Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Archip, Mihai
1813 tétel
2017. augusztus 30.
Visszavonja a román kormány Verespatak világörökségi listára való előterjesztését
Mihai Tudose a lépést azzal indokolta, hogy ha a térség az UNESCO oltalma alá kerül, többé nem termelhetők ki az altalajkincsei, ugyanakkor ez hátrányos helyzetbe hozza a román államot abban a kárpótlási perben, amelyet a Verespatakon aranybányászatot tervező Gabriel Resources indított ellene.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a térséget a Dacian Cioloș vezette technokrata kormány terjesztette a világörökségi listára mandátuma utolsó napjaiban. Úgy vélte: elődjének magyarázatot kellene adnia erre a lépésre, amellyel szerinte nehéz helyzetbe hozta az országot. Hozzátette: szerinte Románia nem fogja elveszíteni a kárpótlási pert.
Mint ismert, a verespataki aranybánya megnyitását tervező Gabriel Resources kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását.
rtv.net; itthon.ma/erdelyorszag
2017. augusztus 31.
KÉTSZER KETTŐ NÉHA ÖT
Öt esztendővel ezelőtt két hónapig ideiglenes megbízottként vezényelte az oktatási tárcát és hatvanvalahány nap alatt több tucat törvénymódosító javaslatot tett le az asztalra, amelyek egyikéről sem mondható el, hogy előbbre vihetnék az oktatás szekerét, de azt sem tudni, hogy melyik jutott tovább az ötletelés szintjénél.
Liviu Pop első fellépésének másik igen fontos eleme az volt, hogy mindenáron meg akarta védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt. Az egykori szakszervezeti vezető könnyen átlovagolt a másik oldalra, szenátorként már azt sem tudta, kit és mit képvisel, hiszen olyan döntésekre is rábólintott, amelyeket bizalmiként nem lett volna etikus megszavaznia.
Két hónappal ezelőtt Liviu Pop visszatért az oktatási minisztérium élére, és Mihai Tudose kormányában ismét kiélheti javaslattevő mániáját. Zseniális ötletei ellenben inkább zűrzavart keltenek, mint rendet, és az is bizonytalanná válik, ami eddig biztosan állt a lábán.
Eddig soha egyetlen oktatási miniszter sem állt elő azzal, hogy az országos felmérők írásbeli dolgozatait otthonukban javítsák ki a tanárok, tornatankönyvet sem gyártatott senki, a tankönyvkiadás visszaállamosítását sem szorgalmazták, és nem váltottak le tömegesen főtanfelügyelőket néhány héttel tanévkezdés előtt – ezt általában megtették a június-júliusi vizsgabotrányok után közvetlenül.
Nos, másodszor színre lépett miniszterünk túllicitálja elődjeit, fejére állítja azt az agyonkamerázott vizsgarendszert, amit alig néhány éve vezettek be, amire oly sokat költöttek, és amellyel a csalások megszüntetése reményében félelmet keltettek diákban, tanárban egyaránt. A jelenlegi feltételek mellett az érettségin és a nyolcadikos záróvizsgán szinte lehetetlen a puskázás, már csak a csalási kísérletért is kirúgják az ezzel próbálkozót, a dolgozatokat pedig rendőri kísérettel viszik más megye javítóközpontjába, de hogy melyikbe, ez minden alkalommal csak az utolsó pillanatban derül ki, és az sem nyilvános.
Most pedig azzal áll elő Liviu Pop, hogy a tanárok otthonaikban, foteleikben hátradőlve javíthatják ki a vizsgadolgozatokat, és az eredményt egy erre a célra létrehozott internetes felületen továbbíthatják.
Két hét múlva becsengetnek. Vajon még milyen agyament ötletekkel áll elő a tárcavezető, lesz-e egyetlen biztos pont, amibe kapaszkodhat tanár és diák? Hisz jelenleg úgy tűnik, ami hétfőn érvényes, péntekre megváltozhat, s tán még az is kitelik a matematika szakos tanártól, hogy elrendeli: a kétszer kettő néha öt.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma
2017. augusztus 31.
Hatalmas pofont kapott a miniszterelnöktől a katolikus gimnázium szülői közössége
Időt és fáradtságot nem sajnálva gyűjtötték össze a szülők a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges igénykéréseket, ám minden hiába: maga a miniszterelnök, Mihai Tudose utasította el a listákat.
A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy az 1385-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről végleges bírósági döntés született, és ennek alapján a katolikus iskola felfüggesztett jogi személyiséggel bír.
Átverve érzik magukat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei, akik az elmúlt napokban azon dolgoztak, hogy összegyűjtsék a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges diákokat. Mindezt azért tették, mert ígéretet kaptak a tanügyminisztériumtól, hogy amennyiben szerda reggelig benyújtják az igénykéréseket az osztályok elindulásához szükséges létszámmal, elindulhat a nulladik, ötödik és a három kilencedik osztály.
Az oktatási miniszter a pápai nagykövet, Miguel Maury Buendía nuncius által üzent a szülőknek, akik 114 diákot írattak volna a cikluskezdő osztályokba. A listákat a szülők el is vitték Bukarestbe a nunciusnak, aki azonnal továbbította a tanügyminiszternek, illetve Mihai Tudose miniszterelnöknek.
A pápai nuncius visszautasító választ kapott a miniszterelnöktől, aki át sem vette a listákat, arra hivatkozva, hogy a tanügyminiszter előző nap – pontosan aznap, amikor a szülők elvitték a fővárosba az igénykéréseket – arról tájékoztatta őt, hogy az 1385/31.08.2015-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről véglegesen döntött a bíróság, és ennek alapján a tanfelügyelőség meg kell oldja a felfüggesztett jogi személyiségű iskola átszervezését – tájékoztatta a sajtót csütörtökön az ügyről a szülők egyik képviselője, Zsigmond Imola, aki többedmagával szintén részt vett ebben a bizonyos perben, amely egyébként néhány unireás szülő kezdeményezésére indult el.
„Mi, szülők értetlenül állunk, és átverve érezzük magunkat a jelen helyzetben. Mi, akik a perben részt vettünk, még nem kaptunk, és a tanfelügyelőség sem kapott értesítést a végleges döntésről, mégis erre hivatkozva a tanügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a megyei tanfelügyelőségnek fel kell oszlatnia az iskolánkat. Viszont nem a szóban forgó határozat hozta létre az iskolát, mivel nem a tanfelügyelőség jogköre létrehozni iskolát, hanem a városi tanácsé. Ilyen értelemben nemcsak a cikluskezdő osztályok, hanem a teljes iskola közössége a megszűnés határán van” – nyilatkozta a szülők képviselője.
A bírósági döntés a szóban forgó határozat – amellyel pontosan két évvel ezelőtt átcsoportosították a katolikus iskolába azt a néhány osztályt az Unirea Főgimnáziumból a szülők kérésére – felfüggesztéséről már augusztus 2-án megszületett a döntés, amely végleges, tehát nem támadható meg a felek részéről.
Az ítélet indoklását azonban még egyik félnek sem közölték ki, a szülőket sem értesítette senki arról, hogy mi lesz gyerekeik iskolájának sorsa, hol kezdik el az új tanévet, teljes bizonytalanságban hagyva őket, akárcsak az ott dolgozó tanárokat. A szülők egyébként az adott helyzetben azt szeretnék, ha a felekezeti iskola teljes egészében a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működne ebben a tanévben, és az illetékes intézmények garantálnák nekik, hogy jövőtől létrehozzák az iskolát, és külön jogi személyiségként működhetne tovább.
Az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatójának, Székely Szilárdnak egyébként augusztus 31-én lejárt a kinevezése. A tanfelügyelőség nem hosszabbította meg azt, ezzel is jelezve, hogy ők úgy kezelik a katolikus iskolát, mint egy olyan tanintézetet, amely szeptember elsejétől jogilag megszűnik.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro
2017. augusztus 31.
Diákkorban elkezdeni a párbeszédet (Demokráciatábor)
Már diákkorban érdemes elkezdeni a román–magyar párbeszédet, lebontani a magyarokkal szembeni előítéleteket – hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a hatodik alkalommal megszervezett demokráciatábor megnyitóján kedden Sepsibesenyőn.
Az ifjúsági táborban jövő hétfőig a Pro Democratia Egyesület tartja éves táborát, amelyen közel száz, diáktanácsokban tevékenykedő középiskolás vesz részt. A Kovászna megyébe látogató turisták közel kilencven százaléka román nemzetiségű, annak ellenére, hogy sokakban még mindig él az a tévhit, hogy a Székelyföldön nem szolgálják ki kenyérrel azt, aki románul kéri – mondotta az alelnök. Hozzátette, a bukaresti média előszeretettel építi tovább ezeket az előítéleteket. Éppen ezért az elmúlt két évben meghívásukra több mint kétszáz bukaresti újságíró, blogger érkezett a megyébe, hogy megismerjék, milyen turisztikai lehetőségeket nyújt ez a vidék. Grüman Róbert kitért a romániai magyarság helyzetére is. Emlékeztetett, a román politikai vezetők szerint Románia kisebbségpolitikája példaértékű, azonban nem kérdezik meg a magyar közösséget, hogy valóban így van-e. A nagy egyesülés centenáriumának közeledtével még inkább szükség van a párbeszédre, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amelyek összehozhatják a román, a magyar és a más nemzeti kisebbségi közösségeket. Javasolta, A Pro Democratia Egyesülettel közösen szervezzenek olyan rendezvényeket, amelyeken megvitathatják a kisebbségi kérdést. A tábormegnyitón Cătălin Lazăr, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa köszöntötte a résztvevőket, felszólalt Nicolae Radocea alprefektus, Kristó Kinga, a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány elnöke, Ioana Covei, az ENSZ romániai ifjúsági küldötte, Ioana Băltăreţu az Országos Diáktanács részéről, Mihai Dragoş, az Országos Ifjúsági Tanács elnöke, Iuliana Iliescu, a Pro Democraţia Egyesület projektmenedzsere. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 31.
Verespatak veszélyben
A román politika olyan, mint egy Escher festmény: valahogy mindig körbenforgó, ugyanoda tér vissza, nincs kiútja, megoldása. Egy soha véget nem érő tragikomédia, amelynek sajnos áldozata a román társadalom és az ország kulturális öröksége. Míg előbbi lassan, de biztosan elapad és külföldre távozik, addig utóbbit feláldozza a politikai oligarchia Mammon, a pénz istenének oltárán. Mikor már azt hinnénk, hogy a Verespatak-ügy 2013 óta kitermelt egy erős civil mozgalmat és bebetonozta a romániai politikum gondolkodásába Verespatak kulturális örökségének jelentőségét, nagyot tévedünk: a Tudose kormány visszavonni készül Verespatak UNESCO helyszínné nyilvánításának dossziéját.
A körbeforgó történet, amikor Verespatak ismét veszélybe kerül olyan, mint egy mitológiai elem: istenek generációi ugyanazt a harcot vívják egymással, jön egy új aranykor, majd az is eltűnik és az új isten-generáció újra kell vívja harcát ugyanazokkal a toposz-szerű eszközökkel. Verespatak tehát Románia mitikus, lelki tükre: ha Verespatakkal baj van, Románia politikai rendszerével van baj. A történet 2015-ben kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (Gabriel Resources Cég) kanadai mamut-vállalat beperli Romániát a washingtoni székhelyű ICSD Világbank törvényszékén 4,4 milliárd amerikai dollárt követelve a román államtól az elmúlt tíz év halogatásai miatt okozott anyagi károk miatt. Ez meg is történt idén júniusban, amikor a kanadai cég benyújtotta kérését a nemzetközi törvényszéken. A vádpontok között az szerepel, hogy Románia megszegte a kanadai céggel 1999-ben és 2009-ben aláirt szerződést és túl azon, hogy súlyos károkat okozott a cégnek a beruházás és kitermelés állandó halasztásával és ellehetetlenítésével, 2016-ban több, mint 248 titkosított céges dokumentumot – így többek között az eredeti szerződést is – nyilvánosságra hozták.
A perben – amely várhatóan 2019 szeptemberéig is elhúzódhat – Romániát a svájci Lalive ügyvédi iroda és a romániai Leaua és Társai ügyvédi iroda képviseli, míg a kanadai céget az amerikai White&Case és C. P. Tăriceanu jó barátja által vezetett Gabriel Zbârcea irodája képviseli. Magyarán: az ügyet már a kezdetektől fogva még a támadó oldalról is egy kormányközeli ügyvédi iroda támogatja. Ebben a kontextusban tehát nem meglepő Mihai Tudose kormányfő múltnapi nyilatkozata, amelyben arra utalt, hogy elgondolkodnak azon is, hogy visszavonják a Cioloș kormány által 2017 januárjában beadott UNESCO dossziét, amely Verespatakot világörökségi helyszínné nyilvánítaná. Erre azért lenne szükség a jelenlegi kulturális minisztérium szerint, mert a világörökségi jelölés nehezíti Románia pozícióját a per megnyerésében. Lefordítva: a Tudose kormány nem hajlandó 4,4 milliárd dollárt kifizetni, ezért inkább feláldozná Verespatak örökségét. Mindezt úgy, hogy már eleve az opponens fél védőügyvédje is kormányközeli ügyvédi iroda. Jól látható tehát, milyen olcsó és átlátható mechanizmusok vezénylik a jelenlegi kormány hozzáállását Verespatak és általában véve, az ország kulturális és természetvédelmi örökségét tekintve. Ennek a kormánynak Verespatak öröksége semmit sem jelent. De ignorálja azt a mozgalmat is, amely 2013-ban született és a Colectiv tragédiával vált felnőtté: az ország fiataljainak véleményét, a „rezist” generáció hangját. Egy olyan kormány vezeti az országot, amely olcsó ügyvédi játékkal feláldozná az ország ikonikus kulturális és természetvédelmi területét és figyelmen kívül hagyja az elmúlt öt év civil mozgalmainak akaratát és hangját.
Mi más tehet a társadalom, a civil szféra, mint önmagát ismételve, újra utcára menjen és hangosan és haragosan ordítsa el Bukarestig, míg politikusaink füle szétszakad: nem adjuk fel Verespatakot!
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 31.

Miért emilyen Románia? - a román „másmilyenség” sajátosságai
Mostanában a román politika és akadémiai diskurzus lépten-nyomon Románia kivételes jellegéről beszél, folytatva ezáltal az 1930-as évek óta folyamatossá lett nacionalista mantrát. Ez alól sajnos még Lucian Boia, a mítoszromboló román történész sem kivétel.
Vintilă Mihăilescu az egyik legnépszerűbb román szociológus, politológus aki kiváló kutatóként egyben az amerikai „public intellectual” azaz közértelmiség (közíró) szerepét is nagy sikerrel gyakorolja. Az ő gondozásában és szerkesztésében jelent meg idén az a 18 írást (könyvrecenziót, esszét, tanulmányt) tartalmazó kötet, amely Lucian Boia, a román történetírás "ügyeletes mítoszrombolójának" „Miért más Románia? 2013-ban megjelent kötetére ad vaskos választ (Vintilă Mihăilescu (szerk.), De ce este România astfel? Avatarurile exceptionalismului românesc, Iași, 2017).
Tényleg kivételes Románia?
Az excepcionalizmus jelenségéről A „Miért emilyen Románia?” kérdés frappánsan forgatja meg Boia nagy botrányt és közvitát kavart felvetését. A dekonstruktivista történész magyar nyelvre is lefordított nagyesszéjében azzal érvel, hogy Románia történelme során végig más utakat járt, a környező országok és Európa többi részéhez képest lemaradva, elkésve taktikázott és rohant az elment vonat után. Boia olyan Románia képet fest le munkájában, amely egy komplexusos, önbizalomhiányban szenvedő népléleknek aligha kedvez, sőt, tovább növeli a kollektív mentalitás szindrómáit. Vintilă Mihăilescu szerint, ezzel a nagyesszéjével Boia nem eltávolodik a hagyományos, nacionalista román történetírástól (amely mottó már a védjegyévé vált), hanem beáll a sorba és Románia kivételességéről, másmilyenségéről beszélve nem lesz jobb, mint a dákopátiát, nemzeti felsőbbrendűséget és a mindennél dicsőbb román történelmet hirdető kollégái. Mihăilescu ezt a jelenséget – egy ország, egy nemzet, nép, etnikum – másmilyenségét, kivételes jellegét hirdető eszmerendszert (excepcionalizmus) egy rég létező, az Egyesült Államok történetírásában már a XIX. század elején létrejött folyamatra vezeti vissza (American exceptionalism), amely gyökeret vert Közép-Kelet Európa kis nemzetei körében is.
Ebbe, a másmilyenség, egyedülállóság és kivételesség jegyeit hirdető eszmerendszerbe illeszkedik be a román történetírás római-latin, majd dák eredetmítosza, de ide sorolhatjuk bátran a magyar turanizmus történetét is. Ezek, mint tudjuk, nemegyszer összeesküvés-elméletekké és pszeudo-történeti mítoszokká avanzsálódnak és a románokból Japánt hódító dákok, a magyarokból szíriuszi földönkívüliek lesznek. Boia „Miért más Románia?” kötetére nemcsak Vintilă Mihăilescu irt egyébként válaszkötetet: megtették ezt már 2015-ben Voicu Bogdan és szociológus szerzőtársai is (Este România altfel? Societatea și sociologia...încotro?, Szeben, 2015). –
A Mihăilescu szerkesztette kötet első része rövid recenziókat közöl Boia 2013-as botrányt keltett kötetéről. A recenziók döntő többsége bíráló, azzal érvelnek, hogy Boia kliséket használva általánosít és sarkít amely tudománytalan módszertan miatt válhat kötetében Románia oly kivételessé, másmilyenné. Daniel Dăianu például Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff közgazdászok 2009-es kötetét hozza fel példaként, akik bebizonyították, hogy a gazdasági válság valójában nem igazán „egyedülálló” jelenség, hanem sokkal komplexebb és ismétlődő folyamat, melynek legfeljebb bizonyos szereplői másmilyenek vagy egyedülállóak (C. Reinhart- K. Rogoff, This Time Is Different: Eight Centuries of Financial Folly, New York, 2009). Ezek a példák jó iránymutatók a nacionalizmusok és közép-kelet európai történelem-képek másmilyenségének lerombolására is. Vintilă Mihăilescu ugyan birálja tehát Boia álszent mítoszrombolását, ám maga is – igaz, Boiánál sokkal tudományosabb eszközökkel – mítoszt-rombol: leépíti a román másmilyenség mítoszát.
A kötetben több esettanulmányt is találunk, amely a Boia-féle román másmilyenség néhány példáját veszi részletes elemzés alá és bizonyítja be, hogy valójában Románia nem radikálisan más, mint szomszédai vagy bizonyos tekintetben, Európa többi társadalma. Valentin Naumescu például Románia uniós integrációját veszi górcső alá és hasonlítja össze a környező országok narratíváival és gazdasági helyzetével 1990 és 2007 között. Octavian Groza tanulmányában Románia földrajzi „másmilyenségét” és kartográfiai lemaradását elemzi és a román térképtörténeten keresztül érvel arról, miért alakult ki a románok körében ez a nagyfokú „másmilyenség” érzet Európa többi részéhez képest.
Kivételesen jó tanulmány a kötetben Vintilă Mihăilescu és Mirel Bănică irása a Román Ortodox Egyház és a romániai szekularizáció és deszekularizáció viszonyáról. A bukaresti falumúzeum volt igazgatója – aki meglepően ellentétes nézeteket vall a mostani aligazgató, Mihai Gheorghiuhoz képest – a román falusi világ lassú eltűnésével és felszámolódásával magyarázza az ortodox egyház fokozatos gyengülését, amely a Colectiv tragédia idején kirobbant botrány óta fénysebességgel veszíti el híveit. Míg tíz évvel ezelőtt a román lakosság több, mint 80%-a tartotta hiteles intézménynek a BOR-t (Román Ortodox Egyház), addig 2016-ban már csak 58%-a a lakosságnak bízik az egyházban, mint intézményben. Ennek ellenére, a románság döntő többsége mélyen vallásos és istenhívő, 41%-uk pedig babonás és magán viseli a tradicionális, népi vallásosság jegyeit is. Az ortodox egyház, mint a román másmilyenség és kivételesség egyik fő hirdetője és népszerűsítője történelmi múltja miatt karolta fel ezt a narratívát, amellyel kitűnni akart a katolicizmus és a többi ortdox-keleti vallás mögül és ugyanakkor, a románság önvédelmi mechanizmusait így monopolizálta a nehéz időkben, többek között a kommunizmus idején is, amikor szövetséget kötött a diktátorral. Az egyházat megtépázó botrányok egész sora – a Colectiv tragédia idején tett elfogadhatatlan kijelentéseik, a pedofíliával vádolt papok esete vagy a Népmegváltás Katedrálisának csillagászati költségei – kiábrándították az embereket az egyházból, mint intézményből és ezzel a román másmilyenség egyik legfőbb faktora is meggyengült. A szekularizáció, mint társadalmi jelenség tehát felgyorsult, ám ez sajnos nem jár egyelőre kéz a kézben a szekularizussal, azaz egyház és politika szétválasztásával. Mi több, a Koalició a Családért és több, ehhez hasonló konzervativ mozgalmak felerősitették a deszekuarizáció folyamatát is.
Mihăilescu egy másik írásában a román paraszt excepcionalizmusának mitoszáról is ír. Sajnálatosnak tartja, hogy úgy a román parasztságot lejárató és arról negatívan értekező munkák, mint a parasztságot felmagasztaló, a románság eszenciájaként és a román identitás hordozójaként leíró narratívák elferdítik a valóságot és csak azt eredményezik, hogy a tízmilliós román parasztságot a politika elhanyagolja és nem válhat valódi, részletes elemzés és politikai, gazdasági vagy szociológiai programterv főszereplőjévé.
Emanuel Copilaș tanulmányában Boia könyvének azt a fejezetét darabolja fel, amely a Ceaușescu érát elemzi. Boia szerint az 1968 utáni „Aranykor” nacionál-kommunista narrativája sajátos, egyedülálló jelenség volt Európában és ez tette Romániát olyanná, amilyen – mássá, másmilyenné. Copilaș szerint ez sarkítás és csak részelemeiben igaz, hisz a nacionalizmusnak és excepcionalizmusnak ugyanilyen formáját és egyházzal karöltve fejlődő jelenségét látjuk a Szovjetúnióban és annak tagállamaiban is. A szerző ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a Ceaușescu korszak történetírásának jellemzői gyakorlatilag törés nélkül folytatódnak mai napig akadémiai körökben és a politikában is nagyon sokszor. Copilaș azt is kiemelte, hogy míg a kommunizmus korát joggal, sokan elítélik, addig a tranzíció korszakát (1990-2004) sokan felmagasztalják, ami szerinte indokolatlan.
Cătălin Augustin Stoica az 1990 utáni román kapitalizmus sajátosságait elemzi és hasonlóan kollégáihoz, ő is arra a következetesre jut, hogy bár néhány aspektusában sajátos utat jár Románia a Közép-Kelet európai régióban, alapstruktúráiban nem más, mint a többi ország ezen a vidéken.
Mihăilescu kötete kiválóan végigvezeti, hogyan alakult ki a románság másmilyenségének, egyedülállóságának mítosza az elmúlt 1,5 évszázadban és hogyan él ez tovább még a mítoszrombolónak ismert történészek munkáiban is. A neves szociológus persze nem akarja Románia helyzetét leegyszerűsíteni, „globalizálni”: a tanulmányok jól mutatják, hogy nagyon sok sajátossága van persze a régió történetének, gazdaságának, de ezek még nem teszik Romániát egyedülállóvá. Ugyanez elmondható persze a magyarok másmilyenség-mítoszáról is: attól, hogy nyelvileg ugyan kakukktojások vagyunk és a IX. század óta szakadatlanul keressük utunkat Kelet és Nyugat között, a Koppány-István féle kettészakad mentalitású nép szindrómája még nem teszi a magyarokat feltétlenül egyedülállóvá Európában.
A Mihăilescu-féle munkák fontosságát felesleges lenne agyondicsérni, hisz a kiváló írások magukért beszélnek, csak el kellene olvasni legalább ugyanannyi embernek, ahányan elolvasták Boia könyvét. Csakhogy míg Boia vagy Ioan Aurel Pop sztártörténészek nagyközönségnek szánt munkáit tízezrek olvassák, addig a Mihăilescu -féle munkák legfeljebb néhány száz, talán néhány ezer emberhez jutnak el, így hatásuk minden bizonnyal elenyészőbb sajnos ami miatt a Renan-féle másfél évszázados megállapítás a nemzeti mítoszok és pszeudo-történelmek fontosságáról sajnos, tovább él és virágzik Romániában 2017-ben is. És igy lesz ez, 2018-ban is.
T. Szabó Csaba
(a szerző történész, az Erdélyi Figyelő munkatársa) Transindex.ro
2017. szeptember 1.
Másodszor is becsapták a pápai nagykövetet
Átszervezik a katolikus iskolát
Ma megkezdődik a tanév, és a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megmaradt osztályaiba járó gyermekek szülei jogos felháborodással értesültek, hogy emberfeletti erőfeszítéseik, hogy diákokat toborozzanak a cikluskezdő osztályokba, hiábavalók voltak. Ennek adott hangot a szülői közösség nevében Zsigmond Imola a szerda délutáni sajtótájékoztatón és Csíky Csengele a megyeháza előtt rendezett tüntetéssorozat utolsó napján, amikor a különböző politikai pártok képviselői is jelen voltak.
A pápai nagykövetet először marosvásárhelyi látogatása alkalmával vezették félre, amikor a helyi hivatalosságok – élükön a kormány képviselőjével – ígéretet tettek, hogy megoldják a helyzetet. Nem így történt. Augusztus 25-én Liviu Marian Pop, a közoktatási tárca vezetője tett ígéretet Miguel Maury Buendía pápai nunciusnak, hogy abban az esetben, ha összegyűl a szükséges számú gyermek a cikluskezdő osztályokba, engedélyezni fogja az iskola további működését. A szülők éjt nappallá téve gyűjtötték a gyermekeket, és 114 diákot írtak össze, akik az előkészítő, az ötödik és a három kilencedik osztályt megtöltötték volna. Tegnap kiderült, hogy ez is csak elterelő manipuláció, hazugság volt. A szülők személyesen vitték el a tanulók jegyzékét Bukarestbe a nunciusnak, amit a pápai nagykövet közvetített a miniszterelnöknek. Tegnap azonban elutasító választ kapott Mihai Tudosétól, aki a közoktatási tárca vezetőjének a Maros megyei tanfelügyelőségtől kapott tájékoztatójára hivatkozott, amit Ioan Macarie főtanfelügyelő a prefektúra augusztus 30-i kollégiumi ülésén is hangoztatott. A főtanfelügyelő arra hivatkozott, hogy a Megyei Törvényszék közigazgatási részlegén az Unirea Főgimnáziumba járó diákok szüleinek kérése alapján június 12-én felfüggesztették a tanfelügyelőség 2015. évi 1385-ös döntését, amely elrendelte az Unirea iskola elemi és gimnáziumi magyar tannyelvű osztályainak a Bolyai iskolában működő katolikus vallás szakos középiskolai osztályokkal való összevonását az új Római Katolikus Teológiai Líceumba. Az ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a katolikus iskolába járó gyermekek szülei, amit augusztus 2-án utasított el jogerősen a Táblabíróság. Ez a felfüggesztés viszont addig tart, amíg a tanfelügyelőségi döntés megsemmisítése bíróságilag végleges marad.
Időközben a közigazgatási bíróság elsőfokon törvénytelennek ítélte meg a tanfelügyelőség idei februári 70-es határozatát, amellyel megtiltotta a cikluskezdő osztályok indítását a katolikus líceumban, ugyanis a tanfelügyelőség vezetőségének csak az 1385-ös döntés augusztus 2-i végleges felfüggesztését követően lett volna joga erre a lépésre.
Jogi szakértők szerint, de egyszerű józan ésszel is elgondolkozhatunk azon, hogy két év elteltével hogyan lehet felfüggeszteni egy határozatot, ami már kifejtette hatását, és az akkori helyzet mára megváltozott, például felépítettek vagy lebontottak egy házat.
Kérdés, hogy melyik osztályokat akarják az Unirea Főgimnáziumba visszaküldeni. Nem kell ugyanis jogi tudás ahhoz, hogy megállapítsuk: az átcsoportosított osztályok után indult újabb osztályokra nem vonatkozik a táblabírósági döntés.
Az RMDSZ megyei szervezetének közleménye szerint: „Nyilvánvaló, hogy ez az ügy kevésbé jogi, bürokratikus kérdés, sokkal inkább politikai vonatkozású.”
A jogi tisztázatlanságok ellenére a Korrupcióellenes ügyészség helyi kirendeltsége meghosszabbította a volt iskolaigazgató, Tamási Zsolt József házi őrizetét. A tanfelügyelőség pedig mindent megtesz az iskola felszámolására: a pedagógusok nem kaptak kinevezést, az igazgató ideiglenes megbízása augusztus 31-én lejárt. Kérdés, hogy mi következik ezentúl, kit és hogyan vezetnek félre a következőkben attól az óhajtól vezérelve, hogy a katolikus iskola osztályait szétosszák egyrészt abba az iskolába, ahova a szülők nem akarják visszavinni a gyermekeiket, mert ott többször is megalázták őket.
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 1.
„Az RMDSZ-nek nem lesz hozzáférése a pénzforrásokhoz”
Szokatlanul éles és nyílt ellenségeskedésbe torkollott a tegnap délutáni nagyváradi helyi tanácsülés, ami azzal kezdődött, hogy a testület RMDSZ-frakciója javaslatokat fűzött ahhoz a határozat-tervezethez, amely Románia nemzeti ünnepének jövő évi, száz éves évfordulójára elkészítendő szoborcsoport elkészítésére vonatkozik.
Kirei Melinda tanácsos felvetette: amennyiben figuratív elemei lesznek a szoborcsoportnak, akkor az egyik alak ábrázolja Szent Lászlót, illetve a szoborkompozíción valahol valamilyen formában fel kellene tüntetni a Gyulafehérvári Nyilatkozatban elfogadott hat alepelvet. Erre reagálva Ilie Bolojan polgármester visszafojtott méreggel a hangában megjegyezte: „bizonyos esetekben nem ártana, ha a helyi tanácsosok illendőséget tanúsítanának, amikor javaslatokat fogalmaznak meg”. Válaszában Kirei Melinda elmondta, hogy nem tartja illetlennek a javaslatot, hiszen Szent László alapította Nagyváradot, és az ő történelmi tette nélkül amúgy nem lehetne ünnepelni semmit itt.
Nem lesz Szent László
Az eredeti határozattervezetet egyébként a liberális frakció igen szavazataival fogadta el a helyi tanács, az RMDSZ-frakció tartózkodott, a szociáldemokrata tanácsosok nemmel szavaztak. Az elfogadott határozat értelmében felújítják és közúti híddá alakítják át a Principatelor Unite és az Emilian Mircea Chitul utcákat összekötő gyalogos hidat, mely az átalakítás után a Centenárium Hídja elnevezést kapja majd. Az új hidat, valamint a szintén e történelmi eseményre emlékeztető, hat elemből álló szoborkompozíciót 2018. december 1-jén akarják majd átadni. A kompozíció hat eleméből négy a híd két hídfőjénél helyezkedik majd el, egy másik az Ady Endre, az András apostol és a Szigligeti Ede utcák kereszteződésében kialakítandó körforgalomban, egy pedig a Tímár (Plevnei), a Lovas (Călăraşilor) és a Principatele Unite utcák kereszteződésében kialakítandó körforgalomban fog állni. A szoborkompozíció kialakítására versenypályázatot hirdet a város, a beérkezett terveket egy hét tagból álló zsűri fogja elbírálni. A polgármestert felzaklathatta az RMDSZ-es tanácsos felvetése, hiszen a későbbiekben, egy másik napirendi pont vitáján tőle egyébként szokatlan módon a nyilvánosság előtt tett gúnyos megjegyzést Kirei Melindára, aki mint általában, ez alkalommal is papírról olvasta fel a javaslatát. A polgármester, miután elmagyarázta, miért nem ért egyet az RMDSZ-es helyi tanácsos javaslatával, megjegyezte: „mi történne akkor, ha nem lenne leírva az, amiket felolvas…” „Azért olvasok papírról, mert izgulok, és mert másképp dadognék” – hozta a polgármester tudomására a plénum előtt Kirei Melinda azt, hogy miért olvassa fel a javaslatait.
Tiszteletlenség
A Bolojan-RMDSZ csörte a tanácsülés végén folytatódott. Pető Dalma tanácsos kifogásolta azt, hogy az önkormányzat turisztikai egyesületének igazgatója, Mihai Jurca nem tiszteli a helyi tanács intézményét, ugyanis illetlen hangnemben, ráadásul érdemi információt nem szolgáltatva válaszolt az ő beadványára. Az eset előzménye az, hogy a váradi Szigligeti Színház idén márciusban benyújtott egy kérvényt a polgármesteri hivatalhoz, amelyben támogatást kért a különböző rendezvényeinek a lebonyolításához. A kérés átkerült a város turisztikai egyesületéhez, amelytől a színház azóta sem kapott választ. Pető Dalma július 10-én fordult írásos kérdéssel Mihai Jurcahoz, hogy megtudja, mi lett a Szigligeti Színház beadványával. Erre már érkezett válasz augusztus 10-i keltezéssel, amelyben Mihai Jurca tárgytalannak minősíti Pető Dalma kérését, lévén, hogy Jurca megítélése szerint a tanácsos jól ismeri a finanszírozási eljárást, illetve azért, mert a „Szigligheti” Színház nem nyújtott be finanszírozási pályázatot. Az RMDSZ-es tanácsos a testületi ülés végén leszögzete: megengedhetetlen az, hogy a polgármesteri hivatal egyik intézményvezetője egy hivatalos megkeresére, hivatalos válasz helyett magát a kérést minősíti, és arra kérte az egyébként az ülésen jelen nem lévő Mihai Jurcat, hogy a jövőben tartózkodjon az effajta megnyilvánulásoktól. Hozzászólt az esethez Kis Gábor RMDSZ-es tanácsos is, megjegyezve, hogy a színházakat nem kellene a civil szervezetekkel egy kalap alatt kezelni.
Színházak is belekeverve
Ilie Bolojan természetesen nem hagyta szó nélkül az elhangzottakat. Elmondta: az RMDSZ-nek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy nem fér többé hozzá azokhoz a pénzforrásokhoz, amelyekkel az önkormányzat a városban megrendezésre kerülő eseményeket támogatja. „A polgármesteri hivatal az elkövetkező években is fog a város lakosainak szóló rendezvényeket szervezni bizonyos arányossági elvek alapján. Ha az RMDSZ is akar a városban eseményeket szervezni a magyar közösségnek, vagy minden váradinak, hát csak tessék, de néha ez már kínossá válik: egymásnak ellentmondó közlemények látnak napvilágot, egymásra szerveznek sajtótájékoztatókat”. Kis Gábor válaszában arra hívta fel a polgármester figyelmét, hogy a városnak két színháza van, és ezen intézmények egyike sem az RMDSZ, vagy Szociáldemokrata Párt kulturális intézménye. Hozzátette:ebben az egész ügyben az is nagyon zavaró, hogy a Szigligeti Színház négy hónap alatt egyáltalán nem is kapott választ. Bolojan erre reagálva megjegyezte: „nem tudom, hogy konkrétan mire utal a tanácsos úr, de a színházakat a Bihar Megyei Tanács tartja fenn, és tudomásom szerint a Szigligeti Színház költségvetése az idén nagyobb volt a Mária Királyné Színházénál.”
Pap István / erdon.ro
2017. szeptember 2.
Tüntetés Verespatakért: „Felháborít, hogy hülyének nézi a kormány a polgárokat”
Körülbelül ötszázan tüntettek pénteken Kolozsvár főterén, amiért a kormány vissza akarja vonni Verespatak UNESCO-pályázatát. A tiltakozókat leginkább az háborította fel, hogy a Tudose-kormány figyelmen kívül hagyja a 2013-as, több hónapon át tartó tüntetéshullámot, amelyen rengetegen kifejezték: Verespatak sorsát nem a cianidos aranykitermelés menti meg.
Mihai Tudose miniszterelnök néhány nappal ezelőtt jelentette be, visszavonja a kormány Verespatak előterjesztését az UNESCO világörökségi listájára. A lépést azzal indokolta, hogy ha a térség az UNESCO oltalma alá kerül, többé nem termelhetők ki az altalajkincsei, ugyanakkor ez hátrányos helyzetbe hozza az államot abban a kárpótlási perben, amelyet a Verespatakon aranybányászatot tervező Gabriel Resources indított ellene. A kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel az államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását.
„Négy éve folyik a civil és utcai tiltakozás, és már számtalanszor elmondták az emberek, hogy nem szeretnének jelen körülmények között Verespatakon aranykitermelést, és hogy egy UNESCO világörökségi lista számos új lehetőséget hozhatna a településnek. Jó lenne most már egyszer s mindenkorra letudni ezt a kérdést. Jó lenne, ha Verespatak végre védettséget kapna mindenféle kormánnyal szemben. Nem lehet politikai játékszer az ott élők élete, el kellene kezdeni a hosszú távú stratégia kiépítését" - mondta az egyik tüntető Kolozsvár főterén. Hozzátette, meglátása szerint Romániát nem lehet számon kérni azért, mert egy vállalat nem volt képes betartani a hatályos környezetvédelmi törvényeket, és amiatt nem tudta megvalósítani a beruházást. Hozzátette, egyetlen szakértő sem erősítette meg, hogy a 4,3 milliárd dolláros követelés megalapozott lenne.
„Az háborít fel, hogy annyira hülyének nézik az állampolgárokat, hogy azt gondolják, akik 2013-ban hónapokon keresztül az utcán tiltakoztak Verespatakért, azok pár év alatt mindent elfelejtettek. Hátsó kapukat keresnek ahhoz, hogy hogyan lehetne az állampolgárok figyelmét kijátszani. Most az a kérdés, hogy mennyire vagyunk éberek” - mondta egy másik tiltakozó.
Egy harmadik szerint elkeserítő, hogy egy olyan örökséget, amelyből hosszú távon hasznot tudnának faragni, beáldozzák a rövid távú problémák miatt.
„Ami végképp felháborított és ismét az utcára hozott, az a miniszterelnök nyilatkozata, éspedig: az arany azért van, hogy kitermeljük. Emiatt a cinikus, anyagias, haszonleső nyilatkozat miatt vagyok itt. De már maga a pályázat visszavonása is ..., röhejessé teszi nemcsak saját magát, hanem az országot is, amelyben én is élek” - vélekedett egy másik tüntető.
Bár Tudose elismerte, hogy a pályázat visszavonásával „furcsa helyzetbe kerül Románia a nemzetközi szervezet előtt”, ez mégsem tántorítja el a kormányt attól, hogy levelet írjanak az UNESCO-nak, amelyben közlik: nem tartják fenn korábbi álláspontjukat.
A kormány döntése miatt többek között Bukarestben is tiltakoztak pénteken. maszol.ro
2017. szeptember 5.
LEMONDOTT A ROMÁN VÉDELMI MINISZTER A TÁRCA PÉNZSZŰKÉRE UTALÓ KÖZLEMÉNYE MIATT
Lemondott Adrian Tutuianu román védelmi miniszter kedden, miután a média a védelmi tárca egy aznapi közleményét úgy értelmezte, hogy a tárcánál nincs elég pénz a szeptemberi zsoldokra és fizetésekre.
A minisztérium sajtóosztálya kedden azt közölte: a tárca alkalmazottai megkapják ugyan szeptember 15-én az augusztusi fizetésüket, de egyéb, szeptemberre esedékes juttatásaikat csak a hónap végén, a költségvetés-kiigazítás után kapják meg, a jövedelemadót és tb-járulékot pedig a tárca később fizeti majd be.
Tutuianu szerint a közlemény egy átmeneti “technikai problémát” tükrözött, feleslegesen keltett aggodalmat, ő pedig azért nyújtotta be lemondását, mert vállalnia kellett a felelősséget a “kommunikációs hibáért”.
A Digi 24 hírtelevíziót a távozó tárcavezető úgy tájékoztatta: eddig az éves béralap 72 százalékát használták el, és az csak egy technikai probléma volt, hogy a negyedik negyedévre előirányzott béralapból mintegy félmilliárd lejt (33 milliárd forint) átcsoportosítsanak az augusztusi bérekre és szeptemberi juttatásokra. Tutuianu ugyanakkor elismerte, hogy a költségvetési törvény elfogadása után eszközölt béremelések miatt a költségvetés kiigazítása nélkül jelenleg nincs fedezet a védelmi tárcánál a teljes évi bérkifizetésekre.
Mihai Tudose miniszterelnök elfogadta Tutuianu lemondását, és ideiglenesen – egy új miniszter kinevezéséig – Marcel Ciolacu tárca nélküli miniszterelnök-helyettest javasolja a védelmi minisztérium élére.
A román jobbközép ellenzék szerint a védelmi minisztériumnál kirobbant botrány újabb bizonyítéka annak, hogy a szociálliberális kormánytöbbség felelőtlenül költekezik, és a választások előtt ígért béremelésekre és adócsökkentésekre nincs valós fedezet. A kormány fő erejét adó szociáldemokratáknak nemcsak belpolitikai szempontból volt kínos a védelmi tárca “fizetésképtelenségéről” felröppent hír: a Tutuianu feláldozását kommentáló politikai elemzők szerint ez a NATO-partnerek szemében is megingathatta a Romániába vetett bizalmat, főleg miután Bukarest nagyszabású haderőfejlesztést jelentett be, és vállalta, hogy a hazai össztermék (GDP) két százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra.
Baranyi László / MTI; Erdély.ma
2017. szeptember 6.
Arany középút: Tudose szerint nem ciánnal aknáznák ki Verespatakot
A cianidos aranykitermelés ellen szavazott a parlamentben, de meg kell találni a középutat Verespatak ügyében, mondta Mihai Tudose kormányfő kedd este, a román közszolgálati televíziónak adott interjúban.
„Romániának rengeteg olyan helye van, amit védeni kell építészeti, régészeti vagy természeti szempontból. De nem nyilváníthatjuk ebből kiindulva egész Romániát védett területnek, visszatérve a híres verssorokhoz, miszerint hegyeink mélyén az aranyunk, s mi házról-házra koldulunk.
Nyitva kell hagynunk egy kaput arra az esetre, ha - talán nem most, nem is 5 vagy 10 év múlva - mondjuk 20 év múlva, ha oda fejlődik a technológia, hogy már nem kell cianidokat és hatalmas ülepítőket használnunk, a kitermelésnek lesz egy másik módozata” - mondta a miniszterelnök a TVR1 műsorában.
Két kézzel szavaztam én is a parlamentben a cianidos kitermelés betiltására” - tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint Tudose, aki szerint meg kell találni a középutat a gyors, cianidos kitermelés és a kitermelés teljes elutasítása között.
„Ésszel, és természeti-történelmi szempontból nagyon biztonságosan” kell kitermelni az altalajkincseket, vélekedett a kormányfő, hozzátéve, hogy „ha lehet, mi tegyük ezt, és ne mások” Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 7.
MAROSVÁSÁRHELYI ISKOLAÜGY – A ROMÁN MINISZTERELNÖK SZERINT EGYIK FÉLNEK SEM KELL FELNAGYÍTANIA A PROBLÉMÁT
Mihai Tudose román miniszterelnök szerint hiba lenne felnagyítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium körüli problémákat, meggyőződése szerint Magyarország nem fogja emiatt elrontani kétoldalú kapcsolatait Romániával.
A román kormányfőt az Antena 3 hírtelevízió szerda esti műsorában reagáltatták arra, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium berendelte Románia budapesti nagykövetét, akivel közölték: Magyarország határozatlan ideig felfüggeszti Románia OECD-tagságának támogatását. A műsorvezető azt is elmondta: Magyarország a katolikus egyház, a magyar kisebbségek, a gyermekek, az érintett családok és a romániai restitúciós folyamat elleni támadásként értékeli, hogy a román hatóságok fel akarják függeszteni a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium működését.
“Románia nem hadakozik senkivel, nincs baja egyetlen etnikai vagy vallási kisebbséggel sem” – jelentette ki Tudose, aki szerint egy önkormányzati mulasztás okozott bizonytalan helyzetet a marosvásárhelyi iskola körül. Úgy fogalmazott: Románia “világszerte jó példát mutat” az etnikai és vallási tolerancia terén, az országban számos felekezeti és kisebbségi tannyelvű iskola működik, a román államnak pedig semmilyen kifogása nincs ezek ellen.
Tudose nem beszélt arról, mi lenne a megoldás a felszámolás küszöbére került marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetére, de arról a lehetőségről, hogy az iskolaügy miatt Magyarország megakadályozza Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) azt mondta, nem hiszi, hogy Magyarország ilyen szinten elrontaná a diplomáciai kapcsolatokat.
“Közös gazdasági érdekeink vannak: nemcsak nekünk vannak Magyarországon gazdasági érdekeink, nekik is vannak nálunk” – magyarázta.
A román kormányfő – a bukaresti külügyminisztérium korábbi közleményével összhangban – a magyarországi választási kampány közeledtével hozta összefüggésbe a kemény hangú magyar kormányzati állásfoglalást, hozzátéve, hogy a román felet is felelősség terheli, amikor a probléma felnagyításával táplálja a feszültséget.
Tudose békítő hangnemben reagált arra is, amikor a műsorvezető Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a román nemzeti ünneppel kapcsolatos nyilatkozatát és a külhoni magyar közösségek autonómiatörekvéseinek magyar kormányzati támogatását szóba hozva próbált tágabb értelmezést adni a magyar-román diplomáciai nyilatkozatváltásnak.
“Én nem nyújtanám sokat ezt a témát. Vannak állampolgárok, akiknek ez nem öröm. Rendben van. Befizetik az adójukat? Igen. Élvezik a román állam szolgáltatásait? Igen. Akkor OK!” – mondta a román kormányfő.
Baranyi László / MTI; Erdély.ma
2017. szeptember 7.
Tudose: nem hiszem, hogy Magyarország épp ennyire elrontja a diplomáciai kapcsolatát velünk
Mihai Tudose kormányfő az Antena 3 műsorában beszélt a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumról is, mondván, a román hatóságok elmagyarázzák a magyar félnek, hogy ez jogi kérdés, és a helyi hatóságok tévedése.
Nem hiszi, hogy Magyarország „épp ennyire” elrontja a diplomáciai kapcsolatát Romániával.
„Kérem, nézzük meg a magyarországi közvetítő minőségét is – egy államtitkár. Diplomáciai szempontból ez azt jelenti, hogy bármikor jöhet valaki, aki azt mondja: nézd, mit mondott a másik… Nem hiszem, hogy Magyarország épp ennyire elrontja a diplomáciai kapcsolatát velünk és a közös gazdasági érdekeket, mert nem csak nekünk vannak Magyarországon gazdasági érdekeink, hanem nekik is itt” – fogalmazott a hírcsatorna meghívottjaként a miniszterelnök.
Közölte, párbeszédre számít a magyarországi hatóságokkal. „Nem háborúról van szó, arról, hogy valami bajunk lenne egy nemzeti, vallási kisebbséggel. Mi több, Románia példa a világ előtt az etnikai, vallási vagy bármilyen más tolerancia terén. Ez a fellángolás azért most történt, mert kezdődik a tanév, és bizonytalan a helyzet, a diákok nem tudják, hogy be tudnak-e iratkozni az illető gimnáziumba vagy sem” – fejtette ki Tudose.
Azt mondta, a marosvásárhelyi helyzetet a helyi önkormányzat tévedései okozták, és nem az, hogy a román állam ellenezi, hogy a nemzeti vagy vallási kisebbségek iskolát alapítsanak. „A tavaly a magyar közösség a katolikus egyházzal közösen gimnáziumot akart alapítani. Eddig minden rendben, Romániában számos felekezeti gimnázium van. Egy mulasztás vagy tévedés – a helyi tanács egyik határozatában, mivel Romániában az iskolákat helyi önkormányzati határozattal alapítják. A határozatban az áll, hogy a helyi tanács egyetért az iskola megalapításával, és nem az, hogy határozatot hoz az iskola megalapításáról. Ekkor szabadult el a pokol. Házkutatások, ügyészség, embereket hívtak kihallgatásra, kész show” – fogalmazott a miniszterelnök.
Ugyanakkor közölte: arra kérte a külügyminisztert és az oktatási tárca vezetőjét, hogy adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre.
„A magyar külügyminiszter bekérette a nagykövetet. Úgy értettem, hogy a reggeli órákban voltak valami magyarázatok. Beszéltem a külügyminiszterrel, a tanügyminiszterrel, hogy magyarázzák el, pontosan mi is történik, mert ez nem az állam intézkedése, mi nem ellenzünk ilyesmit. És akkor előrukkolt a mi külügyminiszterünk egy közleménnyel, és lám, a konfliktus fokozódik. Én nem hiszem, hogy a magyar állam ezen a szinten fog játszani. Úgy hiszem, kissé téves értelmezés amikor azt állítják, hogy «nektek szükségetek van ránk, mert voltak diplomáciai kapcsolatok, egyeztetések, nektek – Romániának – szükségetek van ránk, hogy támogassunk bizonyos célkitűzések elérésében, és miközben szükségetek van ránk, gond támadt a Románia területén levő magyar nemzetiségű állampolgárokkal». Nem hiszem, hogy a dolgok jó irányba indultak el. A magyarázatok alapján csütörtökön megpróbáljuk pontosan elmagyarázni, hogy mi is történik, hogy ez jogi kérdés, és a helyi hatóságok tévedése” – mondta Mihai Tudose. Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 7.
Tudose: Románia nem hadakozik egyetlen etnikai kisebbséggel sem
Mihai Tudose román miniszterelnök szerint hiba lenne felnagyítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium körüli problémákat, meggyőződése szerint Magyarország nem fogja emiatt elrontani kétoldalú kapcsolatait Romániával.
A kormányfőt az Antena 3 hírtelevízió szerda esti műsorában reagáltatták arra, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) berendelte Románia budapesti nagykövetét, akivel közölték: Magyarország határozatlan ideig felfüggeszti Románia OECD-tagságának támogatását. A műsorvezető azt is elmondta: Magyarország a katolikus egyház, a magyar kisebbségek, a gyermekek, az érintett családok és a romániai restitúciós folyamat elleni támadásként értékeli, hogy a román hatóságok fel akarják függeszteni a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium működését.
„Románia nem hadakozik senkivel, nincs baja egyetlen etnikai vagy vallási kisebbséggel sem” – jelentette ki Tudose, aki szerint egy önkormányzati mulasztás okozott bizonytalan helyzetet a marosvásárhelyi iskola körül. Úgy fogalmazott: Románia „világszerte jó példát mutat” az etnikai és vallási tolerancia terén, az országban számos felekezeti és kisebbségi tannyelvű iskola működik, a román államnak pedig semmilyen kifogása nincs ezek ellen.
Tudose nem beszélt arról, mi lenne a megoldás a felszámolás küszöbére került marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetére, de arról a lehetőségről, hogy az iskolaügy miatt Magyarország megakadályozza Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), azt mondta, nem hiszi, hogy Magyarország ilyen szinten elrontaná a diplomáciai kapcsolatokat. „Közös gazdasági érdekeink vannak: nemcsak nekünk vannak Magyarországon gazdasági érdekeink, nekik is vannak nálunk" – magyarázta a szociáldemokrata politikus.
A román kormányfő – a bukaresti külügyminisztérium korábbi közleményével összhangban – a magyarországi választási kampány közeledtével hozta összefüggésbe a kemény hangú magyar kormányzati állásfoglalást, hozzátéve, hogy a román felet is felelősség terheli, amikor a probléma felnagyításával táplálja a feszültséget.
MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 7.
Liviu Pop: a marosvásárhelyi iskola ügye nem tartozik az oktatási minisztériumhoz
Romániában egyenlő bánásmódban részesül minden kisebbség - hangsúlyozta csütörtökön Liviu Pop oktatási miniszter a marosvásárhelyi római katolikus líceum ügye kapcsán. A kormányülés elején a tárcavezető közölte, "Marosvásárhelyen különleges helyzet állt elő", és az ülést követően ismertetni kíván Mihai Tudose miniszterelnökkel "néhány lehetséges megoldást". "Mi egyenlő bánásmódban részesítünk minden kisebbséget. Ez az ügy nem tartozik az oktatási minisztérium hatáskörébe, jelen esetben helyi problémával állunk szemben, ugyanakkor egy DNA-eljárás is folyamatban van. Azt hiszem, találtunk megoldást arra, hogy az oda járó tanulók ne szenvedjenek, elvégre több száz diákról van szó" - fogalmazott a tárcavezető. agerpres; Transindex.ro
2017. szeptember 8.
Nem fogják egyhamar megváltoztatni az anyanyelv-használati küszöböt
Az új parlamenti ülésszakban az RMDSZ nem tárgyalt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) arról, hogy húsz százalékról tíz százalékra csökkentsék a közigazgatási törvény által előírt anyanyelv-használati küszöböt – nyilatkozta pénteken az Agerpres hírügynökségnek Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vélhetően témahiányban szenved, azért húzta elő a „magyar kártyát”.
„Nem hiába javasoltam két és fél évvel ezelőtt egy megállapodást a politikai pártok, többség és kisebbség között, hogy többé ne kerülhessen elő a magyar kártya a belpolitikai vitákban. De azok számára, akiknek nincs képzelőerejük, nincsenek kezdeményezéseik, projektjeik, amelyekkel az állampolgárok elé állhatnának, nyilván az a legkönnyebb megoldás, hogy előkapják a magyar kártyát” – tette hozzá Kelemen. Ludovic Orban PNL-elnök azt írta egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében, hogy a PSD kész olyan kiváltságokban részesíteni a romániai magyar kisebbséget, amilyenekre egyetlen európai országban sincs példa, hogy cserében az RMDSZ támogassa a Mihai Tudose vezette kormányt. Székelyhon.ro
2017. szeptember 8.
Politikai akarat kérdése (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint csakis a politikai akaraton múlik, hogy megmarad-e a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium. Kijelentése a szerda délutáni marosvásárhelyi tüntetés és Magyarország kormányának reakciója nyomán valósnak tűnik, hiszen a legfőbb kormánypárt elnöke tegnap sürgős megoldást követelt az oktatási minisztériumtól.
Kelemen Hunor a szerdai marosvásárhelyi tüntetés után az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az elmúlt egy évben Liviu Pop oktatási miniszterrel, Dacian Cioloş és Sorin Grindeanu miniszterelnökökkel és Klaus Iohannis államfővel is tárgyalt a Római Katolikus Gimnázium ügyéről, de valamennyien azt mondták, nincs, mit tenniük. Amikor azonban a marosvásárhelyi önkormányzat három rendben is határozattal próbálta kiigazítani azt az állítólagos adminisztratív hibát, amely az iskola létrehozásakor történt, ezeket valamennyi alkalommal megtámadta a prefektus, a kormány Maros megyei képviselője. „Világos, hogy létezik az iskola megszüntetésének a szándéka, egy arra irányuló törekvés, hogy ne hagyjanak működni egy magyar iskolát. (...) Ez politikai kérdés. Hiába csűrjük-csavarjuk az adminisztratív és jogi érveket, mert ha van rá politikai akarat, létezhet ez az iskola” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a Római Katolikus Gimnázium megszüntetésével automatikusan érvényét veszti az a bérleti szerződés, amellyel a marosvásárhelyi önkormányzat a város legrangosabb román nyelvű iskolája, az Unirea Főgimnázium számára bérli a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől az iskolaépületet. Hozzátette, nem tudja, hogy mi fog történni, mert az egyház ügyeibe nincs beleszólása, de valószínűsítette, hogy a bérleti szerződés hatályát veszti. „Ebből pedig újabb cirkusz következik, hogy lám, a római katolikus egyház kirakja az iskolából a román gyerekeket” – jegyezte meg. Kelemen Hunor az MTI-nek tegnap elmondta: a múlt héten Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnökét és Mihai Tudose miniszterelnököt is részletesen tájékoztatta az iskola helyzetéről, és átadott nekik egy jogi értelmezést, amelyet egy egyetemi tanár készített. „Ennek az a konklúziója, hogy az iskola törvényesen lett létrehozva, a tanintézetet nem lehet felszámolni, és nincsen semmi akadálya annak, hogy önálló jogi személyként működjön tovább” – mondta. Hozzátette, szerda este Călin Popescu Tăriceanuval, a másik kormánypártnak, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének az elnökével is hosszas telefonbeszélgetést folytatott a kérdésről. „Politikai bátorságra van szükség részükről ebben a pillanatban. Nem a félelemnek kell diktálnia a lépéseiket” – fogalmazta meg a beszélgetései konklúzióját Kelemen Hunor. Hozzátette: az ország vezetői szintjén nem született politikai döntés az iskola felszámolására. Tudose békítene Mihai Tudose miniszterelnököt az Antena 3 hírtelevízió szerda esti műsorában reagáltatták arra, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy miatt a külgazdasági és külügyminisztérium berendelte Románia budapesti nagykövetét, akivel közölték: Magyarország határozatlan ideig felfüggeszti Románia OECD-tagságának támogatását. „Románia nem hadakozik senkivel, nincs baja egyetlen etnikai vagy vallási kisebbséggel sem” – jelentette ki Tudose, aki szerint egy önkormányzati mulasztás okozott bizonytalan helyzetet a marosvásárhelyi iskola körül. Úgy fogalmazott: Románia világszerte jó példát mutat az etnikai és vallási tolerancia terén, az országban számos felekezeti és kisebbségi tannyelvű iskola működik, a román államnak pedig semmilyen kifogása nincs ezek ellen. Tudose nem beszélt arról, mi lenne a megoldás a felszámolás küszöbére került marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetére, de arról a lehetőségről, hogy az iskolaügy miatt Magyarország megakadályozza Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), azt mondta, nem hiszi, hogy Magyarország ilyen szinten elrontaná a diplomáciai kapcsolatokat. A kormányfő – a külügyminisztérium korábbi közleményével összhangban – a magyarországi választási kampány közeledtével hozta összefüggésbe a kemény hangú magyar kormányzati állásfoglalást, hozzátéve, hogy a román felet is felelősség terheli, amikor a probléma felnagyításával táplálja a feszültséget. Tudose békítő hangnemben reagált arra is, amikor a műsorvezető Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a román nemzeti ünneppel kapcsolatos nyilatkozatát és a külhoni magyar közösségek autonómiatörekvéseinek magyar kormányzati támogatását szóba hozva próbált tágabb értelmezést adni a magyar–román diplomáciai nyilatkozatváltásnak. „Én nem nyújtanám sokat ezt a témát. Vannak állampolgárok, akiknek ez nem öröm. Rendben van. Befizetik az adójukat? Igen. Élvezik a román állam szolgáltatásait? Igen. Akkor oké!” – mondta a kormányfő. Kiadta a parancsot Liviu Dragnea, az SZDP elnöke a kormány és az oktatási minisztérium bátor fellépését sürgette tegnap a megszűnés küszöbére került Római Katolikus Gimnázium helyzetének rendezésére. Leszögezte: Románia – amely aggodalmának adott hangot a kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó új ukrán törvény miatt – nem alkalmazhat kettős mércét az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban, és Magyarország reagálásától függetlenül megoldást kell találnia a marosvásárhelyi iskolaügyre. Dragnea megjegyezte, nem tudja, hogy a román hatóságok fellépése ebben az ügyben jót tesz-e Romániának és annak a nyugalomnak, amelyet valamennyien óhajtanak, főleg 2018-ra. „Nem tudom, miért kell szenvedniük az ottani gyerekeknek. Úgy vélem, hogy az oktatási minisztériumnak kellő bátorsággal és bölcsességgel kell elemeznie a helyzetet, és meg kell találnia a megoldást. Kinek érdeke, hogy ott ennyire felkorbácsolja az érzelmeket és fokozódó elégedetlenséget provokáljon? És itt nem Magyarország reagálására, hanem magára az alaphelyzetre utalok. Az nagyon súlyos, hogy az emberek tiltakozni kényszerülnek, amiért a gyerekeiknek nincs hol tanulniuk” – jelentette ki az SZDP elnöke, aki úgy vélekedett: Magyarország reagálását túlzónak lehet tekinteni, de szerinte a két ország közötti nyilatkozatháború nem oldja meg a marosvásárhelyi helyzetet. Vannak ötletei Liviu Pop oktatási miniszter a tegnapi kormányülés elején a hétfőn kezdődő tanév egyéb időszerű problémái mellett a marosvásárhelyi helyzetre is kitért, elhárítva a tárca illetékességét. A miniszter azt mondta: van néhány javaslata arra, hogyan lehetne helyi szinten kezelni a kialakult helyzetet úgy, hogy a diákok érdekei ne sérüljenek, és ezekről a kormányülés után fogja tájékoztatni Mihai Tudose miniszterelnököt. „Mi egyenlő bánásmódban részesítünk minden kisebbséget. Ez az ügy nem tartozik az oktatási minisztérium hatáskörébe, jelen esetben helyi problémával állunk szemben, ugyanakkor egy ügyészségi eljárás is folyamatban van” – fogalmazott. Késő este bejelentette: ideiglenes megoldás gyanánt azt javasolja, hogy a per lezárásáig egy másik tanintézethez, valószínűleg a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium osztályait, de az épületből nem költöztetik el a tanulókat és a diákokat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 8.
Tudose nem hiszi, hogy Magyarország elrontja a diplomáciai kapcsolatát velünk
Mihai Tudose kormányfő szerda este az Antena 3 műsorában beszélt a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumról is, mondván, a román hatóságok elmagyarázzák a magyar félnek, hogy ez jogi kérdés, és a helyi hatóságok tévedése. Nem hiszi, hogy Magyarország „épp ennyire” elrontja a diplomáciai kapcsolatát Romániával. Közölte, párbeszédre számít a magyarországi hatóságokkal. „Nem háborúról van szó, arról, hogy valami bajunk lenne egy nemzeti, vallási kisebbséggel. Mi több, Románia példa a világ előtt az etnikai, vallási vagy bármilyen más tolerancia terén. Ez a fellángolás azért most történt, mert kezdődik a tanév, és bizonytalan a helyzet, a diákok nem tudják, hogy be tudnak-e iratkozni az illető gimnáziumba vagy sem” – fejtette ki Tudose. Azt mondja, a vásárhelyi helyzetet a helyi önkormányzat tévedései okozták, és nem az, hogy a román állam ellenezi, hogy a nemzeti vagy vallási kisebbségek iskolát alapítsanak. Közölte egyúttal, hogy arra kérte a külügyminisztert és az oktatási tárca vezetőjét, hogy adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre. Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 8.
Tudose: a külügyminisztérium elsiette a Magyarországnak adott válaszát
Mihai Tudose kormányfő nyilvánosan bírálta a külügyminisztériumot csütörtökön, amiért szerinte elsietett és "túl kemény" választ adott Magyarországnak a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatban.
Tudose a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjújában arra a közleményre utalt, amelyet szerdán adott ki a külügyminisztérium, miután aznap Budapesten a marosvásárhelyi iskolaügy miatt berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia budapesti nagykövetét, akivel közölték: Magyarország határozatlan ideig felfüggeszti Románia jelentkezésének támogatását különböző nemzetközi szervezetekbe, mivel egyház-, kisebbség- és családellenes támadásként értékeli, hogy a román hatóságok fel akarják függeszteni a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium működését.A miniszterelnök azt mondta: nem hiszi, hogy Magyarország a marosvásárhelyi helyzet miatt tényleg meg akarja akadályozni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). Úgy vélekedett, hogy ha állam valamelyik szomszédja, uniós és NATO-szövetségese ilyen lépésre szánná el magát, akkor azt nem államtitkári szinten szokás közölni.A kormányfő szerint nem volt értelme növelni a feszültséget, főleg olyan körülmények között, amikor az oktatási miniszter konkrét javaslatokat fogalmazott meg a - megszűnés küszöbére került - marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetének rendezésére.- Nincs szó arról, hogy amiatt nem működhetne egy iskola, mert ott más etnikumú, vagy nem román ortodox vallású diákok tanulnak, Romániában a különböző nemzetiségeknek és felekezeteknek számos iskolája működik. Itt egy bürokratikus hibát egy önkormányzati szintű félreértés nyomán éleződött ki a helyzet, vagy valaki mesterségesen próbál egymásnak ugrasztani bennünket, és ebbe nem kell belemennünk" - mondta Tudose.A műsorvezető kérdésére, hogy mégis mit kifogásol a külügyminisztérium válaszában, Tudose nem bocsátkozott részletekbe. "Állítólag ott van a diplomácia krémje, de reagálásuk inkább a sportminisztériuméhoz hasonlított. Mint egy ökölvívásban: ha ütsz, én is ütlek" - szemléltette kifogását a kormányfő.A külügyminisztérium szerdai közleményben tagadta, hogy Romániában sérülnének a magyar kisebbség vagy a római katolikus közösség oktatási jogai, a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium ügyében született magyar kormányzati állásfoglalást ezért a magyarországi választási kampány megnyilvánulásának minősítette. A tárca szerint "nem célravezető, helytelen és barátságtalan" lépés Magyarország részéről, hogy a marosvásárhelyi iskola ügyét összeköti olyan témákkal, mint Románia OECD-tagságának támogatása.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 8.
Mihai Tudose: a kormány alárendelt a pártnak
Mihai Tudose kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke cáfolta a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban, hogy feszültség lenne közte és Liviu Dragnea pártelnök között, és közölte, mivel politikai kormányról van szó, alárendelt a pártnak.
„Istenem! A kormány politikai. Nyilvánvaló, hogy alárendelt a pártnak. Én vagyok az alelnök, ő a pártelnök. Hogy alárendeltségben lennénk? Igen!” – felelte a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy Dragnea alárendeltségében van-e. Kijelentette, hasonló a helyzet a parlamenttel való kapcsolatban is, „a parlament dönt, a kormány cselekszik”.
Amikor arról faggatták, hogy esetleg gyengül-e a kapcsolata Dragneával, cáfolta, hogy feszültségek merültek volna fel.
„Ezer mesét hallottam. A legszimpatikusabb: Liviu Dragneával ültem az autóban, mentünk valahová együtt, és amíg együtt voltunk, mentek a hírek: veszekedtek, leterítették egymást, verekedtek, nem beszélnek már egymással… És egyik kollégájuk telefonált is: uram, igaz? Nem tudom biztosra, de adom Dragneát, mert együtt vagyunk egy autóban” – válaszolta a kormányfő.
Megjegyezte viszont, hogy „senki sincs mindig jóban az egész világgal”.
„Nyilvánvaló, hogy bizonyos dolgokról más a véleményünk. Nem fordul gyakran elő, de nem is ritkán. Előfordul. Mindenki jön az érveivel, és kiválasztja a legjobb változatot. Ez nem azt jelenti, hogy veszekednénk. Én azt mondom, hogy valami jó, ő mást mond, és kerül még egy harmadik kolléga, aki egy harmadik megoldással rukkol elő” – fogalmazott.
A PSD-elnök és Sorin Grindeanu ex-kormányfő közötti kapcsolatot így kommentálta: „Nem kommunikáltak, nem beszélgettek. Sorin erdélyibb, többet hallgatott, mint amennyit beszélt. Én brălaibb vagyok. Nagyon hirtelen fogalmazok, amikor valami mondanivalóm van. Az elnök úr, aki szintén inkább olténiai, hasonlóképpen”.
Medifax; Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 8.
Választhatóvá teszik a kötelező magánnyugdíjat
Választhatóvá teszik a kötelező magánnyugdíjat, így a biztosított személy döntheti el, hogy nyugdíjjáruléka teljes egésze az államnál marad, vagy egy része továbbra is átkerül a magánbiztosítókhoz - közölte Mihai Tudose miniszterelnök.
A kormányfő a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban beszélt erről. Hetek óta vita van arról, hogy mi történjen a magánynyugdíj-rendszerrel. A kormány több változatot is elemzett, Tudose erre a hétre ígért döntést a kérdésben.
Az interjúban kijelentette: úgy határoztak, opcionálissá válik a kötelező magánnyugdíj. Rámutatott: az állampolgárokat tájékoztatják a nyugdíjalapok hozamáról, és az információk birtokában mindenki eldöntheti, hogy a járulék teljes egészét az államra bízza, vagy annak egy részét továbbra is átutaltatja magánbiztosítóknak. Tudose ezzel ismét megerősítette, hogy a kormány nem fogja államosítani a kötelező magánynyugdíjakat. 2007-ben vezették be a magánnyugdíj-rendszert, amely az állami nyugdíj kiegészítéseként működik. A rendszer első pillérét az állami nyugdíj képezi, a második pillérét a kötelező magánnyugdíj, amely a 35 év alattiak számára kötelező, a harmadik pillér a nem kötelező magánnyugdíj. A biztosítottak bruttó jövedelmének 5,1 százalékát utalja át az állam a második pillérbe. A módosítás ezt a második pillért érinti. Korábban Tudose kijelentette, hogy az állami nyugdíjalapnak magasabb a hozama, mint a magánnyugdíj alapoknak. Az elmúlt években több lépcsőben emelték a nyugdíjakat. Az emelések következtében megnőtt a nyugdíjalap deficitje, amely az idén elérheti a 28 milliárd lejt, vagyis a GDP 3,5 százalékát. Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 8.
Az RMDSZ elnöke a katolikus gimnáziumról: nem kellene attól félni, hogy mindenkit letartóztatnak
Kelemen Hunor az elmúlt napokban a koalíció és a kormány vezetőivel is tárgyalt a megszűnés szélén álló katolikus gimnázium helyzetéről. Az RMDSZ elnökétől megtudtuk: azt kérte tőlük, hogy legyen politikai bátorságuk döntést hozni az ügyben, mert a marosvásárhelyi magyar közösség igénye jogos.
Kelemen Hunor csütörtökön a Maszolnak elmondta: a múlt kedden találkozott a miniszterelnökkel, és szerdán eljuttatott Mihai Tudoséhoz, illetve Marcel Ciolacu kormányfőhelyetteshez egy jogi elemzést, amelynek a következtetése az, hogy a római katolikus gimnáziumot törvényesen hozták létre, a működését pedig nem lehet különböző „jogi csűrcsavarokkal” megszüntetni.
Ugyanezt mondta el ezen a héten, kedden a helyi politikai háttér megvilágításával összekapcsolva Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének. „Mindhárom döntéshozó részéről nyitottságot tapasztaltam. Az kértem, hogy az utolsó óra utolsó perceiben legyen már ebben az országban valakinek politikai bátorsága döntést hozni az ügyben, mert a közösség igénye jogos, törvényes” – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy az iskola helyzetéről egyeztetett szerdán Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnökkel is.
Liviu Pop oktatási miniszter szerint van néhány lehetséges megoldás a megszűnés határán lévő marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyére, és ezeket a csütörtöki kormányülés végén ismerteti a miniszterelnökkel. Néhány órával korábban Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke a kormány és az oktatási minisztérium "bátor" fellépését sürgette a megszűnés küszöbére került marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetének rendezésére.
Az RMDSZ elnökétől megtudtuk: a keddi találkozójukon emlékeztetette Liviu Dragneát arra, hogy a katolikus gimnázium szülői közössége a kormánytól várja a megoldást. „Ez ugyanis politikai, nem jogi kérdés. Ugyan nem ez a kormány okozta ezt a helyzetet, de most ők vannak döntéshozói pozíciókban. Ha megvan a politikai akarat, akkor van megoldás is” – magyarázta.
„A megoldás nem az önkormányzatnál van”
Kelemen szerint a megoldás az, hogy ideiglenesen kineveznek egy igazgatót, és hagyják, hogy az iskola jogi személyiségként működjön tovább. „Nem kellene attól félni, hogy mindenkit letartóztatnak a DNA ügyészei” – jegyezte meg.
A politikus hangsúlyozta, közölte azt is a tárgyalópartnereivel: azt a javaslatot nem tekinti megoldásnak, hogy hagyják megszűnni az iskolát azzal, hogy majd két nap múlva az önkormányzat egy határozattal újraalapítja. Felidézte: az RMDSZ ezt már többször megpróbálta az önkormányzaton keresztül, mindig tudtak többséget szerezni a megoldáshoz, de a tanácsi határozatokat a jegyző mindannyiszor megtámadta.
„Ha a tanfelügyelőségen reszketnek, kibúvókat keresnek, akkor akár háromezer határozatot is el lehet fogadni a katolikus gimnáziumról, de ez nem jelent megoldást. Arról nem beszélve, hogy Dorin Florea polgármester, a liberálisok tanácsi frakciója soha nem volt partnere a megoldásnak” – jegyezte meg.
Cs. P. T. / maszol. ro
2017. szeptember 9.
Kelemen Hunor: Jó lenne, ha többé nem húznák elő a magyar kártyát a belpolitikai vitákban
Az új parlamenti ülésszakban az RMDSZ nem tárgyalt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) arról, hogy 20%-ról 10%-ra csökkentsék a közigazgatási törvény által előírt anyanyelv-használati küszöböt – nyilatkozta pénteken az AGERPRES hírügynökségnek Kelemen Hunor szövetségi elnök, hozzátéve, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vélhetően témahiányban szenved, azért húzta elő a “magyar kártyát”.
Kelemen hangsúlyozta, az RMDSZ már hónapokkal ezelőtt benyújtotta a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, és az előző ülésszak végén valóban kísérletet tett arra, hogy felgyorsítsa az ezzel kapcsolatos parlamenti eljárást, az őszi ülésszakban azonban senkivel nem tárgyaltak a jogszabályról. Hozzátette, szerepel a tervezet az ügyben első kamaraként illetékes képviselőház napirendjén, “innen azonban még hosszú út vezet az elfogadásáig”. “Hogy a PNL miről beszél, nem tudom, nem értem, miért hozták fel most ezt a témát, vélhetően azért, mert nincs más” – mondta.
A szövetségi elnök ugyanakkor rámutatott, jó lenne, ha egyetlen alakulat sem használná fel a belpolitikai vitákban a “magyar kártyát”. “Nem hiába javasoltam két és fél évvel ezelőtt egy megállapodást a politikai pártok, többség és kisebbség között, hogy többé ne kerülhessen elő a magyar kártya a belpolitikai vitákban. De azok számára, akiknek nincs képzelőerejük, nincsenek kezdeményezéseik, projektjeik, amelyekkel az állampolgárok elé állhatnának, nyilván az a legkönnyebb megoldás, hogy előkapják a magyar kártyát” – tette hozzá Kelemen.
Ludovic Orban PNL-elnök azt írta egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében, hogy a PSD kész olyan kiváltságokban részesíteni a romániai magyar kisebbséget, amilyenekre egyetlen európai országban sincs példa, hogy cserében az RMDSZ támogassa a Mihai Tudose vezette kormányt. “A Tudose-kormányt az RMDSZ tartja életben. Tegnap (szerdán – szerk. megj.) az RMDSZ bejelentette, hogy meghosszabbítja a PSD-vel kötött parlamenti együttműködési megállapodást (vagyis támogatja a parlamentben a Terente-kormányt). Feltettem magamban a kérdést, hogy vajon milyen árat fizet ezért a PSD. A képviselőház munkaügyi bizottságában megkaptam a választ a kérdésemre, miután a koalíció képviselői kedvezően véleményezték a közigazgatási törvény módosítására irányuló tervezetet, amelynek értelmében 20%-ról 10%-ra csökken az anyanyelv-használati küszöb. (…) 2018 küszöbén a PSD megadja magát azok előtt, akik nem hajlandók megünnepelni az egyesülés centenáriumát, és csak azért, hogy hatalmon maradjon, olyan privilégiumokat ad nekik, amilyenekre egyetlen más európai országban sincs példa” – áll Ludovic Orban bejegyzésében.
www.agerpres.ro; erdon.ro
2017. szeptember 11.
A Funarhívő bulvárminiszter
Szilágyi Aladár rövid összeállítása arról, hogy kit tisztelhetünk a román kulturális tárca vezetőjében. Röhejes centenáriumi programkínálat ígérkezik, bár nem biztos, hogy kedvünk lesz nevetni.
A legújabb, júliusban egybekotyvasztott román kormány művelődés- és nemzeti identitásügye (ez a tárca hivatalos elnevezése!) a lehető legjobb kezekbe került. A kultúráért felelős miniszter, Lucian Romaşcanu nagy tapasztalatokkal rendelkező, sokoldalú vezető, hiszen hol reklámügynökségek menedzsereként, hol imilyen-amolyan tévétársaságok szakértőjeként, illetve igazgatójaként, s ami témánk szempontjából a legfontosabb: több szenzációhajhász bulvárújság, celebek magánéletén csámcsogó, intimitásait lefetyelő hecclap kiadójaként is excellált. Ez irányú áldásos és jólfizetett tevékenységét 2016-ban szakította félbe, amidőn hirtelen felülkerekedett benne a politika iránti elhivatottság érzése. Sikerrel indult a parlamenti választásokon, és biztos befutóként Buzău megye egyik szenátora lett a PSD színeiben. Menten megválasztották a Szenátus Kulturális és Médiabizottsága elnökévé. Ilyen szakmai karrierrel a háta mögött nem csoda, hogy amikor saját pártja – sikeres bizalmatlansági indítványával – felszámolta a saját kormányát, és kiebrudalta a hűtlenné vált és csúnya Sorin Grindeanut a Victoria palotából, majd helyébe a hűséges és szép Mihai Tudosét ültette, az újsütetű kormányfő tüstént maga mellé emelte kabinetjébe a nagy- és sokérdemű Lucian Romaşcanut.
Talán a szülőföld hívásának engedve, vagy éppenséggel kulturális tárcája másik fele: a nemzeti identitásügy iránti felelősségtudatból látogatott haza, Buzău városába. A Dáko-román civilizáció nemzetközi kongresszusa – ami július végén zajlott – az első olyan nagyszabású rendezvény volt, amelyen Romaşcanu miniszteri minőségében vett részt. A tudományos szimpózium felkért előadói között a dák kultúra, a kontinuitáselmélet olyan kiváló szakértői szerepeltek, mint dr. Mircea Chelaru hadseregtábornok, volt vezérkari főnök, avagy dr. Gheorghe Funar, Kolozsvár hajdani polgármestere. Utóbbi uraság, aki eddigi kutatásaival, illetve az azok alapján írt értekezéseivel bebizonyította, hogy Jézus Krisztust dák anya szülte, Albert Einstein pedig Mihai Eminescutól plagizálta a relativitáselméletet, most azzal nyűgözte le hallgatóságát, hogy a legősibb matematikai tudás szülőföldje Dácia volt. Mindez egybevág azokkal a kongresszuson elhangzott tudományos közlésekkel, melyek szerint a Zamolchsishez kötődő dák egyistenhit a zsidó és a keresztény monoteizmus közvetlen előzménye, avagy a dák nyelv minden európai nyelv ősnyelve, mi több: a mai írásbeliség a géta-dák írásbeliségen alapul stb, stb.
Nos, a hívatlanul-váratlanul betoppant díszvendég, Lucian Romaşcanu – ugyan nem ülte végig a kétnapos tudományos szessziót –, mielőtt távozott volna, a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy a magáévá tette a konferencia szellemiségét, és tapasztalt kulturális menedzserként támogatni szándékozik annak promoválását. Sokra értékelte Funar és elvtársai tevékenységét: „Szeretném, ha az önök valamelyest szűkkörű szenvedélye kiterjedne a mainstream szférájába, a nemzeti oktatás fő irányvonalába. A fiatalság számára vonzóvá kell tennünk az anyanyelvet, meg kell győznünk őket arról, hogy ez az igazi történelem, erre kell építkezniük. Rendkívül nyitott vagyok arra, hogy az ön itteni kollégáival együtt haladva, javaslatot tegyünk a tanügyminiszternek az oktatási program ilyen irányú kiegészítése érdekében. (…) Kívánom, hogy az önök elkövetkező kongresszusait a fiatalok népesítsék be, hiszen meg vagyok győződve arról, hogy az itt megjelentek immár az igazi, nemzeti román történelmet mondják a gyermekeiknek, unokáiknak. Hiszen 2018 rendkívül fontos esztendő lesz a mi történelmünk szempontjából. Kérem, gondoljanak ki olyan programokat, amelyek felmutatják ezeket az igazi kincseket a fiatalok számára.”
Romaşcanu nem véletlenül emlegette a centenáriumot. Ugyanis számos komplikáció kerekedett 1918. december elsejének századik évfordulós megünneplése körül. Függetlenített főigazgatóságot hoztak létre, parlamenti szakbizottságokat, területi egyleteket alapítottak stb., csak éppen az előkészületek koordinálása nem jött össze. A miniszter – miután elismerte, hogy a kormány még mindig nincs felkészülve a 2018. január elsejével induló centenáriumi évre –, elérte, hogy a főigazgatóság az ő felügyelete alá kerüljön. Tárcaközi bizottság létrehozását is kezdeményezte. „Gyors és hatékony tűzoltómunkára van szükségünk – keménykedett –, ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk.” Arról viszont, hogy miként kerül elosztásra a centenáriumra szánt több millió euró, egyáltalán: mit tartalmaz az országos projekt, a miniszter nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak, mert… az szolgálati titok (secret de serviciu)!
Daniel Şandru, aki a Cioloş-kormány idején államtitkári minőségben felelt az előkészületekért, kijelentette: „A jelenlegi kormány kapkodása merénylet a román társadalom történelmi emlékezete ellen. (…) Az előkészítést a legszegényebb tárcára, a kulturális minisztériumra bízták, amely ráadásul a bombasztikus-populista »nemzeti indentitás minisztériuma« nevet is viseli. Eddigi félelmem meggyőződéssé vált: a legjobb esetben úgy fogjuk megülni Románia Centenáriumát, ahogy mi legjobban képesek vagyunk rá: nevetségessé tesszük a világ előtt, hazafiaskodó, nemzetieskedő, mindenek feletti ősiségünket harsogó szónoklatokkal, dák zászlókkal, kalusárokkkal és egyéb giccses népieskedéssel.” erport.ro
2017. szeptember 14.
Juncker Nagyszebenben tanácskozna Európa jövőjéről
Nagyszebent javasolta az Brexitet követő első uniós csúcs színhelyéül szerda Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben elmondott beszédében, amelyben a román és bolgár schengen-csatlakozást is szorgalmazta.
Nagyszebenben tartana európai uniós csúcstalálkozót Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy nappal Nagy-Britannia EU-kiválását követően, 2019. március 30-án. Erre ő maga tett javaslatot szerdán az Európai Parlamentben az EU jövőjéről elmondott beszédében. Az EB elnöke szerint a csúcson – amelynek javasolt helyszínét annak német nevén, Hermannstadtként is megnevezte – az immár 27 tagúra apadt unió jövőjét kellene megvitatni.
Juncker legutóbb májusban járt Romániában, akkor az ország EU-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából mondott beszédet a parlamentben, amelyben kiállt Románia schengeni övezethez való csatlakozása mellett. Ezen álláspontját szerdán is megismételte. Az EB-elnök korábban Erdélyben is járt, vélhetően ekkor juthatott el Nagyszebenbe is.
Májusi parlamenti beszédében érdekességképp meg is jegyezte: amikor Erdélyben járt, luxemburgi nyelven értekezett az ott élők egy részével, mivel az először Erdélybe érkezett német ajkú népesség nem szász, hanem luxemburgi volt.
Nagyszeben kiválasztásához egyébként minden bizonnyal hozzájárult, hogy Klaus Johannis jelenlegi államfő, aki többször is kiállt amellett, hogy Romániának az EU „kemény magjához" kell tartoznia, és aki jó viszonyt ápol Junckerrel, ebből a városból származik, sőt államfővé választását megelőzően a város polgármestere volt.
Johannis szerdán üdvözölte is Juncker felvetését, illetve azt, hogy az EB elnöke támogatja az ország schengeni csatlakozását. Mihai Tudose kormányfő nagyszerűnek nevezte Juncker üzenetét, mivel ez az első alkalom, hogy nem bírálta Romániát, hanem elismerte az eredményeit.
Juncker egyébként évértékelő beszédében kijelentette: Európa a szolidaritás kontinense, és az is marad, amely befogadja az üldözötteket, de az illegális bevándorlást meg kell fékezni, szabályozott mederbe terelve a migrációt.
Az EB elnöke az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén hangsúlyozta:
a migráció ügye számos konfliktust okozott, mégis sikerült komoly előrehaladást elérni, a külső határok védelme például sokkal hatékonyabb, mint korábban, és jelentősen csökkent az illegálisan Európába érkezők száma is. Hozzátette: nem viselhetik egyedül a határvédelem felelősségét az EU külső határain fekvő tagállamok. Elmondta, a bizottság a hónap végére új javaslatokkal fog előállni, hogy fel lehessen gyorsítani azoknak a visszaküldését, akik nem jogosultak menedékre, továbbá kiemelte, javítani kell a menekültek helyzetét a líbiai táborokban, és nagyobb szolidaritást kell vállalni Afrikával.
Leszögezte: az európai uniós tagállamok minden esetben kötelesek végrehajtani az Európai Bíróság jogerős ítéleteit, az alapjogok csorbulásával jár, amennyiben ez nem így történik. A tagországok ellátták az uniós bíróságot azzal az illetékességgel, hogy a legfelsőbb fokon döntsön – hangoztatta Juncker az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.
„Aki nem kompromisszumkész, az nem képes a demokráciára és nem Európa-képes” – mondta. Az Európai Unió nem állam, de legyen jogállam - tette hozzá. Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 14.
Ludovic Orban: A Szociáldemokrata Párt kezdi felvenni egy totalitárius párt jellemvonásait
Mirel Palada szociológus, volt kormányszóvivő megbüntetését követeli Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, miután Palada egy televíziós vitaműsor szünetében fizikailag bántalmazta Mihai Goţiu USR-s szenátort. A PNL elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét, miszerint a Ponta-kormány volt szóvivője “félig független státusból védi a kormánypárt aberrált ötleteit”. “Követelem ennek a politikai útonállónak a megbüntetését az általa elkövetett bűncselekményért” - jelentette ki Orban. A PNL elnöke feltette a retorikai kérdést, hogy miért nem foglal nyilvánosan állást az ügyben Liviu Dragnea, a PSD elnöke, majd kifejtette, hogy a Szociáldemokrata Párt “kezdi felvenni egy totalitárius párt jellemvonásait”, és hogy a kormánypárt politikájának részévé vált a megfélemlítés, az agresszivitás, a nyelvi durvaság, az ellenségeskedő magatartás és mindazok állandó megfélemlítése, akik az ellenzékhez tartoznak. Ludovic Orban azt állította, hogy Liviu Dragnea őt magát is megfenyegette, “a párt egyik alelnökét pedig Dragnea parancsára vizsgálja ki egy olyan állami intézmény, amelynek normális körülmények között nem lenne szabad engedelmeskednie a PSD-nek.” Ezen kívül a Nemzeti Liberális Párt elnöke szerint a kormánypárt az üzleti szférával, a multinacionális cégekkel és a bankokkal szemben is ellenséges magatartást tanúsít. Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség szenátora szerda este jelentette be, hogy rendőrségi panaszt tesz Mirel Palada ellen, miután a volt kormányszóvivő a B1Tv vitaműsorának szünetében ököllel megütötte őt. Goţiu csütörtökön közölte, hogy törvényszéki orvostani vizsgálatot végezetett, amely során megállapítást nyert a fizikai bántalmazás ténye. agerpres; Transindex.ro
2017. szeptember 15.
Energiadrágulási hullámok uralják ezt az évet Romániában
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) friss jelentése tükrözi az év első hét hónapjában jegyzett termelési jövedelmeket az informatika, a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltatások terén, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest. Mindezeket befolyásolta az energiahordozók árának idei emelkedése. A Capital gazdasági hetilap kielemezte a 2017-ben eddig bekövetkezett és ezután folytatódó fogyasztói drágulásokat a villanyáram, a földgáz és az üzemanyagok esetében: az idén törvényes teret kapott a szabadpiacon a forgalmazó megválasztása, azonban ez a lehetőség inkább a téli hónapokban fog érvényesülni. Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnökének véleménye szerint ebben közrejátszik a lakosság idegenkedése a váltástól, az ismeretlenre történő „átnyergeléstől” – még ha előnyösebbnek is tűnik az új szolgáltató. Ugyanakkor csak a hideg évszak második felében érződik majd meg igazán a háztartási zsebeken a számlák valós „súlya”.
9%-kal több megy el üzemanyagra
Az év elején megvalósított árcsökkentéseket (7 cent/literrel az üzemanyagok luxusadójának törlésével, az áfa 20%-ról 19%-ra való változtatásával) a bukaresti hatalom most „átköltött” formában tálalta. Mihai Tudose miniszterelnök a nemrég bejelentett luxusadó-visszahelyezést azzal indokolta, hogy az üzemanyag-forgalmazók nem engedtek áraikból akkor, amikor törölték a luxusadót. Ami nem igaz, annak idején bárki tapasztalhatta az ellenkezőjét. Szeptember 15-én és október elsején 16-16 bani/liter drágulás lép életbe a benzin és a gázolaj esetében akkor, ha a forgalmazó cégek nem vállalják át legalább részben a „feltámasztott” luxusadót. A fogyasztóknak ily módon körülbelül 9%-kal kell többet fizetniük.
Az év első hónapjaiban Románia az EU-ban a legolcsóbb benzint és a második legolcsóbb gázolajat volt képes biztosítani, a mostani változás hatására azonban a Romániai Szárazföldi Fuvarozók Országos Egyesülete attól tart, hogy a nemzetközi árufuvarozás Magyarországra és Ausztriába fog átköltözni. Nálunk az országban több mint hat millió állampolgárnak van hajtási engedélye, és több mint hét millió jármű van forgalomban.
14%-kal többe kerül az áram
A villanyáram fogyasztási ára az utóbbi három évben jelentős csökkenésen esett át. Ennek magyarázata: sok szél- és napenergiát hasznosító termelőcég indult be a piacon. A 2014-es 230-240 lej/MWh ár 2015-re a szabadpiacon 150-160 lej/MWh lett, ami kb. 25%-os csökkenést jelent. Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 15.
A menedékkérők szabadon mozoghatnak Romániában
Azok a határsértők, akik menedéket kérnek Romániától, szabadon mozoghatnak az országban, akiknek viszont a menedékkérelmét elutasítják, illetve akik nem is igényelnek védelmet, azok őrizetbe kerülnek, amíg kitoloncolják őket az országból - tudta meg az MTI Ermina Mihaitól, a román bevándorlási hivatal (IGI) szóvivőjétől csütörtökön.
A hivatal előző nap azt közölte, hogy a Fekete-tengeren keresztül szombaton Romániába érkezett 96 külföldi (iraki és iráni) állampolgárt ügyészségi rendelet alapján 30 napra őrizetbe vették, és megkezdték a kiutasításukkal kapcsolatos eljárásokat. A csoport tagjait kitoloncolásukig a Bukarest közelében található otopeni-i, illetve az Arad megyei Újpanádon lévő zárt befogadóközpontban helyezték el, ahol lefényképezték őket, ujjlenyomatot vettek tőlük, értéktárgyaikat és telefonjaikat pedig érkezéskor le kellett adniuk. A szóvivő az MTI érdeklődésére elmagyarázta: a hajón érkezett határsértők azért kerültek őrizetbe, mert nem kértek menedéket, így Romániában nem menedékkérőknek, hanem illegális bevándorlóknak minősülnek. Arra a kérdésre, hogy miért kellett a csoport felét Arad megyébe, a magyar határ közelébe szállítani, a szóvivő azt mondta: az IGI ezzel a két - az otopeni-i és az újpanádi - zárt létesítménnyel rendelkezik, ahol az illegális bevándorlókat őrizet alatt tarthatja. Megjegyezte: a zárt befogadó központokban (amelyek együttes kapacitása 280 férőhelyre tehető) jelenleg nincs zsúfoltság, a helyek mintegy 40 százaléka foglalt. Ermina Mihai hozzátette: az IGI befogadó központjaiban folyamatosan változik a létszám, és a zárt központokból is bármikor kikerülhetnek az illegális bevándorlók, ha úgy döntenek, hogy Romániában kérnek menedékjogot. Arra a kérdésre, hogy melyik országnak akarják átadni a tengeren érkezett bevándorlókat, a szóvivő nem adott konkrét választ, de jelezte: kitoloncolni azokba az országokba lehet a migránsokat, ahonnan származnak, vagy ahova menni szeretnének, abban az esetben, ha az illető állam befogadja őket. Megjegyezte, hogy nem küldenek senkit olyan országokba, ahol háború van. A menedékkérőknek az IGI hat nyitott rendszerű befogadóközpontja egyikében biztosítanak szállást. A bukaresti, temesvári, giurgiui, radóczi (Radauti), galaci és a Máramaros megyei nagysomkúti (Somcuta Mare) befogadó központban összesen 1328 személyt tudnak elszállásolni - tudta meg a migrációs témáról múlt héten átfogó riportot közlő Jurnalul National című kormányközeli lap. Szeptember elején a helyek mintegy 80 százaléka volt foglalt. A menedékkérelem elbírálására 30 napjuk van a román hatóságoknak, és aki megfelel a menedékjogi feltételeknek, az havi 540 lejes havi segélyben részesül, de nem kell feltétlenül a központokban laknia. Az idei év első felében kétezer külföldi kért menedéket Romániától, jelenleg pedig mintegy 3500 menekült élvez valamilyen szintű védelmet az országban. Legtöbben azokban a városokban laknak, amelyekben az IGI elhelyezési központjai működnek. Miután menedékjogot (és iratokat) kapnak Romániától, szabadon mozoghatnak, akár el is hagyhatják az országot. "A legtöbben megpróbálják azt a kevés pénzt, amelyet a román államtól kapnak, összegyűjteni, hogy mielőbb továbbmehessenek olyan országokba, ahol a romániainál jobbak az életkörülmények" - mondta az IGI szóvivője a Jurnalulnak. Az IGI féléves tevékenységi mérlegéből kiderül: az első hat hónapban 230 illegális bevándorlót toloncoltak ki Romániából, akik Pakisztánból, Irakból, Moldovából, Vietnamból, és Afganisztánból származnak. A féléves mérleg közzététele idején további 282 olyan illegális bevándorló volt a román hatóságok őrizetében, akiket nem sikerült kitoloncolni az országból. Az év első hét hónapjában 2800 határsértőt fogott el a román határrendészet, közülük 1500-an illegálisan érkeztek, 1300-an pedig illegálisan próbáltak távozni az országból. Tavaly egész évben 1075, az országba illegálisan belépett, illetve 549, Romániából illegálisan távozni próbáló határsértőt tartóztattak fel a román határrendészek. A határrendészet Bihar megyei kirendeltségének vezetője szerint a román-magyar határon idén megháromszorozódott a migrációs nyomás a tavalyihoz képest, az esetek többségében pedig olyan határsértőket fognak el, akik korábban már menedéket kértek Romániától. Míg az év első felében főleg Szerbia felől érkeztek határsértők Romániába, az utóbbi hónapban a Fekete-tengeren keresztül vezető új útvonalat kezdtek tesztelni az embercsempészek, akik immár öt kisméretű sétahajót, illetve halászhajót juttattak Törökországból a román partokra esetenként 100-150 bevándorlót zsúfolva fedélzetükre. szatmar.ro
2017. szeptember 16.
ISMÉT MAGYARVESZÉLYT KIÁLT A ROMÁNOK CIVIL FÓRUMA
Nyílt levélben fordult a parlamenthez a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve több más hazai civil szervezet, hogy ne hagyja jóvá az RMDSZ-nek a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amelynek értelmében 20 százalékról 10 százalékra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb.
A parlament mellett az Államelnöki Hivatalhoz, a kormányhoz és az alkotmánybírósághoz is eljuttatott levél szerint az RMDSZ módosító indítványa „példa nélküli merénylet az egységes és szuverén román nemzetállam ellen”. A nyílt levél aláírói úgy vélik, a törvénytervezet gyakorlatilag megszünteti a román nyelv hivatalos államnyelv jellegét, és „a román adminisztrációt (…) magyar államadminisztrációra cseréli”. „Kovászna, Hargita és Maros megyében jelenleg is vannak olyan önkormányzatok, amelyekben felfüggesztették a román nyelv hivatalos jellegét, és a magyar nyelv vette át ezt a szerepet. A tervezet célja az erdélyi román közigazgatás leépítése, ahogyan az a bécsi döntés és a második világháborút követő szovjet adminisztráció idején történt, amikor 1944 novembere és 1945 márciusa között kiűzték a románokat a közigazgatásból, vagy a Magyar Autonóm Tartomány időszakában” – áll az idézett dokumentumban.
A nyílt levél aláírói szerint az RMDSZ által benyújtott törvénytervezet „nemcsak az alkotmány és a román nyelv, hanem az ország román és magyar állampolgárai közötti békés együttélés elleni merényletnek is tekinthető”, ezért arra kérik a parlamentet, utasítsa el e „nemzet- és Európa-ellenes törvénytervezetet”, a kormányt és az államfőt pedig felszólítják, hogy „őrködjenek Románia Alkotmányának és államiságának tiszteletben tartása fölött”.
Antal Árpádtól a zászló kitűzését kérik
Ugyanazok a civil szervezetek – a Háborús Veteránok Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, „Regina Maria” Hősi Kultusz Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, a védelmi minisztériumból, belügyminisztériumból és a román hírszerző szolgálatból Tartalékba Vonult Katonai Káderek Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, az Andrei Şaguna Keresztény Kulturális Liga, a Mihai Viteazul Alapítvány, a Kovászna Megyei Román Pedagógusok Szövetsége, a Román Nép Nemzeti Alapítvány és mások – azzal vádolják Antal Árpád polgármestert, hogy csúfot űz a román zászlóból, és megalázza a románokat azáltal, hogy nem akarja végérvényesen kitűzni a trikolórt a polgármesteri hivatal tornyára. Mint ismert, a szeptember 8-i megemlékezésre egy napra kitűzték a román zászlót a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára, majd másnap le is szedték, Antal Árpád szerint a törvény világosan meghatározza, hogy hova és milyen módon kell kitűzni a zászlót a közintézményekre.
Háromszék; Erdély.ma
2017. szeptember 16.
Második népzenetáborát szervezte a Téka Alapítvány
A szamosújvári Téka Alapítvány legújabb kezdeményezése az idén másodszor megszervezett népzenetábor. A feketelaki táborközpontban szeptember 5-9 között zajlott tábort azoknak a gyerekeknek és fiataloknak szervezték, akik tanév közben a Téka Alapítvány által szervezett népzeneoktatási programban vettek részt.
Az oktatók a Harmadik zenekar tagjai voltak, illetve a legkisebbek oktatásában az Ördöngös zenekar prímásai is részt vállaltak. Hegedűn 20 gyerek, brácsán 3 és 3pedig bőgőn játszott. A népdalokat Fodor Ágnes tanította, Fodor Róbert a hegedű, Kisfaludi Attila a brácsa megszólaltatásának titkait oktatta. Ficzus László meghívott oktatóként erősítette a csapatot.
Nagyrészt mezőségi, kalotaszegi és Küküllő-menti népzenét tanultak illetve ismételtek a zenészpalánták napi kétszer négy órában.
A próbákat adatközlőkkel való együttzenéléssel, Maneszes Marci bácsi életéről szóló Rabja vagyok az életnek című portréfilm vetítésével, Fodor Neti Sanyi híres kalotaszegi prímásról szóló portréfilm megtekintésével, illetve tábortűzzel, szalonnasütéssel színesítették. Meghívott adatközlők Codoba Martin „Florin”, Varga István „Kis Csipás”, Toni Rudolf, Radac Mihai “Remus” voltak. A szervezési feladatokban és főleg a kisebb gyerekek irányítgatásában Topai Kinga és Enyedi Réka régi bentlakóink, táncosok, jövőbeli tanító kollegák segítettek.
A különböző vonókezelési gyakorlatok mellett, mindhárom tájegység esetében az adott banda jellegzetes hangzásvilágának a megismertetése is cél volt. A mezőségi, kalotaszegi és Küküllő-menti tánczene kíséretmódjának megfigyelése, gyakorlása a nagyobbak feladata, az A- moll, dunántúli dallamok tanulása a kisebbeké volt. A tájegységek zenéjét más-más napokon tanulták, hangszeres és énekelt változatát egyaránt.
Minden résztvevőnek kellemes emlék maradt e néhány őszeleji zenés nap, amelyet jövőre is megismételnek.
Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár)