Megható ragaszkodás az anyanyelvhez
Borossebesen újraéledhetnek a romok
Borossebesen a szép emlékű Gabnai Erzsébet halála óta, valószínűleg senki nem foglalkozott magyar nyelvű oktatással. A kisvárosban élő magyar gyermekeknek manapság nem adatik meg a lehetőség az anyanyelvű kultúra megismerésére, csakis a családokban, már ahol ápolják azt.
A következő beszélgetésben megható ragaszkodást hallhatunk egy helybeli fiatalasszonytól az anyanyelvű kultúra iránt. Babál Andreáról ugyanis azt hallottuk, hogy a Nyugati Jelen olvasása egyet jelent számára az anyanyelvű kultúra írott formájával. Amint elmondta, Borossebesen született, ezért sem a városban, sem a környékén nem volt mód magyarul tanulni, tehát beíratták a román nyelű elemibe. Annak ellenére, hogy otthon a szüleivel magyarul beszéltek, a gyermekek, az iskolai gyakorlat hatására, no meg a közös lecketanulás, házi feladat megírás érdekében, elkezdtek egymás között az állam nyelvén beszélni. Magyar könyveik nem voltak, ezért az MTV 1-es, illetve 2-es csatornájának a rendszeres nézésén, hallgatásán túlmenően, anyanyelvünk írott formáját csak a Jelen, később a Nyugati Jelen képezte számukra. Szerencsére, a hittant akkoriban Gabnai Erzsébet tanította nekik magyarul, ezért az órákon megpróbálta megtanítani őket a magyar olvasásra, a helyesírásra, de tanítványait még a magyar történelem alapjaiba is bevezette, már amennyire lehetősége nyílt rá. Mivel magyar nyelvű olvasmány az újságon kívül nem volt a házban, Andrea alig várta az újságnak a megérkezését, hogy a magyar nyelvű hírek mellett a gyermekeket, a nőket, a családokat is érintő, érdeklő dolgokról olvasson, magyarul. Miközben olvasott, nagyon odafigyelt az írásmódra is. E szokás megmaradt azután is hogy férjhez ment – azonnal előfizetett az újságra, mert nagyon hiányzott. Másokkal ellentétben, akik azért nem íratják magyar iskolába a gyermekeiket, hogy úgymond, megkíméljék őket a több munkától, Andrea úgy érezte, ennél többre van szüksége. Otthon magyarul beszéltek, de úgy érezte, sokkal többet szeretne megtudni a nyelvről, kultúráról, mint amennyire lehetősége van. E tekintetben sokat köszönhet az édesanyjának, Rohrszetzer Juliannának, aki mindnyájukat megtanította a magyar mondókákra, énekekre, játékokra, ő oltotta beléjük az anyanyelv szeretetét.
Manapság, amikor egyre több a vegyes házasság, fokozottan nagy a magyar félnek a felelőssége, mert mindenképp tennie kell róla, hogy a gyermeke a magyar szóval is találkozzék. Ő minderre nagyon odafigyel, sőt az ismerős szülőknek a figyelmét is felhívja az anyanyelv fontosságára. Akár az anya vagy az apa magyar, a gyermekének igenis tudnia kell magyarul! Az anyanyelv ismerete csak gazdagítja, fokozza az esélyeit az érvényesülésre.
Ambíciói készették arra, hogy a Gabnai Erzsébet nyomdokaiba lépve, könyvészeti anyagok birtokában fakultatív módon magyar olvasásra, írásra, énekekre, mondókákra, társasjátékokra tanítsa a magyar vagy magyar származású kicsinyeket. Jól tudja, hogy az óvodások körében lenne 5-6, de a kisiskolások között is kerülne nagyjából ugyanannyi, összesen talán 11 gyermek, akik két csoportban magyarul tanulhatnának. Egyik ilyen kisgyermeknek sikerült felkeltenie az érdeklődését a magyar nyelv iránt. Mivel könyvészeti anyaga nincs, a Nyugati Jelenből ki szokta vágni mindazokat az írásokat, amelyek a kicsinyeket érdekelhetik. Ha erre felkérnék, el tudná vállalni, hogy a szabad idejében, talán hét végén 5-6 óvodáskorú, illetve ugyanannyi iskoláskorú gyermeknek előbb mesékkel, énekekkel, társas játékokkal, később olvasással, írással felkeltse az érdeklődését a magyar nyelvű kultúra iránt. Igaz, maga románul érettségizett, de a magyar kultúrában már szerzett annyi jártasságot, hogy a kicsikbe beoltsa az iránta való érdeklődést, a hozzá való ragaszkodást. Nem érdekli a fizetség – kultúránknak a szeretete, a borossebesi magyar vagy magyar származású gyermekeknek történő továbbadása motiválná.
Beszélgetés közben odafutott hozzánk a kétéves Babál Zsolt, a kisgyermeke is, aki tiszta magyarsággal csilingeli nekünk a Dunáról fúj a szél, az Az a szép, az a szép…, továbbá a Hejj Jancsika, Jancsika...kezdetű énekeket. Amint az édesapja, Babál István is hozzánk lép, neki énekli tovább. Őszintén szólva, soha nem tértem még haza Borossebesről, az Arad megyei magyar kultúra legkeletibb, kicsiny bástyájáról olyan reményteljesen, mint ezúttal. Mert őszintén remélem, hogy a fiatalasszony közreműködésével, a támogatásunkkal újraéleszthetjük anyanyelvű kultúránk helybeli, romoknak hitt alapjait. Vasárnap igaza volt ft. Csűry István püspöknek, amikor a borossebesi templom felszentelésének a 200. évfordulóján hálát adott mind az elmúlt, mind az előttünk álló 200 évért. Mert Isten valóban hisz a 21. századi emberben, így a borossebesi gyülekezetben is, amit 467 év zivataraiban is megtartott. Talán nem véletlenül küldött ide olyan híveket is, akik a romoknak hitt alapokba elvethetik az új élet reménységét. Mert Isten ezt is megteheti.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Érezzék magukénak a helybeliek is …
Folytatódik a borossebesi magyar oktatás
Rohrszetzer Andreával, a borossebesi fakultatív magyar nyelvű oktatás ötletgazdájával, vezetőjével kielemeztük az elmúlt tanév eredményit, illetve megbeszéltük az újnak a terveit.
Amint elmondta, az elmúlt tanévben 23 gyermek iratkozott be a magyar nyelvű oktatásra, közülük 20-an rendszeresen jártak rá. Márciustól szombat délelőttönként összesen 19 órát tanított nekik a református parókia imatermében. Játékos formában próbálta bevezetni őket a magyar kultúrába, nem adott nekik házi feladatot, nehogy tehernek érezzék.
Az új tanévtől 18 szülő íratta be a gyermekét, közülük 7 óvodás, 1 előkészítő osztályos, míg 10 gyermek a helybeli román nyelvű iskolában tanul. Mivel az óvodások nem tudnak olvasni, azokkal külön foglalkozik, beszédfejlesztést gyakorolnak, magyarul játszanak, énekelnek, meséket olvas fel nekik. Az iskolásokkal a magyar ábécét gyakorolják.
Hogy mivel lettek okosabbak a tanfolyam elkezdése óta a borossebesi gyerekek?
Tudnak néhány magyar népdalt, verset és mesét. A nagyobbak felismerik a magyar betűket az i betűig.
Közülük csak a maga hároméves kisfia, Babál Zsolt színmagyar, a legtöbb félig magyar, de olyan színromán gyermekek is járnak a magyar órákra, akik az ott lévő barátok vagy a csapatszellem kedvéért jönnek.
Ez talán azért is van, mert Andrea játékosan foglalkozik velük, ráadásul minden óra után egy kis csemegével, édességgel, üdítővel is kedveskedik a gyermekeknek.
Teszi ezt úgy, hogy a munkájáért semmiféle juttatást nem kap: maga készíti elő a leckéket, illetve a rajzokat, a maga pénzén vásárolja a gyermekeknek az édességet és az üdítőt, ráadásul a rajzok és szemléltető eszközök fénymásolásáért is fizetnie kell. Egy-egy alkalom 25-30 lejébe kerül.
A helybeli református gyülekezettől kapott egy kisebb összeget a célra, de olyan szülő is kerül, aki néha süteményt, édességet hoz.
Rohrszetzer Andrea egyik temesvári egyetemen két évig informatikát hallgatott, de pedagógiából is letette a vizsgáit. A tanulmányait kénytelen volt megszakítani, jelenleg varrónő egy borossebesi varrodában, de az önkéntes magyar nyelvű fakultatív oktatást is folytatni kívánja. Szeretne részt venni magyar nyelvű továbbképző tanfolyamon, ha a munkaideje lehetővé tenné. Tanévkezdéskor tehát a rendhagyó módon működő borossebesi fakultatív magyar oktatás is újraindul, de üdvös lenne, ha a helybeli magyarok vagy a vállalkozók is a magukénak éreznék azt. Legalább annyira, hogy a gyermekét egyedül nevelő fiatalasszonyt segítenék a tanulóinak a megvendégelésében.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)