Helikonisták őszi muzsikája
Az Erdélyi Helikon íróinak 7. jubileumi ünnepségét rendezi meg november 12-én a budapesti Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány. Akárcsak az előző években, az előadás ezúttal is a MOM Kulturális Központ színháztermében zajlik. A zenés irodalmi est címe: Őszi muzsika. Az irodalmi anyagot válogató és a műsort rendező színművésznő, Óss Enikő és kolléganője, Meister Éva a szokásosnál is több helikonista író, költő művét szólaltatja meg. Az egykori irodalmi tömörülés 55 tagja közül tizenöt – Áprily Lajos, Balázs Ferenc, Császár Károly, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Járosi Andor, Kós Károly, Maksay Albert, Moldován Pál, Olosz Lajos, Sipos Domokos, Szabédi László, Szombati-Szabó István, Tamási Áron és Vásárhelyi Z. Emil – szólal meg tolmácsolásukban a kétfelvonásos előadáson. Az idei kerek évfordulók őket állították a közérdeklődés fókuszába. A műsorban közreműködik a Sic Tranzit Folk Műhely és Bánki Beni előadóművész. Köszöntőt mond az alapítvány elnöke, Kemény Endre.
A Várvédő Erdélyi Helikon Irodalmi Füzeteket Medgyessy Éva alapító főszerkesztő ismerteti. Az est során átadják a 2017. évi Kemény János-emlékérmeket. Óss Enikő, Medgyessy Éva és Oláh Anna a díjazott. Népújság (Marosvásárhely)

Feledni nem szabad (A barcaföldvári mártírok emlékezete)
Tizennyolcadik alkalommal gyülekeztek szombaton Barcaföldvár határában az emlékezők kegyeletüket leróni az egykori – a második világháború utolsó hónapjaiban a román hatalom által szovjetekkel kötött fegyverszüneti egyezmény nyomán létrehozott – haláltábor poklát átélt, illetve ott életükkel fizető magyar és német katonák, honfitársaik emléke előtt. A már hagyományosan az 1956-os nemzeti gyásznapon szervezett megemlékezésre idén is viszonylag szép számban érkeztek elsősorban az idősebb nemzedék képviselői.
A földvári fogolytáborba kerültek azt érezhették, itt most mindennek vége, és egy rövid szempillantásig még Isten is elhagyta őket. Gyakran kérdezhették, van-e még remény, lesz-e e földi életben tovább. Sokak számára Pál apostol rómabeliekhez írott levelének sorai – „az igaz ember hitből él” – az életet jelenthették – fogalmazott felszólalásában Ungvári Barna András volt hidvégi, jelenleg uzoni református lelkipásztor Nagy János hidvégi református lelkész, házigazda köszöntőszavait követően.
A barcaföldvári egykori fogolytábor utolsó nyomai már jó pár éve a földdel váltak egyenlővé. Az ott elhunytak, szenvedők emlékének feltámasztója, Ungvári Barna András az előző évektől eltérően nem az elhurcolt miklósváriak visszaemlékezéseiből idézett a szovjet katonák sírkertjében felállított andezit emlékmű árnyékában, hanem rövid történelmi áttekintést követően a feldobolyi Bacsó Lajos szavait hívta segítségül a borzalmak felvillantására. A sajnos most már csak néhai Bacsó Lajosként említhető egykori földvári fogoly részletes vallomásban hagyta hátra az utókornak a maga és hat falustársa által megélteket, a hamis csábító üzenettől, mellyel először a sepsiszentgyörgyi börtönbe csalták el őket a hatóságok, majd a fogolytáborba történő szállításuktól, illetve a szomszédos falubeli kalandjaikon keresztül egészen a kivételes szerencsével, hosszas tervezés után 1945 márciusában megvalósított szökésig, végül hazatérésükig. E sorok is kegyetlen állapotokról, betegségekről, halálról, nyomorról, hányattatásról szólnak. Van Isten, és aki hiszi Istent, annak van istene – idézte néhai Bacsó Lajosnak a Vadas-tető árnyékában a hazatérés útján elhangzott mondatát a lelkipásztor. Ahogy Bacsó Lajos számára, mások számára is ily módon van és lehet szabadulás. „Valahányszor úgy érezzük, az Úristen elfordította fejét tőlünk, lehunyta szemét, jusson eszünkbe a hit fontossága. A Szentírás tanítja, van ilyen időszak, de létezik ugyanakkor a bocsánat és a kegyelem is. Az soha nem történhet meg egy ember életében, hogy az Úristen cserben hagyja őt, mert szeretete és hűsége örökkévaló” – zárta beszédét Ungvári Barna.
„Az emlékezés, a szörnyűségek felidézése, kísérletünk, hogy a szenvedők helyzetét átéljük, elnémít minket. Nehéz bölcsességet mondani, nehéz a miértekre választ találni, és nehéz vigasztalni. Ilyenkor imában keressük a választ, a reményt, amint tették az élet és halál mezsgyéjén küzdők a földvári táborban. Mi, szabadok az emlékezés órájában döbbenünk rá, hogy sokkal felelőssebben kellene gazdálkodnunk Istentől kapott időnkkel, alaposabban kellene különbséget tennünk jó és rossz között” – mondta áldásában Nagy János. A történelmi egyházak képviselőin kívül Ambrus Izabella brassói RMDSZ-es képviselő, valamint Bedő Zoltán újságíró a vitézi rend képviseletében szólt a megemlékezőkhöz. Előbbi szerint a jajszavaktól hangos múlt lehet megerősítő és ösztönző a jelenben. Elődeink a szabadságeszményért vérüket és életüket adták, és e harc máig sem ért véget. „Fontos, hogy értékeljük szabadságunkat, de egyúttal felismerjük a jelen harcait is, nyelvünk, iskoláink, szimbólumaink megtartásáért, a magyar tisztségviselők meghurcolásáért” – fogalmazott. Bedő Zoltán felidézte: történelmünk során nemcsak messziről jött hordák mészárolták a magyarságot, hanem a területszerzési szándékkal betörő szomszéd népek is, annak ellenére, hogy a magyar királyság védőszárnyai alatt cseperedtek nemzetté. Az 1944-ben Barcaföldvárra hurcoltak egyetlen bűne a származásuk volt, de ez eléggé súlyosnak bizonyult, hogy sokuk életét aljasul kioltsák. A kommunizmus sem volt képes a gyilkosságok emlékét elmosni, majd a fordulat után pár ember áldozatos munkája révén eljöhetett a kegyeletteljes emlékőrzés ideje, és 18 éve lehetségessé vált a méltó megemlékezés. „E vérrel megszentelt helynek arra kell emlékeztetnie, hogy bármikor az itt kiszenvedett honfitársaink sorsára juthatunk. Ezt elkerülni éberséggel lehet, bátorságot, erőt és egységet mutatva fel a ránk vicsorgóknak. Szükséges a megbocsátás, de feledni nem szabad” – zárta felszólalását.
A megemlékezést az ürmösi unitárius dalárda tagjainak éneke, Szász Ferenc brassói unitárius lelkész, Ferencz Nagy Zoltán, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium, valamint Ungvári Rebeka, a Székely Mikó Kollégium diákjainak szavalata tette ünnepélyesebbé. Az esemény zárásaként a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet, majd a himnuszok hangzottak fel. Ungvári Barna örömét fejezte ki, hogy több mint 150-en idén is eljöttek, és arra kérte a jelenlévőket: igyekezzenek átadni emlékeiket (tárgyiakat is) az utódoknak, hogy a sokat szenvedettek áldozata ne merüljön feledésbe. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvtári vetélkedőt tartottak Áprily Lajos életéről
Három közpépiskola 30 diákja részvételével zajlott a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár által meghirdetett irodalmi és könyvtárhasználati vetélkedő, amelyet Áprily Lajos emlékére szerveztek. A díjazást a neves erdélyi költő, műfordító születésnapján, november 14-én tartották; az esemény az emlékezés jegyében zajlott. Ünnepélyes kiértékelő. Az eseményt Áprily Lajos születésnapjára időzítették a szervezők
Áprily Lajos születésének 130. évfordulója alkalmából hirdetett irodalmi és könyvtárhasználati vetélkedőt a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár középiskolás diákok számára.
Annak ellenére, hogy a megfejtett kérdőívek leadására mindössze egy hetes határidőt szabtak meg az intézmény munkatársai, túljelentkezéssel szembesültek, így a beérkezés sorrendjében fogadták el a benevező csapatoktól a pályamunkákat.
„Örömünkre nagy érdeklődés övezte a programunkat. A pályázati úton nyert keret miatt viszont nem tudtunk minden érdeklődő csapatot versenyben tartani, de így is bővítettük az eredetileg meghatározott létszámot” – mondta el a sajtónak Ferencz-Mátéfi Kriszta könyvtárigazgató. Hozzátette, a létszámbővítésnek köszönhetően a város három középiskolájából egységesen 5-5, egyenként kétszemélyes csapat vehetett részt a programon.
Kiértékelés, tudásbővítés
A vetélkedővel 9-12-es diákokat szólítottak meg. Az Áprily Lajos életére, munkásságára összpontosító feladatlap kérdéseit úgy állították össze, hogy a helyes válaszokért a versenyzők kénytelenek legyenek bemenni a könyvtárba, hogy az ott található könyvekből, folyóiratokból inspirálódjanak. A programmal az irodalom népszerűsítésére, az olvasás varázsának megélésére fektettünk hangsúlyt, ugyanakkor az is célunk volt, hogy a diákok betekintést nyerjenek a könyvtári rendszerbe – ismertette a keddi kiértékelőn Csergő Aliz könyvtáros, a program felelőse. Értékelve a pályamunkákat hangsúlyozta, a feladatlap irodalmi részét valamennyi csapat hibátlanul oldotta meg, a könyvtárhasználatra vonatkozó kérdésekre viszont nem mindenkinek sikerült helyes választ adnia. Éppen ezért ismertette a közkönyvtárak működésének rendszerét, kitérve arra is, hogy hogyan lehet könnyen eligazodni a több százezer kötet között.
Rámutatott továbbá az olvasás jótékony hatásaira és arra is, hogy milyen haszna van a vetélkedőknek, vizsgáknak az ember életében.
A versenyre beadott munkákban előforduló nyelvi és fogalmazási hibákon keresztül a helyes kifejezésmódra hívta fel a diákok figyelmét. A díjkiosztón a diákokat elkísérő magyartanárok által Áprily-versek hangzottak el, illetve a költő életéről és a művészeti irányt követő leszármazottairól is információk hangzottak el.
Minden résztvevőt kitüntettek
A verseny három legjobban teljesítő csapatának tagjait egy-egy Áprily-kötettel jutalmazta a könyvtár. Első helyen Batrin Attila Krisztián és Balázs Andor (Salamon Ernő Gimnázium) végzett, a második díjat Kovács Flóra és Mihálydeák Imola (Salamon Ernő Gimnázium) szerezte meg, a harmadik legjobb pedig Fülöp Tímea és Nagy Boglárka (Batthyány Ignác Technikai Kollégium) páros lett.
A programban nem csak a díjazottak, hanem minden résztvevő kitüntetettnek érezhette magát, mivel a szervezők jóvoltából valamennyien részt vehettek egy kiránduláson: Áprily Lajos parajdi emlékházát látogatták meg a díjkiosztó után. Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Nyílik a világ ajtaja
Megkezdődött a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Idén is fiatal hangok, ezúttal marosvásárhelyi slammerek nyitották meg a novemberi könyvünnepet. Csütörtök délelőtt az írott szó felnőtt pártfogói – alkotók és olvasók – gyülekeztek a Színház téren, a keresetlen szavak, szép és frappáns mai gondolatok rövid performance-ának vége felé viszont már az első diákcsapat is megérkezett.
– Ha senki más nem akarja, akkor megnyitom én a könyvvásárt – lépett pár perccel 10 óra után Szász Z. Zsolt, az első slampoéta a közönség elé, azzal pörögni is kezdett a különleges szöveg, amelynek első soraiban egy tegnapi álom fogalmazódott meg, majd egymás után villantak fel az évfordulós szerzők nevei, elsőként Sütő Andrásé, majd Tamásié – „nem helyes, hogy az Énekesmadár hangja hamis”–, később Áprily Lajosé „Áprilyban már nem virágoznak a fák”, hogy aztán az alkotó eljusson a végső felismerésekig: „a világ megy, a szöveg marad (…), a kultúrának, mint egy városnak, meg kell épülnie”.
Másodikként Farczádi Róbert kívánt a lakatlan szigeten kikötőnek költő útitársává szegődni és „Aranyos” lenni, végül Vass Mártoné volt a szó, aki alkotása végére az idei könyvvásár szlogenjét is „becsempészte”: „már nyílik a világ ajtaja a múltba, hogy mi, a jövő besétáljunk rajta”. A következő pillanatban Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője kimondta a varázsmondatot: szabad a vásár.
Az egyre növekvő tömeg a megszokott forgatókönyv szerint a klasszikus zene dallamaira vette birtokba a színház előcsarnokában készen várakozó könyvbirodalmat. Az érkezőket az idei vásár egyik újdonságával, a színes, tartalmas Vásárlappal ajándékozta meg a bejáratnál a szervezőcsapat. A részletes könyvvásári program mellett könyvajánlókat, szerzőkkel készült interjúkat és más, a gutenbergi világhoz kapcsolódó írásokat tartalmazó kiadvány elkészítését a szervezők jövőre is tervbe vették, hagyományt szándékoznak belőle teremteni – tudtuk meg Szepessy Elődtől, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetőjétől, aki a vásár megújult, a korábbinál áttekinthetőbb honlapjára is felhívta a figyelmünket.
Mitől Vajon a nagyi?
A vásári hangulat a megnyitó utáni percekben már átjárta a színház előcsarnokát. Egyre-másra érkeztek a kisiskolás osztályok, fiatal és idősebb könyvbarátok találkoztak egymással egy-egy standnál, néhol pedig a keresett olvasnivalók listái is előkerültek. Tudatos és a sodródás szabadságát választó látogatók kavarodtak a térben (előbbi kategóriából volt, aki zenélő meséskönyvet keresett, mások telefonon kérdeztek rá, hogy valóban a kért könyvet tartják-e a kezükben). Közben az első dedikálást is bejelentették, a Kisteremben a Jelenkor Kiadó versmatinéjára várták az érdeklődőket, a Klubteremben pedig elkezdődött az első közönségtalálkozó.
Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című meseregényéhez a Művészeti Líceum és a Dacia Általános Iskola egy-egy osztályának a szerző, illetve Orosz Annabella illusztrátor és a könyv szerkesztője, Burus János Botond hozta meg a kedvét. Orosz Annabella különleges rajztechnikájáról, a számítógép képernyőjén születő, de ecsettel készült alkotások benyomását keltő képekről mesélt a gyermekeknek, Szabó Róbert Csaba pedig azt is elárulta, hogy az alkotás időszakában rendszerint annyira benne van a történetben, hogy amikor éppen nem ír, akkor is gyakran arra gondol, hogy vajon mit csinálnak éppen a szereplői. Később az is kiderült, hogy miről szól a történet, és miért hívják a nagyit Vajonnak.
Csütörtök délelőtt huszonharmadjára kezdődött el a könyvek ünnepe. Vadonatúj kiadványok, irodalmi, színházi és zenei események között csapongunk majd mi, marosvásárhelyiek az elkövetkező napokban, egészen vasárnap kora délutánig. A vásár 41 standján 62 kiadó kínálata várja az olvasás szerelmeseit, akik körülbelül 9000 címből válogathatnak. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Szolgálat a „végeken”, ahol egyre ritkább a magyar szó
Életre szóló élményt, rengeteg szeretetet kapnak a Petőfi-ösztöndíjasok
„Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a fakultatív magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatékonyabb tanulás érdekében” – hangsúlyozta Bokor Csongor és Hollanda Tímea, a Petőfi-program két ösztöndíjasa a velük készült beszélgetés során. A két lelkes, munkája iránt elkötelezett fiatal a Brassó megyei Fogarason vállalt szolgálatot, ahol tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten próbálnak tenni a szórványban élő magyar közösség megmaradása érdekében. Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011 februárjában határozatban nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját, a magyar szórvány napjává. A szövetség idei központi rendezvényét ma tartja Szamosújváron, a Téka szórványközpontban.
Példaértékű szolgálatot teljesít a „végeken” Bokor Csongor és Hollanda Tímea: két lelkes fiatal, akik a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaiként a tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten tenni próbálnak a szórványban élő magyar közösségek megmaradásáért. A Kárpát-medencei magyar szórványközösségek támogatására 2015-ben meghirdetett Petőfi-program keretében a magyar állam több mint hatvan ösztöndíjat oszt ki a nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek számára. A pályázat nyertesei kilenc hónapon keresztül megfelelő kiképzés után a célországban, a fogadó szervezettel és a kijelölt mentorral együttműködve erősíteni próbálják az adott település helyi magyarságának azonosságtudatát.
„Baróton születtem és nőttem fel, később Kolozsváron, majd Budapesten tanultam. 2010 óta szervezője vagyok a Kanadai Rákóczi Alapítvány Diákok Határok Nélkül programjának. A velem együtt ebben a civil mozgalomban tevékenykedő önkéntesek jó része korábban már részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Programban. Ők ajánlották nekem, hogy jelentkezzek, és az alapítványtól kaptam a pályázathoz szükséges egyik ajánlást is. Sikeresen pályáztam, a 168 interjúra behívott jelentkező közül ötvenünknek sikerült a felvételi. Később még jobban megnőtt a program iránti érdeklődés. Mindez 2015-ben történt, a Petőfi Sándor Program megvalósulásának első évében. Kilenc hónapos megbízatást kaptam, és a számomra kijelölt céltelepülés a Brassó megyei Fogaras volt. Utólag megtudtam, hogy az akkori fogadószervezetem, az unitárius egyház Háromszék-Felsőfehéri Egyházkörének Esperesi Hivatala és a mentorom, Török István esperes kérésére olyan ösztöndíjast küldtek ide, aki ismeri a román nyelvet is” – idézte fel a kezdeteket Bokor Csongor. Elmondása szerint minden ösztöndíjasnak a közösség és a fogadószervezet jellege miatt más a feladatköre. Egyes helyeken kimondottan néptáncot oktatnak, vagy weboldalt szerkesztenek, vagy csak a fogadószervezeten belül tevékenykednek. „Én feladatul kaptam a fogarasi teljes magyar közösség megszólítását, felekezeti hovatartozástól és kortól függetlenül. Utólag elmondhatom, hogy áldásos és szerencsés helyzetben voltam, hiszen a szülővárosom, Barót és a színmagyar kistérség, Erdővidék, ahonnan jöttem, csupán 80 kilométerre fekszik Fogarastól. A program második kiírásában nem vettem részt, de az önkéntesség jegyében maradtam Fogarason, így Tímeával közösen folytathattuk az elkezdett tevékenységet. Jelenleg a Fogarastól mintegy 18 kilométerre található Brassó megyei Halmágy település Evangélikus-Lutheránus Egyházközségének ösztöndíjasa vagyok, ahol szintén nagyon sokrétű tevékenységet folytatunk a mentoraimmal, az egyházközség vezetőivel” – mesélte Csongor, akinek hivatalosan hiába járt le az ösztöndíja, annyira megszerette Fogarast, hogy nem tud elszakadni tőle, és továbbra is a szívén viseli az itt élő magyar közösség sorsát.
Csongorral ellentétben Tímea számára nem volt idegen és szokatlan a szórvány világa, ugyanis Brassóban született, ahol szintén megfogyatkozott számú magyar közösség él. Az Áprily Lajos Főgimnáziumban érettségizett, és vallomása szerint az akkori osztályközösségükből csupán ő választotta egyedül a magyar nyelvű továbbtanulás lehetőségét. „2016 februárjában önkéntesen csatlakoztam Bokor Csongor akkori fogarasi ösztöndíjas missziójához, és négy hónapon át segítettem a közösségben kifejtett munkáját. Később a program második kiírására én is jelentkeztem, és a bíráló bizottság pozitívan értékelte korábbi, illetmény nélküli önkéntes tevékenységemet. Következésképpen a program második megvalósulásban én lettem Fogaras ösztöndíjasa, Csongor pedig önkéntesen velem együttműködve tevékenykedett tovább” – tudtuk meg Tímeától.
A két különböző közegből Fogarasra került fiatal meglehetősen elkeserítő helyzettel szembesült. A településen jó pár éve sem egységes, sem összevont formában nem létezik intézményes magyar nyelvű oktatás. Fakultatív magyarórákat kezdtek tartani a gyermekeknek, mely tevékenységhez a református egyház biztosít termet. Ezt a munkát előttük egy idős tanárnő végezte önkéntesen, mellé csatlakoztak a fiatalok, akik az utóbbi két évben teljesen átvették ezt a nemes, de ugyanakkor nem könnyű feladatot.
Magyar nyelvtanulás a szórványban
„Nagyrészt vegyes házasságból származó gyermekekről van szó, akik között nagy különbségek vannak, sokuknak idegen nyelvként kell tanítanunk a magyar nyelvet. Büszkén mondhatjuk, hogy az elején 15 gyermekkel kezdtük, jelenleg harminc fölé nőtt a számuk. Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatákonyabb tanulás érdekében. A magyar nyelv elsajátítása mellett fontosnak tartjuk ugyanakkor a közösségépítést már a legfiatalabbak körében is, ezért játékos, korszerű módszerekel próbáljuk elérni ilyen irányú fejlődésüket, a zene nyelvén is közeledve feléjük” – számolt be munkájukról Csongor és Timi. A felnőtteknek külön programokat szerveznek: elindították és sikeresen működtetik a Babits Mihály Önképzőkört, amelynek keretében általában kéthetente neves közéleti személyiségeket, kutatókat, színjátszó csoportokat, előadóművészeket hívnak Fogarasra. A legelején Erdővidékre támaszkodtak, de azóta érkeztek előadók Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, de még Budapestről is. A fogarasiakkal is több alkalommal sikerült eljutniuk Erdővidékre, ezzel is erősítve a székely–szórvány kapcsolatot, valamint a helyiek magyar identitását. Létezik egy húsz-harminc fős, jószerével idősebbekből álló aranycsapat, mely minden, általuk szervezett eseményen képviselteti magát. Úgy vélik, a nagyobb feladat inkább a közösség passzív, közömbösebb részének megszólítása, ami többé-kevésbé sikerült néhány programuk során, amikor több mint százan gyűltek össze egy-egy önképzőkörön. „Tevékenységünk csúcsa az I. és a II. Fogarasi Magyar Nap megszervezése szabadtéri rendezvény formájában a református egyház udvarán, színpaddal, sátrakkal, egész napos színes programokkal. Mindkét eseményen ötven erdővidéki önkéntes segített be, s a rossz idő ellenére is több száz fogarasi és környékbeli vett részt rajtuk. Minden bizonnyal az ehhez hasonló rendezvények szólítják meg leginkább az embereket. Ezek voltak az általunk elindított, bevezetett főbb programok” – számoltak be nagy lelkesedéssel a fiatalok. Mindemellett tevékenyen részt vesznek a négy magyar történelmi egyház életében, segítik őket munkájukban, valamint megpróbálják színesebbé tenni a már sokéves hagyományokkal rendelkező, bejáratott megemlékezéseket, ünnepségeket, rendezvényeket. Jelenleg a halmágyi evangélikus egyházzal közösen egy ifjúsági találkozó megszervezésére készülnek, amelynek célja a fogarasföldi és környékbeli fiatalság találkozása, ismerkedése, kapcsolatteremtése.
Fogarason is járt a Mikulás
„A közösség első perctől kezdve befogadott és támogatott minket. Az életre szóló élményen, a sok elismerésen és megbecsülésen túl valami mást is kaptunk tőlük, a rengeteg szeretetet, ami előrevitte tevékenységünk sokrétűségét, további lendületet és motivációt adva nekünk. Bizakodóak vagyunk, hogy az általunk elindított programok a jövőben nélkülünk is megvalósulnak majd. Mi kifejezetten hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg a Fogarasi Magyar Napokat, és az eredmények azt igazolják, hogy mindez nem volt hiábavaló, sőt fejlődőképes a programunk ezen része, de ugyanezt elmondhatjuk az önképzőkörökről és a gyermekfoglalkozásainkról is. Az egyházak képviselői nagymértékben segítik a munkánkat, egyház nélkül gyakorlatilag nincs lehetőség megmaradni a szórványban, ez különösen igaz itt Fogarason” – szögezte le Csongor és Tímea. Ahhoz, hogy ezt a tevékenységet sikeresen éljék meg, és pozitívan tudják értékelni az elért eredményeket, rengeteg hit és elhivatottság szükséges – hangsúlyozták érdeklődésünkre. „Ez sokkal több mint egy megbízatás vagy munka. Itt a jövő nemzedéke és Babits, Mikszáth, Árva Bethlen Kata, a magyar irodalom és történelem nagy, Fogarashoz köthető alakjainak kultusza közötti kapocs, valamint a magyar közösség és a magyar nyelv használatának megmaradása a tét. A Petőfi-programban kifejtett tevékenységünk hozzájárul az egyre nagyobb méreteket öltő asszimilációs folyamat lassításához és a magyar identitás megőrzéséhez. Mi abban hiszünk, hogy a közösség erejével meg tudjuk szólítani az embereket, kicsiket és a nagyokat egyaránt. Mindent a közösségért teszünk, és ami ennél is fontosabb, hogy velük együtt próbálunk tenni értük. Állandó megújulással, a közösség igényeire figyelve, mi is, a program is és a fogarasi magyarság is sikeresek lehetünk a jövőben” – összegezte Csongor és Tímea. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)