Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke visszatekintett az elmúlt kilenc évre. Az egyházkerület mintegy 500 épületet igényel vissza a román államtól, azonban még egy szobát sem kaptak vissza. A magyar történelmi egyházak külön kihallgatást kértek ebben az ügyben Emil Constantinescu elnöktől. 1997 májusában azonban a kihallgatást úgy rendezték meg, hogy minden elismert egyház vezetője ott volt. Amikor közvetlenül feltették a kérdést a magyar egyházi javak visszaszolgáltatását illetően, kitérő választ kaptak. Az államelnök elismerte, hogy erre szükség van, de hozzátette, a megoldás nagyon nehéz. A visszaigényelt javak általában a városközpontban vannak, azokat a román állam régen lefoglalta más célokra. Nincs tehát politikai akarat a visszaadásra. 1998. okt. 26-27-én tartotta az ausztriai református és evangélikus egyház együttes zsinatát, ahová meghívták Csiha Kálmánt. A püspök beszámolt az egyház jelenlegi helyzetétől. - 1989 után megindultak az egyházi építkezések, külföldi testvéregyházak segítségével felépült többek között Illyefalván az Ifjúsági Központ, Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központ, ebben kapott helyet a Diakonisszaképző Főiskola internátusa. 1989 óta az egyházkerületben 32 templom épült. Internátus épül Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen a református kollégiumok számára. Az árvaházakból 18 éves korukban kikerülők részére alakult meg az Eutikhus Ifjúság-gondozó Szolgálat, Baktai Béla lelkész vezetésével. Ennek keretében az elnéptelenedő falvakban az egyház megvesz számukra egy-egy épületet, földet is vesznek nekik, hogy gazdálkodni kezdjenek. Így tudtak elhelyezni eddig 24 fiatal a három központban, Lengyelfalván, Peteken és Égén. A beteg öregek gondozása is megindult, Kolozsváron 400 idős ember gondját viselik. Újabb kezdeményezés az utcagyerekek összeszedése. /Somogyi Botond: Építő egyház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

"Megtörtént Szentegyházán a templomavatás, de az Erdélyi Református Egyházkerület főtisztségviselőiből senki sem jött el erre az alkalomra. Az egyházkerület fegyelmi bizottsága május 17-i határozatával megvonta a lelkipásztorság gyakorlásának jogát, a palástviselés jogát Baktai Béla lelkésztől, ennek ellenérre a templomot a lelkész mégis fölszentelte. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a tévé nyilvánossága előtt elmondta: a szentkeresztbányai lelkipásztor sorozatosan áthágta az egyház törvényeit, Baktai Béla ugyanis megvált annak idején a szentkeresztbányai lelkészi állásától, majd folyamatosan visszatért, istentiszteletet tartott, és ezzel megsértette a parókusi jogot. Baktai Béla megfellebbezte a fegyelmi határozatot. /Templomavatás fellebbezéssel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./"

"Júniusban már úgy volt, hogy véglegesen döntenek Baktai Béla szentegyházi református lelkész további sorsáról, akitől az egyházkerület fegyelmi bizottsága májusban még az igehirdetés jogát is megvonta. A döntés ellen a lelkész fellebbezett. Pap Géza püspök és a fegyelmi bizottság elnöke, Bibza István júniusban azt nyilatkozta, hogy Baktai tudatosan megsértette az egyház törvényeit, mert olyan egyházközségben választatta meg magát lelkésznek, ahová egy másik volt kinevezve, emiatt ilyen súlyos a büntetése. Ugyanis Szentegyházára Vajna Jenő lelkészt nevezték ki, akit viszont a hívek többsége és a presbitérium nem fogadott el. Baktai Béla zavarónak tartotta, hogy az augusztusban megjelent, Kolozsváron kiadott egyházi értesítő nyolc és fél oldalon tárgyalta a Baktai-ügyet, egy olyan, májusban írt levelet is közölve, amelyet egy szentegyházi református egyháztag írt. Ennek hangvétele becsületsértő, rágalmazó. /Fülöp D. Dénes:"

"Máj. 22-én az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Pap Géza népes küldöttség élén érkezett Szentegyházára, de csak úgy tudtak bejutni a templomba, hogy leszereltették a zárat. Vasárnap kudarcba fulladt az egyházmegye esperesének azon kezdeményezése, hogy a kinevezett beszolgáló lelkészt hosszabb távra is elfogadtassa, mert a hívek többsége kijelentette: továbbra is Baktai Bélát tartják lelkészüknek, akitől viszont az egyházi hatóságok megvonták az igehirdetés jogát. Három éve tart a szentegyházi református egyházközség lelkészi állásának betöltése körüli konfliktushelyzet. Előzménye, hogy Baktai Béla, aki 1998-ban megalakította az Eutikhus Ifjúsági Gondozó Szolgálatot, elfoglaltsága miatt lemondott lelkészi hivataláról. Ezalatt a püspökség olyan lelkészt nevezett ki, akit a helyi presbitérium és a gyülekezet tagjainak többsége nem fogadott el, s fél év múlva meghívta és újból Baktait választotta lelkipásztorának. Az egyházmegye nem ismerte el Baktai megválasztását, majd az egyházkerület fegyelmi bizottsága 2001. máj. 17-én olyan döntést hozott, miszerint a nevezettet kizárják a lelkészi karból, és véglegesen eltiltják az istentiszteletek tartásától. A fő vád az volt ellene, hogy úgymond új gyülekezetet alakított, és olyan egyházközségben választatta meg magát, ahol egy másik lelkész szolgált. Az őszi zsinaton enyhítették az ítélet súlyosságát, két évre függesztve fel a lelkész igehirdetési jogát. A döntés ellenére - a hívek többségének akarata szerint - Baktai Béla tovább végezte az egyházi szolgálatot, mialatt a fegyelmi bizottság a presbitérium és a főgondnok tevékenységét is felfüggesztettnek minősítette. Baktai Béla elmondta, hogy a templom a híveké, és nem a püspökségé, oda senkinek nincs joga erőszakkal behatolni. Másképpen vélekedik a történtekről Pap Géza püspök. Elmondta: illett volna őt mint egyházi felettest legalább nyitott templomban fogadni, de mivel nem így történt, a helyi rendőrség képviselője és az alpolgármester jelenlétében eltávolították a zárat. A gyülekezet ugyan meghallgatta a püspökség által megbízott beszolgáló lelkész prédikációját, de a hozzászólások után addig énekeltek, amíg az esperes távozott a templomból. Maradt tehát az áldatlan helyzet, a Baktait pártoló hívek pedig újabb zárat szereltek a templomajtóra. /Fülöp D. Dénes: Zárakat cserélgetnek a templomon. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 28./"

"A Hargita megyei szentegyházi református gyülekezet templomának kapuját az Erdélyi Református Egyházkerület pecsétjével zárta le Pap Géza püspök, a Baktai Béla irányítása alatt álló "szakadár" gyülekezet jún. 15-én mégis ebben a hajlékban tartott istentiszteletet. A püspök hangsúlyozta, az egyházon belüli konfliktusok megoldásakor elsősorban az egyházi kánon előírásait veszik alapul, és a világi törvényszékhez csak kivételesen súlyos esetekben fordulnak. Hozzátette, bár a szentegyházi ügy igencsak elmérgesedett, az egyházkerület mindent megtesz, hogy ismét egység és béke legyen a szórványgyülekezetben. /Zilahi Imre: Letépték a templomi pecséteket. Baktai Béla megtartotta az istentiszteletet. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./"

Jövő hónapban végleg megfosztják palástjogától Baktai Bélát, a szentegyházi gyülekezet református lelkészét, miután az megosztva a gyülekezetet évek óta nem hajlandó átadni hivatalát az egyházkerület által a szolgálattal megbízott lelkipásztornak. Az ottani hívek jelentős része támogatja Baktai Bélát. A viszály tárgya Szentegyháza, a Hargita megyei kisváros református temploma, amelyet Baktai Béla lelkipásztor „hivatalos” papsága alatt, nyugati segélyből építettek, és két ízben – egyszer Baktai, egyszer meg a püspök vezetésével – szenteltek fel. – Baktai, aki az elmúlt években sorozatosan áthágta egyházunk törvényeit, megúszta a végleges eltiltással – jelentette ki Pap Géza püspök, hozzátéve, hogy az egyház pénzügyi ellenőrei több ízben is ingó és ingatlan javak jogtalan eltulajdonításán fogták a lelkészt. /Szucher Ervin: Szektásoknak nyilvánított reformátusok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

Ége meghirdetett feltámadása
Miközben a hazai magyarság fogyása miatti aggodalmunk elsősorban a szórványvidékek településeire vetül, a belső anyaországnak kikiáltott Székelyföld szívében kis színmagyar települések kerültek végveszélybe. Az Élhető kis falvakért elnevezésű program a szülőföld iránti felelősségérzet mozgósítása és a pályázati pénzek hatékony felhasználása révén igyekszik megállítani a folyamatot.
Hetvenhárom lakost talált a 2011-es népszámlálás Égén. Mielőtt azonban bárki is a szívéhez kapna: a Miklósfalvával, Homoródszentlászlóval, Petekkel, Jásfalvával, Székelydályával és Ábránfalvával együtt Kányád községhez tartozó udvarhelyszéki kistelepülés lélekszáma fénykorában is alig haladta meg a 300-at. Mégis különösen önellátó faluként híresült el, amely a megélhetéshez szükséges mindenféle szolgáltatást saját erőből biztosított. Az irigylésre méltó közösségszervezés azonban nemcsak a székely falu rendtartó hagyományaiban gyökerezik, a történések mögött az egyes ember is keresendő. Ége esetében úgy hívják: Szabó Mózes. A lévita lelkész hatéves szibériai hadifogságot követően 1920-ban érkezett haza Erdélybe, s miután székelymuzsnai tanítóként nem esküdött fel a Trianont követő impériumváltás utáni új hatalomra, Égén találta magát – immár lelkipásztorként. Életművének súlyát jelzi, hogy ma is minden jelentős megvalósítás az ő emlékét idézi a szövetkezeti hitelintézménytől a templomig.
A közösség fájdalmas „oszlása” a feltűnően későn, csak 1962-ben bekövetkezett kollektivizálás nyomán kezdődött. Az aktív lakosságot kezdetben a Brassó és környéke kínálta munkalehetőségek szívták el, majd az iparosodó Udvarhely, 1983-tól már az iskola is megszűnt, érzékeny mutatóként jelezve: az utolsó órák elkezdődtek a falu életében.
Merre vagytok, tékozló fiúk?
Az Égén is szolgáló székelydályai lelkésszel együtt azonban a civil társadalom is meghirdette a feltámadást. Idegenvezetőm, Incze Ibolya, az Égéért Egyesület elnöke ugyan óvatos duhaj, ám az egyesület kezdeményezései és eredményei arra utalnak: sikerülhet megállítani a fogyást. „Nem tudni, hogyan, de meg fogjuk csinálni, ezek a falvak fel fognak támadni – szögezi le mindjárt kezdésként Fülöp Szabolcs református lelkész, akit bevallottan a dályai templom ritka értékű kazettás mennyezete vonzotta ide annak idején a Partiumból. – A kilencvenes években azt hittük, majd az ipar és az azzal összefüggő városi lét térvesztése visszahozza a fiatalokat. Velük kapcsolatban csak nagyon kis mértékben váltak be a várakozásaink, inkább a korán nyugdíjba menőkre volt ez érvényes. Néhány éve kezdtek érkezni azonban az első félénk fecskék, akik már visszatértek a faluhoz, vagy erősen foglalkoztatja őket a gondolat. Még nem nevezhető tömegmozgalomnak, de ígéretes kezdetnek mindenképp.”
Szerinte sokat segít a folyamaton a Hargita Megyei Tanács kezdeményezése, amely a kis helyi gazdaságok ösztönzése révén igyekszik falun tartani minél több aktív embert. „Mert a megmaradáshoz nem elég a tömbmagyarság érzése, ennél jóval több kell – tartja a lelkész. – És ilyen kis közösségekben egy-két család megjelenése már nagyot javít a statisztikán.” Azt mondja, a kulcskérdés, hogy akadjanak olyan családok, akik szívügyüknek tartják a falut, odaköltöznek, életvitelszerűen ott élnek: ilyen a vállalkozó Incze Kálmán és családja, akik néhány éve Udvarhelyről tértek meg az ősi égei házba. „A tékozló fiúk hazatérése mozdíthatja előre ezt a folyamatot” – folyamodik bibliai metaforához a lelkész, aki ugyanakkor hiányolja a kisközösségek megmentését, feltámasztását célzó régiós stratégiákat. Bár személyes példájának – bivalytartás, sajtkészítés – egyelőre nem nagyon akad követője, bízik benne, hogy a továbbiakban mások is megpróbálkoznak hasonló, elsősorban az önfenntartást célzó kezdeményezésekkel.
Kudarcos kísérlet
Az eddigi egyetlen ifjúságinfúziós kísérlet kudarcot vallott. Közel 19 évvel ezelőtt a korábbi református lelkész, Baktai Béla által irányított Euthicus Egyesület hollandiai pénzügyi háttérrel árvaházakból „kinőtt” fiatalokat telepített Égébe. „Falugyűlés szavazott a befogadásukról, abban a reményben, hogy a fiatalok segítenek majd a fogyó erejű öregeknek a munkálatokban, ám az elvárások csak nagyon kis részben teljesültek – avat be a részletekbe Incze Ibolya, az Égéért Egyesület elnöke. – Az árvaházban nevelkedett fiataloknak az önállósulással és a beilleszkedéssel is gondjaik adódtak, egy-két kivételtől eltekintve gondot okoztak az égeieknek.” Az árvák történetét egy fiatal öngyilkossága is terheli, a közösség pedig összességében helyrehozhatatlannak tartja a kísérletet.
Új utakon
Az Égéért Egyesület sem ezen a csapáson indult el. Első közösségi lépésként a 2010-es falunapot jegyzik, amelynek „kovásza” Gábos Mózes vezetőtanácsi tag volt. „Látni és láttatni a fiatalokkal, hogy Ége még mindig erőt képvisel – fogalmazza meg a célkitűzést a (még?) Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott pénzügyi szakember. – Az égei tölgyek alatt elnevezéssel működött ugyan a korábbi évtizedekből átmentett majálisféle az Égei-tetőn, de az is megszakadt. A találkozónak nagy sikere volt, rengetegen érkeztek, akik évtizedek óta nem jártak otthon.”
A hogyan továbbot célzó ötletelés talán már a poharazgatás közben megindult, de igazából menet közben jött meg az étvágy. Egy újabb faluünnepet követően 2012 februárjában megalapították az Égéért Egyesületet, megteremtve ezzel a további tevékenységhez szükséges anyagi alap megszerzéséhez elengedhetetlen intézményi hátteret. Még abban az évben újranyomtatták a Balázs György tanító által írt, a falu 1966–1978 közötti periódusát felölelő, Ége – iskola a dombok között című emlékkönyvét, falufüzetet adtak ki, megkezdődött Ége egyetlen hagyományos székely kapujának felújítása. A restaurálás költségeit a hazatelepedés mintáját szolgáltató egyesületi alelnök, Incze Kálmán állta. „Meggyőződésem, hogy rövidesen más is követi a példánkat, a gyermekeim például egészen biztosan – mondja Incze Kálmán. – Tisztában vagyunk azzal is, hogy ehhez lakhatóbb körülményeket kell teremtenünk, ezért aztán útjavításra készülünk, valamint a meglévő, de különböző tervezési és kivitelezési hibák miatt néha akadozó vízhálózat folyamatos működésének biztosítására.”
Pénz és eszme
Mindezekhez azonban pénzre van szükség, valóságtól elrugaszkodott elvárás lenne ugyanis, hogy mindent személyes adományokból finanszírozzanak. Ezért aztán az egyesület gazdasági tevékenységbe kezdett: a kányádi önkormányzattól bérbe vették azt a 62 hektárnyi legelőt, amely 1918-ig közösségi tulajdon volt, később pedig tanácsi tulajdonba ment át. A legelők utáni területalapú támogatások, a falu erdőtulajdonának hasznosítása, pályázatok, adományok biztosíthatják a tevékenységekhez szükséges pénzt. Az első évben folyósított támogatás némi kiegészítéssel elegendő lehet a falu szűk kilométernyi főutcájának korszerűsítésére.
Folytatásra vár az iskolaépület felújítása is, az eddig részben helyrehozott teremben ma a helyi családok által rendelkezésre bocsátott fotókból és plakátokból nyílt kiállítás nyújt élményszerű összképet Ége elmúlt évszázadáról. „Itt és a papilakban még sok a dolgunk, többek között szálláshelyeket is szeretnénk kialakítani, hogy méltó körülmények között fogadhassuk a vendégeinket” – fogalmaz Gábos Mózes. Márpedig egyre több segítő és érdeklődő szándékú vendégre számíthatnak, hiszen lassan tartalommal telik meg az anyaországi Markóc községgel kötött testvértelepülési kapcsolat, tavaly magyar önkéntesek segédkeztek a templom állagmegőrzésében és magyarországi alapítványok is érdeklődnek az Égében zajló örvendetes folyamatok iránt.
„Egyesíteni az erőket, minél több embert bevonni a tevékenységbe” – fogalmazza meg az egyik legfontosabb célkitűzést Incze Ibolya. Vezetőtársa, Incze Kálmán is csatlakozik: „Tudomásul kell venni, hogy az elmúlt évtizedek közösségi tekintetben érzéketlenné tették az emberek nagy részét, akik kezdetben nem fogták fel a szándék, a kezdeményezés eszmei értékét. Ma már azonban egyre többen jelzik: részesei akarnak lenni Ége feltámadásának.
A település nevéhez – Ige (Ége) – fűződő egyik legenda szerint a székelydályaiak közül vélhetően még a reformáció kora előtti „a megkülönbözés miatt” kivált néhány ember az Ige hirdetéséhez keresett új helyet. Ége kései utódai most a megmaradás igéjét hirdetik fennhangon.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),