"Kolozsváron két szobában hat ember: a Napsugár és a Szivárvány gyermeklap szerkesztősége. A két havonta megjelenő lap teljes szerkesztősége (a könyvelőséget, ügyintéző, valamint terjesztőosztályt is beleértve) összesen hat személy. Ha egy ember is hiányzik, elakad a munka. "Müller Katinak, aki az újság képszerkesztője, egyik illusztrátora és tördelője, két hónapja született meg az ötödik gyermeke - magyarázza Zsigmond Emese főszerkesztő. - Ezért elvittük a lakására a számítógépét, hazakapja a betördelendő szövegeket, és otthon dolgozik." Az óvodásoknak és első-másodikosoknak szóló Szivárvány a 23. évfolyamánál tart, a második-ötödikeseknek íródott Napsugár pedig a 47-nél. Az Asztalos István író által 1957-ben alapított Napsugárnak az évek során valóban tekintélyes volt a szerzőgárdája, így például Bajor Andor, Fodor Sándor, Méhes György, Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár és Kányádi Sándor. Az olvasótábor érezhetően megfogyatkozott az utóbbi években: míg a hőskorban a két lap példányszáma elérte a 70 ezret is, addig ma 42 ezret (20 ezer Napsugarat és 22 ezer Szivárványt) nyomtatnak ki havonta. A két kiadványnak még így is sikerül fenntartania önmagát. Csak a Csipike postája rovathoz érkezik húsz-harminc, gyerekkéz által megcímezett boríték; sokukat Fodor Sándor személyesen, külön levélben válaszolja meg. /Makkai Imola: Negyvenhat éves gyermekújság. = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./"

Megjelent a 80 éves Nagy Pál Tinta a Kisgöncölben. Karcolatok, anekdoták /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2003/ című kötete. Ezek az írások a közelmúlt irodalmi viszonyainak művek mögötti berkeibe nyújtanak némi bepillantást, vallotta a szerző. Írók, költők, művészek – Gagyi László, Tomcsa Sándor, Jancsó Elemér, Földes László, Szemlér Ferenc, Gellért Sándor, Bözödi György, Szőcs Kálmán, Bajor Andor és mások szerepelnek a könyvben. /(damján): Tinta a Kisgöncölben. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

Január 22-én Bukarestben, a Magyar Kulturális Központban ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. Az ünnepséget Beke Mihály, a központ igazgatója nyitotta meg. Az ismert színészházaspár, Anca Pandrea és Iurie Darie adott elő magyar költők műveiből. Ezt követte a kolozsvári fotóművész, Csomafáy Ferenc kiállítása. Beszédében Csomafáy Ferenc elmondta, hogy több évtizede gyűjti a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek képeit. A kiállításon olyan személyiségek képei tekinthetők meg, mint Bajor Andor, Kós Károly, Szász János, Csiha Kálmán, Márton Áron, Palocsay Zsigmond, Kányádi Sándor. /(Gáspár Hajnal): Szeletek a magyar kultúrából. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./

Az 1989-es fordulat után dr. Jakab Antal erdélyi megyéspüspök azonnal visszaállította, támogatta a szerény keretek között működő katolikus sajtót. Új hetilapot alapított, a Keresztény Szót. 1990. február 11-én jelent meg első száma Kolozsváron; főszerkesztője a katolikus író: Bajor Andor. Nemsokára megjelent a Vasárnap is. Magánkezdeményezés folytán 1998-ban megjelent a Krisztus Világossága lelkiségi havi folyóirat, a Bánságban a Vita Catolica Banatus havi, három nyelvű újság. Itt-ott helyi plébániai tudósítók is indultak. Ehhez képest például az anyaországban jelenleg 30 országos terjesztésű katolikus lap van. Erdélyben a lelkesedés is alábbhagyott. /Incze Dénes, a Krisztus Világossága főszerkesztője: A kommunikáció világnapjára. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 23./

Még az olyan nevek, mint Fodor Sándor, Mózes Attila, vagy Sántha Attila sem vonzották a Félsziget Fesztiválon szórakozni vágyó fiatalokat. Alig tucatnyian árválkodtak az EMIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) találkozón. A találkozón megjelent újságírók kérdezgettek, így Lokodi Imre (Erdélyi Riport), Parászka Boróka (A Hét) és Máthé Éva (Romániai Magyar Szó). Ha tudták volna, hogy az ifjú titán (Sántha Attila EMIL-elnök szerint egy új Bajor Andor), Székely Csaba íróparódiái hemzsegnek a trágárságoktól, akkor valószínűleg többen beugrottak volna egy kis röhigcsélésre. Sántha Attila szerint az EMIL politikailag teljesen egészséges, mert semleges, 140 tagja között mindenféle beállítottságú író megtalálható. Parászka Boróka, A Hét főszerkesztője azt feszegette, hogy sok kiadó, miután megszerzi Magyarországról a könyvek kiadásához szükséges támogatást, kihoz egy szerény, nagyon kis példányszámú kötetecskét, a többi pénzt meg „lenyúlja”. /(Máthé Éva): Félsziget Fesztivál – 2004. Írók, ti csak szövegeljetek! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./

Az eddigi legsikeresebb Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár zárult a hét végén. A látogatottsági mutatók mellett Káli Király István szervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a fiatalok érdeklődését is kiemelte. A Mentor öt, erre az alkalomra megjelent könyvét mutatta be, a Pallas–Akadémia a Műterem sorozatában megjelent kötetei mellett szépirodalmi jellegű és színházi témájú köteteit is hozta. Újdonsággal jelentkezett a Kriterion is, akárcsak az Impress, ahol a Népújság munkatársának, Bölöni Domokosnak A nevető gödör című kötetét adták ki erre az alkalomra. A Székelyföld folyóirat irodalmi délutánján a lap novemberi gyerekszámát, a Tündérkert című gyermekvers-antológiát, Bajor Andor Erdélyben kiadatlan két regénytöredékét, illetve a Bibliotheca Moldaviensis sorozat első négy kötetét mutatták be. A vásáron új kötetekkel vett részt a Polis Kiadó, akárcsak a Koinónia, amely elsősorban a fiatal íróknak, költőknek próbál teret biztosítani. Az Erdélyi Magyar Könyvklub most dobta piacra karácsonyi katalógusát. /Antal Erika: Könyvturkáló és luxuskötetek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./

Március 4-én Kolozsváron, az E-MIL és az EME közös szervezésében ismertették Bajor Andor: Az ezermester; A Valdemár-kódex, a Hargita Kiadó gondozásában megjelent regényeit. Dr. Egyed Ákos az EME képviseletében elmondta: szerencsésnek tartja a közös szervezést, hiszen már az EME alapítója, gróf Mikó Imre is nagy teret szánt az irodalomnak a szervezeten belül. /F. I.: Bajor Andorra emlékezve. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Makfalva pezsgő művelődési életével hosszú éveken át a Kis-Küküllő mente szellemi központjának számított. Színvonalas irodalmi estek, előadások, kiállítások, képzőművészeti táborok voltak. Azonban kiöregedett a régi „gárda”. Bármilyen rendezvény megszervezésére ma is a nyugdíjasokat kérik meg. A lakosság öregszik. Az összetartás is kisebb lett manapság – állapította meg Zsigmond Vencel polgármester. Anyagi segítség hiányában a falunapok megszervezése is nehézségekbe ütközik. Péterfi György, a helybeli Wesselényi Általános Iskola igazgatója rámutatott, az iskolai előadások nem hiányoznak, de a lendület mára megtört. Özvegy Fülöp Dénesné Suba Irén, akit férje nyomdokaiban ma is a művelődési élet lelkének tartanak, emlékezett a szép évek hangulatára. 1965-ben egyszerre jöttek tízen fiatal tanárok, felerészt helybeliek. Színjátszó kört szerveztek, együtt mentek kirándulni. 1968-tól kezdték szervezni az irodalmi színpadot. A kortárs erdélyi irodalom jeles képviselőit – Sütő András, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Huszár Sándor, Bajor Andor, Páll László, Horváth István – hívták meg Makfalvára. 1979-ben képzőművészeti tábort szerveztek, amely 1999-ben Nagy Pál tragikus halálának évfordulóján felvette a művész nevét. 1990-ben alapították meg a Wesselényi Művelődési Egyesületet (az első egyesületek között a megyében), amely a múzeum gondozását, a hagyományőrzést és a képzőművészeti táborok szervezését vállalta fel. 1999-ben háromszori nekifutás után az iskola felvette alapítója, Wesselényi Miklós nevét. 2000-ben avatták fel a községközpontban Dózsa György szobrát, Suba László alkotását. A társaság széthullott, mintha a társadalom is atomjaira bomlana. Nincs igény a hajdani művelődési életre – vélekedik Kiss Károly református lelkész. A hívek lélekszáma 1955-höz viszonyítva egyharmadára apadt (800 körül) a romáké viszont a 700 felé közeledik. Egyházi kórus nem működik. – A lelkész cserkészcsapatot szervezett. /Bodolai Gyöngyi: Megroppan a falvak gerince? = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./

Bajor Andorra emlékeztek január 25-én Kolozsváron irodalmi esten, az író halálának 15. évfordulója alkalmából. Az író özvegye hangsúlyozta: nem csupán az óriási műveltségű humoristára emlékeznek, hanem a Keresztény Szó alapító főszerkesztőjére is. Dr. Balázs Imre József egyetemi adjunktus beszélt Bajor irodalmi stílusáról, azt a fajta humort, amelyet az író sohasem parancsra, megrendelésre művelt. Az irodalmi esten Bajor Andor műveiből Hatházi András és dr. Jancsó Miklós színművészek olvastak fel. Kányádi Sándor felolvasta Bajor Andor kései elsiratása. Homéroszba kapaszkodva című, az író halálára született versét. /Köllő Katalin: Bajor Andorra emlékezve. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

Tizenöt éve hunyt el Bajor Andor /Nagyvárad, 1927. szept. 30. – Kolozsvár, 1991. jan. 25./ író. A másfél évtized elegendő lett volna arra, hogy megfeledkezzenek az íróról. Bajor esetében ez nem így történt. Távozta óta jó néhány kötet jelent meg írásaiból. A legfrissebb kiadvány a Kriterion Kiadónak köszönhető. Nagy Pál összeállításában és gondozásában Angyal Bandi illemtana címmel veheti kézbe az olvasó a kiváló humorista humoreszkjeit és paródiáit. Azokat az írásokat, amelyek 1959 és 1989 között a marosvásárhelyi képeslap, az Új Élet hasábjain láttak napvilágot. A lap egykori főszerkesztője, Sütő András írt hozzá előszót. /Angyal Bandi illemtana. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./

Vidéken ritkák az irodalmi találkozók, ezért jöttek sokan a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör erdőszentgyörgyi humoros délutánjára. Nagy Pál válogatásában jelent meg Bajor Andornak az egykori Új Élet című képes hetilapban megjelent írásait tartalmazó kötete (Angyal Bandi illemtana), amelyhez Sütő András írt előszót. Néhány példányához az olvasók ezúttal is hozzájuthattak. Székely-Benczédi Endre szatirikus politikai szakácskönyve nyomdakész állapotban van immár egy esztendeje. Szerencsések az erdőszentgyörgyiek, van egy Kovrig Magdolnájuk, aki a nevelésre, az oktatásra tette fel életét, akinek művelődésszervezői munkája nyomán élénk tevékenység zajlik a kisvárosban, ő vezeti a Bodor Péter Művelődési Egyesületet. Helyi lap jelenik meg havonta, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, amelyet a fiatal szerzőgárdával ugyancsak Kovrig Magdolna tanárnő szerkeszt. /Damján B. Sándor: Hej, Múzsa, légy mostan ihletett…” = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./

A Stockholmban élő Veress Zoltán író a napokban töltötte be hetvenedik évét. Fiatalon elbeszélésekkel kezdte, az ő könyve, a Menetirány volt a Forrás-sorozat első darabja, nemsokára Szeptember című nagy regényével jelentkezett, s tudománynépszerűsítő esszéket is írt, ismertté és népszerűvé viszont gyermekversei /a ma is olvasott Irgum-Burgum Benedek, a Tóbiás és Kelemen, a Jeromos, a kerge kos/ tették. A Napsugárnak indulásától vezető munkatársa volt Kányádi Sándorral, Bajor Andorral, Méhes Györggyel, Fodor Sándorral. Veress családostól Svédországba költözött, ahol nagy részt vállal a magyar irodalom népszerűsítéséből, Erdély kövei címmel évkönyvet is kiadnak. /(hadházi): Veress Zoltán hetvenéves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./ Veress Zoltán /sz. Kolozsvár, 1926. febr. 25./ 1952-től 1954-ig börtönben volt, 1956-ban beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, ahonnan 1958-ban kizárták, később levelező tagozaton fejezte be az egyetemet. 1986-ban költözött Svédországba.

A tizenöt éve elhunyt Bajor Andornak az Új Élet képes lapban 1959 és 1989 között megjelent, a humor jegyében fogant írásait gyűjtötte és szerkesztette kötetbe Nagy Pál irodalomkritikus Angyal Bandi illemtana /Kriterion Kiadó/ címmel. /Nagy Botond: A tüllrózsába rejtett bomba. Bajor Andor-könyvbemutató. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./

Nikolits Árpád, a Nagyváradról Budapestre települt író nagyobb lélegzetű, monografikus interjút készített: Kozmikus csendből. – Megőrzött vallomások a Holnap városából címmel, a Kecsmetion Pressnél százhat példányban megjelent kötetében a száz éve született Horváth Imrét és nejét, Margit nénit beszéltette. Emellett születésnapi üzenetekben mondta el véleményét, jókívánságát néhány, a költővel közeli kapcsolatban álló kortárs: Bajor Andor, Marosi Péter, Létay Lajos, Banner Zoltán. Nikolits beszéltette az interjúalanyokat. Óvatosan kérdezett, jelentéktelen epizódok kerülnek előtérbe. A kötetből nem tudhatja meg az utókor, hogy Horváth Imre miként vált a Petru Groza-i, Gheorghiu Dej-i kommunista diktatúra egyik kegyenc magyar költőjévé. Nem szembesít azzal a ténnyel, minek elismeréséül kapta a tizenötezer lejjel (egy komoly ház ára akkor!) járó állami díjat. Vajon hogyan jutott el beérett költőként, negyvenhét évesen a kulákság gúnyrajzáig, Sztálin dicsőítéséig? Az olvasó arra is kíváncsi lehet, a kisebbségbe nyomorított erdélyi magyarság létkérdései miért nem itatják át költészetét, miért nem foglalkoztatta – miként nagy kortársait, Kós Károlyt, Reményik Sándort – a nemzetsors? Arra sem derül fény, hogy 1971-ben miért nem írta alá a pártállam megbecsült költője a nagyváradi írók, festők, színészek petícióját, melyben egy, a Familiával párhuzamos magyar nyelvű irodalmi folyóirat megjelenését kérték a Központi Bizottságtól? /Pataki István: Költőarc félhomályban. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 9./

Január 27-én s Kolozsváron hatalmas gyereksereg ünnepelte a Napsugár gyermeklap ötvenéves születésnapját. A Napsugár 18 megye ötszáznál több településére jut el, húszezer példányban. Az előző napon 18 megye sok száz iskolájának udvarán gyűltek össze az 1–4 osztályos gyerekek és tanítóik. Zsigmond Emese, a lap jelenlegi főszerkesztője elmondta: szatmárnémeti tanítónők kezdeményezésére öt vándorbotot és emlékkönyveket indítottak útra Erdély-szerte. Kolozsváron az ünnepségen Zsigmond Emese emléklapot adott át a volt munkatársaknak – íróknak, költőknek, grafikusoknak – is. Cseh Áron édesapja, néhai Cseh Gusztáv grafikusművész helyett vehette át a többévtizedes Napsugár-tevékenységért járó dokumentumot. Jelen volt Bajor Andor és Bálint Tibor özvegye is. Murádin Jenő művészettörténész, hajdani főszerkesztő beszámolója után Zsigmond Emese részleteket olvasott fel Veress Zoltán, Méhes György, Kovács András Ferenc, Tar Károly leveleiből. Kolozsváron a Magyar Operában tartott műsor sikeres volt. /Köllő Katalin, Nagy-Hintós Diana: „Három véka jókívánság: áldjon meg az ég!” Születésnapi mulatság az ötvenéves Napsugár tiszteletére. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./

Bemutatták Kolozsváron Marosán Tamás Legyőztem az egészséget! /Grinta Kiadó, Kolozsvár című humoreszk-kötetét. Az utóbbi húsz-harminc év kultúrájában ritkaságnak számít a jó humorista – jelentette ki Bréda Ferenc, az est moderátora. Ezt a műfajt Bajor Andor, Sinkó Zoltán művelték régebben, most pedig Marosán Tamás első kötetével jelentkezett. Marosán Tamás 1996 és 1997 között a Mutáns című szatirikus lap társszerkesztője és kiadója volt. 1999 és 2006 között az Erdélyi Református Egyházkerület jogtanácsosa. A Kolozsvári Rádió Körhinta műsorának külső munkatársaként is dolgozik. /Varga Melinda: A humor fékpedálja az Angyalokban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

Szeptember 30-án lenne 80 éves Bajor Andor /Nagyvárad, 1927. szept. 30. – Kolozsvár, 1991. jan. 25./ humorista, „A szívünkben lakozó vidámság és a rosszat, a régit megemésztő nevetés nem luxuscikk, nem kivételesség, hanem olyan természetes valami, mint a levegő, vagy mindennapi kenyerünkben a só” – írta Bajor Andor. /Nyolcvan éves lenne Bajor Andor író, költő, humorista. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

Kettős évforduló szolgáltatott alkalmat az ünneplésre Kolozsváron a Központi Egyetemi Könyvtárban: Kelemen Lajos történész, levéltáros születésének 130., illetve Bajor Andor író, költő, humorista születésének 80. évfordulója alkalmából az intézmény kettős kiállítást szervezett. Tamás Kinga könyvtáros elmondta: fontosnak tartják a kolozsvári kulturális élet és hagyományok kiemelkedő személyiségeinek bemutatását. Dr. Sipos Gábor történész, levéltáros elevenítette fel Kelemen Lajos (1877-1963) alakját, aki személyesen is kapcsolódik a könyvtárhoz, hiszen ott kezdte pályáját. Nemesi családok és fontos intézmények bízták Kelemen Lajosra levéltári anyagukat. Bár ő maga nem tanított egyetemen, felolvasó körökön tartott értekezései, séták alatti idegenvezetései felértek egy-egy egyetemi előadással, kétkötetes tanulmánygyűjteménye /Művészettörténeti tanulmányok/ pedig hatalmas könyvsiker volt, és ma is használatos szakirodalom. Bajor Andor (1927-1991) életművét Balázs Imre József irodalomtörténész méltatta, kiemelve: olyan korban élt, amikor nem volt könnyű humoristának, parodistának lenni. Egy humortalan rendszer humoristája lett. /S. B. Á. : Kettős kiállítással Kelemen Lajos és Bajor Andor emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ Kelemen Lajos az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárosaként az eredetileg 40 ezer darabot számláló állományt milliós nagyságrendűre bővítette, így a levéltár Erdély múltjának igazi kincsestárává vált. /Szűknek bizonyult tárlók. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./

Október 14-én, vasárnap kezdődnek a szüreti napok Zilahon, és egész héten tartanak. Bemutatják a helyi Hepehupa művelődési folyóirat legfrissebb számait. Irodalmi kreativitás verseny lesz a zilahi középiskolák részére, Bajor Andorra emlékeznek születésének 80. évében, bemutatják Karácsonyi Károly világjáró könyvét az EMKE házban. Megnyílik Adorján Ilona képzőművész diákkori munkáinak kiállítása, lesz egyházművészeti kiállítás, továbbá megtartják a IV. Szilágyság-kutatás – „Egyház a Szilágyságban” – tudományos ülésszakot. /Zilah. Szüreti Napok. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

A Miska bácsi levelesládája rádióműsor dokumentumaiból válogatott budapesti kiállítás megnyitóján hangzottak el a Padisák Mihályt, az adás szerkesztőjét méltató, dicsérő szavak: Oly korban tette a dolgát nyelvért, a nemzetért, amikor nem volt divat nemzetben gondolkodni, a határon túli magyarokat emlegetni. Ezt az értékelést dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fogalmazta meg. Padisák Mihály, Miska bácsi valóban mindig nemzetben gondolkodott, nem csak magyarországi hallgatóihoz, a határon túliakhoz is szólt műsorával. 1952-től nyugdíjazásáig, 2001-ig volt a Kossuth Rádió munkatársa, riporterként, irodalmi szerkesztőként, műsorvezetőként dolgozott a gyermekrádiónál, 25 éven át – 1976-tól megszűnéséig – vezette a Miska bácsi levelesládája című páratlan sikerű ifjúsági adást. Hiánytalanul megőrizte, rendszerezte és most a múzeumnak adományozta a népszerű rádióműsor többnyire diákok és pedagógusok leveleiből álló anyagát. Ezek töredéke látható a kiállításon. Levelek a Kárpát-medence minden tájáról. A falon a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország térképén a kiállítás rendezői feltüntették valamennyi olyan helység nevét, ahonnan levelet kapott Miska bácsi. Hargita megye helyén alig férnek a falu- és városnevek, innen került ki a legtöbb levélíró. Miska bácsi Ezer szállal címmel könyvbe válogatta a levelek legjavát, így állt össze „az ezredforduló határon túli magyar fiatalságának hű tükre. ” A Hargita Népe korábban (2002. június 27-én) Tollpróba címmel már közölt egy összeállítást a könyvből. /Borbély László: Nemzetben gondolkodó Miska bácsi. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./ Emlékeztető: Tamás Gáspár Miklós a Heti Világgazdaság /HVG/ 2000. március 4-ei számában Mit fogunk hallgatni? címen megbélyegezte a Magyar Rádió közkedvelt gyermekműsorát, Miska bácsi levelesládáját. TGM szerint ez a műsor „az irredenta lelki pedofília hetenkénti orgiája”, „amelyet Miska bácsi levelesládája címmel sugároz az állam”. A műsor felelős szerkesztője, Padisák Mihály a hetilap március 18-ai számában válaszolt erre a minősítésre. A „Miska bácsi levelesládája”, gyermekek – köztük erdélyiek – ezreinek leveleit közölte, hírt adott életük eseményeiről. Tanácsot adott itthon és határon túl, segített az élet dolgaiban eligazodni, s olykor még olyan életpályát is elindítani, mint Kő Pál szobrászművészét, aki ezt ma is büszkén vállalja. A műsor szerkesztője Kolozsvárról átcsempészte Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Bajor Andor, Hervay Gizella gyermekírásait, s nem mint „romániai magyar írókat”, hanem mint magyar írók műveit közölte azokat. „Amennyiben TGM szóhasználatában a gyermekek szerető szolgálata „lelki pedofília”, s népünk anyanyelvének, hagyományainak őrzése „irredentizmus”, úgy én ezt szívből vállalom. ” – írta Padisák Mihály. /Kíméletlenül. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2000. ápr. 4./

Sorozatot indított útnak a nagyváradi Kiss Stúdió: Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál címmel elhunyt erdélyi írók, költők életét és munkásságát elevenítik fel a színpadon. A társulat november 27-én útjára indított sorozatának első „meghívottja” az 1991-ben elhunyt váradi író, Bajor Andor volt. Felolvasott írásai, az egybegyűlt emberek beszámolói és özvegye, Bajor Ella visszaemlékezései a váradi származású író, humorista életét és munkásságát elevenítették fel. Bajor Andor szatíráival többször kivívta a kommunista rezsim nemtetszését, egyes írásainak publikálását megtiltották. A jó hangulatú előadásnak folytatása is lesz. Bálint Tibor következik, majd Wass Albert és Páskándi Géza lesz a „vendég”. /Vásárhelyi-Nyemec Réka: Bajor, a váradi „vendég”. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

Családias hangulatban tartotta szokásos év végi ünnepségét a Napsugár gyermeklap szerkesztősége december 14-én Kolozsváron, a Fehér-templomban. Születésnapján köszöntötték a 80 esztendős Fodor Sándor írót, aki 51 éve, a lap indulása óta csaknem minden lapszámban közölt, valamint a 70 éves Murádin Jenő művészettörténészt, aki egy ideig a lap főszerkesztői tisztségét is betöltötte. Az ünnepeltek közé tartozik a szintén idén 70 éves Lászlóffy Aladár költő, aki nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ugyanakkor megemlékeztek a már elhunyt munkatársakról, Bálint Tiborról és Bajor Andorról. /(sbá): Születésnapi Napsugár-köszöntő. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

Tizennyolc évvel ezelőtt támadhatott újra életre Erdélyben a magyar nyelvű katolikus sajtó, a diktatúra idején nem jelenhetett meg katolikus lap. A kezdetet a Keresztény Szó jelentette, akkor hetilap formában, 1990. február 11-én jelent meg az első száma. Később azután a heti újság szerepét a Vasárnap vette át, míg a Keresztény Szó rangos katolikus kulturális folyóirattá nőtte ki magát. Ebben – időrendi sorrendben – meghatározó szerepe volt Bajor Andornak, Jakab Gábornak, Fodor Sándornak, Jakabffy Tamásnak és természetesen a jelenlegi szerkesztő gárdának. Az 1989-es politikai fordulatot követő esztendők folyamán mindmáig nem egy magyar nyelvű kiadvány szűnt meg, egyrészt anyagi okokból, másrészt személyes torzsalkodások miatt. Az évek folyamán a Keresztény Szót is fenyegette már a megszűnés veszélye. Azonban mindahányszor sikerült mind egyházi vezetőknek, mind a kiadóknak, áthidalni a nehézségeket. A Keresztény Szó idei első száma megújult külsővel látott napvilágot. Ebben hiánypótló felmérést és helyzetértékelést közölt a család helyzetéről a mai világban Benedek Ramóna, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum hitoktatója. A Keresztény Szó nyitott a felekezetközi párbeszédre, bemutatja a nagy világvallásokat is. Helyet kapott a lapban a Szatmár megyei Túrterebes református lelkipásztorának, Somfalvi Edit írása, „Kihívások a kisgyermekek lelkigondozásában” címen. Dr. Csucsuja István egyetemi professzor ismertette Gyárfás Elemérnek a kolozsvári piarista templom sorsával kapcsolatos, 1932-es római tárgyalásokon betöltött szerepét. A Keresztény Szó szerkesztőbizottsága: Bereczki Silvia, Bodó Márta (felelős szerkesztő), Farmati Anna, Gábor Csilla, Jitianu Liviu, Nóda Mózes, Ozsváth Judit (rovatvezető), Zamfir Korinna, valamennyien doktorátussal rendelkező, a fiatalabb nemzedékhez tartozó értelmiségiek. /Fodor György: Új arculattal jelentkezik a Keresztény Szó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

Székelykeresztúron a Zeyk Domokos Iskolaközpont iskolaheti rendezvényei közül egyik legjelentősebb volt a Bölöni Domokos íróval, a marosvásárhelyi Népújság napilap újságírójával, valamint Kedei Zoltán festőművésszel tartott találkozó. A beszélgetésen Bölöni Domokos Széles utcán jár a bánat /Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2007/ című, harminckét rövidprózai írást tartalmazó könyvét ismerhették meg a megjelentek. Bölöni Domokos Hullámok boldogsága című első könyve 1980-ban jelent meg, Bajor Andor és Szilágyi István írt hozzá ajánlást. 1995-ig még három kötete látott napvilágot, azután minden évben egy-egy rövidprózákat tartalmazó könyve. A vegyes lakosságú faluból, Szászdányánból származó Bölöni Domokos szeret terepre járni, ismeri a vidéki ember észjárását. Számára a szatíra az imádott műfaj. Eddig a rövidprózai írások mellett egy kisregényt is írt, de megjelent írásaiból össze lehetne válogatni egy nagy kötetre való, sziporkázó, vidám anyagot is. Bölöni Domokos vallja: „Megkeseredetten is kacagva írok”. Nincs jó véleménye a könyvkiadásról, úgy véli, e téren a kilencvenes évek végi partizánkodás még ma is tart. Olykor már visszatetsző, hogy bárki bármit kiadhat, ha pénze van hozzá. Elmondta, évente ír egy kis kötetre valót, amit a maga erejéből és jóindulatú barátai segítségével kiad. A másik meghívottja Kedei Zoltán, marosvásárhelyi festőművész volt, aki Székelykeresztúron járt középiskolába, és itt érettségizett. A találkozón bemutatták festményeinek reprodukcióit tartalmazó albumát. /László Miklós: Találkozás Bölöni Domokossal és Kedei Zoltánnal. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 24./

Abodi Nagy Béla festőművész, a kolozsvári képzőművészeti akadémia tanára, 2008. július 13-án tölti be kilencvenedik életévét. Művészeti tanulmányait Bukarestben, majd Szőnyi István tanítványaként, a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Öt évig a magyar honvédség katonája és orosz hadifogoly. 1949-1983 között a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola tanára, tanszékvezető. Festészete európai, egyetemes léptékű és érvényességű, modern, kísérletező, a képi műfajokat átívelő. Munkássága megismerhető a Bajor Andor által írott, a Kriterion Könyvkiadó által 1986-ban kiadott kötet, a 2004-es, a Kolozsvári Erdélyi Szépművészeti Múzeumban (Bánffy-palota) rendezett gyűjteményes kiállításának katalógusa segítségével. Portréfilmét – A jövő fénye – többször levetítette a Duna Televízió. Weblapja: www.abodi.hu. A művész 2008-tól Budapesten él. /Abodi 90 éves! = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./

Abodi Nagy Béla festőművész most 90 éves. Az idős művész gyermekeihez költözött Budapestre. Továbbra is tagja és tiszteletbeli elnöke a Barabás Miklós Céhnek, amely 1994-es újraalakulását éppen neki, valamint művésztársának és barátjának Kós Andrásnak köszönheti. Monográfiaírója, Bajor Andor könyvében olvasható: „Ha műveinek lényegi párlatát, összefoglalását, álombeli újjáalkotását – fantom képét – akarom adni, akkor: egy tartásnak, egy fejtartásnak, magatartásnak a festője. Emelkedő, eget tartó vagy eget kérő alakoké, feltörő formáké, magasba lendülő idomoké, fennebb igyekvő súlypontoké. Moccanásoké, mozdulatoké. ”Abodi Nagy Béla életműve szerves része a 20. századi erdélyi, tágabb vonatkozásban pedig európai képzőművészetnek. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető tanára volt. Életműve mintapéldája az emberközpontú, humanista festészetnek. Abodi Nagy Béla 2004-es, művészeti múzembeli, munkásságában példátlanul nagyszabású gyűjteményes kiállításával valójában elbúcsúzott Kolozsvártól. /Németh Júlia: „Egy az igazak közül” = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

A Kriterion Könyvkiadó néhány esztendeje új könyvsorozatot indított 111 vers a szerelemről címmel, erdélyi magyar költők szerelmes verseiből. Hasonló kiállításban következtek az antológiák, városok: Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad ihlette költeményekből, jött a Székelyföld ihlette versek gyűjteménye, a nő költők antológiája, a 101 vers az elődökről. A népszerű sorozat nyolcadik darabja a 111 versparódia Katona Éva válogatásában, Benczédi Sándor szobraival, Szőcs István előszavával. A könyv középpontjában Bajor Andor áll, aki még az ötvenes évek elején kezdte el szellemes és vitriolos paródiáit. Nem szerepelnek a kötetben Szilágyi Domokos legjobb, Gellért Sándor-, Székely János-, Méliusz József-, Szemlér Ferenc-paródiái. /(hadházi): Paródia és irodalom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./

Különös ez a kétkötetes antológia /Közép-Európa vándora – Korunk-dosszié (1957–2007). Válogatás a Korunk öt évtizedének írásaiból I–II. kötet. Komp-Press, Kolozsvár, 2007/, látszólag ötven évet pillanthat át az, aki kézbe veszi, valójában jóval többet. Kántor Lajosnak, a válogatás összeállítójának előszava és Visky András verse, a Songs of Passage után esszék és tanulmányok következnek – ez a Korunk fő műfaja – Tordai Zádortól Selye Jánosig, Molnár Gusztávtól Cs. Szabó Lászlóig sok szerző szerepel benne. A kolozsvári folyóiratban jelent meg többek között Szilágyi Domokos nagy poémája, a Bartók Amerikában 1970-ben és Bajor Andor karcolata, a Nem értem a kurdokat 1991-ben. /Demény Péter: A szellem patinás kávéháza. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./