Jászberényben aug. 3-4-én megrendezték a Csángó Fesztivált és konferenciát. A rendezvény fővédnökei: Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök, a védnökök között van Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, dr. Atzél Endre, a Julianus Alapítvány elnöke, Benda Kálmán történész, Domokos Pál Péter néprajzkutató, Entz Géza államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Titkárságának elnöke, Farkas János, a Csángó Szövetség alelnöke és Kallós Zoltán folklorista. Aug. 3-án felvonultak a hagyományőrző csoportok és műsort adtak, majd Antall József miniszterelnök megnyitotta a fesztivált és konferenciát. A konferencia előadói: Benda Kálmán, Bosnyák Sándor, Csoma Gergely, dr. Faragó József /Kolozsvár, egyetemi tanár/, Halász Péter, Kallós Zoltán, dr. Nagy Jenő /Kolozsvár/ és Péterbencze Anikó. Este az ünnepi műsor után táncház volt. Másnap következett a csángó csoportok műsora, majd Hodorog Luca emlékére hirdetett énekverseny döntője. Lőrincz Györgyné született Hodorog Luca a csángók talán legjelentősebb adatközlője volt, siratóasszony, táncos, énekes, mesélő és gyógyító, aki tudatosan vállalta magyarságát. Jászberényben lépett fel utoljára, hazamenni már nem tudott. 1990. szept. 24-én halt meg és kívánságára Jászberényben temették el. /Meghívó és tájékoztató alapján/

Febr. 22-én az RMDSZ Székelyföldi Koalíciós Csoportja Gyergyószentmiklóson tanácskozott. A tanácskozás vendégei, meghívottjai között volt Töttösy Istvánné dr., magyarországi nemzetiségi főosztály vezetője, Atzél Endre, a csángó szervezetek magyarországi megbízottja, Verestóy Attila szenátor és több RMDSZ-es parlamenti képviselő. A tanácskozás Beder Tibor elnökletével zajlott le. A tanügyi törvénytervezet, a magyar pedagógusok érdekvédelmi szervezetének működése, a székelyföldi csoport és a csángómagyarok viszonya, a népszámlálás eredményeinek föltérképezése, a helyhatósági választások eredményei képezték a vita tárgyát. Lászlófy Pál ismertette a magyar pedagógusok érdekvédelmi szervezetének gondjait, Ősz Erőss Péter a moldvai csángók helyzetéről beszélt. A tanácskozáson pontokba szedték a Küldöttek Országos Tanácsa /KOT/ elé terjesztendő javaslataikat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

Ma már lexikonok sem tartják számon az 1861-ben megalakult Szent László Társaságot, amely a történelmi Magyarország határain kívül élő magyarok lelki gondozását vállalta magára. A társaság Bibliát, könyveket vitt a csángóknak, Moldovába. És 1990 szeptemberétől működik világi tevékenységét vállaló utóda, a Lakatos Demeter Egyesület. Alapító tagjai között volt Benda Kálmán, a csángókérdés tudós kutatója, Csoma Gergely fotóművész, a győri Jáki Teodóz páter, Kóka Rozália néprajzos, Atzél Endre, a csángó ügy józan megszállottja és Halász Péter, az anyaországi csángó mozgalom fáradhatatlan munkása. Az egyesület megvonta másfél éves tevékenységének mérlegét. A Magyar Néprajzi Társasággal közösen tanácskozást tartottak a moldvai magyarok történelméről, néprajzáról. Ezzel tisztelegtek Domokos Pál Péternek, a csángók apostolának 90. születésnapján. Az elhangzott előadásokat Domokos Pál Péter-emlékkönyvként tervezik megjelentetni. A csángó kultúrát hivatott ismertetni az anyaországgal a Csángó Fesztivál, ilyet tavaly rendeztek Jászberényben. A fesztiválon megjelent Antall József miniszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök is. A pápalátogatás idején Budapestre érkezett ezer moldvai csángómagyar. Nevükben adta át a pápának a közülük való, Székelyföldön szolgáló Horváth Antal esperes a csángók kérését az anyanyelvű misékért. A csángók utazásának ezernyi gondját az egyesület is vállalta, jelesen Atzél Endre és a Piarista Öregdiákok Szövetsége. A Lakatos Demeter Egyesület a pápalátogatásra érkező csángók kezébe egy könyvecskét adott, Barna Gábor néprajzkutató és Jáki Teodóz bencés tanár munkáját a magyar szentekről. /Beke György: A Szent László Társaság szellemében. = Új Ember, máj. 3./

A csángó szervezetek közötti ellentétet, ellenségeskedést akarta megszüntetni a minisztérium azzal, hogy a vitázó feleket egy asztalhoz ültette, béküljenek meg egymással. Budapesten, Andrásfaly Bertalan oktatási miniszter hívta meg a két csoport képviselőit. Az egyik oldalon a Moldvai csángó Magyar Szövetség vezetői ültek, Erőss J. Péter elnök, Katyi György titkár, Kosa Borbála pénztáros. Az asztal túloldalán ült Töttösy Istvánné dr., a minisztériumi etnikai és kisebbségi főosztály vezetője és Atzél Endre, a főosztály jogtanácsosa. A Magyar Hírlap munkatársa birtokában van Szőcs Anna, a csángók két évvel ezelőtti magyarországi képviselőjének levele, aki meghallgatást kért Töttösynétől. Erőssnek és társainak Atzél Endrével van vitájuk. Mindenki csak a legnagyobb elismeréssel vallotta, hogy Atzél mindent megtett a csángókért /szállást ad nekik lakásában, utakat szervez az anyaországba, adományokat gyűjt, alapítványával csángó fiatalok oktatását készíti elő/, azonban később nem volt hajlandó elszámolni az adományokkal, állította Erőss J. Péter. Atzél akciót szervezett a pápa magyarországi látogatására, ennek eredményeképpen ezer moldvai csángó jött át Romániából, felét ő, felét a Piarista Diákszövetség finanszírozta. Atzél Endre nem tartotta megfelelőnek a csángó szervezetet, a Magyar Hírlap munkatársa szerint az ő segítségével megalakult 1992. aug. 28-án a Bákó Megyei Csángó Magyar Szervezet. - A minisztériumi megbeszélés hosszúra sikerült, az ellentétek valószínűleg megmaradtak. Erőss J. Péter szervezetét védte Némethi Gábor budapesti ügyvéd, aki szerint Atzél Endrének kritikusan kellene látnia saját tevékenységét. A megbeszélés végén a miniszter megjegyezte: aki ilyen ügyekkel foglalkozik, az mind egy kicsit őrült is. Nélkülük nem mennének előre ezek a dolgok. /Rejtő Gábor: Szenvedő szerkezetben - avagy csángó magyarok Budapesten. = Magyar Hírlap, jan. 28./

"Erőss J. Péter, a Csángó Magyarok Szövetségének elnöke visszatekintett a szövetség megalakulására. A bejegyzéssel voltak nehézségeik, mert Domokos Géza nem lelkesedett az ötletért. Minek külön csángó szövetség? Mit szól majd a Vatra Romaneasca? - kérdezte. Végül mégis sikerült a bejegyeztetés. Erőss J. Péter, amint mondta, belefáradt az ellene folyó támadásokba, 1991-ben lemondott a szövetség elnöki tisztségéből /most újból ő az elnök/. Erőss J. Péter elismerte Atzél Endre páratlan segítségét, aki Magyarországon lakását egyfajta ingyenes szállodává alakította, kijárta azt, amire a csángóknak szüksége volt. Később azonban a kapcsolat megromlott, Erőss J. Péter vádaskodó hangon nyilatkozott Atzél Endréről /nem számolt el az adományokról/, kifogásolta, hogy Atzél segítségével egy másik csángó szervezetet is alakult. - Domokos Géza, az RMDSZ elnöke elismerte mindkét szervezetet. Atzél Endre később összekülönbözött Horváth Antal atyával. Horváth Antal ebben az ügyben beadványt juttatott el a Határon Túli Magyarok Hivatalába. - Erőss szerint elég egy csángó szervezet. /Bíró Béla: "A csángócskákat mindenki szereti?" = Brassói Lapok, febr. 12./"

Ősz Erőss Péter /Sepsiszentgyörgy/, a Csángó Magyarok Szervezetének volt tiszteletbeli elnöke, a Moldvai Magyarság szerkesztője elmondta, milyen áldozatos munkát végez Atzél Endre: az ő érdeme ezer moldvai csángó jelenléte Budapesten, a pápalátogatáskor, a száz csángó eljutása Domokos Pál Péter temetésére, ő segített szálláshoz nagyon sok moldvai csángót. Nincs értelme az ellenségeskedésnek, hangsúlyozta. A vádaskodásokról elmondta, hogy a bákói gyűlésen kikezdték Erőss J. Pétert, mondván, eltulajdonított dolgokat, azt is mondták, hogy hazudott. Ő pedig, ahelyett, hogy tisztázta volna magét a súlyos vádak alól, lemondott. Erőss az új elnöknek, Bartosnak sem volt hajlandó hosszú időn át elszámolni. - A csángók szervezetének a jövőben Moldvában kell működnie, fejtette ki véleményét Ősz Erőss Péter. /Bíró Béla: Marhacomb a szegen. = Brassói Lapok, márc. 5./

A Barcasági Csángó Alapítvány elnöke, Nagy Béla és a kuratórium egyik tagja, Gyenge András A moldvai csángókért című nyilatkozatukban álltak ki dr. Atzél Endre önzetlen tevékenysége mellett, szembefordulva Erőss J. Péterrel, aki alaptalanul vádolta Atzél Endrét. - A Barcasági Csángó Alapítvány támogatásával a kollégiumban már négy moldvai csángó végzi tanulmányait. /Brassói Lapok, márc. 12./ Előzmény: febr. 12., márc. 5-i jegyzet.

"Pomogáts Béla kiállt Atzél Endre becsületes munkássága mellett. "Vannak emberek akikben bízom." ? írta. "Ilyen bizalom fűz Atzél Endre barátomhoz is." Atzél Endre történelmi erdélyi családban született, apja báró Atzél Ede, az erdélyi magyarság önvédelmi harcának egyik szervezője, harcosa. Atzél Endre részt vett az 1956-os forradalomban, ezért börtönbe került. Kiszabadulása után kétkezi munkát végzett, esti egyetemen jogi doktorátust szerzett. A csángókért végzett munkáját a diktatúra idején kezdte, vitte a gyógyszert, a ruhát, a könyvet? /Pomogáts Béla: Atzél Endre. = Új Ember, ápr. 11./"

A Bethlen Gábor Alapítvány /Budapest/ kuratóriuma huszadszor adományozta oda nov. 3-án a Bethlen Gábor és a Tamási Áron-díjat, illetve a Márton Áron Emlékérmet. 2000-ben Bethlen Gábor díjban részesült Benkő Samu kolozsvári történész, Herczegh Géza jogtudós, az A. Kovács Andor-Szőllőssy Árpád közgazdász páros, illetve Sava Babic szerb irodalomtudós. Márton Áron Emlékérmet kapott Beder Tibor, Hargita megye főtanfelügyelője, Cseh Tibor lapszerkesztő (Egyesült Államok), Utasi Jenő plébános (Vajdaság) és Atzél Endre budapesti jogász. A Tamási Áron Díjat Cs. Nagy Ibolyának ítélték meg könyvkiadói tevékenységéért. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 3./

A Kemény Zsigmond Társaság márc. 26-án a Kultúrpalota /Marosvásárhely/ kistermében tartja rendes havi összejövetelét. A társaság meghívottja ezúttal a budapesti Atzél Endre, aki a csángókérdésről tart majd előadást. Közreműködik Kilyén Ilka színművésznő. /Atzél Endre a KZST vendége. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 22./

Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság márc. 26-i vendége a csángómagyarság kiváló ismerője, a budapesti dr. Atzél Endre, a Máltai Lovagrend tagja volt. Családi gyökerei Erdély felé ágaznak, édesapja báró Atzél Ede volt. Ismeretségben állt Domokos Pál Péterrel, később is kiváló szakemberekkel - Kallós Zoltánnal, Pozsony Ferenccel, Tánczos Vilmossal. Atzél Endre úgy fogalmazott: talán csak az ausztrál bennszülöttek azok, akik elnyomatottságukban és kiszolgáltatottságukban "lekörözik" a moldvai magyar népcsoportot. Csíky Boldizsár faggatására a vendégelőadó megrázó történetekkel állt elő. Találkozott csángó emberrel, aki bűnösnek mondta magát, mert az Urat magyarul káromolta, románul kellett volna bűnét meggyónnia, de nem tudván románul, benne rekedt a lélek. Atzél Endre segélyt szállít Csángóföldre, anyanyelvüket vesztő csángó ifjúságot visz ki tanulmányútra, és abban jár, hogy vissza is térjenek. - A csángó-ügy divatos lett, abból meg is lehet élni. Vannak tehát, akik a csángóságnak élnek és vannak, akik a csángóságból élnek. Perka Mihály Szabófalván magyar nyelvre tanította a fiakat, Petrás Marika abbahagyta az ősi népdalok gyűjtését, a zaklatások miatt Magyarországra települt. A Szentszéknek van tudomása ugyan a csángómagyarsággal történő dolgokról, kérték is a Vatikánt, hogy hívja vissza a csángók magyar nyelvű vallásgyakorlásától mélyen elzárkózó, vagy a csángók nemzetiségi hovatartozását a román asszimilációs politikának kedvezően beállító, Robu érsekkel kiváló kapcsolatokat ápolgató apostoli nunciust - mondotta Atzél -, bár a csángó- ügy még nem ok arra, hogy visszahívjanak egy pápai nunciust. Az egyházi főméltóság ígérte, hogy a jövőben tartózkodni fog olyan dolgok kommentálásától, amikhez nem ért. /Lokodi Imre: Atzél Endre a csángókról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./

"A magyarság ma egyféle "szigettengeren" él, írta tanulmányában Pomogáts Béla. A szigettenger kontinentális központja a jelen Magyarországa, illetve azok a kisebb területek, amelyek a trianoni ország határai mentén /Biharban és Szatmárban, Beregszász környékén, Csallóközben, Mátyusföldön és Gömörben, végül Vajdaság északi felében és a Tisza mentén/ etnikai tekintetben az anyaországgal összefüggésben helyezkednek el. Vannak azután nagyobb magyar többségű területek, de más népek által lakott vidékekbe ékelve: ilyen a Székelyföld területe, amelyen vagy nyolcszázezer magyar él, ilyen a kalotaszegi magyar falvak füzére Kolozsvártól nyugatra, és ezzel vége. Minden más magyar, így Kolozsvár, Temesvár, Újvidék, Ungvár vagy Kassa magyarsága is valójában szórványban él, Természetesen diaszpórában élnek a nyugati világban szétszóródott magyarok. A jelenleg érvényesnek tekinthető statisztikai adatok szerint Erdélyben legalább hét-nyolcszázezer, az egész Kárpát-medencében /Szlovákiában, Kárpátalján, a Vajdaságban, Horvátországban, Szlovéniában és Burgenlandban/ nagyjából további négyszázezer, a nyugati világban pedig körülbelül 1,2 vagy 1,3 millió magyar él szórványban. Ez együtt közel 2,5 millió ember, vagyis minden hatodik magyarnak idegen nyelvű népesség között kell leélnie életét. Ez a szórványmagyarság folyamatosan ki van szolgáltatva az asszimiláció hatásának, csak töredékesen vannak magyar intézményei, a kétnyelvűség körülményei között él. A magyarság közép-európai tévesztésében nagy szerepet játszott a máig folyamatos népszaporulatbeli deficit. Vagy másfélszáz esztendővel ezelőtt nagyjából egyforma nagyságú nép élt, úgy nyolcmilliós lélekszám körüli: a magyarság a maga országterületén és a románság több államban /a két román fejedelemségben, Magyarországon, az Ausztriához tartozó Bukovinában és a cári Oroszország tartományát alkotó Besszarábiában/. Azóta a Kárpát-medencei magyarság létszáma, amely az első világháborúig erősen emelkedett, nagyjából mindössze hatvan százalékkal növekedett, a románságé pedig /Romániát és a Moldvai Köztársaságot tekintve/ nagyjából megháromszorozódott. A népszaporulatban folyamatos deficit, az ugyancsak folyamatos szórvány magyar beolvadás, /és az állandósult kivándorlás és emigráció/ nélkül a románok lélekszámához hasonlóan ma mintegy huszonnégymillió magyarnak kellene élnie a Kárpát-medencében. Ehelyett tovább halad a szórványosodás. A szórványmagyarság kérdésének felvetését nem lehet időszerűtlennek tekinteni. A magyarországi politika a magyar kisebbség védelmét célzó stratégiáját szinte kizárólagosan a magyarság etnikai tömbjeinek gondozására alapozták. Nem volt erőteljes érdeklődés a szórványgondozás iránt a kisebbségi magyarok politikai életében sem, kivéve talán a moldvai csángók kulturális gondozását, ahol mindig gyülekezett néhány intézmény és önkéntes még Magyarországon is /például Beke György író, Halász Péter néprajztudós vagy Atzél Endre jogász./ Erdélyben működik Vetési László református lelkész irányításával egy egyházi jellegű szórványalapítvány, melynek a Kárpátoktól délre is vannak eredményei. Azonban a szórványmagyarok helyzetének puszta felmérésre sem történtek kísérletek. Ezért jelentős, hogy az Anyanyelvi Konferencia /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága/ a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatásával hozzáfogott egy szórványgondozási program kidolgozásához. A magyar "szigettenger" igen veszélyeztetett. A történelmi erők a szórványmagyarság lassú eltűnését készítik elő. A szórványmagyarság helyzetével, jövőjével foglalkozni kell. A szórványmagyarság kiszolgáltatott az integrációs folyamatoknak. Az integrációból kimaradott országokban minden bizonnyal erősödni fog az etnokratikus gondolat és az idegengyűlölet. Az integrációs folyamat később kiterjedhet Szerbiára, Ukrajnára azonban csak hosszabb idő elteltével. Felvetődik tehát a gondolat, hogy a kárpátaljai és a vajdasági magyar szórványokat miként lehet szülőföldjükön megtartani. Nem lesz könnyű feladat, továbbá számolni kell azzal, hogy mind a Vajdaságból, mind Kárpátaljáról folyamatos a Magyarországra történő áttelepülés. A szórványmagyarság megtartása alapos stratégiai felkészülést igényel. Ennek a stratégiának a valós helyzet felmérésére kell épülnie. Az elmúlt évtizedben nagy társadalomtudományi, demográfiai kutató- és elemzőmunkára került sor, ennek ellenére csak töredékes képünk van a magyar diaszpóráról. A szórványmagyar vidékek nagy részén nincsenek szervezett magyar iskolák, esetleg csak elemi iskolák. Ezeket az iskolákat tankönyvekkel, tanítási eszközökkel kell támogatni, emellett létre kell hozni a hétvégi magyar iskolák átfogó rendszerét. Leghasznosabb volna ezeket egyházközségekben megszervezni. A szórványban volna elsőrendű szerepe a magyar rádiós és televíziós adásoknak, ezen belül a távoktatásnak. A szórványvidéken élő gyermekek számára új tankönyvcsaládokat kellene kidolgozni. A kisközösségek anyanyelvmegtartó ereje mindennél fontosabb lehet. /Pomogáts Béla: Magyarok a szórványban. = A Hét (Bukarest), nov. 21./"

Tizenkettedik alkalommal osztja ki dec. 19-én évi díjait a csíkszeredai Julianus Alapítvány. „A magyarság érdekében hivatástudattal végzett munkásságáért" öt személyiséget jutalmaztak a díjjal. A Julianus Alapítvány idei díjazottjai: dr. Atzél Endre – Budapestről, dr. Czirják Árpád kanonok, érseki helynök – Kolozsvárról, Smaranda Enache emberjogi aktivista – Marosvásárhelyről, dr. Kállay Oszkár – Brüsszelből (Belgium), Kovács Miklós volt parlamenti képviselő – Ungvárról (Kárpátalja), Lapohos András – Ördöngösfüzesről. /Julianus-díjak tizenkettedszer. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./

„Örvendhetünk, hogy nemzetünknek még vannak olyan nagyjai, akik önzetlenül dolgoznak népünk megmaradásáért” – mondta a Julianus Alapítvány díjátadó ünnepségét megelőzően Berszán Lajos gyimesfelsőloki esperes. A csíkszeredai alapítvány első román díjazottja, Smaranda Enache emberjogi aktivista hosszas, elismerő taps közepette vette át a díjat. A budapesti dr. Atzél Endre a moldvai csángómagyarokért végzett karitatív tevékenységéért, az 1989-ben Magyarországra menekülő magyarok intézményes támogatásáért vehette át az elismerést. Az idei díjazottak listáján a brüsszeli dr. Kállay Oszkár, dr. Czirják Árpád kolozsvári kanonok, Lapohos András ördöngösfüzesi tanár, valamint Kovács Miklós kárpátaljai politikus szerepelt. A város legkiemelkedőbb személyiségeit díjazta a nagyváradi önkormányzat a Kiválóságok gáláján. A tizenöt terület közül kilencben magyar jelölt nyerte el a város címerével díszített szobrocskát és a huszonötmillió lejes pénzjutalmat. A képzőművészek közül Jakobovits Márta, a legjobb színész kategóriában pedig Kiss Törék Ildikó, a Kiss Stúdió Színház alapítója kapta a fődíjat. Thurzó Sándor, a Varadinum vonósnégyes alapítója a legjobb zenész, Tóth Márta, az Ady Endre Gimnázium igazgatója az oktatás kategóriában vette át a jutalmat. Az év nagykövete Tóth István, a Tavirózsa fotóklub és a Foto Art Galéria alapítója, a szociális téren nyújtott tevékenységéért Rajna József, a Caritas Catholica vezetője kapta meg a díjat, az elismerésre legméltóbb fiatal Debreczeni Sándor, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke. A sport kategóriában Nyisztor Sándor vívót jutalmazták, aki az idei athéni ötkarikás játékokon képviselte a várost. A sajtó kategóriában győztes Szűcs László, az Ady Endre Sajtókollégium igazgatója a pénzdíj egy részét egy ferences apácának, Zita nővérnek ajánlotta föl, aki az elmúlt évtizedekben sokat tett a városért, az utóbbi időben pedig szegény sorban él. Díszoklevéllel tüntetett ki Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester évzáró fogadásán több magánszemélyt és szervezetet. A főtéri Emlékezés Parkjának alkotói közül ketten, Blaskó János szobrászművész és Heil Tibor építészmérnök részesült a kitüntetésben. Díjazták az Artera Alapítványt, a Székely Dalegyletet, a Balázs Ferenc Vegyeskart, Gergely József mesterszakácsot, a Mallersdorfi Ferences Apácarendet, az udvarhelyi Fafaragók Szövetségét, valamint Ilyés Ferenc futballistát, Hosszú Attila vállalkozót és Geréb Péter matematikatanárt. /Díjözön az éves munkáért. = Krónika (Kolozsvár), dec. 20./

Tizenharmadik alkalommal osztották ki a Julianus Alapítvány díjait december 10-én Csíkszeredában. A kisebbségi sorsban élő magyarság védelmében, nemzeti önazonosságunk megőrzésének szolgálatában tett mun­­kásságáért idén Nemeskürty István budapesti irodalomtörténészt, Lés­tyán Ferenc nyugalmazott gyula­fehérvári vikáriust, Makovecz Imre magyarországi építészt, Kasza József vajdasági politikust, Mézes Rudolf felvidéki írót és Perka Mihály csángóföldi történelemtanárt tüntették ki. /(sz.): Julianus-díjak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./ Beder Tibor, a Julianus Alapítvány elnöke a számok tükrében ismertette a Julianus-díjak eddigi, 13 éves történetét. 1993 óta 74 cselekvő magyart tüntetett ki az alapítvány, közülük 57-en a történelmi Magyarország területén élnek és dolgoznak: 36-an Erdélyben, 15-en Magyarországon, 4-en Felvidéken, 1-1 kitüntetett pedig Kárpátalján és Délvidéken. 17 kitüntetett szétszórtan él a világban. Perka Mihály szabófalvi történelemtanár és néprajzkutató laudációját Deáky András mondta el. A díjátadás után egy perc néma felállással adóztak a résztvevők a tavalyi díjkiosztás óta elhunyt két kitüntetett, Atzél Endre és Jan Mulder emlékének. A díjkiosztó ünnepséget a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nagysikerű előadása zárta. /Takács Éva: Kiosztották az idei Julianus-díjakat. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./

Dr. Atzél Endre, a mindnyájunk által szeretett és tisztelt Atzél Bandi, Bandi bácsi december 7-én, 68 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt, írta Gergely Istvánné. Neves történelmi családok sarjaként kora gyermekéveitől a menekülés, üldöztetés, kitelepítés, hátrányos megkülönböztetés jutott osztályrészéül, mégis egész életében az emberi és erkölcsi helytállás volt számára a legfőbb parancs. Tizenkilenc évesen, az 1956-os forradalomban való részvételéért, 14 év börtönbüntetést kapott, amelyből több mint 6 évet a legszigorúbb fegyintézetekben ténylegesen letöltött. A volt elítéltek mint megtörhetetlen, bátor, önfeláldozó társra emlékeznek rá. A diktatúra időszakában végzett lélek- és embermentő tevékenysége sokak csodálatát vívta ki: a menekülő, üldözött határon túli magyarok, románok, kelet-németek bújtatása, elszállásolása, esetenként külföldre csempészése, elesett öregek megsegítése, ápolása, és még sorolhatnánk. Tette mindezt sok évig egy Trabant nyergéből, biztos állás nélkül, elismerést, viszonzást nem várva. A Frater Juliánus Alapítvány Kuratóriumának elnök emeritusa, a Máltai Lovagrend tagja, szoros együttműködésben dolgozott a Johannita Lovagrend, a Transcar, a Pro Professione Alapítvány, a Segítő Jobb Alapítvány, több egyházi és számos külföldi jótékony szervezet tisztségviselőivel, egységeivel. Mindig a legelesettebbek, a legrászorulóbbak, a legelhagyottabbak voltak azok, akiket felkarolt: betegek, öregek, mozgássérültek, árvízkárosultak. Szállított sok ezer tonna élelmet, gyógyszert, ruhát, orvosi műszert, könyvet, főleg Moldovába, Erdélybe és Kárpátaljára. Éjt nappallá téve rótta az utakat, vitte-hozta a Kárpát-medencei mozgássérülteket, szervezte magyarországi és külföldi nyaraltatásukat, Lourdes-i zarándokútjaikat. Szerepe volt az erdélyi szórványkollégiumok létrehozásában, iskolai könyvtárak, bentlakások felszerelésében. Nemzetünk legelhagyottabb, legkiszolgáltatottabb töredékének, a csángóságnak megsegítése volt szíve számára a legfontosabb. 1992-ben döntő módon ő szervezte meg az ezer moldovai csángó magyarországi zarándokútját, hogy a pápalátogatáskor felmutathassák sajátos gondjaikat. Alapítványán keresztül megszámlálhatatlanul sok út, szállítmány, nyaraltatás, jótékony célú hangverseny, gyermekek taníttatása, ösztöndíjak, technikai felszerelések külföldi forrásból való előteremtése szolgálta az ügyet. Lakása, ideje és ereje korlátlanul kedves csángóinak rendelkezésére állt. A sok tízezer kilométer út, mint erős kötél, próbálta egybefogni a szétszakított nemzet részeit. Legendák övezték már életében. /Gergely Istvánné: Dr. Atzél Endre halálára (1936–2005). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

Rettenetes gyorsasággal vezetett Atzél Endre, emlékezett rá Szőcs Petra, csomagot vittek a csángóknak. Akkor ő dialektológia órára gyűjtött anyagot. Most találta meg azokat a kazettákat. Atzél Endre háza tele volt csángókkal, és hétfőnként puliszkát ettek. Az emlékező egy hónapja látta utoljára Atzél Endrét /1937-2005/, egy koncerten. /Szőcs Petra, Budapest: Atzél Endre emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 4./

Egy tömbből faragott férfi volt Atzél Endre, mindenki Atzél Bandija, magyarságmentő missziója csúcsán sarkon fordult Teremtője szólítására. Halála mintha életét illusztrálná a feltétel nélküli önátadásban, a mindig Isten akaratára hagyatkozásban. A mindenkin minden áron segíteni készség ugrásra-kész állapotban tartotta – ő mindig ügyeletben volt, írta róla Dr. Gellérd Judit. Agyonhajszolta magát. Felkutatta a gyámoltalan, csendesen szenvedőket, akárcsak kultúrájukban sorvadásra ítélt közösségeket – a moldvai csángókat, a kárpátaljaiakat, és tartotta bennük nemcsak a lelket, de szállította a segélyt folyton-folyvást. Ki ne emlékezne az ezer csángóra, akiket Bandi II. János Pál pápa előtt 1991-ben Budapesten felsorakoztatott? Eszményien, hivatásszerűen volt ő Máltai Lovag. Atzél Endre Erdélyben, a Torda-Aranyos megyei Mezőzáhon született 1937-ben. Apja, báró Atzél Ede földbirtokos, agrármérnök volt és kora közismert politikusa. Édesanyja gróf Bethlen Beáta volt. Házasságukból nyolc gyermek született. Édesapját, a fegyverszüneti tárgyalások parlamenterét, előbb a nácik keresték halálra, majd a szovjetek vették üldözőbe és végül valószínűleg ők is végezték ki 1945-ben. Atzél Endre villamosipari technikumot végzett. Anyját takarítónőként alkalmazták egy gyárban. Az 1956-os forradalomban való részvételéért tizenkilenc évesen 14 évnyi börtönre ítélték. A volt elítéltek legbátrabb társuknak tartottak. 1956-os szerepéért a Köztársaság Hőse címet kapta meg. Az egyetemet levelező hallgatóként fejezte be, jogi diplomáját 1981-ben nyerte le. 1969 óta járta Erdélyt, majd 1990 után Moldvát is. Itt végezte lélek- és embermentő tevékenységét. Az évek során moldvai csángómagyarok ezrei fordultak meg lakásán, többjük szállóvendégként. A moldvai magyarok megsegítésére barátaival megalapította a Frater Julianus Alapítványt. Lourdes-ba évente vitte az erdélyi és moldvai mozgássérülteket vagy hozta a Kárpát-medence egyéb vidékeiről a mozgássérült és Down-kóros gyermekeket magyarországi és vidéki nyári üdültetésekre, miközben vitte, folyton vitte az eldugott falvakba a gyógyszereket, a gyógyászati segédeszközöket és ki tudja mi mindent. Utóbbi éveiben mindig Moldva, Kárpátalja és Bécs között száguldozott. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium munkatársaként szerepet vállalt szórványkollégiumok létrehozásában Erdély-szerte. Mádl Ferenc köztársasági elnök, Atzél Endre legendás munkásságát 2003-ban személyes kitüntetésével jutalmazta, 2004 decemberében pedig megkapta az erdélyiek Julianus-díját is. /Dr. Gellérd Judit: Radikális jóság – dr. Atzél Endre halálára. = Moldvai Magyarság (Csíkszereda), 2006. febr./

Aki tanulmányozza a csángók életét, értetlenül áll a sorozatos elutasítás előtt, amellyel az egyházi szervek fogadták a csángók kérését, hogy anyanyelvükön, magyarul hallhassák a misét. A román hatóságoknak az anyanyelvi oktatásra, a szabad nyelvhasználat megtagadására vonatkozó politikája viszont érhető: nekik nincs szükségük nemzeti kisebbségre egy olyan régióban, amelyet színtiszta nemzeti területnek mutatnak meg a nagyvilágnak. Kevésbé ismert, hogy Moldva tudós kutatója, rövid ideig fejedelme, Dimirie Cantemir a Descriptio Moldaviae /1716/ című latin nyelvű munkájában a csángókat Moldva magyar anyanyelvű katolikusoknak írta le. Viszont Ioan Robu, Bukarest római katolikus érdeke szerint „a csángók csángóul beszélnek”…A moldvai csángók legismertebb szólólója, Domokos Pál Péter több mint másfél évtizede, 1992-ben távozott közülünk. Helyét senki sem vette át, de akadnak, akik makacs szívósággal nem törődnek bele a csángók beolvadásába. Egyikük Ferkó Zoltán, aki a közelmúltban Rómáig kerékpározott a magyar anyanyelvű misék ügyében. A csángókérdés megszállottja a székelyudvarhelyi Bálint Mózes is, az ottani szerszámkészítő gyár nyugalmazott mestere. Több mint két évtizede fáradhatatlanul járja a moldvai csángó falvakat, írja krónikáit, jelentéseit, nyílt leveleit. Most könyvvel rukkolt elő. Először Kallós Zoltán néprajzkutató segítségével indult el az a kis csapat, melynek tagja, krónikása lett Bálint Mózes. Bálint Mózes 1990-2007 között készített feljegyzései megjelentek Testvérmentő /Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2008/ címen, a Gondolkodó magyarok sorozat 2. kiadványaként. A szerző megírta, hogy útjai során társa volt sokszor a budapesti dr. Atzél Endre, a csángók Bandi bácsija, akit könyvében „Ingajáratnak” nevezett. Atzél Endre váratlanul bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul dolgozott, segített – ingajáratban. /Ujj János: Ismét a csángókról. = Szövétnek (Arad), 2008. április/

Megjelent Bálint Mózes Testvérmentő. Krónikás napló a csángó sorsról 1990-2007 /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2007/ című könyve. A könyv szerepelt a Honismeret folyóirat végén található Honismereti bibliográfia címei között. A székelyudvarhelyi Bálint Mózes fáradhatatlanul dolgozott, ő a Testvérmentő, a csángók testvérmentője. Munkásságának és a csángók sorsának krónikája ez a könyv. Sokszor említi munkájában az önzetlen budapesti Atzél Endrét, aki váratlanul bekövetkezett haláláig, 2005. december 7-ig állandóan járta a csángó falvakat. Vitt, amit csak tudott, segített a csángókon, ahogyan csak tudott. Ingajáratnak nevezte Bálint Mózes könyvében Atzél Endrét. /Honismeret (Budapest), 2008/5. sz. /

Bálint Mózes dicsérete
Az egykor Székelyudvarhely legnagyobb üzemének számító gyár prototípus-műhelyét vezette Bálint Mózes, ahol tudvalevőleg fontos kutatómunka és kísérletezés is zajlott, hiszen el kellett készíteni a gyártásba kerülő alkatrészeket és berendezéseket, olyan technológiai, műszaki leírást mellékelve, hogy a termékek a megfelelő szabványosítás után teljesítsék az elvárásokat. Városszerte legendás volt Bálint Mózes hozzáállása a civil és közösségi ügyekhez is. Nem volt a megyei jogú város életének olyan szegmense – a sporttól, a kultúrától az egyházakig – amelyben, hol nyilvánosan, hol rangrejtetten ne vállalt volna valamilyen szerepet. Személyiségének hatása, egyéniségének varázsa ma is elevenen él a székelyudvarhelyiekben. (Lőrincz Csaba felvétele.)
Amint arról korábban beszámoltunk, november 22-én, kedden tartottuk a Székelyföld novemberi lapszámának bemutatóját, amellyel egyazon időben kisebb ünnepséget is tartottunk Bálint Mózes nyugalmazott művezető tiszteletére.
Az egykor Székelyudvarhely legnagyobb üzemének számító gyár prototípus-műhelyét vezette Bálint Mózes, ahol tudvalevőleg fontos kutatómunka és kísérletezés is zajlott, hiszen el kellett készíteni a gyártásba kerülő alkatrészeket és berendezéseket, olyan technológiai, műszaki leírást mellékelve, hogy a termékek a megfelelő szabványosítás után teljesítsék az elvárásokat.
Városszerte legendás volt Bálint Mózes hozzáállása a civil és közösségi ügyekhez is. Nem volt a megyei jogú város életének olyan szegmense - a sporttól, a kultúrától az egyházakig - amelyben, hol nyilvánosan, hol rangrejtetten ne vállalt volna valamilyen szerepet. Személyiségének hatása, egyéniségének varázsa ma is elevenen él a székelyudvarhelyiekben.
Lövétei Lázár László röviden ismertette a Székelyföld folyóirat vállalt szerepét, illetve az 50. kötetéhez érkezett Székely Könyvtár című sorozatot, amelyet Hargita Megyet Tanácsa támogatásával hoztak létre. Ezt követően levetítettük azt a fotódokumentum-sorozatot, amelyet Bálint Mózes életútjáról állítottunk össze. Olyan gazdag volt ez a nyolc évtized, hogy ötven képkocka csak sejtelmesen illusztrálhatta az odüsszeát.
A Szabó Károllyal közösen készített kisfilm - a rendező-operatőr betegsége miatt - nem készülhetett el, de igyekszünk a közeljövőben olyan állapotba hozni a felvételeket, hogy a legközelebbi alkalomkor bemutathassuk. Az Élő Székelyföld Munkacsoport és a Bibliofil Alapítvány tevékenységében számos lehetőség adódhat majd, igyekszünk erre a részletre is odafigyelni.
A következőkben Péter Péter mérnök-vállalkozó idézte fel Báint Mózeshez fűződő gyári és civil emberi élményeit. Mózsi bácsival beszélgetve, képzeletben bejárták a hetvenes-nyolcvanas évek különböző színtereit, a sikereket, s azt a néhány áthidalt kudarcot is, amelyeket együtt éltek meg a Nagy-Küküllő jobb partján elhelyezkedő üzemben. A hallgatóság tagjai közül többen is együtt dolgozhattak annak idején Mózsi bácsival.
Többen - köztük Ferenczy Ferenc nyugalmazott állatorvos, Székelyudvarhely korábbi polgármestere - a segítőkész embert dicsérték. Ferenczy úr elmesélte, hogy Mózsi bácsi segítségével a nyolcvanas évek elején a "matricások" működőképessé tették a kadicsfalvi tyúkfarm részére vásárolt - gyári állapotában - hibás önitatóit; ez egy nagyvolumenű munka volt, amelyért nem számláztak ki semmit. Péter Zoltán nyugalmazott mérnök a Cérnagyárban dolgozott három évtizeden keresztül. "Két tűz között voltunk - mondotta a szakember -, teljesen más iparágban, de mindig bízhattunk a Gábor Áron és a Matricagyár segítségében, Mózsiban személyesen is, ha valamilyen műszaki megoldásra, baráti gesztusra volt szükségünk."
Az est befejező része a meglepetéseké volt. Gálfi Árpád polgármester emléklapot és jelképes ajándékot nyújtott át. Elekes Gyula képzőművész, a Művelődési Ház igazgatója is - aki a nyolcvanas években a gyár grafikusaként dolgozott - személyes élményeket idézett, elmondta, hogy amikor a művészeti egyetemre való sikertelen felvételizés után állást keresett, Mózsi bácsi és a Matricagyár igazgatója, az immár néhai Fábián István egy hónap leforgása alatt közösen kitalálták, hogy a képzőművész hajlamú fiatalembert hogyan és miként lehet "integrálni" a munkaközösségbe. Elekes egy saját tűzzománc-képét ajándékozta Bálint Mózesnek.
Péter Péter mérnök a családi vállalkozásaként működő, 98 főt foglalkoztató Matplast Kft. részéről adott át jelképes csomagot. Az Élő Székelyföld Munkacsoport (ÉSZM), Páll Ágoston korondi UNESCO-díjas fazekasmesterrel együtt - aki korábban a Matricagyárhoz tartozó kerámiaüzem vezetője, tehát kollégája volt az ünnepeltnek - emléklapot és egy kerámia-plakettet adományozott. Az ÉSZM egyébként elhatározta, hogy ezzel a díjjal hagyományt teremt, s a következő években ilyen formában kívánja majd elismerni azon személyiségek munkáját, akik kimagaslóan sokat tesznek a Székelyföld anyagi és szellemi értékeinek életbentartásáért.
Ezúton köszönjük a közreműködők segítségét. Reméljük, hogy sikeres kezdeményezést indítottunk el ezzel az ötlettel, s az ÉSZM még számos alkalommal lehet majd része örömteli és szép eseményeknek.
Élő Székelyföld Munkacsoport
Emlékeztető: 2007-ben jelent meg Bálint Mózes Testvérmentő. Krónikás napló a csángó sorsról 1990-2007 /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2007/ című könyve. A székelyudvarhelyi Bálint Mózes fáradhatatlanul dolgozott, ő a Testvérmentő, a csángók testvérmentője. Munkásságának és a csángók sorsának krónikája ez a könyv. Sokszor említi munkájában az önzetlen budapesti Atzél Endrét, aki váratlanul bekövetkezett haláláig, 2005. december 7-ig állandóan járta a csángó falvakat. Vitt, amit csak tudott, segített a csángókon, ahogyan csak tudott. Atzél Endrét Ingajáratnak nevezte Bálint Mózes könyvében. /Honismeret (Budapest), 2008/5. sz.
eszm.ro