Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Arafat, Jasszer
11 tétel
1996. február 26.
Az ellenzéki Demokrata Párt parlamenti képviselője, Adrian Severin sajtóértekezletén kijelentette, hogy Iliescu elnök támogatást nyújtott a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Izrael elleni harcához. Severin ismertette Jasszer Arafatnak 1992 decemberében a román elnökhöz írt levelét, melyben Arafat köszönetet mondott az eddigi román kiállásért és segítséget kért a kiképzéshez és fegyverek beszerzéséhez. Traian Chebeleu elnöki szóvivő hamisítványnak minősítette a levelet, de nem tagadta a levélváltás tényét. /Magyar Hírlap, febr. 26./
1997. június 13.
"Jún. 12-én kétnapos látogatásra Románia érkezett Daniusz Rosati lengyel külügyminiszter, akit fogadnak Románia vezetői. Adrian Severin külügyminiszter jún. 16-án hivatalos látogatásra Izraelbe utazik, ugyanezen a napon Gázában találkozik Jasszer Arafattal is. Jún. 9-én megkezdődött Petre Roman amerikai látogatása, aki eleget tett az USA szenátusa elnöke meghívásának. A román szenátus elnöke Románia NATO-felvétele mellett érvelt. Jún. 16-án lesz Bukarestben a júliusra tervezett román-ukrán-moldáviai "hármascsúcs" előkészítésének megbeszélése. /Külügyminisztériumi tájékoztató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./"
1998. augusztus 3.
Aug. 2-án négynapos hivatalos látogatásra Izraelbe utazott Radu Vasile miniszterelnök, népes küldöttség élén. Elutazása előtt nyilatkozott: az izraeli vezetőkön kívül valószínűleg találkozik Jasszer Arafattal, a palesztin autonóm hatóság elnökével is. Találkozik az Izraelben dolgozó román munkások és 400 ezer Izraelben élő, romániai származású zsidó képviselőivel is. Ion Iliescu 1991-ben tett hivatalos látogatást Izraelben, 1995-ben pedig részt vett a meggyilkolt Jichak Rabin temetésén. Victor Ciorbea 1997 szeptemberében tett látogatást Izraelben, Netanjahu miniszterelnök ezt ugyanabban a hónapban viszonozta volna egy közép-európai körút keretében, amit azonban a belpolitikai fejlemények miatt lemondott. Izraelben hivatalosan mintegy 40 ezer romániai vendégmunkás dolgozik, egyes becslések szerint azonban számuk 100 ezerre tehető. Románia és Izrael kereskedelmi forgalma idén mintegy 300 millió dollárt fog elérni. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./
1998. augusztus 5.
Radu Vasile miniszterelnök Izraelben aug. 4-én találkozott a zsidó szervezetek képviselőivel, akik felrótták neki a zsidó temetők meggyalázása és egyes antiszemita kiadványok elleni fellépés hiányát. Vasile dühbe gurult és kijelentette, az izraeli hírforrások pontatlanok. Ugyancsak kifogásolták az elkobzott zsidó javak visszaszolgáltatása körüli huzavonát. Alexandru Porac, a zsidó szervezet képviselője szerint ötvenezer és százezer közé tehető a visszaigénylendő ingatlanok - házak, lakrészek, üzlethelyiségek, telkek - száma. /Radu Vasile kutyaszorítóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./ Radu Vasile aug. 4-én találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság elnökével. A román kormányfő kijelentette, hogy a közel-keleti békefolyamatban kész közvetítő szerepet vállalni. /Románia közvetítene a Közel-Keleten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./ Radu Vasile miniszterelnök Izraelben a román hadiipar fejlesztését érintő együttműködésről is tárgyalt. Radu Vasile állítólag bejelentette, hogy aláírta azt a határozatot, amely zsidóktól elkobzott ingatlanokat juttat vissza jogos tulajdonosaiknak. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 5./
2000. január 4.
Január 3. és 7. között Emil Constantinescu államfő Izraelbe látogat kollégája, Ezrel Weizman meghívására. Constantinescu Jeruzsálemben Ezrel Weizman izraeli elnökkel, Ehud Olmert jeruzsálemi polgármesterrel, Ehud Barak kormányfővel, I. Diodoros jeruzsálemi ortodox pátriárkával, valamint üzletemberekkel találkozik. Betlehemben Jasszer Arafat palesztin elnökkel folytat megbeszéléseket. Elutazása előtt az államfő kijelentette: látogatása Románia és a zsidó állam közti több mint ötvenéves párbeszéd folytatása. Tájékoztatása szerint a látogatás napirendjén gazdasági, politikai és kulturális kérdések szerepelnek. /Constantinescu államfő Izraelben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./
2000. január 6.
Emil Constantinescu jan. 3-án érkezett Izraelbe, ahol Ezer Weizman, a zsidó állam elnöke fogadta. Constantinescu megkérdőjelezhető kijelentése az volt, hogy "Romániában fellelhetőek még kísérletek az antiszemita múlt felélesztésére, de ezek a törekvések elszigeteltek, és a civil társadalom, illetve a hatóságok határozott ellenállásába ütköznek." Constantinescu emlékeztetett arra is, hogy ő volt az első román államfő, aki a romániai zsidók által az Antonescu-rezsim idején elszenvedett üldöztetés miatt nyilvánosan bocsánatot kért. Ez Washingtonban történt, 1997-ben. Újságírói kérdésre válaszolva az elnök azt mondta, országában végképp leáldozott a zsidógyűlöletnek. Jan. 4-én a román elnök tárgyalt Jichák Mordehai helyettes kormányfővel, akinek egy Románia-Törökország-Izrael háromoldalú együttműködési struktúra kialakítását javasolta, úgymond a három ország gazdasági és politikai potenciáljának jobb kiaknázása érdekében. Elmondta, hogy a bukaresti diplomácia számára a Jeruzsálemmel fenntartott kapcsolat kivételesen fontos, többek között azért, mert a kelet-európai térség államai közül éppen Románia fűzte a legszorosabbra a gazdasági együttműködést Izraellel. Stratégiai partnerséget is javasolt a két ország között. A betlehemi ökumenikus istentiszteleten való részvétel kedvéért a román elnök most utazott Izraelbe, noha tudta, hogy a Washingtonban megkezdődött izraeli-szír béketárgyalások miatt Barak miniszterelnököt és Levi külügyminisztert nem találja otthon. - A tervek szerint az elnök találkozik Jasszer Arafat palesztin vezetővel is. Azt persze Izraelben nagyon jól tudják, hogy az elnök szép szavai dacára Romániában a (helyi) hatóságok szintjén tovább él az Antonescu-kultusz. /Igény a különleges kapcsolatra. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 5./ Emil Constantinescu jan. 4-én találkozott Ehud Olmert jeruzsálemi polgármesterrel és megvitatták a két főváros közötti különleges gazdasági és kulturális egyezmény megkötésének lehetőségét. A román elnök kijelentette, hogy az izraeli üzletembereknek támogatniuk kellene Románia mintegy 14 ezer fős zsidó közösségét. Constantinescu meghívta Jeruzsálem polgármesterét, látogasson el Romániába. Az izraeli államfő országa "megbízható barátjának és szövetségesének" nevezte Romániát. /Emil Costantinescu Izraelben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./
2000. január 10.
Az ortodox karácsonyt az autokefál ortodox egyházak vezetői és hat ortodox ország - Fehéroroszország, Görögország, Grúzia, Moldova, Románia és Ukrajna - államfője, valamint Borisz Jelcin volt orosz elnök Jasszer Arafat palesztin vezető meghívására közösen ünnepelte Betlehemben. A IV. század óta első alkalommal fordult elő, hogy az ortodox egyházak vezetői és I. Bartolomeosz konstantinápolyi ökumenikus pártriárka közösen mutatta be a régi szertartás szerint a karácsonyi misét. A karácsonyi ünnepet megelőző szinódus pedig a legjelentősebb pánortodox találkozó volt, amit valaha is a Szentföldön tartottak. Az ortodox pátriárkák közös üzenetük ugyanolyan önkritikát és bocsánatkérést tartalmazott, mint amilyet mondott nem sokkal korábban II. János Pál katolikus pápa. Az üzenetben elismerték, hogy az egyház megosztott volt, elutasították a nacionalizmust, s azt hangsúlyozták, hogy Krisztus földi életének példáját kell követni az emberiség javát szolgálva. Az ortodox csúcstalálkozón megvitatták az ökumenikus pártriárka szerepét és a katolikus egyházhoz fűződő viszonyt. Teoctist román és II. Alekszij orosz pátriárka külön is tárgyalt arról a román követelésről, hogy a besszarábiai metropolita (a moldovai ortodox egyház feje) az orosz egyház fennhatóságából kerüljön át a román egyház fennhatósága alá. /Ortodox csúcs Betlehemben. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 10./
2001. július 17.
"Háromnapos hivatalos látogatásra Izraelbe utazott Adrian Nastase miniszterelnök a külügyminiszter kíséretében. Románia kész közreműködni a térségbeli konfliktus enyhítésében, ha erre felkérik - jelentette ki Jeruzsálemben Nastase júl. 16-án, miután tanácskozott izraeli kollégájával, Ariel Saronnal. A háromnapos hivatalos látogatása során Nastase egyébként találkozik Jasszer Arafat palesztin vezetővel is. A júl. 16-i megbeszélésen - amelyen részt vett Mircea Geoana külügyminiszter is - a román és az izraeli miniszterelnök a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkítése mellett foglalt állást, annál is inkább, mert a kereskedelmi forgalom az elmúlt öt évben számottevően csökkent. A találkozó utáni sajtóértekezleten a Romániában tapasztalt rasszista megnyilvánulásokra utaló kérdésre Nastase leszögezte, hogy az ország demokratikus állam, ahol elfogadhatatlan az ilyesmi, és a hatóságok megtették és megteszik a szükséges jogi lépéseket minden ilyen esetben. /A román kormányfő Izraelben. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 17./ Ariel Saron miniszterelnök szerint a demokratikus Románia mindig barátként viszonyult a zsidó államhoz, és elismerően beszélt Nastaséról, amiért "fáradtságot nem ismerően vezeti népét a függetlenség, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása felé". Saron megemlítette azt is, hogy a második világháború idején a romániai zsidóság fele koncentrációs táborokban vesztette életét. - Romániának szándékában áll fellendíteni az Izraellel kiépített gazdasági kapcsolatokat, tárt karokkal várjuk az izraeli befektetőket, különösen a számítástechnikai iparba - fejtette ki Nastase. Romániában mintegy 1700 román-izraeli vegyes érdekeltségű vagy teljesen izraeli tőkével rendelkező céget jegyeztek be, amelyek 35 millió dollárt fektettek be. /Moldován Árpád Zsolt: Segítik a NATO-integrációt. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./"
2002. február 5.
Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke febr. 4-én a Legfelsőbb Ügyészségen benyújtotta azon személyek listáját, akik szerinte bizonyíthatják, hogy Románia területén palesztin terroristákat képeztek ki. Ezen Ion Iliescu elnök, Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke és Ariel Saron izraeli kormányfő neve is rajta van. Tudor azt szeretné, ha az Ügyészség Virgil Magureanut, a Román Hírszerző Szolgálat egykori elnökét is kihallgatná. A tanúk névsorán az Őrző-Védő Szolgálat (SPP) több tisztjének neve is szerepel. "Fatuloiu tábornok egy évvel korábban sajtótájékoztatón beszélt a Románia területén kiképzett terrorista elemekről", mondta Tudor, aki szerint a hatalom 1994 és 1996 között több milliárd lejt utalt ki a Parlament jóváhagyása nélkül palesztin terrorista szervezetek Románia területén történő kiképzésére. /Iliescu, Arafat és Saron a koronatanúk. C.V. Tudort ismét kihallgatták. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./
2002. április 30.
Mircea Geoana külügyminiszter Izraelbe utazott, ápr. 29-én Tel-Avivban találkozott Ariel Saron kormányfővel és Simon Peresz külügyminiszterrel. Az izraeli kormányfő kifejtette Mircea Geoana román külügyminiszternek, különösen értékeli mindazokat a közelmúltban hozott jogi intézkedéseket, melyek a romániai műemlékeket, kegyhelyeket és a zsidó temetőket védelmeznék. A két politikus az izraeliek romániai befektetéseiről is tárgyalt; az izraeli kormányfő elfogadta a román fél meghívását, hogy a közeljövőben Bukarestbe látogasson. Mircea Geoana Jasszer Arafattal is találkozott a palesztin vezető rámalláhi főhadiszállásán. Kifejtette, Románia támogatja az izraeliek és a palesztinok közötti béketárgyalások elkezdését. /Mircea Geoana Izraelben. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 30./
2013. augusztus 22.
Pacepa: a Szekuritátét szolgálva árultam el a hazámat
Miközben a mindenkori amerikai kormányok hősként tisztelik, szülőhazájában ma is vitatott személyiségnek számít Ion Mihai Pacepa, a román kommunista hírszerzés 1978-ban dezertált parancsnoka.
Nicolae Ceauşescu diktátor egykori tanácsadója nemrég megtörte a csendet, leszögezve: nem akkor árulta el Romániát, amikor disszidálása után leleplezte a kommunizmus bűneit, hanem amikor a Szekuritátét szolgálta.
Ion Mihai Pacepa kimondhatatlanul vágyik arra, hogy 35 év elteltével hazatérjen Romániába, és letérdelhessen szülei sírjánál, addig azonban szerinte nem kerülhet sor erre, amíg a román igazságszolgáltatás nem rehabilitálja a Ceauşescu-diktatúrának hátat fordító disszidenseket. A román kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte külföldi hírszerzésért felelős osztályának (DIE) egykori parancsnoka nemrég interjút adott a bukaresti B1 hírtelevíziónak abból az alkalomból, hogy 1978. július 28-án menedékjogot kapott az Egyesült Államokban.
A szovjet blokk legmagasabb rangú szökevényének nevezett, 85 éves volt kémfőnök elmarasztalta Bukarestet amiatt, hogy a hazai igazságszolgáltatás az utóbbi öt évben több mint hatezer olyan egykori ellenálló rehabilitációs kérését utasította el, akit a Szekuritáte letartóztatott, a kommunista bíróságok pedig elítéltek, mert támogatták az amerikaiaknak a vörös uralom elleni küzdelmét. Pacepa feltárta, hogy a román hatóságok a mai napig nem szolgáltatták vissza állampolgárságát és a szökése után elkobozott javait, holott a bukaresti legfelsőbb bíróság már 1999-ben megsemmisítette a Ceauşescu által rá szabott két halálos ítéletet. Sőt a bírósági ítélet után öt évvel a román határőrségnél még mindig érvényben volt az a parancs, amely szerint az országba való esetleges belépése esetén azonnal le kell tartóztatni Pacepát.
Ronald Rychlak amerikai történésszel közösen írt, nemrég megjelent Dezinformáció című könyve kapcsán Ceauşescu egykori nemzetbiztonsági tanácsadója elmondta, a bukaresti rezsimmel történt szakítása előre megfontolt lépés volt, melynek megvalósítását egy évvel elhalasztotta, mert nem volt bátorsága belevágni „az ismeretlenbe". A hazájában sokak által hangoztatot vélekedés kapcsán, miszerint „kiugrásával" elárulta Romániát, Pacepa úgy fogalmazott: bírálóinak igazuk van.
„De nem akkor árultam el Romániát, amikor lelepleztem a kommunizmus bűneit, hanem azokban az években, amikor a Szekuritátét szolgáltam. 1997-ben közzétett nyílt levelemben óriási tévedésnek minősítettem tevékenységemet a kommunista titkosszolgálatban. További ok az erkölcsi szégyenérzetre, hogy Ceauşescu nomenklatúrájának züllött és korrupt kasztjához tartoztam. A Szekuritátéval történt szakításom után 35 évvel azonban teljesen eltávolodottnak érzem magam attól a múlttól, és úgy vélem, a kommunizmus elleni tevékenységem feljogosít arra, hogy megbékélt lelkiismerettel jelenjek meg a romániai tévénézők előtt" – jelentette ki a Vörös horizontok kötetével a bukaresti rezsim gaztetteit leleplező volt kémfőnök.
Hozzátette: katonai esküjét sem szegte meg, hiszen abban azt vállalta, hogy megvédi a hazáját, amit szerinte a Ceauşescu zsarnokságával történt szembeszegülése révén meg is tett. Pacepa az interjúban felidézte azt is, hogy Nicolae Ceauşescu – akinek a tábornok szökése miatt teljesen át kellett szerveznie a külföldi hírszerzést – a nyolcvanas években ötmillió dollárt fizetett a dezertőr likvidálásáért, többek között Moammer Kadhafi líbiai diktátornak, Jasszer Arafat palesztin elnöknek és a Sakálként elhíresült terroristának, Ilich Ramírez Sáncheznek. Állandó fenyegetettsége miatt kétszer változtatott személyazonosságot a tengeren túl.
Pacepa szemenszedett hazugságnak nevezi a nyolcvanas években Romániában megtelepedett amerikai történész, Larry Watts vádját, miszerint a volt kémfőnök KGB-ügynök volt, és ama állítását, miszerint Ceauşescu tulajdonképpen Amerika-párti volt, aki amerikai stílusú demokráciává akarta változtatni az országot. Ugyanakkor az évek óta halálhírét terjesztő román politikusoknak a disszidens azt üzente: naponta öt kilométert kocog, teniszben pedig nem lehet egykönnyen legyőzni.
Az interjú megjelenése után Pacepa legvehemensebb bírálói, közöttük Watts és jó barátja, a román külügyi hírszerzést 1992 és a 1997 között irányító Ioan Talpeş továbbra is azt állítja, hogy a volt kémfőnök valójában áruló, 35 évvel ezelőtti szökésével pedig a román–amerikai kapcsolatok romlásában érdekelt Szovjetúnió malmára hajtotta a vizet. Talpeş nemrég az Adevărul napilapnak nyilatkozva is azt állította, hogy Moszkva parancsára Pacepa küldetése Bukarest diszkreditálásában merült ki, sőt a kilencvenes években gátolta Románia 2004-ben bekövetkezett NATO-csatlakozását.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)