Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Antalfi Zoltán
4 tétel
2015. november 10.
Huszárbál tizedszer, szoboravatással
A helyi Mátyás-huszárok szervezésében tizedik alkalommal rendeztek hagyományőrző huszárbált Marossárpatakon.
A november 7-i, szombati rendezvényen tucatnyi székelyföldi hagyományőrző huszárcsapat tette tiszteletét. Jelen voltak a paniti és marosvásárhelyi 9-es honvéd huszárok, a havadi, szovátai, sárpataki és gernyeszegi 15-ös Mátyás-huszárok, a gyergyói és kápolnásfalusi 11-es székely határőr huszárok, illetve a marosvásárhelyi 23-as határvadász zászlóalj képviselői. A lovas hagyományőrzők ezúttal gyalogosan, de teljes katonai felszerelésben pompázva találkoztak a sportterem előtti téren.
A sárpataki csatára emlékeztek
Pontosan fél ötkor, a tervezett programnak megfelelően, Miholcsa József h. ő., huszárezredes utasítására felsorakoztak a huszárok, s a szomszédos történelmi szoborparkba vonultak át. Itt először megemlékezést tartottak az 1848. október 31-án, a falu határában lezajlott marossárpataki csatáról. A jelenlévők körbeállták Miholcsa József Sebesült huszár c. alkotását, amely a levert szabadságharcra emlékeztet, de ugyanakkor a magyar lovasság önfeláldozó bátorságát is jelképezi. "A sárpataki ütközetet a kor krónikásai sokféleképpen leírták. A közelmúltban tudtam meg, hogy a településünk határában lezajlott csata nem a szabadságharc első győztes ütközete volt, korábban voltak még hadi sikerek Csapón és Magyarsárosnál, (…) Beczman ezredes (sz. m.: a székely katonaság vezére) arra a hírre, hogy Urbán Szászrégenből Marosvásárhely megtámadására készül, útját Szászrégen felé vette. Az első ütközet Marossárpatak határában, a Maros partján levő Berekben zajlott le október 31-én. A Beczman seregét alkotó háromszéki gyalogzászlóalj, 30-40 Mátyás-huszár és néhány ezer nemzetőr Urbán serege ellen kétoldalról indított támadást: a sárpataki erdő felől és attól jobbra, a Maros partja irányából. Jakab Elek szemtanú így örökítette meg az eseményeket: a csapatok egyszerre érkeztek a kitűzött helyre. Szólt a puska, suhogott a kard, a szurony dolgozott. (…) Néhány perc alatt sűrűn fedte a zöld vetést az elesettek teste. Az ellenség egy része a Marosba ugrott, s ott úszás közben lövetett le vagy levágták az utánaugrató huszárok, más részük a falu kertjei közé húzódott és itt lövetett agyon, a legnagyobb szám, kegyelmet nem kapva, a csatatéren halva maradt. (…)" – elevenítette fel az eseményeket Miholcsa József. Ezt követően a 15. Mátyás- huszárok részéről Váradi Csaba és Göndör Rezső az emlékezés koszorúját helyezte el a szobornál. Az előző évekhez hasonlóan idén sem maradt el egy 1848-as huszártiszt méltatása, Göndör Rezső huszártiszt Kézdiszentléleki Sánta Lajos alezredes katonai pályafutásáról beszélt.
Napba öltözött Boldogasszony-szobrot avattak
A Sebesült huszár szobortól Miholcsa József szobrászművész újabb szoboradományához, a frissen felállított Napba öltözött Boldogasszony c. alkotáshoz vonultak át a katonai hagyományőrzők. A szobor méltatására és megáldására Nyárádremete katolikus papját, Köllő Gábor plébánost kérték fel a szervezők. "Igazából méltatni nem szeretném a szobrot, de abban az imádságban, amit el fogok most mondani, minden artikulusban elrejtek valamit, amit átérezhetünk ezekben a pillanatokban. Amit elmondunk, csak egyszerű, halvány díszfénye mindannak, ami az üzenet mélységéből, a formák nagyszerűségéből fakad" – hangsúlyozta a plébános. Kozsik József színművész elmondta, hogy megtisztelő és felemelő érzés számára, hogy jelen lehet az ünnepségen. "Az öröm mellett egy kis szomorúság is betölti szívemet, mert aggódom a jövőnk miatt. Mint ahogy a székely himnusz is említést tesz róla, porlik a székely. Arra kérek mindenkit, főleg a fiatalabb nemzedéket, hogy találják meg a módját annak, hogy gyerekeik elkerüljék felületes életünk csapdáit" – mutatott rá a színész. Az alkotó, Miholcsa József részletesen bemutatta a szobrot, beszélt elemeinek jelentéséről, üzenetéről.
Szórakoztató programok, finom ételek, italok
Az állófogadáson a jelenlévők megkóstolhatták Antalfi Zoltán és Csipán minőségi gyümölcspálinkáit. A legnagyobb sikert a vadkörtéből és áfonyából főzött italok aratták. Nem hiányzott a terített asztalról az ízletes Fodor-kalács sem, s bőven jutott mindenkinek a vöröshagymával "dúsított" zsíros kenyérből is. Közben vetített képes beszámoló került bemutatásra, válogatás Kerekes Péter Pál marosvásárhelyi fotóművész Mátyás-huszárokról készített fotósorozatából.
A huszárbálba egyenruhába, díszmagyarba és népi viseletbe öltözve érkeztek a vendégek. Este 8 óra körül volt a bál ünnepélyes megnyitója. Miholcsa József h. ő. huszárezredes, főszervező köszöntőbeszéde után a marossárpataki Székely János néptánccsoport előadása következett. Vacsorára a marossárpataki táncoslányok ízletes disznópörköltet szolgáltak fel, amit finom kölpényi borral lehetett elnyomtatni. Kozsik József színművész verset mondott, énekelt, humoros huszártörténeteket adott elő. Nagy sikert aratott a Mátyás-huszárok nagyszerűen előadott verbunkos – csizmaveregetéssel, kardcsattogtatással fűszerezett – tánca. Éjfélkor bálkirálynőt választott egy huszárokból álló zsűri. A díszes koronát és a szép virágcsokrot idén a gernyeszegi Szász Renáta kapta. A bál kiváló hangulatban zajlott, a vajdaszentiványi Horváth Elek (Zsidó) vezette népi zenekar, illetve a könnyűzenét szolgáltató Csekme Attila egyaránt kitett magáért. A tombolahúzáson többek között népművészeti tárgyakat, finom italokat, vásárlási utalványokat, zöldséggel és gyümölccsel tele kosarakat, falumonográfiát, kis háziállatokat sorsoltak ki. Aki a hajnali kóstolót megvárta, főtt kolbászt fogyaszthatott mustárral. A mulatság a hajnali órákban közös nótázással ért véget. A Marossárpatakért Egyesület és a helyi polgármesteri hivatal idén is segített a rendezvény megszervezésében.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 6.
Marossárpatak ismét bemutatta értékeit
Múlt hét végén kilencedik alkalommal tartottak tánc- és huszárfesztivált Marossárpatakon. A sikeres hagyományőrző rendezvény lovasprogramokkal indult pénteken délután, majd a helyi értékeket és termelőket bemutató kiállítással, néptáncfesztivállal és könnyűzene- koncertekkel folytatódott szombaton. A változatos és színvonalas programokra a helyiek mellett nagyon sokan érkeztek a környező falvakból és Marosvásárhelyről is.
A pénteki gyermek-lovasbemutató és ügyességi verseny a kakasdombi sportpályán zajlott, ahol a marossárpataki Nyereg klub 5-13 éves csemetéi mutatták be lovaglótudásukat, bizonyságot téve bátorságukról, lószeretetükről. A kezdők csoportjában a Marosvásárhelyi Moréh Beáta végzett az első helyen, a haladók csoportjában Hodos Nikolett nyerte a versenyt.
A szervezők különdíjat adtak a legfiatalabb versenyzőnek, a mindössze négyéves Mózes Dorkának. Marcus Gabriellának és férjének, Vajnár Józsefnek köszönhetően öt éve működik lovasklub Marossárpatakon, ahol gyerekeket oktatnak a lovaglás ismeretére. Jelenleg 15 gyerek jár rendszeresen, heti két alkalommal lovagolni a Vajnár családhoz. Marcus Gabriella elmondta, hogy lovascsapatukkal rendszerint részt vesznek a helyi ünnepi rendezvényeken, ahol teljes felszerelésben (kobak, lovaglónadrág, fehér ing, kabát, csizma, kendő, lovaglópálca) vonulnak fel. A felszerelést önerőből vásárolta a Vajnár házaspár, a lószerszámokat (nyereg, kantár, futószár, ostor, kikötőszár) úgyszintén.
Szekeres gazdák is versenyeztek…
Azok a gyerekek, akik a sátrak alatti "félárnyékot" választották, Cozma Erzsébet Andrea óvónő irányításával kézműves- foglalkozásokon vehettek részt. Magyaros mintájú kulcstartó, ceruzatartó készült, lovas vázát és fülbevalót is előállítottak, papírhuszár és huszáros képeslap is született. A lovasprogramokon tiszteletüket tették a Miholcsa József hagyományőrző alezredes vezette Mátyás- huszárok, akik lóháton, illetve kétlovas hintón érkeztek.
A Maros menti szekeres gazdák megmérettetésére a helyi lótartók mellett Gernyeszegről és Pókából érkeztek versenyzők. A verseny ideje alatt a közönség Vajnár József mérnöktől hallhatott érdekességeket, hasznos információkat a lótartásról, felidézve az egykori marossárpataki fogathajtó versenyeket. A bírák Miholcsa Júlia, Mózes Dalma és Tamás Ágnes voltak, a pályabíró Pető Attila. A szekeres gazdák versenyét Csurkuly János hajtó és Moldován Alex segédhajtó nyerte. A huszárok ügyességi versenyén a marossárpataki Benedekfi Levente bizonyult a legjobbnak. A díjak átadását követően közös szalonnasütésre került sor a tábortüzeknél, majd nótaest vette kezdetét, amely éjfél után ért véget.
Kiállítás régi fényképekből
Szombaton a híres mezőcsávási fúvószenekar és a Mátyás-huszárok ébresztették a későn kelőket, bejárva a települést széltében-hosszában. Az ünnepi istentiszteleten Stupár Károly lelkipásztor hirdette Isten igéjét, majd Csekme Attila kántor vezetésével a vallásórások kórusa énekelt. A templomból kijövet a Mátyás-huszárok megkoszorúzták a szoborparkban Miholcsa József Sebesült huszár című alkotását, majd a mezőcsávási fúvósok kíséretével felhangzott a magyar és a székely himnusz.
A régi fényképekből álló gyűjteményes kiállításra (amelynek az óvoda adott ideiglenes otthont) több mint 150 fényképet sikerült témakörök szerint csoportosítani, rendszerezni. A számos családi fotó mellett régi fényképeket láthattunk helyi tánccsoportokról, zenészekről, színjátszó csoportokról, dalárdákról. Jelentős számú világháborús fényképet sikerült összegyűjteni, az első világégésről több mint húsz, a másodikról közel hatvan felvétel tanúskodik. A kiállított fényképek közül a legrégebbiek az első világháború idején készült fotók: bajszos sárpataki honvéd feleségével, gyerekével, Adorjáni Károly igazgatótanító tizedesi egyenruhában, sárpataki foglyok és orosz őrök Szibériából (1914)… Külön érdekesség, hogy a Duna TV műsorvezetőjének, Csáky Zoltánnak a szüleiről is (akik sárpatakiak voltak) mAradt fenn fénykép. Nagyon értékes az a két fotó (1940-ből), amely az esküt tett székely vitézeknek állít emléket, akik között három első világháborút megjárt, kiszolgált marossárpataki katona is volt.
Az iskolaudvaron más helyi értékeket is bemutattak, helyi termelőket népszerűsítettek. Cozma Ildikó népi motívumokkal díszített tárgyakat, Nagy Emma, Peres Mária és Mátyás Erzsébet népi varrottasokat, hímzett ingeket állított ki. A Gálfi család (Kati és Tibor) asztalán vadásztrófeák, faragott tárgyak, népi motívumokkal díszített üvegek, üvegpoharak voltak. Szintén vadásztrófeákkal és faragott trófeákkal jelentkezett ifj. Vajda Péter. A Kali család (Zsuzska és Sanyika) akácmézet kínált, a Blondy Románia több fajta minőségi paprikát, az Antalfi család minőségi gyümölcspálinkákat hozott el a falunapra.
Néptáncfesztivál, Bekecs-előadás
A délutáni órákban, a perzselő meleg ellenére, az idén sem mAradt el a huszárok és néptáncosok ünnepélyes felvonulása a falu utcáin. A fesztivált Kozma Barna polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelenteket, majd a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. Ezt követően színpadra szólítottak két olyan házaspárt, akik idén ünneplik ötvenedik házassági évfordulójukat. Pásztor János és felesége, Anna, valamint Kulda Mihály és neje, Anna elismerő oklevelet és ajándékot vehettek át a faluvezetőtől. A megnyitóünnepségen egy sportolót is kitüntettek a triatlonozó Kovács Szabolcs személyében, aki számos hazai és külföldi megmérettetésen végzett dobogós helyeken.
A néptáncfesztiválon az egykori kiváló marossárpataki táncos, Székely János nevét viselő hagyományőrző csoport és a Virág roma táncegyüttes mellett bemutatták tánctudásukat a mezőbándiak (két csoporttal vettek részt), az erdőcsinádiak, a szabédiak, valamint a 15. Mátyás-huszárezred tagjai. Ezt követően a jelenlévők a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes színvonalas előadását tekinthették meg. A faluünnepség egyik érdekes színfoltja a két napig működő huszártábor volt, ahol a lovas hagyományőrzők hatalmas bográcsban főztek, lovakat gondoztak, nótáztak és a lópatkolást is bemutatták.
Bojtorján-koncert, pálinkafőzők versenye
A kora esti órákban az 1999-ben újjáalakult magyarországi Bojtorján együttes lépett színpadra, és ismert slágereket énekelt. A koncertet a helyi pálinkafőzők versenye követte. A pálinkafőzés nagymesterei: a marossárpataki Antalfi Zoltán és a szentsimoni Csipán Csaba kóstolgatták, majd rangsorolták a gyümölcspárlatokat. A fődíjat Buksa Mihály szilvapálinkája nyerte el, első díjat kapott Cozma Erzsébet Andrea körtepálinkája. Az eredményhirdetés után a magyarországi Vis Major együttes csapott fergeteges bulit, amely éjfél után ért véget.
A kétnapos rendezvényt, amelynek főtámogatója a helyi önkormányzat volt, a Marossárpatakért Egyesület szervezte.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 15.
Vidék Kaland Program Maros megyeben
Nem üdülni, dolgozni jönnek
Nyolc magyarországi értelmiségi fiatal érkezik július 24-én Maros megyebe, akik egy hétig Nyárád-, illetve Maros menti gazdáknál veszik ki a részüket a mindennapi mezőgazdasági teendőkből. A Vidék Kaland elnevezésű program keretében érkező fiatalok nem turistaként jönnek, hanem dolgozni, hajnalban kelnek, segédkeznek a fejésnél, istállót takarítanak stb.
A Vidék Kaland Programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA – hatodik alkalommal szervezi meg, harmadik éve, hogy a Nyárádmente térség a Nyárádmente Kistérségi Társuláson keresztül bekapcsolódott ebbe. Célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdasági munka menetét, a vidéki gazdák mindennapi életét olyan nagyvárosi értelmiségi fiataloknak, akik életük nagy részét irodában, számítógép előtt töltik, és nem sokat tudnak arról, hogyan kerül az egészséges élelmiszer az asztalra, mennyi fáradságos munka áll mögötte. A Vidék Kaland Programot 2012 decemberében a legjobb EU-társfinanszírozású mezőgazdasági témájú kommunikációs programnak választották az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen.
Az idén hatodik alkalommal meghirdetett programnak 21 magyarországi résztvevője van. A kiválasztott városi fiatalok között van természetvédelmi referens, tájépítész, marketingvezető, értékesítő. A "kalandok" július 18-án kezdődnek, akkor utazik a Felvidékre három résztvevő. Az azt követő két hétben Székelyföldön, Maros és Hargita megyében töltenek egy-egy hetet fiatal gazdáknál munkával a "kalandozók".
A programban részt vevő fiatalok hagyományosan részt vesznek az ún. traktoros tréningen Magyarországon. Ez egy felkészítő nap a későbbi kalandokra. Az idei évben a szokásos traktorvezetés mellett a falusi gasztronómia kerül az esemény fókuszába. Lesz kenyér-, lángossütés, házitészta- készítés, sajtkészítés, csirkekopasztás és feldolgozás is.
A jelentkezők közül kiválasztott 21 fiatal egy hetet tölt egy csíki, udvarhelyszéki vagy Maros megyei gazdaságban, aktívan részt vállalva a mindennapi munkából, a fogadó gazda irányítása és felügyelete mellett. A résztvevőket pályázaton választották ki a Vidék Kaland Program Székelyföldi partnereinek, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, illetve a Nyárádmente Kistérségi Társulás segítségével.
A program részeként fiatal gazdák fogadják a 35 év alatti, de 18 évesnél idősebb városi fiatalokat egy-egy hétre a gazdaságukban. A résztvevők a gazda munkarendje szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. Ez is lehetővé teszi, hogy megismerkedjenek egy-egy családi gazdaság mindennapi működésével, a gazdálkodók valós életével, tevékenységével. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra – július közepétől augusztus elejéig – esik. Így a résztvevőknek az ebben az időszakban természetes, hosszított munkarendben kell közepesen nehéz fizikai munkát végezniük, bért nem kapnak érte.
A Maros mente is bekapcsolódott
Maros megyebe július 24-én nyolc fiatal – ebből 7 lány – érkezik, és hét gazda fogadja majd őket. Eddig nyárádmenti gazdák vettek részt a programban, de idén első alkalommal egy Maros menti gazdálkodó is bekapcsolódott. Iklandon ifj. Birtalan Istvánnál, aki többek között birka- és bikatenyésztéssel foglalkozik, két "kalandozó" dolgozik majd, Nyárádremetén Karácsonyi Csaba juhosgazdánál és Kakucs Kristófnál (szarvasmarha-tartás és vegyes gazdaság) egy-egy, Szentgericén Gál Károly vegyes gazdaságában és Kirizsán György tehenes- gazdánál ugyancsak egy-egy "kalandozó", Székelyberében Marton Szabolcs szarvasmarhatartó gazdánál egy, Székelybósban Antalfi Zoltán lovastanyáján egy vendég fog eltölteni közel egy hetet.
– Ez nem szórakozás, nem kirándulás, dolgozni jönnek olyan fiatalok, akik a mindennapi vidéki valóságtól távol nagyvárosi életet élnek, a virtuális tér az ő világuk. Sikeres, karriert befutott emberek, akiknek, úgy tűnik, ez az élmény hiányzik – fogalmazott Antal Zoltán, a kistérségi társulás irodavezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt években a Nyárád-mentére érkezett fiatalok számára egyedi élmény volt a vidéken munkával töltött hét, az, hogy az irodai hétköznapok mellett ezt az életformát is megtapasztalták.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 2.
Újra emlékünnepség és huszárbál volt Marossárpatakon
Október 29-én, szombaton tizenegyedik alkalommal szerveztek hagyományőrző huszárbált Marossárpatakon. A rendezvény programja hasonló volt az elmúlt évekbeli "menetrendhez", idén is megemlékeztek az 1848 októberében vívott marossárpataki csatáról, aztán a helyi sportcsarnokban táncmulatsággal folytatódott a huszárok újabb találkozója.
A megjelent huszárcsapatok, meghívott vendégek néhány helyi hagyományőrző jelenlétében, a település történelmi szoborparkjában, megemlékeztek az 1848-49-es szabadságharc első győztes csatájáról, amely Marossárpatak határában zajlott 168 évvel ezelőtt. Elsőként Miholcsa József h.ő. huszár alezredes köszöntötte az egybegyűlteket, majd Göndör Rezső h.ő. huszárkapitány tartott történelmi ismertetőt a sárpataki ütközetről. "A marossárpatakiak nagyon büszkék arra, hogy a szabadságharc első győztes csatáját településük közelében vívták. A csata történetének különböző változatait olvastuk fel eddig, de a lényeg ugyanaz: 1848. október 31-én a Beczman ezredes vezette dandár Marossárpataknál szétverte Urban főleg népfelkelőkből álló hadát, akik így nem érhették el Marosvásárhelyt. Idén egy történész kordokumentált leírását hallgattuk meg" – tájékoztatotta az egybegyűlteket Miholcsa József hagyományőrző alezredes, a Mátyás- huszárok vezetője. A jelenlévők megtudhatták, hogy a szabadságharc első ütközete Marossárpatak határában, a Maros partján levő Berekben zajlott le október 31-én. A Beczman seregét alkotó háromszéki gyalogzászlóalj, 30-40 Mátyás-huszár és néhány ezer nemzetőr Urban serege ellen két irányból indított támadást, és fényes győzelmet aratott. Ezt követően a levert szabadságharcra emlékeztető Sebesült huszár szobornál koszorúztak az eseményen megjelent huszárcsapatok, majd a székely himusz közös eléneklésére került sor.
Állófogadás, vetített képes beszámoló, ünnepélyes megnyitó
Az emlékünnepséget követően a huszárok nótaszóval vonultak át a bál helyszínére, a közeli sportcsarnokba. Itt megkóstolhatták a marossárpataki Antalfi Zoltán és a nyárádszentsimoni Csipán Csaba messze földön híres szilvapálinkáját, amit hagymával díszített zsíros kenyérrel lehetett elnyomtatni. Az érdeklődők megtekinthették az előző huszárbálokról készült vetített képes beszámolót, amit helyenként Miholcsa József kommentált. Este nyolc órától került sor a bál ünnepélyes megnyitójára. Miholcsa József h.ő. huszár alezredes ünnepi beszédét követően Göndör Rezső h.ő. huszárkapitány olvasta fel a bál védnökének, a Castellum Alapítvány elnökének üzenetét, majd a marossárpataki Székely János hagyományőrző néptánccsoport lépett közönség elé ünnepi műsorával. A sárpataki tánc után Berekméri Réka, a marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum tanulója két huszárdalt énekelt. Közben a terem is benépesült, több mint másfél száz vendég táncolhatott és nótázhatott jókedvvel a rendezvényen. A huszárbált többek között megtisztelték jelenlétükkel dr. Vass Levente és Bíró Zsolt képviselőjelöltek, Csíki Zsolt marosvásárhelyi városi tanácsos, de magyarországi vendégek is voltak a táncmulatságon.
Az ízletes vacsora felszolgálása után (a körtvélyfáji Fehér Ló vendéglőben készült a finom pörkölt) a Mátyás- huszárok sikeres huszártánca következett. Kopogott a csizma sarka, csattogott a kard, csengett a huszárnóta. A közönség vastapssal jutalmazta a színvonalas produkciót.
Hajnalig tartott a táncmulatság
Idén sem maradt el a bálkirálynő megválasztása, amelyre éjfélkor került sor. A szervezők kérésének megfelelelően csak a díszmagyarba vagy népviseletbe öltözött lányokra szavazhatott az öt férfitagból álló zsűri. A bálkirálynő címet Mátyás Izabella kapta, az udvarhölgyei Makkai Orsolya és Berekméri Réka lettek.
Az ünnepélyes huszáravatáson négy olyan fiatal huszár tett fogadalmat és lett a hagyomány- őrző csapat tagja, akik egyéves próbaidő alatt bizonyságot tettek ló- és hazaszeretetükről. A huszárhagyományoknak megfelelően, a bajtársak kardlappal fenekelték el az újoncokat, jó tanácsokkal látták el őket. Értékes nyeremények találtak gazdára: népművészeti tárgyakat, finom italokat, gyümölcsökkel teli kosarakat, berámázott huszárképeket, kis háziállatokat vihettek haza a szerencsésebbek. A hajnali kóstolót követően reggelig tartott a tánc, a nótázás.
Az idei huszárbál szervezője a marossárpataki 15. Mátyás huszárcsapat volt, de a rendezvény egyik főtámogatójaként említhetjük a Marossárpatakért Egyesületet és a helyi önkormányzatot is. A talpalávalót népzenészek húzzák, besegített Csekme Attila billentyűs, a falu kántora.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)