Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Baczó Tünde
16 tétel
2011. március 30.
Leonce és Léna mozgásban
Nagyvárad – Mozgásszínházi előadás bemutatójára készül a Szigligeti Társulat: Georg Büchner Leonce és Léna című darabját Baczó Tünde rendező-koreográfus vitte színre, az előadás zenéjét Cári Tibor szerezte.
A bemutatóra április 2-án, szombaton 19 órától kerül sor a Szabadság Moziban (Fekete Sas-palota, bejárat a passzázs alatt). A főbb szerepekben Kardos M. Róbert, Varga Balázs, Ababi Csilla, Dimény Levente és Tóth Tünde látható, továbbá Szotyori József, Gajai Ágnes, Csatlós Lóránt, Kocsis Gyula, Tóth Albert Bálint és meghívottként a Nagyvárad Táncegyüttes két tagja, Györffi Katalin és Kerekes Dalma. Az előadásra nem érvényesek a bérletek, jegyeket a színház pénztárában lehet váltani keddtől szombatig 10-13 és 17-19 óra között.
Az alkotókról
Baczó Tünde táncos, koreográfus, rendező 2008-ban végzett a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filművészeti Egyetem előadóművészet-koreográfia szakán, majd 2010-ben magiszteri fokozatot szerzett ugyanott. Jelenleg a constanţai Ovidius Művészeti Egyetem tanára. Számos előadásban közreműködött koreográfusként olyan rendezők mellett, mint Victor Ioan Frunză, Sorin Militaru, Szabó K. István. Az egyetemi munkái mellett a Csíki Játékszín Átváltozás című előadását rendezte és a koreográfia is az ő nevéhez fűződik. Több rövidfilm elkészítésében is közreműködött koreográfusként.
Cári Tibor zeneszerző, zongorista Székelyudvarhelyen született. A Temesvári Nyugati Egyetem zene szakán végzett. Az egyetemi évei alatt már saját zenéjét játszotta különböző eseményeken, majd a temesvári magyar színház közönsége előtt is bemutatkozott, előbb zongoristaként, majd zeneszerzőként. Azóta több mint negyven színházi előadáshoz, filmhez, reklámhoz írt zenét. A színház zenéje elnevezésű koncertsorozat keretében népszerűsíti a színházi zenét, saját szerzeményeivel. erdon.ro
2013. április 17.
Új kulturális fesztivál Váradon
A Holnap után című, hagyományteremtőnek szánt kulturális fesztivál keretében mutatja be új előadását a Nagyvárad Táncegyüttes. A váradi Szigligeti Színház saját szervezésű fesztiválja április 18-án kezdődik és 21-éig, vasárnapig tart, a táncegyüttes produkcióját a budapesti Novák Péter rendezi.
Előadás „protestdalokra”
A Nagyvárad Táncegyüttes idei második nagyszínpadi előadása a Nagyvárosi bujdosók címet viseli, és Kiss Ferenc azonos című zenei albumán alapul, amelyet maga a játékmester, Novák Péter választott – hangzott el a színház tegnapi sajtótájékoztatóján. A tematikus album 1999-ben jelent meg, és mostanáig nem kapott teljes színpadi feldolgozást. Novák Péter elmondta: a dalok nagy feltűnést keltettek megjelenésükkor, hiszen folkos hangzásukkal, a népdalok virágnyelvét felhasználva igazi protestdalokká váltak, amelyeknek témája egyre érvényesebb. „Az album a modern világban tapasztalható értékvesztésről és az ezzel kapcsolatos drámákról, az emberek közötti kulturális szakadékokról szól, és erre a saját identitás megtalálását, elfogadását adja válaszként” – fejtette ki. Meglátása szerint ugyanis csak úgy lehetünk befogadók, ha ismerjük magunkat és a másikat is, így empatikusan viszonyulunk azokhoz, akik nem olyanok, mint mi. Novák azért ragaszkodik a játékmester megnevezéshez a „rendező” helyett, mert úgy látja, egy táncelőadásban a koreográfusnak épp akkora, ha nem nagyobb, szerepe van, mint a rendezőnek. Koreográfus pedig négy is dolgozott ezen az előadáson, egy autentikus néptáncban járatos és három kortárs táncos. Orza Călin, Baczó Tünde, Bordás Attila és Polgár Emília mind saját hangjukat, stílusukat adták az előadáshoz, amely Novák Péter szerint a táncosok számára is izgalmas kihívást jelentett, hiszen egytől egyig nyitottnak mutatkoztak az újdonságokra, holott az együttes eredetileg néptánckarként alakult. A produkciót egyébként 1,5 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Hagyományteremtő fesztivál
A Holnap után elnevezésű, először megrendezendő fesztivál a Holnap Irodalmi Társaság nemzedékét követő korok nagyváradi kötődésű, művelődés és kultúra szempontjából kiemelkedően jelentős személyiségeit mutatja be, és a tervek szerint évente szerveznék meg. Az első fesztivál csütörtökön délután ötkor kezdődik Boka László irodalomtörténész előadásával, a színház páholyelőcsarnokában. Este héttől a városi művelődési házban (volt Arlus) kerül sor Gáspárik Attila színművész Emőd Tamás-estjére, amelyet egyfajta irodalmi stand-up comedyként határoznak meg a szervezők. Péntek este Novák Péterrel, Kiss Ferenccel és Dimény Leventével, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójával vehet részt kerekasztal-beszélgetésen a közönség, amelyet 19 órától a Nagyvárosi bujdosók bemutatója követ a nagyszínpadon. Novák Péter egyébként azt ígéri, a diákbérletes előadások után szívesen marad még beszélgetni az érdeklődő fiatalokkal. Szombaton délután Lászlóffy Zsolt Váradon élő zeneszerző tart interaktív mesterkurzust a színház páholyelőcsarnokában, majd a váradi származású Horváth Károly zeneszerzővel beszélget ugyanott Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója. Este a barátok templomában koncertezik a Varadinum Vonósnégyes, ezután a színházban kerül sor Horváth Károly és vendégei Tűzbeszéd című koncertjére, amelynek díszvendége Bereményi Géza Kossuth-díjas író és rendező. A fesztivál zárónapján, vasárnap Darvay Nagy Adrienne színháztörténész beszélget az idén 60. életévét betöltő, nagyváradi születésű Cseke Péter színművésszel, a kecskeméti Katona József Színház igazgatójával. A kecskemétiek aznap este Páratlan páros című előadásukat mutatják be a váradi közönségnek.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár).
2013. szeptember 5.
Újra beindul a színészképzés Nagyváradon
Októberben indul a nagyváradi Szigligeti Színház legújabb programja, a Szigligeti Tanoda, amelyre szeptember 9-től lehet jelentkezni. A színitanoda részleteiről a két alapítótaggal id. Kovács Levente rendezővel és Hajdú Géza színművésszel beszélgettünk.
A Szigligeti Tanoda (SZITA) ötletéről Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója beszélt. „Az első évaddal kezdődően a Szigligeti Színház beindította a ma már sikeresnek mondható iskolaprogramot, közvetlenül ezután pedig egy önkéntesi programot is. Gyakori vendégünk, id. Kovács Levente tanár úr ezt látva felvetette az ötletet, hogy indítsunk el egy amatőr színészképzést Váradon. Az ötletet nagyon jónak tartom, és nem véletlenül bízom a sikerében, hiszen Várad színházi történelmében nem ismeretlenek az ilyen jellegű színitanodák. Például Hajdú Géza színművész, aki a tanodát működtető Szigligeti Tanoda Egyesület egyik alapítója, annak idején a Kortárs Színpad munkálatait is irányította. Remélem, hogy ennek a szellemiségét valamilyen formában sikerül még az alapoktól beépíteni a tanodába”. A tanoda ötletét felvető id. Kovács Levente hozzáfűzte, hogy „már 1996-ban egyszeri alkalommal indítottunk egy kétéves képzést, ebből öt színészt is nyertünk. Váradon van a fiatalságban egy színház iránti érdeklődés, amit a Színház az iskolában, iskola a színházban program nagyon felerősített. Ezen kívül azt is el kell mondani, hogy a tanodának már sokkal régebbről is van hagyománya, hiszen a 20-as 30-as években is működött tanoda, és innen kerültek ki ismert színészek, ha jól tudom Dajka Margit is. Továbbá Kabos Gyulának is volt Váradon ilyen irányú kezdeményezése.”
Várják a jelentkezőket
Id. Kovács Levente továbbá aláhúzta, hogy a tanoda nagyon jó előszobája lehet a művészeti egyetemekre való felvételinek, a művészpálya kialakulásának, de olyan színházbarátokat, színházkedvelőket, jövőbeni közönségeket tudnak kinevelni, akik gerjesztik a színház iránti érdeklődést a maguk köreiben, így a tanoda a függöny mindkét oldalára képez embereket. A beszélgetés során konkrét adatokat is megtudtunk a SZITA-ról. Az érdeklődők kortól függetlenül szeptember 9-től kezdődően a hónap végéig jelentkezhetnek a Szigligeti Színháztitkárságán, vagy a 0359/805-000-ás telefonszámon. A jelentkezéskor egy űrlapot kell kitölteni, a felvételi beszélgetést pedig a beiratkozási időszak után tartják meg. A SZITA ünnepélyes megnyitójára október második hetében kerül sor. Eltérően a művészi profilú intézmények vizsgáitól, ez nem egy verseny jellegű felvételi lesz, hanem inkább ismerkedés, amelyen felmérik, hogy a jelentkezők a színészet, a bábművészet vagy inkább a tánc iránt érdeklődnek.
Képzés
Id. Kovács Levente felvetett egy dilemmát is, amit majd a jelentkezők száma fog eldönteni. „Ha lesz elég jelentkező, akkor háromféle osztályt lehetne indítani: egy színész, egy bábművészet és egy mozgásművészet osztályt, ha pedig másképp alakul, akkor egy egységes művészeti osztályt indítunk, melyben lesz színész, báb- és mozgásképzés is. Ez fogja befolyásolni majd a tantervet is”. Hangsúlyozta viszont, hogy a képzés nem produkció orientált lesz, hanem a mesterség alapfogalmainak, a színpad iránti alázat megismerését tűzi ki célul. Hajdú Géza színművész reményét fejezte ki, hogy minél több fiatal fog jelentkezni, hiszen ez egy kitűnő lehetőség arra, hogy a színházat minél közelebbről megismerjék. Elmondta, hogy a képzés során többek között színjátszást, mozgást, improvizációt, beszédtechnikát, zenei kultúrát tanulnak majd a résztvevők. „Nem az az elsődleges célunk, hogy színészeket neveljünk, hanem színházszerető és színházértő embereket.”- tette hozzá.
Támogatott helyek
Az órákat tartó színészek száma is a jelentkezők számától függ majd. A műhelymunkákvezetésére felkért művészek között van Szabó K. István, Dimény Levente, Szőke Kavinszki András, továbbá meghívott lesz többek között: Kovács Levente, Harsányi Zsolt, Szélyes Ferenc, Anca Bradu, Theodor Cristian Popescu, Baczó Tünde stb. Lesznek állandó tanárok, de a színház meghívott művészei, vendégszínészei és rendezői is tarthatnak 3-4 napos sűrített műhelymunkát, ami színesíti a programot. A SZITA jelentkezői az egyesület költségeihez havi 50 lejjel járulnak hozzá, de lesznek támogatott helyek is. „A jelentkezési lapon lesznek a jelentkező szociális hátterére rákérdező pontok, ami felhatalmazhatja majd az elbíráló bizottságot, hogy évi tíz támogatott helyet biztosítson, ennek költségeit az egyesület pályázati úton kívánja támogatni. A Szigligeti Tanoda Egyesületnek arra is lehetősége van, hogy különböző pályázati forrásokat célozzon meg, és ebből magas szintű képzések költségeit is támogassa. Ebben részesülhetnek majd a tanoda diákjai, de a Szigligeti Színház művészei is”- részletezte Czvikker Katalin.
Szöcske pályázat
Az órákat hétvégente tartanák: péntek délután, szombaton délelőtt és délután, valamint vasárnap délelőtt. Ez a négy alkalom körülbelül 16 órát jelentene. A beszélgetés résztvevői abban is egyet értettek, hogy a jelentkezők száma és opcióinak ismerete után kell meghozni azt a döntést, hogy milyen profilú lesz és hogy hogyan szervezik az órákat. A képzéseket az Ady Endre Elméleti Líceum termeiben, valamint a színház különböző tereiben tartják majd meg. A beszélgetést követően került sor a színház által meghirdetett Szöcske pályázatkiértékelésére, amely alkalmával az önkéntesek által beadott Szöcske kézikönyv pályamunkákat bírálták el. A pályázat eredményhirdetésére szintén októberben, a SZITA megnyitóünnepségén kerül sor.
Nagy Noémi
erdon.ro
2013. szeptember 11.
Fesztiválszereplések és öt új bemutató a magyar színház repertoárján
Mozgalmasan indult a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház évada. Az öt új bemutató mellett, műsoron tartanak számos, az előző években nagy népszerűségnek örvendő előadást, melyekkel a közeljövőben több neves, országos fesztiválon is képviselteti magát a társulat.
A 2013/2014-es évad idén is az immár hagyományossá vált mozgásművészeti workshoppal vette kezdetét, melynek meghívott vezetői ezúttal Döbrei Dénes és Varga Heni koreográfus, táncosok voltak. A több napos műhelymunka lezárásaként a résztvevők nyilvános bemutatót tartottak, ezzel mintegy hivatalosan is megnyitva az új évadot.
A mozgalmas indítás után az első bemutatót Leenane szépe címmel szeptember 28-ra tervezik, Upor László rendezésében, Martin McDonagh szövege alapján. Az új bemutató mellett szeptember folyamán a színház két nagyváradi fesztiválmeghívásnak is eleget tesz majd, az előző évadból ismert Karel Èapek műve nyomán készült Vagabondó bábelőadás (r.: Peter Pashov, Zheni Pashova), a Fux Feszten a Gardénia ( Elzbieta Chowaniec, r.: Koltai M. Gábor) pedig a Rövid Dráma Fesztiválon lesz újra megtekinthető.
Az első premier után alig egy héttel, október 4-én kerül bemutatásra a Piszkos meló, Gyulay Eszter rendezésében, Harold Pinter Étellift darabja alapján, majd folytatva az őszi fesztiválszereplést, Hajdu Szabolcs Békeidő című előadása a gyergyószentmiklósi Kollokvium, a Parasztopera (Pintér Béla–Darvas Benedek, r.: Szikszai Rémusz) az udvarhelyi DráMA, a Gardénia pedig a bukaresti Országos Színházi Fesztivál programjában szerepel.
Az évad során a társulat több külföldi és hazai színházban is vendégszerepel, de temesvári fesztivál-előadásokból sem lesz hiány, hiszen szeptemberben a színház részt vesz a Plai fesztiválon (maszkfestéssel és a Színfalak mögött programsorozat folytatásával várja az érdeklődőket), novemberben pedig a Gardénia lesz újra megtekinthető az Euro-Thalia színházi fesztivál keretén belül. Természetesen idén májusban is lesz majd TESZT, ahol a hagyományokhoz híven jelentős hazai, illetve külföldi előadásokat láthatnak majd a színház látogatói.
A már említett két őszi bemutató mellett a színház még három másik premierrel készül az idei évadra. A Hold bugyra (John Milton Elveszett paradicsom című műve nyomán) Döbrei Dénes rendezésében, illetve Wajdi Mouawad: Futótűzcímű darabja Radu-Alexandru Nica rendezésében. Az új évadban látható majd Cári-Baczó Tünde rendező-koreográfus 30 című előadása is a színház stúdiótermében.
Az új bemutatók mellett a színház továbbra is műsoron tartja majd a következő előadásokat: Ó, azok a szép napok, Békeidő, Parasztopera, Peer Gynt, Vagabondó, Gardénia, Prah, Mady-Baby, Deviancia, Mellékhatások, Özönvíz előtt, Rendőrség, Furnitur, Ájlávjú.
A színház jegyárai nem változtak: 16 lej, illetve kedvezményesen 8 lej a nagytermi előadások, 10 lej, illetve 5 lej a stúdió előadások esetében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. június 3.
Színpadra vitték a múltat Temesváron
Telt házas előadásokkal, naponta több száz érdeklődővel zajlott az idei Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó május 24. és 31. között, amelynek témája a múltfeldoglozás volt. A régió tizenhét jelentős előadása mellett a közönség két rendhagyó bemutatót is megtekinthetett.
A budapesti Pintér Béla előadásával, Színházi Jammel és koncerttel zárult az idei Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, a TESZT szombaton. A bő egyhetes színházi fesztivál keretében 17 előadás, két rendhagyó bemutató és rengeteg kísérőprogram várta az érdeklődőket május 24. és 31. között a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban.
A teátrum naponta több száz érdeklődőt látott vendégül különböző programjain, az előadásokra pedig már jóval a fesztivál megkezdése előtt minden jegy elkelt. A produkciókat minden este pótszékekkel játszották. Az idei TESZT-en ismét sikerült izgalmas rendezvénysorozatot összeállítani. Ez azért figyelemreméltó, mert az előző fesztivál is erősnek bizonyult, amely után felmerült a kérdés, hogy képes-e ennél tovább fejlődni a rendezvény.
A tavalyi találkozó a sikerét talán a három „leghúzósabb” előadásnak – a Hajdu Szabolcs által rendezett temesvári Békeidőnek, a budapesti Forte Társulat A nagy füzet című előadásának és a Szerb Nemzeti Színház nyolc órás Sirályának – köszönhette.
A TESZT idén se szűkölködött jó előadásokban – sőt azt mondhatjuk, hogy mind minőség, mind tematika terén „feszesebbnek” bizonyult a válogatás –, a fesztivál újdonságát mégis a főprogram mellett futó műhelymunkák hozták. Ez a kezdeményezés újra értelmet adott a fesztivál nevében szereplő találkozó megnevezésnek, hiszen különböző kultúrájú és nemzetiségű alkotók a fesztivál ideje alatt egy közös produkció összeállításában kísérelték meg az alkotói találkozást.
A temesvári társulat koreográfusa, Baczó Tünde, valamint a fesztiválon szereplő Az ember komédiája című szabadkai előadás rendezője és koreográfusa, Táborosi Margaréta pénteken mutatták be közös produkciójukat, melyet élő és improvizatív zene kísért. A fesztivál második felének estéit háromszor tette aktívvá a Színházi Jam, ahol a budapesti Titkos Társulat tagjaihoz egy-egy vendégszínész csatlakozott.
Az improvizáción alapuló előadások nemcsak a nézők számára voltak meglepetésszerűek, hanem az eseményen résztvevő színészek számára is, hiszen ők is kezdéskor értesültek az alapszituációról, amelyet kreatívan és frissen kellett megoldaniuk.
A legizgalmasabb műhelymunkának a TESZT-workshop bizonyult. A szerbiai, magyarországi és romániai diákoknak tartott próbafolyamatot Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója vezette, munkáját Iuliana Vîlsan díszlettervező, Kárpáti Péter dramaturg és Cári Tibor zeneszerző segítette.
A workshop témája az 500 éve Temesváron kivégzett Dózsa György története volt, amelyhez a jelenleg is aktuális diszkriminációt is hozzákapcsolták az alkotók. A meghívott előadások egytől egyig színvonalasak voltak, Urbánék workshop-bemutatója mégis felrázta a közönséget. Egyszerre jelent meg benne a zsenge fiatalság és az idei szemle fő témája, a múlt feldolgozása, miközben az alkotók naprakészen szegezték a nézőnek a hatalom és a kirekesztettség kérdéseit.
Az elsőéves bukaresti színészhallgatók energikusan vitáztak arról, hogy ki vagy mi jelent ebben az országban igazi problémát – felmerült a cigány-, moldvai-, kínai-, török-, magyargyűlölet, a homoszexualitás és a politika kérdésköre –, miközben a kulturális, nemzetiségi és nyelvi különbségek problémáját egyaránt boncolgatták.
A nyelvi különbségek feloldására egyébként a produkciókhoz idén már nem csak román és magyar, de angol nyelvű fordítást is biztosítottak a szervezők.
Annak ellenére, hogy a fesztivál minden évben fejlődni látszik – melyet talán a folyamatos önújraértelmezésnek köszönhet –, nem veszít a résztvevőket megfogó barátságos hangulatából. Úgy tűnik, a temesvári társulatnak sikerül kézben tartania rendezvényét, és nem esik bele abba a csapdába, hogy a minőség kedvéért veszítsen otthonosságából vagy fordítva.
Biró Réka. Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 2.
Nézőcsúcsok a magyar színházban
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház sikeres 2013/2014-es évadot zárt, hét bemutatóval és összesen 13 242 nézővel. A legnagyobb közönségsikere az előző évadban bemutatott Parasztoperának volt (2597 néző), az előadás Budapesten is 500 nézőt vonzott! A magyar színház termének az átlagos kihasználtsága 89,9%-os volt, ami azt jelenti, hogy majdnem minden előadás teltházas volt.
A 2013/2014-es évadban mutatták be a Leenane szépe, Piszkos meló, Hétfejű tündér, Fent a mélyben, 7/7 és a Futótűz című előadásokat, illetve a Szutyok című olvasószínház előadást. Az előző évadokból műsoron tartották az Ó, azok a szép napok!, Békeidő, Parasztopera, Gardénia, Özönvíz előtt, Prah, Mady-baby és az Ájlávju című darabokat. A TESZT fesztivál 17 előadását teltház előtt játszották. A Csiky Gergely társulat 11 alkalommal vendégszerepelt Budapesten, Kecskeméten, Pakson, Szabadkán, Bukarestben, Csíkszeredában, Nagybányán, Nagyenyeden, Bethlenben, Aradon és Temes megyei településeken. A különböző fesztiválokon díjakat nyert Tokai Andrea (Kisvárda), Lőrincz Rita (Nagyvárad), a Vagabondó c. bábelőadás (Fuxfest), Albert Alpár (Rm. Valcea). Kocsárdi Levente és Baczó Tünde Pro Cultura Timisiensis-díjat vehetett át a Megyeházán, a Csiky Gergely társulat Kiválósági díjat kapott a Temesvári Polgármesteri Hivataltól.
A következő évadban Silviu Purcărete, Radu Afrim, Kokan Mladenovics (Szerbia) és Katarzyna Raduszewska (Lengyelország) rendez egy-egy előadást a temesvári magyar színházban.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2014. augusztus 29.
PulzArt: összművészeti események a játék évében
Elkészült a sepsiszentgyörgyi PulzArt összművészeti fesztivál programja, melybe idén egy nulladik napot is beékeltek a szervezők, így ötnaposra bővült a rendezvény. A művészeti találkozó színes, érdekes eseményekkel, Skype-on lebonyolított előadással és zenei ínyencségekkel várja az érdeklődőket.
Végleges a szeptember második hetében tartandó PulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja – tájékoztattak a szervezők, kiemelve, hogy idén a játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen az irodalom, a képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók.
Nulladik nap Feldmár Andrással
A fesztivál ettől az évtől nulladik nappal bővült, így az események szeptember 10-én, szerdán délután kezdődnek egy érdekes programponttal. A nap „meghívottja” Feldmár András Kanadában élő, magyar származású ismert matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta, aki Az elme játéka – játék az elmével címmel tartja meg előadását skype-os élő kapcsolásban. A beszélgetés moderátora Kovács Réka Rozália családterapeuta lesz.
Szintén a nulladik napon nyílik meg a sepsiszentgyörgyi fényképész, Henning János és a rádiós műsorvezető, Kiss Bence Ő is én című fotókiállítása, valamint az M Studio Mozgásszínház Kampf című előadása is ezen a napon lesz látható. Az estét a kortárs román irodalom kiemelkedő alkotójának estje zárja: Mircea Cărtărescuval Adrian Lăcătuş író, irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A PulzArt első napján, 11-én a dokumentumszínház és a felülvizsgált hazaszeretet lesz a főtéma: bemutatkozik a Játéktér című színházi folyóirat, majd a Bestiarum Siculorum szerzőjével, György Attila csíkszeredai íróval tartanak közönségtalálkozót. Az irodalmi és színházi események mellett a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben megnyílik Csutak Magda sepsiszentgyörgyi származású, Ausztriában élő képzőművész tárlata.
A fiatal román színházi generáció kivételes tehetsége Gianina Cărbunariu, akinek egy dokumentum-színházi előadása látható a PulzArt első napján. Ki táplál bennünket, mivel és milyen áron? – teszi fel a kérdést a De Vânzare / For Sale / Eladó című előadásban, amely egy nemzetközi projekt része volt. Szintén ezen a napon adja elő a Tamási Áron Színház új előadását. Porogi Dorka fiatal rendező a magyar kortárs színházi alkotó, Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját viszi színre – a PulzArt közönsége a bemutató utáni első előadást nézheti meg.
Szeptember 12-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakos diákjai mutatkoznak be a fesztivál közönsége előtt, majd író-olvasó találkozóra kerül sor Kukorelly Endre budapesti íróval, akit Bogdán László író kérdez. Pénteken este világhírű előadást játszanak Sepsiszentgyörgyön: a Nagy József nevével fémjelzett Jel Színház a több mint ötszáz alkalommal előadott Woyzeck című produkcióját hozza el.
Georg Büchner darabjának címszereplője a szakadatlanul megalázott kisember, ebben a feldolgozásban a világhírű töredékes szöveg képekké, képek folyamatává, akciókká alakul. Rendhagyó módon nem a hónap végén, hanem a PulzArt ideje alatt tartják meg a Tein Teátrum kilencedik előadását: a felolvasó-színházi produkció meghívottja Mucsi Zoltán „Kapa” magyarországi színművész lesz.
Szeptember 13-án délután Cári Tibor és Baczó Tünde Antonymus Venetus című szabadtéri táncszínházi performanszát lehet megtekinteni az Erzsébet parkban, majd Mátyás László kolozsvári festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor a Tein Teaházban. Szintén ezen a napon mutatkozik be a budapesti Bárka Színház az Odüsszeusz szemeteslapáton című előadásával, amelyben az ismert eposz történéseit háztartási eszközök segítségével meséli el három rendkívüli színész.
A magyar kortárs tánc is része az összművészeti fesztiválnak: az őstehetségnek tartott Fehér Ferenc két produkcióval lép fel a PulzArton. Szombaton este Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő íróval találkozhat a közönség a Lábas Házban, aki második regényéről, a Fejtől s lábtól című könyvéről Tamás Dénessel beszélget. A napot a Cári Tibor zeneszerző által vezetett Theatre Fleas Orchestra (Színházi Bolhák Zenekara) koncertje zárja a Tamási Áron Színházban, ahol a zenekar nemcsak a hangzásra, de a látványra is hangsúlyt fektet majd.
Érzelmek és színház
Szeptember 14-e, vasárnap a PulzArt zárónapja, amelyen az Osonó Színházműhely tart színház-pedagógiai foglalkozást felnőtteknek Prezsmer Boglárka vezetésével Fazakas Misi Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása kapcsán. A fesztivál vendége lesz vasárnap Doina Ruşti bukaresti író, akivel Mihai Ignat beszélget.
Szólótánc, amely tulajdonképpen duett egy bábuval – műfajilag így határozzák meg Fehér Ferenc Morgan and Freeman című előadását, amelyből kiderül, egy felnőtthöz is pont annyira hozzá tud nőni egy báb, mint ahogy a gyerek ragaszkodik kis figuráihoz. Az előadásra a Tamási Áron Színház új stúdiótermében kerül sor, míg a nagyterem színpadán színház és cirkusz, akrobatamutatványok és érzelmek keverednek a Baccalŕ Clown Pss Pss című előadásában.
A PulzArt záróeseménye a zene és irodalom erős kötelékét felmutató W. H. formáció, amely Shakespeare-szonetteket és -dalokat ad elő aktuális zenei környezetbe helyezve, előadásukban zenetörténeti utalások sora keveredik többek között a kortárs improvizatív zenével, a free jazzel vagy a hiphoppal.
Bús Ildikó , Krónika (Kolozsvár)
2014. december 1.
Bábok és egerek Nagyváradon
Csütörtökön és pénteken este kettős szereposztásban mutatták be a Diótörő és Egérkirály című családi musicalt. Mi az utóbbin voltunk jelen, melynek főszerepét Peller Károly játszotta.
A szerelem olyan akár a szél, nem láthatod, de érzed- hangzik el valahol ez az örök érvényű igazság egy párbeszéd során a darabban. Mert hát a Színház az iskolában- iskola a színházban program keretében, Tóth Tünde rendezésében és Cári-Baczó Tünde koreografálásában bemutatott Diótörő és Egérkirály című családi musical, talán a legnépszerűbb karácsony mese miről is szólhatna másról, mint erről a csodálatos érzésről, mindenkinek, akik szeretik a gyönyörűséges történeteket és a csodákat. És mert ezen csodálatos ünnepen éjjelén sok varázslat történhet, még akár az is előfordulhat, hogy a játékok életre kelnek, s a fából készült Diótörő irányításával harcba indulnak az őket megtámadó gonosz Egérkirály, és félelmetes seregének tagjai ellen, akik elveszítették az emberek szeretetét. A cincogók felett aratott győzelem után aztán Diótörő magával viszi az álmodozó kislányt, Marikát mesebeli birodalmába, hogy egymás jegyesei lehessenek.
Lelkesek
A hat váradi iskolából verbuválódott fiatalok korukra jellemzően lelkesek, dinamikusak, őszintén közelítik meg a játékot, és ugyanakkor meglepően jó énektudással rendelkeznek. Hitelesek és meggyőzőek, belakják a színpadot, mintha évek óta együtt játszanának Peller Károllyal, a budapesti Operettszínház művészével, s nem csupán néhány hónapja próbálnának közösen. Jó volt, nézni, látni hallani őket, velük együtt dúdolni talán a Tetem-tangót vagy a Minden sajtok urát. Akik tehát szeretik a minőségi jó zenét (a közel három órás előadásban igazi fülbemászó slágerek csendülnek fel a gospel-től, a swingen keresztül egészen a tangóig sokféle zenei műfaj képviselteti magát), és szeretnek szeretni, azoknak azt ajánljuk, hogy feltétlenül nézzék meg a produkciót.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. augusztus 6.
Színház az egész világ és a PMN is
Klasszikus és igazi színdarabok, hol egy dívára és egy zongoristára, hol flamencóra, hol ép és sérült művészek különleges játékára átszabva, sztárparádét felvonultatva – Thália vitathatatlanul Szatmárnémeti költözik.
Valóságos mini-színházi fesztivál zajlik majd a Partiumi Magyar Napokon, hiszen a nyolc nap alatt hat, hazai és magyarországi sztárokat felvonultató előadás – igazi csemegék – kerül bemutatóra s a közönség az önfeledt és minőségi szórakozáson túl segítséget is nyújt. Ugyanis az augusztus 10-től megvásárolható, jelképesen 1 lejes belépőjegyek árából befolyt összeget a Szatmárnémetiből elszármazott és jelenleg Gyimesközéplakon élő, hároméves, siketnéma Hudák Hanna cochleáris implantációs műtétjének féléves utókezelését támogatják.
Már az első, augusztus 17-i, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében 19 óra 30 perctől bemutatott előadás különlegességnek számít. Federico Garcia Lorca utolsó és talán legjobb drámája, a Bernarda Alba háza – flamencóra átszabva. A drámairodalom egyik gyöngyszemét Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója álmodta színpadra – flamenco zenével és tánccal. Szenvedély, tűz, féltékenység, tánc, gyász és magány – az előadás nyelvezete a rövid és tömör replikákra lecsupaszított lorcai szöveg és a flamenco világának (tánc, zene, ének) találkozásából született és születik meg újra és újra a békéscsabai Jókai Színház művészeinek előadásában. Az Andalúziában játszódó történetet átszövi a spanyolos temperamentum. Bernarda Alba otthonát – férje halála után – börtönné változtatja, ugyanis a hagyományoknak megfelelően a nyolcéves gyász ideje alatt a kinti világra néző minden ajtó és ablak becsukódik. Ez boldogtalanná teszi a zordon, kemény akaratú asszony és más-más természetű leányai életét. A házban élők nőisége pusztulásra van ítélve, börtönükből az út csak fizikai vagy szellemi szabadságuk teljes feladásához vezet. A Halálkatlanból csak holtan, vagy tébolyultan lehet szabadulni.
Németország 1938-ban lerohanja Ausztriát – Lola Blau színésznő Bécsben és ráadásul zsidó származású. Élete, karrierje derékba törik, sorsa tipikus II. Világháborús emigráns-sors. A háború borzalmai elől egy élhetőbb élet reményében Ausztriából, először Svájcba, majd Amerikába menekül. Színházra vágyik, de csak éjszakai kabarészínpadokig jut, majd Amerikában sikeres lesz, szexszimbólummá válik. A háború után Ausztriába hazatérve azzal szembesül, hogy hazájának nincs szüksége rá. Lola Blau nem hős, csak egy azok közül. akik túléltek. De kicsoda is az igazi Lola Blau? Lola Bécsben, Svájcban, Amerikában! Lola színésznő, kabaré-énekesnő, revüsztár! Lola az elhagyott nő, az üldözött menekülő, a dicsőségben sütkérező. Melyik az igazi Lola Blau? Természetesen mindegyik. Georg Kreisler egy színésznőre és egy zongoristára írt nagysikerű musicalje kedden, augusztus 18-án, 19 óra 30 perckor kezdődik a Szatkszervezetek Művelődési Házának kistermében. Komámasszony, hol a stukker? kérdezik augusztus 19-én, szerdán este a budapesti József Attila Színház közismert sztárjai. Hiszen nem túl gyakran fordul elő egy átlagosnak mondott életben, hogy öt különböző embert bezárjanak egy ablak nélküli szobába, majd közéjük dobjanak egyetlen egy pisztolyt. A furcsa és akár drámainak is felfogható színpadi társasjátéknak pedig ez a lényege. Az juthat ki, azé lehet a kulcs, akinél a fegyver van. A fegyver pedig körbejár. Mindenkinél elidőzik így a szabadság esélye, és a többiek feletti hatalom lehetősége. Lehetne a történet akár egy lélektani dráma, mégsem az. Inkább bohózat, amiben az abszurd helyzet szolgáltat alkalmat arra, hogy kinevessük a raboskodó ötöst, miközben szentül hisszük, ha mi lennénk ott, inkább a szabadság kellene, mint a hatalom. Vajon mi a végkifejlet? Elsül-e Nemcsák Károly, Ujréti László, Szerednyey Béla, Koncz Gábor és Fila Balázs kezében a fegyver? És hogyan jutnak ki – kijutnak-e egyáltalán, a kisemberből lett alkalmi hatalmasok a szobából?
7/7 – Augusztus 20-án, 20 órától az Ács Alajos Játékszínben. Az első pillantásra furcsa előadáscím egy csodálatos mozgásszínházi előadást takar. Egy nő, hét szerepben. Baczó Tünde, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésznőjének előadása egy jól ismert Shakespeare idézetből inspirálódott egyetemes nő-történet. „Színház az egész világ/ És színész benne minden férfi és nő:/ Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár/ Életében, melynek hét felvonása/A hét kor…„ – mondja Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Jaques. És valóban: szerepek vannak. Szerepek, amelyeket mi írunk magunkra, szerepek, amik a társadalom állandóan változó elvárásaiból fakadnak, szerepek, amelyeket mások aggatnak ránk és szerepek, amelyek mindezeken túlmutatnak. És hol vagyunk mindeközben mi? Lehet-e egyáltalán beszélni valakiről a szerepei nélkül? Baczó Tünde táncos, koreográfus ezt a jelenséget és ezt az életérzést kutatja. Hét szerep egyetlen nő történetre írva. Személyes tapasztalatok, melyek az alkotócsoport előadásában egyetemessé válnak. A 7/7 nem illusztrálni akar, csak mesél. Mozgással, gesztussal, képpel, zenével próbálja végigjárni az emberi élet hét lépcsőfokát. Kipróbálni és felpróbálni minden szerepet, gyereknek, diáknak, szerelmesnek, munkásnak, anyának, bölcsnek és öregnek lenni. Baczó Tünde finom mozgásvilágát Cári Tibor UNITER-díjas zeneszerző zenéje gazdagítja és segíti.
Valahol Európában …Szatmárnémetiben, augusztus 21, pénteken este a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében sérültek és egészségesek együtt a színpadon. A soproni KOMISZ és dESZKA Társulat előadásában mesét, történetet láthat az, aki szórakozásra vágyik. Szerelem, dráma, akció, gyilkosság, humoros jelenetek. Mindezek mellett ott áll az aktualitás, amelynek témája egész terjedelmében ráillik a mai Európára. Hatalom kontra társadalom. Rendszer kontra emberek, sorsok. Nem tudjuk ki kicsoda és hova tartozik, csupán érzékeljük az ellentétet, a jót és a rosszat. Nincs kimondva semmi és senki. Mindenki eldöntheti, hogy éppen mit szeretne látni. A társulat első nagyszínházi darabjának fő mondanivalójával indul az előadás. „Legyetek jók, ha tudtok…” – talán annak a darabnak a folytatását láthatjuk. Hasonló téma és szerepek, csupán egy másik korban. Hasonló, mivel itt is felmerül a két választható út, amely meghatározza életünket. Különböző, hiszen a Legyetek jók, ha tudtok című előadásban a jó oldal mutatkozik meg a választás területén, jelen esetben meg a rossz, a gonosz oldal kap választási lehetőséget. „A rendszer” vajon folytatja a negatív hadjáratot és a végén egyedül marad, vagy a jót választja? Erre a kérdésre már az előadás elején választ kapunk, hiszen a jövővel indul a cselekmény. És a válasz mellett ismételten felfedezhetjük: a művészet világa határtalan s ha vannak is néha bizonyos akadályok vagy korlátok, azok átléphetők – legjobb példa erre az integrált társulat, amely a Komédiás Integrált Színház (ismertebb nevén: KOMISZ) a zsirai Fogyatékosok Otthona tehetséges, színjátszást kedvelő és szívesen művelő lakóiból, valamint a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában működő dESZKa Társulat tagjaiból áll. Akik megpróbálják a fogyatékkal élők világát közelebb hozni az épekéhez és játékuk során azt kívánják hangsúlyozni, ami közös, ami összeköti őket, s nem azt, ami szétválaszt.
A PMN mini-színházi fesztiválja augusztus 24-én, hétfőn, 19 órakor a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásával zárul – Szécsi Pál és Domján Edit viharos, de annál bensőségesebb szerelmének történetét elevenedik meg a Két összeillő ember során.
erdon.ro
2016. március 31.
Április a Szigligeti Színházban
Két bemutató, öt vendégjáték és egy fesztivál: színes programkínálat várja mindazokat, akik áprilisban ellátogatnak a nagyváradi Szigligeti Színházba.
Április 6-10. között negyedik alkalommal kerül megrendezésre A Holnap Után Fesztivál. Az eseménysorozat öt napja alatt fellép többek között Lázár Kati, Turek Miklós, Kőrösi Csaba, valamint a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Mária Rádió meghívására Érdi Tamás zongoraművész is.
A fesztivál keretében, április 9-én, 19 órától a Szigligeti Stúdióban mutatja be a Szigligeti Társulat a Nemlaha György által szerkesztett Hol van az a nyár? című zenés játékot. Az előadás, amelynek főszereplője Molnár Júlia, Honthy Hanna operettprimadonna életének állít emléket.
Premier
A legkisebb színházbarátoknak szóló idei utolsó premierjére készül a Lilliput Társulat: április 16-án, 17 órától az Árkádia Bábszínház kistermében mutatják be a Lélek Sándor Tibor által rendezett Az égig érő fa című bábelőadást.
Április 16-án, 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor a Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című koprodukciójára, amelyben Rossini zenéjére Kun Attila készít koreográfiát.
Április 19-én, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház vendégszerepel a nagyteremben Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című komédiájával. Az előadást Bocsárdi László rendezte.
Április 20-án különleges vendégeket fogad a Szigligeti Színház: 19 órától a Szecsuán tartománybeli Chongqing Chuanju Operaház mutatja be Li Yaxian című tradicionális kínai vígoperáját, főszerepben a műfaj legnevesebb képviselőjével, Shen Tiemei többszörös díjazott művésznővel.
Április 27-én 19 órától a Szigligeti Stúdióban a Baczó Tünde által koreografált Irenne című produkció mutatkozik be a Független Színházi Napok kezdeményezés keretében. erdon.ro
2016. május 17.
Tánc- és mozgásszínház öt napon át
Az M Studio Tavaszi áldozat című produkciójával veszi kezdetét szerdán este a dance.movement.theater elnevezésű mozgás- és táncszínházi fesztivál Gyergyószentmiklóson. A rendezvény öt napján összesen kilenc produkciót nézhet meg a közönség hazai és külföldi társulatok előadásában.
Szerdától vasárnapig naponta két előadással jelentkezik a hatodik alkalommal megrendezendő tánc- és mozgásszínházi fesztivál – nagyszínpadi és stúdió-előadásokat nézhet meg a közönség a művelődési házban.
Csütörtökön este 7 órától a kisteremben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésznője, Baczó Tünde mutatja be 7/7 című produkcióját. A táncelőadás előadó-koreográfusa, Baczó Tünde nem először meghívottja a gyergyószentmiklósi fesztiválnak. A már több fesztiváldíjat elnyert előadás koncepciója az a kérdés, hogy miként lehet bejárni az emberi élet hét lépcsőfokát, mit jelent gyereknek, diáknak, szerelmesnek, munkásnak, anyának, bölcsnek és öregnek lenni. Baczó Tünde finom mozgásvilágához Cári Tibor UNITER-díjas zeneszerző írt zenét – olvasható az ajánlóban.
A nagyteremben este 9 órára várja a közönséget a Duda Éva vezette Movein Mission társulat. Duda Éva a magyarországi kortárs táncművészet egyik meghatározó alakja, a 2009–2010-es színházi évadban alapított saját társulatot. A néhány év alatt számos díjat magáénak tudható társulat legújabb előadása, a Breathe! kerül bemutatásra dance.movement.theater fesztiválon. Az együttesvezető új munkájában a szabadság iránti vágy, a korlátok elkerülése és önmagunk felfedése kap teret – ajánlják a produkciót a fesztiválszervezők.
Pénteken 7 órától a nagyteremben a Frenák Pál Társulat mutatja be Birdie című előadását, 9-től a stúdióteremben a Közép-Európa Táncszínház bemutatásában a K-arcok: Lépcső című produkció lesz megtekinthető.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2016. június 15.
Román darab magyar nyelvű ősbemutatója
Vértestvérek a magyar színházban
Alig gördült le a függöny Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) utolsó előadása után, máris újabb bemutató előadásra invitálta a nagyérdeműt a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Június 8-án került sor a temesvári magyar színház stúdiótermében a Liviu Lucaci által írt és rendezett Vértestvérek című kamaradarab bemutatójára.
Az előadás érdekessége, hogy ez volt a Vértestvérek (Frați de cruce) című Lucaci-darab ősbemutatója! „A Vértestvéreket először magyar nyelven mutatták be Temesváron. Olyan ez, mintha a gyereked már a születésétől kezdve egy idegen nyelven beszélne – nyilatkozta Liviu Lucaci, akinek darabját 2011-ben az év legjobb darabja címre jelölték az Uniter Gálán. „A szöveg egy szerelem története, amely megpróbál győzedelmeskedni a súlyos történelmi örökség felett. Ez egy szellemekkel viaskodó szerelem története, amely egy régi bukaresti ház tetőterében zajlik” – mondja a darabról Liviu Lucaci, aki a bukaresti Nemzeti Színház színésze, drámaíró és tanár a fővárosi Színművészeti Főiskolán.
Mint a kortárs román drámaírók közül sokan, a Vértestvérekben Liviu Lucaci is tükröt tart a kommunista örökséggel megbirkózni képtelen román társadalom elé. Úgy vélem, a szerelmi történet csak ürügy Lucaci számára, ezért Vera (Lőrincz Rita) és Luca (Molnos András Csaba) karaktere nem elég erőteljes, nem elég hiteles. A darab társadalmi üzenete erőteljes: az önmagunkkal való szembenézés és megtisztulás nélkül, hazugságokra nem lehet jövőt építeni. A két fiatal szerelmi története, a meglepő fordulat és a drámai végkifejlet ellenére nem elég meggyőző. Az előadás mozgásvilágát Baczó Tünde koreográfus alkotta meg, a látványvilágért Rodica Elena Știrbu, a zenei aláfestésért Bogdan a felelős.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. május 17.
Egyazon napon két országban is fellépett a temesvári társulat
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 15-én, hétfőn két nagyszabású színházi fesztiválon is vendégszerepelt. A temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház Román Dramaturgia Fesztiválján (FEST-FDR) és az Egyesült Királyság Yorkban megrendezésre kerülő Shakespeare Fesztiválján egy-egy stúdióelőadással lépett színpadra a temesvári magyar társulat.
A Temesváron minden évben megrendezésre kerülő Román Dramaturgiai Fesztivál programjába idén az elmúlt évad végén bemutatott Vértestvérek című előadás is bekerült, melynek nemcsak rendezője, de írója is a tanárként, színészként és rendezőként is ismert Liviu Lucaci. A Vértestvérek egy különös szerelem története, melyet minden pillanatában beárnyékolnak a múlt sötét titkai. Az előadás arra a kérdésre keresi a választ, vajon lehet-e jövőt remélni egy olyan kapcsolat számára, melynek minden mozzanata a múlt eltorzult perspektívájából kerül megítélésre.
Nagyjából ezzel egy időben lépett színpadra Baczó Tünde a York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, ahol Shakespeare egyik leghíresebb monológjából ihletődött egyéni mozgáselőadását, a 7/7-et mutatta be a fesztivál nézői előtt. A többszörösen díjnyertes előadás a női lét társadalom által támasztott elvárásainak különböző formáit mutatja be. A mozgás, a mozdulat, a tánc nyelvén beszél azokról a szerepekről, amelyek mögött sok esetben rejtve marad valódi énünk.
Az első ízben 2015-ben megrendezett York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztivál elsősorban olyan előadások bemutatására vállalkozott, melyek szorosan kapcsolódnak William Shakespeare drámaírói munkásságához. Nemcsak olyan előadások kerülnek be a programba, melyek Shakespeare valamely művét mutatják be, de olyanok is, amelyek más, a klasszikus dramaturgiától eltérő formanyelvek irányából közelítik meg a Shakespeare-i univerzumot.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 18.
Karitatív célok
Népművészeti, színházművészeti kínálat a Forgatagon
A Vásárhelyi Forgatag jótékonysági céljairól, valamint a népművészeti és színházművészeti rendezvényeiről, a Borudvar kínálatáról számoltak be a szervezők a G kávézóban csütörtök délelőtt a sajtó képviselőinek.
Az idei fő közösségi cél támogatni a Bolyai Farkas Középiskola sportpályájának a felújítását. Ennek érdekében a Forgatag idején karszalagokat árusítanak, amelyeket öt lejért lehet megvásárolni. Az adózás után maradt összeget a sportpálya felújítására és a családi rendezvényekre fordítják – számolt be Portik Vilmos, az esemény főszervezője. A karitatív célok mellett, azok, akik karszalagot vásárolnak, bizonyos kedvezményekben részesülnek a sportversenyeken, az autóbuszos városnéző sétán, a városban működő vendéglátóegységekben, az Eldi üzletekben, és részt vehetnek a tombolán, ahol nyaralást és az autós iskola ingyenes elvégzéséhez való jogot nyerhetnek.
Kovács Annamária, a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának képviselője a Forgatag színes népművészeti kínálatát ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az Erdélyben hálózatot építő budapesti Hagyományok Háza részt vesz az idei nagy rendezvényeken, köztük a Forgatagon is. Mivel a jó borhoz jó népzene illik, a múlt évi rendezvényen népszerű Borudvarban augusztus 23-án, szerdán és 25-én, pénteken két népzenei koncert lesz, amelyet népdaltanítás, népdaléneklés, majd táncház követ a Jazz & Blues Clubban. Szerdán az Üver zenekar és Kásler Magdi koncertezik, pénteken az Üsztürü és a Heveder zenekarok csávási népzenét játszanak.
Szombaton délelőtt 10 órától ugyancsak a Borudvarban a családokat, gyermekeket akarják megszólítani, akiknek Esztendő kereke címmel az augusztusi népszokásokat mutatják be.
A Maros Művészegyüttes már az első Forgatagtól úgy érezte, hogy családtagja a rendezvénynek, és örömmel nyugtázza, hogy a szervezők egyre nagyobb keretet biztosítanak a népi kultúrának a rendezvény minden napján. A nyitóünnepséget megelőzően augusztus 21-én, hétfőn a Kultúrpalota előcsarnokában gazdag népviseleti kiállítást rendeznek, s a magyar népi ruhák mellett szász, roma és román viseletet is bemutatnak, nemcsak kiállított tárgyként, az együttes tagjai be is öltöznek.
A bemutató után a színpadon a Napsugár és a marosludasi Hajdina táncosait láthatja a közönség. A Forgatag utolsó napjára a Maros Művészegyüttes ünnepi műsorral készül, kevésbé ismert vidékek táncait is bemutatva.
– A mi érdekünk az, hogy Marosvásárhelyen az emberek jó érezzék magukat, merjenek bátran kimenni az utcára, nyissanak egymás felé, olyan hangulatot teremtsünk, hogy a gyermekeinknek is legyen kedvük itthon maradni, és felkeltsük az érdeklődést minden művészeti esemény iránt, ami ebben a városban történik. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két előadást kínál a Forgatagon – számolt be Gáspárik Attila vezérigazgató. Harsányi Zsolt rendezésében augusztus 24-én 20 órától a Kisteremben mutatják be Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját, a főszerepben Gecse Ramónával és Galló Ernővel. Jótékonysági céllal játsszák a többszörösen díjazott Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című, Radu Afrim rendezte előadást (augusztus 26-án 20 órától), amely a közelmúlttal való szembenézésre nyújt lehetőséget. Ennek teljes bevételével a román tagozat súlyos beteg színésznője, Mihaela Mihai kezelési költségeihez járulnak hozzá. Az Aranykakas udvarán színházi sátrat rendeznek be, ahol a színház művészeivel találkozhatnak a nézők, közönség és színészek közötti párbeszéd színhelye lesz a Liget augusztus 27-én 12 órától.
Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió vezetője jelentette be, hogy meghívták az Ernelláék Farkaséknál című, különleges színházi csemegét jelentő előadást Budapestről, amelyben az ismert marosvásárhelyi színész házaspár, Illyés Kinga és Török András lánya, Török Orsolya játszik. Az intim tér, ahol az előadás zajlik, a Köpeczi–Teleki-ház, időpont: augusztus 27-e, vasárnap 19 óra.
Augusztus 24-én, csütörtökön 21.30-tól a Színház téren egy izgalmas utcaszínházi előadás látható Baczó Tünde és Bogdan Iacob előadásában Cári Tibor zenéjére. Az Antonymus Venetus egy férfi és egy nő szerelmének utolsó nagy találkozásáról szól.
A Szféra műsorában augusztus 19-én 18.30-tól az Aranykakasnál hazai és egy szabadkai költő verseit fogja Sebestyén Aba énekelni, amelyeket Cári Tibor zenésített meg.
Érdeklődésünkre Sebestyén Aba elmondta, hogy a A gyertya könnye című Sütő András-emlékműsor Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina előadásában az Ariel színházban augusztus 24-én 18 órától látható.
A bor mindenkit összeköt, mondta Kakassy Blanka, aki azt ígérte, hogy a Borudvar kellemes környezetében az idén sok és finom bort kóstolhatnak az érdeklődők, népzenével körítve. Az idén a romániai borok kóstolójára tevődik a hangsúly – számolt be a Borudvar kínálatáról Kakassy Blanka, aki hozzátette, hogy a tehetségek támogatását tükrözi a meghívott előadók névsora, akik között Vizi Imre is szerepel. Jelen lesznek Duna-deltai és külföldi borászatok is, a Gvino és Winebox borkereskedések sok termelő borát népszerűsítik. Az OTP bank támogatásával a Borudvarban érdekes panelbeszélgetéseket szerveznek különböző témákban (nevelés, művészet és pénz, erdélyi business „as usual” stb.). Jelen lesznek a hagyományos hús- és sajttermelők. Újítás, hogy szerdán este és szombaton kora délután borvacsorát szerveznek. Aki rendszeresen részt akar venni a Borudvar rendezvényein, a Gvino szaküzletben hat borkóstolóra öt áráért bérletet vásárolhat – hangzott el többek között a csütörtöki beszélgetés során. Továbbá az is, hogy mától hozzá lehet jutni a nyomtatott programhoz is.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 18.
Megkezdődött a Vásárhelyi Forgatag
Augusztus 18-án, pénteken kezdetét vette az 5. Vásárhelyi Forgatag, amely péntektől vasárnapig kortárs művészeti programokkal várja a forgatagozókat Marosvásárhely egyik emblematikus épületében, az Aranykakas Szférájában. A Forgatag szervezői sajtótájékoztató keretében kínáltak újabb csemegéket a Borudvarból, a színházi forgatagból és az egyre szaporodó folkprogramokból is.
Portik Vilmos főszervező elmondta, az idei évben közösségi kezdeményezés indult a Bolyai sportpályáért, ami egy új projekt kezdetét jelenti a szervezésben is, az idén ugyanis színes Forgatag-karszalagokat lehet majd vásárolni. „Az 5 lejes karszalag árának felét a Bolyai pálya javítására, felét a Családi Forgatag programjaira fordítjuk. Azon túl azonban, hogy karitatívan megvásárolják a karszalagot, különböző kedvezményekben is részesülhetnek vele a résztvevők: sportversenyeken, autóbuszos városnéző sétán ezzel lehet részt venni, különféle a városban működő vendéglátó egységekben kedvezmények járnak, valamint tombola-nyeremények is várják a karszalag-tulajdonosokat, többek közt nyaralást is ezzel lehet nyerni” – magyarázta a karszalag előnyeit Portik Vilmos.
A budapesti Hagyományok Háza idén Erdélyben is kapcsolatokat épít – tudtuk meg Kovács Annamáriától, a Hagyományok Háza egyik erdélyi képviselőjétől. A népzene és népdal jól kiegészíti a finom borokat, így mindjárt két koncerttel is készülnek a Forgatag Borudvarában. A Jazz and Blues Clubban pedig két táncházba várják a népi hagyományok szerelmeseit és nemcsak. A Borudvarban szombaton délelőtt Esztendő kereke címmel hagyományismertető gyerekfoglalkozásra várják a családosokat.
Idén a Borudvarban amúgy a tavalyinál több borral és még több bemelegítővel várják az ide betérőket. „Kellemes zene és finom borok mellett idén is lehetőség lesz jó beszélgetésekre, közös éneklésre is” – mondta Kakassy Blanka programszervező, aki szintén kiemelte, hogy a Borudvar szakmai partnere, a Hagyományok Háza is hozzájárult ahhoz, hogy a programkínálatot tovább gazdagítsák. A Borudvar célja ugyanakkor a helyi tehetségek népszerűsítése, így idén szintén teret kapnak a hazai előadók. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megjelenítsék a szűkebb régiók borait, így jelen lesznek például a Liliac, a Villa Vinea és a Lechburg pincészetek, illetve kelementelki borokat is lehet majd kóstolni. Ami még nagy újítás, hogy a Borudvar borkóstoló termében OTP panelbeszélgetéseket is szerveznek érdekes gazdasági témákról. A Borudvar szervezői idén borvacsorára hívnak, és közkívánatra bérletet is lehet vásárolni az összesen hat borkóstolóra.
,,A Maros Művészegyüttes a Forgatag család része” – emelte ki Barabási Attila Csaba, rámutatva, hogy a hivatásos együttes a kezdetektől minden évben kivette részét a rendezvényből. Barabási örömét fejezte ki, hogy a Forgatag minden napján jelen lesz a népzene, a népi muzsika, a hagyományőrzés. A Maros Művészegyüttes gazdag népviselet kiállítással készül a Kultúrpalotában Színes népviselet címmel. A tárlat megnyitóját követően a Napsugár Néptáncegyüttes és a marosludasi Hajdina Néptáncegyüttes előadását élvezhetjük a Kultúrpalotában. A Maros Művészegyüttes pedig a rendezvény utolsó napján ünnepi műsorral lép fel a Ligetben.
,,A Forgatag egy olyan érdekintézmény, ahová mindenki elhozza a saját érdekét. A mi érdekünk az, hogy jelen legyünk, az, hogy a marosvásárhelyiek jól érezzék magukat” – vélekedett Gáspárik Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, aki szerint a Vásárhelyi Forgatagon a színház fel tud villantani valami mást magából, találkozni tud a közönséggel, s ugyanakkor reklámozni is lehet kicsit a jövő évadot.
A Nemzeti Színház két előadással készül a Forgatagra. A Radu Afrim által rendezett, Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című produkciót a súlyos betegséggel küzdő színművésznő, Mihaela Mihai, azaz Mela megsegítése céljából tűzik műsorra. Ugyanakkor egy bemutató is helyet kap a Színházi Forgatagban: a Liselotte és a május című előadást Harsányi Zsolt rendezésében láthatjuk majd.
A Forgatag művészeti vezetője, Sebestyén Aba színművész a Színházi Forgatagba nyújtott betekintést, melynek keretében a Köpeczi-Teleki házat színházként fogják felavatni, ugyanis ott lehet majd megtekinteni az Ernelláék Farkaséknál című „lakásszínházi előadást”. Az előadást Hajdu Szabolcs rendezte, a marosvásárhelyi Török-Illyés Orsolya színművésznő a főszereplője. Mindemellett megtekinthetjük majd az A gyertya könnye című Sütő-előadást Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásában. A Színház téren az Antonymus Venetus című utcai táncszínházi előadás nézhetjük meg Baczó Tünde és Alin State előadásában. Lesz Havi-dráma a G. Caféban, ahol a Szingliségünk története című felolvasószínházi előadást mutatják be. Már a Szférában elkezdődik hétvégén a kultúrdömping: többek közt Kór-társak címmel hazai költők megzenésített versei csendülnek majd fel Sebestyén Aba színművész és Cári Tibor zeneszerző közös koncertjén.
A Vásárhelyi Forgatag a Szféra kortárs művészeti műhely programjaival kezdődik. erdon.ro
2017. szeptember 20.
Kortárs magyar dráma bemutatásával ünnepel a magyar színház
Az évad legelső bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, mely szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kerül közönség elé a stúdiószínpadán. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi.
A nyolcszereplős vígjáték nemcsak felhőtlen szórakozást ígér, de olyan morális problémákat is felvet, melyek emberi minőségünket veszik górcső alá. A hetvenes években írt szövegből született előadás az értékrend, a morál teljes kiüresedését, önmagából való kifordulását sugallja, azt a napjainkban egyre hangsúlyosabb ellentmondást igazolva, mely szerint az ártatlanság bizonyítása szinte lehetetlen, a bűnösök pedig mindent megúszhatnak, ha az érdek úgy kívánja. Milyen mértékben vagyunk képesek felelősséget vállalni saját tetteinkért? És milyen messzire megyünk el, ha az érdekeink úgy kívánják? – teszi fel a kérdést az előadás. Mert hiába vagyunk ártatlanok, ha a körülmények nem minket igazolnak. Ebben a játszmában nem az a kérdés, hogy ki a bűnös, hanem az, hogy végső soron ki tud megmaradni ártatlannak?
Szász Enikő több évtizedes, sokrétű színpadi munkásságát és kiforrott látásmódját tükrözi az előadás, melyben a cselekményen túl az egyéni színészi alakítások kapnak kiemelt fontosságot. A karakterformálás, az egyes szereplők egyéni íve a történet egészén belül fontos eleme ennek a műfajnak, melyben a komikum és a tragédia forrása nem egyszerűen csak a helyzetben rejlik, de az azt megteremtő és uraló egyéni történetekben is.
A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban. Balázs Éva, nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már. Jelenlegi, temesvári vendégszereplése mellett, napjainkban a Debreceni Csokonai Színház előadásaiban játszik.
A Szász Enikő rendezésében látható darab látványvilágáért Giliga Ilka jelmeztervező, valamint Albert Alpár díszlettervező felelnek. Az előadás alapját alkotó vizuális koncepció – a ketrecjellegű vonatfülke, mely egy forgószínpad segítségével a mozgó vonat illúzióját kelti – a szereplők saját emberi korlátaik közé zártságát jelzi. Ez az egyszerre konkrét és szimbolikus tér adja Szász Enikő rendezői koncepciójának magját. Dramaturgként Orbán Enikő, koreográfusként pedig Baczó Tünde vett részt az előadás színpadra állításában.
A bemutatót követően legközelebb szeptember 23-án, rendhagyó módon délután 6 órától lesz látható az előadás a Temesvári Magyar Napok keretén belül.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)