Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ardelean Mária
1 tétel
2015. március 4.
Kosztolányira emlékeztek
Az idei első irodalmi körét múlt héten tartotta a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete. Az eseménynek – mint immár hetedik esztendeje –, ismét a nagyváradi Ady Endre Líceum adott otthont. Szilágyi Magdolna nyugdíjas tanárnő ezúttal Kosztolányi Dezső életéről és irodalmi munkásságáról tartott átfogó előadást.
Szilágyi Magdolna jól dokumentált, bő egyórás előadásában Kosztolányi életét, pályafutását vázolta. Mint elhangzott, az író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró 1885. március 29-én született Szabadkán, egy főnemesi őseire büszke családban. Nagy hatással volt rá nagyapja, aki Bem hadosztályában volt százados. Haza- és szabadságszeretetét tehát a családjában szívta magába. Beteges, vézna gyerek volt, szülei mindentől óvták őt, és a halálfélelme végigkísérte életét, alkotásai többsége szomorkás hangvételű. „Ha nem lenne halál, művészet se lenne”– vallotta egyszer. Életében az első nagy csapás a nagyapja halála. Ekkor mindössze 10 éves. Később azt vallotta, hogy ő ekkor vált felnőtté, tulajdonképpen költővé, mert úgy érezte, valami maradandót kell alkotnia, hiszen a halál visszafordíthatatlan. Hatévesen került iskolába, az osztály dísze, Szabadkán az irodalmi kör vezetője. Később, középiskolás korában összeütközésbe kerül az önképző kör vezető tanárával, kizárják a gimnáziumból. Az iskolát magánúton fejezi be Szegeden és Szabadkán. Ezután Budapesten jár egyetemre, ahol megismerkedik Juhász Gyulával és Babits-csal.
Bécsben tanul tovább, de ott is elégedetlen volt. 1905 januárjától kezdett el rendszeresen publikálni, felfigyeltek a stílusára, meghívták szerkesztőnek a Budapesti Naplóhoz. Ady kedvezőtlen recenziót közölt vele kapcsolatban, s ezt soha nem tudta neki megbocsátani. Később a PEN-klub elnöke is volt, utolsó kötete 1935-ben jelent meg. Nyelvművelő cikkeket is írt, bírálta az idegen szavak használatát, és összeállította a legszebb 10 magyar szó listáját. Ötvenegy évesen, 1936. november 3-án halt meg ,fogínyrák miatt.
Az irodalmi körön László Ágnes és Ardelean Mária Kosztolányi verseket olvasott fel.
Reggeli Újság (Nagyvárad)