Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Atanasiu, Teodor
34 tétel
2004. december 29.
Teodor Atanasiu, az új védelmi miniszter kifejtette: folytatni kívánja mindazt, amiről Románia eddig a NATO-val megállapodott. Az iraki misszió 2005 júniusában esedékes befejezése után Romániának javasolnia kell, hogy a gyalogsági kontingensek helyett kisszámú hírszerző és konfliktus-megelőző csapatokkal vegyen részt az iraki nemzetközi koalíció tevékenységében. A sorkötelezettséggel kapcsolatban közölte, 2007-ig a román hadsereg áttér a hivatásos rendszerre és többé nem lesz szükség a jelenlegi sorozási rendszerre. /Atanasiu: 2007-ig megszűnik a sorkötelezettség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./
2005. február 24.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke február 23-án Gyurcsány Ferenc kormányfővel találkozott Budapesten. Az őszi bukaresti közös magyar–román kormányülés előkészítése volt a legfontosabb téma megbeszélésükön. „Az az érdekünk, hogy a közös kormányülésen konkrét ügyekben konkrét megállapodások szülessenek” – mondta Gyurcsány Ferenc. Az őszi közös kormányülés néhány fejlesztési programról lesz szó, amelyet Magyarország és Románia közösen alakít ki és együtt nyújtja be Brüsszelnek a két ország. Markó Béla elmondta, Magyarország nemcsak politikai támogatást nyújt az integrációra való felkészülésben Romániának és az ottani magyarságnak, hanem szakértőkkel, tapasztalatokkal is segít. Markó Béla a magyar–magyar kapcsolatokról szólva elmondta: március 1-jén újabb szakértői találkozó lesz a kormány Szülőföld programjáról. A Demokrata Párt (DP) megbízta meg Valeriu Tabara demokrata képviselőt, az RNEP egykori elnökét, kezdeményezzen tárgyalásokat a Román Nemzeti Egységpárttal (RNEP), ezzel a nacionalista párttal a fúzióról. A DP szövetségese, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) vezetői megütköztek a hír hallatán. /B. T.: Közös fejlesztési programokról lesz szó az őszi román–magyar kormányülésen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./ Markó Bélán kívül Teodor Atanasiu védelmi miniszter is Budapestre látogatott, magyar kollégájával, Juhász Ferenccel tárgyalt. A két fél megállapodott abban, hogy a közeljövőben aláírják a két ország közötti, a hadisírok gondozásáról szóló megállapodást. Emellett Románia légi szállítási kapacitást ajánlott fel a magyar honvédségnek az afganisztáni misszió utánpótlásának biztosításához. Atanasiu közölte, hogy a román hadsereg egy C–130-as típusú szállító repülőgépével rendszeresen visz utánpótlást Afganisztánba. Ezen a repülőgépen ajánlottak fel másfél tonnányi „helyet”. Juhász Ferenc közölte, hogy a megvizsgálják az ajánlatot. /G. Á.: Államminiszterként járt Budapesten Markó Béla. = Krónika (Kolozsvár), febr. 24./
2005. március 2.
Az eddigi hírekkel ellentétben idén mégsem szűnik meg a kötelező sorkatonai szolgálat. Ezt Teodor Atanasiu védelmi miniszter erősítette meg, kifejtve, a tengerészet és a légierő nem hív be több sorkatonát, a szárazföldi hadsereg esetében azonban 2007-ig rendszeresen lesz sorozás, mindössze annyi különbséggel, hogy kevesebb sorkötelest hívnak be. A miniszter bejelentette: információi szerint amerikai támaszpontok csak Dobrudzsában létesülnek. /L. L.: Csak 2007-ben szüntetik meg a sorkatonaságot. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./
2005. március 7.
Megoldottnak tekinthető a jelenleg még a nagyváradi római katolikus püspöki palotában működő Körösvidéki Múzeum székhelygondja, miután Mona Musca művelődési miniszter és Teodor Atanasiu, a védelmi tárca vezetője megállapodott arról, hogy a közgyűjtemény az egykori magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola Rhédey (Balcescu) parki épületébe költözzék. /Balogh Levente: Palotából kaszárnyába költöznek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./
2005. május 23.
Teodor Atanasiu védelmi miniszter közölte: Románia az idén további csapatokat küld Afganisztánba a parlamenti választások biztosítására. A miniszter szerint az afganisztáni román kontingens a NATO-tartalékban levő zászlóalj mintegy 400 katonájával egészül ki. Teodor Atanasiu elmondta: Afganisztánban jelenleg egy 600 fős román kontingens teljesít különböző feladatokat. /Irány Afganisztán. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./
2005. július 13.
Jövő októberben soroz utoljára a katonaság – döntötte el július 12-én a kormány. 2007. január 1-től megszűnik a kötelező sorkatonai szolgálat. A 20 évet betöltött fiataloknak csak azért kell majd jelentkezniük a sorozással foglalkozó osztályon, hogy nyilvántartásba vegyék őket. A tervek szerint 2006 nyarán és ősszel még 12 ezer fiatalt visznek el a katonának. /Viszlát katonaság! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./ Teodor Atanasiu védelmi miniszter elmondta, a hadsereg professzionális szintű átszervezése nyomán Romániában kizárólag háborús körülmények közepette, általános mozgósítás vagy szükségállapot bevezetése esetén válhat ismét kötelezővé a férfiak számára a katonai szolgálat. A román hadsereg jelenleg mintegy 98 ezer fős, létszámukat 2007-re 90 ezerre tervezik csökkenteni, ebből 75 ezer lesz a szerződéses katona, 15 ezer pedig a civil munkavállaló. Teodor Atanasiu becslése szerint a profi katonai állományra való áttérés nyomán a védelmi tárca költségei nem haladják majd meg a bruttó nemzeti össztermék 2,38 százalékát. /R. Sz.: Románia 2007-től eltörli a kötelező sorkatonai szolgálatot. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./
2005. július 26.
Románia hamarosan aláírja az Egyesült Államokkal az amerikai katonai bázisok romániai telepítésére vonatkozó egyezményt – jelentette ki Teodor Atanasiu védelmi miniszter. Az egyezmény három romániai bázis létrehozására vonatkozik, a babadagi, Mihail Kogalniceanu-i és konstancai légi, illetve tengeri bázisokról van szó. A miniszter Traian Basescu elnökkel együtt vett részt a Konstanca megyei Babadagon a texasi Nemzeti Gárda mintegy 1500 katonája és a román hadsereg közös gyakorlatozásán. A Mária királynőt – a Ferdinánd nevű hajóval együtt – a Nagy-Britannia és Románia között 2003-ban megkötött egyezség értelmében vette át a román hadsereg. Traian Basescu az ünnepségen tartott beszédében kiemelte, a román hadsereg immár valamennyi fegyvernemet tekintve NATO-kompatibilissá vált. /S. M. L.: Befutott a Mária királynő Konstancára. Hamarosan egyezség születik az amerikai hadseregnek felajánlott romániai katonai bázisok ügyében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./
2005. szeptember 8.
2007. január elsejétől többé nem lesz kötelező sorozás, a fiatalok kizárólag önkéntességi alapon léphetnek majd be a hadsereg, a csendőrség, a tűzoltóság vagy más rendfenntartó struktúrák kötelékébe – jelentette be Teodor Atanasiu védelmi miniszter. Az erre vonatkozó törvénytervezetet jövő héten vitatja meg a parlament. Ha elfogadják, megszűnnek a sorozások, a román hadseregben kizárólag hivatásos, szerződéses katonák lesznek. Az utolsó sorozás 2006 októberében, csökkentett időtartamú katonai szolgálat esetében 2006 júniusában lesz. /Búcsú a fegyverektől. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2005. november 29.
November 28-án Romániába látogatott James Jones amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek (SACEUR) főparancsnoka, Teodor Atanasiu védelmi miniszterrel és Eugen Badalan vezérkari főnökkel találkozott. A főparancsnok elismerését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az országnak nagyon rövid idő alatt látványos eredményeket sikerült elérnie. „Mi a NATO-ban azzal mérjük az elkötelezettséget, hogy egy országnak miként sikerül megvalósítania azt, amire ígéretet tett. Márpedig Románia megtette azt, amit célul tűzött ki” – szögezte le James Jones. Gujdár Gabriella: NATO-főparancsnok dicsérte Romániát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./
2006. március 10.
Traian Basescu államfő március 9-én fogadta Shaul Mofaz izraeli védelmi minisztert. A tárgyalás a két ország katonai együttműködéséről, a közel-keleti helyzetről, valamint a terrorizmus elleni harcról folyt. A találkozó előtt Shaul Mofaz és Teodor Atanasiu védelmi miniszterek aláírták a Románia és Izrael közötti katonai együttműködési szerződést. Basescu elnök arról tájékoztatta vendégét, hogy Románia célja elérni a legmagasabb NATO-standardokat, ami a katonai felkészültséget illeti. Az izraeli miniszter pedig kinyilvánította, hogy Izrael szeretné szélesíteni katonai együttműködését Romániával. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy fokozni kell a nemzetközi együttműködést, hogy megakadályozzák a közel-keleti radikalizálódást, és szavatolják Izrael biztonságát. /Katonai szerződést kötött Románia és Izrael. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./
2006. június 30.
A Nemzeti Liberális Párt (NLP) vezetősége megbízta Teodor Atanasiu védelmi minisztert, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácstól kérje a román csapatok Irakból való visszavonását – jelentette be június 29-én a párt vezetőinek ülése után Calin Popescu Tariceanu kormányfő, az NLP elnöke. A pártok zöme meglepetéssel fogadta a hírt. Calin Popescu Tariceanu elmondta: az iraki és az afganisztáni akciókban való részvétel igen nagy anyagi megterhelést jelent Románia számára. Ha visszavonják Irakból a román katonákat, ezzel mintegy 90 millió dollárt lehet megtakarítani. Teodor Atanasiu védelmi miniszter tájékoztatása alapján összesen 890 román katonát vonnának ki Irakból. A Demokrata Párt (DP) elnöke, Emil Boc súlyos politikai hibának tartja a döntést, és úgy vélte, hogy ez veszélybe sodorhatja a koalíciós pártok együttműködési megállapodását. Az NLP javaslata elhamarkodott arculatakció, nyilatkozta Radu Berceanu közlekedési miniszter. Kelemen Hunor, az RMDSZ képviselője úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ támogatja a román katonák visszavonását Irakból. Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke úgy látja: ki kellene dolgozni a román katonák visszavonásának pontos ütemtervét. Traian Basescu államfő elfogadhatatlannak tartja a liberálisok javaslatát. Basescu bejelentette, hogy június 30-ra összehívja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, amelynek hatáskörébe tartozik a visszavonásról szóló döntés meghozatala. Az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Nicholas Taubman meglepetését fejezte ki Tariceanu bejelentése kapcsán. Hozzátette: Románia egyike az Egyesült Államok legértékesebb és legmegbízhatóbb partnerének. Eddig csak Románia és Lengyelország nem fogadta el csapatai visszavonásának ütemtervét. Magyarország és Ukrajna már kivonta haderejét Irakból, Lettország pedig csupán mintegy 50 főre tehető jelképes alakulatot állomásoztat az arab országban. Legutóbb Olaszország jelentette be csapatainak visszahívását. /Visszavonnák a román katonákat Irakból. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./
2006. július 1.
Románia Legfelső Védelmi Tanácsa (LVT) június 30-i ülésén elutasította Teodor Atanasiu védelmi miniszternek a liberális párt felhatalmazására tett javaslatát, hogy vonják vissza az Irakban állomásozó román katonákat. Traian Basescu államfő elsősorban a NATO-szövetségesi hűséggel indokolta a testület elutasító álláspontját. A liberális pártelnök, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök ugyanis az előző napon azzal magyarázta a katonák hazahívásának fontosságát, hogy szerinte Romániának saját belső ügyeire kellene összpontosítania figyelmét. Calin Popescu Tariceanu az LVT-ülés után bejelentette: Románia miniszterelnökeként és az NLP elnökeként továbbra is fenntartja a román katonák visszavonására vonatkozó javaslatát. /Maradnak Irakban a román csapatok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./
2006. július 3.
Viszályt eredményezett a Nemzeti Liberális Pártban (NLP) Teodor Atanasiu védelmi miniszternek azon javaslata, hogy vonják vissza az Irakban szolgálatot teljesítő román katonákat. A tárcavezető becsületbeli lemondásra szólította fel Razvan Ungureanu külügy- és Sebastian Vladescu pénzügyminisztert, ugyanis a Legfelső Védelmi Tanácsban (LVT) mindketten ellenszegültek a javaslatnak. Az NLP Kolozs megyei szervezetének vezetői kérték a politikai támogatás megvonását a két „rebellis” minisztertől. /Belharc a liberálisoknál. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./
2006. július 4.
A hangzatos bejelentések ellenére mégsem kell távoznia tárcavezetői tisztségéből Razvan Ungureanu külügy- és Sebastian Vladescu pénzügyminiszternek – határozott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége. Kollégái távozását Teodor Atanasiu védelmi miniszter kérte, miután a két politikus az Ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsának (CSAT) ülésén az iraki és afganisztáni román csapatok kivonását szorgalmazó liberális kezdeményezés ellen szavazott. /Románia elleni puccsnak minősítette a csapatkivonási kezdeményezést Traian Basescu. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./
2006. július 7.
Nem történt jogsértés – szögezte le Teodor Atanasiu védelmi miniszter, miután elemezte Constantin Croitoru tábornoknak, a Katonai Hírszerző Igazgatóság (DGIA) vezetőjének részletes beszámolóját arról, milyen következményekkel járt az igazgatóság azon rendelete, amelyben kémelhárító tiszteket bízott meg: lobbizzanak parlamenti képviselőknél, közigazgatási vezetőknél és a médiánál a minisztérium projektjeinek támogatásáért. A botrány a liberálisok által tett csapatkivonási javaslat bejelentését követően robbant ki egy újságcikk kapcsán, amely éppen a DGIA azon szigorúan titkosított dokumentumából idézett, amelyben a kémelhárító tiszteket utasították a lobbizásra. A román állampolgárok 60 százaléka úgy gondolja, hogy Romániának legkésőbb 2007 végéig ki kellene vonnia csapatait Irakból – derül ki a Gallup által a Civil Társadalomért Alapítvány megrendelésére készített felmérésből. /Gujdár Gabriella: Ki akarják lőni a hadügyminisztert. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./
2006. július 10.
Teodor Atanasiu védelmi miniszter a tévében elbüszkélkedett azzal, hogy beépítette embereit az államfő környezetébe: megfigyelik az államfőt és környezetét. A hadsereg titkosszolgálata szivárgott be az elnöki palotába. A kérdés: miért kell a hadseregnek megfigyelés alatt tartania az államfőt, aki a fegyveres erők főparancsnoka? Időközben Tariceanu miniszterelnök is tető alá hozta saját titkosszolgálatát. A miniszterelnöki kancelláriához tartozó Helyzetértékelő Központ hivatalosan a kabinet és a központi közigazgatási szervek kapcsolatát biztosítja, amúgy az államfő irányítása alatt álló Hírszerző Közösséget megkerülve juttat bizalmas hírszerzői információkat a kormányfőhöz. Basescu államfőt ismerve, biztosra vehető, hogy az ő emberei is ott ügynökösködnek a kormánypalotában. Mindez jelentős lépés lehet a mindenható Szekuritatéhoz hasonló, újabb struktúra felé. /Bogdán Ferenc: Lesen. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./
2006. július 21.
A Teodor Atanasiu védelmi miniszter elleni bűnvádi feljelentések ügye a miniszteri felelősség törvényének alkalmazásával megbízott bizottság elé kerül. A bizottság összehívásáról Traian Basescu államelnök döntött. /Isán István Csongor: Basescu kezében Atanasiu sorsa. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./
2006. július 31.
Románia kész békefenntartó misszióban részt venni Libanonban, de csak abban az esetben, ha erre vonatkozóan az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot hoz – jelentette ki Teodor Atanasiu védelmi miniszter. /Gujdár Gabriella: Basescu akár csapatokat is küldene Libanonba. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./
2006. augusztus 10.
Traian Basescu elnök augusztus 9-én Irakba látogatott és megerősítette: nem hívja vissza a katonákat. Állásfoglalása ellentétes Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnökével, aki hetek óta az Irakban állomásozó román katonák kivonása mellett kardoskodik. A miniszterelnök pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) július elején aláírásgyűjtő akciót kezdett a csapatkivonás támogatása mellett, miután az államfő elnöklete alatt működő román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elutasította a védelmi miniszter erre irányuló javaslatát. Eddig kétszázezren támogatták a kezdeményezést. Teodor Atanasiu védelmi miniszter jelezte, hogy a tanács következő ülésén ismét előterjesztést tesz az iraki csapatkivonásról. /I. I. Cs.: Az elnöknek tetszik a katonásdi. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./
2006. augusztus 23.
Háborús helyzet alakult ki augusztus 22-én a Perzsa-öbölben. Hadihajóról ágyúval, mások szerint helikopterről lőtték az Orizont elnevezésű román tengeri olajfúrótornyot, majd az iráni katonák megszállták a platformot, 19 román és 7 indiai állampolgárságú személyzetét foglyul ejtették. Teherán kereskedelmi nézeteltéréssel indokolta az intervenciót, de elemzők szerint ennél többről van szó. A román hatóságok visszafogottan kezelték az ügyet, azt állítva, hogy egy kereskedelmi konfliktust nem szabad túlméretezni. Teodor Athanasiu védelmi miniszter nem is állított fel válságstábot az ügy kezelésére. Niculescu Tóni külügyi államtitkár szerint kereskedelmi konfliktusról van szó. Hasonló hangnemben nyilatkozott Teodor Atanasiu védelmi miniszter is. /Isán István Csongor: Iráni támadás egy román tengeri olajfúrótorony ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./ Molnár Gusztáv, az amerikai Stratfor Geopolitikai Intézet szakértője emlékeztetett, ennek előzménye az, hogy egy nappal ezelőtt Törökországban leszállásra kényszerítettek egy iráni repülőgépet, amely fegyvereket szállított a Hezbollahnak Libanonba. Molnár Gusztáv szerint mindez közelíti a háborús helyzetet, a levegőben lóg egy Irán elleni katonai akció. Ezt ő kockázatosnak tartja és hibás lépésnek. Románia véletlenül csöppent bele ebbe a helyzetbe. Kelet-Európában, ebben a térségben Lengyelország mellett Romániát számítják az Amerikai Egyesült Államok legszorosabb szövetségesének. Ez azt jelenti, hogy nincs széles játéktere. – Egy esetleges háborúban Irán célpontjává válhat Románia. Ez is ott van a lehetőségek között. /Isán István Csongor: Romániát is elérhetik az iráni rakéták. Interjú Molnár Gusztávval, az amerikai Stratfor Geopolitikai Intézet szakértőjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./
2006. szeptember 8.
Traian Basescu államfő levélben közölte Teodor Atanasiu védelmi miniszterrel, hogy egyetért az elnöki hivatal különleges szakbizottsága által kezdeményezett kivizsgálással. Mint ismeretes, a védelmi minisztert munkahelyi visszaélésekkel vádolja Adriana Saftoiu elnöki tanácsos és Eugen Bejinariu szociáldemokrata politikus. Teodor Melescanu, a Nemzeti Liberális Párt képviselője elmondta: az államelnöknek jogában áll ilyen kivizsgálást kezdeményezni, de meggyőződése, hogy a bíróság Atanasiu javára fog dönteni. Eckstein-Kovács Péter szenátor elmondta: amennyiben elkezdődik a bűnvádi nyomozás Atanasiu ellen, a miniszternek le kell mondania. /Eckstein-Kovács: Atanasiunak le kell mondania. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2006. szeptember 13.
Traian Basescu államelnök szeptember 12-én aláírta Teodor Atanasiu védelmi miniszter tisztségből való felfüggesztését. A minisztert munkahelyi visszaéléssel vádolják. Basescu Atanasiu javaslatára aláírta az Eugen Badalan vezérkari főnök nyugállományba helyezését szorgalmazó rendeletet, s a tábornok helyébe Gheorghe Marin altengernagyot, a haditengerészet parancsnokát nevezte ki. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság szeptember 8-án indított nyomozást Badalan ügyében, egy 2000-ben megkötött szerződés törvényességét firtatva. /Felfüggesztették a védelmi minisztert. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./
2006. szeptember 14.
Teodor Atanasiu védelmi miniszter kilátásba helyezte: lemond tisztségéről, amennyiben a vizsgálat időtartama meghaladja a 45 napot, ugyanakkor a közigazgatási bíróságon támadja meg az államelnök felfüggesztési határozatát, amelyet alkotmányellenesnek tart. – Felfüggesztésemnek valódi oka az, hogy a román katonák Irakból való hazatérése mellett foglaltam állást – jelentette ki. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint Basescunak konzultálnia kellett volna a koalíciós pártokkal Atanasiu elbocsátása előtt, habár az államfőnek alkotmányos joga a miniszterek felfüggesztése. A D.A. Szövetség felbontását követelte több liberális politikus azon a tanácskozáson, amit Theodor Atanasiu felfüggesztése kapcsán szervezett a Nemzeti Liberális Párt (NLP). /Atanasiu megtámadja a felfüggesztési határozatot. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./
2006. szeptember 19.
Szeptember 18-án a Legfelső Ügyészség kihallgatta Teodor Atanasiu védelmi minisztert az Adriana Saftoiu elnöki tanácsadó és Eugen Bejinariu szociáldemokrata képviselő által benyújtott feljelentések miatt. Atanasiu elmondta, hogy nem helyezték vád alá. Közölte: megtámadja a bíróságon Traian Basescu államfő tisztségéből való felfüggesztésére vonatkozó határozatot. /Basescut támadja Atanasiu. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./
2006. október 7.
Újból védelmi miniszter lehet Teodor Atanasiu azt követően, hogy az ügyészség úgy döntött, nem kezdeményez bűnvádi eljárást ellene. Atanasiu visszavonta korábbi nyilatkozatát az Irakban állomásozó román katonák visszavonásáról. Traian Basescu államfő úgy nyilatkozott, hogy a törvényes előírások szerint a döntéstől eltelt 45 napon belül vissza kell helyezze tisztségébe Atanasiut. A napokban Eugen Badalan nemrég leváltott vezérkari főnök hivatali visszaéléssel vádolta meg a védelmi minisztert. /(borbély): Visszakerülhet Atanasiu a honvédelem élére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2006. október 14.
Traian Basescu államfő nehezen ismeri be Teodor Atanasiu védelmi miniszter felfüggesztése kapcsán elszenvedett vereségét /az ügyész ugyanis nem indított bűnvádi eljárást Atanasiu ellen/. Közölte, hogy a tisztségéből felfüggesztett liberális miniszternek a visszahelyezéséről szóló határozatot csak akkor írja alá, ha a miniszter panaszosainak rendelkezésre álló törvényes fellebbezési határidő lejár. Basescu cáfolta, hogy háttérből irányítaná az úgynevezett mamutpárt létrehozását, nincs szüksége egy őt támogató pártra. Az államfő ismét hitet tett egy erős jobboldali párt létrehozása mellett. /(or): Basescu-show Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./
2006. október 26.
Megoldódott az államfő és a kormányfő közötti vita, Teodor Atanasiu védelmi miniszter október 25-én bejelentette lemondását, így a tárca a demokrata Sorin Frunzaverdeé lesz, Tariceanu pedig Varujan Vosganian jelöltethette az Európai Bizottság (EB) biztosi posztjára. Előzőleg Basescu és Tariceanu találkozott és megegyeztek. Az RMDSZ pozitívan fogadta Varujan Vosganian librális szenátor európai biztosi tisztségbe való jelölését, egy kisebbségi politikus is képviselheti Románia érdekeit. /Borbély Tamás: Kiegyezett Tariceanu és Basescu. Honvédelmi tárca Vosganianért cserébe. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./ Sorin Frunzaverde PD-alelnök korábban már három miniszteri tisztséget is betöltött, többek között a védelmi tárca vezetését is rábízták. A Ciorbea-kabinet idején, 1997 decemberétől 1998 februárjáig a környezetvédelmi tárcát vezette, Radu Vasile kormányzása alatt pedig turisztikai miniszter lett, tisztségét 1998 áprilisától 1999 decemberéig töltötte be. 2000 márciusában Victor Babiuc demokrata párti védelmi miniszter átigazolt a liberálisokhoz, ezt követően a tárcavezetőnek távoznia kellett, helyére pedig Frunzaverdét ültették a Védelmi Minisztérium bársonyszékébe. 2000 decemberében képviselői mandátumot nyert, 2004-től pedig a Krassó-Szörény Megyei Tanács elnöke. /Sorin Frunzaverde, a sokoldalú miniszter. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./
2007. szeptember 20.
Az Országos Korrupcióellenes Bizottság (DNA) csupán politikai eszköz, a Cotroceni-ből érkező parancsokat teljesíti – jelentette ki sajtótájékoztatóján Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter, szerinte bosszúról van szó, amiért Doru Tulus ügyész leváltását kezdeményezte. /Cotroceni az elnöki palota. /; Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök azt nyilatkozta: esze ágában sincs felmenteni tisztségéből miniszterét. Nem az első eset, amikor egy miniszter nevét meghurcolják, koholt korrupciós vádakkal illetik, hogy aztán semmit se tudjanak rábizonyítani, elég csak Teodor Atanasiu védelmi, Codrut Seres kereskedelmi és Nagy Zsolt távközlési miniszter esetére gondolni – mondta a kormányfő. A nemzetközi sajtót is bejárta annak a híre, hogy a DNA Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter és Nagy Zsolt volt informatikai és távközlési miniszter kivizsgálását kéri. Chiuariu minisztert azzal vádolják, hogy jóváhagyott egy olyan kormányrendeletet, amelyet Nagy Zsolt kezdeményezett, és amely a Posta tulajdonába tartozó, közel egy hektáros, a bukaresti Victoria sugárúton fekvő területnek az állami közvagyon köréből való kivonásról rendelkezett. /Korrupcióellenes harc, vagy politikai leszámolás? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./
2008. augusztus 18.
Teodor Atanasiu volt honvédelmi miniszter elmondta, ha exportáltak géppisztolyokat Grúziába, akkor csakis Kudzsirban gyártottakról lehet szó, ugyanis az országban csak ott gyártanak hasonló fegyvert. Teodor Melescanu védelmi miniszter kijelentette, Románia nem exportált fegyvereket Grúziának, vizsgálatokat végeznek azonban, hogy kiderítsék, voltak-e ilyen szerződések „kereskedelmi vonalon”. „Nem exportáltunk fegyvereket a konfliktusos övezetekbe, ha mégis volt export, az közvetítők útján történt” – mondta Melescanu. Szergej Bagapsh abház vezető bejelentette, a grúz fegyverraktárakban nagy mennyiségű fegyvert találtak, köztük amerikai és román gyártmányú fegyvereket is. (Mediafax) /Román fegyverszállítási botrány. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 18./
2012. augusztus 16.
Népszavazás – A bírák függetlenségük tiszteletben tartását kérik
"Mélységes aggodalmát" fejezte ki csütörtökön a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) amiatt, hogy román vezető politikusok – köztük az ideiglenes államfő és a miniszterelnök – olyan kijelentéseket tettek, amelyek sérthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Alina Ghica, a CSM elnöke a testület kivizsgáló részlegéhez fordult, amelyet felkért arra, vizsgálja meg egyes vezető politikusok nyilatkozatait, amelyek sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét. Crin Antonescu ideiglenes államfőt, Victor Ponta miniszterelnököt és Ion Iliescu volt államfőt, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnökét említette konkrétan. Az említett politikusok az elmúlt napokban élesen bírálták az ügyészeket amiatt, hogy széles körű vizsgálatot indítottak Románia 15 megyéjében a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló, július 29-i népszavazás esetében jelzett választási csalások ügyében.
A CSM szerint a három politikus „demokratikus államban megengedhetetlennek minősülő kijelentéseket tett, amelyekkel mélységesen megsértették a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó alkotmányos elvet". A bírói tanács szerint a nyilatkozatok egyes elemei csorbítják az igazságszolgáltatás hitelét.
Szerdán Crin Antonescu felszólította Laura Codruta Kövesi legfőbb ügyészt, hogy adjon magyarázatot a népszavazás ügyében indított vizsgálatokról. Ion Iliescu pedig sürgette, hogy a parlament hívja kihallgatásra a legfőbb ügyészt.
Csütörtökön a legfőbb ügyészség közleményében leszögezte: nem azt vizsgálják, hogy a választók hogyan szavaztak, hanem az esetleges csalásokra vonatkozó feljelentések ügyében indítottak eljárást. Több mint félezer ügyről van szó – tették hozzá.
Csütörtökön kiderült, hogy az ügyészek Corneliu Dobritoiu jelenlegi védelmi miniszter fia, valamint Teodor Atanasiu volt védelmi miniszter ellen bűnvádi eljárást indítottak. Atanasiu a kormányzó liberális párt Fehér megyei szervezetének elnöke. Őt azzal gyanúsítják, pénzt adott a választóknak azért, hogy menjenek el szavazni, illetve egyes szavazókat buszokkal szállíttatott a szavazókörzetekhez. A népszavazás érvényességéről – amelyen a szavazók elsöprő többsége Basescu menesztése mellett voksolt – a román Alkotmánybíróságnak kell döntenie, csak ezt követően dől el, hogy Basescu visszatérhet-e hivatalába, vagy sem. A részvétel 46 százalék volt, ami elmarad az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöbtől.
MTI
Erdély.ma