Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Baciu, Mona
4 tétel
2014. szeptember 29.
Magyar orvosképzés: Strasbourgig is elmennek
Akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához is elmennek a MOGYE-nek a magyarokra nézve diszkriminatív illegális chartája ügyében, amennyiben Romániában elveszítenék a pereket – nyilatkozta Kincses Előd ügyvéd.
Jelenleg két per van folyamatban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (MOGYE) érintően a bukaresti táblabíróságon. Az RMOGYKE és az RMDSZ az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) fordult, mert úgy vélték, a charta diszkriminatív a magyarokra nézve. Miután az ODT etnikai szavazással – a románok ellene, a magyarok mellette – nem adott nekik igazat, bíróságon fellebbeztek a döntés ellen (Kincses szerint miután az RMDSZ kormányra került, már nem képviseltette magát a perben).
Ebben az ügyben a bukaresti táblabíróság szeptember 19-én úgy döntött, hogy szünetelteti, míg a másikban végleges döntés születik. A „másik” per tárgya, hogy az RMOGYKE és az MMDSZ kérte az ODT-t, hogy állapítsa meg: a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottságnak (ARACIS) sztenderdje törvénytelen. Az ARACIS szerint a magyar nyelvet nem lehet használni a klinikai gyakorlatoknál, csak az elméleti oktatás során.
„Ezt a sztenderdet a MOGYE chartájában kiterjesztették a teljes gyakorlati képzésre. Csakhogy a jog értelmében az ARACIS szabályozása nem is létezik, hiszen létrejöttéhez szükséges a tanügyminisztérium jóváhagyása és meg kell jelennie kormányhatározatban. Ezek közül egyik feltétel sem teljesült. Ráadásul a sztenderdet az új felsőoktatási törvény előtt tették közzé a honlapon, tehát a jogszabály felülírta” – mondta szeptember 29-én Kincses Előd, hozzátéve, hogy az ügy három hónapja a legfelső ítélőtáblán van, de még nem tűzték ki a tárgyalás időpontját.
Azt is elmondta, hogy a napokban fény derült arra, hogy a MOGYE illegális chartáját magyar bíró szavazata „mentette meg”. „Kézhez vettem a 2014. április 23-án lezárult per iratát, amelyet az RMDSZ, az MMDSZ, az EMNT, az EMNP és az MPP indított a MOGYE kétharmados román többségű szenátusa által elfogadott charta ellen, azért, mert sérti a tanügyi törvényt. A Tanka Attila, Andreea Ciucă és Mona Baciu által alkotott bírói testület három hét gondolkodási idő után elutasította a panaszt, ezért a charta jogerőre emelkedett. Ezt eddig is tudtuk, de a periratból most derült ki, hogy Mona Baciu különvéleményt fogalmazott meg, és leszögezte: a chartából ki kell venni a diszkriminatív ARACIS-sztenderdet és az ezen alapuló 46. szakaszt. Mona Baciu szerint a meg nem semmisítés sérti Románia alkotmányát, ezért módosítani kell a chartát” – ismertette az ügyvéd.
Elmondta, a különvéleményt átnyújtja a MOGYE magyar tagozata képviselőinek, valamint leteszi mindkét bukaresti perhez is. „Ez komoly vonatkozási alap lehet a továbbiakban, és bízom abban, hogy megfelelő döntés fog születni. Ha mégis elveszítenénk mindkét pert, akkor az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk, és ott kizárt, hogy ne legyen sikerünk” – fogalmazott az ügyvéd.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro
2014. szeptember 29.
Kincses: nem létező szabályt alkalmaz a MOGYE
Elutasította a marosvásárhelyi táblabíróság az RMOGYKE, az EMNT, az EMNP, az MPP és az RMDSZ fellebbezését, amellyel a magyar szervezetek megtámadták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) chartájának törvényességét.
Kincses Előd ügyvéd hétfői marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján számolt be a per részleteiről. Eszerint a táblabíróság ítélőtanácsa többségi szavazással hozta meg a döntést, Mona Baciu bírónő pedig különvéleményt jelentett be.
A különvéleményben a bírónő azt fejtette ki, hogy az egyetemi charta 46-ik szakaszából törölni kell azt a rendelkezést, amely szerint az egyetemi akkreditációs hatóság (ARACIS) előirásainak megfelelően a klinikai gyakorlatok csak román nyelven folytathatóak.
Kincses elmondta , a rendelkezést a charta kiterjeszti és alkalmazza minden olyan tevékenységre, ami nem az elméleti oktatás része. Ez a rendelkezés a bírónő szerint sérti az alkotmányt, a tanügyi törvényt, a különböző vonatkozó európai uniós emberjogi dokumentumokat is.
Az ügyvéd emlékeztetett: Bukarestben a legfelsőbb bíróságnak ítéletet hoznia abban a perben, amit az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség indított a bukaresti táblabíróságon az ARACIS-előírás törvénytelenségének a megállapítására. Kincses szerint a per tárgyalásán kiderült, hogy ez a bizonyos előírás, ami mögé MOGYE szenátusának a román kétharmada elbújik, nem létezik. "Mert ahhoz, hogy egy ilyen előírás érvényes legyen, jóvá kell hagynia a tanügyminisztériumnak, kormányhatározatba kell foglalni. Az ARACIS jogi képviselője is elismerte a tárgyaláson, hogy ilyesmi nem létezik" – magyarázta az ügyvéd.
Kincses szerint tehát egy nemlétező szabályt alkalmaztak azért, hogy Marosvásárhelyen nehogy betartsák a tanügyi törvénynek a kisebbségi oktatásra vonatkozó rendelkezéseit. A törvénytelen előírás ellen már három hónapja benyújtotta fellebbezését a MMDSZ és az RMOGYKE, de még mindig nincsen kitűzve a tárgyalás időpontja.
Antal Erika, maszol.ro
2014. szeptember 30.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a fellebbezést
"Kétcsövű puskát tartunk a kezünkben, remélem, legalább az egyik célba talál"
Három hétig gondolkozott azon a Marosvásárhelyi Táblabíróság, hogy az egyetemi charta törvénytelenségét állapítsa-e meg vagy sem, de három hét után is rossz ítélet született. Többségi szavazattal elutasították azt a fellebbezést, amit a peres felek – az RMOGYKE, az EMNT, az EMNP, az MPP és az RMDSZ – benyújtott, és amelyet a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség is támogatott – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd ügyvéd az orvosi egyetem kapcsán.
A döntés április 23-án született, de az ítéletet és az indoklást csak a múlt héten kapta kézhez Kincses. Elmondta, a döntés többségi szavazattal született meg: a tanács elnöke Tanka Attila volt, az ítéletet Andreea Ciuca indokolta meg, illetve különvéleményt fogalmazott meg Mona Baciu bírónő. Mona Baciu a különvéleményben kifejtette, hogy az egyetemi charta 46. szakaszát, amelynek értelmében az ARACIS, a Felsőoktatást Felügyelő Országos Hivatal standardja kimondja, hogy a klinikai gyakorlatok csak román nyelven folyhatnak, és amely rendelkezést a charta kiterjeszt minden olyan tevékenységre, amely nem elméleti oktatás, törölni kell. A bírónő indoklása szerint ez a rendelkezés sérti az alkotmányt, a tanügyi törvényt, sérti a különböző vonatkozó európai emberjogi dokumentumokat.
Amennyiben a még hátralevő bukaresti perekben az ARACIS- standard törvénytelenségét kérik megállapítani, vagyis, ha kedvező döntés születik, akkor perújrafelvételt lehet kérni, és törölni a chartából a 46. szakaszt – jelentette ki az ügyvéd.
Bukarestben a Legfelsőbb Ítélőtábla kell döntést hozzon abban a perben, amit az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség indított el az ARACIS-standard törvénytelenségének a megállapítása érdekében. A tárgyaláson kiderült, a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem szenátusának a román kétharmada e mögé a bizonyos standard mögé bújt, mondta Kincses Előd, aki szerint nem is létezik, mert ahhoz, hogy egy ilyen standard érvényes legyen, szükség van a tanügyminisztérium jóváhagyására, amit kormányhatározatba kell foglalni. Az ügyvéd szerint a tárgyaláson ezt az ARACIS jogi képviselője is elismerte. – Tehát egy nem létező szabályt alkalmaztak azért, hogy ne kelljen betartani a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó rendelkezéseit, jelentette ki. Hozzátette: ez ellen a törvénytelen rendelkezés ellen három hónapja benyújtotta a fellebbezést a magyar diákszövetség és az RMOGYKE, de még mindig nincs kitűzve a tárgyalás.
A továbbiakban arról beszélt, hogy szeptember 19- én volt annak a közigazgatási pernek a tárgyalása a Bukaresti Táblabíróságon, amelyet az RMOGYKE indított, és amely mellé csatlakozott az RMDSZ, mivel a CNCD etnikai szavazással arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ARACIS-standard, amelynek értelmében nem lehet a magyar nyelvet használni csak az előadásokon, a gyakorlatokon, szemináriumokon, államvizsgán stb. pedig nem, nem diszkriminatív, holott ez azt jelenti, hogy a magyar nyelvet az oktatási tevékenység csupán 30 százalékában lehet használni az úgynevezett magyar tagozaton. A CNCD két magyar tagja, Asztalos Csaba és Haller István diszriminatívnak nevezte, és Asztalos Csaba meg is indokolta.
– A szeptember 19-i bukaresti tárgyaláson nem jelent meg az RMDSZ, noha a szövetség is megtámadta ezt a határozatot, amikor még nem volt kormányon. A tárgyalás szüneteltetését rendelték el addig, amíg a Legfelsőbb Ítélőtábla nem hoz jogerős ítéletet ezzel kapcsolatban. Egyébként, ha az a jogerős ítélet megsemmisíti az ARACIS-standardet, az minden más problémát megold. Ha pedig nem semmisíti meg, még mindig meg lehet állapítani a diszkriminációt, mert abban a perben a diszkriminációról nincs szó, tehát más jogalapja van. Úgyhogy kétcsövű puskát tartunk a kezünkben, remélem, hogy legalább az egyik célba talál – mondta végül Kincses Előd.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 4.
Vesztett és nyert ügyek között
Ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat!
Nemrég tudósítottunk arról, hogy a fővárosi legfelsőbb bíróságon elutasították a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség(MMDSZ), a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), az Erdélyi Magyar NemzetiTanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fellebbezését. A fellebbezés a Felsőoktatás Minőségét BiztosítóHatóság (ARACIS) azon előírásának a jogszerűségét kérdőjelezte meg, hogy a gyakorlati órák és a kórházi gyakorlat nyelve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) csak a román lehet. A rossz hír mellett jónak számít, hogy a megyei törvényszéken végleges ítélet született a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
– Kezdjük a rosszabbikkal! Hogyan indokolta az elutasítást a legfelsőbb bíróság? – kérdeztük Kincses Elődtől, aki a két ügyet képviselte az igazságügyi fórumok előtt.
– A vesztes ügy okának megértése érdekében vissza kell nyúlnunk a Ceausescu-rendszerbe, amikor a magyar oktatás visszaszorítása elkezdődött. Ennek következményeként 1989 decemberében, a "nacionálkommunista" diktatúra bukásakor a MOGYE Általános Orvosi Karának hatodévén még fele-fele volt a román és magyar diákok aránya, az elsőéves magyar hallgatók száma viszont még a húsz százalékot sem érte el. A felszámolás alatt álló Gyógyszerészeti Karon pedig már csak a negyed- és ötödév működött. Ez volt az oka annak, hogy 1990-ben mind a magyar diákság, mind az oktatói kar határozottan elkezdte a küzdelmet a teljes körű magyar oktatás visszaállításáért. Miközben a kezdeti sikertelenség láttán ülősztrájkot folytattak, a román nacionalista erőknek annyira fontos volt, hogy megakadályozzák ennek a jogos követelésnek az érvényesítését, hogy 1990. március 19- én a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre beszállított, félrevezetett román embereket először a MOGYE-ra vitték, hogy megleckéztessék a diákságot. Szerencsére előző nap sikerült meggyőzni a hallgatókat, hogy függesszék fel a sztrájkot, így nem volt kit megleckéztetni, ezért az RMDSZ akkori székházának ostromára vezényelték a Görgény-völgyieket, nehogy dolgukvégezetlenül kelljen hazamenniük.
– Sokaknak úgy tűnt, hogy a 2011. évi közoktatási törvény megnyugtatóan rendezi a helyzetet.
– Sajnos, nem így történt. Amikor kitudódott, hogy a törvénytervezetben multikulturálisként megjelölt három egyetemen, a kolozsvári Babes–Bolyain, a MOGYE-n és Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen teljes körű anyanyelvi oktatást kell bevezetni, az ARACIS 2010 októberében hozott egy határozatot, amelyben megfogalmazta az a szabályt (sztenderdet), hogy a klinikai gyakorlatokon kizárólag a román nyelvet lehet használni. Ezt a "sztenderdet", noha a vonatkozó jogszabály érvényességi feltételként előírja, 2010 októbere óta nem hagyta jóvá a tanügyminisztérium, és nem foglalták kormányrendeletbe sem, tehát jogilag nem létezik. Ezenkívül nem a törvényeknek megfelelően tették közzé, nincsen aláírva, számozva és keltezve, ráadásul nem az ARACIS honlapján olvasható, hanem a 12 tagozat egyikét jelentő orvostudományok tagozat honlapján jelenik meg. A többi tagozat honlapján egyetlen rendelkezést sem tettek közzé. Így ez már a második érvénytelenségi indokot jelenti.
A harmadik – ahogy a Népújságban is megjelent –, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvény ötödik szakasza kimondja, hogy a rendelkezéseivel ellentétes valamennyi jogszabályt hatályon kívül helyezi. Mivel a tanügyi törvény 135. szakasza a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosításáról rendelkezik, az ismertetett speciális ARACIS-előírás három okból is érvénytelen, semmis. Mindez nem zavarta a Marosvásárhelyi Táblabíróságot, amikor két évvel ezelőtt ezekkel az indokokkal kértük az egyetemi charta jogsértő szakaszainak megsemmisítését. Ebben a perben felperesként a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség és az RMOGYKE szerepelt, támogatásunk érdekében beavatkozott az RMDSZ, az EMNP, EMNT és az MPP. A tárgyaláson 2/1 arányban utasították el a fellebbezésünket, úgy, hogy a tanács magyar nemzetiségű bírája a törvénytelen elsőfokú döntés hatályossága mellett szavazott, Mona Baciu bírónő pedig rendkívül megalapozott különvéleményt fogalmazott meg. Látván, hogy itt, Marosvásárhelyen képtelenség a MOGYE ellen pert nyerni, hiszen minden perben, még a román kormánnyal szemben is, sikerrel jár az egyetem, Bukarestben indítottunk eljárást az MMDSZ és az RMOGYKE nevében. Ebbe a perbe az EMNT és az EMNP avatkozott be, az RMDSZ és az MPP már nem.
A kérésünk az volt, hogy az idézett ARACIS- előírást semmisítsék meg, hisz teljesen egyértelmű, hogy jogszabálysértő, és tulajdonképpen érvénytelen is. Még első fokon az a nagy meglepetés ért, hogy a perbe beavatkozott a MOGYE, vagyis a jogszabályt alkalmazó a jogszabály védelmében lépett fel. Hasonló esetről nem tudok, hiszen a jogszabályt alkalmazónak nincsen olyan jogosítványa, hogy azt mondja: nekem nagyon tetszik ez a jogszabály, nehogy azt a törvényhozó hatályon kívül helyezze! Ez mégsem zavarta a Bukaresti Táblabíróságot, helyt adott a MOGYE beavatkozási kérelmének, és elutasította a keresetünket azzal, hogy a magyar oktatást ellehetetlenítő rendelkezés törvényes. A fellebbezésünket csak több mint másfél év után tárgyalta le a bukaresti legfelsőbb bíróság, és noha az előzetes eljárásban elvileg megalapozottnak tekintette fellebbezésünket, legnagyobb meglepetésemre és felháborodásomra ezt az abszolút megalapozott fellebbezést elutasította.
Az indoklást nem ismerjük, kézhezvétele után természetesen az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulunk. Remélem, hogy nem rosszul használom a többes számot, ugyanis az RMOGYKE és az MMDSZ élén változás történt, és az új elnökök közötti viszony nem nevezhető felhőtlennek. Itt azonban olyan érdekről van szó, amelyben a személyes ellenszenvet feltétlenül félre kell tenni.
Hogy milyen gyenge lábakon áll az elsőfokú ítélet megindokolása, arra példaként felhozom: annak érdekében, hogy csökkentse annak látszatát, hogy a magyar oktatást diszkriminálják a marosvásárhelyi orvosin, egy szemenszedett hazugságot írtak be az ítélet indoklásába, miszerint az oktatás során az elmélet 70 százalékot, a gyakorlat pedig csak 30-at tesz ki. Noha a tanügyminisztérium által jóváhagyott és a kormányrendeletbe foglalt előírások kimondják, hogy 30 százalék az elmélet, ami magyarul folyhat, és 70 százalék a többi aktivitás, aminek a nyelve kizárólag a román lehet. Hozzá kell tennem, hogy a román kétharmad által jóváhagyott egyetemi charta nemcsak a sztenderdben rögzített klinikai gyakorlatokra alkalmazza a román nyelv kizárólagos használatát, hanem kibővíti minden, az elméleti oktatáson kívüli tevékenységre. Például az anatómiagyakorlaton sem lehet használni a magyar nyelvet, holott köztudomású, hogy a boncasztalon már nem szokás megszólalni.
– Az egyelőre sikertelen próbálkozás után szóljunk arról a perről is, amit Kincses Előd megnyert nemrégiben.
– Szeretném a marosvásárhelyiek tudomására hozni, hogy nyugodtan ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat. A két civil aktivista, Barabás Miklós és Benedek Lehel Csaba ügyében a szabálysértési jegyzőkönyvet, amellyel a fejenkénti 5.000 lejes pénzbüntetést kirótták, jogerősen hatályon kívül helyezték. A Maros Megyei Törvényszék a napokban jogerősen elutasította a Valentin Bretfelean vezette helyi rendőrség által benyújtott fellebbezést. Az elsőfokú ítélet indoklásában benne van, hogy teljesen szabálytalanul rótta ki a büntetést a helyi rendőrség. A kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését semmilyen jogszabály nem tiltja, ezért a helyi rendőrség igazgatója sem kreálhat szabálysértést ott, ahol az nem létezik, mondja ki az indokolás.
Ennél sokkal "bájosabb" az az indoklás, amelyet a Maros Megyei Törvényszék abban az ítéletében fogalmazott meg, amellyel elutasította annak a 12 személynek a kártérítési követelését, akik kérték, hogy Valentin Bretfeleant és a helyi rendőrséget egyetemlegesen kötelezzék egyenként 50.000 lej erkölcsi kártérítésre (fájdalomdíj kifizetésére) a félelemkeltő, fenyegető felszólítások miatt. A CEMO kimutatása szerint az 50.000 lejes büntetéssel való fenyegetés következtében több mint 50 személy vette le a kétnyelvű utca-névtáblákat. Az ítélet indoklásában az áll, hogy az a mód, ahogy Valentin Bretfelean értelmezte a reklámtörvényt, és az a tény, hogy reklámtáblának tekintette az utcanévtáblákat, az inkompetencia és a hivatali visszaélés határán mozog. Végül azzal az indokkal utasították el Bretfeleanék fájdalomdíjra kötelezését, hogy az a 12 személy, aki panaszt tett, tulajdonképpen nem szenvedett pszichés traumát, hiszen képes volt teljes mellszélességgel kiállni jogai védelmében. Az okfejtés azt jelenti, hogy csak olyan embernek jár erkölcsi kártérítés, fájdalomdíj, aki a rendőrségtől annyira megijed, hogy "összecsinálja" magát, ahelyett, hogy jogait érvényesítené.
Remélem, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatos ítéletnek meglesz a hozadéka, nem mint a székely zászlóval kapcsolatosnak. Ez utóbbi esetben sajnos hiába nyertem meg a pert, egyetlen politikai erő sem tűzi ki a székely zászlót.
– Végül arról szeretnék érdeklődni, hogy mi a helyzet a székely szabadság napján a csendőrség által kirótt büntetésekkel?
– A Székely Nemzeti Tanács által alapított és a székely szabadság napját szervező Siculitas Egyesület megbízásából bűnvádi feljelentést tettünk a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) a Maros Megyei Csendőrség parancsnoka, Iulius Cenan ezredes ellen és azok ellen a csendőrök ellen, akik hamisított szabálysértési jegyzőkönyveket állítottak ki. Nyolc olyan személyről tudunk, akiket megbüntettek mint szervezőket vagy résztvevőket, és az adott időpontban nem is voltak Marosvásárhelyen! A másik vádpont a hivatali hatalommal való visszaélés, mivel egy bejelentett és a gyülekezési törvény által megszabott 48 órás jogvesztő határidőn belül be nem tiltott, tehát szabályos tüntetés résztvevőit zaklatják. Ráadásul szervezőként nem a megmozdulást bejelentő és szervező Siculitas Egyesületet büntették meg, hanem azokat a személyeket, akik a csendőrség kérésére és a törvénynek megfelelően felügyelték a rendet. Ahelyett, hogy megköszönték volna hozzájárulásukat ahhoz, hogy a felvonulás gond nélkül lezajlott, fejenként 1.000 lejre büntették meg őket! Két évvel ezelőtt a csendőrség még ismerte a törvényt, mert akkor csak a Siculitasra róttak ki szervezési szabálysértési bírságot. A nyilvánossággal megpróbálják elhitetni, hogy Valentin Bretfelean által vezetett véleményező bizottság hozott egy – megkésve közölt – tiltó határozatot. A gyülekezési törvény viszont egyértelműen rögzíti, hogy a bejelentett tüntetést kizárólag a polgármester közigazgatási határozata tilthatja be, a törvény által szigorúan meghatározott esetekben, amelyek a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint természetesen nem álltak fenn. Még annyit, hogy 80 személy képviseletében megtámadtam a szabálysértési jegyzőkönyveket is, reményeim szerint a megalapozatlan büntetéseket el fogja törölni a Marosvásárhelyi Bíróság.
– Mi is reméljük.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)