Doina Cornea ismert ellenzéki és Petre Bacanu, a Romania Libera főszerkesztője a román ellenzéki erőknek kért támogatást az amerikai kormánytól és törvényhozástól. Fogadta őket Robert Gates, George Bush elnök helyettes nemzetbiztonsági főtanácsadója is. /Cornea asszony nyilatkozata. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

Több ellenzéki csoportosulás /köztük a Temesvár Társaság, a brassói November 15 Egyesület, a Társadalmi Dialógus Csoport/ megalakította a Polgári Szövetséget /Alianta Civica/. Az aláírók között van Ana Bladiana, Doina Cornea, Smaranda Enache, Gabriel Andreescu, Petre Mihai Bacanu, Octavian Buracu, Gabriel Liiceanu, Alexandru Paleologu, Mihai Sora, Stelian Tanase, Radu Enescu és Marian Munteanu. A Polgári Szövetség nov. 8-án sajtóértekezleten ismereti céljait. /Megalakult a Polgári Szövetség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./

P. M. Bacanu, a Romania Libera szerkesztője sajtóértekezleten számolt be a nagymennyiségű, földbetemetett Securitate-ügyirat sorsáról. 1990. június 22-én harminc tonnányi iratot szállított az SRI Berevoiesti falu határába, ahol agyaggal földelték el az iratokat. Bemutatott néhány megtalált ügyiratot, köztük több magyar nemzetiségű személlyel kapcsolatos anyagot. Az utóbbiról a Valóság hetilap közölt több folytatásban ismertetőt. Szerepel többek között Tőkés László, Cseke Éva (Cs. Gyimesi Éva), Domokos Géza, Király Károly, Pusztai János, Tőrös Gábor, Jakab Gábor katolikus pap, Zsuffa Kálmán /akit többször gumibottal vertek/, Kuthy Lajos brassói tanár, aki aláírásokat gyűjtött több magyar osztály létesítéséért, ezért a Securitate emberei 1976-ban őrizetbe vették, bántalmazták, ezt követően agyonlőve találták meg Brassó mellett, az erdőben, Szikszay Jenő brassói tanár, akit 1977-ben tiltakozott a magyar iskolák megszüntetése ellen. Letartóztatták és kegyetlenül ütlegelték, egyik kihallgatása után öngyilkos lett. - Az iratokból az is kiderül, hogy a politikai foglyoknak tilos volt magyarul beszélni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 23. , Valóság (Bukarest), 21, 22 23. sz./

Petre Ninosu igazságügyi miniszter menesztette a bukaresti törvényszék elnökét, Turianut. Ismeretes, hogy Turianu az 1992-es választás idején érvénytelenítette Iliescu szenátori jelölését. Ugyancsak az igazságügyminiszter kinevezte Burea ezredest, Petre Mihai Bacanunak, a Romania Libera főszerkesztőjének egykori szekuritátés vallatóját a Belügyminisztérium Konzuli Hivatala elnökének. /Bíró Béla: A helyet változatlan. = Brassói Lapok, júl. 23-29./

A Süddeutsche Zeitungban Henriette Schröder tette fel a kérdést: Hogyan határolódik el Virgil Magureanu, a mostani titkosszolgálat vezetője a hírhedt Securitatétól. A Securitatét 1990. jan. 3-án oszlatták fel, felelte Magureanu, aki a Bukaresttől 12 km-re levő Baneasában, a titkosszolgálat villájában fogadta az újság munkatársát. 1990 márciusában alakult meg az SRI /Serviciui Romani de Informatii/. Magureanu az újságírónak azt mondja, hogy a régi szeku 17-18 %-át vették át, viszont 1993. szeptemberében a parlamentnek tett jelentésében még 60 %-ról beszélt. Petre Mihai Bacanu, a Romania Libera főszerkesztője szerint a volt Securitate-munkatársaknak 80 százalékát vették át. Szerinte a szekusok ma is úgy dolgoznak, mint régen: lehallgatják a telefonokat, elolvassák a leveleket, kutakodnak az emberek magánéletében. Az SRI-nek hatezer munkatársa van, ismerteti az adatokat Magureanu, de ezenkívül öt másik titkosszolgálat létezik: a külföldi kémkedés, a hadsereg kémelhárító szolgálata, a hadsereg védelmi szolgálata, a belügyminisztériumi védelmi szolgálat és a magas tisztséget viselők őrszolgálata. Ezek a szervezetek függetlenek egymástól és csak a parlamenti bizottságnak tartoznak beszámolni. 1991. májusában az SRI megpróbált néhány teherutónyi ügyiratot eltüntetni, de az ellenzéki újságírók a zsákok nyomára bukkantak. Az előkerült anyagokból kiderült, hogy az SRI részt vett a bányászakciók megszervezésében és az ellenzék megfigyelésében, de találtak az akkori kulturális miniszter és egykori másként gondolkodó, Andrei Plesu figyelését bizonyító jegyzőkönyveket is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29./

A kormány szóvivője hamisnak és provokációs jellegűnek minősítette kiadott nyilatkozatában az ellenzéki Romania Libera értesülését, amely szerint Vacaroiu miniszterelnök jóváhagyásával üzemanyagszállító kamionokban csempésznek kőolajtermékeket Jugoszláviába. A lap a gépkocsik rendszámát és a gépkocsivezetők névsorát is közölte. A csempészek jövedelmük 15 százalékát fizetik be a kormánypártnak. A szóvivő közölte, hogy a kormány feljelentette a cikk szerzőjét, Petre Mihai Bacanu főszerkesztőt a hatóság megsértése és rágalmazása vádjával. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

"A román sajtó egy része valóságos dicshimnuszt zeng Iliescu amerikai találkozóiról, a másik része éppen a látogatás szerény eredményeit emeli ki, olvasható Gyarmath János bukaresti tudósításában. A reformok megbicsaklottak, az elnök és pártja együttműködik a szélsőséges erőkkel. Iliescu egyik sajtóértekezletén elismerte, hogy az RNEP, illetve a Nagy-Románia Párt elnöke "a két román Zsirinovszkij", de a pártvezérek nyilatkozatait nem szabad összetéveszteni pártjaik álláspontjával. Petre Mihai Bacanu a Romania Liberában felhívta a figyelmet arra, hogy a Romania Mare lapban közölt 300 tiszt levele nyílt felhívás volt katonai államcsínyre. A pártelnök mindezért nem nyerte el méltó büntetését. Corneliu Vadim Tudor ismétlődő felhívásai az etnikai tisztogatásra kimerítik az államellenes cselekmény fogalmát, ennek ellenére Iliescu nem határolja el magát tőle. /Magyar Nemzet, szept. 30./"

A román ellenzék pártjai Emil Constantinescu elnök jan. 3-i, határozott állásfoglalása ellenére továbbra is az államfő elleni támadásokra igyekeznek kihasználni I. Mihály dec. 30-i nyilatkozatát, amelyben a volt uralkodó elsőszülött lányára, Margit hercegnőre testálta "jogait és előjogait". A támadásokban élen jár Corneliu Vadim Tudor szenátor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke, akit Constantinescu jan. 3-án nevének említése nélkül bírált ama nyilatkozata miatt, amelyben őt a sajtó jelentése szerint "a külföld ügynökének" nevezte.Corneliu Vadim Tudor "helyesbített": nem a külföld ügynökének tartja az államfőt, hanem "hazaárulónak", mert az Ukrajnával kötött alapszerződésben úgymond "román területeket" engedett át a szomszéd államnak, továbbá mert bevette a "szeparatista RMDSZ-t" a kormányzásba, nemkülönben őt vádolja "a román nép kiéheztetésével, a nemzetgazdaság aláaknázásával és Románia banángyarmattá való változtatásával". C.V. Tudor szerint az elnököt "az amerikaiak és a németek állították a Demokratikus Konvenció élére és tették elnökjelöltté", nevezetesen azért, hogy ő legyen az a "bábfigura", aki elősegíti majd Romániában a monarchia restaurálását. A rágalomáradatban szerepel az is, hogy úgymond az államfő áll "Severin listája" mögött. Adrian Severin volt külügyminiszter, aki kénytelen volt lemondani, mivel állításait nem tudta bizonyítékokkal megfelelően alátámasztani, név említése nélkül vádolt két-három pártvezért és lapszerkesztőt azzal, hogy a külföld fizetett ügynöke. C.V.Tudor szerint - aki ebben az összefüggésben először említ neveket - Severin listáján ő, valamint Teodor Melescanu, a Szövetség Romániáért nevű párt elnöke, volt külügyminiszter és Viorel Salagean, Melescanu pártjának egyik vezetője, továbbá Dumitru Tinu, a hatalommal szemben élesen kritikus Adevarul igazgatója, Petre Mihai Bacanu, a kormányon lévő Demokrata Konvencióban részt vevő Polgári Szövetség egyik vezetője, aki a Romania Libera főszerkesztője és Octavian Paler, a Romania Libera publicistája szerepel. /Constantinescu elnök nem külföldi ügynök - hazaáruló! = Szabadság (Kolozsvár), jan.. 7./

Romániában ennyi jogod van, ha magyar vagy
Vagyis semmi. Sajnos még van ilyen, 2015-ben, az Európai Unióban. Igaz, a mioritikus változatról van szó.
Csaknem 100 évvel az összes etnikai kisebbségnek egyenlő jogokat ígérő Gyulafehérvári Kiáltvány után, no meg azután, hogy Románia kisebbségi elnököt választott magának, hazánk távol áll attól, hogy minden polgárának biztosítsa ezeket a jogokat. Exempli gratia: Liszkay Piroska asszony esete, akitől, miután a román kommunista állam megtagadta az oktatáshoz való jogot, ugyanezen állam, a Nagyváradi Bíróságon keresztül, megtagadja az anyanyelvhez fűződő jogát!
Fel szoktuk panaszolni, hogy a világba szétszéledt románokat üldözik az ottaniak és nem bánnak velük tisztelettel, de a sovinizmus és a fasizmus ma jobban dagasztja a román kebleket, mint Ceauşescu idejében (mely korszakból, különben, a nemzeti-kommunizmus vészterhes ideológiája is származik, melytől még jó sokíg nem fogunk megszabadulni). Ez főleg Erdélyben érzékelhető, ahol a három együtt élő nemzetiség érintkezése sok súrlódáshoz vezet, a hivatalosságok pedig, természetesen, mindig a többségiek pártját fogják, ahogy ahhoz 1918 óta hozzászoktak. (Annak ellenére, hogy önök állandóan mást hallanak egyes igazság manipulálására és torzítására szakosodott tévéktől és médiatrösztöktől, ezektől a sokszor bűzös nacionalizmusú instanciáktól.)
Az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Kiáltványban, melynek éppen a 100. évfordulóját készülünk megünnepelni, a Romániával való Egyesülést (így! – a szerk.) eldöntők ígéretet tettek arra, hogy egyenlő jogokat biztosítanak a megnövelt területű állam minden polgárának, de úgy tűnik, hogy ez – néha – üres szó, megvalósíthatatlan ideál maradt. Sőt, egy kisebbségi, nevezetesen szász elnök megválasztása e téren is reményeket keltett, de akárcsak más területeken, ezek is meddőknek bizonyultak. Hallatszik, Klaus Johannis?
Egy semmit sem bizonyító ítélet
És van még valami azzal kapcsolatosan, amit a továbbiakban be szeretnénk mutatni. Csaknem 9 év telt el a Románia Parlamentjében elhangzott nyilatkozat óta, melyben az ország akkori elnöke, Traian Băsescu hivatalosan is elítélte a hazánkban létezett kommunista rezsimet (2006. december 18.), magáévá téve egy Vladimir Tismăneanu vezette, a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Bizottság (sic!) nevet viselő testület által összeállított „Végleges” (?!) Jelentést. Milyen következményekkel járt ez az elítélés, mi történt konkrétan e csaknem egy évtizedes időszak alatt?
Megjelent néhány dokumentumokat és elemzéseket tartalmazó kötet, szintézisek és tankönyvek a kommunizmus történelméről, lépések történtek kommunizmusról szóló múzeumok létrehozásáért, bűnvádi nyomozás indult és bíróság elé került a Securitate néhány pribékje – sőt, közülük az egyiket, aki még nem halt meg, első fokon börtönbüntetésre is ítéltek – és sokat beszéltek a volt kommunistaellenes politikai foglyok életkörülményeinek javításáról, megnövelve a juttatásaikat, de ezek közül kevés dolog valósult meg.
Miközben sok különböző irányultságú és politikai befolyásnak engedelmeskedő, különböző pártokkal szimpatizáló, vagy éppenséggel azok tagságával rendelkező történész az áldozatok hátára kapaszkodva jutott előre, pénzért, tisztségekért, kitüntetésekért és ösztöndíjakért és/vagy könyveket írva és jelentetve meg azután, hogy részt vettek Traian Băsescu elnöki bizottságaiban, a kommunizmus áldozatai közül sokaknak nem nagyon változott a helyzete. Egy olyan országban, ahol a kommunizmust unalmas hivatalos diskurzusokban, nagy csinnadrattával (és elég sok pénzért) elítélték, az áldozatok, illetve a politikusok és közhatóságok mentalitása és viselkedése miatti kétségbeesésben újra utcára vonult széles közvélemény soraiban a megdöbbenés, a felháborodás, a frusztráció és a manipulálás az általános érzés, hiszen még mindig a korrupció, a visszaélés, az igazságtalanság és a felületességgel és az etnocentrikus nacionalizmus előítéleteivel keveredő rosszindulat uralkodik.
A politikai osztály összessége a kommunista „bűnös totalitárius rezsim” elítélése óta eltelt 9 év alatt képtelen volt kidolgozni és elfogadni legalább egy egyszerű törvényt a politikai ítéletek megsemmisítéséről, mely törvényhozási és jogi normával Románia adós volt és erkölcsileg maradt is a polgáraival szemben, és melyet más volt kommunista állam már rég elfogadott.
Igazság, kisírt szemek…
E helyzet ábrázolására a továbbiakban röviden bemutatunk egy esetet, mely nemcsak a politikusok és a tanácsadóik, az egész társadalmi-közigazgatási rendszer tisztviselői többségének közömbösségét és alkalmatlanságát mutatja be tökéletesen, hanem a romániai igazságszolgáltatás visszaéléseit és maliciózusságát 2015-ben, 8 évvel azután, hogy az országot felvették az EU-ba és annak ellenére, hogy még mindig érvényben van az Egyetértési és Ellenőrzési Mechanizmus (EEM).
Egy egyszerű asszony történetéről van szó, aki a román politikai elit által látszólag elítélt kommunista totalitárius bűnös rezsim áldozata lett, és akitől nemcsak az igazságot és a kommunizmus áldozata (politikai fogoly) minőséget tagadják meg, hanem a Románia alkotmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye által szavatolt elemi jogait is, sőt még egy emberséges bánásmódot és egy normális polgári hozzáállást is.
Liszkay Piroska (románul Paraschiva) egy Bihar megyei magyar családból származik. Apja 1961-ben halt meg a Poarta Albă börtönben, a Gheorghe Gheorghiu-Dej által vezetett román kommunista rezsim politikai ítélete nyomán.
Néhány évvel ezelőtt, amikor Liszkay asszony megpróbált igazságot tenni a politikai rabságban meghalt apjának, olyan bírók vakságába és elkeseredett ellenállásába ütközött, akiket nem tarthatunk másnak, mint túlzottan nacionalistáknak, ha nem éppenséggel sovéneknek. Ezáltal bebizonyosodott – és semmi sem tud az ellenkezőjéről meggyőzni –, hogy ha Romániában egy meghalt ember magyar volt, még akkor is, ha Poartă Albă-n, tehát a kommunizmus áldozataként halt meg, kétszer is börtönbe kerülve a kommunizmus itthoni bevezetése után, akkor minimális figyelmet és elismerést sem érdemel, vagy másképp mondva, Romániában semmit sem ér egy magyar élete, még akkor sem, ha antikommunista harcos volt. Miért mondom ezt? Éppen azért a diszkriminatív bánásmódért, amiben ez az öregasszony részesült a bíróságokra járó többi felpereshez képest.
Az állam elvett, és folytatja
Maga Liszkay asszony is közvetlenül megszenvedte a kommunista üldözést, ugyanis 15 évesen egy évet töltött a nagyváradi börtönben. Két évvel ezelőtt szintén megpróbált némi igazságtételt kapni azért, mert a román kommunista totalitárius elnyomó rezsim áldozata volt, de újra a jogi obskurantizmusba, egy olyan igazságszolgáltatás abszurd és csökönyös elutasításába ütközött, melyet a nyilvánvaló tények könyörtelennek és igazságtalannak, gondatlannak, erkölcstelennek és korruptnak mutatnak.
A román törvények szerint Liszkai asszony, egy volt politikai fogoly lányaként, a 118/1990. számú törvény alapján bizonyos díjmentességekre lenne jogosult, de megpróbálta közvetlenül a saját nevében, közigazgatási úton kérni ezeket a kárpótlásokat, éppen azért, mert a kommunista román állam miatt tudta csak az elemi iskolát elvégezni. Az eredmény: a Nagyváradi Nyugdíjpénztár szégyentelenül és túl sok magyarázat nélkül elutasította a kérvényét, de a döntés, természetesen, megtámadható volt a Bihar Megyei Törvényszéken. A Bihar Megyei Törvényszék tavaly, 2014-ben elutasította a kérését, arra hivatkozva, hogy nem tett előzetes panaszt, ami azt bizonyítja, hogy a bírók vagy nem olvassák el a peranyagokat, vagy teljes mértékben rosszindulatúak, vagy tudatlanok.
Az előrehaladott korú Liszkay asszony nem tud túl jól románul (nem is tanulhatott meg, hiszen a román állam, annak kommunista változata, tönkretette ifjúságát, börtönbe vetve és megfosztva őt a tanulási lehetőségtől) és még kevésbé járatos a jogban, de Nagyváradon, a törvény szerint joga lett volna magyarul szólni a bírósághoz, hogy legalább megérthesse a bíróság elvárásait és a tennivalóit. De a bíróság semmilyen segítséget nem nyújtott neki és nem teljesítette aktív szerepét, valójában mélységes és – joggal hihetjük, hogy éppen – etnikai származása miatt (de talán társadalmi, vagy vallási eredete miatt is) teljes lenézést és közömbösséget tanúsítva e peres féllel szemben.
Az egyik hős, a másik nyomorúságban
Reméljük, hogy legalább szerdán, 2015. november 18-án, a Nagyváradi Táblabíróságon zajló másodfokú tárgyaláson tisztességesebb bánásmódban, több emberségben és kevesebb gondatlanságban, előítéletbe, vak és értelmetlen nacionalizmusban lesz része.
Rendkívül relevánsnak tartjuk megemlíteni, hogy Liszkay Piroska asszonyt ugyanazon büntető törvénykönyvi cikkely alapján ítélték el, mint Petre Mihai Băcanu urat. Ennek ellenére óriási különbség volt abban, hogy milyen bánásmódban volt részük: Băcanu urat ma nemzeti hősnek tartják Romániában, Liszkay asszony viszont csak egy egyszerű, alig-alig írástudó magyar vénasszony, akinek az apját a Poartă Albă-i tömlöcben gyilkolták meg és aki nem érdemel semmit, még azt sem, hogy a bírók részéről megkapja a minimális figyelmet és segítséget ahhoz, hogy megértse, miért nem kap abszolút semmit az általa és a családja által a kommunizmus éveiben elszenvedett összes kín után.
Doinel Tronaru
Adevarul
foter.ro/cikk