Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Babos Edina
1 tétel
2012. július 16.
Óriáspince-tető, a lovas zarándokhely (II. Székely Vágta)
Akár egy zarándokhely, úgy festett az elmúlt hét végén a Maksa szomszédságában emelkedő Óráspince-tető, ahová több ezren látogattak ki a Székely Vágta második rendezvénysorozatára.
Az igényes programkínálat, illetve a lovasbemutatók, megmérettetések mellett az ünnep látogatottságát emelte az is, hogy a szervezők fohásza idén meghallgatásra talált, a domboldalon gyalogolók pedig gyakran emlegették is: itt aztán nem lehet fázni… Szombat délelőtt verőfényes napsütésben az immár kétnaposra bővült Székely Vágta ünnepi megnyitóján Tamás SÁndor, a megyei önkormányzat elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte a látogatókat, Orbán Viktor magyar kormányfő üdvözletét Horváth László miniszterelnöki megbízott tolmácsolta. Díjugratással indult a lovas esemény első napja, a pályán gyergyószentmiklósi, csíkdelnei, csíkszeredai versenyzők, köztük meglepően sok hölgy vette sorra az akadályokat lóháton, a nézők elismerő tapsa a nap folyamán nem csupán nekik, de a puszta ötös és csikós bemutató résztvevőinek, a díjlovaglóknak és a díjugratóknak is szólt. Sokan szurkoltak szombaton Kézdivásárhely ifjú versenyzőjének, az alig hat és fél éves Botondnak is, aki fogathajtásban indult.
Székely vágta harapnivaló
Tűző napsütésben igencsak nehéz volt egy-egy bemutatót, versenyszámot a nézőtérről végig követni, így sokan a domboldalon felállított három jurtához tartozó sátrak alatt kerestek menedéket. Szomjoltóként főként csapolt sört, üdítőt, vizet kínáltak a megfáradt, bágyadt közönségnek, s a bátrabbaknak egy jól ismert, mínusz húsz fokosra hűtött szeszes italból kupicányit is mértek. Harapnivalóból volt választék, aki a kánikula ellenére is enni tudott, rostonsültek, bográcsban készült ételek közül választhatott, egy óriási üstben hatalmas adag babgulyás rotyogott, hozzávalóit – a szakács pólóját díszítő felirat szerint – székely vágta, fűszerezte, sütötte-főzte. Kürtőskaláccsal, lángossal is csábították az éhes látogatókat, a maksai fiatalok pedig hatalmas fonott kosarukkal járták a sátrakat, frissen sült fánkot kínálva.
Vásárfia mindenkinek
Kézművesek munkájuk legjavát ajánlgatták a vágta egyik legsikeresebb rendezvényén, a népművészeti és lovastermékek vásárán. A székelyföldi termékmustrán székelyszenterzsébeti szíjgyártó, kőrispataki szalmafonó, nagykárolyi kötélfonó, szovátai ostorkészítő, sepsiszentgyörgyi nyeregkészítő, valamint rézműves is bemutatkozott. Ismerkedhettünk a tojáspatkolás türelmet próbáló munkafolyamatával, egy szomszédos asztalon pedig sepsiszentgyörgyi cipész kifényesített csizmái mellett sorakoztak a zetelaki szűcs, egy Fancsalról érkező kádár, illetve bodosi mézeskalácsos és viseletkészítők portékái egyaránt. Gyepre terített szőnyegen és asztalok mellett fehér, fekete és sárga lovacskák készültek az Ispiláng Egyesület sátrában, a gyermekeknek szánt foglalkozáson Péter Kinga nagy türelemmel igazította a kicsik mozdulatait, így rövid idő alatt életre keltek a lobogó sörényű bot-lovak. A Bodvaj Egyesület sátrában arcfestéssel, lovagi játékokkal várták a gyerekeket, a Sikló Egyesületnél puhakönyves meséket olvastak, a csernátoni Csiporkázó Játszóházasok ostor- és körmön-fonást, ügyességi játékokat tanítottak. Sokan ellátogattak a Székely Vágta vasárnapi kulturális kísérő rendezvényére, a Székely Székek találkozójára is. A történelmi székek szellemi, tárgyi és gasztronómiai hagyományainak seregszemléjén mások mellett a Sóvidék, Csíkszék, Gyergyó- és Kászonszék, Orbaiszék, Kézdiszék, valamint Erdővidék is bemutatkozott. Lovak szerelmesei
Bármerre fordultunk, mindig megakadt a szemünk egy-egy paripán az Óriáspince-tetőn, a sátrak közt árnyékot keresve pillantottunk meg egy póniló hátán érkező kislányt. A tizenegy éves Babos Edina magabiztosan szállt le a nyeregből, s ahogy azt illik, kikötötte lovát egy közeli bokorhoz. Szendvicsmajszolás közben mesélte: hat éve lovagol már, két éve lovas iskolába jár, Sári nevű lovát pedig öt éve kapta édesapjától, aki megjegyzi: lányának babája nem volt soha, mindig a lovak érdekelték. Hozzá hasonlóan lovak iránt vonzódó gyerekek tucatjai fordultak meg hét végén a Székely Vágta rendezvényein. Sűrűn váltották egymást a lovak kísérői az árkosi Barabás Lovarda számára kijelölt pályán, ahová – a kánikula ellenére – folyamatosan érkeztek lovagolni kicsik és nagyok egyaránt. Szombaton kora délutánig már több mint százan rótták a köröket lóháton náluk – mesélte Berde Orsolya, aki évek óta rendszeres látogatója a lovardának. Fiatal kora ellenére tapasztalt lovasnak számít, társaival együtt komolyan kivette részét a hét végi munkában is: jegyet vágott, kobakot osztott, vizet hordott az állatoknak, s közben megszállottan mesélt Barabásék kettőről 27 fősre gyarapodott lóállományáról is. S bár nem mondta ki, így is meggyőzött: amit a lovak iránt érez, az több, mint szeretet…
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)