Megjelent Határtalan hazában /Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm/ címmel, a kolozsvári Dávid Gyula és a Stockholmban élő Veress Zoltán szerkesztésében az Erdély Kövei sorozat 10. kötete. A könyv 15 interjúra épül, amelyben a kérdezettek időszerű sorskérdésekről vallanak, illetve megneveznek és az olvasó asztalára tesznek egy-egy olyan szellemi terméket - verset, drámarészletet, esszét stb. -, mely a leginkább kifejezi, illetőleg folytatja gondolataikat. A kérdezettek - a történész Nemeskürty István, a Keresztény Szót főszerkesztő Jakab Gábor, a teológusprofesszor Kozma Zsolt, a Svédországban élő Szente Imre, a müncheni Magyar Intézetet vezető K. Lengyel Zsolt, Pomogáts Béla író, az ungvári Balla D. Károly, a felvidéki Dobos László, a vajdasági riporter Matuska Márton, Dávid Gyula, a SZER-es Borbándi Gyula, a szociológus Nagy Károly, a Tel Avivban élő Tabák László, a diplomata Jávorszky Béla, Benkő Samu - mellett így aztán szóhoz jut Sajó Sándor, Madách Imre, Makkai Sándor, Szőcs Géza, Babits Mihály, Berniczky Éva, Domonkos István, Tompa László, Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Kodolányi János, Vörösmarty Mihály. /(Cseke Gábor): Határtalan hazában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

Február 23-án megtartotta alakuló közgyűlését a szinérváraljai Sylvester János Egyesület. A jelenlévők egy héttagú kuratóriumot választottak, amelynek tagjai a következők: Szilágyi Adalbert elnök, szociális problémák felelőse; Sike Mária Márta alelnök, kulturális felelős; Adoreanu Kraiger Boglárka Klára oktatási-nevelési ügyek felelőse; Tepfenhárdt Ágota sportfelelős, pénztáros; Bak László egyházi ügyek felelőse; Székely Miklós környezet- és műemlékvédelmi felelős; Tamási Attila ifjúsági bizottság, titkár. Cenzornak Ilyés Tamás Lórándot választották. /(tami): Megalakult a Sylvester János Egyesület. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 27./

A Népújság két részletet közölt Gáll András: Innen az Óperencián nem voltunk boldogok /Novum Verlag, Sopron, 2008/ című kötetéből. A szerző Kolozsváron született, itt nőtt fel. 1944-ben a téglagyárból Auschwitz helyett a németek Budapestre vitték, így életben maradt. A Bolyai Egyetemen 1952-ben végzett, ezután Bukarestbe került, az akkori Romániai Magyar Szó szerkesztőségébe. Újságírói nevén Gáll András, eredeti nevén Glancz András, van aki így szólítja, a héberül beszélők számára Andréj – Andrei Glancz. Ez a név szerepel útlevelében. Gáll András lelkes meggyőződéssel lett tagja a Kommunisták Romániai Pártjának. Meggyőződéses kommunista maradt 1956-ig. 1975-ben kivándorlási útlevelet kért Izraelbe. Kijutva belátta: magyar nyelvhez kötött értelmiséginek lenni Izraelben annyit jelent, hogy a társadalom peremén él. Adminisztratív munkát vállalt, majd amikor megjelentek a számítógépek, programozó lett. „Ma, már a hetvenhaton is túl, még mindig ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam. Kolozsvári magyar zsidó” – írta. Romániában újságíró barátja volt Tabák László, aki Izraelbe települése után megjelentetett egy kötetnyi szellemes karcolatot a következő címmel: "Lemondtam a világfelelősségről". A bukaresti Előre című lap történetéhez hozzátartozik, hogy ellentétben Robotos Imrével, aki 1952-ben, a "jobboldali elhajlás" ürügyén elküldte a laptól főszerkesztő-helyettesét – és konkurensét -, Kenyeres Pált, s aki tíz éven át Gaál Gábortól Daday Lórándig és másokig bárki fejét élvezettel a víz alá nyomta, majd Szilágyi Dezsőt azért neveztek ki az Előre élére, hogy Gállékat nyomja a víz alá, végül is jobb embernek bizonyult elődjénél. Nem firtatta munkatársainak belső meggyőződését, csak az érdekelte, hogy elvégezzék a penzumot. Szilágyi Dezső szakembereket vett maga köré, nem pártszolgálatos idiótákat. Domokos Gézát hozta maga mellé főszerkesztő-helyettesnek. Robotos Imre a sztálinista korszak tipikus képviselője volt. /Egy outsider emlékei. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

Új kiáltó szó – a nagybányai és bányavidéki magyarságért! – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
Kós Károly „...Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy? Illyés vagy-e te? És monda: nem vagyok. Próféta vagy-e? És felele: nem vagyok.
Mondának azért neki: Kicsoda vagy tehát, hogy megtudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek: mit mondasz magad felől?
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában!"
(János evangéliuma, 1, 21-23)
Mi mindannyian, jelen Kiáltvány aláírói – a nagybányai és bányavidéki magyarság sorsa iránt felelős egyházfők, közéleti és civil szereplők, pedagógusok – aggódással követjük annak az önfeladó magatartásnak és közgondolkodásnak a terjedését, amely most már létében fenyegeti közösségünket.
A betegség – amelynek évtizedes tünetei: a vegyesházasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia – immár közösségünk legjobbjait is megfertőzte: ragályos kórként terjed értelmiségi köreinkben is.
1992-ben, húsz esztendővel ezelőtt, még több mint 25 ezer nagybányai vallotta magát magyarnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint már csak 14 ezer. Ez matematikailag is közel 50 százalékos fogyást jelent mindössze két évtized alatt. A kézzelfogható, megtapasztalható valóság azonban még ennél is ijesztőbb: még ezt a 14 ezer magyart sem találjuk sehol.
Rendezvényeken ugyanazokat az arcokat látjuk. Templomainkban alig köttetnek tiszta magyar házasságok, alig keresztelnek magyar gyermeket. Óvodáink többé-kevésbé megtelnek ugyan, de mire ezek a gyermekek első osztályba, középiskolába érnek, elszivárognak, eltűnnek valahol a repedező szülői öntudat és a román nyelvű oktatási rendszer hajszálerein. Gyermekeinknek inkább román anyanyelvű barátaik vannak. Társaságban idegen hangzású zenét hallgatnak, sokszor még egymás között, a családban sem használják anyanyelvüket s ebben nem egyszer mi, felnőttek vagyunk készséges cinkosok.
Hol vagytok nagybányai, bányavidéki magyarok?
A folyamatnak az értelmiségi szülők gyermekei is egyre gyakrabban esnek áldozatául. Félő, hogy az általuk mutatott negatív példa nyomán a következőkben minden eddiginél jobban felgyorsul az asszimiláció vidékünkön. Húsz éves felezési idővel számolva fél évszázad múltán már alig lesz magyar Nagybányán és a Bányavidéken.
De tiszta lehet-e vajon a lelkiismeretünk? Megtettünk-e vajon mindent a folyamat megállítása érdekében? Vagy magunknak sem valljuk be, de érveinkkel csak tehetetlenségünket álcázzuk, s magasra tartott kézzel valójában már rég megadtuk magunkat a Sorsnak?
Mi, akik ezt a Kiáltványt aláírtuk, úgy érezzük, nem mehetünk el a jelenség mellett szótlanul. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb gondolkodója, Kós Károly szellemét idézve kiáltjuk ismételten magunk is a jelszót: ébredjetek húszesztendős álmotokból! Nyissátok ki szemeiteket! Vegyétek észre a hibákat, tévedéseket! Elég a passzivitásból, a visszavonulásból, az önfeladásból! Építenünk kell!
A juhok, bár oktalan állatok, ha farkas fenyegeti a nyájat, magasra szegett szarvakkal veszik körbe bárányaikat az akol körül. Mi nem vagyunk oktalan állatok. S bár megfogyatkoztunk, még mindig többen vagyunk mint száz esztendővel ezelőtt. És sokkal többen vagyunk mint 4-500 esztendeje, amikor templomainkat, iskoláinkat, ezt a várost, így, ahogyan ma kinéz, elődeink megépítették. Ne hagyjuk elveszni! Ne hagyjuk el hűtlenül ezt az észak-erdélyi magyar várat, amelyben nagyszüleitek, dédszüleitek leélték életüket! Amelyben megszültek és felneveltek benneteket, és akár áldozatokat is hozva magyar embereknek neveltek benneteket, abban a reményben, hogy majd ük- és szépunokáik is magyarok lesznek. Nem kérünk tőletek sem többet! Ne szakítsatok múltatokkal, ne vessétek el magyarságotokat – ezt a szüleitek által reátok testált csodálatos örökséget…!
SZÜLŐK: ne engedjetek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának! Ne fosszátok meg őket az anyanyelvű oktatás lehetőségétől – mert ezzel a magyarnak maradás lehetőségét tagadjátok meg tőlük!
Nem kevesebb, hanem TÖBB az az ember, aki anyanyelvén tanul. Az idegen nyelvű iskola viszont idegen nyelvű baráti kört jelent, majd vegyes házasságokat. Minden „elengedett” gyermekkel egy magyar családot veszíthetünk el, egy több évszázados magyar közösségnek leszünk akaratlanul is könyörtelen felszámolói.
A rosszul értelmezett szabadság szellemében soha ne bízzátok gyermekeitekre a döntést. Ne feledjétek: ők még nem tudnak dönteni, a döntés mikéntjére nektek kell őket megtanítotok! Válasszatok számukra magyar iskolát, s ha gyermekeitek képességei többet kívánnak mint a helyi lehetőségek, jobbnál-jobb erdélyi magyar tanintézetek, kollégiumok várnak tárt kapukkal reájuk. Neveljétek legjobb tudásotok szerint magyarnak fiaitokat és lányaitokat, hogy majd unokáitok is magyarnak születhessenek!
FIATALOK: keressétek egymás társaságát! Keressetek magyar barátokat, magyar társakat! Igen, ez valamennyire zárkózott, önmagunk felé forduló életet jelent. De ne feledjétek: évszázadokon át ez a zárkózottság tartotta meg Erdély legértékesebb közösségeit! Útravalóul adjuk számotokra a törvényt: zárjatok ki magatokból minden idegent. Ne engedjetek közel a szívetekhez idegen nyelvet, idegen kultúrát, idegen barátot. Mert az idegen barátból könnyen lesz idegen szerető, s aki nem anyanyelvén vall először szerelmet, később nagy valószínűséggel választ az életre is más nemzet fiai közül társat magának. Ne áltassátok magatokat, hogy nektek ez így is menni fog. Nézzetek körül ismerőseitek között: vajon hány vegyesházasságból származtak magyar gyermekek, majd magyar unokák...?
Legyetek hűek szülőföldetekhez, a gyökerekhez, amelyek éltetnek benneteket! Olvassatok magyar könyveket, hallgassatok magyar zenét, ismerjétek a magyar történelmet! Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, mert ez tesz benneteket sajátossá, egyedivé, ez különböztet meg benneteket mindenki mástól ezen a világon!
PEDAGÓGUSOK, az ezer esztendős magyar oktatás legnemesebb örökségeinek hordozói: nagy elődeitekhez hasonlóan tekintsétek missziónak, végtelen áldozattal járó hivatásnak munkátokat! Tudjuk, ezer teher van rajtatok. De muszáj az ezeregyediket is vállaitokra venni, muszáj még többet felmutatnotok, sokkal többet mint többségi társaitok, mert iskoláink is sokkal jobbak kell legyenek, mint a többségi nemzeté! A ti munkátok nem hivatalnok-munka: nem ismerhet pihenést, sem munkaidőt! Egyetlen felsőbb hatalom állhat meg előttetek, s ez az önmagatokkal szembeni igényesség, a minőség követelménye!
Legyetek példaképek: pontosabbak a legpontosabbaknál, fegyelmezettebbek a legfegyelmezettebbeknél! Legyetek igényesek – legfőképpen önmagatokkal szemben! Egyetlen tanóra sem maradhat el. Egyetlen lehetőséget sem szabad kihagynotok, ami vonzóbbá, színvonalasabbá teheti iskolátokat. S egyetlen gyermek kezét sem szabad elengednetek – sőt keresnetek kell, meg kell fognotok a felétek nyújtott, vagy éppen tőletek elforduló, benneteket eltaszító gyermek- és felnőttkezeket.
Ne tanítani, hanem nevelni akarjatok! Ne szabadosságra, hanem a szabadsággal való élésre tanítsátok meg diákjaitokat! Legyetek befogadóak, nyitottak mindenre, ami érték, de alku nélkül elutasítóak a felszínesség, az értéktelenség iránt! S mert ennek a magyarságában megrendült, öntudatában meggyengült, idegenhez hajló liliomszál-ifjúságnak szüksége van a nemzeti nevelésre, hát legyetek magyarok legfőképpen és mindenekelőtt!
Legyetek tökéletesek – mert nincs más választásotok! Nem ellenetek, hanem értetek is szól a kiáltó szó!
Nem köthetünk kompromisszumot. Nincsen semmi „de”. Öntudatos, kemény, erős és dacos, minőségi magyarokká kell lennünk! Egymásért felelős magyarokká.
Jelen kiáltvány megfogalmazását sok-sok vívódás kísérte, hogy kimondjuk-e azt, amit mindenki tud, de senki sem akar beszélni róla. A haldokló előtt kíméletességből gyakran elhallgatják betegségét. Mi azonban bízunk abban, hogy bár betegek vagyunk, képesek vagyunk a gyógyulásra. Képesek vagyunk arra, hogy összeszedjük magunkat, hogy megerősödjünk.
Ehhez azonban akarni kell. Túl kell lépni a fájdalmakon, a magyarságunk vállalásával járó személyes és családi konfliktusokon. Nemet kell tudnunk mondani az idegen társnak, az idegen iskolának, az idegen közösség csábításának. Nemet kell tudnunk mondani a letargiának, a közömbösségnek, az igénytelenségnek.
S elvárjuk, sokszorosan elvárjuk értelmiségünktől – lelkipásztoroktól, pedagógusoktól, vállalkozóktól, közéletünk fáklyavívőitől –, hogy mindezekben, mint egykor a falusi tanító, vagy kántor, hitet és bátorságot adó, az összetartásban is irányt mutató, biztos kapaszkodók legyenek mindannyiunk számára.
A fentiek alapján mi, jelen Kiáltvány aláírói, elsőrangú feladatnak tekintve az anyanyelvű oktatás és nemzeti nevelés minőségi javítását, vonzerejének növelését, kezdeményezzük egy BÁNYAVIDÉKI CIVIL ISKOLASZÉK létrehozását.
Az Iskolaszék feladata, hogy mint közösségünk élő lelkiismerete és érdekeinek megfogalmazója, őrködjön az oktatás minőségén, hatást gyakoroljon a bányavidéki magyar oktatási intézményekre, tagozatokra és csoportokra, stratégiákat dolgozzon ki, biztosítsa a párbeszédet és információcserét, s oktatási intézményeinkkel együttműködve egységes irányt, vonzó szellemiséget és színvonalat szabjon és alkalmazzon. Az Iskolaszék tagjainak legitimitását a mögöttük álló társadalmi szervezetek, oktatási, egyházi vagy világi intézmények biztosítják.
Kós Károly szavaival búcsúzva: az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltunk hát, a cselekedni akaróknak, a kötelességtudóknak, az előrenézőknek. Mert az Élet nem vár, az Élet rohan.
S hinni akarjuk, hogy nem leszünk pusztában kiáltó szó csupán...
2012. május 31-én.
Eddigi aláírók:
VARGA KÁROLY
Nagybányai Református Egyházmegye
LIEB JÓZSEF
Szentháromság Római-katolikus Plébánia
BAK LÁSZLÓ
Nagybánya-óvárosi Református Gyülekezet
TASNÁDI ANDRÁS-ZSOLT
Nagybánya-újvárosi Református Gyülekezet
LUDESCHER ISTVÁN
Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Nagybánya központú területi szervezet
HUPKA FÉLIX
Erdélyi Magyar Néppárt Máramaros megyei szervezet
SZANISZLÓ JÓZSEF
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Máramaros megyei szervezet
VÁRADI ENIKŐ
Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület
VIDA NOÉMI
Németh László Alapítvány
NAGY-JENEI ZOLTÁN
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Máramaros megye, Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület
DÁVID LAJOS
Teleki Magyar Ház Társaság, EMKE
MARKÓ HAJNAL
Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, Nagybányai Táncház, Teleki Magyar Ház
APJOK NORBERT
Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács
PINTÉR ZSOLT
Virtuális Nagybánya Egyesület – Nagybánya.ro. Erdély.ma

Felráznák a nagybányai magyarságot
Megoszlik a nagybányai magyarok véleménye az Új kiáltó szó kapcsán: van, aki feltétel nélkül támogatja, azonban olyanok is akadnak, akikben ellenérzést váltott ki a nagybányai és bányavidéki civil, politikai élet képviselőinek, egyházfőknek, pedagógusoknak az ott élő magyarsághoz intézett felhívása. A múlt heti Szempont mellékletünkben megjelentetett kiáltvány a többségi román nemzetbe való beolvadás veszélyeire, a magyar oktatás elsorvadására, a magyarság asszimilációjára hívja fel a figyelmet.
A felhívás megírását az a tény szülte, hogy az egyik vegyes általános iskolában működő nagybányai magyar nyolcadikos osztálynak mintegy fele jövőtől már románul folytatná gimnáziumi tanulmányait. Ráadásul, mint ahogy kiderült, ezeknek a gyermekeknek a szülei jórészt magyar értelmiségiek, a nagybányai magyar élet húzóemberei, akik ezzel negatív példát állíthatnak – vélekednek a kiáltvány aláírói.
A kiáltványból kiderül, hogy 20 évvel ezelőtt még több mint 25 ezer nagybányai vallotta magát magyarnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint már csak 14 ezer, ami közel 50 százalékos csökkenést jelent. A kiáltvány megfogalmazói rámutatnak ugyanakkor arra is, hogy még ezt a 14 ezer magyart sem találják sehol, hiszen magyar rendezvényeken állandóan ugyanazokat az arcokat lehet látni.
A Kiáltó szó a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt üzen. Előbbieknek azt, hogy ne engedjenek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának, utóbbiaknak pedig azt üzeni, hogy ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyermekeket. A fiatalokat arra buzdítja, hogy magyar barátokat szerezzenek maguknak.
Iskolaszéket alapítanának
A kiáltvány aláírói egy Bányavidéki Civil Iskolaszék alapítását kezdeményezik, amely által tudatosítani lehetne, hogy az oktatás nem iskolai belügy, hanem az egész közösség gondja. Ugyanakkor ez a közösség élő lelkiismereteként a magyar oktatás gondjait orvosolná. A beolvadás megállításához szükség lenne az emberek felfogásának a gyökeres változására – vélik a kiáltvány aláírói.
Probléma-e a vegyes házasság?
A kiáltvány egyébként egyesekben ellenérzést váltott ki. Talán az a kijelentés okozta a legnagyobb felháborodást, amely az asszimiláció, a magyarság önfeladásának egyik fő okaként a vegyes házasságok egyre szélesebb körű terjedését tartja. Orzac Csilla például vegyes házasságban él, és mint a Krónikának elmondta, számára a Kiáltó szó nagyon sértő, hiszen az ő két gyermeke magyar iskolába jár, éltanulók, versenyekről is első díjjal térnek haza. Ráadásul – tette hozzá – ő és a román férje anyagilag is támogatják a nagybányai Németh László Gimnáziumot, és ahol csak teheti, mindenben segíti a magyar oktatást. A kiáltvány szerinte nagyon radikális hangvételű, és meglátásában el sem jut azokhoz, akiket érint. Orzac Csilla azt mondja, a megírására semmi szükség nem lett volna, ő inkább az összefogást sürgeti.
Egy másik szülő azt vallja, hogy az iskolaválasztás a család belső ügye, és senkinek sem tartoznak magyarázattal, ha éppen a román iskola mellett döntenek.
Egy neve elhallgatását kérő, szintén vegyes házasságban élő szülő szerint a kiáltvány egyenesen gyűlöletre buzdít. Elmondta, hogy a magyar iskolában tanuló gyermekét lerománozták, merthogy az édesapja román. Ő úgy látja, hogy ezt az írást a diákok fogják megsínyleni a legjobban. Elbeszélgettünk egy vegyesházasságból született diáklánnyal is, aki számára teljesen érthetetlen, hogyan lehet a vegyes házasságot „betegségnek” bélyegezni, mint ahogy az a kiáltványban megfogalmazódott. „Sokkal nagyobb gond az, amikor tiszta magyar szülők gyermeke román iskolába jár” – vélekedett a diáklány.
Vlaicu Zsuzsanna Máramaros megyei főtanfelügyelő-helyettes jónak látja az ilyen jellegű cikkek megjelenését, azonban arra int, hogy nagyon vigyázni kell a nyelvezettel, és nem szabad megsérteni és megbélyegezni senkit. „Ez egy interetnikus környezet, ahol fennáll a vegyes házasság veszélye. Én úgy gondolom, hogy azok a szülők, akik vegyes házasságuk ellenére magyar iskolába íratják gyermeküket, azokat értékelni kell, meg kell tartanunk magunk mellett, nem pedig elítélni amiatt, hogy annak idején román párt választottak” – vélekedett a főtanfelügyelő-helyettes, aki minden szülőt arra kér, hogy gondolja át döntését, és válassza a magyar iskolát.
A kiáltvány jelzi, hogy a magyar templomokban alig köttetnek tiszta magyar házasságok. „Nem kellene olyan nagyvonalúan kezelnünk a vegyes házasságok kérdését, szinte elfogadottá vált a mai világban, itt Nagybányán legalábbis, ha valakinek román párja van, merthogy attól kezdve, hogy egy gyerek magyar édesanyától születik, de román az édesapja, vagy fordítva, attól a pillanattól kezdve az a gyermek már román is. 50 százalékban maga döntheti el, hogy a későbbiekben a román vagy a magyar nemzet része akar lenni, hogy Petőfit akarja jobban szeretni vagy inkább Eminescut” – fogalmazott az Új kiáltó szó egyik kezdeményezője és aláírója, Dávid Lajos, aki immár tíz éve vezeti a nagybányai Teleki Magyar Házat.
Ő és a kiáltvány többi aláírója azt tapasztalta, hogy egyre inkább elharapódzik az a jelenség, amikor a magyar diákok egymás között románul beszélnek, a közösségi portálokon is román bejegyzéseket írnak, és idegen hangzású zenét hallgatnak. A már idézett diáklány azt állította, hogy attól ő még magyar marad, amiért éppen román vagy angol zenét szeret.
Identitászavar, identitásvesztés
Markó Hajnal, a Teleki Magyar Ház programszervezője szerint lelki merényletet követ el az a magyar szülő, aki gyermekét román vagy történetesen német nyelvű iskolába adja. „Sok gyermekkel dolgozom, és látom azt, hogy aki más iskolába jár, az már nem feltétlenül önmaga, olyan vegyes identitású lesz, olyan zavarodott lesz, igazából nem tudja, hova tartozik. Ha írni kell valamit magyarul, akkor szegény azt mondja, hogy én ezt nem tudom leírni, ha olvasni kell, akkor ugyanezzel a problémával szembesül, hogyha kicsit később netán még fogalmazni is kell, akkor még súlyosabbá válik a probléma, és a gyereket ezek mind magába fordítja, szúróssá teszi, és nem jók neki ezek a kudarcok. Egy magyar gyermek az óvodában tanulja meg a korának megfelelő mondókákat, játékokat, attól lesz gömbölyű az ő lelke. Az iskolában az első betűk ne legyenek idegenek számára, később úgyis megtanulja azokat is. Ez adja meg neki a többletet, és így tudni fogja, hogy hol van az ő helye a világban” – állítja Markó Hajnal.
Eközben Bak László nagybányai református lelkipásztor kérdésünkre arról beszélt, hogy a beolvadás Erdélyre és az egész Kárpát-medencére is jellemző. „Minden egyes nemzettest, ideértve a nagybányai románságot és magyarságot is, az öntudatvesztésnek és a minőségvesztésnek van kitéve, ami velejében érinti a család struktúráját, felépítését, de ugyanakkor a gyermekek személyiségfejlődését is befolyásolja.”
Nem támadás
Váradi Enikő, az Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület elnöke lapunk megkeresésre leszögezte, a cikk senki ellen nem irányult. „A magyar megmaradásunk, a magyar identitástudatunk megmaradása mellett száll síkra. Lehet, hogy egy-két szót kellett volna árnyaltabban fogalmazni, mindamellett, hogy sokan átnéztük, átolvastuk, minden aláíró elolvasta. Nem baj, hogy ezt megfogalmaztuk. Mindig az ilyen erősebb hangvételű cikkeknek van meg a kellő hatása, az, ami port kavar, amiről beszélnek. Valószínűnek tartom, hogyha árnyaltabban fogalmaztunk volna, mindenki szép csendesen rábólintott volna, és nem beszéltek volna róla, márpedig erről beszélni kell” – összegzett az egyesület elnöke.
Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)

Magyar oktatás közadakozásból Nagybányán
Közadakozásra szólította fel a nagybányai óvárosi református egyházközség a nagybányai és a bányavidéki magyarokat, hogy a hét évvel ezelőtt eléggé rossz állapotban visszaszolgáltatott egykori egyházi iskola épületét felújíthassák.
Költözik? Nagybányán egyesek összevonnák a magyar tagozatokat.
Ebben a tervek szerint helyet kapna az az 1–4. osztályos tagozat, amely jelenleg a cintermi vegyes iskolában működik. Ezenkívül egy óvodai csoportot, valamint bentlakást is kialakítanának benne. Nagybányán a Németh László Gimnáziumon kívül – ahol 5–8. és gimnáziumi osztályok vannak – összesen két vegyes iskolában működik 1–4., illetve 1–8. osztályos magyar tagozat. Ezenkívül több óvodában működnek magyar csoportok is. A tavalyi népszámlási adatok szerint a máramarosi megyeszékhelyen a lakosság mintegy 10 százaléka vallotta magát magyarnak, ez közel 14 ezer lakost jelent.
Az egykori nagybányai református iskola 1860-ban épült. Ebből tavaly költözött ki egy kisegítő iskola. Az épületen az elmúlt 60 évben semmit nem javítottak, annyira rossz állapotban kapta vissza az egyház, hogy az egyik épületszárnyat félig le kellett bontani. Eddig az egyházközségnek sikerült a külső javítások háromnegyed részét befejezni.
A beruházást a 2011-es évben a város egyházakat támogató csomagjából az összes reformátusra jutó pénzösszegből sikerült fedezni. Ezenkívül támogatást nyújtott a külső tatarozáshoz Béres István Máramaros megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma, valamint a nagybányai újvárosi református gyülekezet is besegített a munkálatok költségeinek a fedezésére – áll a közadakozásra felszólító levélben.
Ugyanakkor sikerült az épület pincéjét is rendbe tenni, amely kiváló étkezdének. Itt működött egyébként az államosításig az iskola étkezdéje – mesélte lapunknak Bak László, a nagybányai óvárosi református gyülekezet lelkipásztora, aki hozzátette, hogy a gyülekezet magára vállalja a teljes külső felújítást, valamint az udvar rendbetételét.
A belső felújítást adományokból, valamint pályázati pénzekből képzelné el. A teljes belső tatarozáshoz mintegy másfél millió lejre lenne szükség. Az épülettel együtt fel kell újítani a víz- és csatornarendszert, a mosdókat, a villanyszerelést, és a lépcsőket is rendbe kell tenni.
„Első lépésként elkészülne a földszintnek a javítása, amihez körülbelül 500 ezer lejre van szükség. Itt elindulhatna egy 1–4. osztály, esetleg óvodáscsoportok, és így építkezhetnénk tovább akár egy erős 1–8. iskola irányába, akár bentlakás kialakításának az irányába. Utóbbit az épület tetőterében is ki lehetne alakítani. Ez a jelenlegi Németh László Gimnázium, illetve az alsó tagozat tanítónőinek és tanári karának az együttműködésével történhetne meg. Az épület a nagybányai óvárosi református egyházközség tulajdonában marad, és mindaddig a magyar oktatást fogja szolgálni, amíg erre szükség lesz” – fogalmazott Bak László tiszteletes.
Nagy szükség van a bentlakásra
Jelenleg az iskolának 14 tanterme van, de az épületet akár bővíteni is lehetne. A Németh László Gimnázium vezetősége inkább elemi osztályt és bentlakást képzelne el ott. „Úgy láttuk jónak, hogy az 1–4. osztály esetleg legyen ott, az 5–8-at azonban ne bolygassuk, maradjanak itt. Ugyanis a tanáraink, akik az 5–8-ban tanítanak, azoknak a 9–12. osztályokban is vannak óráik, és az órarend szempontjából az eléggé megzavarná a dolgunkat.
A másik ötletünk az volt, hogy bentlakást alakítsunk ki az épületben, ezzel megoldódna ez a probléma is. Iskolánk diákságának az egyharmada vidékről jön, és a környező megyék, Szatmár vagy Szilágy megye elszippantják a diákjainkat, mivel jó és olcsó bentlakást tudnak biztosítani számukra” – nyilatkozta Czumbil Csaba, a Németh László Gimnázium igazgatója. Elmondta, jelenleg egy román iskola bentlakásában szállásolják el vidéki diákjaikat.
Elszigetelten ugyan, de olyanok is akadnak Nagybányán, akik szerint a visszaszolgáltatott református ingatlanban kellene, hogy működjön a város valamennyi magyar 1–8. osztálya. Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi 11-es számú, városszéli iskola magyar tagozata is beköltözne a városközponti épületbe. Úgy érvelnek az illetékesek, hogy az említett vegyes iskolában egyre inkább elsorvadni látszik a magyar tagozat, így előbb-utóbb fölszámolódik. Ezt az elképzelést azonban a többség nem támogatja, szerintük egy városszéli iskolában is szükség van magyar tagozatra.
Mindenki támogatására számítanak
Több nagybányai szülő már most érdeklődik az új iskola iránt. Az új iskolépületet azért tartják jónak, mert a történelmi központban van és így minden szülő számára elérhetőbb, mint a Németh László Gimnázium városszéli épülete. A gimnáziumban jelenleg 362 diák tanul, ehhez társulna még legalább 50 alsó tagozatos diák, akik az új épületben tanulnának. A gimnázium igazgatója szerint gondot jelentene az új épület fenntartása, ugyanis a fejkvóta rendszerben nem éri meg a gimnáziumnak több épületben működni.
„Ezt az épületet a kivitelezés nehézségei ellenére sem szabad hagyni, és a közösségnek, amennyire tudja, segítenie kell. Van egy számla, amelyre pénzadományt lehet utalni, de akár téglajegyet is lehet vásárolni, minden nagybányai lakos hozzájárulhat valamivel” – biztat Vlaicu Zsuzsanna Máramaros megyei főtanfelügyelő-helyettes, a Németh László Gimnázium korábbi igazgatója.
A munkálatok elkezdéséhez a nagybányai óvárosi református egyházközség minden nagybányai és innen elszármazott személy adakozására számít. Ennek érdekében külön számlát nyitott az egyházközség, és a gyülekezetnek hamarosan saját honlapja is lesz. Az egyházközség lelkésze reméli, hogy az adományok begyűjtésével idén őszre legalább az épület földszintje elkészülhet. Ilyen körülmények között idén ősszel még biztos nem, de remélhetőleg jövőre már újra magyar diákok népesíthetik be a műemlékként nyilvántartott iskolaépületet. Krónika (Kolozsvár)