Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Antall Attila
4 tétel
2006. augusztus 14.
Az újjáépített, hajdani ún. „barátok feredőjét” avatták fel augusztus 13-án Csíksomlyón. A kalákában felújított, illetve zarándokok pihenőhelyévé átalakított helyen a munkálatok utolsó simításaival az önkéntesek még nem készültek el. Gergely István katolikus pap áldást mondott, majd felszentelte a megújult fürdőt, utána Potozky László, a Polgár Társ Alapítvány igazgatója és Antall Attila, Csíkszereda alpolgármestere mondtak köszönetet a munkában részt vállalt önkénteseknek. Kissé megtévesztő a „fürdő” név, ugyanis csak díszmedence lesz egy, a zarándokok számára kialakítandó pihenőhelyen. A Lobogóforrás közelében egy Szűz Máriát ábrázoló fűzfaágakból készült szobrot is állítanak. A „Borvíz útja” programnak ez a hetedik, egyben legnagyobb megvalósítása, jelezte Potozky László. /Horváth István: Fürdőavató Csíksomlyón. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./
2006. szeptember 15.
Nem lesz kész az a Sétatéri emlékmű, amelyet a Kolozsvár Társaság kezdeményezett, és amelyet az 1956-os forradalom 50. évfordulóján készültek leleplezni. Az erre a pályázatra készült egyik nem nyertes tervből viszont emlékművet avat a református egyházkerület, a teológia udvarán. A Protestáns Teológia udvarán Bocskai Vincze szobrászművésznek az alkotását leplezik le, aki részt vett a Kolozsvár Társaság meghívásos pályázatán, de szoborterve nem nyert. Tonk István főgondnok elmondta, az ő ötlete volt az emlékmű felállítása, mivel Erdély-szerte 96 protestáns teológiai tanár, hallgató, lelkipásztor esett áldozatul az '56-os eseményeknek. Tonk István elmondta, az emlékmű felállítására a magyarországi '56-os emlékbizottságnál pályáztak. Körülbelül százezer euróba kerülnek a Csíkszeredában október 23-ra felállítandó '56-os emlékmű munkálatai. Jelenleg minden az ütemterv szerint halad – ismertette Antall Attila alpolgármester. A bronzból készült szobor – Ercsei Ferenc alkotása – két és fél méteres lesz, és egy körülbelül 110 cm magas talapzaton áll majd. A nyár elején meghirdetett pályázatra 11 művész küldött szobortervet. /Debreczeni Hajnal: Két '56-os emlékmű. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./
2008. április 25.
Két nyílt levelet is kapott Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, mindkettőnek RMDSZ-es politikus a feladója. Az egyikben Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Borboly Csaba RMDSZ-es megyei tanácselnök-jelölt kampányfőnöke a székelyudvarhelyi polgármester tevékenységét kifogásolta. Többek között felrótta Szásznak a SAMTID-program meghiúsulását, valamint a székelyföldi közös szeméttárolási projektek ügyének megtorpanását. A másik levél aláírói Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester, Antall Attila alpolgármester és Hajdú Gábor városi RMDSZ-elnök, akik azt sérelmezik, hogy Szász egy televíziós műsorban az RMDSZ tagjait és a szövetségre szavazókat ateistáknak, a „Gyurcsány-féle politika képviselőinek” minősítette. „Nem olvastam a leveleket, én a hivatali teendőimmel vagyok elfoglalva. A kampány hivatalosan még el sem kezdődött, egyesek máris kampányolnak. A miniszternek a minisztérium problémáival kellene foglalkoznia” – reagált az ÚMSZ-nek az MPP elnöke Korodi Attila levelére. Szász visszautasította és rágalmaknak nevezte a miniszter állításait. A SAMTID-program kapcsán emlékeztette Korodit, hogy a projekt körüli huzavona még a minisztersége előtt zajlott. Szász úgy véli: Korodi levele nem tisztességes, mert a kampány küszöbén szólalt meg. Az elmúlt három évben lett volna alkalmuk ezeket a kérdéseket megvitatni. Szász tagadta a másik levélben foglaltakat is. Szerinte az említett műsorban nevén nem nevezett senkit, a műsorvezető kérdéseire válaszolva csak az MPP és az RMDSZ felsőbb vezetését illető meglátásait fejtette ki. Székelyudvarhelyi kenyeret, egy darab szalonnát, egy hagymát és fél liter szilvapálinkát adott át Csíkszeredában Korodi Attila környezetvédelmi miniszter Borboly Csaba megyeitanácselnök-jelöltnek. Korodi kampányfőnökeként segíti Borbolyt. /Horváth István: Szásszal levelezik az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./
2012. április 17.
Utolsó esély Kolozsváron?
Lapunk értesülései szerint nyilvános tárgyalást kezdeményez Kolozsváron a hét második felére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a helyhatósági választásokon történő összefogásról, ugyanis a jelenlegi állás szerint mindhárom magyar párt saját polgármesterjelöltet állítana.
Lapunk értesülései szerint nyilvános tárgyalást kezdeményez Kolozsváron a hét második felére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a helyhatósági választásokon történő összefogásról, ugyanis a jelenlegi állás szerint mindhárom magyar párt saját polgármesterjelöltet állítana. Az RMDSZ a hétvégén hivatalosan is megerősítette: Eckstein-Kovács Péter volt államelnöki tanácsost indítja a választásokon. Az EMNP szintén a hétvégén jelentette be: polgármesterjelöltje Gergely Balázs, a párt országos alelnöke lesz. Az MPP még februárban eldöntötte, hogy Fodor Alpár küzd majd színeiben az elöljárói székért.
A három párt helyi vezetői márciusban egyszer már tárgyaltak az összefogás lehetőségéről, akkor a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága ültette egy asztalhoz a politikusokat. Később Gergely Balázs nyílt levélben fordult az RMDSZ-hez és az MPP-hez azzal a kéréssel, hogy üljenek le ismét tárgyalni, ám a levél válasz nélkül maradt. A Kolozs megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Máté András korábban az ÚMSZ-nek azt nyilatkozta: a szövetség csak úgy tudja elképzelni az együttműködést a másik két féllel, ha jelöltjeik a tulipán színeiben indulnak a választásokon.
A sikertelen tárgyalások következtében mind az RMDSZ, mind pedig az EMNP a hétvégén további, a választások előkészítéséhez szükséges lépéseket tett.
Az EMNP a kolozsvári Farkas utcában, a Szent György-szobor előtt mutatta be polgármesterjelöltjét és tanácsosjelöltjeit. Gergely Balázs polgármesterjelölt elmondta, azzal a feltétellel vállalta el a jelöltséget, hogy ha az április végi határidőig megegyezés születik a magyar pártok között, kész visszalépni. Gergely Balázs hozzátette, egy közelmúltban készített felmérés azt jelzi, jelentős azoknak a kolozsvári magyaroknak a száma, akik nem mennének el szavazni, ha csak az RMDSZ jelöltjeire szavazhatnának, és akiket az EMNP választási indulása szólít az urnákhoz. Az EMNP alelnöke kijelentette, a kolozsvári magyarok fásultságát, közömbösségét tartja a legnagyobb ellenségnek, amelyet választási indulásával le szeretne győzni.
Ugyanaznap rangsorolta önkormányzati képviselőjelöltjeit az RMDSZ kolozsvári küldöttgyűlése is, ez alkalommal a testület megerősítette Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelöltségét. A Traian Băsescu államfő kisebbségi tanácsadói tisztségéről nemrég lemondott politikus az MTI-nek elmondta, nem örül annak, hogy megoszlanak a kolozsvári magyar szavazatok, de e helyzeten maga nem tud változtatni.
A rangsorolás nagy vesztesének László Attila kolozsvári alpolgármester tekinthető, ugyanis a Kolozs megyei RMDSZ volt elnökét csak a hetedik, tulajdonképpen esélytelen helyre helyezték. „Úgy tűnik, azoknak, akik rangsoroltak, fontos volt a változás” – értékelte lapunk kérdésére Csoma Botond városi tanácsos a hétvégi rangsoroló eredményeit. Ő egyébként a listán második helyet kapott. Mint elmondta, egyelőre semmit nem tud arról, hogy a szövetség tárgyalni készülne a néppárttal a helyi összefogás kérdésében.
Előválasztással rangsorolt a csíki RMDSZ
Nyílt, állóurnás előválasztáson rangsorolta képviselőjelöltjeit tegnap az RMDSZ Csík területi szervezete. Önkormányzati képviselőjelöltnek huszonegyen, városi körzeti felelősnek tizenkilencen jelöltették magukat. Az előválasztáson mintegy 3219 szavazópolgár vett részt, az érvényes szavazatok száma 3196 volt. A szavazás eredményeként kialakult listát Ráduly Róbert polgármester két helyettese, Antall Attila és Szőke Domokos vezeti. Mögöttük, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére Xantus Attila önkormányzati képviselőt rangsorolták a csíkszeredai választók. Az önkormányzati jelöltek mellett a szövetség érdekképviseleti munkájára jelentkező összes jelölt megkapta a többség támogatását.
Cs. P. T., S. M. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)