Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet
2 tétel
2016. november 17.
Megszólaltatott történelem: Wittner Mária mesélt ’56-ról Kolozsváron
Amikor a félelem eluralta az országot, minden, ami embertelen, előjött a társadalomból, az embereknek elegük lett, ekkor önkéntelenül úgy érezte, hogy ott a helye – vallotta 1956-os szerepvállalásáról kolozsvári előadásán Wittner Mária, az 1956-os Emlékbizottság védnöke.
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc emblematikus alakja elsősorban a Corvin-közben és a Vajdahunyad utcában harcolt az ország szovjet uralom alóli felszabadításáért.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tartott kedd délutáni előadásán Wittner Mária elmesélte: a karmelita rend nevelte fel, és 13 éves koráig úgy tudta, az édesanyja meghalt, ekkor értesült róla, hogy valójában életben van, csak ő nem kellett neki. Felidézte: a szerzetesrendnek kifinomult nevelési eszközei voltak, a jó cselekedetek jutalmazásával igyekezett jobb emberekké tenni a gyerekeket. Mivel közösségben nőtt fel, természetes volt számára, hogy nem árulkodik, így a kommunista rezsim titkosrendőrsége sem tudta beszervezni, hiába próbálkozott, mutatott rá az összefüggésekre. Nem volt helye racionális mérlegelésnek
Wittner Mária szerint a forradalom kitörésekor nem volt helye racionális mérlegelésnek, hiszen mindenki tudta, hogy az orosz hadsereg túlerejével szemben nincs esély, a népnek egyszerűen elege lett a hódoltságból, a félelemből, és szabad akart lenni. Az 1956-os forradalmár ugyanakkor sokkoló részleteket is elmesélt fogva tartásának abból az időszakából, amelyet halálraítéltként töltött hasonló sorsú társaival, akiket vele ellentétben kivétel nélkül kivégeztek. „Jobban jártam volna, ha felakasztanak, mert akkor csak tíz percig kellett volna kitartani, de életre ítéltek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy sosem látta a szocializmus emberi arcát, még a Kádár-rendszerben sem.
Igazságot is szolgáltatott
A meghívott bajtársai emlékét is felidézte kolozsvári előadásán. Köztük Bakos Gyuláné Salabert Erzsébetét, akit kivégeztek a forradalomban vállalt szerepéért. Wittner Mária szerint hamisan vádolták köztörvényes bűncselekményekkel, hiszen – akárcsak őt – Salabert Erzsébetet is a karmelita rend nevelte fel, az ott tanult értékrend szerint élt. Elmondta, akkor nem tudta, hogy ki fogja helyreállítani az ártatlanul meghurcoltak és kivégzettek becsületét, később rájött, hogy ez az ő feladata. Ezért követett el mindent azért, hogy helyreállítsák a hamisan gyilkossággal vádolt, koncepciós perben elítélt Tóth Ilona orvosnő becsületét. Így készült film az életéről, és ma szobra is van Budapesten, a Nagyvárad téren. Wittner Mária a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett, A magyar szabadság éve Kolozsváron rendezvénysorozat keretében tartott előadásán A halálra ítélt lány című versét is felolvasta, amelyben az arra kéri a hóhért, vigyázzon a hajára: „csak most fésülködtem, nem akarok kócosan menni az Úr elébe”
Kiss Előd-Gergely
kronika.ro
Erdély.ma
Amikor a félelem eluralta az országot, minden, ami embertelen, előjött a társadalomból, az embereknek elegük lett, ekkor önkéntelenül úgy érezte, hogy ott a helye – vallotta 1956-os szerepvállalásáról kolozsvári előadásán Wittner Mária, az 1956-os Emlékbizottság védnöke.
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc emblematikus alakja elsősorban a Corvin-közben és a Vajdahunyad utcában harcolt az ország szovjet uralom alóli felszabadításáért.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tartott kedd délutáni előadásán Wittner Mária elmesélte: a karmelita rend nevelte fel, és 13 éves koráig úgy tudta, az édesanyja meghalt, ekkor értesült róla, hogy valójában életben van, csak ő nem kellett neki. Felidézte: a szerzetesrendnek kifinomult nevelési eszközei voltak, a jó cselekedetek jutalmazásával igyekezett jobb emberekké tenni a gyerekeket. Mivel közösségben nőtt fel, természetes volt számára, hogy nem árulkodik, így a kommunista rezsim titkosrendőrsége sem tudta beszervezni, hiába próbálkozott, mutatott rá az összefüggésekre. Nem volt helye racionális mérlegelésnek
Wittner Mária szerint a forradalom kitörésekor nem volt helye racionális mérlegelésnek, hiszen mindenki tudta, hogy az orosz hadsereg túlerejével szemben nincs esély, a népnek egyszerűen elege lett a hódoltságból, a félelemből, és szabad akart lenni. Az 1956-os forradalmár ugyanakkor sokkoló részleteket is elmesélt fogva tartásának abból az időszakából, amelyet halálraítéltként töltött hasonló sorsú társaival, akiket vele ellentétben kivétel nélkül kivégeztek. „Jobban jártam volna, ha felakasztanak, mert akkor csak tíz percig kellett volna kitartani, de életre ítéltek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy sosem látta a szocializmus emberi arcát, még a Kádár-rendszerben sem.
Igazságot is szolgáltatott
A meghívott bajtársai emlékét is felidézte kolozsvári előadásán. Köztük Bakos Gyuláné Salabert Erzsébetét, akit kivégeztek a forradalomban vállalt szerepéért. Wittner Mária szerint hamisan vádolták köztörvényes bűncselekményekkel, hiszen – akárcsak őt – Salabert Erzsébetet is a karmelita rend nevelte fel, az ott tanult értékrend szerint élt. Elmondta, akkor nem tudta, hogy ki fogja helyreállítani az ártatlanul meghurcoltak és kivégzettek becsületét, később rájött, hogy ez az ő feladata. Ezért követett el mindent azért, hogy helyreállítsák a hamisan gyilkossággal vádolt, koncepciós perben elítélt Tóth Ilona orvosnő becsületét. Így készült film az életéről, és ma szobra is van Budapesten, a Nagyvárad téren. Wittner Mária a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett, A magyar szabadság éve Kolozsváron rendezvénysorozat keretében tartott előadásán A halálra ítélt lány című versét is felolvasta, amelyben az arra kéri a hóhért, vigyázzon a hajára: „csak most fésülködtem, nem akarok kócosan menni az Úr elébe”
Kiss Előd-Gergely
kronika.ro
Erdély.ma
2016. november 17.
Wittner Mária 1956-ról – Kolozsváron
Wittner Mária, egykori halálraítélt, az 1956-os forradalom egyik legismertebb alakja tartott előadást forradalmi élményeiről, politikáról és a keresztény értékrend válságáról. A rendezvényre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Kincses Kolozsvár Társaság szervezésében került sor kedden Kolozsváron. Az előadást Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Társaság elnöke vezette fel. Elmondta: az idén a forradalom emlékévének szentelt, mintegy 40 kolozsvári esemény közül Wittner Mária előadása az utolsó rendezvények egyike. A meghívottal H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója beszélgetett.
A közel másfél órás beszélgetés – amely elsősorban Wittner Mária személyes visszaemlékezéseiről szólt – első részében a 21 évesen halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt forradalmár a Karmeliták Rendházában töltött éveiről és az ott tanult erkölcsről, értékrendről, csapatszellemről beszélt. Elmondta: a Karmelitáknál megtanulta, hogy a szabadság az emberi lét legszentebb, ösztönös vágya, a fogadalmak, eskük szent és sérthetetlen dolgok. Az ott uralkodó szellemiség, valamint az 1956-ra már a köztudatban is megérett szabadságvágy vezérelte őt és a többi pesti fiatalt is. H. Szabó Gyula azon kérdésére, hogy miért érezte fontosnak, hogy utcára menjen és részt vegyen az eseményeken, Wittner hangsúlyozta: ez ösztönös érzés, hívás volt, amely a kor fiataljaiban elevenen élt már évek óta.
Előadásának második felében halálraítélt társairól beszélt, akikkel 200 napon át raboskodott együtt a halál biztos árnyékában. A siralomház érzékletes bemutatását a rabőrök csendjével és mamuszban lépkedő viselkedésével mintázta. H. Szabó Gyula kérdésére válaszolva kitért a kivégzett Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet leányának rejtélyes sorsára, akinek dossziéját csak 1989-ben kezdték el újra kutatni és az ügy mai napig lezáratlan. Wittner Mária hosszasan beszélt Tóth Ilona (1932–1957) rehabilitációjának történetéről is. A szigorló orvosként és a SOTE kiváló hallgatójaként ismert fiatal nő pere az 1956-os forradalom azon kevés nyilvános ítélethirdetése volt, amelyen bárki részt vehetett. Wittner szerint ennek szimbolikus jelentősége is volt: így alázták meg a forradalomban részt vevő orvostársadalmat, nőket és fiatalokat egyaránt. Tóth Ilonáról – nagyrészt Wittner és társai közbenjárására – azóta történelmi dokumentumfilm is készült. Szobra a SOTE főépülete előtt áll 2001 óta, míg szülőházát 2016-ban múzeummá alakították. Sorsáról színjáték és rockopera is készült. A hányattatott sorsú fiatal medikáról már 1989-ben kötet készült Svédországban, amelyet azóta sem fordítottak le magyar nyelvre. Wittner Mária elmondta: számára Tóth Ilona rehabilitációja az 1956-os zászlón tátongó üres lyuk szimbolizálta „nemzeti seb” begyógyulásának kezdetét jelenti. Beszélt arról is: számára már a siralomházban is egy- értelmű volt, hogy nem hallgathat és kivégzett társainak emlékét, a velük megélt pillanatokat és az igazságtételükért folytatott harcot „életre-ítéltként” kell majd továbbvigye.
Előadása végén a forradalmár kissé eltért a dialógus-partner kérdéseitől és a keresztény értékrend válságáról, az 1956-os forradalom 50. évfordulójának botrányairól valamint a kortárs magyarországi társadalom problémáiról és új mitológiáiról is beszélt.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
Wittner Mária, egykori halálraítélt, az 1956-os forradalom egyik legismertebb alakja tartott előadást forradalmi élményeiről, politikáról és a keresztény értékrend válságáról. A rendezvényre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Kincses Kolozsvár Társaság szervezésében került sor kedden Kolozsváron. Az előadást Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Társaság elnöke vezette fel. Elmondta: az idén a forradalom emlékévének szentelt, mintegy 40 kolozsvári esemény közül Wittner Mária előadása az utolsó rendezvények egyike. A meghívottal H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója beszélgetett.
A közel másfél órás beszélgetés – amely elsősorban Wittner Mária személyes visszaemlékezéseiről szólt – első részében a 21 évesen halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt forradalmár a Karmeliták Rendházában töltött éveiről és az ott tanult erkölcsről, értékrendről, csapatszellemről beszélt. Elmondta: a Karmelitáknál megtanulta, hogy a szabadság az emberi lét legszentebb, ösztönös vágya, a fogadalmak, eskük szent és sérthetetlen dolgok. Az ott uralkodó szellemiség, valamint az 1956-ra már a köztudatban is megérett szabadságvágy vezérelte őt és a többi pesti fiatalt is. H. Szabó Gyula azon kérdésére, hogy miért érezte fontosnak, hogy utcára menjen és részt vegyen az eseményeken, Wittner hangsúlyozta: ez ösztönös érzés, hívás volt, amely a kor fiataljaiban elevenen élt már évek óta.
Előadásának második felében halálraítélt társairól beszélt, akikkel 200 napon át raboskodott együtt a halál biztos árnyékában. A siralomház érzékletes bemutatását a rabőrök csendjével és mamuszban lépkedő viselkedésével mintázta. H. Szabó Gyula kérdésére válaszolva kitért a kivégzett Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet leányának rejtélyes sorsára, akinek dossziéját csak 1989-ben kezdték el újra kutatni és az ügy mai napig lezáratlan. Wittner Mária hosszasan beszélt Tóth Ilona (1932–1957) rehabilitációjának történetéről is. A szigorló orvosként és a SOTE kiváló hallgatójaként ismert fiatal nő pere az 1956-os forradalom azon kevés nyilvános ítélethirdetése volt, amelyen bárki részt vehetett. Wittner szerint ennek szimbolikus jelentősége is volt: így alázták meg a forradalomban részt vevő orvostársadalmat, nőket és fiatalokat egyaránt. Tóth Ilonáról – nagyrészt Wittner és társai közbenjárására – azóta történelmi dokumentumfilm is készült. Szobra a SOTE főépülete előtt áll 2001 óta, míg szülőházát 2016-ban múzeummá alakították. Sorsáról színjáték és rockopera is készült. A hányattatott sorsú fiatal medikáról már 1989-ben kötet készült Svédországban, amelyet azóta sem fordítottak le magyar nyelvre. Wittner Mária elmondta: számára Tóth Ilona rehabilitációja az 1956-os zászlón tátongó üres lyuk szimbolizálta „nemzeti seb” begyógyulásának kezdetét jelenti. Beszélt arról is: számára már a siralomházban is egy- értelmű volt, hogy nem hallgathat és kivégzett társainak emlékét, a velük megélt pillanatokat és az igazságtételükért folytatott harcot „életre-ítéltként” kell majd továbbvigye.
Előadása végén a forradalmár kissé eltért a dialógus-partner kérdéseitől és a keresztény értékrend válságáról, az 1956-os forradalom 50. évfordulójának botrányairól valamint a kortárs magyarországi társadalom problémáiról és új mitológiáiról is beszélt.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)