A Nyugati Jelen munkatársai márc. 19-én Tornyán találkoztak az olvasókkal. A gondok, a faluközösség sérelmei kerültek terítékre. A határátkelő megnyitásával Tornya a megye egyik nyugati kapujává vált, ez azonban nem látszik meg a település arculatán. A falu szélén, a kishíd tövében egyre nőnek a szemétkupacok. A kultúrház faláról omlik a vakolat, a teteje beázik. Jó ideje az óvodában sincs magyar csoport. Most azonban lenne rá lehetőség: mióta Fekete Erika óvónő jár ki Tornyára, több magyar szülő íratta be gyermekét az óvodába. A magyar csoport beindítását a megyei tanfelügyelőségen a szülőknek kell kérvényezni. Balta János, a Nyugati Jelen igazgatója biztosította a jelenlévőket: a szerkesztőség támogatja azt, hogy szeptembertől legyen magyar csoportja az óvodának. A fakultatív jellegű magyar oktatás beindítását szintén kérvényezni kell. /Balaj Katalin: Tükör. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./

Személygépkocsival 15-20 percre van Angyalkút Arad központjából. Alig 20 évvel ezelőtt még szinte teljes egészében németek lakta község volt, azonban mára a több mint 1500 lélekből egyetlen idős házaspár maradt Angyalkúton. Ma már zömmel románok lakják, és kialakult egy 30-35 családból álló kis magyar közösség. E kis közösség erejének bizonysága a szép, új református templom, s az a tény, hogy a községben nem szűnt meg a magyar oktatás sem. Siska Szabó Hajnalka tanítónő hét kisdiákot oktat jelenleg az összevont I?IV. osztályban, s a felmérések szerint az elkövetkező öt esztendőre is megvan az utánpótlás. /Balaj Katalin: Angyalkúton van utánpótlása a magyar oktatásnak. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 30./

Szentlány és Fakert akár Arad kertes külvárosai is lehetnének, olyan közel vannak a megyeszékhelyhez. Szentlány bejáratánál egy német cég modern gyárat épített (gyermek és női ruhaneműt készítenek), a nők 70 százalékának biztosít munkát. Az ötvenes évek végén Szentlány helyett Fakert lett a községközpont, s azóta háttérbe szorul a véleményük, kérésük. Például az, hogy a helynévtáblán tüntessék fel a település magyar nevét is. Szentlányon ugyanis 300 magyar él (Fakerten alig félszáz). Hosszú hónapok óta folyik a huzavona az ügyben. - Szentlánynak összetartó erejű református gyülekezete van. A hitélet megerősödése annak tudható be, hogy a településnek hat éve állandó lelkésze van, a szolgálatát odaadással végző Wáritzné Herdean Gyöngyi tiszteletesnő személyében, aki férjével, Wáritz Arthur községi tanácsossal és kisfiukkal megtelepedett Szentlányon. Nagy Erzsébet tanárnő rámutatott: minden esztendőben szembesülnie kell egyes magyar szülők téveszméken alapuló felfogásával, akik a "könnyebben érvényesülnek majd az életben" magyarázattal román iskolába járatják gyermeküket. A II–IV. összevont osztályban nyolc kisdiák tanul magyarul. Első osztályos gyermek egy sincs. - Három éve egyetlen gyermeket sem kereszteltem. Komoly veszélybe került nálunk a magyar óvodai és iskolai oktatás – jegyezte meg a tiszteletesnő. /Balaj Katalin: Szentlány – magyarul is. "A református egyház a helybeliek mentsvára". = Nyugati Jelen (Arad), máj. 8./

„Emlékezzenek rá kegyelettel”
Balaj Katalin nincs közöttünk
Mióta ülök az asztal mellett semmibe révülő tekintettel? Egy, másfél, talán két órája? Nem tudom, ha belegondolok, most nincs is igazi jelentősége – néhány félóra szinte semmi a több mint 73 évnyi élethez, a 45 éves ismeretségünkhöz, remélhetőleg barátságunkhoz – képest.
Kati – B. Mandits, Balaj (Bălaj) Katalin, b.m. stb. – hétfő hajnal óta nincs köztünk.
A sors úgy hozta, hogy egy ideje a Nyugati Jelen (státus, megbízatás nélküli) „nekrológírójává” avanzsáltam. Egyszerűen azért, mert pillanatnyilag magam lennék az aradi magyar újság legrégebbi (pontosabban: immár nyugdíjasként szinte naponta szereplő) cikkírója, aki emberközelről ismeri az aradi magyar sajtó kb. félévszázados szereplőit.
Katit, szinte napra pontosan, 46 éve ismer(t)em, akkortól, amikor az aradi magyar újság szerkesztőségének tagjává váltam. Ő akkoriban már tapasztalt újságírónak számított, több éves gyakorlattal a háta mögött: érettségizett, tehetséges fiatalként, az akkori úzusnak megfelelőn „egészséges származású káderként” (később főiskolai végzettséggel) vált újságíróvá. Nem osztotta mindenben, sőt egyáltalán nem, a korabeli „standard” nézeteket; kb. egy évig tartó munkásnői státusban, az akkori aradi Vörös Trikóban meggyőződött arról, hogy nincs minden úgy, ahogy mondják – egy életre szóló tapasztalatokat szerzett.
Fiatalkori élményei újságírói pályafutásának értékes támpontjaivá váltak.
Puskel Péter, tudós helytörténészünk, egykori újságíró-kolléga kutatásai nyomán már néhány éve nyilvánvalóvá vált: az aradi (Balaj-Bălaj) B. Mandits Katalin a romániai magyar sajtó – női vonatkozásban feltétlenül! – legrégibb egyfolytában dolgozó, a hazai magyar újságírásban legtöbb időt eltöltő munkatársa.
Volt… – teszem, tesszük hozzá fájdalommal.
A kérlelhetetlen kór elragadta közülünk.
Azok azonban, akik még élnek, bizonyosan megőrzik emlékét.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

XV. Aradi Magyar Sajtó Napja
Szolgálat és köszönet
2001-ben, az Alföld 1861. augusztus elsejei megjelenésének 140. évfordulóján szervezte meg először a Nyugati Jelen kiadója és szerkesztősége az Aradi Magyar Sajtó Napját. Azóta minden esztendőben sor kerül erre. Az idei rendezvény nagy meglepetése a minden eddiginél sokkal nagyobb érdeklődés volt, olyannyira, hogy igen sok pótszéket is el kellett helyezni ahhoz, hogy mindenki leülhessen.
A Jelen Ház teraszán péntek délután az asztalok köré és közé szép lassan elhelyezkedtek a meghívottak – jelenlegi és korábbi újságírók, külmunkatársak, testvérlapok munkatársai, a lap közeli barátai, nemcsak Aradról, hanem a megyéből, sőt külföldről is! –, akiket Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője üdvözölt. Bevezető szavai a köszönetéi voltak. Az elsők címzettjei az Arad Municípium Polgármesteri Hivatala és az Arad Municípiumi Kulturális Központ voltak, amelyek a rendezvény anyagi hátterét biztosították. Következtek az olvasók, akik nap mint nap szeretettel fogadják öt megyében a lapot. Nem maradhattak ki a lap szerkesztői és munkatársai sem, akik „összeszokott, erős csapatként” végzik napi penzumukat, hogy minél érdekesebb, hitelesebb olvasmány kerülhessen az olvasók asztalára.
Megható momentum volt az egyperces megemlékezés az utóbbi időben elhunyt volt kollégákra: Berecz Sándorra, Péterfi Rozáliára, Bălaj (Balázs) Katalinra és Lészay Bélára. Különböző okok – főleg betegség – miatt nem lehetett közöttünk Kilin Sándor, Mórocz Tibor és Simonfi Imre, akik így is lélekben velünk voltak, akárcsak Böszörményi Zoltán laptulajdonos, aki üdvözletét küldte az esemény alkalmából. Lévén szó az Aradi Magyar Sajtó Napjáról, a meghívottak között voltak a Szövétnek és a Havi Szemle vezetői és munkatársai is, akiket külön köszöntött a főszerkesztő asszony.
Az idei rendezvény központi eseménye Puskel Péter Hangosan gondolkodom című új kötetének a bemutatója volt. Az „aktust” Jámbor Gyula, a kötet szerkesztője ejtette meg, aki méltatásában kiemelte: a legfőképpen helytörténészként számon tartott szerző nemcsak a múltba fordul, hanem publicisztikáiban a ma történéseiről is szól. Ezúttal is egy ilyen kötetről van szó, amelynek mind a 47 írása már megjelent a Nyugati Jelenben, és a mindennapokban tapasztalt szembeszökő és bántó visszásságokat szerencsésen ötvözi a múltból feltárt pozitív történésekkel.
Egy dolgot nem lehetett megkerülni, mégpedig azt, hogy Puskel Péter és Jámbor Gyula nemcsak évtizedek óta kollégák, hanem jó barátok is, így a méltatás óhatatlanul nem nélkülözhette ennek a kapcsolatnak a szubjektív vetületeit, ám mindezt szimpatikus humorral, jóérzéssel oldották fel.
Puskel Péter tizedik önálló kötete kapcsán a szerkesztő külön értékelte, hogy a szerző írásai komoly dokumentáción alapulnak. Külön színt adnak ezeknek az írásoknak, hogy számos külföldi útja érdekes összehasonlítási alapot is szolgáltat azzal a szeretett szülővárossal kapcsolatban, amely Európa Kulturális Fővárosának címére pályázna 2021-ben.
Puskel Péter megköszönte, hogy a legutóbbi cikksorozatában közzétett írásaiból készült válogatás megjelenhetett az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban, majd felhívta a figyelmet a Nyugati Jelen szerkesztőségének magas átlagéletkorára, és ezzel szoros összefüggésben a fiatalítás fontosságára.
A könyvbemutatót Grosz László humoros verses köszöntője zárta.
A meghívottakat ezután a szervezők jóvoltából gazdag ital- és hűsítőválaszték, valamint svédasztal várta, a fehér asztal mellett a vendégek jó hosszasan elbeszélgethettek – közülük sokan amúgy rég nem látták egymást.
A jó hangulatot ezúttal is a Laly és July kettős biztosította, a táncra perdülés lehetőségét azonban csak kevesen használták ki.
Az Aradi Magyar Sajtó Napját idén a szolgálat és a köszönet hangulata lengte be: a magyar írott szó iránti szolgálat és a köszönet az olvasóknak, azoknak, akik ezt értékelik, és alkotó energiát adnak a további szolgálathoz.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)