Magyarországon az Országgyűlés máj. 23-án bizalmat szavazott Antall Józsefnek és kormányának. Az új miniszterelnök letette az esküt. Máj. 23-án az Antall-kormány megtartotta alakuló ülését. /Magyar Nemzet, máj. 24./

"aug. 19-21. Budapesten megrendezték a Magyarok III. Világkongresszusát. /Előzmény: a Magyarok I. Világkongresszusa (Budapest, 1929. aug. 22.), 746 résztvevő, közülük 365 külföldi magyar, 172 egyesület képviseletében. A megnyitó beszédet báró Perényi Zsigmond mondta el. A résztvevőket Horthy Miklós is fogadta. A kongresszuson létrehozták az állandó apparátust, amely megindította a nagyszabású gazdasági és kulturális szervező munkát. Magyarok II. Világkongresszusa: Budapest, 1938. A fő referátumot Kozma Miklós volt miniszter tartotta. A megjelent 679 magyart Imrédy Béla miniszterelnök is fogadta. A résztvevők megalakították a Magyarok Világszövetségét./ Ez volt az előzménye annak, hogy aug. 19-én Budapesten, a Kongresszusi Központ zsúfolásig megtelt termében Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetsége elnöke nyitotta meg a magyarság nagy találkozóját, a Magyarok III. Világkongresszusát. Csoóri Sándor megnyitójában hangsúlyozta: "Történt, ami történt, de együtt a család. Lélekben mindenképpen. S ez a család maga a nemzet." "A magyarság számára ez az idő nem a kényelmes konferenciák ideje, hanem a föltámadásé. Nézzünk bárhova; létharcot folytat a magyarság Erdélyben, létharcot Szlovákiában, ugyanazt Kárpátalján és a Vajdaságban. Sőt legyünk komoran tárgyilagosak, azt folytat az anyaországban is." Csoóri a rossz megosztottságot említette, az egymásra kényszerített hatalmi harcot. "Az embernek egyre nagyobb kényszere támad kiáltani: Uraim, barátaim, a haza veszélyben van!" - Nehéz volt a találkozó létrehozása, sok volt a személyes csetepaté, de "a munka és az erkölcsi erőfeszítés nagy összehozó erő. Ezt bizonyították az előtalálkozók is, a tudósoké, a filozófusoké, a történészeké, az íróké, a vállalkozóké, az orvosoké, a fiataloké..." Csoóri Sándor emlékezetett arra, milyen érzelmi és politikai botrányt kavart a demokratikusan megválasztott kormány miniszterelnökének, Antall Józsefnek a kijelentése, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. "Harminc-negyven év nemzetietlen, fojtogató légköre után nem ez volt a legtermészetesebb vallomás, amely egy magyar államférfiból kiszakadhatott?" - tett fel a kérdést. /Magyar Nemzet, aug. 21./ Ezután a hallgatóság nagy tapssal és felállással köszöntötte a mikrofonhoz lépő Antall József miniszterelnököt. A kormányfő reagált arra, hogy Csoóri Sándor felidézte a kormányprogramban említett kijelentését, amelyet azóta sem bánt meg és ehhez tartja magát. - A magyarságnak nincs szüksége íróasztaloknál kitalált eredetmondákra, a magyarság ősrégi összetartozási tudata mindig megvolt, "mi mással magyarázható, hogy a XIII. században nekivág Julianus barát, nemcsak az őshaza megkeresésére, hanem elveszett véreink megtalálására." Ezért "bárhogyan alakuljon is a történelem, számunkra egy eszmei Magna Hungáriába mindenki beletartozik, éljen bárhol, legyen bármilyen állampolgár, vallja magát a magyar nemzet tagjának, vagy érezzen kettős kötöttséget az óhaza és az újhaza iránt becsülettel és tisztességgel, de itthon mindig otthont találjon." A magyarság mindig befogadó nemzet volt. - A magyar kormányt az alkotmány kötelezi a haza határain túl élő magyarokért felelősséget vállalni és mindent megtenni azért, hogy tarthassák a kapcsolatot ezzel az országgal. - Lemondtunk a határok erőszakos megváltoztatásának politikájáról, de ehhez az elvhez hozzátartozik, "hogy nem lehet az emberi jogokat kisebbségi jogok védelme nélkül elfogadni, és ne mondja senki azt, hogy a kisebbségi kérdés belügy." Politikai alapkövetelmény, "hogy a nemzetek és a nemzeti kisebbségek emberhez méltóan kell hogy éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyek nagyságrendjük, helyük szerint a kulturális autonómiától az önigazgatási autonómiáig terjed, vagy a személyi jogú autonómia elve alapján minden országban és mindenütt aszerint, hogy a körülmények és a magyarság heéyi képviselői ezt megkívánják." /Antall József beszéde: Pesti Hírlap, aug. 22./ Antall József beszéde utáni felszólalók: Ágoston András, a VMDK elnöke, Tőkés László püspök, Duray Miklós, az Együttélés elnöke, Teller Ede, ezután következett a Magyar Ifjúsági Világszövetség megalakulásának bejelentése. /Magyar Nemzet, aug. 21./ Ebédszünet után Csoóri Sándor elnöke beszámolója következett. Illyés Gyula mondta, hogy a magyarság évszázadok alatt felgyűlt gondjai olyan súlyosak, hogy csak lángelméknek szabad vele foglalkozni. Jelenünkre nem ugyanúgy érvényes az illyési tétel? Mindenünnen megoldhatatlannak látszó gondok néznek vissza ránk. - Miért gyűlölködünk? Hát hol van egy hiteles ember, aki föláll: meguntuk, vége a viszálynak. - Egy családban elég egyetlen veszélyeztetett személy, hát még ha mindegyik az. - Jó lenne, a ha a magyar kisebbségek nem külön-külön kezdenének harcolni jogaikért, hanem együtt. - Idehaza leglátványosabban a politizáló elit bukott meg, amely "szinte programszerűen igyekezett a nemzetet kiábrándítani saját magából." Hatásuk a legláthatóbban a hangadó egyetemisták életeszményén látszik: "Nemzet és magyar hagyományok? Olyasmik a szemükben, mint a megmosolyogni való madárijesztők a dombokon." - Az emigrációban élők pozitív szerepét is kifejtette. - A hazától függőség sokakat kirekeszt a nemzetből. - Kell lenni valamilyen összehangoló erőnek, egy szövetségnek, amely naponta figyelmeztet, a zavarodottság óráiban látni kell egymást. - Miért nem szerveztek Nyugaton jól működő világszövetséget? Becsületsértő megnyilatkozások hangzottak el: hatalomra török stb. A tavalyi alapok ingatagok voltak, a januári, februári fagyok megrepedeztették. Ezt közhírré kellett volna tenni, de a vezetőség 90 %-a úgy döntött, hogy ezt ne tegyék meg. - Most elkezdhetik fölépíteni kalákában a világszövetséget, akár több központtal, minél több egyéni taggal. Csoóri Sándor kifejtette a mozaik-nemzetről való elképzelését. /A Világszövetség több száma hozta a beszédeket, összefoglalása: Magyar Nemzet, aug. 21./ "Darabokra hullt nemzetünk tört cserepeit rakosgatjuk" - állapította meg Tőkés László püspök beszédében. "Értetlenül hallgatjuk és méltósággal visszautasítjuk az egykori bűnös nemzetnek kikiáltott magyarságunk lelkiismeretét továbbra is megterhelni szándékozó azon vádaskodásokat és rágalmakat, melyek az ártó nacionalizmus bélyegét akarják újból ránk sütni." Az egységről beszélt, mondván "elvész a határon túli magyarság, ha a nemzet nem ébred önmagára, közösségi mivoltára, sajátos értékeire, és nem fog össze." /Világszövetség, aug./ "

"Kónya Hamar Sándor RMDSZ-képviselő elmondta, hogy Antall József szerint csak abban az esetben kerülhet sor a magyar-román szerződés aláírására, ha ismét megnyílik a kolozsvári magyar konzulátus, tisztázódik a romániai magyarság státusa, és megnyílik a Bolyai Egyetem. Az RMDSZ-képviselő hangsúlyozta a romániai magyarok hídszerepét. /N. I. Zs.: A magyar-román alapszerződés feltételei. = Magyar Hírlap, ápr. 20./ Mircea Geoana román külügyi szóvivő ápr. 21-i sajtótájékoztatóján "a magyar sajtó által Antall Józsefnek tulajdonított kijelentésekre" hivatkozva bírálta, hogy a magyar fél előzetes feltételekhez köti az alapszerződést. /Mag Péter: Bukarest bírálja az "előfeltételeket". = Népszabadság, ápr. 22./ Maga Kónya Hamar Sándor képviselő elismerte: sajnálatos félreértésként jelent meg a Magyar Hírlapban az ő nyilatkozataként, hogy a magyar-román alapszerződés alapfeltétele a kolozsvári magyar konzulátus és a Bolyai Tudományegyetem. Valójában Antall József miniszterelnök egy esetleges csúcstalálkozón megvitatandó kérdések között említette ezeket. /Bigdán Tibor: A magyar-román kapcsolatok általános rendezéséről volt szó. = Magyar Hírlap, ápr. 22./"

Néhai Antall József miniszterelnök felesége - útban Máramarosszigetre, a Hollósy Simon-ünnepségre - megállt Szatmárnémetiben. Ellátogatott Szatmárnémeti új katolikus templomába, a Szentlélek templomba, ahol Merk Mihály plébános tájékoztatta vendégét a templomhoz csatlakozó ifjúsági ház építéséről. Ezután Antall Józsefné találkozott a pontosan egy évvel ezelőtt alakult Antall József Baráti Társaság tagjaival. A két társelnök, Bor Béla és Toroczkay Sándor tanárok ismertették a társaság megalakulásának célját és tevékenységét, kifejezve annak a szellemiségnek a megőrzését, amelyet Antall József képviselt. A társaság tagjainak többsége tanár, orvos és más értelmiségi.- Antall Józsefné Szatmárnémetiből Szinárváraljára ment,. ahol a ma 98 éves édesanyja született 1898-ban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Sikeres rendezvénysorozattal emlékezett meg Máramarossziget lakossága júl. 6-7-én Hollósy Simonról, a nagybányai festőtelep megalapítójáról. Az idei Hollósy Napok a festőművész síremlékének és szülőházának megkoszorúzásával kezdődtek Máramaroson, majd tudományos ülésszakkal folytatódtak, ahol többek között Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész, Jakobovits Miklós nagyváradi festőművész, a Barabás Miklós Céh alelnöke és Szöllősy Tibor, a técsői Hollósy Simon Kör elnöke tartott előadást. Kiállítás nyílt a városban, sikert aratott a Váradi Ilona vezette Hollósy Simon Vegyeskar.Jún. 7-én a Hollósy Simon Művelődési Egylet Reizer Pál szatmári megyéspüspök által adományozott zászlójának avatóünnepségén megtelt a máramarosszigeti katolikus templom. Zászlóanyának az elhunyt miniszterelnök özvegyét, Antall Józsefnét kérték fel. - A száz éve alakult nagybányai festőtelep Európa valamennyi országának alkotóit vendégül látta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./

Debreczeni József A miniszterelnök /Osiris, Budapest, 1998/ című könyvében Antall Józsefnek állított emléket. A többre törekvő hívő ember nemcsak a szentek, hanem a közösség szolgálatában elkötelezett és hiteles életvitelű személyiségek, politikusok /ezúttal a magyar miniszterelnök/ életéből is levonhat önmaga számára bizonyos tanulságokat, állapította meg Jakab Gábor, a Vasárnap főszerkesztője. /Jakab Gábor: Írás egy emberről. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 13., átvette: Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

"Técsőn számtalan helybéli, és a környékről összesereglett, ünneplőbe öltözött ember igyekezett a Hollósy Simon nevét viselő magyar tannyelvű iskolába. Ambrus Pál igazgató felolvasta az ukrajnai Oktatásügyi Minisztérium határozatát, amely szentesítette a Hollósy Simon nevét viselő magyar tannyelvű gimnázium és kollégium megnyitását, s megköszönte a magyar és ukrán kormány támogatását, az Illyés Alapítvány anyagi segítségét, mindazon helyi és anyaországi szervezetek és személyek önzetlenségét, akik hozzájárultak ezen első és egyedülálló intézmény létrehozásához. László Károly esperes átnyújtotta a hivatalos iratot, miszerint az egyház örökös használatra a tanintézet rendelkezésére bocsátotta az otthonául szolgáló épületet. Viski János ungvári magyar főkonzul Göncz Árpád köztársasági elnök levelét olvasta fel, aki gratulált az igazgatónak, a tanári karnak és a tanulóknak, "a magyar nyelvhatár végváraként" emlegetett Técső minden lakosának, kifejezve reménységét, hogy a gimnázium-kollégium "az identitás, a hazaszeretet példaértékű bástyája" lesz a jövendőben. Ezután többek között Tóth István, a Határon Túli Magyarok Hivatalának kárpátaljai referense, Kincs Gábor, a kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának elnöke, Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke méltatták az esemény jelentőségét. Dr. Antall Józsefnét: leleplezte az épület falát díszítő emléktáblát. A fekete márvány kompozíción ? melyet az Antall József által 1993-ban kiöntött és az alapító-levelet tartalmazó tégla fölött helyeztek el a néhai magyar miniszterelnök bronzba öntött képmása látható (Domokos Béla érdi művész alkotása), és a kétnyelvű felirat: "dr. Antall József tiszteletbeli igazgatónk emlékére, 1999. augusztus 28." Az emléktáblát elborították a tisztelet és megemlékezés koszorúi és virágcsokrai. Díszelőadás következett, a gimnázium színjátszó-, tánc- és énekcsoportja, valamint a ruszin vendégek közreműködésével. /Levél Kárpátaljáról. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 17-23. -647. szám/"

Técsőn a református egyház új parókiáját Makovecz Imre tervezte. Técső 4000 lelket számláló magyar közössége ünnepre készül, a Hollósy Simon magyar gimnázium kollégiumának átadási ünnepségére. A kollégium a Felső-Tisza vidéke magyar diákjainak biztosítja a bentlakást és a korszerű tanulási lehetőségeket. A vendégek között volt Antall Józsefné, a néhai miniszterelnök özvegye is. A Svájcban élő Vitéz Técsői Móricz Éva adományozta a kollégium. Tóth István, a Határon Túli Magyarok Hivatala nevében beszélt, kifejtve, hogy a magyar kormány egyik legfontosabb feladata, a határon túli magyarok identitásának megőrzése, kultúrájuk támogatása. - Técsőn a Báthory-emlékművet, a fejedelem portréját ábrázoló domborműves emléktáblát Tóth Emőke zsennyei szobrászművész készítette. A templomkert másik emlékműve Hollósy Simon festőművész mellszobra, szintén Tóth Emőke remekműve. - Nemrég jelent meg dr. Szöllősy Tibor könyve A kígyó önmagába mar címmel, amely Magyarországon nagy feltűnést keltett. Az ünnepségsorozat befejezéseként a kollégium udvarán dr. Antall Józsefné és Vitéz Técsői Móricz Éva leleplezte a bronz képmást, amely Antall Józsefet ábrázolja. Alkotója Domokos Béla érdi művész. /Técsői jegyzet. Múlt és jelen Kárpátalján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25-26./

"Aradon a Continental Szálló konferenciaterme szűknek bizonyult annak a nagy számú érdeklődőnek a befogadására, akik Dávid Ibolya könyvének aradi bemutatójára érkeztek. Az MDF elnökének tavaly jelent meg a Miért éppen én? (Kráter Műhely Egyesület, Budapest) című kötete. A Szövétnek irodalmi szemle meghívta Dávid Ibolyát, az Országgyűlés alelnökét, exminisztert író-olvasó találkozóra. A Szabadság-szobor kiszabadítója megkülönböztetett tiszteletnek és szeretetnek örvend az aradi magyarság körében. Dr. Pálfi Sándor, a folyóirat egyik szerkesztője köszöntötte az illusztris vendéget, aki Kálmán Zsuzsa újságíróval, íróval érkezett. Dávid Ibolya erdélyi, nevezetesen barcasági gyökereiről, a Szabadság-szoborhoz fűződő gyermekkori élményeiről beszélt, pedig a kötete egészen másról, a magyar közélet ismert személyiségeiről szól. Meggyőződéssel vallotta, hogy sikerül egyszer felállítani Zala György gyönyörű alkotását, a Szabadság-szobrot. Könyvében Dávid Ibolya olyan személyiségekkel beszélgetett, mint Antall Józsefné, Boros Péter volt kormányfő, Göncz Árpád, volt köztársasági elnök, Pitti Katalin operaénekes, Kovács István (Kokó), olimpia-bajnok ökölvívó, Müller Péter író stb. /(Puskel): Dávid Ibolya beszélgetései. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./"

"Emlékművet állítanak Antall Józsefnek Balatonfüreden. Kő Pál Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását tavasszal szeretnék felavatni. A Történelemkönyv című Antall-emlékmű a Széchenyi-szobor közelében kap majd helyet. Fő motívuma egy nyitott könyv, amelynek lapjain olvasható lesz Magyarország rendszerváltozás utáni első kormányfőjének szállóigévé vált, 1990-ben megfogalmazott mondata: "...lélekben, érzésben, tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni". /Emlékművet kap Antall József. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 4./"

"Jún. 21-én több százan vettek részt Szinérváralján, a Sylvester János bibliafordító születésének 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen, amelyet a helyi református gyülekezet szervezett. Tőkés László hirdetett igét. Beszédében az ősök tiszteletére és megbecsülésére hívta fel a figyelmet, azokra akik mindent megtettek nemzetünk, anyanyelvünk és kultúránk megőrzéséért és ápolásáért. Sylvester János életútjáról és pályájáról dr. Andrásfalvy Bertalan, volt magyarországi kultuszminiszter beszélt, majd Carabat Gheorghe polgármester szólt a résztvevőkhöz. Rövid beszédében elmondta: büszkeség tölti el, hogy jelen lehet a rendezvényen, és hogy annak a településnek a polgármestere, ahol egy olyan nagy egyéniség született mint Sylvester János. Beszédet mondott dr. Szűrös Mátyás, a rendszerváltás utáni Magyar Köztársaság első köztársasági elnöke. Dr. Antall Józsefné elmondta, nem vendégként érkezett az ünnepségre, hiszen azt abban a templomban rendezték meg, ahol őt és négy lánytestvérét megkeresztelték. A lelkésznő felolvasta Bocskai István végrendeletét. Ebből egy idézet: "... meghagyom s írom, szeretettel intvén mind az Erdélyi és Magyar Híveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az Erdélyiekért, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemségek alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A Magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőllök el ne taszítsák, tartsák ő atyjokfiainak, és ő véreknek, tagoknak..." Dr. Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke ismertette a szövetség alapszabályzatát és azt, hogy milyen elvek szerint ítélik oda a Bocskai-díjakat. Minden évben olyan személyeket és intézményeket részesítenek elismerésben, akik igyekeznek megtartani Bocskai hagyatékát, és tesznek valamit a magyarság sorsának a jobbításáért. Nem úgy, mint a magyar parlament, amelyik törölte a Kedvezménytörvényből az egységes magyar nemzet fogalmát. "Meghagyták az ingünket és a kenyerünket - mondotta Kreczinger -, de elvették a hitünket." Ebben az évben Böjthe Csaba dévai Ferenc-rendi szerzetes, az Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigete és dr. Andrásfalvy Bertalan volt magyar kultuszminisztere vehette át a díjat. A rendezvény a templomkertben folytatódott, ahol megkoszorúzták Sylvester János emlékoszlopát. Ez az emlékmű 1926-ban még a főtéren állt. Az akkori hatalom eltávolíttatta onnan, a hívek bevitték a templomkertbe. Ebben az évben új talapzatra helyezték. Amikor megbontották a talapzatot, megtalálták benne az 1926-ban született tanácsi határozatot, valamint az akkori tanácsosok és a református gyülekezet azon tagjainak a nevét, akik az emlékművet megmentették, és adományaikból a templomkertbe elhelyezték. Sylvester Jánosról Szinérváralján ma már teret neveztek el, a jelenlegi tanács kétnyelvű táblát helyezett el a téren elhaladó út mellett, figyelmeztetve arra, hogy ez a hely őrzi a bibliafordító emlékét. /Elek György: Ötszáz éve született Sylvester János. Ünnepi megemlékezés Szinérváralján. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 23./"

Megtisztították Budapesten Antall József márc. 19-én éjszaka vörös festékkel leöntött I. kerületi mellszobrát. Antall Józsefné elmondta: elszomorította, “hogy ebben az országban vannak ilyen emberek, élnek ilyenek, kortársaink, akik ilyenre képesek”. /Szoborrongálás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./

Dr. Marinovics Endre Antall József életének töredékét, 1315 nap történéseit vetette papírra Antall József naplójaként. A kötetet a szerző júl. 8-án Székelyudvarhelyen mutatta be. Dr. Marinovics Endre Antall Józsefnek, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökének kabinetfőnökeként dolgozott. A könyv nem üzenet, nem emlék – pusztán tiszteletadás az előtt, amit Antall József az utódokra hagyott testamentumként. Az Antall József halálának tizedik évfordulójának alkalmából megjelent könyv bemutatóját tavaly decemberben tartották Budapesten. Azóta a kötetet megismerhette a felvidéki, vajdasági, a Svájcban élő, és ezúttal immár a székelyföldi magyarság is. /Antall József naplója. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

Markó Béla az antalli nemzetpolitikát értékelő tanulmányában visszaemlékezett arra, hogy Antall Józseffel 1990. január 7-én találkozott először Kolozsváron, Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos tanácskozásán. Antall rendkívüli érdeklődéssel figyelte a tanácskozást. Tisztelet és szeretet volt benne a határon túli magyarság iránt. Markó ezt nem érzi azóta a magyar politikusok nagy részénél. Antall József – és a Magyar Demokrata Fórum – szerepe az önállóság elvén alapult, és ezt nem helyezte szembe az összetartozás eszméjével. Tudta, hogy a határon túli magyar közösségek a Trianon utáni kort csak úgy élhették túl, ha önálló életet éltek. A Magyar Demokrata Fórumnak és Antall Józsefnek meg kellett fogalmazni a Magyar Köztársaságnak a határon túli magyarsággal kapcsolatos alapelveit. Alkotmányos eszközöket kellett teremteni a határon túli magyarsággal való megfelelő kapcsolattartáshoz, ehhez intézményeket kellett létrehozni, megfelelő viszonyt kellett kialakítani a határon túli magyarság politikai és civil szervezeteivel, illetve az egyházakkal, tisztázni kellett a szomszédos országokkal való kétoldali kapcsolatok elvi alapjait. Ezeket a feladatokat Antall József kiválóan megoldotta. Korszakos érdeme az a felismerés, hogy a határon túli magyar közösségek önállóságát támogatni kell. A magyar alkotmányba akkor került be a következő mondat: „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyarok sorsáért. ” Ehhez még fontos kiegészítés volt Antall kijelentése: „Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni. ” Ez a nyilatkozat dührohamot váltott ki a szomszédos országokban, de hosszú távon ez lett a mérce. Létrehozták a szükséges intézményeket: Határon Túli Magyarok Hivatala, Illyés Közalapítvány, Duna Televízió. Antall József felvetette, hogy az RMDSZ-nek az Európai Demokrata Unióba kellene kérnie a felvételét. Az RMDSZ ezt már előzőleg kérte. Antall segített abban, hogy 1993 szeptember elején, az EDU budapesti kongresszusán fölvették az RMDSZ-t teljes jogú tagként. Az Antall József által letett alapokra tartósan lehet építeni, hangsúlyozta Markó. Antall József öröksége nélkülözhetetlen. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Az antalli nemzetpolitika. = Magyar Hírlap (Budapest), szept. 25./

Magyarságismereti mozgótábor immár 17. alkalommal
A kanadai II. Rákóczi Ferenc Alapítvány jóvoltából megszervezett idei magyarságismereti mozgótáborban 135 kárpát-medencei fiatal ismerhetett meg néhány anyaországi történelmi emlékhelyet június 26. és július 11. között.
A márciusban kiírt pályázat iránt az idén fokozott érdeklődés mutatkozott, hiszen ötszörös túljelentkezéssel küszködtek a régiók (Erdély, Felvidék, Délvidék és Kárpátalja) referensei. Ugyanakkor a szervezők elmondása szerint ez a kulcsa annak, hogy a legrátermettebbek vegyenek részt a nemzetközi elismeréssel rendelkező kárpát-medencei ifjúsági találkozón.
Az Európai Ifjúsági Károly-díjjal is kitüntetett program az idén Gyomaendrődön vette kezdetét, ahol a főszervező kanadai magyar Aykler házaspár röviden ismertette a fontosabb tudnivalókat. Ugyancsak ekkor került sor a csapatok elosztására (ugyanis a tábor forgószínpad-szerűen járja körül Magyarországot): a Rákóczi-csapatban három, a Zrínyi és Bethlen nevét viselő csoportokban egy-egy Bihar megyei középiskolás került.
A rákóczisok számára az első megállót Miskolc képezte, az ottani programban ismerkedős Ki mit tud?, környékbeli túrák (Aggteleki-cseppkőbarlang, diósgyőri vár, Tokaj-hegyvidéki borkóstolás és táncház, vizsolyi Biblia megtekintése) és egy kassai meglepetésútra szerepelt. A kassai történelmi séta után a dómban eltemetett II. Rákóczi Ferencre emlékezett a csoport.
Miskolc után Győrbe indultak a fiatalok, útba ejtve a világörökség részét képező Pannonhalmi Bencés Főapátságot, illetve Eger városát. A várbéli kiállítás megtekintését, a könyvtári és templomi látogatást követően a győri kollégiumban tartottak rövid ismerkedős programot, és tudatták a következő nap menetrendjét. Délelőtt az UNESCO Világörökség részét képező Pannonhalmi Bencés Főapátságot látogatták meg, majd délután a Szigetköz élővilágával nemcsak elméleti síkon ismerkedhetett meg a lelkes csapat, hanem egy izgalmakat ígérő, kétórás kenuzás során fizikai kapcsolatba is léphetett a lápos vidék növény- és állatvilágával. Este Pottyondi Ákos helyi vezető tartott előadást hazáról, hitről, emberről.
Másnap reggel a soproni Storno-ház fogadta a fiatalokat, akik szabadidejükben felfedezhették a hűség városának nevezettességeit, majd pedig a nagycenki Széchenyi-kriptában, illetőleg a fertődi Esterházy-kastélyban tettek látogatást.
Július harmadikán Székesfehérvár következett, majd a veszprémi érseki palota és az érsek úr vendégeiként ismerhették meg a rákóczisok a helység történelmét. Ezt követte a tihanyi séta és a balatoni fürdőzés, amely a Pécsig tartó hosszú utat előzte meg. Az első pécsi vacsora után szabadidős tevékenység keretein belül vegyültünk el a város kultúraszerető lakosai között, másnap felfedeztük az európai kulturális főváros ereklyéit, mint például az ókeresztény sírkamrákat, a székesegyházat, a Zsolnay-, illetve Csontváry-gyűjteményt, valamint Munkácsy híres Krisztus-trilógiáját. A mohácsi és szigetvári csata egykori helyszínein tett sétában a csoport mind a 44 tagja részt vehetett, majd pedig a borkóstoló túrán kerültünk közelebb a borkultúrához a világhírű Tiffán-család jóvoltából.
Felejthetetlen három nap után Kecskemét lett a következő úti cél, de a túrából nem maradhatott ki a szegedi dóm, illetőleg az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark sem. Utóbbi helyen a Feszty-körkép és a skanzen ejtette ámulatba a külhoni magyar ifjakat. Kecskeméti városnéző túránk csúcspontja a Máltai Szeretetszolgálat bemutatását célzó előadás volt, amit közös palacsintázás zárt. A jó hangulatú együttlét után az utolsó helyszínre, a fővárosba sietett immár mind a három csapat útba ejtve az esztergomi katedrálist és a visegrádi várat.
A Budapesti Műszaki Egyetem Kármán Tódor Kollégiumának vendégeiként négy napot tölthettünk a székesfővárosban. Első esténken a Nemzeti Színház környékét, az Andrássy utat, a Hősök terét, illetve a Citadellát csodálhattuk meg esti kivilágításban. A péntek a közjogi méltóságok és a szponzorok fogadónapja volt. Délelőtt az Országgyűlés elnöke, Schmitt Pál fogadott minket a parlamentben, délután pedig dunai hajókázásra invitálták mind a résztvevőket, mind pedig az adományozókat, akik nélkül nem jöhetett volna létre a mozgótábor. Az est záróakkordjaként egy budai vendéglőben tartott vacsora adott alkalmat a csapatok tehetségeinek bemutatkozására (ki énekelt, ki szavalt, ki citerázott), majd felcsendültek a tábor ideje alatt megírt csapatindulók is. Az est folyamán ünnepélyes keretek között nyújtotta át Ayklerné Papp Zsuzsának (minden „rákóczis” Zsuzsa nénijének) özv. Antall Józsefné a férjéről, a rendszerváltás utáni első magyar demokrata miniszterelnökről elnevezett díjat.
Szombaton budai várséta és a Szent István-bazilikában mise várta a kirándulókat. Ugyancsak aznap tekinthették meg Zsuzsa néni nagysikerű, Megtagadva című dokumentumfilmjét, amely a férje valós családtörténetére alapozva készült el. A könyvváltozatból minden egyes résztvevő és szervező kapott egy-egy példányt a szombat esti záróünnepségen, amelyen mindenkinek átadták a táborban való részvételt elismerő bizonyítványt, melynek alapján az elmúlt évek táborozóival együtt tagjai lettünk a Rákóczi Családi Körnek, vagyis a volt táborosok hálózatának. A Rákóczi Családi Kör felvállalja a volt táborosok támogatását, illetve további rákóczis találkozók megszervezését, illetve segíti a kapcsolattartást.
Vasárnap reggel könnyesre sikeredett a búcsú annak az ígéretnek a fényében is, miszerint tartjuk a kapcsolatot. Köszönjük a szervezőknek, a szponzoroknak, illetve Zsuzsa néninek és Berci bácsinak, akik lehetővé tették az életre szóló élmények megélését.
Biró Árpád Levente. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az asszimiláció ellenszere a magyar állampolgárság – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az újraéledő nemzetpolitikáról
– Ön a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a magyar kormányban. Hogyan jellemezné az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikáját?
– Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt húsz év nem váltotta be a magyar nemzet reményeit. Reményt adott ugyan Antall Józsefnek az a mondata, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke, az elmúlt időszak azonban messze nem teljesítette e mondat lényegét. Legnagyobb fájdalmunk 2004. december 5-e volt, amikor az MSZP-SZDSZ kormány, személy szerint Gyurcsány Ferenc – kicsinyes pártpolitikai megfontolásokból – nemzete elleni kampányával lelki Trianont idézett elő. Az idei országgyűlési választások után, a kétharmados felhatalmazás birtokában természetesnek tartottuk, hogy az új kormány megalakulása előtt az Országgyűlés elé kerüljön az állampolgársági törvény: tudtuk, egy percet sem szabad várakozni. Számos oka van annak, hogy ezt miért tettük. Először is ez a dolgok természetes folyamata. December ötödike fájdalmát leginkább azzal tudtuk enyhíteni, hogy az Országgyűlés első teendői közé soroltuk az állampolgárság megadását. Tisztában voltunk azzal, hogyha a törvénytervezetet azonnal benyújtjuk, a szocialisták között is lesz jóérzésű ember, aki megszavazza. Tudtuk: ha a szocialista pártban Gyurcsány Ferenc ismét szerephez jut, meg fogja akadályozni a szocialista képviselőket abban, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Megtörténhetett volna, hogy egyedül Szili Katalin szavazza meg az MSZP-ből a törvényt. Nem volt tehát közömbös számunkra, hogy az Országgyűlés 98 százalékban, vagy 85 százalékban szavazza meg a magyar állampolgárság törvényét a határon túli magyarok számára. Kegyelmi pillanatnak tartom, hogy a Magyarország határai körül levő hét országból hat támogatja állampolgársági törvényünket. Ezt nem volt szabad elodázni. Ebben a kérdésben Szlovákia nem vehető komolyan: a Fico-Slota féle szocialista-fasiszta koalíció részéről – bármilyen állampolgársági törvényt is szavazunk meg – ugyanilyen magyarellenes hisztéria következik. Fő irányelvünk: emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket soha többé nem rendeljük alá egyetlen ország belpolitikai hullámverésének sem.
– Az elmúlt nyolc esztendő rombolása mély nyomokat hagyott a nemzetben. Ön szerint ezek a sebek gyógyíthatóak-e? Sikerül új fejezetet nyitni a magyar nemzetpolitikában?
– Az állampolgársági törvény, úgy gondolom, önmagában új fejezetet nyit: nem csak az elmúlt nyolc évet, nem csak az utóbbi húsz esztendőt, és nem csak az 1944 óta tartó időszakot írja felül, hanem történelmi értelemben nyitja meg az utat a nemzet közjogi újraegyesítése előtt. Fontos látni, hogy egyfelől a magyar nemzet kultúrnemzet, ami a nyelv, a kultúra és a történelmi sorsközösség alapján áll, másfelől a magyar nemzet Szent István óta politikai nemzet volt, amelyet a közjog tartott egyben. Gondoljunk a Szent Korona jelentőségére. A magyar nemzet közjogi egysége meghaladta a magyar nemzet etnikai határait. Ebből következik, hogy ezer éves államiságunk történelmében a magyar nemzet nem csak kultúrnemzet volt, hanem közjogi nemzet is: a közjogi nemzetegyesítés nagyon erős impulzust jelent a magyar identitás megőrzésében. Láthatóan fölgyorsult a határon túli magyar nemzetrészek asszimilációja: ezt pusztán támogatási formákkal már nem lehet megakadályozni. A Szülőföld Alapon keresztül történő támogatások fontosak, de önmagukban nem elégségesek: erős impulzust kellett adni a magyarság számára, olyan impulzust, amely képes megállítani, megfordítani az asszimilációt. Az állampolgársági törvénnyel a magyar nemzetrészeket közjogi értelemben is a nemzethez kötjük.
– Kishitűek szerint európai uniós keretek között az elcsatolt nemzetrészek számára biztosított magyar állampolgárság nem hoz újat. Ezt ön hogyan kommentálja?
– Ez tételesen nem így van. Nyilvánvaló, hogy az állampolgárság alapvetően nem egzisztenciális, hanem identitásbeli megfontolásból kell a határon túli magyarságnak. Az erdélyiek és a felvidékiek a román és a szlovák állampolgárságuk mellett ugyan uniós állampolgárok is, ez mégsem pótolja a magyar identitásnak megfelelő magyar állampolgárságot. A vajdasági és a kárpátaljai magyarságnak egzisztenciális szempontból is fontos a magyar útlevél, hiszen ez biztosítja a szabad közlekedésüket. Én azt tartom természetesnek, hogy a magyarság többségének nem egzisztenciális okokból, hanem az identitás megőrzéséhez kell a magyar állampolgárság. Hadd mondjam el, hogy erdélyi gyökereim vannak. Bátyám a hetvenes években disszidált Svédországba. A rendszerváltás után besétált a stockholmi magyar nagykövetségre, és bemutatta régi útlevelét — időközben megkapta a svéd állampolgárságot —, és postafordultával visszakapta magyar útlevelét is. Édesanyám erdélyi rokonsága, aki szülőfaluját nem hagyta el, nem lehetett magyar állampolgár. Ezt mélyen igazságtalannak éreztem. Nyilvánvaló, hogy ezt a diszkriminációt fel kellett oldani. Ennek a feloldása az, hogy mindenki megkapja a magyar állampolgárságot, akinek ősei a magyar királyság területéről származtak, és aki valamilyen szinten beszél magyarul.
– Erdélyi és bukaresti útján első kézből kapott információt arról, hogy a román hivatalosságok hogyan viszonyulnak az új állampolgársági törvényhez. Milyen benyomásokkal tért haza?
– Az erdélyi és a bukaresti útnak két alapvető értelme van: az állampolgársági törvény szempontjából kulcsfontosságú, hogy 1918 óta először nem állt össze ellenünk a Kisantant. Az új törvény elfogadtatását nagymértékben segíti az, hogy a magyar állampolgársági törvény a román állampolgársági törvény vitáját követi. Ha Románia havi tízezer útlevelet adhat ki, elsősorban a Moldáv Köztársaság területén élő románoknak, akkor nekünk sem mondhatja senki, hogy nem biztosíthatunk magyar állampolgárságot akár az erdélyi, akár a kárpátaljai magyarságnak. Az Unió sem szólhat bele, hiszen Moldova, akárcsak Kárpátalja az Unió határain kívül fekszik. Ha Románia megteheti, akkor megtehetjük mi is. A román állampolgársági törvény lehetővé teszi például a Besszarábiában élő románoknak is a román állampolgárság megadását. Nehéz elképzelni, hogy egy besszarábiai románnak papírjai lennének arról, hogy ősei román állampolgárok voltak: az ortodoxiában hol van anyakönyvvezetés, hol nincs, tehát okiratilag felettébb nehéz ezt bizonyítani. A román állampolgársági törvényben van egy tudatos homályosság: úgy fogalmaz, hogy vélelmezhető, valószínűsítő a kérelmező őseinek román származása. Ez számunkra lehetővé teszi, hogy csángómagyar testvéreinkre is kiterjesszük a magyar állampolgárságot, hiszen a csángóknak csak töredéke tudná bizonyítani, hogy őse a Magyar Királyság területéről vándorolt ki. Ha Románia megteheti, hogy valószínűsítés és vélelmezés alapján állampolgárságot ad, ugyanazt mi is megtehetjük. Számunkra fontos ebben a kérdésben a Romániával való jóviszony: Románia támogatja a magyar állampolgárság megadását. Băsescu elnök úrnak, akinek szívügye, hogy a moldáviai románoknak román állampolgársága legyen, a hasonló elvekre épülő magyar állampolgárság megadását is támogatnia kellett. Ez nekünk politikailag fontos üzenet.
– Új tisztségében számos erdélyi magyar politikussal tárgyalt. A Fideszhez hagyományosan közelebb álló polgári politikusok közül nem mindenki örül annak, ha az új magyar kormány úgymond egyforma közelséggel kezeli a két erdélyi politikai oldalt. Köztudott, hogy az előző kormányzatnak egyedül az RMDSZ volt a kegyeltje. Lesznek-e új partnereik Erdélyben?
– Az erdélyi magyarság tekintetében mi nem szeretnénk beleszólni a szervezetek életébe. Ugyanakkor néhány szempontot érdemes megfontolni. Az első, ami számunkra Erdélyben és a Felvidéken egyaránt kulcsfontosságú: a Fidesz csak etnikai alapú magyar pártokat támogat. A vegyes pártok csúszást jelentenek az asszimiláció irányába. Nem az a megoldás, hogy román pártban legyen magyar tagozat: kisebbségi létben etnikai magyar politikára van szükség. Világosan kell látni, hogy az erdélyi magyar politika sokszínű. Az erdélyi magyar politikának, elsősorban az RMDSZ-nek ugyanakkor el kell gondolkodnia a folyamatos szavazatvesztés okai felől. Ennek nem pusztán az elvándorlás a magyarázata: egyfajta kiábrándulás tapasztalható a magyar képviseletből. Viszont azt is látni kell, hogyha a magyar politika kiesik a román nagypolitikából, a bukaresti parlamentből, akkor a magyar értelmiség ideológiai alapon román pártokba integrálódhat, ami a magyar etnikai politikai képviselet végét jelentené. A sokszínűség megőrzésével, a kritika jogosságának elismerésével a megoldás mégiscsak a magyar egység megtartása: ez lehet a garanciája annak, hogy a magyar etnikai politika megmaradjon a román parlamentben. Természetesen nem akarom megkerülni a kérdését: ezt a problémát alapvetően több dimenzióban kell kezelni. Nem csak politikai mezőny van: létezik az egyházak, a civil szerveződések világa is. A támogatások zöme alapvetően ezekhez a kisközösségekhez kell eljusson. Ők őrzik a magyar identitás lángját. A nagypolitika tekintetében azt tudom megerősíteni, hogy nem a magyar állam feladata igazságot teremteni az erdélyi magyar szervezetek között. Feladatunk az, hogy minél inkább az értékek mentén történő együttműködést munkáljuk. Nem titkolom, hogy személy szerint Tőkés Lászlót tekintem iránytűnek, aki az Európai Néppárt színeiben az Európai Parlament alelnöke, Erdély legmagasabb rangú politikusa. Az anyaország és az erdélyi magyar nemzetrészek között a helyes viszony szerintem az, ha a magyar kormány — az egyetemes magyar nemzetpolitika képviselőjeként — nemzetpolitikai kérdésekben nem dönt az erdélyi magyarság meghallgatása nélkül. Ugyanakkor a magyar kormány nem mondhat le arról, hogy üzenetet intézzen bármely nemzetrészhez. Ezek azok az alapelvek, amelyek keretében az erdélyi magyarság és a magyar kormány viszonyának működnie kell.
– Az előző magyar kormányzat határon túliak irányába fenntartott támogatáspolitikája közismert volt. Erre leginkább a néhai kommunista diktátor, Rákosi Mátyás híres mondása a jellemző: aki nincs velünk, az ellenünk van. Hogyan tervezi a Fidesz-kormány a Kárpát-medencei új támogatáspolitikát?
– Úgy fogalmaznék, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, és mindenki ide tartozik, aki a magyar identitás megőrzését tekinti céljának. Korábban valóban úgy volt, hogy az MSZP-kormány politikai szimpátia alapján osztogatta a támogatási pénzeket. Sok visszaélésre derül fény: nem véletlen, hogy zsákszámra próbálták eltüntetni ezek bizonyító iratait. Vélelmezhető, hogy ezen a területen is súlyos visszaélések történtek: ezek kivizsgálása folyamatban van. Az előző kormány átláthatatlan, bonyolult intézményeket hozott létre a támogatások leosztására: a magyar élet jelentős részére nem figyelt, ugyanakkor politikai indíttatású területekre párhuzamos intézményeken keresztül hihetetlen mennyiségű pénzeket juttatott. Ezt a rendszert akarjuk gyökeresen megváltoztatni egy tárcaközi bizottság létrehozásával, amelynek feladata lesz pontos térképet készíteni szakterületenként a határon túli magyarság szükségleteiről. Ezzel megszüntethetők a párhuzamosságok, ugyanakkor, ahol eddig hiány volt, azt pótolni tudjuk. Az új támogatáspolitika fő ismérve az átláthatóság lesz.
– Mennyiben fog változni a támogatások nagyságrendje?
– Mindenképpen növelni szeretnénk a jelenlegi támogatások mértékét. Az első Fidesz-kormány idején alakult ki az az új támogatáspolitika, amelynek az egyházi támogatás is szerves része volt: ennek tíz százaléka kötelezően a határon túli magyarságot illette meg. Az általunk akkor elképzelt és kidolgozott rendszert a szocialista kormány fokozatosan elsorvasztotta, leépítette. A szocialista kormányzat ránk hagyott gazdasági öröksége jelentősen leszűkítette lehetőségeinket. Ahogy az ország gazdasági helyzete javulni fog, a határon túli magyarság támogatására szánt pénzösszegek is folyamatosan nőni fognak.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar Szabadságért-díjat kapott Markó Béla
Nem lehet egy ország szabad, ha a nemzet egésze nem szabad, különösen, ha az ország és a nemzet, az állam és nemzet nem esik egybe. Akkor lesz szabad a magyar nemzet, ha minden részében szabadon élheti meg a magyarságát Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján is – jelentette ki a Magyar Szabadságért-díj idei kitüntetettje, Markó Béla költő, író, politikus vasárnap Gödöllőn.
Az RMDSZ volt elnökének, miniszterelnök-helyettesnek a magyar szabadság napja alkalmából Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a díjat gondozó alapítvány elnöke adta át a kisplasztikát és az oklevelet. A rendezvényen – amelyen jelen volt Antall József néhai magyar miniszterelnök özvegye is – Gödöllő polgármestere méltatta az utolsó szovjet katona Magyarországról való 1991-es távozásának alkalmából törvényben is rögzített szabadság napja jelentőségét, majd a hasonló nevet viselő díjról szólva kijelentette: az elismerést immár 13. éve azok kapják, akik az átlagembernél többet tettek a magyarságért, illetve a szabadságért.
Úgy értékelte, az elmúlt húsz év távlatából kijelenthető: az RMDSZ a legerősebb határon túli magyar érdekvédelmi szervezet, és ennek elérésében Markó Bélának meghatározó szerepe volt.
„Markó Béla elsősorban a párbeszéd és a tárgyalás révén próbálta érvényesíteni a magyarság érdekeit, és ezáltal a Szövetség olyan lehetőség-bővülést ért el, amelyre sehol máshol nem volt példa” – mutatott rá, hozzátéve, az RMDSZ másik nagy eredménye, hogy az elmúlt két évtizedben senkinek sem sikerült bekebeleznie a szervezetet.
Az indoklás szerint Markó Béla „az elmúlt évtizedek alatt végzett munkásságával, életútjával, személyes példamutatásával, irodalmi alkotásaival nagyban hozzájárult a magyar nyelv és kultúra ápolásához, az erdélyi magyarság értékeinek fennmaradásához”.
G. Merva Mária, a gödöllői múzeum igazgatója a költő-műfordító Markó Béla irodalmi munkásságát méltatta. Kiemelte: a kitüntetett élete jó példa arra, hogy a költői és a politikusi pálya nem összeférhetetlen, noha egymásnak ellentmondó két foglalkozásról van szó.
Markó Béla úgy fogalmazott: számára a szabadság szó szorongást és aggodalmat is jelent, hiszen a szabadságot félteni kell, s egyben küzdeni érte; nem lehet egyszer s mindenkorra megszerezni, ugyanez a feladat hárul újra és újra az egyes nemzedékekre is.
Úgy értékelte, a Kárpát-medencében egyik nép sem lehet szabad, ha a másik nemzet elnyomásban él. „Nekünk fontos a magyar szabadság, de a szabadság egy és oszthatatlan a Kárpát-medence minden népe és minden nemzete számára. Ezt kell nekünk megértenünk és megértetnünk azokkal a népekkel, amelyekkel együtt élünk, és amelyek helyzetüknél fogva, bizony hajlamosak ezt nagyon sokszor elfelejteni” – hangsúlyozta az író-politikus, aki egyben arra is figyelmeztetett: nem elég a szabadságot megszerezni, de élni kell a szabadsággal, tartalommal kell telíteni. „Ma számunkra ez a legnagyobb feladat: hogy minőséggel telítsük a magyar szabadságot, tudománnyal, szellemiséggel, kultúrával, oktatással és politikával is” – mondta Markó Béla.
A Magyar Szabadságért-díjat korábban Bánffy György, Tempfli József, Rózsás János, Grosics Gyula, Sebestyén Márta, Pozsgay Imre, özvegy Antall Józsefné, Csoóri Sándor és Nemeskürty István vehette át, de megkapta a díjat a Kormorán együttes is.
(Transindex)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Mozaikok jelennek, jövőnek
Kedves Hillary Clinton Külügyminiszter Asszony! Elnézést kérek, amiért legutóbbi levelemben félrevezettem Önt, amikor megpróbáltam eloszlatni a magyar média sokszínűségével és a Klubrádió sorsával kapcsolatos aggodalmait.
Orbán igazság-levele Clintonnak
Bednárik Imre, Népszabadság
Kedves Hillary Clinton Külügyminiszter Asszony! Elnézést kérek, amiért legutóbbi levelemben félrevezettem Önt, amikor megpróbáltam eloszlatni a magyar média sokszínűségével és a Klubrádió sorsával kapcsolatos aggodalmait. A Klubrádióval kapcsolatban az elmúlt hónapokban született bírósági ítéletek, a pályáztatási eljárásról napvilágra került információk alapján arról kell tájékoztatnom, hogy korábbi levelem tartalmával ellentétben a médiahatóság mégsem tett meg mindent annak érdekében, hogy megőrizze ezt a fontos hírcsatornát. Sőt bizonyos jelek szerint arra törekszik, hogy elhallgattassa.
Engedje meg, hogy vázoljam a magyar médiahelyzetet. Az igazság az, hogy a rádiós és televíziós frekvenciákról döntő médiahatóság egyáltalán nem független a kormánytól. Hogy is lehetne, amikor magam neveztem ki az élére Szalai Annamáriát, pártom egykori tagját és parlamenti képviselőjét, aki médiaügyekben mindig is a Fidesz érdekeit képviselte. Ellenzéki időszakunkban is bizonyította ezt, amikor is sokat tett azért, hogy az amerikai tulajdonú Sláger és Danubius rádiók helyett a Fidesz-közeli Class FM és az MSZP-közeli Neo FM kapja meg kéz a kézben az országos kereskedelmi rádiók frekvenciáit.
Tudnia kell, hogy a sokat vitatott magyar médiaszabályozás célja az, hogy a Szalai Annamária által vezetett hatóság felügyelje a teljes írott, elektronikus és online sajtót, elfoglalhassuk a közszolgálati médiát, országos és helyi szinten is a konzervatív kormányhoz közel álló médiahálózatot hozzunk létre. A lehetetlenül magas bírságok kiszabásának lehetőségével sakkban tartsuk a kormánynyal vitatkozó, az ellenzék álláspontját is bemutató orgánumokat. A frekvenciaosztást állami monopóliumnak tekintjük, magunk a konzervatív rádiókat és televíziókat preferáljuk. A tenderek során csak akkor hivatkozunk a szabadpiacra, a versenyképes pénzügyi ajánlat szükségességére, ha azt akarjuk elérni, hogy a kormánnyal kritikus orgánumok elhallgassanak. Ez történt decemberben is, amikor a hatóság egy, a rádiós világban ismeretlen cég gyatra, helyesírási hibákkal teli pályázatát hirdette ki győztesnek a Klubrádió előtt, arra hivatkozva, hogy ők tették a legjobb pénzügyi ajánlatot. Ugyan a bíróság két perben (az egyikben jogerősen) is a Klubrádiónak adott igazat, a hatóság fellebbezéssel és időhúzással bizonytalanságban tartja a rádió dolgozóit és több százezer hallgatóját, ezzel figyelmezteti a többi független médiumot, hogy hasonló sorsra juthat.
Tisztelt Külügyminiszter Asszony! Tisztában vagyok azzal, hogy az új médiaszabályozás is hozzájárul ahhoz, hogy immáron két éve nem kapok meghívást a Fehér Házba, és egyre inkább elszigetelődöm az európai államok vezetőitől is. Ezt ugyan sajnálom, de számomra fontosabb, hogy akár kormányon, akár ellenzékben vagyok, én ellenőrizzem a magyar médiát.
Számítva diszkréciójára, megértésében bízva, üdvözlettel: Orbán Viktor, miniszterelnök
Véreskezű román kommunista pribék menedéke volt Magyarország
Jakab Attila, hvg.hu
A rendszerváltás utáni Magyarország haláláig bújtatta a román kommunista rezsim egyik legkegyetlenebb alakját, „a román Péter Gábort”. Alexandru Drăghici Antall Józsefnek és Boross Péternek köszönhetően halhatott meg ágyban, párnák közt – a román kormány 1992-ben hiába kérte Budapesttől a kiadatását.
Boross Péter volt miniszterelnök szerint az állampárti titkosszolgálatok ügynökeit ma bolygatni nem más, mint „sérült lelkek” ambícióinak a megnyilvánulása. Ő ezt a kérdést különösen bonyolultnak látja. Igaza van. Tényleg bonyolult. A kommunista állambiztonsági szervek ugyanis hatalmas információmennyiséget gyűjtöttek össze; és együttműködtek egymással (pl. a román Securitate és magyar ÁVH 1956-ban). Hálózato(ka)t építettek és működtettek. Még ma is érdemes a mozaik darabjait apródonként összerakni, habár elborzasztó képet kapunk. Ebben az esetben is kiderült ugyanis, hogy a de facto Boross Péter irányította magyar kormány annak idején egy prominens, véreskezű román kommunista pribéknek nyújtott menedéket, megmentve őt a román igazságszolgáltatás karmaitól.
Alexandru Drăghici (1913. szeptember 27.–1993. december 12., Budapest) Gheorghe Gheorghiu-Dej román kommunista pártvezető bizalmi embere és közvetlen munkatársa volt. 1952 és 1965 között belügyminiszterként – és az állambiztonsági erők (Securitate) vezetőjeként – irányította a lakosság bestiális terrorizálását és a Román Kommunista Párt teljhatalmának megszilárdítását. Szerepe volt a vezető román kommunista, Lucreţiu Pătrăşcanu halálra ítéltetésében (1954).
Gheorghiu-Dej halála után és Ceauşescu hatalomra kerülésével azonban háttérbe szorult. Gyakorlatilag azonnal leváltották a BM éléről (1965). A Központi Bizottság titkára, majd a minisztertanács alelnöke lett. Amikor a Párt Pătrăşcanut rehabilitálta (1968. áprilisában), Drăghici-ot minden funkciójától és rangjától megfosztották, kizárták a Pártból, és egyszerű közkatonaként helyezték tartalékba (1968. november 14.). 1969-ben egy állami gazdaság élére került, majd 1972-ben nyugdíjazták. Nyugdíjából, mondhatni, fényűzően élt, pazar villában. 1989-ben elutasította, hogy visszavételét kérje a Pártba. 1991-ben, amikor volt politikai foglyok a felelősségre vonását kezdeményezték, Drăghici a feleségével, Czikó Mártával, családegyesítés címén, a lányához menekült Magyarországra – miközben fia Romániában maradt.
1992-ben a román kormány kérte a kiadatását. A kérelmet az Antall-kormány azzal utasította el, hogy a magyar jog szerint Drăghici – többek között az erdélyi magyarság tagjai, intézményei, egyházai ellen is elkövetett – bűnei elévültek.
A magyar nemzeti-keresztény kormány jóvoltából Alexandru Drăghici ágyban és párnák között halt meg Budapesten, 1993-ban, morbid módon ugyanazon a napon, mint Antall József. Tetteiért soha nem kellett felelnie. Halála után a felesége valamikor visszatért Romániába a fiához. Drăghici Magyarországon minden interjútól elzárkózott, és soha semmiféle jelét nem adta annak, hogy bármit is megbánt volna egykori tetteiből. Ami Romániában közismert tény, arról a magyarországi közvélemény gyakorlatilag semmit nem tud. Talán ideje lenne, hogy az újságírók kicsikét behatóbban érdeklődjenek.
Elképzelhető, hogy Alexandru Drăghici olyan titkok tudója volt, ami nem tartozik a pórnépre? Márpedig, aki idős korában joggal számíthat életfogytiglanra egy bíróság előtt, könnyen válhat bőbeszédűvé. Egy politikailag érzékeny tárgyalás – különösképpen, ha nyilvános – mindig kiszámíthatatlan. Jobb tehát nem kockáztatni. Ki volt ebben az időszakban a magyar belügyminiszter? Boross Péter (1990. december 21.–1993. december 12). Külügyminiszter: Jeszenszky Géza (1990. május 23.– 1993. dec. 12.). Igazságügyminiszter: Balsai István (1990. május 23.–1993. december 12.). Azt sem lenne érdektelen kideríteni, hogy Alexandru Drăghici lánya (Alexandra) mikor és miért költözött Magyarországra a Kádár-korszakban. Érdemes lenne tudni, hogy itt vajon milyen életpályát/karriert sikerült befutnia.
Érthető, hogy Boross Péter nem híve annak, hogy a kommunista közelmúlt aktáit turkálják. Ki tudja? Lehet, hogy a Drăghici-ügyön kívül (amely gyakorlatilag a webről összeállítható) még más csontvázak is kiborulnának a szekrényből. Esetleg maga az egész szekrény a magyar nemzeti-keresztény politikai elitre borulhat.
Kövér László állapotai
Andrassew Iván, Népszava
Bár főszerkesztőnk kimerítően és pontosan reagált Kövér László szavaira, nem hagy nyugodni, hogy milyen kérdéseket vet föl, ha Kövér úr nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristáknak csúfolhatta azokat az újságírókat, akik teljesítették kötelességüket és az ország népe elé tárták az igazságot: Schmitt Pál lopott. Bukásáért nem a plagizáló volt elnököt, hanem az újságírókat gondolja felelősnek. A HVG.hu főszerkesztője szerint Kövér úr feszült lehetett, ezért nem gondolta át, mit mond.
Kövér László – megoszt, holott egyesítenie kellene
Az a baj, hogy az ideiglenes magyar országelnök szinte állandóan feszült, ami nem abban nyilvánul meg, hogy tikkel vagy malmozgat az ujjaival, netán a körmét rágja, hanem mond valami olyasmit, amit kulturáltabb körökben taplóságnak, bunkóságnak, búrparasztságnak szokás gondolni. Szinte minden családban vagy baráti körben előfordul ilyen ember: ha szeretjük, valami gyógyászhoz tereljük, aki aztán jó szóval, főzetekkel vagy gyógyszerekkel kihozza kínos állapotából. Igenis kell beszélni arról, hogy Kövér úr szemmel láthatóan és füllel hallhatóan horpadt mentális állapotban van, és igenis az országgyűlés tagjainak kötelessége lenne illő tisztelettel fölvetni: tartozna azzal, hogy egy orvos csapattal megnézesse magát. (Nyilván nem a Semmelweis Egyetemről, hiszen vélhetően Kövér úr számára az ottani professzorok is veszedelmes fölforgatók, netán terrorsegédek.) Vegyék azt is figyelembe, hogy Kövér úr rövidesen saját fegyveres erő fölött rendelkezik majd, amely nem csak az országgyűlés épületében, hanem a saját házunkban is erőszakot alkalmazhat ellenünk. Ha egy ilyen vizsgálat után a konzílium azt hozza ki, hogy Kövér László teljesen normális, tehát alkalmas az országgyűlés elnöki tisztére, akkor is marad a kérdés. Ha komolyan azt gondolja, hogy egyrészt egy lopáson kapott elnök elnök maradhat, másrészt az újságírónak – és minden állampolgárnak – nem hazafias kötelessége, hogy egy vezető politikusról a következmények mérlegelése nélkül leírja, kimondja, az ország népe elé tárja, ha olyan igazságot tud meg róla, amely fölveti a méltatlanság gyanúját, akkor még nagyobb a baj. Akkor Kövér László erkölcsi értelemben alkalmatlan. Ha ugyan érti még valaki, hogy ez mit jelent.
Egy mondat az igazságról
168 óra
A szerk.
Mi mindanynyian, akik megírtuk, mi a véleményünk Schmitt Pálról, a plágiumbotrány kipattanását követő szánalmas viselkedéséről, szóval mi, akik újságíróként kétségkívül hozzájárulhattunk a doktorátusától megfosztott államfő kényszerű távozásához, nem tűrhetjük, hogy Kövér László „nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristának” nevezzen bennünket, ezért provokáló üzenetét vagy úgy fogjuk fel, mint primitív, paranoiás dühkitörést, vagy pedig azt mondjuk: Magyarország ideiglenes köztársasági elnöke terrortámadást indított a sajtószabadság ellen!
A lobbista
Lázár György, Élet és Irodalom
(A spin doktor az a politikai tanácsadó, aki a hírt úgy pörgeti, hogy az pozitív üzenetként jelenjen meg. Elsősorban a politikai kommunikációs lobbistákra használják a kifejezést az USA-ban.)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet nemrég elmondta Kálmán Olgának, hogy nincs nagy baj a magyar demokráciával, elvégre az sehol sem tökéletes. Vannak döccenők, de jó irányba mennek a dolgok, és a viták is hasznosak. A Heti Válasznak adott interjúban nem reagált Charles Gati professzor kritikáira, helyette elmondta, hogy Gati kiváló tanár, hazafias ’56-os magyar, a demokratikus értékek elkötelezettje, és joga van véleményéhez. Amerikában mindenki kimondhatja, amit gondol. A Magyar Külügyi Intézetben a John Hopkins Egyetem tudományos munkatársaként tartott előadást. Évekig élt Magyarországon, és ért „valamennyit az ország politikájához”. Magyarországon nem beszélhetünk Fehéroroszországhoz hasonló antidemokratikus lépésekről, és ő senkivel sem találkozott, aki szerint a kormány bárkit is elnyomna.
Volker kellemes, intelligens ember. Megnyugtató hallani, hogy „Magyarország nem tért le a helyes útról”, és az amerikaiak is azt akarják, mint a magyarok – „Igazságosság, jólét, biztonság, mely kiegészül a nemzeti büszkeséggel”. Nyugodt, mértékadó, független vélemény ez.
Legalábbis annak tűnik. Volker rutinos diplomata, valóban volt amerikai NATO-nagykövet, és tényleg a John Hopkins Egyetem tudományos főmunkatársa, de egy dolgot nem említ. Azt, hogy lobbista is, egy nagynevű washingtoni cég vezető munkatársa, feladata a Magyarországról alkotott kép „formálása”. Nem titok ez, Volker munkaadója, a BGR Group tavaly jelentette be, hogy Volker tevékenységét az Orbán-kormány olyan nagyra értékelte, hogy Schmitt Pál akkori államelnök személyesen adta át neki a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjét.
Volker még felhívta a figyelmet arra, hogy „a Kárpát-medencében több toleranciára, alázatra és önkritikára van szükség”, majd elégedetten távozott. Budapesti missziója sikeres volt. A média sem szellőztette meg, hogy nem független vélemény az övé, hanem egy jól fizetett lobbista kommunikációs mutatványa. Új Magyar Szó (Bukarest)

Duray: Egy lehetséges nemzetpolitikai program alapelvei
A kommunista hatalmi rendszer bukásával kapcsolatos történelmi események időrendi táblázatában már most, huszonegy-két év után is, de a későbbi jövőben még inkább leegyszerűsítő megállapítások fognak megjelenni.
Röviden annyi, hogy 1989 novemberében–decemberében megbukott a kommunista hatalmi rendszer. Lengyelországban a Solidarność emberei vették át az ország ügyeinek irányítását, Magyarországon október 23-án kikiáltották a köztársaságot, az NDK-ban, novemberben lebontották a diktatúra 1962 óta fennálló jelképét, a berlini falat és elküldték a csudába Honeckert, Csehszlovákiában december elején leváltották Miloš Jakeš-t és Gustáv Husák-ot, a hónap vége felé Romániában csemegeként kivégezték a Ceauşescu házaspárt stb. és a bukott politikai rendszer helyét a demokrácia váltotta fel.
Az eseményeket összefoglaló végső megállapítás a múlthoz képest annyiban igaz, hogy az egypártrendszert többpárti rendszer váltotta fel, ami viszonylagosan száz százalékkal demokratikusabb, mint az egypárti diktatúra. A megállapításnak a demokráciával kapcsolatos része a jövő viszonylatában azonban vitatható. Többek között azért is, mert a demokrácia nem csupán intézményeknek, hanem elveknek és ezzel összefüggően a gondolkodás rendszere. A többpártrendszer is lehet olyan diktatúra – a többség diktatúrája –, amelyben négyévenként egy napig létezik demokrácia, amikor megválasztják a következő négy év diktátorait. Viszont a rendszerváltoztató fordulatot egyértelműen demokratikusnak nevezni azért is vitatható, mert a kommunizmus bukását egy olyan kelet-nyugati paktum tette lehetővé, amelynek értelmében ennek a több mint negyven évig tartó, a nácizmussal mérhető Kelet-európai hatalmi-politikai rendszernek a bűneit senki sem fogja firtatni és elkövetőit senki sem fogja felelősségre vonni. Ahol azonban ilyen háttéralku létezik, ott nem egy demokratikus váltásról kell beszélnünk, hanem hatalomváltásról – azaz megszűnt az 1945 februárjában, Jaltában létrehozott kétpólusú világrendszer, aminek a Nyugat volt az egyetlen nyertese és helyébe többpárti rendszer lépett, aminek a nyertesei csak a korábbi nyertesek lehetnek. Ezért azoknak is értelemszerűen igazuk van, akik rendszerváltásról és nem változásról, változtatásról beszélnek, noha ez utóbbi lenne a helyes szóhasználat – ha ez történt volna. Összeurópai viszonylatban is helytálló a demokráciával szembeni kétely, hiszen az egész 20. századi európai stabilitás a hatalmak és a pénzügyi intézetek közötti paktumokon nyugszik – 1920-tól 1990-ig – nem az igazságosságon, a piacgazdaságon és a demokrácián, sőt még az erőviszonyokon sem. A paktum megszületése utáni erőviszonyokat ugyanis maga a paktum hozta létre. A történelmi 1989. évi novemberi hónapot lehet, hogy sokan, főleg a balliberálisok 17-éhez, Prágához és Václav Havel személyéhez fogják kötni, akit azon év decemberében – nem érdemtelenül – többször is az egek felé emelt a politika forgószele. Lehet, hogy ez az időmeghatározás módosulni fog és a berlini fal döntögetésének kezdete, 1989. november 9. lesz a meghatározó nap – ez ugyanis népi kezdeményezés volt, nem köthető semmilyen ideológiai- és párt-irányzathoz. De az sem volna a valóságtól elrugaszkodott vélemény, ha egy korábbi időpontot nyilvánítanánk történelmivé. Például az első páneurópai pikniket, ami 1989. augusztus 19.-én került megrendezésre, amikor a magyarországi Sopronkőhida és az ausztriai Szent Margit-bánya között az akkori MDF szervezésében a nép elsöpörte a kommunista hatalom által létrehozott „vasfüggönyt” és ezzel kivívta a szovjet-hű porosz kommunisták által elnyomott brandenburgi németek tömegei számára a szabadságot, mert akadálytalanul átjuthattak a „nyugaton” élő övéikhez. De az események időszerinti folyásában – akár tetszik, akár nem – az 1956. október 23. és november 4. közötti magyarországi történések a döntőek. Addig a kevésbé beavatottak Nyugat-Európában, a baloldali értelmiség kelekótya gőzében támolyogva, vagy Olaszországban és Franciaországban akár népi rétegként is még ábrándozhattak a kommunizmus emberi arculatáról, de attól kezdve aligha akadt tisztességes, értelmes, akár baloldali beállítottságú ember, aki azt ne gyilkos hatalmi diktatúraként fogta volna fel. Ha akadt, semmiben sem különbözött a nácikat korábban tudatlanul támogató megtévesztett csürhétől. A kommunista hatalmi rendszer megdöntéséért kijáró babérokat mégis az 1989. év második félévében tevékenykedő renyhe utókor aratja le – noha néhány kivételtől eltekintve őket korrumpálta leginkább a kommunista rendszer, még, ha a megbuktatásához tettlegesen is hozzájárultak. Viszont ha nem következett volna be az 1989/1990. év fordulóján a hatalmi és szerkezet váltás, semmi reményünk nem nyílt volna, hogy szellemi, lelki és fizikai erőnket egy új, egy megváltozott világ értelmes kialakítására használjuk. Az akkori változásnak ugyanis ez az igazi hozama. *** A történelmi fordulópontok időpontjának a megállapítása mindig doktrína, azaz élettől elrugaszkodott megállapítás. Ahogy Amerika, azaz a mai Nyugat India 1492-ben történt felfedezését tekintik az újkor kezdetének, vagy mint ahogy 1917. november 7-e (a pravoszláv naptár szerint október 25.-e) az Auróra hajóágyúiból leadott néhány lövés lett volna a világ történelemtudománya által ugyan soha el nem ismert, csak Közép Kelet-európai és a Szovjetunió béli ideológusok által hirdetett legújabb kor nyitánya. A történelemben semmi sem kezdődik egy pontban és semmi sem kötődik egy eseményhez. Még akkor sem, ha az adott eseményt megélők szempontjából az esemény sorfordítónak tekinthető. Főleg az ő életükben.
Ennek ellenére 1990. június 2-án, Antall Józsefnek az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott kijelentése, miszerint „törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenöt millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni”, a 20. századi magyar politikatörténet szemléletváltoztató pillanata volt.
Ezt a kijelentését Antall József senkivel sem egyeztette. Ismereteim szerint több évtizedes meggyőződésként tört ki belőle és nem volt pártpolitikai indíttatása. Ebben a kinyilatkoztatásszerű bejelentésben benne foglaltatott a nemzetben gondolkodó 20. századi magyar értelmiségi hitvallása, nem a pártpolitikusé és nem a miniszterelnöké, még ha frissen elfoglalt miniszterelnöki székkel a háttérben is hangzott el tőle. Ezért ezt a megnyilvánulást így kell kezelni, mert csak így hiteles és így érthető. Ennek a többszörösen bővített veretes antalli mondatnak alapján méltán mondhatjuk, hogy a kommunista hatalmi rendszer megbuktatása a magyarok számára nemzetpolitikai fordulattal kezdődött – még ha abban az időben, egészen 1996-ig, a nemzetpolitika kifejezést általánosan nem is használtuk. Három évvel az „első szabad választások előtt”, 1987 tájékán még nem létezett olyan magyarországi szervezett ellenzéki csoportosulás – egyik oldalon sem –, amelyik ezt az antalli szemléletet vállalta volna, noha Németh Miklós kormánya 1988-tól kimondatlanul is letette a voksát a szétdarabolt nemzet összefogásának az eszméje mellett, amelynek akkor elsősorban Tabajdi Csaba lett a megszemélyesítője (erről Tabajdi—Szokai 1988. február 13-án a Magyar Nemzetben közreadott tanulmánya tanúskodik).
Az innen számítandó és alakuló magyar politikában azonban ez az antalli kijelentés lett a szabvány, amely szerint megkísérelhetjük azt is meghatározni, melyik kormány csupán Magyarország kormánya, melyik érdemesült a magyar-kormány minősítésre, ki a magyar politikus és ki csupán magyarországi politikus, vagy csak romániai (erdélyi) magyar-, szlovákiai (felvidéki) magyar-, „délvidéki”-, „kárpátaljai” magyar politikus. Ez ma, huszonegynéhány év után sem egyszerű feladat. *** A nemzetpolitika csak fogalomként újdonság, politikafajtaként az alapjait a 19. század első harmadában a reformkor politikusai fogalmazták meg. Politikai tudatunkban azonban csak az 1990-es évek elején rögződött, magyarságpolitikaként.
A nemzetpolitika legfontosabb ismérve (kellene, hogy legyen), vagy inkább feltétele, hogy a pártpolitikáktól függetlennek kell lennie. Ez nem azt jelenti, hogy a pártok politikája nem tartalmazhat nemzetpolitikai célokat, de a nemzetpolitika nem ágyazódhat be a pártpolitikai tantételekbe, doktrínákba, főleg nem a párpolitikai érdekcélokba, hiszen azok elsősorban hatalomszerzésre használandók. A nemzetpolitika és a hatalmi politika között áthidalhatatlan szakadék tátong – még ha ezt sok politikus nem is veszi észre, vagy tudatosan áthidalja a kettő közötti elvi különbséget. A pártpolitikákban a nemzetpolitikai vonatkozásokat politikai párbeszédre alkalmas szövegösszefüggésben és tartalmi beágyazódásban kell megfogalmazni célként. A kinyilatkoztatás lehetetlenné teszi a szükséges párbeszédet. Nemzetpolitikát csak a politikai pártok közötti egyeztetéssel, a kompromisszumokra, tehát az együtt haladásra való törekvéssel szabad és kell megfogalmazni. Az erre irányuló szándék nélkül nincs esély a nemzetpolitika megvalósítására. Vagy pedig a kormány által képviselt nemzetpolitika pártpolitikává süllyed. Pártpolitikai cél tehát csak a nemzetpolitikai konszenzus kialakítására való törekvés lehet. Sőt, ez az egyetlen ajánlatos és elvárt pártpolitikai cél a nemzetpolitikában.
A nemzetpolitika minden politika fajtától különbözik. Nem lehet egyenlőségjelet tenni a nemzetpolitika és az állampolitika vagy az ország politika közé. A különböző politikafajtáknak az összemosása ugyan a 18. század óta, elsősorban a felvilágosult abszolutizmus korától folyamatosan létezik, de láthatjuk, hová vezetett a 20. században. A nemzetállam eszméje és az államnemzet kialakítására való törekvés alapozta meg a fasizmust és a nácizmust. Ezt a folyamatot erősítette fel az első világháborút lezáró békeszerződések rendszere. Mondhatnánk: a nyugati demokráciának és az államnemzetnek édes, de elfattyult gyermeke a fasizmus és a nácizmus. A magyar politikában 1920 óta teljességgel nyilvánvaló, hogy a nemzetpolitikának egészen sajátos helyzete van. Ez akkor is így van, ha akkor ez még nem, vagy talán később sem tudatosodott. Az 1918-1920-as államfordulat azonban nem csak arra mutatott rá, hogy a nemzetpolitika és az állampolitika korábbi egybemosása hamis azonosságra épült (és nem csak magyar vonatkozásban) és veszélyes is. Ekkor derült ki, hogy a nemzetpolitika alapvető elemeit a pártpolitikák, a mindenkori kormánypolitika, az állampolitika és az ország politika összessége teremtheti meg. Pontosabban: ezek egyes részeiből kell összeállnia a politikai erők közötti egyeztetés és egyetértés alapján a nemzetpolitikának. Minden kormánypolitika, ami csak a kormányzati erők politikai és eszmei meggyőződése vagy hatalmi technikai érdekei szerint fogalmazza meg a nemzetpolitikát, elhibázott – nem tartalmi okokból – amúgy lehet akár helyes is, hanem azáltal, hogy a kormányváltással törvényszerűen megbukik a kormány és a kormánypárt vagy pártok nemzetpolitikája is. *** A magyar nemzetpolitika sajátos helyzetben van amiatt, hogy a nemzetnek a Magyarországon élő kb. kétharmadán túl a magyar nemzet részei a Magyarországgal határos minden állam területén ugyancsak őshonosként élnek, nem önszántukból kerültek oda. Már csak ezért is alapvető követelmény a magyar nemzetpolitika alakítói irányába, hogy elválasszák egymástól az állampolitikát és a nemzetpolitikát. Magyarország vonatkozásában természetesen mind a kettőt egyenlő arányban kell művelni, de az ország államhatárain kívül élő magyarok irányába csak a nemzetpolitika érvényesíthető, megengedve ebben az esetben, hogy az államhatáron átívelő nemzetpolitika nem vonatkoztatható el az állam külpolitikájától. E sajátosság miatt pl. alapvetően fontos, hogy mind szóhasználatunkban, mind véleményalkotásunkban, mind nemzetpolitikai valamint a külpolitikai meghatározásainkban tudatosítsuk a különbséget a szomszédos állam és a szomszédos nemzet között. Elsősorban amiatt, hogy Magyarország 1920-ban megállapított államhatára zömmel olyan településeket, történelmi régiókat választ el egymástól, ahol magyarok őshonosként élnek, laknak – ezért mintegy nyolcvan százalékban igaz, hogy Magyarország közvetlenül a magyar nemzetrészekkel határos. De azért is, mert Európának ebben a térségében semmiképpen nem lehet egyenlőségjelet tenni a nemzet közössége és az állampolgárok közössége közé. Több millió olyan magyar él a térségben, akik más állam polgárai, de a magyar nemzet részét alkotják. *** Az 1990-es évek második felétől (1996-1997-től) van napirenden a magyar közbeszédben, majd a pártpolitikákban, legutóbb (2004 őszétől) pedig a kormánypolitikákban is az úgynevezett „kettős állampolgárság” kérdése, ami a Magyarország államhatárain kívül élő, magyarországi állampolgársággal nem rendelkező, de felmenőik révén magyarországi állampolgárságú elődökkel rendelkező személyek magyarországi állampolgárságának könnyített megszerzésére vonatkozik. Azzal csak egyet lehet érteni és támogatni kell, hogy minden valós személy, azaz mindenki, akinek felmenői az 1880. január elsején hatályba lépett első állampolgársági törvény értelmében Magyarország állampolgárai voltak, vagy akinek felmenői több nemzedékre visszamenően ezen törvény, valamint módosításai szerint Magyarország állami területén születtek, állampolgárságot nyertek és nem saját elhatározásukból veszítették el magyarországi állampolgárságukat, azt saját kérelmük alapján könnyített eljárásban visszakaphassák. Az állampolgárság ügye azonban csak részben tartozik a nemzetpolitika vonzáskörébe. A nemzeten belüli kapcsolatok ugyanis nem közjogi jellegűek, még ha a közjogi kapcsok rövidebb-hosszabb ideig erősíthetik is a nemzeti összetartozás érzését, főleg a történelmiség viszonylatában. Annál inkább ide tartoznak azok a napi politikához esetleg csak lazán kötődő kapcsolatok, amik a nemzeten belüli politikai összetartozást erősítik – a közös élmények, közös érdekek, közös jövőtervezés stb. Ezeket az érzelmileg aláfestett politikai kapcsokat azonban helytelen lenne besorolni az állampolgárok által alkotott „politikai nemzet” fogalomkörébe, már csak azért is, mert a közjogi háttérrel, az államjogászok által megalkotott „politikai nemzetnek” semmi köze sincs a hagyományosan (kulturálisan, nyelvileg, történelmileg, származásilag) alkotott nemzethez. A „közjogi nemzet” fogalmából ki kell iktatni a nemzetet, a nemzet fogalmát pedig nem szabad összezárni a közjog fogalmával. Ehelyett azonban létezik az állampolgárok közössége, ami a jogok és a kötelességek rendszerén épül fel, de ennek a fogalomnak a nemzeti eredethez vajmi kevés köze van, hiszen 1879-ben az alattvalót minősítették át állampolgárrá és nem a nemzetet. Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy a nemzeten belüli érzelmileg aláfestett politikai kapcsolatok ugyanannyira fontosak, mint a kulturális és nyelvi kapcsok. A nemzet ugyanis nyelvileg, kulturálisan, történelmileg és politikailag épül fel. Ha a történelmi és a politikai kapcsolatrendszer szétesik, a nyelv és a kultúra már nem tudja egyben tartani a nemzetet.
*** A magyar nemzetpolitikában természetszerűleg Magyarországnak kulcsszerepe van. Ezzel a helyzettel lehet visszaélni és lehet vele rosszul sáfárkodni. De az sem kizárt, hogy egyszer-egyszer a bölcs ítélőképességünk lép előtérbe.
Tudatosítanunk kell, hogy az elmúlt félezer évben – Mohácstól Trianonig – Magyarország országként és államként elég ritkán nyilvánult meg. A Trianon utáni Magyarország nyakába szakadt azonban a korábbi félezer év sajátos felelőssége a nemzetért. Ez időnként megoldhatatlan feladatok elé állította a maradék Magyarországot és a kormányait. De voltak feladatok, amiket megoldhatott volna, de rosszul oldott meg. A második világháború óta hivatalban lévő magyarországi kormányok nagy része ebből a szempontból gyatra teljesítményt nyújtott. Ez nem csak a Szovjetunió feljebbvalósága miatt történt így és a kommunizmus okán, hanem azért is, mert nem voltak rendszerbe szedve a feladatok, a kötelességek és nem voltak megfelelően osztályozva a politikai célok.
A most, 2012-ben Magyarországnak nevezett államalakulatnak két fontos feladata van: – gondját viselni a felségterületén élő embereknek, és
– gondját viselni a nemzetnek.
A jelenlegi Magyarország területén létező lakossági közösség kollektív érdekeinek a képviselete ugyanúgy nemzetpolitikai feladatként értendő, mint az államhatárokon kívül élő nemzetrészek fennmaradásának támogatása. Ez attól nemzetpolitikai feladat, hogy Magyarország állami és országi állapotának jó karban tartása és állampolgárai közösségének kielégítő módon való kormányzása az egy, és egyetemes magyar nemzet érdeke. Viszont ennek a két alapfeladatnak – ország politikai és nemzetpolitikai feladatnak – legalább két sajátos vetülete van, aminek meg kell jelennie a nemzetpolitikában is.
Az egyik az a tény, hogy Magyarország állami területén nem csak magyarok élnek, igaz nagy részük több mint félezer éve él ezen a területen, tehát az együttélésük a magyarokkal történelmi gyökerű. A közös történelmi múlt miatt ugyan ők is részei a magyar nemzetpolitikának az együttélés vetületében, de mégis egy más nemzeti kultúra és hagyományvilág részét alkotják, amit meg akarnak őrizni. Példaként: ha Magyarország kormánya nemzeti alaptantervet dolgoz ki, akkor az érzékletesség miatt ezt úgy kell megtenni, hogy van egy alaptanterv, aminek van egy magyarországi magyar nemzeti része és a sajátosságok és az oktatási intézmények szerint van – mondjuk – német, szlovák, román, horvát stb. ága. A nemzeti alaptantervvel kapcsolatban az is gond, hogy ez nem vonatkozhat az ország államhatárain kívül élő magyarokra – tehát máris sérül a nemzeti irányultsága, mert az államhatárnál véget ér az alkalmazhatósága, ezért abba az irányba csak segélyprogramokat lehet megfogalmazni. A másik sajátossága, hogy az ország államhatárán kívül, de annak közvetlen közelében élő, valamint a területileg behatárolható és közösségileg meghatározható magyar nemzetrészeket – akiknek lélekszáma mintegy két és félmillió – Magyarországgal egyetlen szomszédállamban sem tekintik közösségi jogalanynak. Ezért nem csupán szám szerint, hanem politikailag is kisebbségi helyzetben élnek, a közéletben csak az egyéni jogérvényesítés alapján vehetnek részt és megalázó alkuk árán juthatnak csak előbbre a közéletben, emiatt az adott államhatalommal szemben kiszolgáltatottak. Ezért Magyarországra – ezeknek a magyar közösségeknek képviselőivel egyeztetve – érdekképviseleti és jogvédelmi feladatok hárulnak.
A nemzetről való gondoskodásnak létezik egy gyakran elfelejtett harmadik sajátossága is, hogy származásilag mintegy kétmillió magyar él szórványban, szerte a világon. Az ő összefogásukat kiemelt nemzetpolitikai feladatnak kell tekinteni.
*** A nemzetpolitika legsúlyosabb tételét az 1920 óta Magyarország államhatárain kívül élő nemzetrészek sorsa alkotja.
Az első világháború lezárását jelentő Versailles-i békerendszernek Magyarországra vonatkozó része ellen tiltakozó magyar revíziós politika 1941-ig sikeresnek bizonyult, de a második világháború harctéri fejleményei hamarább jelentették ennek a csődjét, mintsem véget ért volna a háború. Ettől kezdve, gyakorlatilag a rendszerváltozásig a magyar politika a beilleszkedésen és a túlélésen kívül nem talált ki semmilyen megoldást az elszakított nemzetrészek megsegítésére, helyzetük javítására. Említettük, hogy ezért nem csak a szovjet típusú rendszert terheli a felelősség. Emiatt számított nemzetpolitikai fordulatnak Antall József idézett mondata, mert alapvető gondolkodásváltást jelentett és ez biztató hatással volt az akkori magyarságpolitika képviselőire, művelőire. Az 1990-es évek legelejétől működtek különféle nemzetpolitikai műhelyek, amelyekben magyarországi és az ország államhatárain kívül élő magyar szakpolitikusok, szakemberek működtek együtt a feladatok és a lehetséges célok rendszerezése érdekében. Ezekben a műhelyekben és az általuk szervezett konferenciákon került megfogalmazásra a csoport- vagy közösségi jogok fontossága, az önkormányzatiság illetve az autonómia kérdésköre, a Kárpát-medencei nemzetek társnemzeti kapcsolata és ennek kialakításában az elszakított magyar nemzetrészek szerepe és mindezek végkövetkeztetéseként a szülőföldön maradás és a szülőföldön boldogulás célja. Mindebben gyakorlatilag egyetértett az egész Kárpát-medence magyar politikai képviselete, mint ahogy erről tanúskodik az 1996. július 5-én az első Magyar-magyar csúcstalálkozón elfogadott közös nyilatkozat. Ennek alapján alakult meg 1999 februárjában a Magyar Állandó Értekezlet és ez vezetett az ún. státustörvény megalkotásához valamint a Magyarigazolvány-rendszer kiépítéséhez. A 2001. évi népszámlálások azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy hiába tisztáztuk elméletileg a nemzetpolitikai feladatokat, hiába kezdődött el a nemzetpolitika intézményesítése és eszközökkel való ellátása, a korábbi évtizedek mulasztásainak keserű gyümölcse éppen a diktatúrától való megszabadulás után érik be. A Magyarország államhatárán kívül rekedt magyar emberek lelkébe fagyott félelmeket a szabadságérzés nem olvasztotta fel. Ezekre telepítette a szomszéd nemzeteknek immár felszabadult és demokratikusan, azaz nyíltan megnyilvánuló többségi sovinizmusa az új félelmeket. A magyarlakta területeknek az évtizedeken át gazdasági árnyékövezetbe szorított helyzetének súlyos következménye – a nélkülözés – a szabad választási lehetőségek között elviselhetetlenné vált. Az utazás szabadsága nem a turista forgalmat növelte, hanem a szülőföldről menekülők számát, főleg a fiatalokét. A státustörvény megalkotása után ismét bénultság telepedett a magyar közéletre, pedig ekkor kellett volna megvalósítani a szülőföldön megtartó gazdasági programokat és az oktatási valamint közművelődési közösségépítő támogatásokat. Az eltelt egy évtizedben nem a fejlődés volt tapasztalható, hanem a visszaesés – még ha helyenként sikerült is egy-egy részeredményt kiharcolni, a Felvidéken a magyar egyetemet, Erdélyben erdők, legelők, birtokok visszaadását és a román nyelvi kizárólagosság mérséklését, Délvidéken a Magyar Nemzeti Tanácsot. Ezek az apró sikerek azonban a napi életben nem jelentettek változást, ráadásul a kisebbségi helyzetben élő magyarok nemzeti önazonossága is megroppant, mert a teljes magárahagyatottság érzése hatotta át – saját életpályájának viszonylatában kezdett teherré válni a nemzetéhez való tartozás. Úgy érezte, hogy Magyarország is elpártolt, súlyos belpolitikai gondokkal küzd, közben gazdaságilag is meggyengült. Az Európai Unióba való belépéshez fűzött reménye is túlzott volt, sőt a tudatos félrevezetés áldozata lett. A Magyarországról a szomszéd államokba kitelepült működő töke és vállalatok ugyancsak cserbenhagyták az ott élő magyarokat, sőt hozzájárultak – ha nem is tudatosan, de érzéketlenségük folytán – a magyar közösségek további rombolásához. *** A klasszikus kérdés az ilyen összegzés után így hangzik: Mit kellene, mit kell, mit lehet tenni? Nem létezik bölcs válasz, Egy azonban biztos, hogy az 1990-es évek első felében volt egy magyar közösségi eszmélés, ami eredményt hozott, legalább a problémaföltárásban és az eszközök valamint az intézmények meghatározásában. Ez többek között azért volt lehetséges, mert a nemzetpolitikai műhelyek nem tartoztak a pártpolitikák közvetlen befolyása alá. Nem lenne ördögtől való alkalom, ha sikerülne visszatérni az 1996 és 2001/2 közötti nemzetpolitikai sikerkorszakhoz. Ennek azonban van egy alapfeltétele: ismét egyetértésre kell jutnia a Kárpát-medencei magyar nagy szervezeteknek, pártoknak. A jelenlegi politikai megosztottság és párt-klientúrák létezése alkalmatlan helyzetet teremt a hullámvölgyből való kilábalásra. Valamint Magyarország kormányának is legalább olyan megértéssel kellene lennie a nemzetrészek iránt, mint mondjuk 1998-2002 között volt.
Ezért a nemzet egyetemességéhez hasonló politikai egyetemességet és pártpolitika-mentes nemzetpolitikát kívánok a nemzetnek.
Felvidék.ma

Kenderesen helyezték örök nyugalomra Horthy Istvánnét
A szerdán Budapesten tartott gyászünnepség után május 2-án, csütörtökön Kenderesen örök nyugalomra helyezték az Angliában elhunyt özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonát. A kenderesi Horthy-ligetben tartott gyászünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, hogy Horthy Istvánné még a trianoni "országszabdalás" előtt született, és április 18-án, életének 96. évében rendkívül békésen hagyta el a földi világot.
Hangsúlyozta: Horthy Istvánné életét végigkísérte a hűség hazája és a Horthy család iránt. Miután 24 esztendősen megözvegyült, érett, megbízható személyiségként vállalt cselekvő részt Horthy Miklós kormányzó mellett a második világháborús zsidómentésből és kiugrási kísérletből - mondta.
Becsület és kötelesség című, 2001-ben bemutatott könyve a koronatanú objektív emlékirata - fogalmazott Lezsák Sándor a szertartáson. Kiemelte: tisztelet, nagyrabecsülés és köszönet illeti mindazokat, akik dokumentálták gróf Edelsheim Gyulai Ilona életét és visszaemlékezéseit és azokat is, akik az elmúlt évtizedek fenyegetettsége és hazugságai ellenére megőrizték és őrzik ma is a Horthy család emlékét.
Az Országgyűlés alelnöke bejelentette: Horthy Istvánnénak is köszönhető, hogy - remélhetőleg a közeli jövőben - emlékművet állítanak Oroszországban, Alekszejevka településen, azon a helyen, ahol Horthy István kormányzóhelyettes 1942-ben repülőgépével lezuhant és hősi halált halt.
Kocsis Sándor, a Horthy Társaság alelnöke a búcsúztatón hangsúlyozta: Horthy Istvánné nem élt hiába. Szerény arisztokrata volt, aki nyolc nyelven beszélt és rajongott a repülésért - idézte fel. Halálával zárult le végleg a Horthy korszak, amely "a történelemhamisítók" megállapításai ellenére sikeres volt - mondta. Kocsis Sándor szólt arról is, hogy a koporsót takaró díszes nemzeti színű leplet Wittner Mária készítette és ajánlotta fel.
Pádár Lászlóné, Kenderes független polgármestere beszédében kiemelte: Horthy Istvánné személyében az utolsó hiteles történelmi személyiség távozott, akit magával ragadó stílus és rendíthetetlen hit jellemzett. Felidézte: "Ilona asszony" a kormányzó újratemetése után évente ellátogatott a városba, amelynek 2009-ben díszpolgára lett.
Ifjabb Horthy István megemlékezésében arról beszélt: örökké hálás lesz édesapjának azért, hogy édesanyját választotta. Elmondta: édesanyja mindig erős volt, és élete utolsó pillanatáig megőrizte méltóságát, hiszen mindössze két napi gyengélkedés után, három generáció jelenlétében tért meg teremtőjéhez. Úgy fogalmazott: egy csepp szomorúságot sem érez, mert tudja: édesanyja itt van velük, talán még közelebb, mint eddig.
Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona április 18-án hunyt el életének 96. évében Angliában. Özvegy Horthy Istvánnét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként. 2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011-ben Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták.
Horthy Miklós egykori kormányzó menyét százak kísérték utolsó útjára Kenderesen, ahol a család mauzóleumában, hozzátartozók és barátok szűk körében helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartáson részt vett Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye, Mádl Dalma, valamint Antall Józsefné, a korábbi kormányfő özvegye, Boross Péter egykori miniszterelnök és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is.
Özvegy Horthy Istvánnétól szerdán a budapesti Belvárosi Nagyboldogaszony-főplébánia-templomban vettek végső búcsút tisztelői. A budapesti gyászünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: Horthy Istvánné élete és magatartása példázata annak a szerény, de annál állhatatosabban képviselt asszonyi áldozat- és feladatvállalásnak, amely nélkül üresebb lenne az élet és a történelem.
Maszol.ro

Felavatták Antall József első szobrát Erdélyben
Székelyhídon avatták fel december 22-én, vasárnap Antall József volt miniszter- elnök első szobrát Erdélyben – közölte az Antall József Alapítvány az MTI-vel.
A közlemény szerint a volt kormányfő halálának huszadik évfordulója alkalmából a székelyhídi református templom kertjében avatta fel az alapítvány a mellszobrot, amely bronzból készült, és egy fél tonnás süttői mészkő posztamensen áll. Az Antall József Alapítvány idézte Makay Zsoltnak, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség elnökének, az alapítvány kurátorának a szoboravatón elmondott szavait, miszerint az ott élőknek régi vágya volt, hogy a Partiumban is legyen szobra Antall Józsefnek, hiszen több évtized után ő volt az első magyar politikus, aki nyíltan felvállalta a nemzetegyesítés gondolatát.
A közlemény szerint Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, történelmi pillanatnak tekinti, hogy Antall Józsefnek e naptól kezdve Erdélyben is van szobra. A politikus kiemelte, a volt kormányfőt értékpártisága tette halhatatlanná, értéknek tartotta a nemzetet, a családot és a hitet. Mindezt pedig nem politikusi szerepként vállalta, hanem valóban így is gondolta, így is érezte.
A megemlékezés végén Babusa János szobrászművész alkotását Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg. Az Antall József Alapítvány tájékoztatása szerint a szoboravatón mintegy kétszázan vettek részt. Antall József történész, politikus, a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke húsz éve, 1993. december 12-én hunyt el. MTI
Erdély.ma

A történettudomány rendszerváltása
Kerekasztal. Le kell számolnunk számos olyan sztereotípiával, amely ma is uralja a közgondolkodást – vélik a Veritas Intézet vezetői.
A huszonöt éve bekövetkezett rendszerváltozás talán a história világát formálta át a legjelentősebben a tudományok közül, s ebben komoly szerepe volt Antall József néhai miniszterelnöknek. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójával, Szakály Sándorral és helyettesével, Marinovich Endrével, Antall József egykori kabinetfőnökével beszélgettünk.
Sinkovics Ferenc: Azt tudjuk, hogy a Kádár-rendszer a kommunizmus és a Szovjetunió bírálatánál húzta meg a kutatások és a feltárások határát a történészek számára. Önnek mégis megjelenhetett egy tárgyilagos hangú kötete a Horthy-kor katonai elitjéről. Ezt hogy engedhették meg?
Szakály Sándor: A határok szigorúak voltak. M. Somlyai Magda és Karsai Elek közzétett egy dokumentum-összeállítást 1970-ben a második világháborús magyarországi „felszabadító harcokról”, A felszabadulás krónikája címmel. A kötetbe bekerült néhány olyan korabeli levél, jelentés és feljegyzés is, amely a Vörös Hadsereg katonáinak viselt dolgairól szólt. Ezt a könyvet azonnal bevonták. Ha egy kutatásnak és publikációnak nem volt kommunistaellenes éle, akkor nem akadályozták az embert. Ez már persze az 1980-as évek második felét jellemezte. Persze még akkor is működtek a régi, keményvonalas reflexek. A magyar katonai elit című könyvem szinopszisát egy teljes évig tologatták ide-oda a szerkesztők, nem merték a kiadó vezetője, Kardos György elé vinni. Kardos előbb katpolos, majd ÁVH-s tiszt volt a Rákosi-érában… Nos, amikor megnézte végre a szinopszisomat, csak annyit mondott, kössenek szerződést a szerzővel. Nagy áttörésnek számított, amikor a História című történelmi folyóirat 1988-ban elsőként közölt cikket idehaza a Molotov–Ribbentrop-paktumról, annak a szövegét is közreadva. Korábban a paktum létét is tagadni kellett. –
Marinovich Endre: A szigorúan vett tabuk közé tartozott az úgynevezett 1944–45-ös átmenet időszaka, pontosabban az, hogy miként rekrutálódtak a kommunista előd- és utódpártok, milyen szerepet játszottak és hogyan tevékenykedtek valójában ekkor. Tabu volt a Moszkvából visszaérkezett kommunisták és az itthon maradt elvtársaik közötti feszültség kérdése is. Léteztek ugyanis zártkörű kiadványok, az MTI készítette ezek egy részét nyugati fordításokból, de csak az elit tagjai kaptak belőle. Zártkörű változatban jelent meg például Churchill kötete is a második világháborúról. Ugyancsak így adták ki a jugoszláv Edvard Kardelj híres könyvét, Az új osztályt. Ha egy kutató ügyes volt, ismerte a beszerzési forrásokat, akkor informálódni tudott.
S. F.: Más kérdés, hogy mit kezdhetett az információkkal. A publikációiban nem hivatkozhatott rájuk, ugye?
Sz. S.: Azért nemcsak a publikálás, de a kutatás szabadságát is korlátozták. Egyetemi hallgatóként szerettem volna adatokat gyűjteni a Párttörténeti Intézet Archívumában. Egy kommunista összeesküvés történetét kutattam, amely az Eötvös-collegiumban szerveződött, s az érintettek kapcsolatba kerültek Rajk Lászlóval is! Az intézetből azonban az a válasz érkezett a kérelmemre, hogy egyetemi hallgatók számára nem biztosítják a kutatás lehetőségét.
M. E.: Nem volt mindegy, ki milyen ponton feszegeti a határokat. Az 1960-as évek végén, amikor a közgázon a public relationsból írtam a doktori dolgozatomat, ez a téma idehaza még teljesen ismeretlen volt. Másfél évig házaltam az anyaggal, míg végre hajlandók voltak kézbe venni, bár több esetben is figyelmeztettek, hogy ebben a témában Magyarországon nem lehet doktori címet szerezni. Ekkor találkoztam egy keletnémet professzorral, akinek szintén a PR volt a kutatási területe, s ő is akadályokba ütközött. De rájött, hogy ha azt a nevet adja a PR-nak, persze németül, hogy szocialista nyilvánossági munka, akkor könnyen boldogul. Követtem őt.
S. F.: Emlékszem arra a visszhangra, amely Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvének megjelenését kísérte 1968-ban. Ez a kötet jelentette a történettudomány rendszerváltozását? Sz. S.: A közvélemény számára nagy áttörést jelentett. Mert rendes, de megtévesztett, illetve áldozatul odadobott embereknek ábrázolta az egyszerű katonákat. A tisztek azonban fasiszták maradtak. Ezért nem is volt sikere az emigráció körében.
M. E.: Nézőpont kérdése minden. Itthon bátor és előremutató személyiségnek tekintették Nemeskürty Istvánt, Márai Sándor viszont egyszerűen csak kommunista irodalomtörténésznek nevezte a naplójában.
Sz. S.: A nézőpontról jut eszembe: kezdetben a magyarországi Tanácsköztársaság történetével sajátosan bánt a rendszer, mert Rákosi ugyan jelentős szerepet nem vitt benne, de a tevékenységét illett volna kiemelni, Kun Béla pedig Sztálin haláláig még „rossz ember” volt. De ahogy Rákosi távozott a Szovjetunióba, és Kun Béla is a „törvénytelenségek áldozatává” nemesült, már más hangvételű írások jelentek meg. Persze az igazi elemzése mind a mai napig várat magára. Akárcsak Károlyi Mihály tevékenységének és életútjának kritikus értékelése, Litván György és Hajdu Tibor munkái ellenére. Nem véletlen, hogy egykoron Károlyi visszaemlékezései is csak bizonyos szövegrészek elhagyásával jelenhettek meg idehaza a szocializmus évtizedeiben, és az 1945 előtt emigrációban eltöltött éveivel kapcsolatban is lenne még mit feltárni.
S. F.: Milyen konkrét jelei voltak annak a nyolcvanas évek második felében, hogy a történettudományban is változások következnek? Erdély témájának előtérbe kerülése például ?
Sz. S.: Trianon és Erdély nagyon érzékeny problémának számított. Az akkori, hivatalos állásfoglalás szerint ha voltak is rendezetlen kérdések Magyarország és szocialista szomszédai között, azokat a proletár internacionalizmus úgyis megoldja. Ezért óriási vitákat váltott ki Illyés Gyula témába vágó cikke a Magyar Nemzetben vagy a Köpeczi Béla által szerkesztett háromkötetes Erdély-történet. Ráadásul a magyar értelmiségi elitben voltak olyan nagy műveltségű, elcsatolt területekről származó egyéniségek, akik bekerültek itt az MSZMP „struktúrájába”, de nem akarták megtagadni a gyökereiket. Azzal aztán, hogy a nyolcvanas évek közepén létrejött a Magyarságkutató Intézet, már érezni lehetett, hogy jelentős változások következhetnek.
S. F.: Nem lehetett könnyű Juhász Gyulának, aki az intézetet vezette…
Sz. S.: Többszörösen sem. Ha jól emlékszem, 1978-ban jelent meg egy kötete az 1943-as magyar–brit titkos tárgyalásokról. Közreadott benne egy dokumentumot, amelyben Molotov azt mondja a moszkvai brit követnek, hogy mindazért, amit a magyar hadsereg művelt a Szovjetunióban, az egész magyar népnek felelnie kell. És ez véletlenül átment a Kossuth Könyvkiadó szerkesztőin, vagy szándékosan behunyták a szemüket. Nem tudni.
S. F.: Antall József történész volt. Mint miniszterelnök milyen szerepet szánt a történettudománynak? M. E.: Ezt így talán nem is tudta átgondolni, annyira gyorsan zajlott a változás. Még 1988 nyarán összefutottam vele az autójavítóban. Antall József akkor úgy látta, nagyon lassan mozdulnak a dolgok a politikában, öt éven belül semmi érdemleges sem történik majd. Nem lett igaza. Egyébként történészi munkássága mindig is szerepet játszott politikai pályafutásában, a történelem nála a munka szellemi hátterét adta. Nemzetközi tárgyalásain is szívesen vették a partnerei, hogy háttér-információkkal, történelmi összefüggések feltárásával ábrázolta számukra a kelet-közép-európai változásokat. Hiába járt le az előre meghatározott harmincperces tárgyalási idő, amikor megbeszélést folytatott például az idősebb George Bushsal, az amerikaiak mindig hosszabbítottak, mert az elnököt annyira érdekelték a térségbeli mozgások történelmi mozgatórugói.
S. F.: Németh Miklós tisztelte Antall Józsefet, de azt írja könyvében, ezek az előadások néha türelmet próbálóan hosszadalmasak voltak…
M. E.: Egyszer egy tárgyalás előkészítése során meg is üzenték az amerikaiak, ha lehet, akkor a megbeszélések során hagyjuk el a történelmi hátterezést. Pedig nem sokat tudtak a térségről. Henry Kissinger sem. Ő azt mondta egyszer, sajnos az amerikai kongresszusban és a szenátusban összesen öt ember tudja, mi a különbség Szlovákia és Szlovénia között, de csak azért, mert ők kelet-európai származásúak. Na akkor tudják-e, mi az a Szlavónia? – kérdezte Antall József, mire Kissinger csak nézett, elkerekedett szemekkel. Persze még a hazai pragmatikusok is rossz néven vették a történelmi hátterezést. Olyan emberekről beszélek, akik ma is úgy vélik, hogy az általános műveltségnek nem kell szerepet játszania a politikai döntéshozatalban.
S. F.: Mit tett a miniszterelnök a régi, szocialista típusú történelemszemlélet megváltoztatásáért?
Sz. S.: Antall Józsefnek 1991-ben volt például egy hosszú és nagy beszéde a Hadtörténelmi Intézet és Múzeumban. A magyar királyi 2. honvéd hadseregre emlékezett. Gyakorlatilag azt mondta ki, hogy a Horthy-kor Magyarországa nem egy fasiszta állam volt, a katonák, akik elestek a Donnál, nem számkivetettek, nem halálra ítéltek, de nem is fasiszták voltak. A politikai baloldalon igen nagy felzúdulás követte ezt a beszédet. Egyébként mondott egy hasonló beszédet is augusztus 20-án 1993-ban. M. E.: Igen, ez az utolsó nagy beszéde volt. Történelmi áttekintést adott benne a magyarság sorsáról, összekapcsolta a napi politikai ügyeket a történelem eseményeivel, a beszéd tele volt analógiákkal, párhuzamokkal.
S. F.: Azelőtt ez nem volt szokás…
M. E.: Nem, mert a pártállami politikusoknak nem volt meg ehhez a műveltségük. Németh Miklós kiemelkedik közülük, bár még ma is érezni rajta az apparátcsik stílust. Antall József az alapvető történelmi köteteket behozta a miniszterelnöki dolgozószobájába. Bizonyos problémák áttekintésénél például kinyitotta ezt vagy azt a könyvet. Nem konkrét megoldási módokat keresett bennük, hanem inspirációt.
S. F.: Volt kedvenc történelmi témája?
M. E.: Például a szociális piacgazdaság kialakulása ilyen volt, Oskar Lange könyvei is ott sorakoztak a szobájában a polcon.
S. F.: A történettudományban lezajlott rendszerváltozás nem okozott egyfajta zavaró tarkaságot?
Sz. S.: A sokszínűség nem rossz dolog, de ez csak a megközelítések tarkaságát jelentheti, s nem a tényekét. Egyébként az a helyzet állt elő, hogy a történettudomány a rendszerváltás előtt számos kérdésben, így például a Horthy-korszak megítélésében is sokkal árnyaltabb volt, mint a rendszerváltoztatás után tíz évvel. Ma kizárólag 1944 alapján ítélik meg a korszakot, s ebbe vastagon belejátszanak az aktuálpolitika szempontjai is. A két világháború közötti korszakot csak fekete-fehérben láttatják egyes kutatók.
S. F.: Szerencsére vannak árnyaltabb ábrázolások is.
Sz. S.: Bizonyos tévhiteket évtizedek alatt sem lehet kiverni az emberek fejéből. Ilyen például az, hogy Magyarország törvénytelenül hadat üzent a Szovjetuniónak. Magyarország egyrészt nem üzent hadat Moszkvának, másrészt az, hogy Bárdossy László miniszterelnök-külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarország az őt ért nem provokált támadás következtében a hadiállapotot a Szovjetunióval beállottnak tekinti, nem volt törvénytelen. Ezt már a nyolcvanas években leírtam, de sok közíró, publicista még ma is a régi lemezt forgatja. Mindig az adott korból és annak viszonyaiból kell kiindulni. Azt kell megnézni, hogy az adott időszakban hol tartott Magyarország, mennyiben lehetett összevetni Olaszországgal, Romániával, Lengyelországgal… Magyarország akkor Európa középmezőnyében volt, annak is a felső részében.
M. E.: Ausztria és Magyarország gazdasági mutatói között nem volt érdemi különbség az 1930-as évek végén. Egy szemtanútól hallottam, hogy 1947-ben Budapesten már megindult az élet, kinyitottak az üzletek, működtek a mozik, az éttermek, Bécsben viszont ekkor még nem volt közvilágítás sem, és romok között botorkáltak. Ezt az előnyét viszont Magyarország 1950 és 1955 között elherdálta.
Sz. S.: Trianon után ez a kisemmizett kis ország húsz év alatt Európa középmezőnyének felső sávjába emelkedett. Túllépve olyan országokat is, amelyek jelentős területeket és erőforrásokat szereztek tőle.
M. E.: Éppen az a Veritas Történetkutató Intézet fő feladata, hogy leszámoljon számos olyan sztereotípiával, amely ma is uralja a közgondolkodást, s erre csak ráerősítenek bizonyos publikációk, megnyilatkozások. Sajnos az emberek kényelmesek, nem akarják átgondolni azt, amit egyszer már a fejükbe tuszkoltak. Ennek szellemében készülünk például a kiegyezés 150. évfordulójára is, amelyet egy eddig kevéssé ismert összefüggésrendszerbe helyezünk, s megmutatjuk a horvát–magyar kiegyezés történetét is. Mert erről csak nagyon kevesen tudnak. - Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap

Új élet áramlik a külföldi magyar intézményekbe
A kiöregedő külföldi magyar intézményekbe, közösségekbe új életet lehelt a magyar kormánytól az elmúlt öt évben kapott támogatás – mondta Ludányi András politológus, az Észak-Ohio-i Egyetem emeritus professzora, aki a Rádió Orienten az amerikai magyarság összetételéről és az általuk létrehozott Magyar Baráti Közösség működéséről is beszélt.
Az Amerikában élő magyar diaszpóra a több érkezési hullám miatt nagyon összetett. Az első hullám, a XX. század legelején kivándorolt úgynevezett „régi amerikások” lélekszáma máig a legnagyobb. Az őszi rózsás forradalom idején érkező politikai emigráns csoport kis létszáma ellenére nagy befolyásra tett szert. A ’45-ös generáció közel 30 ezer tagot számlál és körülbelül ugyanennyien érkeztek ’56 után is. A '80-as és '90-es években pedig volt még két kisebb hullám: Erdélyből és Délvidékről - összegezte a magyar diaszpóra vegyes összetételét az 1945 után még gyermekként kikerült Ludányi András politológus.
A napjainkban kiutazó fiatalok viszont más kategóriába tartoznak, őket azért is nevezik 'kiszivárgó magyaroknak', mivel egyénileg érkeznek, és szétszóródnak az USA minden részén. Nagyon tehetségesek, de sajnos tudásukat aprópénzre váltva képességeikhez képest alul helyezkednek el – vélekedett Ludányi, hozzátéve: nekik kevesebb a közösségi kötődésük, mint azoknak a magyaroknak, akik korábban hullámokban érkeztek és olyan nagyvárosokban telepedtek le, mint New York, Cleveland, vagy Chicago.
Az első választófal a magyar közösségen belül a „régi amerikások” és a 45 után emigráltak - az előbbiek által „nadrágos urak' néven tituláltak - között volt. A fal nem a politikai, hanem az gazdasági-társadalmi osztálykülönbségből adódott. Ennek negatív hatása erősen érződött: közösségteremtés helyett a széthúzás, a magyarságtudat erősítése helyett a politikai megosztottság volt a meghatározó.
“1967-ben ebben a légkörben találkoztam először Éltető Lajossal a Louisianai Állami Egyetemen. Politika mentes kört akartunk létrehozni a magyarság összefogására, így indult az Ady vers nyomán az 'Itt-Ott' levelezőkör eredetileg 30 emberrel. A fiatal magyarok sereglettek, mert látták, hogy széthúzás helyett mi a magyar szolidaritást kívánjuk erősíteni” – emlékszik vissza a hőskorra az Amerikában létre jött Magyar Baráti Közösség egyik alapítója.
Később a Brazíliából áttelepült, a külföldi magyar cserkészéletet egyik fontos megszervezője, Cseh Tibor, is a Közösséget erősítette. Kiváló magyar tudásával azt a fajta önképzést ösztönözte, ami aztán a közösség egyik jellegzetessége lett. A cserkészmozgalmon keresztül pedig a fiatalok számára is vonzóvá tette a szervezetet.
A Közösség már 40 éve szervez egy hétig tartó önképzéssel fűszerezett találkozókat Dél-Ohioban, a Reménység-tónál. A három generációnak programot kínáló, Szent István napja körül megszervezett találkozókra mindig neves Kárpát-medencei előadót is meghívnak. A programok a kisebbségek helyzetével, jogaival foglalkoznak és keresi a kapcsolatokat más országok magyar diaszpóráival is. A résztvevők létszáma a tizenöt évvel ezelőtt tapasztalt visszaesés után a jelenlegi magyar kormány odafigyelésének köszönhetően újra közelíti a korábbi többszázas nagyságot - emelte ki a politológus. Az anyaország részéről az amerikai magyarság megítélése nagyon fontos – mutatott rá Ludányi. A rendszerváltás előtt a kivándorlók ugyanis 'reakciós táborként', 'hazaárulókként' voltak elkönyvelve, elzárták őket a hazai kapcsolatoktól. Antall Józsefnek '15 millió magyar miniszterelnökeként' való fellépése szimbolikus értelemben jelentős volt, de a későbbi magyar kormányok is csak keveset tettek a külföldi magyarok támogatásáért, kivéve a Balassi Intézetet és az Anyanyelvi Konferenciát, és rövid ideig a Magyarok Világszövetségét – fogalmazta meg az Észak-Óhio-i Egyetem nyugalomba vonult oktatója.
Ludányi András kijelentette: a magyar kormánytól az elmúlt öt évben kapott támogatás a kiöregedő külföldi magyar intézményekbe új életet lehelt. A Kőrösi Csoma Sándor Program keretében kiutazó magyar fiatalok pedig “tudással és lelkesedéssel injekciózzák” a kinti közösségeket, ami számukra igen nagy támogatást jelent, és biztosíték, hogy van jövője a diaszpórának.
orientpress.hu

Antall Józsefre emlékeztek Kisborosnyón (Jeszenszky Géza Háromszéken)
Antall József-emlékfát ültetett szombat délután a kisborosnyói Székely-Magyar Történelmi Emlékparkban Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, 1990–1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998–2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011–2014 között norvégiai és izlandi nagykövete és felesége, Héjj Edit, Antall József (1932–1993) néhai miniszterelnök unokahúga.
A jeles vendégeket az emlékhely bejáratánál Damó Gyula ny. tanító, az emlékpark megálmodója és a nagyborosnyói Pakucs Etelka ny. tanítónő fogadta, majd a Jeszenszky házaspár egy mályvafacsemetét ültetett a rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke emlékére. A volt külügyminiszter köszönetét fejezte ki azért, hogy Háromszéken halála után több mint két évtizeddel is tisztelik Antall Józsefnek, a lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének emlékét, aki írásaival ma is üzen számunkra: a tizenötmillió magyar – melynek létszáma, akárcsak más népeké, csökken – csak akkor maradhat fönn a következő évszázadokban, ha a bajban össze tud tartani. Ezen múlik az erdélyi, illetve az összmagyarság jövője. „Ez a kis fa még ebben a kis faluban is emlékeztessen arra, hogy a magyaroknak milyen nagy embereik voltak” – mondotta. Az emlékparkban a kopjafák és emlékkövek mellett többek között Mikes Kelemennek, Kőrösi Csoma Sándornak, Orbán Balázsnak, Benedek Eleknek, Dávid Ferencnek, Kodály Zoltánnak, Bartók Bélának, Csutak Vilmosnak, Haszmann Pálnak és Sylvester Lajosnak ültettek eddig emlékfát. Szombat este Jeszenszky Géza részt vett az imecsfalvi falunapokon. Tegnap délelőtt a Jeszenszky házaspár a kézdivásárhelyi református templomban istentiszteleten vett részt, és Beder Imre tiszteletes felkérésére ünnepi beszédet is mondott. Az istentiszteletet követően a volt külügyminiszter Kosztándi Jenő festő- és Vetró András szobrász­művész műtermeit látogatta meg. Délután megkoszorúzta távoli rokona, Turóczi Mózes mellszobrát, majd a Bujdosó vendéglő különtermében a Turóczi nemzetség mintegy húsz tagjával találkozott. Jeszenszky Géza és felesége ma reggel utazott el.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)