Kriza János Néprajzi Társaság jún. 4-5-én Homoródfürdőn tartotta idei második vándorgyűlését. Az előadások témái: a halál és a temetkezési szokások. Az előadók között volt Zakariás Erzsébet /Kolozsvár/, Nagy Olga /Kolozsvár/, Zsók Béla /Bukarest/, Tankó Gyula /Gyimesközéplok/, Bárány Mihály János /Marosvásárhely/, Olosz Katalin /Marosvásárhely/, Vasas Samu /Bánffyhunyad/, Tánczos Vilmos /Csíkszereda/, Csergő Bálint /Csíkszereda/, Asztalos Enikő /Marosvásárhely/, Balázsi Dénes /Székelyszentlélek/, Gazda József /Kovászna/ és Virág Magdolna /Kolozsvár/. /Vándorgyűlés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./

Asztalos Enikő közel három évtizede néprajzi gyűjtő és kutató, eddig hat kötete látott napvilágot. Marosvásárhely medgyesfalvi lakónegyedének iskolájában példamutató múzeumot hozott létre, a Népi Egyetemen, másnéven a népfőiskolán pedig már ötödik éve oktatja a néprajzot. Legújabb munkája /Szép szivárvány koszorúzza az eget /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998/, alcíme: Népélet Székelykakasdon/ a Marosvásárhely melletti Székelykakasd népéletéről szóló könyve. /Tófalvi Zoltán: Szép szivárvány koszorúzta Székelykakasdot. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 7./

A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Történelmi Magazin c. folyóirat az elmúlt másfél év során folytatásban közölte Asztalos Enikő ismert néprajzkutató értékes munkáját, A magyar néptánc rövid történetét. Nemrég önálló mellékletben is közzé tette a hiánypótló szakdolgozatot. /A magyar néptánc rövid története. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./

"A Magyar Néprajzi Társaság júl. 24-26-a között Csornán rendezte meg a XVIII. Önkéntes Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőtalálkozót. A rendezvényen nem első alkalommal vett részt hallgatóival Asztalos Enikő ny. tanár, aki tíz éve oktat, vezet néprajzi tanfolyamot a marosvásárhelyi Népfőiskolán. Asztalos Enikő előadásában beszélt az önkéntes magyar néprajzgyűjtők képzéséről: tíz éve folyik ez a képzés a marosvásárhelyi Népfőiskolán. Ez az országban az egyetlen olyan, felnőtteknek szánt néprajzi tanfolyam, mely oklevelet nyújt. /Járay Fekete Katalin: Néprajzosok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 7./"

Torockóiak keresték fel a Nyárád menti kistérséget a hét végén, tapasztalatszerzés céljából. Alkalmat kínált a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség (RMNSZ) tizedik találkozója, melyet Nyárádszeredán, a református egyház Bocskai termében tartottak, és kiállítással kötöttek egybe. Az RMNSZ a nemzeti hagyományokra építő független társadalmi szervezet, népszerűsíti a mestermunkákat, szakmai továbbképzést biztosít, és felvállalja az utánpótlás nevelését is. 1995-ben alakult, több hagyományőrző egyesület csatlakozott hozzá Csíkszeredától Bánffyhunyadig. Állandó rendezvényei a Régiók Népművészeti Találkozója, a Szejke Szépteremtő Kaláka és a mikulási kiállítás. A tanácskozást Tifán Irén elnök nyitotta meg, bemutatva az RMNSZ tevékenységét. Negyvenöt népi alkotó, Udvarhelyszéktől Csíkszéken, Sepsiszéken, Marosszéken át Kalotaszegig bemutatkozott a közönségnek. Faragók, szalmafonók, kalaposok, szövő- és varróasszonyok, csipkeverők a székely népművészet legszebb hagyományait mutatták Asztalos Enikő tanár, néprajzkutató a Nyárád menti bútorokról tartott előadást. /Bölöni Domokos: Szépteremtők Nyárádszeredában. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./

Márkod faluról egy műkedvelő Suba Ferenc írt könyvet, dolgozatot /Márkod históriája és néprajzi leírása. Magánkiadás, Marosvásárhely, 2004/, melynek anyaga nélkülözhetetlen lesz a majdani szakmonográfiához. Suba Ferenc /sz. Márkod, 1938/ gépészmesteri képesítést szerzett, sajtólevelezőként is tudósított, aztán emlékeit, tapasztalatait foglalta írásba. Ősz fejjel tanulta a gyűjtőmunka titkait a Marosvásárhelyi Népi Egyetemen, Asztalos Enikő tanárnőnél. Felhalmozott kincseit egymaga kívánta feldolgozni, s ez meglátszik munkáján. Suba Ferenc munkálkodása azonban minden tiszteletet megérdemel. Adattára, történeti, földrajzi, egyházi, gazdasági stb. leírásai, rajzi és fényképészeti adalékai igazolják szándékát: "...bemutatni ősapáink, nagyapáink életkörülményeit, szokásait – az idősebbek elbeszélései, egyházi és levéltári adatok, valamint gyermekkori visszaemlékezéseim alapján." Ilyen magánkutatókra mindenütt szükség van, mert a kincsek alámerültek a pusztulásba. /Bölöni Domokos: Márkodnak is van már falukönyve. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./

Az anyaországi Dr. Bárth János a legismertebb kortárs magyar néprajzkutatók közé tartozik. Három könyvét mutatták be Marosvásárhelyen. Elsőként a Varság, a székely tanyaközség /2001/ című kötetet méltatta Asztalos Enikő néprajzkutató. A munka Varság monográfiájának is mondható. A második könyv címe Gyimes-felsőloki emléklap, valójában a gyimesfelsőloki hitélet és egyházi élet monográfiája. A harmadik, legutóbbi kötet címe Úz-völgyi magyarok. A szerző saját munkaterületét történeti néprajznak nevezi. /N. B.: Erdélyi hegynézés. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 14./ Dr. Bárth János néprajzkutató a kecskeméti múzeum igazgatója elmondta, hogy 1990-től Zepeczáner Jenő, a székelyudvarhelyi múzeum igazgatójának a meghívására rendszeresítette erdélyi útjait. A varsági kutatás eredményeként látott napvilágot a Havasalja havasa című tanulmánykötet (1998). A vigasztaló Napbaöltözött Asszony (2000), Gyimesfelsőloki emléklapok (2003) című tanulmánykötetei népszerűek lettek. Legújabb könyve a z Úz-völgyi magyarok című vaskos tanulmánykötet. Tanulmányozta a település szerkezetrendszerét, interjúkat készített a település 76 lakójával. /Kristó Tibor: Úz-völgyi magyarok. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./

Marosvásárhelyen a Népi Egyetem magyar néprajzi tanfolyama az egyetlen hivatalosan engedélyezett ilyen jellegű kurzus Erdélyben, 1993 őszétől Asztalos Enikő tanárnő vezetésével működik. Sokan a tanultak hatására fogtak hozzá szülőfalujuk vagy választott szülőföldjük népi értékeinek összegyűjtéséhez, a diákok, egyetemi hallgatók általános műveltségük kiegészítésére folytattak néprajzi tanulmányokat. A hallgatók évi nyolcvan órában a magyar néprajz alapfogalmaival ismerkedhetnek meg, a harmadik évfolyamon általában azok maradnak, aki kutatással szeretnének foglalkozni. A Népi Egyetemnek szerződése van a Pedagógusok Házával, ami azt jelenti, hogy a tanárok, tanítók számára érdempontok járnak a tanfolyam elvégzéséért. A hallgatók gyűjtésének eredményét a Marosvásárhelyi Napok keretében megnyíló kiállításon mutatják be évről évre. /(bodolai): Bevezetés a néprajztudományba. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./

Marosvásárhelyről évekkel korábban rossz magyarsággal, a város múltjának csupán egyoldalú történetét bemutató szóróanyaggal szemben, most rendelkezésre áll Marosvásárhely útikalauzának új kiadása, szövegében igényes. A gazdag képanyag alapján készült összehajtható leporellókat Plájás István szerkesztette. Borítóján Bethlen Gábor kiváltságlevele, Székely-Marosvásárhely hajdani térképe. A színvonalas várostörténet, a Kultúrpalota történte Bónis Johanna történész munkája, a Tükörterem üvegablakairól Asztalos Enikő tanárnő írt ismertetőt. /(b. gy.): Igényes leporellók megyeszékhelyünkről. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./

Asztalos Enikő tanárnő egyszemélyes intézmény, Marosvásárhelyen a Népi Egyetem egyik néprajzi szaktanfolyamának vezetője 1993 óta. Ez az egyetlen akkreditált magyar néprajzi és népművészeti tanfolyam az országban. Most tért vissza a gyűjtési vakációról a III. évfolyam. Az órákon ki-ki bemutatja egyéni gyűjtését. A tanfolyamon résztvevők gyűjtése egy budapesti kiadású népmonda-gyűjteményben megjelent. Minden második évben rendezik Magyarországon az Önkéntes Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőtalálkozót, oda a Kárpát- és Duna-medence országaiban munkálkodó magyar pályázók képviselőit hívják meg. Ezen a nyáron Csepregen és Bükkben tartották a találkozót, a Magyar Néprajzi Társaság és a Honismereti Szövetség rendezésében. Erdélyből Bernád Ilona saját gyűjtését ismertette, két könyvét a népi gyógyászatról. Asztalos Enikő a tanfolyamukon jelentkezett naiv művészekről és a népi iparművészekről tartott előadást. A Népi Egyetemen a magyar nép őstörténetét, társadalmi, anyagi (tárgyi) kultúráját és a magyar folklórt ismerhetik meg. Asztalos Enikő hangsúlyozta, hogy Erdély még mindig kincsesbányája a néprajzkutatásnak, a kutatást pedig a néprajzi alapismeretek elsajátítása előzi meg, ez az ő tevékenysége. /B.D.: Erdély még mindig kincsesbánya. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./

Marosvásárhelyen a vártemplomi esperesi hivatal tanácstermének falain január 15-től a csittszentiváni faragókör tagjainak munkái díszelegnek. Szőttesek és fafaragványok, ősmagyar motívumok, életfák, holdak és csodaszarvasok. A hangulatos tárlatnyitón Székely Erzsébet mutatta be a csittszentiváni gyerekfaragók munkáit. A faragókört Székely Lajos élesztette fel négy évvel ezelőtt. Azóta megjárták a nyári faragótáborokat. Asztalos Enikő néprajzos szemmel értékelte és munkáról munkára járva elemezte a tárlatot, emlékezve Bandi Dezsőre, a néhai köralapítóra. /Nagy Botond: Fába vésett múlt, biztos jövendő. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 16./

Asztalos Enikő tanárnőt 1993-ban kérték fel, hogy a Marosvásárhelyi Népi Egyetemen magyar néprajzi tanfolyamot szervezzen. Ez az egyetlen, azóta is folyamatosan működő, magyar nyelvű tanfolyam az intézményben, az egyetlen tanfolyam Romániában, amely hivatalos oklevelet is nyújt. A Magyar Néprajzi Múzeum pályázatain rendszeresen és sikerrel vettek részt a hallgatók 2005-ig. Népmonda-gyűjtésük megjelent az 1998-ban kiadott „Beszéli a világ, hogy mi magyarok…” Magyar történeti mondák című gyűjteményben. Idén a magyar néprajzi tanfolyam 1997-től végzett hallgatóinak gyűjtő csoportjával ismét küldtek pályamunkákat. Az egyik téma a népi vallásosság és a szakrális emlékek az ezredvégi Erdélyben. Olyan dolgozatok születtek, mint A marosvásárhelyi cseralji református egyházközség rövid története (szerzője Kolumbán Erika), Konfirmáció, a túlélő beavatási szertartás Erdélyben, a modern korban (Törzsök Gyopár), A marosvásárhelyi VII., Szabadság úti református egyházközség megalakulásának története és működése 2004-ig (Törzsök Gyopár), Az úrvacsora néprajza Magyarsároson az unitárius egyházközségben (Tóth Gyula), A templomi ülésrend a marossárpataki református templomban (Bakó Béla Pál). Másik témakör a településkép változásai a 19.-20. században, ide sorolható: Jedd község történeti változásai 2006-ig (Maki Böjte Éva) stb. A falusi és városi közösségek mindennapjai témához tartozik Soós Eszter dolgozata a cserkészéletről, Czirjék Lajos munkája a Maros megyei képzőművészek egyesületének történetéről. Székely Lajos a csittszentiváni faragókörről írt. Van más téma is, Maki Böjte Éva: Hadifogság, munkatábor, internálás Jedd községben az I. és a II. világháborúban és Tóth Katalin: A népi ruházat alakulása, változatai Magyarsároson. /Bölöni Domokos: Néprajzi rajzás Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 22./

Asztalos Enikő tanárnő „nagydiákjai”, a Marosvásárhelyi Népi Egyetem keretében működő néprajzi tanfolyam 1977-től végzett hallgatói találkoztak június 24-én, főleg azok, akik részt vettek az országos magyar néprajzi pályázaton. A dolgozatokat az ELTE BTK Folklór Tanszéke, az MTA Kutatóintézete, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Néprajzi Múzeum munkatársai bírálták el. A dolgozatok szerzői a találkozón kis kollokvium keretében beszámoltak egymásnak munkásságukról. Asztalos Enikő tanárnő ismertette a pályázat eredményét. A gyűjtőpályázatra 207 dolgozat érkezett Budapestre, az anyaország határain túlról 39 pályamunkát küldtek be. Pótolhatatlan az iskolai szintű néprajzi oktatás. /Bölöni Domokos: Kis néprajzi kollokvium. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

Régen megfogalmazódott a múzeumalapítás gondolata Magyarsároson, de nem akadt, aki időbeni és anyagi áldozatot hozzon a múzeumért. Tóth Katalin tanítónő elhatározta férjével, Tóth Gyula tanítóval, hogy megpróbálkoznak vele. Ezzel fejezik ki hálájukat mindazért, amit a falu neves szülöttétől, Bandi Dezső képzőművész szakirányítótól kaptak. Úgy gondolták, hogy a falumúzeumot leghitelesebben Bandi Dezső neve fémjelzi. A fiatalok segítettek, kijavították és kimeszelték az egykori kántorlak, a múzeumépület szobáit és tornácát. A gyűjtőmunkának szép eredmény lett. Nagy ünnep volt a falumúzeum felavatása. Először Bandi Dezső szülőházához vonultak, ahol Asztalos Enikő tanárnő Bandi Dezső munkásságát méltató beszéde hangzott el, leleplezték az emléktáblát. Ezután az ünneplő közösség a múzeumkertbe vonult, a magyarsárosi Bandi Dezső falumúzeum felavatására. /Tóth Katalin tanító, Magyarsáros: Falumúzeum Magyarsároson. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./

A Marosvásárhelyi Népi Egyetemen végzett hallgatók néprajzi gyűjtőcsoportja kimagasló sikereket ért el a budapesti 50. Országos Néprajzi Gyűjtőpályázaton. Tóth Katalin és Tóth Gyula magyarsárosi tanítók II. díjat, Bíró Beáta demeterfalvi óvónő IV. díjat nyert pályamunkájáért. A többi pályázat készítői, Czirjék Lajos, Bakó Béla Pál, Koncsag Erzsébet, Barabás Katalin és Bognár Buja Melinda dicsérő oklevelet kaptak. A pályamunkákat Asztalos Enikő tanárnő irányította. /Néprajzgyűjtők sikerei. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./

Asztalos Enikő magyar szakos tanár és néprajzkutató augusztusban ünnepelte 70. születésnapját. A marosvásárhelyi Népi Egyetem ma is tevékeny előadója 1993 óta vezeti a magyar néprajz és népművészet tanfolyamot. A 16 év alatt népi iparművészek, pedagógusok, lelkészek, diákok, egyetemi hallgatók számára tárta fel népi kultúránk üzenetét, jelrendszerét, hagyományait, díszítőelemeit, a népszokásokat, táncokat, viseletet stb. Tanítványait bevezette a szakszerű gyűjtőmunkába, amelynek eredményét díjak, elismerések egész sora jelzi. Magyarfodorházán a papilakban született, édesapja református lelkész, édesanyja kántortanító volt. Kényszerűségből tanárrá átképzett szülei Kalotaszegen, Mákófalván állapodtak meg. Asztalos Enikő Kolozsváron végezte a magyar nyelv és irodalom szakot. A Babes és a Bolyai egyetemek egyesítése után Szabédi László az ő évfolyamukon tartotta az utolsó elméleti óráját, mielőtt öngyilkos lett volna. Férjhez ment Kicsi Antalhoz, aki Marosvásárhelyen a Pedagógiai Főiskolán lett tanár. Hat év után elváltak. Asztalos 28 évig volt tanár a városban. 1979-től tanítványaival néprajzi szakkört, majd néprajzi múzeumot hoztak létre. 1993-ban meghívást kapott a Népi Egyetemtől, hogy indítsa be a magyar néprajzi tanfolyamot, amelyen azóta évente két évfolyam végez. Az oktatás mellett részt vett a Budapesten meghirdetett önkéntes néprajzgyűjtőknek szóló pályázatokon, ezenkívül konferenciákon, kongresszusokon volt jelen. Hallgatói számára újdonság az őshazáról szóló elmélet ismertetése, a szakrális, vallásos néprajz. A hagyományok tiszteletében az értelmiségnek kell példát mutatnia, vallja Asztalos Enikő. 1990 óta tíz könyvet adott ki, kettő még kézirat formájában maradt. /Bodolai Gyöngyi: Orsót virágzó kancsók. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./

Hagyományőrző kézimunkák a mai lakásokban
A népi kultúra legfontosabb tulajdonsága a közösségi szellem volt. A faluközösség, a tájegység éltette, fejlesztette s ellenőrizte a kézimunkákban jelen levő hagyományokat is. A mai magyar falu azonban már szinte teljesen levetkőzte a régi hagyományokat. A népművészet kihalásáról azonban szó sincs. Falusi és városi értelmiségiek igyekeznek tovább éltetni, sőt felkelteni az érdeklődést a magyar folklór, a szokások és művészet iránt, de már nem a régi falu hiedelemvilágára, jelképeire építve, hanem tudatos alkotók irányításával, a jelképek továbbfejlesztésével. Ma már a dísz kerül előtérbe, a jelképek szerepe elhomályosult. A kézimunkázás hagyományait ma a naiv művészet és a népi iparművészet folytatja, s a készített tárgyak éppúgy használhatók a modern lakások díszítésére, mint az idősektől megőrzött régi eredeti termékek. Ahogyan Haáz Rezső (1896-1958) Székelyudvarhelyen, a csíkszeredai Vámszer Géza (1896-1976), a moldvai csángóknál Domokos Pál Péter (1901-1993), úgy Maros megyében Bandi Dezső iparművész- néprajzkutató érdeme a népi kultúra cselekvő megőrzése és továbbvitele. 1919-ben született a Kis-Küküllő mentén fekvő Magyarsároson, gimnáziumi és főiskolai évei után 1945-től rajz- és kézimunkatanár lett a Református Kollégiumban (a mai marosvásárhelyi Bolyai líceumban), ahol később évekig faragókört vezetett. A Népi Alkotások Háza népművészeti szakirányítójaként 1957-től komolyan nekifog a megye néprajzi kincsei összegyűjtésének leányaival, Katalinnal és Máriával, a gyűjtéseit rendszeresen közli a Vörös Zászló (1990-től Népújság) napilap hasábjain, a sorozat 1983-as letiltásáig. Tanfolyamokat szervezett naiv festők és szobrászok számára. Szövő-hímző köröket alakít, maga is beül a szövőszékbe, s támogatja a naiv művészek munkáit. Székelyszentkirályon csipkeverő tanfolyamon magyar motívumok használatát kezdeményezi, de a gyékényszövés- és fonásba is beavatkozik, megtanítja a figurális ábrázolást. Irányítja a szalmafonást, a faliszőnyegek falusi életjeleneteinek kézi kivarrását, a kukoricaháncsból készíthető díszítő- és használati eszközök létrehozását. A népi iparművészet irányítója is volt, az árcsói fazekasvásáron zsűrielnökként a régi minták felújítását, a giccsek elleni harcot vállalta fel. Ő maga 1979-ben faragászati kört szervezett a Marosvásárhelyi 1-es Számú Általános Iskolában, s a halála előtti években a csittszentiváni faragókört vezette. 2005-ben hunyt el. Az általa készített, az irányítása nyomán létrehozott művészi alkotások templomokat díszítenek, de a nagyobb országos s a külföldi kiállításokon ma is dicsőséget szereznek tanítványai munkái az erdélyi magyar népművészetnek. Bátran díszítsük hát lakásainkat a szőttes falvédőkkel, varrottas életjelenetekkel, szalmacsipke- terítőkkel, falvédőkkel, karácsonyfadíszekkel, mezőfelei szép gyékénytárgyakkal, kendi kukoricaháncsból font készletekkel, vagy kék-fehér, esetleg barna-zöld- drapp mintájú, vagy fekete agyagkorsókkal, bokályokkal, szép faragványokkal, üveg- és porcelánfestészettel készült tárgyakkal, népi kézimunkákkal, melyeket népi hímzőnők varrnak ma is eladásra, s beszerezhetők a népművészeti boltokban, néhol falun, az utca két oldalán a házak elé kirakva és az időszakos kiállításokon. Vigyázzunk, kerüljük a művészetünket elsilányító giccseket! Pártoljuk azt, ami eredeti, s igazán a miénk!
Asztalos Enikő. Népújság (Marosvásárhely)

Konferencia a magyar népviseletről
Ez a témája az I. erdélyi viseletkonferenciának, amelyet ma tartanak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum dísztermében. A rendezvény célja: szakmai fórumot biztosítani, tanácsokat adni, javaslatokat tenni a viseletkészítőknek. A résztvevők du. 3 – 4.30 óra között a következő kategóriákban mérik össze tudásukat: Népviselet, nemesi öltözékek Erdélyben; Mai ünnepi és hétköznapi, népi motívumokat tartalmazó viseletek, polgári öltözékek; Viseletkiegészítők (csizma, cipő, gyöngy, párta). Az első helyezettek a 2013-as egri konferencián képviselik Erdélyt. A vetélkedőt megelőzően délelőtt 10 órától előadást tart Beszprémy Katalin (Budapest) , Szatmári Ibolya (Debrecen), Bandi Kati iparművész, Asztalos Enikő néprajzkutató, Farkas Irén néprajzkutató, Fehér Jánosné Irén (Eger). Az előadók a nyárádmenti és a csíki népviseletről, a népi ihletésű öltözékekről osztják meg tapasztalataikat a hallgatósággal. Népújság (Marosvásárhely)

A magyar népi kultúra estéje
Sohasem volt ennyire színesen, gazdagon szép a Maros Művészegyüttes előcsarnoka, mint január 22-én, szerdán, a magyar kultúra napján. Az együttes vezetősége és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében a tulajdonukban levő legszebb népi ruhákat állították ki, amelyek megyénk és Erdély népi kultúrájának változatosságát, felbecsülhetetlen értékét tárták az érdeklődők elé. Akik az esős esti óra ellenére szép számban vettek részt a szakszerű magyarázatokkal bemutatott kiállításon, majd azt követően az együttes műsoraiból készült válogatáson, amely változatos programkínálatukról tanúskodik.
– A néptánc, a népzene mellett a népviselet megőrzését is feladatunknak tekintjük – hangzott el Barabási Attila Csaba, az együttes vezetőjének köszöntőjében, aki hozzátette, hogy nagy örömmel válaszoltak az EMKE, s személyesen Kilyén Ilka ötletére, azzal a gondolattal, hogy a tulajdonukban levő kincs felmutatásával sikerül régi szép emlékeket felidézni, s nosztalgiát ébreszteni azokban, akik gyermekként, a konfirmáció alkalmával, bálokban ezeket a ruhákat viselték.
AZ EMKE-t képviselő Kilyén Ilka elmondta, hogy sohasem volt ilyen jó dolga, mivel elképzelését az igazgató irányításával az együttes dolgozói (Incze Tünde és munkatársai) öt nap alatt valósították meg: a ruhákat kiválogatták, mosták, keményítették, vasalták, s nagy műgonddal falra tették vagy a próbababákra adták.
Örvendünk, hogy az elképzeléshez az ihletet a lapunk Harmónia összeállításában megjelenő sorozat adta. Ahogy annak is, hogy arra gondolva, hogy a gazdag anyagot ne csak papíron, hanem a valóságban is láthassa a közönség, jövőre szeretné, ha a magyar kultúra napján a megyénk különböző falvaiból érkező idős asszonyok, férfiak és fiatalok mutatnák be viseletüket a Kultúrpalota színpadán a hozzáillő műsorral fűszerezve. Ma, amikor virágkorát éli a népdal és a néptánc, itt az ideje, hogy a néhol elfelejtett, lenézett népviselet is az őt megillető helyre kerüljön, ahogy Ausztria és Németország sok tartományában büszkén hordják ünnepekkor vagy akár a vasárnap esti sétán is – hangsúlyozta a színművésznő.
Virágoskertbe csöppentünk – utalt a kiállításra és a szép nyárádselyei viseletben pompázó táncosokra Asztalos Enikő néprajzkutató, aki a népviselet eredetéről, kialakulásáról beszélt, a ruhákról, amelyek valamikor pontosan elárulták, hogy viselője hova való. Azt is megemlítette, hogy ma, amikor sok faluban szándékosan lemondtak, s feledésre ítélték a népviseletet, milyen nehéz 75-90 éves idős emberek emlékezetéből kicsalogatni az eredeti viselet jellegzetességeit.
A továbbiakban a kiállított ruhákról mondott el érdekes tudnivalókat: a Nádas menti cifra kalotaszegi ruha szimbólumrendszeréről, amelynek óvó, védő szerepe volt, a színes mezőpaniti viselet alakulásáról, a nyárádselyei népi ruha gazdag díszítéséről, s a férfiak szép lájbijáról, a Felső-Maros menti Magyaró kék-piros mintás keresztszemes kötényéről, a gazdagon díszített férfiingről, a fekete-piros mintás sóvidéki kötényről, az ízlésesen díszített, kartonból varrt mezőségi női ruháról, a különleges széki viseletről, a mesés kibédi lájbiról, a mellkendő és a mellény szerepéről, a gyimesi csángó öltözet lepelszoknyájáról, és még sok érdekes részletről.
A népviseleti bemutatót követő előadás is olyan színes volt, mint az előcsarnokbeli kiállítás. A téli népszokások elevenedtek meg az együttes színpadán, regölés, karácsonyi ének, István-napi köszöntő, cigánytánc valamint a farsang és annak temetése – énekek és táncok nagy szakértelemmel, pontosan kidolgozott mozdulatokkal, komolyan előadva vagy megnevettetve a hallgatóságot, akik a jó hangulatot vitték haza a rendezvényről.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

EMKE, a magyar nemzeti öntudat ápolója
„Ki a köznek él: annak élni érdemes!” (Szász Károly)
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1885-ben alakult Kolozsváron, azzal a céllal, hogy ápolja a magyar nyelvet, érősítse a magyar nemzeti öntudatot, kulturális intézményeket hozzon létre és segítse a gazdasági felemelkedést az erdélyi magyar közösség körében. Magyarország szétdarabolása után, az 1920–1940 közötti időszakban, az Erdélyt megszálló hatalom gáncsoskodása miatt az egyesület működése ellehetetlenedett, de az intézmény nem szűnt meg. 1941–1944 között, Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása révén az igában tartott magyar kultúra újra fejlődésnek indult, így az EMKE is szabadon fejthette ki a tevékenységét. A második világháború befejeztével a kommunista berendezkedés és hatalomátvétel után az egyesület nem folytathatta tovább munkáját, 1948–1990 között nem működött. Az újraindulásra 1991-ben adódott lehetőség, április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE, beindultak a megyei szervezetek.
Az egyesület Maros megyei szervezetének elnöke 2001-ig Szabó György Pál volt, 2001-től 2014 áprilisáig dr. Ábrám Zoltán töltötte be ezt a tisztséget, napjainkban Kilyén Ilka színművésznő megyénk EMKE elnöke. Dr. Ábrám Zoltán volt elnök, jelenlegi alelnök a helyi szervezet gazdag tevékenységéről számolt be lapunknak.
„Az EMKE tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült”
„Ha egy múltba tekintő rövid összegzést végezve néhány eredményt számba veszek, akkor a következőkről kell beszámolnom:
Március 15-én évről évre három helyszínen ünnepel Marosvásárhely magyarsága, kettőt közülük az EMKE hozott létre: Petőfi-plakett a Teleki-házon, Petőfi-szobor a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál.
Maros megyében 1991 óta immár több mint száz Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene- és népviselet-találkozóra került sor, az EMKE szervezésében.
A Don-kanyari emlékmű felállításával nemcsak egy nálunk is elhallgatott tragédiára emlékezünk évről évre, hanem az 577 Maros megyei áldozaton túl minden erdélyi áldozat számára emlékművet emeltünk.
A Marosvásárhelyi Napok kulturális eseményeinek a bővítésén, minőségi és nagy tömegeket megmozgató események szervezésén túl – nótaest, testvérvárosi kapcsolatok stb. – tisztelettel emlékezünk több évtizedes kulturális tevékenységet folytató, közművelődés-szervező személyiségekre. Javaslatunkra öt személy vált Marosvásárhely díszpolgárává.
Maros megyében elsőkként szerveztünk ünnepi műsort a Magyar Kultúra Napja tiszteletére.
A számadatok, az aktivitás, a pénzügyi mutatók azt bizonyítják, hogy nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk: az EMKE Maros megyei szervezetére, annak tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” – mondta el dr. Ábrám Zoltán.
A magyar közösség szolgálatáért
Továbbá megtudtuk, hogy az EMKE 2008-tól ünnepli minden év április 12 körül születésnapját – 1885. április 12-én alakult meg az EMKE – valamint az Erdélyi Közművelődés Napját, melynek keretén belül Maros megyei személyiségeket tüntet ki. 2008-tól a következő személyeknek nyújtottak át oklevelet:
2008
Mester Zoltánnak, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet elnökének közösségmegtartó, népművelő tevékenységéért.
Jenei Sándornak, Szabéd unitárius lelkészének és az egész faluközösségnek a Szabédi László emlékének a megőrzéséért kifejtett tevékenységért.
Barabási Attila tanárnak, a kibédi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Lukácsy Szilamér lelkésznek, az erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozók lelkes szervezőjének.
2009
Nagy Lászlónak, Marosvásárhely unitárius lelkész-esperesének az EMKE működésének támogatásáért.
Sinkó András tanárnak, a Cinige és a Picinige ifjúsági-gyermek népi zenekarok megalapításáért és fenntartásáért.
Papp György kultúrigazgatónak, a holtmarosi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Hajdó Károly karnagynak, a marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi zenei kultúra és kórusmozgalom fellendítésére irányuló tevékenységéért.
2010
Tófalvi Zoltán újságírónak, az EMKE működése elősegítéséért.
Szekeres Erzsébetnek, az EMKE társult szervezeteként működő Lórántffy Zsuzsanna Egyesületben kifejtett áldozatos tevékenységéért.
Szász Teréz tanítónőnek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Bartha József holtmarosi református lelkésznek, Wass Albert irodalmi és szellemi hagyatékának ápolására irányuló tevékenységéért.
Keresztes Géza műépítésznek, a Kelemen Lajos Társaság működése gazdagításáért.
2011
Kovács András karnagynak, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyeskar, valamint a Psalmus kórus irányítójának.
Ötvös József lelkész-esperesnek, a marosvásárhelyi Vártemplomi gyülekezet keretében zajló közművelődési események méltatásaként.
Suba Gyöngyi kultúrház-igazgatónak, a néptánc értékeinek a megőrzése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért.
2012
Bíró István lelkésznek, a segesvári közművelődési életben való részvételéért.
Tóth Sándor tanárnak, közművelődés-szervezőnek, a marosludasi Hajdina néptánccsoport vezetőjének.
Demeter József vállalkozónak, a marosvásárhelyi Jazz & Blues Klub működtetőjének.
2013
Gagyi Zoltán közösségszervezőnek, a dicsőszentmártoni és környékbeli közművelődési életben való részvételéért.
Both Gyula fotóművésznek, a Marosvásárhelyi Fotóklub elnökének, az egyesület tagjai által elért sikerek méltatásaképpen.
2014
Mezei Ildikónak, a Mustármag közösségben vállalt szolgálataiért.
Demeter József lelkésznek, a szászrégeni Diakónia-Ifjúság-Oktatás Háza (DIO-Ház) megálmodójának és megalkotójának.
Farkas Miklós tanárnak, a Gaudeamus Alapítvány létrehozójának.
Ugyanakkor az EMKE neves személyiségek születésnapját is megszervezi, melynek keretén belül méltatások hangzanak el. Ilyen esemény volt például az idén Asztalos Enikő néprajzkutató, Boros Zoltán televíziós szerkesztő, és Tófalvi Zoltán újságíró-történész születésnapjának ünneplése a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében.
A jövőbeni kihívásokkal kapcsolatban Ábrám Zoltán alelnök a következőket mondta: „A civil szférában a közművelődési szervezet megmaradása és fennmaradása minél jobban kibontakozó intézményes kereteket, közművelődési szakembereket, a mai elvárásokhoz igazodó pályázatokat kíván meg. Ezért fontos feladatunknak tekintjük az intézményesülés folytatását, ami az igazi fellendülést jelenthetné, és biztosíthatná a meglevő, sikeresnek bizonyuló programok folytatását, a hagyományos rendezvények megtartását, sőt újabb tevékenységek beindítását is.”
kozpont.ro,

EMKE- köszönetünnep
Asztalos Enikő néprajzkutatót, illetve Boros Zoltán televíziós szerkesztőt és Tófalvi Zoltán újságírót köszöntötte szombat délelőtt a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület. A városnapi rendezvénysorozat részeként szervezett ünnep házigazdája az EMKE elnöke, Kilyén Ilka volt.
– A minőségi munkát teremtő emberek köszönetünnepe ez az alkalom – hangsúlyozta a színművésznő, majd Csegzi Sándor üdvözlő szavai után el is kezdődött a laudációk sora.
A lehetetlen ostroma
Az idén 70 éves Asztalos Enikő munkásságát Bodolai Gyöngyi újságíró méltatta.
…"Nem hangsúlyozom, hogy Asztalos Enikő magyar szakos tanár és néprajzkutató hány évet tölt 2014-ben, mert néha úgy érzem, hogy nincsen kora. Amikor tanít, bizonyosan így van, és akkor is, amikor hozzáértéssel és konok kitartással idős emberek emlékezetéből csalja elő azt, ami az esetek többségében elveszettnek látszik. (…) Pályája során győztesen került ki olyan helyzetekből is, ahol mások lemondással vetették alá magukat a felsőbb utasításnak. A múlt rendszer legnehezebb éveiben is megtalálta a módját annak, hogy tanítványait nemcsak az anyanyelv és irodalom, hanem a tárgyi és szellemi népművészet ismeretére és szeretetére oktassa. Vidéki szülőktől, nagyszülőktől származó tanítványainak néprajzi szakkört szervezett, és néprajzi múzeumot rendezett be. (…) Munkásságának eredményét 11 kötet jelzi… (…) Könyvei mellett 1993–2002 között néprajz témájú önálló rovatot vezetett a Marosvásárhelyi Rádióban" – emelte ki egyebek mellett a gazdag életpályát körvonalazó újságíró, aki 2009-től a Harmónia rovata legkitartóbb, lehetetlent ostromló munkatársának tekinti Asztalos Enikőt.
– Váratlanul ért ez a jelölés, sőt, először megijedtem tőle – árulta el az ünnepelt, aki szebbnél szebb kézimunkáiból hozott el jó párat, de a válaszúti iskolából maradt palatábláját és a negyedik osztály végén varrt kötényét is megmutatta az egybegyűlteknek.
A valóság parancsa
Az idén 75 éves televíziós szerkesztő, filmrendező, zeneszerző pályájára Ábrám Noémi tekintett vissza. A papi családból származó, Gyantán született Boros Zoltán számára meghatározó volt az 1944-es év, amikor a román hadsereg átvonult a falun, és felégette a papi lakot – emelte ki a méltató, majd a tanulmányok ismertetése után a kommunista diktatúra idején és azt követően az országos televízió magyar adásainak szerkesztésében betöltött munkáról, illetve a karmesteri és zeneszerzői feladatokról szólt. Boros Zoltán a forradalomi eufóriában elsőként szólalt meg magyarul a szabad Román Televízióban, majd 1990 januárjában pár kollégájával újraindította az 1985-ben beszüntetett magyar adást. "Szókimondásáért gyakran érték támadások a hatalom részéről. Követendő értékrendnek, életmodellnek a keresztény erkölcsi normákat tartotta. Célközönségnek nemcsak a magyarokat tekintette, hanem általában a magyarul beszélőket és a románul értőket" – mondta a laudáló, majd Boros Zoltán számos dokumentumfilmjének és tévéműsorának felsorolásával teremtett sokak számára nosztalgikus hangulatot. Természetesen az életpályát végigkísérő díjak – A legjobb szerzemény, Aranypillangó, A Magyar Televízió Nívódíja, EMKE-díj, Varadinum, A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje stb. – sem maradtak említés nélkül.
Boros Zoltán így foglalta össze a média mai képviselőinek szóló üzenetét:
– A valóságot próbálják megérteni és elmondani, függetlenül attól, hogy az tetszik-e másoknak. Ne anyagi érdek vezesse a kezünket, amikor a billentyűzetet ütögetjük.
"Most mi rehabilitálunk…"
A szintén 75. esztendejében járó Tófalvi Zoltánról dr. Ábrám Zoltán szólt a hallgatósághoz.
A laudáló azt a négy évvel ezelőtti rendezvényt idézte fel, amelyen Tófalvi Zoltán EMKE- díjat kapott, majd lépésről lépésre tárta fel a korondi származású újságíró, riporter munkásságát, amely szorosan összefonódik szülőföldjével – melyről több mint félezer tudományos dolgozatot írt –, illetve az erdélyi forradalmak áldozatainak sorsával, amelynek megszállott kutatója.
– Miközben erdélyi koncepciós perek iratait tanulmányozta, ő maga is áldozattá vált. Éreztették vele, hogy nem szívesen látott vendég, így áttelepedett Magyarországra. Zoltán, sokak rehabilitációján fáradoztál, vedd úgy, hogy most mi rehabilitálunk téged – zárta köszöntőjét Ábrám Zoltán.
– Ritkán találkozni ilyen értő, hálás közönséggel – jegyezte meg Tófalvi, majd az áttelepedésről elhangzottak kapcsán pontosított, hangsúlyozva, hogy most is folyamatosan jelen van az itteni térben, őt nem lehetett úgy megsérteni, hogy elmenjen.
– Nagyon foglalkoztat az, hogy hol rontottuk el mi, erdélyi magyarok – tette hozzá, aztán terveiről, jövendő munkáiról beszélt, és arról, hogy vannak feladatok, amelyekről időnként le kell mondani.
Az együttlétet Ritziu Ilka Krisztina, Trózner Szabolcs, illetve Samu Etel Imola, a tavalyi Széllyes Sándor- népdalvetélkedő egyik győztese tette igazi köszönetünneppé.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

"Asszonyok szőtték az idő köntösét"
Sipos Márta kiállítása Énlakán
Júliusban az énlaki unitárius egyházközség közösségi házában ötödik alkalommal állította ki erdélyi varrottasait Sipos Dénesné Szász Márta. A termet megtöltő helybeliek mellett a messziről érkezett vendégek között volt Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczegh Anita asszony. A vendégeket Nagy-Mátéfi Tímea helybéli unitárius lelkész köszöntötte, népdalokat Koronka Lilla énekelt. Akik először látták a kiállítást, valószínűleg sokan érezték azt, amit magam is, amikor a székelykeresztúri múzeumban először találkoztam a Kőhalmon élő agronómus munkáival. Különös megtiszteltetésnek tűnt, hogy beléphettem a tágas "parádés házba", a tisztaszobába, amit csak fontos vendégeknek nyitnak ki.
Az énlaki kiállításon újra együtt volt az anyag, a Sipos Mártától megszokott gondos elrendezésben, s aki jószándékkal érkezett, varázslatos, szent térben találta magát. A kiállított drapériákról, asztalterítőkről, rúdravalókról, párnahuzatokról ezernyi jelével, szimbólumával a régmúlt szólt hozzánk. Egy ősi hitvilágról, ősi tudásról, a természethez való szoros kötődésünkről, a megfejthetetlen titkokról és a nagy feladatról, hogy az évezredek során csiszolt, alakított tudást, ami sajátosan, összetéveszthetetlenül minket, magyarokat jellemez, menteni, őrizni kell, hogy tovább adhassuk. Elődeink világképe, életszemlélete, tehetsége, alkotókedve, öröme és szomorúsága üzen a jeleken át, s a kézimunkák jelrendszerét fejtegetve a közösséghez való tartozás élményét élhetjük át.
Az erdélyi ember lakását a legkeményebb diktatúra éveiben is a kalotaszegi, marosszéki, torockói, udvarhelyszéki kézimunkák díszítették, amelyek az önazonosságunk megőrzésére való törekvés mellett a csendes "piros-kék-fekete-fehér ellenállás" jelképei voltak.
"A múltat nem lehet tőlünk elvenni, de csak akkor a miénk, ha ismerjük". Nemeskürthy István gondolatai ma különösen időszerűek, hiszen egy olyan korban élünk, amikor nemzedékek nőnek fel úgy, hogy már nem érzik a hagyomány erejét, s lakásukban nincs helye a kézimunkáknak. Régies, porfogó, nem illik a modern lakások áramvonalas, leegyszerűsített eleganciájába. Ráadásul gond van vele, időnként mosni, vasalni kell – sorolják a kellemetlenségeket, s közben nem tudják, hogy mit is veszítenek. Ezért örvendek minden egyes alkalommal annak, amikor Sipos Márta alkotásait látom, beszélhetek róluk. És az alkotóról is, aki egy hagyományőrző székely faluból elindulva férjével együtt román-szász vidéken, agrármérnökként kereste évekig a kenyerét. Ennyi idő elég lett volna a környezethez való igazodáshoz, a beolvadáshoz is. De Sipos Mártát és férjét nem ilyen fából faragták. Tartását, elkötelezettségét a szülőhely, gyermekkorának benyomásai alakították. 1951-ben született az Énlakához közeli Firtosmartonosban, s ötéves korában édesanyja példáját követve kezdett el kézimunkázni.
Bár tanítónőnek készült, énekhallásának hiányossága miatt a román tannyelvű marosvásárhelyi mezőgazdasági iskolába és onnan a kolozsvári Agrártudományi Egyetemre sodorta a sors. Ott ismerkedett meg agrármérnök-hallgató férjével, Sipos Dénessel, s együtt helyezték őket a szász- homoródi és kacai téeszhez, ahonnan 1990-ben költöztek Kőhalomra. Immár agrármérnökként, a gyermekkori tudásra építve varrt, horgolt, hímezett, kötött, bogozott – minden műfajban kipróbálva tagadhatatlan tehetségét, pontos varrástechnikáját. És minden, amihez nekifogott, kifogástalanul pontos, tetszetős lett.
A kézimunkázás, amely egész eddigi életén végigkísérte, bevallása szerint olyan volt számára, mint másoknak a cigaretta, ha lazítani akart, ha megnyugvásra vágyott, elővette és varrt.
Fejlődésében sokat jelentettek az unitárius nőszövetség tanfolyamai, amelyek célja a hagyományőrzés mellett a népi varrottasok, az eredeti motívumok népszerűsítése, a hagyományos módon történő mintanyomtatás, a különböző vidékek öltéstechnikájának megismertetése, a munkadarabok eredeti befejezési módjának a bemutatása volt.
A kézimunkázás hobbiból szenvedéllyé vált, s az elmúlt évtizedekben kivételes energiával, akaraterővel, csak tiszta forrrásból alkotta meg azt a varázslatos világot, ami ebben a teremben különleges energiákkal vesz körül. Kézimunkáin ott van legszebb ősi motívumunk, a boldog szerelmet jelképező rózsa, a női érzékiséget, teremtőerőt megtestesítő tulipán, a férfiszimbólumnak tekintett fordított szív, az életörömöt sugárzó szegfű, a sorsjelképként számon tartott margaréta, a termékenységet hirdető gránátalma, az ártatlanságot jelentő bazsarózsa, az életerő forrásaként ábrázolt korsó, a lelket szimbolizáló galamb, az egymással szembeforduló madarak, a boldog szerelmet jelképezve, és az egymásnak háttal állók, a szakítás, a szomorúság jeleként. Láthatjuk a kalandra kész férfierőt jelképező szarvasokat, s a kozmikus erőket, az életet adó Nap jelét, valamint az éjszaka lámpását, a nőiességet jelképező Holdat, az egészségvédő szereppel felruházott házőrző kígyót és a legfontosabbat, az életfát, amely kapcsolatot teremt az alvilág, az élet és az öröklét között, tetején a lélek égre nyíló virágával; és sorolhatnánk tovább a tűvel varrt jelképeket, amelyek a kézimunkákról leolvashatók. A jelbeszédet, az ősi tartalmat, amelyet idővel elfelejtettünk, néprajzosok próbálják megfejteni. Már a honfoglalás előtt leírták rólunk, magyarokról, hogy pompakedvelő nép vagyunk, környezetünk és ruházatunk gazdagon díszített. Erről a hagyományról a modern világ egyszerűsítő törekvései ellenére sem kellene lemondanunk.
A kézimunkázás fáradságos gyönyörűségét megérezve Sipos Márta missziót vállalt. Három jellegzetes tájegység legeredetibb, legszebb, még élő és már elfelejtett, múzeumokból kikeresett mintáit varrta meg újra, s e kiállítás is azt bizonyítja, hogy mindhárom varrástechnikát, a kalotaszegit, a torockóit és az udvarhelyszékit is mesterfokon műveli. Végül székely asszonyként az utóbbi mellett kötelezte el magát, annak finoman stilizált, arányosan szerkesztett szabadrajzú mintáit varázsolja gondos, pontos öltésekkel háziszőttes anyagra, kézi csipkével szegélyezve. Gondja van arra is, hogy drapériái unokaöccse, a firtosmartonosi Szász Attila Ferenc által készített, tulipánokban végződő faragott rudakra kerüljenek.
A szépséget, szerelmet jelképező virágos, növényes, életfás, madaras és a kőhalmi születésű László Gyula történész által gyűjtött szarvasos falvédők kivarrásához óriási türelem, alázat, hűség, kitartás kellett. Ahogy Szász Márta legújabb alkotásához, az udvarhelyszéki vetett ágy elkészítéséhez is. Aki valaha befejezett egy darabot, csak az tudja felbecsülni azt az időigényes munkát, ami a kézi csipkével szegélyezett ágyterítő és az udvarhelyszéki falvak legszebb mintáit megörökítő kilenc párnavég, párnacsúp kivarrásához szükséges volt.
Mondják, hogy a kézimunkák, a hímzésminták lelki egészségünket védik, mert sugárzik belőlük az alkotó energiája, szeretete, amellyel varrta őket. S aki mesterfokon műveli a népművészetet, képes bevonzani, varázserővel ellátni a keze alól kikerülő tárgyakat.
Szász Márta nem eladásra varr. Udvarhelyszéki munkáival emléket állít édesanyjának, a székely asszonyoknak, akik ezt a boszorkányos öltést kitalálták, amely olyan takarékos, hogy a kézimunka hátulja szinte üresnek látszik. Munkáitól nem tud megválni, mert bevallása szerint a lelkét varrja mindenikbe, népi örökségünk szeretetét, s az értékmentő reményét, hogy van és kell legyen folytatás.
Bár a magyar népművészet mestere címet számunkra bonyolult, nehezen bejárható úton osztogatják, munkásságának s e területnek az ismerőjeként kijelenthetem, hogy az erdélyi kézimunkázás nagymestere ő hivatalos címek nélkül is, hisz az otthonában tokokba felcsavarva gondosan őrzött anyag egy néprajzi múzeumot megtöltene már.
Értékmentésnek tekinthetjük, ahogy ragaszkodik az eredetiséghez, hogy teljes szépségében varrja újra, amit hajdanán "az idő köntösét szövő asszonyok" megalkottak, s amit ma jobbára értelmiségiek mentenek és adnak tovább. Művészet ez a javából ez is, tűvel varrott, a kéz mozdulatai nyomán öröklődő anyanyelvünk mondatai a mágikus, mitologikus gondolkodásról, az életről, a halálról és az örökéletről, a szerelemről, a házasságról, a természetről, a bánatról és a boldogságról, amely virágaival, leveleivel, indiával ölel körül, ha hagyjuk, hogy a lélek és a kéz nyelvének mondatai díszítsék otthonunkat.
(Az Énlakán, Sipos Márta kézimunka- kiállításának megnyitóján elhangzott szöveg szerkesztett változata.)
Felhasznált irodalom:
Csörgő Zoltán: A népművészet szakrális jelentésrétegei
(www.inco.hu/inco0401/hagyo/ovocikk2.htm)
Kiszely István: Ősi magyar népművészeti stíluselemek (istvandr.kiszely.hu/ostortenet/029.html)
Asztalos Enikő: Az erdélyi magyar kézimunkák (e-nepujsag.ro, 2009)
Bodolai Göngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Székely népviselet a Nyárádmentén
A marosvásárhelyi könyvnapokra jelent meg Asztalos Enikő néprajzkutató könyve A Nyárádmenti székely népviselet a XIX. század végétől a XXI. századig. Kiadását a Beke Sándor vezette székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó vállalta, s ismertetése az egyik legnépesebb részvétellel tartott bemutatója volt a könyvünnepnek. A kiadó vezetőjét annyira megihlette Asztalos Enikő gyűjtőmunkájának az eredménye, hogy gyermekkori emlékeit felidéző novellaszületett az élményből, amit fel is olvasott a közönségnek. E sorok írója pedig a látszólag vékony kis fehér könyvjelentőségéről beszélt, ami a Népújság Harmónia rovatában sorozatban megjelent írásokat tartalmazza.
Asztalos Enikő magyar és néprajz szakos tanárként 1993-tól több mint húsz éven át vezette a marosvásárhelyi Népi Egyetem magyar néprajz és népművészet tanfolyamát. Az eltelt évtizedek alatt népi iparművészek, pedagógusok, lelkészek, diákok, egyetemi hallgatók számára tárta fel népi kultúránk hagyományait, üzenetét, a népszokásokat, a családi élet eseményeit, az ünnepeket, a népi mesterségeket, táncokat, viseletet stb. – nemzeti önazonosságunk szerves részeit. Tanítványait a népművészet iránti érdeklődés és szeretet szellemében vezette be a szakszerű gyűjtőmunkába, s nyilatkozata szerint aki elvégezte az általa vezetett tanfolyamot, az másképpen látja a körülöttünk levő világot. Néprajzi szakdolgozatait a szakma jelentős díjaival értékelték, s gyűjtéseiből több könyve jelent meg.
Miután éveken át együttműködött lapunkkal, közös munkánk a 2009 őszén induló rovattal kezdődött, amelyben az erdélyi, illetve a megyénkben varrt népi kézimunkákat vette számba, majd a nyárádmenti lakberendezésről készült sorozata következett. Ezt követően arra kértem, hogy gyűjtse össze a századforduló népi viseletét megyénkben. A gyűjtés szükségességéről ugyanaz a jelenség győzte meg, ami engem is bosszantott. A vidéki ünnepségeken szereplő iskolásokon több faluban is egyforma öltözet volt: "a fiúkon alsónadrágból készített harisnya inggel, a lányokon piros zászlóanyagból varrott szoknya, lájbi, fehér blúz, kötény", holott minden tájegységnek, minden településnek az említett "egyen-ruhától" eltérő sajátos viselete volt.
A sorozat első része Marosszék nyárádmenti falvainak a XIX. század végétől az 1960–70-es évekig tartó viseletét mutatta be. Ez került be a könyvecskébe is, aminek – reményeink szerint – folytatása következik.
Asztalos Enikő nehéz, néha szinte lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozott. A gyűjtés során körvonalazódott, hogy az eredeti viseletüket büszkén őrző települések mellett ott vannak azok a falvak is, ahol a város közelsége a XX. század második felében feledtette a helyi viseletet. Helyébe a már említett leegyszerűsített "székely ruha" lépett. E falvak lakóinak szerettük volna a figyelmét az értékes örökségre felhívni, még akkor is, ha már lemondtak róla. Az elkötelezett néprajzkutatónak sikerült megtalálnia azokat az adatközlőket, akik emlékeztek még falujuk viseletére, sőt kiderült, hogy helyenként a szekrények mélyén rejtőzik egy- egy ruhadarab abból, amit hajdan a szülők, nagyszülők hordtak.
Idős emberek emlékezetéből előcsalogatni a legapróbb részleteket, az adatokat összevetni, s ebből megalkotni az eredeti viselet pontos leírását, hosszú, nehéz, körülményes munka volt. Elvégzéséhez az Erdély különböző tájegységeiben töltött gyermek- és ifjúkor tapasztalataira, a néprajzot és népművészetet éveken át lelkesen oktató tanár tudására, felkészültségére, lehetetlent nem ismerő kitartására volt szükség. Munkájában lelkészek, presbiterek, helyenként a polgármesteri hivatalok tisztviselői, aktív és nyugdíjas tanárok, tanítók is segítettek, s helyenként a falumúzeum gyűjteménye is eligazítást adott.
Együtt örültünk annak, amikor kiderült, hogy egy-egy faluban ma is hordják a szép eredeti viseletet, s együtt szurkolunk, hogy ahova az elfelejtett tudást megpróbáltuk visszaszármaztatni, a néprajzkutató szava meghallgatásra találjon. Ezt a célt szolgálja ez a könyv is, amelyben rácsodálkozhatunk a Nyárádmente színes, gazdag viseletére. Kár, hogy a támogatás hiányában kevés színes képpel sikerült ezt tükrözni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a Csíkszeredai főkonzulátuson
Kilenc személynek nyújtottak át kitüntetést csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából ismerték el a kitüntetettek munkáját.
„Mind a kilenc kitüntetett önzetlenül gyarapította Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát. Talán hétköznapi munkájuk során, illetve a nehézségek közepette nem is érezték, hogy milyen sokat tesznek, de közösségük, amelyet híven szolgáltak, felfigyelt kiemelkedő és példamutató tevékenységükre” – fogalmazott az ünnepélyes átadón Zsigmond Barna Pál főkonzul. Hangsúlyozta, Székelyföldnek minél több, a kitüntetettekhez hasonló értékorientált, a közösség egészét szolgáló személyiségre van szüksége. A mai fiataloknak azt üzente, hogy keressék fel ezeket az embereket, beszélgessenek velük és tanulják meg, hogy hogyan lehet felelős életet élni.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Csedő Károly gyógyszerész, gyógynövényszakértő, Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat tagja, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Sipos Emese egyetemi tanár, Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat tagja, Oláh Dénes főesperes és Dimény András unitárius lelkész, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Asztalos Enikő néprajzkutató, Petry Zalán Endre, illetve Gábos Endre néptáncos, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Kilenc erdélyi személyiségnek adtak át magyar állami kitüntetést Csíkszeredában
Bensőséges ünnepség keretében adták át csütörtök este Csíkszeredában azokat a magyar állami kitüntetéseket, melyeket a hagyománynak megfelelően az augusztus 20-i ünnep alkalmából ítéltek oda kilenc erdélyi személyiségnek.
A csütörtök este 6 órától, a Csíkszeredai Főkonzulátuson megszervezett díjátadó ünnepségen a következő kitüntetéseket adták át:
• Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Csedő Károly gyógyszerész, gyógynövényszakértő • Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybírót, a Máltai Szeretetszolgálat tagja
• Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott Sipos Emese egyetemi tanár, Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat tagja, Oláh Dénes főesperes és Dimény András unitárius lelkész
• Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Asztalos Enikő néprajzkutató, Petry Zalán Endre, illetve Gábos Endre néptáncos, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa
Az ünnepségen Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte a kitüntetetteket. Mint fogalmazott, mind a kilenc személyiség önzetlenül gyarapította Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát, példamutató tevékenységgel szolgálta a közösségét. Székelyföldnek minél több, hasonlóan értékorientált, a közösség egészét szolgáló személyiségre van szüksége, tette hozzá. Az ünnepség házigazdája azt üzente a fiatal korosztálynak, hogy keressék fel és beszélgessenek el a kitüntetettekkel, hiszen ez kiváló útja lehet a felelős élet megtanulásának.
A díjazottak közül Gábos Endre, szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatában, az adományozón kívül megköszöni a díjat Hargita Együttesnek is, hogy közel negyed évszázada tagja lehet, hogy tanulhatott, taníthatott, alkothatott. „Eszközöm a néptánc és népdal. Hálás vagyok, hogy megadatott számomra az a lehetőség, hogy ezen keresztül szolgálhatom székely-magyar nemzetem”- írja Gábos Endre, megköszönve András Mihálynak, az együttes igazgatójának a felterjesztést, és a mindenkori bizalmat.
Gergely Edit
maszol.ro

Megmaradni és értéket teremteni a szülőföldön
A Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát gyarapító kilenc személyt tüntetett ki az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A kitüntetést szeptember 15-én ünnepélyes keretek között nyújtotta át a Csíkszeredai Főkonzulátuson Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki a kitüntetettek közösségért végzett példamutató munkáját értékelte az ünnepélyes átadás során.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át prof. dr. Csedő Károly gyógyszerész, gyógynövényszakértő, a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat tagja. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével prof. dr. Sipos Emese egyetemi tanárt, Dénes Mihályt, a Máltai Szeretetszolgálat tagját, Oláh Dénes római katolikus főesperest, Dimény András unitárius lelkészt tüntették ki. A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Asztalos Enikő néprajzkutató, Petry Zalán Endre, a marosvásárhelyi Petry húsipari vállalkozás vezetője és Gábos Endre néptáncos, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa vehette át.
Megyénkből öten részesültek az elismerésben, az ő értékelésükről készült az alábbi összeállítás a Csíkszeredai Főkonzulátustól kapott laudációk alapján.
Dr. Csedő Károly professor emeritus a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának korábbi dékánja, a Farmakognózia és Fitoterápia Tanszék nyugalmazott tanszékvezető professzora, a Román Orvostudományi Akadémia rendes tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának tagja. Igazgatója és szakmai vezetője volt az általa alapított csíkszeredai Kájoni János Gyógynövénykertnek, amely szervesen kapcsolódik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen folyó oktatáshoz.
Dr. Csedő Károly professzor elsőként tárta fel Erdély gyógy- és fűszernövényeit minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt, munkásságának köszönhetően számos gyógynövény tudományos megalapozottsággal vált a mindennapi orvosi gyakorlat részévé; 1953 óta a mai napig is aktív előadója és kutatója a gyógynövényhatástannak és gyógynövényekkel való gyógyításnak. Kutatómunkájának eredményeit számos találmányban, gyógyteában, gyógynövénykivonatokat tartalmazó készítményben fellelhetjük. Tudományos publikációi több mint 300 közleményben és 20 könyvben jelentek meg, doktori tézisét "A romániai gyógyászati paprika hatóanyagainak a vizsgálata" tárgyban írta. Több nemzedéknyi gyógyszerészhallgató oktatása mellett 19-en szereztek PhD-fokozatot tudományos irányítása alatt a gyógynövényhatástan és gyógynövény-terápia témakörében.
Dr. Csedő Károly pályája során több elismerésben is részesült, 2007-ben kiválósági oklevéllel tüntette ki a Román és a Magyar Tudományos Akadémia közös kutatási eredményeiért. 2012-ben pedig az MTA Arany János-életműdíját vehette át. 1999-ben Csíkszereda város díszpolgárává avatták.
Ft. Oláh Dénes a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllői főesperesség főesperese 1957. január 31-én született Korondon. 15 éves volt, amikor úgy döntött, hogy a papi hivatást választja. Teológiai tanulmányait 1977 és 1983 között végezte, 1983. június 19-én szentelték pappá. Négy évig a kolozsvári Szent Mihály-templom segédlelkésze. Onnan Alsócsernátonba helyezték át, ahol 1990-ig szolgált. Ezt követte hat kihívásokkal teli év a Zsil völgyében, Petrozsényban. Ott tanulta meg a hálaadás és a közösségteremtés fontosságát.
1996-ban másodjára került vissza Kolozsvárra, ahol a Szent Péter-plébánia plébánosa lett, ahol 13 évig szolgált. 2009-ben helyezték át Marosvásárhelyre, előbb plébánosnak, majd főesperesnek, amely tisztségben 2012-ben öt évre újra megerősítették. 2014 pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsú szónoka volt.
Munkájában nagyon fontosnak érzi a lelki élet állandó ápolását. Vallja, hogy lelki háttér nélkül egy pap, de egy hivatalnok élete sem ér semmit. A legnagyobb kihívásnak a magukra maradt öregek, a szétbomlott családok megsegítését tartja. A plébánia tulajdonában lévő Deus Providebit Házban számtalan közösségi rendezvényt szervez. Oláh Dénes mint egyházi író is említésre méltó. A Vasárnap katolikus hetilapban megjelent prédikációi, alkalmi írásai, előadásai, tanulmányai több kötetben jelentek meg. Oláh Dénes papi jelmondata: "Itt vagyok, Uram, engem küldj!" (Iz 6,8). Izajás próféta szavait, vagyis az engedelmességet tartja papi hivatása alapjának.
Dr. Sipos Emese a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának volt dékánhelyettese, egyetemi tanár Marosvásárhelyen született 1966. január 24-én. Egyetemi tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte 1989-ben. 1995-től a MOGYE Gyógyszerészeti Karán tanársegéd, 1998-tól adjunktus, 2004-től docens, majd 2014-től egyetemi tanár. A kar aktív oktatói közül professzori címe jelenleg csak neki van.
A gyógyszerésztudományok doktori fokozatát 2001- ben nyeri el, 2002-től főgyógyszerész. Jelenleg az ipari gyógyszerészet és gyógyszerészeti menedzsment tanszékvezető tanára.
2008-tól a MOGYE Gyógyszerészeti Karának dékánhelyettese és egyben a magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás felelős vezetője egészen 2014 áprilisáig, míg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatát érő sorozatos jogtalanságok miatt – a többi magyar tisztségviselővel együtt – úgy dönt, hogy tiltakozása jeléül lemond erről a tisztségről.
2015-ben a Gyógyszerészeti Kar akkreditációs folyamatában megbízzák a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programjának akkreditálásához szükséges dokumentáció összeállításával. Ezt el is végzi, de amikor az egyetem román vezetősége úgy dönt, hogy a román nyelvű gyógyszerészképzés programja esetében a végleges akkreditációhoz szükséges dokumentációt állít össze, őt viszont azzal a feladattal bízza meg, hogy a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programjának csak az ideiglenes akkreditációs dokumentációját készítse el, a kérést megtagadja azzal az indoklással, hogy nem jogos a két nyelven zajló oktatás ilyen megkülönböztetésű akkreditáltatása. Különösen nem indokolt a magyar nyelvű gyógyszerészképzés ideiglenes akkreditálása, amikor 1948-tól csak magyar nyelvű gyógyszerészképzés indult a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a román nyelvű képzés csak 1962-től kezdődött.
Ezzel a határozott kiállásával Sipos Emese megakadályozta, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programja csak ideiglenes akkreditációt kapjon. Ezen feladat megtagadásáért az egyetem román vezetése Sipos Emesét rektori fegyelmi megrovásban részesítette. Ezen büntetésre (és más formai okokra) való hivatkozással az egyetem román vezetői 2016 elején törölték őt a Gyógyszerészeti Kar magyar szenátusi és kari tanácsi jelöltjeinek a listájáról.
Asztalos Enikő néprajzkutató, a volt marosvásárhelyi Népi Egyetem magyar néprajz és népművészet szakának nyugalmazott tanára, a Kolozs megyei Magyarfodorházán született 1939-ben. Gyermekkorát a Mezőségen, ifjúkorát Kalotaszegen töltötte. A középiskoláit Kolozsváron végezte. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát. Ugyanazon az egyetemen néprajzból I. tanári fokozati vizsgát tett. A Kriza János Néprajzi Társaságnak megalakulásától tagja. Pályafutása alatt hivatalosan 53 évig oktatott, amíg meg nem szűnt az állása.
A hagyománymentést és a népi kultúra legszélesebb körben való megismertetését rendkívül sokoldalú oktatói és közművelődési munkássága bizonyítja. Már gyermekkorában megismerkedett a falusi ember életének minden részével és a folklór minden műfajával. Gyűjtéseiben átfogó képet nyújt annak a falunak az életéről, ahol alapos néprajzi és népköltészeti kutatásokat végzett.
Nagy leleményességgel és szakértelemmel már a diktatúra éveiben iskolai néprajzi múzeumot alapít és szervez, amely nemcsak a magyar közösség számára létfontosságú az identitás megőrzésében, de ezáltal a román és roma tárgyi emlékeket is bemutatja. Munkája során számos díjnyertes gyűjtőcsoportot is szervezett mind tanulókból, mind felnőttekből.
Közművelődési tevékenységének gazdagságát azok a néprajzismertető és - terjesztő előadások is bizonyítják, amelyeket nőszövetségi összejöveteleken, falutalálkozókon, könyvtári eseményeken, népi gyermekjáték-vetélkedőkön fejtett ki. 1993–1998 között a Marosvásárhelyi Rádió néprajzi műsorának állandó, különböző tévéadók néprajzi témájú műsorainak gyakori előadója. 1993-tól a Maros megyei Népújság napilap Erdélyi néprajz című rovatának állandó szerzője, ahol ismeretanyagot és a legfrissebb gyűjtéseit közli.
A Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság számos díjjal és elismeréssel tüntette ki. Munkáiból eddig 12 könyvet adtak ki.
Petry Zalán Endre a Primacom Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Marosvásárhely és környékének közismert üzletembere, 1978-ban diplomázott sikeresen a bukaresti Közgazdasági Egyetem Kereskedelmi Karán. Lévén egy tősgyökeres marosvásárhelyi mészáros-iparos-kereskedő család sarja, a rendszerváltás utáni esztendőben testvérével és az azóta elhunyt édesapjával megteremtik a Petry húsáruüzem újraalakításának és beindításának feltételeit. Az 1879-ben Petry Zsigmond által alapított létesítmény magánosítása, visszaállítása nem bizonyult könnyű feladatnak, de nem is volt kérdés, hogy ez a cél számára, így hát konokul hitt és dolgozott. Saját tőke felhasználásával megnyitotta az első manufakturális húsfeldolgozót és üzletet. 1996-ban pályázati tőke bevonásával Primacom néven kaput nyitott a ma is üzemelő, modern technikával felszerelt vágóhíd és húsáruüzem. Az áruforgalmazás folytonosságát, valamint a vásárlók egyre növekvő igényét kielégítendő, megfelelő üzletláncot hozott létre Marosvásárhelyen és Székelyföld városaiban. Újabban Kolozsvár is felkerült a Petry-üzletek sorába.
Az igényesen kialakított és barátságos üzletekben alapkövetelmény a kétnyelvűség, valamint a személyzet udvarias és megnyerő viselkedése, amely mindig a cég értékrendjei között szerepelt. A személyzet szakmai ismeretének gyarapítását a közelmúltban létrehozott Petry Akadémia is biztosítja.
A cég megalakulásának 25. évfordulójára Petry Zalán Endre megálmodott és létrehozott egy látványműhelyt és múzeumot. A múzeumban kiállított tárgyak, fényképek ápolják a gazdag és színes mészáros-hagyományokat és Marosvásárhely értékeit. Mindezeket a megvalósításokat az évek során a hivatalos szervek, a kereskedelmi kamara, az önkormányzat, a magyar kormány megfelelő módon értékelte, díjazta. 2016-ban a korábban említett Petry Látványműhely és Múzeum Magyar Termék Nagydíjban részesült, két másik PETRY ZSIGMOND- hentestermékkel együtt.
A Petry vállalkozás elsősorban azért sikeres, mert Petry Zalán Endre személye révén megőrizte a vállalkozás családi jellegét. Legszebb erényei közé tartozik az az ipar- és munkahelyteremtési ambíció, amellyel 250 alkalmazottnak kenyeret biztosít. Nem mellékes, hogy a dolgozók 90%-a magyar nemzetiségű.
Petry Zalán Endre szakmai életével mélyen összefügg hobbija is, ezért évek óta tagja a Kis- Küküllő Borlovagrendnek, valamint az Erdélyi Fehérasztal Lovagrendnek. Kedvenc mondása és életfilozófiája:  "Legnagyobb kaland megmaradni ott, ahol születtünk". Népújság (Marosvásárhely)

Több település részese a Székelyföld Napoknak idén, mint a korábbi években
Összesen közel 150 programmal várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megyében a VII. Székelyföld Napok, amelyet október 12–23. között szerveznek meg. A 130 szervezőt és partnert felsorakoztató rendezvénysorozat részleteiről október 10-i, marosvásárhelyi közös sajtótájékoztatójukon tájékoztattak a három megye vezetői és fő programkoordinátorai, és bemutatták a két nyelven, magyarul és románul megjelent műsorfüzetet. A Kultúrpalota tükörtermében elhangzott, hogy az idén több település kapcsolódott be, mint a korábbi években, ami azt jelzi, hogy erősödnek a három megye települései közti kapcsolatok.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke házigazdaként elmondta, külön örömére szolgál, hogy idén Marosvásárhelyt választották a Székelyföld Napok sajtótájékoztatójának helyszínéül, és annak is, hogy a rendezvénysorozat közös szervezése által jó együttműködés alakult ki a szervezők, Maros, Hargita és Kovászna megye kulturális intézményei között. „A Székelyföld Napok célja megismertetni Székelyföld sajátos kulturális és természeti értékeit, és ezáltal mások számára is vonzóvá tenni térségünket. Igyekeztünk színvonalas és változatos eseményekkel bekapcsolódni a rendezvénysorozatba, a Maros megyei programban szerepelnek többek között néptánc- és kortárs tánc előadások, festészeti- és fotókiállítások, komolyzenei koncert, hagyományos- és mezőgazdasági termékek vására, illetve ebben az időszakban kerül sor a Székelyföldi Vadásznapokra is. A rendezvények szervezésében 16 intézmény és civil szervezet a partnerünk, többek között olyan nagy múltú intézmények, mint a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Filharmónia, a Teleki Téka, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja” – emelte ki a Maros megyei elnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a három megye együttműködése nem csak erre a másfél hétre, azaz a rendezvénysorozat időszakára korlátozódik, ugyanis a hétköznapokban is nagyon sok projektet, témakört visznek együtt. „Azt gondolom, kulturális téren autonómiánk van, kulturális intézményeink vannak, helyi és megyei erőforrásaink, sok értékes civilszervezetünk. Ezek tevékenységét senki és semmi nem korlátozhatja, tehát bátran felléphetünk közösen. Örvendek, hogy 70 település kapcsolódott be 150 programmal, nagyon széles partneri körrel. Igazi kalákás Székelyföld Napok lesznek. Hiszek a kalákában, abban, hogy ha mindenki odafigyel, és a legszebb dolgokat megosztjuk egymással, az erőt ad, bátorít és újabb célok megfogalmazásához vezethet” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: hiszi, hogy a három megye vendéglátásában érződni fog a rendezvénysorozat hatása, hiszen várják a szebeniek, bukarestiek, brassóiak, kolozsiak, magyarországiak jelenlétét.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke rámutatott: lassan tíz éve, hogy Székelyföldet a megyei és helyi önkormányzatok összehangolt munkával építik. „Hosszú ez a periódus, ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy elsősorban Maros megyében volt nehézkes a helyzet. Hosszú ideig csupán Szováta város volt stratégiai partner a közös építkezésben. Hangsúlyozni szeretném, hogy Székelyföldet mi – hiszen ebben a tekintetben is közös elképzeléseket táplálunk, kulturálisan és más tekintetben is – jellegében egyéni, de mindenképp befogadó helynek képzeljük el. Ebben a régióban helye van a többség művészeinek, alkotóinak, embereinek, és van helye a külföldieknek is. Jó példa erre egy másik közös programunk, a Székelyföldi Grafikai Szemle, amely egyike az ország dinamikusan fejlődő rendezvényeinek, a Székelyföldi Filmszemle vagy a 2017-ben sorra kerülő Székelyföldi Fotóbiennálé” – mondta el.
A Maros megyei kulturális intézmények minden évben aktívan részt vesznek a Székelyföld Napokon, köztük a Maros Művészegyüttes is, amely idén is a rendezvénysorozat nyitó eseményének szervezője, erről beszélt Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója. „Az idei megnyitó különlegessége, hogy szerda délután 5 órától szerveztünk egy előadást, amelyre minden Maros megyei magyar településről meghívtunk egy-egy népviseletbe öltözött párt, akik így személyesen fogják bemutatni a településük sajátos viseletét. A népviseleteket dr. Asztalos Enikő néprajzkutató fogja méltatni. Ezt követően este 7 órától kerül sor a nyitógálára, amelyen szintén láthatja a közönség a párokat, majd a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncegyüttes és a Napsugár Ifjúsági Néptáncegyüttes ünnepi műsorát” – sorolta az igazgató.
Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, évről évre jobb az együttműködés a három megye intézményei és az emberek meg a civilszervezetek között, ami a Székelyföld Napok egyik hozadéka. „Hargita megyéből több mint negyven település kapcsolódott be, nagyon nagy az érdeklődés, de amit igazán kiemelnék, hogy a Székelyföld téma és a Székelyföld lépték egyre inkább megvalósul ebben a rendezvénysorozatban, és egyre inkább érzik azok is, akik bekapcsolódnak, milyen fontos ezt megfogalmazni és láthatóvá tenni Székelyföldet. Ahogy itt elhangzott, ez olyan térség, amelyben a kulturális gazdagság mellett szeretnénk megmutatni a természeti gazdagságot is. Ugyanakkor ősz van, és ilyenkor takarítjuk be javainkat, úgyhogy ez ünnep minden közösség számára” – jelentette ki figyelmünkbe ajánlva azokat a vásárokat és vigasságokat, amelyek a termény és annak gazdagsága köré csoportosulnak. Példaként említette a szépvízi és a szárhegyi káposztavásárt, amely már háromnapossá gazdagodott és terebélyesedett. „Rendezvényeinkre, amelyek helyi jellegűek is, de van néhány olyan kiemelkedő, amelyben mind a három megye egyformán benne van, egyformán küldtek be anyagokat, filmeket, képzőművészeti kiállításra anyagot, és valóban a szálak összefüggenek, egyre erősebbek, és közösen tudunk így ünnepelni” – tette hozzá az igazgató.
Kovászna megye 24 települése kapcsolódik be idén a Székelyföld Napokba, több mint ötven eseményre kerül sor – tudtuk meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársától, Mágori Istvántól. Hozzátette, hogy most már hagyományosan a Székelyföld Napok része a Székelyföldi Biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája (október 12., Sepsiszentgyörgy), idén a negyedik grafikai szemlére kerül sor: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ebből 312 művet válogatott be kiállításra a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri. A biennále számos kísérőrendezvénnyel is kiegészül. 
Érdemes megemlíteni a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, hiszen 15 filmet neveztek be idén: portrétól a mesterség bemutatókig, riportfilmekig széles a skála. Az Orbán Balázs-díj átadási ünnepségére is Háromszéken kerül sor, október 17-én. A székelyföldi megyék által létrehozott Orbán Balázs-díj az elmúlt öt évben joggal vált a régió legjelentősebb kitüntetésévé, hisz olyan személyek, szervezetek kapták, akiknek szellemisége, munkája élő örökség, követendő példa, mely révén elismerést és érdemet szereznek Székelyföldnek. A Kovászna megyei megyeszékhely ezenkívül idén házigazdája az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának is, október 13–16. között.
A Székelyföld Napok részletes programja elérhető a http://szekelyfoldnapok.ro honlapon. Erdély.ma

VII. Székelyföld Napok
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Gyermekkorunk bútorai
Asztalos Enikő Népi lakberendezés a Nyárádmentén a XIX. század végétől napjainkig című könyvének a bemutatóján újra szüleink, nagyanyáink, falun élő rokonaink házában, bútorai és használati tárgyai között érezhettük magunkat.
Sokan gyűltek össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a szerző neve és munkássága, valamint a feldolgozott téma ugyanis biztosíték volt arra, hogy a marosvásárhelyi közönség hasznos és érdekes könyvvel ismerkedhet meg. Nagy László unitárius lelkipásztor bevezető szavaiban a hajdani otthon, a falusi élet rendje, megfontoltsága, harmóniája iránti vágyakozás és ezen értékek megtartásának fontossága szólalt meg.
Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke mint szervező Asztalos Enikő gazdag munkásságát ismertette, amely a néprajz minden területét felöleli. Már gyermekkorában megismerkedett a falusi ember életével, a népművészet minden műfajával. Annak tudatában, hogy a népi kultúra, „a népiség a hagyománytartalék számon tartója, a népfaji örökségek biztosítója, őre és propagálója” (Horváth János), az irodalom és minden művészetek alapja, oktatói, pedagógusi hivatásának gyakorlása mellett állandóan gyűjtött. Gyűjtéseiben átfogó képet nyújt annak a falunak az életéről, ahol alapos néprajzi és népköltészeti kutatásokat végzett. Nemcsak a magyar, a román folklór, szokásvilág szakértő gyűjtője és továbbadója, hanem az együtt élő nemzetiségek, például a romák szokásait, az azokhoz fűződő népköltészeti alkotásokat is gyűjtötte és közreadta. Mint a Marosvásárhelyi Tudományos és Kulturális Egyetem (akkoriban Népi Egyetem) magyar néprajz és népművészet szakának oktatója, több mint hatszáz, egész Erdélyt átfogó hallgatót vezetett be a kutatás tudományába, és nyújtott szakmai igazolást a különböző intézmények szakmai véglegesítéséhez, népi iparművészek vállalkozásához. A Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság számos díjjal és elismeréssel tüntette ki. Az EMKE Maros megyei szervezete 2014-ben Értékteremtő díjjal, Magyarország 2016-ban Arany Érdemkereszttel ismerte el munkásságát.
A könyvet, annak egyes fejezeteit Bodolai Gyöngyi újságíró mutatta be. A manapság oly divatos kínai lakberendezési elv, a feng shui – szabadon áramló energia – elvével párhuzamot vonva elmondta, hogy a rendtartó székely faluban, így nyárádmenti településeken is, a falusi ember nagyon egyszerűen és praktikusan rendezte be a házát. Minden bútornak megvolt a helye és szerepe, tájolásában, felosztásában és berendezésében pedig minden lakás hasonlított egymásra. Asztalos Enikőnek a nyárádmenti népi lakberendezésre vonatkozó gyűjtése, amelyet sorozatban a Népújság közölt, megismerteti velünk az erdélyi magyar ember „lakberendezési tudományát”, amelynek pontos szabályai voltak a ház elhelyezésétől kezdve egészen a helyiségek berendezéséig. Az egymást követő fejezetekben a szerző beszámol arról, hogy milyen kelengyebútort kapott a lány, kik voltak azok a marosvásárhelyi és nyárádmenti bútorasztalosok, akik a lakberendezési tárgyakat készítették, milyen volt a népbútor és a piaci bútor, milyen bútordarabok voltak az első és a hátsó házban, hogyan alakult a lakás berendezése. A falusi lakóhelyiségekben a berendezés az átjárhatóságot, az energia szabad áramlását biztosította, s a lakásbelsőt szőttes és varrottas kézimunkák díszítették, jelképek sokaságával véve körül a ház lakóit. Asztalos Enikő tizenharmadik megjelent könyvében összegyűjtve, rendszerezve olvasható mindaz, ami a hagyományőrző erdélyi ember térrendezési tudományának lényege. A kötetet tájszavak, adatközlők jegyzéke, helynévmutató is kiegészíti.
Különleges meghívottja volt az eseménynek Pál atya, aki ezúttal nem mint lelkipásztor, ferences barát, árvaházat működtető közéleti személyiség szólalt meg, hanem mint egy asztalosmester fia, aki gyermek- és ifjúkorában nagyapja műhelyében, édesapjától, Bakó Ferenctől tanulta meg az asztalosmesterség csínját-bínját. Pál atya előadása lenyűgöző volt. Annyi elkötelezettségről, szeretetről, hozzáértésről adott számot, hogy csak sajnálni lehetett, hogy vallomását, amely egyben a kétkezi munka, a mesterember dicsérete is volt, nem hallhatták pályaválasztás előtt álló ifjak is. Pál atya ismertette a népi bútorok elkészítésnek, pácolásának, festésének, díszítésének minden mozzanatát. Amikor a faanyag feldolgozásáról beszélt, és a nagy gyalu került szóba, egyszerre csak Nagy László lelkész eltűnt, és pár másodperc múlva egy „ropánttal”, azaz egyméternyi gyaluval tért vissza, ami minket is, de Pál atyát is jókedvre derítette. Megtudtuk, hogy a gipszelés, slájfolás (csiszolás) után például az első színező réteget, a grundot maguk készítették Sárpatak (hiszen ott élt Pál atya családja) környékén található, porig szárított és őrölt sárga agyag, valamint lenolaj keverékéből. Miután megszáradt barna olajfestékkel kenték le, ebbe még száradás előtt tengeri szivaccsal vagy egy gereblyeszerű ecsettel mintázatokat készítettek. Ez volt a fladerezés. Ha a megrendelő fényesebb bútort szeretett volna, és pénze is több volt, egy pikkelyszerű anyagot használtak, ami szeszben vagy rezes pálinkában feloldva lakkot adott. Ez volt a sellakk. A viaszos dörzsölés is szép és természetes fényt kölcsönzött a gyöngyléces kanapénak, a három filungos szekrénynek. Megtudtuk, hogy Pál atya hajdani vizsgamunkája egy kisszék volt.
Asztalos Enikő, mint a téma ismerője és kitűnő előadó, aki a nevelést mindig és mindenkor fontosnak tartja, előadása elején egy füzettáblára (flipchart) lerajzolta a nyárádmenti telkek beosztását. Hol állt és milyen tájolású volt a ház, az istálló, a csűr, a tyúk- és disznóól, a konyhakert. Elmagyarázta a ház beosztását, az egyes lakóhelyiségek helyét a ház egészében, illetve azok berendezését és azt, hogy ezek a szokások, törvényszerűségek nem véletlenül alakultak ki. Évszázadok tapasztalata, gyakorlata alakította ennyire észszerűre. Megosztotta velünk a gyűjtés és ennek nyomán születő könyv történetét, mely a következő: a Kriza János Társaság 1999-ben Bogdándon (Szatmár megye) tartotta vándorgyűlését, amelynek témája a tájházak berendezése volt. Akkor határozta el, hogy a berendezések közül azt a bútort mutatja be, amelyet a néprajz egy kissé mellőzött, de amit a magyar nép évszázadok óta használt. A népi bútor házilag is elkészíthető, a falu középrétege megvásárolta, a módosabbak megrendelték. Egyszerű, praktikus darabokból áll: asztal, szék, kanapé, kaszten, majd sifon, almárium, mosdó és persze a tűzhely, a csikókemence. A gyűjtésre az indította – mesélte –, hogy nagy csodálója a magyar nép leleményességének, tehetségének, kézügyességének, észjárásának, lakberendezési „stílusának”, amely az egyszerűség és hasznosság elvére alapul. A magyar nép rendkívül célszerűen rendezte be életterét, a bútorokat a falak mellett helyezve el, szabadon hagyva a helység közepét, ahol játszhattak a gyermekek, helye volt a gazdasszonynak a főzésre, a férfinak egyszerűbb munkák elvégzésére. Az egyes bútoroknak meghatározott helye van a szobában, és ez a hely az egész magyar nyelvterületen azonos. Ez a gyűjtés a Nyárádmentére vonatkozik, de Asztalos Enikő a Mezőséget és Kalotaszeget is jól ismeri, hiszen mindkét néprajzi területen élt, de ugyanez volt a berendezés Délvidék, Felvidék vagy Somogy falvaiban is.
A szerző szeretettel és csodálattal beszélt a magyar nép használati tárgyairól, sokszor szakrális jelképekkel teli varrottasairól, szőtteseiről, amelyekkel jellegzetessé, otthonossá, széppé, kellemessé varázsolták a lakásokat. Valamikor, ha egy Erdélyben élő városi ember vagy falusi értelmiségi házába belépett valaki, azonnal tudta, hogy kivel van dolga, mert a mi népünkre jellemző szőttesek és varrottasok díszítették a lakást. Érthetetlen, miért veszik át az emberek a jellegtelen, egyenlakás mintát. A tanárnő felhívta a figyelmünket értékeink megőrzésének fontosságára.
A könyv az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál jelent meg. A rajzokat Asztalos Enikő készítette és Báthory Katalin dolgozta át nyomtatásra.
Kiss Juliánna
Népújság (Marosvásárhely)