Sikerült beazonosítani az egykori Szentimrefalva templomának helyét, és néhány napja a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régészei nekifogtak a templomfalak feltárásához. Sófalvi András régész kollégájával, Nyárádi Zsolttal együtt végzi a munkálatokat. A templom helyét egy nem szakmabeli, de lelkes gyűjtő udvarhelyi lakosnak, Szász Viktornak köszönhetően sikerült azonosítani. /Katona Zoltán: Elkezdődtek az ásatások Szentimrefalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 5./

A székelyudvarhelyi ferences templomban a belső felújítási munkálatok során Árpád-kori leleteket tártak fel a régészek, Sófalvi András és Nyárádi Zsolt. A környéken nem Székelyudvarhely az egyedüli település, ahol Árpád-kori leletekre bukkantak. /Középkori leletek Székelyudvarhelyen. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 21./

Búcsúzik olvasóitól az Irodalmi Jelen. Az aradi irodalmi folyóirat októberi, utolsó nyomtatott lapszámában Hét év címmel Böszörményi Zoltán főszerkesztő és tulajdonos vázolta fel a lap papíralapú változatának megszűnéséhez vezető okokat. „Sok mindent megvalósítottunk terveinkből, elképzeléseinkből, mégsem eleget. Hét év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy érdekközösségek által irányított irodalomban, melyre néhol a politikum is rányomja a bélyegét, kimagasló eredményt érjünk el” – írta Böszörményi, leszögezve, hogy „az Irodalmi Jelen a magyar nyelven megjelenő irodalmi lapok palettáján nem egy volt a sok közül, hanem az irodalmi folyóirat, melyre oda kellett figyelni”. A lapot novembertől a www.irodalmijelen.hu honlapon követhetik figyelemmel olvasói. A hetvenéves Szilágyi István életművének szentel nagy teret a Székelyföld októberi száma. A csíkszeredai kulturális folyóirat Márkus Béla, Karádi Zsolt, Mester Béla és G. Kiss Valéria tanulmányaival, valamint Fekete Vince versével köszöntötte a Kolozsváron élő írót. Nádas Péter Saját halál című művéről született tanulmányokat mellékel külön „munkafüzetben” októberi lapszámához a Látó. A marosvásárhelyi szépirodalmi folyóiratban Lövétei Lázár László Nagy költő „kisebb” versei címmel emlékezett a 95 éve született Jékely Zoltánra. /Lapszempont. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./

Ez a nap a magyar kultúráé”
„A Himnusz ünnepe az értékteremtés ünnepe is. Azt az alkotómunkát kell ma értékelnünk, amely megtartja közösségünket, továbbélteti anyanyelvünket, és amelynek köszönhetően környezetünk folyamatosan alakul, változik, gazdagabb és színesebb” – áll Kelemen Hunor kulturális miniszternek a Magyar Kultúra Napjára időzített üzenetében.
A kulturális tárcavezető tegnap Csíkszeredában mondott beszédet a Hargita Megyei Kulturális Központ Garadosi panoráma című kiállításának megnyitóján. Ma Kolozsváron szólal fel a Magyar Kultúra Napja alkalmával szervezett ünnepi műsoron, majd szombaton a székelyhídi rendezvényeket tiszteli meg jelenlétével.
A kultúra követei
A magyar és nemzetközi kulturális élet hat kiemelkedő személyisége: Eszenyi Enikő színművész, Forgács Péter filmrendező, médiaművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró valamint Juliet Kinchin, a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora és Kobajasi Ken-Icsiro japán karmester vehették át tegnap Hiller István oktatási és kulturális minisztertől a Magyar Kultúra Követe címet Budapesten.
Az elismeréssel járó oklevelek átadásával megkezdődött a magyar kultúra ünneplése, Hiller István miniszter pedig újabb állami elismeréseket és díjakat ad át, Budapesten majd Pécsen.
Kultúrpezsgés a határmentén
„Sikeres és bensőséges nyitánya volt a magyar kultúra napjának Nagyváradon, amely váratlanul nagy számú közönséget vonzott” – osztotta meg tapasztalatát Fleisz János. A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke elmondta, mivel a rendezvénysorozatot közösen szervezik Berettyóújfalu önkormányzatával és a civil szervezetekkel, ezért a rendezvények is kétlakiak, átjárás van közöttük. „Az eddigi rendezvények meghaladták az elvárásokat” tudtuk meg Fleisz Jánostól.
Gyergyói ünnepség
A Gyergyói-medence négy napon át, január 20-23. között zajló rendezvénnyel ünnepli a magyar kultúra napját, közölte Kassay Lajos Péter, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont igazgatója.
A rendezvények ma a díjkiosztó ünnepséggel folytatódnak, amikor Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök átadja a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. A díjkiosztást a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által bemutatott, Minden jó, ha vége jó című Shakespeare komédia követi ma este 7 órától. A programsorozat utolsó napján, 23-án a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színházi előadása, az Emlékszel még...? lesz műsoron.
Kultúrhét Háromszéken
Koncertek, hangversenyek és író-olvasó találkozók révén ünneplik Háromszéken a Magyar Kultúra Napját, amelyhez ezen a héten több rendezvény is csatlakozott. Kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó 550. kötetét, Sas Péter Kós Károly képeskönyv című munkáját.
Tegnap és ma Háromszéken lép fel Esterházy Péter író és Dés László zenész, akik Szó és szaxofon címmel tartanak előadóesteket. Ma este 6 órától Sepsiszentgyörgyön, a megyei Könyvtár Gábor Áron termében találkozhat velük a közönség. A rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében ad hagyományos koncertet.
Szatmári rendezvények
Egy hétig tart Szatmár megyében a Magyar Kultúra Ünnepe. A műsorkínálat több mint gazdag, így csak tallózunk belőle. Tegnap este a filharmóniában a Kolozsvári Magyar Opera szólistái Himnusz című előadásukkal léptek közönség elé. Ugyanott holnap a budapesti Jánosi Együttes koncertezik, közreműködik Fátyol Rudolf, Duffek Mihály, Molnár Zsolt és a Consonantia Trio. Január 25-én a püspöki palota dísztermében a nagykárolyi Collegium Régizene Együttes ad koncertet.
Konferencia Udvarhelyen
A székelyudvarhelyi egész hetes rendezvények, a népdalvetélkedő és kiállítások után, ma 10 órakor konferenciával folytatódnak Díszítőművészet Udvarhelyszéken címmel. Hargita Megye Tanácsának Hagyományőrző Központja kiállítótermében Bán Erzsébet, Nyárádi Zsolt, Miklós Zoltán és Bencze Ilona az elő.
A 18 órakor kezdődő gálaesten, a Művelődési Ház nagytermében fellép az Udvarhely Táncműhely, közreműködnek a népdalvetélkedő díjazottjai és kiosztják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat is. Holnap 16 órakor az Udvarhelyszéki Fúvószenekar ad koncertet a Művelődési Ház koncerttermében, míg vasárnap 18 órától a Székelyföldi Filharmónia muzsikál.
Előadás Marosvásárhelyen
A Lórántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségének nevét viselő marosvásárhelyi művelődési egyesület szervezésében a Magyar Kultúra Napja alkalmából holnap délután öt órakor Marosvásárhely büszkeségéről, a 100 éve épült Kultúrpalotáról beszél Keresztes Gyula nyugalmazott városi főépítész, előadást tart Nagy Miklós Kund főszerkesztő, kulturális újságíró, Nagy Attila költő, valamint fellép Lőrinczi György lant- és Sándor Vilmos citeraművész, mindketten a maguk készítette hangszeren játszanak.
Nemzetközi fotótárlat Kolozsváron
„A kiállított műalkotások kimagasló művészeti-esztétikai értéke mellett a magyar-román kulturális közeledés szempontjából különösen fontosnak tartom azt a szimbolikus gesztust, hogy a kiállításra a román kultúra napja (január 15.) és a magyar kultúra napja (január 22.) közti héten, mintegy összekapcsolásként kerül sor” – hangzott el a tegnap Kolozsváron a nemzetközi fotókiállítás megnyitóján.
Szilágyi Mátyás Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy véli, hogy a tél témájú tárlat és annak időzítése kéznyújtás „a nemzetük legnemesebb értékeit megtestesítő, egyben az egyetemes emberi értékeket és érzéseket a poétika eszközeivel hirdető két halhatatlan költő, a Magyar Himnuszt megalkotó Kölcsey Ferenc, és a román lelkületet és érzésvilágot a szférák lírai magasságában megfogalmazó Mihai Eminescu között”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Hetvenöt éves a Vigilia
2010. szeptember 29-én tartották a Magyar Írószövetség Bajza utcai klubtermében a Vigilia című folyóirat jubileumi estjét, melynek vendége volt Lukács László főszerkesztő, Bende József és Lázár Kovács Ákos szerkesztők, Jelenits István irodalomtörténész és Vasadi Péter költő. A műsort szerkesztette és vezette Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus, közreműködtek Császár Angela és Oberfrank Pál színművészek.
A Vigilia című folyóiratot 1935-ben alapította a magyar neokatolikus mozgalom néhány kiemelkedő képviselője, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László. Céljuk az volt, hogy a kultúra és a hit találkozását, a katolikus szellemű irodalom megújulását és a magyar katolikus egyház korszerűsödését előmozdítsák. Az egyetemesség jegyében tágították és mélyítették a katolikus gondolkodást: felkutatták és felmutatták az irodalom, sőt az emberi kultúra minden igaz értékét; az Istent keresők számára pedig a misztika útjait tárták fel, a szentek példáján tájékozódva keresték a hétköznapi kereszténység lehetőségeit. Új távlatokat nyitottak a magyar irodalom horizontján is: megalkották az irodalomnak keresztény indíttatású, spirituális ihletésű szemléletét, s felmutatták az irodalom transzcendentális, Istenre nyíló értékeit. A lap 1935-től 1944 márciusáig elsősorban francia mintákra tekintve közölt irodalmi, irodalomtörténeti, művészeti és filozófiai tanulmányokat. Maga köré vonta a fiatalabb írónemzedék kiemelkedő képviselőit (Lovass Gyula, Rónay György, Sőtér István, Thurzó Gábor és mások), s a háború alatt otthont biztosított azoknak az íróknak is, akik politikai vagy más okok miatt másutt nem jelentethették meg írásaikat. A német megszálláskor az akkori főszerkesztő, Possonyi László megszüntette az évnegyedes kiadványként induló, de akkor már havi folyóirattá nőtt lapot. 1946-ban alakult meg a Vigilia munkaközösség Juhász Vilmos szervezésében, az országos tekintélynek örvendő Sík Sándor vezetésével, Mihelics Vid, Possonyi László és Rónay György segítségével. Az új körülmények, a reményteljesen bontakozó demokrácia, majd annak elfojtása új lehetőségeket és feladatokat, majd új nehézségeket hoztak a lap számára. A Vigilia mégis szervesen beleépült a háború utáni magyar egyház és irodalom életébe.
1949-től a lap példányszámát és terjedelmét drasztikusan csökkentették, az írásokat cenzúrázták, a szerkesztőket és munkatársakat folytonosan zaklatták. 1956 után a lap szerkesztéséből akkor már oroszlánrészt vállaló Rónay Györgyöt erőszakkal eltávolították a laptól, s oda csak 1969-ben térhetett vissza. A lap mindezek ellenére segítette a keresztény értelmiség tájékozódását, egy modernebb egyházkép kialakítását, s fórumot biztosított az elhallgattatott "polgári" íróknak. E tényezők indokolják, hogy a viszontagságos körülmények ellenére a Sík Sándor nevével fémjelzett korszak a lap első virágkorát hozta a világháború után.
A Vigilia nevéhez méltóan a virrasztó szerepét vállalta ebben az időben: az országra erőszakkal rákényszerített szűkkörű ideológia légkörében őrizte és hirdette a szellem és a gondolat, a művészet és a humánum tágasságát; a fojtogatóan szűk keretek közé szorított hitélet számára közvetítette az egyház egyetemességét, a II. vatikáni zsinat megújult s megújító szellemiségét; az elnémított írók számára menedéket s életlehetőséget adott írásaik közlésével; a Nyugaton élő, s ezért idehaza kitagadott s elhallgatott íróknak fórumot biztosított műveik szemlézésével, s mihelyt lehetőség nyílott rá, írásaik közlésével. Rónay György tízéves szerkesztői tevékenysége idején a folyóirat a magyar szellemi és keresztény élet legrangosabb orgánumává lett.
A lap küldetésként vállalt nyitottsága s a II. vatikáni zsinattól tanult szellemiség indította szerkesztőit arra, hogy a hetvenes években párbeszédet kezdjenek a másként gondolkodókkal, így a nemhívőkkel, a marxistákkal is. E tágasság ösztönözte a lapot az ökumené szellemének vállalására, s ez vezette akkor is, amikor tudatosan adott helyet a fiataloknak.
Az 1989–90-es változások következtében nemcsak az ország politikai szerkezete alakult át gyökeresen, hanem szellemi arculata is. Más helyzetben találta magát a Vigilia is, hiszen számos rangos kulturális és több értékes katolikus kiadvány között kellett megtalálnia saját régi-új hangját. A Vigilia ma is az aktív keresztény értelmiség lapja, amely igyekszik hozzájárulni az országot leginkább érintő társadalmi és politikai, kulturális és eszmei kérdések keresztény szellemű tisztázásához, s próbálja életre kelteni az elmúlt évtizedekben háttérbe szorított emberi és keresztény életértékeket, újra megalkotva hitnek és kultúrának szintézisét. Változatlan missziója a mai napokban az, hogy gyors változások közé kényszerült világunkban őrizze keresztény értékeinket, és szembesítse korunkkal.
A lap szerkesztői: Possonyi László (1935), Balla Borisz (1936 – 1937), Possonyi László (1938 –1940), Mécs László, Possonyi László (1941–1942), Possonyi László (1943 –1944), Juhász Vilmos, Sík Sándor (1946 – 1948), Sík Sándor (1948 – 1963), Mihelics Vid (1964 –1968), Rónay György (1969 – 1977), Doromby Károly (1978 – 1979), Hegyi Béla (1980 – 1984). 1984-től mindmáig Lukács László a Vigilia főszerkesztője. Népújság (Marosvásárhely)

Leástak az évszázadok mélyére
Egy hete zajlik a régészek kutatómunkája a Patkóban. Először dokumentálhatták a település Árpád-kori nyomait.
A Tamási Áron Gimnázium bentlakásának bejárata előtt kiásott, néhány négyzetméteres kutatószelvényben Nyárádi Zsolt régész és két segédje guggol – spaklival kapargatják a földet, kis műanyag-dobozokba pedig kerámiatöredéket gyűjtenek. Még egy hét áll rendelkezésükre: a Haáz Rezső Múzeum régészei (a munkába besegít Sófalvi András is) ennyi időre kapott ásatási engedélyt a polgármesteri hivataltól.
Azért kezdtek itt ásni, mert az ásatást megelőzően régészeti felügyeletet végeztek egy vízvezeték cseréjénél, és már akkor előtűnt egy 16. századi fal maradványa.
Élet a rómaiak korában
Mint Nyárádi portálunknak a helyszínen elmondta, a bentlakás előtt húzódó járdába ásott vízvezeték árkában rendkívül gazdag római leletanyagot találtak, ráadásul ezek a rétegek még nem voltak bolygatva – mint ismert, Székelyudvarhely területén már a római korban volt élet, erről maga Nyárádi írt egy korábbi tanulmányában. Egy megrongálódott búbos kemence maradványai is jól kivehetők voltak, tehát intenzív élet lehetett már akkor a mai tér területén.
Az említett 16. századi épületet eléggé „felszabdalták" a gáz-, a villany- és a vízvezetékek, ettől függetlenül az a régész szerint jól látszik, hogy egy módosabb lakóház állhatott itt, ugyanakkor egy késő Árpád-kori (kb. 13 század vége és a 14. század eleje) kövezett, kavicsozott út nyomai is kivehetők. A leletek között kerámiatöredékek, állatcsont-maradványok, vasszegek, illetve egy pénzérme is van – ezt jelenleg áztatják, letisztítása után sokat segíthet a régészeknek.
Már az Árpád-korban lakott volt
Jelenleg egyértelműen Árpád-kori rétegeket bontanak: történelmileg ilyen „mélyre" a város területén még nem ástak, de ez azt is bizonyítja ez, hogy akkor már létezett egy település itt, igaz, sokkal kisebb területen lehetett, s ez a része már a széle, a pereme lehetett a régész feltételezése szerint. „A kérdés az, hogy az Árpád-koron belül mennyire régiek a leletek és egyéb maradványok és hogy azok hozzánk, magyarokhoz, illetve a megtelepedésünkhöz köthetőek-e?" – fejtette ki a régész.
Mint Nyárádi elmondta, tevékenységükkel nem zavarják a felújítási munkát, s ezen a héten vagy a jövő hét elején be is fejezik ezt a feltárást – ezután a zöldövezetben (az éjjel-nappali üzlettel szemben) nyitnak egy újabb kutatószelvényt. „Lesz egy viszonylagos képünk a különböző korszakokról, akár az őskortól egészen az elmúlt évszázadokig." – közölte zárásképpen a régész.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Udvarhelyszéki településtörténetek rajzolódnak ki
Fizikai, szellemi és eszmei mivoltában is teljesen saját tárlattal jelentkezik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum: az intézmény régészei által végzett tízéves kutatómunka summázása a Templomok a föld alatt című kiállítás, melynek megnyitóját csütörtökön délután hat órától tartják.
Az elmúlt tíz év régészeti tevékenységének egy szegmense tárul a látogató elé az udvarhelyi múzeumban: a földszinti termekben berendezett, Templomok a föld alatt című kiállítás kurátorai Nyárádi Zsolt és Sófalvi András régészek. A több mint két tucatnyi udvarhelyszéki településen végzett ásatások, geofizikai kutatások és felmérések célja a középkori templomok és a köréjük szerveződött temetők feltárása volt.
„Az ásatások egyre kiterjedtebbek, legújabb projektünk a patakfalvi elpusztult középkori templom feltárása. Ebben amerikai antropológusok is segédkeznek. A kutatások most már nemcsak önmagukban zajlanak, hanem tágabb kiterjedésben is próbáljuk kontextusba helyezni az eredményeket. A templomok kiemelkedő szerepet játszottak egy-egy település történetében, és ha ezek létrejöttét keltezni tudjuk, akkor nagyon közel járul a település kezdeteinek keltezéséhez” – sorolta Nyárádi Zsolt. A szakember kifejtette: a tavaly nyáron alkalmazott, ún. C12-es módszer (melynek során az élő szervezetekbe beépült szénatomot vizsgálják) segítségével sikerült megállapítani például, hogy Bögözben és Lövétén is a 12. század második felében keletkeztek az első sírok, és közvetlenül ezek közelében épültek az első templomok is.
Fenyéd például a vizsgálatok alapján valamivel korábban, a 11. század végén, a 12. század elején keletkezhetett. „Mindez hihetetlenül újszerű eredmény, hiszen csupán a leletekre hagyatkozva időben ennyire nem tudtunk volna visszamenni. Az amerikai antropológusok által a csontanyag vizsgálata során kapott eredmények kiegészítik ezt a kutatást” – tette hozzá a régész.
A tetemes kutatási eredmény és adat egy szegmense látható ezúttal a múzeumban: a kurátorok kiemeltek néhány olyan udvarhelyszéki templomot, amelyek valamilyen szempontból érdekesek. „Csupán néhány négyzetméteren képtelenség lenne bemutatni mindazt, amit az évek alatt összegyűjtöttünk, ezért kiemeltünk néhány objektumot, amelyek legérdekesebb szegmenseit igyekszünk bemutatni” – magyarázta Sófalvi András, a régészpáros tagja.
A tárlatot két kisfilm is kiegészíti, ezek egyike a sokszor „csodabogárként” kezelt régészek mindennapi munkáját mutatja be. „További érdekesség, hogy a homoródszentmártoni templom elpusztult Szent László-freskóját, amelyet Huszka János örökített meg, kiegészítő elemként csatoltuk a tárlathoz” – árulta el Sófalvi. Egyébként a kiállítás látványtervét Baróti Hunor képzőművész készítette.
A templomok a föld alatt elnevezésű tárlat beilleszkedik a Haáz Rezső Múzeum korábbi, mind tartalmi mind formai megjelenítésben korszerű kiállításainak sorába, érdekessége azonban, hogy az udvarhelyi múzeum régészei által végzett tízéves munka konkrét eredménye, amely fizikailag, eszmeileg és szellemileg is a Haáz Rezső Múzeumhoz köthető – hangsúlyozta Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A csütörtökön délután 6 órától tartandó megnyitón köszöntőbeszédet mond Bunta Levente polgármester, a tárlatot pedig Gyöngyössy János szakíró, grafikus és Juhász Ábel református lelkész nyitja meg.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Örökség-lustra
Új folyóirattal jelentkezett a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. Miklós Zoltán intézményvezetőtől megtudtuk, hogy részben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban kiadott Örökségünk című periodika hagyományait kívánják folytatni, részben pedig még tartalmasabb, a történettudomány, a régészet, a művészettörténet, a néprajz iránt érdeklődő olvasókat kívánják megszólítani.
A kiadvány 210x295 méretben, 64 oldalon, színes kivitelben, műnyomópapíron, hétszáz példányban látott napvilágot. A „lustra” elnevezés igencsak kifejező, gondolhatunk a Római Birodalomban tartott ötévenkénti népszámlálásokra, a protestáns iskolákban egykor szokásos napi létszámellenőrzésekre, de akik jártasabbak a székelység történelmében, tudják, hogy a mustrák, azaz a hadiszemlék alkalmával készült összeírások is ezt a nevet viselik. Mivel minden múzeumban zajlik tudományos kutatómunka, a látogatók tapasztalhatták, hogy évkönyvek, különböző szakkiadványok készülnek ezekben a műhelyekben, amelyek azonban nem a nagyközönséget, hanem a szakmát célozzák meg és szolgálják.
Ezek az „acták” igen gyakran többnyelvűek, kiterjedt láb- és végjegyzet-apparátussal rendelkeznek, hatalmas szakirodalom- és forrásjegyzéket is tartalmaznak, képi anyaguk pedig eléggé szegényes, mindig csak a legfontosabb dokumentumértékű felvételeket vagy reprodukciókat, épületek rekonstrukciós ábráit, illetve ásatások és régészeti lelőhelyek felvázolt alaprajzait tartalmazzák.
Az új lap főszerkesztője Kolumbán Zsuzsa, aki részt vett az Örökségünk című folyóirat létrehozásában és működtetésében is, most úgy gondolta, hogy új munkakörében – jelenleg a Haáz Rezső Múzeum történésze – egy évente két alkalommal megjelenő, múzeumi keretből finanszírozott lappal komolyan hozzájárulhat az intézmény munkájának népszerűsítéséhez. A Lustra szerkesztői között – a két fentebb említett szakember mellett – Róth András Lajost, Sófalvi Andrást és Veres Pétert találjuk.
A szerzők jelentős része az Örökségünk hasábjairól és más emlékezetes kiadványok révén ismert: Gyöngyössy János, Nyárádi Zsolt, Bicsok Zoltán, Mihály János, Hermann Gusztáv Mihály, Sándor-Zsigmond Ibolya, Lőrincz József, Vécsi Zoltán, Zepeczáner Jenő, Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt. A publikált cikkek között találni az Őrvidék és Székelyföld erődített templomai és települései közti hasonlóságokat és különbségeket taglaló dolgozatot, új ásatási és kutatási eredmények alapján írt tanulmányt (Homoródújfaluról), több írás Székelykeresztúr múltjába kalauzol, míg a Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt által indított sorozat első írása a száz évvel ezelőtt kitört első világháború idejét, a világégést közvetlenül megelőző időszakot vizsgálja. A lap borítóján is a háború idejéből való, Kováts István-féle felvétel látható.
A főszerkesztő elmondta, hogy még ebben az évben megjelenik a Lustra második száma is. Igyekeznek majd tartani a rendszeres, évente kétszeri megjelenést. A folyóirat 10 lejes áron a múzeumban és alintézményeiben, illetve a székelyudvarhelyi könyvkereskedésekben lesz megvásárolható a mai naptól. Országos és nemzetközi, nagykereskedelmi terjesztésben nem gondolkodnak, de küldenek példányokat más városok múzeumainak, illetve azoknak a gyűjtőkönyvtáraknak, kutatóközpontoknak, egyetemeknek, amelyek reprezentatívak és fontosak.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Összeillesztik a történelmünket
Két csoportban harminchat egyesült államokbeli, kanadai és új-zélandi antropológushallgató munkálkodik Udvarhelyszéken, segítve a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum jelenlegi ásatását, amelynek során a környék eddigi leggazdagabb leletanyagát tárják fel. Az ambiciózus fiatalok nagyjából egy hónapot töltenek Erdélyben, ők az idei második széria – hétköznapokon előadásokat hallgatnak és dolgoznak, hétvégén tágabb térségünk nevezetességeivel ismerkednek.
Az elmúlt hétvége esőzései miatt a terepmunka rövid ideig szünetelt, de a volt Ucecom épületében berendezett laborban annál serényebb munka folyt: kivételesen minden egyetemi hallgató a négy fal között dolgozott, amíg az ásatási helyszín kiszáradt. A korábbi években előkerült csontokat tisztogatták, illesztgették össze, készítették elő történelmünk feltárásához, fegyelmezetten, de arcukon olyan derűvel, mintha egy jó építőjátékot játszanának. Pedig komoly munka folyik két helyszínen immár harmadik hete Nyárádi Zsolt, a Haáz Rezső Múzeum régésze, illetve több neves amerikai kutató vezetésével. Huszonhárom antropológustanonc Patakfalván, az immár második éve zajló ásatásoknál segédkezik, mások a korábban feltárt bögözi leletanyagot elemzik, ismét mások a tavaly előkerült patakfalvi csontokat tisztítják meg a későbbi elemzéshez. Mindezen feladatok szakszerű elvégzéséhez – ezek számukra a kötelező egyetemi szakgyakorlat részei, a helyi múzeumnak azonban hatalmas segítséget jelentenek – naponta szakelőadásokat hallgatnak, terepen pedig eligazításokat kapnak a különféle csontokról, elváltozásokról és azok lehetséges okairól.
Árpád-kori temető Patakfalván
Mint Nyárádi Zsolttól megtudtuk, a mostani harminchat fiatal idén a második diákcsoport, amely Udvarhelyszéken segédkezik. Legtöbben az Egyesült Államokból érkeztek, de kanadaiak és új-zélandiak is vannak közöttük, és hozzájuk csatlakozott egy Kolozsváron tanuló magyar egyetemista is. A rengeteg szorgos kéz olyan munkát végez el, amelyre a Haáz Rezső Múzeumnak nem lenne kapacitása. A külföldi egyetemekről ugyanis immár harmadik éve érkeznek ide hallgatók, az ArchaeoTek Canada által szervezett program révén, hogy nagyszabású feltárásoknál dolgozzanak: korábban Telekfalván, Fenyéden, Lövétén és Bögözben, az utóbbi két nyáron pedig Patakfalván dolgoztak. Az előző helyszínek közül többet is sikerült teljesen feltárni és lezárni. Utóbbi azonban az eddigi legnagyobb leletanyaggal kecsegtet: a temető közelében Árpád-kori templom, illetve 12. századi temető maradványaira bukkantak. A temető a korábban feltártaknál jobb állapotban maradt meg, mert annak konzerválódását nem akadályozták rátemetkezések, építkezések, sem más tényezők, fejtette ki Nyárádi Zsolt. Az ásatás során számos izgalmas leletre bukkantak: a kor divatjának megfelelő hajtűkre és hajkarikákra, pénzérmékre, amelyek segíthetik a leletek keltezését, valamint olyan ritkaságokra, mint például egy fémszálas női pártából származó textilmaradványok.
Hosszú folyamat a leletgondozás
A fémanyaggal a Haáz Rezső Múzeum illetékese foglalkozik, a textilmaradványokat azonban – mivel a környéken nincs erre szakember – valószínűleg Budapesten, a Nemzeti Múzeum műhelyében restaurálják majd. A hallgatók a Budvár utcai épületben berendezett ideiglenes laboratóriumban csak az embertani anyaggal foglalkoznak: a Bögözből előkerült csontokat elemzik, illetve a tavalyi patakfalvi leleteket mossák. Mint Nyárádi elmondta, a bögözi középkori temető leletanyaga is jelentős, de ott csak az esetek mintegy tíz százalékában került elő a teljes csontváz. A feltárást nehezítették az egymásra temetkezések, hiszen sok esetben az újabb sírok elvágták a régebbieket, és a csontok konzerválódási állaga sem volt egyforma: bizonyos részük rég el is porladt. Különösen nehéznek bizonyult a gyerekcsontvázak rekonstruálása, hiszen sok esetben még fejletlen a csontozat, nem illeszkednek olyan stabilan egymáshoz, így ezek a leletek sokkal több darabban kerülnek elő, mint a felnőttek csontvázai, s jóval sérülékenyebbek is azoknál. A feltárástól a leletek tárolásáig olykor hetek telnek el: a helyszínen lefényképezik, majd lerajzolják a csontokat, amelyeknek a tisztítás után több napig száradniuk is kell.
Tömeges gyerekhalál okait kutatják
A csontokat szükség esetén elektronmikroszkóppal vizsgálják, 3D-szkennerrel megörökítik, sőt a leletek némelyikét magukkal viszik Amerikába, hogy még modernebb technológiával vizsgálódhassanak – a nagyobb csoporton belül két-három fős kisebb csoportok külön kutatási területen dolgoznak. Az ásatások révén nemcsak a temetkezési szokásokról, a korok divatjairól kaphatnak képet a szakemberek, hiszen az antropológusok elsősorban a csontok és a fogazat állapotát vizsgálják, amelyekből az életvitelre, betegségekre, különféle halálokokra is fény derülhet. A telekfalvi templombelsőben például mintegy hetven 17. századi gyereksírra bukkantak, és az elemzések során kiderült, hogy legtöbbjük skorbut áldozatává vált, ami azt jelenti, hogy nem jutottak megfelelő mennyiségű C-vitaminhoz, friss zöldséghez, gyümölcshöz. Ez meglepő falusi környezetben, és újabb kérdéseket vet fel a vitaminhiányos táplálkozás okaira vonatkozóan, fejtette ki Nyárádi, hozzátéve, akár az is elképzelhető, hogy valamilyen tilalom volt érvényben akkoriban. A bögözi temetőben talált gyerekcsontvázakat ilyen feltevésekkel is vizsgálják, azonos jeleket keresve rajtuk.
Felségárulóra bukkantak
S bár ez a tudományág sokkal inkább az emberi történetekre koncentrál, mint a történelmi eseményekre, olykor kapcsolat fedezhető fel ezek között. Bögözben például megtalálták egy, a 16. században lefejezett férfi csontvázát, és a helytörténeti adatokból kiderült, hogy az 1520-as években felségárulásért kivégeztek egy Bögözi Ferenc nevű nemest. Nagy valószínűséggel az ő maradványaira bukkantak, vélte Nyárádi.
Az ArchaeoTek Canada programjának idei résztvevői a nem mindennapi munka után, hétvégenként a környéken kirándultak, többek között Brassóba is eljutottak. Az antropológustanoncok július 31-én, jövő pénteken reggel kilenc órától a városi könyvtár alagsorában beszámolnak kutatásaik eredményéről, a rendezvény bárki számára nyitott. A múzeum és az amerikai egyetemek közötti együttműködés a remények szerint a következő években is folytatódik, akkorra további izgalmas projekteket terveznek a szakemberek: az ásatások során talált koponyák alapján rekonstruálnák az arcokat, és ha sikerül, kiállításon is bemutatnák a végeredményt.
Bálint Kinga Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Új Lustra
A Székelyudvarhelyi múzeum új székhelye, a Haberstumpf-villa gazdag tevékenységgel és színvonalas programokkal való megtöltésére tett ígéretével indítja a Lustra harmadik évfolyamát a múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán.
A folyóiratot ismét változatos tartalom jellemzi: Salló Szilárd, az Udvarhelyi Forrásközpont néprajzosa az énlaki juhászat 20–21. századi változásairól közli újabb kutatási eredményeit, Mihály János történész 16–17. századi Székelyföldi tánctörténeti adalékokat ad közzé, Bicsok Zoltán levéltáros folytatja a Csíkszeredai levéltár fondjait ismertető sorozatát, ez alkalommal a csíksomlyói-Csíkszeredai római katolikus gimnázium iratait ismertetve. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek az 1916. évi román megszállás dokumentumaiból közölnek, Veres Péter muzeológus Sikó Miklós iklándi-vadadi Filep Lászlóról készült rajzát hozza közelebb az olvasókhoz. Tóth Boglárka, Sófalvi András, Botár István és Grynaeus András folytatják az udvarhelyszéki templomtornyok dendrokronológiai keltezéséről 2015-ben indított cikküket, Nyárádi Zsolt régész-történész Székelyudvarhely régi piacteréről közöl nem csak ásatási eredményeket.
Két kötet is bemutatásra kerül: Róth András Lajos könyvtáros-történész a Székelyföldi jelképkutatás újabb kötetét, a Székely jelképek pecséten, címerben című 2015-ben megjelent tanulmánykötetet, Bernád Rita, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa Bicsok Zoltán Koronák, hat tyúk, liliomok – Crini, coroane, lebede című kétnyelvű kötetét ismerteti. A folyóiratban rövid felvezető és részlet található a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában 2016-ban megjelent Székelyföld története háromkötetes monográfia bevezetőjéből.
Külön figyelmet érdemel Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes igazgatójának írása Székelyudvarhely címeréről a Magyar Nemzeti Levéltár Budapesti palotájában.
A cikkeket forrásértékkel bíró illusztrációk kísérik. A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelenő, 64 oldalas folyóirat harmadik évfolyamának kiadási költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com

Székely múltfeltárás, amikor a külföldiek végzik
A középkori székelyek életét fedik fel azok a külföldi régész egyetemisták és szakemberek, akik július végéig Patakfalva határában, az egykori templom és cinterem területén végeznek ásatásokat. Olyan részleteket derítenek ki így a századokkal ezelőtt élő udvarhelyszékiek életéről, amelyek kimaradtak a krónikákból.
Eddig több mint négyszáz csontváz került elő a Patakfalva határában feltárt szelvényekből, ahol 2014 óta minden nyáron az ArchaeoTek Canada programjára érkezett külföldi diákok és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régészei dolgoznak.
A temető északi szélén Patakfalva, Telekfalva és Sándorfalva közös középkori templomát tárták fel, és a cinteremben eltemetett ősök csontmaradványaiból próbálják minél pontosabban meghatározni, hogy miként éltek századokkal ezelőtt az udvarhelyszékiek. Meglátogattuk az ásatást, ahol éppen öt, egyenként 5x5 méteres szelvényt tártak fel. Ezek közül háromban aktívan dolgoznak.
Középkori templom bukkant elő a föld alól
Az ásatásokat áprilisban kezdték el, valószínűleg augusztus végéig fognak kutatni a megnyitott szelvényekben – magyarázta Nyárádi Zsolt régész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, az ásatások vezetője. A korábbi években sikerült Patakfalva, Telekfalva és Sándorfalva közös templomát feltárni. Az ásatások során kiderült, hogy a 12. század közepén épült az első templom, feltehetően fából. A következő század elején épült fel a kőtemplom, amelynek a hajóját a középkor végéig megtartották, majd a 15. században gótikus építménnyé alakították át, lebontva a szentélyt, keleti irányba kibővítették, és építettek rá egy masszív tornyot. Ennek a sarkánál dolgoztak látogatásunkkor éppen a régész diákok. Felfedeztek egy új épületszárnyat is, amelyet egy következő projekt részeként fognak feltárni, hiszen az több mint tíz köbméter csontanyagot tartalmaz. Nyárádi Zsolt szerint a templomfalak nagyon mélyre nyúlnak, a régészek a négy méterre kellett leássanak. Nyárádi arról is beszámolt, hogy a feltárt falban egy üreg is látható, ami építéstechnikailag is érdekes, hiszen azt jelenti, hogy a kőfalakat úgy építették, hogy masszív gerendákkal erősítették meg, így amíg a habarcs megkötött, tovább tudták építeni az magas tornyot.
A cinterem kerítőfalának egy részét is felfedték. Kiderült számukra, hogy a 14. században feltehetően árokkal vették körül a templomot, ami vélhetőleg a vadállatok ellen nyújtott védelmet. A templomot 1802-ben, egy földrengés után bontották le és építették újjá Patakfalván, hiszen a reformáció után egyházi szempontból elszakadt egymástól a három település.
Hogyan zajlik az ásatás?
Katie Zejdlik, a régészeti ásatáson dolgozó amerikai antropológusok vezetője – aki immár harmadik éve vezeti a patakfalvi ásatásokat – elmondta, hogy már sikerült feltárni a templom belsejében található hantokat, így most a középkori templom északkeleti fala és a cinterem falai közötti sírokat kutatják. A topográfusok jelölik ki az 5x5-ös szelvények helyét, közöttük ötven centi széles tartófalakat hagyva. Ezt követően a székelyudvarhelyi régészek csapata előkészíti a lelőhelyet a külföldi csoport munkálataihoz, ők pedig leásnak a feltárandó rétegig – átlagosan másfél méterre –, ahol a sírok találhatók. Amikor kirajzolódnak a sírfoltok – a szerves anyagoktól sötétebb ott a föld – az Amerikai Egyesült Államokból, Hawaiiból, Kanadából és Ausztráliából érkezett huszonnégy diák és két szakember veszi át a helyszínt.
„Jómagam, valamint Katie Kulhavy szakértők vagyunk az emberi csontvázmaradványok feltárásában, mi irányítjuk a diákok munkáját. Elsőként fémeszközökkel rétegenként eltávolítják a földet a sírokról. Amint elérjük a csontokat, műanyag és bambusz eszközökre, ecsetekre váltunk” – magyarázta az amerikai szakember. A csontok takarítása lassú folyamat, óvatosan és lépésenként végzik a diákok. „Fontos, hogy lassan haladjunk, egyrészt a halottak iránti tiszteletből, és a későbbi elemzések miatt is szeretnénk sérülések nélkül feltárni a csontokat” – fűzte hozzá a professzor. Ha megbizonyosodtak, hogy egy sírról van szó, akkor sírszámmal látják el a helyet, és ezzel párhuzamosan elkészítik az adatlapját is, amit a munka előrehaladtával kiegészítenek. A feltárás után fényképeket készítenek a csontvázakról, és milliméterpapíron is elkészítik a sírrajzot, hogy rögzítsék, pontosan miként találtak rá a maradványokra. Egy egész napba is beletelhet egy csontváz feltérképezése. Ezt követően a rajzokat digitalizálják, végül összesítik a szelvénytérképeket, így egy teljes temetőtérképet állítanak össze. A sírokról a szintadatokat is feljegyzik, hiszen így össze tudják hasonlítani, hogy milyen mélységből kerültek elő. Végül óvatosan kiemelik a csontokat, és papírzacskóba csomagolják, majd eljuttatják a laborba. Ott egy másik csoport megtisztítja, illetve elemzi a feltárt anyagot.
„A feltárt maradványokban megvizsgáljuk azokat az elváltozásokat, amelyeknek köze lehet a nagyobb történelmi, kulturális változásokhoz, amelyek ezt a környéket érték” – avatott be Katie Zejdlik. Eddig többnyire 14-15. századi csontvázak kerültek felszínre, de egészen a 17. századig átfogják a múltat a feltárt anyagok. Az ásatásokon sok fiatal maradványaira bukkantak, akik a korabeli templomfalak mentén voltak eltemetve, a templomban ugyanakkor sok gyerekcsontvázat is találtak. A szakember hozzátette, nagyon gazdag a leletanyag, hiszen sok sír fedi egymást: régen, amikor már nem volt sírhely, újat ástak, és olykor az is megtörtént, hogy egy másik csontvázat is részlegesen kiásták közben, így olyan csontvázak is vannak, amelyeknek egy része hiányzik. Ami hiányzik a krónikákból „Azért fogtunk hozzá a feltáráshoz, mert egy ma is használatos temetőről van szó, melynek nincs semmilyen védettsége. Noha korábban is lehetett tudni, hogy 1802-ig itt állt a templom, a leletmentő ásatással megelőzzük az új sírok kiásásával keletkezendő pusztítást” – magyarázta Nyárádi Zsolt. „A saját anyagi forrásaink legfeljebb egy-két szelvény feltárását engednék meg, így a csapattal felgyorsul a munka és öt szelvényt dolgozunk fel nyár végéig” – fogalmazott. A feltárás egyébként abban is segít, hogy a múltbéli parasztemberek életmódjáról is többet megtudjanak a történészek. A csontok elemzéséből egyebek mellett kiderül, hogy miként étkeztek, mennyire voltak egészségesek. Patakfalván például skorbutot, azaz súlyos C-vitamin hiányt fedeztek fel több csontváz elemzése során, amiből arra következtettek, hogy sok ideig nem ehettek gyümölcsöket és zöldségeket az ott élő gyerekek és anyák. Az egyik csontváz esetében az izomtapadási felületek alapján azt is megállapították, hogy az illető felnőtt férfi sokat lovagolt, és az aszimmetrikusan megerősödött vállai arra utalnak, hogy vélhetőleg sokat íjászkodott.
Egyedi alkalom a diákok számára
„Nekünk, amerikaiaknak nagyon rövid történelmünk van, és nálunk az ásatásokra vonatkozó jogszabály nagyon bonyolult. Sokszor viszont, például különböző építkezésekkor, utak építésekor mégis kénytelenek kiásni az elhantoltakat, erre pedig gyakorlattal rendelkező, szakképzett emberek kellenek. Hawaiion például nagyon vitatott ez a kérdés, így ott csak akkor végeznek sírásatásokat, ha tényleg nagyon szükséges. Számunkra így nagy megtiszteltetés nemcsak gyakorolni a feltárást, hanem tanulni is Székelyföldről és a székelyekről, hiszen erről nem igazán hallunk az államokban” – közölte Katie Zejdlik.
Elárulta azt is, hogy az elmúlt három év alatt megszerette Udvarhelyszéket, elvarázsolta őt a táj és az emberek szeretete. „No meg az étel. Ha életem végéig minden nap ehetnék töltött káposztát, akkor nagyon boldog lennék” – tette hozzá mókásan. Ashleigh Reagle New Jerseyből származik, jelenleg Észak-Karolinában törvényszéki antropológia szakon folytatja egyetemi tanulmányait, és tanárnője, dr. Zejdlik vonta be a programba. Úgy érzi, hogy az itteni tapasztalat segít eldönteni, hogy az elkövetkezőkben szeretne-e törvényszéki kriminalisztikára szakosodni. Kalven Duncan Missouri államból érkezett Székelyföldre, jelenleg művészettörténetet tanul, az egyházi épületekre szakosodott, és noha a programban inkább ásatásokat végez, úgy érzi, hogy az általános tapasztalat segíteni fogja jövőbeni munkájában. A munkából Kalven főként a feltérképezést és a dokumentációs részt kedveli, míg Ashleigh inkább magát az ásatást. „Nehéz munka, de élvezetes is egyben számunkra” – tette hozzá.
Veres Réka / liget.ro

Középkori falképtöredékek a lövétei templomon
A környezetében kitűnően érvényesülő, Kisboldogasszony tiszteletére szentelt lövétei plébániatemplom „színeváltozását” látogatókként pillantottuk meg. A karfeljáró falsíkjainak találkozásánál faragott és festett kövek vonzzák a tekintetet. A leletről Mihály János helybéli történészt és a szintén lövétei születésű Márton Ferenc restaurátort kérdeztük.
Idén áprilisban kezdtek hozzá a lövétei római katolikus templom nagyszabású külső felújításához. A munkálatok során, a régi vakolatréteg leverésekor a templom délnyugati oldalán, a hajó és a torony közötti karfeljáró falazatában másodlagosan beillesztett faragott kövek kerültek felszínre, falképtöredékekkel, amelyekre Mihály János történész figyelt fel először. Nyomban értesítette Nyárádi Zsolt régészt, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársát, aki korábban több éven át folytatott ásatásokat a település elbontott középkori templománál, illetve Székely Mózes egykori udvarházának helyén. A régész megtisztította a falképtöredékeket a vakolat- és mészrétegtől, majd fényképeket készített róluk.
Nyolc kváderkő
Mihály János történésztől megtudtuk, hogy a szóban forgó faragott és festett kövek a település középkori templomából származnak, amelynek anyagát felhasználták az 1776-ban befejezett, ma is álló templom építésekor, így a karfeljáró építéséhez is.
Összesen nyolc kváderkőről van szó, amelyeket másodlagosan illesztettek a falazatba a karfeljáró falsíkjainak találkozásánál. Elmondása szerint a kövek egy részén növényi ornamentika, más részén kerek keretek, medalionok láthatók, szakállas férfiak – talán az apostolok – mellképeivel. Az egyiken egy oldalra néző szakállas férfi jobbjával áldást oszt, baljában csukott könyvet tart – nagyon hasonlít a „Mindenség Ura” (Pantokrátor) megszokott ábrázolásához. Véleménye szerint a festett kváderkövek többsége eredetileg az elbontott középkori templom szentélyét és hajóját elválasztó diadalív részét képezte – a marosszentannai templomnak a 14. század második feléből származó freskómaradványaihoz hasonlóan.
Molnár Melinda / liget.ro

Rétegről rétegre: feltárul Udvarhely múltja – Római település maradványai a város központjában
Római házi oltár, majdnem ép kerámiaedény, 15. századi ház és kályhacsempék is előkerültek már abból a rendkívüli ásatásból, amely a Székelytámadt-vár közelében zajlik. A feltárás rendkívüli, ugyanis a történelmi városrészben ilyen nagyméretű, összefüggő területen még nem zajlott kutatás. A leletek fényében nagy volumenű várostörténeti kiállításra van kilátás.
Tompa László utcában áll még a Kapusi-háznak nevezett ingatlan homlokzata. Korábban írtunk már róla, hogy az 1800-as évek végén emelt épület lebontása felhördülést váltott ki a város arculatáért aggódó civilek körében. Épület már nincs, de lesz új, és mivel műemlékövezetben található a telek, a műemlékvédelem teljes feltárást ír elő. Azokon a részeken, ahová építkezni akarnak, a régészeknek át kell vizsgálniuk minden réteget, míg csak a steril altalajt el nem érik.
Földbe vájt nemesi otthon
A lebontott épület pincéjében kezdték a munkát, ez a boltozott épületrész a legkorábbi része az ingatlannak. Nyárádi Zsolt, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa, az ásatást vezető régész mutatja a még álló homlokzat tövében azokat a helyeket, ahol nagy szemetesgödröket találtak, majd a kipucolás után – meglepő módon már elég mélyen – izgalmas objektumokra is bukkantak.
– Szinte teljes egészében sikerült feltárni egy 15. századi, földbe épített házat, amely leégett valamikor. Úgy kell ezt elképzelni, hogy kb. egy méter mélységben ástak egy nagy gödröt, a széleit kirakták apró kövekkel, és boronavázas szerkezetet emeltek rá. Ez a legkorábbi teljesen feltárt középkori lakóépület a város területéről – jegyezte meg a régész.
Jól restaurálható edényeket találtak benne, fémeszközöket (sarlót, kapát), apró fémtárgyakat, és a délnyugati sarokban egy kandallószerű tűzhelynek a maradványait. Ezt is belemélyítették az agyagos talajba, majd faragott kövekből, kályhaszemekkel, alakos kályhacsempékből építették meg a felső részét.
– A kályhacsempék nagyon izgalmasak, hiszen a csempekályha mint fűtőrendszer megjelenését mutatja, Székelykeresztúr környékéről ismerünk ebből a korszakból ehhez hasonló tárgyakat – mondta Nyárádi Zsolt. – A lakóház méreteiből, illetve a kályhacsempék színvonalából kiindulva egy nemesi, gazdagabb család lakóhelyét találhattuk meg – fűzte hozzá.
Régi utca, régi kút
Arra is fény derült a feltárás során, hogy az épület előtti utca, a mai Tompa László utca már nagyon régi, itt az Árpád-kortól kezdve, végig a középkoron át mindig utca húzódott, amely a vár irányába vitt. Ugyanis a 15. századi ház, majd a boltozatos pince építésekor két Árpád-kori házat is átvágtak (az egyikből egy pénzérme is előkerült, amit még nem sikerült meghatározni). Előkerült egy régi kút is, amelyet 50-60 centiméter szélességben körbe kiraktak kővel. Bár a vízhozama még ma is bő, egy idő után dögkútnak használták, hiszen rengeteg állatcsont került elő belőle. Az alján farönköket helyeztek el, amelyek annyira jó állapotban maradtak meg, hogy dendrológiai elemzés után pontos keltezést adhatnak, és kiderül, hogy kapcsolatban állott-e a feltárt 15-dik századi házzal.
Vissza a rómaiakig
A homlokzattól távolodva került elő a legtöbb lelet, ezeket már a római kor hagyta ránk. Lakóházak nyomait, több mint másfél méter vastag, átvizsgálásra váró rétegsorokat tártak fel. Kerámiatöredékek, állatcsontok kerültek elő, de olyan ritkaságok is, mint ezüst és bronz pénzérmék, csont és bronz hajtűk, bronz karperecek, és ami nagyon kiemelkedőnek számít: megtalálták egy Silvanus isten tiszteletére emelt házi oltár maradványait. Feliratos lámpákat, terra sigillatákat, azaz nagyon díszes, kisebb méretű, finoman kidolgozott edények töredékeit is kiásták, és amelyek valószínűleg „importként” kerültek ide. Ezeknek pontosan meghatározható a kora, még származási helye is – tudtuk meg az ásatásvezető régésztől.
– Állandó, letelepedett római lakosság jelenlétét bizonyítják ezek a leletek. Bár továbbra sem tudjuk, hogy pontosan hol helyezkedett el a római castrum, a most feltárt római településnyomok is azt mutathatják, hogy valahol a közelben lehetett, azaz talán tényleg a vár területén. Az anyag feldolgozása után hátha sikerül még közelebb jutnunk a római erőd behatárolásához – vélekedett Nyárádi Zsolt.
A kiásott, már megtisztított pénzérmék a Kr. u. 150 körüli időszakra keltezhetők. Feltártak egy római korból való kutat is, abból került elő egy majdnem teljesen ép, jó minőségű, vöröses, kétfülű kerámiaedény, amelyet valószínűleg egykor beleejthettek a vízbe.
Kincsek a föld alatt
Az ásatást májusban kezdték el, mintegy 600-700 négyzetméternyi területen kell megbolygatni a talajt. Tegnap épp egy épület nyomait kutatták, ami már a római réteg fölött került elő, talán a 15-dik századnál valamivel korábbi időkből. Nemrég előkerült egy nagyon szép övcsat és nyílhegy is. A régészek nagyon nagy mélységekben dolgoznak, erre ők maguk sem számítottak. Ahogy a telken haladtak észak felé, egyre mélyebb és mélyebb rétegsorok kerültek elő. Valószínűleg geológiai magyarázata lehet a jelenségnek Nyárádi szerint, talán valami meder lehetett itt egykor, ami miatt nagyon lejtett a terület, csak az eltelt évszázadok alatt feltelt. Jelenleg a felszíntől 3 és fél méterre is dolgoznak. Egy, a telken átvezető, régi, de még aktív szennyvízcsatorna nehezíti a feltáró munkát, mert folyamatosan szivárog belőle (és szivárgott eddig is) a bűzös folyadék.
A vizigótok is jártak itt?
Ekkora volumenű ásatás a középkori város belterületén, az egykori római település helyén még nem volt, és nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy lesz még ilyen. A római rétegeket tekintve ez a legelső szakszerű feltárás – közölte Nyárádi. A régész szerint a kutatás jelentőségét emeli az előkerült leletanyag is.
– Nagyon jó várostörténeti kiállítást lehet majd készíteni az objektumok (ház, kályha stb.) rekonstrukciójával, a tárgyak restaurálása után – hangsúlyozta.
Ugyanakkor rendkívül érdekes fénybe helyezi az udvarhelyi ásatásokat az a tény is, hogy ezzel a munkával párhuzamosan zajlik a város határában az Erdély területéről eddig előkerült legnagyobb vizigót település kutatása (a témáról már többször írtunk). Ott előkerültek olyan tárgyak, faragott kövek, téglák, amiket éppen innen, a most feltárt római településről hurcolhattak el azok a vizigótok, akik egyben a római kor végét is jelentették ebben a térségben. Hargita Népe (Csíkszereda)

A legújabb kutatási eredményeket osztják meg egymással a régészek
A székelyföldi régészettudomány legújabb eredményeiről tartanak konferenciát a magyar tudomány napja alkalmából szombaton Székelyudvarhelyen.
Tizenegyedik alkalommal ünneplik meg Székelyudvarhelyen a magyar tudomány napját, az Areopolisz Egyesület a Haáz Rezső Múzeummal, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával és Hargita Megye Tanácsával együtt szombaton tudományos konferenciát tart a városháza Szent István-termében. Az értekezés délelőtt fél tízkor a köszöntőbeszédekkel kezdődik, majd Sófalvi András régész számol be a kadicsfalvi réten feltárt vizigót településről.
Ezt követően Berecki Sándor az erdélyi késő vaskor kutatásában alkalmazott archeometriai módszerek alkalmazásáról beszél, Nyulas Dorottya pedig a Mikházáról származó különleges római vasmécsesről értekezik. Pánczél Szilamér, Sidó Katalin, Sófalvi András Hagymás vára újratöltve címmel tart előadást. A kávészünet után László Keve régész a harcói református templom körül végzett régészeti kutatásokat, Nyárádi Zsolt pedig a Városfalva határában feltárt középkori temetőt mutatja be. Bordi Zsigmond Loránd a komollói várról, Háromszék ismeretlen középkori erődítményéről tart előadást, az uzoni Béldi–Mikes-kastélyban végzett régészeti kutatásokról pedig Hőgyes Mihály Huba, Lokodi Alpár Imre és Sztáncsuj Sándor József számol be. Az újabb szünetet követően elsőként Gál Szilárd tart előadást Maros megye 14–17. századi temetőiben végzett fogmorfológiai kutatásokról, Györfi Zalán Marosvásárhely késő középkori és kora újkori várairól értekezik, Demjén Andrea pedig a piricskei erőd régészeti kutatásairól számol be. A konferencia a Légből kapott lövészárkok prezentációval zárul, amelyet Györfi Zalán, Pánczél Szilamér és Szabó Máté fog tartani délután fél háromtól. Az előadásblokkok után kérdéseket lehet feltenni a szakembereknek, négytől pedig régészeti kerekasztal-beszélgetés lesz a Haáz Rezső Múzeumban. A tudományos konferenciára a belépés ingyenes. Veres Réka / Erdély.ma

Középkori régészet Erdélyben
Beszélgetés Csók Zsolttal, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum archeológusával
Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre – véli Csók Zsolt régész.
– Ferenczi István és Géza közel ötven éve írták meg paradigmatikusnak számító manifesztójukat az erdélyi településkutatás és középkorkutatás régészeti hiányosságairól. Hogyan jellemeznéd az azóta eltelt 50 évet, az erdélyi településkutatás régészeti perspektíváit?
– Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre. Erdélyben Furu Árpád építesz munkáját emelhetjük ki a késő középkori és újkori településkutatás terén. Az eddig felfedezett középkori településeink mind mentőásatások során kerültek elő: autópályák, terelőutak, útszélesítések, befektetési projektek során. Kiemelendőek Zeno Karl Pinter szebeni régész ásatásai ilyen téren, de Aranyosgyéres környékén is sikerült egy Árpád kori falut találni, Magyarnádason pedig Árpád-kori falurészlet került elő.
Most készül egyébként egy paradigmatikusnak is mondható doktori tézis Dan Culic zilahi kollégánk kutatásaiból amely a teljes erdélyi, bánsági és partiumi XI–XIII. századi településfejlődést áttekinti. A téma monumentalitása egyben azt is mutatja, mennyire kevés adat áll a kutatók rendelkezésére. Szilágy megyében azért van már néhány jól dokumentált példa: Egrespatakon egy falurészlet került elő, Zilah központjában pedig egy középkori településmagot tártak fel. Egy másik téma amely terén nagyon rosszul állunk az irodalmi (levéltári) forrásokból ismert XIII–XIV–XV. századi eltűnt falvak esete: bár az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóközpontjában Jakó Zsigmond és tanítványai – a Jakó-iskola – mára már óriási eredményeket ért el ilyen téren, egyelőre ezt nem tudjuk régészetileg is alátámasztani, nem létezik például egységes adatbázis ilyen téren. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak az egyik fő oka az erdélyi szakemberhiány. Persze, a középkori régészet hiányosságai és problémái össze sem hasonlíthatóak a régészetnek olyan területeivel, amelyek jóformán hiányoznak Romániában mind az oktatásból, mint a gyakorlatból: mifelénk nem tanítanak urbánus (városi) régészetet, barlangrégészetet, iparrégészetet sem. Barlangrégész tudtommal 2-3 van az egész országban (Mihai Rotea és Călin Ghemiş emelendő ki itt).
– Jelenleg középkori régészetet kevés helyen és kevés embertől lehet tanulni. Hogyan áll jelenleg Romániában a középkori régészet oktatása és melyek a legsürgősebb teendők ilyen téren?
– Erdélyben jelenleg csak Szebenben lehet régészeti középkorkutatást tanulni. A középkorászképzés kolozsvári hiányából is fakad, hogy ma a mintegy 800 bejegyzett romániai régészből csak alig néhány magyar középkoros régész dolgozik Erdélyben: Botár István (Csíkszereda), Darvas Lóránt (Csíkszereda), Sófalvi András (Székelyudvarhely), Nyáradi Zsolt (Székelyudvarhely), Györfi Zalán (Marosvásárhely), László Keve (Marosvásárhely), Soós Zoltán (Marosvásárhely), Bence Ünige (Marosvásárhely), Bordi Zsigmond Lóránd (Sepsiszentgyörgy), Romat Sándor (Nagykároly), Szőcs Péter Levente (Szatmárnémeti), Mihálka Nándor (Nagyvárad), Köpeczny Zsuzsanna (Temesvár), Lupescu Radu (Kolozsvár), Demjén Andrea (Kolozsvár). Az erdélyi középkoros régészeink nagy többsége Magyarországon, az ELTE-n vagy a CEU-n tanult. Kiemelendő persze azoknak a magyarországi kollégáknak is a neve, akik kutatásaikban érintik Erdély területét is: Benkő Elek akadémikus, Mordovin Maxim (ELTE) neveit kell feltétlenül megemlíteni.
Természetesen, akad néhány jelentős román régész is, aki Erdély középkorával foglalkozik, ezek közül megemlítendő az iskolateremtőnek is mondható Adrian Andrei Rusu (Kolozsvár), Oana Toda (Marosvásárhely), Diana Iegar (Kolozsvár), Florin Mărginean (Arad), Anca Niţoi (Szeben), Zeno Karl Pinter (Szeben), Claudia Urduzia (Szeben) és Daniela Marcu Istrate (jelenleg a bukaresti Régészeti Intézet munkatársaként). Független régészként, cégével ő volt az egyébként, aki a legnagyobb középkori régészeti projekteket vezette Erdélyben: ő ásta például a kőhalmi várat, a szászkézdi templomot, Fogaras és Erdőd várát, Brassó és Szeben központját, a somlyói Báthori-várat és a gyulafehérvári román kori templomot is, amely Erdély legrégebbi keresztény templomaként vonult be a köztudatba. A régiek közül kiemelendő még Radu Popa, Petru Iambor (Kolozsmonostor és Doboka régésze), Ștefan Matei (kolozsmonostori ásatások) és Ștefan Pascu (Doboka vár) neve, bár utóbbit már a maga korában is élesen bírálta például Bóna István, a magyar régészettudomány egyik legjelentősebb alakja.
A szebeni oktatás mellett ma, Kolozsváron sajnos csak magyarországi vendégelőadóktól lehet néha régészeti alapismereteket elsajátítani. Ezekhez társul a kolozsvári középkorászok (Lupescu Mária, Rüsz-Fogarasi Enikő, az EME középkor szakos kutatói) kurzusai és szemináriumai. Sajnos talán ez is az oka annak, hogy ma a Történeti Intézet hallgatói közül tízből legfeljebb 1-2 ember választja kutatási területeként Erdély középkorát, bár az évi 10-12 elsőéves hallgatóból azért mostanában akadt 4-6, aki középkorra szakosodott, tehát egy feljövőben lévő szakmáról beszélhetünk. A századfordulós Pósta Béla-iskola és a román régészeti hagyományok miatt értelemszerűen mifelénk nagy hagyománya van a klasszikarégészetnek és a római provinciális régészeti oktatásnak, de fontos lenne a középkori régészet oktatása is, hiszen a legnagyobb jelenlegi műemlékvédelmi projektjeink középkori épületeink felújításához kötődnek és gyakorlatilag szakemberhiányban szenvedünk. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Az örök Adyt ünneplik: háromnapos megemlékezéssorozat három partiumi helyszínen
Ady Endre születésének 140. évfordulóján háromnapos megemlékezéssorozatot tartanak három helyszínen. A Szatmárnémetiben, Érmindszenten és Nagykárolyban szervezett, csütörtökön kezdődő eseményeken irodalmárok, politikusok, egyházi személyiségek értékelik a költő életművét, jelentőségét.
A 140 éve született Ady Endrére emlékeznek a csütörtökön kezdődő, szombatig tartó, Érmindszenti zarándoklat elnevezésű nagyszabású ünnepségsorozaton, amelyet három helyszínen: Szatmárnémetiben, a költő szülőfalujában, Érmindszenten és Nagykárolyban tartanak. Muzsnay Árpád főszervező, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főtanácsosa a Krónikának elmondta, az immár 28. alkalommal szervezendő esemény, amely kezdetben lokális jellegű volt, Kárpád-medencei szintűvé vált, hiszen nemcsak Erdélyből és Magyarországról, de Felvidékről, Délvidékről is érkeznek meghívottak.
„Politikusok, irodalmárok, az egyházak képviselői is megemlékeznek a kerek évfordulóról, méltatják a költő életművének jelentőségét. Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy vendégül láthatjuk a résztvevőket, és szeretnénk minél színesebb, minél messzebbre mutató rendevénysorozatot szervezni” – mondta el Muzsnay Árpád.
Emléktábla a költő román fordítójának
Hangsúlyozta, ő maga 1990 óta szorgalmazta és segített megvalósítani a jelentős irodalmi, történelmi személyiségekről való megemlékezéseket, mindezt annak a gondolatnak a jegyében tette, hogy Adyval szólva a „szolganépek Bábelében” az egymás mellett élő nemzetiségek csak együttes törekvéssel építhetnek jövőt. „Számos olyan eseményt szerveztünk, például a Rákóczy Ferenc alakjához kapcsolódóakat, amelyekben részt vett a Szatmár környéki románság is. Szintén ilyen lesz az Ady-megemlékezés, hiszen »a Dunának, Oltnak egy a hangja« költője hitt az együttélő nemzetiségek testvériségében” – mutatott rá a főszervező.
Ennek jegyében csütörtökön Szatmárnémetiben Ady jeles román fordítójának, Gabriel Georgescunak állítanak emléktáblát a volt Vajay – I. C. Duca utca 33. szám alatt. Mint Muzsnay rámutatott, a craiovai származású Georgescu tulajdonképpen nem tudott magyarul, nyersfordításból készítette el Ady verseinek nagyszerű műfordítását: két román nyelvű kötet is megjelent, egyik 1948-ban, a másik 1970-ben. Az emléktábla-avatással is arra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy a velünk együtt élő nemzetiségek felfigyeljenek értékeinkre.
Szintén ide kapcsolódik, hogy Pop Felician költő, műfordító, a Szatmárnémeti Megyei Múzeum igazgatója román nyelvű előadást tart Forţa toposului la Ady: De la Eriu la Ocean (A toposz ereje Adynál: Az Értől az Óceánig) címmel. A műfordítónak egyébként szakterülete a románság ábrázolása a magyar irodalomban, ugyanakkor többek közt Markovits Rodion műveit ültette át románra” – fogalmazott Muzsnay Árpád.
Az Ady-féle költőszerep a kortárs kultúrában
A rendezvénysorozat keretében Az örök Ady címmel tartanak irodalmi tanácskozást a Szatmár Megyei Múzeum dísztermében, ahol többek közt Pomogáts Béla és Karádi Zsolt magyarországi, Kozma Dezső, Egyed Emese, Balázs Imre József kolozsvári, Kereskényi Sándor szatmárnémeti irodalomtörténész, Hegyi Katalin budapesti főmuzeológus tart előadást, ugyanitt lesz hallható Pop Felician értekezése is.
A tanácskozáson szó esik többek közt az erdélyi Ady-vitákról, A Gare de l'Esten új értelmezéséről, a költő identitásdiskurzusáról. Balázs Imre József megkeresésünkre elmondta, Az Ady-féle költőszerep a kortárs kultúrában című előadásában a kilencvenes évek kortárs irodalmának, irodalomtörténetének Ady-képét jellemzi, ekkor a költő mondhatni nem állt nyerésre mondjuk Kosztolányi Dezsővel szemben.
„Ady váteszi, prófétai szerepvállalása és egyéniségkultusza anakronisztikusnak tűnt a kilencvenes években, mikor az irodalom társadalmi presztízsvesztéssel szembesült, Kosztolányi viszont nem akart próféta lenni, a nyelvre figyelt. Az előadásomban azt is megpróbálom nyomon követni, hogy alakul az Ady-féle költőszerep kortárs szerzők, Térey János, Kemény István és mások költészetében. Végül pedig „tágítanám kicsit a kört, és a slam poetry és egyéb performatív műfajok szerzői-előadói szerepével vetem egybe az Ady-féle szerepet, és ott már látszani fog, hogy igazából ez mindvégig ott működött a kultúrában, csak inkább a populáris műfajokban volt sikere” – fejtette ki az irodalomtörténész.
Szoborpárt avatnak Nagykárolyban
Muzsnay Árpád kiemelte, értékelendő a nagykárolyiak gesztusa, a városvezetés ugyanis kettős szobrot állíttat a jubileum alkalmából.
Mint korábban beszámoltunk, a háromnapos megemlékezés szombaton délután Nagykárolyban Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész Ady Endréről és Bölöniné Marchiș Otiliáról (Itókáról) készült alkotásának leleplezésével ér véget.
A főszervező úgy fogalmazott, ez a szoborpár is a magyar–román kultúra összefonódását szimbolizálja, hiszen a költő szűk baráti köréhez tartozó Marchis Otilia görögkatolikus esperes lánya volt. Az 1880-as évek közepén Nagykárolyban járt iskolába, 1904-ben Párizsba ment, ott ismerkedett meg későbbi férjével, Bölöni Györggyel, aki bevezette a francia főváros irodalmi és képzőművészeti köreibe.
Bölöni révén baráti kapcsolatba került a szintén Párizsban tartózkodó Adyval és Lédával (Brüll Adéllal). Ekkor nevezi el Ady Itókának, az Oti becenév játékos anagrammájából. Ennek az életre szóló barátságnak a történetét Marchis Otilia Ady Párizsban című naplójában örökítette meg. Pénteken a nagykárolyi városháza patinás dísztermében könyvbemutató várja az érdeklődőket: az Ady Párizsban/Szenvedések könyve című kötetet a szerkesztő, Végh Balázs Béla irodalomtörténész ismerteti.
Mindszent nevű települések találkozója
A nagyszabású rendezvénysorozat olyan szempontból is különleges, hogy a Mindszent nevet elő- vagy utótagként viselő Kárpát-medencei települések találkozóját is megtartják a Megyei Múzeum dísztermében – mondta Muzsnay Árpád. Érmindszenten kívül a székelyföldi Csíkmindszent, valamint a Vas megyei Csehmindszent – Mindszenty József bíboros szülőhelye – képviselői is jelen lesznek az eseményen, amelynek díszvendége Szili Katalin jogász, a Magyar Országgyűlés volt elnöke, valamint Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A rendezvénysorozaton részt vevő politikusok közül egyébként egyesek költők is, így ilyen minőségükben is tiszteletüket teszik: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A történelmi egyházak képviselői közül jelen lesz a megemlékezéssorozaton többek közt Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője. Az Érmindszenti zarándoklat részletes programja az Emke.ro honlapon olvasható. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)