Délvidéki S. Attila közel két évtizede kutat. Ennek eredménye egy roppant méretű összefoglaló munka, sokkötetes könyv lesz. A tervezett könyvsorozat címe: Lángoló temetők – Az úgynevezett Vajdaság kihasításának elhallgatott titkai és borzalmai (1268–1868). Ezt mutatja be a most megjelent Fejeztek a rácjárások történetéből című kötet. Ismeretterjesztő jellegű, de tudományos igényességű könyv, szerb és angol nyelven is megjelenik majd. Jeszenszky Géza történész, egykori magyar külügyminiszter, Arday Lajos és Barta János MTA doktorok, Domonkos László sokkötetes szerző és még sokan mások ajánlják az olvasó figyelmébe. Teljesen új megközelítést nyújt nemcsak a Csernovics pátriárka által végbevitt nagy rác betelepítésnek és az úgynevezett Kossuth-legendának is, amikor a magyar forradalom vezéregyénisége állítólag kijelentette volna: „Akkor döntsön köztünk a kard!” A mindenért magyarokat hibáztató történet a szakadár lázítók meséje, amit a szerbezés hívei utólag koholtak: Kossuth és Sztratimirovics György ténylegesen nem találkozott soha, 1865 előtt. Mi több, a vérgőzös mondat eszmei szerzője valójában maga Sztratimirovics, aki a legközönségesebb háborús bűnökre és népirtásra uszította híveit a máig elhallgatott kiáltványaiban… A tanulmánykötet legmegrendítőbb állomása az aknamunkájukat magyar oldalon kifejtő áruló osztrák katonatisztek segítségével 1848. július 14-én Bácsszenttamáson (ma Szenttamás) végbevitt magyarirtás, amelyet hihetetlen kegyetlenséggel hajtottak végre a városkát megszálló, úgynevezett „rácvédő” (szerbobranac) lázadók. Zákó István 1848-as országgyűlési képviselő szerint csak a kikarózott emberfejek száma 1500-ra ment, a szerző aprólékos mérlegelés után mintegy kétezerre becsüli a halálra kínzott fegyvertelen szenttamási emberek, édesanyák és kisgyermekek számát. Tiszaföldvár (ma Bácsföldvár) magyarságát ugyancsak legyilkolták három nap múlva, ugyanilyen bécsi aknamunka következtében. Az áldozatok maradványait mindmáig az óbecsei út mellett látható hatalmas Csonthalomban vannak. A magyar történetírás azóta sem dolgozta föl a tárgyat: ha eltekintünk a földvári templomban gúlába rakott magyar gyermekfejeknek itt-ott olvasható esetétől (ami gyakran összemosódik a később lemészárolt zentai magyarság koponyahegyeivel), mindkét magyarirtásról e kötet tárgyalja először. 1849 februárja táján Bácsszenttamás és Tiszaföldvár rettenete megismétlődött egész Dél-Magyarországgal: Sztratimirovics szabad kezet kapó fegyveresei gyökeres nemzetiségi tisztogatásokba kezdtek az Al-Dunától Kaponyáig és Zentáig, a kor legnagyobb magyarirtásának a színhelyéig. Mindennek nem állítottak emléktáblákat, szobrokat, a történt gyilkosságoknak nyoma sincs a tankönyveinkben. Cseres Tibor és Matuska Márton délvidéki vonatkozású könyvei óta nem született hasonló jelentőségű kötet e tárgyban. A kötetet, mely a délvidéki történelem tanulmányozóinak fontos kézikönyve lehet, részletes irodalom- és forrásjegyzék, lapalji jegyzetek, név-, hely- és tárgymutató teszi teljessé. /Dzsida Eszter: Fejezetek a rácjárások történetéből. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 18./