"Az akkreditációs szakbizottság nyolc magánegyetemi központ akkreditálását javasolja. A parlament hamarosan eldönti, hogy ezek közül melyiket hagyja jóvá. A bukaresti Nicolae Titulescu Egyetem, a Titu Maiorescu Egyetem, a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem és Római Katolikus Teológiai Intézet, a bákói George Bacovia Egyetem, a pitesti-i Constantin Brancoveanu Egyetem, a nagyváradi Emanuel Egyetem és az aradi Vasile Goldis Nyugati Egyetem számíthat kedvező döntésre. A Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem nincs közöttük. /Akkreditált magánegyetemek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./"

Regéczy Szabina Perle könyvbemutatója
„Úgy éreztem, hogy a saját verseimet írom”
Regéczy Szabina Perle A tegnap költészetéből című, immár hatodik műfordítási kötete 112 román költeményt tartalmaz. Összesen 19 klasszikus, modern és kortárs költőtől fordított verseket. A kötetet dr. Brauch Magda irodalomtörténész és stiliszta, valamint Vasile Dan költő, író, publicista méltatta.
Brauch Magda elmondása szerint rengeteg időt és türelmet igényel a műfordítás abban az esetben, ha jól akarjuk csinálni. Ezt a kötetet elolvasva kicsit mintha másképp látná ezt a műfajt. Sokat olvasott más nyelven is, és mindig az eredeti tetszett neki jobban, itt azonban kivételt tesz: Perle sok esetben hozzátett egy-egy szót. Ez azért jó, mert dallamot vagy ritmust adott a versnek, esetleg kiemelte a mondanivalóját. Előfordult az is, hogy nem pont azt a szót használta, amit a költő, mert magyar fordításban nem hangzott volna jól, vagy mást jelentett volna. Akadnak azonban olyan versek is, melyek szóról szóra megegyeznek az eredetivel.
Regéczi Perle ehhez azt fűzte hozzá, hogy „a szabad verset sem lehet szó szerint lefordítani, mert abból csak egy nyers szöveg lesz”. Kiegészítette azzal is, hogy ezen az estén nem is annyira ő az ünnepelt, hiszen ő csak fordított. Inkább a költőket kell ünnepelni, akik az eredeti műveket írták. „George Bacovia olyan melankolikus volt, mint én, és amikor fordítottam, úgy éreztem, hogy a saját verseimet írom” – tette hozzá a szerző.
Vasile Dan megtiszteltetésnek és örömnek adott hangot, amiért jelen lehetett a bemutatón. Perle nem csak saját nyelve felé nyit, hanem más nyelvek felé is, ami mindenképpen tiszteletre méltó. Nem csak fordít: erőfeszítést tesz, hogy olyan költeményeket és költőket válasszon ki, akik talán nem is állnának szóba egymással, ha egy teremben lennének. Külön kitért George Bacovia Plumb, azaz Ólom című – szintén lefordított – versére is, ami a 20. századi román költészet egyik legnagyobb verse. Egy nehéz és mély költemény. Perle egyaránt fordít régi és kortárs verseket, márpedig ez megtiszteltetés mind a fordítónak, mind a költőnek. Vasile Dan személyesen ismeri Ana Blandiana kortárs költőnőt, aki nagyon meg van elégedve Perle fordításaival.
Az est folyamán pár vers el is hangzott a Tóth Árpád Irodalmi Kör tagjainak előadásában Tudor Arghezi, Alexandru Macedonski, Ion Minulescu és más, a kötetben szereplő költők tollaiból, melyeket, Regéczy Szabina Perlének hála, már magyarul is elolvashatunk.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A népdal a legjobb slamszöveg
Beszélgetés Lövétei Lázár László költővel, a Székelyföld főszerkesztőjével.
– Mennyire helytálló a meglátásom, miszerint az ön költészete afféle téli költészet? Ebben hasonlítana kedvenc klasszikusához, Arany Jánoshoz. Mitől lesz valaki klasszikus, s mitől aktuális egy klasszikus?
– A verseimnek ezt az olvasatát, miszerint én téli költő volnék, még nem hallottam, ám legyen. Ha már klasszikusokról és télről van szó, akkor Tolsztoj általában télen írt, elég sokat, tudjuk, a Háború és békét tízszer írta át, s szegény Szofja, a felesége tízszer másolta le. Hogy mitől aktuális egy klasszikus? Ma még nem tudom megmondani. Miután az ember kezd őszülni, talán megérik arra, hogy klasszikusokkal kezdjen foglalkozni. Szerencsés esetben ez nem jár együtt azzal, hogy kortársakat már nem olvas. S mivel szerkesztő is volnék, nem is lenne jó, ha teljesen kidobnám az ablakon a kortárs irodalmat.
Lövétei Lázár László
Lövétén született 1972-ben, 1990-ben érettségizett a székelyudvarhelyi Tamási Áron Főgimnáziumban. Két évet járt a kolozsvári Műszaki Egyetemre, majd 1993-tól a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–román szakának hallgatója. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld szerkesztője, ma főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Kötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000), Két szék között (2005), Árkádia-féle. Régi és új versek (2009), Zöld (2011).
Emlékszem, középiskolás koromban Csokonaiból írtunk felmérő dolgozatot, s én félretoltam a papírt és elővettem a padból valami kortárs szerzőt. Szikszai Annamária tanárnő kivette a könyvet a kezemből, megnézte, mit olvasok, s adott egy jó tanácsot: nem ártana az alapokat is megtanulni, utána majd lehet írogatni. Igaza volt.
– Annyira jól elsajátította az alapokat, hogy kis füzetre való esszét is írt Arany Jánosról Arany versek címmel, amelyben kevésbé ismert Arany-verseket elemez, de Hunyt mesterem címmel szerepel benne a díjnyertes Arany-esszé is. Miért épp ezeket a verseket választotta?
– A sepsiszentgyörgyi Cimborának írogattam ezeket a miniesszéket, Szonda Szabolcs kért fel, miután a Hunyt mesterem című írásommal megnyertem a Tehetséges Magyarországért Alapítvány pályázatát. Igyekeztem úgy összeválogatni a verseket, hogy legyen szó bennük nemzetről, hazáról, versről, betegségről – mindenről, ami egyáltalán fontos volt Arany számára.
– Nemrég rangsorolták a magyar irodalom költőit aszerint, hogy költészetében ki használta a legtöbb szót. Eszerint Arany János lenne az első helyezett, aki összesen 287 425 szót használt, a második Vörösmarty 214 104-gyel, a harmadik pedig Petőfi 154 721-gyel. Hogyan kezeli ezeket a rangsorokat?
– Mint nem lényegeseket. Nemrég újraolvastam Kosztolányi Vörösmarty-esszéjét, amelyben határozottan állítja, hogy amiként Puskin az oroszoknak vagy Dante az olaszoknak költői nyelvet alkotott, úgy a magyaroknak Vörösmarty alkotta meg a költői nyelvet. Ebben sok igazság van, mint ahogy abban is, hogy Vörösmarty a leggazdagabb szókincsű magyar költő. S bár az említett statisztikában Vörösmarty csak a második helyen szerepel, mindegy, ki a győztes, mert kevés szóval is lehet fontosakat mondani. Egy másik kedvencem George Bacovia, kétszáz szónál aligha használt többet, mégis érvényes költészetet hozott létre. Nem véletlenül klasszikus.
– Több esszéjében is megpróbál választ adni, miért Arany János a kedvence, s arra a következtetésre jut, hogy Arany nem tudása a lényeges számára. Mit ért nem tudás alatt?
– A nem tudás valóban lefedi Arany Jánosnak a költészetről, nemzetről, hazáról vallott nézeteit. Nem írt Baudelaire-ről, de saját lapjában helyet adott annak a véleménynek, amelyben a szerző azt fájlalja, mennyire dekadens Baudelaire. Arany ezzel szemben valamiféle fogódzót akart adni a saját nemzetének, bár látta annak hibáit is. A bizonytalansága is szimpatikus volt benne. Hogy nem hitt saját magában sem. Nagyjából tudta magáról, mit ér, de nem volt mindenkit elnyomó személyiség, mint Petőfi vagy Ady. Fekete Vince költőkollégámnak szoktam idézni Adynak azt a sorát, hogy „nagyobb vagyok magamnál is" – micsoda pompás megfogalmazása annak, hogy kinek is gondolta magát Ady. Szerencsére Arany nem ilyen volt.
– Az esendő Arany képét tárja fel, s egyfajta bálványimádásról is beszél...
– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy ne látnám a hibáit. Az ihlet perce című szonettje annyira rossz, hogy kezdő költőtől is ritkán olvasni ilyet. Vagy ott van a Széchenyi emlékezete című műve. Kapott egy szekérderék pénzt érte, de nem tudott ódát írni, mint például Berzsenyi vagy Vörösmarty. Egy alkalommal megfogadtam, hogy elolvasom százszor a Széchenyi emlékezetét, hátha megszeretem.
De nem ment, a megemelt nyelv nem állt neki jól, soha nem fognak tudni meggyőzni, hogy az egy jó vers. Vagy ha már az emberi arcát keressük: Molnár Vilmostól kaptam egy SMS-t, amelyben azt írta, „ha én Petőfi lettem volna, s túléltem volna az oroszokat, és lenne gyerekem, akkor soha nem bocsátottam volna meg Aranynak, hogy pénzt kért a gyereke és a felesége eltartásáért." Tudniillik amikor Petőfi elment az erdélyi harctérre, s Aranynál hagyta a feleségét és a gyerekét, Arany benyújtotta a számlát.
A legenda szerint Petőfi ekkor adta el a lovát, és elküldte a pénzt Aranynak. Vagy a Bach-korszakban, amikor elment Nagykőrösre tanárnak, Bécs mindenkit ellenőrzött, miként viselkedett a forradalom és szabadságharc idején. 1854-ben tanári önéletrajzában azt írta: „Fájdalmasan ismerem el, hogy ezen idő alatt néhány kisebb költemény jelent meg tőlem nevem alatt, amelyeket, valamint később meg is semmisítettem, úgy mostani érettebb gondolkodásommal nem írnék alá." Ez most szólhat arról is, hogy a Szabadság zengő hárfája címmel ponyvára küldött kis füzetecskéjét tagadta meg, de szerintem inkább arról van szó, hogy kellett neki a tanári állás, s ezért megtagadta a forradalmi verseit...
– Mégis védelmébe veszi, ha kétségbe vonják költői nagyságát.
– Hát persze! Arany egy csoda. Én nem akarok ítélkezni fölötte, én olvasni szeretem a verseit, s boldog vagyok, ha a kritikai kiadásban felfedezett hibát kijavíthatom. Még akkor is, ha a szakma erről az észrevételemről nem vesz tudomást.
– A kritikusok azt állítják önről, olyan, mint egy gótikus templomkészítő vagy egy középkori festő, aki nem elkülönülni akar a magyar költészeti hagyománytól, hanem alázattal, játékosan közelít hozzá. Egyfajta szerepjáték-költészetet művel. Azonosulni tud ezzel a nézettel?
– Én annak örültem a legjobban, amikor azt mondták rólam: a költészetem annyira konzervatív, hogy ez már mindenképp újdonságszámba megy. Nem szándékosan alakult így, de csak örülni tudok neki. Pláne látva a tendenciákat, hogy merrefelé íródna a magyar irodalom. Az egészen fiatal magyar irodalmat, a slammereket nem ismerem eléggé, de a költészetükben is van valamiféle ritmus, rím, s ilyen szempontból ezt is tekinthetjük végtelenül konzervatív költészetnek. A legjobb slamszöveg szerintem még mindig a népdal, de ezzel a nézetemmel alighanem egyedül vagyok.
– Ebbe a konzervativizmusba belehelyezhető a Zöld című, eklogákat tartalmazó kötete is?
– A Zöld egy külön állomás. Folyamatában kell látni a dolgot. Az első kötetemről, A névadás öröme címűről azt mondták, folytathatatlan, ezért megpróbáltam valahogy szabadulni attól a fajta beszédmódtól, abból lett a Távolságtartás, egy teljesen sikertelen kísérlet. Utána jött egy másik hang, életrajzi vonatkozásokkal, a Két szék között, ez egy betegség kiírása volt, afféle terápia. Örülök, hogy szerették az olvasók. De ettől is nehéz volt megszabadulni. Erre találtam ki a Zöldet, megpróbáltam, tudok-e írni hexametert. Kiderült, hogy nagyon könnyű. De amikor már önjáróvá válik, jobb abbahagyni. Most volnék egy olyan helyzetben, hogy fogalmam sincs, merre tart a költészetem. Nem siettetem, majd csak kialakul.
– Világirodalomból a nagy kedvence az orosz irodalom, azon belül is Csehov. Ez is habitus kérdése?
– Persze. S Csehovban is épp az tetszik, ami Aranyban: a bizonytalansága. Igaz, Csehovot sem tudom megmagyarázni, még magamnak sem. Például nem az ismert novellái tetszenek elsősorban. A nagy kedvencem, amelyet legalább 150-szer olvastam, a Rothschild hegedűje mindössze öt oldal, mindenre jó, időt tölteni, elmélázni, jobb kedvre derülni, életkedvet kapni.
– Hogyan látja a kulturális, irodalmi lapok szerepét napjainkban?
– A magyar kultúra kifejezetten folyóirat-kultúra: a legfontosabb közlések még mindig folyóiratokban jelennek meg, legyen szó szépirodalomról vagy kánonképző szövegekről. Jó lenne tehát továbbra is életben tartani a folyóiratokat, pláne ha azok komolyan veszik magukat, és kétheti-havi rendszerességgel fontos, közérdeklődésre számot tartó írásokat jelentetnek meg.
– A Székelyföld előfizetőinek száma impozáns. Mi a titka a lap sikerének?
– Leszámítva a székelység iránt (újfent) megnyilvánuló érdeklődést, illetve a lap szerencsésen kialakított struktúráját (nemcsak irodalmat közöl, hanem történelmet, néprajzot stb.), annyit mondhatok, hogy folyamatosan mozogni kell, eleget kell tenni a meghívásoknak, el kell menni a legutolsó faluba is közönségtalálkozókra. Egy kicsit fárasztó, de másképp nem megy. Nagyon érdekes figyelni az olvasók reakcióját, figyelünk is rájuk, no nem olyan értelemben, hogy teljes mértékben kiszolgáljuk az igényeiket, hanem úgy, hogy ha csak egy mód van rá, igyekszünk olvasható szövegeket közölni.
– Ma már minden folyóirat igyekszik online is jelen lenni. Mennyiben követi ezt a folyamatot a folyóirat?
– Maradjunk annyiban, hogy az online nem az én világom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne látnám a trendeket ezen a területen. De ha az online felület nem frissül folyamatosan, semmit sem ér a dolog, a potenciális olvasó meg máris elhúzott nyüzsgőbb vidékekre.
– Csíkszentdomokoson él, de ki-kimozdul a „falusi magányból", ha máshova nem, hát Csíkszeredába. Miért döntött úgy, hogy Kolozsvár, Csíkszereda helyett inkább egy csendesebb helyen akar élni?
– Nincs ebben semmi rousseau-i, „vissza a természetbe"-szerű dolog. Falun születtem, ott érzem jól magam. Ilyen egyszerű ez. Mondhatni: falusiasan egyszerű...
Demeter Zsuzsa
Krónika (Kolozsvár)

Regéczy Perle Ágyán
November 7-én, kedden az ágyai Olosz Lajos Általános Iskolában Regéczy Szabina Perle író, műfordító, a Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke, a Román Írószövetség tagja saját versesköteteiből ès műfordításaiból felolvasást tartott diákoknak, pedagógusoknak. Betekintést nyerhettünk költői, írói, műfordítói tevékenységébe. Versei vàltozatosak, sokatmondóak, prózai alkotàsai szemèlyes élményeiről mesélnek.
Szimbolista látásmódját végigvezeti versein, prózai írásain (Kolompoló pásztorképek). Egy másik irodalmi irányzatban is otthonosan mozog, ez a szürrealizmus (Szépséged). Családja a Tóth Árpád Irodalmi Kör és a Román Írószövetség, ahol nagyon jól érzi magát, ugyanis hat irodalmi díja közül hármat műfordításaival érdemelt ki (Irodalmi Jelen díj, Román Írószövetségi díj, Apáczai Oklevèl).
Műfordításai közül A tegnap költészetéből mutatta be Alecsandru Macedonski, Ştefan Octavian Iosif, George Bacovia verseit. Az Elszállok egy szonett szárnyain című versek és műfordítások kötetből elhangzott néhány Ana Blandiana-költemény is, majd az Álom és valóság című naplójegyzet-sorozatból olvasott fel az írónő, amely a Havi Szemlében és Szövétnekben részletekben látott napvilágot 2014-ben. Egy szimbolista vallomása a költészet templomáról című írást szerényen ismertette. A gyerekek örömére felolvasta Rocki, a fekete csillagcímű karcolatát, az angol nyelvű fordítások közül John Donne: Ravaszul alkotott kis világ vagyok én című költeményt (I am a little world made cunningly) ismertette.
A felolvasó délelőtt záró mozzanata A tegnap költészetéből című műfordítás-gyűjtemény volt, amely 112 műfordítást, 20 román költő versét tartalmazza. Ők a tegnap költői, de a mai ember számára is mély üzenetet hordoznak.
A kellemes novemberi délelőtt dedikálással zárult.
Az ágyai tanári kar és a diákok köszönetüket fejezik ki Regéczy Szabina Perlének a kellemes író–olvasó találkozóért. Erdős Márta magyartanár / Nyugati Jelen (Arad)