Jún. 24-én Kolozsváron ünnepélyesen beiktatták hivatalába a Romániai Magyar Evangélikus-Lutheránus Egyház teljes nevén Ágostai Hitvallású Zsinatpresbiteri Evangélikus Evangélikus-Lutheránus Egyház - új püspökét, Mózes Árpádot. Mózes Árpád Krizbán született, Aradon volt lelkész. A kommunista diktatúra idején börtönbüntetést szenvedett. A püspökavatást dr. Harmati Béla magyarországi evangélikus püspök tartotta. Mózes Árpád a 30 ezer lelket számláló, szlovák, román és német nyelven is szolgálatot végző egyház sorrendben az evangélikusok negyedik püspöke Frint Lajos, D. Argay György és az elhunyt Szedressy Pál után. /Miklós László: Nehéz időkben új püspök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27-28., Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./ Szedressy Pál püspök jan. 20-án hunyt el.

Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök felidézte életútját. Szülőfaluja magyarságát a második világháborúban kifosztották a Vörös Hadsereg katonái, azután megkezdődött a Kommunista Párt tagjainak toborzása. A Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakáról másodévesen kidobták, amikor apját kuláklistára tették. Mózes Árpád ezután a teológiát végezte el. Argay György püspök maga mellé vette titkárnak és segédlelkésznek. Óriási lelkesedéssel fogadták az 1956-os forradalom hírét. Mózes Árpád más evangélikus fiatalokkal megfogalmazott egy beadványt Argay püspöknek, hogy vonja felelősségre azt a két evangélikus professzort, akik éveken keresztül a baloldali eszméket hirdették. 1958. december 16-án Mózes Árpádot letartóztatták. Felhozták ellene az Argay püspöknek 1956 októberében átadott beadványt, a magyar forradalommal való szimpatizálást és azt, hogy a szovjet beavatkozás ellen fekete jelvényekkel tiltakoztak. A legsúlyosabb vád a hazaárulás volt. Tudniillik a forradalom előtt a debreceni Kossuth-egyetem egy csoportjának látogatásakor beszámolt nekik az erdélyi helyzetről. Naponta eljátszották vele, hogyan fogják felakasztani. Sorra tartóztatták le kollégáit, négy-négy evangélikus lelkészt és teológust, név szerint Antal Lászlót, aki már meghalt, Dani Pétert, Kiss Bélát, Gödri Oláh Jánost, Török Andrást, Bibó Lászlót és Veress Károlyt. Hat hónapi vallatás és halállal való fenyegetés után mindnyájukat a katonai törvényszék elé állították. Az utolsó szó jogán megkérdezte a tárgyalást vezető Valeanu őrnagyot: Uram, a szó igazi értelmében mit tettünk mi a Román Népköztársaság területi biztonsága ellen? Azt válaszolta: „Nem tettetek semmit, mert nem tudtatok, de ha tudtatok volna, tettetek volna.” Fővádlottként ezért kapott 18 évi kényszermunkát, a többiek 16, 15, 14, 9, és így lefelé, 6 éveket. Hat hónapot töltött a szamosújvári börtönben, és kereken öt évet a Duna-delta mocsaraiban. Az 1964. augusztus 3-án megjelent kegyelmi rendelettel a legutolsó, 106-os létszámú csoporttal szabadult. A börtönben olyan kiváló embereket ismerhetett meg, mint dr. Dobri János református professzor, dr. Erdő János, a későbbi unitárius püspök, Hajdó Leander, a csíksomlyói volt rendházfőnök, és sorolhatná tovább. A kis létszámú nagykárolyi gyülekezet lelkipásztoraként húsz évig szolgált. Nem voltak könnyű idők, hiszen két ember állandóan rá volt állítva, szüntelenül követték és zaklatták. Az egyházmegye lelkészi karának határozott kiállása révén 1978-ban aradi lelkésznek és esperesnek választották. Az evangélikus püspökség a legkisebb Romániában, közel 33 ezer lélek van szétszóródva Orsovától Nagybányáig. 1992-ben Szedressy Pál püspök halála után titkos szavazással utódjává választották, és a megbízatást hosszas rábeszélés után elvállalta. – Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön egy-egy új templom, ezenkívül tizenkilenc felújított templom és imaház, vendégház fűződik a nevéhez, annak ellenére, hogy életfogytiglan választották püspökké, idén mégis lemondott, egészségi állapotára való tekintettel. Mózes Árpád nyugalmazott lutheránus-evangélikus püspök 1931. július 25-én született a barcasági Krizbán. A kolozsvári Protestáns Teológián 1956-ban lett lelkész. /Benkő Levente: „A magam történetét én írnám meg” Beszélgetés Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspökkel, önkéntes ’56-os politikai elítélttel. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

Kiss Béla evangélikus lutheránus tiszteletes 49 évig szolgálta kolozsvári gyülekezetét. Közben megjárta a poklokat és visszatért, tanúja volt a hívek megfogyatkozásának, és mindvégig kitartott. Néhány héttel ezelőtt búcsú-istentiszteleten köszönt el szeretett gyülekezetétől. Kiss Béla /sz. Csernátfalu, 1935. nov. 19./ elmondta, a hatodik generáció a családban, aki a lelkészi pályát választja. Még édesanyja is lelkész volt, aki ötven évig szolgált a Brassó melletti hétfalusi gyülekezetben. Kiss Béla Kolozsváron elvégezte a teológiát. 1958-ban megnősült, egy évre elvitték a szekusok. Hat év múlva szabadult. Ötvenhatos dolgok miatt ítélték el. Szerencsére az erdélyi evangélikus egyház becsületesebb volt, mint a magyarországi, mert a letartóztatott lelkészek ellen nem indított egyházi fegyelmi eljárást. Visszakerült kolozsvári gyülekezetéhez, ezt Argay György püspöknek, és az egyház vezetőségének köszönhette. Kiss Béla később két cikluson keresztül volt esperes, püspök-helyettes, gépkocsivezető stb. Amikor Kolozsvárra került, ezer-ezerkétszáz híve volt. Aztán elindult a szászság kivándorlása, és 1989 után a magyaroké is. Jelenleg körülbelül 400 híve van. Kiss Béla emlékezett, rossz volt a börtönben, de akik itthon maradtak, azoknak rosszabb volt. A felesége három évig nem tudta, hol van a férje. /Nem voltunk mi hősök. Beszélgetés Kiss Béla evangélikus tiszteletessel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

Kolozsváron a Heltai Alapítvány székházában október 23-án tartották az 1956-os megemlékezést, az 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében. András Imre Rácz Sándor üzenetét tolmácsolta, majd Péter Miklós, Kiss Béla és Fülöp Sándor visszaemlékezése hangzott el. Börtönéveik megpróbáltatásairól, nehézségeiről meséltek, néhol elcsukló hangon. Rácz Sándor üzenetében kiemelte: nem tudunk addig tiszta és nyugodt lélekkel ünnepelni, amíg Magyarországon súlyos a helyzet, nem hallgatni, cselekedni kell. Nem szabad megengedni, hogy ’56 eseményei értéktelenné váljanak. Péter Miklós lelkész a fájdalmas emlékezés mellett, örömét fejezte ki, hogy „mint hazátlanok, itt igazibb hazánk van”. Kiss Béla evangélikus lelkipásztor figyelmeztet: elballagnak az 56-osok, emléküket nemcsak őrizni kell, hanem a felnövő új generációnak is beszélni kell a forradalom hőseiről. Gyertyát gyújtott a kolozsvári hősök – Argai György püspök, dr. Dobri János, dr. Erdő János, Lakó Elemér és Kovács Lajos – tiszteletére, akik az evangélikus temetőben az Absentes absunt (A hiányzók itt vannak) feliratú sírban pihennek. Fülöp Sándor a börtönben írt verseit szavalta el. Dr. Marácz László nyelvészprofesszor a magyarországi politika hiányosságairól értekezve szomorúan vonta le következtetést: a magyarságnak nincsen állama. /Nagy Méhész Tünde: Emlékezés a börtönévek tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

Ki volt Mózes Árpád egykori evangélikus püspök? (1931–2013)
Két évszám közé sűrűsödik mindannyiunk élete. Ha személyesen ismerünk valakit, akkor gondolattartományunkban elraktározzuk élete fontosabb eseményeit, intellektusunk megőrzi személyes találkozásaink emlékét, érzelmeink pedig pontosan jelzik, mit jelentett valaki számunkra. Ha Mózes püspökre alkalmazzuk a fenti megállapítást, akkor könnyű életútját számontartani és személyiségét bemutatni azoknak is, akik közelebbről nem ismerhették.
A barcasági Krizba kedves hangulatú falujában látta meg a napvilágot 1931. július 25-én derék földműves családban. Édesanyját korai halála miatt hamarost elveszítette. Elemi iskoláit is itt végezte, majd pedig a római katolikus főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, Brassóban, 1950-ben. Jól megtanult románul is, de tanulmányait mindvégig magyar nyelven folytatta. A sikeres érettségi vizsgát követően a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika tanári szakára nyert felvételt. Egy év múltán kizárták édesapja kulákká, osztályidegenné minősítése miatt.
A kolozsvári Protestáns Teológiai Főiskola hallgatói közé nyer felvételt, ahol 1952–1956 között folytatta tanulmányait, készülve a lelkészi pályára. Argay György szenteli lelkésszé. Egy évig püspöki titkárként szolgál Kolozsvárott, majd 1957-ben Székelyzsomboron választják meg parókus lelkésznek. Közben feleségül veszi Nagy Lívia tanítónőt, aki már teológus évei alatt szíve választottja volt. Itt éri utol a román államvédelmi hatóságok megfélemlítést keltő letartóztatási parancsa, majd hat évi börtön a Duna-delta vidékén kényszermunka programmal. Bírósági ítélete 18 évi fegyház volt alaptalan vádak alapján.
Csodával határos módon már korábban jelentkező és kórházban három hónapig kezelt ízületi gyulladása a zord börtönviszonyok között teljesen meggyógyult, és soha többé nem tért vissza. Orvosai nem tudtak erre az örvendetes jelenségre semmiféle szakszerű vagy tudományos magyarázatot adni. 1964-ben szabadult a fogság rettenetes rabságából, ahol 25 lelkésztársával együtt szenvedett és imádkozott. Ekkor láthatta meg először, s ölelhette magához a már hatéves kisfiát, akit édesanyja egyedül nevelt szerény takarítónői, majd könyvelői fizetéséből.
Lelkészi szolgálatot vállalhatott a Szatmár megyei kicsi gyülekezetben, Nagykárolyban, ahol 19 évet töltött, lelkiismeretes munkát végezve fiatalok és felnőttek között. 1979-ben a gyülekezetek bizalma esperesi tisztre emeli, 1983-ban pedig az egyházkerület egyik legnagyobb tekintélyű gyülekezete, Arad hívja meg lelkészének. Kilenc évi tevékenysége során a város kiemelkedő szépségű templomát renováltatta, jelentős külföldi támogatással. A gyülekezet lelki élete egyre erőteljesebbé és rendezettebbé vált. Itt éri a megtiszteltetés 1992-ben – immár a Romániában is bekövetkezett politikai változások után –, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház gyülekezetei a püspöki tisztre méltatják, s így elfoglalja kolozsvári püspöki székét. Egyidejűleg a gyülekezet püspök-lelkészévé is lesz, aki rendszeresen prédikál a nagy múltú fehér templom szószékén. 2004-ben vonul nyugalomba, és visszaköltözik egykori gyülekezete, Nagykároly üresen maradt parókiájába hitvesével együtt. A csendes kisvárosi légkörben ökumenikus nyitottsággal ápolja a protestáns és katolikus kapcsolatokat, gyakori vendég-igehirdető a református gyülekezetben. Megírja visszaemlékezését, különösen a börtönben töltött időszak történelemmé vált éveit és püspöki szolgálatának sűrű eseménysorát.
Tíz évvel ezelőtt egy Magyarországon végzett szívműtét visszaadta fizikai erejét és életkedvét. Rendszeresen látogatott az anyaországba, egészségügyi ellenőrzésre és rokoni látogatásra. Így történt ez április végén is. Ekkor azonban a hazautazás előtti éjszakán rosszul érezte magát, pirkadatkor bement az általa jól ismert szívklinikára. Itt vizsgálat közben rosszul lett, állapota egyre súlyosbodott, és az orvosi segítség kevésnek bizonyult életben tartásához. Sok szenvedést átélt szíve utolsót dobbant 2013. május elseje késő délutánján.
Ki volt Mózes Árpád püspök?
Megpróbált életű, hatéves börtönfogságban megérlelt hitű keresztény, aki soha nem lázadt Teremtője ellen, s nem kérdezte, miért engedte megtörténni mindezt az Isten. Fogolytársaival való közösségéről mindig hálával s elismeréssel beszélt. Egymásban tartották a szabadulás reménységét, és sok új ismerettel gazdagodtak professzor rabtársaik társaságában.
Jó emberismerettel megáldott, melegszívű lelkipásztor. Odaadással és szeretettel pásztorolta előbb híveit, majd a rábízott lelkipásztorokat.
Jó előrelátással szervező egyházi vezető. Örült, amikor a sepsiszentgyörgyi új evangélikus templom felépült, s körülötte megsokszorozódott a hívek száma.
Jó érzékkel vezette egyházkerületének gazdasági ügyeit, és az egyházi nyugdíjintézetet. Külföldi testvéregyházak pénzügyi támogatását nehéz időkben kérte, s biztosította a lelkészek anyagi megélhetését, a szórványban élő magyar evangélikusok gondozásához szükséges gépkocsit.
Több parókia és templom megújulása mögött segítő támogatása érvényesült.
Igaz magyar ember, aki szerette hazáját, örült a sokat ígérő, de erőszakkal levert 1956-os szabadságharc eredményeinek. Sokat fáradozott az erdélyi magyarság összetartásáért, a magyar kultúra megőrzéséért, és ízes, szép magyar nyelvünk fennmaradásáért. Személye Erdély-szerte nagy tekintélynek örvendett.
Szívesen prédikált és keresztény hitbeli meggyőződést sugárzó prédikációinak hatása sokáig él hallgatóinak s a gyülekezeteknek a szívében.
Egyházkormányzói tevékenységéből következően külföldi egyházi vezetőkkel gyakran találkozott, és kapcsolatait egyháza számára kamatoztatta. Magyarországi Evangélikus Egyházunkhoz is szoros testvéri és baráti szálak fűzték. Gyakran prédikált gyülekezeteinkben, s az együttműködés lehetőségeit kerestük a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok között. Itthon érezte magát Magyarországon, s a mindenkori kormányokkal intenzív kapcsolatot ápolt az erdélyi magyarság érdekében.
Közvetlen, kedves, jókedélyű, komoly magyar ember volt, aki nagyon szerette családját, gyülekezeteit, lelkésztársait, s mindnyájunkat, akikkel összehozta a Mindenség Ura. Derűt sugárzott tekintete, és reménységet hordozott megnyilatkozása.
Az élet és halál Ura rövid szenvedéssel járó halált jelölt ki néki. Legyen áldott emléke és minden elvégzett szolgálata Romániában, szerte a magyar rónán és külföldön.
Mózes Árpád temetése ma 17 órától lesz a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájából. A koszorúmegváltásból gyűlt pénzt a kolozsvári evangélikus templom felújítására ajánlják fel.
D. Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke
Szabadság (Kolozsvár)

Egyházi vezetők felfogása az állam és egyház kapcsolatáról
A nagyváradi Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a szegedi METEM – Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség előadás-sorozatot szervez november 14-15. között Nagyváradon, a Posticum Kulturális és Ifjúsági Központban (Nagyatádi Szabó István, ma Teiului utca 26.).
Az egyház hatalma – a hatalom egyháza. A közép-kelet-európai egyházi vezetők felfogása az állam-egyház kapcsolatáról 1945 és 1989 között című előadás-sorozat programja a következő:
November 14., csütörtök: 14 óra –14.20 – Megnyitó. I. szekció: „Behálózva” – hírszerzés és egyházi diplomácia. Moderátor: Varga Szabolcs. 14.20–14.50 – Jánosi Csongor (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Református Tanárképző Kar, Kolozsvár): Román–magyar belügyi és állambiztonsági együttműködés református egyházi ügyekben az 1950-es évek végén és a ’60-as évek elején. 14.50–15.20 – Bandi István (történész-levéltáros, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest): A magyar hírszerzés kísérletei a katolikus egyház vezetőinek befolyásolására a ’60-as, ’70-es évek fordulóján. 15.20–15.50 – Zombori István (történész, szakértő, METEM, Szeged): A hatalom egyháza: Magyarország és a Szentszék az 1960-as években. II. szekció: „Rendszer-minták” – antropológiai és teológiai megközelítés. Moderátor: Zombori István. 16.10 –16.30 – Bánkuti Gábor (egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem): Egyház és hatalom Romániában és Magyarországon az ’50-es években. Rendszer-antropológiai összehasonlítási kísérlet. 16.30–16.50 – Gárdonyi Máté (főiskolai tanár, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola): Egyház a szocialista társadalomban – mint teológiai probléma. 16.50–17.20 – szünet. 17.20–18.20 – Vita. Moderátor: Balogh Margit.
November 15., péntek: III. szekció: Személyek és személyes döntések – katolikus helyzetkép. Moderátor: Kovács Sándor. 9–9.30 – Janka György (tanszékvezető, főiskolai tanár, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza): A magyar görögkatolikus egyházi vezetők és az államhatalom (1945–1989). 9.30–10: – Balogh Margit (történész, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Budapest): Hűség és felelősség a túlélés tükrében. Mindszenty József az együttműködés határairól. 10–10.30: Vörös Géza (történész-levéltáros, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): „Elment az öregember” – Mindszenty emigrációs évei a hírszerzés tükrében. 10.30-11: Nagy Mihály Zoltán (történész, Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, Nagyvárad): Együtt létezés vagy kollaborálás? Márton Áron püspök felfogása az állam-egyház kapcsolatáról 1948 és 1960 között. 11–11.20: szünet. 11.20–13.50 – Vita. Moderátor: Gárdonyi Máté. IV. szekció: Személyek és személyes döntések – protestáns helyzetkép. Moderátor: Janka György. 14.30–15: Csendes László (Ph.D, a CNSAS volt elnöke): Próbatétel. Argay György püspök 33 esztendőnyi szolgálata az Romániai Evangélikus Egyház élén. 15–15.30: Kovács Sándor (egyetemi tanár, Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár): Párhuzamos életrajzok? Kovács Lajos és Erdő János életpályája 1956 után.
16.30–17: Pál János (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Református Tanárképző Kar, Kolozsvár): Az unitárius egyház és az állam viszonya 1945–1965 között. Az egyház szerepe az államszocializmus első két évtizedében. 17–17.20: szünet.
17.20–18.20: Kiértékelés, vita. Moderátor: Gyarmati György
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Régimódi tanárképzés új problémákkal
A Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és az Erdélyi Napló áprilisi vitafóruma a tanárképzés mai kérdéseire kereste a választ. Néhányat találtak, ám a kérdések többsége nyitott maradt.
A kolozsvári lutheránus püspökség Argay György termében ült össze a közönség, hogy a Tanár nélkül nincs iskola – A tanárképzés mai kérdései című vitafórum meghívottait – Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő helyettest, dr. Soós Annát, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesét, dr. Kolumbán József matematika-professzort és Szőcs Domokost, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztályának vezérigazgatóját – meghallgassák. A vitaest moderátora, dr. András Szilárd, a BBTE előadótanára azzal indította a beszélgetést, hogy a pedagógusnak minden időben nehéz dolga van, mert egyrészt megpróbálja átörökíteni a hagyományt, másrészt új kihívásoknak kell megfelelnie.
A Matematika és Informatika Karon oktató tanár a romániai oktatásrendszer történetét is felvillantotta, kiemelve, hogy 1930 és 1958 közt az volt a pedagógusok célja, hogy megszüntessék az írástudatlanságot, ám az akkor kialakult tanárképzési rendszer máig ható következményekkel bír, ma is hasonló struktúra szolgálja a jócskán megváltozott igényeket. Soós Anna is azt sérelmezte, hogy a tanárképzés nem nőtte ki magát, vagyis alapszinten és mesteri szinten nyújt kiegészítő pedagógiai és módszertani képzést, miközben egy bizonyos szakból a kutatókkal azonos elvárásokat támaszt. Ezt a helyzetet módosította volna a 2011-es tanügyi törvény, ám a célirányos, kifejezetten a majdani pedagógusoknak szánt didaktikai mesterik meghiúsultak, maradt a zömmel elméleti tudósképzés kiegészítve a pedagógiamodul lehetőségével. A BBTE rektorhelyettese további hátrányként említette, hogy a monoszakon végzett diákok tanárként nem tudnak megfelelő óraszámban tanítani, ezért támogatandóak a duplaszakok. Soós Anna rendszerszintű megújítást lát szükségesnek a tanárképzésben és az oktatási struktúrában is, reményt látott ugyanakkor a duplaszakok megvalósulására és arra, hogy a pedagóguspályát vállaló diákokat ösztöndíjprogrammal segítsék. „Így megérezhetik annak szépségét, hogy mekkora hatással lehetnek a diákokra, és talán kevesebben hagyják el az oktatói pályát” – összegzett Soós Anna.
Diák nélküli tanügy
Kolumbán József megállapította, hogy bizony a matematikatanár-képzés területén szorít leginkább a cipő, ott jelentkezik a legtöbb probléma. Egyrészt azért, mert a tehetséges fiatalok érthető okokból nem választják a tanári pályát, másrészt a didaktikai oktatás igényel sürgős változtatásokat. Szőcs Domokos szerint húsz éve folyamatosan csökken a gyereklétszám, míg a tanárok létszáma állandó. „Olyan oktatásunk van, hogy diákok nélkül is egész jól elvagyunk. Ám bárhogy is legyen, az egész oktatási folyamat legfontosabb eseménye az osztályteremben történik, amikor az ajtót becsukják. Beszélhetünk tanügyi törvényről, költségvetésről, szakszervezetről, metodológiáról, vizsgatételekről, de az, hogy mi történik az osztályteremben, csakis a pedagógustól függ, oda pedig csak olyan ember mehet be, aki szereti azt, amit csinál, és csakis akkor lesz olyan a pedagógus, ha ezt idejében felfedezik. Ezért úgy gondolom, hogy a tanárképzés az óvodában kezdődik, mert minden oktatási szint egyformán fontos” – vélekedett a szakpolitikus.
Péter Tünde feltette a hazai viszonyok közt szinte megválaszolhatatlannak számító kérdést: mivel lehetne a diákokat a tanári pályára vonzani? Hiszen ma már legfennebb nyomokban tapasztalható az a megbecsültség, ami valaha övezte a pedagóguspályát. Ráadásul a teljes katedrához 18 óra szükséges, ami a matematika, magyar és román tantárgyakon kívül egyes helyszíneken csak töredékórákat jelent. Ezért a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes azt javasolta, hogy megyénként gyűjtsék össze az egyes tantárgyak katedráit, így legalábbis Erdély tekintetében egységesebb képet nyernének s ezeket az adatokat egyetemi segítséggel a leendő pedagógusok számára is tegyék hozzáférhetővé.
Kolozsvártól nyugatra
Eklatáns példaként hivatkoztak többen a bánnfyhunyadi helyzetre, ahol nem találnak szakképzett matektanárt. Szőcs Domokos szerint arra, hogy hogyan lehet Kolozsvártól hatvan kilométerre odavonzani a megfelelő pedagógust, az illető településnek kellene megtalálni a választ, s abban többen egyetértettek, hogy a helyi közösségeknek nagy szerepe lehetne a tanárok megtalálásában és megtartásában. Az est házigazdája, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök szerint viszont a közösségeknek az az elsődleges feladata, hogy a politikai-társadalmi vezetést érzékennyé tegyék és kényszerítsék a megfelelő lépések megtételére olyan égető kérdések esetében, mint az oktatás vagy az egészségügy. Az egyházi vezető felrótta ugyanakkor azt is, hogy ahány miniszter, annyiszor változtattak egységes koncepció nélkül a hazai tanügyi rendszeren. A közönség soraiból Robu Judit egyetemi oktató elmondta: amíg hiányzik a társadalmi megbecsültség, kisebb egy kezdő tanár fizetése, mint egy utcaseprőé, a diáknak minden joga megvan, míg a tanárnak csak kötelezettségei. A diák azt látja, hogy az boldogul, aki nem tanul és a tantervek befejezhetetlenek, nincs mit várnunk a tanároktól.
Mennyiségi és minőségi problémák egyaránt felmerülnek a tanárképzésről szólva. A tanárok korfája ugyanis elég szomorú képet mutat – ötven év felettiek vannak túlsúlyban – és sajnos nálunk ma már nem az jellemző, hogy a legjobbakból lesznek pedagógusok. Mindez nemcsak a magyar kisebbség esetében van így, hanem Romániában általános érvényűnek mondható. Az nyilvánvaló, hogy olyan országokban, ahol a tanárok fizetése átlag fölötti, valóban a legjobbakból lesznek tanárok, ám az sehogy sem látszik, hogy nálunk hogyan lehetne legalább a normalitásig feltornászni a pedagógusok presztízsét és fizetését.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lefejezése, 2. (Ötvenhat Erdélyben)
A román kommunista hatalom által a Bolyai Tudományegyetem ellen indított per szerves részének tekintjük a Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet (ez volt a hivatalos megnevezése!) hallgatói és tanárai megfélemlítésére, ellehetetlenítésére kezdeményezett retorziót, a letartóztatások, bebörtönzések 1958. március 15-e és 1959 novembere közötti sorozatát. Összesen huszonegy teológust, illetve időközben felszentelt fiatal lelkészt ítélt el a Kolozsvári Katonai Törvényszék. Négy csoportban ítélték el őket.
Soós Ferenc (Kolozsvár, 1935 – Kolozsvár, 1998) 1958. július 15-ei letartóztatásakor a Protestáns Teológiai Intézet harmadéves református teológus hallgatója volt. A Kolozsvári Katonai Törvényszék 1958. november 10-én ellenforradalmi terrorista szervezkedés vádjával – halálra ítélte! Fellebbezési kérését elutasították. Az Elnöki Tanács 1959/9-es rendeletével halálos ítéletét életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Soós Ferenc 1963-ig a szamosújvári börtönben töltötte a büntetését, majd átkerült a börtön mellett létrehozott bútorgyárba, ahonnan 1964. augusztus 1-jén szabadult. A teológián nem engedték folytatni tanulmányait, 1998-ban bekövetkezett haláláig tisztviselőként dolgozott Kolozsváron.
Böjte Csaba egyedülálló áldozatvállalása, az árva és elhagyott gyerekek megmentése az általa működtetett árvaházak révén édesapja golgotajárásának ismeretében kap valóban történelmi hátszelet. A Csíkszentdomokoson 1932. március 15-én született Böjte Sándor Kolozsváron dolgozott szerszámlakatosként. A Gaál Gábor Irodalmi Körben felolvasott verseiért nagyon hamar a Securitate célkeresztjébe került, 1959. június 3-án tartóztatták le. Rendszerellenes versek írása, terjesztése mellett a másik vádpont ellene: 1957 nyarán Fülöp G. Dénessel és Jancsik Pál költővel székelyföldi kirándulásra indult. Bár a Fülöp G. Dénes 1959. augusztus 29-ei kihallgatásán készült jegyzőkönyv szerint a kirándulás első napjától kezdve az utolsóig nem találkoztak „olyan személyekkel, akikről tudták volna, hogy nacionalista tevékenységet fejtenek ki, sem a magyarországi eseményeket, sem pedig más politikai problémát senkivel meg nem beszéltek”, a székelyföldi kirándulás önmagában „ellenforradalmi tettnek” minősült! (Ezek után csodálkozunk, hogy ma, 2015-ben a román sajtó igen jelentős része „úgynevezett Székelyföldről” cikkezik?) Böjte Sándort hét év börtönbüntetésre ítélték. 1959 novemberében a szamosújvári börtönbe került, majd a börtönhöz tartozó bútorgyárban dolgozott. Böjte Csaba dokumentumfilmekben is rögzített visszaemlékezése szerint a börtönben súlyos hasnyálmirigy-gyulladást kapott, de a fájdalom enyhítésére semmilyen gyógyszert. Olyan iszonyatos és elviselhetetlen fájdalmai voltak, hogy a hüvelykujjával benyomta a hasfalát! Ez okozta a halálát. 1962. november 4-én szabadult, még dolgozott Kolozsváron, majd 1964. január 2-án, harminckét éves korában elhunyt.
Súlyos veszteségek érték a romániai zsinatpresbiteri evangélikus-lutheránus egyházat, amelynek nyolc lelkészét és teológusát tartóztatták le 1958 végén, 1959 elején. Köztük volt Mózes Árpád (Krizba, 1931. július 25. – Budapest, 2013. május 1.), a romániai magyar evangélikus egyház 1992 és 2004 közötti püspöke, Kiss Béla püspökhelyettes, Antal László, Dani Péter, Dohy Árpád, Gödri-Oláh János, Veress Károly. Az elsőrendű vádlott Mózes Árpád, 1956 és 1957 között püspöki titkár, 1958-ban Székelyzsombor megválasztott lelkésze. Azzal vádolták, hogy 1956-ban, amikor egy debreceni diákcsoport a kolozsvári Teológiai Intézetbe látogatott, a kollégiumban nacionalista magyar nótákat és tiltott egyetemista dalokat énekeltek, a magyarországi „ellenforradalom” idején lelkesedéssel fogadták az ottani eseményeket, számtalan esetben rágalmazták a romániai népi demokratikus rendszert, szidalmazták a Szovjetuniót, amiért a magyar kormány kérésére vérbe fojtotta a magyar forradalmat. Mózes Árpád magánbeszélgetések során kijelentette: a nemzetiségi kérdést csak úgy lehet megoldani, ha Erdélyt visszaadják Magyarországnak, még akkor is, ha a románság lélekszáma jelentős mértékben meghaladja az erdélyi magyarságét. A vádlott – olvasható az ítéletben – rágalmazó módon beszélt az erdélyi magyarság helyzetéről, azt állítva: nem örvendenek ugyanazoknak a jogoknak, mint a románok, a jogok formálisak, csak papíron léteznek, valójában minden kulcsfontosságú állásba románokat neveznek ki. Mózes Árpádot 1958. december 16-án Brassóban tartóztatták le, és a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával állították hadbíróság elé. Az 1959. május 15-én tartott tárgyaláson 18 év szigorított fegyházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték a Btk. 209. szakasza 2. pontja a) és b) betűje alapján. Kolozsváron, Szamosújváron, a Duna-deltában – Grind, Periprava –, a Brăilai Nagyszigeten – Stoeneşti, Salcia, Luciu-Giurgeni, Ostrov – raboskodott. Az utóbbi megsemmisítő munkatáborból 1964. augusztus 3-án szabadult. Szabadulása után Nagykárolyban, Aradon és Kolozsváron volt lelkész, esperes.
Az evangélikus teológusok perében Antal László tatrangi lelkészt tizenhat, Dani Péter magiszterjelöltet tizenöt, Dohy Árpád és Gödri-Oláh János teológust hat, illetve nyolc, Kiss Béla evangélikus püspöki titkárt kilenc, Veress Károly negyedéves teológust hat év börtönbüntetéssel sújtották. Szabadulásuk után Gödri-Oláh Jánosnak nem engedélyezték a teológiai tanulmányok folytatását, a brassói teherautógyárban előbb segédmunkásként, majd autófestőként, nyugdíjazásáig műhelyvezető mesterként dolgozott. Néhány hónapja hunyt el Négyfaluban. Dani Pétert aradi evangélikus lelkészként valósággal kitoloncolták a hatóságok, Németországban telepedett le, ahol nyugdíjazásáig lelkészként dolgozott. Visszaemlékezéseit a Marosvásárhelyen 2006-ban megjelent Szemtanúk című kötet közölte. Dohy Árpád 1980-ban autóbaleset áldozata lett. Veress Károlynak csak 1974-ben engedélyezték, hogy levelezéssel befejezze félbemaradt teológiai tanulmányai utolsó évét, 1976 és 2001 között bácsfalusi evangélikus lelkész, nyugdíjazása után kitelepedett Magyarországra. Az evangélikus lelkészek és teológusok bebörtönzésével valójában D. Argay György nagy tiszteletnek örvendő evangélikus püspököt s általa az egyházat akarták lehetetlen helyzetbe hozni. A tartományi pártbizottságnál történt kihallgatása során Argay püspök kijelentette: tartóztassanak le engem, de engedjék szabadon a fiaimat! A letartóztatási hullámra az ürügyet az szolgáltatta, hogy a teológusok memorandumban tiltakoztak két tanáruk marxista és dogmatikus beállítottsága ellen és az egyház reformját sürgették.
Amikor Mózes Árpád az utolsó szó jogán megkérdezte az elnöklő Valean Simion hadbíró őrnagytól, mit és mivel vétettek az ország területi integritása ellen, azt a cinikus választ kapta: nem csináltatok semmit, de csináltatok volna, ha lett volna rá lehetőség! A koncepciós perek sajátos koreográfiájának megfelelően, mondvacsinált vádak alapján ítélték el a lelkészeket és teológusokat hat-tizennyolc év közötti börtönbüntetésre.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsváron felavatták az evangélikus egyház felújított gyülekezeti központját
Felavatták az evangélikus egyház Argay Györgyről elnevezett gyülekezeti központját pénteken Kolozsváron. Az egyházi épületben szolgálati lakások találhatók, a pincéjében kialakított közösségi térben többek között a kolozsvári népzenészek képzésének biztosítottak helyet. A közösségi központ felújítását a magyar állam is támogatta.
Az avatóünnepségen mondott beszédében Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta. Megemlítette: mind a gyülekezeti központ névadója, Argay György erdélyi evangélikus püspök, mind pedig kortársa, Márton Áron római katolikus püspök a kitartás, a közösségépítés emberei voltak. Egyikük sem menekült a felelősség elől, egyik sem hagyta ott a közösséget, mindketten megszenvedték a kommunista elnyomást.
„Biztatom a magyarság vezetőit arra, hogy erővel álljanak össze. A széthúzásnak nincsen most helye. Mindegy, hogy ki milyen párthoz, milyen közösséghez, milyen gondolathoz tartozik, azt félre kell tenni. Nincs most lehetőség arra, hogy a magyarság vezetői veszekedjenek, és egymást zárják ki abból a hatalmas nagy feladatból, amelyhez még így is kevesen vagyunk" – jelentette ki az államtitkár. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról beszélt, hogy a felavatott központ közösségi terének, akárcsak a római katolikus egyház egyik épületének a pincéjében nemrég átadott közösségi térnek fontos szerep jut abban, hogy a fiatalok jól érezzék magukat Kolozsváron, ne kívánkozzanak el a városból.
Az eseményt a Kallós Zoltán alapítvány által népzene tanfolyamának a hallgatói és tanárai tették ünnepélyessé előadásukkal.
MTI
Erdély.ma

Evangélikus gyülekezeti központot avattak
Megújult az evangélikus-lutheránus egyház kolozsvári egyházközsége által működtetett Argay György Gyülekezeti Központ, amelynek átadását tegnap délelőtt hálaadó ünnepség keretében ejtették meg.
A magyar állami támogatásból korszerűsített épület felújítási munkálatai 2014-ben kezdődtek, és mára sikerült közösségi rendezvények befogadására is alkalmas helyszínné tenni. Az egyházi épületben szolgálati lakások találhatók, a pincéjében kialakított közösségi térben pedig többek között a népzenészképzésnek biztosítanak helyet. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta. Horváth Anna alpolgármester is a fiataloknak szóló közösségi terek fontosságát emelte ki, ezek ugyanis letelepedésre ösztönzik a jövő nemzedékét.
(dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

500 éves a reformáció
A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház rövid története és jelene
A 16. század első felében a reformáció szele elérte Erdélyt is. A középkori egyházszervezetet egyre több hitújító mozgalom ostromolta. Kezdetben a szász közösség bizonyult leginkább fogékonynak az új eszmék iránt, később csatlakozott hozzá a vármegyék, illetve a székely székek többnyire magyar ajkú népessége.
A 16. századi erdélyi reformáció útja sajátos út, amelyben nem különíthető el szigorúan egyik vagy másik nagy európai reformátor eszmerendszere, hanem párhuzamosan és együttesen hat Luther, Melanchthon, Zwingli, Kálvin, Bullinger és mások teológiája, mindezt pedig kiváló helyi teológusok – Johannes Honterus, Dévai Bíró Mátyás, Kopácsi István, Melius Juhász Péter, Dávid Ferenc – igazították az erdélyi társadalmi valósághoz. Éppen ezért az 1560-as éveket megelőzően nem is beszélhetünk egyik vagy másik protestáns felekezet szigorúan konfesszionális jelenlétéről, csupán reformátori vagy reformált egyházakról abban az értelemben, hogy a felekezeti határok nem voltak élesen elválaszthatók, karakterük ekkor kezd kialakulni. Bizonyos azonban, hogy már az 1580-as években, Báthory István fejedelemsége alatt az erdélyi szászok a lutheranizmus mellett maradnak, a magyarok többsége ekkor az unitárius (Szentháromság-tagadó) hitet vallotta, kisebb hányaduk a helvét (kálvinista) felekezet mellett tette le voksát. Ez az arány a 17. század folyamán jelentősen változott, a református fejedelmeknek köszönhetően a helvét hitvallás uralkodóvá vált, gyakorlatilag államegyházi státust élvezett a fejedelemségben.
A szász székekben volt néhány jelentős magyar ajkú település is. A középkorban ezek a falvak földrajzi elhelyezkedésük következtében a szász többségű főesperességekhez tartoztak, így a reformáció után is a szász vezetés alatt álló lutheránus esperességek részei lettek. Ezek közül a jelentősebb gyülekezetek: Brassó, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Barcaújfalu, Krizba és Apáca a Barcaságon; Halmágy, Székelyzsombor, Kóbor, Ugra és Tyúkos Kőhalomszéken; Oltszakadát Szebenszékben, illetve Zselyk Beszterceszéken. Ezek a gyülekezetek képezik mai egyházkerületünk alapját. A hitvallási egység eredményeképpen ezek a közösségek a szász evangélikus püspök joghatósága alá tartoztak egészen a 19. századig, lelkészeiket a szászok zsinatán szentelték, fegyelmi székük, házassági törvényszékük közös volt a német ajkú lutheránusokéval. Csupán a Barcaság délkeleti részén fekvő úgynevezett hétfalusi magyar gyülekezetek között érhető tetten némi szervezeti egység.
A 17-18. században ezek a lutheránus karakterű gyülekezetek szoros kapcsolatokat ápolnak a partiumi és felső-magyarországi, szintén magyar ajkú lutheránusokkal és reformátusokkal. A 19. század folyamán elsősorban a nemzeti mozgalmak eredményeképpen egyre több ellentét alakul ki a magyar, illetve szász lutheránus gyülekezetek között. Ezt csak erősíti az, hogy 1848-ban a két etnikum külön táborban harcol; ennek az eredménye lesz, hogy hosszas küzdelem után 1886-ban a barcasági magyar gyülekezetekből megalakul a Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye, amely már nem az Erdélyi Szász, hanem a Tiszai Egyházkerülethez tartozott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés új helyzet elé állította a Romániába szakadt magyar evangélikusokat. Az erdélyi egyházak közül talán mi voltunk a legnehezebb helyzetben, hiszen a Romániához csatolt országrészben nem voltak szervezett központi egyházi intézményeink, sem püspökségünk, sem teológiai intézetünk, sőt középfokú iskolai intézményekben sem bővelkedtünk. 1920-ban a Kolozsváron tartott zsinat kimondta az Erdély-Bánáti Evangélikus Egyházkerület megalakulását, de ezt az államhatalom nem hagyta jóvá. Végül több kényszerű próbálkozás után, 1926-ban sikerült elismertetni az új egyházi struktúrát. A megszülető egyházkerület meglehetősen heterogén, ott voltak benne a több évszázados hagyománnyal rendelkező királyföldi falusi eklézsiák, valamint más erdélyi, városi gyülekezetek (Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely) mellett a partiumi nagyvárosoknak (Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti) a 19. század folyamán alakult közösségei, valamint több szlovák anyanyelvű gyülekezet. Ez utóbbiak külön egyházmegyét alkottak és alkotnak ma is.
Lelkészképzésünk 1920-tól 1948-ig a kolozsvári református teológián zajlott, ahol az evangélikus szaktárgyakat a két helyi lelkész, dr. Járosi Andor és dr. Kirchknopf Gusztáv tanította. 1948 óta az akkor megalakult Protestáns Teológiai Intézetben református és unitárius hallgatókkal együtt tanulnak egyházunk jövendőbeli lelkipásztorai.
Jelenleg hozzávetőlegesen 27 ezer hívő tartozik egyházunkhoz, 41 gyülekezet és 18 szórványközösség keretében. Erdélyi eredetünk következtében nagyfokú nyitottság jellemzi egyházunkat más egyházak, kultúrák és etnikai népcsoportok felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy istentiszteleteinken és gyülekezeti alkalmainkon öt nyelven hirdetjük Istennek igéjét: magyarul, németül, szlovákul, románul és angolul.
Szolgálataink sokszínűek, az istentiszteletek mellett rendszeres alkalmakat tartunk a gyerekeknek és az ifjúságnak (hittanórát, baba-mama klubot, vasárnapi iskolát, konfirmációi oktatást, ifjúsági bibliaórát és istentiszteletet), valamint felnőtteknek szóló különböző alkalmakat (felnőtt-, családi, illetve presbiteri bibliaórát, nőszövetségi alkalmat stb.).
Az ifjúsági munkát az országosan működő EVIKE (Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület) fogja össze, amely az ifjúsági táborokat, a vetélkedőket és az ifjúsági vezetőképzőket szervezi évente több alkalommal. Az egyetemi városokban – Kolozsvár, Brassó – működő CL (Collegium Lutheranicum) egyetemi ifjúsági szervezet, szakkollégium a felsőoktatásban tanuló diákokat és fiatal felnőtteket igyekszik összefogni, a szervezeten belül folyó ifjúsági munka így kifejezetten ezt a korosztályt szólítja meg.
Szeretetszolgálatunkat tekintve jelenleg az elsődleges feladat diakóniai intézményeink újraszervezése; így jött létre a Vocatio Diakóniai Egyesület. A szeretetszolgálatok összehangolt megszervezése egyházunk számára nagy kihívás a jövőben. Kolozsváron és Brassóban működő diakónia irodánk ezt a feladatot igyekszik betölteni azáltal, hogy a különböző gyülekezetekben történő szeretetszolgálat összehangolásán fáradozik.
Mindennemű szolgálatainkat missziói koncepciónk határozza meg, mely szerint igyekszünk a Krisztus iránt való hűség, engedelmesség, hivatás szellemében megfelelni a kor igényeinek és társadalmi elvárásainak, hogy az értékőrzés és megújulás által állandó evangelizációt folytassunk, mélyítsük a hitet, erősítsük a lelkiséget. Tudatosan veszünk részt a keresztyén kultúra művelésében, és vállalunk szerepet a közéletben: a Petrőczy Kata Szidónia Nőegylet, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és Reményik Sándor Galéria Kolozsváron, a Bartalis János Egyesület Brassóban, valamint az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Egyesület Sepsiszentgyörgyön. Szorgalmazzuk a teológia mint tudomány minőségi, korszerű, integrált művelését. Az oktatási célra létrehozott Via Barcensis egyesület célja az evangélikus hitnek, öntudatnak a megerősítése a semper reformanda elv alapján. Kozma Zsolt teológiai professzor ezt mintaszerűen így fogalmazta meg: "Meg kell találni a hagyományőrzés és a semper reformanda közötti utat, meg kell fogalmazni az örök igazságot, és mai üzenetként le kell hozni a valóság talajára, s ebben nincs más kritérium, mint a Szentírás. Ha a teológia megalkuszik az örök igazsággal, Isten-idegenné válik, ha nem a ma emberéhez szól, akkor egyház- és világidegen lesz".
Püspökök
Frint Lajos: 1927–1940
Argay György: 1941–1974
Szedressy Pál: 1975–1991
Mózes Árpád: 1992–2004
Adorjáni Dezső Zoltán: 2004–
(Az oldalt szerkesztette Ötvös József lelkipásztor)
Adorjáni Dezső Zoltán püspök Népújság (Marosvásárhely)

Háromfalu: Pürkerec
Több szál köti Háromszékhez ezt a barcasági csángó települést. Pürkereciek is telepedtek Sepsiszentgyörgyre, jelenlegi lelkészüknek is itt ringatták bölcsőjét, de a pürkereci születésű Gobbi Hilda-díjas színművészt, Barkó Györgyöt sem hagyhatjuk ki, aki 1950-ben a Székely Mikó Kollégium diákja volt. Pürkerec Tatrang községhez tartozó, magyar evangélikusok által is lakott falu a Bodzavámi-hegyvonulat déli lába alatt.
Látogatás a parókián
Hankó Szilamér fiatal lelkipásztor az azóta már lepergett advent hangulatában fogadott. Felesége, a tiszteletes asszony szakképzett vallástanárként a gyermekekkel próbálta az ünnepi műsort, délután a boricások gyakoroltak az imaház udvarán, hogy gazdagabbá tegyék a karácsonyt. Az evangélikus hívek száma meghaladja a félezret, s csodák csodája, a népszaporulat is növekvő, mi több, konfirmációs csoport is van. Hankó Szilamér sepsiszentgyörgyi és kolozsvári segédlelkészi szolgálata után a népszokásairól híres Szeben megyei Oltszakadáton folytatta munkáját, onnan hívta meg elődje, tiszteletes Mátyás Lajos helyébe a gyülekezet. Túl azon, hogy az eklézsia javai még nincsenek új telekkönyvön, van fenyőerdő-, legelő- és kaszálóvagyona is az egyháznak. A lelkész előd minden ingatlant kijavíttatott – mondta az új lelkész, akinek szolgálata alatt épült fel a ravatalozó az egykori kántori lakás (ma imaház) udvarán. Háromfaluban sajátos módon, megosztottan alakul az iskolai oktatás. Pürkerecen csak román iskola működik – tájékoztatott a lelkész –, Zajzonban csak magyar, és az említett két falu cigány gyerekei mind Tatrangba járnak.
Háromfalu gazdag hagyományokban. Ez a megállapítás igaz Pürkerecre is, ahol a fiatal fiúk nagyon intenzíven művelik-gyakorolják a boricatáncot. Idén is nagyon aktívak voltak – jegyezte meg a lelkész, Fejér Norbert, a vatáf (a boricásokat tanító, gyakoroltató személy – szerző megj.), s ami jó, a legfiatalabbak is bekapcsolódnak, hogy legyen jövőre is tartalék. Egy másik helyi hagyomány a húsvéti tojásírás jellegzetes hétfalusi mintakinccsel. A helybeli Fejér Jolán a pürkereci tojásíró, aki a közismert hétfalusi tojásíró, Barkó Etelka tanítványa volt. Úgy éreztük, hogy a pürkereci eklézsiában nincsenek nagy gondok, s a fiatal lelkész bátran léphet jeles papelődjei sorába, folytatva a nemes végvári harcot.
Beszélgetés a vatáffal
Fejér Norberttel szerencséjük van a pürkereci boricásoknak, mert ragaszkodik a hagyományokhoz, és kitartással állt a csoport élére – tájékoztattak a helybeliek, és megmutatták, hol lakik. A boricatáncot nem lehet egykönnyen elmagyarázni, gazdag irodalma van, s nem panaszkodhatnak kedvelői, ugyanis több alkalommal láthattuk őket a képernyőn is. Egy bizonyos: archaikus vonásokat őriz, eredete messze visszanyúlik a hétfalusi csángó magyarság múltjába, összekapcsolódik a termésvarázslás szokásaival is. Annyit azonban – másoktól tanulva – el kell mondanunk olvasóinknak, hogy „a borica kimondottan a Brassó környéki, hétfalusi csángók táncos szokása, amit régebben egész farsangban, a múlt század hetvenes éveitől már csak karácsony másnapján jártak. A borica kifejezetten férfitánc. A színes szalagokkal díszített boricatáncosok térd alatt csörgőt, a lábbelin pedig csörgős sarkantyút viseltek, s csákány vagy lapocka egészítette ki felszerelésüket. Az álarcos »kuka« kelléke a derékra erősített kolomp, az oldalukra övezett fakard és a kézben tartott korbács volt. Vonuláskor a csoport élén haladó »tebetartó« vitte a tebét, amely fenyőfa hegye aranyozott gyümölcsökkel. A vatáf és első legény vezetésével mentek házról házra, s a vatáf parancsszavaira járták az udvaron négyrészes kötött körtáncukat: a motívumok gyarapodó ismétléséből álló egyes, kettes, hármas boricát és a gyors török boricát. Amíg a többiek táncoltak, a kukák tréfáltak, mókáztak, s igyekeztek a gazdától valamit – ami éppen a kezükbe kerül – elemelni. Ezt a gazda pénzzel kiváltotta. A négy néma álarcos kuka pantomimikus játékához tartozott a birkózás, az egyik halottnak tette magát, a többiek feldarabolták, elsiratták, majd korbácsaikkal életre fújták. Hasonló motívum a csallóközi farsangi hagyományban is ismert. A román călușerrel rokon, tartják egyes kutatók, s a téli napforduló ünnepköréhez tartozó termésvarázslás és az avató rítus elemeit őrző szokást több néprajzkutató is tanulmányozta.”– Tavaly fogtam neki a borica tanításának – kezdett mondandójába Norbert. – Engem Fejér Gyuri tanított, de ő már megházasodott, családja van, és kiállt belőle. Sajnos, pillanatnyilag megapadt a létszám, de jöttek újak is, s így velünk, a régebbiekkel együtt karácsonykor tizennégyen léptünk fel. Ragaszkodunk a boricához, mert – ahogy hallottam – az első világháború után beszüntették, aztán a hetvenes-nyolcvanas években ismét beindult, s a rendszerváltás után fellendült. A ruházat gond, mert eredetinek kell lennie. Mi a régi boricásoktól szoktuk elkérni, s ha több kellene, akkor az új belépő gyerekek szülei próbálnak segíteni. A boricás öltözetek nem minden faluban egyformák. A tatrangiak gyapjúszvettert viselnek, nálunk fekete nadrág, bőrcsizma, fehér ing és fekete lájbi a viselet, fejünkön bundasapka.Megszólal a múlt
Olvasom, hogy 1785-ben a felséges császár fejvesztés terhe mellett hatóságilag betiltotta a hétfalusi csángók boricatáncát. Ugyan biza, miért bántotta őt a csángó fiúk ártatlan tánca? – kérdezem magamban. Lám, azóta éppen 231 esztendő pergett le a történelem kerekén, a császárt már el is felejtették, de a boricát ma is járják olyan lelkes vatáfok kitartása révén, mint a tatrangi Kajcsa Zoltán vagy a pürkereci Fejér Norbert.
Háromfalu népe – mert ez a téma is lassan történelem – csekély terjedelmű termőterülete miatt kevés gabonát termelhetett mindenkor, leginkább kőbányászatból és mészégetésből tartotta fenn magát – írta Csángó krónikájában Beke György, aki felesége révén kötődött a hármas településhez. Pürkerec meszesei híresek voltak valaha, kóboros szekereikkel bejárták a szomszédos megyéket. Mindenütt ismerték őket, s ők a legjobban a környék fogadóit. Pürkerecnek volt a legtöbb katlanja, itt építtetett katlant magának Zajzon és Tatrang is. Beke ottjártakor még egy-két katlan működött, az is csak akkor, amikor a pürkereci téesznek mész kellett. Lassan kihalt ez a mesterség, nem működnek már a pürkereci mészégető katlanok, megdrágult a fa, s az ipari mennyiségben gyártott mész megálljt intett az ősi mesterségnek. Se kőbányászat, se mészégetés, hozzá még megcsappant a brassói üzemek száma is, kevés a munkahely, élj meg, pürkereci csángó – hallatták hangjukat a helybeliek, de láttuk-éreztük, mintha szégyellnének panaszkodni...
Elpusztíthatatlan emlékek maradtak meg fenn, a falu határában: nem mások ezek, mint szerves eredetű, felső jurakori mészkősziklák. Úgy kell elképzelni, mint a mazsolát a kalácsban: óriási sziklaként bekerültek a későbbi Thetys-tengerbe és az abból kigyűrődött, krétakori – tehát ezeknél fiatalabb, későbbi – homokkőüledékekbe. Az ilyen mészkőtömböket, amelyek mifelénk is ismertek (Szemerján, Árkoson, Vargyason), olisztolitoknak (óriás zárványféleségek) nevezzük, és megkövült, több mint százmillió éves korallokat és kövült rákfajokat őriztek meg számunkra. Nagy és hatalmas méretű lehetett a Jura-tenger, amelynek vizéből ez a fajta mészkő keletkezett. Jó azonban, hogy tudnak erről a pürkereciek, s azt is tudják, hogy védeni, nem tördelni kell: védett sziklák, földtörténeti emlékek!
Pürkerecen született Rab Samu (1900–1987) kőfaragómester is, aki „nyáron követ faragott, télen pedig verset”, s akivel e sorok írója is beszélgetett halála előtt Pürkerecen. Próbálta rímbe szedni a hétfalusi jellegzetes csángó kifejezéseket, szólásmódot, kiejtést. A pürkereciek még emlékeznek rá, de már a háza sincs meg a faluban.
Kopogtattunk Mátyás Lajos nyugalmazott helybeli evangélikus lelkész lakásán, aki édesapját, Mátyás Bélát követte a lelkészek sorában. Pürkereci lelkipásztor volt Argay György is, a későbbi evangélikus püspök. Mátyásék temetésre készültek, beszélgetésünk így sajnos rövidre sikerült. A tiszteletes asszony egy jegyzetet adott át: ebből böngésszen – mondta –: falu- és egyháztörténeti dolgok. A nyugdíjas házaspár két vendégházat tart fenn a faluban. „Inkább szállást biztosítunk – mondták –, a konyhaművészet fárasztó munka.”Szemelgetésünk közben tudtuk meg, hogy Pürkerec neve Ulászló magyar király idején jelent meg első írásos formájában 1498-ban, hogy Pürkerec katolikus kisközössége régen a csernátfalusi Szent Mihály-eklézsiához tartozott, hogy kerek 570 esztendeje alakult meg itt az evangélikus egyházközség, amelynek mai, harmadik temploma 1883-ban épült, de megtartott valamit a régi templomokból is.
1631-től ismert a helybeli lelkészek neve, közöttük a Dévai Mártoné, aki nagyajtai unitáriusból lett evangélikus lelkipásztor, Mátyás Béla, Mátyás Lajos édesapja pedig 41 évig ápolta-ügyelte a pürkereci magyarság identitástudatának megőrzését.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)