Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Baciu, Călin
1 tétel
2010. január 12.
Egyetemi székházat avattak Kolozsváron
Felavatta tegnap a környezettudományi kar Donát úti frissen felújított épületét a Babeş–Bolyai Tudományegyetem. Andrei Marga, a felsőoktatási intézmény rektora az épület megtekintését követően elmondta: 2005-ben az ingatlant gyalázatos állapotban vették át az oktatási minisztériumtól.
„Csak a karbantartásra, takarításra 2,5 millió eurót költöttünk saját forrásból, és ebben még nincsenek benne a korszerű berendezések, amelyek legalább egymillió euróba kerültek, de megérte” – mondta a rektor.
Hozzáfűzte, nem kapták meg az egész épületet, hanem csak egy részét, az állam által birtokolt szárny jelenleg is lepusztult állapotban van. A környezettudományi kar felújított épületét viszont ellátták korszerű berendezésekkel, eszközökkel felszerelt laboratóriumokkal, modernizálták az egyetem amfiteátrumát és valamennyi tantermét. Emellett új könyvtár áll a karon tanuló egyetemisták rendelkezésére.
A környezettudományi kar 2002-ben indult, jelenleg 1100 diák, köztük 84 doktorandus tanul itt. Călin Baciu, a kar dékánja az utóbbi évek legjelentősebb eredményének tartja, hogy sikerült elnyerniük az egyesült államokbeli Yale egyetem együttműködését.
A Yale három diákját küldte Kolozsvárra tanulni. „Tavaly decemberben voltam az Egyesült Államokban, hogy megtudjam, együtt kívánnak-e működni velünk a jövőben is. Meglepődve tapasztaltam, hogy mindenki hallott Romániáról, a mi egyetemünkről, és megfelelő helynek tartották diákjaik számára” – számolt be tapasztalatairól a dékán.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)