Az identitás definíció nélküli evidencia – fogalmazhatták meg a következtetést a július 10-én zárult IV. Torockói Diáktáborban, amely az Identitás, nemzet, etnopolitika a 21. században címen zajlott. A több mint 20 politológia és újságíró szakos hallgató részvételével a Politeia – Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület és a Kolozsvári Magyar Politológushallgatók Társasága (KoMPoT) által szervezett nyári egyetem négy napja alatt előadást tartottak hazai és magyarországi meghívottak. Bodó Barna politológus, a tábor „atyja” az identitásról mint önmegvalósítási programról beszélt, majd azt a kérdést is feltette hallgatóságának, hogy mikor válik a politika etnobiznisszé. Gabriel Badescu, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem politológia karának tanszékvezetője szerint az interetnikus kapcsolatok vesztettek látványosságukból és mélységükből Európában, ugyanakkor az etnikai környezet befolyásolja a politikai szerepvállalást. Egy nemrég elvégzett felmérés eredményeit ismertetve elmondta, hogy a románok nem tesznek különbséget erdélyi és magyarországi magyar között. Ezzel szemben egy magyarországi felmérés adataiból kiderül, hogy az ottani magyarok igenis megkülönböztetik magukat a határon túliaktól. Amint azt Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója kifejtette, a magyar–magyar párbeszéd elakadt, aminek több oka is van. A Trianon utáni magyar közösségek és az országhatáron belül maradt magyarok egyre kevesebbet tudnak egymásról, ami az oktatás hiányosságára is visszavezethető, illetve az, hogy ma sem Bukarest, sem Budapest nem tud viszonyulni az erdélyi magyarokhoz. Jövőre a közéleti etika lesz a torockói diáktábor témája – jelezte Bodó Barna. /Soó Éva: Torockói Diáktábor: identitás és etnopolitika. = Krónika (Kolozsvár), júl. 11./

Magyarok Európa közepén
Fiatal politológusok tanácskoztak a kincses városban
Kolozsvárott szervezték meg idén november 11-14. között a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciáját, amelynek központi témája a magyar érdekérvényesítés Európa közepén, az integráció, a stratégiai partnerségek és a határon túli magyarok függvényében. A rendezvényt első alkalommal szervezik teljességében Magyarország határain kívül.
A konferencia nyitónapján, csütörtökön Prőhle Gergely, a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkára vázolta a jövő évi magyar EU-elnökség prioritásait, bemutatva azokat az irányvonalakat, amelyek mentén érvényesíteni lehet a magyar érdekeket. A nap második előadásán Bakk Miklós, Szász Alpár Zoltán és Bodó Barna politológusok, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, illetve a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának oktatói az erdélyi magyar közösségépítés történetét és modelljeit ismertették.
Pénteken a magyar-román viszony román szempontból való áttekintésére került sor: Gabriel Badescu és Gabriel Andreescu politológusok, valamint Ovidiu Pecican történész elemezték a román fél államközi és kisebbségi politikáját. Délután ugyanezt a partnerséget magyar szempontból értelmezte Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő (RMDSZ) és Horváth István szociológus.
Az előadáson Horváth István bemutatta a két állam, Magyarország és Románia viszonyát a rendszerváltás utáni első évtizedben, míg Füzes Oszkár a jelenlegi állapotot és a két ország irányvonalait ismertette.
Sógor Csaba EP-képviselő európai vonatkozásban beszélt a magyar-román partnerségről. Véleménye szerint az Európai Unióban, amely egy egységes Európára törekszik, nem elegendő, ha csupán a szomszéd országokkal találjuk meg a közös irányvonalakat, hanem a többi tagállammal is együtt kell működni. Az egyes országoknak hasonló problémákkal kell szembenézniük mezőgazdasági, környezetvédelmi, energiahatékonysági, szociális vagy éppen kisebbségvédelmi kérdésekben. Példaként említette a Duna stratégiát, amelynek a kidolgozásához a Duna menti országok zökkenőmentes együttműködésére van szükség, valamint szót ejtett arról is, hogy kisebbségi kérdésekben akár a lengyelek is partnereink lehetnének.
Sógor Csaba szerint bár Románia a maga sajátos történelmi, politikai és gazdasági fejlődése következtében lemaradt a nyugattól, nem lehetetlen az ország felzárkózása. "Tanulnunk kell a hibáinkból és gyakorolnunk kell a nyugaton bevált példákat. Mindehhez a jó partnerségi kapcsolatok is segítséget nyújthatnak" – véli a képviselő.
Sógor Csaba előadása során hangsúlyozta: csak akkor lehet erős magyar-román partnerséget kialakítani, ha mind a határon túl, mind Erdélyben megvalósul egy erős magyar-magyar együttműködés is".
Vasárnap Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a magyar állam nemzetpolitikai koncepcióját mutatta be, majd Kovács Péter (RMDSZ), Orbán Balázs (MPP) és Gergely Balázs (EMNT) vitázott az erdélyi magyar politikai képviseletről, végül pedig a nemzeti érdek és európai identitás összefüggéseiről beszélgetett Egyed Péter, Salat Levente és Demeter Attila. Népújság (Marosvásárhely)

Történelemhamisítás Tőkés körül
Kelemen, Szijjártó, román történészek egyöntetűen mondják 
Rég látott összefogás alakult ki Tőkés László, az 1989-es forradalom kirobbantója mellett: az még csak-csak elképzelhető volt, hogy a magyar kormány és az EMNP kiáll a román állami érdemrendjétől megfosztott volt püspök mellett, ám kevesen várták, hogy ugyanezt teszi az RMDSZ és román véleményformálók is.
Miután Klaus Johannis államfő bejelentette: megfosztja Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatától, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ezt a gesztust elfogadhatatlannak minősítette. „26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni” – írta a közösségi oldalon az RMDSZ elnöke, akit 2000-ben a Románia Csillaga érdemrend parancsnoki fokozatával tüntettek ki.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter csalódást keltő döntésnek nevezte a kitüntetés visszavonását, ami szerinte „európai mércével is nehezen mérhető”. A külügyminiszter kiemelte: Tőkés László elévülhetetlen érdemeket szerzett Románia közelmúltbeli történelmében. Vladimir Tismăneanu politológus, az egykori Szabad Európa Rádió egyik legfőbb hangja így fogalmazott: „Johannis neve egyszer sem szerepel a romániai kommunista diktatúrát tanulmányozó elnöki különbizottság jelentésében, míg Tőkést három helyen is említik az ellenállók között. Legalább emiatt – mondjuk történelmi szemérmességből – tartózkodhatott volna ettől a kínos gesztustól”.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás elleni közvetlen támadásnak, az 1989-ben utcára vonult tüntetők arculcsapásának tartja a történteket. Gabriel Bădescu, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara Politikatudományi Intézetének vezetője a Transindex kérdésére arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar etnikum képviselői az összlakossághoz viszonyított arányaikat tekintve alulreprezentáltak a kitüntetettek listáján. A legmagasabb fokozatot körükben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kapta, de ő is csak a 4. fokozatot. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mi a baj Tőkés Lászlóval?
Mint köztudott, Klaus Johannis államelnök visszavonta Tőkés László Románia Csillaga elnevezésű állami kitüntetését. Az érintett találóan mutatott rá, hogy ugyanazért büntetik most, amikor állítólag szólásszabadság van, mint anno a Ceauşescu-rendszerben: ki meri mondani a politikai hatalom propagandájától eltérő véleményét.
Emlékezetes, hogy a kitüntetésvisszavonás méltatlan, abszurd és igazságtalan hercehurcája azután indult el, hogy Tőkés László fel merte vetni azt a gondolatot, hogy Magyarországnak Ausztria és a dél-tiroli német közösség mintájára védhatalmi státust kellene vállalnia az erdélyi magyarság felett. E követelés egyébként az autonómiaprogrammal és a magyar állampolgárság kiterjesztésével együtt része volt a nemzeti radikálisnak nevezett, valójában „mindössze” távlatokban, autonóm magyar jövőben gondolkodó RMDSZ-en belüli politikai tábor célkitűzésrendszerének. A különbség csak annyi, hogy míg az autonómiát 1992. október 25-én, a külhoni magyar állampolgárság célkitűzését pedig 2000 őszén felvállalta a hivatalos RMDSZ-politika, a védhatalmi státust nem.
Végső soron mi a baja a román államhatalomnak Tőkés Lászlóval? A válasz egyszerű. Tőkés László püspökké választása után nem elégedett meg az egyházi szolgálattal, hanem általános jellegű közösségi érdekvédő szerepet akart vállalni. Kitölteni azt a mozgásteret, amit a történelem számára biztosított. Elment a falig, s pont annyira semmibe vette a kockázatokat, saját egyéni érdekmegfontolásait, mint a „Kárpátok géniuszának” uralma alatt. Valójában ugyanazt tette, mint évekkel korábban, 1989 előtt.
Akkor arra volt lehetőség, hogy táncházat, közösséget szervezzen, maga köré gyűjtse az ifjúságot, a nemzeti gondolkodást, a magyar ökuménét hirdesse, 1989 után viszont lehetőség nyílt arra is, hogy a közösség sorsát leghatékonyabban és legmélyrehatóbban befolyásoló társadalmi dimenzióban, a politikában is részt vegyen. Hivatástudattól, nemzeti elkötelezettségtől vezérelve élére állt az erdélyi magyar szabadságtörekvéseknek az RMDSZ-en belül, fittyet hányt a farizeus, képmutató, szemforgató érdekemberek érvelésére, akik nagyon is jól megfontoltan igyekeztek őt a politikától távol tartani. Az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként 1992 végéig közvetíteni próbált a két tábor között, vélhetően abból kiindulva, amit a bukaresti paktumozgatók, a tájba simulók magukról állítanak mindmáig, hogy ők is ugyanazt akarják, csak más úton, más eszközökkel. 1992 nyarán, a Hargita megyei listahamisítás idején viszont bebizonyosodott, hogy nem erről van szó. Midőn a román hatalom nemzetstratégiáját kiszolgáló politikusok kimaradtak a szabályszerű választmányi döntések során a képviselői és szenátori listákról, Domokos Géza és emberei átgyalogoltak írott és íratlan normákon, fittyet hánytak az alapszabályzatra, a demokrácia előírásaira. Megalakították a „Hargita megyei RMDSZ-t”, amely azóta sem létezik, csak arra volt jó, hogy formális legitimitást biztosítson az elnöki jóváhagyással szervezett helyi puccsnak, melynek során a román hatalom ízlésének megfelelő listát állítottak össze. Világossá vált, hogy itt nem a magyar ügy és a demokrácia különböző megközelítéséről van szó, hanem egyik oldalon azok állnak, akik Bukaresttől a minél nagyobb távolságot tartják célszerűnek és önálló erdélyi jövőben gondolkodnak, a másik oldalon pedig egy vegyes társaság, melyben ott vannak a kommunista rendszerrel kiegyezett korábbi „hivatalos magyarok”, akik el sem tudják képzelni életüket a román elit szolgálata nélkül, vagy az új rendszerben egyéni karrierlehetőséget látó tiszta múltúak, akiknek többségét nem a közösségszolgálat eszméje fűtötte, hanem az érvényesülési vágy.
Ezek után állt Tőkés László az autonomisták élére, s harcolt minden presztízsét és tekintélyét latba vetve 1992. október 24-én és 25-én a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásáért. Sikerrel.
Az autonómiagondolat előmozdítójának szerepét mindmáig vállalja. Ha kellett, gazdagon adatolt tanulmányokban leplezte le a neptuni tárgyalássorozat taktikailag és stratégiailag egyaránt önsorsrontó mivoltát, politológusokat és jogászokat megszégyenítő feszes logikával megírt tárcákban lépett fel a magyar érdekek félreseprésével megkötött magyar–román alapszerződés ellen. Figyelmeztetett arra, hogy meg kell kérni a kormányzati szerepvállalás árát, különben esélyünk nem lesz előrébb lépni az autonómia ügyében, az RMDSZ-politika kisiklása után fórummozgalmat szervezett a pályakorrekció érdekében, figyelmeztetett az RMDSZ által sikerként kommunikált etnodiszkriminatív tanügyi törvény magyarellenes élére. Majd miután az RMDSZ ad acta tette az erdélyi magyar parlament nagyszabású, 1993-ban megfogalmazott vízióját, az autonomista erők összefogásával külön szervezet alapításába fogott 2003 februárjában. Amikor az autonomisták pártja, az MPP saját elnökének foglyává vált és belső visszaélései már az RMDSZ mindennapi gyakorlatát is megszégyenítették, védnökséget vállalt egy új, a belső demokráciát és a nemzeti érdeket egyaránt képviselő párt felett. Mindeközben kőkemény konoksággal mutatott rá azokra a jelenségekre, melyek a magyar jövőt veszélyeztették.
Ez a baj Tőkés Lászlóval. Hogy nem vállalta a csendes mamelukszerepet, hanem szemébe merte mondani a mindenkori hatalmasoknak az igazságot. Vagy ahogy a szállóigévé vált mondás tartja róla: „sosincs igaza, mindig csak igaza volt.”
Johannis ezzel a gesztusával öngólt lőtt. Hogy mekkorát, azt az is mutatja, hogy olyan meghatározó román értelmiségi, mint Vladimir Tismăneanu is élesen bírálta lépését, rámutatva arra, hogy a történelemhamisításon túl is fonák helyzet, hogy Johannis – akiről nem tudni, mit csinált 1989 előtt – Tőkés Lászlótól megvon egy kitüntetést, aki viszont helytállásával hozzájárult ahhoz, hogy Temesvár megmenthesse a románok becsületét és büszkeségét. Nem véletlen, hogy e lépés ellen tiltakozók között harcostársain és független gondolkodású román értelmiségieken –  Florina Vaipan, Gabriel Bădescu, Marius Ghizelan – kívül ott találjuk politikai ellenfeleit is, legyen szó az egykori SZDSZ prominensről, Tamás Gáspár Miklósról, az RMDSZ elnökéről, Kelemen Hunorról vagy éppenséggel a fő ellenlábas Markó Béláról.
Hatalmas öngól volt ez a román hatalom részéről, mert nincs olyan ép morális érzékkel megáldott ember, aki a tények ismeretében e kérdésben ne Tőkés Lászlónak adna igazat, aki ne látná, hogy ebben a visszataszító hatalmi manőverben ki hol áll, hogy a kitüntetésétől megfosztott hős a történet erkölcsi győztese.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)