Álomtájak – Gál Éva Emese grafikai kiállítása
A Gyergyói Nőkért Egyesület és a gyergyószentmiklósi Pro Art Galéria szeretettel meghívja 2010. október 22-én 17 órától a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériába (Gábor Áron út, 8. szám) Gál Éva Emese Álomtájak című grafikai kiállításának megnyitójára. Megnyitó beszédet mond Balázs József, festőművész. A kiállítás október 29-ig, 9-17 óra között látogatható. Támogatók: Communitas Alapítvány, GLASERDI képkeretező. irodalmikor.wordpress.com

Dicsértessék István pap népe!
„Bármerre megy az alfalvi, lelke maradjon itthon, hogy legyen, ami visszahúzza” – javasolta Balázs József festőművész a templom nyolcszáz éves ünnepére összeseregletteknek. Négynapos rendezvénysorozatot szerveztek a gyergyóalfalviak a jubileumra, hazatértek az elszármazottak, a településen egykor szolgáló papok, illetve számos világi méltóság is tiszteletét tette az eseményen.
Egyházi és kulturális rendezvények készítették elő a vasárnapi eseményt, amikor Jakubinyi György érsek újraáldotta a templomot, harangot szenteltek és emlékművet avattak.
Ünnepre hangolódni
Böjte Csaba ferences szerzetes az ünnepet megelőző három estén tartott missziós szentmisét, ahol nemcsak a hívek, a szónok is teret engedett érzéseinek, nevetések mellett a könnyek is peregtek. Csaba testvér a szép szó erejéről beszélt, a tisztességes munka fontosságáról, hisz Jézus sem segélyből élt, valamint az otthonról, mondván: ha van egy kicsi ház és abban egy család a szülőföldön, akkor az embernek mindene megvan. Ha ez nincs, semmije sincs.
Bíró János Antal atya, Erdély legidősebb római katolikus papja a fiatalsághoz szólt, biztatva, igényeljék a magyar állampolgárságot, hisz ő is, bár Trianon előtt született, és nem lett volna rá szükség, minap letette az esküt. A gyermekáldás elfogadására biztatta a családokat, mert akkor szép a fészek, ha madárfiak is vannak benne, majd kijelentette: számára a legnagyobb öröm tele templomot látni: “Megöregedtem, távozom ebből a világból, de tudom, életem nem volt hiába”.
Képzőművészet
Alfalvi képzőművészek tárlatát nyitották meg az iskola dísztermében, valamint a Vadárvácska táborban készült alkotásokat bocsátották árverésre, hogy méltó emléket állítsanak a Sövér Elek Alapítvány szintén most ünnepelt huszadik születésnapjára, legyen egy kis anyagi pótlék a 800 év Isten kezében művészalbum megjelentetéséhez.
Tíz alkotás szerepelt az aukción, melyek kikiáltási árát a megállapított érték feleként határozták meg. A Vadárvácska tábor megálmodója és házigazdája, Gál Mihály elmondta, az árverést követően csupán egy kép maradt a Sövér Elek Alapítványnak, egyet pedig az alfalvi önkormányzatnak ajándékoztak. Nyolcnak került gazdája, ebből ötöt Lázár Imre, a templom legújabb harangjának adományozója vásárolt meg. Volt kép, mely 830 lejért kelt el, a legkisebb kifizetett összeg is 600 lej volt. A bevételt a képzőművészeti album megjelentetésére fordítják, ebből és az adományozók összepótolásából a költségek hatvan százaléka biztosított – tudtuk meg. Hasonló aukció tízévenként szokott lenni az alapítványnál, a bevételt mindig nemes, jótékonysági célra fordítják, így tíz évvel ezelőtt a Küsmödi-ház megvásárlásához pótoltak hozzá. A 800 év Isten kezében album, mely 90 oldalas és 32 művész 75 alkotását foglalja magába, Alfalu több üzletében is kapható, illetve Gál Mihálynál is igényelhető 30 lejért.
Könyvbemutatók
A jövőnek biztosította az emlékezés lehetőségét Fülöp Sándor és Baricz Lajos is, akik ketten három kötetet tettek le az asztalra ezen ünnep alkalmával. Az őrállóink című közös kötet – amint a méltató, Lukács Mária elmondta – egy felmérhetetlenül hosszú, de hiánypótló munka eredményeként Alfalu eddigi papjait veszi sorba István paptól kezdve Adorján Imre jelenlegi plébánosig, aki így üzen az alfalviaknak: „Fogjuk meg egymás kezét, és vigyázzunk egymásra!” Fülöp Sándor elmondta: „Azokról a jó papokról írtunk, akik megtanították ezt a népet imádkozni”, Baricz Lajos római katolikus lelkipásztor, Borzont szülötte pedig a kötet értékét abban is látja, hogy így még inkább nyoma marad a templom nyolcszáz éves múltjának.
Szintén a nyolc évszázadot bizonyítja az ősi templom című kiadvány, melyet Fülöp Sándor, Alfalu díszpolgára állított össze a hitélet és Istenháza értékeinek rögzítésével. A hármas könyvbemutatón ismertették Baricz Lajos Hol van a mennyország? című kötetét is, melyben az írások helye a profán és szent közötti hídon van, hétköznapokat mutat be az ünnep szemüvegén át – amint Ferencz Attila méltatta.
Búcsús mise és harangszentelés
Szent Simon és Júdás, valamint Szent Margit tiszteletére szentelték az alfalvi templomot, e szentek életét ismertette Jakubinyi György érsek, aki prédikációjában az anyaszentegyházat Krisztus varratlan köntöséhez hasonlította, egy akolhoz, ahol sajnos több nyáj és több pásztor is van. „Kilépnék, ha nem hinném, hogy Krisztus egyháza a katolikus egyház” – fogalmazott az apostoli helytartó, a széthúzás ellen emelve szavát, hangsúlyozva, hogy a katolikus szó nem jelet mást, minthogy mindenkinek való, mindannyian együtt lehetünk itt.
Ő kongatta meg először a székelyudvarhelyi Lázár Imre és családja által a 800 éves templomnak adományozott harangot is. A harangöntő kisebb csengettyűket is hozott ezen alkalomra, ezzel ajándékozták meg azokat, akik oroszlánrészt vállaltak a jubileumi ünnepség megszervezésében.
Emlékállítás a jövőnek
Sok ember összefogása révén született meg az az emlékmű is, melyet a vasárnapi szentmise után szenteltek fel, Kiss Levente alkotása, melynek kivitelezését segítette Jakab Gyula vállalkozása, tanítványa, a szintén alfalvi Székely József pedig hajnaltól sötétedésig dolgozott a travertin megmunkálásán. Kő és bronz ötvözete az emlékmű, mely akárcsak a föld és fém találkozásakor, csodát idéz elő: teremtést, új élet születését, diadalt, mely az éggel köti össze az alfalvi földet – méltatta Balázs József az alkotást, az alkotóról, Kiss Leventéről pedig elmondta, az alfalvi Kiss Elek András-féle családból származik, nemsokára a község díszpolgáraként tisztelhetik.
Világi elöljárók helyezték el koszorúikat az emlékmű talapzatán, és elhangzott az üzenet is a fiatalságnak: vigyázzanak az emlékműre, százévente újabbakat állítsanak, hogy mindenki, aki itt jár, megbizonyosodjon: ez a föld székely volt, és az is marad
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Mindenkit befogadó kapu
Székely kaput visznek ajándékba a csíkszéki és udvarhelyszéki lakodalmas gazdák Földesre, a hetedik Kárpát-medencei Vőfélytalálkozóra.
Több mint 120 vőfély idézi fel a magyar lakodalmi szokásokat a november 29-30-án sorra kerülő Kárpát-medencei Vőfélytalálkozón, amelyen Csíkból és Udvarhelyről közel harminc lakodalmas gazda vesz részt. A gondolat, hogy ajándékba vigyenek egy székely kaput, januárban született meg, amikor Csíkrákoson megtartották a lakodalmas gazdák találkozóját. „Úgy gondoltuk, hogy ha már minket ilyen szívesen fogadnak, megvendégelnek, elszállásolnak, akkor mi is tartozunk annyival nekik, hogy ajándékot vigyünk, amit nagy szeretettel készítettünk a magyarországi barátainknak” - mondta el Antal Tibor kapufaragó mester, aki maga is lakodalmas gazda. „Tibor jött az ötlettel, és mi támogattuk” – egészítette ki Balázs József lakodalmas gazda. „Megkérdeztük a csíki kollégákat, bevontuk az udvarhelyieket is, nagy lelkesedéssel fogadták, és mindenki hozzájárult. A kapu kivitelezése önerőből valósult meg, minden gazda állta a részét nagy szeretettel.”
Az elkészült székely kaput péntek hajnalban szállítja ki Földesre hat lakodalmas gazda, és a Milleniumi parkban fel is állítják.
„Már hagyománnyá vált, hogy minden vőfélytalálkozón ültetünk egy fát. Egy háromszéki kollégánk pár éve faragott egy kopjafát, amelyet szintén ott a parkban állítottak föl, és azt a célt szolgálja, hogy a minden második évben megtartott vőfélytalálkozón az elhunyt gazdákról ott emlékezünk meg. Ez a székely kapu a kopjafa mellé lesz felállítva, az élő gazdákra emlékezteti majd az arra járókat, bármikor át lehet menni alatta. Egy kapu, amelyiknek nincs nyílója, egy nyitott világot ábrázol. Ha van, a külvilágot elhatárolja a belső világtól. Ennek nincs, mindenkit befogad” – magyarázta a kapu készítője.
„Szétdaraboltak, de el nem választhatnak”
Antal Tibor elmondta, a kaput csíki jellegű minta díszíti. „Meg vannak különböztetve vidékenként a mintakincsek, például az udvarhelyi egy kicsit gazdagabb, dúsabb, mint a csíkszéki. Ez egy patkóíves kicsi kapu, virágindás díszítés van rajta, a kapuszegélyt, a patkóívet egy herelapis szegélyű inda díszíti. A felirat nagyon fontos, rövid és szívet melengető. Varga Karcsi tanáromat – Isten nyugtassa – említeném meg, aki mindig azt mondta, hogy a kapufelirat legyen rövid és tömött, sokatmondó és valakinek a szívéhez szóló. Tehát nem véletlen, hogy ez a felirat került rá: Szétdaraboltak, de el nem választhatnak. Mert mi egy helyre tartozunk!”
Az idei vőfélytalálkozó egyik fénypontja az ajándékba szánt kapu avatása lesz, melyet november 29-én 11 órától tartanak. „Ha a Jóisten velünk lesz, akkor ezt kivisszük. Azt hiszem, aki részt vesz a gazdatalálkozón – ahová minden magyar tájegység gazdái meghívást kaptak –, megnézi és magyar szíve van, megáll és kicsit elgondolkozik rajta” – véli Balázs József.
A kapu faragója még hozzátette: „Én nagy-nagy szeretettel faragtam ezt a kaput, a szívem-lelkem benne van. Minden kaput nagy szeretettel faragok, de ezt különösen, valami arra késztetett, hogy legyen benne minden, ami belőlem telik.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Válaszolt az MPP-nek a Néppárt
Nem fogadja el a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetőségének múlt héten elhangzott, a jelöltállítást illető kritikáit az EMNP kézdiszéki szervezete. A néppártiak emellett minden a két alakulat jó együttműködését megbontó kezdeményezést elutasítanak.
A Balázs József Attila elnök által aláírt rövid közleményben az alakulat illetékesei leszögezik, hogy Rácz Károly ügyét végig figyelemmel követték. Részükről örömmel nyugtázták, hogy „az igazságszolgáltatás elfogulatlanul látta el feladatát”, viszont felhívják a figyelmet, hogy „ez az ügy egyben arra is figyelmeztet, hogy a politikusoknak mindig becsületesen, szabályosan kell eljárnia”. Főképp, ha ellenzékiről van szó, akinek a helyzete sokkalta bonyolultabb, mivel nehezebb körülmények között kell dolgoznia – vélik az EMNP kézdiszéki képviselői.
Ami a jelöltállítást illeti az alakulat meglátása szerint a pártnak joga és kötelessége volt, és lesz jelöltet állítani minden választáson. Ezt egyrészt a demokrácia szabályai, másrészt a közel 2400 céhes városbeli szimpatizánsaink is megkövetelték – olvasható a közleményben.
Végül felhívják arra a figyelmet, hogy Kézdivásárhelyen az EMNP és MPP frakciók együttműködése példamutató, és ezt a továbbiakban is fenn kell maradjon. Ennek szellemében elutasítanak minden olyan megnyilvánulást, amely „az együttműködést korlátozni, befolyásolni próbálná, bármely részről jöjjön is” – szögezik le.
A hétfőn közzétett álláspont Kulcsár Terza Józsefnek, az MPP háromszéki elnökének múlt héten elhangzott kijelentései nyomán született. A polgári politikus, mind az RMDSZ-nek, mind az EMNP-nek felrótta, hogy a Rácz Károly, Kézdivásárhely előző polgármesterét illető korrupciós vádak kapcsán az ártatlanság vélelmét nem tartották szem előtt. Az elnök ugyanakkor a Néppárttal kapcsolatosan azt is kifogásolta, hogy a céhes városbeli jelöltállításukkal megosztották a szavazókat, és így nyerhetett az RMDSZ jelöltje, az egyébként abszolút esélyes Rácz Károllyal szemben. Kulcsár Terza bocsánatkérésre szólította fel a két alakulatot, erről viszont az EMNP közleményben nem esik szó.
Székelyhon.ro

Ügyészség: Nyirő József nincs tiltólistán
Lezárták a gyergyószentmiklósi Nyirő-megemlékezés kivizsgálásának ügyét, az ügyészek szerint a januári rendezvény szervezői nem követtek el bűncselekményt – olvasható a nyomozást lezáró értesítésben.
Kisné Portik Irén A dokumentumot, miszerint a vizsgálatot bűncselekmény elkövetésének hiányában beszüntetik, Crudu Irinel Valeriu gyergyószentmiklósi főügyész írta alá.
Mint ismeretes, az ügyészség azt követően indított el vizsgálatot, hogy az Ethnographia Gyergyoiensis Alapítvány nevében Kisné Portik Irén, a Rákóczi Szövetség részéről pedig Selyem Antónia megemlékezés tartását kezdeményezte Gyergyószentmikóson Nyirő József születésének 125., illetve Tompa László halálának 50. évfordulójára.
Kisné javaslatára – aki az önkormányzat kulturális felügyelői munkakörét is betölti – a város saját programjai sorába emelte az eseményt. Ám mielőtt sor kerülhetett volna az ünnepségre, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok” megemlékezést rendeznek Nyirő József író tiszteletére.
Aurel Vainer parlamenti képviselő, a szövetség elnöke felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát, hogy foganatosítsanak határozott és sürgős intézkedéseket az akció megakadályozása érdekében.
„Szövetségünk nem ért egyet azzal a nézettel, miszerint egy író vagy művész esetében a művet szét lehet választani a politikai tevékenységtől, hiszen az ideológia befolyásolja az alkotást” – állapította meg közleményében az FCER. A szervezet a magyarországi fasiszta kormány közismert támogatójának nevezte az erdélyi írót, és úgy vélte, Nyirő írói munkásságának a méltatása is a fasiszta jelképek és személyek népszerűsítését tiltó, 2006/107-es számú törvény hatálya alá esik.
A megemlékezést a tiltakozás ellenére megtartották, és ügyészségi vizsgálat indult az ügyben. Kisné Portik Irént és Selyem Antóniát kezdeményezőként, Pál Leventét, a művelődési ház igazgatóját, illetve Balázs József festőművészt tanúként hallgatták ki. A június 28-án meghozott ügyészségi döntést 30-án kézbesítették Kisné Portik Irénnek, melyben részletesen olvasható az eljárás folyamata, a tanúk által elmondottak alapján az esemény mozzanatai, résztvevőinek száma.
Olvasható benne az is, hogy az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézettől kapott átirat szerint nem létezik olyan dokumentum, amely szerint Nyirő Józsefet bűnösnek találták volna fasizmus, rasszizmus vagy más, közösség ellen elkövetett bűntényben. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségétől kért bizonyítékok, dokumentumok kapcsán válaszként az érkezett, hogy újabb aktákkal ugyan nem tudnak szolgálni, de hangsúlyozták, hogy „Nyirő zsidóellenessége közismert volt”, és ezt internetről levett írásokkal kívánták alátámasztani.
A gyergyószentmiklósi ünnepségen nem olyan személyre emlékeztek, akit elítéltek volna az emberiség ellen elkövetett bűntény miatt, és fasiszta, idegengyűlölő, zsidóellenes gondolatok népszerűsítésére sem került sor a rendezvényen, így a bűnvádi eljárást lezárják – derül ki az ügyészségi átiratból, mely arra is kitér, hogy a felek 20 napon belül fellebbezhetik meg a döntést a Hargita megyei ügyészségen.
„Vannak olyan személyek, akik jelentgetésekkel akarnak nagyok lenni. A legnagyobb megvetéssel üzenem nekik, hogy a meghurcoltatás ugyan megvolt, de az eredmény nem az ő tisztességük malmára hajtja a vizet” – kommentálta az ügyészségi döntést Kisné Portik Irén.
Balázs Katalin, Krónika (Kolozsvár)

Gyergyóremete ünneplőben
Megpihenni, ünnepelni gyűltek össze július 12–13-án a remeteiek és hozzuk közel állók. A falunapok szerénynek nevezett, ám gazdag rendezvényei által lett helye a kikapcsolódásnak, a töltekezésnek, a községfejlesztés megünneplésének és az elismerésnek is.
A Férfi: erő és érzelem mottójú falunapon pedagógusok és diákok, a legrendezettebb porták tulajdonosai lettek kitüntetve, a legfőbb elismerés viszont két férfinak járt negyven, illetve négy év munkájáért. „Téved, aki azt hiszi, nincs helye a köszönetnek negyven év munkájáért Remetén a remeteiekért” – mondotta Laczkó-Albert Elemér a Pro Remete-díjat adva át a község nyugdíjazott jegyzőjének. Román Bálint öt polgármesterrel és nyolc alpolgármesterrel, valamint számos tanácsossal dolgozott együtt a negyven év alatt, és állítja, nem csak azért forgatták az aktákat, hogy ne legyen rajtuk por, senki ne mondhassa, hogy ingyenélők. A törvényt szem előtt tartva, a jó szándékot követve dolgozott, köszönve az elismerést.
A község díszpolgára Sándor Csaba lett, aki – a polgármester szerint – „a táncot nem csak tanítani tudja, ő is műveli”. Négy esztendeje jó hírnevét hallva kérték fel, tanítson Remetén is. Ma négyszáz remetei gyerek néptáncol, százötven növendék pedig olyan szinten, hogy helyük van minden színpadon. „Érdemesnek tartottak a kitüntetésre, de ezzel nagy keresztet tettek a vállamra az amúgy is meglévő mellé” – mondta Sándor Csaba, úgy vélve, a díj képében tulajdonképpen bizalmat kapott.
„Azt tekintem feladatomnak, hogy a gyermekekbe olyan tüzet gyújtsak, ami őseinktől származik. E híján nem teljes ember, e tűzzel a lelkében viszont a székely egy kicsivel többé válik. Ettől függ, hogy a gyermekek milyen szülők lesznek” – mondta Sándor Csaba, aki akárcsak a községi jegyző, egy Balázs József-alkotást is kapott ajándékba.
Balázs Katalin, Székelyhon.ro

Alfalvi temetőtörténet Fülöp Sándor tollából
Minden településnek négy szentélye van: a templom, a családi ház, az iskola és a temető. Ezek közül a legkevesebbet a temetőről szoktak írni – vallja Fülöp Sándor, aki hozzálátott és megírta az alfalvi temető rövid történetét. Munkája sokáig ült fiókban tökéletesítésre várva, most azonban könyv formát öltött, amelyet vasárnap este a katolikus templomban mutattak be.
A gyergyóalfalvi római katolikus temető rövid története – e címet viseli a kiadvány, szerzője pedig az alfalvi Fülöp Sándor, aki nyolcvannyolcadik esztendős és hatvanhat éve házas, aki a múlt megismerésében is sokszor segített közösségének.
Ő a lámpás, a felkelő nap: ezekkel a szavakkal illette Balázs József, a frissen megjelent könyv méltatója a Sövér Elek Alapítvány által szervezett ünnepségen. A képzőművész-falustárs elmondta, e kötetet olvasva döbbent rá, milyen „sötét” volt ő és társai, amikor negyed évszázada vállalták a községvezetést. „Vak vezetett világtalant” – szögezte le, így világítva rá, hogy az egykori községvezetők milyen alapossággal döntöttek egy-egy kérdésben, akár a temető új helyének megválasztásában vagy az idegenekkel szembeni magatartásban. Az egykori elöljárók tetteit, emlékeit is por fedte, amíg Fülöp Sándor leporolva vissza nem adta fényüket. Balázs József ezt egy történettel támasztotta alá: amikor az iskolának nevet kellett adni, neves alfalviakat kerestek a múltból. Mindössze egy jutott eszükbe, Sövér Elek. Azóta sokkal több egyéniségről tudnak, akikre az alfalviak büszkék lehetnek.
A temetőtörténet leírása is lámpás a múltra. Nem egy száraz adathalmaz, hanem ízes szöveggel megírt dokumentum, mely rávilágít arra is, hogyan gondolkodtak és hogyan használták a magyar nyelvet azok, akik ma a temetőben nyugszanak, a temető jelenlegi helyén vagy az egykori nyughelyeken, a mai iskola alatt a földben. „A temetőben a sírok kelet felé vannak tájolva. Amikor halottaink feltámadnak, a napfelkeltét fogják látni. Fülöp Sándor pedig az a személy, aki elhozta Alfalunak a feltámadást” – összegzett a kötet méltatója.
Fülöp Sándor kutatómunkáját és kitartását köszönte Gáll Szabolcs polgármester, nem titkolva, mennyire büszke szülőfalujára. A szerzőnek egészséget kívánt, hogy „még további kincses köteteket is tudjon számunkra kitermelni”.
Kéziratból még van néhány a fiókban – tudják Fülöp Sándor ismerői. A temetőtörténet is unszolásra került elő. Baricz Lajos alfalvi születésű marosszentgyörgyi plébános közös kötetük, az Őrállóink megjelenésekor kérdezte meg, mi lesz a következő. „A temetőről írtam valamit, nem is olyan lényeges, s talán nem is lesz belőle semmi” – idézi Fülöp szavait a plébános, aki gondozásába vette a kéziratot, így született meg a kötet.
„Ezek a szép szavak a könyvnek szólnak, nem nekem” – mondta a szerző, aki az adatgyűjtés, kötetszerkesztés nehézségeiről is beszélt: hasonló méretű falvaknak nem szokott lenni temetőtörténetük, nem tudta, mi lehet számára az iránymutató. Az adatgyűjtés is nehézkes volt, hisz a levéltáron túl az emberek emlékezőképességét vehette csupán alapul, ami ugye, határos. A közösségért cselekvők felsorolását tartalmazó rész kapcsán elmondta: „Sokan hiányoznak, akiknek tetteiről bár egy pár mondatot kellett volna írni. Bocsánatot kérek, mást nem tehetek. Gondolom, kerülnek majd, akik a temetőtörténetet tovább fogják írni, s a most kimaradtak akkor bele fognak kerülni.”
Számos diák volt jelen a könyvbemutatón. Énekelt a kórus, a diákönkormányzat tagjai pedig emlékplakettet adtak át Fülöp Sándornak. Közölték azt is, hogy a Sanyi bácsi által útjára indított történelmi sétát, melynek időpontja március 15-e, helyszíne pedig a temető, folytatják. Ezt esküvel is megerősítették. Eseményzáróként Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke adott át egy virágcsokrot az ünnepeltnek, hogy vigye haza betegeskedő feleségének.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Márton Áron arcai
Több új művel gazdagodott a bucsini művésztelepen a Márton Áron-ikonográfia. A 2015. július 24–augusztus 2. között megrendezett XI. Vadárvácska Alkotótábor előre bejelentett szellemisége a nagy püspök egyénisége, példája, eszmei és hitvilága volt, s az a 19 művész, aki idén az évről évre újdonságokkal előrukkoló erdei szálláson dolgozott, hamar rá is hangolódott a témára. Ebben az is segítette őket, hogy közelebbről megismerkedhettek Márton Áron életének, munkásságának gyergyói vonatkozásaival, felkeresték a püspök szülőfaluját, Csíkszentdomokost, bejárták gyermekkorának élménynyújtó színhelyeit, hosszasan időzhettek a helybeli emlékmúzeumban, ahol alaposan betekinthettek mindabba, ami az erdélyi katolikus egyházfő példás szolgálatával, helytállásával kapcsolatos. Nyilvánvaló, hogy a Gyergyóalfaluban nyílt táborzáró kiállítás ennek jegyében a szokásosnál is jobban megérintette a közönséget. Az idei alkotó együttlét tematikus jellegét meghatározó házigazda, Gál Mihály és a művészeti vezető, Balázs József festőművész elképzelése e szellemiséghez méltó munkákkal teljesedett ki. Ezt Nagy Miklós Kund művészeti író is hangsúlyozta a tárlatnyitón, aki a művésztelepen született alkotásokat méltatva kiemelte: bár egyazon személyiség, azonos téma és sok közös ihletforrás ösztönözte munkára a művészeket, a végeredmény mégis kellőképpen színes, változatos lett, mindenki igyekezett, hogy saját útját, alkotói elképzeléseit, önmaga stílusát, műfaja jellegzetes jegyeit követve vetítse ki magából azt, amit számára a téma, a Márton Áron-i példázat sugall. Természetes, hogy ez esetben a művészi igényesség talán még hangsúlyozottabban, elevenebben élt a táborlakókban, mint máskor. Ki-ki a maga módján rajzolta, mintázta meg a népéért, hitéért tántoríthatatlanul kiálló Márton Áron arcát, idézte fel immár legendássá vált bérmaútjait, megpróbáltatásokkal teli börtönéveit, a lenyűgöző egyéniségéből sugárzó fényt, a szülőföldjében és népében rejlő erőt, energiát, amiből ő is táplálkozott. A művészeknek komoly kihívást jelentett mindez, hiszen el akarták kerülni a sztereotípiákat, nem a könnyebb megoldások vonulatán akartak végigmenni. Keményen megdolgoztak ezért, de nem feledhették a sokat idézett püspöki jelszót: "Non recuso laborem."
Kétségtelen, hogy Bálint Károly érdemelte ki a legnagyobb elismerést. Olyan kivételes teljesítményt nyújtott a 80 éves szobrászművész, amilyenre talán sokkal fiatalabb kollégái sem lennének képesek: erőltetett menetben, reggeltől késő estig dolgozva, öt nap alatt agyagból megmintázta, majd gipszbe öntötte, kiállításra alkalmassá finomította Márton Áron méretes mellszobrát. Ihletett művét remélhetőleg rövidesen bronzba nemesítve illő környezetbe, köztérre helyezik valahol. De a kiállított festmények, grafikák, plasztikák, textíliák is megérdemlik, hogy minél több ember elé kerüljenek. Gyergyóalfalu után a csíkszentdomokosiak láthatják az anyagot. Pár hónap múlva Marosvásárhelyre is eljut. Ez már szinte magától értetődő, annál is inkább, mivel ezúttal is Vásárhelyről érkezett a legtöbb táborozó. Bandi Kati, Barabás Éva, Bálint Károly, Datu Victor, Gergely Erika, Major Gizella, Nagy Dalma, Sajgó Ilona névsorából állt össze az itteniek csapata. Miholcsa József Marossárpatakot, Orbán Endre, Ráduly Piroska Csíkszeredát, Ferencz Erzsébet, Forró Ágnes Kolozsvárt, Csutak Levente, Jakabos Olsefszky Imola Brassót, Holló Barna Nagyváradot, Ciobanu Gyula Gyergyószentmiklóst, Balázs József, Szakács Eszter Gyergyóalfalut képviselte. A helyiek, a táborszervező Sövér Elek Alapítvány és Gyergyóalfalu polgármesteri hivatala átfogó katalógusban is szeretnék megörökíteni a XI. Vadárvácska műtermését. Eddigi kiadványaik tanúsítják, hogy ennek a tervnek a megvalósítása sem lehetetlen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Emberkatedrális– kiállítás és könyvbemutató Márton Áronról –
2015. december 24-én kezdődött és ez év karácsony szombatján ér véget a Márton Áron-emlékév. Ebben az esztendőben számos rendezvényen emlékeznek meg Erdély nagy püspökéről. Az egyik első ilyen emlékrendezvényre január 12-én, kedden délután 5 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol kiállítás és könyvbemutató teszi lehetővé a 120 évvel ezelőtt született Márton Áron rendkívüli egyéniségének és példás szolgálatának felidézését. Tavaly nyáron a bucsini Vadárvácska művésztelepen 11. alkalommal egybegyűlt művészek már erre az évfordulóra készülve alkották meg festményeiket, szobraikat, grafikáikat. A tábortermést nem csak kiállításon mutatták be Gyergyóalfaluban, a Sövér Elek Alapítvány és elnöke, Gál Mihály kezdeményezésére egy igényes kivitelezésű albumban is megjelentették. 25 képzőművész közel félszáz műve áll össze jelképes, szép tisztelgéssé az Illyés Gyulától kölcsönzött metaforikus címmel ellátott kötetben. Versekkel, Ferenczes István, Ferencz Imre, Baricz Lajos, Bajna György, Nagy Irén lírai főhajtásaival, egyházi személyiségek, dr. Vencser László, Csíki Dénes, Baricz Lajos, Papp László vallomásaival, művészek, művészeti író, Márton Árpád, Balázs József, Nagy Miklós Kund, valamint Gál Mihály és a gyergyóalfalui polgármester, Gáll Szabolcs ünnepi gondolataival kiegészülve vált teljesebbé a keresett kiadvány, amely a művészi reprodukciók mellett Áron püspök életművéből kiemelt reprezentatív idézeteket is gazdagon tartalmaz.
A január 12-i eseményen a művésztelep törzsvendégeivel, elsősorban a marosvásárhelyi képzőművészekkel találkozhat a helybeli közönség. A tárlat anyagát és az albumot Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Verset mond Gál Mihály, fellép a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes. Népújság (Marosvásárhely)

Írók a Sétatéren
Irodalmi korzó a magyar kultúra napján 
A könyvkiadóként működő kolozsvári Sétatér Egyesület a magyar kultúra napja tiszteletére egy kisebb költő-különítményt indít felolvasó körútra: január 21-én, csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Menta kávézóban, január 22-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban és január 23-án, szombaton 19 órától Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Ház galériájában.
A résztvevők mind „válogatott” író- és költőlegények: Szentmártoni János költő, író Budapestről érkezik, 2010 óta tölti be a Magyar Írószövetség elnöki tisztjét, nyolc évig szerkesztette a Magyar Napló Könyvkiadó Az év versei című reprezentatív antológiát. 
Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, műfordító, a Hévíz irodalmi folyóirat szerkesztője. 2014-ben, a Heven Street Seven együttes frontemberével, Szűcs Krisztiánnal közösen útjára indította a Szűcsinger nevű zenés irodalmi sorozatukat, mely hamarosan új albummal jelentkezik. 
Hazai tájakról, Kolozsvárról érkezik Király Zoltán költő, műfordító, ő az, aki a Sétatér Egyesület elnökeként kitalálta az „irodalmi korzózást”. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költőt, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjét nem kell különösebben bemutatni, sokszor megfordulta magát Háromszéken, Fekete Vince József Attila-díjas költőt, főszerkesztő-helyettest meg főként nem, ő a kézdivásárhelyi est házigazdájaként is hozzáteszi a magáét, hogy a hallgatóság ne unatkozzon. Végül, de nem utolsósorban: egyre többet hallani a kézdivásárhelyi Dimény H. Árpád költő, szerkesztő nevét is, aki első, Apatológia című kötetével szerzett magának elismerést. A sepsiszentgyörgyi rendezvény házigazdája Szonda Szabolcs költő, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. 
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Költők a galériában
Felolvasó-körúttal ünnepelték a magyar kultúra napját 
Szombaton este a kézdivásárhelyi Vigadó Galéria volt az utolsó állomása a kolozsvári Sétatér Egyesület által, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett felolvasó-körútnak. A háromnapos turné csütörtökön Székelyudvarhelyen kezdődött, pénteken Sepsiszentgyörgyön beszéltek költészetről, és olvastak verseket az erdélyi és magyarországi szerzők.
A Vigadó Galéria szűknek bizonyult, újabb székeket kellett behozni a nagyrészt középiskolások által zsúfolásig megtelt terembe. Az est házigazdája, moderátora a kézdivásárhelyi Fekete Vince költő – akit történetesen a magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért-díjjal tüntettek ki Kolozsváron – köszöntötte a jelenlévőket, majd a „hogyan lesz költő az ember?” kérdéssel indította a beszélgetést.
Szálinger Balázs József Attila-díjas, keszthelyi költő, műfordító szerint kell hozzá ihlet, tehetség, jó ötlet, de mindez szorgalom nélkül mit sem ér. Dimény H. Árpád költő, szerkesztő úgy vélte, kell egy mester is, egy irányító, és arról kell írni, amit megtapasztaltunk. Szentmártoni János budapesti költő-író, a Magyar Írószövetség elnöke korán érő típus: már 9 évesen, egyetlen hétvégén megírta első – igaz, mindössze másfél oldalas – regényét. Király Zoltán, a Sétatér Egyesület elnöke, bár a családban költők vették körül, középiskolásként a Brassai-líceum iskolaújságában publikáló „költők” hatására kezdett versírásba. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője és Fekete Vince az első meghatározó olvasmányélményeiről szólt.
A következő téma kisebb vitát eredményezett a „mitől lesz vers a vers?” kérdésről eltérően vélekedő szerzők között. Király Zoltán szerint az a vers, amit az olvasó annak tekint, Lövétei úgy vélte, a versben érzésnek, gondolatnak és harmóniának kell lennie. Szentmártoni szerint attól vers a vers, hogy az adott gondolatot nem lehet másképp elmondani, Dimény meghatározását (elég, ha a szerző versnek tartja alkotását) Szálinger kevesellte, kijelentve, az alkotással hatást kell elérni valakiben. Az irodalmi est záróakkordjaként a szerzők egy-egy versüket olvasták fel.
Fekete Vince lapunknak is nyilatkozott:
– Célunk az volt, hogy közelebb hozzuk a verset az olvasóhoz mondta. – Az, hogy a jelen lévő, Facebookon felnőtt középiskolásokat érdekli még a költészet, és ilyen sokan összegyűlnek szombat este egy ilyen találkozón, úgy vélem, nagyon nagy eredmény. Örülök, hogy egy kicsit vitáztunk, hiszen nem vagyunk egyformák, nem ugyanúgy gondolkozunk a költészetről, mindenikünk más-más hangú költő, másképpen ír, ellenkező esetben egymást utánoznánk. Az ilyen termékeny vita hasznos, úgy vélem, a közönség előtt is felvállalható.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tudásátadás stressz- és tudománymentesen
Tokány készült vasárnap este az alfalvi művelődési ház udvarán. Volt, amivel meglocsolni is, hiszen sokan érkeztek, és nem üres kézzel. Sándor Csaba az ötletgazda. A helyszínt is ő választotta, a miértre a válasza egyszerű: „Azért, mert édesanyám alfalvi. Ezen felül pedig azért, mert van néhány izgalmas dallam, ami a Bartók-gyűjtésekből előkerült. Nagyon mély szövegében és dallamában, és arra vagyok kíváncsi, hogy most előkerül-e azok valamilyen változata vagy valami olyan régi népdal, amit elfelejtettnek hittünk. Minthogy az ének és tánc nem elválasztható, így beszélgetéssel kezdjük, amiből aztán nótázás lesz. A zenészek itt vannak, s így a nóta akármikor átmehet táncba.”
A gyűjtés módjára is válaszolt: „A gyűjtésnek én a tudományos megközelítésétől kicsit visszariadok. Úgy gondolom, az a rengeteg idős ember, aki őriz magában sok-sok régi népdalt, megérdemlik, hogy szőrmentén bánjunk velük. Először be kell férkőzni a bizalmukba. Mert az idős embernél minden nap más, nem lehet tudni, hogyan ébredt, mije fáj, mikor és mire nyit ki feléd. Ez annyira gazdag, hogy érdemes hagyni, történjen úgy, ahogy jön. Stresszmentesen, tudománymentesen. Viszont ha ott van húsz barátod, akik ilyesmivel másképp nem foglalkoznának, elmennének az öregek mellett, és nem tennének fel egy kérdést sem, akkor lehessenek egy ilyen alkalomnak részesei. Ami aznap felszínre jön, az legyen egy közös ajándék.”
Az említett „húsz barát” a Porozó táncklubba járók egy része. Nem zárt közösség, azoknak van köztük helyük, akik néptáncolni akarnak akár diákok, akár ötven év fölöttiek. Hetente egyszer a Gyergyószentmiklóson van a találkozó, de eljárnak a szárhegyi, a remetei táncházba. A gyergyószéki települések szinte mindegyikében van legalább egy porozós, de a táncoktató szerint a legerősebb magot az újfalviak képezik, akik önerőből néznek egyre mélyebbre a gyergyói népzenébe. „Nemcsak muzsikálják a gyergyói zenét, hanem fontosnak tartják, hogy ők a gyergyói zenének az éltetői. És ez nagy szó.”
Ilyen ifjú társaság várta az idős embereket a művelődési házban. Valami újat akartak kapni az eddig szerzett tudásukhoz. „Azt mondják a tudósok, hogy már újat nem nagyon lehet termelni. Viszont közösséget formálni lehet – mondta Sándor Csaba. – Ha ide bejön hat idős, asszonyok, férfiak vegyesen, és ők majd úgy mennek haza, hogy tele lesz a szívük, ha azt mondják: ezek a fiatalok kíváncsiak ránk, s ezt a komájuknak is továbbmondják, akkor a következő alkalomra már egymást szólítják meg, s keresni fognak emlékeikben, hogy még adhassanak. Mi most régi dalokat kérünk tőlük, és az együttlét élményét adjuk. Ezt ők legközelebb újra meghálálják. És ha ez megtörténik, akkor minden megvan.”
Érkeztek is az idős emberek: Nagy Teréz és Vad Erzsi Borzontról, Alfaluból Vizoli Demeter, a jó „zsukás” hírében álló idős táncos mellett az asszonyok is: Kis Amáli és Nagy Erzsébet, sőt még Kis Erzsébet, Sövér Elek húga is ott volt. A muzsikusok értették a dolgukat, úgy húzták, hogy az kikövetelt még egy szakaszt, amibe mindenki bepótolta azt a részt, ami felsejlett benne a régmúltból. Magukon is meglepődtek az idős emberek. Vizoli bácsi akkor, amikor egy olyan dalba kezdett, amit tízévesen énekelt utoljára: „most is tudom a szövegét, pedig soha le nem írtam” – mondta, s aztán megpótolta: „Annak idején mi sokat énekeltünk, egymástól tanultunk, de ha bekerült egy kazetta, az kincset ért. Egész éjszakákat dúdoltuk. Akkoriban divat volt énekelni. Az utcán is.”
Balázs József festőművész, akiről azt hinnénk, kisujjában van minden, ami alfalvi, szintén csodálkozhatott: „ez mágia, ami itt történik. Az idő megállt, s a teremtés, a népdalokon keresztül újratölti magát.”
A farsangi találkozót újabbak követik – ez az elképzelés. A böjtben „megemésztik”, átelmélkedik, amit eddig kaptak, s aztán ha újra vágynak egymás társaságára, húsvét után üzennek utánuk: kíváncsiak rájuk. S ami addig felszínre kerül az öregek lelkében, lesz, akiknek megmutatni.
Csibi Márti, Balázs Katalin. Székelyhon.ro

Állami pénzköltészet? (új fejezet a kultúrharcban)
Szereztem 150 milliót a fiatal magyar irodalomnak, mit szóltok hozzá? Alávaló senki vagy. Bojkottálunk, nem kell a pénzed. Inkább fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. A szolgalelkűség és a szabadság csapott volna össze az elmúlt két hét petőfis hevületet idéző magyar irodalmi-politikai vitájában? Aligha.
Az új esztendő első nagy ,,kulturális” híre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 150 millió forintot bocsát a frissen megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. rendelkezésére, hogy segítse a kortárs magyar irodalom felfrissülését. Az új szervezet vezetője Orbán János Dénes brassói születésű, József Attila-díjas költő, a 90-es évek erdélyi irodalmának mindenese, a legendássá vált Előretolt Helyőrség című lap és könyvkiadó vezetője, a híres kolozsvári irodalmi kávéház, a Bulgakov volt társtulajdonosa, akinek meghívását nemcsak a romániai, hanem az anyaországi írók is szívesen vették. Mások mellett az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalom szemléleti megújulása, az új nemzedék felkarolása, menedzselése, a magánmecenatúra feltámasztása. Ez utóbbi a szabadsághívők szemében ma is szálka. Most a friss események nyomán újfent Orbán szemére vetik, hogy monográfiát írt Méhes Györgyről, a népszerű regényíróról, aki történetesen egyik fő támogatójuk — Nagy Elek, a Vegyépszer egykori vezetője — apja volt, továbbá szövetséget kötött a dúsgazdag Böszörményi Zoltánnal, akinél többet vélhetően senki sem tett a romániai magyar irodalomért, de egyébként költő és prózaíró.
Az egykori tanúk állítják, soha annyi fiatal nem verselt Erdélyben, mint abban az időszakban. És csodák csodájára a legtehetségesebbek meg is jelenhettek a lapban, később önálló kötetben. Nem tartozik a tárgyhoz, hogy az Előretolt Helyőrségnek voltak fiatalos vadhajtásai, és az idősebb pályatársak nem értették, miért kell egy Rejtő Jenő-ponyva címe mögé bújva harcolni például Sütő Andrásék hagyatéka ellen. Hogy a populáris irodalom elismertetése miért párosul neves mesterek munkásságának lekicsinylésével. Hogy minek a trágárság, a polgárpukkasztás. Valljuk be, belterjes témák ezek, ám ahogy L. Simon László egykori kulturális államtitkár, majd kormánybiztos esetében néhány éve, most is előkerülnek a konzervatív közönséget sokkoló, úgynevezett obszcén versek, a karaktergyilkosság immár bevett eszközei.
Azok a kilencvenes évek!
A kilencvenes évek második felétől olyan pezsgő irodalmi élet folyt Kolozsváron, mint sehol máshol. ,,1997 és 2000 között gyakran, talán havonta is mentem stoppal Kolozsvárra Pestről, ott voltam hétvégén, néha tovább is – emlékezik a Budapesten akkoriban helyét nem lelő, egykori joghallgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, akit arról kérdeztünk, milyen volt a sokat emlegetett kolozsvári költőiskola. – Nem volt katedra, sem amolyan na, akkor most vegyük a te verseidet jellegű önképzőkör, hanem kocsmázás volt sok körbejáró kézirattal, sok fiatallal, idősebbekkel – az idősebbek is huszonévesek voltak, Orbán János Dénes, Sántha, Lövétei, György Attila. Jánosnak csodás érzéke volt a tehetségesek felismeréséhez, elég jó és nagy tekintélyű pedagógus volt. A versekről keményen és őszintén elmondta mindenki a véleményét. Ittunk, fiatalok voltunk, és sokat beszéltünk a versekről.” Vannak, akik az Előretolt Helyőrség szerepét eltúlozzák, Szálinger azonban realista: ,,2016-ból nézve, azt hiszem, a legnagyobb eredmény, hogy az egyik legfontosabb magyar irodalmi folyóirat, a Székelyföld szerkesztői is az Előretolt Helyőrségnél kezdték  pályájukat.” Vannak persze, akik úgy találják, főként mostanában, hogy az egykori helyőrségesek semmit sem tettek le az asztalra, Orbán János Dénes főszerkesztőt pedig előszeretettel kocsmai csaposként emlegetik. Verseiről, regényeiről, műfordításairól, szerkesztői munkájáról tudomást sem vesznek, és Szőcs Géza marosvásárhelyi születésű költő – jelenleg a miniszterelnök kulturális főtanácsadója – széles hátán felkapaszkodó ügyeskedőnek mondják. Politikai meggyőződésük azt diktálja, hogy tehetséges ember nem áll a kormány szolgálatába. Márpedig ő – immár Magyarországon – az új kormánynapilap, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetését is elvállalta, vélhetően egy komolyabb sarzsi reményében. S lám, meg is kapta 150 milliós jutalmát. Amikor a politikától távol maradni igyekvő alkotókat kérdeztük az ügyről és Orbán János Dénesről, többen csak megvonták a vállukat: ez van, ügyes fickó, remek elme, jobb költő, mint amilyennek gondolják, nyomulós fazon, Szőcs Géza samesza – jellemezték a helyzetet és pályatársukat, s nyomban nevük elhallgatását kérték.
Erdélyi maffia?
A január 8-ai első rövid híradás után Krusovszky Dénes József Attila-díjas fiatal költő emelte fel szavát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrehozása ellen. A finom intellektusú, szelíd és komoly alkotónak ismert, külföldön is megjelenő szerző – Szőcs Géza és Orbán János Dénes kapcsolata miatt – erdélyi maffiát vizionált a háttérben, az irodalmi élet demokratikus működésének megcsúfolását látta az új szervezetben. Felvetéseit Orbán több fórumon cáfolni igyekezett: szó sincs a meglévő irodalmi szervezetek, mindenekelőtt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) elleni támadásról, annál is kevésbé, mivel utóbbi szervezet létrehozásában maga is részt vett, s erre ma is büszke. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. programot dolgozott ki az ígéretes pályakezdők felkarolására, képzésére, az irodalmi pályán történő elindítására. A tehetségeket felnevelik, ösztöndíjjal segítik, első köteteiket kiadják.
Bár újabb és újabb részletek látnak napvilágot az elképzelésekről, a program egészét még senki sem látja át (hacsak nem a vagyonkezelők), így a vita továbbra sem szakmai, hanem politikai síkon zajlik. Annak ellenére, hogy Pion István sikeres slammer és poéta, a Magyar Nemzet munkatársa megpróbálta szakmai köntösbe öltöztetni ellenérzéseit: miért kell íróiskola, ha egyszer a Rektori Konferencia leszavazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának szakalapítási kérelmét? Pedig ott már többéves tapasztalat van, és a Lackfi János és Vörös István-féle kreatívírás-kurzusok számos tehetséges fiatalt bocsátottak ki. Bizony, kár volt az írói mesterképzést elutasítani, hiszen a világ számos híres egyetemén működik, csakhogy Orbán János Dénesék nem egyetemi képzésben gondolkodnak, s nem a Pázmány kenyerét akarják elvenni.
Ahogy a többi magas tandíjas íróiskoláét sem, hiszen ők, velük ellentétben nem pénzt kérnek, hanem a valódi tehetségeknek — szerte a Kárpát-medencében — ösztöndíjat kívánnak adni. Sajnos mindeközben arról nem esik szó, hogy ki és milyen szempontok alapján dönti el a jelentkezők sorsát. Ahogy a leendő mentorokról sincs hír. Csak a tervezett bojkottról, Petőfi hitvallásáról: szabadnak lenni mindennél fontosabb. A szabadság jegyében tudni vélik különféle pedagógiai szakértők, hogy Orbánnak nincs meg a megfelelő képesítése, és alkalmatlan arra, hogy fiatalokkal foglalkozzék. Nincs szükség új intézményekre, hiszen a meglévők is ellátják a tehetséggondozási feladatokat, érvel Pion is Krusovszky nyomán, s ebben van igazság, de ne feledjük, minden új testület felpezsdíti az életet a régiekben is, amire nagy szükség van. Ha Pion azt vetné fel, hogy nem új kötetekre, újabb és újabb fiatal írók és költők bemutatkozására van szükség, hanem őszinte, elemző kritikákra, teljesen egyetértenénk. A kortárs magyar irodalomnak ez a leggyengébb pontja. Nem véletlenül mondja Szálinger Balázs, hogy az egykori kolozsvári ,,költőiskola” legfőbb erénye a másutt nem tapasztalható könyörtelen igazmondás volt. A kocsmázások egy másik látogatója szerint üdítő volt, hogy ezt a társaságot nem fertőzte meg a pártpolitika, hogy fittyet hánytak a Budapesten dúló kultúrharcra.
Az elmaradt vita
Amikor a Heti Válasz arra kérte Orbán János Dénest és Krusovszky Dénest, hogy a Szemtől szemben rovatban, egy asztalhoz ülve próbálják meggyőzni az olvasókat igazukról, kitértek az újabb vita elől. Orbán levelében így fogalmaz: ,,Nem látom értelmét egy olyan politikai vitának, melynek végén eljutunk az illiberális ősrobbanás metafizikájának ontológiai dimenziójáig, miközben itt pusztán arról van szó (politika ide vagy oda), hogy van plusz (és másoktól nem elvont) 150 milla fiatal íróknak, és ebből lehet csinálni olyan innovatív dolgokat, amelyeket az egy százalékából nem lehetett megcsinálni.” Krusovszky pedig úgy véli, ő már mindent elmondott, most a JAK-on és a FISZ-en van a sor, legfeljebb mögéjük sorakozna fel, egyébként mérhetetlenül szomorú az ügytől, és attól, hogy megint nem sikerült valamit rendesen kibeszélni.
Valljuk be, mi is. Egyfelől: miért nem lehet örülni annak, ha a fiatal magyar irodalom pénzhez jut? Hogy nemcsak aranylábú fiúkat, hanem költői vénával megáldott tehetségeket is gondozunk? Másfelől: miért csak a támogatás megítélése után értesül az irodalmi közvélemény a tervekről? Miért nem előzte meg szakmai vita a programot? Végtére is állami pénzről van szó. Ugyan, miért nyitottunk újabb frontot a kultúrharcban?
Osztovits Ágnes (Heti Válasz). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alfalu: harminckét képzőművész galériája
Egyetemet végzett képzőművészből húsz született itt Gyergyóalfaluban, tizenkettő pedig innen származik. A 32 diplomás alkotó művei képeznek állandó kiállítást a Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériájában.
Több mint harmincéves álom vált valóra vasárnap, a galéria felavatásakor. Hajdan, amikor még csak egy tucatnyi hivatásos alfalvi képzőművész volt, Balázs József festőművész azt latolgatta Gál Mihállyal, hogy galéria kellene alkotásaiknak. A Sövér Elek Alapítvány elnöke aztán számon tartotta az óhajt, és erősítette késztetését Márton Árpád is, aki huszonnyolc alkotását adományozta szülőfalujának. A polgármesteri hivatal tőszomszédságában az utcára nyíló ajtó felett így jelent meg Márton Árpád neve, s lett benne állandó képtára.
Az épületet ehhez méltóvá tenni – e szándékkal pályázott az alapítvány, és támogatástól, mecénásoktól, önkormányzattól kapott összegből, Gál Mihály vezetésével hármas sikert ünnepelhettek az egybegyűltek: Márton Árpád képtára mellett megnyílt az Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériája, az ingatlan alsó szintjén pedig létrejött a Pincegaléria.
Tán nincs is még egy olyan közösség a világon, amelyik ötezer lelket számlálva ilyen szellemi kincstárat tudjon létrehozni. Az alfalvi képzőművészek az itthoniaknak ajándékba hagyott képeik mércét is mutatnak, amit ismerni és amihez igazodniuk kell a tehetséges fiataloknak. Így lett e ház az érték és mérték otthona, egyelőre felbecsülhetetlen kincsnek nevezve.
A számos felszólaló, kórusművek és citerások előadása egyaránt ezt hivatott méltatni. Márton Árpádot emeljük ki közülük, akinek 28 képe a kezdeti lendületet adta. A csíkszeredában élő, de ízig-vérig alfalvi, 75 éves képzőművész diákkoráig ment vissza az időben, amikor a marosvásárhelyi tanodába felvételizve közölték vele, Alfalu sok értékes embert adott, e településre szégyent hozni nem szabad. „Akkor megfogadtam, szégyent nem hozok a falumra akkor sem, ha nyújtópadon hoznak haza. Azóta is így élek: a falumra és a nemzetemre szégyent nem hozhatok. Mert itt, a templomkertben van egy felirat” - fogalmazott, utalva a márványba vésett felszólításra: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad. Ígéretet is tett Márton Árpád: „Az alfalunak adott ajándék nem teljes. Mert még élek.”
Az ünnepséget közös ebéddel zárták az eseményre hazaérkező képzőművészek és helybéliek. Elhangzott az is, már hétfőtől nyitva áll mindenki előtt a galéria ajtaja. Ide költözik egy időre a helyi könyvtár is, így akik olvasnivalóért jönnek, azoknak is lesz részük a páratlan látnivalóban.
A számos felszólaló, kórusművek és citerások előadása egyaránt ezt hivatott méltatni. Márton Árpádot emeljük ki közülük, akinek 28 képe a kezdeti lendületet adta. A csíkszeredában élő, de ízig-vérig alfalvi, 75 éves képzőművész diákkoráig ment vissza az időben, amikor a marosvásárhelyi tanodába felvételizve közölték vele, Alfalu sok értékes embert adott, e településre szégyent hozni nem szabad. „Akkor megfogadtam, szégyent nem hozok a falumra akkor sem, ha nyújtópadon hoznak haza. Azóta is így élek: a falumra és a nemzetemre szégyent nem hozhatok. Mert itt, a templomkertben van egy felirat” - fogalmazott, utalva a márványba vésett felszólításra: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad. Ígéretet is tett Márton Árpád: „Az alfalunak adott ajándék nem teljes. Mert még élek.”
Az ünnepséget közös ebéddel zárták az eseményre hazaérkező képzőművészek és helybéliek. Elhangzott az is, már hétfőtől nyitva áll mindenki előtt a galéria ajtaja. Ide költözik egy időre a helyi könyvtár is, így akik olvasnivalóért jönnek, azoknak is lesz részük a páratlan látnivalóban.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Üdvözölte az első aradi ifjúsági kórustalálkozót az RMDSZ polgármesterjelöltje
Hagyományteremtő szándékkal, első ízben szervezte meg május 25-én, szerdán az Aradi Gyermek- és Ifjúsági Kórustalálkozót az aradi Kölcsey Egyesület. Megyeszerte 11 iskolából jelentkeztek kórusok, összesen 111-en léptek fel a belvárosi Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt római katolikus plébániatemplomban.
A rendezvényen jelen volt, és a kezdeményezéshez gratulált Bognár Levente alpolgármester, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség aradi polgármesterjelöltje. Beszédében kiemelte, hogy a kisebbségben, sok helyütt szórványban élő magyar közösségeknek az anyanyelvű oktatás mellett a zenei anyanyelv is a megmaradás egyik kapaszkodója. „Külön örömmel tölt el bennünket, hogy a minorita templom ad helyet ennek a rendezvénynek, hiszen ez nemcsak a katolikus hívek lelki támasza, hanem az egész az aradi magyarság szellemi központja, amelyet elődeink nemcsak Isten dicsőségére, hanem a tizenhárom vértanú emlékére is emeltek” – fejtette ki Bognár Levente.
A kora estébe nyúló kórustalálkozón szerepeltek az aradi Csiky Gergely Főgimnázium énekkarai, az ágyai pedagógusok kórusa, az erdőhegyi Általános Iskola Fáy Szeréna Kórusa, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola kórusa, a nagyzeréndi Tabajdy Károly Általános Iskola kórusa, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola kórusa, valamint Vadászról Szabó Viktória, Szabó Hunor, Puskás Balázs József és Szalók Antónia Mária egyéni fellépők.
Nyugati Jelen (Arad)

I. Iskolakórus-találkozó Aradon
Reméljük, szép hagyomány indult
Szerdán az arad-belvárosi katolikus templomban szervezte meg az I. Iskolakórus-találkozót az Aradi Kölcsey Egyesület.
A rendezvény nagyszámú résztvevőjét Bognár Levente alpolgármester köszöntötte, majd Hadnagy Dénes, az Egyesület alelnöke, ötletgazda fejtette ki gondolatait a kórustalálkozóval kapcsolatban.
Fekete Károly programvezető bevezetőjét követően az első fellépőt, a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola kórusát kérte az előtérbe, ahol Dénes Erzsébet betanításával adta elő Csak a szeretet, illetve a Dicsérem, áldom szüntelen kezdetű énekeket, gitáron kísért Köteles Nikolett.
Ezt követően a kisiratosi Godó Mihály Általános Iskola 22 tagú kórusa Almási Gábor dirigálásával, illetve gitárkíséretével Kodály Zoltán gyűjtéséből előadták az Elmegyek, elmegyek, továbbá az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdalokat. Előadásukat Három magyar tánc: Apor Lázár táncza – Heiducken Dantz – Ungarecha énekeikkel zárták.
Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták nevű elemis kórusa Khell Jolán betanításával népdalokat, gyermekdalokat énekelt.
Ugyancsak a Csiky Gergely Főgimnáziumból, de a nagydiákok kórusa Szabó Csilla vezényletével Kodály Zoltán gyűjtéséből adták elő A juhász, a Kis kece lányom és az Árgyélus kismadár című népdalokat, majd Quodlibet – német kánon; Tüzeld Uram Jézus – Berta Schmidt – G. Elbert, héber dallam; végül Ecsedy Aladár: Szent lélek jövel című művével zárták színvonalas műsorukat.
A továbbiakban Anghel Orsolya – Kiss Bence – Balogh Zita népdalcsokrot adtak elő szintetizátoron és furulyán, Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Utánuk az Erdőhegyi Általános Iskola Fáy Szeréna Kórusa, ft. Papp József vezényletével, Pusztai Matild és Sime Judit betanításával körösközi nótacsokrot adott elő.
Ezt követően a simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások Kasza Rozália és Deák Andrea vezetésével adták elő a Soha, soha nem hagy el; A bárány vére megtisztít; Tudd, van egy gyertya a szívünkben, valamint Az Istené legyen minden című zeneszámokat.
Utánuk a Simonyi Imre Általános Iskola és a Vadász Általános Iskola diákjai, Szabó Viktória és Szabó Hunor, Deák Andrea Csilla betanításával adták elő az Itt vagyok most jó Uram és a Találkozni jöttem Veled Istenem című énekeket.
A Vadászi Általános Iskola diákja, Puskás Balázs József, Mészáros István betanításával zongorán adta elő: Bach: AMB – 3; Bartók: 3–5; Beethoven: G-Dúr sonatina című műveit.
Utánuk a vadászi iskola diákja, Szalók Antónia Mária, Mészáros István betanításával, zongorán adta elő Bartók 1–6; Bach: Musette 5–17 és Tobias Hasslinger: Sonatina című művét.
A vadásziak bemutatkozását Puskás Balázs és Szalók Antónia zongorán előadott Naykapar 1–2 négykezese zárta.
Ezt követően az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola Pedagógus Kórusa, Kis Anikó vezetésével Brun: Ó terjeszd ki Jézusom; Daniel Iverson – Cserny András, Isten élő lelke; Hrabanus Maurus – Martin Luther – Esterházy Pál: Jövel teremtő Szentlélek; Mozart: Jubilate Deo és Dona nobis pacem című műveit adták elő, nagy tetszést keltve a latin nyelvű szövegekkel.
Az I. Iskolakórus találkozó az összes fellépő közös énekével zárult, melynek során Horváth Tünde vezényletével, Csermák Regina orgonakíséretével az előadás csattanójaként mintegy 100 tagú kórus előadásában felcsendült a Hymnus; valamint a Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat zenemű.
A házigazdák nevében p. Blénesi Róbert mondott köszönetet a fellépőknek, a szervező, a Kölcsey Egyesület vezetősége minden fellépett kórusnak vagy személynek részvételi oklevelet, illetve egy-egy tábla csokoládét adományozott. Zárásként minden résztvevőt a Minorita Palota szociális étkezdéjében feltálalt szeretetvendégségre hívtak.
Reméljük, a szerda esti magasztos Iskolakórus-találkozó egy újabb, szép magyar hagyománynak volt az első rendezvénye.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tisztújítás a Maros megyei RMGE-nél is
Június 10-én a Marosvásárhely melletti Udvarfalván tartotta közgyűlését a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete is.
"Maros megye a legsajnálatosabb példája annak, amikor nem a gazdák érdekében történő összefogás, a közösségi szándék a cél, hanem a széthúzás, az önös érdek előtérbe helyezése. Valamikor a Maros megyei az országos RMGE legerősebb szervezete volt, tagjai nemcsak egyesületünknek, de az erdélyi magyar termelőknek is a legjobbjai voltak, igazi szervezeti élet zajlott a megyében" – mondta Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete országos elnöke. "Azért is döntött úgy az országos elnökség, hogy a központi, kolozsvári székház után először a Maros megyei gazdák számára vásárol saját tulajdonú székhelyet. Sajnos csalafintasággal, álnok ravaszsággal nemcsak a székházat, de a nevünket és több évtizedes eredményeinket is olyan személyek használják, akik miatt az itteni gazdák elvesztették a bizalmukat az érdekvédelemben. A közel tíz éve húzódó pereskedés, a magyar gazda–magyar gazda elleni ármánykodás felemésztette az energiákat és elterelte a figyelmet az igazi, érdemi munkáról. A mai napon megválasztott elnökség nagy kihívása lesz visszaállítani a normális helyzetet, visszaszerezni a gazdák bizalmát, hogy az RMGE egy szervezetként, egy erőként képviselhesse a termelőket, megjeleníthesse az erdélyi magyar gazdák sajátos érdekeit Bukarestben és Brüsszelben" – fejtette ki az RMGE országos elnöke. Arra kérte a budapesti Mezőgazdasági Minisztérium jelen levő képviselőjét, dr. Torda Mártát, a Kárpát-medencei együttműködések osztályának vezetőjét, hogy ebben a munkában ilyen szellemben támogassák az erdélyi gazdákat a minisztérium és a határon túli gazdaszervezetek közti szakmai együttműködés keretében.
Miután a leköszönő elnökség nevében Máthé László, a Maros megyei RMGE elnökségi tagja, országos alelnök beszámolt az elmúlt esztendők tevékenységéről, a küldöttek, a beszámoló elfogadásával, felmentették a régi vezetőséget, és rátértek az új elnökség megválasztására.
Öttagú elnökséget választottak – az egyesület alapszabályzata szerint négy évre –, de amint dr. Suba Kálmán, az egyesület újonnan választott ügyvezető alelnöke nyilatkozta, legtöbb egy éven belül új közgyűlést és választásokat írnak ki, hogy a lehető legnagyobb legitimitással jelölhessék ki a Maros megyei gazdák képviselőit.
Az RMGE Maros megyei szervezetének új elnöke Szotyori Zoltán udvarfalvi gazda lett. Miután megköszönte a küldöttek bizalmát, felsorolt néhányat azok közül a prioritások közül, amelyek az új elnökség napirendjén lesznek az első naptól: a marosvásárhelyi székház visszaszerzése és használatba vétele, megszervezni a közös beszerzést és értékesítést, oktatás és szaktanácsadás egy magyarországihoz hasonló hálózat elindítása által. Szotyori elnököt munkájában dr. Suba Kálmán ügyvezető alelnök mellett Máthé László mint titkár és Balázs József mint alelnök fogják segíteni. (rmge)
Népújság (Marosvásárhely)

Fiatal tehetségek alkotnak együtt Gyergyószárhegyen
Csángóföldi, magyarországi és erdélyi 10–14 éves gyerekek alkotnak egy hétig a ma kezdődő Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborban, Gyergyószárhegyen.
Szerdán kezdődik és július 12-éig tart a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor, amelynek idén is Böjte Csaba Gyergyószárhegyi gyermekotthona a házigazdája. A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány immár 23. alkalommal szervez képzőművészeti alkotótábort tehetséges Kárpát-medencei gyerekeknek. A pályamunkák, amelyek alapján a jelentkezők meghívást nyertek az alkotótáborba ezúttal a Nagyszüleink vonzásában témakörben készültek.
„A tábor célja évente lehetőséget nyújtani a tehetségüket már bontogató 10–14 éves gyerekeknek, hogy szakemberek, művészek társaságában, a Gyergyói-havasok festői környezetében találkozhassanak egymással, élményanyagot gyűjtsenek, és kapcsolatokat teremtsenek. De ugyanakkor szeretnénk lehetőséget teremteni arra is, hogy a résztvevők megismerkedhessenek Borsos Miklós gyergyócsomafalvi származású szobrászművész szellemi és erkölcsi hagyatékával” – foglalta össze a tábor célját Bancsi Edit szervező.
A 23. tábor nem véletlenül a „Nagyszüleink vonzásában” mottót kapta, hiszen Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban. „A tábor programjának hangulati elemei is kapcsolódnak a témakörhöz. Úgy állítottuk össze a programot, hogy a Csángóföldről, Magyarországról és Erdély más régióiból érkező gyerekek minél többet megismerjenek a Székelyföldből, illetve a csomafalvi szülőktől származó Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászról” – mondta a táborszervező.
A Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke irányításával összeállított programnyitó ünnepségét követően a fiatalok a beérkezett pályamunkákat, azaz egymás alkotásait tekinthetik meg, amelyeket Balázs József alfalvi festőművész értékel. Az egyhetes tábor alatt, július 6–12-e között Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, Szabó Szilveszter, Borsos Júlia, Korpos Andrea és Dániel Margit pedagógusok vezetésével pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Kirándulást és szórakoztató játékokat is terveznek a résztvevőknek, a hét során készült alkotásokat pedig a zárókiállításon teszik majd közszemlére.
Baricz Tamás Imola
Krónika (Kolozsvár)

Fiatal tehetségek alkotnak együtt Gyergyószárhegyen
Csángóföldi, magyarországi és erdélyi 10–14 éves gyerekek alkotnak egy hétig a szerdán kezdődő Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborban, Gyergyószárhegyen.
Szerdán kezdődik és július 12-éig tart a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor, amelynek idén is Böjte Csaba Gyergyószárhegyi gyermekotthona a házigazdája. A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány immár 23. alkalommal szervez képzőművészeti alkotótábort tehetséges Kárpát-medencei gyerekeknek. A pályamunkák, amelyek alapján a jelentkezők meghívást nyertek az alkotótáborba ezúttal a Nagyszüleink vonzásában témakörben készültek.
„A tábor célja évente lehetőséget nyújtani a tehetségüket már bontogató 10–14 éves gyerekeknek, hogy szakemberek, művészek társaságában, a Gyergyói-havasok festői környezetében találkozhassanak egymással, élményanyagot gyűjtsenek, és kapcsolatokat teremtsenek. De ugyanakkor szeretnénk lehetőséget teremteni arra is, hogy a résztvevők megismerkedhessenek Borsos Miklós gyergyócsomafalvi származású szobrászművész szellemi és erkölcsi hagyatékával” – foglalta össze a tábor célját Bancsi Edit szervező.
A 23. tábor nem véletlenül a „Nagyszüleink vonzásában” mottót kapta, hiszen Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban. „A tábor programjának hangulati elemei is kapcsolódnak a témakörhöz. Úgy állítottuk össze a programot, hogy a Csángóföldről, Magyarországról és Erdély más régióiból érkező gyerekek minél többet megismerjenek a Székelyföldből, illetve a csomafalvi szülőktől származó Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászról” – mondta a táborszervező.
A Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke irányításával összeállított programnyitó ünnepségét követően a fiatalok a beérkezett pályamunkákat, azaz egymás alkotásait tekinthetik meg, amelyeket Balázs József alfalvi festőművész értékel. Az egyhetes tábor alatt, július 6–12-e között Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, Szabó Szilveszter, Borsos Júlia, Korpos Andrea és Dániel Margit pedagógusok vezetésével pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Kirándulást és szórakoztató játékokat is terveznek a résztvevőknek, a hét során készült alkotásokat pedig a zárókiállításon teszik majd közszemlére.
Baricz Tamás Imola
Krónika (Kolozsvár)

Alkotnak a Borsos Miklós művésztáborban
Megnyitották a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány által 23. alkalommal szervezett képzőművészeti jellegű Kárpát-medencei alkotótábort. Böjte atya Gyergyószárhegyi gyermekotthonában olyan képzőművészek egyengetik a táborozók útját, akik az első táborokban még maguk is gyermek résztvevőként alkottak.
A Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborba a pályamunkák idén Nagyszüleink vonzásában témában készültek és Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulója jegyében zajlik. Bancsi Edit, a tábor szervezője köszöntötte a gyerekeket, a szülőket és a vendégeket a szerda esti megnyitón, melyen közszemlére tették a pályamunkákat is.
„A 23 év alatt szervezett táboroknak immár eredményét, hatását is megtapasztaltuk, hiszen nagyon sok fiatal képzőművészeti szakon folyatja tanulmányait, úgy gondolom érdemes folytatni, mert segíthetjük az alapozást. A statisztikát nézve elmondhatjuk, több mint hetven fiatal, egykori táborlakó képzőművészt vagy éppen művészeti pályát választó hallgatót jegyeztünk fel” – mondta többek között a szervező, és köszönetet mondott Ervin atyának, aki évekig a szárhegyi ferenceseknél otthont nyújtott a tábornak.
Az alkotótáborban több olyan foglalkozást vezető is van, sőt a tábor egyik társszervező intézményének vezetője is egykori táborlakó volt. Ferencz Zoltán grafikus a szárhegyi központ művészeti vezetője az első, még a Csíky-kertben szervezett táborban ismerkedett a művészettel, ugyanebben a táborban vett részt Polgár Botond szobrászművész is, aki a nemrég felállított Szent István-szobrot készítette. A jelenlegi táborvezetők is egykori táborlakók, Borsos Júlia és Korpos Andrea rajztanár is itt merített a művészetekből. Az egyhetes táborban az egykori táborlakó Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, továbbá Szabó Szilveszter és Dániel Margit pedagógusok vezetésével kézműves foglalkozásokon vesznek részt.
A tábort alakulásától végig kíséri Balázs József alfalvi festőművész, a tábor művészeti vezetője. „Nagyon sok neves művész mondhatja el magáról, hogy innen indult, itt szerette meg a mesterséget, a művészetet és a tábor is büszke rájuk” – mondta Balázs József. Az idei táborban a gyerekkorra, a bölcsőre, a gyökerekre irányítják a gyerekek figyelmét. A megnyitóünnepségen a nagyszülők szerepét hangsúlyozta a művészeti vezető. „Borsos Miklós habár Szebenben született mégis a honvágy Csomafalvára hozta haza, apai nagyszülei csomafalviak voltak, és azt hogy Borsos Miklós olyan szobrász lett amilyen, azt a nagyszüleinek is köszönheti, hiszen Magyarországon is meg tudott mAradni székelynek” – mondta, és felkérte a táborlakókat, egymást szeretve segítsék, alkossanak a tábor ideje alatt.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Zarándoklat mint „múzsa”
Még Torontóból is érkezett résztvevő az idei Vadárvácskatáborba. A Gyergyóalfaluban zajló eseményen összesen huszonhárom képzőművész alkot együtt a héten.
Huszonhárom alkotó, köztük a 80. születésnapját éppen ezekben a napokban ünneplő, gyergyói származású, Torontóban élő Sorbán Szilvia vesz részt a Vadárvácskatáborban, amely az elmúlt pénteken vette kezdetét és vasárnapig tart Gyergyóalfaluban. A nemzetközi alkotótábort tizenkettedik alkalommal szervezték meg, a témája idén a zarándoklat.
A tábornyitó-ünnepségen Szili Katalin, Magyarország щrszággyűlési képviselője volt a díszvendég, az egyház képviseletében a borzonti születésű Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános kérte Isten áldását az alkotók munkájára, majd megáldotta a szervező Sövér Elek Alapítvány zászlaját. „Kíváncsi vagyok, az idei témában milyen művek születnek” – mondta Gál Mihály, a tábor létrehozója és házigazdája. Hozzátette, biztos érdemes lesz megnézni a hét folyamán készülő munkákból összeállítandó táborzáró kiállítást, amelyet vasárnap a 10.30-tól kezdődő nagymisét követően nyitnak meg a nagyközönség előtt az alfalvi galériában.
Értékkereső barangolás
A nyitóünnepségen részt vett a tábor két mentora, a Csíkszeredai Márton Árpád és a helyi Balázs József képzőművész is. Utóbbi a csíksomlyói búcsúra Alfaluból induló zarándokok állandó vezetőjeként vasárnap tartott „felkészítőt” zarándoklatból. „Ez megért egy misét, igazi istentisztelet volt” – így méltatta hallgatósága a búcsújárásról szóló élménybeszámolót, illetve a búcsú történelmi hátterének ismertetését. Balázs József ugyanis, mint mondta, a „közelmúltra” is kitért, úgy 800-1000 év távlatából közelítette meg a búcsú ma ismert hagyományát. István pap személyét emelte ki, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a somlyói búcsújárást 1567-ben Sarlós Boldogasszony napjáról pünkösdre tették át.
„Mária csodáit emeltem ki – osztotta meg velünk is a beszámoló főtémáját Balázs József. – Azt a csodát is többek között, hogy ma már a pünkösdi búcsún félmillió magyar gyűl össze. Ember ilyet nem tudna szervezni.” A témáról elmondta, kézenfekvőnek tűnik, mégis nehéz lesz „formába önteni”. Azt viszont érzi, ebben a táborban „nem illusztrációk fognak születni”. „Én nagyon szorult helyzetben vagyok most, mert tőlem itt sokat várnak” – vallotta be a festőművész, hiszen köztudott, milyen erős szálak fűzik a somlyói búcsúhoz.
A lélekből felhozott gyöngyök
A tábor résztvevőivel kapcsolatban Balázs József elmondta: sokféleképpen tudnak hozzányúlni a témához, vannak, akik jártak már zarándoklaton, így meríthetnek korábbi élményeikből. „De ha úgy fogjuk fel, hogy a földi életút is egy zarándoklat, akkor egyedi értékek kerülhetnek kőbe, fába, vászonra. Ez olyan téma, hogy mindenkinek bele kell nyúlnia a saját lelkébe, onnan kell felhozzon valami gyöngyöt. Lehet, olyasmit talál, amiről nem is sejtette, hogy ott van” – mutatott rá Balázs József.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Hitből és szeretetből fakadt képek Márton Áronról
Emberkatedrális címmel nyitottak kiállítást, illetve bemutatták az ennek anyagát tartalmazó albumot szerdán délután Kolozsváron Márton Áron volt erdélyi római katolikus püspök születésének 120. évfordulója alkalmából.
A 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében a római katolikus nőszövetség dísztermében kifüggesztett műalkotásokat Nagy Miklós Kund művészeti író ismertette. Elmondta, az album összesen 47 alkotást, 25 művész munkáját tartalmazza. „A festmények stílusa, műfaja változatos, viszont mindegyik kép hitből és szeretetből fakadt, Márton Áron emlékére" – mondta a művészeti író.
A művek a gyergyóalfalvi Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborban készültek, ahol főként magyar művészek vettek részt, de egy Marosvásárhelyi román festő munkái is megtalálhatóak az albumban. Gál Mihály, a Vadárvácska művésztelep házigazdája verssel emlékezett a püspökre, és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes is fellépett. A Kolozsváron kiállított festmények alkotói: Balázs József, Bandi Kati, Barabás Éva, Csuti Levente, Datu Victor, Ferenc Erzsébet, Jakabos Olsefszky I., Major Gizella, Orbán Endre, Sajgó Ilona, Szakács Eszter, Vargyas Ildikó.
A Márton Áron-emlékév keretében Kolozsvárra érkezett az Erdély püspökének életét bemutató vándortárlat is, melyet szabadtéren, a Szent Mihály-templom bejáratánál tekinthetnek meg az érdeklődők. A magyar és román nyelvű pannók részletesen ismertetik a kommunista rezsim által üldözött magyar püspök életútját, kitérve Márton Áron egyházi hitvallására, a fiatalok körében betöltött lelki vezetői szerepére, a kisebbségi léthez való hozzáállására, az üldözöttek melletti kiállására, illetve a Szekuritátéval való viszonyára. A kiállítás anyagát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága állította össze.
A magyar napok kertében előadást is tartottak Erdély püspökéről, életútját és munkásságát Marton József egyháztörténész ismertette, és Maksay Ágnes háromrészes dokumentumfilmjét is levetítették Márton Áron boldoggá avatási peréről.
Bede Laura, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Balázs Tibor költő, könyvkiadó, irodalomtudós
Ma délelőtt Esztergomban tragikus hirtelenséggel meghalt dr. Balázs Tibor erdélyi származású költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő, a budapesti székhelyű Accordia és a Littera Nova Kiadó vezetője, a Magyar Írószövetség tagja.
Balázs Tibor Aranyosgyéresen született 1958. április 13-án, Balázs József és Frank Erzsébet gyermekeként, neoprotestáns lelkészcsaládban. Szilágysomlyón érettségizett, egyetemi tanulmányait a kolozsváriBabeş–Bolyai Tudományegyetemen végezte 1981–1986 között román–francia nyelv- és irodalom szakon, közben táviratkihordóként dolgozott Nagyváradon, ahol a legendás Ady Endre irodalmi kört látogatta. 1991-ben a Grenoble-i Stendhal Egyetem hallgatója volt. Tanulmányait az ELTE-n folytatta, ahol irodalomtudományból szerzett doktori (PhD) fokozatot 2005-ben. Kutatási területe a költészet és a filozófia/vallásbölcselet viszonya. Disszertációja a romániai magyar létköltészet 1919 és 1989 közötti történetével foglalkozik, könyvként éppen tíz éve jelent meg.
1986-tól 1987-ig tanár a Bihar megyeiSárszegen. 1989-től Budapesten élt, a Vörösmarty Gimnáziumban tanított. 1993 óta a Littera Nova Könyvkiadó igazgatója, párhuzamosan, 1998-tól az Accordia Kiadó irodalmi vezetője, majd 2005 óta igazgatója volt. 1996-ban megalapította a Littera Nova Irodalmi és Művészeti Társaságot. 1978 óta publikált verseket, aforizmákat, gyermekirodalmi műveket, esszéket, tanulmányokat, műfordításokat, előbb Romániában, majd Magyarországon és Franciaországban. Thibault Blaise néven románul és franciául is publikált.
Első verskötete fél évtizedes várakozás után jelent meg 1987-ben a bukaresti Kriterionnál,  a Forrás sorozatban. További kötetei: Ösvényeim (versek, Kráter, Budapest, 1991), Maforizmák (1. kiadás, Károlyi Marianna rajzaival, Penna Kiadó, Pomáz, 1995, további kiadások a Littera Nova Kiadónál, Kaján Tibor rajzaival), Nocturnes (versek franciául, 1997), A fogfájós vaddisznó (gyermekversek, Réber László rajzaival, Lázár Ervin ajánló soraival, Littera Nova 1998), Félkalap. Verses kópéságok (gyermekversek, Gyulai Líviusz rajzaival, Csukás István ajánló soraival, Accordia Kiadó, 2001), Kótyomfittyek (gyermekversek, Gábor Enikő rajzaival, 2001), Explorări în poezia lui A. E. Baconsky („studiu afectiv”, Oradea, Editura Revistei Familia, 2002), Ábel tornya. Székely zarándokversek 1974–1989 (Kányádi Sándor ajánló soraival, Accordia Kiadó, 2003), A romániai magyar létköltészet története 1919–1989 (tanulmány, Accordia Kiadó, 2006), Aforizma-párbaj (társszerző: Csontos Márta, Littera Nova Kiadó, 2010)
Verseit a kolozsvári Utunk, a marosvásárhelyi Igaz Szó, a kolozsvári Igazság, a nagyváradi Fáklya, a bukaresti Ifjúmunkás, Magyarországon az Életünk, az Élet és Irodalom stb. közölte 1989-ig. Az 1985-ben a Kriterion Könyvkiadónál  megjelent Alapművelet versantológia egyik szerzője. 1989 és 1991 között az Élet és Irodalom, a Hitel, a Holnap, a Forrás, a Jel, a Kelet-Nyugat, a Magyarok, az Új Ember stb. közölte, illetve a Magyar Rádióban hangzottak el versei. Korábbi versei révén szereplője a Fontos versek című gyűjteménynek (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006), valamint több, nem saját kiadójánál publikált antológiának is.
Közel húszéves hallgatás után jelentkezett 2009-ben Megérkezés Aquincumba című versciklusával, melynek darabjai a Hitel, az Új Forrás, a Napút, a Parnasszus, az Agria, a Bárka hasábjain jelentek meg. Előadásra került 2010-ben a Szegedi Pinceszínházban, 2013-ban a nyíregyháziMóricz Zsigmond Színházban, önálló kötetben 2014-ben jelenik meg. Műfordításkötetei francia nyelvből: François Garagnon: Jázmin és az élet szent rejtelmei (meseregény, Szent István Társulat, 1994), Jean-Luc Moreau: Mimi és a sárkány (meseregény, Littera Nova, 2001).
Az utóbbi években többször is közölt a Várad című folyóiratban, illetve a Székelyudvarhelyen szerkesztett Eirodalom.ro portálon, utolsó interjúja éppen itt jelent meg.
itthon.ma

Csíksomlyó és Vadárvácska
Tárlatnyitó a Bernády Házban
A téli szünet után újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Bernády Ház. A csütörtök délutáni telt házas esemény – immár hagyományosan – tárlatnyitó volt, a tavalyi, bucsini Vadárvácska alkotótáborban született művek kiállítása. 
A tárlatot házigazdaként Nagy Miklós Kund méltatta, aki elmondta, a rendezvény a Bernády Ház első idei képzőművészeti kiállítása. – Remélem, hogy az év folyamán sok hasonlóan érdekes, szívhez szóló tárlaton vehetünk majd részt. Ez az esemény hagyományos módon a magyar kultúra napját is köszönti. A tavalyi Vadárvácska-tárlat tematikus kiállítás volt, a termés albumban is megjelent, a mostani ismét különleges: 450 esztendeje volt az első zarándoklat Csíksomlyóra, Gál Mihály, a tábor működtetője és házigazdája a tavalyi évben ezt találta ki tematikaként, erre készítette fel a minden eddiginél nagyobb számban érkezett meghívottakat. A búcsú minden magyar ember számára vallási meggyőződéstől függetlenül nagyon fontos, és azok, akik a Bükkfőn lévő erdei táborban dolgoztak, megalkották a saját lelki képüket erről a zarándoklatról. Érdekes, amikor egy adott téma ennyi művészt megérint – arra voltunk kíváncsiak, hogy ki milyen módon, mit ragad ki az ünnepből, az eseményből. A változatosság a táborban született anyagban is jelentkezik – Balázs József festőművész, a tábor művészeti irányítója például kijelentette, hogy számára, aki évek óta a gyergyóalfalui kereszt vezetője, volt a legnehezebb ezt a témát megfogni és visszaadni: annyira közel áll hozzá az ünnep. Festmény, grafika, textil- és kerámiamunka egyaránt készült a táborban, a művészek nagy része visszatérő vendég. Ezek az alkalmak, tárlatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy bizonyos művészi univerzumokra egyből ráismerjünk és a magunkénak valljuk őket – mondta a méltató.
Gál Mihály hozzátette: 12 év eltelt, és újra itt vagyunk, a tavalyi Vadárvácska anyagával, és mindig, minden tárlatnyitó előtt készítek egy leltárt magamban arról, hogy kik voltak a tavaly, jöttek-e új ismerősök. Megérkeznek a Bernády Házba a művészek, a méltató, a közönség, és úgy érzem, hogy egy nagy család vagyunk, olyan család, amely egy nyelven szól. Saját földünket nekünk kell kultúrával feldíszítenünk. A Bernády Ház falait idén is feldíszítettük a művészet ajándékaival. Az utóbbi három-négy évben kemény témakörrel töltöttük meg a művészek lelkét – ilyen volt a gyergyóalfalui templom fennállásának 800. évfordulója, Balázs József 60. születésnapja és a Márton Áron-
emlékév, amelynek alkotásaiból művészalbum is született. A tavalyi rendezvénysorozat a Vadárvácska alkotótábor történetének eddigi leggazdagabb kiadása: negyvenöt alkotás született, amelyekből egy újabb albumot adunk ki – ez körülbelül húsvétra jelenik meg. Az idei – nem kötelező – tematika pedig Sövér Elek emléke előtt tiszteleg. Én azt üzenem mindenkinek: tegyék azt, amiben hisznek és higgyenek abban, amit tesznek! 
Gál Mihály szavai után Baricz Lajos olvasta fel a Borzont végében és a Nincsen kies hely című, az alkotótábor által ihletett verseit, majd az esemény végén a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes két tagja adta elő a pap-költő megzenésített verseit.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)

Miholcsa József alkotásait állították ki a Pro Art Galériában
Miholcsa József szobrászművész 106 alkotása március elejéig még megtekinthető a Pro Art Galériában. A képíró, székely szobrász egyéni kiállítására 29 évet vártak a gyergyószékiek, ugyanis három évtizeddel ezelőtt volt egyéni tárlata Gyergyószentmiklóson.
Nagyon örült a művészetszerető közönség, hogy Jeszenszky Melinda meghívását elfogadta Miholcsa József, és alkotásaiból egy szeletet megmutatott. A Pro Art Galéria vezetője megmozgatta a művészetbarátokat, sok érdeklődő jelent meg a szombat esti tárlatnyitón. Tusa Lajos köszöntötte a jelenlévőket és Gáll Mihály Wass Albert Üzenet haza című versét szavalta.
Balázs József alfalvi festőművész nyitotta meg a kiállítást, méltatta az alkotót, aki Marosvásárhelyen született, viszont anyai ágról alfalvi és Ditróban is tanított, tehát nem idegen a neve a gyergyószékieknek, annál is inkább, mert több köztéri alkotása is díszíti tereinket.
„Miholcsa József egy rendkívüli ember, egy rendkívüli művész, termékeny szobrász, akit hatalmas energiák mozgatnak” – mondta Balázs József festőművész, és személyes élményét is megosztotta a jelenlévőkkel. Mint mondta, annak idején a kultúrházban megrendezett kiállításon Miholcsa József alkotásaival kapcsolatban is ugyanazok az érzések futottak át rajta, mint amikor Nagy István, a nagy székely festő alkotásait szemlélete. „Miholcsa József a székely szobrász, a mi szobrászunk, munkái olyan hatást keltenek, olyan formavilágban vannak megfogalmazva, amit más nem tud megcsinálni, ehhez ide kell születni, az ősök génjeit kell hordozni„ – mondta Balázs József. „Miholcsának egyszer a fülébe tört az a mondat, hogy a székelyek magyarul beszélő románok, ezt követően Bandi Dezső néprajzkutatóval való találkozása meghatározta, alakította további életét, illetve választ is adott e különös mondatra. A magyar emberhez hozzátartozik a ló is. Miholcsa József fogathajtóként is tevékenykedett, és számos, jó hangulatú művésztábort szervez, huszárkodásba is kezdett. Nemzetünk ezen értékeit is felmutatta. Alkotásaiban Miholcsa visszanyúlt az eredeti, tiszta forráshoz, megtalálta a székely népművészetet, és mivel székelynek született, természetes elemi erővel nyúlt hozzájuk. Alkotásai varázslatnak is tűnnek, nem naturalista szobrász. Ha elolvassuk a címeket, érdekes fogalmakat találunk arra, hogyan képes megfogalmazni egy deszkadarabot. Szimbolizmus, szürrealizmus, minden van alkotásaiban, amit az ember keres. Alkotásait nézve azt tapasztalja az ember, hogy nem a szem lát, hanem az agy, a szem, az csak néz. Az ember egyszerre látja az anyagot, az anyag szellemét és a mondanivalót is, képet lát. Miholcsa képíró szobrász, és ez is magyar sajátosság. Sajátos nyelvezete van, mely egy közösséget jellemez. Egyénisége sajátos, és amit kifejez, az önmaga kifejezése, de ez jellemzi a nemzetet. A nemzet lelkülete sűrűsödik Miholcsa lelkében, egész lényében, ebben gyönyörködhetünk. Ezt a kiállítótermet nem is lehetett volna jobban feldíszíteni, az alkotások összhangban vannak a teremmel, jól érzik magukat itt” – mondta többek között Balázs József.
Miholcsa József egyéni kiállítása március 3-ig tekinthető meg a Pro Art Galériában.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

A székely szobrász
Miholcsa József marosvásárhelyi szobrászművész fába vésett alkotásaiból nyílt a hétvégén kiállítás a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában. A művész munkásságát és alkotásait Balázs József gyergyóalfalvi festőművész méltatta, elmondva, hogy Miholcsa igazi székely szobrász, aki a hagyományainkból inspirálódik.
Ha Nagy Istvánról elmondható, hogy A székely festő, akkor Miholcsáról is állíthatjuk, hogy A székely szobrász – fogalmazott méltató beszédében Balázs József festőművész a szombati kiállítás-megnyitón. Elmondta, hogy Miholcsa József szobrait szemlélve ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint amikor először látta Nagy István festményeit: valami fennkölt transzcendentális érzés, ami több mint egyszerű műélvezet. Miholcsa munkái egyébként nem ismeretlenek a gyergyószentmiklósiak számára, hiszen az ő keze munkáját dicséri a katolikus templom udvarán felállított Márton Áron-szobor, a művelődési ház melletti parkban lévő Kossuth-szobor és a Csiky-kerti millecentenáriumi emlékmű. Egyéni kiállítása viszont már harminc éve nem volt Gyergyószentmiklóson. A március 3-ig megtekinthető tárlaton fából készített alkotásait vehetik szemügyre az érdeklődők. A kiállított szobrok két irányzatot képviselnek. A népi díszítőelemek ihlette, falra akasztható munkáival egy olyan nyelvet alakított ki, amelyen keresztül a mitológiai alakok, a néphagyományok üzenetei a ma embere számára is értelmezhetők. Kisplasztikái pedig a kopjafák, a tornácoszlopok képvilágát idézik, amelyekkel a szobrászat újragondolására tesz kísérletet. A kisplasztikák szerkezetében megbontja a hagyományos szobrok „eleje-oldala-hátulja” koncepciót, és a szobrok minden oldalát ugyanolyan értékkel tünteti ki. Egy folyamat szemléltetésének szerepével ruházza fel munkáit.
Jánossy Alíz
Hargita Népe (Csíkszereda)

Megmutatta értékeit Alfalu
A négynaposra tervezett Gyergyóalfalvi Falunapok rendezvényét idén úgy állították össze, hogy minden korosztálynak élményt nyújtsanak. A sportrendezvények mellett képzőművészeti kiállítás, népdal- és néptánctalálkozó, hajfonatkészítés és táncház is volt műsoron, a téren pedig helyi termékekkel és koncertekre várták a helyieket, illetve vendégeiket. Ezúttal is volt főzőverseny, valamint a lelket is tápláló búcsús szentmise.
Az idei falunapokon újdonságnak számított, hogy Alfalu testvértelepüléseinek találkozóját a hétvégi rendezvénysorozat keretében ejtették meg. A küldöttségek a tájegységek főzőversenyére is beneveztek, jellegzetes gasztronómiájukból adva ízelítőt. Kilenc csapat készült a szombati nagy főzőversenyre, de nemcsak a vendégek főztek, hanem a helyiek is, cégek, baráti társaságok, utcák fogtak össze, hogy ebéddel kínálják meg az érdeklődőket.
Az idei rendezvényen a testvértelepülések igazi ínyencségekkel kínálták az alfalviakat, a hajdúböszörményiek – polgármesterük felügyeletével – kétféle ételt is főztek. Mangalicazsírban készítettek marhapörköltet, és szerepelt az étlapon a mifelénk újdonságnak számító slambuc is, a hagyományos, egyszerű pásztorétel. Száraz tészta, mangalicaszalonna és só – ez rotyogott a hajdúböszörményiek nagy üstjében.
Vegyes pörkölt a balatonszárszói polgárőrök kedvence, így ezt főzték meg az alfalviaknak, mint mondták, minden van benne. A helyiek is próbálkoztak halászlével, a tavalyi ígéretet váltották valóra, de halászlevet főztek a faddiak is. A küldöttség fakanalát Fülöp János polgármester forgatta.
„Halászhagyományokkal rendelkező településről érkeztünk, az 1800-as évek közepéig a folyó a falu szélén folyt, aztán a folyamszabályozást követően helyében egy holtág lett, ám a halászat mint foglalkozás és kenyérkereseti lehetőség megmaradt. Éppen ezért egy vegyes halászlevet főztünk pontyból, törpeharcsából és kárászból.
A kisebbik bográcsot hoztuk, nem tudtuk, hogy fog-e ízleni a székely barátainknak.”
A csapat főszakácsa elmondta, az általuk hozott hozzávalókból és az alfalvi vízből igazi finomság készült, olyannyira, hogy kiderült, a nagyobb üstöt kellett volna felpakolniuk.
Az alfalvi napokat koncertekkel, népzenei előadással zárták, kikapcsolódási lehetőséget nyújtottak az idősebb korosztálynak ugyanúgy, mint a fiataloknak, gyerekeknek.
Bővült az alfalvi képzőművészek képtára
Bővült a látnivaló szombattól az Alfalvi Képzőművészek Galériájában. A művészetek otthonának avatásakor a Márton Árpád- és Sövér Elek-kiállítás anyaga volt túlsúlyban, mostanra azonban a huszonhárom alfalvi képzőművésztől kapott munkák is megtekinthetők. A Sövér Elek Alapítvány elnöke, Gál Mihály elmondta, számít arra, hogy hamarosan a még hiányzó alkotók is hazahozzák műveiket, ezzel is jelezve, büszkék alfalvi szülőhelyükre, életterükre. Balázs József festőművész, aki élő szóban biztatta, biztatja erre alkotótársait, a távolmaradás okát abban látja, hogy nem értékelik az alfalviak annyira magukat, mint amennyit érnek. A biztatást igyekszik pótolni, mint ahogy a kiállítást megtekintők is elismeréssel szóltak a tárlat nívójáról. A szombaton nyílt kiállítás a Pünkösd 450 nevet viseli, azt a közel fél évezredet jelenítve meg, amióta az alfalviak, az egykori István pap seregének leszármazottjai hálát adnak minden pünkösdkor Csíksomlyón. A búcsúba járást, a Szentlélek eljövetelének ünnepét jelölte meg mint gyakran megjelenő témát. Ezt igazolják a címek is, melyet a 33 kiállított munkának adtak alkotóik.
Balázs Katalin , Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro

Születésnapi beszélgetés Bajna Györggyel – A lényeg a derű és a szeretet minden iránt
Kollégák is voltunk, meg nem is. Dolgoztunk egy helyen, egy­ időben és egy másik helyen két különböző időben. Ezért engedtessék meg nekem, hogy ezúttal kissé személyesebb hangneműek legyenek a kérdéseim, és ne tegyünk úgy, mintha nem tegeződnénk.
Nagy gyakorlatod van az interjúkészítésben. Hogyan látod, a mikrofonnak melyik oldalán jobb lenni?
Kérdezni szeretek jobban. Válaszolni ellenben írásban. Kicsit gyáva vagyok. A szó pedig nem mindig repül el, ahogy az írás sem halhatatlan. Ám amit leírunk, az azonnal ellenőrizhető, akkor is, ha más nem így gondolja. Erre egy példám is van. Javítottuk a szülőházam, a kőművesnek is kellett volna segítenem, de írnom is kellett. Mondtam, most írnom kell. „Ugyan – intett le –, vágj ki egy tavalyi cikket és küldd azt be. Úgysem veszi senki észre!”
1947. június 12-én születtél Gyergyószentmiklóson, egy hatgyerekes családban nőttél fel. Úgy tudom, régi szentmiklósiak vagytok, régi városi tisztségviselőkkel. Mit tartasz a legfontosabbnak, mit kaptál/örököltél a felmenőidtől?
Bajna ágon elsősorban édesapámra hagyatkozhatom. Tőle a becsületet és mindenki tiszteletét tanultam meg. Fajra és nemre való tekintet nélkül. Ő Budapesten járt iskolába, ott is érettségizett, nagyrészt zsidók voltak az osztálytársai, mert a Dohány utcában laktak. Hadiözvegy édesanyja Budapesten nyitott varrodát, mivel nem tudott kijönni módos apósával, Bajna Ferenccel. Onnan tehát édesapám olyan kapcsolatokkal, élményekkel gazdagon tért később haza – mert Trianon után nem sikerült letelepednie Hollandiában –, amit még a második román világban is kamatoztatni tudott. Édesanyám Páll leány volt, nagyon szelíd és jóságos asszony, ami ellenben nem zárta ki esetében az óvatosságot, sőt a távolságtartást sem. Ő például soha nem engedett bocsánatot kérni. Azt tartotta, hogy ne tégy olyant, amiért bocsánatot kell majd kérned. Ez a tanítása volt a leghasznosabb számomra egész életemben. Az újságírásban is!
Milyen gyermek voltál? Rossz, huncut, gyámoltalan, szorgalmas, laza? Van kedvenc gyerekkori történeted?
Csintalan, érdeklődő, nagyon kíváncsi, tekergő, laza… Olvasni ellenben nagyon szerettem, tanulni és dolgozni nem annyira. Édesapám egyszer meg is jegyezte, hogy a munka temetésén a legnagyobb szélben is egyedül elvinném a hármas keresztet. Történetem? Folyamregénynyi. Első rabláncra kötésem az egyik kedves eset. Cukorért álltak sorban 1952-ben, a szomszédunkban lévő, dédapám államosított házában működő üzlet előtt. Ott sertepertéltem, természetesen meglógva hazulról, ahol hiába találtak ki csodazárakat a kapura, mert hamar meglestem a kinyitás titkát… Szóval én, a Babszem Jankó – mert eleinte így becéztek a családban – elkezdtem mondani jó hangosan, hogy miért állnak sorban? Nekünk egy egész zsákkal van a kamrában. Az történt ugyanis, hogy mivel lovaink is voltak, édesapám mindig segített a boltosoknak az áruszállításnál, amit ez esetben egy zsák süveges cukorral fizettek ki. Szerencsére leghamarabb édesapám keresztleánya figyelt fel szavaimra, s azzal már kapott is fel, s haza. Édesapám és három barátja ott beszélgetett fügebor mellett az asztalnál. Bori bé, édesapám ki, s amikor visszatért, egy tehén nyakára való lánccal a derekamtól megkötött az asztal lábához. „Be akarsz záratni, szaros kölyök?” – kérdezte. Számomra, az állandóan fülelő számára ennél jobb büntetést ki se találhattak volna. Volt, amit hallgatnom, mert természetesen tovább politizáltak fölöttem.
Másik feledhetetlen emlékem is e négyessel kapcsolatos. Negyedikes voltam már, s hiába ügyeltek, hogy előttem ne beszéljenek, csak elcsíptem ezt-azt. Nagyanyám például, mielőtt elkezdte volna szidni a kommunistákat, mindig figyelmesen körülnézett, hogy „gerenda van-e a házban?” Ez a gerenda én, a „picok kölyök” voltam. Negyedikes koromban a borszéki erdőt megtámadták a lepkék, ellenük pedig repülőgépeket kellett bevetni. Szárhegyen volt reptér, onnan szálltak fel a gépek, orosz pilótákkal, akik élelmezéséért Szálassy bácsi és Rokaly bácsi felelt. Mindkettő állandó vendég volt a háznál. A tanító nénim Szállassy Magdolna volt. Amikor meglátta a táblára írt példamondatomat, alig várta, hogy szünet legyen, s hazavihessen a szomszédba, mert ezt írtam szép betűimmel, a szenzáció hatását lesve: „Nálunk a szovjet pilóták bécsiszeletet és párizsisonkát esznek.” Nyilván tudta a forrást. A férje neki is elmondhatta felháborodva, mert akkoriban még a kenyeret is jegyre adták. Na, itt már fenekesek jöttek… A legsúlyosabb büntetés: öt suhintás, el nem törő orgonaággal, természetesen letolt nadrággal fogadva.
Szülővárosod gimnáziumában érettségiztél. Mit tartasz a legemlékezetesebbnek diákkorodból?
Felvételi után a legjobbakat mindig kiválasztotta Pálfi Andor az ő osztályába. Október vége volt, érkezett családlátogatni. Éppen fát vittünk be édesapámmal, amikor megláttam a kapuban. Gyorsan elkezdtem sorolni a rossz jegyeimet. El is jutottam hét négyesig és három hármasig, persze a francia kilencessel kezdtem. Bementünk, én illedelmesen az első szobába. Egyszer hallom: „Mit hét négyes és három hármas? Tizennégy négyes és öt hármas!” Édesapám ellenben csak ennyit mondott: „Tanár úr, meddőpásztorra is szükség van.” Amikor elment az osztályfőnököm, édesapám egy szót sem szólt. Na, összekaptam magam, s mindenből átmentem az évharmad végére, aztán a következő érettségiig elfoglaltam azt a hétötven-nyolcas általános körüli közepes helyet. Kilencediktől pedig megjelent az osztályban Bereczki Karcsi. A Bajna–Bereczki páros pedig híressé vált azokban az években. A városban is! Pálfi így szabadult meg tőlünk: Bajna, Bereczki, mars a humánba!
Ha jól tudom, többször felvételiztél az egyetemre. Mindig magyar–orosz szakra? Szíved szerint mi lettél volna 18 évesen?
Háromszor, mindig a magyar–orosz szakra. Az elsőn Jókairól írtam olyan tudományos értekezést, amit ráért volna negyvenévesen megírni, ugyanis kritizáltam – én, a taknyos – a nagy Jókait. Második alkalommal nagyon szerelmes voltam – és elfelvételiztünk a kislánnyal. Harmadszor Papp Kincses Emese fogadott testvéreként ügyelt arra, hogy sikerüljön a felvételim. Amikor hazajöttem, a kihallgató tiszt csak annyit jegyzett meg: „Látja, ha segített volna nekünk, sikerült volna.” Ma már örvendek, hogy nem jártam sikerrel Kolozsváron… Egyébként mindig tanár akartam lenni.
Emlékszel a felnőtté válásod pillanatára, időszakára?
Igen. Hatvanévesen történt meg először, hogy úgy éreztem, talán felnőttem.
Saját tapasztalatból is tudom, hogy nincs az embernek egyetlen olyan foglalkozása vagy szakmája sem, ami fölösleges lenne. Minden valamire jó, minden tapasztalatnak hasznát lehet venni: s úgy képzelem, hogy csak tartósan gyakorolt három műszak után lehet igazi novellákat vagy verseket írni… Te hogy vagy ezzel?
Minden munkahelyemen hasznos tapasztalatokat szereztem. Emberismeretből ott készültem fel. Az pedig nélkülözhetetlen tollforgatás közben is. Olyan dolgok történtek velem, velünk – például a lenfonodai három műszakban –, amit ha leírnék, valótlannak tűnne. Pedig igaz történetek lehetnének.
Hogyan korszakolnád az életed? Van kedvenc időszakod, kedvenc munkahelyed, munkaköröd?
A tanügyben eltöltött hét év, a művelődési szakirányítás öt éve, végül az 1990 áprilisától tartó időszak, amit újságíróként jegyezhetek. Ez eddig 39 esztendő. A nagy írók és költők java részének rövidebb volt az élete. Hát lehetnék elégedetlen?
A Gergely Tamásnak adott életút-interjúban átugrottad az 1989-es eseményeket. A készülő – vagy azóta el is készült – könyved miatt?
Nem írtam még meg, vázlatos állapotban leledzik. Érdekes, hogy máris többször szembesültem az emlékek ingatagságával. Az sem úgy emlékszik egy-egy eseményre, akivel együtt voltunk ugyanott. Ha kényelmetlen az epizód, azt mondja, ott se volt. Ilyen például, amikor hárman vittük vissza az esetleges lincselések elkerülése érdekében a szekusdossziékat a mai csendőrségre, az akkori belügyes alakulathoz, 1989-ben, Szent István napján… Egyikünk ott sem volt, szerinte!
Mikor jöttél legutóbbi közös munkahelyünkre? Azt adta az újságírás, amire vágytál? Mit reméltél? Színeket, találkozásokat, világmegváltást?
1990-ben, nevem napján. Világmegváltó szándékom nem volt. Csak boldog voltam, hogy jó társaságba keveredtem, akik közül a még élőkkel ma is kölcsönösen tiszteljük egymást. Soha egyetlen összetűzésem nem volt a lapnál. Senkivel! Az élők közül Borbély Lászlót modoráért, Hecser Zoltánt a törvényismerete miatt tiszteltem. Ferencz Imrével, Kristó Tiborral és Sarány Istvánnal pedig ma is baráti a kapcsolatom. Az újságírás mindent megadott. Hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem és a Hargita Népéhez kerülhettem. Egyikük a néhai Bálint András volt.
Mi a legkedvesebb újságírással kapcsolatos emléked?
Számtalan szép emlékem van, de az elismerések, az olvasók és nem olvasók irányomba mutatott tisztelete a legértékesebb kincse eddigi életemnek. Nyilván hitvesem, gyermekeim és unokám mellett.
És a legrosszabb?
Letiltásunk arról a portálról, aminek létrehozását gyakorlatilag újságíró kolléganőim intézték.
Nemcsak az írott sajtóban, hanem a televíziós újságírásban is jeleskedtél. Melyik áll szívedhez közelebb? Mi a legemlékezetesebb forgatási élményed?
Kitűnő és tehetséges ember, Zsigmond Attila segítője vagyok. Nyilván, én elsősorban az írással segíthetem őt is, hiszen a riporteri munkát az írott rész előzi meg, a kérdésekkel fel kell készülni. Több díjnyertes filmet, dokumentumfilmet, portrét forgattunk együtt. Élményeim között nincs első hely, de feledhetetlen – névsor szerint – a Balázs József festőművésszel, a Berszán Lajos kanonok úrral, a Rafi Lajos cigányköltővel, a Vaszi Levente kósteleki tanár-énekessel készült portréfilmek, a székelyföldi „betyárok” és az Így veszett el Erdélyország című riport-dokumentumfilmek forgatása alatt történtek. Ám talán a legértékesebb az Ervin atyával készült többórás anyag, ami páratlan lehet a maga nemében.
Nyugdíjas vagy, de nem mentél nyugdíjba, hiszen írsz, alkotsz. Min dolgozol most?
Családom történetén, ugyanis két okleveles ág sarja vagyok. Egyiket, a Blénesit 1615 tavaszán Bethlen Gábor, másikat, a Bajnát 1676 áprilisában Apafi fejedelem adta. Utóbbiról már csak annyit kell megtudnom, hogy délelőtt vagy délután írta-e alá a fejedelem. Ha délután, akkor állítólag beborozva tehette, ami ellenben nem vonna le semmit a cím értékéből, de jó lenne mégis tudnom.
Bevallom, kétszer is ellenőriztem a születési évedet, annyira hihetetlennek tűnt, hogy betöltötted a hetvenet. Te hány évesnek érzed magad? Mi a titka a fittségednek? Kerékpározás, kaszálás?
A kaszálás nem. Szekeret szerettem rakni, mert ott mindenki látott. A kerékpár csak az állóképességben segít. A lényeg a derű. Aztán a szeretet minden iránt, ami körülvesz, a csodálat a természet tökéletessége láttán, amit bárhogy igyekszünk, lám, nem tudunk tönkretenni egészen. A mosolygó hölgyek imádatát ki ne felejtsem. Az valóban fiatalon tart. A lélek pedig kortalan.
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Ott tartotta aranymiséjét, ahol keresztelték és szentelték
Különleges volt idén Gyergyócsomafalva templomának búcsúünnepe, hiszen a helybéli születésű dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. A község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki.
A Szent Péter és Pál búcsú alkalmából Gyergyócsomafalva szülöttjét, dr. Czirják Árpád pápai prelátust tüntette ki díszpolgári címmel a községvezetés, kiemelkedő egyházi és közéleti tevékenysége elismeréseképpen. Márton László-Szilárd polgármester az ünnepségen azt mondta, a községi díjakat olyan személyiségeknek adják, akik értékeket teremtettek a közösség számára, életüket, munkásságukat szentelik annak, szolgálva ezáltal a közösség fejlődését. Az eseményen dr. Borsos Géza, a Csomafalvi Értelmiségi Fórum elnöke mondott méltató beszédet, dr. Czirják Árpádot a Márton Áron-i magatartás folytatójaként jellemezte. Mint mondta, Csomafalváról indulva, messzire jutott, de szülőfaluját lélekben sosem hagyta el, erkölcsi értékrendjét híven megőrizte. Az Erdélyi magyar breviárium című, háromkötetes munkáját a nemzeti önismeretet elősegítő, hiánypótló, nevelő írásnak nevezte. Dr. Czirják Árpád is felszólalt: köszönetet mondott a kitüntetésért és hangsúlyozta, továbbra is harcolni fog szülőfalujáért, az erdélyi magyarságért. Mint fogalmazott, „szóval és tollal” harcol azért, hogy Székelyföldnek, a magyarságnak jövője legyen. Az eseményen a Csomafalváért díjat is átadták, amelyet idén Vaszi Miklós leköszönő önkéntes tűzoltóparancsnok kapott a közösségért végzett munkájáért. A községvezetés továbbá pedagógusoknak adott át érdemdíjat, köszönetképpen munkájukért. A Szent Péter és Pál búcsú szentmiséje a megszokottnál is ünnepélyesebb volt, ugyanis dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. Prédikációjában arra biztatta a híveket, hogy törekedjenek a jóra. Szót ejtett arról a veszélyről is, ami ma az egész keresztény Európát fenyegeti, és azt mondta, ez alól Székelyföld sem kivétel. Hangsúlyozta, a szülőföld megvédésében nagyon fontos azoknak a jelenléte, akik képesek felrázni a csüggedésbe süllyedt magyarságot, éppen ezért nem jó, hogy olyan sokan elhagyják szülőhazájukat. Az aranymisén résztvevők megtekinthették Balázs József festőművész alkotását, dr. Czirják Árpád atya arcképét is.
– Biztos vagyok benne, hogy a kép nem olyan magas rangú, mint amilyen a modell. Mert ha olyan képet festettem volna róla, mint amilyen pap Czirják atya, akkor én nem Balázs József lennék, hanem legalább Munkácsy Mihály – fogalmazott a festőművész.
Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Gyergyócsomafalván született 1943. január 7-én. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ahonnan a gyulafehérvári római katolikus középiskolába került. Középfokú tanulmányai befejezésével a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola hallgatója lett. A teológiai évek után Tűrben, Balázsfalván, Kézdivásárhelyen volt gyakorló lelkipásztor. 1984-ben a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa. 1994-től a Gyufehérvári Főegyházmegye érseki helynöke. 1989-től jelentek meg írásai. 2007-ben vonult nyugdíjba. Legismertebb könyvei közé tartozik az Erdélyi Magyar breviárium három kötete, melyben fontos szerepet kap a magyarság múltja, jelene és jövője. Hargita Népe (Csíkszereda)

A mindig derűs, csupa szív Sövér Elek
Ma is köztünk élhetne, éppen nyolcvan éves lenne a gyergyóalfalvi festőművész, akinek sokan köszönhetik, hogy az ecsettel szoros barátságba kerültek. Sövér Elek tiszteletére szervezik Alfaluban a Művészetek Éjszakáját, de hogy ki is volt ő valójában, arról családtagjai, tanítványai tudnak a legtöbbet. Húgánál, Sövér Erzsébetnél jártunk. Erzsike néni Sövér Elek egyik alkotását, az édesanyjukról készült képet őrzi • Fotó: Balázs Katalin 1937-ben járunk. Öt év házasság után nagy öröm éri Sövéréket, július 25-én megszületik első gyermekük. A nagyapa nevére, Eleknek keresztelik. Aztán kétévente született testvér mellé, tíz évvel kisebb testvére, Erzsébet úgy fogalmaz, „nyolcan voltunk, akik éltünk.” Sövér Sándor családjának világába Erzsike néni enged be bennünket. Gazdálkodó család, nyolc gyermekkel, nehéz megélhetés közepette. Az édesapa erdei munkán dolgozott, az édesanya, Anna nevelte a cseperedőket, a kertben zöldséget termelt, ami a család szükséglete fölött volt, eladta. A gyermekek hamar megismerkedtek a mezei munkával, kaszálni, takarni kellett, a szántóföldbe krumpli, len, kender került. Ma is tudja Erzsike néni, hogy huszonöt kévéből lesz a kalongya, a kendert áztatni, vagdalni, tilolni kellett... s hosszú folyamat után lehetett fonni, szőni. Nem az ételt nézte... A szigorú édesapa céltudatosan állított minden gyermeket a munka mellé. Mégis, amikor azt látták, hogy Elek fiúk jó eszű és kezű diák, ötödik osztálytól Marosvásárhelyen iskoláztatták. Erzsike néni azt mondja, ő már arra emlékszik vissza, hogy Elek a vakációkban hazajött Vásárhelyről, hol „a kert sarkára felülve” festett, hol a patak partján, de nagyon szerette az erdőket is járni. „Amikor evett, akkor sem az ételt nézte, hanem a könyvet, olvasott egyfolytában.” Arra is emlékszik a húga, milyen volt, amikor egy nyáron a szülők „küssőföldre”, Vásárhely környékére mentek aratni. Elek volt a legnagyobb, a felügyelő, hagytak neki pénzt is, hogy kenyérre s amire kell, legyen. A nyolcgyermekes Sövér családban elsőként érkezett Elek „Öt fiú után én voltam a legnagyobb leány, én kellett főzzek ötödik, hatodik osztályosként. Ami volt a házban, abból főztem. Elfogyott a kenyér. Én nem tudtam, ő pedig elfelejtette, hogy édesanyánk a kredencben hagyott pénzt. Így amikor a szomszédasszony sütött, s adott, akkor ettünk kenyeret, máskor krumplilevest, laskalevest, amit tudtunk. Aztán, amikor két hét után szüleink hazaértek, s édesanyánk meglátta a pénzt a poharak között hiánytalanul, sírva fakadt” – emlékszik nevetve bátyja feledékenységére Erzsébet. Tanárainak nem parancsolhatott Amikor Marosvásárhelyen befejezte tanulmányait, a nagyváradi színházban dolgozott, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult. Onnan Aradra helyezték ki rajztanárnak, majd hazakerült Alfaluba. Szerették a diákjai, egyvégbe vitte őket erdőre, mezőre festeni. „Balázs Jóska ma is elemlegeti: ha ne legyen Elek, én most nem lennék festőművész” – mondja Erzsike néni. Alfaluban azt akarták, legyen ő az iskolaigazgató. Szülőfalujába nem tudta ezt vállalni, nem tudott volna azoknak parancsolni, akik őt tanították. Pár év múlva barátai biztatására Csíkszeredába ment tanítani, képességeit fejleszteni. Ott lett a művészeti iskola igazgatója. Akkor már nős volt, egy egészségügyi asszisztensnőt vett feleségül, két gyereke született, Zsolt és Levente. „Csíkszeredában élnek, jövögetnek haza, főleg öcsémhez, a családi házba, az a hely összevonzza a rokonságot” – meséli Erzsike néni. Jó szíve lett a veszte Már gyermekkorában mindenkivel barátságos volt, és ez végigkísérte életét. Ha hazatért Alfaluba, mindig beköszönt az üzletekbe, megállt a falustársakkal is beszélgetni. „Mindig vígan, kacagva jött haza, akármilyen baja volt, soha nem keseredett el, ez maradt meg nekem. A családját nagyon szerette, és mindig fejlődni akart. Hogy nagyobb legyen... ne nézzék le őt, hogy egyszerű parasztcsalád sarja.” Akin lehetett, segített. „Jó szíve lett a veszte – mondja a húga. Csíkszeredai tanárként, ha alfalvi diák került a keze alá, úgy védte, mint saját gyermekét. Tízórait is vitt nekik, nehogy éhezzenek. Egyszer, amikor krumpliszedni vitték a diákságot az iskolából, eső kerekedett. Levetette kabátját, és az egyik tanonca hátára tette, meg ne fázzon. Ő fázott meg, tüdőgyulladás érte, és egyikből a másikba esett, sosem volt többé egészséges. Tudta azt is, hogy közeledik az élet vége, egyfolytában festett, képeit eladta, hogy a családja ne nélkülözzön. Marosvásárhelyen, Magyarországon is próbálták gyógyítani, meg is műtötték tüdejét. Azt mondták, ha nyolc hónapot meghaladja, életben marad. Amikor az idő letelt, újabb betegséggel súlyosbodott az állapota. Sövér Elek feleségével és két fiával Végig tudta, milyen gyógyszereket adnak neki, és az mire hat. Hallgatta a zenét, és készült elmenni. Az utolsó időszakban, a kórházban a kedvence, az Amott legel, amott legel ének egy másikra cserélődött: „Falu népe szépen sorban megindul a harangszóra / Sírdogál egy régi nóta, s halvány színű őszirózsa / Hulldogál a koporsóra.” 1982. május 7-én hunyt el Csíkszeredában, Alfaluban temették el. Harangszóra indult a falu népe szépen, sorban... Művészeteké a vasárnap éjszaka „Sövér Elek ezt megérdemli” – így fogalmaz Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke, ismertetve a festőművész születésének 80. évfordulójára szervezett programot. Olyan eseménysorozat lesz vasárnap, amilyen még nem volt, ráadásul úgy, hogy nem mennek „kölcsön kovászért”, a délután öt órától éjjel kettőig tartó rendezvényen minden művészeti ág megjelenítője gyergyóalfalvi lesz. Művészetek Éjszakája az esemény neve, melynek alkalmával előadóművészek lépnek fel a templomban és a Szent István téren, a galériákban pedig több mint hetvenhat alkotó több mint háromszáz művét láthatja az érdeklődő, többek között Sövér Elek magángyűjteményekben lévő munkáit is. Az est folyamán látogatható lesz a Szárhegyi Képzőművészek Galériája, a Márton Árpád Képtár, Sövér Elek gyűjteményes kiállítása, a Pincegaléria, a művelődési ház épületében lévő galéria, benne a Vadárvácska tábor Zarándoklat kiállításával, a néhai Páll Zoltán emlékszobája. Az iskola dísztermében az amatőr képzőművészek alkotásai és Balázs József festőművész meglepetéssel várja a betérőket, Borzonton pedig az Alkotóházban (a volt posta épületében) várják szintén alfalviak munkáival a nagyérdeműt. Az eseménysorozaton a szombaton kezdődő Vadárvácska Nemzetközi Alkotótábor résztvevői, Sövér Elek tanítványai is részt vesznek, így alkalom adódik a velük való találkozásra is.
Balázs Katalin / liget.ro