Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Baász Orsolya
11 tétel
2000. szeptember 2.
Tállyán a Közép-európai Művésztelepen és Szabadiskolán a magyarországi művészek mellett határon túli magyar alkotók, közép- és kelet-európai országok művészei vesznek részt a nyári alkotótáborban. Idén négy kolozsvári művészt is meghívtak a nyári művésztelepi alkotómunkára. Gedeon Zoltán törzsvendég, hisz már nyolcadszor érkezett meg, most Szent István portrékompozícióját készítette el. Palkó Ernő keramikus a Korunk Galériából ismert hullám-grafikáit ültette ezúttal zománcozott terrakottamunkákba. Antik Sándor, a vizuális médiumok elkötelezettje video-kazettán bemutatta performanszait, a beszámoló írója, Orbán István pedig betűkalligráfiával volt jelen. Az Erdélyből meghívottak között volt még a sepsiszentgyörgyi Baászné Szigeti Pálma és a bukaresti főiskola első éves grafikusa, Baász Orsolya. Jugoszláviából jelen volt az újvidéki Vastag Miklós, Csernik Attila és Molnár Mirkó. /Orbán István: Közép-európai Művésztelep és Szabadiskola - Tállya. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./
2005. május 14.
Újabb öt fiatal képzőművész kapott a Communitas Alapítványtól egy éves szakmai ösztöndíjat: Kiss Melinda kolozsvári keramikus, Debreczeni Botond kolozsvári festőművész, Részeg Botond csíkszeredai grafikus, Márton Katalin papírművészettel foglalkozó nagyváradi alkotó és Baász Orsolya sepsiszentgyörgyi grafikus. /(n): Sikeres pályakezdő képzőművészek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./
2006. május 6.
Az öt Communitas-ösztöndíjas fiatal alkotásaikkal kerültek alkalomszerűen egymás mellé a marosvásárhelyi Bernády Házban. Eredeti, markáns arcélű művészek mindahányan. Részegh Botond csíkszeredai grafikus, akvatinta lapjai a Párbeszéd címet viselik. Baász Orsolya szürrealista fogantatású nagyméretű táblaképekkel, Debreczeni Botond grafitmunkáival, Kiss Melinda színes kerámiaalakzataival, a papírművész Márton Katalin pedig Lankás ciklusával mutatkozott be. /(nk): Képzőművész kvintett a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./
2006. július 6.
Július 5-én a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban megnyílt a Finn–Magyar–Erdélyi–Svéd Művészeti Szimpózium immár hetedik, Kapocs névre keresztelt kiállítása. A tárlat anyaga huszonhárom művész részvételével Sugásfürdőn szervezett alkotótábor termése. A Magyar Rézkarcolók Társasága, a hazai Forte Grafikai Műhely főleg magyar képzőművészei és bukaresti grafikusok, összesen hatvan magyar és román művész grafikai vándorkiállítása nyílt meg július 5-én Árkoson, az Istálló Galériában, Baász Orsolya szervezésében. Siklódy Ferenc csíkszeredai grafikus elmondta, Budapest, Bukarest és Vajdahunyad után érkeztek a művek Árkosra, ahonnan ősszel Csíkszeredába, majd Ploiesti-re vándorolnak. /Szekeres Attila: Képzőművészeti tárlatok nyíltak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./
2008. március 20.
A 3 Baász ideológiai dokumentuma – e furcsa címmel nyílt meg a képzőművész Baász család tárlata március 18-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. A néhai Baász Imre, illetve Baász Szigeti Pálma és Baász Orsolya munkái láthatók. A Baász-dinasztia művészetében számos kötődés felfedezhető, mégis bővelkednek az egyedi vonásokban. Baász Imre grafikai iskolát teremtett, amely Kolozsváron ma is folytatódik. Baász Szigeti Pálma azon kevés művészek egyike, akik a humort is felhasználják munkáikban. Baász Orsolya művészete visszahozza a groteszket. /(n. b.): A villendorfi mellékvénusz átvizelése. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./
2009. április 1.
A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban április 1-jén Baász Orsolya, Éltes Barna, Kristó Róbert, Sipos Gaudi Tünde, Péter Alpár és Vetró Bodoni Zsuzsa háromszéki útirajzait megörökítő kötetét mutatják be /Háromszéki útirajzok/, mely a Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadásában jelent meg. Az alkotók csaknem mindegyike fiatal művész; szerteágazó tevékenységük mellett vállalták a háromszéki vándorlást és e klasszikus műfaj felelevenítését. A kiállításon látható a kötetben szereplő csaknem száz grafika. /(-):Kiállítás és könyvbemutató. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./
2009. június 13.
A miklósvári Kálnoky-kastély nagy része nem lakható, de így, megkopottan is ideális otthont nyújt kiállítások számára. Ezt hangsúlyozta Demeter János megyei tanácsi alelnök is a hat képzőművész – Baász Orsolya, Éltes Barna, Kristó Róbert, Péter Alpár, Sipos Gaudi Tünde, Vetró Bodoni Zsuzsa – munkáiból álló, Háromszéki útirajzok című kiállítás megnyitóján, illetve a tárlat anyagát tartalmazó könyv bemutatóján. A közel száz fehér-fekete rajzon a megye ismert templomai, kastélyai, udvarházai mellett helyet kaptak szomorúbb külsejű, de a magyar szemnek és észnek sokat mondó, történelmi korszakról mesélő portái, sőt, rég az elhunytak emlékét őrző temetők is. /(Hecser): Útirajzok a Kálnoky-kastélyban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 13./
2015. június 18.
Fiatal erdélyi művészek alkotásai a Műcsarnokban
Metamorphosis Transylvaniae címmel nyílt fiatal romániai magyar képzőművészek alkotásait bemutató kiállítás a budapesti Műcsarnokban – mondta el az M1 csatorna szerda délelőtti műsorában Bán András, az intézmény vezető kurátora.
Hozzátette: a tárlat a kolozsvári székhelyű Barabás Miklós Céh fiatalabb generációjának a munkáit ismerteti meg a magyarországi közönséggel abból az alkalomból, hogy az erdélyi város viseli 2015-ben az Európa Ifjúsági Fővárosa címet.
A Barabás Miklós Céh komoly múltra visszatekintő képzőművészeti egyesület – 1929-ben alakult Kós Károly és Szolnay Sándor vezetésével –, amelynek tagjai között szobrászok, grafikusok és festők is megtalálhatók – mondta el Bán András.
A kurátor nagyon erős anyagnak nevezte a tárlaton látható gyűjteményt, és külön kiemelte Éltes Barna szobrász és Máthé László festőművész alkotásait. A Metamorphosis Transylvaniae című kiállítás szerdától szeptember 13-ig látható a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban. Éltes Barna és Máthé László munkái mellett a budapesti közönség Baász Orsolya, Berze Imre, Lini Enikő és Mira Marincaş munkáit tekintheti meg a kiállítás anyagában.
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 30.
A Barabás Miklós Céh fiataljai a Műcsarnokban
Metamorphosis Transylvaniae címmel nyílt meg 2015. június 16-án Budapesten a Műcsarnokban (Mélycsarnok) a Barabás Miklós Céh fiataljainak bemutatkozó kiállítása. A Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros ifjúsági nagykövetének, Szöllősi Tamásnak a kezdeményezésére Bán András művészettörténész, kurátor irányításával létrejött tárlaton Baász Orsolya, Berze Imre, Éltes Barna, Lini Enikő, Marincas Mira és Máthé László mutatja be festményeit, szobrait, grafikáit és fotóit. A kiállítást Szepes Hédi művészettörténész nyitotta meg. A fiatal erdélyi művészek tárlata szeptember 13-ig tekinthető meg.
A hazai képzőművészeti élet utolsó századának történetét át- meg átszövi a különböző csoportosulások, egyesülések, társaságok históriája. A magyar művészeti közéletben a hajdani festőcéhek kései utódai különösen a Trianon utáni esztendőkben sokasodtak meg – Lyka Károly szavaival „derűre-borúra”. A célok sokfélesége jutott kifejezésre a társulási szándékban. Egyesületekbe, társaságokba léptek műfaji alapon az arcképfestők, tájképfestők, rézkarcolók, újságrajzolók. Voltak, akik „nemi” alapon tömörültek csoportba, mások példaképeik neve alatt, zászlajukra tűzve Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály vagy Szinyei Merse Pál nevét. A művészeti társaságok, egyesületek gyengébbjeit az idő zilálta szét, mások a második világégés forgatagában vagy pár évvel később, a könyörtelenül végrehajtott feloszlató rendeletek nyomán szűntek meg. A rendszerváltás után itthon sorra alakultak meg a művészeti társaságok, egyesületek.
A Barabás Miklós Céh 1929-ben alakult – Kós Károly és Szolnay Sándor vezetésével s Bánffy Miklós támogatásával –, az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezeteként.
1994 januárjában 47 művész és elméleti szakember részvételével alakult újjá.
Az erdélyi képzőművészek jelentős hányada magyar identitásának megtartását tartja fontosnak művészetében, s ezért egy sajátos képzőművészetet teremtett, vagy őrzött meg. Ebből azután utak nyíltak az autonóm képi struktúrák kialakítása felé, melyeknél a képalkotás által teremtett világ adja a képet – s a kép önmagával azonos. Így válik a képiség kérdése hasonlóvá a társadalmi identitás kérdéséhez.
A Barabás Miklós Céh művésztagjait nem a közös szemlélet, művészi program, esztétikai elgondolás, mozgalom fűzi egybe. Életre hívtak egy közösséget, ahol festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek, fotográfusok találják meg helyüket. Úgy gondolom, meggyőződésük az, hogy a mai összekuszálódott térben és időben, az intrikák szorításában, a pusztuló szellemi és metafizikai értékek kiüresedésében fel lehet mutatni egy tenyérnyi színes világot, önmaguk képbe, betűbe, anyagba oltott néma üzenetét.
A Céh fiatal alkotói újszerű módon jelenítik meg a világ dolgait, és egyben rá is kérdeznek. A „helyi” – erdélyi ízek nem valamely ideológia mentén, hanem spontánul, szinte észrevétlenül kerülnek a színek, vonalak, formák közé.
Baász Orsolya dinamikus, erős, életteli művészetet produkál. Eddigi pályaképe azt mutatja, hogy következetesen halad újabb és újabb figyelemreméltó eredményeket, műveket felmutatva a maga alkotói világában. Képi világa erőteljesen szubjektív – az anyagokkal, technikával, hagyományokkal és újításokkal folytonos kísérletezés terepe. Rátalált egy olyan közegre, a szellemi létezés olyan erőterére, amelybe bekapcsolhatja egyéni érzékenységét, már-már médiumszerű fogékonyságát, a látvány transzcendentáló képességét. A színek tudatos redukciójával tudja figyelmünket a „cselekményre”,- szenvedélyekre, kapcsolatokra, érzelmi állapotokra irányítani. Vergődő, forrongó életérzések ezek – rajzi, formai dinamikába öltöztetve. Gyötrő lelki harcát testbeszéddel, pózokkal fejezi ki – felbontja a figurát és expresszív rajzi köntösben jeleníti meg az elevenen boncolás minden gyötrelmét.
Lini D. Enikő festményei perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágukban egyaránt különleges mélységeket sejtetnek. A klasszikus festészeti hagyományt műveli, de úgy, hogy a néző „megéli” a láthatóvá válás tapasztalatát. A képeknek történésük van, érzelmek és érzetek dramaturgiája vezérli e történéseket, s a mozgás érzékeltetésével egy dinamikus összhangzat keletkezik. Az alkotások egymáshoz kapcsolódva új vizuális formát nyernek. Megtalálta azt a megjelenési formát, amely az ösztönös, őszinte gesztusok és a bizonytalanul tapogatózó, de mégis határozott mozgások – a figurák közötti kapcsolatteremtés érzékeltetésére alkalmas. A néhol konkrét, néhol jelzésszerű alakok és környezetük a rendezetlen káoszt kiegyensúlyozzák. Lini D. Enikő az expresszionizmus világához nyúl. A mozgásban megragadható pillanat, a felszín mögött rejtőző lényeg megfogalmazása izgatja.
SZEPES HÉDI
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 14.
A Barabás Miklós Céh fiataljai a Műcsarnokban (II.)
Amint arról lapunk Művelődés oldalán (2015. június 30.) már beszámoltunk, Budapesten, a Műcsarnokban (Mélycsarnok) megnyílt a Barabás Miklós Céh fiataljainak Metamorphosis Transylvaniae című bemutatkozó kiállítása. A Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros rendezvényeinek keretében Bán András művészettörténész, kurátor irányításával létrejött tárlaton Baász Orsolya, Berze Imre, Éltes Barna, Lini Enikő, Marincaş Mira és Máthé László mutatja be festményeit, szobrait, grafikáit és fotóit.
Az esemény jelentőségének érzékeltetésére megemlíteném, hogy az 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezeteként létrejött, Bánffy Miklós támogatását élvező Barabás Miklós Céh első, történelmi korszakában is mindössze kétszer szerepelhetett a magyar fővárosban: 1937-ben a Csekonics palotában, 1944 márciusában pedig a Nemzeti Szalonban. A Céh 1994-es újjáalakulását követően pedig ez a mostani, budapesti műcsarnokbeli tárlat abszolút premiernek számít, s merjük remélni, hogy egyben egy hosszan tartó, szorosabb kapcsolat előhírnöke is.
N. J.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 22.
Hetvenöt éve született Baász Imre (Kereplő és Tükörút)
(...) Baász Imre nagy művész volt, emellett pedig – és távolról sem törvényszerű, hogy ez így legyen – nagyformátumú ember, toronymagasan kiemelkedő személyiség. Elmosódott, szürke arcokkal teli világunkban hallatlanul ritkának számít az olyan markáns, az olyan összetéveszthetetlen, az olyan sugárzó megjelenés, fellépés és életstílus, mint amilyen az övé volt. Komplex, nyughatatlan lényéből fakadt, hogy nemcsak művészként élt és alkotott, hanem mint művészetszervező, mint elméleti szerző, mint kovász, közügyek ügynöke, mint démon, nonkonform fenegyerek és katalizátor, egyszóval mint olyan hajtómotor, amilyenből nincs még egy. SZŐCS GÉZA
Próbálom megérteni, ki volt Baász Imre. Számomra ez elsősorban műfaji probléma: ha rájövök, hogy milyen műfajban kell írnom, máris könnyebb megoldani ezt a – szinte lehetetlennek látszó – feladatot. (...) Teoretikus esszé volna jó, vagy művészettörténeti összefoglalás, mely kijelölné Baász helyét, jelentőségét a késő újkori közép-kelet-európai művészetben, de ezt ő maga mindenkinél pontosabban fogalmazta meg maga számára – feladatként: „...önálló értékeket kell teremtenünk, és ezt nem erdélyi magyarként, hanem romániai magyarként és európai románként és európai magyarként hirdetném, szeretném hirdetni”. Ezt a tömör ars poeticát monográfusa, Chikán Bálint idézi, aki – úgy tűnik – minden lényegeset megírt már a művészről, aztán maga is meghalt.
Nekem tehát az a lehetőség maradt, hogy reprodukciók és a kevés megmaradt írás alapján összegyúrjak egy olyan személyiségképet, amely lehetőség szerint hiteles és még inkább: érvényes. Ez annyit jelent, hogy halála után is segít életben tartani és továbbvinni az életművét meg a szellemiségét. Nem tudom, végül is ez milyen műfaj...
Hogy ennek a lehetetlen feladatnak elvégzésébe mégis belevágtam, köszönhetem Baász Szigeti Pálma fáradhatatlan unszolásának, és még inkább egy Apám, Baász című döbbenetes írásnak, amelynek szerzője Baász Orsolya. Ezt a vallomást nem akarom kommentálni, de aki olvasta (sokszorosítva volt!), egyet fog érteni velem, hogy erről a művészről csak úgy lehet írni, hogy megküzd vele.  Mégis megtaláltam volna a műfajt: küzdelem. Vagy inkább küszködés?
Baász Imre a jelek szerint – a reprodukciók, az írások, az elmondások alapján – óriási energiákat vetett be az erdélyi/romániai/magyar/román művészet, a saját művészete és élete megszervezésébe, azaz időnként helyesebb a kézbevételét mondani.
Megszervezte maga körül a művészeti életet (kísérletek fesztiválja, a Médium és a Médium2 című kiállítás, 1981, 1991), 1990-ben beindította az AnnART performanszfesztiválokat a Szent Anna-tónál, megpróbált performanszaival utat mutatni. Mindezek a törekvések reprezentálhatóak egy sereg művével: a Rácstörő című linómetszeten (1976) valóban látható egy rács, mely egy zsaníros ajtófélfára van erősítve, e mögött egy ülő királyfigura kehellyel vagy még inkább szócsővel, s ami a leglátványosabb: balra egy szeszélyesen szögletes kontúrú, absztrakt alakzat. Hogy miről is van szó, értelmezi egy fotó (Cím nélkül, évszám nélkül): két összekötött kéz egy kereplőt markol, a kötelék – ha jól látom – gyújtózsinór. Ezzel a két képpel az írást akár abba is lehetne hagyni, a metafora vagy még inkább parabola annyira tömény.
Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy Baász jelképei meghatározott rendszert alkotnak, melyhez grafikai jelek és háromdimenziós tárgyak mint jelek egyaránt tartoznak. Egyszerűbbnek látszanak ebből a szempontból a 70-es évekbeli grafikák, főleg, ha alig többek, mint zaklatott firkák vagy faktúrák, melyek között időnként számok bukkannak fel, vagy grafikonszerű képződmények, sőt, a grafikai jelek helyébe lépő, árnyékot vető grafikai ál-jelek. A konceptualizmussal és a fotóhasználattal kacérkodó kísérleti grafikai biennálék virágkorát éljük (lásd még Magyarországról Kondor Béla, Maurer Dóra vagy Szabados Árpád ekkori munkásságát), és ebben a szellemben nyílik meg 1974-ben a szárhegyi alkotótelep, melynek létrehívásában Baász kezdettől fogva részt vesz!
De menjünk tovább: a grafikák igen gyakran tárgyak képét mutatják fel, melyek eredeti formájukban environmentek vagy performanszok részei. Folytassuk felsorolásukat: a kereplőn, a kötélen és szögesdróton túl, az összekötözött, használhatatlanná tett olló, a járom, a kerék, a kocsi, a szék (utóbbi három kombinációinak és variációinak jelentéseit a monográfus Chikán Bálint elemzi szépen), a kulcs, a kard, a trombita, a (felhúzós) madár, a biztosítótű, a vaskampók. Nyilvánvaló itt a pop art, majd a punk Kelet-Európát meghódító hatása, de még fontosabb számunkra a Hajas Tiborral, Altorjai Sándorral és más hiperexpresszív, olykor öndestruktív művészekkel öntudatlanul létesített – s mindeddig regisztrálatlan – szellemi rokonság. „Egy motívumrendszerben építkezem, ezt bele lehet építeni hagyományosba, performanszba, videóba… A jelképeim? Agresszívek. Kötél, biztosítótű, szögesdrót” – állapítja meg tárgyilagosan Baász Imre. De mond még valamit, ami radikalizmusával akár a szemiotika arculcsapásaként is felfogható. Ha legalább Wittgenstein óta tudjuk, hogy a jelentés a kontextustól függ, Baász felforgatja a közhellyé váló összefüggést, mondván: „A jel pusztítója mindig a közeg, megszokott közegéből kell kivonni tehát, s egészen friss jelentéstartalommal feltölteni.” Gúlát építeni ágakból a réten, s még mielőtt sátorrá válna, szekér tetején újra felépíteni – a műveletet ő Házi feladatnak nevezi –, s még mielőtt a jelentés rögződnék, a felaprított faágakat egy Tükörúton egy tükrös szekér hátoldalán tükröztetni.
 Persze az első és az utolsó állomás között a valóságban nyolc év telt el, jelenlétbeli összefüggéseket pedig én állapítottam meg önkényesen, hozzákapcsolva őket ahhoz a sorshoz, mely Munkácsy rőzsehordó asszonyától Ady „rőzsedalain”, Erdély Miklós rőzséből „összeszerelt” költeményein át vezet. A Tükörút a művész halálának évében készült –, egyelőre nem világos, hogy merre vezet.
BEKE LÁSZLÓ
Budapest, 2003. október
(1941. február 22., Arad – 1991. július 16., Sepsiszentgyörgy) grafikus, képzőművész, művészetszervező. 1972-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, számos díjat nyert grafikáival, többek közt Kalevala-illusztrációiért. 1976 és 1982 között a sepsiszentgyörgyi képtárat vezeti, ő kezdeményezi a Zenélő Képek sorozatot, 1981-ben megszervezi a Médium1 országos, 1991-ben a Médium2 nemzetközi kísérleti kortárs művészeti kiállítást Sepsiszentgyörgyön. A Médium1 után kirúgják, 1983 és 1990 között hivatalosan munkanélküli. 1990-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, attól az évtől haláláig a bukaresti Képzőművészeti Főiskola tanára. 1990-ben ő szervezi meg az akkor még egynapos AnnART performansznapot, amely később nemzetközi élőművészeti fesztivállá fejlődik Ütő Gusztáv és társai gondozásában. 1991-ben, nem sokkal a második AnnART előtt, szerencsétlen baleset (sterilizálatlan fecskendőtől kapott vérmérgezés) következtében hunyt el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)