Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Antal Péter
48 tétel
2016. május 17.
Pécska Város Napjai
A tizenkét éves várost ünnepelték
Pécska Város Napjai a hét végén sikeresen lezajlottak annak ellenére, hogy a változékony, esős időjárás miatt egyes eseményeken a vártnál kevesebben vettek részt.
A magyar programokat ezúttal is pénteken szervezték, elsőként a Búzavirág Néptáncegyüttes legkisebb csoportja, a Bojtocska lépett színpadra 18 órától.
Őt követték a nagyobbak és a felnőtt csoport, a pécskai táncosok a szegedi Cuháré Táncműhely tagjaival együtt mutattak be műsort élő zenével, a szegedi Ménkű bandának köszönhetően.
Az egyre népesebb közönséget az Oroszlányi Bányász Népdalkör 11 tagja szórakoztatta, köztük Lelik Anna nyugalmazott pécskai óvónő. A küldöttséget elkísérte Lazók Zoltán polgármester és Papp Péter Attila alpolgármester. A fellépés előtt a küldöttségnek Antal Péter polgármester mutatta be a várost, de elbeszélgettek az együttműködési lehetőségekről is.
Immár másodszor lépett a közönség elé a Pécskai Kissebségi Hagyományőrző Egyesület Aranykalász tánccsoportja.
Tíz órakor kezdődött az est sztárvendégének, Nótár Marynak a koncertje, majd utcabál zárta a programot a Roulette zenekarral.
Szombaton 8 órától kettős avatóra került sor: Antal Péter polgármester, Miodrag Stanoiov alpolgármester és Iustin Cionca volt polgármester vágta el a szalagot a város modern piaccsarnokának a bejáratánál. A minden előírásnak megfelelő, tágas csarnokban már el is foglalták helyüket a tejtermékeket áruló kistermelők, a mellette lévő két sátor alatt pedig zöldséget, gyümölcsöt, virágokat és egyebeket kínáltak.
Felújított iskolát avattak
A csarnokkal szemben már készültek a diákok és tanáraik a 2-es számú Általános Iskola kívül-belül megújult kisépületének az avatására. Bacsilla Eszter igazgató mellett Antal Péter polgármester, Király András oktatási államtitkár és Bölöni György megyei tanácsos vágta el a szalagot, majd a jelen lévő hivatalosságokkal együtt – köztük Constantin Traian Igaş szenátorral és a pécskai líceum igazgatójával, Bacsilla Sándorral – végigjárták a felújított osztálytermeket.
Napközben változatos program várta a pécskaiakat, néptáncfesztiváltól folkzenén át tűzzsonglőr bemutatóig. Az est sztárvendége Antonia popénekesnő volt.
Kitüntetések
Vasárnap 11 órától került sor a városi tanács ünnepi ülésére, amelyen ezúttal Kiválósági Díjakat osztottak ki. A kitüntetettek Borsos Árpád mezőgazdász és Lidia Ecaterina Sass ápolónő. Sabina Pop mérnök, illetve a Pălincaş nővérek, Rodica Pălincaș és Alexandra Trif tanárok Pécskai Gyökerek-díjat vehettek át.
A gyűlésen a városi elöljárók mellett számos meghívott is jelen volt.
A városnapok délután román folklórműsorral folytatódtak, de sokan voltak kiváncsiak a tornyai Kalypsoland kutyaiskola és panzió bemutatójára is, amelyet a Szentháromság parkban tartottak. Tóth Attila szervező díjazta a felhívására jelentkezett pécskai kutyatulajdonosokat, akik kedvenceikkel részt vettek a programon.
A többnapos programsorozat éjfél előtt látványos tűzijátékkal zárult.
Olvasónk közelebbről
Mivel a kitüntetettek közül Borsos Árpád a Nyugati Jelen olvasótáborába tartozik, őt közelebbről is bemutatjuk. 1954-ben Pécskán született, földműves család első gyermekeként. Általános iskoláit Pécskán, majd a mezőgazdasági líceumot Aradon végezte el azzal együtt, hogy bevallása szerint, nem kedvelte a mezőgazdaságot. Talán ezért is végezte el a hivatásos gépkocsivezetői tanfolyamot, hogy az Avăntul téesznél, utána az Aradi Közszállítási Vállalatnál dolgozhasson. 1986 és 1992 között tímárként dolgozott a Pécskai Fogyasztási Szövetkezetnél. Mivel azonban a bőrcserzés nem volt kifizetődő, gazdálkodni kezdett, amit hamar megszeretett. Előbb a saját 20 hektár földjét művelte meg, később haszonbérben dolgozott, de vásárolt is földterületeket. Manapság 7 traktorral és a szükséges felszereléssel, 3 kombájnnal, összesen 580 hektár termőföldet művel meg a családjával, illetve a létrehozott kft. alkalmazottaival. A kisperegi bekötőút mentén tanyát vásárolt, ahol komoly gépparkot alakított ki, korszerű gépekkel, termesztési eljárásokkal, jó években hektáronként általában 6000 kiló búzát, illetve 8000 kiló kukoricát szokott betakarítani. A jó termés tudatában a földtulajdonosoknak is magas osztalékot, hektáronként 1200-1500 kiló gabonát biztosít. A közelmúltban a GAL Program támogatásával új traktort és kombájnt vásárolt, büszke arra, hogy a családjával műveli meg a földet, ami biztos megélhetésnek számít, ezért jövőbeli terveket is szőhetnek még akkor is, ha az EU-mezőgazdasági támogatások hátrányosak a kelet-európai gazdálkodók számára. Örvend, amiért a maga és a családtagjai által végzett becsületes munkával is hozzájárulhat a pécskai kenyér hírnevének az öregbítéséhez – hangzott el a dr. Vasile Chifor városi tanácsos által ismertetett laudációban. Borsos Árpádnak gratulálunk, további hasznos munkálkodást, jó egészséget kívánunk.
Balta János, Sinka Pál
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 28.
A IV. Pécskai Magyar Napok sikere
Kedvezőtlen időjárásban is színes program
A IV. Pécskai Magyar Napok szombat esti programjára, talán a kánikula miatt, kevesen mentek ki a piactérre, ahol megnézhették a Kocsik Vali vezette pécskai zumbacsoport bemutatóját 18 órától, őket a VIII. Erdélyi Humorfesztivál nyertese, György Botond követte, aki stand-up comedy műsorral szórakoztatta a közönséget.
20 órától kezdődött a makói Metalstorm rockegyüttes koncertje.
Az est sztárvendége, a bánffyhunyadi származású Antal Timi, a 2012-es X-Faktor legjobb női hangja 22 óra után lépett színpadra, és több mint egyórás, színvonalas élő koncertet adott zenekarával a mintegy 150 nézőnek. A napot a 23 órakor kezdődött retró-diszkó zárta.
Vasárnapi szertartások
Vasárnap 14 órától a református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, a római katolikus templomban 18 órától, ugyancsak a Magyar Napok jegyében bemutatott szentmisén a Búzavirág Néptánccsoport népviseletbe öltözött párjai és a hívek körében Antal Péter újraválasztott polgármester és Miodrag Stanoiov alpolgármester társaságában jelen voltak a magyar tanácsosok is. Szentbeszéde végén ft. Czeglédi Ferenc plébános a híveit imára kérte a város új vezetőségéért, beleértve a tanácsosokat is. Rájuk az a feladat hárul, hogy megőrizzék mindazokat az értékeket, amelyeket az őseink létrehoztak. Ugyancsak rájuk hárul kulturális értékeink megőrzésének, továbbvitelének a feladata is, ezért Isten áldását kérte a munkájukra.
Néptáncgála esőben
A szertartás után 19 órától a program néptáncgálával folytatódott a szabadtéri színpadon, csakhogy akkora szemerkélni kezdett, majd egyre sűrűbben esett az eső. Éppen ezért a nézők inkább távolból, a sörsátrak alól szemlélték az előadást. Először a Búzavirág Néptáncegyüttes Bojtocska csoportja lépett színpadra, ahol gyermekjáték egyveleget mutatott be. Utánuk a Kisboglárka, majd a Nagyboglárka szatmári táncokat adott elő Engi Márta Ildikó betanításával. A 2010-ben alakult battonyai Szivárvány Néptánccsoport moldvai, majd somogyi táncokat mutatott be Makra András betanításával, Pelyva Nagy Zsuzsa vezetésével. Utánuk a Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport, a szegedi Cuháré Táncműhely és a Búzavirág Néptánccsoport szinte már zuhogó eső közepette mutatta be, utóbbi magyarbődi táncát, amivel Brüsszelben nagy sikert arattak. A koreográfiáját Engi Márta Ildikó és Forgács Zsombor állították össze. Ugyancsak a Búzavirág szentiványi táncokat adott elő, mindnyájukat a szegedi Ménkű Banda kísérte.
Koncert, Szent Iván-napi tűzgyújtás
A népi hangzást modern elemekkel vegyítő Motiva zenekar 22 órakor kezdődött koncertjére már többen összegyűltek a téren, a 23.30 órai tűzugráson pedig szép számban részt vettek a pécskai magyarok.
A rituális tűzgyújtás, a tánc és a sötétben lobogó tábortűz különleges hangulatot teremtett, a tüzet átugrók és a nézelődők is – az ilyenkor szokásos – csörgőalmát kaptak a szervezőktől.
Civilszervezetek a téren
A IV. Pécskai Magyar Napok rendezvénysorozatának mindkét napján az italt, kávét, élelmet kínáló számos sörsátor társaságában, egy-egy jókora esernyő alatt a Pécskai Humanitas Egyesület vezetősége, Hajas Erzsébet elnök és Moş Andrea Tímea alelnök bemutatta a foglalkozásokon a gyermekek által készített munkákat, továbbá a segítő munkatárs, Haica Erzsébet által készített dísztárgyakat. Az asztalra helyezett urnába az Egyesület céljainak a megvalósításához önkéntes felajánlásokat fogadtak el, amelyekért a jelzett munkákból, dísztárgyakból adtak cserébe.
Ugyancsak a téren állította ki falumúzeumi gyűjteményét, használati tárgyait, a látogatókat saját sütésű krumpli-pogácsával, almás pitével kínálták a tornyai Pro Pir Kult Egyesület alapítói, Tóth Piroska és Suttyák András.
A Pécskai Magyar Napokat a helybeli magyar szervezetek, az RMDSZ, az RMDSZ Nőszervezete, a Búzavirág Egyesület, az MKIDSZ Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület szervezték, Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a Helyi Tanács támogatásával. A kedvezőtlen időjárás ellenére is sikeres, színes program szervezői és támogatói köszönetet érdemelnek.
Balta János, Sinka Pál
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 1.
A VII. Szederháti Falunap sikere
Többen látták a lakosság számánál
Szombaton a Pécskai Polgármesteri Hivatal és Tanács szervezésében, VII. alkalommal került sor a Szederháti Falunap rendezvénysorozatra. A helybeli katolikus templomban 18 órakor ökumenikus istentisztelettel indult, ahol ns. és ft. Király Árpád marosi főseperes, Arad-ségai és szederháti plébános magyarul és románul köszöntötte az Antal Péter polgármesterrel és Miodrag Stanoiov alpolgármesterrel az élen jelen volt pécskai vezetőséget, illetve a helybeli híveket. A falu ünnepe a hívek számára elsősorban azt jelenti, hogy felekezetre való tekintet nélkül, szeretetben egyesüljenek, ahogy az a Szentírásban is meg van fogalmazva. Mert mindennek, így a szórakozásnak, a vidámságnak, a szomorúságnak is megvan az ideje, de meg kell lennie a hálaadásnak is, egységben a Jóistennel, a különböző felekezetekkel. Azért, hogy a Jóistentől kapott életet nagy ajándékként, ugyanakkor lehetőségként is felhasználjuk, mert az elmúlt idők soha nem térnek vissza, ezért, meglehet, elmulasztottuk a szeretet, a megbocsátás gyakorlását. Feltehetjük a kérdést: tulajdonképpen mi az életünk értelme, célja? A legfontosabb, hogy Istennek tetsző életet kövessünk. Ezekben a napokban, Krakkóban közel kétmillió római katolikus fiatal alkot imaláncot a kereszténységért, az Istennek tetsző élet gyakorlásáért. Ebbe az imaláncba kapcsolódjunk be mi is, imádkozva a szederháti, több felekezethez tartozó híveknek a szeretetben megnyilvánuló egységéért, a jövőjéért, Isten áldását kérve Szederthátra és lakosaira – mondta a marosi főesperes. A továbbiakban Váncsa Csaba diakónus olvasta fel a szentleckét, majd Jarca Miron görög katolikus, Marin Cristinel Stratulac tornyai, valamint Mureşan Axinte Szederháton is szolgáló pécskai ortodox papok is lélekhez szóló szavakban méltatták a szederháti templomot látogató három felekezetnek az isteni szeretetben megnyilvánuló egységét.
Köszöntők
A szabadtéri színpadon történt az ünnepi program hivatalos megnyitója, ugyancsak az említett plébánosok által magyarul és románul kezdeményezett közös imával, a miatyánkkal. Ezt követően Eugenia Pete műsorvezető Antal Péter polgármestert kérte szólásra. Köszöntőjét követően a polgármester örömének adott hangot, amiért Szederhát ünnepét újra ilyen sokan megtisztelték a jelenlétükkel. Ugyanakkor megköszönte a szederhátiaknak a helyhatósági választásokon magának, illetve csapatának szavazott bizalmat. Ezzel felhatalmazást is adtak az elkezdett fejlesztéseknek a folytatásához, ami EU pályázati támogatással a vezetékes víz, illetve a csatornázás megépítésével folytatódik. Amint befejezték, minden utcára aszfaltburkolatot húznak. E munkálatok befejezése egyben azt is jelenti, hogy 2020-ig az egyre gyarapodó Szederhát teljes közművesítéssel rendelkező, vonzó településsé fejlődik – fejezte be magyarul is mondanivalóját Antal Péter polgármester. A továbbiakban dr. Vasile Chifor városi tanácsos adott hangot örömének, amiért újra részt vehet az Antal Péter polgármester által 8 évvel ezelőtt kezdeményezett Szederháti Falunap rendezvényén. Nemcsak ezért, hanem a falu fejlődésének a folytonosságáért is örvend, ugyanis az elmúlt 25 évben a település hatalmas fejlődésen ment keresztül, ami nemcsak a pécskai támogatás, hanem a falubeliek szellemisége terén is végbement. Ez a harang ugyanis egyetlen templomba hívja a római katolikusok mellett a görög katolikus, illetve az ortodox híveket is, ami egyedülálló jelenség. Kialakult a valódi ökuménia, megvalósult a Szentírás felhívása: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Színes program
Az ünnepi kulturális programot a szederháti óvodások nyitották meg, akik Alexandra Ponta óvónő betanításában táncoltak, majd a LA MULȚI ANI SEDERHAT (Éljen Szederhát) feliratot rakták ki táblácskáikkal, vastaps közepette. Utánuk a pécskai Búzavirág Nagyboglárka csoportja, Engi Márta betanításával magyar táncokat adott elő, nagy sikerrel, majd a Pécskai 1-es számú Óvoda Kislepkék csoportja, Ioana Bala óvónő vezetésével szórakoztatta a közönséget. Ezt követően a Búzavirág Kisboglárka, utánuk a Nagyboglárka csoport műves táncainak tapsolt a közönség. Utánuk az ugyancsak pécskai Aranykalász tánccsoport, Makra András koreográfiájára ropogós magyar táncokkal szórakoztatta közönséget. A Kisboglárka, illetve a Nagyboglárka közös, továbbá az Aranykalász újabb tánca után az Aradi Datini Arădene nyugdíjas tánccsoport adott elő alföldi román táncokat, Ilie Macovei betanításával, utánuk egy halmágycsúcsi énekes közreműködésével.
Ezt követően a pécskai Zumba csapat szórakoztatta energikus táncaival a nagy számú közönséget, majd az ugyancsak pécskai Păstrătorii Tradiției tánccsoport, a Florin Moş zenekarának a közreműködésével, helyi táncos néphagyományokat mutatott be. 22 órától az Atmosphere Band zenekar közreműködésével utcabál következett, majd 23 órakor tűzijátékkal ért véget a VII. Szederháti Falunap. Annak a sikerét példázza a falu lakosságát meghaladó létszámú közönség, illetve a szervezők figyelmessége, hiszen minden fellépőt, meghívottat és valamilyen módon közreműködőt megvendégeltek, de az átlagos néző is ehetett, ihatott, mulathatott kedvére. Ennél többet nem is lehet elvárni egy falunap szervezőitől, akiknek, illetve a vendéglátásban közreműködőknek, ezúttal is köszönet jár a VII. Szederháti Falunap sikeréért.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 25.
Jogerős: börtönbüntetésre ítélték Borbély László korábbi tanácsadóját
Az egykori RMDSZ-es környezetvédelmi minisztert nem adta ki a DNA-nak a parlament.
Korrupciós bűncselekmények miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Nagyváradi Táblabíróság annak az ügynek a vádlottjait, amelyben a parlament 2012-ben megtagadta Borbély László akkori környezetvédelmi miniszter kiadását a korrupcióellenes ügyészségnek.
Szepessy Szabolcsot, Borbély egykori személyi tanácsadóját, Ioan Ciocan avasfelsőfalui üzletembert és Molnár Antal Péter Maros megyei üzletembert egyenként két év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság befolyásvásárlás és befolyással való visszaélésben vállalt bűnrészesség miatt.
A DNA bűnvádi eljárást indított volna Borbély László miniszter ellen is,
de 2012 szeptemberében, majd 2015 márciusában a parlament elutasította a korrupcióellenes ügyészség kérését. Borbélyt két rendbéli befolyással üzérkedés és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította a DNA.
Az RMDSZ politikusa a gyanúsítást mindvégig alaptalannak minősítette, de 2012 áprilisában lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a gyanú ne árnyékolja be a kormány tevékenységét.
A DNA szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvesztegette Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert azzal, hogy Lescaci Com Kft nevű cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek. Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson
a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál, és hogy prioritást élvezzen néhány, a hivatallal korábban leszerződött és folyamatban levő, vagy befejezett munkálat ellenértékének kifizetésénél.
Ioan Ciocan cége 2007-től összesen 48 munkálat elvégzésére között szerződést az állammal, ezek között szerepelnek tengerpart-megerősítések, valamint folyómeder-szabályozások is. A vizsgálatokat később Molnár Antal marosvásárhelyi üzletemberre, az Azimut Kft. tulajdonosára, és Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsosra is kiterjesztették.
Az sajtóba kiszivárgott információk szerint
Borbély László nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában egy marosvásárhelyi ingatlan értékesítését, melyet 30 ezer euróért adott el Molnár Antalnak. A nyilatkozatában nem szerepel ugyanakkor a feleségével együtt vásárolt bukaresti tömbházlakása sem, melyet anyatársa, Vincze Mária nevére íratott.
Az ügyészek által kihallgatott Vincze Mária azt nyilatkozta: a lakást a Borbély-házaspár fizette ki, neki ugyanis nem állt rendelkezésére a szükséges 80 ezer euró. A gyanú szerint ugyanakkor Borbély közbenjárásának köszönhetően egy, a Molnár fiának a tulajdonában levő vállalkozás is több szerződést is kötött az Országos Vízgazdálkodási Hivatallal azt követően, hogy az RMDSZ-es politikus a környezetvédelmi minisztérium élére került.
Az ügyészségi vizsgálattal párhuzamosan az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgálta Borbély László vagyonnyilatkozatát. Ebben nem volt feltüntetve a bukaresti lakás, de a vásárhelyi ingatlan értékesítéséből befolyó összeg sem – mindez pedig hamis vagyonnyilatkozat-tételt jelent.
foter.ro/cikk
2017. február 23.
Értékelő Engi Mártával, a Búzavirág Egyesület elnökével
Tanulni, táncolva örömöt okozni a magyarságnak
Engi Márta Ildikóval, a pécskai Búzavirág Egyesületnek az elnökével az elmúlt évi közművelődési tevékenységet elemezzük, az idei terveket vesszük számba.
– Milyen évet zárt a pécskai Búzavirág Egyesület, illetve az általa működtetett 4 tánccsoport?
– Mozgalmasat, ugyanis több külföldi szerepléssel egybekötve számos hazai meghívásnak is eleget tettünk. Jártunk Belgiumban; Budapesten részt vettünk a Magyarok Világtalálkozóján, számos, határ menti kisebb anyaországi településen is felléptünk. E kiszállások megszervezése csöppet sem volt egyszerű, hiszen egyrészt meg kellett mutatnunk a tánccsoportjaink repertoárjának a keresztmetszetét, ugyanakkor az sem volt közömbös, melyik csoporttal utazunk…
– Ilyen szempontból melyik tánccsoport a legkönnyebben mozgatható, utaztatható?
– Ha a létszámot vesszük, szinte minden csoport átlagosan 20-20 főből áll, ezért szinte mindegy, melyiket visszük. Ha viszont számolunk az utazás, a külföldi fellépések során adódható megterheléssel, a váratlan helyzetekkel, akkor inkább a felnőttek mellett döntünk.
– Ismertetné a korosztályonkénti csoportokat?
– A négy tánccsoport ugyanannyi korosztályt is jelent, az óvodások, az elemisek, a gimnazisták, illetve a középiskolásokat is tartalmazó felnőttek csoportját. Ami a nagyokat illeti, sajnos, rájuk leginkább a XII. osztály elvégzéséig számíthatunk, de van 1-2 olyan tagunk is, aki azon túl is kitart a csoport mellett. A munkahely vagy az egyetem miatt nagy a lemorzsolódás. Legtöbben a munkahely miatt mondanak le, mert nem tudnak rendszeresen a próbákra járni, de a fellépéseken való részvételük is bizonytalan.
– Hogyan szervezik meg a próbákat?
– Csoportonként, heti egyetlen, de kétórás próbát tartunk, amire sokan azt mondják: csak heti egyetlen, kétórás próba, miközben mások hetente két, négyórás próbán vesznek részt? Nekünk be kell érnünk a jelzett próbarenddel, mert hetente kétszer kapjuk meg a művelődési háznak a színpadát. Kedden 17 órától az óvodások és a kisiskolások, míg pénteken a gimnazisták és a felnőttek próbálnak, hogy a hét végén legyen idejük a tanulásra is.
– Van-e segítsége a próbáknak a levezetésében? Mert gondolom, nem egyszerű mindenki munkájára, előmenetelére odafigyelni.
– Most már, idézőjelben, mondhatom: „kissé hátradőlhetek a székemben”, mert a nagyok közül kerültek olyan segítségeim, akik sok munkát átvállalnak tőlem. Például az óvodás kora óta táncoló Papp Enikőre rábízhattam az óvodásokat és a kisiskolásokat. Farsangra készülve is közösen járunk a próbákra, de az oroszlánrészt már átvállalja. A nagyobbakat a szintén gyermekkora óta táncoló Papp Katica vette át, míg váltakozó párjai, Mester Dávid vagy Törő Norbert besegítenek. A nagyoknál vannak olyan táncelemek, amelyeket én nem tudok bemutatni, abban viszont segít Rusánszki László, aki most a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, nagyon ügyes táncos, ezért sokat segít a próbák levezetésében.
– Mi van Sisa Richárddal, talán egyetemre jár?
– Ő most Kolozsváron jár egyetemre, de remélem, a szíve egy kicsit nálunk maradt. Azt mondta, lehet, ott is folytatja a táncot, de hogy valóban teszi is, azt nem tudom…
– Mikor lesz a farsangi előadásuk?
– Azt február 26-án, vasárnap 17 órai kezdettel, a Művelődési Otthonban szervezzük. A végén, ha az idő is velünk tart, a szalmabábot, vagyis Íriszt el fogjuk égetni, de előtte zenés menettel kivisszük olyan helyre, ahol el lehet égetni.
– A programjaik megszervezéséhez, illetve a felkészüléshez kapnak-e megfelelő támogatást?
– A Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Tanács részéről a támogatást eddig is kaptuk, tudtommal továbbra is élvezzük, ezért a Hivatal és a Tanács vezetőségének, személyesen Antal Péter polgármester úrnak is megköszönöm az eddigi, illetve a továbbra is biztosított támogatást. Ugyanakkor megköszönöm az RMDSZ pécskai szervezetének is a támogatást, de az Egyesület vezetőségi tagjainak is az önzetlen munkáját. Éppen most hívott telefonon Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, aki arról értesített, hogy a március 15-i programba iktatták a Búzavirágot is, illetve felkért, hogy mutassuk be a Március 15-i táncjátékunkat. A felkérés mindnyájunkat lelkileg feldobott, ezért most a nagyokkal kedden is, pénteken is csiszoljuk a jelzett táncjátékot, mert az aradi nagyszínházban való fellépés hatalmas megtiszteltetés, egyben kihívás számunkra. A felkészülési programunkat kissé átvágják a nagydiákokra, március 13–15-e között váró vizsgák. Éppen ezért akik részt vesznek a jelzett felméréseken, azok csak a főpróbára jönnek el. 
Idei tervek
– Az idei program milyennek mutatkozik?
– A március 15-i műsort, az aradi fellépés miatt, itthon március 19-én szervezzük, de meg szeretnénk tartani a Pécskai Magyar Napokat is, amelyeknek a programját egyeztetni kell a helybeli civilszervezetekkel és az RMDSZ vezetőségével. Egy biztos: a tűzugrás ezúttal sem marad el. Tervezünk egy moldvai néptánc-tábort is, valahol a Csángóvidéken, ahol népes csapattal kívánunk részt venni. Tavaly ott volt egy igen jól sikerült tábor, ezért az idein mintegy 50 személlyel kívánunk részt venni.
– Egy autóbusznyi emberrel?
– Autóbusznyival, de nem azzal utazunk, hiszen az igen költséges, de ahogy a sófalvi, a kalotaszentkirályi táborozásainkat megoldottuk, ugyanúgy fogunk ezen is részt venni… Tavaly 25 fős csapattal jártunk Magyarlapádon vonattal, átszállással, kisgyermekekkel…
– Úgy nem túl bonyolult?
– De igen, borzasztóan bonyolult, mert felszerelést, ruhákat is vittünk, de a nagyok segítettek a kicsiknek, sőt 2-3 szülő is elkísért minket, ezért közösen mindent megoldottunk.
– Annyira drága az autóbusz?
– Még annál is drágább, hiszen a kiszállásoknak a legnagyobb költségét az utazás képezi.
– Iskolabusz nem lenne alkalmas?
– Túl kicsi nekünk, mert legkevesebb 9 párral utazunk, vagyis 18 személlyel, és akkor még a csomagokról nem is szóltam. Ha az iskolabusz 32 személyes volna, másképpen számolhatnánk…
– Hogy állnak a felszereléssel, hány rend ruhájuk van?
– Mivel a ruhák elavulnak, a ruhatárunkat folyamatosan próbáljuk megújítani, de igyekszünk olyan ruhatárat kialakítani, ami kisebb módosításokkal több tánchoz alkalmas: kötényt, blúzt vagy mellényt cserélünk és változott az öltözék. Arra nem telik, hogy egy teljes mezőségi vagy alföldi ruhatárunk legyen, ezért a kisebb változtatásokkal alkalmazkodunk a táncainkhoz. Egy székelyföldi rendet mindenképp szeretnénk varratni, mert elég sok székelyföldi táncot ismerünk, mutatunk be.
– Hány tánc szerepel manapság a repertoárjukban?
– Van moldvai és felcsíki alaptáncunk, illetve bővebben ismerünk mezőségit, ezen belül több vidéknek a táncát. A kalotaszegiben is több vidéknek a táncát ismerjük: a szucságit, a mérait, amit éppen a Muszka-házaspártól tanultunk. Szilágysági táncból is kettőt tanultunk be, de tövisháti, krasznai táncokat is tudunk. Kétórás előadást gond nélkül szervezhetünk, csak a gyermekek bírják szusszal. Jut eszembe, a székelyföldiek közül nyárádmogyorósi, Küküllő-menti, de pálpataki tánc is szerepel a repertoárunkban.
– Koreográfus segíti-e a munkában?
– Sok táncunk kialakításához a gyermekek is segítettek ötletekkel, amelyeket bevettünk egy-egy táncba. Idén viszont szeretnénk felkérni oktatópárokat, hogy egy-egy hosszú hétvégén tanítsanak be valamelyik csoportnak egy-egy táncot, filmfelvételekkel egy-két hónapig próbálva, majd jöjjenek vissza és ugyanarra a táncra állítsanak össze egy koreográfiát. Természetesen hivatásos oktatópárokra gondolunk, akikkel le kell tárgyalnunk, mennyiért, milyen feltételek között jönnének el. Mindent egybevetve, a biztos támogatás tudatában idén is tanulunk, dolgozunk, illetve a fellépéseinken bemutatva a tudásunkat, örömöt kívánunk szerezni a magyarságnak.
– Sok sikert kívánok hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 21.
Nagy sikert aratott a Március hangjai program
Közös előadással ünnepeltek a pécskai magyarok
Amint azt rövid hírben közöltük, a Battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár, a pécskai Búzavirág Egyesület és Néptánccsoport, valamint a helybeli Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület vasárnap18 órától a városi Doru Ioan Petescu Művelődési Házban Március hangjai címmel közös, ünnepi műsort adott elő az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére.
A Művelődési Ház nagytermét megtöltő közönséget, köztük Antal Péter polgármestert, Faragó Péter parlamenti képviselőt és Bölöni György megyei tanácsost Engi Márta Ildikó, a Búzavirág Egyesület elnöke, valamint Balta Tajcs Tűnde, a Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte.
A Himnusz felcsendülését követően, a Juhász Kálmán által betanított citerás gyermekek műsora vezette fel az előadást, majd a Bojtocska gyermekjátékainak, utánuk a Kisboglárka játékainak, majd a Búzavirág magyarbődi táncának tapsolt a közönség.
Jogállam nélkül nincs szabadság
Ünnepi beszédében Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő kifejtette: közel 3 évtizeddel a rendszerváltás után, még mindig a szabadságjogokért, magáért a jogállamiságért kell utcára vonulni szerte az országban. Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság. Nem szabad az olyan ország, ahol a bűnszervezetek mindenféle hatalom fölött állnak. Nem lehet szabad az olyan ország, ahol félreállítják azt, aki dolgozik, aki tenni akar a közösségéért. Nem lehet szabad az olyan ország, ahol börtönbüntetés fenyegeti azokat, akik kitűzik a magyar vagy a székely zászlót. Magyar összefogás nélkül a romániai magyarság hangja pusztába kiáltott szó lenne. Ahogy az 1848-as hősöknek, úgy nekünk is szükségünk van az összefogásra, a közös erőre, hogy államalkotó nemzetként, jogunk legyen az ország ügyeibe való beleszólásra. Akkor is, ha az érvényben lévő Alkotmány első paragrafusa bennünket, magyarokat és a többi nemzeti kisebbséget figyelmen kívül hagy. Az elmúlt évek során Romániában elismerték, hogy március 15. fontos az itteni magyarság számára, ezért azt kérjük, ismerjék el hivatalos ünnepként. Az RMDSZ hivatalosan is benyújtotta a törvényjavaslatot, miszerint március 15-ét ismerjék el az itteni magyarság hivatalos ünnepévé, ami számukra legyen munkaszüneti nap. Mi, magyarok olyan kevesen vagyunk, hogy nem engedhetjük meg magunknak az ellenségeskedést. Ahogy az 1848-as forradalmárok hittek a magyarság jogaiban, úgy nekünk is hinnünk kell bennük, ahogyan ők, mi is szabadságra vágyunk. Azaz korlátozásoktól, fenyegetettségtől mentes életre. Ahogyan ők tették, nekünk is bíznunk kell abban, kitartással, türelemmel, összefogással megvalósíthatjuk céljainkat. Isten minket úgy segéljen!
A szabadságharc megjelenítése
A továbbiakban a Hagyományőrző Egyesület tagjai jeleneteket adtak elő az 1848. március 15-én a Pilvax Kávéházban, az egyetemeken, illetve a nyomdában lezajlott eseményekről, de gyermekek által bemutatott harci előkészületeknek is tapsolhattak. A Búzavirág kalotaszegi tánca után falusi jelenetet mutattak be a vérbe fojtott szabadságharc üldözött katonáinak a sorsáról. Utána az Itt megkondult az óra címmel, az aradi színházban nagy sikerrel bemutatott dalos, táncos, március 15-e művészi megjelenítésének tapsolhattak a Kisboglárka, a Nagyboglárka és a Búzavirág tánccsoportok előadásában. Engi Márta megszólaltatta Reményik Sándor Magyar gyerek című költeményét, majd Balta Tajcs Tündével közösen köszönetet mondtak a töretlen támogatásért Pécska Város Tanácsának, név szerint Antal Péter polgármesternek és Eugenia Petének, a Művelődési Ház igazgatójának a felkészülés biztosításáért. Ugyancsak megköszönték a Battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár közreműködését, dr. Rimainé Roczkó Zsuzsanna jóvoltából, valamint Juhász Kálmán közreműködését a citeraoktatásban.
A műsorban fellépett összes résztvevő előtt, a két civilszervezet vezetője mondott köszönetet a sok tapsért, majd Isten áldja nemzetünk, Isten áldja ünnepünk jeligével, vastaps közepette zárult a pécskai, nagyszabású március 15-i ünnepség.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 16.
Mire jó a parlamenti mentelmi jog? (Borbély László példája)
Borbély László volt környezetvédelmi miniszter megúszta a korrupciós vádakat, miután a parlament szavazatával megakadályozta egy korrupció miatti vizsgálat lefolytatását. Tanácsadóját, Szepessy Szabolcsot, aki állítólag közvetítőként vett részt a megvesztegetésben, elítélték, és börtönbe került.
Szepessy Szabolcs (37 éves) volt miniszteri tanácsadót 2016. november 24-én zárták börtönbe egy olyan ügyben, amely példátlan a romániai igazságszolgáltatásban. A jogerős ítélet: 2 év 6 hónap börtön befolyással való üzérkedésért és befolyásvásárlásban való cinkosságért. Szepessy Szabolcsot konkrétan abban találták bűnösnek, hogy olyan megvesztegetésben segédkezett, amelynek végül állítólag Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter volt a haszonélvezője. Ugyanebben az ügyben két üzletembert, Ioan Ciocant és Molnár Antal Pétert is elítéltek, mindkettejüket 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre, befolyás vásárlása vádjával. Őket abban találták bűnösnek, hogy megvásárolták Borbély László befolyását annak érdekében, hogy az avasfelsőfalui Les­caci Com Kft. és az ákosfalvai Azimut Kft. nyerjen a Román Vízügyi Hatóság által kiírt pályázatokon. A megvesztegetés tárgya: egy bukaresti lakás felújítása, berendezése és felszerelése (80 952 lej értékben) és egy marosvásárhelyi ingatlan felújítása és kibővítése (112 199 lej értékben), amelyek a Borbély család egyes tagjai tulajdonát képezik. Bizonyítékok: telefonlehallgatások, tanúvallomások és számlák. A jogerős ítéletet a Nagyváradi Bíróság mondta ki.
Az eset azért egyedülálló, mert a megvesztegetés haszonélvezőjének végül nem kellett felelnie tetteiért. A parlament kétszer is elutasította az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság kérését (legutóbb 2015 márciusában), hogy engedélyezzék a bűnvádi nyomozás elindítását Borbély László volt környezetvédelmi miniszter ellen, akit három lehetséges befolyással való üzérkedési bűncselekménnyel gyanúsítottak. A parlamenti szavazás nyomán Borbély ügyét lezárták, és a vállalkozókat, valamint a tanácsadóját állították bíróság elé.
Korrupció a miniszter kérésére
Ezt az atipikus helyzetet a Szatmárnémeti Törvényszék is érzékelte, amely első fokon tárgyalta az ügyet, és felfüggesztett börtönbüntetéseket adott, arra hivatkozva, hogy Borbély megúszta a vizsgálatot. Molnár és Ciocan 2–2 év felfüggesztettet kapott, Szabolcs (Szepessy – a szerk.) pedig egy év felfüggesztettet. „A bíróság azt is megállapítja, hogy ebben az ügyben csak a befolyást vásárlókat küldték bíróság elé és vonták büntetőjogi szempontból felelősségre, miközben a minisztert, magas közjogi méltóságot betöltő köztisztviselőt a parlamenti mentelmi jogi helyzet miatt nem állították bíróság elé”, állapította meg a Szatmárnémeti Törvényszék. „Ami Szepessy Szabolcs vádlottat illeti, a bíróság megállapítja minimális részvételét a terhére rótt bűncselekményben, de az elkövetés körülményeit is, azt, hogy Borbély miniszter kérésére tette, akinek a tanácsadója volt”, mutattak még rá a bírák.
Megvásárolt befolyás
A Nagyváradi Fellebbviteli Bíróság azonban megnövelte a büntetéseket, és úgy döntött, hogy börtönben kell letölteni. „E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a vádlottak által elkövetett bűncselekmények természetéhez képest, akiknek sikerült megvásárolniuk a központi szintű állami közigazgatás egyik fontos tisztségét betöltő személyének befolyását, és figyelembe véve a vádlottak per alatti viselkedését, akik nem ismerték el a terhükre felrótt tetteket, valamint a Szepessy Szabolcs által betöltött tisztséget, nem indokolt semmilyen enyhítő jogi körülmény a vádlottak javára és a büntetés letöltésének feltételes végrehajtása sem, ugyanis a törvény által követett célt csak magasabb mértékű büntetések kirovásával és szabadságvesztő módon történő végrehajtásával lehet elérni”, magyarázták az ítélet indokolásában a bírák. A bírák 80 952 lejt is elkoboztak Ciocantól, 112 199 lejt pedig Molnártól.
„Kellene még ez-az; legalább az ajtók… ”
A bíróság indoklása szerint Ciocan vállalkozó esetében a közte és Borbély között lezajlott „give and take” (adni és kapni – a szerz.) típusú, kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolat Szepessyn keresztül zajlott, a Borbély és Molnár közötti hasonló típusú viszonyban pedig a kapcsolat közvetlen és régebbi volt.
„Ezáltal a Ciocan Ioan és egyrészről Szepessy Szabolcs, másrészről Borbély László között meglévő bizonyított kapcsolatokból az következik, hogy a bukaresti Győzelem (Victoriei) úton lévő lakás felújítása volt az ára annak a befolyásnak, amellyel az utóbbi környezetvédelmi és erdészeti miniszteri minőségében rendelkezett ahhoz, hogy biztosítsa vagy elősegítse pályázatok megnyerését azon vállalat számára, amelynek Ciocan Ioan vádlott volna az ügyvezetője”, szögezték le a bírák.
A lehallgatások szerint Szepessy volt az, aki közvetlenül a lakásokban zajló munkálatokkal foglalkozott, és ő tartotta a kapcsolatot az ingatlan felújítója és az anyagokat beszerző Ciocan között. Szepessyt akkor is lehallgatták, amikor Borbéllyal beszélgetett a lakásról: „Kellene ott néhány dolog; legalább az ajtók, egyebek...” A minisztert 2011. április 6-án is lehallgatták, amikor a feleségével beszélgetett, aki állítólag az avasfelsőfalui Lescaci Com pénzéből vásárolt be. „Ööö, rendben volt. Mindent kiválasztottam és rendben van”, mondta a hölgy. „Ez jó”, mondta elégedetten Borbély.
A lehallgatások voltak a kulcsbizonyítékok
A Nagyváradi Fellebbviteli Bíróság rámutatott: Borbély odafigyelt arra, hogy Ciocan vállalata nyerje meg a pályázatokat. Ez állítólag a Román Vízügyi Hatóság egyes alkalmazottai telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából derült ki, akik arról beszélgettek, hogy Borbély utasította tanácsadóját, hogy meghatározott vállalatok, köztük a Ciocané is nyerjenek a Szamos–Tisza Folyómedencei Igazgatóság által kiírt pályázatokon. Az avasfelsőfalui Lescaci Com 19 szerződést kötött az vízügyi hatósággal a 2010–2011-es időszakban, amelyek értéke 295 037 846 lej volt (áfával).
Szintén a lehallgatások voltak a kulcsfontosságú bizonyítékok Molnár és a cége esetében is. Az egyik ilyen, Molnár és Szepessy között 2010. október 6-án lezajlott beszélgetés során az előbbi arra kéri az utóbbit, hogy járjon közbe az érdekében, amire a tanácsadó azt válaszolja, hogy „Közben fogok járni. Persze, jó.”
Negatív példa a GRECO-konferencián
A korrupcióellenes ügyészség vezetője, Laura Codruţa Kövesi a romániai kormányzati korrupciót ezzel a példával illusztrálta 2017 márciusában, a GRECO, az Európa Tanács korrupcióellenes szervezetének strasbourgi konferenciáján. 
„A képviselőház elutasította a korrupcióellenes ügyészek mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérését. A vizsgálat a szóban forgó miniszter esetében nem folytatódhatott, de másik két érintett személy esetében igen, akiket (…) börtönbüntetésre ítéltek. A miniszter elleni vizsgálatot lezárták, mert nem függesztették fel a mentelmi jogát. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben nem lehet törvény előtti egyenlőségről beszélni. Ezért úgy véljük, hogy felül kell vizsgálni a miniszterek mentelmi jogára vonatkozó törvényeket”, mutatott rá Kövesi.
Ionel Stoica (Adevărul/
Eurocom.wordpress.com Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 27.
Az V. Nagyperegi Falunapok sikere
Az EU számára is példaértékű harmónia
Amint azt előzetesen közzé tettük, az elmúlt szombaton és vasárnap a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal V. alkalommal szervezte meg a Nagyperegi Falunapok rendezvénysorozatot, aminek a programja szombaton 16.30 órakor mintegy 70 kerékpárosnak a felvonulásával indult. 17 órakor gyújtottak alá az üstöknek, amelyekben a pörköltek főttek öt csapat jóvoltából. 17.30 órakor kezdődtek a futballmérkőzések, amelyek során két fiatal, illetve két idősebb tagokból álló csapat mérkőzött meg. Ezzel párhuzamosan a nagyperegi kisiskolások és az óvodások aszfaltrajzversenyen vettek részt. A szabadtéri színpadon 20 órakor indult a zumba Galgóczy Gyula vezetésével, ahol sok helybeli fiatal táncolt. Ezzel párhuzamosan, 21 órától értékelték ki a pörkölteket, amelyek közül a fődíjat a Rómeó és Júlia nevű csapat vitte el, Barabás Rómeó vezetésével. 22 órától a Rustic kéttagú csapat leányai szórakoztattak, 23 órától szabadtéri bált szerveztek a Rizikó együttes közreműködésével.
Felvonulás, ökumenikus istentisztelet
Vasárnap 16 órától, villogóra állított rendőrautó felvezetésével a polgármesteri hivataltól indult a díszes menet, elöl a nagylaki menettáncosok vonultak különféle alakzatokat képezve. Utánuk a nagyperegi óvodások és iskolások, őket a kisperegi, magyar népviseltbe öltözött kicsinyek és nagyok, majd a vendégfellépők követték. A menet végén Kovács Imre polgármester és Faragó Péter parlamenti képviselő nyomában a községi tanácsosok vonultak az indulókat játszó Rizikó zenekar előtt. Az utcasarkokon játszott zenére a fiatalok körtáncot jártak, majd, a táncosok kivételével, a közönség bevonult a helybeli görög katolikus templomba. Ott Bojcsuk Vasile plébános fogadta, köszöntötte a polgármestert és vendégeit, Faragó Péter és Iulius Virczak parlamenti képviselőket, Antal Péter pécskai, valamint Stoian Letiţia szemlaki polgármestert.
A továbbiakban a plébános a hetedik napnak, az Isten által pihenőnapként megáldott vasárnapnak a fontosságáról beszélt. A Nagyperegi Falunapokkal összekötve az kiemelt jelentőséget nyer, hiszen a település különböző felekezetű hívei együtt imádkoznak, ami kedves Isten előtt is. Az ökumenikus istentiszteleten nt. Jaroslav Kalousek református lelkész vezetésével csehül és szlovákul, ft. Salamon Demeter katolikus plébános vezetésével magyarul, illetve németül is imádkoztak. 
Ünnepi beszédek
A templomból a hívek a közeli parkban felállított szabadtéri színpad elé vonultak, ahol Kareta Doris műsorvezető üdvözölte őket, majd a színpadra kérte Kovács Imre polgármestert, aki a községben lakó polgárok mindenikének az anyanyelvén köszöntötte a közönséget. Amint kifejtette, a Nagyperegi Falunapok sorozata az V. rendezvényéhez érkezett, de a településen még mindig látszanak a 2012 nyarán pusztított szélviharnak a nyomai. Ezzel együtt, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül összefogva, a községet fejleszteni tudták és remélhetően fel tudják emelni az európai színvonalra is. Köszönetet mondott vendégeinek, Faragó Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, Iulius Virczaknak, a romániai rutén kisebbség parlamenti képviselőjének, Antal Péter pécskai polgármesternek és Stoian Letiţa szemlaki polgármesternek a részvételért. Megköszönte a községben élő felekezetek lelkészeinek, amiért imádkoztak a közösségért, a tanároknak, akik a fellépő gyermekeket betanították, továbbá a szponzoroknak, akik hozzájárultak az V. Nagyperegi Falunapoknak a szervezési költségeihez.
Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ megyei elnök megköszönte a meghívást, majd elmondta, megtisztelő számára öt éve együtt lenni a peregiek legnagyobb ünnepén. Minden évben örömmel tapasztalja a változásokat, a fejlődés, az életminőség növekedésének az új megnyilvánulásait. Mindez annak a bizonyítéka, hogy a polgármesterrel az élen a község vezetősége teszi a dolgát, amiért ezúttal is köszönetet mond nekik. Beszéde végén mindannyiuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
Iulius Virczak, a ruténok parlamenti képviselője is örömének adott hangot, amiért harmadik alkalommal vehet részt a település legnagyobb ünnepén. Ez alkalmából gratulált a polgármesternek és csapatának a Nagyperegen nyomon követhető fejlődésért. Mondanivalóját abban a reményben zárta, hogy a mandátuma végéig, a helybeli adminisztrációval együttműködve, szép dolgokat tudnak majd felmutatni. Antal Péter pécskai polgármester is örömét fejezte ki, amiért a falunap rendezvényén részt vehet, hiszen Nagy- és Kispereggel nem csupán a közelség, hanem a közös teendők okán is sok szállal van összekapcsolva Pécska, ahova mindig szeretettel várják a peregieket. Stoian Letiţia szemlaki polgármester miután tolmácsolta közösségének az üdvözletét, Nagypereg község dicséretében addig jutott, hogy városi rangot kívánt neki.
Kovács Imre polgármester minden üdvözletet, jókívánságot megköszönt, majd előrelátó vezetőként felhívta a figyelmet a meteorológusok által előre jelzett viharra, ami, ha mégis megérkezik, senki ne essen pánikba, hanem a közelben lévő iskolaépületben és a nyitva álló két templomban keressenek előle menedéket. Végszavában mindenkinek jó szórakozást kívánt. 
Színes kulturális program
Kareta Doris műsorvezető miután hét nyelvén üdvözölte a résztvevőket, bemutatta a 800 lakosú Nagypereg gazdag kulturális életét. Először a helybeli óvodások műsorát konferálta be, akik Mladin Vladenca óvónő vezetésével táncoltak. Ezt követően a kisiskolások tánca következett Budai Dorina és Carniş Andreea tanárok betanításával. Utánuk a kisperegi Kisnapraforgó gyermek néptánccsoport magyar táncai következetek Molnár Csaba betanításával. Utánuk  Talca Mihaela énekelt, Kalousek Valentin kíséretével. A továbbiakban a helybeli gyermekek kórusa minden nemzetiség nyelvén énekelt Mladin Vladenca betanításával, Kalousek Valentin zenei kíséretével. A kisperegi Kisnapraforgó gyermekeinek a moderntáncát Tóth Regina tanította be. A kisperegi Napraforgó néptánccsoport magyar tánca is nagy sikert aratott, Molnár Csaba betanításában. A továbbiakban Adrian Petcu énekelt, Elena Unc betanításával. Ezt követően a nagylaki menettáncosok látványos előadása következett.
Kitüntetések
Az előadás szünetében Kovács Imre polgármester vette át a mikrofont, bevallva: a lakossági nyilvántartóban olyan házaspárokat kerestek, akik idén ünneplik az 50. házassági évfordulójukat. Mivel ilyet nem találtak, a színpad elé szólította a 40. házassági évfordulójukat ünneplő Takács Józsefet és feleségét, Anát, Pech Ferdinándot és feleségét, Mária Etelkát, valamint Potulici Iosifot és feleségét, Floricát. A hölgyek a polgármestertől egy-egy díszes emlék-oklevelet és egy-egy csokor virágot, míg a férfitagok Orth Norbert József alpolgármestertől egy-egy üveg italt vehettek át, jókívánságok közepette.
Ezt követően a nagylaki menettáncosok nagyobb, illetve kisebb csoportja is bemutatta tánctudását, a sajtényiak cigánytánccal szerepeltek, a nagylaki szlovák néptánccsoport szlovák táncokat adott elő, utánuk a pécskai Păstrătorii tradiţiei román tánccsoport lépett fel. A folklórműsor végét, egyben csattanóját a kisperegi Napraforgó néptánccsoport lányainak a megfelelő öltözékben előadott román tánca képezte, amit sokáig ünnepelt a közönség. Valamivel 20 óra után kezdődött a For Music együttes élőkoncertje Florin Cociomaggal és Monica Grozával. Az V. Nagyperegi Falunapok vidám programja éjjel 2 óráig tartott, amikor is eleredt a gazdálkodók által olyannyira várt eső.
Epilógus
A rendezvény sikerét nagyban emelte az előrelátó szervezés és a szíves vendéglátás, ugyanis Kovács Imre polgármester és csapata minden meghívottat, illetve fellépőt megvendégelt, beleértve a sajtényi cigánytánc bemutatóit is.
Igaza volt a rutén parlamenti képviselőnek, amikor azt állította: Nagyperegre feltöltődni szokott jönni, hiszen itt a sok nemzetiség az EU számára is példamutató harmóniában él. Ehhez azonban nélkülözhetetlen egy olyan közösségszervező-vezető, mint Kovács Imre polgármester, aki miközben előrelátóan gondoskodott a szórakozásukról és a biztonságukról, újabb ötletekkel próbált örömöt okozni a lakosságnak, köztük a kerek évfordulós házastársaknak is. 
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 26.
Átcsábítják a munkaerőt: Magyarországról toboroznak dolgozókat erdélyi megyékbe
Közösen próbálják megtalálni a módját a magyar–román határ mentén fekvő megyékben a vállalkozók és az önkormányzatok, hogy Magyarország keleti régióiból töltsék be a meghirdetett állásokat. Mivel Arad megye például akut munkaerőhiánnyal küzd, a határ túloldalán viszont magasabb a munkanélküliség, Arad és Békés megyei települések polgármesterei arról készülnek egyeztetni, hogy a dél-alföldi régióból csábítsanak át dolgozókat az aradi és pécskai ipari parkokban működő cégekhez.
Akut munkaerőhiánnyal szembesül a romániai mezőgazdaság és a könnyűipar, a jelenség pedig különösen az ország nyugati megyéiben érhető tetten. Nemrég arról számoltunk be lapunkban, hogy a hazai gazdaszervezetek szerint az ágazatot soha nem tapasztalt mértékű munkaerőhiány sújtja, emiatt az erdélyi és bánsági megyékben számos vállalkozó külföldi – elsősorban magyarországi – szakembereket kénytelen alkalmazni a termelés folytonossága érdekében.
Megtudtuk, hasonló a helyzet a könnyűiparban is, emiatt a magyar–román határ mentén fekvő megyék munkaadói egyre nagyobb számban vetettek szemet a kelet-magyarországi régiók munkavállalóira.
A magyarázat egyszerű: miközben Arad megyében például mindössze kétszázalékos a munkanélküliség, a határ túloldalán, Békés és Csongrád megyében ennél egyaránt magasabb. Arad megyében – ahová Bihar megyéhez hasonlóan most is nagyon sokan járnak át dolgozni a határközeli magyar településekről – jelenleg is mintegy kétezer állás betöltetlen, elsősorban az autóalkatrész- és textilipari gyárakba keresnek munkásokat.
Az ottani ipari parkokban megtelepedett befektetők már így is jelentős számban „importáltak” munkaerőt Románia távolabbi vidékeiről, az alkalmazottak panziókban és bérlakásokban való elszállásolása azonban nem kevés kiadással jár. Hogy a helyi önkormányzatok ne veszítsék el a költségvetésük számára adók és illetékek formájában jelentős bevételt termelő cégeket, a települések vezetői maguk próbálnak megoldást találni a magyarországi munkaerő átcsábítására, utaztatásuk megkönnyítésére.
„Bár az ipari parkjainkban működő gyárak és társaságok nemcsak a környező településekről, hanem az ország számos más megyéiből foglalkoztatnak embereket, még mindig nagy a munkaerőhiány. A legkézenfekvőbb, ha Magyarországról pótoljuk ezt az űrt, ezért az ottani polgármesterekkel közösen próbálunk megoldást találni a munkaerő-áramlásra” – nyilatkozta a Krónikának Antal Péter, a magyar–román határ mentén fekvő Pécska polgármestere.
A 11 ezer lelkes városban a jövő héten éppen ebben a témában ülnek le egyeztetni Arad és Békés megyei települések elöljárói, akik közvetítőszerepet vállaltak a munkaerőhiány enyhítése érdekében. Antal Péter lapunknak elmondta, arról fognak egyeztetni több mint egy tucat magyarországi polgármesterrel, hogy az ottani településekről csábítsanak át dolgozókat a pécskai és aradi cégekhez.
Jelenleg egyébként Battonyáról és környékéről sokan dolgoznak Budapesten, ahonnan hétvégén járnak haza, emiatt a szállással járó költségük magas, akár a munkavállaló, akár a munkaadó fizeti. Viszont ha ezek a dél-alföldi emberek a határ romániai oldalán találnának munkát, az ingázással sokat megspórolhatnak.
„Arról nem beszélve, hogy a fizetések körülbelül egyformák, sőt nálunk fokozatosan emelkednek, így egy-két év múlva el is éri a magyarországi béreket” – állapította meg Pécska polgármestere. A határ menti kisvárosban egyébként négy ipari park működik mintegy félezer céggel (köztük a fémipari vállalkozásoktól a textil- és cipőgyáron át a repülőgép-alkatrész üzemig), ahol 3500 embert foglalkoztatnak, és még ugyanennyien dolgoznak Aradon.
Az aradi illetékesek ugyanakkor a közúti infrastruktúrát is fejleszteni kívánják, hogy gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen a magyarországi vendégmunkások ingázása. Hamarosan korszerűsítik például a Pécskát a tornyai határátkelőn keresztül Battonyával összekötő, hét kilométeres megyei utat, ami jelentősen lerövidíti majd az országhatár által elválasztott két város közötti távolságot, ami Nagylak irányában jelenleg huszonöt kilométeres. Ráadásul az útfelújítással a battonyaiak könnyen megközelíthetik Pécskánál a 4-es számú páneurópai folyosóra rácsatlakozó dél-erdélyi autósztrádát; mindezt Magyarországon csak negyven kilométerrel odébb tehetnék meg.
Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat elnöke közölte, uniós források lehívásával mintegy hatvan kilométernyi, határon átnyúló úthálózatot korszerűsítenek a közeljövőben a régióban a magyar munkavállalók utaztatásának megkönnyítése érdekében.
„Számos, határ menti magyarországi településen nagyon magas a munkanélküliség, mi pedig állást kínálunk ezeknek az embereknek, az itteni befektetőknek szükségük van rájuk” – nyilatkozta a News.ro hírügynökségnek az Arad Megyei Tanács vezetője.
Különben hasonló munkaerő-toborzásra más megyékben is van példa, mivel Bihar és Szatmár megyében is sok magyarországi dolgozót foglalkoztatnak. A nagyváradi ipari parkokban működő cégek például rendszeresen szerveznek állásbörzét a Hajdú-Bihar megyei Biharkeresztesen, a régióból sokan átjárnak dolgozni a bihari megyeszékhelyre.
Rostás Szabolcs
2017. augusztus 18.
Imaházmegnyitó ünnepség Kisszentmiklóson
Isten áldása egy maroknyi magyar közösségen
Vasárnap 10 órától imaházmegnyitó ünnepséget tartottak az arad-kisszentmiklósi baptista gyülekezetben.
Az udvaron összegyűlt híveknek Varga Géza diakónus mondta el a kezdő imát, amiben hálát adott Istennek, hogy segedelmével megépülhetett az új imaház, amelyben megdicsőülhet az Úr neve. Ugyanakkor arra kérte Istent, továbbra is tartsa meg a templomépítő gyülekezetet és az őt békességben, segítőszándékban körbevevő, több vallású és nemzetiségű népet. Utána megnyitó igét olvasott fel dr. Sallai Jakab lelkipásztor a 48. zsoltár II. verséből, amelyben párhuzamot vont a Sion hegyén emelkedő nagy király városa és a felépült imaház között: mindkettőben Istent dicsőítik. Ezt követően Varga Géza, dr. Sallai Jakab, Veress Efraim és Katona Mihály átvágták az imaház bejárata előtt kifeszített szalagot.
Ünnepi istentisztelet
A bentről hallatszó fúvószene közepette a hívek bevonultak az új imaházba, ahol Kis Juhász Zsolt mondott kezdőimát, a hívek együtt énekelték az Ó mily szép az Úrnak hajléka kezdetű éneket, majd Gál Bálint buzdított imára, kérve: ahányszor eljönnek az Isten házába, legyen velük az Úr is!
Köszöntőjében dr. Sallai Jakab lelkipásztor a 118. zsoltár 21–24. versei alapján adott hálát, amiért az Úr meghallgatta és megszabadította őket, világosságot hozott az életükbe. A továbbiakban köszöntötte a vendégeket, dr. Kulcsár Sándor lelkipásztort, aki az Észak-amerikai Baptista Szövetség nevében érkezett; Veress Efraim lelkipásztort, a misszókerület elnökét; Tötös János nyugalmazott lelkipásztort, aki 14 évig állt a gyülekezet élén; Horváth Lóránt kisszenmiklósi román baptista lelkipásztort; Simon András arad-belvárosi baptista lelkipásztort és a vele érkezett híveket; Bognár Levente aradi alpolgármestert; Hadnagy Dénes RMDSZ MKT elnököt; a sajtó képviselőit; Horváth Imre újaradi RMDSZ elnököt; Erdős Bálint szintyei polgármestert és a vele érkezett ágyai híveket; Gál János temesvári baptista lelkipásztort és a vele érkezett híveket; továbbá az Egyesült Államokból és Magyarországról érkezett testvéreket; Gál Bálintot és a vele érkezett erkedi híveket; Antal Pétert, a nagyzerindi gyülekezet vezetőjét; Deák Ernőt és a Szilágynagyfaluból érkezett híveket, akik a tetőszerkezetet készítették el; Tóth Áront és az angyalkúti gyülekezet híveit; a Mosóczy-telepi református gyülekezet híveit. Ugyanakkor köszöntötte a zenekar tagjait, illetve a román híveket is, akiknek szinkrontolmácsolási lehetőséget ajánlott, Horváth Lóránt közreműködésével.
Az énekkar szolgálatát követően Varga Géza diakónus ismertette a hároméves építkezés képes krónikáját, melynek során az elhangzottakat kivetített képekkel illusztrálták.
Amint a diakónus kifejtette, 2017. augusztus 13. történelmi esemény az arad-kisszetmiklósi magyar baptista gyülekezet életében, hiszen egy új imaházzal gazdagodtak. 2014. augusztus 6-án kezdődött az imaház alapjainak a kiásása, majd a vasbeton-szerkezetek összeállítása, az oszlopok és a gerendák elkészítése, az alap beöntése, a falazás, az épület helyiségeinek az elosztása zajlott december 10-ig, amíg a hidegtől dolgozni lehetett. Következő tavasszal a falazás folytatódott. Varga Géza diakónus kivetített képekkel illusztrált beszámolójában az építkezés minden szakaszán végigvezette hallgatóságát. Közben köszönetet mondott a munkálatokban részt vett szakember-csapatoknak, illetve a folyamatosan segítő önkénteseknek. Befejezésként hozzáfűzte: hálát adnak Istennek, amiért az építkezés egész idején segítette őket abban a nagy munkában, ami remélhetően a következő generációkra is kifejti áldásos hatását, hiszen az építők kései utódaik is dicsőíthetik Istent az őseik által épített hajlékban. A nagy munkában segítők közül csupán azoknak a neveit említette, akik különleges munkában segítettek, így Kulcsár István eredeti tervezőt, Băla Eugen tervezőt, aki áttervezte az épületet; Danciu Alexandru műszaki felelőst, aki odafigyelt a tervrajz szigorú betartására. Masut Brunó koordinálta a munkálatokat. Isten jutalmazzon meg minden kedves barátot, aki segített az imaház megépítésében – fejezte be mondanivalóját Varga Géza diakónus.
Köszöntők
A szólásra felkért Bognár Levente aradi alpolgármester köszönetet mondott a meghívásért az avatóünnepségre, ami nem csupán a kisszentmiklósi hívek, hanem a város, az aradi magyar közösség ünnepe is, hiszen láthatóan erősödik a város hitélete, illetve erősödik a magyar közösség. Nem kis büszkeséggel lehet feltekinteni egy magyar közösségre, amelynek tagjai elhatározták: új, tágasabb imaházat építenek maguknak. Ugyancsak örömöt okozott a magyar tanácsosoknak, amiért az építkezéshez anyagi támogatást tudtak szerezni. Számára a kisszentmiklósi magyar baptista gyülekezet az összefogás szép példája, ezért Isten áldását kéri hitükre, további munkájukra, a közösségük erősödésére.
Dr. Sallai Jakab lelkipásztor hálájának adott hangot a magyar tanácsosok által megszerzett támogatásért, amiből az építkezéshez szükséges, szinte összes téglát meg tudták vásárolni, ezért az komoly segítség volt számukra.
Hadnagy Dénes RMDSZ MKT elnök minden alkalommal nagy tisztelettel látogat a kisszentmiklósi baptista gyülekezetbe, ahol rendszeresen pozitívan feltöltődik, nagyra értékeli az itt folyó hitéletet és építőmunkát. Ehhez kívánt nekik további sok sikert, Isten áldását.
A továbbiakban üdvözlet hangozott el Erdős József ágyai hívő, a Nyugati Jelen, Kulcsár Sándor, Tötös János, Gál János temesvári, Horváth Lóránt román lelkipásztor, illetve Simon András belvárosi baptista lelkipásztor részéről. Igeolvasás és igehirdetés Veress Efraim missziókerületi elnök, érszőlősi lelkipásztor részéről, majd a záróének után záró imádság Kulcsár Barna és Veress Efraim részéről.
A szervezők a vendégek tiszteletére ebédet adtak, majd ugyanaznap 16 órától, ugyancsak imaházmegnyitó istentiszteleten vettek részt. A kisszentmiklósi magyar baptista közösség folyamatos gyarapodása azt bizonyítja, valóban élvezik Isten áldásait. Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 19.
A Hargita Nemzeti Népi Együttes sikere Pécskán
Székely–magyar hagyományok, magas színvonalon
Amint azt előzetesen meghirdettük, szombaton a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület első alkalommal szervezte meg a Hagyományőrző Székely és Magyar Bált. A program 16 órakor a piactéren felállított jókora sátorban, nt. Tóbiás Tibor György, a pécskai református híveket is képviselő kisperegi lelkipásztor lélekemelő imájával, áldásával indult. Ezt követően 5 felékesített társzekéren a Hargita Nemzeti Népi Együttes, a pécskai Búzavirág néptáncegyüttes és a battonyai Szivárvány néptánccsoport, a kisperegi Roulette zenekar kíséretével bejárták Pécska magyar részének az utcáit, ahol hívogattak az esti hagyományőrző magyar bálra. 20 órakor visszaértek a piactéri sátorhoz, ahol a szervezők pálinkával fogadták a hagyományőrző toborzókat, illetve a gyülekező vendégeket.
21 órakor Antal Péter polgármester és Balta Tajcs Tünde, a szervező egyesület elnöke köszöntötték a vendégeket. A polgármester köszöntőjét követően megnyitottnak nyilvánított hagyományőrző rendezvényen Balta Tajcs Tünde kihangsúlyozta: „A hagyomány mély kút, az emberi élet forrása. Az ember csak e kút vizével töltekezve lehet azzá, amivé lennie kell. Hagyomány az, ami él a múltból, kapcsolódik a jelenhez, és folyamatosan bővül a jelennek múlttá válásával. Bátran kijelentem: hiszek a jövőben és a múltban is, hogy a történelem, a hagyomány és a remény köteléke nem bomlik fel, hanem fenntartja az embert. Mi, a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület alapító tagjai, ugyanolyan fontos dolognak tartjuk hagyományainknak, értékeinknek a megőrzését, mint amilyen fontos dolog, hogy rendszeresen alszunk, étkezünk, szeretünk és lélegzünk! Mert a hagyomány felsőbbrendű tekintély, amelynek nem azért engedelmeskedünk, mert számunkra hasznosat parancsol, hanem azért, mert parancsol!”
Ezt követően, közösen elmondtak egy imát, majd felszolgálták a Lipták Mária és öttagú szorgalmas csapata által főzött ízletes pörköltet, utána elfogyasztották a hagyományos, helyszínen sült kürtőskalácsot is.
22 órától Táncoljatok!, címmel az egybegyűlt 350-nél több vendégnek 70 perces, ünnepi előadást tartott a 24 tagú Hargita Nemzeti Népi Együttes. Előadásukban elmondták, eltáncolták mindazt, amit a hagyományos székely–magyar néptáncokról tudni kell. Ezzel teljesült is a szervezők óhaja, hiszen a székely és a magyar hagyományok magas színvonalú bemutatását célozták meg. A többször visszatapsolt, nagy sikerű előadást követően reggel 7 óráig húzta számukra a talpalávalót a kisperegi Roulette zenekar. A rendezvény sikeréért, a szervezők, a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület vezetősége ezúttal is köszönetet mond a támogatásért Pécska Város Polgármesteri Hivatalának és Tanácsának, továbbá mindazoknak, akik a munkájukkal hozzájárultak nemzeti hagyományainknak a megismeréséhez, továbbadásához, éltetéséhez.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 16.
Pécskán tánccal és műsorral emlékeztek a mártírokra
Nagy számú pécskai vett részt vasárnap délután a helybeli Búzavirág Néptáncegyüttes és Egyesület és a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE) közös emlékműsorán, hogy leróják tiszteletüket az 1848–49-es és az 1956-os forradalom hősei előtt.
Balta-Tajcs Tünde PKHE-elnök felvezetője után Pécska és testvérvárosa, Battonya polgármesterei köszöntötték az egybegyűlteket.
Marjai János battonyai polgármester örömét fejezte ki, hogy jelen lehet, és emlékeztette a közönséget az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történéseire.
A szabadság iránti vágy nem ismer országhatárokat, így Pécskán Szoboszlay Aladár plébános egy közös román–magyar államot képzelt el, amiért társaival együtt kivégezték. Mindezek azt bizonyítják, hogy a hősök sokkal közelebb állnak hozzánk, mint azt elsőre gondolnánk. Ezért sem szabad hagyni az emléküket elveszni – idézte fel Antal Péter pécskai polgármester az 1956-os forradalom utáni megtorlást.
A több mint kétórás emlékműsoron felléptek a Búzavirág Néptáncegyüttes csoportjai: a Bojtocska, a Kisboglárka, a Nagyboglárka és a Búzavirág, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület Maros citerazenekara Juhász Kálmán vezetésével, a battonyai dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna által betanított Pécska–Battonya színjátszókör tagjai pedig prózai részekkel egészítették ki az estét.
A fellépések közötti szünetben Faragó Péter képviselő is üdvözölte a résztvevőket, kiemelve hogy 27 éve nem lehetett volna elképzelni, hogy pécskaiak és battonyaiak együtt ünnepeljék a hősök emlékét. Az aktuálpolitikai helyzetre utalva hozzátette: sok tennivalója van még a romániai magyar közösségnek azért, hogy 50, 100, vagy akár 200 év múlva is megmaradjon és ünnepelhessen.
Rajta kívül az RMDSZ képviseletében jelen volt Bölöni György megyei tanácsos és Bartok András helyi tanácsos, az önkormányzat részéről pedig Miodrag Stanoiov alpolgármester is.
A műsor végén Engi Márta, a Búzavirág Egyesület elnöke köszönetet mondott a fellépőknek, a támogatóknak és a nézőknek, majd mindenkit meghívott a november első hétvégéjén megtartandó néptánctalálkozóra, amelyet már 15. alkalommal rendeznek meg Pécskán. Sinka Pál / Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 26.
Kinyílt a rózsa…
A múlt hét végén ismét a Temes megyei Újszentesen rendezték meg az Őszirózsa országos magyar népdalvetélkedőt, amelyen általános iskolák diákjai vesznek részt négy korcsoportban.
A már kilencedik országos vetélkedő az Oktatási Minisztérium, a Temes Megyei Tanfelügyelőség, az Újszentesi Általános Iskola és az önkormányzat, valamint a Temes Megyei Tanács együttműködése révén zajlott. A rangos népdalvetélkedőn 13 hazai megyéből 122 magyar diák vett részt. A szombat reggeli megnyitó után minden korcsoport más-más helyszínen vetélkedett, minden résztvevőnek öt népdallal kellett jelentkeznie, amiből egyet maga választott ki, egyet pedig a zsűri jelölt ki előadásra. Délután, amíg a szakemberek kiértékelték és pontozták az előadásokat, a diákok és felkészítőik Temesvárra utaztak, a Béga-csatornán sétahajókáztak, majd megtekintették az óvárost. Este az újszentesi sportcsarnokban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre.
Maros megyéből hat tanuló vett részt az Őszirózsán, ők a Kincseink című hagyományőrző fesztivál Nyárádkarácsonyon rendezett megyei szakaszán nyerték el az újszentesi vetélkedőn való részvétel jogát, és nem vallottak szégyent a Bánságban sem. A 0-2. osztályos korcsoportban a körtvélyfájai Szász Csanád László (felkészítő Szász Magdolna) dicséretet érdemelt ki, a legtöbb versenyző viszont a 3-4. osztályosok csoportjában volt, itt a 38 diák közül a dicsőszentmártoni Doszlop Tamás (felkészítő Szász Irénke) a második, a nyárádszeredai Siklódi Réka (felkészítő Kátai Judit) a harmadik díjat szerezte meg. Ugyanebben a csoportban további két megyénkbeli diák szerzett dicséretet, a göcsi Papp Dániel (felkészítő Pap Enikő) és a körtvélyfájai Antal Péter (felkészítő Antal Ibolya). Megyénk hatodik diákja a somosdi Gergely Sipos Nóra volt (felkészítő Fodor Krisztina), aki az 5-6. osztályos csoportban méretkezett meg. A nyárádszeredai Siklódi Réka a Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját is megszerezte előadásmódjával, a 4. osztályos kislány már másodszor vesz részt az Őszirózsán, tavaly dicséretet érdemelt ki – tudtuk meg Kátai Judittól. A kisdiákok felkészítéséért a pedagógusoknak és a körtvényfájai Szász Péternek is köszönet jár, nemkülönben a szülőknek, akik nemcsak gyerekeik felkészülési munkáját támogatták, hanem a résztvevőknek a versenyre való utaztatásáról is gondoskodtak, ugyanis az oktatási tárca már nem vállalja ennek a megszervezését és a költségeket sem téríti meg – tudtuk meg a szülőktől, akiknek többnyire személygépkocsikat kellett útnak indítaniuk. Az utazást már tavaly sem támogatták a szervezők, akkor egy csíkfalvi kisbusz szállította a Maros megyeieket a versenyre.
Az Aradon megjelenő Nyugati Jelen régiós napilap beszámolója szerint valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, míg Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag úgy nyiltkozott, hogy „előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala minden területen”. Most, amikor „Kodály születésének 135. évfordulóját ünnepeljük és halálának 50. évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját” – tette hozzá a szakember. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 7.
XV. Pécskai Nemzetközi Néptánctalálkozó
Színvonalas koreográfiák és a népzene sikere
A Pécskai Búzavirág Egyesület és Búzavirág Néptáncegyüttes, november 3–5. között ismét megszervezte a Nemzetközi Néptánctalálkozót magyar népzenészek és néptánccsoportok részvételével. Idén a választás a magyarországi Dobroda zenekarra, a szlovákiai Borostyán ifjúsági és felnőtt néptáncegyüttesre, az aradi Viola néptánccsoportra, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium néptánccsoportjára, valamint a szegedi Ménkű Bandára esett. Természetesen a házigazda mind a négy csoportja is szerepelt a szombati gálán, a Bojtocska, a Kisboglárka, a Nagyboglárka és a Búzavirág.
A szlovákiai csoport még pénteken érkezett, és közös próbát tartott a Búzavirág és a Nagyboglárka csoporttal.
Szombaton 18 órától kezdődött a gála a salgótarjáni Dobroda zenekar jubileumi koncertjével, majd 19 órától a néptáncosoké volt a színpad. A nyitótánc, mint mindig, a legkisebbeké volt, a Bojtocska gyermekjátékokat mutatott be Pap Enikő koreografálásában. Utána a dernői Borostyán néptáncegyüttes ifjúsági csoportja vette át a teret, az ő előadásukban előbb bodrogközi csárdást, majd gömöri csárdást láthatott a nagyérdemű. Az aradi Viola néptánccsoport is nagy sikert aratott mindkét táncával. A Kisboglárka és Nagyboglárka csoportok közös koreográfiákat mutattak be a Búzavirág csoporttal. Osztatlan sikert aratott a dernői Borostyán felnőtt csoport is bodrogközi és magyarbődi táncrendjeikkel, valamint a Búzavirág csoport a szászcsávási cigány tánccal. A néptánccsoportoknak a talpalávalót a szegedi Ménkű Banda, a Dobroda zenekar, valamint a Gazdag testvérek biztosították.
A műsor végén a Búzavirág Egyesület elnöke, Engi Márta Ildikó megköszönte Antal Péter polgármesternek és Miodrag Stanoiov alpolgármesternek, Pécska Város Tanácsának, az Arad Megyei Kulturális Központnak a támogatást, valamint az Egyesület vezetőségének, a szülőknek, mindenkinek, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez.
A résztvevők oklevelet, pécskai kenyeret és virágot vehettek át a műsor végén. Az est közös vacsorával és táncházzal zárult. A XV. Pécskai Nemzetközi Néptánctalálkozó ezúttal is magasra állította a népi mozgáskultúra és népzene mércéjét. Engi Márta Ildikó / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 8.
Újra kétnyelvű helységnévtáblák Pécskán
Mint arról a Nyugati Jelen beszámolt, október közepén a közútkezelő társaság (CNAIR) levette Pécskának a Nagylak felőli bejáratánál lévő magyar nyelvű helységnévtáblákat.
Mivel a hiányosság megoldása az önkormányzat hatáskörén kívül esik, Pécska Város Polgármesteri Hivatala azonnal felvette a kapcsolatot a közútkezelő társaság regionális igazgatóságával, amelynek képviselői megígérték, hogy rövid időn belül orvosolják a problémát.
– Megkeresésünkre a társaság vezetői nyitottak voltak, és örülök, hogy már október végére visszakerültek a helyükre a magyar nyelvű táblák, így Pécska valamennyi be-, illetve kijáratánál két nyelven fogadjuk az erre utazókat – nyilatkozta Antal Péter, Pécska Város polgármestere. Sinka Pál / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 15.
Nagy siker volt az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny
Színvonalas és sikeres eseményre került sor szombaton a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE) szervezésében a helyi Doru Ioan Petescu Művelődési Házban.
Az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny 11 órakor kezdődött, az Arad, Temes, Kolozs, Hargita megyékből, illetve Magyaroszágról és Ausztriából érkezett 26 versenyző az elődöntőben egy-egy hallgatóval és csárdással próbálta lenyűgözni a Palojtay Érsek Ágnes énektanár, Koós Éva és dr. Buta Árpád énekesek, Fall Ilona művésznő, rádiós műsorvezető és Szép Sándor, PKHE alapító tag alkotta zsűrit.
A döntőbe került 14 énekes egy-egy hallgatót, andalgót és csárdást adott elő az egyre népesebb közönség előtt.
Az egész napos versenyhez és a gálához Miskolci Balogh Zoltán és cigányzenekara szolgáltatta a kíséretet fáradhatatlanul, a műsorvezető a pécskai közönség által már ismert Pölös János volt.
A díjátadóra már majdnem megtelt a pécskai művelődési ház, de sokan voltak kíváncsiak az azt követő gálaműsorra is, amelyen a nyertesek és a zsűri több tagja lépett fel.
A versenyt a legidősebb résztvevő, a 77 éves Vitéz Kenéz Lajos nyerte, aki Gyuláról érkezett. A mezőny színvonalát bizonyítja, hogy három II. díjat: Kiss Attila Andor (17 éves, Cegléd), Mohácsi József (53, Debrecen), Kristó Lajos (43, Balatonlelle) és két III. díjat: Fülöp Zoltán (42, Ditró), Petróczki Csaba (49, Mezőtúr) adtak át.
A Debreceni Magyarnóta Egyesület, Fejős Jenő kecskeméti nótaénekes, műsorszervező, illetve az Álmos Király Televízió különdíjakat ajánlottak fel Szabó Rita (Áporka, 40), Bakonyi László (Sümeg, 45) és Bajkó Kinga (Kolozsvár, 49) részére, ugyanakkor meghívták őket rendezvényeikre, kiemelve az utánpótlás fontosságát a magyarnóta továbbadásában.
A pécskai, kisperegi, aradi, nagyiratosi, majláthfalvi és magyaroszági nézők vastapssal hálálták meg a sok esetben hosszú utat megtett versenyzőknek a fellépésüket.
A gála végén Balta Tajcs Tünde PKHE-elnök köszönetet mondott a szinte egész nap jelen lévő Antal Péter polgármesternek és a helyi tanácsnak a támogatásért.
Kiemelte Kádár Zsuzsa záhonyi népdalénekes, műsorszervező folyamatos segítségét a szervezésben, de köszönetet mondott az Egyesület oszlopos tagjainak, támogatóinak és mindenkinek, aki hozzájárult az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny sikeréhez.
– Egyesületünk alapító tagjainak célja, hogy Pécska nótavárossá váljon. Az alap megvan, hiszen mindenki ismeri „A pécskai cigánysoron” című nótát és úgy érzem, a közönség támogatásával jó úton haladunk – mondta el lapunknak az elnöknő.
Az egész napos program a fellépők közös énekével, majd a Pécskai Ipartestület székházában elfogyasztott közös vacsorával zárult. Sinka Pál / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 14.
A polgármesterek aggódnak a jövő évi költségvetés miatt
Antal Péter pécskai polgármester, a PNL Választottak Ligájának Arad megyei elnöke szót emel a PSD–ALDE-kormány adópolitikája ellen.
Politikai színezettől függetlenül, Arad megye minden lakosa meg fogja sínyleni jövőre a PSD–ALDE-kormány határozatát, miszerint az új adótörvénykönyv révén minden város és község több tízezer euró értékű pénztől fog elesni – vélekedik Antal Péter, a PNL Arad Megyei Választottak Ligájának az elnöke.
Pécska város polgármestere szerint, tárgyalásokat folytatott számos polgármester kollégájával, akik más pártok színeiben nyerték el tisztségüket, de mindannyian aggódnak a településük 2018-as költségvetése miatt.
Az úgynevezett PSD–ALDE-„pénzügyi forradalom” számos PSD-s polgármestertől is kemény kritikát kapott, köztük Gabriela Vrânceanu Firea, Bukarest főpolgármesterétől vagy Mihai Chirica, Jászvásár polgármesterétől, mert a rendelet megnyirbálja a városok költségvetéseinek számottevő részét, amit korszerűsítésre, fejlesztésre lehetett volna fordítani.
Antal Péter rámutat: a határozat azt bizonyítja, hogy a PSD–ALDE vezetői elszakadtak a realitásoktól, a hatalomért vívott harcukban nem veszik figyelembe azoknak az érdekeit, akiket képviselnek, a helyi adminisztrációk véleményét.
A helyzet kezelésének egyetlen megoldása lenne, a polgármesteri hivatalokat megillető személyi jövedelemadó jelenlegi 41,75%-ának 58,60%-ra való emelése, ami kompenzálhatná a jelenlegi adózási törvény elvonásait – zárja nyilatkozatát Antal Péter.
A PSD választási ígéreteiben ugyanis a jelzett illetéknek a 100%-a a helyi költségvetéseket erősítené, mivel helyben termelődött – nyilatkozta a polgármester. Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 16.
Antal Péter: „A polgármesteri hivatalok 30%-a csődbe fog menni”
Antal Péter pécskai polgármester, a PNL (Nemzeti Liberális Párt) Helyi Választottak Ligájának elnöke azt nyilatkozta csütörtökön: 2018-ban a polgármesteri hivatalok 30%-a csődbe fog menni, a másik 30%-a nagyon nehezen fog boldogulni, a többi 40% pedig kénytelen lesz drasztikusan csökkenteni a beruházásokra szánt összegeket, ami az ország teljes csődjét jelenti.
A polgármester az Arad Megyei Tanács székházában tartott sajtóértekezleten mondott véleményt a PSD-kormány által javasolt 2018-as költségvetés-tervezetről, mely szerinte nagyon erős fennakadásokat fog eredményezni a helyi önkormányzatok működésében, a kisebb településeket pedig tönkre fogja tenni. A politikus hozzátette: politikai színezettől függetlenül az összes polgármester és alpolgármester aggódik, a kormánypártiak azonban félnek hangot adni elégedetlenségeiknek.
Antal Péter szerint az egyetlen mentőintézkedés az lehetne, hogy a jövedelemadóból a polgármesteri hivataloknak visszaosztott 41,75%-os kvótát 58-60%-ra emelik. Ezzel enyhíthetik az új Adótörvénykönyv okozta veszteségeket a helyi tanácsok szintjén.
A megyei tanács székházában, több polgármester jelenlétében, Iustin Cionca tanácselnök összegezte, mit veszít a megye a szociáldemokrata kormány elképzelései miatt. Számítások szerint jövőre Arad megye mintegy 45 millió eurót (ebből Arad municípium körülbelül 16-ot) veszít, az összes település megsínyli a pénzügyi módosításokat – még a legkisebb községek és falvak is 50 000 és 100 000 euró közötti összegektől esnek el a jövő évben.
Mint megtudtuk, közel 134 050 000 euró értékű beruházást csak egy bizonyos önrész biztosításával képes lebonyolítani a megye. Ennek az önrésznek az értéke pedig több mint 6,4 millió euró, amit kormánytámogatás hiányában nem tudnak biztosítani.
Iustin Cionca azt nyilatkozta, a civil társadalom segítségével kell rábírni az Arad megyei politikusokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az Arad megyeiek pénze maradjon Aradon, nem Bukarestben. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)