Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Antal József Árpád
1 tétel
2015. április 26.
Aranymise Csíksomlyón
Szűknek bizonyult a csíksomlyói kegytemplom szombaton délben, Boros Károly nyugalmazott főesperes aranymiséjén. Volt és jelenlegi híveinek ezrei zarándokoltak el a csíksomlyói kegytemplomban bemutatott hálaadó szentmisére.
A csíkszentdomokosi születésű Boros Károlyt ötven évvel ezelőtt, 1965. április 25-én szentelte pappá Gyulafehérváron Márton Áron püspök. A taplocaiak közkedvelt Karcsi bácsija 2011-ben vonult nyugdíjba, jelenleg Felvidéken, a Csallóközben, a Dunaszerdahelytől 3 km-re fekvő, 1200 lelket számláló Egyházkarcsa lelkésze.
Boros Károly itthon szerette volna bemutatni aranymiséjét, erre kért és kapott rögtön engedélyt a csíksomlyói ferencesektől. Ünnepi beszédének elején sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egy kicsit „Boros-központú" lett az esemény, hiszen három, szintén 1965-ben felszentelt paptársa, a csíkszenttamási születésű Antal József Árpád, a kászonaltízi Bodó Imre és a székelyszentkirályi születésű, hosszú éveken át csíkszentmiklósi plébános, Gergely Géza szintén aranymisés, és róluk kevesebb szó esett. A hálaadó szentmisét a négy aranymisés és Tamás József püspök celebrálta. Jó érzés volt tapasztalni, hogy Boros Károlyról volt hívei mellett Csíkszereda és Hargita megye elöljárói, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselői, illetve a történelmi magyar egyházak képviselői sem feledkeztek meg.
Boros Károly 1940-ben született Csíkszentdomokoson, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Felszentelését követően Márton püspök Madéfalvára helyezte ki káplánnak, de innen pár hét után a rendőrség „elzavarta”. Ezt követően Gyergyóalfaluban volt káplán, majd 1968-tól Kapnikbányán, 1981-től Petrillán és Lónyaitelepen, 1984-től pedig Csíktaplocán plébános. Tizenkét éven át, 2000-2012 között a felcsíkiak, az oldalcsíkiak és a gyimesiek főesperese volt.
Szentbeszédében az aranymisés elsősorban papi pályájára emlékezett vissza, ennek fény- és árnyoldalaira. Először arról beszélt, hogy ő is szerepelt a szekuritáté által kijelölt 18 személy között, akiket – Pálfi Gézához hasonlóan – el szerettek volna tétetni láb alól. Háromszor próbálták megölni a kommunista hatalom emberei. Az első Kapnikányán 1973. november 1-jére volt kitűzve, amikor el szerették volna üttetni Trabantját. A második ugyancsak Kapnikbánya környékén történt, amikor Zündapp kismotorjával Erzsébetbányára igyekezett papi teendőinek elvégzésére, a harmadik pedig a Zsil-völgyi plébánoskodása idején, amikor Gyulafehérvárra utazott vonattal, és a hátszegi vonatállomáson kövekkel megdobálták, betörték a vonat ablakát – de ő csodás módon megmenekült. „A Szűzanya nem hagy el, csak mi ne hagyjuk el” – mondta Boros Károly, aki az aranymiséjén azokért is imádkozott, akik 2011-ben Csíkban morális lejáratási kampányt indítottak ellene.
Papi pályáján fénynek nevezte azt, hogy mindig voltak jó hívei, bárhová szívesen visszatér, és azt, hogy sikerült az általa szolgált közösségekben a lelki építkezés. Csíktaplocán több mint 20 éven át minden hónap 12-én engesztelő szentmisét, virrasztást tartottak, ennek a folytatása a Csíksomlyón minden hónap első szombatján tartandó Mária-köszöntő. Csíktaplocán az ő idejében épült fel a ravatalozó, illetve a Taplocához tartozó csibai templom. Boros Károly esperes alapítója és elnöke volt az Ezer Székely Leány Alapítványnak, az ő vezetésével indult újra az 1990-as években a kommunista időkben betiltott rendezvény. Többek között az ő érdeme, hogy 2003-ban bemutatták Csíksomlyón az István, a király rockoperát, majd a 2000-es évek közepén a többi más nagy sikerű előadást a Hármashalom-oltárnál.
A csíksomlyói aranymisén részt vevők egy emlékképet kaptak távozáskor. Ez a győri Könnyező Szűzanyát ábrázolja. Mise után Boros Károlyt virágcsokrokkal köszöntötték tisztelői, a templom előtti téren több mint egy órán át beszélgetett régi ismerőseivel, barátaival.
Dobos László
Székelyhon.ro