Az év első négy hónapjában az előző évhez képest háromszorosára növekedett azoknak a személyeknek a száma, akik valamilyen járműben elbújva próbáltak meg bejutni Romániába, vagy pedig a nyugati határon ugyanilyen módszerekkel kijutni az országból. Elsősorban moldovai köztársaságbeli állampolgárok, de akadnak köztük törökök, indiaiak vagy afrikai országokból származó személyek is. A legtöbb törvénytelen határátlépési kísérletet a román–magyar határon jegyzik, ahol az utasforgalom is jelentősen megnőtt: közel 50%-kal. /Balázs Bence: Románia lett a kapu Európa és a Schengen-övezet felé. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./

A napokban a világ egyik legjobb kézilabdacsapata, a magyar női válogatott látogatott Kolozsvárra. A magyar és a román válogatott közötti barátságos mérkőzésre kétszer annyian látogattak ki, mint a korábbi, hasonló román–norvég barátságos találkozóra. A román szurkoló tömeg magyarellenes rigmusokat skandált, a már-már szokványos „Ki a magyarokkal az országból”, „Székelyföld – román föld”, „Románia nem akar benneteket”. A sporteseményeken tiltják és büntetik a rasszizmust és a xenofób megnyilvánulásokat, ennek ellenére az Új Jobboldal zászlóit is lobogtató fiatalokat csak a mérkőzés végén vonták félre és igazoltatták a csendőrök, miközben két, a magyar válogatottat elkísérő budapesti szurkolót, akik a gyakorlatilag semmitmondó „Kolozsvár visszavár” feliratot lobogtatták, egy-kettőre kivezették a lelátóról. A mérkőzést élőben közvetítette az egyik tévéadó – az egész ország-világ láthatta-hallhatta a rasszista, xenofób megnyilvánulásokat. Történt mindez Emil Boc polgármester orra alatt, aki a helyszínen nézte a mérkőzést, aki, mint emlékezetes, engedélyt adott az Új Jobboldal március 15-i kolozsvári megmozdulására is. /Balázs Bence: Barátságos nacionalizmus. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./

A Szabadság szerkesztőségében tartotta meg október 3-án évi közgyűlését a Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete. A tanácskozást követő tisztújításon a Szabadság munkatársát, Balázs Bencét választották meg a hét erdélyi magyar napilap kiadóit tömörítő egyesület élére. /Tisztújítás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

Paul Verlain versét, a Tóth Árpád által magyarra fordított Őszi chansont választotta kiállítása mottójául M. László Noémi, akinek tárlata január 19-én nyílt meg Kolozsváron a Farkas utcai Barabás Miklós Galériában. Az eszményi szépet, a harmóniát, a zeneiséget próbált megragadni festményeivel M. László Noémi is. Festményei absztraktak, mégis hangulatosak. M. László Noémi mondott köszönetet azért, hogy a kiállítás létrejöhetett, hiszen kismamaként nem könnyű időt keríteni az alkotásra. /Balázs Bence: Sanzonok akrillal. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./

A múlt héten Barcelonában tartotta éves közgyűlését az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete (MIDAS), amelynek a romániai magyar napilapok közül a Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló is tagja. A közgyűléssel párhuzamosan zajlott a MIDAS rendezésében az a nemzetközi konferencia, amely a Többnyelvűség és a sajtó az Európai Unióban címet viselte. Leszögezték: a 4 milliós olvasótáborral rendelkező kisebbségi napilapoknak könnyebb úgy túllépni a súlyos problémákon, ha közösen lépnek fel érdekeikért, megmaradásukért. A kisebbségi sajtó állami vagy EU-s alapokból való támogatása a kisebbségek kultúrájának fennmaradását szolgálja. Az európai kisebbségi sajtó komoly veszélyben van a válsághelyzet miatt, sőt, a MIDAS egyik tagja, a korábban is anyagi nehézségekkel küzdő észak-írországi Lá anyagi nehézségei miatt megszűnt. Ugyancsak megszűnés fenyegeti a vilniusi Kurier Wilenski lengyel nyelvű napilapot, amelyet Toni Ebner, a barcelonai közgyűlésen immár harmadik alkalommal újraválasztott MIDAS-elnök biztosított arról, hogy az általa vezetett szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a lap EU-s vagy állami támogatáshoz jusson, és ezáltal fennmaradhasson. A cikk szerzőjét, a Szabadság munkatársát beválasztották a MIDAS háromtagú döntőbíróságába, amelynek a szervezet nyolcéves fennállása óta először van magyar tagja. /Balázs Bence: Nehéz helyzetben az európai kisebbségi sajtó. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

Egy idén elfogadott törvény alapján már a kiskorúaknak is külön útlevél kell, ami gyermekenként mintegy 100 lejes kiadást jelent, egyesek – elsősorban a többgyermekesek – számára pedig a külföldi nyaralás gondolatának elvetését is. Eddig a gyermek beíratása a szülő útlevelébe kevesebb, mint 10 lejbe került, addig az új útlevélért ki kell fizetni a közel 100 lejes díjat. A tavalyihoz képest érezhetően, több mint 5 százalékkal csökkent a forgalom Románia határátkelőin. Miközben kevesebben lépték át a határt, a leleplezett bűncselekmények száma több kategóriában is nőtt: másfélszeresére emelkedett például az embercsempészetben érdekelt személyek száma. A cigaretta csempészése öltött óriási méreteket. /Balázs Bence: Tízszeresére emelkedett a kiskorúak útlevelének díja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./

Ismét arcul csapták a kolozsvári magyarságot
Visszakerült a Mátyás-szoborhoz a Iorga-idézet, eltűntek az ötnyelvű köszöntő táblák
Egyetlen nap leforgása alatt váratlan övön aluli ütések érték a kolozsvári magyarságot. Elsőként a pénteken kihelyezett, ötnyelvű köszöntő táblák tűntek el szombatról vasárnapra virradóra a város három bejáratától, majd tegnap észrevettük: titkon visszakerült a Mátyás-szoborcsoporthoz az a Iorga-idézet, amelyről László Attila alpolgármester alig néhány napja úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a tábla elhelyezése még esetleges opcióként sem merül fel, és a kérdést lezártnak tekinti. Most azonban mégis ott van az idézet, igaz ugyan, hogy nem a szobor talapzatán, hanem az ahhoz tartozó zöldövezet közepén elhelyezett bronztáblán. Nem sokat árnyalja a tényeket az sem, hogy nem a Gheorghe Funar által 1992-ben elhelyezett plakett került vissza, hanem egy tájékoztató táblának álcázott felirat, amely azonban szóról szóra a Iorga-idézetet tartalmazza. A kettős tábla-ügy kapcsán egyébként az egyik helyi román napilap portálja tegnap késő délután „bombaként” dobta be a hírt: titkos politikai egyezség született Kolozsváron, amelynek értelmében a Iorga-idézetért cserébe a magyarok megkapják a háromnyelvű helységnévtáblákat, bónuszként pedig az alpolgármesteri széket. László Attila cáfolta, Máté András kacsának nevezte a Ziua de Cluj értesüléseit.
Amint a Iorga-idézet („A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult”) elhelyezésének híre terjedni kezdett, a magyar értelmiségiek valóságos zarándokhelyévé változott Kolozsvár főtere: mindenki a saját szemével akart meggyőződni arról, hogy a híresztelés nem alaposan megkésett április elsejei tréfa. Értesüléseink szerint megjelent a helyszínen Virgil Pop, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság főtanácsosa is, aki a látottak után átirattal kíván a polgármesteri hivatalhoz fordulni a tábla eltávolítása érdekében. Pop egyébként éppen a múlt héten fejtette ki a Szabadságnak, hogy műemlékvédelmi engedélyt csak konkrét terv alapján bocsátanak ki, illetve az 1992 november–decemberében, a Főtéren végzett átalakítási munkálatok – így a Gheorghe Funar által elhelyezett tábla is – törvénytelenek voltak. Mint elmondta, a megyei műemlékvédelmi igazgatósághoz nem érkezett kérvény, márpedig a tábla esetleges visszahelyezését a tulajdonosnak, ez esetben a kolozsvári polgármesteri hivatalnak kell kérelmeznie az intézménytől. Hozzátette: a műemlékvédelmi engedély mellett a városháza által kibocsátandó építkezési engedély is szükséges a beavatkozáshoz.
László Attila az ügy kapcsán elmondta: engedély nélkül, ismeretlenek tették ki a táblát. Kolozsvár alpolgármestere rámutatott, hogy az A kategóriás műemlékként besorolt Mátyás-szoborcsoporton módosításokat csak a regionális vagy az országos műemlékvédelmi bizottság engedélyével lehet végrehajtani, de senki nem kérte ezektől a testületektől a jóváhagyást. László Attila sajnálatosnak nevezte a történteket, ugyanakkor cáfolta a Ziua de Cluj azon értesüléseit, miszerint titkos paktum létezne a Iorga-idézet és a magyar nyelvű helységnévtáblák elhelyezését illetően.
A térfigyelők rögzítették a táblák eltávolítását
Tiszavirág-életűnek bizonyultak azok az ötnyelvű köszöntő táblák, amelyeket pénteken kora este helyeztek ki Kolozsvár három bejáratához. A román, magyar, német, angol és francia nyelvű üdvözlő feliratokat tartalmazó pannókat a feltételezések szerint szombatról vasárnapra virradó éjszaka távolították el a helyükről, egyelőre ismeretlen tettesek.
A különböző helyszíneken általunk tapasztaltak szerint a táblákat meglehetősen szakszerűen távolították el. Az RMDSZ képviselői Kisbácsnál és Szászfenesen a pannókat pénteken este a meglévő helységnévtáblákra helyezték el, a Cluj-Napoca felirat alá. A tettesek innen szerelték le és vitték el azokat, de érdekes módon a román nyelvű helységnévtáblát sehol sem érte bántódás. A város erdőfeleki bejáratánál kirakott táblát fémből készült két tartórúdhoz rögzítették, amiket az elkövetők feltételezhetően vágókoronggal „szakítottak el” a talapzattól, és mindenestől, azaz a tartórúdakkal együtt tűntettek el a helyszínről. A város erdőfeleki és szászfenesi bejáratánál közvetlenül a pannók közelében térfigyelő kamerák léteznek, ezek egészen bizonyosan rögzíthették a történéséket, tehát az elkövetők is láthatók. Következésképpen a felvételek kulcsfontosságúak lehetnek az igazság kiderítése szempontjából, és akár bizonyítékként is szolgálhatnak az ügyben.
László Attila lapunknak elmondta: péntekről szombatra virradó éjszaka mind a három táblát őrizték, hogy megakadályozzák azok esetleges megrongálását és eltávolítását. A feliratok szombaton este még a helyükön voltak, vasárnap viszont kollégái már jelentették, hogy azok eltűntek. Kolozsvár alpolgármesterének közlése szerint azért is döntöttek úgy, hogy elsőként a köszöntő táblákat, és nem a háromnyelvű helységnévtáblákat helyezik el a város határainál, mert a korábbi példák alapján számítottak ezek „bántalmazására”.
A térfigyelő kamerák által rögzített felvételekről szólva László Attila elmondta: azokat nem tudta megtekinteni, mivel a két helyszínen található készülékek nem a helyi önkormányzathoz tartoznak. Hozzátette: telefonon felvették a kapcsolatot a kolozsvári rendőrséggel, és az ügy kivizsgálását kérték. Abban maradtak, hogy kedden, azaz a mai nap folyamán személyesen fognak találkozni a rendőrfelügyelőség vezetőivel a helyzet tisztázása érdekében, és valószínűleg feljelentést fognak tenni a rendőrségen az ügyben. Kolozsvár alpolgármestere hangsúlyozta: semmi különöset nem tettek a köszöntő táblák kifüggesztésével, hiszen 2002 óta érvényes tanácsi határozat létezik a háromnyelvű helységnévtáblák elhelyezéséről is.
Máté András Levente, az RMDSZ megyei szervezetének frissen megválasztott elnöke lapunknak kifejtette: a Iorga-tábla kihelyezése valaki részéről provokáció, és mivel bűnténynek minősül, el kell induljon a tettes ellen a kivizsgálás. Tudomása szerint a feljelentés már megtörtént a műemlékvédelmi hatóságok részéről. Szerinte a tettesek azonosítása könnyű lesz, hiszen a Főtéren számos térfigyelő kamera van. Hozzátette: reméli, hogy nem a PDL áll az akció mögött.
Az ötnyelvű táblákat illetően Máté elmondta: amennyiben azok törvényes keretek között lettek kihelyezve, akkor szintén büntetés szabható ki az eltávolításuk miatt, rongálásért. Végül kijelentette: a titkos paktumról szóló sajtóhír kacsa, ha lett volna valamilyen egyezség, akkor arról László Attila korábbi megyei elnök szólt volna neki.
BALÁZS BENCE, PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)

Valótlanságot állít a kolozsvári városháza a Iorga-idézet ügyében
Valótlanságot állít a kolozsvári városháza abban a közleményében, mely szerint a Nicolae Iorga történésztől származó idézetet tartalmazó táblának a Mátyás-szoborcsoport elé helyezése a restaurálási terv része. A Kelemen Hunor kulturális miniszter által a Krónikához eljuttatott dokumentumokból kiderül: csupán a műalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvű táblára bólintott rá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság és a polgármesteri hivatal, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálás dokumentációjában.
Ezt a tervet hagyta jóvá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság. A tervnek része a tábla is, pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplő szöveg is. A kolozsvári Polgármesteri Hivatal által tegnap elhelyezett tábla nem az engedélyezett szöveget tartalmazza, emiatt ezt onnan el kell távolítani” – áll a kulturális miniszter által küldött tájékoztatóban.
A jóváhagyott terv pontosan leszögezi, milyen felirat kerül a szoborra, illetve a műalkotás elé tervezett táblára. Utóbbiról a dokumentum 3.9 paragrafusa beszél, amely szerint négy nyelven tüntetik fel a következő feliratot: „Mátyás Király Lovasszobra. Fadrusz János alkotása. Felavatták 1902 október 12-én”. A domumentumcsomag nem tartalmaz egyetlen utalást sem a Iorga-féle idézetre.
A Kolozsi Tibor szobrászművész aláírásával ellátott javaslatokat (a tábla pontos tervével együtt) maga Sorin Apostu polgármester is jóváhagyta. A restaurálást végző Concefa cégnek küldött levelében az áll: a „MATHIAS REX” feliratot tartalmazó táblát ugyanúgy helyezik vissza a szoborra, ahogy a restaurálás megkezdése előtt volt – az Utilitas Kft és a Part of Art alapítvány közös tervének megfelelően. Ugyanakkor a szobor elé tervezett táblát a Kulturális Minisztérium által jóváhagyott tervnek megfelelően készítik el.
A kolozsvári polgármesteri hivatal keddi közlése szerint a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazta. Oana Buzatu szóvivő szerint az építkezési engedély is előírta egy „feliratos, bronzból készült lap” elhelyezését. Mint mondta, a restaurálást végző vállalat valószínűleg csak most helyezte el a táblát – ahogyan a terv azt előírta.
Kelemen Hunor kedd délelőtt felszólította a városházát, hogy azonnal távolítsa el az új táblát a szobor közeléből, az ugyanis mindössze a magyar és román közösségek közötti mesterséges feszültségkeltésre szolgál. Érvei szerint a műemlékvédelmi törvény is tiltja annak elhelyezését.
Egyetért László Attila, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere Kelemen Hunor azon felszólításával, hogy azonnal el kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát a szoborcsoport elől.
Az alpolgármester a Krónikának határozottan cáfolta a kolozsvári polgármesteri hivatal állítását, miszerint már az építkezési engedély tartalmazta a fent említett tábla elhelyezését. „Percről percre követtem az engedélyeztetési eljárást, a kulturális minisztérium által elfogadott technikai terv pedig nem csupán azt írja elő, hogy csak egyetlen bronztáblát helyezzenek el a szoborcsoport talapzata előtt, hanem annak teljes szövegét tartalmazza, sőt még a betűtípust is rögzíti” – nyilatkozta a Krónikának László Attila, aki állítása alátámasztására szó szerint felolvasta az engedélyezési dokumentáció vonatkozó passzusait. Az alpolgármester hozzáfűzte: megkapta Virgil Popnak, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Bizottság elnökének a jelentését, amelyben Pop is azt kéri: távolítsák el a táblát, illetve javasolja, hogy az eredeti terveknek megfelelően, helyezzék középre a hivatalosan engedélyezett, most a szoborcsoport jobb oldalán látható négy nyelvű bronztáblát.
„Félrevezeti a közvéleményt a kolozsvári önkormányzat” – reagált lapunknak a polgármesteri hivatal közleményére Máté András, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke. „Amit tettek bűnténynek minősíthető” – kommentálta a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését az egyébként jogász végzettségű politikus. Kérdésünkre, hogy a történtek hogyan befolyásolják az RMDSZ és a Demokrata Liberális Párt (PDL) koalíciós együttműködését, Máté András leszögezte: nem marad következmény nélkül, főleg akkor, ha az önkormányzat még kedden nem távolítja el a táblát. Hozzáfűzte: épp ezért péntekre összehívta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Állandó Tanácsát. „Ez nem csak a kolozsvári RMDSZ hátbatámadása, hanem a kolozsvári magyarság arcul csapása” – nyilatkozta a Krónikának Máté András.
A Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt hétfő délután jelent meg egy román nyelvű tábla, melyen a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övező füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kőtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
A törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ellen egyébként tegnap délután tiltakozó akciót hirdettek az egyik közösségi portálon: a résztvevőket arra kérték fel, hogy este nyolc órakor takarják el virágokkal a bronztáblát. A felhívás szerint az akció egy hétig tart, ennyi ideig szeretnék, ha a feliratot virágszőnyeg takarná el.
Gyújtópontban – El kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát!
Szőcs Géza: Brutális beavatkozás a szobor esztétikai terébe
A Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett vitatott tábla eltávolítását kérte Kelemen Hunor művelődési miniszter a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, amely azonban tegnap azt állította, hogy törvényesen történt a Nicolae Iorga idézetét tartalmazó tábla elhelyezése. Kelemen tegnap délután újabb közleményt bocsátott ki, amelyben ismételten a tábla eltávolítására szólította fel az önkormányzatot, és csatolta azokat a dokumentumokat, amelyekből egyértelműen kiderül: az országos műemlékvédelmi bizottság csak a már korábban elhelyezett, négynyelvű felirat elhelyezését hagyta jóvá. Kolozsi Tibor restaurátor is ugyanerről számolt be lapunknak, aki maga készítette el a táblát, és szereltette fel a szobor elé. Ez nem pontosan a tervrajzban szereplő helyre került, hanem kicsit odébb, a gyep enyhén baloldali részén. Ezt a helyzetet használták ki a Iorga-idézetet tartalmazó tábla kifüggesztői, bár az eszközölt változtatásokról írásos dokumentum létezik.
A művelődési minisztérium hétfőn késő este kiadott közleményében arra kérte Sorin Apostu kolozsvári polgármestert, hogy haladéktalanul távolítsák el a Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet is tartalmazó táblát a szobor előtti gyepről, amit hétfőn délután vettek észre először Kolozsvár főterén.
László Attila kolozsvári alpolgármester úgy nyilatkozott hétfőn, hogy engedély nélkül, törvénytelenül helyezték el azt a szobor talapzata előtti gyepre. Csakhogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya kedden délelőtt közleményben azt állította, hogy az „építtető cég” helyezte el hétvégén a táblát az emlékmű restaurálására a 2008. december 8-án kibocsátott 1237-es számú építkezési engedély alapján. A hivatal sajtóosztálya a közlemény mellé egy tervrajzot is csatolt, amely szerint a szobor fő alakja elé, tehát a gyepes rész kellős közepén egy tájékoztató táblát kell elhelyezni.
„A múlt hét végén a kivitelező által felszerelt plakett fontos tudnivalókat tartalmaz a szobor történetét illetően” – szögezi le a városháza. Ez egyébként kizárólag román nyelvű, és a fordításban így hangzik: „1932 – a szobor talapzatára feliratozzák a nagy történész Nicolae Iorga idézetét: «A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult» 2010 – a szoborcsoport restaurálásakor megtartották a Fadrusz J. által elhelyezett feliratot, amely azon a munkán szerepelt, amellyel megnyerte az 1894-es versenyt: «Mathias Rex».
Kolozsi: megindokoltuk a változtatást
Az április eleji újraavatási ünnepség előtt elhelyezett négynyelvű tábla román, magyar, angol és német nyelven írja le, hogy Fadrusz János alkotásáról van szó, és felidézi, hogy 1902-ben avatták fel a szobrot. Ezt a szoborhoz viszonyítva enyhén baloldali részen rakták ki a gyepen, vagyis eltértek az eredeti tervrajztól.
Kolozsi Tibor képzőművész, az alkotás restaurátora lapunknak elmondta, hogy gyakorlati szempontok miatt módosították a tábla eredetileg meghatározott helyét, amiről hivatalos iratokat is készítettek, és megindokolták a változtatást. Szerinte a restauráláskor használt acélállvány betonalapja már megvolt a munkálatok befejezésekor, ezért célszerűnek tartotta, hogy erre szereljék fel a táblát. Ellenkező esetben egy újabb alapot kellett volna önteni a tervrajz által eredetileg kijelölt helyre. Kolozsi szerint az emlékmű restaurálásának engedélyezésére vonatkozó dokumentumokban – amit a román művelődési minisztérium hagyott jóvá – pontos leírás van arról, hogy a tájékoztató táblának milyen szöveget kell tartalmaznia. Kolozsi szerint kizárt, hogy az általuk elkészített feliraton kívül egy másik tábla elhelyezésére vonatkozó tervek is szerepeltek volna a jóváhagyott dokumentumok között. A polgármesteri hivatal által elküldött tervrajz szerint egyébként a szobor előtt egyetlen táblának van kijelölve hely, nem pedig kettőnek.
A Kolozsi által elmondottakat tegnap délután megerősítette a szoborcsoport restaurálására vonatkozó projektből származó kivonat is, amely szerint a restaurálási tervnek része a tábla is. Pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplő szöveg is. Kelemen Hunor szerint ezért el kell távolítani a hétvégén elhelyezett táblát, hiszen az nem az engedélyezett szöveget tartalmazza.
Szabó Bálint, a restaurálás terveit készítő Utilitas Kft. vezetője cáfolta, hogy ők helyezték volna el a vitatott táblát. Szerinte a tervrajzban középen látható tábla csakis az a négynyelvű felirat lehet, amit már az újraavatás előtt helyeztek el a restaurátorok. Hozzátette: csütörtökön az országos műemlékvédelmi bizottságnál tisztázzák a részleteket, és az Utilitas ez után közli az üggyel kapcsolatos hivatalos álláspontját.
Felül kell vizsgálni a PDL-vel a megállapodást
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felháborítónak tartja, hogy a Mátyás-szoborcsoporthoz tartozó zöldövezet közepére elhelyezték a Iorga-idézetet tartalmazó bronztáblát. Az RMDSZ megyei szervezetének frissen megválasztott elnöke, Máté András Levente és Csoma Botond, az RMDSZ városi frakciójának vezetője tegnap szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben leszögezik: sajnálatosnak tartják, hogy a PD-L-vel kötött helyi koalíciós megállapodása ellenére erre a minősíthetetlen gesztusra sor került, egy magát multikulturálisként meghatározó, és Európa kulturális fővárosa címére pályázó településen.
„Kolozsvár egész magyarságának arculcsapása elleni tiltakozásunk jegyében minden politikai és jogi lehetőséget latba vetünk a bűncselekménynek minősülő provokációt elkövetők azonosítása érdekében. Felszólítjuk egyben a polgármestert, hogy azonnali hatállyal távolítsa el a jogtalanul elhelyezett, sértő táblát. Annál is inkább, hogy az építkezési engedélyt nem a Iorga-tábla kihelyezésére bocsátották ki, hanem a szoborcsoport restaurálására vonatkozó információk közlésére” – hangsúlyozzák.
Az RMDSZ képviselői úgy vélik: mivel a kormánypárti polgármesternek tudomása volt a tábla elhelyezéséről, az RMDSZ és PD-L közötti együttműködés azonnali felülvizsgálatára van szükség.
Nyílt levélben tiltakozik az EMNT
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök és Csigi Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke nyílt levélben fordulnak Kolozsvár polgármesteri hivatalához, a rendőrségéhez és a csendőrségéhez. Ebben megütközéssel veszik tudomásul, hogy Mátyás király kolozsvári lovas szobrának talapzatán engedély nélkül újból elhelyeztek egy, a történelmi valóságot elferdítő és a magyarságot sértő feliratot tartalmazó bronztáblát, valamint hogy a város bejáratainál eltűntek az érkezőket románul, magyarul, németül, angolul és franciául üdvözlő, alig egy nappal korábban felszerelt feliratok.
„Mindezek a törvénysértések egyben nyilvánvaló provokációk, amelyek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen kirobbant súlyos nemzetiségi zavargások kiváltó okait juttatják eszünkbe” – állapítják meg.
Véleményük szerint súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy az illetékes hatóságok az azonnali és határozott fellépés helyett tétlenül szemlélik az eseményeket, ezáltal hallgatólagosan járulva hozzá – akárcsak Marosvásárhely tragikus emlékezetű márciusán – a feszültség fokozásához és a helyzet elmérgesedéséhez.
„Határozottan visszautasítjuk és elítéljük ezeket a cselekedeteket, és követeljük a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé elhelyezett, a Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla azonnali eltávolítását, a város bejáratainál az érkezőket üdvözlő ötnyelvű táblák visszahelyezését, valamint a két nyilvánvaló bűncselekmény elkövetőinek felderítését és felelősségre vonását” – szögezik le.
Nem távolítjuk el a feliratot!
A városháza képviselői Kelemen Hunor kérésére reagálva tegnap kijelentették: nem távolítják el a kifogásolt táblát, mert elhelyezése annak a restaurálási projektnek a része, amelyet a minisztérium hagyott jóvá. Oana Buzatu a Mediafaxnak megismételte, hogy a projektben szerepel az információs feliratot tartalmazó bronztábla. „Azt hiszem, hogy Kelemen Hunort nem tájékozatták pontosan, mert a terv haszonélvezője a kulturális minisztérium, és abban világosan ki van jelölve a plakett helye. A projektet a haszonélvező írta alá és pecsételte le” – érvelt.
…dobd vissza kenyérrel!
A világhálón terjeng annak a békés ellenszegülésnek a terve, amelynek célja a Iorga-idézetet tartalmazó tábla virágokkal való eltakarása. „Hogy miért éppen virág? Mert békés; mert tiszteletet fejez ki Mátyás királlyal szemben, ugyanakkor pedig eltakarja a tendenciózus, lejárató Iorga-idézetet; mert nem létezik olyan törvény, mely tiltaná egy virágcsokor elhelyezését egy szobor talapzatán” – áll a kétnyelvű felhívásban.
Szőcs Géza: Egyfajta szellemi és politikai rongálás történik
 Az ügyben megkérdeztük Szőcs Gézát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárát, aki a Szabadságnak adott exkluzív nyilatkozatában elmondta: a magyar kormány, mint a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatainak társfinanszírozója elvárja, hogy ne kerüljön olyasmi a szoborra, amiről őt előzetesen nem tájékoztatták, és amivel aligha értene egyet, hiszen kontextusból kiragadott feliratról van szó.
Leszögezte ugyanakkor, hogy az eset miatt a magyar kormány egészen biztosan nem kívánja visszafizettetni a restaurálásra adott összegeket, hiszen Fadrusz János munkájának a megmentéséről volt szó, amikor anyagilag támogatták a műalkotás felújítását. „Sajnálatos viszont az, hogy brutális beavatkozás történik a szobor esztétikai terébe, amely legalább olyan ártalmas, mint a rozsda száz év alatt elvégzett munkája, csak ez egyfajta szellemi és politikai rongálás” – hangsúlyozta a kulturális államtitkár.
Úgy vélte: „Egyetlen egy műtárgy esetében sem engedhető meg, hogy hozzátoldjunk valamit, még ha csak a talapzatára is, illetve többet akarjunk elmondani róla, mint amennyit a szobrász vagy a festő közölni akart. Hogy néznének ki a világ képtárai és múzeumai, ha az éppen hatalmon lévők a politikai érdekeknek megfelelően, kényük-kedvük szerint értelmeznék azokat az alkotásokat, amelyeket más korok művészei hagytak ránk” – mondta Szőcs Géza, hozzáfűzve: a legbarbárabb és leggyermetegebb lépésnek tartja azt, hogy egy műtárgyba „behatoljanak” politikai üzenetekkel.
Balázs Bence, Borbély Tamás és Papp Annamária 
Krónika (Kolozsvár)

MIDAS, a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete – A kisebbségben élőket egyenragúvá kell tenni a többségben élőkkel
A közelmútban Pozsonyban tartotta meg évi közgyűlését a MIDAS, azaz a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete, amelynek Romániából két napilap a tagja, a Bihari Napló és a kolozsvári Szabadság. A szervezet 11 évvel ezelőtt alakult meg a dél-tiroli Bolzanóban. Kezdetben 12 tagja volt, ám ma már több mint 30 napilap tartozik a kötelékébe.
A MIDAS az anyanyelven való tájékozódás lehetőségének fontosságára igyekszik felhívni a többség, illetve az uniós szervek figyelmét, emellett a kisebbségi napilapok közötti együttműködést, hálózatépítést, közös kezdeményezéseket is segítik. Európában több mint 50 millió olyan ember él, aki valamely nyelvi vagy nemzeti kisebbséghez tartozik. A kontinensünkön megjelenő kisebbségi napilapoknak jelenleg több mint 6 millió olvasójuk van. A szervezet életében az éves közgyűlés a legfontosabb rendezvény, minden évben más–más országban rendezik.
A MIDAS éves közgyűlésére romániai magyar, spanyolországi baszk és katalán, olaszországi szlovén és német, litvániai és csehországi lengyel, finnországi svéd, dániai német, németországi szerb, valamint horvátországi olasz küldöttek is érkeztek Pozsonyba a közelmúltban, a házigazda szerepét ezúttal az Új Szó napilap vállalta. A lap a Kempelen Farkas Társasággal karöltve szervezte meg a konferenciát. A kolozsvári Szabadságot Újvári Ildikó főszerkesztő és Balázs Bence, a szerkesztőbizottság tagja, a Romániai Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke, , a Bihari Naplót Rais W. István főszerkesztő képviselte a rangos nemzetközi konferencián.
Igényes szórakozás
A szlovák fővárosban megtartott MIDAS–konferencia a PETIT Press kiadóvállalat –amely a pozsonyi Új Szót és a Vasárnapot is kiadja, számos szlovák kiadvány mellett– korszerű nyomdájának megtekintésével kezdődőtt, és a KC Dunaj kultúr–és szórakoztatóközponban ért véget a nyitónap, ahol a tizenegy európai országból érkező főszerkesztők és újságírók megismerkedhettek az ott zajló számos tevékenységgel. A rengeteg fiatal, és más generécióbeli is, aki a központban jár, nemcsak az ígényes szórakozás miatt választja a központot, hanem az ott tartandó színházi előadások, a táncház, a változatos előadói estek, a különféle témákban szervezett vitaműsorok, a koncertek miatt. Nem beszélve arról a gyönyörű panorámáról, melyet az épület erkélyéről lehet megcsodálni, fókuszban a koronázási templommal és a várral.
Másnap a nemzetközi konferenciát Slezákné Kovács Edit, a pozsonyi Új Szó lapigazgatója, a Petit Press kiadó igazgatótanácsának tagja nyitotta meg a ligetfalui, gyönyörű környezetben lévő Bonbon szállódában. Toni Ebner, a a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete (MIDAS) elnöke kifejtette: meg kell találni azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a kisebbségi lapok tovább folytathassák tevékenységüket, tudatosítani kell a nemzeti kisebbségek sajátságos problémáit.
Szociális eltávolodás
Petőcz Kálmán emberjogi szakértő, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának igazgatója, Multikultularizmus, emberi jogok, nemzeti kisebbségek címmel tartott érdekes előadást. Kifejtette: a szlovák pártok nem rendelkeznek egységes kisebbségpolitikával. Nagyon nagy a szociális eltávolodás a kisebbségek és a szlovákok között. Egy felmérés szerint a szlovákiak magyar szülők mintegy 25%–a adja szlovák nyelvű iskolába gyermekét. Volt olyan eset, hogy egy szlovák vidéki iskola tanára megtiltottak a magyar diákoknak, hogy anyanyelvükön beszélhessenek az intézetben. Ha valakit intoleráns környezetben nevelnek, az nem vezet eredményre.
Az a helyzet, hogy a szlovákok az állam tulajdonosainak tekintik magukat, mint államalkotó nemzet, a kisebbségek csak részesei ennek a folyamatnak. Petőcz Kálmán közölte: Szlovákia multikulturális ország akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. Ennek a tudatában kellene cselekedni.
Beolvadtok, vagy nincs jövőtök
Huncík Péter író, etnopszichológus, Vaclav Havel egykori államfő tanácsadója a szlovákiak magyarok helyzetéről tartott érdekfeszítő, humortól sem mentes értekezést. Szlovákiában a lakosság 15 %–át teszik ki a kisebbségek. A magyarok 1991–ben 572.000 voltak( az összlakosság 12,5%), 2001–ben 526.000 (9,75%)magyar élt Szlovákiában, míg 2011–ben 460.000(8,5%). Elsősorban a nagyvárosokban csökkent a magyarság aránya. Az előadó ennek több okát is ismertette. 1991–ben a szlovákiak magyarság nem készült fel a változásokra, nem modernizálták a kisebbségi társadalmat. Komoly dillemát jelent: lehet–e együttműködni a szlovák pártokkal, vagy kizárólag etnikai alapon szerveződjenek a szlovákiai magyar társadalom. Felvetődik a kérdés: szabad–e kisebbségként részt venni a kormányzásban,így próbálván kicsikarni a kisebbségi jogok érvényesítését. A MOST–Híd egy szlovák–magyar part, míg a Magyar Koalicíó Pártja(MKP) etnikai alakulat, amelynek stabil szavazóbáziasa van(4,2–4,5%), de ezzel a legutóbbi országos választásokon is kimaradt a parlamentből. Persze meg kell említeni ebben a kontextusban a szlovákiai elhíresült nyelvtörvényt, és a területi átszervezésre vonatkozó jogszabályt, ami azért született: nehogy a magyarok valamelyik körzetben többségben legyenek. Ez utóbbi folyamatban részt vett a szlovákiai katolikus egyház is, mely ez esetben inkább volt szlovák, mint katolikus az előadó szerint. Nyilvánvaló volt a szlovák hatalom szándéka: el akarta bizonytalanítani a kisebbségben élőket, azt sugalmazva nekik, hogy nincs jövőtök, nincs karrieretek ha nem olvadtok be. Nem mindegy ha a magyarok egy döntően szlovák többségben lévő megyében élnek, vagy egyenrangú félként.
Jó és rossz magyarok
Huncík Péter szerint egy másik fontos kérdés, hogy kik a kisebbségek irányítói: maguk a kisebbségek, vagy Budapest. A magyar kormánynak elutasító a hozzáállása a szlovák–magyar vegyespárttal szemben. Az előadó szerint ezáltal Budapest jó és rossz magyarokra osztja a kisebbségeket, aminek nagyon erodáló hatása van a nemzeti indentitás szempontjából. Lényeges volna, hogy az anyaország alakítson ki egy egységes politizálást a kisebbségek viszonylatában, s az ne változzon minden választás alkalmával, attól függően, hogy kik kerül hatalomra. A tanácskozáson jelenlévő pozsonyi nagykövetség munkatársa visszautasította a magyar kormányra vonatkozó kritikákat.
A kisebbségek, mint uborka
Sajnos az európai közösségben is elég hányavetien kezelik a kisebbségi kérdést. A tagországok nem mindig veszik figyelembe az EU kisebbségi ajánlásait. Huincík Péter az uborka példájával hozakodott elő, amit különféle uniós kritériumok szerint szabályoznak.
–Ha majd úgy tekintenek ránk, mint az uborkára–aminek az unió meghatározza a méretét, súlyát stb– akkor majd talán jobb lehet a kisebbségek helyzete, vélekedett némi maliciával az előadó. Huncík Péter szerint a fő feladat egy komoly, átfogó program készítése arról, hogy miként lehet a népfogyatkozást megállítani , hogyan lehet a kisebbségeket egyenrangúvá tenni a többségi nemzettel.
Bara Zoltán, a Kempelen Farkas Intézet igazgatója a határ menti együttműködésről beszélt. Tokár Gáza politológus, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvívője kifejtette: a szlovák kormány soha nem volt hajlandó beszélni a kisebbségi nyelvi jogoktól, még akkor sem, ha a magyarok tagjai voltak a kormánynak. Szlovákiában komoly gondok vannak a földrajzi elnevezések magyar fordításának kihelyezésével például a vasútállomásokon is.
Az előadásokat követően zajlott le a MIDAS évi közgyűlése, majd egyes újságírók ismertették a saját hazájukban lévő kisebbségi lapok helyzetét.
Szükséges a kisebbségi sajtó védelme
A MIDAS pozsonyi tanácskozása a kisebbségi sajtó helyzetének elemzését vette gorcső alá. Jelenleg ahány ország, annyi szabályozás – amint a felszólalásokból kiderült, ebben a tekintetben a posztkommunista blokkban a legrosszabb a helyzet. Persze „csak” olyan értelemben, hogy egy kisebbségi lapnak is a piacról kell megélnie, támogatásként nem számíthat nagyarányú, s főként kiszámítható bevételre.
Lovász Attila, a szlovák rádio és televizíó kisebbségi adásának főszerkesztője kiemelte: jelenlegi pályázati rendszer favorizálja a korrupciót és a klienterizmust. Hozzáfűzte: a kisebbségi sajtóra nagy veszélyt jelent az etnobiznisz, a képzelt konzervativizmus, és a modernizálás hiánya.
Nyugat-Európában több típusa van a kisebbségi sajtó támogatásának – mutatott rá felszólalásában Toni Ebner, a dél-tiroli Dolomiten főszerkesztője, a MIDAS elnöke. Van, ahol papírvásárlási támogatást kapnak, esetleg a telefonszámlákat és a postai kiadásokat állja az állam, valamint alacsonyabb kulccsal adóztatja a kisebbségi sajtótermékeket. Máshol direkt állami támogatásban részesülnek a lapok, vagy az anyaország nyújt anyagi hozzájárulást megjelenésükhöz. Ez viszont a média függetlenségének rovására mehet – vélekedett Toni Ebner.
Állami támogatás
Olaszországban dotációban részesülnek a kisebbségi lapok, ez különböző típusú lehet. Az ottani szlovén napilap, a Primorski Dnevnik bevételeinek hozzávetőlegesen harmada származik közvetlen állami támogatásból, de pár éve még 50%-os volt az arány. Itáliában egyébként minden politikai párt lapja támogatást kap (!), nem csak a kisebbségiek, ám a gazdasági válság miatt úgy döntött a kormányzat, hogy az összegeket lefaragja.
Skandináviában is a közvetlen támogatásban hisznek, a Svédországban élő 40 ezer fős lapp közösség lapja például évi 1,5 millió eurós állami dotációt kap. Hasonló modell működik egyébként az összes skandináv országban – a legnagyobb északi kisebbség egyébként a finnországi svéd, arányszámaiban kb. feleakkora, mint a szlovákiai magyar. „A támogatás mértéke változó, 40–60% közötti, de van, ahol 100%-os. A kisebbségi sajtó feladata nagyon fontos.” – mutatott rá Tom Moring, a Helsinki Egyetem professzora.
Uniós támogatás kellene
A kisebbségi sajtó finanszírozásának megoldása az lenne, ha mindezt uniós szinten sikerülne megvalósítani – fejtette ki a felszólalók többsége.
Egyáltalán, miért van szüksége a kisebbségi médiának támogatásra? Tisztán piaci körülmények között csak a számarányukat tekintve legnagyobb kisebbségek tudnának saját sajtóterméket fenntartani. Szlovákiában pl. az Új Szón kívül a Vasárnap esik ebbe a kategóriába, a többi lap állami jellegű támogatások nélkül nem jelenhetne meg, mutatott rá Lovász.
A bevételek pedig a következő években sem fognak emelkedni – figyelmeztet Toni Ebner. Szerinte ez nemzetközi probléma. „Az EU büszke sokszínűségére és soknyelvűségére, ezt előnynek tartja, ennek védelme tehát az elsődleges feladata lenne” – véli Ebner. Brüsszel egyelőre hallgat.
Több mint információs csatorna
A MIDAS elnöke szerint jó lenne, ha az EU illetékesei is látnák, a kisebbségi sajtó elsősorban nem információs csatorna, hanem a kisebbségi közművelődés része. Szükség van a kisebbségi sajtó védelmére. Több felmérés rámutatott, hogy fontos szerepe van a kisebbségek megmaradásában. Ebner emellett több kutatás adatait ismertette, melyek szerint a napilapok rendszeres olvasói egészségesebben élnek, jobban fektetik be pénzüket és ésszerűbben vásárolnak – pont azért, mert informáltabbak, mint azok, akik nem tájékozódnak a sajtóból.
Tom Moring egyetemi tanár szerint a kisebbségi sajtó egyik feladata, hogy a kisebbséget szervezze. A kutató szerint fontos, hogy az Európai Bizottság egy dokumentumában leszögezte: a kisebbségi média támogatása nem ellentétes az EU-elveivel, összhangban van a Lisszaboni Szerződéssel. Ez megfelelő kiindulási alap lehet, mutatott rá. Ebner szerint a sok finanszírozási modell közül kell kiválasztani a legjobbat, s ezt ajánlani az unió figyelmébe. „Brüsszel malmai lassan őrölnek” – mondta.
Ebner rámutatott: a gazdasági válság is súlyosan érintette a lapok működését. „Lapok szűntek meg. Ám meg kell ragadni az esélyt a válságban is” – tette hozzá. Szerinte csak színvonalas lapok készítésével lehet versenyezni a többségi nyelven megjelenő sajtótermékekkel. S hogy a támogatási kérdés megoldása mellett min múlik a kisebbségi sajtó túlélése? Lovász szerint azon, mennyire lesz képes alkalmazkodni a modern kor eszközeihez és információs csatornáihoz. A mai fiatalok lassan a tévét is okostelefonon nézik – tette hozzá.
Az előadásokat követően zajlott le a MIDAS évi közgyűlése, majd egyes újságírók ismertették a saját hazájukban lévő kisebbségi lapok helyzetét, köztük a Bihari Naplóét is, amely az egyik legnagyobb eladott példányszámú erdélyi magyar újság.
Díjak
Az esemény fénypontja ezúttal is a Habsburg Ottóról elneveztt díj, valamint a MIDAS–díj kiosztása volt egy ünnepi djszvacsora keretében. Az előbbivel a MIDAS a kisebbségvédelem és a kulturális sokszínűség témakörökben kiemelkedő teljesítményt nyújtó többségi nyelvű újságírókat jutalmazza. Ezt az elimerést az idén Constanze Letsch, a The Guardian című brit lap munkatársa kapta a törökországi kurdok helyzetéről jrt cikksorozata miatt. A díjat Habsburg Károly főherceg, Habsburg Ottó legidősebb fia adta át az újságírónak.
A MIDAS–díjat minden évbe egy–egy, a kisebbségi témában maradandót alkotó tollforgatónak adományozza a szervezet. Ezt az elismerést az idén Vrabec Mária, a pozsonyi Új Szó, és a Vasárnap munkatársa kapta, a Malina Hedvigről, a 2006–ban Nyitrán megvert magyar lány ügyében írt cikksorozatáért. Az ünnepség hangulatát emelte az Ifjú Szívek néptáncegyüttes produkciója.
A vendégek a négy nap során nemcsak tanácskoztak Pozsonyban, hanem jutott némi idő a kikapcsolódásra, szórakozásra is. A MIDAS tagok disznotóros ebéden vehettek részt, megkostolhatták a kürti borokat, leckét kaphattak gulyáskészítésből és rétesnyújtásból is a Csallókőzben lévő Czajlik farmon. Ott többek mellett íjászbemutató is volt, meg lehetett tekinteni az ottani kis állatkertet és a közelben lévő vízimalmot is, ahol mini muzeum is működik. A kjnálatban pozsonyi városnézés is szerepelt, amely ámulatba ejtette a vendégsereget, az ott készült fényképek segítségével nyújtunk ebből egy kis izelítőt.
Rais W. István. Bihari Napló (Nagyvárad

Riportkötet jelent meg Kalotaszegről
A 2014-es újságírótáborban született riportokból szerkesztett kötetet mutatták be a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei, első marosvásárhelyi sajtóklubjában.
Az Időutazás Farnastól Zsobokig című kötetben azok a kalotaszegi riportok olvashatók, amelyekhez a tavaly júniusában szervezett újságíró táborban gyűjtöttek anyagot a szerzők. Bögözi Attila, Balázs Bence, Tasnádi-Sáhy Péter, Demeter Emőke, Rácz Éva, Gáspár Sándor, Simon Judit, Géczi Renáta, Szucher Ervin, Szűcs László és e cikk szerzője írta le azt, ami felkeltette az érdeklődését a kalotaszegi településeken. A kötet szerzői között szerepel Péntek János nyelvészprofesszor is, aki kalotaszegi származásúként tartott előadást a táborban, hívta fel a jelenlevők figyelmét mindarra, amit érdemes írásba foglalva megörökíteni.
Farnas, Zsobok, Inaktelke, Váralmás, Sztána: bár a kalotaszegi hagyományos néprajzi tájegységhez tartoznak, az 1968-as átszervezéskor Szilágy megyéhez kerültek. Az újságírók a még élő hagyományokról, a mai modern életvitelről, az ottlakókat foglalkoztató kérdésekről írtak. Például az összeomláshoz közelálló farnasi református templomról olvashatunk riportot, vagy beszámolót a zsoboki hímzett aszfalt titkairól, azokról a megvalósított kezdeményezésekről, amelyek ma Zsobokon számos munkahelyet biztosítanak a falubeliek számára, sorsokról és életutakról, az egykori inaktelki betyárcsapatról.
Míg Zsobokon takaros házak, iskola, felújított templom áll, a gyermekotthon és az azt kiszolgáló malom, pékség, tejfeldolgozó számos helybélinek biztosítja a tisztes megélhetést, és közel húsz éve megszervezik a képzőművészeti alkotótábort, addig Farnas „ötven százalékos falu”, ahogy Balázs Bence kolozsvári riporter fogalmaz. Mert Zsobok teljesen magyar falu, Farnas csak félig az. De a kettő közötti különbség jelképe lehetne akár az is, hogy Zsobokon gyermekotthon, Farnason öregotthon működik. A két falu életében jelentős szerepet tölt be Molnár Irma lelkész, mindkét otthon megálmodója és irányítója. Ezekről az intézményekről ír Gáspár Sándor marosvásárhelyi riporter a Segíts magadon, s az Isten is megsegít című riportjában, aki nemcsak a lelkésznővel, de a szakácsnőkkel és a bentlakókkal is elbeszélgetett. Az öregotthon legidősebb lakója a 91 éves Judit, aki egykor a Kolozsvári Rádiónak volt a belső munkatársa. Ugyanott él Margit, a kerekes székkel közlekedő Éva, Anna, aki mankóval tud járni csak, Ernő, az egykori virágkertész. Velük Simon Judit nagyváradi újságíró beszélgetett.
Inaktelkén a ’70-es-80-as években Rózsa Sándorról, a 19-ik században élt híres betyárról neveztek el egy „betyársereget”, amire 2014-ben már szinte senki sem akar emlékezni. Ennek a seregnek a nyomát, az emlékeit próbálja kinyomozni Szucher Ervin, marosvásárhelyi újságíró. A kötetben az élő hagyományokról olvashatunk még, a tiszta szobáról, a nemzedékekről nemzedékekre szálló népviseleti örökségekről, arról, hogy az asszonyoknak köszönhetően hogyan kaptak aszfaltot a zsoboki utcák, vagy a falu legidősebb házaspárját mi tartotta össze 67 éven keresztül.
Antal Erika
maszol.ro

Tisztelet a nemzet hőseinek? Már kukában a kegyelet virágai
Horváth Anna: nagy valószínűséggel vissza fogjuk helyezni a koszorúkat
Egyik olvasónk, Deák Levente a Szabadság Facebook-oldalára elküldött fényképeivel hívta fel a figyelmet arra, hogy Kolozsváron a Biasini-szállónál elhelyezett piros-fehér-zöld pántlikás koszorúk bekerültek három nagyméretű, piros-sárga-kék koszorú mögé, a földre.
Lapunk fényképésze először tavalyinak hitte a képeket, hiszen mint azt az egy nappal korábban készült fotói is tanúsítják, ilyen alakú koszorúkat nem helyezett el senki a március 15-i ünnepségen. A koszorú pántlikáján jól olvasható az „Omagiu eroilor neamului” és a „Primaria şi Consiliul Local Cluj-Napoca” szöveg (Tisztelet a nép hőseinek – Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa), holott az ünnepségen ezen intézmény jóval kisebb koszorúján a „Tisztelet Petőfi Sándor költőnek” felirat állt. Végül többen felkerestük a helyszínt, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, ám az akciónak kukázás lett a vége: onnan szedtük ki az „igazi” koszorúkat, a magyar és a román pántlikásokat egyaránt.
BALÁZS BENCE, PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Falra hányt borsóból... rózsa
Napok óta azon gondolkozom, mégiscsak okos ember volt a mi egykori, rosszemlékű polgármesterünk, a Köteles Gyuri. Hát öntötték le valaha barna festékkel a „harangot”, amit ő emeltetett? Nem, mert túl magasan van… Öntötték le valaha festékkel az Avram Iancu szobor hátsóját? Ugye, hogy nem? Kénytelenek vagyunk tehát megállapítani: a szó szoros és átvitt értelmében is a műemlékvédelem kimagasló példája ez utóbbi „műremek” – még szökőkúttal is körbevették, ember legyen tehát a talpán, aki meg tudná gyalázni…
Ehhez képest a Mátyás-szoborcsoport... ne is folytassuk. Nézem, ahogyan a szobor hátsó fele még fel van állványozva a múltkori festékes „támadás” nyomainak eltüntetése végett: a kőtalapzat takarítása még javában folyik, de közben a szobor másik felén tömött sorokban igyekszik felfele egy legalább húszfős turistacsoport a talapzatra, hogy beálljon az elmaradhatatlan csoportképre... Egyébként teljesen kitaposott ösvény vezet át a talapzatra a szobrot körülvevő, némi iróniával talán zöldövezetnek nevezhető szigeten, ami megerősít abban a hitemben, hogy a helyi rendőrség nemigen áll a helyzet magaslatán, amikor arról van szó, hogy érvényt szerezzen a szoborra mászást tiltó előírásnak. Ha már van ilyen…
Persze lehet (és itt most vonatkoztassunk el a mostani szoborgyalázástól), belefér a helyi költségvetésbe, hogy a gyerekek és turisták rohama közben néha letörik Mátyás király sarkantyúja vagy elgörbül a zászló hegye. Úgy is felfoghatjuk, hogy az ekképpen fényképezkedő turisták jó szolgálatot tesznek nekünk a kincses város népszerűsítésével: a fotók messze viszik Kolozsvár hírnevét, s ki tudja, hány megosztást és like-ot kapnak majd a Facebook-on…
BALÁZS BENCE
Szabadság (Kolozsvár)

Kártyavár
Nem könnyű kártyavárat építeni. Főleg akkor nem, ha valaki időnként „véletlenül” meglöki az asztalt, kinyitja az ablakot, hogy legyen huzat, vagy éppenséggel eldugja a kártyapaklit.
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal mindezekhez a pimasz trükkökhöz hozzányúlt a többnyelvű helységnévtáblák perében, és ennél már csak az bosszantóbb, hogy a döntéshozók minden alkalommal belementek a játékába. Így tegnap is, amikor perújrafelvételt rendelt el a Kolozs Megyei Törvényszék.
Ezúttal azzal sikerült időt nyernie a városháza képviselőinek, hogy felvetették: a korábbi eljárás során nem értesítették az alperes polgármesteri hivatalt a felperes Minority Rights Egyesület mellett benyújtott támogatói keresetek egy részéről. Pedig, szerintem, ez mit sem változtat a lényegen: ha egy személy a felperes, akkor is ugyanazt a hat helységnévtáblát kell(ene) kihelyezni, mint ötszáz felperes esetében, tehát a felperesek száma nincs hatással az ítélet következményeire, mint például egy kártérítési perben (ahol minél több a felperes, annál nagyobb a tét az alperes számára). Egy jogról kellene tehát dönteni, vagyis az igazságszolgáltatásnak a szó szoros értelmében igazságot kellene szolgáltatnia, az igazság az én meglátásomban egy és ugyanaz kell, hogy legyen, függetlenül a fel- és alperesek számától…
BALÁZS BENCE
Szabadság (Kolozsvár)

Akiknek a családfáját Kós Károly készítette
Erdővidéki barangolásaink egyik állomása a híres vargyasi bútorfestő Sütő család portája, ahol a hatalmas székelykapun belépve azonnal szemünkbe ötlik a bejárati ajtón a „fényképezni tilos” felirat.
– Akkor egyezzünk ki olyanformán, hogy az egész szobáról készíthetnek képet, de nem a külön darabokról… – ajánlja fel Sütő István, amikor megtudja, hogy nem csak turisták vagyunk, hanem egyben újságírók is, és nem csak nézelődni jöttünk, hanem cikket is írnánk, amit illusztrálni kellene. – Meggyűlt a bajunk sajnos a hamisítókkal – magyarázza, miért is nem szabad fényképezni. – Mondanám, hogy az jó, mert akkor igazán híres valaki, ha már hamisítják a munkáit…
S hogy miért vált híressé a család? „1568-ig nyúlik vissza a család története – kezdi mesélni – Sütő János és József, két mesterlegény, egyik ács, másik asztalos, akkor került Vargyasra. A Daniel kastélynál végeztek ács- és asztalosmunkákat, annak végeztével a faluban megtelepedtek, és utána 15 nemzedéken keresztül apáról fiúra sikerült a mesterséget folytatni – a fiaim és az unokatestvérei már a 16. nemzedékhez tartoznak.” Mint megtudjuk, a család történetének Kós Károly is „utánanézett”, aki a családfát is elkészítette illetve megrajzolta A vargyasi festett bútor című könyvében.
– Legrégebbi eszközünk, szerszámunk ez a festéktörő kő, itt van hozzá két kicsi őrlőkő, ezekkel őrölték, porlították elődeink a mindenféle színes ásványokat, így nyerték a festékeket. A mai napig a hagyományos családi receptet használjuk a festékeink elkészítésére. Különlegessége a kőnek az 1680-as évszám, innen már biztosan tudjuk, hogy festéssel is foglalkozott a család. A festés szabadkézi, ami a kicsi darabokon nem nagy dolog, de a bútorokon is – ahol közvetlen az alapszínre jön a mintázás – csak a betéteknek a kereteit szoktam megrajzolni előre, maga a mintázás, virágozás, mindig szabadkézi. Így minden darab egyedi, még ha ugyanabból a tükörkeretből 15 darabot is készítek egyszerre. Ez a különlegessége a mi művészetünknek, népművészetünknek: hiába kötött, mégis nagy teret enged a kreativitásnak.
Mit is mond a mondószék?
A Sütő család által festett bútorok a hagyományos székely háztartás elemei, elsősorban kisebb-nagyobb ládák – ezek sorában a legnagyobb a kelengyés vagy hozományos láda. A lány hozományához tartozott a vetett ágy is, ami a tisztaszobának az éke volt: alvásra nem használták, hanem a családnak az anyagi helyzetét, státuszát mutatta – minél magasabb volt, annál gazdagabb volt a család.
– A saroktékákat elsősorban italtárolásra használták, ugye, unitárius a falu; katolikus vidéken inkább bibliát tartottak benne – viccelődik –, ha több volt az ital vagy a biblia, a saroktéka méretesebb is lehetett. Állítólag az őse a falitéka, az egy mélyedést takart kőházakban a falban, ami amolyan hűtőszekrényként működött. Mindig az északi falon helyezték el, polcokkal volt ellátva, s ahogy viccesen szoktuk mondani, a kőház jó, mert nyáron hideg s télen is hideg, úgyhogy elállt benne az élelmiszer sokáig. Ez itt a vendégváró pad, ez az állótálas tányéroknak, fazekaknak – folytatja a szoba leltárját. – A legérdekesebb hagyományos darabok a kontyos vagy mondószékek. A székelyek nem zárták ugye a kaput, még éjszaka sem. De hát régen is összeveszett a férj meg a feleség, s akkor erről a székek „beszéltek”: a székeket cserélték meg vagy külön csak a háttámlákat, kirakták a székeket a tornácra, s ebben a helyzetben már azt mondták a vendégnek, hogy nem a legjobb pillanatban jött. S akkor az érkező fordult is meg… Ez pedig a jellegzetes székely asztal, ez egy mély kenyeres fiókkal volt ellátva, ez pedig benne a titoktartó, egy ilyen csúszó lappal ellátott titkos rekesz. Általában egy ajtócska van az ilyen típusú asztalon, furfangos látogatók mondják is, mi ebben a titkos, ha mind így készült. De nem mindegyik így készült... A régi mesterek mindig építettek be titkos rekeszeket, főleg a ládákba és a saroktékákba, az iratokat s a pénzt ebben tartották. Az itt látható bútorok az 1800-as évekből valók, ennél újabb a bölcső, amit a nagyapám készített, és a hintaló. Nagyapám megfestette ezt a ruhásszekrényt is, hogy találjon ide: nem hagyományos darab, de mégiscsak könnyebb tartani benne a ruhát, mint a ládákban.
Mutasd a tulipánt, megmondom, ki vagy
A messze földön híres bútorfestő és fafaragó családból nem csak beszélgetőpartnerünk, Sütő István aktív, hanem nagybátyja, édesapja, és két öccse is – a szoba asztalán külön fotóalbumokban csodálhatjuk meg munkáikat, amelyek egyébként szinte mind rendelésre készültek. Persze hozzá nem értőként rögtön felmerül bennünk: mitől lesz valami vargyasi, pontosabban Sütő? Hogyan lehet felismerni?
– A virágminták nagyon hasonlóak minden vidéken, a tulipán viszont tényleg a miénk, ahogy szoktam bosszantani ezzel a holland turistákat. Nehéz szavakba öntve megválaszolni ezt a kérdést… Szép, kötött, szimmetrikus, szabályos vonalvezetés, a virágok nagyjából arányosak a levelekkel, de maga a virághasználat is sajátos. Szegfűk, rózsák, de a legtöbb a tulipán… Arról, ahogy az illető használja a színeket, felossza a területet, ahogy festi a tulipánt nem csak a család munkáját lehet megkülönböztetni, hanem a családtagokat is… Né, hányféle tulipán van, más bútorfestőnél nemigen láttam ennyit – mutatja-magyarázza, aztán a színvilág rejtelmeibe is bevezet. – A bordó – a meggypirosnak nevezett barna, így szoktam én viccesen nevezni – azért a legjellemzőbb, mert ez nagy mennyiségben fellelhető ezen a környéken. Persze használták a jobbágykéket is, s ritkán a zöldet. A zöldet leginkább a szászok használták, pedig azt gondoltuk volna, hogy ez a magyar ízlésnek a megfelelő.
Míg a világ s még két nap…
De hogyan is készül egy ilyen hozományos láda? S mit milyen sorrendben festenek?
– Akinek jó szeme van, az megfigyelheti, hogy fecskefarkas sarokillesztésekkel van összetéve, ez az egyik titka, hogy a mai napig ennyi láda fennmaradt. Ez egy nagyon erős szerkezet, ezeket ma is ugyanúgy kézi fűrésszel vágom be, s kézzel vésegetem össze. Tehát a szerkezet is hagyományos. S a vasalatok is, a zárszerkezetek. Van egy ügyes fiatal kovácsom itt Vargyason, addig nézegettük a 200 éves zárszerkezetet, amíg ugyanúgy elkészítette.
Akkor kanyarodjunk rá a festésre. Először a szegélyek színeit húzom meg, utána jön az alapozás. Ha betétek kerülnek, ahogy már említettem, a betétek körvonalait megrajzolom előre. Ennyi csalás-ámítás van rajta. Utána megfestem az alapszínét a betétnek, s a külső részeknek is, aztán meghúzom szépen a szegővonalat, s akkor következik a kiinduló minta – kancsó, csokor, szív, vagy egy margaréta… Ebből jön ki az úgynevezett erezés, a szárak és a levelek. Ezután jön a virágozás, majd a virágoknak az árnyékolása – ugye minden virág két színből áll, ez szépen kiemeli őket. Akkor jön az árnyékolása a leveknek és a száraknak, utána pedig a viaszozás vagy gyantázás az egész felületre.
– Mennyi ideig marad meg ez a festés?
– Ha jó körülmények között van tartva, akkor míg a világ s még két nap. A fának az ellensége a nedvesség s a rovarok – a kettő össze is függ, a nedves fát a rovar hamarabb megtámadja… Itt vannak szinte 200 éves darabok, s nagyon jó állapotban, még csak restaurálnom sem kellett őket.
– De azért a széken csak kopottabb a festék…
– Nem a színek tompulnak, hanem a bútorra patinaréteg rakodik. Nem változik meg a festéknek a színe. Mi a patinaréteg? Kosz… Régen a nőknek mániája volt, hogy lenolajjal törölgették a bútort, az hirtelen fényt ad, „megdobja”, de aztán reárakodik s beleragad a por. A restaurálás új irányelve azt mondja, hogy ez már hozzátartozik a darabhoz, ami megkönnyíti a dolgunkat: nem is kell megtisztítani. De ha megtisztítanánk, ugyanolyan élénkek lesznek a színek, mint az új darabokon.
– S aki most rendel egy festett bútort, s karban akarja tartani, mivel tisztítsa?
– Egy finom kefével. Ha vegyszeres rongyokkal nekiállnak mosni, persze, hogy a viaszréteg lejön. Hosszúszőrű kefével kell tisztítani a portól, az szép fényt is ad neki.
A 16. generáció
Egy ilyen nagy láda elkészítése nagyjából három heti munka – tudjuk meg –, majd a családi recept titkáról elárulja: a festék vízalapú, s a hozzá kellő ásványok fellelése nem túl nehéz. Például nemrég kiszélesítették az utat a Vargyas szoros felé, s a munkálatok során sok ásvány kifordult a földből – még áskálni sem kell. Aztán bevallja: fogtak már azért az ősök is a kezükben olajfestéket, de közben sohasem mondtak le a sajátról.
– Egy megrendelésem volt, hogy olajfestékkel kellett mindenképp, mert már olajfesték volt a darabon. Dehát az kínszenvedés volt, buta is lennék, ha azt használnám, mert nem olyan jó, mint a miénk, a hagyományos… Nehezebb vele dolgozni – jelenti ki kategorikusan Sütő István, akinek két alapelve van, ha dolgozik: legyen minőségi és 100%-ban hagyományos. Pedig, ha az anyagiakat néznénk, megengedhetné, hogy lazábbra vegye. 400 éves múlttal a háta mögött, ha lábbal festene, akkor is érték lenne, akkor is Sütő lenne…
A Sütő család nem csak festeni, faragni is tud: a lánc egyetlen fából készült, a láncszemek nincsenek megszakítva, vágva (a képen Sütő István)
– Van, aki azt mondja, hogy a több mint 400 év alatt már a génjeikben van a bútorfestés. Ennek van alapja, mert a legkisebbik fiam, alig egy éves, úgy örvend, ha ide bejön… – mondja, miközben kintről percek óta erősődő gyermeksírás hallattszik. – Hamar elkapja az ecsetet, s a darabokon húzogatja. Vagy ha beengedem a műhelybe, a forgácsba beléfekszik. Mikor kicsi baba volt, s behoztam ide karban, rögtön elhallgatott, ha sírt. Megnyugodott. Látszik, hogy hatással van reá. A nagyobb fiaim, 4 és 5 évesek, ők már ügyesen rajzolnak, festegetnek. Adok nekik egy szöget, egy kalapácsot s egy harapófogót, s azzal elvannak egy darabig. Béüti az egyik a szeget, a másik kihúzza, aztán cserélnek…
Ezeridegenek meg a székely bácsi
Nem zárhatjuk a beszélgetést anélkül, hogy rá ne kérdeznénk: mégis, mennyibe kerül egy ilyen festett bútor?
– A legolcsóbbak a piacon ezek a forgácslap bútorok – hát nem tudom, nevezzük bútoroknak –, ahhoz képest már a tömörfa bútor szinte kétszer annyiba kerül. Ha mégegyszer egy annyi időt én ráfordítok, miután készen van a tömörfa darab, akkor természetes, hogy ez még kétszer annyiba kerül.
Mint mondja, székelyföldi a legtöbb megrendelő, de Észak-Amerikától Indonéziáig, Japánig az egész világon vannak bútoraik… És nem innen elszármazottak vitték.
– Ez mutatja, hogy ez egy komoly érték, s most nem magamat fényezem, hanem a székely-magyar népművészetet. Ha egy ezeridegen értékeli, az már tényleg nagy érték, az már azért valamit jelent – mondja, majd a falon mutatja a fotót: Károly herceg is meglátogatta őket. Aztán, értékeknél maradva, folytatja: – Ami még megmenthető, azt meg kell menteni. Hogy is fogalmazzak, hogy a nyomdafestéket is tűrje, mert engem nagyon mérgesít… Jön be ide a székely bácsika s nénike, s mondják egymásnak: „emlékszel-e, nekünk es volt ilyen, de eltüzeltük. Milyen jó kenyeret süttünk rajta. Lehet mégse kellett volna?” Hát ettől feláll a szőr a hátamon!
Balázs Bence Szabadság (Kolozsvár)

Évtizedes vita tárgya Kolozsváron a nyelvi jogok alkalmazása, ami elfogadhatatlan …
Interjú Csoma Botonddal, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltjével
Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára a vidék a jövőt is jelenthesse, ne csak a város nyújtson munkalehetőségeket. Meg kell győznünk a befektetőket, hogy vidéken is hozzanak létre munkahelyeket. Ily módon törekednünk kell arra, hogy csökkentsük az életszínvonalbeli különbségeket Kolozsvár és megye többi régiója között. Segítenénk a fiatalokat vállalkozásaik elindításában, szeretnénk, hogy lehetséges legyen számukra otthon, vidéken is jövőt építeni, ehhez szeretnénk minden segítséget megadni – nyilatkozta lapunknak Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, városi tanácsos, a szövetség megyei képviselőjelölt-listájának vezetője.
– Hogyan érvényesülnek a nyelvi jogokat Kolozsváron, Kolozs megyében?
– Véleményem szerint elfogadhatatlan, hogy 50.000 ember nyelvi jogainak érvényesítése egy több mint 10 éve húzódó vita tárgya Kolozsváron. Több száz kolozsvári polgár jelenleg perben áll saját önkormányzatával (Ezer per tavasza), mert azt próbálják velünk elhitetni, hogy ez a város csak Cluj-Napoca. Pedig mi tudjuk, hogy ugyanúgy Kolozsvár és Klausenburg is. A kisebbségeket megilleti a szabad anyanyelvhasználat joga. Szeretnénk, ha nem lenne probléma senki számára, hogy a településnevek magyarul, vagy akár németül is szerepeljenek a város/falu bejáratánál. Szeretnénk elérni, hogy anyanyelven is tudjunk ügyeket intézni a hivatalokban, mind városon, mind vidéken. Ha ezek a dolgok megvalósulnának, a magyar emberek sokkal inkább otthon érezhetnék magukat szülőföldjükön. Azért megyek Bukarestbe, hogy a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról 10 százalékra csökkentsük, illetve elérjük egy abszolút számban kifejezett alternatív küszöb meghatározását is.
Az RMDSZ programjában az szerepel, hogy minden magyar gyermeknek kell biztosítani az anyanyelven való oktatás lehetőségét. Kolozsváron, illetve Kolozs megyében hol vannak gondok, és milyen elképzelések vannak ezek megoldására?
A célunk valóban az, hogy Kolozs megyében minden magyar gyermek az anyanyelvén tanulhasson, akkor is, ha vidéken él, és akkor is, ha épp képzőművészeti oktatásban szeretne részt venni.
A 17 éve elkezdett mezőségi szórványoktatási program eredményeként szeptemberben sikerült létrehozni a Mezőség egyik legmodernebb iskolai épületét, a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumot. Erdély történelmi régiói között most már Mezőségnek is van olyan oktatási-nevelési központja, amely a térség egyik szellemi központjává, katalizátorává fejlődhet.
Olyan esetekben, ahol nem lehetséges magyar iskola működtetése, a megoldás magyar osztályok létrehozása, vagy a szállítás biztosítása a gyermekek számára otthonuk és a legközelebbi magyar iskola között.
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a magyar gyermekek a bölcsődétől az egyetemig anyanyelvükön, minőségi oktatásban vehessenek részt.
– Van-e reális esély a megyeközpont forgalmának tehermentesítésére az elkövetkező mandátumban? Milyen eszközökkel lehet hatni arra, hogy elkészüljenek a még hiányzó terelőutak, körgyűrűk? Lehet-e gyorsítani a parkolóházak építését?
- Tíz éve vagyok városi tanácstag, és ez idő alatt sokszor beszélgettünk Kolozsvár infrastruktúrájának a fejlesztéséről.  Ezek a projektek és ötletek, sajnos, a megbeszélés szintjén maradtak, és nem kerültek megvalósításra. A helyi civil tanács nemrégi ülésén több jelölt jelenlétében is ezt a témát feszegettük. Kolozsvár és az egész megye forgalmát csökkenteni kellene. Az elmúlt évek legnagyobb terve egy déli körgyűrű kialakítása, amelyre nagy eséllyel kapnánk Európai Uniós támogatást is. Erre most reális esély mutatkozik, ugyanis a Szállításügyi Minisztérium jóváhagyta azt a középtávú beruházási tervet – idegen kifejezéssel élve az ún. master plan-t –, amely tartalmazza ezt, a Kolozsvár számára valóban kulcsfontosságú infrastrukturális beruházást. Ez azonban továbbra is terv egyelőre, Bukarestben minden erőfeszítésünkkel azért is kell dolgoznunk, hogy ezek a nagy beruházások megvalósulhassanak, mert sajnos Romániában elterjedt gyakorlat, hogy amint létrejön egy új kormány, egyetlen tollvonással megszünteti, vagy elfeledkezik az előző kormányok tervezeteiről. Többek között ez is az egyik oka, hogy tűrhetetlen állapotok uralkodnak városunkban, például ha esik az eső, a forgalom lehetetlenné válik Kolozsváron, vagy ha valaki a Monostorból el akar jutni a Mărăşti negyedig, annak muszáj végigmennie a zsúfolt városközponton. Ha megvalósulna ez a kerülő út, akkor a Főtér és a Deák Ferenc utca csak a gyalogosoké és a bicikliseké lehetne. Itt feltétlenül meg kell említeni a parkolóházak problémáját is, ami ugyan önkormányzati hatáskör, viszont központi szinten meg lehetne teremteni a kedvező törvényes kereteket annak érdekében, hogy a befektetők nagyobb kedvvel ruházzanak be az ilyen objektumokba. Az RMDSZ-frakció a helyi tanácsban minden alkalommal támogatta a parkolóházak építését, azonban sok esetben kiderült, hogy valamilyen jogi vita, törvénybeli ellentmondás miatt parkolóházakat építeni nem is egyszerű. Ennek ellenére, úgy néz ki, hogy a közeljövőben sikerül több parkolóházat is tető alá hozni Kolozsváron.
– Milyen más infrastrukturális beruházások kell, hogy prioritást élvezzenek Kolozs megyében, Kolozsváron?
– Mielőbb össze kell kötnünk a Szamosfalva és Bányabükk között létező kerülőutat az autópályával. A vidéki utak javítása, a csatornázás elengedhetetlen feltétele a kényelmes, élhető vidéki létnek. Ezen felül a decentralizációval együtt járna a vidéki önkormányzatok hatáskörének növelése. Mivel az adott község, falu polgármestere ismeri legjobban a település és a lakosok problémáit, meg kell neki adni a lehetőséget és az eszközöket, hogy megoldja azokat.
Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára a vidék a jövőt is jelenthesse, ne csak a város nyújtson munkalehetőségeket. Meg kell győznünk a befektetőket, hogy vidéken is hozzanak létre munkahelyeket. Ily módon törekednünk kell arra, hogy csökkentsük az életszínvonalbeli különbségeket Kolozsvár és megye többi régiója között. Segítenénk a fiatalokat vállalkozásaik elindításában, szeretnénk, hogy lehetséges legyen számukra otthon, vidéken is jövőt építeni, ehhez szeretnénk minden segítséget megadni.
– Milyen fontosabb célkitűzéseket szeretnél megvalósítani parlamenti munkád során, amennyiben sikerül képviselői mandátumot szerezned?
Mint említettem, tíz éve képviselem a kolozsvári magyarokat a városi tanácsban, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökeként pedig a vidéken élő magyarok gondjaival is nap mint nap találkozom. Munkám során számos olyan problémába ütköztem, amely a kolozsvári közösséget érinti, de Bukarestben dől el … ezért indulok képviselőként.
Egyik fontos célkitűzésem – amint azt korábban is kifejtettem - nyelvi jogaink védelmére vonatkozik, mely szerint a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról 10 százalékra kell csökkenteni, illetve egy számszerűsített alternatív küszöböt is meg kell határozni. Emellett minőségi oktatást akarunk biztosítani minden magyar gyereknek! Kolozs megyében több helyen veszélyben van a magyar oktatás, sok osztályt a megszűnés veszélye fenyeget, ugyanakkor sok magyar szülő román iskolába adja gyermekét. Meg kell teremtenünk a magyar oktatás feltételeit a megye minden részén! A vidékre gondolva pedig úgy vélem, Kolozs megye értékeit a vidéken őrizzük leginkább, mégsem figyelünk oda kellőképpen ezekre a településekre. Fejlődő vidéki gazdaságot akarunk Kolozs megyének!
Számomra december 11. több kérdést is felvet: tovább harcolunk eredménytelenül, vagy a törvényhozás szintjén, Bukarestben rendezzük problémáinkat? Megteremtjük a magyar oktatás feltételeit Kolozs megyében, vagy hagyjuk, hogy román iskolába adják a szülők gyermekeiket? Végignézzük, hogy a vidékről elmenjenek a fiatalok, vagy lehetőséget adunk nekik? December 11-én erről döntünk.
Balázs Bence Szabadság (Kolozsvár)

Ahol a lélek és a vas melegsége összekovácsolódik
Forog a kő, s mi mellette vagyunk
Székelyföld. Háromszék. Erdővidék… Aki nem székelyföldi, nem biztos, hogy hirtelenjében könnyen be tudná határolni a fentebb felsorolt tájegységeket – és nem csak a besorolással van ez így, hanem vélhetően nem is ismeri ezt az egyébként Kovászna megyéhez tartozó vidéket, annak rejtett – vagy csak kevésbé ismert – szépségeit. Így volt ez sokáig velem is, de ma már tudom: a többszáz éves templomok, páratlan természeti kincsek, kastélyok, gyógyfürdők, múzeumok, neves családok sok esetben már felújított kúriái mellett érdemes még egy dolgot a látogatni való helyek sorába felírnia annak, aki arra „téved”: azokat a műhelyeket, ahol a hagyományos népi mesterségek talán utolsó művelői dolgoznak úgy, ahogyan azt elődeiktől tanulták. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) maroknyi csapatával a Háromszék Megye Turizmusáért Egyesület és a Kovászna megyei önkormányzat meghívására volt alkalmunk megtekinteni az olaszteleki kovácsmester műhelyét és a kisbaconi vízimalmot is.
„Én még ilyen tiszta műhelyben nem jártam”
– Nagy György vagyok, kovács, hagyományos technikával kovácsolok – mutatkozik be a messzi földön ismert kovácsmester, amikor bevezet a mai kornak megfelelő, de mégis hagyományos műhelybe, amelynek láttán egyik kolléganőm álmélkodva jegyzi meg: „én még ilyen tiszta kovácsműhelyben nem jártam!”
Pedig a műhely tényleg műhely, nem csak afféle „múzeum”: mint megtudjuk, mindig van munka úgy másfél-két évre előre…
– Ez egy hagyományosan működő műhely, olyan, mint amilyen 100 évvel ezelőtt volt funkcióban. De azt ma már nem tudjuk elvárni, hogy az ember erejét ne helyettesítsük a villanyáram erejével. A szerszámok a falon ugyanazok, mint 100 évvel ezelőtt, annyi a különbség, hogy a fújtató most már nem bőrfújtató, amit az inas kezel, hanem egy kisebb ventilátorocska fújja a levegőt, izzasztja a parazsat. Az üllő is száz évnél idősebb, azt írja rajta: Resicza Aczél – folytatja műhelyének bemutatását a kovács –, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében készült, és azt tudni kell, hogy a legjobb minőségű kovácsüllőket készítették valamikor Resicán. Ezen az üllőn készültek a csíksomlyói kegytemplom vasmunkái is, Máté Jenőcsíkkozmási kovács által – teszi hozzá később.
Semmi lézer, semmi flexelés
S miután valamelyest megismerkedtünk a műhellyel, azt is jó lenne tudni – újságíróként nem mozgunk túl otthonosan e témában –, hogyan különböztetjük meg a hagyományos technikával készült kovácsoltvasat a többitől. Sejti ezt Nagy György is, kérdezni sem kell, s már mutatja is:
 – A falon ott van egy gótikus ajtópánt, teljesen hagyományos technikával készült, sehol nincsen flexelés, sehol nincsen reszelés, csak az a felület, ami nem a régiségtől alakul ki, hanem a kovácsolástól – magyarázza, majd rendre emeli le és adja kezünkbe a falon lógó kovácsoltvas tárgyakat. Mint megtudjuk, legtöbbjüket kiállításra készítette, többeket Budapesten, a Hagyományok Házánál zsűriztett a nép iparművésze címért, amihez 35 tárgyat kell lezsűriztetni. – Már megkaphattam volna, de a helyzet az, hogy én nem tartottam ezt annyira fontosnak, hogy most tűzön-vízen át meglegyen… Ahogy az idő s a lehetőség engedi – mondja szerényen, majd a másik falra mutat, amelyen tömött sorokban állnak a különféle szerszámok. – A szerszámokat is magam készítem. A kovács valóban többgenerációs szakember… vannak dolgok, mint például a kovácsolás is, amikről beszélnek a tárgyak. Minél több a generáció, annál több a szerszám. Mert minden munkához általában új szerszámot kell készíteni, mivel egyediek, nem sorozatgyártásban készülnek. És akkor a szerszámok örökké szaporodnak. Itt az általam készített szerszámok vannak, hátul pedig az édesapámtól örököltek.
Nem összepotyolni, hanem kovácsolni!
Aztán a munkaasztalhoz lépünk, ahol egy korlát készül éppen.
– Elő van fúrva, összeszegecselésre előkészítve. Nincs lézer, semmi modern technika, csak a hagyományos: a hátulján látszanak a kivágások és a szétnyitások – mutatja. – A baj az, hogy ma a kovácsolásban pontosan az ellenkezője történik, mint ami kellene. Mert a formavilágban foggal-körömmel ragaszkodunk a régi formákhoz, viszont a technológiában, ahol ragaszkodni kellene a hagyományokhoz, ott nem. Bevisznek mindenféle modern technológiát, a lézervágástól a villanyhegesztésig, pedig csak tűzből szabadna dolgozni, úgy, mint valamikor. Pedig a formákat kellene fejleszteni; a népi kovácsolástól a barokk, a reneszánsz, a szecesszió mindig így fejlődött, de sajnos most nagyon holtponton van – összegez.
Aztán, a fentieket bizonyítandó, ismét az általa készített darabokat mutatja.
– Kovácscégér. Itt is meg lehet nézni a felületeket, mennyire tisztán látszik a kovácsolás. Nem összepotyolva van, mint egy-egy helyen, ahol úgy akarják bizonyítani, hogy kovácsolt, hogy a vasat össze-vissza kopácsolják. Ez pedig egy hagyományos ajtópánt modernebb formával, ha meg tetszenek nézni a díszített felületeket, össze van szegecselve a kettő, itt vannak a szegecsfejek... Itt van egy kovácsolt csengőtartó, a levéldísz ki van kovácsolva. S itt van elrejtve – nehogy valaki összetévessze a dolgot, mindig elásom jó mélyre –, na, itt van, amit általában ma kovácsolt vasnak neveznek, amit a kereskedelemben lehet kapni. Így, távolról, ugye mutat. Még ha felhegesszük egy ilyen díszes csigára, akkor is mutat. De amikor ezt és a hagyományost egymás mellé tesszük, tessenek megfogni a két anyagot, és megnézni a különbséget. A kettőnek a tapintása is egészen más, nem beszélve a formavilágról. Itt a lélek és a vasnak a melegsége megjelenik, abból pedig éppen az hiányzik, a lélek s a melegség.
Ahogy a nagykönyvbe megírták
Nagy György egyedül dolgozik, ha kell, a felesége segít – például amikor festeni kell, vagy hosszabb anyagnak a végét kell megtartani. 
– Sokkal jobb lenne, ha egy vagy két ember még lenne a műhelyben. De sajnos, én nem tudok átnézni azon, ha egy tárgyban hiba van. Na, most ha alkalmazott vagy segítség van, akkor ezzel szembesülni kell. Anyagilag biztos jobb lenne, ha két emberrel, hárommal dolgoznék, mert több lenne a jövedelem. De a szakma szeretete nagyobb, mint a pénzé.
– A családban van, aki továbbvigye a szakmát?
– Két kislányom van…
De ez cseppet sem zavarja, s mi is viccelődve „nyugtatgatjuk”: ha a feleség is segít, akkor talán majd a lányokat is be lehet fogni.
Balázs Bence
Szabadság (Kolozsvár)

FUEN - Navracsics: A kultúra tesz minket azzá, akik vagyunk
Nagy érdeklődésnek örvendett a FUEN 17. kongresszusának tegnap délutáni panelbeszélgetése Az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz témában, amelynek meghívottja Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa volt.
A beszélgetés moderátora, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyekért felelős ügyvezető alelnöke úgy vélekedett: nekünk, Európa őshonos nemzeti kisebbségeinek nagyon sokrétű hozzájárulásunk volt az évszázadok során az európai kulturális hagyatékhoz, nagymértékben meghatároztuk az európai kultúrát. Táncaink, folklórunk, épített örökségünk mind hozzáadott valamit Európához – ezért is járhatott Europa Nostra kitüntetés Kallós Zoltánnak is. Ugyanakkor a kulturális örökség nem csak a dicső múlt lenyomata, hanem egy jobb élet, a régiók fejlődésének lehetősége is a turizmus vagy befektetők vonzása által. A kultúra összeköt minket, európaiakat, egymással. A kulturális örökség megőrzéséhez ugyanakkor megfelelő források kellenek. Egyenlő mértékben kell őrizni a kisebbség és a többség kulturális örökségét, amit sajnos Románia még nem ismert fel: nálunk például a kulturális minisztérium által az épületek állagmegőrzésére szánt összegnek alig 1 százaléka jut a magyar vonatkozású műemlékekre, holott azok a műemléképületek 20 százalékát teszik ki.
Arra is emlékeztett: a román állam blokkolta a csíksomlyói búcsú UNESCO-listára való felvételét, a kisebbségi törvényt pedig 10 éve még mindig csak ígérgetik. „Meg kell érteni, hogy nem akarunk semmit elvenni a románoktól”, tette hozzá. Elmondta: szükség van egy erős Európára, egy olyan Európára, amely megvédi a romániai magyarokat. Szükség van egy olyan európai törvényre, amely segít megvédeni jogainkat, múltunkat, s ezzel jövőnket.
2018 a kulturális örökség éve
Navracsics Tibor, aki első uniós biztosként vett részt a FUEN kongresszusán, arra emlékeztetett, hogy a kulturális örökség a kulturális sokszínűség része, amit az Európai Unió alapvető jogok chartája is véd. A kulturális örökség közös kincs, amit nem szabad múzeumokba zárni, hiszen ez mutatja azoknak az embereknek a történetét, akik itt éltek, élnek. A kulturális örökségnek ilyenformán az együttéléshez, kölcsönös tisztelethez van köze, és ezekre alapozva kell felépíteni a közös jövőt. „A kultúra tesz minket azzá, akik vagyunk” – magyarázta. A kulturális örökség összehozza a közösségeket, tette hozzá. Hogy ezt az Európai Unió is elismeri, annak az a bizonyítéka, hogy 2018-at a kulturális örökség évének nyilvánítja. Ezzel az egyik cél az, hogy a programok során a kulturális örökség aktív részeseivé tegyék a fiatalokat, másfelől pedig, hogy rávilágítsanak a kulturális örökség gazdasági, társadalmi értékeire, vonzataira, vagyis a múlt tisztelete mellett az örökség jövőjéről is beszéljenek, hiszen a kulturális örökség megőrzése, például a turizmus révén, közvetve mintegy 7 millió munkavállalónak biztosít munkahelyet.
Navracsics a fiatalok nyelvtanulását szorgalmazza
Navracsics kitért arra is, hogy az új nyelvek tanulása segíti a kölcsönös megértést, nem utolsó sorban új horizontokat nyit egymás között, így biztosként szorgalmazza a fiatalok nyelvtanulását. A civil szektorban igen fontos, hogy a közszolgák többnyelvűek legyenek, másrészt a többnyelvűség elősegíti az elhelyezkedést a munkaerőpiacon. Mint kifejtette, az ideális az lenne, ha minden EU-polgár az anyanyelve mellett még két nyelvet beszélne, ehhez pedig az Európai Uniónak kell megteremtenie a lehetőséget, hogy polgárai már igen fiatal kortól kezdve nyelveket tanulhassanak. Emlékeztetett: az Európai Unióban 60 helyi nyelv létezik, ezeket 40 millióan beszélik – ez is elég ok a nyelvi sokszínűség bátorítására, mondta.
A biztos értékelte a FUEN tevékenységét, végezetül néhány olyan európai programot sorolt fel, amely a nyelvtanulást, más nyelvek megismerését is célozza (Európai Nyelvek Napja, Erasmus Plusz program), kifejtve, hogy a nyelvi sokszínűségben látja Európa jövőjének sikerét.
Lucian Nastasă Kovács, a Művészeti Múzeum igazgatója úgy vélte, Románia különleges helyzetben van a kulturális sokszínűséget illetően, hiszen legnagyobb értelmiségi személyiségei a nyugat hatására teljesedtek ki, másfelől a román kultúra rendkívül sokat köszönhet az itt élő őshonos kisebbségeknek. Ennek szemléltetésére múzeumi látogatásra invitálta a jelenlévőket, majd rávilágított a zsidó kisebbség – az egyetlen olyan kisebbség Közép- és Kelet Európában, amelynek nem voltak nemzeti, területi követelései – művészetben, kultúrában vállalt fontos szerepére, ami az együttélés kiváló példájaként is említhető. Sajnos az utóbbi időben ismét teret hódít a nacionalizmus – mondta. Úgy vélte: a továbbiakban két lehetőség közül választhatunk, az egyik út a nacionalizmus, amely mindig háborúkhoz vezetett, a másik pedig a multikulturalizmus alapelveinek az elfogadása.
Susann Schenk, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) főtitkára felszólalásában azt emelte ki, hogy a FUEN fő feladata a kulturális és nyelvi örökség megőrzése. Mint elmondta, ennek érdekében több hálózatot építettek ki, és több projektet (például Odüsszea, kisebbségek múzeumának hálózata stb.) támogattak, egyik közeljövőbeli tervük pedig a kisebbségek házának felavatása a német-dán határ közelében lévő Flensburgban. Emellett a médiák együttműködésének támogatása, vagy a különféle, kisebbségiek számára kigondolt nemzetközi sportesemények szervezése mind abból a megfontolásból indult, hogy a különböző nyelveket beszélő embereket közelebb hozza egymáshoz.
Végezetül Adriana Cupcea, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója egy egészen különleges kisebbségről, a muszlimokról beszélt, akikkel kapcsolatosan számos sztereotípia él, és sokan egyből a terrorizmussal azonosítják őket. Prezentációjának „főszereplője” a Dobrudzsában élő török és tatár őshonos muszlim kisebbség volt, amelynek románokkal való együttélése, egymás kultúrájának megismerése számos pozítivumot mutat – elég csak a legismertebbekre, a gasztronómiai hatásokra vagy a Murfatlar borokra gondolni.
Összegzésképpen Hegedüs Csilla moderátor találóan jegyezte meg a panelbeszélgetés témája kapcsán: Európa nem létezhet azon kultúra nélkül, amit mi, őshonos kisebbségek hoztunk létre.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

Nem könnyű a búcsú, de szükséges rossz az ismeretlen feltárásához
Mindenféle „jóval” tarisznyálták fel a ballagó diákokat
Rengeteg jókívánsággal, biztató szóval és szívből jövő tanáccsal tarisznyálták fel az iskolától búcsúzó diákokat tanáraik a hétvégén zajló ballagások alkalmával. Öt kolozsvári magyar tannyelvű oktatási intézmény – a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum –, valamint a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium magyar tagozatának végzősei köszöntek el iskolájuktól, attól a a helytől, amely tizenkét éven keresztül második otthonuk volt, illetve tanáraiktól, akik sokszor a szülők helyetteseiként vigyáztak rájuk, nevelték és tanították őket. A búcsú az intézménytől, a pedagógusoktól és diáktársaktól sohasem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségek feltárásához. A felszólalók zöme azt kívánta, az úton, amelyen most a fiatalok elindulnak, találják meg életük célját.
Még egy bíztató ölelés
„Szépek vagytok, kicsit még meg szeretnénk ölelni titeket, bíztatásként, mielőtt elmennétek, mielőtt rohanássá válik a szemlélődés, mielőtt feladattá válnak az álmok”, nézett végig a szószékről a két végzős osztály fiataljain az áhítatot tartó Solymosi Zsolt vallástanár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a kollégisták ballagási ünnepségén, amelynek a hagyomány szerint a belvárosi unitárius templom adott otthont. Szülők és tanárok számára egyaránt ez az a perc, amikor elnézve felnőtté vált csillogó szemű gyerekeiket „minden megtérül” – mondta az immár a sokadik végzős nemzedéket útjára bocsátó nevelő.
Ünnepi beszédet mondott Popa Márta, a kollégium igazgatója, aki arról szólt, milyen csodálatos átalakuláson ment át a felnőtté vált gyermek az iskola tizenkét évében. A „pillangóvá válás” mögött azonban nehéz küzdelem áll – ez a természet rendje. De ezeket az átalakulásokat, újjászületéseket élvezni kell, ezt kívánja a végzősöknek is. Az igazgató zárásul Kassákot idézte: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Bálint Benczédi Ferencz unitárius püspök útravalóul elmondta: a fiataloknak nem csak tudásra, hanem erős hitre is szüksége van, ebben az iskolában pedig mindkettőre felkészülhettek. „Az alkotás Istentől kapott feladat, ez ad értelmet az életnek, gyarapítani kell ezt a szép világot. De nem csak acélból és betonból, hanem szeretetből is. Építsétek Isten házát, hogy otthon érezhessük magunkat ebben a világban!”, fogalmazott a magyar unitárius egyház vezetője.
A búcsúztatás az elsősök „bölcs és hasznos” tanácsaival folytatódott, amelyeket Székely Benczédi Gellért és Oszoczky Júlia tolmácsolt. A tizenegyedikesek részéről Finta Klára mondott beszédet, a ballagók gondolatait az évfolyamelső kollégista diák, Gáncsa Noémi-Brigitta fogalmazta meg.
A Péterffy Gyula énekkar (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc) ajándékdalának sikeréhez nélkülözhetetlen volt Garfield Adrienne (zongora), Nagy-Betegh Kamilla (szintetizátor), Lázár Izabella Laura (gitár), Fekete Tekla és Szász-Zsiga Nikolett (hegedű) közreműködése.
Az ünnepség a tanulmányi, illetve a különdíjak kiosztásával ért véget. A 12. humán (osztálynevelő Balon Ruff Andrea) legjobbjai: Tasnádi Beáta (9,78), Both Eszter Orsolya (9,73), Osváth Réka (9,45). A 12. reál (osztálynevelő: Szekernyés Réka) első három díjazottja: Gráncsa Noémi-Brigitta (9,81) Miklós Eszter-Beáta (9,65), Fodor Árpád (9,60). A Szabadság napilap díját Both Eszter Orsolya 12. H osztályos tanuló kapta a Cipó diáklap szerkesztésében kifejtett tevékenysége jutalmául.
Idén először adták át az Almási Ildikó-díjat, amelyet a nemrég elhunyt tanárnő családja alapított, és amelyet a biológia területén jeleskedő diák vehetett át. Almási Ildikó biológia-tanárnő a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be tanári pályafutását több mint 40 évnyi kiváló pedagógusi munka után. Szakértelme, igényessége, mély embersége, amellyel a diákok számára példát tudott mutatni, örök emlék marad – hangzott el.
Székely Kriszta
„Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé”
Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt – ezzel az igével bocsátotta útjára a Kolozsvári Református Kollégium végzős diákjait Kiss Cserey Zoltán iskolalelkész, miután kezükbe helyezte a Bibliát, hogy azt a ballagási ünnepségen tovább adhassák az utánuk következőknek. A búcsú az iskolától, pedagógusoktól, diáktársaktól sosem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségeinek feltárásához – erre világítottak rá a Farkas utcai templomban elhangzott ünnepi beszédek is.
„A kollégiumban megélt sok szép emlék összeköt benneteket, és arra sarkall, hogy néha találkozzatok, és ezek a találkozások ünnepnapok lesznek” – fogalmazott búcsúztatójában Székely Árpád iskolaigazgató. Hozzátette: ha Jézus nyomában haladtok, biztos nem veszítitek el önmagatokat. Gáll Sándor a szülőbizottság elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében a jövő kapcsán felmerülő kérdéseket vázolta fel. „Jézus előkészített egy helyet számotokra, fogadjátok ezt szívetekbe” – látta el tanácsokkal a ballagókat.
Oláh Emese alpolgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tudni kell az új irány felé nyitni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. „Az utaknak értelmük van, de ezt csak a cél előtti pillanatban értjük meg. Kívánom, hogy megtaláljátok a célotokat az élet útvesztőiben” – bíztatta a ballagókat. Batiz Elly tanfelügyelő az értékmegőrzés és az őszinte barátságok fontosságára hívta fel a búcsúzó diákok figyelmét. Tóth Szilárd történész, öregdiák pedig arról beszélt, amit a kollégium jelent számára. „A református kollégium gondoskodik a szórványmagyarság oktatásáról, megmentéséről” – mutatott rá.
Dezső Anna első osztályos diák versben búcsúztatta a végzősöket, majd Budai Sámuel tizenegyedikes tanuló szólt a stafétát átvevők nevében. „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé. Itt kell hagynotok a biztonságot nyújtó hajlékot. A batyuban elrejtettük a csodakulcsot álmaitok kapujához” – fogalmazott.
Ezt követően a búcsúzó diákok rábízták a Bibliát a következő nemzedék tagjaira. Fekete Hanga a 37 ballagó szegény legény és leány történetét mesélte el, akik a fele királyság megszerzése érdekében jelentkeztek képzésre egy varázslatos kastélyba. Az oktatás során rádöbbenhettek, nemcsak a jó tündér segíthet rajtuk, hanem tanáraiktól és társaiktól kevésbé mágikus, de hatásos segítséget kaphatnak, és bár varázsolni nem tanultak meg, rájöttek arra, hogy egy kórusmű tisztán eléneklése is felér egy csodával.
A végzősök emléklapjainak átadása és a kórus bizonyságtétele zárta a ballagási ünnepséget.
Dézsi Ildikó
Apáczai-ballagás Müsszenccsel és kenuval
Sírva nevetéssel búcsúztak többen is az Apáczai-líceum maturandusai közül szombaton reggel a Kétágú templomban tartott ünnepségen. Ehhez minden fűszer adott volt.
Az ünnepséget az iskola vegyeskara nyitotta meg (karvezető: Szabadi Ildikó zenetanár), majd Papp Hunor iskolalelkész a bátorságról, egymás bátorításáról beszélt Józsué könyve 1:9 alapján.
A 11. osztályosok nevében Becsky Tamás Nemes Nagy Ágnes Iskola című versével búcsúzott a ballagóktól, Nagy Gellért az Ismerős Arcok Nélküled című dalával fakasztotta könnyekre még azt a törékeny fekete maturanduslányt is, akinek alkarján tetoválásszerű rajz díszelgett, majd Mátyás Orsolya olvasta fel gondolatait, amelyek legalább annyira szolgálnak felkészítésül saját jövő évi ballagásukra, például annak fontosságáról is beszélt, hogy a fiatal a mások véleményét útmutatónak élje meg, ne utasításnak.
Mindig tetőznek az érzelmek, amikor a legkisebbek búcsúznak a maguk mosolygós őszinteségével, s bár nem tudhatom, mennyire gyötörte őket a lámpaláz, amikor a székre álltak a mikrofonhoz a többszázas tömeg elé, de még csak egy szó erejéig sem sültek bele a mondandójukba, pedig a tancijuk igazán nem súgott, hiszen a néhány méterrel hátrébb, kezükben a nagyoknak szánt virágokkal sorakozó kéttucatnyi lélekszámú teljes előkészítő osztályt igazgatta. Fehér Mátyás az Úgy elmegyek című népdallal vívott ki erőteljes padkopogtatást (mert templomban tetszésnyilvánításként sem tapsolunk), majd László Helén, Soós Ádám és Szabó Ilona felváltva meséltek Szöszmögi Müsszencs Sündörgő (Berszán István: A válogatott útibatyu) útrakeléséről, arról, hogyan felejtődik otthon, majd hullik ki a batyuból sorra a bánat, a büszkeség, a butaság, a tekintély.
Ömböli Irma, Kolozs megye magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő Márait idézte az utakról, amelyek értelmét csak a célban értjük meg, és a diákok figyelmébe ajánlotta: csak most kezdődik számukra az igazi tanulás, az elbukások és felemelkedések, az örökös pótvizsgázások, de ez izgalmas és jó, csak vigyázni kell, hogy a hosszú úton az átszállásoknál ne vesszenek el az igazi értékek.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője Esterházyhoz és Senecához fordulva az alkukról és az időről beszélt. Alkukról, amelyeket az embernek főleg önmagával kell kötnie és az idővel, az egyezségekről, amelyekre az embertársaival kell jutnia úgy, hogy közben megvédhesse magát önmaga számára.
A ballagók nevében Salamon Orsolya búcsúzott, aki első osztályosként 11 évvel ezelőtt az akkori ballagókat búcsúztatta, így emlékezett az iskolában töltött 12 esztendőre, de a zamatos csínyekről sem feledkezett meg, így például arról az emlékezetes pizzásról, amellyel a 12. B osztály megúszta a kémia felmérőt, egyben megünnepelték oszijuk születésnapját, ami igazán nem kis teljesítmény, hiszen osztálynevelőjük az egyenességéről, de szigoráról is ismert Farkas Melinda kémiatanár volt. A közgazdasági osztályos Tulogdi-Szűcs Orsolya Réka allegóriát olvasott fel a Szamoson szervezett kenuversenyről, amelyet rendre az 1 kormányossal és 14 evezőssel küzdő lánycsapat nyer a 14 kormányossal és egyetlen evezőssel futó fiúcsapat ellenében, az alulmaradás okait firtató aforizmaszerű történetvezetéssel megfogalmazva a közgazdaságtan egyik alaptételét. Késmárki Krisztina Kovács András Ferenc Erdélyi iskola falára című versével búcsúztatta osztályát.
A díjazás és zászlóátadás előtt Vörös Alpár iskolaigazgató a 11 évvel ezelőtti ballagást idézte fel, arra biztatva a végzősöket, térjenek majd be az iskolába és számoljanak be az életükről, „mindegy mit valósítottál meg, az egyedi és értékes, mi a te történetedre vagyunk kíváncsiak”.
A legjobb tanulmányi díjak: Aranyoklevél: Fábián Gyula (9,67); Ezüstoklevél: Adorjáni Csenge (9,64); Bronzoklevél: Salamon Orsolya (9,59). Az osztályelsők Bergner István által alapított díjban is részesülnek.
A Szabadság napilap díját Lovász Szilárd 12. A, a Világnégyzet főszerkesztője, tehetséges fiatal költő kapta.
Kerekes Edit
Brassais ballagás a szimbólumok jegyében
A ballagók iskolájuktól, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumtól indulva, énekelve érkeztek az ünnepély lassan már hagyományos helyszínére, a Diákművelődési Házba. A jelképes 12 harangütés és a ceremóniamester, Szép Mónika vallástanár szavai által kísérve jutottak a 461. évfolyam végzősei a színpadra Iszlai Enikő (12. A, intenzív angol osztály) és Vajnár János Zsolt (12. B, turizmus szaklíceumi osztály) osztályfőnök vezetésével. Az iskola kulcsát Szallós Kis Csaba 12. A osztályos diák, a zászlót pedig Fogarasi Zsigmond Levente (12. A), továbbá a bojttartó Veres Brigitta (12. A) és Balog Mónika (12. B) hozta.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a kulcs és kapu szimbólumáról szólt. „Mindegyiketek életének a maga kulcsával érkezett ide, mely egy időben nyitó- és záróeszköz, és megnyit előttetek bizonyos tereket, másokat bezár, mely lehetőség valamilyen cél elérésére, valamilyen tudás megszerzésére… Ma mindannyian megnyitottatok egy kaput. Az a kapu mindig nyitva marad, családotok, iskolátok mindig visszavár. Szilágyi Domokos A kapu versét idézve: a határ itt hasad meg, hogy kilássunk, hogy tovább tudjuk magunkat magunknál – a határ itt szelídül határtalan reménnyé – a Kapuban… kívánok reményteljes indulást és boldog megérkezést” – mondta búcsúzóul.
Ünnepi beszédet mondott még az RMDSZ képviseletében Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Batíz Elly tanfelügyelő, előbbi Márai Sándort idézte: „az utaknak értelmük van, de ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt”, utóbbi Hérakleitosz örök érvényű mondásával engedte útjára a ballagókat: „Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindennap születik valami, amiért érdemes élni.”
A végzősök nevében a későbbi jutalomkiosztás során is számos díjat, köztük a Szabadságét is kiérdemlő Szallós Kis Csaba megható búcsúbeszédében kicsengető kártyájuk mottójából indult ki: „Minél teljesebben felfogtuk a felfoghatót, annál tisztábban ragyog fel előttünk a felfoghatatlan” (Ljudmila Ulickaja). Két költemény következett a ballagó diákok előadásában, Ecsedy-Baumann Zita Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Veres Brigitta pedig ugyancsak a nagy magyar költő Üzenet egykori iskolámba versét szavalta el.
A ballagókat Fosztó Beatrix (11. A) búcsúztatta keretesen Madách Imre szavaival, közben pedig kitért arra, hogy idén 44-en végeztek, s mint a magyar ABC betűinek száma: „akkor vagytok teljesek, ha együtt vagytok”. A tizenegyedikesektől is két vers hangzott el, Szabó Norbert (11. A) Weöres Sándor Tíz lépcső művét szavalta el, míg Márton Kamilla (11. B) brassais hagyományként Egyed Emese Jelentés helyett költeményét tolmácsolta. Utóbbi vers részlete már évek óta háttérfeliratként is szolgál a brassais ünnepélyeken: „Együtt vagyunk, csak azért is, reménnyel, / közös sors, erős akarat vezérel, / hogy mint most, bátran jelenthessük egykor: őrizzük egymást, Brassai professzor.”
Dezméri Máté előkészítő osztályos diák is remek szavalattal járult hozzá az ünnepélyhez, K. László Szilvia Tarisznyába való verse igaz útravalóul szolgál a ballagóknak.
A ceremónia menete hagyományosan folytatódott a szimbólumok átadásával: Pope Ernő Endre (11. A), Csete Júlia (11. A) és Kispál Tímea (11. B) vette át a zászlót, Dóka Tímea előkészítős diák kapta meg rövid időre az iskola kulcsát (s át is adta az iskola igazgatónőjének), utána pedig a jelképes kilépés a nagybetűs életbe: a tizenkettedikesek három lépést előre, a tizenegyedikesek pedig a ballagó diákok helyébe.
A jutalomkiosztás után következhetett az ünneplés, előtte pedig Szép Mónika ír-kelta idézettel bocsátotta útjára a végzősöket: „Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögött a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
A legjobb tanulmányi díjak: 12. A: 1. Veres Brigitta 9,60; 2. Szallós Kis Csaba 9,57; 3. Ecsedy-Baumann Zita 9,52; 12. B: 1. Balog Mónika 9,77; 2. Görög Dorottya 9,35; 3. Nagy Orsolya Noémi 9,12.
Póka János András
A jövő rajtatok keresztül lép be a világba
A Báthory István Elméleti Líceumban a ballagási ünnepség a hagyományokhoz híven az alapító fejedelem „üzenetével” kezdődött, majd a jelenlévőkre Kovács Sándor főesperes adta áldását. A főtisztelendő a most zajló Szent László-év mottóját idézte, „élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan”, majd ezen erények közül a bátorságot emelte ki követendő példaként a ballagóknak, olyan bibliai idézetekkel, amelyek azt közvetítik: állandóan velünk van az Úr keze, sőt az ő karja erősít minket – nincs tehát miért félni, ablakból szemlélni az életet. „Ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot” – idézte Ferenc pápának az Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott szavait a folytatásban, majd a ballagók figyelmét arra hívta fel. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. (…) Krisztus atlétái vagytok, egy szebb egyház és egy jobb világ építői.”
Timár Ágnes igazgató előbb amiatti örömét fejezte ki, hogy most végez az iskola első kiadványszerkesztői szakosztálya. „Jó döntés volt egy ilyen lehetőséget is kínálni gyerekeinknek az elméleti oktatás mellett”– mondta a négy évvel ezelőtt indított „kísérlet” kapcsán, hozzátéve, hogy az induló 29 diákból 20-an készülnek a héten esedékes szakvizsgára, és nagyrészük tovább szeretne tanulni, akárcsak a matematika-informatika és a természettudományi osztályok diákjai. Útravalóul valamennyi végzős diák figyelmét felhívta arra, hogy „felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol és vakmerően harcolsz a vélt igazadért, sem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat, és persze akkor is felnőtt leszel, ha megérted a szabályok fontosságát. A lázadó kamaszkor végét éppen ez a fordulat jelzi”, mondta, majd Márait idézte: „a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból.” Végül azt kívánta diákjainak, hogy a soron következő megmérettetésekhez, így az érettségihez és a pályaválasztáshoz „legyen elegendő bölcsesség és tudás bennetek, és legyen mindig kellő lélekerő és alázat a helyes döntésekhez és a felelősség vállalásához.”
A folytatásban az elsős Tamás Orsolya köszönt el a ballagóktól László Szilvia Tarisznyába való versével, majd ez utóbbiak részéről a színtízessel végző Bikfalvi Márton búcsúzott tanáraitól, iskolatársaitól. A 11. osztályosok Szőke Balázs által kívántak jó utat a végzősöknek, majd sor került a hagyományos, szimbolikus kulcsátadásra.
A tanfelügyelőség nevében Ömböli Irma magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő szólalt fel, ugyancsak Márai Sándort idézve, de ezúttal az utak értelméről, amelyeket csak az utolsó pillanatban értünk meg. Arra intette a ballagókat, hogy életük útjának ezen csomópontján ügyeljenek arra, nehogy az átszállásnál elvesszen az értékes rakomány, amit 12 év alatt a patinás iskola falai között gyűjtöttek.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az iskola véndiákjaként szólt a három osztály végzőseihez, kiemelve, „olyan közösség vagyunk mi, volt báthorysok, ami szerte a világon külön kaszt” olyan emberekkel, akik mindig ráismernek egymásra, akik között mindig van egy plusz bizalom, bátorítás, akik mindig támogatják egymást. Arra bíztatta a most végzőket, járjanak világot, tanuljanak meg mindent, amit lehet, majd önző szülőként arra kérte őket, hogy utána térjenek haza, és a megszerzett tudást itt kamatoztassák, a közösség javára.
A ballagási ceremónia újabb hagyományos mozzanataként a végzősök közül Tarisznyás Tamás szavalhatta el Kányádi Sándornak az iskola 400. évfordulójára írt, Az öreg iskola ünnepére című versét, majd miután a maturandusok átnyújtották a köszönet virágait, elkezdődött a díjak kiosztása. Az ünnepséget a végzősök kórusa zárta Potyó István karnagy vezényletével.
Balázs Bence
A zene nyelvén értők is elbúcsúztak
„Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?” – idézte Keszthelyi Zoltán versét a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium ballagóit köszöntő Kállay Tünde. Az intézmény aligazgatója a kicsengetési kártyák készítését, a szerenádozást, a ballagást, az érettségit, a most lezáruló közelmúlt és az ugyanabban a pillanatban kezdődő jövő közötti átmenti időszaknak nevezte. „Keszthelyi Zoltán kérdése immár nem a távoli jövőnek szól, mert az egyszer most van” – fogalmazott Kállay Tünde, hozzátéve: „Ez a múlt ma lezárul, nem lesz több becsengetés, házifeladat-másolás, unalmas kóruspróba, perecért rohanás, dolgozatírás, koncert vagy hangszervizsga előtti izgulás.” Mintegy útravalóként az oktató hozzátette: „Jövőbeli álmaitok, vágyaitok különbözőek, de végeredményben ugyanarra a célra törnek: boldogok szeretnétek lenni. Az iskolában töltött évek során kincseket gyűjtöttetek mindezek eléréséhez. Kívánom, úgy legyetek boldog felnőttek, hogy ezeket a kincseket soha ne veszítsétek el!”
A ballagók nevében Mikola Brigitta 12. B osztályos diák szólt. „Amikor hat-hét évesen elkezdtük az iskolát, nem is tudtunk mást elképzelni, csak azt, hogy a tanító néni vigyáz ránk, szeretnek minket, és minden értünk van. Az 5. osztálytól a pótanyuka helyett tanárok jöttek, egymásnak ellentmondó elvárás-rendszerekkel, 9. osztálytól pedig már nekünk is erősebbek lettek az elvárásaink, miközben helytálltunk a zenében. Köszönjük azt a csodát, hogy játszadozó gyermekekként jöttünk ide, és most a zene nyelvén értő emberekként távozunk innen.”
Orbán Csala (11. B) felidézte a gimis évek néhány felejthetetlen emlékét, majd azt kívánta búcsúzó társaiknak, hogy „legyetek bátrak, és a megszerzett tudás mellett vigyétek magatokkal a Reményt, hogy csalódásaitok, nehézségeitek is a javatokra váljanak”.
A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium a legjobb eredményt elért végzőseit díjazta, közülük is kiemelkedtek Mikola Brigitta 9,94-es, Tompa Ábel 9,70-es, valamint Maksay Csaba 9,65-ös általánossal. Szabadság (Kolozsvár)

A magyar kisebbségek sajtójáról rendeztek konferenciát Brüsszelben
A kisebbségi nyelvű média erősítése Európában címmel tartottak félnapos konferenciát június 7-én az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. Házigazdák a magyar néppárti delegáció egyes tagjai voltak, a meghívott előadók pedig Kárpát-medencei médiaszakemberek.
A konferenciát kezdeményező EP-képviselők mindnyájan kiemelték: mivel a kisebbségi nyelvű kommunikációs csatornák erősítik a nemzeti identitást, sőt egyenesen a megmaradás zálogai, ezért a nemzeti kisebbségek médiájának fejlesztése, támogatása közös európai ügy. Ugyanakkor elsősorban a többségi nemzetállamok feladata a területükön élő kisebbségek anyanyelvű sajtójának oly mértékű védelme és erősítése, hogy akár esélyegyenlőségről is beszélni lehessen ezen a pászmán a többség és a nemzeti kisebbségek között. Ezt a feladatot nemzetközi dokumentumokban lefektetett saját vállalásaik mentén kell teljesíteniük az egyes államoknak. Azt a konferencián részt vevő politikusok egybehangzóan és elismerően állították, hogy a magyar nyelvű kisebbségi média fenntartásában és működtetésében kiemelten fontos a Magyarországtól kapott támogatás, amely pótolni igyekszik mindazt, amit a többségi nemzetállamok e téren nem végeznek el.
Deli Andor délvidéki EP-képviselő meghívására Bodzsoni István szabadkai médiaigazgató a szerbiai magyar sajtó helyzetét, sikereit és gondjait ismertette, Natasa Heror az ottani többségi és kisebbségi média viszonyáról és együttműködéséről tartott rövid tájékoztatást. Bocskor Andrea kárpátaljai képviselő meghívottjaiként Kulin Zoltán ésK. Debreceni Mihály vázolták az ukrajnai médiaállapotokat, különös tekintettel a magyar nyelvű köztájékoztatás nehéz, törvényi megszorítások és hatósági vegzálások által terhelt helyzetére. Csáky Pál szlovákiai EP-képviselő vendégeként Molnár Judit dunaszerdahelyi főszerkesztő a felemás, politikai torzsalkodásoknak kitett, helyenként szerepzavarban lévő felvidéki sajtóról adott egyfajta képet. Az RMDSZ-es Sógor Csaba azzal adta át a szót meghívottjának, Szász Attilának, hogy a romániai többségi média gyakran festi le úgy az erdélyi magyar valóságot, ahogyan azt láttatni szeretné, mégpedig ritkán jó színben. A marosvásárhelyi rádió főszerkesztő-helyettese a közszolgálati rádiózás, azon belül pedig a belső-erdélyi magyar nyelvű tájékoztatás helyzetét és gondjait ecsetelte.Maksay Ágnes kolozsvári médiaszakember a romániai tapasztalatokról általánosságokat és specifikumokat is megosztott a hallgatósággal, leszögezve: a magyar nyelvű televíziózás a legkevésbé fejlett és korszerű kommunikációs ágazat az országban.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő hozzászólásában rámutatott, hogy a piac szabályai szerint működő média világában a kisebbségi közösségi tájékoztatás gazdaságilag nem életképes. Előnyös bánásmódra, pozitív diszkriminációra van szüksége ahhoz, hogy fenntartható legyen. Ezzel szemben a kelet-közép-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az öntörvényű piac alig van tekintettel erre az eleve hátrányos helyzetre, ráadásul a többségiasszimilációs politika a kisebbségi média működését egyenesen gátolja. De gondok mutatkoznak a magyar közmédia szolgáltatásainak a határon túli nemzetrészekhez való eljuttatásában is, a kábelcégek hozzáállásától a geokódolásig terjedően. „Nyelvében él a nemzet – mondottuk a legelején. Jól felfogott nemzeti érdekeinket semmiképpen sem szabad alárendelnünk a megosztó pártérdekeknek. A sajtónak, a médiának szabadnak kell lennie!” – zárta felszólalását Tőkés László.
Meghívottja, Dénes László nagyváradi újságíró a romániai magyar nyomtatott sajtó állapotáról szólva elmondta, hogy számszerűleg kevesebb, de annál színvonalasabb kiadvány megjelenése lenne kívánatos, úgy, hogy azok el is jussanak az olvasókhoz. De arra is felhívta a figyelmet, hogy az unióbeli legnagyobb nemzeti kisebbségnek, a romániai magyarságnak nincs egész nap és mindenütt fogható országos televíziója és rádiója, sem közszolgálati, sem kereskedelmi. Ugyanakkor az újságírószakma anyagi és társadalmi megbecsülése rendkívül alacsony, emiatt a rutinos szakemberek elhagyják, a tehetséges, magasan képzett fiatalok pedig nem is választják ezt a pályát. Azt sem hallgatta el, hogy a közösség érdekvédelmét és közképviseletét évek óta kisajátító politikai szervezet azzal is igyekszik uralni a médiát, hogy a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásnak az anyanyelvű sajtóra eső részét preferenciálisan osztja szét.
A konferencián szót kapott még Balázs Bence kolozsvári újságíró, az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesületének (MIDAS) munkatársa, valamint Vincze Loránd, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke.
Zárszavában Deutsch Tamás EP-képviselő minden, magát demokratának tartó politikus abbéli felelősségére mutatott rá, amellyel a nemzeti kisebbségek megmaradását, erősödését, gyarapodását elősegíteni köteles. Ez egy kardinális európai ügy, a nemzetek Európai Uniójának közügye. A nemzeti közösségek fejlődéséhez pedig elengedhetetlen az anyanyelven történő alapos tájékoztatás az önálló, szabad és korszerű média révén. tokeslaszlo.eu/cikk 

Vasvári kerékpáros túra, vasakaratúaknak, élni akaróknak
Sohasem késő új életet kezdeni
Szombat reggel alig fél 7, Monostor, köd. Az egyik szervezővel a tervezettnél jóval korábban, elsőként érkezünk a 17. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra kolozsvári előrajtjának helyszínére, és amikor 15 perc múlva még mindig sehol senki (7-kor rajt!), azon kezdek gondolkozni, hogy a feliratkozottak közül hányan fogják lemondani a túrát a péntek esti jókora eső és a szombati előrejelzésben szereplő záporok miatt. Aztán feltűnik az első kerékpár… Szászfenesen, a körforgalom után már látszik egy kis kék folt az égből, Gyaluban, a hivatalos rajtnál már hétágra süt a nap – és a nagy kartondobozból elfogy minden sorszám. Majd rendre elkezdenek eltűnni a biciklik is: irány a Funtineli tető. A tekerők között vannak éppen 14 évesek és majdnem 70-esek, összeszokott, nagyhangon pajzánkodó barátok és félénk újoncok. Vannak, akik a mókáért és úgy öt sörért jöttek, s vannak, akik saját határaikat feszegetni.
Micsoda bringák! – álmélkodom a földön heverő kerékpárok láttán, miközben a résztvevők az indulási csomagért állnak sorban, majd ismét elcsodálkozom: még jóformán el sem kezdődött a túra, máris javítanak vagy két-három szuperbiciklit. De aztán mindenki végez és elindul, köztük a János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány „bicatúrása”, a magát Unicum Lovagoknak tituláló haveri társaság, a szintén poénkodó, öltözetükkel is profi kerékpáros csapat látszatát keltő Codespringesek („Na, induljunk már, amióta itt vagyunk, a Tour de Francon már letekertek volna vagy 100 km-t!”), a magányos farkasok és a családos túrázók is. S mi is, utolsóként a túraszolgálatos Szikszai Attila vezette kísérőkocsiban.
A gyalui gátnál sokan megállnak gyönyörködni a tájban vagy fényképeződni, mi azonban megyünk tovább, s nem sokkal odébb máris egy oldalra dőlt bicikli: ereszkedik a hátsó kerék. Előkerül az autóból a pumpa, csakhogy nem talál a szeleppel. Van adapter is – de valaki elvette még Gyaluban, s odaadta Branea Robinak, a főszervezőnek. De hát ő még nincs sehol, utolsóként indult, hogy biztosítsa, zárja a sort. Közben megállapítjuk: pont a szelep mellett ereszt a gumi. Marad a kerékpár tulajdonosának a kis kézi pumpája – jónéhányszor kell majd „szórakoznia” a célig ezzel a kerékkel…
Az első ellenőrzőpontnál egy velünk azonos irányba haladó Salvamont-Salvespeo feliratú autó áll meg mellettünk: a hegyimentős figyelmeztet, szóljunk a bicikliseknek, mert vannak, akik egymás mellett haladnak, ami most nem a legjobb. A tetőn ugyanis ünnepség van, s aztán egyes környékbeliek kissé spiccesen, nagy sebességgel jöhetnek majd lefelé, s nem lesz idő félreállni…
„Mindenkinek szóljatok erről, mondjátok meg, hogy legyenek figyelmesek” – hagyja meg Szikszai Attila a havasnagyfalui elágazásnál lévő első ellenőrzőpont pontbíróinak, majd visszaindulunk, lássuk, nem szorul-e valaki segítségre. Közben az út menti illegális szemétlerakatokon bosszankodunk, s azt beszéljük, remélhetőleg nem lesz gond a tetőn, amikor az Avram Iancu ünnepélyre összegyűltek és az ott lévő ellenőrzőponthoz érkező bringások – egyesek már feltűzték a túra igen szép, kokárdás jelvényét – útja keresztezi egymást…
A Funtineli-tetőn azonban szerencsére még nincs igazi fesztiválhangulat: egyelőre a sátrakat húzzák fel, a kocsikból (sok közöttük a bolgár rendszámú) az árut pakolják le. Ugyanott néhány süldő és egy jó nagy koca mit sem zavartatva magát kutat eldobott ételmaradék után, az erdőszélen pedig gyönyörű lovak legelnek, néha lezárva az egész úttestet…
Aztán kezdenek érkezni az első kerékpárosok, akiknek bizony volt mit tekerniük idáig: az első és a második ellenőrzőpont között 816 m a szintemelkedés, és ez akkor is sok – olyan 5%-os folyamatos emelkedő –, ha a szakasztáv több mint 18 km volt. Sokan – főleg a fiatalabbak, az első túrások – le is szálltak egy-egy különösen nehéz szakaszon, de hát erre van lehetőség, hiszen ez nem verseny, még ha mérik is a részidőket.
A jókora szendvics elfogyasztása és a jól megérdemelt pihenés után már sokkal könnyebb a feladat: 303 méteres szintereszkedéssel kell eljutni a jósikafalvi (Bélesi) tóhoz. Időnként egy-egy bicikli után „eredünk”, és bemérjük a sebességét: a bátrabbak 50 km/h felettivel repesztik…
A tónál már javában zajlik a körösfői Rákóczi Kultúregylet által az elesett 48-as forradalmárok, köztük Vasvári Pál tiszteletére szervezett megemlékezés, a koszorúkat is már bedobták a vízbe. De azért a Himnuszt, meg a Székely himnuszt is együtt énekeljük a körösfőiekkel és magyarországi vendégeikkel, és eleresztjük a fülünk mellett a szemközti partról érkező „Hai România”, „Deşteaptă-te, române” átkiabálásokat...
A negyedik ellenőrzőpontnál, a Bánffyhunyadi Kudor-portán mennyei áldás fogadja a túrázókat, akiknek egy része – akik nem húztak biciklisnadrágot – már igencsak fájlalja a hátsóját: málna és bodzaszörp, de mindenekfelett: fánk, baracklekvárral. Pillanatok alatt elfogy… Sokan benéznek a Kudor család magánkiállítására is, mások – ismét – biciklit javítanak az udvaron.
Innen már semmiség beérni Körösfőre, ahol a célban tartott pihenő után az elégedett csapat egy része máris hazaindult a szervezők által biztosított kisbusszal. Egy kisebb csoport pedig, mintha nem lett volna elég a megtett 100 km, szintén haza, de biciklin... Ja, ráadásul kerülővel, Jegenye felé…
Így is szép számban maradnak túrázók, hogy aztán Péntek László, a már említett kultúregylet elnöke felkonferálja az „ünnepélyes” bevonulást: nagy taps közepette érkezik meg a maradék csapat – természetesen kerékpáron – a Vasvári-kopjafánál a Vasvári Emléknapok keretében tartott koszorúzási ünnepségre. Emléktúra kipipálva…
Fiatalodik a mezőny
Branea Robival, aki 2015-ben vette át a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra szervezését, már a túra utáni napon beszélek: épp elég volt neki szombatra a szervezés, és az, hogy közben maga is teljesítette a távot. Mint mondja, kicsit csalódott. Mert több résztvevőre számított, hiszen nagyon idejében indult a nevezés, a túra honlapja pedig már háromnyelvű…
De hamar áttérünk a pozitívumokra. Mert idén ugyan „csak” 74-en indultak, de korábban csak 15–20 résztvevő volt. 2014-ben jegyezték az addigi maximumot, 25-öt. 2015-ben már 41-en voltak, 2016-ban 82-en!
Statisztikai adatoknál maradva, az idei indulók között 68 férfi és 6 nő volt, korosztály szerinti lebontásban pedig a 30–40 éves korcsoport vitte a pálmát (21 személy). 17-en voltak a 14–20 évesek, 3–3-an 50–60, illetve 60–70 évesek. A részvételek számát tekintve Szilágyi P. András a rekorder, ő mindegyik túrán részt vett, és 69 évével egyben az idei túra legidősebb résztvevője volt – a legfiatalabbja pedig éppen az ő unokája, Szilágyi P. Márk (14). A 74 résztvevőből 36-an voltak, akik első ízben álltak rajthoz a túrán; 4 család is indult. Az indulók közül csak 62-en voltak Kolozsváriak, 5-en az EKE Kolozsvár 1891 tagjai.
Végül, ami a főszervező szerint a legörvendetesebb, hogy sikerül egyre több fiatalt bevonni: a résztvevők átlagéletkora idén 33 év volt, vagyis 2015-höz képest 5 évvel csökkent.
Aki Körösfőről indult…
Az őszes hajú Váradi Sándorra már majdnem az elején figyeltem fel. „Előrajt volt?” – kérdezte tőle a gyalui rajtnál a pontbíró. „Hát nem, én Körösfőről jöttem biciklivel” – érkezett a válasz szerényen, szinte bocsánatkérően, amiért nem ment el Kolozsvárig…
Körösfőn aztán nem véletlenül őt kerestem meg a célban.
„Elég későn kezdtem ezt a sportot…” – mosolyogja el magát, majd meglepődve tudom meg: ő nem is körösfői, mint számítottam, hanem szatmári.
„Ezelőtt 12 évvel eldöntöttem, hogy megváltoztatom az életem… 35 kilót fogytam… Háromszor műtöttek veseproblémával, mind a két vesémet. Ekkor határoztam el. Egy reklám ragadott meg a magyar tévében, egy gyerek mondta benne, hogy a sport kiűz a halálból…” – magyarázza, s a történetnek még nincs vége. Megtudom: tavaly is műtötték, melanomával. „Ha két-három hét múlva megyek csak orvoshoz, lehet, már nem vagyok itt… Örülök, hogy ilyen helyekre el tudok jönni, és nagyon örülök, hogy ennyi magyart találtam Kolozsvárt” – mondja már ismét mosolyogva, és hozzáteszi: az ő falujában, Szatmárnémetitől 16 km-re, a lakosság 95%-a magyar.
Meséli: a feleségével gyakran járnak gyalogtúrázni Körösrévre, Borsára, Nagybánya környékére, olyan 10–16 kilométereket tesznek meg. De volt hosszabb túra is: Borsán eltévedtek, mert valaki elforgatta az irányjelző táblákat, akkor 26 km-esre sikeredett a túra… Az idén Csucsán vettek részt egy EKE-túrán, az nagyon tetszett nekik, azóta követik Facebookon a kolozsvári EKE programjait. „Nálunk is van túrázási lehetőség, de mi szeretjük a hegyeket, az viszont nálunk nincs…” – teszi hozzá, én pedig tovább faggatom. Mint mondja, semmiképp nem akart elkésni a rajtról, merthogy a szervezők külön kérték a pontosságot, ezért Körösfőről reggel 5 óra 5 perckor indult. De olyan jól haladt, hogy egy órával hamarabb érkezett a gyalui rajt helyszínére. Egyébként maratonfutáson is vett már részt. S hogy milyen volt a számára első Vasvári-túra? „A Funtineli tető előtt azt hittem, már soha nem érünk oda. Akkor azt mondtam, többet nem jövök. De ha Isten megsegít, akkor most így utólag mégis azt mondom, hogy jövök jövőre is…”
Bicatúrás főpróba is volt
A János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány diákja is rajthoz állt a Vasvári 100-on, ami nem meglepő, hiszen nekik aztán igazán van „kerékpáros múltjuk”. A tíz induló közül nagyjából fele-fele arányban voltak olyanok, akik korábban már részt vettek a JZSUK nagy népszerűségnek és ismertségnek örvendő, immár hagyományos bicatúráján, illetve akik idén indulnak azon először – utóbbiak közül néhányan a vacsora utáni csocsózás végeztével vidáman dumálva várták, hogy induljon Kolozsvárra a bringásokat hazaszállító busz. Mint mondták, nem volt nagyon nehéz a túra, az autósok is nagyon rendben voltak, mert nem jöttek túl közel, illetve nem dudáltak a csapatra. Egyébként pedig, tette hozzá egyikük, vasárnap is mennek túrázni, ezúttal az iskola szervezésében, felkészülésképp az idei bicatúrára…
Vasárnap is mennek...
Számukra ez volt az első Vasvári-túra, ám az indulók között sokan voltak a „visszatérő” kerékpárosok. Ilyen Boér Imre is, aki már maga sem tudja, hogy a mostani a 8. vagy a 9. Vasvári-túrája volt. Érdeklődésemre kiemelte, az utóbbi 3 évben nagy fejlődés észlelhető a túra szervezésében. S hogy mi a siker, azaz a túra teljesítésének titka? Jó karban kell legyen a bicikli… „Gumidefektet nem lehet előrelátni, de a többi mind a biciklis bűne…”
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

Vasvári Pálra és szabadságharcosaira emlékeztek Kőrösfőn
Az elmúlt hétvégén 22. alkalommal szervezték meg Kőrösfőn a Vasvári Pál Emléknapot, amelyen a többéves hagyomány szerint jelen voltak a Vasvári-kultuszt őrző magyarországi testvértelepülések, illetve szervezetek, így Budapest XVIII. kerülete (Vasvári Pál Polgári Egyesület), tiszavasvári (Vasvári Pál Társaság) és nyírvasvári (Vasváriak Vasváriért Közérdekű Egyesület) képviselői.
A rendezvénysorozat a Gyarmathy Zsigánéról elnevezett malomházban kezdődött, ahol a kőrösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke, Péntek László tartott előadást Vasvári Pál életéről és halálának körülményeiről, majd ismertette a kultúregylet tevékenységét. Tóth Kálmán a Vasvári Pál Polgári Egyesület munkájáról beszélt, majd felszólalt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a rendezvény és egyben a határokon átnyúló kapcsolatok fontosságát hangsúlyozva, végül Ágoston Sándor történész szólt Vasvárival kapcsolatos kutatásainak eredményéről, miszerint Gyomáról, Endrődről, Dévaványáról is több vasváris katona vesztette életét a kalotaszegi magyar falvak védelmében.
A résztvevők ezt követően a Rákóczi Szabadcsapat útvonalának követésével az egykori, a ma már a Bélesi gyűjtőtó alatt „pihenő” csatatérre indultak, ahol Vasvári és bajtársai 1849. július 6-án a lázadó román erőkkel vívott küzdelemben életüket vesztették. A helyszínen Vincze Minya István református lelkipásztor, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese mondott áhítatot, majd a jelenlévők vízre bocsátották a megemlékezés koszorúit. Az ünnepség, amelyen részt vett a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra 74 indulója és szervezői, a szomszédos partról „Hai România” és „Deşteaptă-te române” bekiabálások közepette, a Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével ért véget.
A délutáni, kőrösfői ünnepi istentisztelet után – igét hirdetett Károly Károly lelkipásztor – a rendezvény az 1995-ben a templomdomb alatt állított emlékoszlopnál folytatódott. Miután a résztvevők nagy tapssal fogadták a kerékpáros emléktúra megérkező, minden eddiginél népesebb táborát, az egybegyűlteket Bódis László polgármester, majd Szarvas Attila, Budapest XVIII. kerületének alpolgármestere köszöntötte, de felszólalt Tóth Kálmán is, akik Vasvári érdemei mellett az ilyen események, ünnepségek, baráti találkozók fontosságát emelték ki. Vincze Minya István esperes a Vasvári kopjafa állításának viszontagságaira, az akkori hatósági gáncsoskodásokra emlékeztetett, egyben megköszönve kitartását Péntek Lászlónak, a kopjafa-állítást kezdeményező Rákóczi Kultúregylet elnökének, rámutatva: ahol van összefogás, erő és akarat, ott nem maradhat el a siker.
A folytatásban Péntek László átadta a kultúregylet által ilyenkor hagyományosan kiosztott Vasvári díjakat. Kőrösfő községet támogatásáért és Vasvári Pál emlékének ápolásáért idén Jambrik Rudolf, budapesti katasztrófavédelmi és tűzoltó ezredes, Banyár László, a Városgazda Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Vincze Minya István esperese részesült a miniatűr kopjafával és oklevéllel járó elismerésben.
A koszorúzással véget érő ünnepséget ezúttal is a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület és a nagyszalontai Rákóczi Szabadcsapat tagjai „biztosították”, akik szemrebbenés nélkül állták egyenruháikban a tűző napot.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

Varázslatos Kalotaszeg a Minerva-házban
Megnyílt vasárnap délután Kolozsváron a Minerva-házban (Jókai/Napoca u. 16) a Varázslatos Kalotaszeg elnevezésű hármas kiállítás, amely három férfi közös „szerelmét” mutatja be.
Bálint Tibor türei bujkakészítő mester alkotásai, a Győr László gyűjteményében található festményekből és Vas Géza fotóművész kalotaszegi viseletet ábrázoló fotóiból nyílt tárlat augusztus 20-ig tekinthető meg.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi példaképek: nem a győzelem a fontos
Nemzeti ünnepünk alkalmából ma a Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János nyújtotta át a Külhoni Magyarságért Díjakat az erdélyi kitüntetetteknek. Dobó István egri várkapitány szavait idézte: „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”.
A folytatásban elmagyarázta: a díj elnyerői olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, hanem kiálltak az erdélyi magyarságért. „Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak magyarságukért. Akik azáltal váltak igazi példaképpé, hogy nem hallgattak, amikor szólni kellett és nem tétlenkedtek, amikor a magyarság ügye cselekvést kívánt.”
„Az igazságért való harchoz ma is, akárcsak közös történelmünk során oly sokszor, az a biztos tudat adhat igazi erőt, hogy bárki is áll ki magyarságáért, lélekben egy emberként áll mögötte az egész nemzet” – jelentette ki az államtitkár, biztosítva a díjazottakat közösségük, nemzettársaik és a Magyar kormány támogatásáról. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy más nemzetekkel szemben nekünk, magyaroknak nem az a példakép, aki nyer, hanem aki minden gátló körülménnyel dacolva harcol az igazságért, aki nem futamodik meg a feladat elől, nem ijed meg a támadás erejétől. „A győzelemhez azonban mindnyájunkra szükség van, mert csak együtt teljesíthetjük be a Pál apostoli igét: Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk” – zárta beszédét Potápi.
A három kitüntettet Albertné Simon Edina konzul méltatta, majd az államtitkár rendre Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármesternek, Kató Béla református püspöknek és Tamási Zsoltnak, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának nyújtotta át a díjakat.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

Etikus(s)
Lopva nyitottam ki aznap a kolozsvári, román nyelvű helyi napilapokat: vajon bennük van a hír? Mert a főoldalon nem látom… Pedig igazából ott lenne a helye annak, hogy U-s huligánok a Kolozsvári CFR magyar galerije által a CMC-pályán szervezett focitorna magyar résztvevőire támadtak, s az sem zavarta őket, hogy a rendezvényen nők, gyerekek is voltak.
Bent sem volt.
Érdekes, (érdekes egy francot…), hogy két hete a székelyudvarhelyi miccs-botrányról azon nyomban beszámoltak e lapok, ha emlékezetem nem csal, főoldalon, jókora betűkkel odabiggyesztett címekben, nehogy valaki ne vegye észre. Micsoda disznóság! Hogy ezek a magyarok mit nem képzelnek magukról!? Persze, miután kiderült, hogy az egész megjátszott-megrendezett, mondhatni szemenszedett hazugság, akkor már nem igyekeztek erről írni. Pedig igazán illett volna, csak hát szegény meg nem vásárolt miccs biztosan nem tudta elküldeni a cáfolatát – különben a sajtóetika szerint a cáfolatot ugyanazon a helyen és ugyanakkora terjedelemben illik közölni, mint a cikk, ami kiváltotta…
Most viszont sehol egy bekezdés erről a megdöbbentő balhéról. Pedig súlyosságát tekintve akárhogy is nézzük: az, hogy valakit nem szolgálnak ki egy boltban (még ha igaz is), mégsem hasonlítható össze azzal, hogy 30 személy láncokkal, botokkal beront egy magánrendezvényre, s ott ütlegelni kezdi az útjába kerülőket.
Persze, ne legyünk naivak. Nyilván, arról van szó, hogy ha magyar „bánt” románt, annak van hírértéke, ha viszont román bántja a magyart, akkor annak nincs. Neki szabad. Legalábbis így tűnik egyes (és sajnos nagyon sok) többségi napilap szerkesztőségi elve szerint, mint ahogyan a közösségi portálok felhasználói is így gondolják, hiszen ez a hír korántsem terjedt futótűzként, szemben a miccs-üggyel. Ja, hogy ez nem nemzetiségi kérdés, etnikai konfliktus volt, hanem focidrukkerek közötti hürmür? Akkor a támadók miért nem azt kiabálták, hogy „hajrá U!”, s miért azzal kezdték, hogy „Románia, Románia!”
S ha már szerkesztőségi elveknél tartunk: míg a miccs-sztori többszáz kilométerre történt – ami már messze nem tartozik a kolozsvári napilapok lefedettségi területéhez –, addig ez az incidens Kolozsváron. Márpedig eddig én úgy tudtam, hogy helyi lapnak elsősorban a helyi történésekre kell figyelnie (bár azért az igazsághoz tartozik, hogy később, amikor Kelemen Hunor az ügyben a belügyminisztériumhoz fordult, azt már megírták belső oldalon, röviden összefoglalva az incidens részleteit…)
Kár, igazán nagy kár, hogy nem csak a hatóságok alkalmazzák a kettős mércét a magyar-román ügyekben, hanem a román sajtó is, amely ilyenformán számomra egyre inkább elveszti a hitelességét. Ám azzal, hogy ezentúl beléjük se nézek, a jelenség nem oldódik meg. Mint ahogy mi is hiába írjuk tele magyar nyelvű újságainkat az igazunkkal, sérelmeinkkel, az ugyanúgy nem jut el a román ajkúakhoz. Erre kellene kitalálni valami jó megoldást, jobbat, mint ami most van, hiszen az a néhány sabingherman és fehérholló nem tűnik elegendőnek. Márpedig enélkül a magyarellenesség nevű ragályos betegséget nem lehet visszaszorítani, aminek mi isszuk meg a levét, és nekünk lesz kuss. Nemcsak a CMC-pályán…
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

„Bearanyozta a napot az Aranyfeszt”
A címbeli idézet egy diák értékelése a szombaton Kolozsváron lezajlott Aranyfeszt országos diákvetélkedő döntőjéről, és nagyszerűen kifejezi az első alkalommal megrendezett program sikerét és népszerűségét. Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából szervezte a vetélkedőt az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya 7–8. osztályos diákoknak, és a több szakaszból álló verseny utolsó fordulójára, a résztvevő csapatok munkájának kiértékelésére került sor a hétvégén a Tranzit házban: délelőtt csoportos tevékenységet tartottak rajz- és irodalomoktatással, közös verseléssel, délután csapatokra osztva balladai jeleneteket kellett rögtönözniük, majd az Erdély kilenc megyéjéből érkezett 18 csapat bemutatkozó videóját vetítették le, ezt követte a nyertesek ismertetése, majd koncert zárta a jól sikerült rendezvényt.
Még októberben hirdette meg középiskolás diákoknak szánt vetélkedőjét az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya, és Arany János születésének 200. évfordulójára gondolták ki a feladatokat is, az újszerűségre és főleg a kreativitásra helyezve a hangsúlyt: például karikatúrát kellett rajzolniuk a nagy költő egy általuk kedvelt művéről vagy szereplőjéről, továbbá antológiát kellett készíteni kedvenc Arany János-művekből, szerelmesverset írni Arany-stílusban, és Arany nevében kellett levelet írniuk. Ezeket pontozva döntött a zsűri arról, hogy mindegyik megyéből melyik városi és vidéki iskola juthatott tovább, tehát vehetett részt a Kolozsváron megszervezett utolsó fordulón, amely szintén bővelkedett változatos és ugyanakkor szórakoztató tevékenységekben. Több mint 70 csapat jelentkezett a versenyre, és végül kilenc megyéből 18 csapat, több mint 80 diák és kísérő tanáruk jöhetett el Kolozsvárra a december 8–10-e közötti programokra.Szombaton a Tranzit házban workshopokkal kezdődött a csoportos foglalkozás: Márton Evelin írónő az írás folyamatában történő karakterépítésről mesélt, Balázs Imre József költő, író szintén az íráshoz kapcsolódóan „árult el” tippeket és trükköket, László Noémi költő a versek „megfoghatóságáról” mesélt, Kulcsár Árpád költő a sajtó- és irodalmi nyelv közötti kapcsolatról magyarázott, Könczey Elemér grafikus pedig népszerű bemutatót tartott karikatúrarajzolásból. Ezt követően a diákok megismerkedhettek Lupescu Katával, akivel László Noémi beszélgetett arról, hogy milyen 15 évesen írónak lenni, hogyan viszonyul ehhez a családja és környezete, miként éli meg saját történeteit, milyen a viszonya szereplőivel.Kiss Judit Ágnes magyarországi költőnő a délutáni foglalkozást vezette le nagyszerűen és ötletesen, mindenkit megnevettetve: a diákokat kilenc csapatra osztotta, és három balladából kellett röviden előadniuk, de mai, hétköznapi helyzetekbe képzelve. A walesi bárdokból, Szőke Panniból és az Ágnes asszonyból játszottak el jeleneteket a diákok rendkívül ötletesen, bátran, sok humorral, mindenki figyelemmel és élvezettel követte a másik előadását.Ezt követően került sor a résztvevő csapatok által elkészített bemutatkozó videók levetítésére, amelyek mindegyike úgyszintén tele volt ötletességgel, szójátékkal, humorral. Ezekben meséltek a diákok magukról, településükről, iskolájukról, az irodalomhoz való kötődésükről, Arany Jánosról, hobbijukról, elképzeléseikről. A részvételi okleveleket mindegyik résztvevőnek Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke adta át. A szervezők megkértek mindenkit, hogy röviden mondja el véleményét a vetélkedőről. A diákok rövid értékelése jól jellemezte az ilyen jellegű rendezvények lényegét és értelmét: tetszett mindenkinek a kreativitás, az egymással ismerkedés lehetősége, kiemelték a csapatmunka fontosságát, a feladatok érdekessége lekötötte őket. Érdemes idézni tőlük: „bearanyozta a mai napunkat az Aranyfeszt”, „végre egy olyan verseny, ahol magunkat adhattuk”, „minden perce aranyat ért”, „jó volt másképp, játékosan tanulni”. Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, az egyik legsikeresebb diákvetélkedőt szervezték meg a munkatársai, Újvári Dorottya és Molnár Bea. Az elmúlt hetek munkáját a szakmai zsűri részéről Kiss Judit Ágnes és Márton Evelin értékelte. A beküldött munkákkal összegyűjtött pontokkal, és a szombati közös tevékenységet is értékelve az első helyezett a csíkszépvízi Nyírő József Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Tamás Tünde magyartanár, csapattagok: Erőss Nóra, Erőss Izabella, Deák Dorottya, Lakatos Krisztina, Balázs Bence). A nyertesek díja egy brüsszeli tanulmányút, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő ajánlott fel. A második díjazott a Küküllődombói Ádámosi Általános Iskola csapata (irányítótanár Fülöp Erika Anna, csapattagok: Tóth Gabriella, Miklós Renáta, Barabás Norbert, Bényi Erik Csongor), és hasonló pontszámmal a harmadik pedig a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Majláth Gabriella, csapattagok: Fazakas Csongor, Forró-Bathó Eszter-Anna, Henter Szende, Szabó Júlia Emese, Szász Szonia), ők az Idea könyvtér könyvcsomagját kapták.
Hegedüs Csillát a vetélkedő ötletéről, a sikeresség kulcsáról, valamint a folytatásról is kérdeztük. Szerinte a felnőttek sokszor nem mérik fel eléggé azt, hogy mennyire ötletesek és kreativak tudnak lenni a gyerekek, és ahhoz, hogy szeressék az irodalmat, tudjanak érdeklődni adott téma iránt, az is kell, hogy ne feltétlenül az iskolai tanterv szerint tanuljanak, ami merev, sokszor fantáziátlan. Meg kell engedni, hogy kedvük szerint értelmezzék az erdélyi magyar irodalmat. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy teljesen formabontó volt a verseny, nem kellett magolni, de sokat kellett keresni az interneten, utánaolvasni. Fontosnak tartotta azt is, hogy egyformán kezelték a nagyvárosból és kisebb településről jelentkezőket, ezt érezték a diákok is, hogy kíváncsiak rájuk. Jövőre is folytatják majd a versenyt, hasonló módon a városi és vidéki iskolák megszólításával, a kreativitásra helyezve a hangsúlyt – a témát egyelőre nem árulják el, de lehet arra lesznek kíváncsiak, hogyan értelmezik a diákok a történelmünket. Szabadság (Kolozsvár)