Elsüllyedt világ
A kolozsvári Világhírnév Kiadónál jelent meg Lőwy Dániel legújabb könyvbe foglalt remeke, melyben továbbra is teljesíti azt az önként felvállalt fogadalmát, hogy a nagyvilágnak elmondja azokat a körülötte levő eseményeket, melyeket elolvasva, erősítheti az emberek közötti megértést, párbeszédet, valamint az életbe vetett hitet.
Könyvének címe- Károlyka gróf díszfogata- jól érzékelteti a szerző szándékát. Keresztmetszetet adni egy olyan korról, mely a XX. század fergeteges viharaiban olyan változásokon ment keresztül, amelyek nagyon sok hagyományt változtattak meg gyökereiben, de sokszor a keserves, kegyetlen és embertelen események sem tudták eltüntetni azt, ami benne értékes volt.
Erről a korról számos írás jelent meg, melynek következtében újat mondani nagyon nehéz, de nem lehetetlen.
Lőwy Dániel sajátos formában ráérez arra a fonalra, melyben úgy tud bemutatni egy életformát, hogy az az olvasóinak olvasmányos, tanulságos és élvezetes legyen.
Károlyka, nem más, mint az egyik legismertebb erdélyi nemes családban született gróf Teleki Károly születetett 1930-ban Kolozsváron. Majd Sáromberkére kerül. Az ottani kastélyban nevelkedik. Mikor eljönnek az iskolaévek, először magántanítók, nevelőnők képezik. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Angol Internátusában folytatta tanulmányait 1941 szeptemberében, ahol kimagasló tanulmányi eredményről tett tanúbizonyságot. Különösen a matematikában és természettudományokban jeleskedett. Pécsre kerül. Fiatalon elmenekül az országból Ausztriába. Ott később német nyelven érettségizik Bécsben. Beiratkozik a grázi egyetemre. Technische Universitat Graz. Emigrál az Egyesült Államokba. Beiratkozik a Massachusetts Institute of Technology-ra, és gépészmérnöki diplomát szerez, majd mesterfokozatot nyer gépészmérnöki szakterületen.
Szakmai pályafutását a repülés- és űrtechnológiának szentelte. Részt vett az első űrhajók és a továbbiak tervezésében. Tervező mérnökként jelen volt a Cape Kennedy Kilövő Állomáson valamennyi űrhajó kilövésén, majd Kaliforniában részt vett az űrhajó működésének kiértékelésén. Ő volt az, aki felügyelte az űrhajók hasznos tehervitelének a biztonságát. E tevékenységéért a NASA-tól több kitüntetést is kapott. Főmérnöki beosztásban a Landsat nevű kommunikációs szatellit tervezője és kivitelezője volt. (A szakmai életrajzot Teleki Kati állította össze.) Ezek után nyugodtan állíthatjuk, az űrprogramban jelentős szerepet játszott egy magyar gróf is, aki nem volt más, mint gr. Teleki Károly. Akire mi csak büszkék lehetünk, hiszen azt bizonyította életével, és munkásságával adottságai megfelelnek minden követelménynek. Gondolkodásban, tevékenységben távol áll attól a képtől, melyet a különböző rendszerek, nagyon sokakban az elnyomás korszakaiban igyekeztek kiépíteni az Erdélyben nevelkedett arisztokráciáról.
Lőwy Dániel a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem Kémia karán szerzett diplomát és jelenleg több mint 21 éve Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. Mivel vonzódása az irodalmi életben is tekintélyes. Kolozsvár napilapjában is több írása jelent meg. Közölt a Korunkban. Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója. A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december – 2009. január). Több könyv szerzője.
A könyvről
Lőwy Dániel nem véletlenül vette észre a több évtizede Amerikában élő magyar gróf Teleki Károlyban azt az irodalmi lehetőséget, amit könyvbe sűrítve most jelentetett meg. Hiszen a főúri világ rejtelmes rezdülései az olvasókat, különösen, ha még jól is van tálalva, lekötik.
Olvasván a könyvet megállapíthatjuk, beszélgetésre épülő családregény, amit a napokban mutattak be. A könyvet a Világhírnév Kiadó adta ki, a Fehér Holló sorozatban (szerkesztője Szabó Csaba). A borítóterv Szabó Gellért munkája. A borítólapon látható gr. Teleki Károly fiatalkori fényképe (1943), a hátlapon Melka Vince festménye a sáromberki kastélyról. A kötet grafikai illusztrációi, linómetszetei Balázs Ernő munkája.
A „Hetedfél évtized múltán felidézett letűnt életvitel” című fejezetben a szerző elmondja, Teleki Károllyal a Washingtoni Magyar Klubban ismerkedett meg. A beszélgetésüket kötetbe foglalta.
„Amit a beszélgetések során felidézett, egyedi megközelítés: gyermekszemmel felmért családi viszonyok, rácsodálkozás a kastély életére, és az egykori, gyorsan kibontakozó értelmű kisfiú által becserkészett mozgástér, illetve feltérképezett világ…Amit gr. Teleki Károly elmondása megörökít, elsüllyedt világ. A kastély mindennapjai és ünnepnapjai, reggeli lovaglással, emlékezetes vendégségekkel, hajtóvadászatokkal vagy magaslesből lőtt őzekkel…”
Beszélt a szüleiről, apjáról, Károly grófról, akit a társaságban Pufiként ismertek. Az édesanyja Teleki Gemma. Marosvásárhelyen „virágárus grófné-ként ismerték.” Portréját ismerhetjük meg, aki az otthonmaradást választotta a kivándorlás helyett, vállalva annak minden nyomorúságát, megpróbáltatásait. Az elmúlt rendszerben pincelakásban lakott Marosvásárhelyen. Bár lehetősége lett volna, hogy jobb életfeltételek között éljen, vállalta ezt az életformát. Egyik TV interjúban arra a kérdésre, miért nem megy ki a külföldön élő gyermekeihez, azt válaszolta: „Igen, jól élnek, de igazából hazájuk nincs. Ő hazament, ő a földhöz ragaszkodott”. Rendkívül pozitív életszemlélete volt. De a Teleki család más tagjairól is érdekes emlékei vannak, mint például Teleki Sámuelről, a híres Afrika-kutatóról, vagy Teleki Béla erdélyi politikusról.
A kötet szerzőjére jellemző a nagyfokú dokumentáltság. A Függelékben megtalálható a könyvben szereplő Teleki család tagjainak életrajza, a kötetben szereplő más személyek életrajzi adatai. Az olvasó megismerheti a sáromberki Teleki kastély, a sárospataki Teleki kastély, a tancsi Földvári –Teleki udvarház, a marosújvári Mikó- Teleki kastély rövid történetét. Megtudható, melyek voltak a főúri városi Teleki házak Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A Jegyzetek-című fejezetben a beszélgetés során felmerült események, adatok forrásait, jelöli meg. Szemléletessé teszi a könyvet a fekete- fehérben bemutatott Fényképalbum.
A szerzőt kérdeztem
Lőwy Dániel elmondta, 2007-ben rögzített beszélgetések alapján született meg ez a családregény. A beszélgetések magyar nyelven zajlottak le. A szerző számolt azzal a ténnyel, hogy a beszélgetőtárs emlékképe egyes esetekben pontatlanságot is tartalmazhat, 75 év távlatából. Emiatt az adatokat, a történésekre vonatkozó beszélgetés tényanyagát ellenőrizte, megjelölve a forrásokat (Jegyzetek). A beszélgetésekben részt vett Teleki Károly második felesége, Teleki Károlyné Pesthy Katalin is, önéletrajza megtalálható a kötetben. Fontos volt a nevek azonosítása, hiszen a családban csak Károly névvel több személy szerepel. A beszélgetés során sok apró részlet, kitérő bukkan elő, ami nem feltétlenül vált ki érdeklődést az olvasónál, mert szubjektív értékű. Információözönben az ember elveszhet. Emiatt szükséges az információk szelekciója. Az elmondottakban néha ellentmondások jelentkeztek. Fontosnak tekintette, hogy a családtörténeti emlékezés tényanyagának elemzését, azonosítását.
A rendkívül olvasmányos könyv magával ragadja az olvasó figyelmét. Számomra élményt jelentett a Károlyka gróf díszfogata-című, beszélgetős családregény olvasása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 2.)
Szervezik a hadisegélyeket
Bálint Dénes polgármester augusztus elsején városi tanácsülésen ismertette a mozgósítás eredményeit, beszélt az eltávozottak hozzátartozóinak megsegítéséről, de a sebesült katonák ellátásában a lakosság által tanúsított messzemenő segítőkészséget is kiemelte.
A városi tisztviselők közül Balázs Ernő főmérnök, Szabó Mózes végrehajtó, Hamar Imre, Farkas Lajos díjnok, Baconi Zsigmond, Deme Gábor, Nagy Mózes rendőr, Nagy János hivatali szolga vonult be katonának. A hadba vonultak hozzátartozói törvényes segélyben részesültek, ezenkívül társadalmi adakozással igyekeztek a kereső kiesésével fellépő nyomort enyhíteni. A város lakói csaknem 4000 korona értékben adakoztak a rászorulók kenyérrel és tejjel való ellátására. A hatóságok az otthon maradt munkaképes családtagoknak a szövőgyárban és a dohánygyárban való elhelyezkedését segítették.
Minden ilyen család megsegítése, a családfővé előlépett anyáknak munkalehetőség biztosítása a hatóságok elsőrendű feladata volt. Augusztus 2-án helyi bizottságot alakítottak a katonák családjainak segélyezésére és gyámolítására. Ez alkalommal a város lakói nagy számban gyűltek egybe, amikor is az apa nélkül maradt családok félelme és szorongása, a bajban lévők kétségbeesése arról győzte meg a városvezetést, hogy a segélyezés elnapolhatatlan. A jelen lévő személyek vagy intézmények képviselői nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot. Külön említést érdemel Kardhordó László tanítóképzői tanár és dr. Kertész Jenő ügyvéd nagyvonalúsága: előbbi 100, utóbbi 50 koronával járult a gyűjtés sikeréhez. Báró Szentkereszti Béla főispán is 50 koronát adakozott a nélkülözők számára. Testületek is adományoztak: a Csizmadia Társulat 100 koronát, az Asztalos és Szabó Társulat ugyanennyit, a Cipész Ipartársulat 50 koronát, a Siculia Szabadkőműves Páholy 100 koronát, a Magyar Királyi Dohánygyár 37-et, a Klinger cég varrodája 10-et, a Háromszéki Takarékpénztár adománya 500 koronát tett ki. Összesen 2812 korona gyűlt össze. A pénzadományokon kívül többen természetbeni felajánlást tettek: gabona, élelem, ruha. Mások a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit fogadták állandó ellátásra, 86 család 269 kiskorú gyámolítását vállalta, népkonyhákat rendeztek be, napközi otthonokat szerveztek. Arra törekedtek, hogy munkalehetőséget biztosítsanak a foglalkozás nélküli családfenntartó asszonyoknak. A kézdivásárhelyi hasonló intézkedések gyorsaságban, de adakozó készségben is megelőzték a sepsiszentgyörgyieket. Ott már 1914. augusztus 17-én dr. Török Andor polgármester irányításával elkezdődött a jótékonykodás. Falragaszokon buzdították adakozásra a lakosságot. Ennek eredményeként 7833 korona gyűlt össze, de úgy gondolták, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a természetbeni segélynyújtásra: népkonyhák, napközi otthonok, munkalehetőségek létrehozásával. A segélyek elosztásakor ellenőrizték, hogy az érintett személy tényleg állás nélküli-e, mert előfordult, nem is ritkán, hogy az illető nem vallotta be munkaviszonyát, az ilyeneknek viszont az állami segély nem járt. 1914. szeptember 25-én D. Andrásné kérvényezi az alispántól az állami segély folyósítását. Férje augusztus 6-án hadba vonult, a feleség két kis gyerekkel alig volt képes az életvitel legminimálisabb feltételeit előteremteni a dohánygyártól kapott keresetéből. Nyomorúságos helyzetére hivatkozva kéri állami támogatásban részesítését. Bálint Dénes polgármester magyarázattal szolgált az ügy elbírálásával kapcsolatosan. A kérvényező, aki dohánygyári alkalmazottként állandó ellátásban részesült, saját házában lakott, ennélfogva pedig a pénzügyminisztériumi előírás feltételeinek nem felelt meg, segélyre tehát nem volt jogosult. A polgármesteri felirat szerint Pakucs Istvánnét az összeírási jegyzék segélyezésre jogosultnak tekintette, és részére a pézügyi igazgatóság november elsejétől 57 filléres napi segélyt állapított meg. D. Mihályné is kérte az alispáni hivataltól segélyezését. Férje augusztus elsején bevonult, az ő csekély bére alig fedezte életszükségleteit. Lakbér törlesztésére kért némi támogatást. Bálint Dénes a kérvényezőt azért utasította el, mert gyári munkásnő lévén állami segélyben nem részesíthető. B. Dánielné kérését is hasonló okokra hivatkozva utasították el. K. Anna esetében viszont megítélték a segélyben részesítés jogosultságát, mert nem rendelkezett állandó munkahellyel.
Szolidaritás a frontharcosokkal
A hazatérő sebesült katonákat a Vöröskereszt Egylet a vasútállomáson szeretetteljes fogadásban részesítette, ahonnan a Ferenc József Közkórházból alakult katonai tartalékkórházba, valamint az Olt utcában létesített üdülőházba kerültek. Itt nemcsak a berendezési tárgyak biztosításában jelentkezett a közösségi áldozatkészség, de a sebesültek ellátása tekintetében is a városi polgárság nagylelkűsége dicsérendő.
Különböző formákban nyilvánult meg a lakosságnak a fronton lévőkkel való szolidarítása. A tanítóképző negyedéves hallgatói például elhatározták, hogy a padlón fognak aludni és a kényelmes, sodronybetétes ágyaikat átadják a vöröskeresztes kórház számára. Amikor a vallásügyi és közoktatási miniszter elrendelte, hogy a sepsiszentgyörgyi tanítóképző intézet növendékei a hadba vonuló katonák számára hósapkát, csuklóvédőt, térdmelegítőt, haskötőt, flanell férfiinget, törülküzőt készítsenek a kézimunkaórák idején, a tantesület és a tanulók szívesen tettek eleget a felkérésnek. A tél közeledtével és a zord idő beálltával ugyanis megállapították, hogy 600 000 téli ruhaneműféleség hiányzik a katonák felszereléséből.
A sebesültek számának állandó növekedésével az Olt utcában létrehozott üdülőházat városi pótkórházzá alakították át. A közösség hozzájárulását kérték a gyógyintézet ellátásához tejjel, kávéval, kiflivel. 1914. október 13-án újabb kórházi egységet szerveztek a polgári fiúiskola internátusában, ahová az első húsz sebesült katona érkezését aznapra várták. A sepsiszentgyörgyi nőegylet Kelemen Lajosné elnök, a vöröskeresztes egylet pedig Csinádi Lajosné vezetésével a legtöbbet tett a sebesültek ellátása érdekében. 1915. január 30-án a nőegylet felhívást tett közzé, amiben a lakosság hozzájárulását kéri az elfogyott fehérneműkészlet kiegészítésére. Elsősorban ingre, alsónadrágra, zsebkendőre volt nagy szükségük. A vöröskereszt egylet a sepsiszentgyörgyi polgári fiúiskolában elhelyezett katonai kórház számára párnákat kért a lakosságtól. Az igények növekedésével száz ágyra bővítették a kórház befogadóképességét, mely májusra elérte a 132-t. Fenntartása és működtetése szempontjából elsősorban a báró Szentkereszty Béláné nevét kell említeni. A vöröskereszt egylet kezdeményezésére 1915. június közepén megalakult a Háromszék megyei rokkant katonákat gyámolító és elhelyező bizottság. A Székely Mikó Kollégium tanári kara a hadba vonuló tanítványok emlékének megörökítésére elhatározta, hogy az iskola értesítőjében közzéteszi a frontra vonuló tanulók névsorát.
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)