégyenszobor” köztérre költöztetését
Kedden délután plenáris ülést tartott a temesvári önkormányzat a Városháza tanácstermében. Bár nem szerepelt a napirendi pontok és a határozatjavaslatok között, Nicolae Robu temesvári polgármester arra kérte a városi tanácsosokat, hogy szavazzanak a magyarság által „szégyenszobornak” nevezett osztrák Győzelmi emlékmű elköltöztetéséről a Lippai úti temetőből a Bălcescu térre.
A polgármester a tanácsosoknak elmondta: a Hűség emlékművét restaurálták és immár el lehet költöztetni a temetőből, amely nem méltó helyszín az osztrák emlékmű számára. Két új helyszín jött szóba az emlékmű számára: a Botanikus park és a Bălcescu tér. A polgármester személyes véleménye az, hogy az emlékművet a Bălcescu térre kell költöztetni, hogy érvényesüljön. Mivel a temesvári magyar közösség képviselői hevesen tiltakoztak a Ferenc József császár által Temesvárnak adományozott Hűség emlékmű köztéri felállítása ellen, a polgármester azt is hozzátette: „Temesvár a különböző etnikumhoz tartozó polgárok példás együttélésének a városa. Senki sem állíthatja, hogy ennek az emlékműnek a köztéri felállítása sértő lehet bárki számára. Az emlékműn semmiféle felirat vagy szoboralak nincsen, ami sértő lehetne egy személy vagy egy etnikai közösség számára”. A polgármester arra kérte a városi tanács tagjait, hogy szavazzanak arról: egyetértenek vagy sem az osztrák emlékmű elköltöztetésével és köztéri felállításával. „Ehhez nincsen szükség városi tanácsi határozatra, de én azt szeretném, ha ezt az ügyet a városi tanács is támogatná” – mondta Robu. Az önkormányzat tagjai közül 19-en a szobor elköltöztetésére szavaztak, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett.
A „Hűség emlékművét” Ferenc József császár ajándékozta Temesvárnak 1853-ban, hálája jeléül az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején tanúsított ellenállásért. Az emlékmű allegorikus alakok által dicsőítette a város lakosságának a Habsburg-ház iránt mutatott hűségét, a magyar szabadságharcosokat viszont szörnyalakok jelképezték. A város magyar lakosságának követelésére a szörnyalakokat 1885-ben eltávolították, majd az emlékművet 1936-ban a város központjából a Lippai úti temetőbe költöztették az akkori román hatóságok. A temesvári magyar közösség képviselőinek álláspontja továbbra is az, hogy az emlékmű az abszolutizmus és a zsarnokság győzelmét dicsőíti az igazságért és szabadságért vívott küzdelemmel szemben.
Szerdán délelőtt a Lippai úti temetőben – a 89-es Forradalom Hőseinek emlékműve közelében – lefényképeztük az osztrák emlékművet. A szobraitól annak idején megfosztott obeliszket nem restaurálták, elhanyagolt állapotban van, a talapzatát szemétdombnak használják. A polgármester úgy tűnik, politikai gesztusnak, üzenetnek szánta az osztrák emlékmű elköltöztetéséről szóló voksolást a március 15. megünneplésére készülődő temesvári magyar közösség felé.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

„A szabadság elkötelezett hívei vagyunk!”
A magyar és székely kokárdák, zászlók sűrűjében ünnepeltek a csíkszeredaiak március 15-én a Vár téren. Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékeztek, a magyar nemzet napját ünnepelték.
Betöltötték a Vár teret és a csíkszeredai városháza előtti útszakaszt a Gál Sándor térről felvonuló ünneplők. Útjukat a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar kísérte. A szél piros fehér zöld és kék-arany lobogókat lengetett, az ünneplők szívük fölé székely és magyar kokárdákat tűztek egymás mellé: nemzeti ünnepet tartottak Csíkszeredában is. Az egybegyűlteket Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte.
„Megkérjük a szakszerveket, hiszen ők is rögzítették a felvonulást, hogy küldjék el a román miniszterelnöknek és a román államelnöknek, lássak ők is, hogy kell csinálni, tanuljanak belőle, ne bennünk a szabadságszerető magyarokban, székelyekben keressék a bűnbakot, hanem előbb nyugodtan nézzenek szembe saját magukkal” – fogalmazott Ráduly.
„Tisztára mossuk a hazát megint”
A polgármester szónoklatát Zsögön Zoltán erdélyi költő Hősök porát babérok illetik című ódájának felolvasásával kezdte. „A vers úgy fogalmaz: Tisztára mossuk a hazát megint! – igen, ezt tesszük, mert mi székelyek, magyar ajkúak a világon mindenütt a szabadság elkötelezett hívei voltunk és maradunk” – jelentette ki Ráduly. Mint beszédében fogalmazott: „Nem mindegy milyen utat járunk. Vagy a szabadság ösvényén – ha szúr is körülötte a bozót – haladunk, vagy pedig az árulás széles útján ahonnan nincs visszatérés”. Hozzátette: „vannak olyanok, akik nem ódát írnak, hanem csak odaírnak és futnak a püspökhöz, és nem a nagyméltóságú Tamás József püspök atyához. Nekik is tanulniuk kell, mert az ártatlanság vélelme együtt jár a zsarolhatóság védelmével, és a mi, szabadság felé vezető kis ösvényünkről hamar letéríthetnek bennünket, ha takargatnivalónk van”.
1989 előtt 250 szekus volt Csíkban
Ráduly ünnepi beszédében kitért egy volt 1994-95-ben rögzített volt szekus visszaemlékezéseire is, amelyben az állt, hogy 1989 előtt több ezer besúgó és 250 szekus volt Csíkszeredában. „Felélesztették a Securitate helyében ugyanazzal a stílussal, ugyanazokkal az emberekkel a SRI-t, amely mindmáig itt van, itt vannak közöttünk emberei” – mondta az elöljáró. Szónoklatában továbbá elhangzott, hogy 1920 óta folyamatosan azon vannak, hogy a nagy Romániából homogén állam váljon.
Ráduly: Fogadjanak el bennünket partnernek!
Végül a megyeszékhely polgármestere ünnepi beszédében arra kéri a román kormányt, hogy fogadjanak el bennünket partnernek. „Vegyék be az alkotmányba, hogy a gyulafehérvári 1918. december elseji ígéretek, azok alkotmányos tételek. Épüljön újra a románok és székelyek, a románok és magyarok viszonya” – hangsúlyozta Ráduly. Szerinte azért a legfontosabb kormányzati szerepet vállalni, hogy partneri viszonyt tudjanak kialakítani. „Kik félnek a területi autonómiától? Azok félnek, akik abból élnek, hogy riogatják a román testvérinket ezzel a kérdéssel. Akik abból élnek, hogy hamis jelentéseket írnak rólunk, követnek nap mint bennünket, mintha mi valami titkosat akarnánk. Nekünk nem volt és nem lesz titkolnivalónk” – zárta szónoklatát Ráduly Róbert.
A szabadság jog
Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is felszólalt az ünnepségen. Mint mondta, 2014. március 15-éje mindenekelőtt a kárpátaljai magyarsággal való szolidaritás március 15-éje. „Ahol szabadság van ott jog is van, ahol jog van, ott szabadság is van” – fogalmazott Németh. Az általános választójog megadásával pedig egyenlővé vált minden magyar. „Április 6-án, 104 év után először lesz alkalma a világ magyarságának, hogy képviselőt válasszon a budapesti parlamentben, éljenek ezzel a lehetőséggel” – hangsúlyozta az ünneplőkhöz intézett beszédében az államtitkár.
A Role zenélt
Az ünnepségen beszédet mondott még Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is. A rendezvényen a Nagy István Művészeti Szakközépiskola kórusa, a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara énekelt, majd a csíkszeredai Role zenekar forradalmi hangulatot idéző koncertet tartott. Végül megkoszorúzták Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát, az ünnepség pedig a városi művelődési házban tartott gálaműsorral zárult.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,

Félszáz tanügyi állás szűnik meg Kovászna megyében
A következő tanévtől 58 végleges tanügyi állás szűnik meg Kovászna megyében, jelentette be kedden, sajtótájékoztatón Keresztély Irma. A főtanfelügyelő szerint az elmúlt tanévhez képest 800 diákkal van kevesebb, emiatt kevesebb pedagógusra van szükség.
A végleges állások mellett több helyettesítő tanár munkahelye is veszélybe kerülhet.
A főtanfelügyelő (képünkön) hangsúlyozta, a rendszerváltás után nagy hiba volt, hogy a tanügyben bevezették a végleges állás fogalmát.
„Vannak olyan tanárok, akik évtizedek óta szakképzett helyettesítőként tanítanak, mert a lakhelyük közelében soha nem hirdettek meg végleges állást, és előfordul, hogy sokkal nagyobb hozzáértéssel, odaadással végzik a munkájukat, mint akinek megvan a biztos, végleges állása, ahonnan nem mozdítható el” – magyarázta az oktatási szakember.
Keresztély Irma nehezményezi, hogy vannak a munkájukat felületesen végző pedagógusok, akikre a diákok is panaszkodnak, és akik nem tudnak eredményeket felmutatni, ám ha végleges állásuk van, szinte lehetetlen elmozdítani őket az állásukból.
A főtanfelügyelő arról is beszámolt, hogy három Kovászna megyei iskola, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly, illetve Puskás Tivadar Iskolacsoportban, valamint a bodzafordulói Nicolae Bălcescu iskolában egyetlen tizenkettedikes diáknak sem sikerült a próbaérettségije.
„Ezek az eredmények kiegyensúlyozott beiskolázási tervvel kiküszöbölhetők. A Kós Károly iskola már korábban levonta a következtetést, ősztől nem is indítanak középiskolás osztályokat: mesterembereket képeznek, mivel rájuk is nagy szükség van. A többi szakiskola egyelőre ragaszkodott legalább egy középiskolás osztályhoz, aztán meglátjuk az eredményeket” – mondta a főtanfelügyelő.
Azokban az iskolákban, ahol rendkívül gyengék voltak a próbaérettségi eredményei, tanfelügyelők követik figyelemmel a következő hónapokban a diákok felkészítését. Kovászna megyében a legjobb átmenési arányt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium érte el a próbaérettségin, ebben a tanintézetben a diákok 50 százaléka vizsgázott sikeresen. Ez azt jelenti, hogy a legerősebb elméleti középiskolákban is a diákok fele megbukott – összegzett Keresztély Irma.
Bíró Blanka |
Székelyhon.ro,

Gazdátlan kétnyelvűség Maros megyében
A helyi és megyei magyar önkormányzati képviselők az elmúlt félévben nagyon keveset tettek az anyanyelvi jogok érvényesítése érdekében, alig szólaltak fel magyarul a tanácsüléseken és nem kezdeményeztek olyan határozattervezeteket, amelyek a marosvásárhelyi és Maros megyei magyar közösség anyanyelv használati jogaihoz kötődtek volna – állítja a Civil Elkötelezettségi Mozgalom (CEMO) hétfőn közzétett jelentése.
A civilek azt is sérelmezik, hogy a városi önkormányzati képviselők nem járnak az iskolaszéki ülésekre, és nem segítenek a magyar szülőknek, pedagógusoknak a jogos kéréseik megvalósításában. Peti András marosvásárhelyi alpolgármester elismeri: egyelőre nem sikerült áttörő eredményeket elérni, de szerinte nem méltányos általánosságokban értékelni a képviselők munkáját.
Látható kell legyen a magyar közösség
Kétnyelvűség a közéletben címmel készített monitoring felmérést a CEMO, azt vizsgálva, hogy az elmúlt félévben a közéleti szereplők mennyire érvényesítették az anyanyelvi jogokat. Szigeti Enikő, a CEMO vezetője szerint az anyanyelvhasználat által a magyar közösség láthatóvá válik a közéletben, a hatalmi struktúrákban.
„Ha a városi és megyei tanácsüléseken nem használják az anyanyelvüket a választott képviselőink, ha nem szólalnak fel annak érdekében, hogy például a kiadványok, reklámfüzetek kétnyelvűek legyenek, hogy a kultúrára szánt keretösszeget, a magyar közösség számára méltányosan osszák el, ha nem figyelnek arra, hogy a közintézmények hivatalos honlapja valóban kétnyelvű legyen, akkor hogyan képviselőik a magyar közösség érdekeit? Az iskolaszékekben a magyar önkormányzati képviselők fontos szerepet kellene betöltsenek, hiszen kezdeményezhetnék a valódi kétnyelvűség megvalósítását, és támogathatnák a magyar pedagógusokat, szülőket. Sajnos ez nem történik meg” – állítja Szigeti Enikő, aki szerint az általuk végzett felmérésből kiderül, hogy a tavalyi egybanis akció után az önkormányzati képviselők magyarul is felszólaltak, de azóta folyamatosan csökkent az anyanyelvhasználat a tanácsüléseken. Szigeti Enikő úgy tudja, hogy a megyei tanácsnál idén 1,8 millió lejt hagytak jóvá a kulturális programok támogatására, de ebből csupán 3,8 százalék jutott a kimondottan magyar rendezvényekre.
Valódi érdekérvényesítésre van szükség
A CEMO munkatársa, Horváth Kovács Ádám arról számolt be, hogy a tanintézetek kétnyelvűségének megvalósításában nagy akadályt jelent az is, hogy bár legtöbb helyen magyar aligazgatók vannak, ők nem vállalják fel a magyar szülők jogos kéréseit, és azt hangoztatják, hogy nemcsak a magyar, hanem a román diákokért is felelősek.
„A marosvásárhelyi magyar tanácsosoknak nagy szerepük és felelősségük van az iskolaszékekben, vagy legalábbis az kellene, hogy legyen. Ők nem kell féljenek attól, hogy kirúgják őket, határozottan ki kellene álljanak a kétnyelvű feliratok kihelyezése mellett. Egyetlen iskola van Marosvásárhelyen, a Nicolae Bălcescu Általános Iskola, ahol a magyar aligazgatónő, Kupán Edit, tízéves harc után elérte, hogy az iskola alapszabályzatába bevegyék, hogy minden felirat, hirdetés kétnyelvű kell hogy legyen. Ez minden tanintézetben így kellene hogy legyen, és az önkormányzati képviselőknek stratégiai szerepük van ezek megvalósításában” – nyilatkozta Horváth Kovács Ádám, aki azt is elmondta: tudomásuk szerint a magyar tanácsosok nagy része egyáltalán nem, vagy rendszertelenül jár az iskolaszéki ülésekre.
Egy fecske nem csinál nyarat
A Székelyhon.ro megkeresésére Peti András alpolgármester, frakcióvezető elmondta, nem ismeri a CEMO jelentést, de elismeri, hogy az anyanyelvhasználat terén egyelőre nem sikerült áttörő változásokat elérni. „Egy fecske nem csinál nyarat. A tavaly októberi tanácsülésen csak magyarul szólaltunk fel és továbbra is gyakran használtuk az anyanyelvünket. Nem szabad elfelejteni, hogy bár a tanácsban nagy frakciónk van, a román pártok támogatása nélkül semmilyen határozatot nem tudunk meghozni, legyen az az anyanyelvhasználattal vagy más jogokkal kapcsolatos. Ami az iskolaszékekben kifejtett munkát jelenti, nem szabad általánosítani, jómagam csupán egy ilyen ülésről hiányoztam, mert nem tartózkodtam a városban. Bár nem iskolaszék, de fontosnak tartom elmondani, hogy tagja vagyok az idős otthon vezetőtanácsának, és ott az alapszabályzatban leszögeztük, hogy minden felirat és hirdetmény kétnyelvű lesz, a gondozottnak joga lesz használni az anyanyelvét. Sok ehhez hasonló, nem a nyilvánosság előtt zajló érdekképviseleti munkát végzünk” – hangsúlyozta Peti András. Székelyhon.ro

"Anyanyelv-használattal identitásunk védelmében"
CEMO-jelentés: kétnyelvűség a közéletben
A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a tavaly elindított Kétnyelvűség a Közéletben Monitoring Projektjének eredményeit tartalmazó rövid jelentést tegnap sajtótájékoztató keretében mutatta be az újságíróknak, és internetes blogján is nyilvánosságra hozta. A CEMO 2013. október–2014. március között önkéntesek bevonásával követte a közéleti szereplők – megyei és országos RMDSZ- köztisztségviselők, illetve RMDSZ-tisztségviselők nyelvi jog- és érdekérvényesítő tevékenységét. A civil szervezet vezetői – Horváth-Kovács Ádám elnök és Szigeti Enikő ügyvezető igazgató – kijelentették, mind a marosvásárhelyi, mind a Maros Megyei Tanácsban mellőzik a magyar nyelv használatát, a helyi és megyei döntéshozatalból hiányzik a multikulturális jelleg.
A sajtótájékoztatón a jelentés rövidített változatából megtudhattuk, hogy a CEMO monitoring programja első körben Marosvásárhelyen és Maros megyében zajlott, a civil szervezet képviselői, önkéntesei olyan testületek, választott képviselők, szervezetek tevékenységét vizsgálta, mint a marosvásárhelyi tanács, valamint a Maros Megyei Tanács RMDSZ-frakciói, az RMDSZ marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete, az RMDSZ parlamenti képviselőcsoportja és europarlamenti képviselői, valamint más pártok, szervezetek kétnyelvűséggel kapcsolatos tevékenysége. Az alkalmazott módszertanról annyit tudtunk meg, hogy kutatással, adatgyűjtéssel, mutatók feldolgozásával végezték a monitoring tevékenységet, jelen voltak a városi és megyei közgyűléseken, követték a sajtóban megjelent kommunikációs anyagokat, RMDSZ- közleményeket, a szövetség internetes illetve Facebook- oldalát. A jelentés szerint "a gyakorlatban a nyelvi jogérvényesítés a mai napig sem tartozik a politikai realitások közé" és "Marosvásárhelyen, ahol a polgárok közel 45 %-a magyar anyanyelvű, jelenleg a nyelvi jogokra (pontosabban a kisebbségi nyelvekre) vonatkozóan intézményi szintű, egységes és kedvező szabályozást nem lehet találni".
RMDSZ-frakció: 43%, magyar felszólalások száma: 18 %!
"A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója jelentős, erős, ami a döntéshozatal szempontjából fontos. Az RMDSZ-frakciót a többi pártok nem tudják megkerülni, éppen ezért gyakrabban élhetne erejével" – jelentette ki Szigeti Enikő, aki úgy véli, a tanácsban nincs erősödés, irányvonal arra, hogy a magyar nyelvű felszólalások gyakorlattá váljanak, a képviselőkből hiányzik az ehhez szükséges belső motiváció. "A nyelvi jogérvényesítés céljából a hatalmi struktúrákat fontos lenne használni, hiszen ezzel is igazoljuk, hogy erre szükség van, jelzés a közösség irányába, hogy anyanyelvünket lehet és kell használni. A monitoring jelentés készítői a városi tanács RMDSZ-es tanácsosai által benyújtott, a magyar közösséget közvetlenül vagy közvetve érintő indítványokat, felszólalásaik számát vizsgálták, azt, hogy magyarul vagy románul beszéltek a tanácsülésen, nyomon követték az iskolaszékekbe beválasztott RMDSZ-es tanácsosok tevékenységét, azt is figyelemmel követték, hogy a tanácsosi testület magyar tagjai részt vesznek-e az iskolák vezetőtanácsi ülésein illetve milyen lépéseket tesznek az iskolai kétnyelvűség irányába. Megállapították: a magyar közösség anyanyelv-használati jogainak érvényesítéséhez kötődő határozattervezetek, határozatmódosító- javaslatok nem voltak, ehhez kapcsolódóan csupán a költségvetésben jelentek meg tételek (Bodor Péter kútjának megvalósíthatósági tanulmánya, Petőfi- szobor felújítása – ez utóbbi a Balcescu- szoborral képez egy költségvetési tételt). A CEMO-jelentés szerint az RMDSZ-tanácsosok kevés alkalommal szólalnak fel (összfelszólalások száma 198, ebből 42 az RMDSZ tanácsosoké), akkor is főként románul (a 42 felszólalásból 7 magyarul és 1 két nyelven történt), vannak krónikus hiányzók, az iskolák belső nyelvi tájképe egynyelvű, az iskolák belső szabályzata nem tartalmazza a magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kötelezettségeket, ügymenetet és szempontokat. Az iskolaszékekkel kapcsolatosan megállapítják: "az RMDSZ-es tanácsosoknak nem sikerült érdemben kihasználni az iskolaszékekben rejlő lehetőségeket és hatékony iskolai érdekvédelmet kialakítani".
Intenzíven kommunikáló alpolgármestertől a hiányzó stratégiáig
A CEMO szerint az "intenzív politikai kommunikációt folytató" Peti András alpolgármester által sikeresnek és megoldottnak bemutatott eredmények nincsenek kivitelezve, a jövőbeni kivitelezésük is kérdéses. "A politikai kommunikáció és a hétköznapok valósága között nagy a szakadék" – jelenti ki a CEMO. A marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnökségéről a jelentésben az áll, hogy "nincs semmilyen távú stratégiája, célkitűzései jelenleg ismeretlenek, a tagok szerepköre, felelőssége, projektjei nem átláthatóak", és külön kitér Haller Béla oktatásért felelős alelnökre, akiről a CEMO szerint nem derült ki, hogy milyen kötelezettségei vannak, melyek vállalt feladatai, milyen típusú érdekvédelmi hatásköre van? Az ügyvezető elnökség Facebook-oldala is kapott bírálatot, az elnök és alelnökök fogadóórái a megadott időpontokban nem működtek. Ami a megyei önkormányzatot illeti, ennek határozataiból is hiányzik a költségvetés tételes felbontása (kiemelten a magyar vonatkozású rendezvényekre vonatkozóan) miközben a megyei büdzsét a 40 százaléknyi magyar ajkú adófizető is finanszírozza – jelentette ki Szigeti Enikő, aki szerint az egynyelvűség jellemző e testületre is. A vizsgált időszakban Kelemen Márton frakcióvezető szólalt fel 2 alkalommal magyarul (napirenden kívül), Lokodi Edit két alkalommal kérte számon a szinkrontolmács hiányát. "A megyei tanács alárendelt intézményeiben visszaszorul, elsorvad a magyar nyelvhasználat, a képviselők által elfogadott határozatok megvalósításánál a kétnyelvűségekre vonatkozó törvényeket nem alkalmazták, az RMDSZ-tanácsosok pedig nem tiltakoztak a "nyíltan magyarellenes, magyar nyelvet és kultúrát mellőző kezdeményezések, programok, kampányok ellen" – áll a CEMO- jelentésben. Példaként a 100 éves Kultúrpalota programsorozatot, az Iskolai erőszak megelőzése című kampányt említik, valamint az idén februárban elfogadott Vizuális Identitás Kézikönyvét, illetve a 2014-es kulturális rendezvények közel 1,8 millió lejes költségvetésében a magyar közösséget közvetlenül érintő egyetlen (!) programot, az arra szánt 70 ezer (!) lejt. Az RMDSZ megyei szervezet tevékenységében az oktatást és közigazgatást követte nyomon a CEMO, amely megállapította: "az iskolai kétnyelvűség terén egyetlen konkrét lépést sem tettek", sőt, amint Szigeti Enikő lapunk kérdésére kijelentette: a megyei RMDSZ-szel sorra került munkamegbeszéléseken derült ki az, hogy "a nyelvi jogi alkalmazások (a helyi közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó cikkelyei – szerk. megj.) nem tartoznak a fő prioritások közé".
A parlamenti RMDSZ képviselőcsoport tevékenysége kapcsán a nyelvi jogokhoz kötődő törvénymódosító javaslatok kezdeményezőit említik (Kerekes Károly, Markó Attila, Márton Árpád, Máté András), az europarlamenti képviselők esetében a teljes mandátumra vonatkozó időszakot áttekintve megállapították: az anyanyelv-használat, az erdélyi magyar közösség kisebbségi jogainak érvényesítéséhez kapcsolódó felszólalások szempontjából a legaktívabb képviselők Tőkés László és Sógor Csaba voltak. A CEMO, amely minden vizsgált testület esetében megfogalmazta javaslatait, a jelentést (amelynek rövidített változata a
http://cemoblog.wordpress.com/2014/04/07/ketnyelvuseg-a-kozeletben-monitoring-projekt-i/ webcímen olvasható) megküldi az RMDSZ-nek is, az elkövetkező monitoring programokat pedig negyedéves időszakokra tervezi.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Drakula mítosza
Egyre gyakrabban emlegetik a Brassó mellett emelkedő Törcs várát Drakula váraként. E magyar műemlék épület környékén, a vár közelében zsibvásári hangulatú, turisztikai jellegűnek mondott standokon árusítják, terjesztik, értékesítik a Drakula-kultuszt szolgáló giccshalmazt.
Teszik ezt úgy, hogy gondtalanul kisajátítják a Nagy Lajos királyunk által 1377-ben építtetett magyar királyi határőrvárat. Drakula váraként sulykolják a köztudatba, megtehetik, mert a várba bejutó turista hosszú évtizedekig nem találkozhatott annak valós történetével, csupán csúsztatott, ködösített információk birtokába juthatott. Erdély leggyönyörűbb, legépebben fennmaradt magyar királyi vára az 1500-as években Brassó szász város tulajdonába került, a vár őrségét továbbra is a barcasági magyarok alkották. Feladatuk a havaselvi román vajdák és a török katonai betörések megakadályozása volt. Békeidőben mint határőrök ellenőrizték a magyar és a román határon áthaladó kereskedelmet. Zavaró, hogy a turisták tömegei azzal a meggyőződéssel térnek haza: a Vlad Ţepeş román vajda építette Drakula-várban jártak.
Az utóbbi időben egyre ismertebb a Drakulának nevezett kegyetlen havaselvi vajda, III. Vlad (1448, 1456–1462, 1476) alakja, akit a történelem Karóbahúzó, azaz Ţepeş néven ismer. Hogy a magyar vazallus román vajdának semmi köze nem volt a várhoz, nem tudatosítják, a vár neveként a vérszomjas, vámpírrá magasztosult vajda ragadványnevét emlegetik és nem Lajos magyar királyét. A vár metamorfózisa Bram Stoker (1846–1912) ír regényírónak köszönhető, általa vált a magyar történelem és építészet e darabja román várrá és viseli a turistacsalogató Drakula-vár nevet.
Új film készül
A Háromszék április 15-i száma arról tudósít, hogy újabb Drakula-film készül, ezúttal bukaresti és budapesti együttműködéssel. Örömmel tapasztaljuk, hogy az Országos Filmközpont az elmúlt évben meghirdetett pályázatra küldött filmekből Felméri Cecília és Lakatos Róbert Romániában élő filmesek „animációs dokumentumfilmjét” tartja a legjobbnak. Ennek gyártója a bukaresti Hai-Hui Entertainment, amelynek koprodukciós partnere az Argo Audiovizuális Egyesület és a budapesti M&M Film vállalat lesz. Bizonyára igyekeznek bemutatni a valós történelmi hátteret is, tudva, hogy a Drakula mítosz alapján készült korábbi filmek, ismertetők többsége és a neten közreadott információk halmaza elhallgatja a vár magyar kötődéseit. A hozzánk eljutott hírek szerint az animációs dokumentumfilm rajzait a Kolozsváron élő Jánosi Andrea grafikus készíti. Azt is tudjuk, előtanulmányokat végeznek, így minden lehetőség adott, hogy jó film készüljön. Sajnos, láttunk korábban olyan Drakula-filmet is, amely a 15. század derekára vonatkoztatva Romániát emleget. Ne feledjük: ekkor még két kis hűbéres román vajdaság létezett! Ennek ellenére ez nem nagyon érdekelhette a filmrendezőket. Bizonyára nem törték fejüket azon, hogy Brassó és környéke Törcs várával együtt nem lehet egy nem létező ország része. Márpedig Törcs várát és egész Kelet-Magyarország területét az 1878-ban függetlenné vált Románia csak az 1920-as békediktátummal kebelezte be.
Mivel e film elkészítésében, gyártásában magyar emberek vesznek részt, reméljük, hogy az „animációs dokumentumfilm” készítői figyelnek arra is, hogy helyre tegyék a várral kapcsolatos történelmi hamisításokat. Elég, ha néhány mondatban és rajzban jelzik, mikor és kinek a parancsából épült, kik voltak a vár őrei stb.
Vigyázat a történelemtorzításra
Gondoljunk csak arra, hogy a kitalációra épített „nagy történelmi” filmek ma a román nemzettudatot torzítják. Elég, ha példaként említem Sergiu Nicolaescu (1930–2013) rendező Dákok (1967), Vitéz Mihály (1970) és más filmjeit. Nem lehet véletlen, hogy az alacsonyabb kultúrájú, szélsőségesen magyargyűlölő nacionalista bandák elhiszik a kitalált, elképzelt dákóromán kontinuitás meséjét, és minden év december elsején az őshonos székelyek által lakott városközpontokban ordítozzák, hogy az ősi román föld, a székelyek takarodjanak Ázsiába! Nemrég egy felelős román miniszter – az egyik nacionalista, magyarellenes beállítottságú tévécsatorna élő adásában – Mihály Vitézt úgy emlegette, mint a román állam és nemzet egyesítőjét, kinek nevét a marosvásárhelyi elit katonai egység büszkén viselheti. Igaz, a tankönyvek is hasonlóan propagandisztikus anyagot oktatnak. Nos, a székelyek által vitéznek nevezett vajda még legszebb álmában sem gondolt arra, hogy ő román nemzetállamot egyesít. Már csak azért sem, mert soha nem volt Erdély fejedelme. A vajda az erdélyi oklevelekben így címeztette magát: „Mü Mihály Havasalföldének vajdája, az császári és királyi szent Felségnek tanácsadója, Erdélyben helytartaja”. A vajda halála után a krónikások sora írt Mihályról, de 250 éven keresztül senki sem hallott a nemzetegyesítés szép teóriájáról. Nem is tudhattak róla, mert e magasztos gondolatot Nicolae Bălcescu (1819–1852), az 1848-as havaselvi forradalom ismert alakja csak 1850 táján találta ki palermói magányában, amikor megírta a Vitéz Mihály (1593–1601) vajdáról szóló könyvét.
Sárkányból ördög – a név kialakulása
A Drakula név megértéséhez ismerni kell néhány történelmi adatot. A kegyetlenségéről hírhedten híres Karóbahúzó Vlad apja – II. Vlad (1436–1442/1443–1447) havaselvi vajda – a magyar király Havaselve nevű tartományának vezetője volt. E minőségben, mint magyar főtisztviselő, zászlósúr, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy tagja lehetett a magyar Sárkányrendnek. A rendet 1408. december 12-én Luxemburgi Zsigmond (1368–1437) magyar király alapította. A rendbe 22 magyar főúr, illetve magyar hűbéres tartományi vezető lépett be, köztük II. Vlad havaselvi román vajda, Hervoja bosnyák vajda és Lazarevics István szerb despota. Sárkányrendi tagsága miatt II. Vlad vajdát hamarosan Vlad Dracul néven emlegetik. A dragon (sárkány) szó átvitt értelemben drac (ördög) jelentést nyert, és a vajda ragadványneve lett Dracul formában. Idővel elfelejtik, hogy II. Vlad a Sárkányrend kitüntetettjeként nyerte e megtisztelő nevet, mely a Karóbahúzó szadista hajalmú vajda neveként kelt életre és nyert új értelmet, megteremtve a lehetőséget a Dracula-mítosz kialakulására. Bram Stoker Vámbéry Ármin (1832–1913) professzortól 1890-ben értesült az őrült, kegyetlen havaselvi vajda rémtetteiről, és hatévi munkával, anélkül, hogy járt volna Havaselvén, illetve Erdélyben, megteremtette a világirodalom leghíresebb vámpírfiguráját. Könyve 1897-ben jelent meg, és óriási sikert aratott. Drakula hamarosan a filmsorozatok közismert figurája lesz. Stoker könyve magyarul először 1985-ben lát nyomdafestéket Drakula gróf válogatott rémtettei címmel. A teljes kötet anyaga 2006-ban jelent meg Drakula címmel. Bár Vlad Ţepeş vajdának nem volt köze a magyar királyi várhoz, Törcs várához, de a kialakult Drakula mítosza ma a turizmust, a filmkiadást és akarva-akaratlanul a történelemhamisítást szolgálja.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felhőszakadások után özönvíz
Országszerte házakat öntött el, utakat mosott alá, hidakat sodort el a csütörtökre virradóra és a nap folyamán lezúdult felhőszakadás, a viharos szél pedig több helyen fákat döntött az útra.
Több Kárpátokon túli régióban első fokú árvízriadót bocsátottak ki, Vrancea megyében hétezer lakos elszigetelődött.
Románia szinte egész területén károkat okozott a viharos erejű széllel kísért, helyenként özönvízszerű felhőszakadás. Hivatalos jelentések szerint a legkritikusabb helyzet a Kárpátokon túli vidékeken alakult ki, Vrancea megyében csütörtökön első fokú, vörös árvízriadót bocsátottak ki a Putna és a Râmnicu Sărat folyókra.
Jitia és Vintileasca településeken mintegy 7000 lakost elzárt a külvilágtól az ítéletidő, az ár ugyanis tönkretett egy utat és egy hidat. A Vâlcea megyei, 150 lakosú Nicolae Bălcescut is csak 30 kilométeres kerülővel lehet megközelíteni, miután a Topolog hídját hajnalban elsodorta a víz. A polgármester a hadsereg utászaihoz fordult, hogy építsenek ideiglenes pontonhidat a folyón.
Vrancea megyében a 2N jelzésű országutat földcsuszamlás miatt lezárták, a 23A jelzésű országúton pedig azért szünetel a közlekedés, mert a medréből kilépett Milcov folyó egy százméteres szakaszon elöntötte az utat.
Craiova városában tucatnyi utcát, a környező falvakban 30 gazdaságot öntött el az esővíz, a házak pincéi víz alá kerültek. Temesváron a vasúti aluljárók teltek meg vízzel, több órára megbénítva a közlekedést az északi városrész felé. Ítéletidő tombolt Bukarestben is: a szél fákat döntött ki, amelyek több autót megrongáltak.
Különben Szerbiában három halálos áldozata van az esőzések okozta áradásoknak, a kormány csütörtökön rendkívüli helyzetet hirdetett ki az egész országban. Székelyhon.ro

Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok. Programkavalkád nem csak gyermekeknek
Idén is színes és felejthetetlen programmal várják a családokat a Rhédey-kertbe (Bălcescu park) a Szent László Napok keretében. A részletekről Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke és Varga Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit.
z idei gyermekfoglalkozásokat a Pro Partium Egyesület, a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC), és a Magyar Polgári Egyesület (MPE) szervezi. Partnerként részt vesz a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat nagyváradi fiókja, a jászkarajenői Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület, a Manus Pulchrae Egyesület, a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület, a nagyváradi Mozgásfejlesztő Egyesület, valamint a Székelyföldi Legendárium csapata. Fő támogató: a Bethlen Gábor Alapítvány.
A programok lebonyolításában az említett civil szervezetek képviselői mellett a Partiumi Keresztény Egyetem önkéntesei, valamint óvónők, tanítónők, pedagógusok, és a Szent László Napok kirakodóvásárán részt vevő kézművesek is szerepet vállalnak.
A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt az alábbi program, szerint:
Június 28. szombat, 10–15 között
Kézműves foglalkozások:
nemezelés, kosárfonás, üvegfújás, csuhézás, agyagozás. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat sátra: érdekes és mókás játékok, mezei virágok, vidám lepkék készítése papírból. Bemutatók: sólyomröptetés, honfoglalás kori jurta-, fegyver- és viseletbemutató, rovásírás-oktatás, karikásostor csattogtató, baranta.
Történelmi, népi és logikai játékok: kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűzés, hordólovaglás, Katica-verseny, ágyúval törököt, kardozó, lengőteke, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, bohóc kalapács, bárányka- legeltető, vak fűzőcske, nyuszi etető, halacska szemező, mini gólyalábak, nyíldobó, karikadobó, bige, kapunyitogató, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákbaugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató.
Székelyföldi Legendárium társasjáték és meseszekér
Játékos mozgásfejlesztő torna gyermekeknek
Június 29. vasárnap, 11–15 között
11 órától
Mesejáték: Pinkó és a szegényember Előadja: a budapesti Térszínház Székelyföldi Legendárium társasjáték és meseszekér Honfoglalás kori jurta-, fegyver- és viseletbemutató Játékos mozgásfejlesztő torna gyermekeknek A gyermekprogramokkal párhuzamosan több rendezvény is zajlik majd a Rhédey-kertben. Szombat reggel a Magyar ízek kóstolóján többek között honfoglalás kori ételeket kóstolhatnak majd meg az érdeklődők. 12–16 óra között jeles meghívottak részvételével néptánctalálkozó helyszíne lesz a kert. Vasárnap folytatódik a kézművesvásár, továbbá irodalmi programok is lesznek. [Forrás: a Szent László Napok sajtószolgálata] itthon.ma/erdelyorszag

Szent László ünnepe Nagyváradon
Jubileumi kiállítással, koszorúzással, valamint Sebestyén Márta és Andrejszki Judit régi és népzenei koncertjével vette kezdetét csütörtökön délután Nagyváradon a vasárnap estig tartó Szent László Napok, a partiumi megyeszékhely immár másodjára megszervezett magyar rendezvénysorozata.
A rendezésben aktív szerepet vállaló Partiumi Keresztény Egyetem épp a fesztiválra időzítette az Alkalmazott víziók című kiállításának megnyitóját, amelynek keretében a felsőoktatási intézet reklámgrafika szakának professzora, Ujvárossy László átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. A képzőművész a váradi egyetemen végzett munkájáért és az erdélyi kortárs művészeti életben betöltött meghatározó szerepéért részesült az elismerésben.
Kerékpáron melegítettek
Noha a fesztivált csupán csütörtökön kora este nyitották meg, szerdán már biciklitúrával melegítettek, a szakadó eső ellenére mintegy harmincan tekertek át a határ másik oldalán, Nagyváradtól mintegy húsz kilométerre található Biharkeresztesre, hogy ott is megkoszorúzzák a partiumi megyeszékhelyt alapító lovagkirály szobrát.
A programmal nem csupán Szent László emlékének adóztak a résztvevők, a határon átívelő összefogást is népszerűsítették, ugyanakkor a környezettudatos életstílust, a mozgás fontosságát hangsúlyozták. Utóbbira a teljes fesztivál ideje alatt nagy hangsúlyt fektetnek, de Zatykó Gyula főszervező tájékoztatása szerint fontos pillére még a rendezvénynek az önkéntesség és a karitatív tevékenységek népszerűsítése is.
Koncertcsemege a Rhédey-kertben
„Igazából nem tudnék egyetlen programot sem kiemelni, hiszen mind a mi gyermekünk, mindegyiket szeretjük” – szögezte le lapunknak Zatykó. Hozzátette, a legnagyobb tömegre természetesen a Rhédey-kertben (Bălcescu park) tartandó esti koncerteken számítanak. Idén ráadásul a partiumi megyeszékhely szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert blueszenész, A. G. Weinberger is közönség elé lép a Hobo Blues Band és a P-Mobil basszusgitárosaként rocktörténelmet író Póka Egon mellett.
Weinberger külön dallal is készült a hazai zenélésre: a Váradi Blues című nóta a fesztivál közösségi oldalán már meghallgatható, és várhatóan a pénteken 19 órakor kezdő koncerten is elhangzik. A pénteki bluesest ezzel még nem ér véget, 21 órától a magyar blueszene ikonikus alakja, Deák Bill Gyula koncertezik.
Szombaton az alternatív zenéé lesz a főszerep, 21 órától a magyarországi Quimby együttes lép fel. Vasárnap 19 órakor a Hot Jazz Banddel dzsesszre vált a fesztivál, majd 21 órától a nagy népszerűségnek örvendő Budapest Bár lép színpadra. A Farkas Róbert által alapított zenekar több neves magyarországi előadóval kiegészülve lép fel a váradi színpadon.
Negyvenezer résztvevőre számítanak
A nagykoncertek sikerén kívül Zatykó Gyula szerint a Nagyváradról elszármazottak szombat déli találkozója is népszerűnek bizonyulhat, ezt a Moszkva Gardenben (volt Promesse-kert) tartják. Szombaton 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvének bemutatója is többeket vonzhat, hiszen az egyik meghívott beszélgetőpartner Orbán Viktorné Lévai Anikó lesz.
Összességében a főszervező a tavalyihoz hasonló méltóságteljes ünneplésre és mintegy 40 ezer részvevőre számít. Elmondta, bár a szervezés során akadtak nehézségek, megérte dolgozni, és reméli, hogy azok is rájönnek a Szent László Napok jelentőségére, akik eddig rossz szemmel tekintettek a rendezvénysorozatra.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Összehoz a városünnep – Tízezrek a váradi Szent László Napokon
Ezúttal is több generáció gyűlt össze Nagyváradon, hogy együtt ünnepeljenek, nosztalgiázzanak és szórakozzanak a hétvégén immár másodjára megrendezett Szent László Napokon.
A Szent László Alapítvány által szervezett magyar fesztivál valódi kis „bulioázissá” változtatta át a Rhédey-kertet (Bălcescu park), ahol a sátrak árnyékában rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást újra, kortól és nemzetiségtől függetlenül már koradélután javában „hangoltak” a pénteki blues-rock koncertekre.
Aznap ugyanis ritka vendégeket köszönthettek a nagyszínpadon: a város szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert A. G. Weinberger és a Magyarországról érkező basszusgitáros, a Hobo Blues Band és a P-Mobil egykori oszlopos tagja, Póka Egon lépett fel elsőként, hogy saját szerzeményekkel és közismert blues-dalok átdolgozásával csődítsék össze az eleinte még kóválygó tömeget.
Az emberek pedig lassan, de biztosan egyre közelebb húzódtak a színpadhoz, így mire a magyar rock-blues ikonikus nagyja, Deák Bill Gyula köszöntötte őket, már dinamikusabbnak hangzott a közös tapsolás.
Bill kapitány pedig korát meghazudtoló energiával sorra énekelte a csápoló közönség kedvenceit, az Édes otthontól a Rossz véren át a Hosszúlábú asszonyig több klasszikus nóta is felcsendült, de az István a király rockopera sámán-dalai sem hiányoztak és még egy Weinbergerékkel közös produkció is belefért a koncertbe, hogy aztán a Kőbánya blues-zal és egy „Hajrá magyarok! Hajrá Ferencváros!” felkiáltással záruljon a fellépés. A váradi bulit dicsérő kapitány energiája titkát is elárulta a Krónikának, a szívére mutatva közölte: az éneklése onnan jön.
Büszke váradiak
Már a Rhédey-kertben járva-kelve is sok, Váradról elszármazott arcot lehetett újra látni, ám szombat délben, a Moszkva Gardenben (volt Promesse-nyárikert) már kimondottan számukra rendeztek találkozót, és a legendás Metropol együttest a középpontba helyezve „idézték meg a múltat”.
„Ugyanaz a szellemiség köt össze minket, és ezt képviselte a zene, a Metropol” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint ugyanis a váradiak büszkék származásukra, és bárhová is kerüljenek a nagyvilágban, közös hullámhosszon vannak. Ő volt az, aki születésnapja alkalmából méltatta Boros Zoltánt, a román közszolgálati televízió volt zenei szerkesztőjét, aki a Metropol Groupról készült, Égig érhetne az ének című filmjét bemutatva és az egybegyűlt ős-Metropol-tagokat megszólaltatva hozta picit még közelebb egymáshoz az együttes köré fonódott baráti társaságot.
Emlékeztetett arra, hogy a ’70-es években a zeneszöveg rendre hátsó üzenetet is hordozott magában. „Többet éreztünk belőle” – magyarázta. A találkozó jó alkalom volt arra is, hogy Trifán Laci egyperceseiből is ízelítőt kapjon a közönség, de egy közös „rum dalra” is összeállt a hallgatóság, amely aztán egy Trifán-Weinberger blues-improvizációra ütötte a ritmust.
Kapocs és önbecsülés
Amint azt már a csütörtök esti megnyitón a főszervező Zatykó Gyula megfogalmazta, a Szent László Napok „az önbecsülésünk megerősítéséről szól”, híd és kapocs kell hogy legyen a Váradon élő más nemzetiségűek felé. Tőkés László európai parlamenti képviselő a Szent László Napok értékfelmutatását és a megmaradás üzenetét hangsúlyozta, míg Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint ez az ünnepség tükrözi azt hogy a váradi magyarok „otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek.”
Hagyományok útján
A programok is erre utalnak, hiszen a kulturális kiállításoktól, a történelmi bemutatókon át a népi hagyományok átadásáig minden igényt kielégítő eseményt vonultattak fel a szervezők. „Jobb, mint a tavalyi” – mutatott rá lapunknak az egyik váradi hölgy, miközben épp a főzőversenyen látványkonyhát biztosító Andrea Mandara olasz mesterszakács standjánál állt sorban spagettiért.
Volt fogyasztó vendégük a magyaros ételeket készítő „amatőr” csapatoknak is, mint ahogyan a magyarországi Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület ősi receptje is jól sikerült. A kalodában fotózkodók mellett az egyesület mongol típusú jurtája küszöbét is egymás után lépték át a lábbeliket kívül hagyó látogatók, hogy utána bent megismerkedhessenek a honfoglaláskori szokásokkal.
A hagyományok mentén haladva a színes viseletbe öltözött néptáncosok fellépése mellett a park kézművessétánya is tartogatott érdekességet, hiszen nem mindennapi élményt nyújtott például a kiaggatott ostorok látványa, vagy épp a szarufaragó- és üvegfújómesterek portékái.
Találkozhattunk Nagyvárad egyetlen kalapkészítőjével, Dorina Mornával is, aki a Krónikának elárulta, miután divatházban dolgozott, a bankszakmát cserélte fel a kalapkészítésre, amelyet még szomszédjától, Kovács nénitől tanult ki majd húsz évvel ezelőtt. Mindent kézzel készít és minden portékája egyedi, hiszen bevallása szerint még ha akarna se tudna két teljesen egyforma fejfedőt készíteni.
„A kalap mindig is divatos volt, de sajnos a mai rohanásban elmarad ez a kiegészítő, de az igazi hölgyek, akik imádnak öltözni, azoknak legalább öt kalapjuk van” – magyarázta. Elárulta, hogy épp a héten vár egy fiatalt a műhelyébe, aki fürdőruhájához rendelt három különböző fejfedőt, de sokat dolgozik külföldi megrendelésre is. Talán amiatt is, mert árait a több napos kézimunka ellenére is reálisan szabja meg, nem szeretné ugyanis, ha a „szűk pénztárca” akadálya lenne a klasszikus kiegészítő viselésének. A mesterségét kis unokája folytathatja, aki már most nagy lelkesedéssel segít a nagymamának.
Bőségzavar társszervezőkkel
Idén a fesztiválhoz csatlakozó társszervezők révén a tavalyinál is bővebb volt a programkínálat, a három nap alatt egymást váltották a különböző típusú események. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gyülekezete például elhívta a magyarországi írót, Kubiszyn Viktort, akivel drogokról, irodalomról, függőségekről, szenvedélyről és hitről beszélgettek.
„Ez olyan téma, amely valamilyen szinten mindenkit érint” – mutatott rá a házigazda, Ráksi Lajos református lelkész. A függőséget őszintén bemutató Drognapló és Foglaltház szerzője pedig belső késztetésnek érzi, hogy újra és újra, saját tapasztalatait megosztva próbáljon meg másoknak is segíteni. „Olyan témák, amelyekről folyamatosan érdemes beszélni” – magyarázta.
Számára mélypontok sorozata, hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy kilábaljon a kábítószer éveken át tartó fogságából. „A legszomorúbb az volt, amikor ráébredtem arra, hogy belülről halott vagyok” – emlékezett vissza. Rámutatott, hogy ebből csak segítséggel lehet felépülni. „A legtöbbet sorstársak, leállt anyagosok tudnak segíteni. A kulcsszó viszont a hitelesség, ez pedig emberfüggő, attól függ, hogy ki kit tud hitelesnek elfogadni” – magyarázta. Tapasztalata szerint a legnagyobb veszély abban rejlik, ha az ember „nincs rendben önmagával”, ezért azt üzeni, hogy „ismerjük meg magunkat, mert ha már van egy belső tudatosság, akkor másképp viszonyulunk a kábítószerhez”.
Hölgyek örömére
A Moszkva kávézó Rhédey-kertben felállított sátrában mutatkozott be a Nőileg című magazin is, amely székelyudvarhelyi kiadójából erdélyi témákat és erdélyi személyiségeket hivatott bemutatni. „Mutassuk meg, amink van. Azokat az értékes embereket, akik nap mint nap tesznek valamit a közösségükben a közösségükért, miközben mi nem tudunk róla” – magyarázta Sebestyén Kinga felelős kiadó.
Női magazin lévén, nyilván a tipikusan hölgyeknek szánt témák, a divat, a mozgás, a gasztronómia, a kultúra sem hiányzik a tartalomból, és úgy érzik, hogy ilyen típusú magazinra is van igény a hazai piacon. Ismertségük növelésén folyamatosan dolgoznak, de az eddigi viszszajelzések pozitívak. Ahogy az a váradi közönségtalálkozó közvetlen beszélgetésén is kiderül célközönségük örömmel fogadta a magazint.
Úgy fogalmaztak, hogy végre van valami, ami közelebb hozza Erdélyt, mert kicsit úgy érzik, hogy „Erdély szétszórt, nem tudunk eleget egymásról, és ez a lap kicsit közelebb hoz minket egymáshoz” – mutatott rá Sebestyén. Szintén főként a nőket célozta meg a szinte egy időben zajló irodalmi délután is, amelyen Ugron Zsolna Erdélyi mennyegző című könyvéről beszélgetett a szerzővel Orbán Viktorné Lévai Anikó és Monár-Bánffy Kata.
A Quimby is összeráz
Ezalatt a Magyarországról hozott régi típusú fajátékok környéke gyermekzsivajtól volt hangos, mások pedig a lacikonyhák árnyékában várták a szombat esti Quimby-koncertet, amely alatt már közösen skandálták a jól ismert alternatív rock banda nevét, és majd dúdolták Kiss Tiborral és a szokás szerint vaduló Varga Liviusszal együtt a slágereket.
A koncerten – amelyre zsúfolásig megtelt a nagyszínpad előtti küzdőtér – ezrek csápoltak a jellegzetes hangzású dalokra. Az újabb számok mellett olyan klasszikusok is felhangzottak, mint a Fekete L’amour, a Hoppá vagy az Autó egy szerpentinen, sőt – miután Kiss Tibor egy ideig „sztrájkolt”, és nem volt hajlandó a koncerteken elénekelni a Csík zenekar által alaposan áthangszerelt dalt, arra hivatkozva, hogy azt már „elvették” a Quimbytől – a koncert végi ráadásban a jól ismert, „érfelvágósan” melankolikus, lassú szám, a Most múlik pontosan is fölcsendült.
A magyar napok vasárnap este is zajlottak, de ahogy arra Tőkés László már a megnyitó alkalmával rámutatott: önerőből is folytatni kell a harcot a szabadságért, meg kell találni a megfelelő eszközöket, amelyek a szülőföldön való megmaradást és boldogulást garantálnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Felfelé ívelő pályán a Szent László Napok
Úgy érzem, hogy jó úton járunk – szögezte le a hétvégi nagyváradi Szent László Napok kiértékelésekor kedden este Zatykó Gyula.
A főszervező az egybegyűlt több tucat „segítőjének” köszönetet mondva hangsúlyozta, hogy „nagy rendezvény mögé nagy szervezőcsapat kell”, márpedig az idei második magyar napok nem csak programkínálatában bővült, hanem 14 társszervezőjével és 23 partnerszervezőjével is túlszárnyalta a tavalyit.
Az eseményhez jelentős anyagi támogatással hozzájáruló magyarországi Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap mellett a váradi önkormányzat által nyújtott segítséget is kiemelte, hiszen a hivatal ezzel azt is elismerte, hogy a „váradi magyar közösségnek joga van egy ilyen ünnepséget tartani”. Zatykó rámutatott arra is, hogy a kapott pénzért cserébe a városvezetésnek nem voltak megkötései, sem elvárásai, honlapjukon pedig meg is köszönték nekik a fesztivál előtt tartott takarítóakciójukat.
Ennek kapcsán a főszervező emlékeztetett, hogy a magyar napok alkalmával népszerűsíteni akarták az önkéntességet, a mozgáskultúrát, a környezetvédelmet és a karitatív tevékenységet is. Ennek szellemében mintegy 400 lej gyűlt össze a fesztiválnak otthont adó Rhédey-kertben (ma Bălcescu) elhelyezett urnában a Micskei Gyermekotthon javára, míg az általuk kigondolt Rhédey-szoborra már közel 650 lejt adományoztak a civilek.
Utóbbi kivitelezéséhez egész évben folytatják a gyűjtést az Erdélyi Magyar Néppárt váradi irodájában, de pályázatokkal is ki tudják majd egészíteni a büdzsét, hogy a park adományozójának, gróf Rhédey Lajosnak az emlékműve visszakerüljön egykori birtokára. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei vezetője, Török Sándor ugyanis emlékeztetett arra, hogy a mai Bălcescu-szobor helyén valamikor a gróf mellszobra állhatott, és most szeretnék megtudni, hogy mi lett vele. Felhívást intéztek mindazokhoz, akik ebben segíteni tudnak, és azok jelentkezését is várják, akiknek régi fényképe vagy képeslapja van a régi büsztről.
Zatykó rámutatott arra, hogy a fesztivál idei látogatottsága ismét a tavalyihoz hasonló volt, és büszke arra, hogy a polgári Várad jelent meg a rendezvényükön. „A Rhédey-kertben három napig szerettük egymást, kicsit woodstockos hangulat volt” – emlékezett vissza. Mint kiderült, a legfiatalabb részvevő egy két hónapos baba volt, a legidősebb fesztiválozó pedig 95 évesen jött a parkba.
Noha felmerült, hogy túlzsúfolt lett az idei programkínálat, a főszervező jelezte, igyekeztek úgy összeállítani, hogy a hasonló típusú események „ne üssék” egymást. „A fesztivál gerincén és a helyszínén nem igazán kell változtatni, az bevált, mint ahogy a tematizált koncertnapok is” – magyarázta.
Szóba került ugyan, hogy jövőre esetleg minden programot a parkba vigyenek ki, de ha befejeződik a várfelújítás, akár már ott is lehet majd eseményt rendezni a városalapító lovagkirály emlékére. A következő magyar napokon akár még a partnerszervezők száma is bővülhet, de nagyobb teret akarnak adni a fiatal helyi zenekarok bemutatkozásának is. Őszességében viszont elégedettek az elmúlt napok alakulásával, annak sikeréből pedig tovább építkezik majd a „nagy csapat”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka, Krónika (Kolozsvár)

Tartalmas városnapok Csíkszeredában
A Csíkszeredai Városnapokon az eddigieknél több helyszínen, a szándék szerint minden korosztálynak, ízlésnek megfelelő programkínálattal várják az érdeklődőket, akik számos szabadtéri rendezvény közül választhatnak. Néhány napra átalakul, megváltozik a megyeszékhely központja.
Csütörtök délután 6 órától a Kossuth Lajos utcai galériában nyitják meg a Siculicidium 250 nevet viselő képzőművészeti kiállítást, este nyolctól pedig a Szent Ágoston-plébániatemplomban a Csíki Kamarazenekar városnapi nyitóhangversenyére várnak. Pénteken immár másodszor kezdődik a város központjában kialakított promenádon a kézműves kiállítás és vásár, délután 5 órától ugyanott a városnapok megnyitója, ünnepélyes zászlófelvonás lesz, a jó hangulatot a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a kisvárdai Mistral menettáncos-csoport biztosítja. A Csíki Játékszín Napsugár fiúk című előadása este 8-kor kezdődik a Mikó-várban. A Petőfi utca és Majláth Gusztáv Károly tér találkozásánál felállított Origo-színpadon helyi együttesek zenélnek, tűzsonglőrök mutatkoznak be, és Egy drogos élete címmel Dali Csongor tart előadást. A Csíki Játékszín melletti kis parkban felállított sátorban borbemutató lesz. A Szabadság téri nagyszínpadon este fél héttől kezdődnek a koncertek, sorrendben a Grimus, a Magna Cum Laude, valamint Pély Barna és a United lép fel.
A központi park és a Mikó-vár is fontos szerepet kap
Szombaton délelőtt a 14. Pityókafesztivál ígérkezik a legérdekesebbnek, de a központi parkban a fesztivál ideje alatt többféle népzenei előadásból is lehet választani, a Kosz Szilveszter Gyermeknéptánccsoport, a csíkmadarasi népi zenekar, a Harom Néptáncegyüttes is színpadra áll, a Prisma Fotóklub pedig fotópikniket tart. Bemutatják Ádám Katalin Boldogasszony aranylapi című kötetét, és lesz favágó-bemutató is. A gyerekek a Boszorka bábcsoport előadását követhetik. Délután 6-tól a Mikó-várban kutyabemutató kezdődik, de azelőtt ugyanott gyermektáncház, báb-, és sporttánc-előadás, este pedig opera-és operettgála, majd Party Cover Band-koncert lesz. A kis parkban, az Orpheusz-sátorban bor- és könyvbemutató követi egymást, az Origo színpadon további koncertek. A Szabadság téren a néptáncé a főszerep, délután zajlik a Kosz Szilveszter Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál, majd a Borsika Néptánccsoport és a Balt Orient folklór és táncszínházi produkció következik, a napot a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton című előadása zárja.
Sport és ritmusfesztivál
Vasárnap a Vár térről reggel 9 órakor rajtoló Tusnád Ásványvíz Székely Maraton és az egy órával később a promenádról induló hegyikerékpár-verseny vezeti fel a nap programjait. A Mikó-várban délelőtt tizenegytől a hagyományos Dob-Ban Ritmusfesztiválon lehet részt venni, az Origo-színpadnál délután 3 órától késő estig követhetők a koncertek. A nagyszínpadon este 7-től a The Carbonfools, majd a Magashegyi Underground, végül a Napoleon Boulevard együttesek koncerteznek, éjfél előtt a tűzijáték búcsúztatja a városnapokat.
Útlezárások a városnapokon
Péntek reggel nyolc órától vasárnap éjfélig az autós forgalom elől a következő útszakaszokat zárják le: Mihail Sadoveanu utca (a Bălcescu utca és a Temesvári sugárút közötti szakaszon), a Szabadság tér a 2–8. szám között, a Sapientia egyetem és az Eminescu utca közötti rész, a Temesvári sugárút (a Szabadság tér és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakaszon). A lacikonyhák a Sapientia Egyetem körül, a Szabadság tér, Temesvári sugárút és Mihail Sadoveanu utcák felőli oldalon kapnak helyet. A sörsátrakat hagyományosan a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly téren, a mozi előtti részen állítják fel, játszópark a Sapientia Egyetem parkolójában, illetve a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szembeni részen lesz.
Kovács Attila, Székelyhon.ro