Gheorghe Funar kolozsvári polgármester a tanácsülésen bejelentette legújabb tervét: írjanak ki népszavazást arról, hogy Mátyás király szobrát egyszerűen beolvasszák, és a bronzból öntsék ki Avram Iancu szobrát. /Németh Júlia: Népszavazás a Mátyás-szobor beolvasztásáról? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A szobrot mindenképpen eltávolítják a főtérről, hogy a helyére Baba Novac szobrát állíthassák. /(Botos): Népszavazás szoborolvasztásról? = Új Magyarország, febr. 2./

Szept. 23-áról 24-re virradóan a közúti vállalat munkásai Kolozsváron kicserélték a Baba Novac szobrán lévő táblát egy magyarellenes szöveget tartalmazóval. Az új tábla felirata: "Baba Novac, Mihai Viteazu kapitánya, akit szörnyű kínok között a magyarok kivégeztek 1601. február 5-én". Az új felirathoz szüksége lett volna Gheorghe Funar polgármesternek a városi tanács beleegyezésére, de ez nem történt meg. Köztudott, hogy Baba Novac albán származású martalóc volt, aki Kolozsváron gyújtogatott, ezért az akkori városi hatóságok kivégeztették. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./

"Máj. 14-én Kolozsváron, a Bethlen (ma Baba Novac) utca 15. szám alatti ház falából került ki az ingatlan felújítása során az a 16. századvégi sírfelirat, az egykori kőtáblán az évszám 1585, a felirat pedig: IT FEK3IK PECHI/IHOL NOS LEANIA/KATAADIS.A feltételezések szerint a felirat vagy eredeti helyén, azaz a belső várfal belső oldalán található, vagy utóbb helyezték át ide a közelből. Más vélemények szerint egy, a múlt század végén azonosított, azaz leírt tábláról van szó, aminek később "nyoma veszett", és most - a véletlen folytán - újra előkerült. Az ingatlan gazdája a táblát nem fogja levenni, hanem rendbetéteti. /Szabó Csaba, Rohonyi D. Iván: 16. századi sírfelirat a házfalon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./"

Baba Novac, vagy ahogyan Szamosközy István írja: Bába Novák, Mihály vajda szerb kapitánya volt. Miután Mihály hadaival Erdélybe jött, egy Szakszki nevű román pópával együtt Lugost és Karánsebest a török kezére akarta játszani. A pópával levelet küldött a temesvári basának, amelyben azt üzente, majd jelzi, mikor jöhet Lugost elfoglalni. A pópát és Bába Novákot elfogták, Kolozsvárra hozatták és az itt egybegyűlt országgyűlés idején a nemesség árulás vádjával mindkettejüket halálra ítélte. 1601. február 5-én a Szabók bástyájánál kivégezték őket. A vesztőhelyre még az elmúlt korszakban szobrot emeltek, amelynek feliratát a funári években tették fel. Ennek lényege, hogy Baba Novacot a magyarok különös kegyetlenséggel ölték meg. /Ördög I. Béla: A funárjárás sebei (XI.). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./

Duna-menti közös történelmünk máig is legérzékenyebb fejezete 1848-49. Köztéri tábla hirdeti Kolozsváron, a Biasini-ház falán, Petőfi Sándor emléktáblája alatt 1848-49 román áldozatainak állítólagos mérlegét: 40 000 halott, 240 felégetett és elpusztított falu. Ezt a magyar nemesi önkény számlájára írják (különben egész nemzetként is megkapjuk a magunkét, például Baba Novac szobrának uszító feliratán). Ezzel szemben az osztrák császári felmérések szerint a román áldozatok száma 4425 fő. 1857-ben, egy másik statisztika szerint 5405 személy. Utóbbi forrás 18 ezer főre becsülte Erdély lakosságának a teljes veszteségét. Összesen 18 ezer áldozat, csatákban és csatákon kívül, ebből 40 ezer román! És ezt 2007 nyarán, Kolozsváron szó nélkül tudomásul vesszük. Nem hivatkozunk bécsi, pétervári, pesti és hazai levéltárak anyagainak az összevetésére. Egy szava sincs hozzá a „jogvédő” politikának, vállukat vonogatják a megszólított civil szervezetek: „nem jött el még erre az idő”. A július elejére esedékes román-magyar konzultáció napirendjén az ilyen köztéri feliratok eltávolítása még véletlenül sem szerepel. /Krajnik-Nagy Károly: Itt az idő! Vagy ráérünk arra még? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

Kalotaszentkirály-Zentelkét választotta helyszínül a Kolozsvár Társaság a Kolozsvár reneszánsza elnevezésű rendezvénysorozat stratégiájának kidolgozására az elmúlt hétvégén. A tanácskozáson részt vettek a Kolozsvár Társaság, az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE), az RMDSZ, a helyi önkormányzat, a kolozsvári helyi tanács, a Kolozs megyei tanács képviselői, az Amaryllis Társaság, a KMDSZ, valamint a kolozsvári egyetemisták képviselői. Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Intézetének részéről két tanulmányról beszélt: Kolozsvár városfejlesztésének stratégiájáról, valamint a multikulturális Kolozsvár fejlesztési stratégiájáról, amely szerves része az előbbinek. – A magyar reneszánsz, Mátyás uralkodásának ideje össznemzeti érték, Magyarország az emlékezést Kárpát-medencei ünneppé akarja emelni. A Kolozsvár Társaság kidolgozta stratégiáját arra, hogyan váljon Kolozsvár a rendezvénysorozat részévé – fejtette ki Kötő József, az EMKE elnöke. A találkozón tartották az Erdély reneszánsza Mátyás korában című nemzetközi tudományos konferenciát, amelynek finanszírozását a magyar kormány vállalta. Kötő javasolta azt is, hogy minden, magyarok lakta településen szervezzenek a reneszánsz évhez kapcsolódó előadásokat. Tervezik a Biblioteca Corvineana reprodukciós vándorkiállítást a budapesti Széchényi Könyvtár és az Amaryllis szervezésében. Egy emlékszoba berendezése is a tervek között szerepel Mátyás király szülőházában, a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem katedrája pedig nemzetközi tudományos tanácskozást szervez ez alkalomból. Gaal György helytörténész és Somai József nyugdíjas közgazdász a helységnévtáblákról hiányzó magyar feliratokat nehezményezte. Somai javasolta azoknak az emléktábláknak az eltávolítását, amelyeknek a feliratai eltorzítják a valóságot. Ilyen például a Biasini épület falán található réztábla, a Baba Novac szobra talapzatán lévő szöveg, valamint a Mátyás király szülőházának felirata. Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke javasolta egy, a reneszánsz év népszerűsítését megcélzó, iskolásoknak szóló vetélkedő megszervezését. Kántor Lajos összefoglalójában elmondta: az erdélyi magyarság önépítési stratégiája is körvonalazódni látszik. /Dézsi Ildikó: Erdély és Kolozsvár reneszánsza. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./

Kolozsvár kiváló helytörténésze, Asztalos Lajos A Szabók tornya és feliratai címen folytatásokban közli a feliratokat, azok történetét, hátterét. A mostani, 5. folytatásban elmondta, hogy az 1960-as évek végén a torony keleti falára bádog emléktáblát helyeztek el. Szövege a kommunista, nacionalista szemléletnek megfelelő volt, 1996-ban Funar akkori polgármester eltávolíttatta azt és egy másik, a történelmi valóságot ugyancsak durván torzító, uszító szöveget helyeztetett el. Az emléktábla szövege a korabeli valóságnak csak részben felelt meg. Mihály vajda ugyanis nem egyedül, a saját csapatával, hanem Bastával, Székely Mihállyal és ezek csapatával érkezett, és nem a városban, hanem kívüle állt meg. Továbbá Mihály vajda, nem valósította meg a »Nagy Egyesülést«, ilyesmi meg se fordult a fejében, Bába Novák nem tábornok, hanem kapitány volt. Báthori Zsigmond fejedelem Mihály vajdát felmentette hűbéri kötelezettsége alól. 1599. október 5-én Mihály vajda csapataival benyomult Erdélybe, a Báthoriak uralmával elégedetlen székelyek csatlakoztak Mihályhoz, és 1599. október 28-án a sellemberki csatában Mihály vereséget mért Kornis Gáspár főkapitány csapataira. Az erdélyi országgyűlés Mihály vajdát a mai hivatalos román történetírás állításával ellentétben nem fejedelemnek, hanem csupán császári kormányzónak ismerte el. „Három román fejedelemség”-ről az idő tájt már csak azért sem lehetett szó, mert Erdély lakosságából az akkori 350 000 (52,2 százalék) magyar, 126 000 (18,8 százalék) szász és 4000 (0,6 százalék) más mellett csupán 190 000 fő (28,8 százalék) volt román. /Asztalos Lajos: Helytörténet – A Szabók tornya és feliratai. 5. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

Néhány napja új repülőtér-terminált avattak Kolozsváron. Emil Boc miniszterelnök, volt polgármester újra megemlítette, hogy Kolozsvár a multikulturalitásában más, mint az ország többi nagyvárosa. Azonban a kolozsvári városvezetés esetében a multikulturalitás üres szlogen. Kolozsvár esetében az évszázadok folyamán a multikulturalitás alapvetően a magyar, a román és a német (szász) etnikum együttéléséről szólt. A város magyarságát, a magyar örökségét, és nem utolsó sorban a városba érkező turisták háromnegyedét kitevő magyarokat mellőzi a város vezetése a következőkben: 1. A város bejáratánál hiányzik a kétnyelvű tábla, a város magyarsága gyakorlatilag 20 éve kéri ezt. 2. A vasútállomásról hiányzik a kétnyelvű tábla. 3. Nem vették le a magyarok ellen uszító táblákat Biasini szállóról és Baba Novac szobráról, a magyarellenes táblát a jogi kar épületéről, a fellegvári keresztről és nem utolsó sorban Mátyás király szobráról. 4. Máig nem hivatalos nyelv a magyar a közigazgatásban. A városvezetés 2002 óta a 20 százalékos küszöbre hivatkozik. Azonban törvény nem tiltja, hogy e küszöb alatt is alkalmazzák valamely kisebbségi nyelv használatát. 5. Kimaradtak a magyarok a városháza turisztikai kommunikációjából. Nincs hivatalos magyar várostérkép, hiányzik a magyar nyelv az újonnan felszerelt információs bódéknál, turisztikai brosúrákat sem nyomtattak magyarul. Ugyanakkor a románul és nemzetközi nyelveken megjelenő promóciós anyagok teljesen mellőzik a város magyar történelmét. 6. Kimaradtak a magyarok a városháza adminisztratív kommunikációjából. Sem a polgármesteri hivatal nyomtatott tájékoztató lapjának sem a honlapjának nincs magyar verziója. 7. Az új utcák elnevezésénél nem tartják be az etnikai arányokat. A belváros utcaneveinek sokszoros újranevezései nem tükrözik már a város kétnyelvűségét. 8. A városháza nem kíván kellemes ünnepeket a magyaroknak, csak románul kívánnak kellemes ünnepeket. 9. A városháza jellegzetesen kihagyja a magyarokat az általa szervezett, vagy társszervezett rendezvényekről. 10. A városháza mellőzni kívánja a magyar nyelvet az emlékműveket jelölő táblákról. Mindezek ellenére beszélnek Kolozsvár multikulturális jellegéről. Valójában a város kommunikációjának és jelzésvilágának teljes elrománosítása folyik. /Czika Tihamér: Üres szlogen a multikulturalizmus Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

Mátyás a „román” király és „román hadvezérei” (1.)
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajkneve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész.
FOLYTATJUK
Erdély.ma

Újabb nacionalista retorika tárgya a Mátyás-szoborcsoport
Futótűzként terjedt a hír, hogy a kolozsvári és jászvásári művelődési élet néhány képviselője beadványban kérte a kolozsvári polgármesteri hivataltól a Nicolae Iorgának tulajdonított idézetet tartalmazó tábla visszahelyezését a Mátyás-szoborcsoport talapzatára. A helyzetet súlyosbította Radu Moisin alpolgármester kijelentése, miszerint a városháza kérvényezni fogja a felirat visszahelyezését a területi műemlékvédelemnél.
Virgil Pop, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság főtanácsosa a Szabadságnak elmondta: műemlékvédelmi engedélyt csak egy konkrét terv alapján bocsátanak ki, az 1992 november–decemberében a Főtéren végzett átalakítási munkálatok, – így a Gheorghe Funar által elhelyezett tábla is – törvénytelenek voltak. László Attila alpolgármester hangsúlyozta: a városháza nem fogja a felirat visszaállítását kérvényezni, tábla tehát nem lesz, újrahelyezésének kérdése opciónak sem tekinthető.
Virgil Pop lapunknak elmondta: a Nicolae Iorgának tulajdonított szövegből kiollózott, „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult” idézetet tartalmazó táblát először 1932-ben helyezték el a szoborcsoport talapzatán, a két világháború között Európa-szerte szárba szökkent fasizmus és az államok közti feszültség által meghatározott sajátos keretek között. 1940-ben a feliratot a közhiedelemmel ellentétben nem a bevonuló magyar hadsereg, hanem a távozó román közigazgatás képviselői távolították el – hangsúlyozta Virgil Pop, aki maga is közvetetten birtokába jutott egy betűnek.
Aberráns nacionalista retorika
Az építész kiemelte: a jelenlegi történelmi-politikai összefüggések már nem hasonlíthatóak a harmincas évek világához. Úgy vélte, a Gheorghe Funar polgármester által 1992. december elsején törvénytelen módon újra elhelyezett feliratnak az újbóli visszakerülését szorgalmazók nagy valószínűséggel a nacionalista retorika élesztgetésére alapozó ellenzék politikai indíttatásainak eszközei. Ők a nacionál-kommunista múlt csökevényeinek erősítése által szándékoznak megnyerni a társadalom azon csekély szeletét, amely még érzékeny az ilyen típusú, aberráns retorikára.
Mint elmondta, a megyei műemlékvédelmi igazgatósághoz mindössze egy nyugalmazott kolozsvári katonatiszt megkeresése érkezett, aki ezt eredetileg a Megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóságnak címezte, de nem kapott választ, így elküldte a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumnak is, amely továbbította a megkeresést a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóságnak. Virgil Pop a Szabadság rendelkezésére bocsátotta az illetőnek küldött hivatalos válaszát is, amelyben összegzi: az 1992 november–decemberében a Főtéren végrehajtott átalakítások törvénytelenek voltak.
Az Országos Műemlékvédelmi Bizottság 1992. december 22-én kelt, 7384-es számú átiratában elrendelte a felirat eltávolítását, az 1992. november 30-i állapothoz való visszatérést. A bizottság 1994. március 10-én kelt átirata ismét emlékeztet a Főtéri beavatkozások törvénytelen mivoltára – részletezte válaszában a tanácsos, aki felhívta a beadvány megfogalmazójának figyelmét arra is, hogy az 1992-es beavatkozások törvénytelen volta egyéb jogérvényes irat híján mindmáig fennáll, a törvényes rendelkezéseknek megfelelően végzett és engedélyezett, 2010-es felújítási munkálatok eredményeként pedig megvalósult az eredeti, törvényes állapothoz való visszatérés.
Utólag kérték az engedélyt
1992 december 22-i átiratában a Peter Derer által igazgatott Országos Műemlékvédelmi Bizottság felhívta a kolozsvári városi tanács figyelmét arra, hogy az engedélyezésre benyújtott dokumentációjukban felsorakoztatott munkálatokat már részlegesen (így a tábla elhelyezését is) megvalósították, engedély pedig utólagosan nem bocsátható ki, így a beavatkozások egyértelműen törvénybe ütköznek. Kijelentik továbbá, hogy Fadrusz János 1902-es szoborcsoportja rendkívüli értékű történelmi műemlék, amelynek megteremtője a talapzatot és a király lovas alakját összeillő egységben alkotta meg, a szoborra kíirt versenyben pedig a nyertes maketten a Mathias Rex felirat szerepelt.
A Nicolae Iorga egyik diskurzusából átvett idézetet tartalmazó tábla konjunkturális jellegű beavatkozásként, más történeti és törvénykezési összefüggésben került a szoborcsoport talapzatára – fogalmaz az átirat. Az okmány második részében a bizottság egyértelműen megtiltja zászlótartó rudak elhelyezését a Főtéren, amely a szobor mellett több kiemelt értékű építészeti emlék védett helyszíne, így adott esetben csak mozgatható zászlótartók helyezhetők el a téren. Felszólítják továbbá a városi tanácsot, hogy alkalmazkodjon a fent említett szempontokhoz, és szabja meg a törvényszegők büntetését.
Mathias Rextől a Iorga-idézetig
Az építész röviden összegezte lapunknak a szoborcsoporton megjelent feliratok váltakozásának történetét is. 1894-ben Fadrusz János nyertes pályázatának makettjén a Mathias Rex felirat szerepelt, az 1900-as párizsi Világkiállításon bemutatott modellt pedig a Mathias Corvinus megjelöléssel látta el a művész, amint azt egy – a Központi Egyetemi Könyvtár (BCU) tulajdonában levő – metszet is tanúsítja. Leleplezésekor, 1902-ben, a szobron a Mátyás Király felirat és Magyarország címere szerepelt. 1919-ben a Matei Corvinul elnevezés került a talapzatra, amelyről a címert eltávolították.
Az 1932-ben elhelyezett Iorga-idézetes táblát 1940-ben lebontották, helyére a Mátyás Királyunk felirat és a magyar címer került. 1945-ben ezt a helyi közigazgatás Mathias Rex-re módosította, a reneszánsz király közismert aláírásának is megfelelően. Az akkori, 1945-ös, a felirat módosítására összehívott ülésen egyébként bemutatták Fadrusz pályázati makettjét is, amelyet Mátyás király szülőházának padlásán fedezett fel Virgil Salvanu építész édesapja, aki abban az időben a városháza építésze volt – magyarázta Virgil Pop, rendelkezésünkre bocsátva az 1992-ben kelt, a fentebbi információt közlő jegyzetét is. 1992-ben a Gheorghe Funar-adminisztráció a műemlékvédelem engedélye nélkül elhelyezte a kérdéses táblát, a munkálatok törvénytelensége a talapzat 2010-es lebontásáig fennmaradt – összegezte Virgil Pop.
A műemlékvédelmi tanácsos egyébként bemutatta Virgil Vătăşianu akadémikusnak az Országos Műemlékvédelmi Bizottsághoz címzett levelét is, amelyet vele gépeltetett le. A román művészettörténész, aki köré, mondhatni, iskola szerveződött, felhívta a bizottság akkori elnöke, Aurelian Triscu figyelmét arra, hogy a Iorga-idézetet tartalmazó táblának nincs mit keresnie a talapzaton, mint ahogyan zászlótartó rudaknak sincs helyük a Főtéren. Állításait Vătăşianu egyszerűen arra a megfontolásra alapozta, hogy egy műalkotásnak a művész által elképzelt állapotban kell maradnia. Paradox módon, a polgármesteri hivatalnak nemrégiben címzett beadványt aláíró személyiségek között olyanok is akadnak, akik annak idején Vătăşianu diákjai voltak – tette hozzá Virgil Pop.
Opcióként sem merül fel a tábla
A tábla esetleges visszahelyezését a tulajdonosnak, ez esetben a kolozsvári polgármesteri hivatalnak kell kérelmeznie a területi műemlékvédelemtől, a végső engedélyezési fórum pedig az Országos Műemlékvédelmi Bizottság, amely adott esetben felül is bírálhatja a területi műemlékvédelmisek javaslatát, ennek viszont csekély a valószínűsége – magyarázta Virgil Pop. Hozzátette: a műemlékvédelmi engedély mellett a városháza által kibocsátandó építkezési engedély is szükséges az egyébként A kategóriás műemlékként besorolt Mátyás-szoborcsoporton végrehajtandó beavatkozáshoz – tette hozzá.
László Attila alpolgármester a Szabadságnak hangsúlyozta: a városháza tulajdonosként semmiképpen nem fogja kérelmezni az engedélyt a tábla elhelyezéséhez, Radu Moisin alpolgármester pedig valószínűleg elhamarkodta nyilatkozatát. Mint elmondta, a városházának meg kell hallgatnia a megfogalmazott véleményeket, de a tábla elhelyezése még esetleges opcióként sem merül fel, a kérdés lezárt, Kolozsvár pedig már nem szimbólumháború helyszíne.
Asztalos Lajos helytörténész lapunknak elmondta: Kolozsváron jelenleg is találhatók még a történelmi hűségnek ellentmondó táblák, például a volt Biasini szállón, a vele szemben, rézsút elhelyezkedő egykori Diákotthonon, a volt Megyeháza épületének sarkán, Mátyás király szülőházán, a Baba Novac szobron.
Szabadság (Kolozsvár)

Folyik a városnapok első napja – és a sör a Mátyás-szobor körül
Városi határozat tiltása ellenére is sörsátrak a Főtéren
Az időjárási viszonyoktól függetlenül gyülekeznek a fekete felhők a Főtér fölött: a Iorga-idézetet tartalmazó tábla mellett újabb illegális elemek kerültek a Mátyás-szobor, sőt a Szent Mihály-templom köré, mégpedig sörsátrak. Az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Városnapok miatt a tetőfokára hágott a fesztiválhangulat, ezzel együtt pedig városi tanácsi határozaton is átgázoltak a szervezők. A döntés értelmében a Főtéren tilos sörsátrak felállítása. Hétfőig a templom melletti parkoló sem vehető igénybe, ugyanakkor forgalomkorlátozások nehezítik az autósok dolgát. Az egyhetes rendezvénysorozat keretében több magyar rendezvénnyel is találkozhatunk, ennek ellenére megtörténhet, hogy szegényesnek tűnik majd a magyar felhozatal – mondta Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos –, mert kevés volt az anyagi támogatottság, emellett pedig a szervezők a Kolozsvári Magyar Napokra hegyezik ki a főbb magyar arculatú rendezvényeket.
A magyar közintézmények és civil szervezetek többsége bekapcsolódott a május 27 – június 3. között zajló Kolozsvári Városnapokba. A mai nyitónap legjelentősebb magyar jellegű rendezvénye a városháza Unió (Memorandumului) utcai étkezdéjéhez, a Memo 10-hez kötődik, ahol a gasztronómiai napok sorozatának megnyitóját éppen a magyar konyha jellegzetességei képezhetik.
Ugyancsak ma van a megnyitója a Civil Fesztnek, amelyet a várfal közelében található utcákban rendeznek. Kolozsvár magyar lakosaiként a Farkas utcai könyvvásáron találkozhatunk további magyar vonatkozásokkal.
„Mindenhol ott leszünk: kézműves- és könyvvásáron, gasztronómiai napon, a Főtéren, a Karolina téren, a Farkas utcában, az operában. Ennek ellenére talán szegényesnek fog tűnni a magyar felhozatal, de figyelembe kell vennünk egyrészt azt, hogy csakis a támogatók pénzére alapozhattunk, másrészt pedig azt, hogy a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata elsőbbséget élvez a kifejezetten magyar rendezvények tekintetében” – nyilatkozta Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos. Az első alkalommal rendezett városnapok segít majd a tanulságok levonásában, és felkészíti a magyar szervezőket a következő évre, hogy hatékonyabban „oszthassák el” a magyar napok és a városnapok fellépőit.
A Megasztár-nyertes Tolvai Renáta, valamint két versenytársa, Patai Anna és Giorgio június 1-jén, szerdán lép fel a főtéri nagyszínpadon 18 óra 30 perces kezdettel.
Tanácsi határozatot „csapolt pofon” a sör
A rendezvénysorozat – úgy tűnik – városi tanácsi határozatot semmibe véve alkalmat nyújtott városnapba bújtatott főtéri „sörfesztivál” lebonyolítására is. Az egyik főtámogató, az Ursus sörgyár a Főteret tegnap elborította a sörsátraival. A parkoló hétfőn felszabadul ugyan, de tegnap délután az RMDSZ-es tanácsosokat és a városháza sajtóirodáját is meglepte a sörsátrak ottléte.
Molnos Lajos hívta fel a figyelmünket arra, hogy határozatot sért a „sörparádé”, László Attila alpolgármester pedig megerősítette Molnos kijelentését: az RMDSZ-es tanácsosok által kezdeményezett és korábban már elfogadott tanácsi határozat tiltja bizonyos jellegű rendezvények szervezését a Főtéren, és ebbe a körbe tartozik a sörsátrak felállítása is. Mint elmondta, magának is ki kell derítenie, hogy mi a magyarázat, és biztosított, hogy intézkedik az ügyben.
Az első városnapok első napja
A központi helyszínen, a Főtéren 15.30 órakor kezdődik az első esemény, amelyen Kolozsvár sportolói vonulnak fel, egy órával később pedig ünnepélyesen is megnyitják a városnapokat. A délután folyamán négy előadó – Andra, Incognito, Deep Central és Akcent – lép fel a főtéri színpadon.
A Vár, a Fogoly és a Búza utcában 12 órakor megnyitják a kézműves vásárt, valamint elkezdődik a Civil Feszt.
A Farkas utcában 13 órakor nyílik meg a könyvvásár, ekkor azonban már megtekinthetők a Szabók bástyájában a kiállítások, ugyanitt pedig 18 órakor középkori ünnepség kezdődik.
11 órától próbálhatják ki a magyar ízeket a Memo 10-ben, a már említett gasztronómiai magyar nap alkalmából. 18 óráig várja magyar ételekre vágyó vendégeit az étkezde.
A Karolina téren 18 órától könnyűzenei koncerteket hallgathatnak az érdeklődők, a Florin Piersic moziban pedig 12 órától három filmet vetítenek.
Az autósportok rajongói sem szomorkodhatnak, 18 órakor ugyanis elindul a városnapok keretében rendezett Kolozsvár Rali a Főtér Bánffy-palota felőli oldalán.
A városnapok alkalmából a polgármesteri hivatal az alábbi módon némileg átirányítja a belváros forgalmát. A Főtér nyugati (a Szent Mihály katolikus plébánia felőli) oldalán már tegnap este lezárták a gépkocsiforgalmat, a Deák Ferenc utca és a Melody szálló felőli oldalán pedig ma 14.30 órától vasárnap estig nem lehet autóval közlekedni.
Éjfélkor lezárták a Bethlen (Baba Novac) utcának a Petőfi (Avram Iancu) és a Farkas (Mihail Kogălniceanu) utca közötti szakaszát egész napra. Úgyszintén a teljes napra leállítják a közlekedést ma a Kismester (Episcop Ioan Bob) és a Kötő (Ioan Raţiu) utcán 13, a Deák Ferenc (Eroilor), a Jókai (Napoca), és az Egyetem (Universităţii) utcán pedig 14.30 órától.
A Farkas utca Minorita (H. Oberth) és Bethlen utca közötti részén, valamint a Kovács Dezső utcán június 2-ig, csütörtökig állították le a gépkocsiforgalmat. A Rózsa (Samuil Micu) utcán reggel hét órától nem lehet autóval közlekedni. Déli 12 órától a Főtér Nemzeti Bank felőli oldalát is lezárják.
KOVÁCS HONT IMRE, ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarellenes felirat a kincses városban
Október 28. óta nem kapott választ a kolozsvári önkormányzattól Szász Péter, az EMNT Kolozs megyei szervezetének alelnöke, valamint Hunyadi Attila történész, egyetemi oktató azon beadványukra, amelyben a Baba Novac szobor feliratának eltüntetését kérik. Szász Péter a Paprika Rádiónak elmondta, hogy egyszerűen csak a feliratból adódó törvénytelenség megszüntetését kérik az önkormányzattól.
- Az olvasható a táblán, hogy Baba Novac szörnyű kínok közepette halt meg a magyarok keze által. Egyrészt egy négyszáz évvel ezelőtti eseményről beszélünk, és egy bírósági határozatot érvényesítettek, másrészt nem korrekt az, hogy egy multikulturálisnak nevezett városban az egyik kultúra képviselői gyilkosoknak nevezzék a másik kultúra képviselőit.
A szobortól alig 50 méterre van a Cosbuc líceum, a diákok minden nap azt olvashatják, hogy a magyarok gyilkosok. Mindenképpen diszkriminatív és ellent mond az emberi jogok törvényének. A Funar-korszakban elhelyezett táblára nem volt engedély, ezt a Műemlékvédelmi Tanács nem hagyhatta jóvá. Úgy, ahogy felrakták mindenféle engedély nélkül, úgy is szedjék le! – fejtette ki Szász Péter. A szerb származású zsoldos, Baba Novac szobra a Szabók bástyája előtt áll. Az 1,80 méter magas bronzszobrot, Virgil Fulicea alkotását, 1975-ben állították fel. 1996-ban, a magyargyűlöletéről híressé vált Gheorghe Funar polgármester szája ízének megfelelően, két sorral „kiegészíttette” az eredeti emléktáblát. A felirat így hangzik: „Bába Novák / Mihály vajda / kapitánya, / akit szörnyű kínok közt öltek meg / a magyarok / 1601. febr. 5-én. / Ezt az emlékművet / emléke tiszteletére / állították / 1975-ben." Arról azonban szó sincs, miért végezték ki. Baba Novac martalócot gyújtogatásért, fosztogatásért, gyilkosságért ítélték halálra a város akkori vezetői.
Paprika Rádió
Erdély.ma

Beadványaira sem kapott választ az EMNT
Sajtótájékoztató keretében válaszolt tegnap Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alapító alelnöke László Attila alpolgármester kijelentésére, amelyet az EMNT legutóbbi, Radu Moisin ideiglenes polgármesternek címzett nyílt levele kapcsán tett lapunknak.
Az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke, Csigi Levente a Főtéren zajló, „zsibvásár” felszámolására, a sétatéri környezetrombolás megszüntetésére hívta fel a figyelmet. Az alpolgármester úgy fogalmazott, választ csak hivatalos beadványra, nem nyílt levélre adnak. Meglepődve olvastam László Attila kijelentését – mondta Gergely Balázs, aki az EMNT valamennyi, polgármesternek és alpolgármesternek címzett, magyar és román nyelvű idei beadványát felmutatta, köztük a Főtér és a Sétatér ügyében december 19-én iktatott kérést.
Az EMNT mindmáig nem kapott választ a többi, hivatalos iktatószámmal ellátott kérelmére sem, így a nyilvánossághoz fordulunk, mivel úgy tűnik, nincs más eszközünk arra, hogy a polgármesteri hivatallal érdemleges kommunikációt folytathassunk – hangsúlyozta Gergely Balázs, az EMNP országos alapító alelnöke.
Mint mondta, bár az EMNT a hivatalos „játékszabályokat” betartja, a városháza szóra sem méltatja, noha a törvény értelmében köteles a 30 napon belül megfogalmazott hivatalos válaszadásra. A mellőzött beadványok között szerepel egyébként a Szász Péter, az EMNT Kolozs megyei szervezetének alelnöke és Hunyadi Attila történész, egyetemi oktató által összeállított, október 28-án iktatott irat is. Ebben Kolozsvár valamennyi polgára nevében kérik a Baba Novac szobor feliratából adódó törvénytelenség megszüntetését, a korrekt és diszkriminációellenes tájékoztatást, az állampolgárok törvény előtti egyenlőségének tiszteletben tartását. Felhívják a figyelmet arra, hogy a feliratban szereplő, „ucis în chinuri groaznice de către unguri” (szörnyű kínok közepette megöletett a magyarok által) állítás történetileg hamis, vagy legalábbis vitatható, mivel bírói ítélet végrehajtása, tehát kivégzés, nem gyilkosság történt. Az etnikai jelző sérti a diszkriminációmentesség, az egyenlő elbánás alkotmányos elvét azáltal, hogy egy feltételezett bűntényt egy bizonyos etnikum bűneként ró fel – összegzik. Gergely Balázs elmondta: a kérdés orvoslásáért a szervezet a közeljövőben a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul.
Augusztus 3-án a Sissi-szobor visszahelyezése kapcsán iktatott az EMNT egy beadványt a városházán, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a Szamost átszelő Erzsébet-híd felújítása mellett restaurálni kellene a Fellegvárra vezető Erzsébet-sétautat is, hiszen a szoborral együtt szerves egységet alkottak. Március 21-én az EMNT hivatalos kérvényt nyújtott be, hogy az április 2-i, a Mátyás-szoborcsoport újraavatása alkalmából szervezett Ghymes-koncertet a Főtéren tarthassák meg. A fentiektől eltérően utóbbira valóban kaptunk egy rövid választ, miszerint abban az időpontban más esemény lesz a Főtéren, noha semminemű rendezvény nem zajlott végül aznap este – emelte ki Gergely Balázs.
BEMUTATKOZOTT SZABÓ LÁSZLÓ, AZ EMNT ÚJ KÖZÉP-ERDÉLYI RÉGIÓELNÖKE
A tegnapi sajtótájékoztatón bemutatkozott az EMNT december 10-i országos küldöttgyűlésén közép-erdélyi régióelnökké választott Szabó László unitárius lelkész, aki a tisztségből leköszönő Gergely Balázs EMNP-alelnök helyét vette át a civil szervezetben. Az EMNT területi szervezetei döntéseinek, működésének, cselekvési terveinek összehangolása érdekében december 20-án megalakult a Közép-erdélyi Regionális Egyeztető Tanács is, amelynek keretében Szabó Lillát választották ügyvezetőnek – tájékoztatott Szabó László. Mint kifejtette, alapvető kihívás az EMNT regionális és Kolozs megyei szervezete által kifejtett, érdemleges tevékenység megfelelő folytatása. – Hivatásomból adódóan a régió történelmi egyházközségeivel, intézményeivel való kapcsolatok építésében mutathatok fel többletet – mondta lapunknak az új régióelnök. Az EMNT jelenlegi, a küldöttgyűlés által is megerősített szervezeti formája, közéleti mozgalom jellege ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy több területen együttműködhessen olyan szereplőkkel is, amelyekkel egyébként politikai szinten nem, vagy csak alkukötés függvényében lehetséges – tette hozzá. Az EMNT Közép-erdélyi szervezetének öt területi irodája Beszterce-Naszód, Kolozs, Fehér, Hunyad és Szeben megyékben alakult, – illetve az utóbbi két esetben alakulóban van –, így a sajátos szórványügyekre való odafigyelés úgyszintén meghatározza tevékenységüket – emelte ki. Az EMNT és az EMNP partnerségben, egymást kiegészítve tevékenykedik a közeljövőben. Gergely Balázs, aki a Néppárt közép-erdélyi szervezeteinek megalapításán munkálkodik majd, szoros együttműködésre számít az EMNT-vel. – Eredményes és lelkes évet tudhatunk magunk mögött. Köszönöm a csapat munkáját, és hasonló sikereket kívánok az új évre is – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)

A „funarióta” táblák ma is mérgezik a kolozsvári etnikumközi kapcsolatokat
Az elmúlt hét végén a Szórvány Alapítvány Köztéri szimbólumok és interetnikus kapcsolatok Erdélyben címmel szervezett konferenciát a temesvári Kós Károly Közösségi Központban.
A rendezvény első napján, pénteken délután dr. Daniel Vighi (Temesvári Tudományegyetem), dr. Corina Ilin (Temesvári Tudományegyetem), Szekernyés János (Képzőművészek Szövetsége), dr. Bodó Barna (Kolozsvári Sapientia Egyetem) és dr. Călin Rus (Temesvári Interkulturális Intézet) tartottak vitaindító előadásokat a nyilvános terek lélektanáról, kulturális funkcióiról és a köztéri szimbólumok üzenetéről. A konferencia szombaton az előadásokon elhangzottak megvitatásával – moderátor dr. Bakk Miklós volt – és dr. Delesega Gyula Temesvári kalauz című könyve román nyelvű változatának (Ghidul Timişoarei) a bemutatójával folytatódott.
Dr. Daniel Vighi azokról a polgári kezdeményezésekről számolt be, amelyeknek célja Temesvár műemlék épületei, a belvárosi utcák történelmi múltjának megismertetése és sétáló zónává, kulturális rendezvények színhelyévé való átalakítása. Dr. Corina Ilin a temesvári nyilvános terek lélektanáról, köztéri szimbólumoknak a közfelfogásban való tükröződéséről tartott előadást.
Szekernyés János a soknemzetiségű Temesvár emlékműveiről, szobrairól és emléktábláiról tartott vetített képekkel illusztrált előadást. Dr. Bodó Barna előadásában azoknak a kolozsvári műemlékeknek, szobroknak és emléktábláknak a bemutatására helyezte a hangsúlyt, amelyeket a nemzeti közösségek közötti versengés, harc céltáblájává változtattak, és üzenetüket önkényes módon megpróbálták megváltoztatni. Dr. Călin Rus az interetnikus kapcsolatoknak a hazai és a külföldi médiákban való torzított tükrözéséről értekezett.
„Ennek a tanácskozásnak az apropója régóta érlelődik – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke –, a helyi közösségek szintjén az etnikai kapcsolatok kérdése egészen másként tevődik fel, mint a nagypolitikában. Van ennek a kérdésnek egy sajátos kivetülése: azok a szimbólumok, azok a szobrok, emléktáblák, amelyek egy-egy települést meghatároznak, mint a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, olykor versengés, sőt harc célját is képezhetik. Temesváron, amikor a személyiségek sétányának a javaslata fölmerült, a polgármesteri hivatal megengedte, hogy a közvélemény, a kisebbségi közösségek beleszóljanak a sétány kialakításába és javaslatokat tegyenek.
Kolozsváron ezzel szemben kimondottan arról szól a történet, hogy a köztér-használatban miként lehet kiszorítani a másik felet, emberségében megalázni, megsérteni, háttérbe szorítani etnikai szempontból. Az én előadásom azokat a kirívó eseteket mutatta be – a Mátyás-szoborcsoporton, Biasini házon, Baba Novac szobrán törvénytelenül elhelyezett táblák –, amelyeket normális állampolgárként nem tudunk elfogadni és ellenük föl kell lépni. Ezzel a tanácskozással az volt a célunk, hogy a kisebbségi államtitkárságot valamilyen módon vegyük rá arra, hogy mérje föl az emlékhelyek szintjén, hol vannak olyan táblák, feliratok, amelyeket nem szabad a mai állapotukban megtartani.” Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Sipos Zoltán
ÍGY AVATUNK MI
Mi rejlik a magyar-román szobor- és táblacsaták mögött? Jakab Albert Zsolt szerint a konfliktusok oka, hogy a magyarok és a románok ugyanúgy emlékeznek. A néprajzkutató a kolozsvári emlékállítások történetét, a megemlékezési gyakorlatokat kutatta tíz évig, ebből született könyv.
/Jakab Albert Zsolt: Ez a kő tétetett… Az emlékezet helyei Kolozsváron (1440–2012). Adattár, Kriza János Néprajzi Társaság - Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2012./
Emlékállításról szóló könyved bevezetőjének a legelején írod, hogy Kolozsvár főtere egy különleges hely, ahova vissza-vissza térsz. Amikor ezt olvastam, arra gondoltam, hogy ha a könyvet ezzel kezded, biztosan van valamilyen jelentősége a kutatás szempontjából. Igaz ez?
Jakab A. Zsolt: – Valóban a Főtérrel kezdődik az első mondat, mondjuk úgy, ez a város metaforája. Mindig úgy válogattam az albérleteimet, hogy a munkahelyemre vagy az egyetemre indulva utam átvezessen a Főtéren. Ez a középkori város közepe, az emlékállítási gyakorlatok – hogy a kutatási témámra térjek – itt kezdődtek el, majd a város növekedésével együtt térben is elterjedtek.
Nem vagyok ezzel egyedül, szerintem minden kolozsvári úgy érzi, hogy ha nem megy a Főtér fele egy ideig, akkor hiányérzete támad, attól fél, hogy lemarad valamiről. Ez volt az a tér, amit mindig átformáltak, átépítettek, felástak, mindig itt zajlottak a különféle események, ünnepségek, tüntetések, élőláncok, ez volt és ez maradt a legfontosabb tere a városnak.
A Főtér amiatt is érdekes számomra, mert mindig itt találkoztam a külföldről – többnyire Magyarországról – érkező turistacsoportokkal. Korábban hobbiként, baráti segítségként turistavezetéssel is foglalkoztam, és mindig itt történtek olyan dolgok, amelyek miatt úgy láttam, hogy Kolozsvár más.
A könyv azonban többről szól, mint a Főtér.
Hogyan kezdődött ez a kutatás?
– Ez ismét a Főtérhez kapcsolódik. 1998-ban, a Funar-korszak közepén kerültem Kolozsvárra, és akkoriban a Főtéren mindig zajlottak az események: mindig volt valami forrongás, folyton emléktáblákat, emlékműveket avattak akár a téren, akár a közeli kis utcákban.
Székely városból érkeztem, és egy ideig furcsállottam ezt a világot, mivel itt az együtt élő etnikumok olyan dolgokat engedtek meg maguknak egymással szemben, ami az én szülővárosomban objektív okok miatt sem történhetett meg.
Számomra Kolozsvár volt a pluralizmusba, többnyelvűségbe szocializálódás terepe. Mindig kérdezgettem a kolozsváriakat, kollégáimat, hogy a különféle eseményeket hogyan értelmezik. Ekkor jöttem rá, hogy annak megélése, amit tágan a múltértelmezés, múlthasználat, kollektív emlékezet kategóriájába sorolunk, mennyire eltérő tud lenni az egyes embereknél: a vehemenciától az elutasításig vagy akár a közömbösségig, a megnyilvánulásoknak mennyire széles skálája van.
Emlékszem meglepett, hogy olyan emberekkel is találkoztam, akiket egyáltalán nem érdekeltek ezek a szimbolikus machinációk. Voltak olyan, egyébként a társadalmi problémákra érzékeny ismerőseim is, akik azt mondták, hogy az éppen zajló balkáni polgárháborúhoz képest az, ami Kolozsváron történik, nem kell, hogy elérje az emberek ingerküszöbét.
Közben részt vettem néhány emléktábla-avatáson, elkezdett foglalkoztatni Kolozsvár helytörténete. Meglepődve tapasztaltam, hogy az, ami az emlékállítási gyakorlat, múltértelmezés, szimbolikus tér- és időhasználat kérdéskörébe tartozik, nagyrészt a helytörténészek szakterületén belül marad. Meglepő volt látni, hogy ez a labda nem a társadalomtörténészek, kultúrakutatók térfelén pattog.
Hogy a nagy, látványos eseményeket – például a Főtér vagy Mátyás-szobor körüli szimbolikus harcokat leszámítva – a helyi emlékezési kultúrát nem nagyon kutatták, nem értelmezték. 2002-ben kezdtem el a magiszteri dolgozatomban a kolozsvári emlékállításokról írni, mai szemmel nézve csak egy elnagyolt, vázlatos kutatói beszámoló lett belőle.
Doktori kutatásom során is ezt a témát folytattam, a kolozsvári emlékállítások történetét, megemlékezési gyakorlatokat kutattam tíz évig. A kutatás nagyon egyszerűen zajlott: végigjártam a várost, bekukkantottam minden bérház, középület udvarára, a kapualjakba, van-e ott valami emléktábla, szobor, felirat. Elkezdtem olvasni a helytörténeti irodalmat, a kolozsvári sajtóanyagot, hogy az egyes emlékállítások társadalmi-politikai mikrokontextusát megismerjem, hogy a gyűjtéseimet kiegészíthessem. Végül egy adatbázist építettem fel.
Tehát nem volt korábban hasonló jegyzék?
– Voltak kezdeményezések. Egy 1734-es városleírás után 1818-ban Letavay Sándor írt a „kő írások”-ról, mint kuriózumokról. Egyébként a 19. század első harmadától figyelnek ezekre az emlékezési alakzatokra. Ekkor nőtte ki a várfalakat a terjeszkedő város, így a városfalakat, várkapukat és vártornyokat elkezdték lebontani.
A helyi értelmiségiek úgy vélték, veszélybe került a múlt egy része. Nagyajtai Kovács István egy John Paget nevű, Angliából ideszármazott úriemberrel együtt készített egy jegyzék-formát a többrendbeli sétáik alapján megtalált tárgyi emlékekről, Vándorlások Kolozsvári várfalai körül 1840-ben májusban címmel. A művészettörténész Eszterházy János az 1860-as években készített leírásokat, az építész Pákey Lajos a századfordulón készített rajzokat, felméréseket.
Aztán a századfordulóra elszaporodtak a városkalauzok, ismertetők: ezekben mind helyet kaptak azok a nevezetes helyek, ahol emléktáblák, szobrok voltak, amelyeket érdemes számon tartani, az idegeneknek felkeresni. Ennek a témának tehát volt egy turisztikai irodalma, ugyanakkor a művészettörténészek esztétikai szempontból értékelték azokat az épületeket, amelynek része volt az emléktábla vagy a felirat.
A legnagyobb közlés a Lőwy Dániel–Demeter V. János–Asztalos Lajos által jegyzett Kőbe írt Kolozsvár volt 1996-ban. Ennek a könyvnek erőssége az, hogy a szerzők művelődéstörténeti, lexikoncikk-szerű történeteket gyűjtöttek össze egy-egy emléktábláról, emlékműről vagy szoborról, illetve a hozzájuk kötődő személyekről vagy eseményekről. Az én munkám viszont az emlékállítások regisztrálását tekintetve jóval nagyobb.
Egészen későn, 1989 után kezdtek történészek, antropológusok, szociológusok is ráállni erre a témára. Ez természetesen összefügg a forradalom után a közélet szintjén is újra felvetődő nagy kérdésekkel: kié itt a tér, kinek van hozzá legitim története, ki beszélhet erről stb. Ugyanakkor az interetnikus értelmezések mellett megjelent, erősödött egy másik szemlélet is: a felhalmozott múltat, a hagyományt örökségként kell kezelni. (Ehhez kapcsolódik Keszeg Vilmos interjúja az örökségesítési folyamatról – így válik ma patrimóniummá az, amit elődeink felhalmoztak.)
Közéletben, nyilvános eseményekre járatos kolozsváriak számára valószínűleg ismerős vagy. Úgy ismernek, mint egyfajta újságírót, akinek van egy fényképezőgépe, és ott van, megfigyel, de mégsem újságíró, hanem valami más. Te magad hogyan írnád le azt a munkát, amit elvégeztél?
– Ha szakterületem felől közelítem, azt mondom, ez néprajzi-antropológiai terepmunka. Egyébként mostanában, mivel a fényképezőgépek eléggé elszaporodtak, már nem vagyok annyira csodabogár ezeken az eseményeken, mint kezdetben. De például egy Funar-féle megemlékezésen, miután a szónok minden jelenlevő hatalmasságot a protokollnak megfelelően köszöntött, felém fordult, és engem is köszöntött: „atotputernica presă” – mondta. Többször névjegykártyákat kaptam a résztvevőktől, hogy legyek szíves a megjelölt címre nekik is képet küldeni.
Mindig van nálam fényképezőgép, diktafon, ez hozzátartozik a „terepen való élésemhez”. Ezekkel az emlékállításokkal legtöbbször a városban járva-kelve találkoztam. Bár naponta átnézem a helyi sajtót, sokszor ezekről a megemlékezésekről nem adnak hírt csak utólag.
És ha látsz egy összegyűlt tömeget, akkor odamész, és megnézed miről van szó.
– Igen. Készítek néhány képet, hangfelvételt, beszédbe elegyedek velük. Gyakori eset, amikor a vezető fotón a helyi napilapban ott van a szónok, a tömeg, és közöttük ott állok én. Nem tudtam elkerülni, hogy ennyire látható legyek a terepen. Ugyanakkor látni kell, hogy sok eseményen több a sajtós, mint a résztvevő: egyre inkább a média fele orientálódnak ezek az események, nekik szólnak, mert ők nagyobb tömegnek közvetítenek.
Csak nekem tűnik úgy, hogy csak az idősebb generációk számára fontosak ezek a megemlékezések, a fiatalok jóval kisebb mértékben jelennek meg egy-egy ilyen eseményen?
– Tudni kell, hogy ezeken a megemlékezéseken – akár magyar, akár román rendezvényekről van szó – vannak visszajáró résztvevők. A kisebb rendezvényeken már látásból ismerjük egymást, sőt, vannak olyan „belterjes” megemlékezések, ahol csak ez a „kemény mag” jelenik meg: ő szervezi, ő vesz részt rajta, ő írja meg az eseményről beszámoló újságcikket.
De vannak nagyobb események, ünnepek, ahol tömegek gyűlnek össze. Az, hogy mennyire lehet mozgósítani az időseket és fiatalokat, nem csak az ünnepnapról szól, hanem az ünnepnap körüli társadalmi-politikai kontextusról is, a megemlékezés aktuálissá tételéről, annak újraértelmezéséről is. Valamiért a kolozsvári március 15-e tömeges részvétel szempontjából szerencsés helyzetben van, mert előtte mindig leterhelődik a közélet, ami érdekeltté teszi a magyarságot. Idén például a székely zászló-ügy és az autonómiatüntetés körül generált nagypolitikai feszültségek voltak ilyenek, de volt év, amikor a Bolyai Egyetem körüli nyilatkozatok miatt mentek el sokan, vagy amikor a magyarországi eredménytelen népszavazás vitte az utcára az embereket. Máskor csak azért volt nagy tömeg, mert végre nem Funar a polgármester.
Valahogy ennek az ünnepnek mindig megvannak az aktualitásai. Mert egy ünnep nem csak a múltról szól: a szónokok folyton újraaktualizálják ezeket a nagy történeteket, elmondják, mire emlékezünk, hogyan emlékezünk, mit mond ez az esemény ma nekünk, akik itt állunk a Szent Mihály-templomban vagy a Biasini-szálló előtt. Paul Connerton, aki az emlékezés nyilvános akcióinak szerkezetét elemzi, ezt az állandó gesztust az újraelőadás retorikájának nevezi.
Vannak ugyanakkor más események, amelyekről nagyon kevesen tudnak: ilyen például Baba Novac emléknapja február 5-én, Horea, Cloşca és Crişan február 28-ai emléknapja stb. Azon 5-10 ember vesz részt: létezik egy társaság, amely kizárólag azzal foglalkozik, hogy ezeket a megemlékezéseket megszervezi, a koszorúkat elhelyezi és meghív a következő hasonló eseményre.
Van különbség magyar és román megemlékezések között?
– A magyar megemlékezések a fent említettek miatt sokkal impulzívabbak, a magyarok számára sokkal fontosabb a jelentéses múlttal való kapcsolattartás, illetve az, hogy a nyilvános térben rituálisan megjelenjenek. A január 24-i (ekkor a román fejedelemségek egyesülését ünneplik), vagy pedig a december 1-i nemzeti ünnep nem vonz nagy tömegeket, főleg ha azt nézzük, mekkora a város román lakossága.
Nincsenek nagy tömegek előtt mondott beszédek, az egész kimerül egy koszorúzásban, illetve a katonai díszmenetben, amely elvonul a helyi vezetőség és a polgárok előtt. Úgy látom, próbálják a látványosság irányába eltolni az ünnepet, a szokásos díszmenetelés és tűzijáték mellett újabban a harckocsis felvonulás, a szabadtéri történelmi színjáték, a hórázás és az esti könnyűzenei koncert is az ünnep kínálatához tartozik. Az emberek valahogy nem motiváltak részt venni ezeken az ünnepségeken, nincs akkora szimbolikus tétje, nincs akkora tömeg – ez persze lehet a tél miatt is.
Egy helyen azt írod, hogy ha egy csoport visszaszorul a hatalomból, akkor lassan a nyilvános térből is visszaszorul. Az, hogy a magyarok ragaszkodnak ahhoz, hogy nyilvános téren megjelenjenek, vajon nem egy fajta reakció arra, hogy úgy érzik, a hatalomból visszaszorulnak, így próbálván demonstrálni azt, hogy nagy számban vannak jelen a városban?
– Itt két dologról van szó. A tér egyrészt a hatalom tere, másrészt a nyilvánosság tere. A küzdelem – akárha szimbolikus is – a nyilvánosságért folyik. Mindenfajta ünnepnek a nyilvánosság a lényege, a fő utcán, fő téren, templomkertben, hősök emlékművénél, a település centrumában kell azt megejteni. Akié a tér, azé a hatalom. Aki a nyilvános térben meg tud jelenni, az jelen van, zárt térben ünnepelni csak kvázi-nyilvánosságot jelent. Ilyen egyszerű ennek a logikája.
Azt sem kell elfelejteni, kié az adminisztratív hatalom, ugyanis engedélyre van szükség ahhoz, hogy ki lehessen menni a térre. Az emléktábla- és szoborállításnak is van egy procedúrája, azt be kell jelenteni, engedélyt kell kérni, el kell küldeni a felirat szövegét, méretét, egy fantomképet, hogyan fog majd kinézni. Törvénytelenül csinálni sok értelme nincs, a Mátyás-szoborra törvénytelenül kitett tábla két órát állt.
Tehát a térért folyik a harc, az emlékállítás akkor sikeres, ha nagy tömegeket vonz, megjelenik a térben, maradandó nyomot hagy. Ha ez nem lehetséges, akkor azokban az etnikailag homogén terekben – templomokban, iskolaudvarokon – kezdenek emléket állítani, ahol a hatalom nem befolyásolhat. Ezért van az, hogy a kolozsvári evangélikus, unitárius templomok, iskolák udvarán, belsejében annyi emléktábla van. De ezzel az emlékezetközösség partikuláris marad.
A kutatásod a 15. századtól napjainkig tartalmazza a különféle emléktáblákat, szobrokat, emlékműveket. Lehet-e különféle periódusokat megállapítani, aszerint, hogy mit találtak fontosnak felírni a ház falára, milyen fajta emlékművek, milyen témák jelennek meg?
– A datálás, nyomhagyás, emlékeztetés történetiségükben változó kategóriákat jelentett, más-más konnotációja volt a különböző korszakokban, ugyanakkor más-más viszonyulás, magatartás kapcsolódott hozzájuk. A vizsgálat szempontjából van egy közös sajátosságuk: ezek a nyilvánosságnak vagy kvázi-nyilvánosságnak szánt objektumok és gesztusok a társadalmi időt tagolták, a mindenkori társadalmaknak az időkezelését és – főként a későbbi korokra érvényesen – a múlthasználatát reprezentálták. A datálás és emlékállítás tartalmairól, történeti funkcióváltozásairól akkor néhány szóban beszélnék.
1440-ből datálható az első adat, a római-kori feliratokkal nem foglalkozom. Kezdetben a jelent örökítették meg. Az embereknek biztosan mindig volt valamilyen fajta múlttudata, bár ennek írásbeliségben nincsen nyoma. Az első emlékállítások arról szólnak, hogy az egyén (polgár, egyházfő, városbíró, tanácsos) vagy a kisebb-nagyobb csoport (klérus, városi tanács, egyházközség) itt és most létrehozott valamit. Házat, templomot épített, várfalat, -tornyot, -kaput, középületet emelt. Történt egy esemény, és akkor azt datálták. Ez az első.
Ez is egy idő után kezd bonyolultabbá válni, jelmondatok, közmondások, szállóigék, bibliaidézetek jelennek meg a tárgyakon, épületelemeken. Általában az ajtó- és ablakkereteken, ezek készültek kőből, ezért is maradtak meg. Volt egy ilyen kor, hogy azon kívül, hogy megemlékeztek saját magukról és tetteikről, felmutattak egyfajta ideált a közösségnek. A kegyest, a lovagiast, a műveltet, a városlakóét, a polgárét.
A későbbiekben, a reformkortól a kolozsvári közösségi eseményeknek kezdtek emléket állítani, itt járt, megszállt nálunk a király, a császár, a császárné, nálunk járt ez vagy amaz a személyiség. A 19. századtól van meg az, amikor az emlékező jelen és a megemlékezett esemény között nagyobb az időbeli távolság, amikor a hét vezérről emlékeznek meg, ami egy iszonyú nagy távolság.
Ez a jelenben felismert múlt szemléletéhez képest – ami a korábbi korokat jellemezte – már egy történetibb szemlélet. A felhalmozott múltat, a hosszú időtartamot (Fernand Braudel fogalma) láttatja. Amikor az évfordulókról kezdenek megemlékezni, Kolozsvár társadalma elkezd differenciálódni, mindenféle egylet, társaság létrejön, ezek elkezdik a saját múltjukat felmutatni, hogy már 10-20-50 éve ezt csinálták, ezeket az utókor csodálatára és tiszteletére számot tartó teljesítményeket hagyták maguk után.
Megjelennek ebben a panteonban az uralkodók mellett a neves személyiségek, akikről nem tudnánk, hogy neves, ha nem lenne emléktáblája, szobra. Elkezdik észrevenni, hogy a jelen és a múlt között voltak történések, ahogy nekünk is van múltunk, vissza lehet vezetni minket az időben, ezt a hosszú időtartamot megteremtik. Ez hívja fel a figyelmet arra, hogy már 150-200 évre vagyunk mi a saját történetünk kezdetétől.
A 19. század végére már egyre inkább a nemzeti teljesítményekre kezdenek figyelni. Már nem az a fontos, mint az előző korokban, hogy itt járt az osztrák uralkodó (aki egyébként a legnagyobb szegénység, éhínség idején járt Kolozsváron, gondolom, nem véletlenül), hanem hogy a mi nemzeti hősünk, Rákóczi itt sebesült meg Kolozsvár mellett.
Ott nem állítunk emléktáblát, messze van, ezért a város határában, 2,5 kilométerre a történés helyétől helyezzük el a táblát, hogy ezt az eseményt a mi terünkhöz tudjuk kötni. A kiegyezés után az 1848-49-es eseményeket is térbeliesíteni lehetett. Ez a periódus tehát az életművek, nemzeti teljesítmények bemutatása a város terében.
A 20. század is hosszú volt, lezajlott két világháború, közöttük Trianon, a hatalom is többször átrendeződött, kétszer etnikai, majd ideológiai alapon. Az újabb hatalmak más múltakat jelenítettek meg, a számukra illegitim emlékezetet, a múlt előző reprezentációit mellőzték, felszámolták, átértékelték. És saját múltjukat, emlékezetüket jelenítették meg a térben, azaz hasonlóképpen emlékeztek. Mindig nagy tévedésnek tartom, amikor azt mondják, a magyarok és a románok másképp emlékeznek, nem, egyformán emlékeznek, ugyanúgy, ebből vannak a konfliktusok. Ha másképp emlékeznének, nem lennének konfliktusok. Itt jegyezném meg azt is, hogy a két említett eljárás, a lebontás és állítás az emlékezet szervezésének két vetületét jelenti, a felejtést és az emlékezést – ezek ugyanannak a kulturális viselkedésnek a két vetülete: az emlékezés azt jelenti, hogy használjuk, a felejtés, hogy nem használjuk a múltról való reprezentációkat, a múlttal kapcsolatos tudást. A román fennhatóság alatt eltüntetik azt, ami számukra nem bír legitimitással, a saját történetüket építik fel, jelenítik meg a térben. Az első román emlékmű a Mátyás-szoborral szemben felállított latinitás szobra, ami ugye arról szól, hogy volt itt ugyan magyar honfoglalás meg úgymond magyar történet, de azért a dákoromán kontinuitás, eredetmítosz nagyobb időbeli távolságot jelent, és legitimmé teszi a románság jelenlétét.
Felépítik tehát ők is a saját történetüket, a saját személyiségeiknek állítanak emlékművet. Mihai Eminescunak állították az első ilyen köztéri szobrot. Az Egyetem épülete elé állították, ahol csak néhány hétig volt látható, mert a művészietlensége miatt elszállították a Botanikus Kertbe. Azt láthatjuk, hogy ez egy szimbolikusan leterhelt tér, az Egyetem épülete meg maga a Farkas utca a tanintézményeivel, itt kellett megmutatni hogy nekik is vannak ilyen kulturális szereplőik, kulturális eredetmítoszaik. A „kis magyar világ” alatt, ami egy sajátos korszak, visszarendeznek, visszaállítanak emlékműveket amelyeket korábban leromboltak. Restaurálják a múltat, mert az ebben a szemléletben téves irányt vett fel illetve az előző meg az éppen zajló világháború hőseinek állítanak emlékeket. 1945 után ismét a román hatalom birtokolja a múltról való nyilvános beszélést, egy másik ideológia, a szocialista-kommunista rend eredetmítoszát építik fel, ez már a proletariátust jeleníti meg, a kommunista hősöket, személyiségeket, a munkássztrájkokat.
Majd bekövetkezik az 1989-es rendszerváltás, amikor egész Kelet-Európára jellemző módon rögtön elindul a történelem és emlékezet újraszerkesztése, a közgondolkodás és közpolitika egyik legérzékenyebb területe ismét a kollektív emlékezethez való viszonyulás lesz. A kollektív emlékezet befolyásolására, szervezésére tett kísérletek a múlt szimbolikus és morális lezárásaként, illetve a nemzeti identitások újragondolásaként is értelmezhetők. Az elmúlt évtizedek is arról szóltak, hogy kié itt a tér, a múltról való beszélés joga.
Lassan felnő az a generáció, amely a hagyományos terek helyett elsősorban kibertérben mozog. Mit gondolsz, 50 év múlva ezek a szimbolikus térfoglalások még mindig hasonló módon fognak működni, vagy valami más lesz?
– Ez alól a kérdés alól könnyen kibújhatnék azzal, hogy nem a jövőt kutatjuk. Nézd, ez így ment Kolozsváron 550 évig. Igen, lezajlottak itt nagy kulturális forradalmak, és egyértelmű, hogy az internet átszervezi a nyilvánosságot, a közösségeket. Egy Facebook-csoport tagjaként közösségben tudunk lenni valakivel, akitől 1000 kilométerre vagyunk. De a fizikai helyszínekre továbbra is szükség van, mert bár a tüntetéseket, ünnepségeket a Facebookon is szervezik, azokra továbbra is a valós térben kerül sor. Ha a megemlékezés eszköztárát a felvonulás, a szimbólumok viselése, díszbeszéd, koszorúzás stb. jelenti, akkor ennek továbbra is az utcákon, tereken lesz a helye.
A fizikai tér a leghatásosabb módja annak, hogy a konfliktusainkat, véleményünket megjelenítsük. Az persze elképzelhető, hogy a múltról való tudás, a múlttal kapcsolatos ideológiák, attitűdök módosulnak. De ezt majd 50 év múlva tudnám megmondani.
(Jakab Albert Zsolt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar-néprajz szakán szerzett diplomát, 2011-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen védte meg doktori dolgozatát. Szakterülete: városantropológia, identitásdiskurzusok és identitásstratégiák, kollektív és kulturális emlékezet, írott populáris kultúra. A Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.)
Transindex.ro,

3.
ELTÁVOLTÍTOTTÁK A GYALÁZKODÓ SZÖVEG EGY RÉSZÉT A KOLOZSVÁRI BABA NOVAC SZOBORRÓL
Az imént kaptuk a hírt: ismeretlen tettesek eltávolították a gyalázkodó szöveg egy részét a kolozsvári Baba Novac szoborról.
Megtudtuk: a feliratból az unguri szót törölték.
Mint ismeretes, a szélsőségesen nacionalista kolozsvári ex-polgármester, Gheorghe Funar kezdeményezésére elhelyezett felirat a következő volt: Baba Novac - căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601.
Magyarul: "Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.”
Szabadság (Kolozsvár)

Megrongálták a magyarokat sértő szobrot Kolozsváron
Nyomozást rendelt el a Kolozs Megyei Rendőrség, hogy kiderítse, ki távolította el egy kolozsvári szobor magyarokat sértő feliratának egy részét – közölte hétfőn a citynews hírportál.
A portál közlése szerint a kolozsvári Szabók bástyája előtt álló Baba Novac-szobor feliratából a "magyarok" szót tüntették el ismeretlenek az elmúlt héten. A "Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én" felirat a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején, 1996-ban került az 1975-ben állított szobor talapzatára. Baba Novacot az erdélyi országgyűlés ítélte árulásért halálra. A hadvezért máglyán égették meg Kolozsvár főterén, majd holttestét a Szabók bástyája előtt karóba húzták.
Szász Péter, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének az alelnöke elmondta, 2011-ben az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól kérték, hogy a testület állapítsa meg a felirat diszkriminatív voltát. A tanács azonban nem találta megbélyegző jellegűnek a feliratot.
Szász Péter elmondta, az EMNT elítéli a rongálást. Hozzátette azonban, hogy Gheorghe Funar polgármester is engedély nélkül feliratozta a szobrot. "A rendőrség már a felirat törvénytelen elhelyezésekor elkezdhette volna a nyomozást a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt" – tette hozzá az EMNT alelnöke.
A szerb származású katona Vitéz Mihálynak, a moldvai és erdélyi trónt is rövid időre birtokló havasalföldi vajdának volt a bizalmi embere. Vitéz Mihályt a román történelemtankönyvek a román fejedelemségek, Havasalföld, Moldva és Erdély első egyesítőjeként mutatják be.
mti/citynews.ro
Manna.ro

Visszaragasztották a gyalázkodó szöveg egy részét a kolozsvári Baba Novac szoborra.
Ismeretlen tettesek visszaragasztották a gyalázkodó szöveg egy részét a kolozsvári Baba Novac szoborra. Helyszíni terepszemlénken azt tapasztaltuk: a feliratból az októberben eltávolított unguri szót ragasztották vissza. Mint ismeretes, a szélsőségesen nacionalista kolozsvári ex-polgármester, Gheorghe Funar kezdeményezésére elhelyezett felirat a következő: Baba Novac - căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601.
Szabadság (Kolozsvár)

Baba Novac: az önkormányzat helyezte vissza a magyarellenes feliratot
Az önkormányzat alkalmazottai helyezték vissza a magyarellenes feliratot a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatára – tájékoztatta lapunkat Iulia Perşă, a polgármesteri hivatal szóvivője. A felirat egy hete került vissza a helyére, a helyi román sajtó azonban arról számolt be, hogy ismeretlen tettesek helyezték vissza a korábban eltávolított „unguri” szót.
Az önkormányzat képviselői még novemberben úgy nyilatkoztak, hogy helyreállítják a magyarságot sértő feliratot, és meg is rendelték már a betűket ehhez.
Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári rendőrség minősített lopás gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Baba Novac-szobor feliratának „megcsonkítása” miatt. A magyarokat sértő feliratot – amelyet Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori, szélsőségesen magyarellenes polgármestere 1998 szeptemberében, a városi tanács engedélye nélkül helyeztetett el a szobor talapzatán – október másodikán rongálták meg.
A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én (Baba Novac – căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601)”. A feliratból ismeretlen tettesek az „unguri” szót eltávolították. Andriana Simona Vornicu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője akkor a Krónika kérdésére elmondta: műemlékgyalázásról nem lehet szó, hiszen a szoborhoz nem nyúltak, csupán betűk hiányoznak a talapzatáról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete egyébként két éve kérést nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz, hogy távolítsák el a törvénytelenül és alkotmányellenesen kihelyezett, diszkriminatív feliratot, azonban azt a választ kapták, hogy az a szobor felállításának eredeti, 1975-ös terve alapján készült. Szász Péter, az EMNT Kolozs megyei elnöke korábban lapunknak elmondta, utánanéztek az eredeti terveknek a városháza archívumában, a polgármesteri hivatal által emlegetett ötoldalas mellékletből azonban csak négy oldalt találtak meg. „Érdekes módon épp az ötödik oldal hiányzott, amely a szobor eredeti műszaki tervét tartalmazza” – jegyezte meg Szász Péter
A kolozsvári Baba-Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 180 centi magas, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt. A Mihai Viteazul seregében kapitány Baba Novacot az erdélyi országgyűlés árulás miatt ítélte halálra. Kolozsváron, a Főtéren máglyán megégették, majd a Szabók bástyája előtt holttestét karóba húzták.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Hírsaláta
ELSZOCIALISTÁSODOTT AZ RMDSZ. Azonkívül, hogy néhány, már klasszikusnak tekinthető politikai célért harcol az RMDSZ – mint az anyanyelvhasználat, autonómia, kétnyelvű feliratok –, a szövetség nagy energiát fektet a Korrupcióellenes Hatóság és Ügyészség (ANI, DNA) tevékenységének akadályozásába. Ismert, hogy nem egy RMDSZ politikusnak gondja van: egyesek ellen kivizsgálás folyik, másokat már el is ítéltek.
Az RMDSZ céljai és a magyar lakosság szükséglete közel sem fedik egymást, s bizonyára a választók sem örülnek, hogy politikusaik egy része a nagy korrupciós botrányok szereplője. Ráadásul az RMDSZ egyre inkább a szocdemek felé csúszik. Kinek szeme van, látja, már-már köldökzsinórral kötődnek egymáshoz. Elképesztő, milyen mélyre jutott az elmúlt években az RMDSZ, s egész rendkívüli, hogy vezetői csapdába kényszerítették választóikat, kiknek, ha ebből ki szeretnének kerülni, le kell mondaniuk egyik karjukról. A Kelemen Hunor vezette RMDSZ ugyanis semmiben sem különbözik Ponta szociáldemokrata pártjától. Csakhogy, ha egy magyar úgy dönt, hogy többet nem szavaz a korruptak szövetségévé alakult RMDSZ-re, az a gondolat nyomasztja, hogy kisebbségi érdekeit a jövőben senki sem képviseli. A tehetetlenségi erő abból a romantikából is fakad, melyet a magyarok az RMDSZ politikai jelenlétébe fektettek. De a magyaroknak tudniuk kell – írja az ellenzéki România liberă szerzője –, csak a haladó román politikai erőkkel összefogva javíthatnak sorsukon.
BABA NOVAC ÉS A MAGYAROK. Az önkormányzat alkalmazottjai helyezték vissza a magyarellenes feliratot a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatára, erről már novemberben nyilatkoztak, és meg is rendelték a betűket. A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.” A kolozsvári Baba Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 180 centi magas, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt. A Mihai Viteazul seregében kapitány Baba Novacot az erdélyi országgyűlés árulás miatt ítélte halálra. Kolozsváron a főtéren máglyán megégették, majd a Szabók bástyája előtt holttestét karóba húzták. (Krónika)
PALAGÁZKUTATÁS ÉS -KITERMELÉS ELLEN TÜNTETTEK. Váradszentmártonban, a Félixfürdőt és Püspökfürdőt közigazgatásilag magában foglaló településen a hétvégi tiltakozás alkalmával több száz helyi lakos, panziótulajdonos és Bihar megyei politikus feszítette ki a „Nem a hidraulikus repesztésre” feliratú transzparenseket. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy a kormány korábban rábólintott az Országos Ásványkincshatóság és az orosz Gazprom leányvállalatával, a szerb NIS Petrommal partnerségben álló kanadai East West Petroleum Corporation közötti megállapodásra, amelynek értelmében a kőolajipari társaság próbafúrásokat, talajkutatást és esetleges kitermelést is végezhet a térségben. „Le a prefektussal! Népszavazást akarunk!” – skandálta a tömeg, utalva arra, hogy Claudiu Pop, Bihar megye kormánymegbízottja megtámadta a bíróságon azokat a helyi tanácsi határozatokat, amelyekkel népszavazást írtak ki a témában. ( Ziare.com)

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha nem lennének székelyek, magyarok – nem lenne Románia!
Annak ellenére, hogy néhány román történész kezd feleszmélni a Csehó éra alatt adagolt dicső román történelmi mákony okozta kábulatból, a nagy többség még mindig a számára mézédes magyarellenességből pótolja az elmúlt haszontalan évek elmaradt sikerélményeit.
A gyávaság paródiája volt az új jobboldal sepsiszentyörggyi masírozása, toroköblögetése. Hiszen akkor lehetett volna bátor tettnek nevezni, ha rendőri biztosítás nélkül mernek kosornyázni a főtéren. Azt viszont nem merik megtenni!
De azóta abból a „hőstettből”, ahhoz kapcsolódó dicsekvésekből élnek tyúkocskáik ölében.
Pedig, ha ismernék a valós történelmüket, akkor azt is tudnák, hogy a Magyar Királyság védelme alatt álló moldvai, havaselvei fejedelemségek minden döntő jelentőségű török-tatár elleni háborújukat a magyar királyi hadak, vagy később az erdélyi magyar fejedelmi hadak segítségével vívtak meg, és csak azokban győztek ahol a magyar királyi segédhad mellettük állt, s vállalta a harcok oroszlánrészét.
Ez a magyar hadi segítség a földrajzi közelség végett majdnem mindig a székely hadakból állt.
Mihály soha nem tudott volna Erdélyben egyetlen sátorcöveket sem leütni, ha nincsenek a székely hadak mellette. A legkeményebb csatáiban nem Baba Novákban bízott, hanem a székelyekben.
A Mircea győzelmeiről írt nagyhangú ömlengések, Eminescunak minden valós történelmi alapot nélkülöző, Mirceát dicsőítő költeménye összeomlik a valós történelmi tények feltárásával.
Ezt nem a magyarok, hanem a saját józan történészeik mondják, írják.
Következésképp, ha nem lettek volna a magyar királyi – többnyire székely – hadak, ma Bukarestben nem beszélnének egységes román nemzeti államról, Erdogan török miniszterelnök rendeleteire táncolna a politika, és nem román lenne az állam hivatalos nyelve.
Nem volna jobb, végre eldobni a sok kitalált, hazug történetet, és végre a valót keresni, kutatni minden öntömjénező szándék és tömény magyar-székely ellenérzés, gyűlölet nélkül?
A bukaresti, de minden más politikai csoportosulás is a magyarellenességből tartja fenn a pártok közti marakodásra kiépített stratégiai állásait. A román belpolitika egyhuzamban és kizárólag valakik megvetésére, gyűlöletére épül. Ha nincs gyűlölet tárgya, megbénul, leáll a politikai tevékenység. Ha egy adott pillanattól eltűnne a magyarság ebből az országból, fél éven belül szétesne Románia!
Miért? Mert nem bírnak valakik megvetése, gyűlölése nélkül politizálni, s akkor egymást kezdenék ki.
Aki ismeri a román történelmet, az tudja, hogy a két fejedelemség egész fennállása alatt utálta egymást, és folyamatos versengés volt köztük. Persze másként írják a történelemkönyvek, de a tisztábban látó román történészek már úton-útfélen szót ejtenek, írnak erről.
Most a hagyományos másság iránti derékig érő gyűlöletet, utálatot le lehet vezetni a magyarokon.
De ha nem lennének magyarok, akkor keresnének mást, mondjuk a dobrudzsaiakat vagy az olténiaiakat, mivel azok elmaradottabbak. Ha azok is elfogynának, akkor egymásnak esne Moldva és Munténia. Úgy szétmarnák az országot, hogy nincs többé olyan európai vagy világhatalom, amely még egyszer összecsirizelné azokat.
Ezért ajánlom a román ország-vezetőknek, dobják ki maguk közül a kekeckedő, álnemzeties, minden egyébhez csak az igazi magas szintű politikához nem értő, színészkedő, prosztikat hajkurászó gigoló szépfiúkat, és vegyék elő végre a jobbik eszüket.
A vegyes lakosú városok éléről lökjék félre, dobják politikai szemétkosárba az uszító, hozzá nem értő, hasznavehetetlen, nyáltúró, magyargyűlölő, pökhendi polgármestereket, és próbáljanak meg idegengyűlölet nélkül, igazi emberbarát, mindenki hasznára váló politikát folytatni.
Bánjanak már végre – kilencven valahány év után – úgy a székelységgel, magyarsággal, mintha azok is ennek az országnak az állampolgárai volnának.
Mert ezt eddig nem érezték a hatalom részéről. Csak a moldvai kecskepásztorból estéről reggelre diplomás belügyi kiskirállyá vedlő, magyart köpködő, félanalfabéta senkik nagyképűségét tapasztaltuk meg.
Hagyják hadd intézze a magyar, a székely saját sorsát, rendezze belső ügyeit, mert addig van Románia, amíg magyar, székely van ebben az országban.
Mert mihelyt nem lesz – fél évre rá összeomlik az ország!
Kolumbán Sándor
Erdély.ma

Kolozsvár, Európa, kultúra
Egy toleráns európai kulturális főváros toleranciájába és kulturáltságába simán belefér, hogy a város elöljárói nyilvánosan gyalázzák egy nemzeti közösség tagjait.
Ezt nem én találtam ki, hanem az Európa Kulturális Fővárosa címre hajtó Kolozsvár önkormányzata, amely kötelességének érezte, hogy a havasalföldi Mihály vajda Erdélyben dúló seregének egyik alvezére, a szerb származású Baba Novak zsoldosvezér szobrának talapzatán országgal-világgal tudassa, miszerint azt „a magyarok” végezték ki iszonyú kínok közepette. (Ami – a fosztogatások mellett - mai kifejezéssel élve árulás miatt történt, ugyanis a törökök kezére akarta játszani Lugost és Karánsebest, ami miatt az erdélyi országgyűlés rövid úton máglyán megsüttette, majd holttestét karóba húzatta).
Kétes mentség az önkormányzat számára, hogy „csak” helyreállította a korábbi állapotot, a felirat ugyanis 1998 óta ott van, azt a város korábbi feketeöves magyargyűlölő polgármestere, Gheorghe Funar helyeztette el, tovább mélyítendő az amúgy is testvéri magyar-román viszonyt. Néhány hónappal ezelőtt azonban ismeretlenek leszedték a felirat magyarokat inkrimináló részét. A mostani illetékesek most igazi európai városhoz méltó igyekezettel gondoskodtak arról, hogy továbbra is mindenki értesülhessen róla: a magyarok a középkorban román nemzeti hősöket gyilkolásztak, még ha nem is tudtak róla, hogy román, vagy nemzeti, arról meg pláne nem, hogy hős.
Az önkormányzat érvelése – amely amúgy sem ellenőrizhető, mivel a korabeli dokumentum nem található – szerint már a szobor 1975-ös felállításakor is ezt a feliratot szánták rá. Ami sajátos hozzáállás, már annak fényében, hogy vállalhatónak tekinti a ceaușescui fasiszta kommunizmus szellemi örökségét, amely a magyarok megalázását és ellehetetlenítését célzó lépések kiötléséhez képest csak abban volt kreatívabb, hogy a valós eseményekhez még elemeiben is alig kapcsolódó, a románságot egekig magasztaló, más népeket viszont következetesen gyalázó mitológiát találjon ki és sulykoljon az iskolákban, az egyetemeken és a nagy nyilvánosság előtt történelem címen.
Meg kell hagyni: ez is egyfajta kulturális örökség. És bizonyára meg lehet ideologizálni, hogyan fér össze az Európa kulturális fővárosa kezdeményezés szellemiségével. Legalábbis Ceaușescunak vagy Funarnak biztosan lenne rá ötlete.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Baba Novac ismét „magyartalan”
Ismeretlen tettesek ismét eltávolították a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatáról az „unguri" (magyarok) szót, miután az önkormányzat alig néhány hete helyezte vissza a magyarellenes feliratot.
Mint ismeretes, a feliratot legutóbb október elején rongálták meg, a kolozsvári rendőrség akkor minősített lopás gyanújával indított eljárást a Baba Novac-szobor feliratának „megcsonkítása" miatt, a tetteseket viszont azóta sem sikerült azonosítani.
A hatóságok ugyanakkor a kihágás óta fokozottabban figyelik a szobor környékét. Ha a tetteseket sikerül azonosítani, és bűnösnek találják őket, súlyos bírságot, de akár hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.
Adriana Simona Vornicu, a megyei rendőrség szóvivője korábban a Krónikának elmondta: műemlékgyalázásról nincs szó, hiszen a szoborhoz nem nyúltak, csupán betűk hiányoznak a talapzatról.
A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én (Baba Novac – căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601)".
A Baba Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt.
Krónika (Kolozsvár),

Akinek elege van Romániából – beszélgetés Sabin Ghermannal románokról, magyarokról, Erdélyről
Csak közös román–magyar párt létrehozásában lenne partner, de abban nagyon. A román közvélemény szemében fekete báránynak számító Sabin Gherman kolozsvári újságíróval román ünnepekről és Erdély autonómiájáról is beszélgetett Csinta Samu újságíró.
 Van kedvenc román történelmi alakja?
– Nincs. Inkább olyan példákat tudnék felhozni, amelyek nagyon zavarnak. Baba Novac kolozsvári emlékművén például az áll, hogy magyarok által megölt román hős. Márpedig ha ugyanazt művelném, mint Baba Novac, hasonló bánásmód járna nekem is. Mert mit érdemel egy kém? Ő ugyanis szerb betyárként az ortodox pappal szövetkezve pénzért szolgáltatott információkat a temesvári pasának, hogy mikor kellene megtámadni Lugost és Karánsebest.
– Az 1918. december elsejei nagy egyesüléssel azért csak jobb a viszonya...
– Nem feltétlenül. Az én diákkoromban a nagy egyesülés korántsem volt még akkora esemény, gyakorlatilag mindent augusztus 23-ában élt ki a Ceaușescu-rezsim. A gyulafehérvári események nem sokat mondtak nekem, jelentőségük csak jóval később kezdett tudatosodni bennem. És az is, hogy december elseje nem más, mint egy győzelemre, illetve veszteségre való emlékezés apropója, amelyben mindkét érdekelt fél, a román és a magyar is abban hibázik óriásit, hogy aránytalanul felnagyítja a pillanat súlyát. Márpedig a történelmet nem lehet újrajátszani.
– A gyulafehérvári kiáltványban foglalt vállalásokat sem? Például amelyik teljes nemzeti szabadságot ígér valamennyi együtt élő nép számára.
– És amely vállalásokat a mai napig elmulasztottuk életbe léptetni. A Kárpátokon túl a magyarokat ma is hazátlanoknak, bozgoroknak nevezik, bennünket, románokat pedig magyar keverékeknek, boanghenoknak. Ha te lebozgorozod a magyart – szoktam ilyenkor válaszolni –, akkor én is az vagyok, mert azzal vagyok szolidáris, aki mellettem él Erdélyben. Persze tudom, hogy ez édeskevés.
– A magyar és román történetírás pedig továbbra is párhuzamos pályákon fut. December elseje tekintetében is.
– Ami a történelemkönyvekben ma zajlik, egyszerre szomorú és abszurd. A magyar szemlélet Erdély elvesztésének folyamatos siratásában merül ki. A román nacionalizmus ugyanakkor furcsa kettősségben fuldoklik: miközben állandóan a román felsőbbrendűséget hangsúlyozza, nem bízik saját történelmében. Minden győzelem mögött ott érzékelhető az örökös frusztráció, hogy bennünket, románokat mindig nyomorult jobbágyokként kezeltek. A német és francia diákok viszont ma saját térségük összefésült történelmét tanulják. Pedig közöttük több száz éves háborúskodás húzódik, míg mi, magyarok és románok ezer év alatt talán kétszer-háromszor estünk egymásnak háborúban, akkor sem feltétlenül nemzeti okokból. A német–francia példa alapján kellene nekünk is megírnunk közös történelmünket, előtte viszont olyan környezetet kellene kialakítanunk, amelyben mindenki saját nyelvén írhat, olvashat, énekelhet, és ebből semmiféle hátránya nem származhat.
– Közel húsz éve jelent meg a nagy vihart kavart, Elegem van Romániából című vitairata. Másként fogalmazna, ha ma írná?
– Részben biztosan, időközben ugyanis változott a befogadó közeg. A román állampolgárok negyedének van már elege ebből a Romániából, derül ki egy nem régi felmérésből. Én mindenekelőtt gazdasági érvekkel próbálom meggyőzni az embereket. Miért kell 41 megye, amikor hét régió sokkal hatékonyabban működhetne? Mindenkinek szüksége van gazdaságilag érvényesíthető régiós identitásra, Erdélynél ismertebb régió pedig kevés van a világon. A hivatalos kurzus azonban Erdélyt ma is csak az időjárás-jelentésben nevezi a nevén. Holott Erdély több száz éve létezett, amikor Romániának még nyoma sem volt. Amikor Havasalföld és Moldva még valahol a ködben bolyongott, Erdély már a vesztfáliai béke aláírói között szerepelt. Az egyik jelentős román szociológus – nevét saját védelmében hallgassuk el – máig nem merészeli nyilvánosságra hozni annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyben arra kérdeztek rá, hogy hányan szorgalmaznák Erdély adminisztratív-pénzügyi autonómiáját. Nos, 62 százalékról van szó.
– Mi akadályozza leginkább az erdélyi autonomista mozgalom – amelynek érdekében megalapította az Erdély–Bánság Ligát – sikerét? A magyarok jelenléte?
– Ellenkezőleg. Ez a mozgalom csak akkor teljesedhet ki, amikor a magyarok, a románok és a szászok egyformán akarják. Sokan megkeresnek, hogy csináljunk külön pártot. Én viszont kizárólag egy alku tárgyát soha nem képező elv- és alapvetésrendszer mentén, váltott elnökséggel működő erdélyi párt létrehozását támogatom. És ezt a magyar pártok vezetői felé is többször egyértelműsítettem már.
– Ebben a műfajban viszont elég riasztó a felvidéki Most–Híd párt példája...
– Valóban, az a modell legalább tíz évvel késleltette a mi törekvéseinket. Azóta az aludttejet is tízszer megfújja mindenki ebben a témában. A Most–Híd esetében az volt az alapvető hiba, hogy nem fektették le azokat a soha alku tárgyát nem képező alapelveket, amelyek megszabják a párt működését. Ilyen az anyanyelv használata, egy másik kulturális-nyelvi közösségben való lét jogosságát és jogegyenlőségét szabályozó megállapodás. Mindig elképeszt, amikor a magyarok kisebbségként határozzák meg magukat. Hagyjátok ezt a Ceaușescutól hallott kifejezést, mondom nekik, ti nemzeti közösség vagytok, amely az én identitásomat is alakította. Érdemes lenne a nemzeti közösségek szintjén is érvényesíteni a felvinciek és alvinciek példáját. A két Fehér megyei település lakói annak idején megegyeztek, hogy soha nem emlegetik fel az elődök által egymás ellen elkövetett sérelmeket. Sőt, a gyerekeiknek sem mondják el, hogy ne mérgezzék a tudatukat.
– A történelem elhallgatható? Mi több: elhallgatandó?
– Nem ebben az értelemben. Ha egy csepp tintát öntünk egy pohár vízbe, máris oda a tisztaság. Egyetlen csepp gyűlölettel egész nemzedékeket mérgezhetünk meg. A történelmet úgy kell ismernünk és értékelnünk, ahogy megtörtént, a teljes körülményeikkel együtt. Ki kell mondani, milyen őrült dolgokat voltunk képesek művelni egymással. Hogy mi sem voltunk okosabbak a korabeli világnál. Erdély velünk, mindannyiunkkal az igazi, ezért nem vagyok hajlandó más pártban gondolkodni, csakis vegyes pártban.
– Akkor az RMDSZ elbukásáért szurkol a december 11-i parlamenti választáson?
– Nem feltétlenül, ha ugyanis az RMDSZ nem éri el az ötszázalékos küszöböt, és csak alternatív útvonalon, mondhatni a hátsó bejáraton jut be a parlamentbe, sebzett farkassá válik, amelyet az ép farkasok – akikkel korábban kormányon volt – kíméletlenül széttépnek. Azonnal a többi jelentéktelen magyar párt közé sorolják, feladat kipipálva, ellenség hatástalanítva, mondják majd a nagy román pártok. Nem kívánom az RMDSZ vesztét, bár nem kedvelem túlságosan. Azt szerettem volna ugyanis, hogy engem, az erdélyi románt is képviseljen a parlamentben. Ezt nem nagyon érzem, de lévén az egyetlen erdélyi identitású regionális párt, szurkolok neki. Ugyanakkor számomra az egyetlen erkölcsileg elfogadható párt. Egyetlen adalék: a dák állam központját, Sarmisegetuza maradványait Kelemen Hunor kulturális miniszter mentette meg a leaszfaltozástól.
– Mit gondol, Erdély autonómiája esetén Románia milyen tekintetben veszítené a legtöbbet?
– Semmiféle veszteséget nem szenvedne el Erdély saját lábra állásával. Nyereségről annál inkább beszélhetünk. Mindenekelőtt hatástalanítani lehetne a nacionalizmust, eltűnne az a kép, miszerint a románok magyart reggeliznek, és fordítva. Egy jóléti Erdély ugyanakkor több szomszédos régiót is képes lenne maga után húzni. Persze nem az 1927-es szinten, amikor Románia költségvetésének 86 százalékát Erdély és a Bánság biztosította. Ma Bukarestben adóznak az ország legnagyobb cégei, az a 2500 vállalat, amelynek éves üzleti forgalma meghaladja az 50 millió eurót. Csak így érdemes értelmezni, hogy Bukarest adja a hazai össztermék 25 százalékát. Az ország bármelyik Mol-kútjánál vásárolsz benzint, annak adóvonzatai a bukaresti kasszát gazdagítják. Arról nem is beszélve, hogy míg országszerte 600 ezer köztisztviselő dolgozik, Bukarestben 430 ezerre rúg a számuk.
– Hol tápláltak a fejébe ennyi „hazaáruló” gondolatot?
– Így alakult. A Marosvásárhelytől 35 kilométerre fekvő Mezőzáhon születtem, Vásárhelyen éltünk, s ma is sajnálom, hogy nem tanultam meg tisztességesen magyarul. Magyar barátaink szülei ugyanis mindig arra kérték anyámat, beszéljünk románul, hogy az ő gyerekeik is megtanulhassák a nyelvet. Az egyik első dilemmám is Záhról fakad: az iskolai tankönyvekből a népnyúzó magyar nemesekről tanultunk, az öregektől viszont azt lehetett hallani, hogy a falu földesura, Ugron István egyáltalán nem a hétfejű sárkány megtestesítője volt, hanem visszahúzódó, diszkrét ember, aki sokat segített az embereken. És ott volt a gyönyörű kastély, amely mindig is meghatározta a falu identitását. 1989-ig nem is volt magyar- vagy románkérdés: együtt húsvétoztunk, szilveszterkor román és magyar éjfélkor egyaránt koccintottunk, normálisan éltünk. A disznóság a forradalmat követően tört ki, amikor hirtelen sok embernek lett fontos a nemzetiségi kérdés.
SABIN GHERMAN
Újságíró, publicista, Erdély adminisztratív autonómiája ügyének animátora. A Maros megyei Mezőzáhon született 1968. november 22-én, a craiovai egyetem román–francia szakán diplomázott, 1992 és 1999 között szerkesztőként dolgozott a köztelevízió kolozsvári stúdiójában. Ma a kolozsvári székhelyű Transilvania Look tévé népszerű műsorvezetője. A Monitorul de Cluj napilapban 1998-ban közölte a nagy vitát gerjesztő, Elegem van Romániából című vitairatát, amelyet a ProTransilvania Alapítvány saját kiáltványává nyilvánított. 2000 májusában megalapította az Erdély–Bánság Ligát, amelynek elnöke is volt. Az Európai Szabad Szövetség romániai jelentéstevője.
[Háromszék] itthon.ma/erdelyorszag

Kőbe vésett történelemhamisítás az erdélyi emlékműveken
Amiért valaminek emlékművet, emléktáblát állítanak, attól még nem biztos, hogy az adott esemény megtörtént, illetve épp úgy, ahogy azt egyesek az utókorral láttatni akarják. A történelem propagandisztikus célú elferdítésének emlékműveivel sajnos még mindig találkozhatunk Erdély-szerte.
Nagyváradról Kolozsvár felé autózva az E60-as műúton, Élesd központjában egy szocreál stílusú, kissé viharvert emlékmű mellett halad el az utazó. A szögletes alapból magasan kinyúló kőhasáb egy olyan tragikus történelmi eseménynek állít emléket, melyről jó eséllyel csak bihariak hallottak.
1904 április 24-én, a Kossuth Ferenc vezette Függetlenségi Párt választási gyűlést szervezett a mezővárosban. Hogy a rendezvényt megzavarja, a Szociáldemokrata Párt is összecsődítette híveit a környező, zömükben románlakta falvakból. A szociáldemokrata tábor hatóságok által nem engedélyezett demonstrációja rendbontássá és erőszakossággá fajult, amire a kivezényelt csendőrök sortűzzel válaszoltak.
A halottak száma 33 volt, a sebesülteké még több. „A Sebes-Körös völgyi falvak fellázadt parasztjainak emlékére...”, áll az emlékmű talapzatán, ami a legenyhébb elbírálás esetén is csúsztatásnak minősül, hiszen a megmozdulást szervező Szociáldemokrata Pártnak nem állt szándékában felkelést kirobbantani, a cél a függetlenségiek térnyerésének megakadályozása volt a kistérségben.
Valótlan képet fest a történtekről az emlékművet díszítő féldombormű is, melyen a tüzelésre kész kakastollas csendőrökkel farkasszemet néző kaszás, vasvillás parasztok láthatók. A korabeli beszámolókban szó sem esik szó arról, hogy a szociáldemokrata szimpatizánsok fegyverre kelve érkeztek volna az ellentüntetésre, egyetlen fegyverük valószínűleg az a pisztoly volt, amit az egyik szervező rántott elő a zsebéből, majd a csendőrosztagot vezető őrmesterre lőtt vele, halálosan megsebesítve a tisztet. Pisztollyal lövöldöző paraszt természetesen nem került a domborműre.
„Az eseményt a kommunizmus idején átértelmezték, túlhangsúlyozták a nemzeti jellegét” – mondja Fleisz János nagyváradi történész. Tény, hogy az áldozatok többsége román volt, ám a megmozdulásnak nem volt közvetlen nemzetiségi vonzata, hovatovább, a szociáldemokrata sajtóban megjelent beszámolók szerint a Függetlenségi Párt román nyelvű plakátokon is hirdette a maga rendezvényét, aminek a szociáldemokraták nagyon nem örültek.
A megdicsőült áruló
Kolozsváron szintén találni manipulatív, sőt, nyíltan uszító emlékműveket. A Szabók bástyája elé még a 70-es években állítottak szobrot Mihai Viteazul kapitányának, a kincses város főterén bestiális módon kivégzett Baba Novacnak. A talapzaton látható jelenlegi felirat, mely szerint a hadurat a magyarok gyilkolták meg, szörnyű kínok között („…ucis de unguri în chinuri groaznice...”) a Funar-korszakban került fel a talapzatra.
A szerb apától és román anyától született, a szerbek által nemzeti hősként tisztelt Baba Novac törökellenes gerillaharcosként tett szert hírnévre, mielőtt Mihai Viteazul szolgálatába állt. Az erdélyi országgyűlés ítélte halálra, mert állítólag azt tervezte, hogy 400 katonájával átáll a törökökhöz, amit a Baba Novac személye köré szőtt román nacionalista legendáriumból nagyvonalúan ki szoktak felejteni. „Egy ilyen kaliberű embert nem lehetett volna kivégezni a Habsburgok érdekeit Erdélyben képviselő Basta generális jóváhagyása nélkül, sőt, szerintem Mihai Viteazul is helyben hagyta az ítéletet” – nyilatkozta a Maszolnak Lupescu Radu történész.
Baba Novac tehát nem gyilkosság áldozata volt, törvényes ítélet alapján végezték ki, az ítéletet pedig már csak azért sem lehet a magyarok nyakába varrni, mivel az erdélyi országgyűlésben a szász nemzet is képviseltette magát.
Florin Apostu polgármestersége idején Hunyadi Attila történész és Szász Péter, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke átiratban fordult az ombudsmanhoz, illetve a városvezetéshez, kérve a magyar közösségre sértő, ellene izgató felirat eltávolítását, eredménytelenül. Az ombudsman legalább válaszolt a beadványra, közölve a panaszosokkal, hogy az ügyben az önkormányzat az illetékes. Időközben ismeretlen személy eltávolította a „magyar” szó betűit a talapzatról, ami természetesen nem mentesíti az önkormányzatot az alól, hogy hivatalosan is módosítsa az uszító feliratot.
Hogy lett 4 ezerből 40 ezer?
Szintén Gheorghe Funar polgármestersége idején került fel a Petőfi (Avram Iancu) utcában álló, egykori Biasini szálló homlokzatára azon emléktábla, mely szerint az 1848/49-es forradalom idején a magyar nemesek által a románok ellen foganatosított „véres retorziók” során 230 falu pusztult el, s meghalt 40 ezer ember.
Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke szerint a korabeli dokumentumok tükrében ez a szám rettentően eltúlzottnak tűnik. Az erdélyi románság által 1850-ben Ferenc Józsefhez intézett beadvány még csak 1151 áldozatról beszél, az osztrákok által készített összeírás pedig 4200-4400 halottal számol.
E. A. Bielz szász földrajztudós és statisztikus becslései szerint a forradalom és szabadságharc Erdélyben összesen 18 ezer áldozattal járt, a románok vesztesége 5400 fő volt. Gheorghe Barițiu román történész, aki maga is résztvevője volt az eseményeknek, 6000 román áldozatról írt. Egyed Ákos úgy becsüli, maximum 30 ezer ember halála írható a forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek a számlájára, ezek tetemes része pedig nem román, hanem magyar, illetve szász volt. 
Oláh Emese alpolgármester a Maszolnak azt nyilatkozta, természetes az óhaj, hogy minden, a magyarokra sértő kolozsvári felirat eltűnjön, s az RMDSZ frakcióval egyetemben mindent meg is fog tenni ennek érdekében. „Tudatában kell lennünk annak, hogy ez nem fog menni egyik napról a másikra” – hangsúlyozza az önkormányzati vezető.
Pengő Zoltán maszol.ro

Valóban Transilvanicummá vált a Kolozsvári Magyar Napok
Idén is lesz közösségi élmény, koncertek, kulturális programok, és útlezárások is.
A Kolozsvári Magyar Napok 2016-os rendezvénye valóban jubileumira sikeredett, de az idei is különlegesnek ígérkezik. Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke a szrvezők mai sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a múlt évi rendezvény egy jubileumi ünnepségsorozat volt, Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulója, ami rendkívül sikeresnek mondható. „Az idén be kellett látnunk, hogy azt a hatásfokot nem tudjuk, és nem is kell elérnünk. Teljesen nyilvánvaló, hogy azzal elértük a teljesítőképességünk határát. Véget ért egy 7 éves ciklus, és úgy döntöttünk, hogy idéntől elkezdjük újragondolni a rendezvényt” – mondta el. Gergely Balázs hozzátette, az idei Kolozsvári Magyar Napok jelszava, a Transilvanicum egy kissé túlmutat Kolozsvár határain, ugyanakkor a rendezvénysorozat maga vált olyan erdélyi értékké, amelyre méltán lehetnek büszkék a kolozsváriak. Idén új helyszín lesz a Sétatér, amelynek a Magyar Opera felőli oldalán helyezik el a színpadot. Itt fellép az Ocho Macho, a Magashegyi Underground és a Loose Neckties Society, a Kowalsky meg a Vega, az Anna and the Barbies és egyéb erdélyi valamint magyarországi zenekarok. A helyszínek bővítésére azért volt szükség, mert az elmúlt évek során a nagy számú résztvevő miatt zsúfolttá vált a Farkas utca. Szabó Lilla programigazgató elmondta, az okostelefonra letölthető alkalmazáson is elérhető már a rendezvény teljes programkínálata, amelynek a hivatalos bevezető eseménysorozata hétvégén kezdődik, Bálint Tibor kolozsvári író házánál, délelőtt tíz órától. Ugyancsak a rendezvénysorozat keretében már holnaptól kiállítás nyílik a Bánffy-palotában. A koncertek sorát vasárnap Magyarfenesen, az Arkhai szoborparkban a magyarországi Balaton nyitja. Ezen a helyszínen elsősorban a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek magyar alternatív zenekarai lépnek fel.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester elmondta, az önkormányzat az elmúlt 4 évben egyre fontosabb és kiemelt programként kezeli a Kolozsvári Magyar Napokat. Hozzátette, ez elsősorban a kolozsváriaknak szánt rendezvénysorozat, de magyarországi turistáknak is szól, és jó találkozási pont a román és magyar lakosok számára is. „Mindenképp fontos lépés, ami a kiegyensúlyozott együttélést teremti meg” – összegezte. A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt útlezárások is lesznek a belváros különböző pontjain. A főtér keleti oldalán, a Vodafone üzletig a rendezvény teljes időtartamára, augusztus 14-én 16 órától 21-én 17 óráig egy sávot lezárnak a forgalom előtt. Augusztus 16 és 19 között, naponta 20.30 és 23.15 óra között, illetve augusztus 20-án, 19.15 és 23.15 óra között, a Budapesti Operettszínház előadása alatt teljesen le lesz zárva a tér déli és keleti oldala. A főtér északi oldalán a forgalmat a rendezvény zárónapján korlátozzák: augusztus 20-án, 18.50 és 19.30 óra között, a Szent Mihály templom tornyában megrendezett koncert idején zárják le a forgalmat, az áthaladás csak a buszjáratok számára lesz engedélyezett. A Farkas utca teljes hosszában, tehát az Egyetem utca és a Bethlen (Baba Novac) utca között le lesz zárva a forgalom előtt. A Farkas utca 14-én 22 órától, a Kolozsvári Magyar Napok idejére sétálóutcává alakul át, ide behajtani autóval csak 21-én 16 órától lehet, miután a színpadot, a standokat a rendezvény szervezőinek és az árusoknak sikerül lebontani és elszállítani. Az Egyetem utcában, a piarista templom előtti parkoló a Kolozsvári Magyar Napok teljes időtartama alatt bezár. A helyi rendőrség a parkolót augusztus 13-án 22 óráig kiüríti, hogy elegendő idő legyen a lacikonyhák létesítésére és az étel-italárus standok felállítására. A parkoló augusztus 21-én, 22 óráig nem üzemel. Az ételárusok számára a Farkas utcában, a Sétatéren és a Fogoly utcába (str. Potaissa) is elkülönít területet az önkormányzat. Sántha Levente, a rendezvény projektmenedzsere elmondta, kedden startol a koncertsorozat, szerdán a Szent István-napi Néptánctalálkozó programpontját tekinthetik meg a főtéren, amely a Heltai utcából induló felvonulással kezdődik, majd csütörtökön az R-Go koncertezik. A rendezvény teljes programkínálata a Kolozsvári Magyar Napok honlapján érhető el.
Ambrus István / Transindex.ro