Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
B. Ecsedy István
1 tétel
2013. október 16.
Házsongárd: éber a polgármesteri hivatal, de nem eléggé?
Nem fértek be a táblácskák a költségvetés-kiegészítésbe
Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke újabb, minden bizonnyal törvénytelen sírkő-átalakításra hívta fel a figyelmünket. A Házsongárdi temetőben található, a műemlékjegyzékben a 299-es helyrajzi számmal szereplő sírkövön a nyughely mostani koncesszionálója a nyár folyamán először B. Ecsedy István feliratát vésette le, majd a pelikános címer alatt is kivésetett egy mély mezőt. Mint elmondta, a temetőirodában nem voltak hajlandóak közölni, hogy ki a sírhely koncesszionálója, ugyanakkor felrótta, hogy – habár a 422-es műemlékvédelmi törvény és az idén elfogadott kolozsvári temetőszabályzat előírja –, a műemlék sír még mindig nincs megjelölve. Megkeresésünkre a városháza csak többhetes várakozás után válaszolt, röviden: elrendelték a munkálatok felfüggesztését. Megnyugtattak: a városháza keretében működő ügyosztály „folyamatosan ellenőrzi a műemlék sírokat”.
Szabadság (Kolozsvár)