Válaszolt az MPP-nek a Néppárt
Nem fogadja el a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetőségének múlt héten elhangzott, a jelöltállítást illető kritikáit az EMNP kézdiszéki szervezete. A néppártiak emellett minden a két alakulat jó együttműködését megbontó kezdeményezést elutasítanak.
A Balázs József Attila elnök által aláírt rövid közleményben az alakulat illetékesei leszögezik, hogy Rácz Károly ügyét végig figyelemmel követték. Részükről örömmel nyugtázták, hogy „az igazságszolgáltatás elfogulatlanul látta el feladatát”, viszont felhívják a figyelmet, hogy „ez az ügy egyben arra is figyelmeztet, hogy a politikusoknak mindig becsületesen, szabályosan kell eljárnia”. Főképp, ha ellenzékiről van szó, akinek a helyzete sokkalta bonyolultabb, mivel nehezebb körülmények között kell dolgoznia – vélik az EMNP kézdiszéki képviselői.
Ami a jelöltállítást illeti az alakulat meglátása szerint a pártnak joga és kötelessége volt, és lesz jelöltet állítani minden választáson. Ezt egyrészt a demokrácia szabályai, másrészt a közel 2400 céhes városbeli szimpatizánsaink is megkövetelték – olvasható a közleményben.
Végül felhívják arra a figyelmet, hogy Kézdivásárhelyen az EMNP és MPP frakciók együttműködése példamutató, és ezt a továbbiakban is fenn kell maradjon. Ennek szellemében elutasítanak minden olyan megnyilvánulást, amely „az együttműködést korlátozni, befolyásolni próbálná, bármely részről jöjjön is” – szögezik le.
A hétfőn közzétett álláspont Kulcsár Terza Józsefnek, az MPP háromszéki elnökének múlt héten elhangzott kijelentései nyomán született. A polgári politikus, mind az RMDSZ-nek, mind az EMNP-nek felrótta, hogy a Rácz Károly, Kézdivásárhely előző polgármesterét illető korrupciós vádak kapcsán az ártatlanság vélelmét nem tartották szem előtt. Az elnök ugyanakkor a Néppárttal kapcsolatosan azt is kifogásolta, hogy a céhes városbeli jelöltállításukkal megosztották a szavazókat, és így nyerhetett az RMDSZ jelöltje, az egyébként abszolút esélyes Rácz Károllyal szemben. Kulcsár Terza bocsánatkérésre szólította fel a két alakulatot, erről viszont az EMNP közleményben nem esik szó.
Székelyhon.ro

Írók a Sétatéren
Irodalmi korzó a magyar kultúra napján 
A könyvkiadóként működő kolozsvári Sétatér Egyesület a magyar kultúra napja tiszteletére egy kisebb költő-különítményt indít felolvasó körútra: január 21-én, csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Menta kávézóban, január 22-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban és január 23-án, szombaton 19 órától Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Ház galériájában.
A résztvevők mind „válogatott” író- és költőlegények: Szentmártoni János költő, író Budapestről érkezik, 2010 óta tölti be a Magyar Írószövetség elnöki tisztjét, nyolc évig szerkesztette a Magyar Napló Könyvkiadó Az év versei című reprezentatív antológiát. 
Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, műfordító, a Hévíz irodalmi folyóirat szerkesztője. 2014-ben, a Heven Street Seven együttes frontemberével, Szűcs Krisztiánnal közösen útjára indította a Szűcsinger nevű zenés irodalmi sorozatukat, mely hamarosan új albummal jelentkezik. 
Hazai tájakról, Kolozsvárról érkezik Király Zoltán költő, műfordító, ő az, aki a Sétatér Egyesület elnökeként kitalálta az „irodalmi korzózást”. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költőt, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjét nem kell különösebben bemutatni, sokszor megfordulta magát Háromszéken, Fekete Vince József Attila-díjas költőt, főszerkesztő-helyettest meg főként nem, ő a kézdivásárhelyi est házigazdájaként is hozzáteszi a magáét, hogy a hallgatóság ne unatkozzon. Végül, de nem utolsósorban: egyre többet hallani a kézdivásárhelyi Dimény H. Árpád költő, szerkesztő nevét is, aki első, Apatológia című kötetével szerzett magának elismerést. A sepsiszentgyörgyi rendezvény házigazdája Szonda Szabolcs költő, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. 
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Költők a galériában
Felolvasó-körúttal ünnepelték a magyar kultúra napját 
Szombaton este a kézdivásárhelyi Vigadó Galéria volt az utolsó állomása a kolozsvári Sétatér Egyesület által, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett felolvasó-körútnak. A háromnapos turné csütörtökön Székelyudvarhelyen kezdődött, pénteken Sepsiszentgyörgyön beszéltek költészetről, és olvastak verseket az erdélyi és magyarországi szerzők.
A Vigadó Galéria szűknek bizonyult, újabb székeket kellett behozni a nagyrészt középiskolások által zsúfolásig megtelt terembe. Az est házigazdája, moderátora a kézdivásárhelyi Fekete Vince költő – akit történetesen a magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért-díjjal tüntettek ki Kolozsváron – köszöntötte a jelenlévőket, majd a „hogyan lesz költő az ember?” kérdéssel indította a beszélgetést.
Szálinger Balázs József Attila-díjas, keszthelyi költő, műfordító szerint kell hozzá ihlet, tehetség, jó ötlet, de mindez szorgalom nélkül mit sem ér. Dimény H. Árpád költő, szerkesztő úgy vélte, kell egy mester is, egy irányító, és arról kell írni, amit megtapasztaltunk. Szentmártoni János budapesti költő-író, a Magyar Írószövetség elnöke korán érő típus: már 9 évesen, egyetlen hétvégén megírta első – igaz, mindössze másfél oldalas – regényét. Király Zoltán, a Sétatér Egyesület elnöke, bár a családban költők vették körül, középiskolásként a Brassai-líceum iskolaújságában publikáló „költők” hatására kezdett versírásba. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője és Fekete Vince az első meghatározó olvasmányélményeiről szólt.
A következő téma kisebb vitát eredményezett a „mitől lesz vers a vers?” kérdésről eltérően vélekedő szerzők között. Király Zoltán szerint az a vers, amit az olvasó annak tekint, Lövétei úgy vélte, a versben érzésnek, gondolatnak és harmóniának kell lennie. Szentmártoni szerint attól vers a vers, hogy az adott gondolatot nem lehet másképp elmondani, Dimény meghatározását (elég, ha a szerző versnek tartja alkotását) Szálinger kevesellte, kijelentve, az alkotással hatást kell elérni valakiben. Az irodalmi est záróakkordjaként a szerzők egy-egy versüket olvasták fel.
Fekete Vince lapunknak is nyilatkozott:
– Célunk az volt, hogy közelebb hozzuk a verset az olvasóhoz mondta. – Az, hogy a jelen lévő, Facebookon felnőtt középiskolásokat érdekli még a költészet, és ilyen sokan összegyűlnek szombat este egy ilyen találkozón, úgy vélem, nagyon nagy eredmény. Örülök, hogy egy kicsit vitáztunk, hiszen nem vagyunk egyformák, nem ugyanúgy gondolkozunk a költészetről, mindenikünk más-más hangú költő, másképpen ír, ellenkező esetben egymást utánoznánk. Az ilyen termékeny vita hasznos, úgy vélem, a közönség előtt is felvállalható.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Állami pénzköltészet? (új fejezet a kultúrharcban)
Szereztem 150 milliót a fiatal magyar irodalomnak, mit szóltok hozzá? Alávaló senki vagy. Bojkottálunk, nem kell a pénzed. Inkább fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. A szolgalelkűség és a szabadság csapott volna össze az elmúlt két hét petőfis hevületet idéző magyar irodalmi-politikai vitájában? Aligha.
Az új esztendő első nagy ,,kulturális” híre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 150 millió forintot bocsát a frissen megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. rendelkezésére, hogy segítse a kortárs magyar irodalom felfrissülését. Az új szervezet vezetője Orbán János Dénes brassói születésű, József Attila-díjas költő, a 90-es évek erdélyi irodalmának mindenese, a legendássá vált Előretolt Helyőrség című lap és könyvkiadó vezetője, a híres kolozsvári irodalmi kávéház, a Bulgakov volt társtulajdonosa, akinek meghívását nemcsak a romániai, hanem az anyaországi írók is szívesen vették. Mások mellett az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalom szemléleti megújulása, az új nemzedék felkarolása, menedzselése, a magánmecenatúra feltámasztása. Ez utóbbi a szabadsághívők szemében ma is szálka. Most a friss események nyomán újfent Orbán szemére vetik, hogy monográfiát írt Méhes Györgyről, a népszerű regényíróról, aki történetesen egyik fő támogatójuk — Nagy Elek, a Vegyépszer egykori vezetője — apja volt, továbbá szövetséget kötött a dúsgazdag Böszörményi Zoltánnal, akinél többet vélhetően senki sem tett a romániai magyar irodalomért, de egyébként költő és prózaíró.
Az egykori tanúk állítják, soha annyi fiatal nem verselt Erdélyben, mint abban az időszakban. És csodák csodájára a legtehetségesebbek meg is jelenhettek a lapban, később önálló kötetben. Nem tartozik a tárgyhoz, hogy az Előretolt Helyőrségnek voltak fiatalos vadhajtásai, és az idősebb pályatársak nem értették, miért kell egy Rejtő Jenő-ponyva címe mögé bújva harcolni például Sütő Andrásék hagyatéka ellen. Hogy a populáris irodalom elismertetése miért párosul neves mesterek munkásságának lekicsinylésével. Hogy minek a trágárság, a polgárpukkasztás. Valljuk be, belterjes témák ezek, ám ahogy L. Simon László egykori kulturális államtitkár, majd kormánybiztos esetében néhány éve, most is előkerülnek a konzervatív közönséget sokkoló, úgynevezett obszcén versek, a karaktergyilkosság immár bevett eszközei.
Azok a kilencvenes évek!
A kilencvenes évek második felétől olyan pezsgő irodalmi élet folyt Kolozsváron, mint sehol máshol. ,,1997 és 2000 között gyakran, talán havonta is mentem stoppal Kolozsvárra Pestről, ott voltam hétvégén, néha tovább is – emlékezik a Budapesten akkoriban helyét nem lelő, egykori joghallgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, akit arról kérdeztünk, milyen volt a sokat emlegetett kolozsvári költőiskola. – Nem volt katedra, sem amolyan na, akkor most vegyük a te verseidet jellegű önképzőkör, hanem kocsmázás volt sok körbejáró kézirattal, sok fiatallal, idősebbekkel – az idősebbek is huszonévesek voltak, Orbán János Dénes, Sántha, Lövétei, György Attila. Jánosnak csodás érzéke volt a tehetségesek felismeréséhez, elég jó és nagy tekintélyű pedagógus volt. A versekről keményen és őszintén elmondta mindenki a véleményét. Ittunk, fiatalok voltunk, és sokat beszéltünk a versekről.” Vannak, akik az Előretolt Helyőrség szerepét eltúlozzák, Szálinger azonban realista: ,,2016-ból nézve, azt hiszem, a legnagyobb eredmény, hogy az egyik legfontosabb magyar irodalmi folyóirat, a Székelyföld szerkesztői is az Előretolt Helyőrségnél kezdték  pályájukat.” Vannak persze, akik úgy találják, főként mostanában, hogy az egykori helyőrségesek semmit sem tettek le az asztalra, Orbán János Dénes főszerkesztőt pedig előszeretettel kocsmai csaposként emlegetik. Verseiről, regényeiről, műfordításairól, szerkesztői munkájáról tudomást sem vesznek, és Szőcs Géza marosvásárhelyi születésű költő – jelenleg a miniszterelnök kulturális főtanácsadója – széles hátán felkapaszkodó ügyeskedőnek mondják. Politikai meggyőződésük azt diktálja, hogy tehetséges ember nem áll a kormány szolgálatába. Márpedig ő – immár Magyarországon – az új kormánynapilap, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetését is elvállalta, vélhetően egy komolyabb sarzsi reményében. S lám, meg is kapta 150 milliós jutalmát. Amikor a politikától távol maradni igyekvő alkotókat kérdeztük az ügyről és Orbán János Dénesről, többen csak megvonták a vállukat: ez van, ügyes fickó, remek elme, jobb költő, mint amilyennek gondolják, nyomulós fazon, Szőcs Géza samesza – jellemezték a helyzetet és pályatársukat, s nyomban nevük elhallgatását kérték.
Erdélyi maffia?
A január 8-ai első rövid híradás után Krusovszky Dénes József Attila-díjas fiatal költő emelte fel szavát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrehozása ellen. A finom intellektusú, szelíd és komoly alkotónak ismert, külföldön is megjelenő szerző – Szőcs Géza és Orbán János Dénes kapcsolata miatt – erdélyi maffiát vizionált a háttérben, az irodalmi élet demokratikus működésének megcsúfolását látta az új szervezetben. Felvetéseit Orbán több fórumon cáfolni igyekezett: szó sincs a meglévő irodalmi szervezetek, mindenekelőtt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) elleni támadásról, annál is kevésbé, mivel utóbbi szervezet létrehozásában maga is részt vett, s erre ma is büszke. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. programot dolgozott ki az ígéretes pályakezdők felkarolására, képzésére, az irodalmi pályán történő elindítására. A tehetségeket felnevelik, ösztöndíjjal segítik, első köteteiket kiadják.
Bár újabb és újabb részletek látnak napvilágot az elképzelésekről, a program egészét még senki sem látja át (hacsak nem a vagyonkezelők), így a vita továbbra sem szakmai, hanem politikai síkon zajlik. Annak ellenére, hogy Pion István sikeres slammer és poéta, a Magyar Nemzet munkatársa megpróbálta szakmai köntösbe öltöztetni ellenérzéseit: miért kell íróiskola, ha egyszer a Rektori Konferencia leszavazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának szakalapítási kérelmét? Pedig ott már többéves tapasztalat van, és a Lackfi János és Vörös István-féle kreatívírás-kurzusok számos tehetséges fiatalt bocsátottak ki. Bizony, kár volt az írói mesterképzést elutasítani, hiszen a világ számos híres egyetemén működik, csakhogy Orbán János Dénesék nem egyetemi képzésben gondolkodnak, s nem a Pázmány kenyerét akarják elvenni.
Ahogy a többi magas tandíjas íróiskoláét sem, hiszen ők, velük ellentétben nem pénzt kérnek, hanem a valódi tehetségeknek — szerte a Kárpát-medencében — ösztöndíjat kívánnak adni. Sajnos mindeközben arról nem esik szó, hogy ki és milyen szempontok alapján dönti el a jelentkezők sorsát. Ahogy a leendő mentorokról sincs hír. Csak a tervezett bojkottról, Petőfi hitvallásáról: szabadnak lenni mindennél fontosabb. A szabadság jegyében tudni vélik különféle pedagógiai szakértők, hogy Orbánnak nincs meg a megfelelő képesítése, és alkalmatlan arra, hogy fiatalokkal foglalkozzék. Nincs szükség új intézményekre, hiszen a meglévők is ellátják a tehetséggondozási feladatokat, érvel Pion is Krusovszky nyomán, s ebben van igazság, de ne feledjük, minden új testület felpezsdíti az életet a régiekben is, amire nagy szükség van. Ha Pion azt vetné fel, hogy nem új kötetekre, újabb és újabb fiatal írók és költők bemutatkozására van szükség, hanem őszinte, elemző kritikákra, teljesen egyetértenénk. A kortárs magyar irodalomnak ez a leggyengébb pontja. Nem véletlenül mondja Szálinger Balázs, hogy az egykori kolozsvári ,,költőiskola” legfőbb erénye a másutt nem tapasztalható könyörtelen igazmondás volt. A kocsmázások egy másik látogatója szerint üdítő volt, hogy ezt a társaságot nem fertőzte meg a pártpolitika, hogy fittyet hánytak a Budapesten dúló kultúrharcra.
Az elmaradt vita
Amikor a Heti Válasz arra kérte Orbán János Dénest és Krusovszky Dénest, hogy a Szemtől szemben rovatban, egy asztalhoz ülve próbálják meggyőzni az olvasókat igazukról, kitértek az újabb vita elől. Orbán levelében így fogalmaz: ,,Nem látom értelmét egy olyan politikai vitának, melynek végén eljutunk az illiberális ősrobbanás metafizikájának ontológiai dimenziójáig, miközben itt pusztán arról van szó (politika ide vagy oda), hogy van plusz (és másoktól nem elvont) 150 milla fiatal íróknak, és ebből lehet csinálni olyan innovatív dolgokat, amelyeket az egy százalékából nem lehetett megcsinálni.” Krusovszky pedig úgy véli, ő már mindent elmondott, most a JAK-on és a FISZ-en van a sor, legfeljebb mögéjük sorakozna fel, egyébként mérhetetlenül szomorú az ügytől, és attól, hogy megint nem sikerült valamit rendesen kibeszélni.
Valljuk be, mi is. Egyfelől: miért nem lehet örülni annak, ha a fiatal magyar irodalom pénzhez jut? Hogy nemcsak aranylábú fiúkat, hanem költői vénával megáldott tehetségeket is gondozunk? Másfelől: miért csak a támogatás megítélése után értesül az irodalmi közvélemény a tervekről? Miért nem előzte meg szakmai vita a programot? Végtére is állami pénzről van szó. Ugyan, miért nyitottunk újabb frontot a kultúrharcban?
Osztovits Ágnes (Heti Válasz). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)