"Hogyan pályázzunk címmel tanfolyamot tartott február 16-18. között az EMKE-Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány kúriájának épületében. Az összejövetelre Máramarosszigetről, Aknasugatagról, Bethlenből, Désről, Válaszútról, Tordáról, Székről, Enyedről, Bákóból, Klézséről és Kolozsvárról érkeztek közművelődés szervezők, megismerkedni a pályázatírás fortélyaival. Ez a rendezvény a szórványprogram része, melyet támogatnak az anyaországi kulturális intézmények is. Kallós Zoltán és Balázs Bécsi Gyöngyi alapítványi elnök köszöntötték az egybegyűlteket, majd Egyed Ákos, a társaság elnöke mondott rövid üdvözlő beszédet. A tanfolyamon a hallgatók megismerkedhettek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (Kálóczy Katalin tanácsos), a hazai Művelődési Minisztérium (Szép Gyula, RMDSZ művelődési és egyházügyi ügyvezető alelnök), az Illyés Közalapítvány (Tibád Zoltán, az alapítvány romániai irodájának vezetője), valamint az RMDSZ-EMKE által koordinált Kisebbségi Tanács (Dáné Tibor Kálmán titkár) pályázati rendszerével. Borzási Mária, a gyergyószentmiklósi Általános Műveltség Alapítvány ügyvezetője pályázatíró tréninget tartott a résztvevőknek. /Hogyan pályázzunk? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./"

"Az Iskola Alapítvány létrehozásának ötödik évfordulója alkalmából nagyszabású szórványoktatási tanácskozást szerveztek ápr. 21-én Kolozsváron. Az egész napos munkaülésen a szórványoktatás-szervezés terén eredményesnek bizonyult szakemberek, pedagógusok, lelkészek vettek részt, de szép számban képviseltette magát a hazai és magyarországi civil szervezeti szféra is. A tanácskozást Markó Béla, az RMDSZ, illetve az Iskola Alapítvány elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta: az Iskola Alapítvány a magyarság számára hátrányos 1995-ös oktatási törvény megszavazása után született meg. Markó hangsúlyozta: a szórványt nem szabad feladni. Az elnök szerint nem diaszpóráról van szó, hanem "irtásról": olyan közösségről, amely körül kiirtották az erdőt, a levegőt. - Bálint-Pataki József /Határon Túli Magyarok Hivatala/ bizakodó volt a magyar státustörvénynek a szórványmagyarság közérzetére való kihatásával kapcsolatban. Somai József, az Iskola Alapítvány ügyvezetője bemutatta az alapítvány eredményeit. Vetési László, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: a szórvány mentéséhez szükséges lélegeztető készüléket a magyar kormánynak kell beszereznie - az erdélyiek működtetik majd. A szakértő felhívta a figyelmet egy sajátos jelenségre is: egy olyan oktatássérült nemzedék van felnövőben, amelynek tagjai a magyar kultúra amolyan analfabétáiként egyre jobban kiszorulnak a magyar kultúrvilág peremére. - Bodó Barna, a Diaszpóra-Szórvány Alapítvány elnöke az ingázás országos szintű, 1989 óta tartó, fokozatos ellehetetlenülésére hívta fel a figyelmet: nincsenek gyárak, meggyérült a munkások száma, így a munkásbuszok nem állnak rendelkezésre. A meghívott, a szórványoktatás terén komoly eredményeket elért szakemberek beszámoltak munkájukról. A következő helyzetelemzések hangzottak el: Vízi Imre (Theodidaktos - Kolozsvár), Farkas Miklós (Szórványkollégium - Segesvár), Lakatos András (Kalotaszentkirály), Szatmári Ildikó (Nagyenyedi kollégium), Böjthe Csaba (Ferences kolostor - Déva), Orbán Mária (Dévai líceum), Kun Árpád (a Hunyad megyei Bácsi település lelkésze), Pillich László (Heltai - Kolozsvár), Bauer Ilona (Óradnai Iskola), Vicsai János (Szamosardó), Jakab Elek (Medgyes), Jakab Mihály (Beszterce), Pakó Benedek (Szászrégen), Hegyeli Attila (Klézse), Kassai Géza (Petrozsény), Szegedi László (Kőhalom), Balázs Bécsi Gyöngyi (Válaszút), Kovács Izabella (Mezőbánd). - Az elrománosodás egyre gyorsabban halad előre a szórványvidékek felől a tömbmagyarság felé, ezt Beder Tibor Hargita megyei főtanfelügyelő számos riasztó székelyföldi adattal támasztotta alá. - Ríz Ádám, a magyar Oktatási Minisztérium főosztályvezetője elmondta: Magyarországon eddig nem volt jól körülírt szórványkoncepció, így az Erdély felé irányuló támogatások sem voltak mindig igazán jól összehangoltak. Ahhoz hogy az összehangolt támogatási rendszer beinduljon, a magyar minisztériumnak el kell készítenie a Kárpát-medence szórványtérképét, az erdélyieknek viszont meg kell találniuk a módját annak, hogy más forrásokat is felkutassanak, és igénybe vegyenek, például a román szakminisztériumot. /Szabó Csaba: Ostromlétrák a szórványosodás mozgó falai előtt. Prófétalelkületű emberek az ötéves Iskola Alapítvány jubileumán. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./"

"A Kallós Alapítványt 1992-ben alapította Kallós Zoltán egyszemélyes alapítványként, székhelye Kolozsváron van, tevékenysége viszont Válaszúton zajlik. Kallós itt született, ezen a kúrián, amely helyt ad néprajzi gyűjteményének, s azon kívül az 1999-ben beindult magyar anyanyelvű szórványoktatásnak. Balázs-Bécsi Gyöngyi válaszúti tanítónő, a Kallós Alapítvány elnöke tájékoztatott: az állami iskolában tanulnak, lent a faluban, viszont a gyermekek, akiket behozta a szórványból, azok délután itt tanulnak, itt étkeznek, azaz tulajdonképpen kollégiumként működnek, 28 bentlakójuk van. 1992 óta szerveznek táborokat /népzene- és néptánc-táborokat felnőtteknek és ifjaknak, 1997-től pedig kézműves táborokat indítottak gyermekeknek/ a Kallós-kúrián. Bővült a tevékenységi körük, családos tábort indítottak, majd ezelőtt három évvel pedagógus-továbbképzőt is, amire azért volt igény, mert a tanítóképzőkben népdalokat, néptáncokat, népi játékokat, kézműves mesterségeket nem tanítanak. Szeretnék elérni, hogy a Magyar Művelődési Intézet bizonyítványát elismertessék, mint a tanítók számára kötelező továbbképzőt. Emellett szórványközpontot terveztettek, 70 férőhellyel, ahova be szeretnék hozni az összes olyan gyereket, akinek nincs lehetősége magyarul tanulni saját lakóhelyén. A Kolozsváron tanuló néprajzos egyetemisták mindazt megtalálhatják a Kallós-kúria múzeumában, amit egyébként máshol sehol találnak így, összegyűjtve. - Válaszúton 25 évig nem volt magyar iskola, most kezdenek visszajönni a magyar iskolába és erősödik a református gyülekezet. A legnagyobb támogatást az Illyés Közalapítványtól kapták, a magyar Sportminisztériumtól és az Apáczai Alapítványtól. /Kiss Károly: Szórványközpont a Kallós-kúrián. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 12./"

"A héten zajlik a válaszúti Kallós-kúriában a XII. Mezőségi Nemzetközi Népzene- és Néptánctábor. A Kallós Alapítvány szervezte rendezvényen idén mintegy 270 érdeklődő van jelen - közölte Bécsi Gyöngyi szervező. Eljött a Hargita Állami Népi Együttes kezdő csoportja is. A táncoktatás mellett a táborban hangszeroktatás, magyar nyelvtanítás is folyik, a magyar népi kultúráról pedig tudományos előadásokat tartanak az érdeklődőknek. A legnagyobb közönség a szombati záróünnepségen szokott lenni, amelyen a részvevők bemutatják mindazt, amit hét közben tanultak. A rendezvény házigazdája, Kallós Zoltán néprajzkutató a múzeumról elmondta, hogy Erdély különböző vidékeiről származó népművészeti tárgyak sorakoznak, a magyar népviselet darabjai mellett román és szász népi tárgyak is. A kiállított anyag nagy része Kallós Zoltán saját gyűjtéséből származik, de vannak ajándékba kapott tárgyak is. Kallós Zoltán egészségi állapota miatt nem énekelhet az idei táborban, a népdaloktatást azonban a héten is ő irányítja. /Pap Melinda: Bővül a néprajzi múzeum. Kallós Zoltán nem énekelhet az idei táborban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"

Jó hangulatban zajlott Válaszúton a harmadik Családos Kézműves Tábor a Kallós Zoltán Alapítvány szervezésében. Egy hét alatt a jelentkező családok valamennyi tagja hagyományos mesterségekkel, néptánccal és – zenével ismerkedhetett meg. Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke elmondta: a táborral a nagycsaládok nyaralási lehetőségeit is bővíteni igyekeztek. Borbély Jolán néprajzkutató folklórról, gyűjtési módszerekről tartott előadásokat a táborlakóknak. /Rostás-Péter Emese: Tánc és kézművesség családi körben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

A válaszúti mezőségi népzene- és néptánctábor idén is megőrizte nemzetközi jellegét. Balázs-Bécsi Gyöngyi, a szervező Kallós Zoltán Alapítvány elnöke szerint számos táncházkedvelő teljes nyári szabadságát táborozással tölti. Az összesen hat válaszúti tábor közül hármat felnőttek számára szerveztek, ilyen a „szövő-tábor”, valamint a családos és nemzetközi néptánctábor. /Rostás-Péter Emese: Mozgalmas nyár a válaszúti Kallós-kúrián. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

A nyári néptánc- és kézműves táborok megszervezése mellett a Kallós Alapítvány különböző oktatási programokkal is foglalkozik. Válaszút és környéke magyarságának tanfolyamokat szerveznek, és 25 év szünet után újraindították az észak-mezőségi szórványiskolát. Balázs Gyöngyi, a Kallós Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy az oktatás megszervezésében is részt vállalnak. Kallós Zoltán néprajztudós visszakapta válaszúti birtokának egy részét, a leromlott állapotú családi házzal együtt. Az épületet saját költségén felújíttatta, hogy az alapítvány méltó körülmények között kezdhesse el a munkát. Majdnem teljes vagyonát, beleértve a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményeit is, az alapítványnak adományozta. Négy gyermekkel indult el az oktatás Válaszúton 1999-ben. Mára negyven iskolásnak és húsz óvodásnak biztosítják a taníttatását és az ehhez szükséges körülményeket. Az alapítvány a Kallós-telken nyolcvan férőhelyes bentlakás építésébe fogott. A beruházás költségeit az Apáczai és az Illyés Közalapítvány támogatásaiból fizetik. A romániai oktatás mellőzi a népi gyermekjátékok megismertetését és a kézművesség alapfogalmainak megtanítását. Ezt a hiányosságot próbálja pótolni a Kallós Alapítvány azzal, hogy 1999-ben tanítónők számára játszóházvezetői tanfolyamot indított. – A kezdés óta több mint 70-en végeztek a tanfolyamon. Válaszúton felismerték, hogy a régió gazdáinak szakképzést és szaktanácsadást kell teremteni. A kolozsvári Állatorvosi és Agrártudományi Egyetem szakemberei ma már rendszeresen kijárnak Válaszútra. Igény szerint a legkülönbözőbb területekről tartanak előadásokat a gabonatermesztéstől, az állattartáson keresztül, a biogazdálkodásig. /Stanik Bence: Iskolát kapott az észak-mezőségi szórvány. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

A válaszúti és szamosújvári szórványkollégiumok felépítéséért táncoltak, énekeltek a néptáncegyüttesek december 18-án a Magyar Operában. Fellépett az összes kolozsvári és szamosújvári felnőtt néptánccsoport. Kallós Zoltán és Panek Kati énekelt szép számban összegyűlt közönségnek. – Már negyven gyermeket megmentettünk a magyar nemzet számára, akik taníttatás nélkül maradtak volna. – mondta el Balázs Gyöngyi, a Kallós Alapítvány elnöke a levetített filmben. A rövidfilm összefoglalta a Mezőség sajátos helyzetét: hiányzik az állami oktatás, ezért magániskolát és kollégiumot kell működtetni. Ezt a feladatot vállalta fel a Kallós és a Téka Alapítvány. Ma már negyven iskolás és húsz óvodás jár a válaszúti iskolába. A jegyekből és felajánlásokból 15–15 millió régi lej gyűlt össze mindkét alapítvány számára. /Stanik Bence: Jó volt jót tenni. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Február 17-én először rendezett farsangi bált az Euréka Kolozsvári Magyar Vállalkozók Egyesülete. Vita László Euréka-elnök kifejtette, a szórakozás csak kísérője volt az összejövetel igazi céljának: adományokat gyűjteni a Kallós Zoltán Alapítvány működtette, kisiskolásokat felkaroló válaszúti szórványkollégiumnak, valamint a Téka Alapítvány gondozásában Szamosújváron működőnek. Az utóbbiak képviseletében Balázs-Bécsi Gyöngyvér, Balázs-Bécsi Attila és Kallós Zoltán ismertette a részben még épülő, részben már működő kollégiumokat. Az est fénypontját a Koós Ferenc vállalkozó kezdeményezésére képzőművészeti alkotásokból rendezett árverezés jelentette. Összesen 650 millió lej gyűlt be az est adományaiból. A magyar vállalkozók hasonló megmozdulásai várhatók a jövőben is. /Balló Áron: Az első magyar vállalkozói jótékonysági bál. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./

Céljuk továbbadni mindazt, ami az anyanyelvhez, a magyar kultúrához tartozik, mondta el Balázs-Bécsi Gyöngyi szervező, a Válaszúton tartott XV. Mezőségi Népzene- és Néptánctáborról. A Kallós Zoltán Alapítvány egyhetes táborában, a Kolozsvártól mintegy 25 kilométerre fekvő Válaszúton, a résztvevők tánc-, hangszer- és népdaloktatásban részesülhettek. A környékbeli falvakból – Ördöngösfüzesről, Szépkenyerűszentmártonból, Feketelakról, Búzából, Visából, Magyarszovátról, Magyarpalatkáról – adatközlő táncosok, zenészek és énekesek látogattak el esténként a táborba. A programot különböző előadások is kiegészítették – a tábor egyik vendége volt például Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató is, aki előadást tartott. /Kolumbán Éva: Bonchidai forgatós a „leginkább haladóknak”. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./

Mezőségi Szórványkollégiumot és Oktatási Központot avattak március 24-én Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány, az Apáczai és Illyés Közalapítvány, illetve a magyar Oktatási Minisztérium támogatásának köszönhetően. Az alapítvány a válaszúti magyar oktatás újraindulása óta próbál szállást és ellátást biztosítani a környékbeli óvodásoknak és iskolásoknak. A gyerekek létszáma 1999 óta négyről hatvannyolcra emelkedett, ezért 2001-ben új szórványkollégium építését kezdeményezték, emlékeztetett Balázs-Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke. Stark Ferenc, az Apáczai Közalapítvány elnöke leszögezte: „egy megszűnőben lévő alapítvány kuratóriumának elnökeként azt mondom, a magyar támogatásrendszerben meg kellene találni a módját, hogy ezek a szellemi végvárak megmaradhassanak”. Stark Kallós Zoltánnak mondott köszönetet: „Mentetted a magyar múltat, és mented ezzel a tetteddel a magyar jövőt. ” Az Apáczai Közalapítvány 2000-ben tíz ezüstérem kibocsátását hagyta jóvá, amelyeket a legjobb projektvezetőknek és azoknak a munkatársaknak ítéltek oda, akik a legtöbbet tettek az alapítványért. Az évek során hetet már átadtak, ez alkalommal adták át az utolsó hármat Válaszúton. A három érmet most Stark Ferenc, Vián Andrea és Csete Örs, az alapítvány igazgatója vehette át. Kötő József volt oktatási államtitkár kifejtette: ma is, itt, a végeken kell védeni a magyar nemzetet, persze ezúttal nem fegyverekkel, hanem tudással. – Itt ma egy rendkívül fontos végvárat avatunk – mondta. Ide gyűjtik be a „hadat”, amely a nemzeti megmaradásért küzd majd. Főt kell hajtanunk azok előtt, akik ezt létrehozták, mert országépítők és országmentők voltak – fejezte be. Kettős ünnep volt, nemcsak egy új „végvárat” avathattak, hanem Kallós Zoltán születésnapi köszöntője is elhangzott. Kallós Zoltán saját földjét adományozta a kollégium létrehozására. /Dézsi Ildikó: Újabb „szellemi végvárat” adtak át Kolozs megyében. Közel hetven diáknak biztosít otthont a válaszúti szórványkollégium. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./

Az erdélyi, elsősorban mezőségi magyar diákok oktatását felkaroló Kallós Zoltán Alapítvány támogatásáért rendeznek keresztszülőnapot július 14-én Esztergomban, ahol a népi játékok és néptánc várja az érdeklődőket. A látogatók filmvetítés keretében, illetve a névadó Kallós Zoltánnal, Balázs Bécsi Gyöngyivel beszélgetve ismerkedhetnek meg a Kallós Zoltán Alapítvánnyal, Válaszúttal, és a Keresztszülő programmal, a magyar nyelvű oktatás támogatásának talán leghatékonyabb formájával. A Kallós Zoltán Alapítvány 1992-ben jött létre, kezdetben fő tevékenysége a népzenei és a néptánctáborok szervezése volt. Ma már szívügyüknek tartják a mezőségi szórvány magyar oktatás megszervezését is: az alapítvány munkatársai végigjárták a Mezőség legszegényebb területeit, s száz olyan magyar gyermeket kutattak fel, akiknek biztosítani tudják a magyar nyelvű oktatást. Az alapítvány 1999-ben beindította a magyar óvodát és az 1-4 osztályos iskolát. 2001-ben elkezdődött és mára befejeződött egy új, 80 férőhelyes szórványkollégium építése, a működési költségeket a különféle pályázatokon nyert pénzekből, határon inneni és túli magánszemélyek és cégek, alapítványok támogatásából fedezték. Mostanra már a mindennapi megélhetésért küzdenek. Hosszabb távon biztonságot csak a Keresztszülő program nyújthat. /Keresztszülőnap Kallós-ügyért. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./

A Kallós Alapítvány által létrehozott válaszúti szórványkollégiumba negyvenhat gyermeket várnak, akik a huszonkét helyi gyermekekkel együtt kezdik el a tanévet az iskolában. „Az eddig összegyűlt támogatások nem fedik a gyermekek ellátásához szükséges teljes évi költségvetésünket” – mondta Balázs Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke. A hetven gyermek befogadására alkalmas, márciusban felavatott új kollégiumépületbe most költöztek be először. A román állami támogatás híján minden hozzájuk hasonló intézménynek anyagi gondjai vannak. „A gyerekek által befizetett összeg minimális vagy semmi, nekünk kell előteremtenünk a pénzt. Egy bentlakó gyermek egy hónapban 250 lejbe kerül” – jelezte Balázs Bécsi Gyöngyi. Az alapítvány napi ötszöri étkezést, ruhákat, tanszereket, orvosi ellátást biztosít a Kis-szamos-völgyi elszegényedett falvakból érkező magyar gyermekeknek. A hétvégi ingáztatás költségeit is ők állják. „Tavaly decemberben kezdtük el a keresztszülő programunkat, azóta körülbelül tizenöt gyermeknek találtunk mecénásokat. De a keresztszülő és a család személyes kapcsolta mindennél többet jelent” – részletezte az elnök. A keresztszülők többsége magyarországi. A gyermekek eddigi szálláshelyét, a Kallós-kúriát néprajzi múzeummá építik át, egyelőre az átalakítások felmérésénél tartanak. Itt Kallós Zoltán néprajzkutató kivételes gazdagságú gyűjteményét állítanák ki. /Stanik Bence: Válaszúti válasz szórványproblémákra. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

2007 októbere és 2008 márciusa között szórványvidéki magyar gazdálkodók szakmai továbbképzését tartották a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, az Apáczai Közalapítvány, valamint a Kolozs Megyei Magyar Gazdák Egyesülete szervezésében és támogatásával. A képzés keretében az elmúlt hónapokban tucatnyi mezőségi településen hetente kétszer tartottak előadást az érdeklődőknek. Immár hatodik alkalommal végzik a képzést, tájékoztatott Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Alapítvány képviselője. Minden évben jelen voltak magyarul beszélő szakemberek is. Vákár István, a Kolozs Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke elmondta, előadások hangzottak el, és utána a jelenlevők a mindennapi gazdagondjaikat ismertették. /B. E. : Sikeres gazdaképzés Kolozs megyében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Népi játékok és kismesterségek oktatására vállalkozik a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány. A már tízéves hagyománnyal rendelkező képzéssorozat idén február 13-án indul. Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány munkatársa elmondta, nagy népszerűségnek örvend a képzés, Erdély minden területéről érkeznek évről évre pedagógusok. /Hideg Bernadette: Képzés a hagyományokért. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./

A helybeli magyar nyelvű oktatás újraindításának tizedik évfordulójára iskolatalálkozót szervezett szeptember 26-án a Kallós Zoltán Alapítvány a válaszúti iskola magyar osztályaiban 1999 óta végzett diákoknak. Balázs-Bécsi Gyöngyvér, az alapítvány elnöke minden volt diáknak emléklapot és CD-t adott át, a válaszúti iskola elmúlt tíz évét megörökítő fényképekkel. „Huszonöt év szünet után, tíz évvel ezelőtt nyitotta meg újra kapuját a válaszúti iskola a magyar gyerekek előtt, emlékeztetett Balázs-Bécsi Gyöngyvér, majd utalt Kallós Zoltán rendkívül fontos szerepére, tevékenységére. A tanulók 2002 óta évente magyarországi kiránduláson vesznek részt. Működik keresztszülői program is: magyarországi támogatók rendszeresen segítik kiválasztott keresztgyereküket. /Nagy-Hintós Diana: Tízéves a mezőségi szórványt kiszolgáló válaszúti iskola. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Felavatták a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot – „Az Erdélyben élők közötti kölcsönhatásban rejlik a népművészet szépsége”
Bensőséges, szinte családias hangulatban avatták fel tegnap Válaszúton a Kallós-kúriában a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot, amely több ezer értékes népművészeti tárgyat tartalmaz Kallós Zoltán magángyűjteményéből. A háromszintes (alagsor, földszint és tetőtér) épületben szakkönyvtár és multimédiás terem is áll az érdeklődők részére. A tetőtérben időszakos kiállításokat terveznek, a földszinten raktárhelyiségeket és restauráló műhelyt alakítanak ki. A befektetés összértéke meghaladja a 100 000 eurót. Az eseményen felszólalt Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke, Kelemen Hunor művelődési miniszter, Balázs-Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke, Andrásfalvy Bertalan, Magyarország volt művelődési minisztere. Kallós Zoltán, az alapítvány névadója a rá jellemző szerénységgel állt régi álmának megvalósulása előtt, és csak a sajtó ösztökélésére mondott pár szót.
A szemerkélő eső ellenére legalább száz ember gyűlt össze tegnap délben Válaszúton a Kallós-kúria előtt, ahol megnyitották a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot. A Muzsikás együttes tovább fokozta a jó hangulatot ízes népi muzsikájával.
„Ez az a hely, ahol az álmok valóra váltak. Mi hittünk eme álmok tisztaságában, és ez a hit erőt adott. A Kallós Zoltán Alapítvány modell értékű abból a szempontból, hogyan kell a közösség jövőjét építeni” – kezdte beszédét Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke, majd köszönetet mondott Kallós Zoltánnak mindazért, amit a szórványmagyarságért tett.
„Újabb mérföldkövet jelent számunkra a mai nap. Az alapítvány 1992-es létesítésétől őrizzük a népi kultúrát – ez volt ugyanis Kallós Zoltán első célkitűzése. A Mezőség és Erdély tele van értékekkel, amelyeket tovább kell adnunk a fiataloknak” – magyarázta Balázs-Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az itt tanuló 83 gyerek a Mezőség 25 településéről érkezett, s hogy a válaszúti szórvány oktatási központ volt az, amely hozzájárul a Mezőség megtartásához.
„Olyan esemény a mai, amely egyúttal Kallós Zoltán egész életét is összefoglalja. Zoli bácsi élete a szolgálat jegyében telt el: rengeteg tárgyi és szellemi értéket őrzött meg” – hangsúlyozta Kelemen Hunor művelődési miniszter, majd visszaemlékezett kezdő egyetemista éveire, amikor megismerte Kallós Zoltánt.
„A szépség költözött ide be most, amelyet meg kell mutatni másnak, hogy megismerjék és befogadják. A szépség az, ami hidat épít, megváltja a világot és megbecsüléshez vezet” – mondta Andrásfalvy Bertalan volt művelődési miniszter, néprajzkutató.
Füleki Renáta és Szabó Renáta válaszúti lányok népdalokat énekeltek, majd Szép Gyula felolvasta ama intézmények és személyek nevét, akik támogatták az alapítványt.
„Régi vágyam teljesült a múzeum megnyitásával. A gyűjteményben főleg Kolozs megyei, pontosabban mezőségi tárgyak találhatóak. A múlt század negyvenes éveiben folytak errefele néprajzi kutatások, de a kommunizmusban már nem: a kutatók elkerülték a Mezőséget. Nem csak magyar, hanem szász és román néprajzi anyag is megtalálható. Az Erdélyben együtt élő népek közötti kölcsönhatásban rejlik a népművészet szépsége” – nyilatkozta a sajtónak Kallós Zoltán.
Alapítványi forrásoktól megtudtuk: mindazok, akik már most meg szeretnék tekinteni a múzeumot, azok az alapítvány honlapján – www.kallos.org.ro – vagy e-mail címén – kallosalapitvany@kallos.org.ro – tájékozódhatnak a nyitva tartást illetően.
Két évvel ezelőtt a Kallós Zoltán Alapítvány vezetősége úgy döntött, hogy Kallós Zoltán fáradhatatlan munkájának eredményét érdemes közzétenni. Ma több ezer tárgy tekinthető meg a mezőségi, kalotaszegi és erdélyi száz hagyományos népi kultúrát bemutató termekben. Még rendszerezés alatt állnak Kallós Zoltán hangzó gyűjtései és fényképei. Az utóbbi két évben végzett munkálatok értéke kevéssel haladta meg a százezer eurót. Az összeg 40 százalékát pályázatokból, 40 százalékát cégek és magánszemélyek adományából sikerült fedezni. A fennmaradó 20 százalék a Kallós Zoltán Alapítvány saját hozzájárulása – tudtuk meg az eseményen kiadott sajtóanyagból.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Szórványkonferencia az Erdélyország az én hazám világtalálkozón
2012. június 30. és július 1. között ismét megrendezésre került – immáron hatodik alkalommal – az „Erdélyország az én hazám” világtalálkozó, az Erdélyből elszármazottak és Erdély sorsáért elkötelezettek nagy találkozója. A színes programokban bővelkedő nagyszabású rendezvénynek az idei évben a Verőce melletti Lósi-völgy adott otthont, a megejtően szép Kárpát-Haza Temploma lábánál. A rendezvényen vasárnap szórványkonferenciát tartottak, ahol az alábbi összeállítás készült.
Vetési László, a kolozsvári székhelyű Diaszpóra Alapítvány elnöke: „Az olyan városok esetében is, mint Kolozsvár, amelyik egyrészt főváros, másrészt hatalmas értelmiségi központ, rétegeiben szoktuk elemezni és kezelni. Az a réteg, amelyik magyar intézmény-háttérrel, magyar kultúrkörben mozog, vagy iskolaigazgatók, iskolák, magyar intézmények vonzáskörzetéhez tartozik, ez a réteg városon belül természetesen ne lehet szórvány, viszont azok, akik úgynevezett Monostor-negyediek, őket természetes módon muszáj úgy kezelni, mert leszakadnak az identitástömbökről, nyelvi közösségekről. Ennek a szórványnak a megszólítására vannak mostmár hatékony módszerek. Például a Kolozsvári Napok, amely tömegeket mozgat meg."
A Mezőség 100 évvel ezelőtt is szórványvidék volt, ami azt jelenti, hogy helyi magyarok hozzászoktak ahhoz, hogy körülöttük románok élnek.
Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán oktatási és kulturális alapítvány elnöke: „A gyerekeket magyar iskolába íratják, ami nagyon pozitív dolog. Hozzátartozik a falu rendjéhez, hogy, ha valaki más, mint a többi, vagy mást akar, mint a többi, akkor azt megszólják. (...) Annyira megnyertük az emberek bizalmát, és nem csak a magyarokét, hanem a románokét is, nem kell nekem bizonyítani, hogy mi az, amit ajánlok a gyermekeknek, amikor hozzám jön, hogyha a válaszúti szórványkollégiumban kezdi meg az iskolát. Másként viszonyul a világhoz, mert talpraesettebb."
Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke: „Kevesen vagyunk, de az még nem jelenti azt, hogy ne tevékenykedjünk. Elsősorban a vegyes házasságok miatt nagy az elrománosodás, a beolvadás veszélye, illetve a kisebb településekről, a falvakról a gazdasági erőt, a fiatal munkaképes lakosságot elszívták a városok. Ezért kellett létrehozni a Bástya Egyesületet."
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés Autonómiabizottságának az elnöke, a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnöke: „A Székely Nemzeti Tanács, illetőleg a székely autonómia kezdeményezésének az apropóján, de nem csak és kizárólag a székelyföldi autonómiát, hanem egyáltalán a Kárpát-medencében létesíthető autonómiaformákat figyelembe véve Vajdaságtól Kárpátaljáig, Felvidéktől Egészen Erdélyig minden olyan kérdést felkarolunk, ahol akár személyi, kulturális, területi autonómiaformák létrejöhetnek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen egy közös eredőnk. Egyrészt ugyanazokat a fogalmakat ugyanúgy értelmezünk mindannyian (autonómia, nemzeti önrendelkezés, autonómiaformák Európában). Muszáj ezekről beszélni, hiszen csak és kizárólag ez biztosíthatja azt, hogy ha mi egymást értjük, akkor fel tudunk ugyanazon zászló mögé mindannyian sorakozni. (...) Nagyon jól látható, hogy azokban az európai országokban, ahol vannak autonóm közösségek, ott gazdaság mindinkább és mindig jobban fellendül." Forrás: Kossuth Rádió / bellacafe.hu
2012. június 30 – július 1 között tartották a 6. Erdélyország az én hazám világtalálkozót, a Verőce melletti Lósi - völgyben. Az erdélyi, Erdélyből elszármazott vagy Erdély sorsát szívükön viselő résztvevők - az érmelléki kulturális életet képviselők segítségével - az idén az Érmellékkel ismerkedhettek meg közelebbről.
Az előadások, könyvbemutatók rendjén Vetési László megtartotta a Vallási együttélési érdekességek Erdélyben című vetített képes előadását. A rendezvény másnapján Megmaradás tematikával kerekasztal-beszélgetést folytattak a szórványmagyarságról, melyen erdélyi és anyaországi alapítványok, egyesületek képviselői számoltak be a szórványért végzett munkájukról, erőfeszítéseikről és az eközben támadt gondjaikról. Részt vettek: Balázs-Bécsi Attila (elnök, Téka Alapítvány - Szamosújvár), Balázs-Bécsi Gyöngyi (elnök, Kallós Alapítvány - Válaszút), Kerekes Zoltán és Lapohos Ella (elnök és alelnök, Vicei Bástya Egyesület - Vice), Benkei Ildikó, Szeleczki Erzsébet, Kaszás Mária és Nagy Éva (Vasárnapi Iskola Alapítvány), Vetési László (elnök, Diaszpóra Alapítvány – Kolozsvár). A moderátor szerepét Margittai Gábor publicista töltötte be.
Erdély.ma

Kallós Zoltán: a mezőségi magyar ember kétszáz éve él a szórványban
Értetlenül áll Szász Jenőnek az önkéntes területfeladásra és a szórvány kiköltöztetésére vonatkozó kijelentése előtt Kallós Zoltán néprajztudós. Abból a több mint egymilliárd forintból, amit Szász Jenő kapott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására és működtetésére, meg lehetne oldani nem csak az erdélyi, hanem a moldvai szórvány anyagi gondjait is – vélekedett Kallós Zoltán.
– Szívesen elbeszélgetnék a szórvány kérdéséről Szász Jenővel. Vajon járt-e valaha szórványban? Ne riogasson a szórvány halálával, mivel a mezőségi magyar ember, a történelem viharai miatt, már kétszáz éve szórványban él, és remélem, még sokáig élni fog. A mezőségi magyarok még mindig ugyanúgy ragaszkodnak szülőföldjükhöz, kutúrájukhoz, egyházukhoz. Ezt bizonyítja a magyar népi kultúrának az az archaikus rétege, ami itt maradt fenn a legkésőbbi időkig. Ha nem is tudnak magyarul, vállalják a magyarságukat. Szász Jenő nagyot hibázott ezzel a kijelentésével, bizonyára jócskán vesztett népszerűségéből az erdélyi magyarok körében. Ha Szász Jenőt olyannyira érdekli a szórvány, akkor látogassa meg Budapesten az Apáczai Közalapítvány volt igazgatóját, Csete Örsöt, aki az elmúlt években több mint 300 ezer kilométert utazott a Kárpát-medence magyarlakta területein, hogy megismerje a magyar nyelvű oktatás fontosabb szereplőit. Csete ellátogatott olyan kis erdélyi szórványtelepülésekre is, ahol mindössze két-három magyar élt a faluban – magyarázta lapunk kérdésére Kallós Zoltán. (Csete Örsöt idén január 1-jétől nevezte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatójának – szerk. megj.).
Nézze meg továbbá nem csak a válaszúti, hanem a szamosújvári, a kőhalmi, a vicei és a sármási kollégiumot (ez utóbbit ebben a tanévben indítottuk be), vagy a Böjte Csaba által vezetett alapítványt – ajánlotta Kallós. Akár azt is hozzátehetném, hogy jó lenne, ha nem csak a magyar, hanem a román kormány is jobban odafigyelne a kistelepüléseken működő iskolákra, hiszen még a román tannyelvű iskolák is nehéz körülmények közepette működnek ezekben a helységekben – fűzte hozzá Kallós.
– Abból a keretből, amit Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására és működtetésére fordítanak, meg lehetne oldani a Kárpát-medencei szórvány gondjait. Nem hiszem, hogy a politikusok kellő figyelmet fordítanak az elemi tagozatos magyar tannyelvű osztályokra. Tudni kell, hogy a már létező szórványközpontok a nagyon nehéz szociális és társadalmi helyzetből gyűjtik össze a gyerekek többségét, ennek ellenére a tízéves tapasztalat azt mutatja, hogy értékes magyar emberekként nőnek fel. Van olyan nyolcéves tanítványunk, aki a forró csoki megvásárlására kapott heti egy lejt hazaviszi hétvégén édesanyjának, mert tudja: szükség van még arra a kis pénzre is. Egy másik kislányt az édesanyja egy szál ruhában engedett el otthonról a válaszúti kollégiumba. Egy hétéves kisfiú akkor látott életében először vonatot, amikor szülőfalujából Válaszútra hozták tavaly ősszel. A Kallós Alapítvány elnökével, Balázs-Bécsi Gyöngyivel együtt pontosan tudjuk: milyen körülmények közepette élnek nem csak a növendékeink, hanem azok szülei is. Munkalehetőség nincs, a háztáji gazdaság pedig csak a legszükségesebbet biztosítja a családnak. Sok növendékünk, amikor idejön, csak levest eszik, mert nincs kétfogásos ebédhez szokva. S ha ezeket a tényeket nem vesszük figyelembe, ha nem próbálunk gazdaságilag is lépni, akkor pár év múlva nem lesz középiskolás, majd egyetemista, aki magyarul tanuljon – magyarázta Kallós.
Megtudtuk: a Kallós Alapítvány jelenleg több mint 90 elemista gyereknek biztosít otthont, akik 26 településről jönnek.
– Az észak-mezőségi falvakból származó gyerekek többsége olyan közösségekből jön, ahol 15-20 magyar él. Nagyrészük jobban tud románul, mint magyarul, amikor Válaszútra érkezik. A szomszédos Bonchidáról 20 gyerek ingázik. Fontosnak tartjuk, hogy az itt tanuló gyerekek 24 százaléka vegyes házasságból származik, ami a minőségi oktatásnak köszönhető. Az idén hozta el a válaszúti óvódába kisfiát a zsuki rendőr, hogy az magyarul tanuljon – hangoztatta.
Kallós Zoltán magától értetődő természetességgel közölte, hogy vegyes nemzetiségű faluban nőtt fel, ahol románok, magyarok és cigányok éltek, és ennek köszönhetően mindhárom nyelvet megtanulta, és válaszúti cigányasszony szomszédjával ma is tökéletesen beszél cigányul.
A néprajztudós büszkén mondta el, hogy egyik tanítványuk rajzai bekerültek egy gyerekeknek szóló, nemrég Budapesten napvilágot látott verseskötetbe illusztrációként.
– A politikusoknak nagyon oda kell figyelniük a szórványban élő romániai magyarságra. Ha nem ügyelnek, ha nem szívlelik meg a szakemberek és az ott dolgozók tanácsait, akkor 15-20 év alatt akár 500 000 magyart is elveszíthetünk... – összegzett Kallós Zoltán.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Magyar tájházak Erdélyben
Számbavétel, megőrzés, hasznosítás, együttműködés
Erdély virágai – egy kutatás vándorképei című kiállítás képei között a tartalomhoz illő hangulatban tartották március 8–9-én a Magyar Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös tanácskozását a társaság kolozsvári székhelyén. A Határok nélkül – Magyar tájházak Erdélyben címmel rendezett konferenciát Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke nyitotta meg. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja az együttműködés fontosságát emelte ki, akárcsak Hegedüsné Majnár Márta, az MTSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a Kárpát-medence valamennyi tájházának érdekeit képviseli. A rendezvényt, amely a Válaszúti Kallós Múzeumba és a mezőségi Feketelak falumúzeumába szervezett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A szervezésben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum működött közre, amely egy erdélyi épületegyüttes létrehozásán dolgozik. Az erre vonatkozó és erdélyi kutatókkal közösen folyó munkát tükrözte a hangulatos keretet biztosító kiállítás, amelyet T. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes, a Tájház- szövetség elnöke ajánlott a jelenlevők figyelmébe. A konferencián bemutatták és díjazták Kovács Piroska, máréfalvi pedagógust, akit néprajzi gyűjtőmunkájáért 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal tüntettek ki.
A rendezvényen előadást tartottak a magyarországi és az erdélyi közismert múzeumok, valamint a kisebb tájházak, gyűjtemények képviselői, amit hozzászólások, kerekasztal-megbeszélések követtek.
– Mi ragadta meg a szakember figyelmét, mit látott követendő példának a magyarországi és erdélyi tájházakról, gyűjteményekről elhangzott bemutató során? – kérdeztem a nyitóelőadását tartó Pozsony Ferenc egyetemi tanártól, akadémikustól, a Kriza János Társaság tiszteletbeli elnökétől?
– Voltaképpen a konferencia az erdélyi és a magyarországi tájházakkal foglalkozó szakemberek, házigazdák találkozója, képzési formája volt, amelynek során feltérképeztük, hogy milyen eredményeket értek el a Kárpát- medencében levő tájházak megalapításával és működtetésével kapcsolatosan és milyen gondokkal kellett és kell megküzdeni. Az előadók feltárták, hogy a XIX. század végétől fokozatosan alakult ki a tájház, amely azt jelenti, hogy egy faluban a saját helyén megőriznek egy régi épületet, és azt lehetőleg az ott élő család társadalmi státusának, etnikumának, életstratégiájának megfelelően rendezik be. Az előadások egy része az erdélyi tájházak mai állapotát rajzolta meg. Tötszegi Tekla kolléganőm egy kalotaszegi, mérai tájház építésének szépségeit és buktatóit vázolta fel, Bereczki Ibolya azt mutatta be, hogy Magyarországon hogyan szervezték rendszerbe a tájházakat, amelyek különböző tulajdonban vannak, magánszemélyek, helyi tanácsok, egyházi intézmények, egyesületek birtokolják, majd működtetésüknek a legjobb változatára kereste a választ.
Furu Árpád mérnök a tájházak építészeti vetületeit elemezte, az épületek megőrzésének szakszerű módját, s azt, hogy miképpen lehet beműködtetni, korszerűsíteni úgy, hogy a posztmodern látogatóknak nemcsak látványt, hanem keretet is jelentsenek. Vajda András a Maros megyei tájházak állapotát vázolta fel. Páll István, a Nyíregyháza melletti Sóstón létesített szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója Szatmár megyének a Magyarországhoz tartozó településein létrehozott szabadtéri múzeumokat, tájházakat elemezte, működtetésüknek, az oktatás és a turizmus szolgálatába állításuknak a pozitív példájára helyezve a hangsúlyt. Kinda István a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Zabolán létesített tájháznak és a néprajzi múzeumnak a székelyföldi és a moldovai iskolások identitásának az építésében játszott szerepét mutatta be. Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton múzeum néprajzosa azt vázolta fel, hogy Gyergyószentmiklós környékén milyen eredményeket értek el a népi építészet, a lakáskultúra, a kézművesség dokumentálásában, múzeumi és tájházas reprezentációjában. Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, néprajzkutatója az Udvarhelyszéken, Sóvidéken, a Küküllők és a Homoród mentén, a Havasalján elért eredményekről tartott nagyon szemléletes előadást a követendő példákra összpontosítva. Csíkból egy kászoni tájháznak az építését, működtetését mutatták be, ami korábbi tárgygyűjtések alapján magánkezdeményezésre alapult.
A második nap magyarországi, erdélyi magyar és román eredményeket osztottak meg a hallgatósággal. Szonda István tájházvezető azt vázolta fel, hogy a Dél-Alföldön hogyan teszik élővé az oktatás, a művelődés és a turizmus keretében, a naptári ünnepek, a népszokások, a népi gasztronómia otthonává a tájházat, hogyan lehelnek életet a már nem lakott házak világába. Kéri Gáspár és felesége azt mondta el, hogy családi kezdeményezésre hogyan alapítottak Biharban az Érmelléken három tájházat Gálaspetriben és Szalacson, s ezekben hogyan mutatják be a középgazda, a jobbágy vagy az uradalmi családok életét, és hogyan próbálják ezt élettel feltölteni, s a gyűjteményeket az erdélyi, partiumi, az európai turisztikai vérkeringésbe bekapcsolni. Rövid előadásban mutatta be Boldizsár-Zeyk Zsuzsa a pedagógusok által Tordaszentlászlón alapított múzeumot, tájházat, Vura Ferenc a Fekete-Körös völgyében, Várasfenesen, alapított gyűjteményt. A Bákó megyei Pusztináról érkezett Nyisztor Tinka elmondta, hogy a sajátos, történelmi, gazdasági szerkezetnek köszönhetően sok olyan ház maradt fenn, amelyet csak meg kell őrizni, szakszerűen fel kell leltározni, mivel szinte szabadtéri tájházként festenek, s elmondta: hogyan próbálják a magyar nyelvű helyi vallásosság, hitélet, ünnepek közegévé átalakítani ezeket a házakat. Balázs-Bécsi Gyöngyi a Kallós Zoltán által alapított válaszúti regionális múzeum létrehozását mutatta be, azt hangsúlyozva, hogy a múzeum köré milyen foglalkozásokat, képzéseket szerveztek: kézművesség, szövés, fonás, éneklés, zenélés, táncolás tanítása, s a néphagyományoknak az iskolai, szabadidős átadását hogyan szervezik meg. A tanácskozás külön színfoltja volt a Szebenből érkezett román kolléga, Eugen Vaida, aki megszervezte az erdélyi magángyűjtemények hálózatát (RECOMESPAR) és fölvázolta, hogy milyen programokat szerveznek a tárgyak restaurálására, a marketingre, a turizmus szolgálatába való állítására.
Azt gondolom, hogy hasznos volt ez a magyarországi erdélyi koprodukció, hisz mind a két nagy régióban a számtalan probléma mellett számtalan pozitív példa van, amiből minden résztvevő tanult – foglalta össze a tanácsokozás főbb eseményeit Pozsony Ferenc.
A záró kerekasztal-megbeszélésen a KJNT tiszteletbeli elnöke öt alapvető pontban foglalta össze a gondokat. Az első a tulajdonjog tisztázása, mert általában az intézményes háttérrel rendelkező tájházak működtetésére lehet támogatást nyerni. Építészeti szempontból a tulajdonosnak kötelessége szakemberek bevonásával helyrehozni az épületet, a szakszerű berendezésben pedig néprajzosok, muzeológusok adhatnak tanácsot, s nem szégyen segítséget kérni tőlük. Körvonalazódott az is, hogy nem csupán a tárgyakat kell őrizni, hanem a tárgyak mögötti tudást is, s ezt kell a működtetés során elővarázsolni és átadni a látogatóknak. A tájház így tehet eleget kettős feladatának az identitás megőrzésében játszott szerepének és a turisztikai hasznosítás lehetőségének.
Bár Erdélyben problémát jelent a szakemberhiány, hisz jó néhány nagyváros múzeumának nincs magyar néprajzos szakembere, a konferencián levő nagyszámú fiatal érdeklődő talán ezen az úton fog elindulni.
Megyénkben a megfelelő intézményi háttér és szakemberek hiányában a helyi kezdeményezések mindenféle szakmai támogatás, ellenőrzés nélkül valósultak meg – hangzott el a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központját vezető Vajda András bemutatójában. A gyűjtemények minőség szempontjából nagyon változatosak, s pontos leltáruk elkészítését Vajda András a közeljövő legfontosabb feladatának tekinti.
A tanácskozás szakmai kirándulással zárult, Kallós Zoltán Alapítványi Múzeumát Válaszúton maga az alapító, valamint Balázs Bécsi Gyöngyi és Balla Ferenc mutatta be. A látogatók nemcsak a különböző tájegységek népművészetét igazoló gyönyörű darabokat láthatták, a vezetők a folyton gyarapodó raktárakat, s a műtárgyak védelmére használt eljárásokat is ismertették. A feketelaki faluházhoz az elmaradott felső tóvidéki régi házak, gazdasági épületek között vezetett a kátyúkkal tele út, azt az érzést keltve a látgatóban, mintha egy szabadtéri falumúzeum részletei között járna.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Szigetek, szórványok, zárványok
Szórványról – másként. Ez az alaphangja a Korunk újabb szórványszámának. (Az 1989 után megújult folyóirat 1991 novemberében hívta fel először nagyobb nyomatékkal szórványgondjainkra a figyelmet.) Mi indokolja a roppant bonyolult témakör újszerű megközelítését? Bodó Barna politológus és egyetemi oktató a 2011-es romániai népszámlálás riasztó adataiból indul ki: miközben a tömbben élő magyarság demográfiai mutatói javulnak vagy stagnálnak, a szórványnak minősülő megyékben a magyarok lélek- és arányszáma drasztikusan csökken. Ezekről a kérdésekről nemcsak beszélni kell. "Nemzetstratégiai lépésekre van szükség – érvel a tanulmány szerzője –, a szándéktól el kellene jutni olyan közpolitikai programok megfogalmazásáig, amelyek mögött egyrészt világosan azonosítható a (kisebbségi-nemzeti) közösségi szerepvállalás, másrészt a megvalósulás feltételei is biztosítottak."
Nem siratni kell a szórványt – ez csendül ki az elméleti-módszertani jellegű tanulmányokból (Bodó Barna, Vetési László, Péntek János, Csete Örs) és a helyszínfelmérő helyzetképekből, Bakó Botond, Balázs-Bécsi Gyöngyi, Balázs-Bécsi Attila, Ambrus Attila, Szilágyi Aladár, Dáné Tibor Kálmán, B. Kovács András, László Erdei Edit, Oláh-Gál Elvira írásaiból egyaránt –, hanem stratégiateremtéssel és gyakorlati építőmunkával gátat vetni a szigetek szórványosodásának, a szórványok elzárványosodásának. Maga az újabb szakirodalom is immár az összmagyar szórványprogram kidolgozásának folyamatáról tanúskodik, felelősségteljes építőmunkára ösztönöz. Ezért is kerülhetett a Korunk júniusi számának fókuszpontjába a határokon átívelő szórványmentés.
A Százéves éjszaka képeire (Iancu Laura versei), Az elmúlás megragadására (Széman Emese Rózsa) és A Kárpát- medence magyar fiataljaira (Péter Árpád) egyaránt figyel a szerkesztőség.
Cseke Péter. Népújság (Marosvásárhely)

Őrizni és továbbadni – kézművesházat avattak a válaszúti Kallós Alapítványnál
– Kallós Zoltánnak köszönhetjük mindazt, ami itt megszületett, hiszen ő a teljes vagyonát az alapítvány rendelkezésére bocsátotta; az általa hetven év alatt összegyűjtött tárgyi és szellemi örökséget gondozzuk, pontosan azért, hogy tovább tudjuk adni – hangsúlyozta Balázs-Bécsi Gyöngyi, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke szerdán délután, az alapítvány új kézművesházának avatóján.
A nap folyamán Kolozsváron átadott iktári Bethlen (Bánffy) kripta felújítására is reflektálva Ipolyi Arnold püspök egyik gondolatát idézte: „Őrizzük tehát, gyűjtsük össze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, kétesebb a jövő!”
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Rákóczi szövetségek tanácskozása Dálnokon
Február 12–14. között Dálnokon, a Barabás Miklós Központban került sor a különböző megyék Rákóczi szövetségei képviselőinek találkozójára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára elmondta, hogy a tanácskozás célja a szövetség erdélyi tevékenységeinek – különös tekintettel a beiratkozási programokra – hatékonyabbá, eredményesebbé tétele, ugyanakkor az erdélyi partnerek emberi és szakmai együttműködésének erősítése.
Bevezetőként Takaró Mihály irodalomtörténész Magyar kultúra tegnap, ma és holnap című előadásában megfogalmazta, hogy ünnepelni már tudunk, ám a hétköznapokkal még baj van, hiszen a legújabb generáció számára nem hívó szó a dicső múlt, mert a kitárult, globalizálódott világot szeretné élni, nem a nagyapái életét. Ha lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyerekeket szívesen írassák a szülők magyar iskolákba, ahol magyarul mernek gondolkodni és álmodni, akkor a magyar kultúra többé nem csupán gúnyát jelent, hanem életük részévé, a bőrükké válik. Rajtunk múlik, hogy a krízisből katasztrófa vagy katarzis lesz. Figyelmeztetett, hogy pedagógusként ne váljunk teljesen mozaiklátásúvá, mert a nemzet ereje gyengül, ha a mozaikrészek nem alkotnak egységet.
Kémenes Lóránt türi plébános beszámolt arról, hogy délutáni iskolát nyitottak, ahol magyar származású román gyermekekkel foglalkoznak, játékos magyarnyelv-tanulással ébresztgetik a mélyen alvó anyanyelvet. Hangsúlyozta, hogy a szórványban élő tudja igazán támogatni a szórványban élőt, és ehhez háttér lehet a tömbmagyarság.
Jelen volt az erdélyi Rákóczi szövetségek elnöke, Csorba Árpád István, aki feladatának érzi az olyan szövetségek támogatását, feltérképezését, amelyek lelkesedése lankadni kezdett. A marosvásárhelyi Rákóczi Szövetséget képviselte Szilágyi Nándor és Hargitay Tamás közgazdászként. Korodi Éva, szintén Marosvásárhelyről, angol szakosként vett részt a találkozón. Hargitay Tamás felajánlotta a segítségét az információ hatékony áramoltatásában.
Dr. Vass Levente szülőként és politikusként szólalt meg, kérdésfelvetése: országos projekteket hogyan lehet létrehozni, és meddig lehet fenntartani? Megfogalmazta, hogy alulról építkezve lehet minőséget elérni, olyan hálózatot kiépíteni, amely biztonságérzetet ad a társadalomban.
Erdei Ildikó a magyarság szempontjából 5% alatti szórvány-nagyvárost, Temesvárt és környékét képviselte. Játszóházas hétvégi programmal várják a magyar óvodáskorúakat, kismamaklubot vezetnek. Fodor Judit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tevékenységéről számolt be.
Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese elmondta, hogy a beiskolázási program sokféle ellenállásba ütközött, főleg a két tannyelvű óvodákban, de előrelendült az ügy, személyes jelenlétével is buzdítja a pedagógusokat, szülőket, hogy a magyar tagozaton való továbbtanulás mellett döntsenek. A beiratkozási program hozzájárult ahhoz, hogy 100-150 gyerekkel többen iratkoztak magyar osztályokba.
Balázs Gyöngyi, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke beszámolt, hogy négy gyerekkel indultak 1999-ben, majd 98 gyerekkel újraindították a magyar oktatást. Igazi sikert jelent Válaszúton a gazdaképzés is.
Gyergyószentmiklósról Selyem Antónia, Aranyosgyéresről Szabó Hajnalka volt jelen. Dést Tárkány Margit és Varga Loránd képviselte. Varga Loránd megjegyezte: nagyon oda kell figyelni, hogy ne az egyéni érdek irányítson.
Pálinkás Barnabás, a Rákóczi Szövetség főmunkatársa utalt arra, hogy idén is működtetik a diákutaztatási programot, regionális vezetőképzőket szerveznek, nyári táborokat, tanártovábbképzőket.
Gratulálunk, és sok sikert kívánunk!
Fábián Anna Olga. Népújság (Marosvásárhely)

Mezőség megmentett magyarjai (Beszélgetés a kilencvenéves Kallós Zoltán néprajzkutatóval)
Tizennégyezerre tehető az általa összegyűjtött népzenei alkotások száma, amellyel messze meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét. A kilencvenesztendős Kallós Zoltán életműve azonban nem korlátozódik a múlt kincseinek összegyűjtésére: az általa létrehozott szórványkollégium ma a lélekmentés leghatékonyabb hazai modellje.
– Barátja és kollégája, Andrásfalvy Bertalan néprajzos, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere így fogalmazott: Kallós Zoltán vezetett rá arra, hogy meggyőződéssel valljam, a művészet nem szabadidős tevékenység, hanem szükséglet. Sőt, roppant fontos egyénlélektani, emberi magatartásbeli módszer. Gondolta volna, amikor feljegyezte az első népdalokat, rigmusokat? – Gondolhatott ilyesmire egy középiskolás diák? Még a kis magyar világban Kolozsváron fogadtuk a debreceni református kollégium regös cserkészcsapatát, a vendégek hortobágyi dalokat énekeltek, anekdotákat meséltek, aztán arra kértek bennünket, hogy énekeljünk mi is valamit. Jó hangú gyerek voltam, rám esett a választás. Én addig a pillanatig azt hittem, hogy amit én tudok, azt mindenki ismeri. Kiderült azonban, hogy bizony senki sem hallotta az általam előadott dalokat. A magyartanárom, Nagy Géza meg is bízott azzal, hogy írjam össze, amit otthon, Válaszúton énekelünk. Így kezdődött. 
– A kolozsvári középiskola után rövid ideig Sepsiszentgyörgyön is megfordult. Hogyan keveredett ilyen messzire szülőhelyétől, Mezőségtől?
– Két oka volt. Az egyik, hogy hatodik osztályban megbuktam latinból, s mivel úgy láttam, hogy soha nem leszek nagy barátja ennek a klasszikus nyelvnek, 1944-ben a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőbe „menekültem” előle. Ha Nagyenyed nem marad Romániánál, valószínű, oda megyek. De Szentgyörggyel sem volt szerencsém, közeledett az orosz front, az 1944–45-ös tanévet már el sem kezdtük. Elindult a menekülés, amely engem is Budapestig sodort, de már ott sem nyitott ki a tanítóképző. – Rövid háromszéki tartózkodása során maradt ideje néprajzi gyűjtésekre?
– Időm lett volna, de legnagyobb megdöbbenésemre azzal kellett szembesülnöm, hogy szinte senki nem énekelt már eredeti népdalokat, a táncok pedig egyértelműen polgári táncok voltak. Ezért aztán ebből a szempontból a későbbiekben sem vonzott ez a vidék, meghagytam másoknak. Ott volt nekem Mezőség, Kalotaszeg és a csángók.
– Miért éppen a mezőségi, illetve csángó népi kultúrához szegődött?
– Mert rájöttem, hogy a Mezőség ismeretlen világ a néprajzosok előtt. Palotai Gertrúdnak a széki rámás írásosokról a 40-es évek elején megjelent tanulmányát megelőzően gyakorlatilag említés sem esett erről a világról. A tanulmány elolvasása után mondta Kodály Zoltán Lajtha Lászlónak: ahol ilyen varrottasok vannak, ott jó zenének is lennie kell. Lajtha ezt követően kezdte el gyűjtéseit Széken. Moldvával a kolozsvári kollégiumban találkoztam először Domokos Pál Péter révén. A moldvai magyarság című könyvében elsősorban a leírt nyelvjárás, a szöveg szépsége, az érzékletesen ábrázolt életmód ragadott meg. Tanítónak jelentkeztem az akkor még működő moldvai magyar nyelvű oktatásba, de szűk két éven belül megszüntették a lészpedi iskolát, így költöztem délebbre, s éltem közel kilenc éven át Gyimesben.
– Moldvai periódusából eredeztethető viszont élete egyik legfontosabb találkozása a már említett Andrásfalvy Bertalannal, hiszen általa ismerte önt meg a magyarországi szakma. Mit jelentett önnek ez a „hátország”?
– Mindenekelőtt szakmai segítséget, az addigi munkám visszaigazolását. Annak lehetőségét, hogy megismerkedjem Martin Györggyel, a magyar néptánckutatás megteremtőjével, az ő tudása és intézményi háttere rendkívül fontos volt a további gyűjtések irányának bemérésében. Felhívta a figyelmemet például a tánc fontosságára, arra a tényre, hogy a zene nem tanulmányozható a tánc ismerete és alapos vizsgálata nélkül.
– Kortársai, tanítványai legendákat mesélnek az ön gyűjtési tudásáról, egyedi stílusáról. Mit tudott, amit más nem?
– Nem hiszem, hogy bármivel is többet tudtam volna, mint a többiek. Nagy előnyöm volt azonban, hogy mezőségi vagyok, a környéken igen sok embert ismertem. Rendszerint rokonoknál kezdtem a gyűjtést, tőlük kértem és kaptam meg további énekes-táncos emberek nevét is. Tudtam, kitől mit kérhetek, egy-egy ének sok változatát ismertem, így aztán egyrészt rájöttem az újabbra is, másrészt a különbségeket is érzékelni tudtam. Általában megbíztak bennem az emberek. Moldvai tanítóskodásom alatt a házigazdáim olyannyira családtagként kezeltek, hogy a lányaik esküvőjén még zsebkendőt is kaptam, ami csak a legközelebbi rokonoknak jár.
– Ellenszélben, hatósági zaklatások közepette gyűjtötte össze azt a hatalmas anyagot, amelyből aztán megszületett a műfaj talán legvisszhangosabb kiadványa, a Balladák könyve. Mit remélt tőle? – Nem voltak különösebb terveim vele, amikor leadtam a kéziratot a Kriterionnál. Illetve annyi mindenképpen, hogy legalább a gyűjtéseim töredéke váljék közkinccsé. Soha nem lehetek eléggé hálás Domokos Gézának, a kiadó igazgatójának, hogy vállalta a megjelentetés kockázatát. De azzal a Hargita, Kolozs és Bákó megyére érvényes kutatási szerződéssel is sokszor volt szerencsém, amelyet a Balladák könyve kiadása kapcsán állított ki és újított meg évente Domokos, hiszen munkaviszonyt igazolt. Ellenkező esetben egykettőre rám sütötték volna a közveszélyes munkakerülést, így viszont kénytelenek voltak szabadon engedni.
– Válaszúti múzeumában a népi kultúra tárgyi bizonyítékainak páratlan gyűjteménye látható. Honnan a varrottasok, edények iránti érdeklődése?
– Minden bizonnyal még édesanyámtól örököltem, aki jócskán megelőzte a korát azzal, hogy kancsókat és bokályokat vásárolt – értékmentésből, nem pedig szükségből. Haragudott is érte az apám, hogy minek az a sok kacat. Útjaim során én is megnéztem mindig az abroszt, falvédőt, bokályt, azt is, ki mit vett magára, mit és hogyan táncol. Minden részlet érdekelt, hiszen ezekből áll össze a népi kultúra teljessége. Magam is sok mindent megtanultam, tanító koromban Magyarvistán egy-egy kiló vajért sok mejjrevaló mintáját rajzoltam meg, varrni pedig egyenesen a legendás Pendzsi nénitől tanultam. – A rendszerváltás után a magyar állam több alkalommal is elismerte életművét. A 2005-ben önnek ítélt Csángó Kultúráért Díjat azonban visszautasította. Miért?
– Azt mondtam Bozóki Andrásnak, az akkori kulturális miniszternek, hogy a kitüntetések osztogatása helyett inkább készítsenek egy jól átgondolt támogatási rendszert. Persze, semmi foganatja nem volt, hacsak az nem, hogy a visszautasítás eléggé nehézkessé tette a szocialista kormánnyal való viszonyomat. Nemrég azonban, amikor felmerült a Hagyományok Háza megszüntetésének, illetve más intézménybe való besorolásának terve, Orbán Viktorhoz is levelet írtam, arra kérve, gondolják át alaposan a dolgot.
– Családja válaszúti birtokát ma a Kallós Alapítvány gondozza, benne a néprajzi múzeummal. Régóta ápolgatott terv volt, amely csak a megfelelő korra várt?
– A múzeum létesítése gyermekkori álmom volt. Már a kommunista időkben is megpróbálkoztam egyszer, az akkori válaszúti lelkésszel, Gudor Lajossal megbeszéltem, hogy erre a célra felújítjuk az üresen álló  kántori lakot. A megyei kultuszinspektor azonban tudomást szerzett róla, s megtiltotta a papnak a velem való közösködést. Pedig az anyag egy részét már ki is hordtam Válaszútra. Ezt követően kolozsvári lakásomba is kiszálltak leltározni a néprajzi múzeum emberei, cserepeket, textileket, mindent lajstromba vettek. Meggyújtom őket, de akkor sem adom oda, mondtam nekik. A csángó anyagot elrejtettem a padláson, majd Andrásfalvy tanácsára kijuttattam a pécsi múzeumhoz. Nagyon boldog voltam, amikor 2010-ben sikerült megnyitnunk a múzeumot. Akkor hatalmasnak láttam, de hamar rá kellett jönnünk, hogy még mindig nem elegendő, rengeteg fontos darabot őriznek még a ládák.
– Az ugyancsak az ön nevéhez fűződő szórványkollégium működtetésével immár a jövőt célozza. Milyen holnapot képzel a mezőségi szórványmagyarságnak?
– Amikor visszakaptam a válaszúti házat és birtokot, felajánlottam az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök idősek házát szeretett volna berendezni Válaszúton, én azonban már akkor határozottan elutasítottam a tervet, azt mondtam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek. Végül magunk indítottuk el 1999-ben a szórványiskolát, meglehetősen drámai körülmények között, mivel az öt beiratkozottból csak három gyermek jelent meg az első tanítási napon. Akkor Balázs-Bécsi Gyöngyi tanítónővel, az alapítvány mai elnökével elindultunk körme alá nézni a dolognak. Az 1989-es fordulat utáni egyházi összeírás alig huszonöt gyermeket „talált” a környéken. Mi viszont kilencvennyolcat. A különbség abból adódott, hogy a lelkészek a keresztelési nyilvántartást vették alapul, márpedig a vegyes házasságokban született gyerekek egy részét vagy ortodoxnak, vagy meg sem keresztelték. A harminc magyar lelket számláló Esztényben például a pap szerint nem volt magyar gyermek. A román óvodában tanító magyar óvó nénitől viszont megtudtuk, hogy a vegyes családokba születőket a közösség románként tartja nyilván. Így bukkant fel az esztényi völgyben kilenc gyermek – a semmiből. Ma százhúszan vannak az első négy osztályban, illetve a mezőgazdasági iskola kilenc-tizedikes osztályában. Sokan közülük nálunk találkoznak először a magyar nyelvvel. Ők a mi gyermekeink, ha őket elveszítjük, a jelenlegi családjaikról és az általuk alapítandó családokról is lemondhatunk.
Kallós Zoltán
Néprajzkutató, népzenegyűjtő, Válaszúton született 1926. március 26-án.  Legfontosabb könyvek: Balladák könyve: élő hazai magyar népballadák (Kriterion Kiadó, 1970; Helikon Kiadó, 1974), Új guzsalyam mellett, éneklettem én özvegyasszon Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa... (Kriterion Kiadó, 1973), Tegnap a Gyimesben jártam, Gyimes-völgyi lírai dalok (Martin Györggyel közösen, Budapest, 1989), Ez az utazólevelem: Balladák új könyve kazettával (Akadémiai Kiadó, 1996), Világszárnya: moldvai magyar népmesék (Stúdium, Kolozsvár, 2003), Elindulék este guzsalyasba… – moldvai magyar népköltészet (Stúdium, Kolozsvár, 2004). Legfontosabb díjak, elismerések: Magyar Művészetért Díj (1993), Kossuth-díj (1996), Julianus-díj (1996), Martin György-díj (1997), Magyar Örökség Díj (2000), Corvin-lánc (2001), a Csángó Kultúráért Díj (2005 – visszautasította), Hazám-díj (2006), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), a Nemzet Művésze (2014), a Magyarországi Református Egyház tiszteletbeli presbitere, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Válaszúton él és alkot.
 Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kallós Zoltán kapta a Szent István-díjat
Mind a magyarországi, mind az erdélyi sajtó érdektelenséggel viszonyult az eseményhez: az Esztergomi Vármúzeum Lovagtermében szeptember 17-én 14. alkalommal tartották meg a Szent István-díjátadó ünnepséget.
Idén Kallós Zoltán, a 90. életévét tavasszal betöltött jele erdélyi néprajzkutató és népzenegyűjtő kapta a rangos kitüntetést. Ugyanakkor Lábik János 83 éves, Pro Urbe-díjas párkányi (ma Štúrovo Szlovákiában) festőművész munkásságát Szent István-emlékéremmel ismerték el.
A díjat az esztergomi körzeti televízió vezetője, Bihari Antal alapította 2001-ben. A díjjal az elmúlt években olyan személyiségeket ismert el a Szent István Alapítvány, akik munkásságukkal példaértékű tevékenységet fejtenek ki a magyarság összetartozása és megmAradása érdekében. A rendezvényen jelen volt a korábbi díjazottak néhánya, egyházi és közéleti személyiségek, a környékbeli polgármesterek, több magyar politikai szervezet képviselője. Tiszteletét tette Schmidt Pál volt köztársasági elnök és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kozma Imre római katolikus pap, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító vezetője és számos korábbi kitüntetett. Lábik János tiszteletére Párkányból is sokan érkeztek.
A Válaszúton élő Kallós Zoltán, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni a rangos rendezvényen, az ő nevében a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, Balázs Bécsi Gyöngyi vette át a díjat. A kitüntetett méltatását Rétvári Bence parlamenti államtitkár és Jankovics Marcell, a Szent István-díj Alapítvány elnöke mondta el. Mindketten értékelték azt a hatalmas életművet, melyet Kallós Zoltán nemcsak Erdélyben, de az összmagyarság érdekében megalkotott. „A népi kultúra, a népzene egyik legnagyobb mecénása, ma élő Bartók Béla-értékű egyénisége ő a nemzetnek” – hangzott el az államtitkár méltatása során.
A rangos díjat a kuratórium döntése alapján már sok ismert közéleti személy megkapta az elmúlt 15 évben, sorrendben: Orbán Viktor, Tőkés László, Duray Miklós, Nemeskürty István, Püski Sándor és felesége, Wittner Márias és Dosztál Béla, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, Béres József és családja, Egerszegi Krisztina, Makovecz Imre, Halzl József, Tamás Ilonka és Burián László, Lech Wałęsa, Pozsgay Imre. (2008 nem adták ki a díjat, ugyanis a kuratórium Sólyom László akkori köztársasági elnöknek ajánlotta fel a kitüntetést, aki hivatali ideje alatt nem fogadott el külön díjakat.)
A díjat képező Szent István emlékszobor 30 centiméter magas, bronzból készült és márványtalapzaton áll, Melocco Miklós szobrászművész alkotása. Szent Istvánt ábrázolja, amint két kezével magasba emeli a keresztet nemzete előtt, és hirdeti: „Így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely, ha elvész: / Róma ledűl, és rabigába görbed.” (Berzsenyi Dániel: A Magyarokhoz)
Az idei esztergomi díjátadó színvonalas kultúrműsorában nagy szerepet kaptak a magyar népdalok és a néptánc.
itthon.ma

Népzene- és néptánctalálkozó zajlik Sepsiszentgyörgyön
Kallós Zoltán életművét összegző kiállítással, oltszakadáti szokásokat bemutató fotótárlattal és a Duna Művészegyüttes előadásával kezdődött pénteken Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és néptánctalálkozó. Ma a meghívott hagyományőrzők, a házigazdák és vendégegyüttesek mutatkoznak be a hagyományos gálaműsoron, vasárnap a gyermektáncosoké a főszerep.
Kallós Zoltán kutatásainak és nemzetmentő tevékenységének fontosságát emelte ki Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az Indulj el egy úton... című kiállítás megnyitóján a múzeum Toleranciatermében. Kallós Zoltán életútját, munkásságát Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár ismertette, kiemelve, hogy a Válaszúton született Kallós az erdélyi és a moldvai folklórral nem tankönyvek segítségével ismerkedett, hanem már gyermekfejjel szervesen belenevelődött szülőfaluja, szülőföldje magyar, román és cigány néphagyományaiba. Sorolta fontosabb állomásait: Válaszút, Kolozsvár, Vista, a moldvai Lészped, Gyimes, újból Kolozsvár és újból Válaszút, ahol jelenleg is él. Kallós Zoltán a XX. század egyik legszerencsésebb kezű és legtermékenyebb magyar folklórgyűjtője, aki szervesen folytatta Bartók és Kodály munkásságát – hangsúlyozta Pozsony Ferenc. „Meg tudta szólaltatni az erdélyi és a moldvai falusi embereket, tudásuk legjavát tudta hangszalagra rögzíteni. A Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben évtizedeken át gyűjtötte a folklór számos műfaját, különösen az énekes és a hangszeres zenét, a népszokásokat, valamint a díszített tárgyakat. (…) Folyamatos szakmai, emberi és morális támogatást, biztatást kapott Kodály Zoltántól, Jagamas Jánostól, Andrásfalvy Bertalantól, Martin Györgytől és Hofer Tamástól, valamint számos más, kiemelkedő magyar művésztől, értelmiségitől.” Kallós Zoltánnak meghatározó szerepe volt az erdélyi és a magyarországi folklorizmus és táncházmozgalom kibontakoztatásában, nemzedékek sorát nevelte a néptánc és a népzenekultúra szeretetére – emelte ki a méltató.
A Kallós-kiállítást a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum állította össze és mutatta be tavaly márciusban Szentendrén, Sepsiszentgyörgyön január közepéig lesz látható. A tárlat történetét Bereczki Ibolya, a skanzen aligazgatója ismertette, aki lapunknak elmondta, a kiállított anyag a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a szentendrei szabadtéri múzeum és a válaszúti Kallós Múzeum tulajdona. A Kallós által kutatott négy tájegység egy-egy külön tömböt képvisel anélkül, hogy megbontaná a kiállítás egységét, a viseletek, cseréptárgyak mellett kiemelt helyet kapnak azok a fotók, amelyek Kallós adatközlőit, valamint gyűjtéseinek néprajzos útitársait örökítik meg, és üveg alatti kazettában láthatjuk azt a Loewe Opta típusú magnetofont, amit Kodály Zoltán adott Kallós Zoltánnak, és amely sokáig volt munkaeszköze a néprajzgyűjtőnek.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről, a válaszúti szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott rövid ismertetőt, kiemelve: azon dolgoznak, hogy mindazt a tudást, amit Kallós Zoltán összegyűjtött, átadják minden nemzedéknek, hisz a gyűjtések igazi célja a továbbadás, az értékek továbbéltetése. A tárlatnyitón közreműködött a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes.
Egy másik kiállítótérben, a Háromszék Táncstúdióban a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágából nyújtottak ízelítőt Ádám Gyula és Kovács László Attila fotói, amelyek két oltaszakadáti táborban születtek. A megnyitón Hankó Szilamér jelenlegi pürkereci evangélikus lelkész, aki 2010 és 2013 között szolgált Oltszakadáton, ismertette a száztíz lelkes magyar közösség életét, a képek pedig a helyi mestereket, a húsvéti kakasverőket, a lányok húsvéti megáldását és hétköznapi pillanatokat örökítenek meg.
Este a budapesti Duna Művészegyüttes a Tamási Áron Színházban mutatta be a Juhász Zsolt rendezte Puszták népe című táncszínházi produkciót, amelyben megjelenik a Mezőföld tánckultúrája mellett Magyarország más tájegységein valaha cselédsorban élők táncvilága is somogyi, sárközi, zalai, felvidéki, szatmári falvak és a Hortobágy lakóinak táncai révén. A találkozó első napja táncházzal zárult, ahol az addigi nézők közül is előkerültek a táncoslábúak. Fekete Réka
Háromszék
Erdély.ma

Örök értékeink
Kallós-kiállítással nyílt meg a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozó
A meghívott vendégek és a házigazdák jóvoltából az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgy közönsége ismét tiszta forrásból meríthetett és annak tükrében gyönyörködhetett a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozón.
A rendezvény Kallós Zoltán életmű-kiállításának megnyitójával kezdődött, az oltszakadáti szokásokból ízelítőt nyújtó fotótárlat bemutatásával és a Duna Művészegyüttes fellépésével folytatódott. A szombat esti gálaesten hivatásos és műkedvelő táncegyüttesek, valamint hagyományőrzők gyönyörködtették fellépésükkel a nagyérdeműt. Vasárnap pedig a zsenge korosztály érdeklődő tagjait vezették be a kézművesség fortélyaiba, majd a megye több vidékéről összesereglett gyerektáncosok és énekesek mutatták be tudásukat. A rendezvény mindhárom napja táncházzal zárult.
A szépszámú érdeklődőt és vendégeket köszöntő Vargha Mihály, a kiállításnak otthont adó Székely Nemzeti Múzeum igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a Kallós-jelenség és annak hozadéka összegzésére a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkaközössége vállalkozott az elmúlt esztendőben. Nem rejtette véka alá, hogy merész ötletnek tartotta a Kallós Zoltán által bejárt út állomásainak, valamint az ennek során összegyűjtött néprajzi, illetve népzenei anyag hihetetlenül gazdag tárházának egy kiállítás keretei között történő bemutatását, éppen ezért nagy öröm számára, hogy ez végül jól sikerült.
Négy tájegység külön tömbként
A január közepéig látogatható tárlat történetét a szentendrei skanzen aligazgatója, Bereczki Ibolya tárta a jelenlévők elé, kiemelvén, hogy anyagában a Kallós által kutatott négy tájegység külön tömbként jelenik meg. Ugyanakkor Pozsony Ferenccel együtt felhívta a figyelmet a gyűjtő dokumentum- és művészi értéket egyaránt képviselő fotóinak közszemlére helyezett példányaira, melyeken kívül a Kodály Zoltán által neki ajándékozott és munkaeszközként használt Loewe Opta típusú magnetofon is megtekinthető.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről és a szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott tömör ismertetőt. A meghitt és emelkedett hangulatú eseményt a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes közös fellépése zárta.
A Háromszék Táncstúdió előcsarnokában berendezett és a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágát rögzítő fotókiállítás nem csak a találkozó újabb mozzanatát jelentette, hanem színfoltját is. Ennek megnyitóján Hankó Szilamér egykor ott szolgáló evangélikus lelkész elevenítette fel a falu egyedi hagyományait, melyek egy részét Ádám Gyula és Kovács László Attila művészi alkotásai rögzítettek a jelennek és jövőnek.
Teltházas gálák
A budapesti Duna Művészegyüttes Puszták népe című, Juhász Zsolt rendező által megálmodott táncszínházi előadását a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt termében mutatták be. A darab összeállításában a rendezőt Illyés Gyula azonos című, emlékezéssel átszőtt társadalomrajzi kötete ihlette, melyben a szerző a Magyar-Alföld népének sorsáról és mindennapjairól, vagyis munkájáról, öröméről, bánatáról írt. És hogy ezt a tánc nyelvén miként sikerült megjeleníteni, arról a végén felcsattanó, majd hosszú percekig szűnni nem akaró taps mindent elárult!
Szombat este ugyancsak a Tamási Áron Színházban, teltház előtt tartották meg a gálaestet. Ezen a Duna Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és Százlábú, valamint a gyimesfelsőloki Kesice néptáncegyüttesek, továbbá a Csombordról, Magyarpéterfalváról, Magyarbecéből, Szásznagyvesszősről és Dombóról érkező táncosok fellépése szintén fergeteges sikert aratott, melyhez a talpalávalót húzó Heveder és szászcsávási zenekar muzsikája és a fellépő népdalénekesek szárnyaló hangja is nagyban hozzájárult. Amint a bevezetőben már említettük, vasárnap a gyerekeknek szerveztek kézműves-foglalkozásokat, és ők voltak a gálaműsor főszereplői is, melyen sepsiszentgyörgyi, illetve erdőfülei, nagybaconi, illyefalvi, kézdiszentkereszti és vargyasi néptáncegyüttesek szereztek örömet a nagyérdeműnek.
Kicsoda Kallós Zoltán?
A kivételes személyiség életét és munkásságát Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató, egyetemi tanár foglalta össze. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Kallós Zoltán a Kolozs megyei Válaszúton született és él, ahol az általa létrehozott alapítvány segítségével néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot működtet. Az elemi osztályokat helyben végezte el, gimnáziumba Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön járt, tanítói diplomát pedig szintén Kolozsváron szerzett 1946-ban. Két éven át a kalotaszegi Magyarvistán, illetve a katonaság után Köbölkúton tanított, és folytatta egyre nagyobb hévvel a már diákkorában megkezdett népzenei és néprajzi gyűjtést.
Később bekapcsolódott a kolozsvári Folklór Intézet munkájába, miközben a Zeneakadémián tanult, majd egy éven át a moldvai magyar faluban, Lészpeden tanított. Itt döbben rá az állam elrománosító politikájára, mely a Kárpátokon túli magyarok addig megőrzött hagyományait is pusztulással fenyegette, ezért megszállottként lát neki a gazdag néprajzi, valamint vokális és hangszeres anyag összegyűjtéséhez. Tevékenységét a napról napra izmosodó diktatúra nem nézte jó szemmel, s mivel a sorozatos figyelmeztetések és fenyegetések ellenére sem volt hajlandó abbahagyni, letartóztatták, elítélték és két évre bebörtönözték.
Ezalatt a hatóságok betiltották a moldvai iskolákban a magyar nyelvű tanítást, így a Gyimesekben telepedett meg, ahol a nyolc év alatt faipari munkásként is dolgozott, hogy a gyűjtést folytathassa. A későbbiekben szabad művészként visszaköltözött Kolozsvárra, és a továbbiakban sem feledkezve meg a moldvai magyarságról, Erdély különböző vidékein, főleg Kalotaszegen és a Mezőségen gyűjtögette a magyar néptánc, dal és költészet még fellelhető gyöngyszemeit. Népszerűvé a Kriterion Kiadónál 1970-ben megjelent Balladák könyve tette, mely egyúttal meghozta számára a szakma elismerését is. Első gyűjteményes kötetét az idők során továbbiak követték, melyekben felbecsülhetetlen értékű anyagot mentett át az utókor számára.
Méltatója szerint a tavasszal 90. életévét betöltő Kallós Zoltán még életében jelképpé vált, hatása pedig messze túlnő folklórgyűjtői munkásságán. Nélküle és Martin György nélkül ugyanis nem lett volna például táncház-mozgalom, s így népzene- és népdalkincsünk sem vált volna széles rétegek kultúrája, valamint mindennapi élete részévé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újabb elismerés Válaszútra: Balázs Bécsi Gyöngyit díjazták Budapesten
Az Életműdíjat Sára Sándor filmrendező; a Nagydíjat Törőcsik Mari színművész; az Aranyérmet Osskó Judit építész, újságíró; a Művészeti Írói Díjat Bertha Zoltán irodalomtörténész, akadémikus; a Kováts Flórián Emlékérmet pedig Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Alapítvány elnöke kapta tegnap, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlésen.
Sára Sándor filmrendező munkássága és életműve elismeréseképpen vehette át a kitüntetést, a díj hatmillió forinttal jár.Törőcsik Mari színművész a korábbi két évben létrehozott kiemelkedő művészeti teljesítménye elismeréseképpen érdemelte ki a Nagydíjat, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója vett át. A díj négymillió forinttal jár.
Osskó Judit építész, újságíró a magyar kultúra és művészet társadalmi elismertsége érdekében végzett munkája, tevékenysége elismeréseképpen vehette át az Aranyérmet.
Művészeti Írói Díjat vehetett át Bertha Zoltán a magyar művészet közkinccsé tétele érdekében folytatott tevékenysége, ismeretterjesztő művészetelméleti munkássága elismeréseképpen. A díj kétmillió forinttal jár.
Balázs Bécsi Gyöngyi a művészetszervezés, művészetigazgatás területén végzett kiemelkedő tevékenységéért érdemelte ki a Kováts Flórián Emlékérmet. A díjban az részesülhet, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervezőmunkát végez, a művészetszervezés, a művészeti igazgatás területén kiemelkedő tevékenységet folytat. Szabadság (Kolozsvár)

Kárpát-medencei civil szervezetek képviselői találkoztak Szamosújváron
Romhányi András, a Civil Akadémia megalapítója, a Magyar Kollégium elnöke a Kárpát medencei civil szervezetek vezetőit hívta össze egy-egy találkozóra az akadémia címén a találkozó-sorozat elindításakor. A tagok magyarok, s bár hét ország állampolgárai, közös céljuk a magyar kultúra továbbadása. Ezért is nagyon könnyen megtalálták a közös hangot, és évek óta találkoznak, mindig más helyszinen. A XVI. Civil Akadémia házigazdája idén Szamosújvár volt, szervezője pedig a szamosújvári Téka Alapítvány és a kolozsvári EMKE.
Szamosújvárra csütörtök este érkeztek a résztvevők, majd pénteken mezőségi kiránduláson vettek részt. Velük tartott Paróczi Ákos, a Téka idei Petőfi ösztöndíjasa is, így ő is megismerhette a tájegységet. Előtte a tavaly átadott Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumba néztek be, ahol a szamosújvári gyerekek mellett a Mezőség öregedő, szórványosodó falvainak gyerekei is tanulnak
Első megállójuk Feketelak volt, ahol megtekintették a templomot Hideg István refomátus lelkész bemutatásában, a tájházat illetve a Téka Alapítvány táborközpontját. Ezután Pusztakamarás felé vették az irányt. Ott Széman Péter mutatta be Sütő András szülőházát, illetve ennek jövőjéről is elbeszélgettek. A buszos utazás közben a Kard és kasza földjén a Tóvidék szépségeit, letűnt korok emlékeit is megtekintették. A széki Sóvirág panzióban elfogyasztott ebéd után meglátogatták a széki templomot, ahol Sallai Márton lelkipásztor mesélt a falu és a templom múltjáról, de a templom felújításának történetét is ismertette. Ugyancsak Széken, a Holland Misi néven ismert holland származású, néptáncot kedvelő úriember tulajdonában álló tájházban Korniss Péter kiállítását is megnézték. Szamosújvárra visszatérve az örmény székesegyházat tekintették meg. A tartamas napot vacsora és Vincze László borkóstolója zárta.
Széman Péter, EMKE-elnök számolt be a szombati nap programjairól. – A finom reggeli után – sajnos két busszal, mert nem találtunk egy olyan nagyobb buszt, amivel együtt mehettünk volna, átkocsikáztunk Válaszútra. Itt az idén felavatott kávézóban Balázs-Bécsi Gyöngyi adott szakszerű eligazítást a Kallós Alapítvány létrejöttéről, tevékenységéről, és arról a rengeteg eredményről, amit elértek a mezőségi szórványoktatás, illetve szakoktatás terén. Megtekintettük a Kallós Zoltán által gyűjtött rendkívül gazdag néprajzi múzeumot, majd sietve indultunk tovább, mert Kolozsváron a Házsongárdi temető nyugati bejáratánál várt ránk idegenvezetőnk, Gergelyné Tőkés Erzsébet. Kezében tartva a főúri kripták kulcsait, sorra látogattuk végig a Házsongárd Alapítvány által felújított kriptákat, a nagy tudósok, 1848-as honvédek, egyházi méltóságok, írók, költők, színészek síremlékeinek egy részét, miközben megismerkedhettük Erdély, Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia történelmével – vázolta a programokat az EMKE-elnök.
Ezt követően a temetőből átsétáltak a Heltai Alapítványba, ahol ízletes ebéd elfogyasztása közben felhívták telefonon Pillich Lászlót, az első nem budapesti szervezésű Civil Akadémia szervezőjét és vendéglátóját. Délután rövid sétát tettek a főtéren, Mátyás király szülőházánál és a Farkas utcában, ismerkedve a történelemmel, Deák Árpád történelemtanár, szakavatott idegenvezető segítségével. – A sok ismeretanyag és érdekesség közül, csak párat emelnék ki, például azt, hogy Kacsóh Pongrác a kolozsvári, (a kezdetekkor Apáczai Csere János által vezetett) református kollégiumban tanult, majd ebben az utcában járt a Ferencz József Tudományegyetemre és itt végzett először zenei tanulmányokat. De itt tudhattuk meg azt is, az ékes latin nyelvű feliratnak köszönhetően – hogy itt volt Erdély első egyeteme (főiskolája), amelyet 1582-ben Báthory István fejedelem, lengyel király alapított, vagy, hogy ebben az utcában nyílt meg Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza, illetve, hogy a kolozsvári magyar színház öt évvel idősebb a budapesti Nemzeti Színháznál – elevenítette fel a Farkas utcai séta során elhangzottakat Széman.
A városnézést civil találkozó követte az EMKE Györkös Mányi Albert emlékházában, amely a közművelődési egyesület kulturális tevékenységeket lebonyolító helyszíne, ahol a csapatot az EMKE kulturális referense, Széman Emese Rózsa fogadta. Beszámolt tevékenységéről az Életfa Családsegítő Egyesület (Adorjáni Katalin), valamint az Áldás Népesség Egyesület (Varga Mihály Márton). – A Házsongárd Alapítvány tevékenységéről, magáról a temetőről szóló albummal idegenvezetőnk még a délelőtt folyamán mindenkit megajándékozott, amit ezúton is köszönünk. Az idő rövidsége miatt az EMKE bemutatása igencsak rövidre sikeredett, de remélem, hogy a tartalmasan eltöltött nap után sok élménnyel gazdagodva érkezhettünk vissza Szamosújvárra, ahol csodálatos néptánc bemutató, valamint fenséges vacsora várt – zárta beszámolóját Széman.
Este a Téka Alapítvány munkatársainak illetve önkéntescsapatának egy részével találkoztak. Vacsora előtt fellépett az Ördöngös zenekar és a Kaláka néptáncegyüttes táncosainak egy része, és az est részeként a részvevők összefoglalták tapasztalataikat. Vasárnap Rózsa Sándor sírjának megtekintése után búcsút vettek egymástól.
Sok pozitív üzenetet fogalmaztak meg, jó érzés volt hasonló érdeklődésű és hasonló munkát végző civilektől elismeréseket kapni. Egymás munkájának elismerése, pozitív megerősítése valószínűleg a titka annak, hogy a Civil Akadémia tagjai családias hangulatban találkoznak évente, hogy lélekben megerősöve, szellemileg feltöltődve tovább tudjanak haladni a vállalt feladatok nem mindig egyszerű mindennapjaiban. Romhányi András / Szabadság (Kolozsvár)