Három kisteherautónyi adomány a Szent Anna-otthonnak
Ipari gáztűzhely is volt abban a három kisteherautónyi adománycsomagban, amit Békésről juttattak el a hét végén a Szent Anna Gyermekvédelmi Központba. Gyergyószentmiklós testvérvárosából nem először érkezik támogatás Böjte atya otthonába, mindannyiszor olyasmiket gyűjtenek az anyaországi pártolók, amire épp a legnagyobb szükség van a gyergyói „nagycsaládban”. A gáztűzhely megvásárlását a Testvérváros kenyere program tette lehetővé.
Amióta működik a Szent Anna-ház, azóta gondoskodik lakóiról egy békési baráti társaság. Kezdetekben évente kétszer hozták el az otthon összegyűjtött adományokat, az utóbbi években három-négy alkalommal jönnek, hogy célba juttassák az egyre gyarapodó felajánlásokat.
„Idén harmadszor látogatunk ide, de még egyszer biztosan jövünk, mert nagyon sok minden otthon maradt, nem fért be a kocsikba” – mondta Hegyesiné Edit. Férjével, illetve az Öreg és a Paulcsik családdal közösen kezdeményezték a jótékonykodást, miután Gyergyószentmiklóson kirándulva egy olyan személlyel ismerkedtek meg, aki alkalmazottként dolgozott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonában. „Azóta vallom, hogy nincsenek véletlenek” – mondta lapunknak Hegyesiné, elmesélve, hogy szűk társaságuk mára harmincfősre gyarapodott, mindannyian segítő szándékkal munkálkodnak a Szent Anna-otthon javára.
Hagyománnyá vált az évek alatt, hogy a Testvérvárosok kenyere program során összegyűlt pénzből valamilyen háztartási gépet vásárolnak az otthonnak – tavaly két, félipari mosógépet sikerült vásárolniuk, idén a szükséglistára felvett ipari gáztűzhelyet szerezték be. Megvásárlásához ezer, egyenként félkilós cipót értékesítettek a Testvérvárosok kenyere programhoz kötött augusztusi jótékonysági rendezvényen, a cipókhoz a lisztet békési és gyergyói búzából őröltették. Maradt készleten is a felajánlásokból összegyűlt mintegy 30 mázsányi búzából, lisztté őrölve ezt is a Szent Anna-otthonnak juttatják el. Pénteken 15 mázsányit hoztak, a maradék egy következő alkalommal érkezik.
Eljutott azonban sok zsáknyi ruhanemű, lábbeli, játék, amit a békésiek küldtek Böjte atya gyermekeinek. „Sehol nem hirdetjük az adománygyűjtést, szájról szájra terjed, és mivel megbízhatók vagyunk, folyamatosan hozzák a felajánlásokat az emberek” – mondta Hegyesiné. Hozzátette, valahányszor Gyergyóba indulnak, igyekeznek olyan személyeket elhozni magukkal, akik még nem jártak itt. „Próbálunk fertőzni. Célként fogalmazódott meg bennünk az is, hogy minél több békésit hozzunk ide, és hogy minél több gyergyói eljöjjön hozzánk. A testvérvárosi kapcsolatban ez a lényeg” – fogalmazott.
Pénteken tizenegy békési segítő érkezett. Külön ajándékkal pótolták meg a három autónyi adományt: tisztító- és tisztálkodószereket vásároltak az otthonnak, és több láda friss zöldséget is hoztak. Nem várnak köszönetet semmiért, azt vallják, másokon segíteni a legtermészetesebb dolog. Köszönetüket tolmácsolják azonban a búzát felajánló gyergyószentmiklósi Aranykalász és Agromec mezőgazdasági társasoknak, illetve a gáztűzhely beszerzésében segítő, békési Bimetal Bt.-nek.
„Mostanáig egy háztartási aragázkályhánk volt, nem fértünk rajta a nagy edényekkel, úgy hogy a most kapott ipari gáztűzhely hatalmas segítség. Megkönnyíti a reggeli teafőzést, de napközben az étel elkészítése is sokkal hamarabb fog menni” – mondta a Szent Anna-otthon vezetője. László Orsolya minden ajándékért háláját fejezte ki. Állandóan szükség van ruhákra, cipőkre a 35 gyereknek – mondta, a mindennapi kenyérhez – amit házilag állítanak elő az otthon udvarán lévő kemencében –, bizony sok liszt szükséges – tette hozzá. A közelgő télre tűzifára lenne szüksége az otthonnak, és bár gazdálkodnak, nem lesz elegendő a megtermesztett zöldség sem – mondta el kérdésünkre László Orsolya.
Pethő Melánia | 
Székelyhon.ro

Megjelent az Erdélyi Gyopár idei 5. lapszáma
A távol- és közelmúltra egyaránt visszatekint az Erdélyi Gyopár idei ötödik lapszáma. Mégsem a múltidézés a legfőbb jellemzője az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavi kiadványának: megmutatja az utat, amely a jövőbe vezet. Nem a légifolyosót, nem is az autópályákat, hanem azokat a keskeny ösvényeket, ahol a bakancsos turista barátok társaságában járhatja a hegyeket és völgyeket, megismerheti Erdélyt és a nagyvilágot. Mert Herrmann Antal szavai ma is aktuálisak, nem csak az EKE porosodó mottóját képezik: "A világból annyi a miénk, amennyit látunk belőle".
Jó volt ennyi embert Borszéken látni – összegzik az EKE XXV. vándortáborának szervezői, egyetértve a borvizek királynéjával büszkélkedő város vezetőségével. A jubileumi vándortábor 1500 érdeklődőt vonzott, köztük volt Zákonyi Botond nagykövet is. A tábori tudósítás és statisztikai adatok mellett a vele készült interjút is olvashatják.
A kiadványban újra jutott hely az EKE-napi pályázatra beküldött legjobb gyerekfogalmazásoknak, illetve az EKE-osztályok híreinek is. Túrákban és élményekben gazdag nyár van a hátunk mögött – szögezhetjük le. A beszámolók ugyanakkor ötletadók is lehetnek, hogy még mit érdemes közelről megnéznünk az őszi napok során. Ilyen például a Retyezát- hegységről szóló leírás, vagy a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp bemutatása, de vonzónak tűnik a Ceszna-völgy természetvédelmi terület is.
Aki útnak indul, mindenképp jó, ha tud tájékozódni, nemcsak térképen, hanem az "idők jeleiből" is. Magas hegyen járóknak – és nem csak – érdemes elolvasni a fény- és elektromos légköri jelenségekről szóló írást. De az égre se felejtsenek el fel-felnézni, hiszen látványokban gazdag az ősz.
Az Erdélyi Gyopárból megismerhetik a fehérkői borvizet, és társuk lehet e kiadvány az őszi gombásztúrák során is. Ha viszont az esős napokon inkább a lakásban maradnának, idézzék fel a múltat, járják be Reményik Sándorral a Nagykőhavast, engedjék, hogy az utat a természet egyengesse, és ismerjék meg a hősi halált halt természetjárót, akinek sírját hamarosan megkoszorúzzák az EKE-sek a Házsongárdi temetőben. Mert ez is része az október közepi ünnepségnek, amikor felelevenítik a néprajzi bálok hagyományát Kolozsváron, aztán pedig Várfalván közmunkáznak együtt a termésnapon. Csatlakozzon az ünneplőkhöz, az EKE-sek családjához! Ezért is érdemes az EKE- kiadványt keresni az egyesület tagszervezeteinél, vagy előfizetni rá akár egy egész esztendőre. Népújság (Marosvásárhely)

Megnyitották a tanévet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi tagozatán
Partnerségre kéri fel a város és a megye a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett tagozatát, hogy tanárok és diákok adják szakértelmüket, kreativitásukat a Gyilkos-tó és Békás-szoros hírnevének növeléséhez – többek között ez hangzott el az egyetemi tanévnyitón.
A tizenkilencedik egyetemi évfolyamot indították hétfőn a Csíky-kertben, jövőre lesz 20 éve a kihelyezett tagozat fennállásának. Dombay István, az intézmény vezetője elmondta, jelenleg 126 hallgató van alapképzésen és mesterin összesen. Alapképzésként román és magyar nyelvű oktatás keretében földrajz-idegenforgalom szakon tanulnak itt, a mesteri képzésen pedig ökoturizmus és fenntartható fejlődés szakból lehet diplomázni.
„Egyre gyarapodnak a nemzetközi kapcsolataink, most október-november folyamán három tanár érkezik tanítani a pécsi tudományegyetemről az Erasmus-program keretében, hallgatóink közül heten voltak magyarországi szakgyakorlaton, és várjuk az ősz folyamán egy szintén magyarországi szállodalánc szakembereit szerződéskötésre gyakorlat-lehetőségek bővítéséért. Így diákjaink négycsillagos szállodákban ültethetik gyakorlatba a nálunk tanultakat” – számolt be az intézményvezető. Mint elhangzott, a Szent Anna-tói nemzeti park mellett a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkkal is szerződése van az egyetemnek, ahogy a gyilkostói vendéglátókkal is. Amint Dombay fogalmazott, a hallgatók közül sokan végezték eddig is ott a szakmai gyakorlatot.
Dombay István elmondta, a beiskolázás során pontosan érezhető, hogy az utóbbi években egyre kevesebben tudnak sikeres érettségit tenni. Az idei év mégis kivételes, hiszen nagy volt az érdeklődés, az ingyenes helyek már a nyáron beteltek. „Úgy tűnik, az érettségizők továbbtanulási elképzelései is változnak, jó irányba, habár ahhoz képest hányan érettségiznek még mindig kicsi a továbbtanulók aránya. Lehet divatos az, hogy minél hamarabb elhagyom az iskolát, elmegyek külföldre dolgozni, de néhány év után rájönnek, érettségi nélkül nehéz a boldogulás, és sosem felesleges az egyetemi diploma sem.”
A 129 hallgatóból 57-en érkeztek gólyaként a tanévnyitóra. Magyar nyelvű alapképzésen 19-en, román nyelvűn 9-en kezdik tanulmányaikat, az elsőéves mesterisek 29-en vannak. Őket köszöntötte a tanári kar, valamint a meghívott elöljárók és Dombay István, aki így fogalmazott: olyan intézmény ez, ahová ősszel, amikor a madarak mennek, a gólyák jönnek.
Az októberi ünnepek között keresett összefüggést Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere is: az idősek napja és az egyetemi tanév kezdése között. Mint mondta, a most elvetett magvak gyümölcse idős korban szüretelhető. Partnerséget ajánlott az egyetemistáknak, hiszen a város jól felszerelt irodája csak akkor tud hatékony munkát végezni, ha szakemberek segítségére, tanulók lelkesedésére lel. Ezért nevezte a Csíky-kerti egyetemet a város szakmai műhelyének.
Együttműködésre hívta a hallgatókat és az intézményt Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is. Javasolta, kapcsolódjanak be abba a fejlesztési társulásba, melynek célja megmutatni a Gyilkos-tó és Békás-szoros igazi értékét. Mint mondta, míg a tanárok a tudást adják, a diákság a kreativitását kell hozzátegye a jó cél érdekében.
A Csíky-kerti ingatlanokban belső felújítást követően kezdődött az új tanév, jövőre, a kerek évfordulóra tervezik a főépület külső felújítását. A húszéves ünnepséget példaértékűre tervezi az egyetem vezetősége, ahol vendégfogadásból jeleskedhetnek, hiszen meghívják a külföldi partnereket, visszahívják a tanárokat, egykori diákokat is.
Balázs Katalin Székelyhon.ro

Főváros a periférián (Súlyponteltolódások az erdélyi magyar képzőművészetben)
Reális célkitűzés vagy lázálom egy székelyföldi művészeti egyetem létrehozása? Az erdélyi képzőművészet súlypontjainak eltolódásáról, az intézményalapítások aktuális szempontjairól, érintettekről és érinthetetlenekről.
Népes diáksereg vár vasárnap esténként a székelyföldi vasútállomásokon a Budapestre tartó Korona nemzetközi gyorsvonatra. Az egyetemisták, főiskolások nagyobbik része Kolozsvárig utazik, a többiek Nagyváradon kászálódnak le a vonatról a hajnali órákban. Utóbbiak a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszéke diákjai, az ott tanulók és tanítók jelentős hányadát ugyanis Székelyföld „szolgáltatja”. A kérdésfelvetés tehát korántsem művi: miért utazzanak a székelyföldi fiatalok és oktatóik 450 kilométert, miért ne biztosítsanak számukra továbbtanulási lehetőséget a térségben, ahová a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néhány kihelyezett szaka révén már „betette a lábát” a felsőoktatás? Ezért aztán csak kevesen kezelték kizárólag kampányfogásként, amikor a júniusi önkormányzati választások hajrájában Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy azóta újraválasztott RMDSZ-es polgármestere és Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár, a Magyar Polgári Párt helyi képviselőjelöltje együtt jelentette be egy székelyföldi művészeti egyetem létrehozásának szándékát. Élet civilek nélkül
Az erdélyi magyar képzőművészet súlypont-áthelyeződésének kezdetei jóval korábbról datálódnak. Jelentős részben Baász Imre grafikus Sepsiszentgyörgyre kerülésével az 1970-es évek végétől egyfajta pezsgés indult a város művészeti életében, amit annak tényszerűsége sem tudott „mérsékelni”, hogy a művészeti felsőoktatási képzés központja hagyományosan Kolozsvár volt. A folyamatot Baásznak a romániai rendszerváltás utáni tragikus halála sem törte meg, Ütő Gusztáv állt a mozgalom élére, aki ma is pontosan idézi Baász Imrének 1991 májusában, a második Médium-kiállítás megnyitóján elhangzott szavait: „Úgy gondolom – bár ezt sokan megkérdőjelezik –, hogy Sepsiszentgyörgy igazi művészeti központtá növi ki magát”. Ennek hatására Ütő tíz éven át szervezte a Szent Anna-tónál az AnnArt cselekményművészeti fesztivált, iskolát teremtve a műfajban. És azóta is tartja: ami még nincs, de lesz, már van.
A művészképzéssel kapcsolatos álmok gyakorlatba ültetésének, a szervezeti keretek megteremtésének legfőbb mozgatója Székely István, az RMDSZ által létrehozott Kulturális Autonómia Tanács elnöke. „A rendszerváltó elit kezdeti elképzelése szerint olyan civil hátterű intézményrendszert kellett volna kiépíteni, amely többnyire leképezi a társadalmat. Ugyanakkor megegyezik a világháború előtti struktúrákkal, és alkalmas arra, hogy a különböző autonómiák kapcsán feladatokat vállaljon át az államtól. Csakhogy hamar kiderült, hogy a civilek állami feladatok átvállalását célzó megerősítésének két alapvető akadálya van: a tömeges jólét, illetve a civil szféra helyzetbe hozásának hiánya” – hangzik Székely látlelete.
A román törvényhozásból gyorsan eltűnt a civil szervezetekből kinőtt elit, helyüket olyan emberek vették át, akik civilekkel nem számoló országot kívántak építeni. Közben az új alkotmány sem osztott lapot a civileknek. Ez vezetett a felismeréshez: az önkormányzatokra kell hagyatkozni, elsősorban ott, ahol közép-, illetve hosszú távon valószínűsíthető a magyar többség a döntéshozásban. Így kerültek előtérbe a székelyföldi önkormányzatok, képzőművészeti szempontból pedig az évtizedekkel ezelőtt elkezdődött pezsgés révén némi helyzeti előnyt élvező Sepsiszentgyörgy, ahol ma több képzőművészeti intézmény is működik. 
Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig
„Hogyan lehet olyan intézményeket építeni, amelyeket közpénzből finanszírozunk, a döntési kompetenciák azonban helyben maradnak? Ez volt az alapkérdés. Uniós és hazai forrásokból lehet ugyan pénzt szerezni a megyei önkormányzatok számára, de az összegek felhasználási területe nem haladhatja meg a megye földrajzi határait” – vázolja a tervezgetés  szempontjait Székely István. E tényszerűség jegyében hozták létre Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központot (EMŰK), amelynek hivatásául az 1945 utáni erdélyi képzőművészeti „termés” begyűjtését szabták meg. Vezetésével Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt – a Helikon-jelenség megteremtője, a vagyona jelentős részét a művészetek pártolására áldozó báró Kemény János unokáját – bízták meg. A Szocrelatív című kiállítással 2012 novemberében rajtoló EMŰK-öt kezdetben a Székely Nemzeti Múzeumba betagolódva képzelték el, ma azonban Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának egyik ügyosztályaként, gyakorlatilag autonóm intézményként működik. Otthonául az önkormányzat által bérelt, a közeljövőben talán megvásárolandó ingatlan, a posta régi épülete szolgál, Vécsi Nagy szerint azonban amúgy is a produkció a lényeg. Márpedig a produkció igencsak figyelemre méltó: közel négy év alatt immár közel kilencven, 1945 után született műalkotás került az intézmény tulajdonába – egészen pontosan a mellette tevékenykedő egyesület birtokába.  Az EMŰK portfóliója azonban fokozatosan olyan mértéket kezd ölteni, amit teljes egészében már képtelen bemutatni. Így aztán mindenképp ingatlanberuházásnak kell bekövetkeznie, főleg hogy a magyar kormány döntése értelmében az elkövetkező években jelentős összeg áll majd rendelkezésre műtárgyvásárlásra. Ettől a lépéstől elsősorban a hagyományra és felsőoktatási környezetre hivatkozó kolozsváriak „fájdalmának” enyhítését remélik. A generációváltás egyébként is fokozatosan puhítja a kezdeti keserveket, amelyek eleinte abból is táplálkoztak, hogy a közös erdélyi gyűjtemény gondolatának atyja, a néhány éve elhunyt nagyváradi Jakobovits Miklós képzőművész a kilencvenes években egy hatalmas kolozsvári kiállítótér létrehozásában látta a megoldást. Annak ugyan alig akadt vitatója, hogy a kincses város jóval nagyobb integrációs potenciállal rendelkezik, ám mivel a politikai környezet húsz éven át kivitelezhetetlenné tette a tervet, megszületett a konszenzusos döntés: az összerdélyi program tető alá hozására Sepsiszentgyörgyön létesítenek „befizető ablakot”. Egészséges arányok
Az ingázás tényszerű, de nem feltétlenül perdöntő szempontja mellett mindenekelőtt ezek a súlypontáthelyezések látszanak érvelni egy székelyföldi művészeti egyetem létrehozása mellett. Az elképzelés táptalaja ugyanaz, ami az EMŰK létrehozása esetén is. Székely István szerint egy művészeti tanárképző főiskolával kellene kezdeni, ami jó előszobája lehetne a projekt további dimenzionálásának, a művészképzés megteremtésének. Főleg, miután Romániában jelentősen elszaporodtak a művészeti képzést kínáló felsőoktatási intézmények. Közülük földrajzilag a marosvásárhelyi színművészeti egyetem keretében látvány-, díszlet-, jelmeztervezés műfajában elindított, ma már azonban mindent oktató szak a „legszékelyebb”.  Az Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem (ESZME) támogatói azzal érvelnek, hogy a hagyományőrzés, illetve új kulturális értékek teremtésének párhuzamosságát Sepsiszentgyörgyön művelik a legegészségesebb arányban. A minden téren pezsgő művészeti élet mellett az is a háromszéki főváros mellett szól, hogy a lélekszámhoz arányítva második a kultúrára legtöbbet áldozó romániai városok listáján két színház, múzeum, képtárak, kórusok, fotóklubok fenntartásával. Az interetnikusság minden hátrányával küzdő Kolozsvárhoz képest pedig az erőteljes magyar többségű helyi döntéshozatali lehetőség jelentős pluszbiztonságot is kölcsönöz. Ezt az állapotot teljesíthetné ki egy egyetem létrehozása és működtetése, hiszen abban a megállapításban is konszenzusról beszélhetünk, hogy az innováció elsősorban a kultúra, a művészetek irányából érkezik. A magyar közeg vonzása
A hiányzó láncszem pótlása ügyében 2011 májusában kezdődött az egyeztetés Antal Árpád polgármester és Ütő Gusztáv között, tudtuk meg az egyetem ügyének legfőbb „apostolától”. Ütő 2007 óta ingázik a nagyváradi Partium egyetemre, s már kezdettől igyekezett elhinteni a magot, miszerint kellene egy művészeti egyetem Szentgyörgyön. Eleinte nevettek rajta, most már a munkahelye iránti lojalitását hiányolva meglehetősen megfagyott a levegő az egyetem több tanszékén is oktató művész körül.  A tervek a 2012-es tusnádfürdői szabadegyetem alkalmával kezdtek formát ölteni. A Sapientia-egyetem rektora, Dávid László előzetes tanulmányt kért, amely tartalmazná a tanárok nevét, a megalapítás indoklását, az infrastrukturális elképzeléseket. Ez utóbbiban lényeges továbblépésnek tűnik, hogy Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatón jelezte az önkormányzat hajlandóságát az 1893-ban épített tüdőkórház műemlék jellegű épületének átadására, amelynek becsült felújítási költsége 1,5 millió euró. 
Az épületegyüttes Ütő Gusztáv szerint rangos és inspiráló otthona lehet az egyetemnek, amelyet a tervek szerint hat szakkal indítanának el. Az ESZME nemcsak a huszadik század nyilvános vonulatait tanítaná. A piaci igények által túldimenzionált grafika mögött mostoha sorsba kényszerített festészet és szobrászat mellett nemzeti-keresztény eszmeiséget hordozó szakokkal is terveznek: néprajzot, népi építészetet, írásművészetet, művészet- és építészettörténetet, építészetet, tájépítészetet. Az indulást négy-öt éven belül tervezik, ez idő alatt a lehetséges oktatók megszerezhetik az egyetemi tanári státushoz szükséges tudományos fokozatokat. A nem közvetlenül nevesíthető, illetve számszerűsíthető célkitűzések között pedig ott szerepel a partiumi, bánsági, dél-erdélyi magyar fiatalok tömény magyar közegbe vonzása, nemzettudati építésük. Ezt a szempontot még senki sem kérdőjelezte meg.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vendégünk volt a veszprémi szerzőpáros
Vasárnap a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom gyülekezeti termében mutatta be két új irodalmi fotóalbumát a háromszékiek számára rég ismert szerzőpáros: Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla.
Pontosabban szerzőhármasról is beszélhetünk, mert az albumokban írásaival is szerepel lányuk, Soós Andrea, aki novemberi könyvbemutató útjukon válogatott verscsokorral szórakoztatta a közönséget Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Szovátán, Csíkszeredában, Csíkszentdomokoson, Kászonaltízben, városunkban, Brassóban és Négyfaluban. A könyvszeretők és a földrajzosok számára is öröm volt, hogy láthatták az Erdély – Kárpátok koronája sorozat utolsó és harmadik albumát, a Keleti-Kárpátokat, képzeletben bejárták a hegyvonulat szórványvidékét. Bemutatták a természeti szépségeket, várakat-várromokat, gyönyörű hegytömböket, szorosokat. Zágon, Ojtoz, a Sósmező, Úz-völgye és a Csíki-havasok, a Gyimesek, a Békás-Nagyhagymás Nemzeti Park csodái, a Kelemen- és a Radnai-havasok elevenedtek meg Váradi Péter Pál fotóművész vetítővásznán, a felesége veretes szövegeinek kíséretében. Bepillantottak a pusztán maradt, szomorú sorsú bukovinai székelyek hajdani hazájába is, falvaik mai életébe. A friss album előszavát a gyimesbükki Deáky András tanár, a Gyimesi-szoros „határőre”, az ajánlást a gyimesfelsőloki Berszán Lajos atya írta. Munka közben határozták el, hogy külön színes albumban mutatják be sok évre menő kutatómunkájukat, az eddig megjelent mintegy 42 honismereti fotóalbumot, mindazt, amit Erdélyben gyűjtöttek és veszprémi otthonukban kiadványokban rögzítettek. Erdély – Hattyúdalocska – Életünk – útjaink ennek az albumnak a címe, amelyből senki nem maradt ki azok közül, akik szívükből-lelkükből segítségükre voltak gyűjtőmunkájukban, s akik közül már sokan a túlsó parton vannak. A szövegeken és a képeken túl helyet kaptak ezekben a kortárs történelem epizódjai, 1956, 2005. december 4-e. Az album lemezmellékletet tartalmaz: a szerzőpáros legkedveltebb erdélyi költőktől származó verseit Soós Andrea tolmácsolásában hallhatjuk, ráadásként a Prima Primissima díjas Perjés Klára Erdélyben készített, Arcvonások című interjúját a szerzőkkel. Péter Pálék meglepetést is szereztek barátaiknak, hallgatóságuknak: 2017-es falinaptáruk címe Tamási Áron emléklapok – ezzel tisztelegnek Tamási Áron születésének 120. évfordulóján. Kérdésünkre elmondták, nem értek munkájuk végére, vannak még elképzeléseik. Folytatni szándékoznak az erdélyi Mezőség bemutatását Wass Albert, Makkai Sándor és Sütő András nyomába szegődve. Dédelgetett tervük, hogy Anna-báloktól a Szent Anna tóig címmel az Erdélyt szerető-járó Jókai Mórról is albumot szerkesszenek. Akik a havas-zimankós idő miatt nem juthattak el a vasárnapi bemutatóra, az albumokat az evangélikus lelkészi hivatalban és az illyefalvi Kida-központban vagy az erdélyi városok református lelkészi hivatalainál beszerezhetik.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Fejetlenség” van az erdélyi magyar iskolákban az igazgatói versenyvizsgák után
Nagy a bizonytalanság azokban a magyar és vegyes tannyelvű iskolákban is országszerte, ahol senki sem jelentkezett az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgára. Olyan nagymúltú magyar intézmények vannak ilyen helyzetben, mint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium. A főtanfelügyelők egybehangzóan állítják: a versenyvizsgát nem év közben kellett volna lebonyolítani, amikor fennáll a veszélye, hogy vezetők nélkül maradnak oktatási intézmények.
Az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgák jelenleg is zajlanak, jövő héten bírálják el az óvásokat. Hogy ezt követően mi lesz az üresen maradt helyekkel, még nem tudni, a minisztérium december elejére ígért erre vonatkozóan pontos tájékoztatást. Összeállításunkból kiderül, a vizsga feltételeit sokan saját hibájukon kívül sokan nem tudták teljesíteni.
Hargita megye: 62 százalék vizsgázott sikeresen
Hargita megyében közel 62 százalékos arányban vizsgáztak sikeresen az igazgatói valamint aligazgatói állásokra a tanintézményekben. 48 iskolában és óvodában nem teltek be a helyek. "Sajnálatos módon vannak olyan óvodák és iskolák, amelyekben senki nem jelentkezett a korábban meghirdetett igazgatói állásokra" – tájékoztatta a Maszolt Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő.
Összesen 134 igazgatói és 66 aligazgatói helyet hirdettek meg a megyében. A főtanfelügyelő közlése szerint 24 igazgatói és 36 aligazgatói posztra senki sem jelentkezett. Mindössze tíz iskolában alakulhatott ki valós verseny az igazgatói tisztségre azzal, hogy legalább ketten jelentkeztek egy helyre, az aligazgatók esetében 34-en voltak 30 helyre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakorát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakórát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
maszol.hu

Székelyföldi csapat fejlesztett kiterjesztettvalóság-applikációt
A kiterjesztett valóság technológiája gyökeresen megváltoztathatja a mindennapjainkat, a bevásárlástól kezdve a nyaralásig minden szinten. Erre a trendre érzett rá egy csíkszeredai vállalkozás is, a Creative Technology Development a Vi-Wo applikációval. A telefonos fejlesztésről Kakucs Hajnallal, a cég szoftverfejlesztőjével és projektmenedzserével beszélgettünk el.
- Miből indultak ki az applikáció fejlesztésekor?
- Két technológiát ötvözünk: a second screen (második képernyő) és a kiterjesztett valóság technológiáját. Az emberek mostanáig is használtak második képernyős programokat, például tévéműsorok mellé, amikor szavazni lehetett vagy plusz információkat szerezni, megtekinteni mások véleményét stb. Úgy gondoljuk, hogy mostmár a mobiltelefon nem a második, hanem az elsődleges képernyővé vált, és nemcsak egy televízió, hanem többek között a turizmus mellé. Egy város is attól lesz érdekes, hogy folyamatosan új információk érkeznek róla, ráadásul izgalmasabb mások véleményét olvasni, mint egy unalmas turisztikai szöveget. Az applikáció maga azt teszi lehetővé, hogy változó – multimédiás, szöveges –tartalmak érkeznek, szavazások, push értesítések, ajánlatok és így tovább.
- Ki írja a tartalmakat?
- Részben a kliensek: ha turisztikáról beszélünk, akkor például a város szolgáltatja a tartalmakat, de tudjuk azt vállalni, hogy mi cseréljük le azokat.
- A másik technológia, amire építenek, a kiterjesztett valóság.
- Számos lehetőséget tartalmaz ez, megoldható például, hogy egy emléktábláról egy videó, egy 3D-s animáció jöjjön elő, vagy megelevenedjen egy turisztikai látványosság – mondjuk a Szent Anna-tónál megnézhetjük, hogy milyen, mára kihalt állatfaj élt ott, fényképeket is lehet készíteni, a gyerekek szelfizhetnek egy őslénnyel például. Egy fesztiválon vagy egy városban pedig lehetne úgy fotózni, hogy kiterjesztett valóságként megjelenik mellettünk egy híresség.
Bemutató demóink vannak egyelőre, a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve, két munkatársam pedig a grafikai tervezéssel és animációkkal foglalkozik – egyikük a 2D-s grafikát, a storyboardokat készíti el, másikuk a 3D-s animációkat és videoanyagokat gyártja a megrendelő igénye szerint.
- Mennyire szűkül le egy bizonyos földrajzi területre az applikáció?
- Eleve többnyelvűnek fejlesztettük, és bárki rácsatlakozhat helyszíntől függetlenül, de nemcsak: a turizmus mellett például szupermarketekkel is próbálkozunk. Most divatos az egészséges táplálkozás és a helyi termékek promoválása, a kiterjesztett valósággal pedig elő lehet hívni olyan információkat, amelyek nem férnek fel a csomagolásra, film, animáció vagy szöveges formában.
- A termékeken, helyszíneken található egy jelzés, hogy most érdemes használni a Vi-Wót, vagy az applikáció jelzi, hogy épp megfelelő helyen járunk?
- Az applikáció megmutatja a jelölőket, vagyis a képeket, amelyekhez tartalmaink vannak. Ezeket előre letölthetjük, így offline módban is használhatók, vagy egy legközelebbi alkalommal gyorsabban betölt. Ilyen módon ajánlhatjuk az adott kávézót, szupermarketet, akik aztán játékokkal, akciókkal is készülhetnek.
- Kikből áll a Creative Technology Development, mióta létezik a cég?
- Idén nyáron alakultunk, egyelőre le vagyunk foglalva ennek az applikációnak a fejlesztésével, a visszajelzések feldolgozásával, a regisztrált felhasználók összetételéből jelentés készítésével, amivel a klienseinket segíthetjük. Emellett tartalomkészítést szolgáltatunk, a technikai hátteret fejlesztjük.
A cégünk négy emberből áll, a cégtulajdonos és vezérigazgató mellett dolgozik még egy 3D-, illetve 2D-fejlesztőnk. Idővel szeretnénk bővíteni a csapatot, de ennek vannak nehézségei, 3D-fejlesztőt például nehezen találunk itthon.
Konferenciákon veszünk részt, legutóbb Budapesten a tárgyak internete (eszközök, épületek, autók stb. hálózatba kapcsolása, IoT) témájában szerveztek egyet, amelyen megjelentünk. Az IoT4U Infódélutánon betekintést nyertünk az IoT és az Ipar 4.0 által kínált lehetőségekbe és az ezen a területen elért eredményekbe. Inspiráló példákat láthattunk, különféle IoT megoldásokat az agrárium, erdészet, klíma, gyártástervezés a faiparban, heterogén szenzorkörnyezet, okos épületek és hasonló területeken. Ezek a megoldások a begyűjtött nyers és számított adatok alapján segítenek a törvénykezésben, tervezésben, döntéshozásban többek között a hatékonyság és energiatakarékosság érdekében. A jövőben is tervezünk részt venni hasonló témájú konferenciákon belföldön is.
Az okos város-projektek és a virtuális valóság irányába is szeretnénk majd elmozdulni, de most főként az applikáción illetve igény alapján annak bármilyen klónján, „saját Vi-Wókon” dolgozunk. 
Kustán Magyari Attila maszol.ro

Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostola
Domokos Pál Péterre emlékeztek hétfő délután Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napját ünnepelve. A neves néprajzkutató előtt – halálának 25. évfordulója alkalmából – előadással, kiállítással és filmvetítéssel tisztelegtek.
A Kájoni János Megyei Könyvtár ünnepségének kezdetén Tímár Karina csángó magyar népdalokat énekelt Domokos Pál Péter tiszteletére, majd Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa szólt a jelenlevőkhöz.
„Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutató, Széchenyi-díjas tanár, zenetörténész, a moldvai csángó népcsoport legismertebb kutatója, akit Szabó T. Attila nyomán metaforikusan a csángók vándorapostolának is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténeti demográfia kutatása területén egyaránt jelentőset alkotott. A tizennyolcadik századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén is jelentős a munkássága. Életművére emlékezve nem feledkezhetünk meg a Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet, a hagyományok felélesztésére irányuló tevékenységéről sem. A székely népet saját értékeinek megbecsülésére, megőrzésére tudatosító tevékenysége nélkül ma bizonyára sokkal szegényebbek lennénk. Ő mindig azt kereste a tennivalók közt, amivel szűkebb és tágabb hazájának használni tud” – mutatott rá.  
A könyvtárban még ezen a héten megtekinthető dokumentumértékű fotókból, kiadványokból, könyvekből álló kiállítással is a neves néprajzkutató gazdag és sokrétű életművét igyekeztek felidézni a szervezők.  
Halász Péter néprajzkutató Domokos Pál Péterről tartott előadása elején rámutatott, a magyar kultúra napját nem úgy kellene ünnepelni, ahogy általában ünnepeljük, „hogy esztendőnként egy napon egy-egy kipipálható akcióval letudjuk a témát. Hanem úgy, ahogy legjobbjaink élték a magyar kultúrát, az analfabéta moldvai csángóktól elkezdve az olyan emberekig, mint akire itt most emlékezünk. Akik benne éltek ebben a kultúrában, eszerint dolgozva, eszerint imádkozva, énekelve, táncolva és eszerint gondolkodva. Amint tette ezt Domokos Pál Péter, amíg huszonöt esztendővel ezelőtt el nem szólította közülünk a Fennvaló. De példája itt maradt közöttünk, és érdemes felelevenítenünk, hogy jobbá válhassunk általa.”
Az előadó elmondta, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzos munkatársa, Lukács László az 1990-es években lészpedi emberekkel beszélgetve hallotta, hogy az 1932-ben falujukban járt Domokos Pál Péterre úgy emlékeznek, hogy Magyarország királya látogatott el hozzájuk álruhába, hogy meglássa, miként élnek és hogyan beszélgetnek a csángó magyarok ott a Beszterce völgyében.
„Magam is sokszor tapasztaltam, hogy úgy beszélnek róla egykori moldvai ismerősei, házigazdái vagy azok leszármazottai, ahogy csak a szájhagyományban élő, legendás alakokról szólnak az apáról fiúra szálló emlékek. Pedig annak a 85 esztendővel ezelőtti látogatásnak a hangulata nagyon is lehangoló volt. Ahogy Péter bácsi leírja a könyvében, július 26-a volt, Szent Anna napja, a lészpedi katolikus magyarok búcsúja. Történetesen püspökjárás is: szabófalvi születésű Rab Mihály, alias Mihai Robu, a magyarságát megtagadó, rábízott híveivel szembeforduló jászvásári püspök, aki már akkor románul hirdette az igét a Csíkból másfél évszázada a madéfalvi veszedelem idején elmenekül lészpedi székelyeknek, románul bérmálta, énekeltette és gyóntatta őket. Domokos Pál Péter, aki lószekérrel, csíki cserépárusnak álcázva magát járta a moldvai falvakat, a búcsús tapasztalatok szomorúságával tért be Simó Anti Józsiék házába, hogy szállást kapjon és fonográffal népdalokat gyűjtsön. A látogatás emléke aztán ott maradt Lészpeden és önálló életet kezdett élni. Ehhez kedvezőek a feltételek ott a régi Etelközben, hiszen anyanyelvükön nem tudnak se írni, se olvasni, szájról szájra, apáról fiúra száll az ismeret és a gondolat, és így egy-kettőre hagyománnyá válik.”
A néprajzkutató hangsúlyozta, Domokos Pál Péter nem csak csodálatos dalaikkal, szépséges viseletükkel, kincseket hordozó nyelvükkel, hanem minden elesettségükkel, jogfosztottságukkal, szenvedésükkel, bizonytalan identitásukkal, önpusztító széthúzásukkal, azaz teljes sorsukkal együtt vállalta a moldvai csángó magyarokat. Ugyanakkor tudta, hogy a Romániához került erdélyi magyarságnak a saját gyökereibe kell kapaszkodjon. Ezért nemcsak ő maga öltözött ünnepnapokon székely ruhába, hanem arra törekedett, hogy egész Székelyföldön visszaadja a hagyomány, a viselet, a dalok, a táncok, a faragások, a kerámiák becsületét. Élete fő célja az volt, hogy a magyar műveltség hiátusait pótolja.
Az ünnepség részeként egy 1963-ban, Domokos Pál Péterről készült dokumentumfilmet is levetítettek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Negyvennyolc, a fölülírhatatlan emlék
Beszélgetés Cserey Zoltán helytörténésszel
A Háromszék történetének legnagyobb teljességű társadalmi összefogását hozó 1848-as forradalom és szabadságharc közel 170 év távlatából is bennünk él és lüktet – tartja Cserey Zoltán. A sepsiszentgyörgyi helytörténésszel székelységtudat-ápolásról és hiányérzetekről is beszélgettünk.
– Miért jelentkezett a szigorú, ötvenhatos „hátizsákkal” is terhelt ötvenes években történelem szakra egy háromszéki magyar fiatal?
– Abban az időben az emberek többsége elsősorban olyan szakra felvételizett, ahova jobb esélye nyílt a bejutásra. Én is hasonló cipőben jártam, de még így is csak második próbálkozásra jutottam be. Miután a középiskolában egyértelművé vált, hogy nem merészkedhetek olyan területre, ahol számok vannak, a kézügyességem sem ígért túl sok jót, az érettségi során viszont külön méltatták a történelem dolgozatomat, hát eldöntöttem: történelem szakra jelentkezem.
– Jól választott?
– Szerencsés embernek tartom magam, három, a tanügyben eltöltött év után ugyanis bekerülhettem a szentgyörgyi múzeumba, és egész életemben történelemkutatással foglalkozhattam. Kezdetben „régészbojtárként” dolgoztam, rengeteg tapasztalattal, élménnyel, sztorival gazdagodtam. 1970-ben például részt vettem a Zabola és Tamásfalva között fekvő, Tatárhalom nevű dombnál tartott ásatásokon, ahol előzetesen Constantin Stanca megyei propagandatitkár barátja, bizonyos Ion Hagiu nevű tanító talált valami bronzkori cserepeket. Miután hiába figyelmeztette, hogy hagyják abba az amatőr keresgéléseket, Székely Zoltán, a múzeum igazgatója úgy döntött, kimegyünk a terepre, nehogy kár essen valamiben. Kutatóárokkal haladtunk felfelé a dombhajlaton, amikor egyszer csak egy koponya került az utunkba. Aztán három méterrel arrébb másik, aztán újabb. Egyértelművé vált, hogy temetőt találtunk. Lelkesen folytattuk a munkálatokat, amikor egyszer csak megérkezett Stanca. Te Zoli, milyen koponyák ezek, kik voltak? – kérdezte Székelytől. Titkár elvtárs, ez egy Bijelo Brdo típusú ásatás, válaszolta a múzeum igazgatója. Mire Stanca elmosolyodott, jól van, folytassák, és elment.
– Jól érzékelem, hogy a párttitkár saját tudatlanságát palástolta a „mindentudásával”?
– Egészen biztosan, korábban ugyanis én sem hallottam még erről a meghatározásról. Egy Eszék környéki település nevéről van szó, a magyar honfoglalókkal összefüggésbe hozott ottani leletek jelentősen hozzájárultak az úgynevezett szláv elmélet korrekciójához. Ha Székely, akkor azt mondja, hogy egy honfoglalás kori magyar temetőt ásunk, akkor – ha talán nem is állította volna le a munkálatokat – Stanca okozhatott volna kellemetlenségeket.
– Valamennyi történelmi eseményünk közül Háromszéken mégis az 1848-as forradalom emlékezete él a legélénkebben. Ezt hogyan magyarázza a történész?
– A negyvennyolcas eseménysorozatnak valamennyi történelmi kor fölé emelését elsősorban az indokolja, hogy Háromszék életében soha olyan teljességű társadalmi összefogásra és összetartásra nem volt példa, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc idején. Hogy abban a korántsem könnyű helyzetben mindezt megvalósítani lehessen, emberekre, erős személyiségekre, mi több, szervezetekre volt szükség. Ne feledkezzünk meg Székelyföld akkori roppant nehéz állapotáról. Abban már kezdetben egyetértés volt, hogy a harcot csak akkor lehet megindítani, ha a jobbágy, a katonalakosság, a nemesség egyazon akarat szerint cselekszik. Miután ’48 májusában az Erdélyi Diéta elfogadta a jobbágyfelszabadítást, a vármegyei részeken a jobbágyok vissza is kapták a nemes úr által megmunkálásra adományozott földeket. Székelyföldön viszont szinte semmit sem kaptak, errefelé ugyanis nem voltak királyi adományföldek, mivel a katonáskodás ellentételezéseként a székelyek még felségárulás esetén sem veszítették el birtokukat. Ez az állapot viszont a forradalmi egység létrejöttét gátolta.
– Hogyan sikerült megoldani ezt a kibékíthetetlennek és kibogozhatatlannak tűnő ellentmondást? – A Kiskomitéra rótták azt a feladatot, hogy meggyőzzék Háromszék vezetőit a jobbágyság helyzete rendezésének elodázhatatlanságáról. A kísérlet időlegesen eredményhez is vezetett, a forradalom alatt a nemesek nem zaklatták a jobbágyokat. Utána viszont hatalmas elvándorlás kezdődött, ami csak részben vezethető vissza a szabadságharc leverése okozta kiábrándulásra, sokkal inkább gazdasági okai voltak: az elaprózódott földterületek egyszerűen képtelenek voltak eltartani a székely családokat. Pillanatnyilag azonban sikerült megnyerni a jobbágyokat, de az még mindig nem volt elegendő az egység létrejöttéhez. Olyan további intézkedésekre volt szükség, mint a jogokban és kötelezettségekben való egyenlőség biztosítása a különböző társadalmi rétegek számára. Ennek jegyében 1848. szeptember 16-án elhatározták, hogy a határok őrzését immár mindhárom társadalmi kategória – nemesek, katonák és jobbágyok – közösen végzi. Ez az újabb pozitív kicsengésű intézkedés még inkább összehozta az embereket. – Ez az összefogás miért csak – vagy elsősorban – Háromszéken jött létre? Miért nem volt érvényesíthető a teljes Székelyföldön?
– Több oka is volt. Csíkszéken például azért nem sikerült jelentős ellenállást létrehozni, mert a katonalakosság nem kibékítette a jobbágyokat, hanem éket vert, azt hangoztatva, hogy a közföldek, közerdők használata révén a jobbágyok külön jövedelmekre tesznek szert, míg a katonákat messze szólítja a kötelesség. Sokat nyomott a latban persze a személyiségek jelenléte, illetve hiánya. Főleg, miután a kezdetben kormánymegbízottként tevékenykedő Berde Mózes az agyagfalvi gyűlés után Háromszék vezetője lett, a Kiskomité tagjai pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy megteremtsék a különböző érdekszférába tartozó rétegek egységét. 1848 novemberében pedig egymást követték a székgyűlések, amelyek végén kimondták a fegyveres önvédelmi harc elkezdését – a siker minimális esélye nélkül is. Az árulással gyanúsított Balázs Manó kivégzése, a Bodvajban gyártott ágyú kipróbálása és a kilencpontos önvédelmi nyilatkozat elkészítése jelenti azokat a legfontosabb eseményeket, amelyek bekeretezték ezt a példa nélküli egységfrontot.
– Ez az egyöntetűség tette védhetővé a kommunista időkben is a forradalom emlékét? A Székely Nemzeti Múzeum hogyan volt képes eleget tenni ennek a feladatnak azokban az időkben? – A megyésítés utáni vezetőség pártolta és ösztönözte az emlékápolást. Emlékkonferenciákat, előadásokat rendeztünk egészen a hetvenes évek végéig, amikor az egyik konferenciát Stanca elvtárs a rendezvény reggelén lefújta. Azt követően már nem is nyílt lehetőség hasonlókra, egyre sűrűsödtek a frusztrációk. Mostanában azonban egészen más hiányérzet foglalkoztat, mégpedig olyan, ami inkább az utóbbi negyedszázadról szól, mintsem a fordulat előttiről. Míg a csíkszeredai és az udvarhelyi múzeumban dolgoznak a kora középkor történetét kutató régészek, addig Szentgyörgyön egy sincs, pedig most már mindenki azt kutat, amit akar, illetve amire pénze van. Nincs magyarságtörténettel, székelységtörténettel foglalkozó helyi szakemberünk, pedig roppant fontos lenne, hiszen olyan fájdalmasan keveset tudunk a megtelepedésünk idejéről, a faluszerkezetek kialakulásáról, az emberi életkörülményekről. Márpedig ezt a folyamatot csak ásatások révén lehetne valamennyire segíteni. A rendelkezésre álló történeti források alapján nem nagyon nyílik már lehetőség az előrelépésre, de valódi, igazi fogózkodók eddig sem álltak rendelkezésre. Óriási szükség lenne erre a munkára.
– Mi után lehetne még keresgélni?
– Például az eltűnt településeink után, mint az Erdőfüle környékén „elsüllyedt” Bot vagy Bartafalva, valahol a Háromszéki-medence közepén. Lenne ahol ásni, és kellene is, ezt tartom az egyik legfontosabb feladatunknak, az idő pedig sürget, hiszen megsemmisülnek ezek a fel sem tárt emlékek. Márpedig ebben a tekintetben semmi sem történt az elmúlt 27 esztendő során. Az agyonkritizált Székely Zoltán igazgató idejében a múzeum szakemberei megásták a zabolai és a petőfalvi temetőt, előbbiben 192, a másikban több mint 350 sírt tártak fel.
– A szentgyörgyi helytörténeti kutatások szempontjából is hasonlóan fontos 1848 emlékezete? – Ennek intenzitása településenként változik, de negyvennyolcat igazából egyetlen más történelmi esemény sem írja felül, főleg Bereck, Kézdivásárhely, Bodvaj, Sepsiszentgyörgy esetében nem. Oly mértékben épült be a forradalom és a szabadságharc a történelmi tudatunkba, hogy egyelőre aligha halványítja el bármi is a jövőre 170 éves események emléke iránti tiszteletet. És nem véletlenül idézik fel azt, illetve a közvetlenül megelőző kort a hagyományőrző egyesületek, csapatok sem. Negyvennyolc változatlanul velünk, bennünk él.
Cserey Zoltán
1941. február 17-én született Sepsiszentgyörgyön. A Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1957-ben, egyetemi tanulmányait 1958-ban kezdte a Bolyai Tudományegyetem történelmi fakultásán, 1963-ban diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1966 őszétől 2009 nyaráig – nyugdíjazásáig – a Székely Nemzeti Múzeum történelmi részlegén dolgozott. Fő kutatási területe Háromszék története a Székely Határőrség korában (1764–1848), kutatásai eredményeit a múzeum évkönyveiben és különböző folyóiratokban közölte. Fontosabb könyvek, kiadványok: Fürdőélet Háromszéken (1995, József Álmossal közösen); Tusnádfürdő–Szent Anna-tó (1997); negyedik kiadásához közeledik a József Álmossal közösen írt Sepsiszentgyörgy története című kiadvány; Önkormányzatiság és katonai hatalom Háromszéken a XVIII–XIX. században (2009). Jelenleg a háromszéki önkormányzat megbízásából többedmagával Háromszék falvainak történetét írja. Díjak, kitüntetések: Román Kulturális Érdemrend tiszti fokozata (2001); Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díjasa (2011). Történész, sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvkommandó: adományozási kampányt indított az RMDSZ
Könyvkommandó névvel könyvadományozási kampányt indított az RMDSZ: tíz település iskoláját, szórványkollégiumát és magyar házát keresi fel két hét leforgása alatt, kiemelt figyelmet fordítva a leégett kommandói iskola újjáépítésének támogatására. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint kedden elmondta: a tanintézet továbbra is várja a pénzadományokat, de a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlásával is lehet segíteni. Az RMDSZ által másfél hónapja kezdeményezett pénzgyűjtési kampány jó alkalom arra, hogy felmérjék, mennyire is tud a romániai magyar közösség saját ügyként kezelni egy leégett magyar iskola sorsát - hangsúlyozta az ügyvezető elnök. Mára bebizonyosodni látszik, hogy egy ilyen ügy jó hívó szó, amit továbbra is napirenden kell tartani, hiszen az iskola újjáépítésére további pénzadományokra van szükség - mondta. Rámutatott: friss kimutatások szerint a 800 eurós összegből ez idáig 120 ezer RON gyűlt össze, ahhoz pedig, hogy jövő évtől újra biztos helyen tanulhassanak a diákok, a nyári vakációig újra kell építeni az iskolát. „Mi továbbra is arra kérünk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten adakozzon, hiszen 100 olyan gyermek sorsa most a tét, aki nem tehet arról, hogy ilyen helyzetbe kényszerült. A törvény értelmében minden állampolgár dönthet arról, hogy melyik civil szervezetnek ajánlja fel jövedelemadójának két százalékát. Ha ezzel a lehetőséggel nem él, az államkasszát gazdagítja. Bár ez nagyon kevésnek tűnhet, ha összefogunk, az iskola diákjainak ez nagy segítség” – tette hozzá a Szövetség ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány munkatársai már járják az erdélyi településeket Könyvkommandó kampányukkal, ez idáig Szilágysomlyón, Szilágycsehben és Máramarosszigeten kerestek fel magyar házakat. További úticél a Szamosújvári Szórványkollégium, a csicsókeresztúri Szent Anna Gyermekotthon, a vicei Szent István Gyermekotthon, a nagybányai Teleki Magyar Ház, a Magyarlapádi Szórványkollégium, a Vajdahunyadi Magyar Ház, a négyfalusi Barcasági Csángó Szórványkollégium, végezetül pedig a kommandói iskola. „Körutunk eddigi állomásain azt tapasztaltuk, a gyermekek nagyon is tisztában vannak a kommandói helyzettel, nagyon is átérzik kommandói társaik sorsát. Üzeneteiket videóban is rögzítjük, amelyeket legvégül levetítünk majd a Kovászna megyei településen is. Azt szeretnénk, hogy minden felnőtt megértse az ügy fontosságát, a kommandóiak pedig megtapasztalhassák, nincsenek egyedül” – összegzett Porcsalmi Bálint. A könyvcsomagok a Communitas Alapítvány könyvtárprogramján keresztül gyűltek össze, a könyvállomány – szépirodalmi munkák, regények és verses kötetek, történelmi jellegű könyvek, szakirodalmak, mesekönyvek és szótárak – nagy része az Országos Széchényi Könyvtár cserekapcsolatából érkezett. Ezek mellett a Communitas Alapítvány Könyvkiadás Szaktestületének évente támogatott példányaiból is kerültek a könyvcsomagba – olyan aktuális, Erdély-szerte megjelenő folyóiratok, periodikák, amelyek kiadását támogatja az Alapítvány: Látó, Székelyföld, Korunk, Művelődés, Játéktér, Helikon, Magyar Közoktatás stb.
(rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

Országos vándortábor Háromszéken (Jubilál a heke)
Megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóján ünnepelt az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya – manapság használt betűnevén HEKE – Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A hétfő esti rendezvényen a múltról, jelenről, a közeli és távolabbi jövőről is beszéltek, különös tekintettel arra, hogy idén először Háromszéken, Réty határában szervezik meg az EKE országos vándortáborát, amelyre 1200 résztvevőt várnak Erdélyből és külföldről, főként Magyarországról. A kezdeményezést a megyei tanács is támogatja, részben ezért nyilvánította 2017-et a turizmus évének.
A természetjárás mellett az ember által teremtett értékek népszerűsítését is céljának tekintő civil szervezetet előbb az innenső végéről, újjáalakulásától mutatta be Dukrét Lajos, a HEKE elnöke a jelen levő, alig ötvenfős közönségnek, amelynek zöme aktív EKE-tag. Elmondta: 1990-ben volt egy kísérlet hasonló szervezet megalakítására, de nemigen talált követőkre, ezért 1992-ben – kereken 100 évvel az alapítás után – majdnem ugyanaz a csapat újabb kísérletet tett, és ezúttal sikerrel járt, 19 taggal létrehozta a háromszéki EKE-osztályt. Az egyesületnek sokáig székhelye sem volt, évekig ide-oda hányódtak, jelenleg az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság irodájában húzzák meg magukat – ennek ellenére évi 40–50 túrát szerveztek, ezen kívül ismeretterjesztő előadásokat, vetítéseket, túravezetői tanfolyamokat és hasonlókat, itt találták ki a már másutt is népszerű babatúrákat, és kétezer kilométernyi ösvényen festették újra a turistajelzéseket. Most pedig arra készülnek, hogy házigazdái legyenek az országos vándortábornak. A túratervek már elkészültek, és mivel itt nincsenek magas hegyek, viszont tömbmagyar vidék, nagyobb hangsúlyt kap a kultúra, honismeret, néprajz. Legutóbb 11 évvel ezelőtt tartottam itt előadást, akkor dobtak ki a kolozsvári Babeş–Bolyai-egyetemről a többnyelvű táblák miatt – így kezdte beszédét Kovács Lehel István országos EKE-elnök, és azzal folytatta: 13 megyei tanácsnak írtak – a hegyimentőkkel együtt – levelet a többnyelvű turistajelzésekért, de csak kettő válaszolt: a Kolozs megyei tanácselnök ki akarja kérni a minisztérium véleményét is, aradi kollégája pedig azt felelte, hogy épp most újítják fel a jelzéseket, de nincs pénz arra, hogy magyarul is tájékoztassák a kirándulókat. Brassó fölött, a Keresztényhavason még látható régi, háromnyelvű irányítótábla, de egyébként már csak Hargita és Kovászna megyében divat a többnyelvűség: Maros megyében az Istenszéke felé folyton bemázolják a magyar szöveget, csak az Erdélyi Szigethegységben sikerült újra háromnyelvű táblákat kitenni. Ezért is fontos, hogy Háromszéken a megyei tanács odaáll a szervezet mellé – vélekedett. Az EKE érték: annak idején vármegyei főispánok, polgármesterek, miniszterek, tanácsosok, grófok, bárók hívták életre és működtették az 1949-es államosításig – ma pedig alulról szerveződik, és bár pillanatnyilag nem áll a legjobban –, az egykori 35 osztályból (volt köztük bécsi, pozsonyi és budapesti is) 18 maradt, de az idén még lehet pesti tagszervezete az egyesületnek –, olyan közösségről van szó, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak, egymás rendezvényeit is segítik. Azt is elmondta: az államosításkor 29 menedékháza volt az EKÉ-nek, ma csak egy van, amit a Nagykőhavason építettek újjá 1990 után. Kovács Lehel ajándékot is hozott: az országos EKE tavalyi, 125 éves születésnapjára készült bort és néhány kiadványt Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek adta át.
A háromszéki megyevezető viszonzásul partnerséget ígért: az évforduló emlékezetessé tételére, a vándortábor szervezésére és a turizmus népszerűsítésére is. Azt szeretnénk, hogy aki idejön, az jó hírét vigye a térségnek, és visszajöjjön – indokolta meg a támogatást, amelyet konkrétumokban is megnevezett: önálló székhely biztosítása a HEKÉ-nek, segítség a turistajelzések felújításához és a vándortábor megszervezéséhez, új térkép kiadása és egy „kilátó, menedékház vagy beálló” építése a Bodoki-tetőre. Tamás Sándor bemutatta a vándortábor logóját, és megígérte, hogy az egyik túrán maga is részt vesz. Végül arra buzdított: próbáljunk nagy ügyekben gondolkodni, úgy induljunk neki, hogy a tábor végére ismét forrjon össze egy erős csapat, amely nekivág a következő 125 évnek. A beszédek után Tóth Szabolcs Barnabás a háromszéki EKE-osztály megalakulásának évéről, 1892-ről készített filmjét mutatta be: ismertette a kezdeti nehézségeket, a kiadványokat, a korabeli „túraöltözetet” – az urak frakkban-cilinderben, a hölgyek földig érő, csipkés ruhakölteményekben kirándultak –, azt a törekvést, hogy a természet mellett a gazdaságra is figyeltek (üzemeket, fürdőtelepeket látogattak meg), és megtudhattuk, hogy az Oltszem–Málnásfürdő–Sepsibükszád–Tusnádfürdő–Szent Anna-tó túrának 500 (!) résztvevője volt, ami ma is elképesztő szám, az akkori közlekedési viszonyok között pedig komoly szervezési kapacitásról tanúskodik (szekerekről, lovakról, uzsonnáról kellett gondoskodni). A múltfeltárás folytatódik, tehát akinek régi fényképei, térképei, eszközei vannak a háromszéki turistaságról, azt szívesen fogadják. Az utóbbi időben egyébként több nosztalgiarendezvényt szerveztek az EKÉ-sek, mindegyik jó hangulatú volt.
Az ülés végén a közönség kapott szót, páran fel is álltak néhány buzdító szóra vagy önkéntes munka felajánlására, a legnagyobb tapsot azonban Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a HEKE egyik újraalapítója kapta, aki csak üdvözölni kívánta az idősebb és fiatalabb túratársakat, ám derűjével mindenkit megmosolyogtatott.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten és a nemzet szolgálatában
Erdélyi tanúságtevők
Szombaton a Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatták be Frigyesy Ágnes budapesti újságírónő Az Úr csodásan működik címet viselő, Ferenc Béla Ervin és Bíró János Antal ferences szerzetesek, valamint Tőkés István református teológus életútját ismertető riportkönyvét. A szerzővel lapunk munkatársa, Bedő Zoltán beszélgetett.
Társalgásukból a jelenlévők megtudhatták, hogy Frigyesy Ágnes értelmiségi családban született 1963-ban Kecskeméten. Felmenői között pedagógusok, jegyzők, jogászok, földbirtokosok, iskolaalapítók és művészek találhatók, így családja nem tartozott a kommunista rendszer kedveltjei közé. Első diplomáját a kaposvári Tanítóképző Főiskolán, a másodikat a szegedi Tanárképző Főiskola magyar szakán szerezte. Újságírói pályára hét év tanítás után, a rendszerváltás után lépett. Munkatársa volt többek között a Kecskeméti Lapoknak, az Új Magyarországnak, a Film, Színház, Muzsikának, a Honismeretnek, a Magyarok Világszövetsége lapjainak: a Világszövetségnek, a Magyarok Világlapjának és a Világlapnak. Nemzeti elkötelezettségű, keresztény újságírónak tartja magát, ezért cikkei központjában sorskérdéseink állnak, és az evangéliumi örömhír közvetítője szeretne lenni. Jelmondatának Kodály Zoltán eme kijelentését választotta: „Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.”
Saját bevallása szerint a könyv megírásával e három erdélyi tanúságtevőnek szeretett volna emléket állítani, és helytállásukat példaként az elkövetkező nemzedékeknek felmutatni. Közülük kettővel bensőséges kapcsolatban állt, ezért a velük készített interjúk tulajdonképpen egy-egy őszinte beszélgetés írásban rögzített formái.
A kommunista börtönökben sokat szenvedett Ervin atyát néhai Bartis Ferenc, szárhegyi születésű költő jóvoltából ismerte meg Budapesten. Kölcsönösen ráéreztek a lelki rokonságra, így az évek során hosszú beszélgetésekkel fűszerezett ismeretségük érzelmi kötődéssé mélyült. Tőkés Istvánban némiképp az elvesztett nagyapját vélte felfedezni, és talán e jól érzékelhető rokonszenv hatására alakult ki barátság közöttük. Olyannyira, hogy szekusdossziéjának feldolgozását is rábízta.
Bíró Antal atyával Csaba testvér gyergyószentmiklósi, Szent Annáról elnevezett gyermekotthonának a felszentelésekor találkozott, aki már akkor a bizalmába fogadta. Ennek ellenére vele nem volt könnyű interjút készíteni, mert beszéd helyett inkább írásban szerette megfogalmazni mondanivalóját.
Tölgyesi Erik gitárjátéka, Karola húga csengő hangja, valamint az idézetek Damokos Kinga, Józsa Zsuzsa és Tölgyesi Erik általi tolmácsolása hangsúlyosan hozzájárult az est emelkedett hangulatához.
(berecki) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdély hét csodája
A Gyilkos-tó és a szomszédságában levő Békás-szoros kapta a legtöbb szavazatot azon a vasárnap zárult szavazáson, amelyen Erdély hét csodáját kereste a Transindex és a goTransylvania telefonos turisztikai alkalmazás fejlesztője.
A szavazás résztvevői a kezdeményezés honlapján (erdelyicsodak.transindex.ro), illetve telefonkészüléken a goTransylvania útikalauz-alkalmazásban május elején közzétett 34-es listáról választhatták ki a legkedveltebb erdélyi nevezetességeket. Ezeket a szervezők felkérésére erdélyi szakértők, szakmai szervezetek és közéleti személyiségek ajánlották. A több mint húszezer leadott szavazat szerint a Gyilkos-tó és a Békás-szoros a legkedveltebb erdélyi csoda, amelyet a Szent Anna-tó és a Tordai-hasadék követ népszerűségben. A hét csoda közé a Székelykő, a székelyföldi borvizek és mofetták, a csíksomlyói Mária-szobor és a szovátai Medve-tó is bekerült – közölte a Transindex.ro portál.
Az ajánlott erdélyi nevezetességek között a természeti látnivalók mellett az épített örökség remekművei (köztük a kolozsvári Bánffy-palota, a székelyderzsi erődtemplom és Vajdahunyad vára), az élővilág ritkaságai (például a mocsári kockásliliom és a békászó sas), ételkülönlegességek (így a szilágysági pálinka és a tordai pecsenye) vagy fontos történelmi események – mint amilyen például a vallásszabadságot a világon elsőként meghirdető 1568-as tordai országgyűlés – is szerepeltek.
A Transindex szerint a szavazók több mint 80 olyan erdélyi csodát is javasoltak, amely nem szerepelt az eredeti 34-es kínálatban. Ezek közül a nagybányai művésztelepet javasolták a legtöbben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jókai Mór kedvenc tájai
Folytatódik a PéterPál Könyvkiadó irodalmi fotóalbumciklusa. Az Erdély sorozat legújabb kötete Jókai Mór alakját hozza közelebb az olvasóhoz Váradi Péter Pál felvételei és Lőwey Lilla szövege révén. A kiadványt a budapesti Ünnepi Könyvhéten mutatták be. Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig. A mesemondó aranyember barangolásai című kötetet a hátsó borítón így ajánlják a közönség figyelmébe a szerzők:
„Jókai Mór munkásságáról szóló tanulmánnyal, könyveiből ollózott idézetekkel és színes fotókkal mutatjuk be a magyar romantika elkötelezett írójának barangolásait a balatonfüredi Anna-báltól az erdélyi Szent Anna-tóig. Az író, aki hitet tett a magyarság eszméje mellett, aki romantikus történeteivel elkápráztatta olvasóit, a forradalmi napokban bátorsággal állt ki a veszélyeztetett nemzeti lét mellett. Művei kalandosak, tele küzdelmekkel, szerelmekkel, vívódásokkal. Tájleírásai végigvezetnek bennünket a történelmi Magyarország regényes vidékein, a Balaton partjától Erdély tündöklő tájékáig. »Én Erdélyt szívemben magammal viszem« – vallotta erdélyi útjai során írt úti levelei egyikében a mi mesemondó aranyemberünk. Ez a táj megbabonázta, elbűvölte. De képzeletben bejárta mind az öt világrészt, sőt ellátogatott a jövő századba is. Ha meghalljuk üzenetét, örömmel, lelkesedéssel vesszük tudomásul, hogy történelmünk hőstettek és hősök története, s hogy a mítoszok és legendák újra és újra megtörténhetnek.” Népújság (Marosvásárhely)

Kiemelt helyen Háromszék értékei
Egyebek mellett Kőrösi Csoma Sándor életműve és a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszer is bekerült az Erdélyi Értéktárba, további öt erdélyi magyar értékkel együtt pedig a Nemzeti Értéktárba is javasolják – ismertette közleményében az RMDSZ.
Az Erdélyi Magyar Értéktár bizottságának tegnapi gyűlésén 37 értéket javasoltak az értéktárba, a bizottság a tanácskozást követően a csíksomlyói búcsút, valamint további hat erdélyi magyar érték felvételét javasolta a Nemzeti Értéktárba, amelyek következő lépésként hungarikummá válhatnak. A javaslatok megvitatása nyomán a felterjesztettek közül tizenkettő – köztük több háromszéki is – az Erdélyi Értéktár részévé vált: a csíksomlyói búcsú, Kőrösi Csoma Sándor életműve, a kürtőskalács, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszerek, a madéfalvi Siculicidium-emlékmű, a kilyéni unitárius templom és falképei, Bikfalva épített öröksége, a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület a Szent Anna-tóval, a Sebes-Körös völgye és a Révi-szoros, a parajdi Sószoros és sóbánya, valamint a szatmári Református Gimnázium falfestményei. Ezek közül többet kiemelt nemzeti értékké terjeszt majd fel a testület, például a Csomád-Bálványos természetvédelmi területet a Szent Anna-tóval és a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszereket. Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke hangsúlyozta, arra törekednek, hogy védnökei legyenek az erdélyi értékeknek, megőrizzék és felújítsák azokat, hiszen nemcsak az erdélyi magyarok, de az egész nemzet számára reprezentatívak. Hozzáfűzte: reméli, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság közös értéke, a csíksomlyói búcsú hungarikummá válhat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anna-nap
Holnap van Anna napja. Amellett, hogy az egyik legszebb női név, Szent Annában a katolikusok Szűz Mária édesanyját tisztelik. Kultusza a XIII–XIV. században terjedt el Európában. Az ünnep Szent Anna halálának feltételezett napja. Mária állítólagos jeruzsálemi szülőházát még a IV. században építették át templommá, és egy július 26-i napon szentelték fel. A templom búcsúját Bizáncban július 25-én ülték meg. A napot Justinianus császár tette kötelező ünneppé.
Erdély egyetlen vulkanikus tavának, a Szent Anna-tónak a története sem mindennapi.
A tó helyén állítólag egykor magas hegy volt, a tetején büszke vár. Átellenben, a Büdös-barlang felett is vár állott. Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, akik sanyargatták a népet, és egymást sem szerették.
Egyszer egy nagy úr érkezett látogatóba a büdösi vár urához, hatlovas hintón. A vár urának megtetszettek a lovak. Nagy vendégséget csapott, és kockajátékon elnyerte a lovakat hintóstul, és első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét, akit elöntött az irigység, azt mondta, megmutatja, különb hintója lesz neki. A várába vitette a vidék legszebb tizenkét leányát, a hintó elé fogatta, de nem tudták megmozdítani a nehéz járművet. Ekkor rézcsapós ostorral csapott a legszebb lányra, Annára, aki legelöl állt, akinek vállából kiserkedt a vér, s jajszava felhatolt az egekig.
Anna megátkozta. Abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, a föld megindult, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott. Amikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent, s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból. A tizenkét hattyú meg szép csendesen kiúszott a tó partjára. Megrázkódtak, s leánnyá változtak ismét. Hazasiettek, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára, ott töltötte az életét csendes imádkozással. Halála után róla nevezték el a tavat Szent Anna-tónak.
Ám Anna napja más szempontból is fontos Erdélyben. 1981-ben, a kommunizmus legsötétebb időszakában néhány magyar diák úgy gondolta, „a megsemmisülés elkerülésének egyetlen módja nemzettársaik felrázása, cselekvésre való ösztönzése”. Ezért az Anna-napi búcsúra felhívást adtak ki, amelyre emberek ezrei gyűltek össze: a hegyoldalra kitűzték a magyar zászlót, éjfélkor a tóparti kápolnánál a magyarság létét veszélyeztető állapotok megszüntetését követelték, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
A megtorlás „természetesen” nem maradt el. Ma sem tudni, hány embert zaklatott a szekuritáté. Azért is fontos emlékezni, mert a második világháború után 1981. július 25-én történt meg először, hogy az erdélyi magyarság nyilvánosan kiállt jogaiért.
Az 1981-ben történtek harminchatodik évfordulóján, július 26-ára idén is összehívják a Szent Anna-tó melletti kápolnához az akkori események résztvevőit és az érdeklődőket „közös főhajtásra és tanácskozásra, az emlékezés, emlékeztetés és hagyományteremtés szándékával”.
Szép név, szép rege, szomorú emlékezés.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Nemzeti érték lehet a Kovászna-módszer
Javaslatokat várnak
Kilenc értéket terjesztett fel a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Magyar Értéktárba, ebből hatot fogadott el a bizottság.
Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság javaslatára Kőrösi Csoma Sándor életműve, a kürtőskalács, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszerek, a kilyéni unitárius templom és falképei, Bikfalva épített öröksége és a Csomád–Bálványos természetvédelmi terület a Szent Anna-tóval került be az Erdélyi Magyar Értéktárba.
– Fontos rendszert alkotnak az értéktárak, közösségépítő, identitáserősítő kezdeményezésnek tartjuk, és büszkék vagyunk arra, hogy vannak olyan értékeink, amelyeknek a nemzeti értéktárban a helyük – fogalmazott ennek kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
– Kőrösi Csoma Sándor térségünk legnagyobb szülötte, sőt az egész magyarság egyik kimagasló egyénisége, akinek életművét számon tartja az egyetemes tudomány. A Csomád–Bálványos természetvédelmi terület Románia egyik leggazdagabb és legváltozatosabb természetvédelmi területe, amely mind földtani, mind biológiai szempontból elbűvöli az odalátogatót, míg a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház és a Kovásznai Komplex Rehabilitációs Módszer Európában egyedülálló módon ötvözi a helyi természetes gyógytényezőket (mofetta, szénsavas ásványvizek) az általános szakmai irányelveknek megfelelő rehabilitációs kezelést – ismertette a nemzeti értéktárba felterjesztett háromszéki értékeket Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság elnöke.
Az értéktár bizottság várja a háromszékiek javaslatát a www.repertorium.ro honlapon keresztül. A Kovászna Megyei Értéktárban jelenleg 16 érték szerepel. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ahol a pap vendégeli meg a híveket
Az idős ember érték a családban, érték az egyházban. Ha az öreget megbecsüljük, számíthatunk arra, hogy idős korunkban minket is tisztelni fognak a fiatalok – Szent Anna és Joachim, Jézus nagyszüleinek ünnepén erről szólt Bakó Antal remetei plébános. A ditrói Barlangnál tartott búcsús szentmise szeretetlakomával, a gyógynövények és autók megáldásával folytatódott.
Negyedévszázados hagyománya van Ditróban a Szent Anna-napi búcsús szentmiséknek. Néhai Szilágyi Lőrinc plébános annak idején saját villájához hívta a híveket, ott tartották az ünnepi misét. Amikor az egyház visszakapta az 50 hektáros legelőjét azon a részen, ahol a kommunizmusban bánya volt, a területen lévő menedékhelyet kápolnává, a kantin épületét pedig vendégházzá alakították át. Így a 2000-es évek elejétől itt, az úgynevezett Barlangnál tartják a Szent Anna-búcsút.
– idézte fel a múltat Baróti László Sándor, ditrói plébános. Ő az a személy, aki bevezette ezen ünnep alkalmával a gyógynövények megáldását, arra irányítva a figyelmet, hogy a természetben mennyi gyógyulást hozó kincs található, melyek a mi egészségünkért teremnek. A szerdai szentmise utáni áldásra több tíz kosár gyógynövényt vittek az oltár elé a hívek, jelezve, fogékonyak a felhívásra, és örömmel vették a plébánosuk azon kezdeményezését is, hogy járműveiket megáldja. Száznál is több autó részesült áldásban, több mint ötszáz személy vett rész a barlangi búcsús szentmisén.
Kenyeret kaptak és adtak
Szokás az is a Barlangnál, hogy a szentmise után közös bográcsozásra hívja a község plébánosa a zarándokokat. Idéntől szeretetlakomává alakította át a megvendégelést, amely attól több, hogy a hívek ajándékot kaptak és adtak is ugyanakkor. A bárányhúsos eledel ingyen volt, hozzá a kenyérre viszont egy lejt kellett áldozni. Az összegyűlt lejekből szintén kenyér lesz – jelentette be Baróti László Sándor – a községben lakó rászoruló családoknak vásárol belőle mindennapi betevőt. „A választott népnek mannát adott Isten, és ezt soha nem szabad elfelejteni, a jótékonykodás mindannyiunk feladata mindig, a világ végéig” – élt a példával a plébános.
Honnan került bárány az üstbe?
A lelkipásztor elmondta az eledelül szolgáló bárány históriáját. A ditrói egyházközségnek nyolcvan hektár birtoka van. Ennek egy része erdő, beerdősödött legelő, de van kaszáló is, több olyan parcellával, melyeket csak kézzel lehet megkaszálni. Ilyen a plébánia udvara, de a barlang körüli rész is. Erre a munkára napszámost nehezen lehet találni, ezért ezeket a területeket a plébános kaszálja meg kalákásokkal együtt, a füvet pedig megszárítják, és a plébánia csűrjébe kerül. Mivel a terménynek nincs jó ára a piacon, nem adja el, hanem juhokat tart.
Húsz birka képezi jelenleg a plébániai állományt, ebből jut minden évben egy a Szent Anna-, egy a Szent Gellért-búcsúra eledelként. A Szent Anna-búcsút megelőző héten is kaláka volt, huszonegyen kaszáltak a Barlangnál, két kisebb szekér széna az eredmény. A jövő évi szeretetlakoma „alapanyagát”, a bárányt ezen nevelik-hizlalják. Mert jövőre is szeretne a plébános agapét szervezni, és a gazdálkodás folytatását is tervezi.
Amit a plébános nem engedhet meg magának
„Öt kisebb belsőség van, ami csak kézzel kaszálható. Ennyi fizikai munka szükséges, hogy az egészségemet megőrizzem, és mindig kerül segítség is” – fogalmaz, majd elmeséli azt a tavalyi történetet, amikor egy pannonhalmi bencés szerzetes-plébános éjszakai szállást kérni kopogott be hozzá. Látva, mennyi dolga van, két nappal meghosszabbította maradását, segített a szénacsinálásban. Az ilyen élmények adnak kedvet a gazdálkodás folytatásához a ditrói plébánosnak, de van más késztetése is: Ditróban is, mint más falvakban, egyre kevesebben kaszálnak, a fű sok helyen a lábán szárad meg. Kezdtek felhagyni a gazdálkodással, nincs ösztönzés, nem látják az értelmét. Egy ilyen helyzetben a ditrói plébános nem engedheti meg magának, hogy ne kaszáljon – mondja magáról, mintegy önösztönzésként Baróti László Sándor.
Balázs Katalin / Székelyhon.ro

Soha többé ne fordulhasson elő! – Zendülés a tónál
A hagyományteremtés, valamint az emlékezés és emlékeztetés szándékával gyűltek össze ebben az évben is Anna-napkor tucatnyian a Szent Anna-tó partján álló kápolnánál, hogy a 36 évvel ezelőtt ott lezajlott eseményekre emlékezzenek.
1981. július 26-a fordulópont volt az erdélyi magyarság életében, hiszen egy pillanatig felemelte a fejét, és szembefordult a zsarnoksággal. Egy maréknyi fiatal ugyanis kibontotta a magyar zászlót, majd a látvány hatására összeverődött tömeg kíséretében levonult a kápolnához, ahol hazafias versek, diktatúraellenes és tiltakozásra buzdító beszédek hangzottak el.
Mai szemmel tekintve vissza mindez nem tűnik nagydolognak. Tudni kell azonban, hogy a kommunista Romániában egy milliméternyi piros-fehér-zöld szalag birtoklása is elég volt ahhoz, hogy tulajdonosát az egységes román nemzetállam ellenségeként kezeljék, és félholtra verjék a hatalom pribékjei. „A történteket azért kell felidézni, hogy hasonló szörnyűségek soha többé elé ne fordulhassanak” – fogalmazták meg a találkozó résztvevői.
Bedő Zoltán / Erdély.ma

Történelmi templomok és zsinagógák albuma
Szerda este a PBMET szervezésében egy albumot, Péter I. Zoltán Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái című kötetét mutatták be a váradi Lorántffy Központban. 28 templomról és zsinagógáról található fotó és rövid leírás az igényes kivitelezésű kiadványban.
A rekkenő hőség ellenére szép számban megjelent érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke üdvözölte. Megjegyezte: egy rendhagyó kötetről van szó, hiszen általában helytörténeti, néprajzi vagy műemlékvédelmi témájú könyvet adnak ki, albumot ritkán. Ezúttal azonban kivételt tettek, mivel úgy érezték, szükség lenne egy olyan reprezentatív kiadványra, melyet ajándékba lehet adni rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és egyúttal kitűnő protokoll adomány is azoknak, akik jobban meg akarják ismerni Nagyváradot. Azért esett a választásuk a templomokra, mivel túlzás nélkül állítható, hogy Várad tulajdonképpen a templomok városa, 60-70-re tehető ezek száma. A 18-19. századi, történelmi templomok mellett döntöttek, és szokásuktól eltérően a féloldalnyi, vagy akár egy egész lapot elfoglaló képekre helyezték a hangsúlyt, a szövegek tehát rövid terjedelműek. Úgy fogalmazott: tudják azt, hogy mindenki ismeri a templomokat, de az talán kevésbé van a köztudatban, hogy mikor épületek, kik az építészek, milyen művészeti kincseket rejtenek. Sajnos az 1600-as években minden templomot leromboltak a törökök, pedig korábban szinte minden városrészben volt istenháza, így azonban ennél korábbi most már nincs Váradon. Egy kivétel van, a biharpüspöki református templom, mely a 15. században épült, illetve a déli fala jóval régebbi lehet, valószínűleg a 12. században emelhették.
Kronológiai sorrendben következik a Szent Brigitta római katolikus templom, ma Szentháromság/ Sf. Treime ortodox templom. Benkovich Ágoston püspök rendelte el az építését 1693-ban, és rövid ideig, 1723-ig ideiglenes püspöki rezidenciaként funkcionált, mint a város második székesegyháza. Később birtokolták a ferencesek, a pálosok, az örmény katolikusok és a rutén görögkatolikusok is. 1948-ban, amikor betiltották a görögkatolikus egyházat, az ortodoxok tulajdonába került, az viszont kevés publicitást kapott, hogy 2017-ben a Római Katolikus Püspökség jogilag visszakapta a kis templomot.
Különböző stílusok
Az 1700-as években a kornak megfelelően barokk stílusban épültek a templomok: a harmadik székesegyház szerepét betöltő Szent László újvárosi római katolikus plébániatemplom, a szőllősi római katolikus plébániatemplom (provinciális barokk), az eredetileg pálos, napjainkban viszont premontrei széktemplom (klasszicizáló barokk), az 1751-1780 között épült, Basilica Minor egyházi rangú Nagyboldogasszony-székesegyház, (klasszicizáló barokk), az irgalmas rend kápolnája, a velencei ortodox templom (provinciális barokk), a római katolikus vártemplom (dísztelen barokk), az újvárosi ortodox katedrális, közismert nevén Holdas templom (klasszicizáló barokk), a gótikus Orsolya-rendi Szent Anna zárdatemplom, valamint az 1785-1786-ban épült olaszi református templom, melynek a tornya később készült el (barokk stílusú, majd az átalakítás után erősen klasszicizáló homlokzat).
19. századi a Szent Miklós görögkatolikus katedrális (klasszicizáló barokk), az újvárosi református templom és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kapucinus templom (mindkettő klasszicista stílusú), a görögkatolikus szemináriumi templom (romantikus stílus), a velencei római katolikus plébániatemplom, a Cion-temploma neológ zsinagóga (a 19. századi historizmus jegyében épült, mór stíluselemek felhasználásával), a Zárda/Mihai Viteazul utcai ortodox zsinagóga (eklektikus stílus, mór elemekkel gazdagítva, és a biharpüspöki római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus).
Már a 20. század produktuma az evangélikus-lutheránus templom (historizáló stílus neogótikus elemekkel), a Barátok temploma (eklektikus stílus, a barokk korból való ferencesrendi templom helyére épült), a belvárosi magyar baptista templom, az újvárosi ortodox templom (egykori temetőkápolna), az őssi Kis Szent Szent Teréz római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus), a Katalin-telepi lazarista templom (történetieskedő formákat követő stílus, túlsúlyban neoromán elemekkel), a rogériuszi ortodox Kék templom, valamint a várad-réti református templom, melynek érdekessége, hogy stílusát tekintve a századfordulós szecessziós építészethez kell sorolni, s azon belül is a kalotaszegi népi építészeten alapuló Kós Károly nevével fémjelzett irányzathoz.
Az album a nagyváradi Litera Print nyomdában készült, a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság támogatásával. Szerkesztője Dukrét Géza, a fényképek Ovi D. Poptól, a Voiticsek-házaspártól, Lakatos Attilától, Mátyás Attilától és a várad-őssi plébánia archívumából származnak. A szövegkorrektúráért ZALDEr Éva felelt, illetve a rendezvényen Mihálka Magdolna neve is elhangzott, mint korrektoré.
Lelki leltár
Péter I. Zoltán azt mondta: nehéz volt a szövet megírni abból a szempontból, hogy a bőség zavarával küzdött, de a képek miatt nem haladhattak meg a rövid leíró szövegek bizonyos karakterszámot. Voiticsek Ilona nyomdász szerint a tartalom hozza a formát, a szerző úgymond kötelezi a nyomdát arra, hogy mindent megtegyen ami a képességeiből telik. Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletes azért mondott köszönetet, hogy a kiadó és a szerző egy „lelki leltározás, szellemi múzeum létrehozásával” beszéltetik azokat a szakrális tereket, melyek napjainkban egyre inkább visszaszorulnak, és ezáltal visszahozták ezeket a köztudatba. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Dukrét Géza és PBMET az elmúlt 27 évben kifejtett tevékenységét méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Meg kell tanulni belakni a szülőföldet
Az Úr csodásan működik című interjúkötetét egy hosszabb székelyföldi körutat követően a Kolozsvári Magyar Napokon is bemutatják. Frigyesy Ágnes budapesti újságíróval hitéletről, a szakma szeretetéről és nemzetpolitikáról beszélgettünk.
Frigyesy szerint az újságíró elválaszthatatlan a civil embertől
– Három egyházi személyiséget szólaltatsz meg új interjúkötetedben. Hogyan esett a választás Tőkés Istvánra, Ferencz Béla Ervinre és Bíró János Antalra?
– Anyai és apai ágon keresztény, a kommunizmusban meghurcolt, nehéz sorsú családba születtem, ezért fiatal lánykorom óta érdekeltek az elmúlt rendszerben üldözött emberi sorsok. Ervin atyáról először Bartis Ferenc költőtől hallottam, majd első alkalommal Vekov Károly történész vitt el Szárhegyre. Később magam tértem vissza Ervin atyához, s elsőként készítettem vele interjút a kommunista diktatúra néma évtizedei után. 13 évnyi börtön mellett is megőrizte hitét, humorát és magyarságát. Ha csak tehettem, mindig meglátogattam. Tőkés István református lelkészt és teológus professzort fián, Tőkés Lászlón keresztül ismertem meg. Miután nagyapámat, a temesvári születésű Vásonkeői Várkonyi Lászlót – akivel életében sokat beszélgettem és nagyon szerettem – elveszítettem, István bácsi a távolság ellenére kicsit nagyapám helyett nagyapám lett. Bíró János Antal atyát Böjte Csaba ferences rendi szerzetesen keresztül ismertem meg a gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon felszentelésekor. Antal atya mellé ülve azonnal mesélni kezdett életéről, s nem kellett sok idő hozzá, hogy az ember rájöjjön: benne is egy lánglelkű, ám nehéz sorsú prédikátorra leltem. Amikor Andrea nevű, református lelkésznő barátnőmnek meséltem e három tanúságtevőről, nyomban feltette a kérdést: miért nem írod meg életútjukat? Ezzel az inspirációval kezdtem munkához két évvel ezelőtt.
Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők című kötetemben nemcsak beszélgetések olvashatók, hanem értékes naplórészletek, levelek és eredeti családi fotók is megtalálhatók.
– Mennyire ismerik az emberek a sokat szenvedett egyházi személyiségek életútját?
– Nem nagyon ismerik őket, de ez nem a nagyközönség hibája. A kommunista diktatúra évtizedeiben ezeknek az embereknek és családjuknak hallgatniuk kellett szenvedéseikről. Én is csak otthon hallottam nagyszüleim, szüleim sorsáról. Anyai ngyapám a Magyar Királyi Ludovika Akadémia kiváló diákjaként kezdte katonai pályafutását, ám a II. világháború megtörte pályáját, csakúgy, mint a Felvidékről származó anyai nagyanyám és családja sorsát. Ők földbirtokosként hagyták maguk mögött a gömöri, alsóvályi családi vagyont, és a sors Kecskemétre vetette őket. Már fiatal lánykoromban erősödött bennem a vágy, hogy az úgynevezett „reakciós, X-es, klerikális” családunkban megismert, tönkretett életutaknak példát állítsak cikkben vagy könyvben. A rendszerváltozáskor úgy éreztem, számomra megadatott a kibontakozás lehetősége.
– Számos egyházi rendezvényen megfordulsz, interjúid többsége eleve lelkészekkel, katolikus szerzetesekkel készült. Honnan ez a vonzódás a téma iránt?
– Ez is családi örökség, ugyanis hívő katolikus családból származom, ahol mind anyai, mind apai ágon a férfiak a piarista kegyesrendi egyházi iskolában tanultak. Így adódott, hogy gyermekkorom óta jártunk szentmisére. Később épp egy piarista atya jóvoltából jutottunk el Göncre, a szintén sokat szenvedett Balogh Pista bátyámhoz, volt tábori lelkészhez, aki több ezer dögcédulát hozott haza a hadifogságból és értesítette a hozzátartozókat. Pista bácsi rendkívüli egyéniség volt, kemény, szikár jellem, aki maga köré gyűjtötte és sajátos módon nevelte a fiatalokat. Tizenéves koromtól kezdve, ahogy engedték – két-háromévente – apámmal és nővéremmel bejártuk Európát, s megtapasztalhattuk, hogy ahol élnek egykori piaristák vagy azok barátai, mindig akadt szállás a megfáradt vándoroknak. Otthonról azt hoztam, hogy a bajban lévő ember mindig segítséget kaphat keresztény testvéreitől. Így történt ez akkor is, amikor megszűnt a Csoóri Sándor által vezetett Magyarok Világszövetsége lapja, és állás nélkül maradtam. Ekkor kezdtem egy emigrációs interjú-sorozatba a Lakitelek Alapítvány támogatásával, s így ismertem meg Szőke János szalézi szerzetest, aki akkor tért haza az emigrációból. Érdeklődő telefonhívásomra, hogy lenne-e nála munkahely számomra, visszahívott, s így kerültem – komoly ajánlások mellett – a Liechtensteinből hazahozott Mindszenty Alapítvány Levéltárába. 33 évesen e felső Svábhegyi úti villában mélyült el a hitem, majd három év múlva, lelkileg megerősödve kerültem az akkor újrainduló Kis Újság egyházi rovatának élére, mint a Hitélet rovatvezetője. – Hogyan látod az egyházi témák iránti érzékenységet? – A Kis Újság egyházi rovata nagyon népszerű volt. A kisgazdák civil hetilapjában foglalkoztunk egyházi témákkal az ökumené szellemében. Ekkor alakultak ki remek kapcsolataim a történelmi egyházak képviselőivel. Talán legszebb három évemet töltöttem a lapnál, de sajnos ez a hetilap is megszűnt. Személyes élményem, hogy az embereknek nagy szükségük van a tiszta, szép gondolatokra, pozitív hírekre, fotókra. Komoly „rajongói köröm” van a Facebookon, szeretik a fotóimat, írásaimat, sikere van a könyvnek is.
– Hosszú éveken át szabadúszó újságíróként dolgoztál. Magyar nyelvterületen hogyan lehet ebből a fajta újságírásból megélni?
– Nagyon nehezen. Kitartás, konok hit és kemény akarat kellett hozzá. Többször akartak letéríteni az újságírás útjáról, ám a Jóisten mindig adott erőt, hogy elviseljem a nehézségeket és a sokszor égető anyagi hiányt. Az irigységgel és a liberalizmus erejével is szembesülnöm kellett. Amikor 2005-ben Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek atyától megkaptam a Szalézi-díjat, egy-két héten belül kirúgtak egy egyházi hírportáltól. A főszerkesztőnő remegő kezekkel tett útra. Kirúgásom okát ma sem tudom. De feltehetően balliberális nyomásra távolítottak el többedmagammal a hírportáltól, hisz mi már akkor kedveltük Orbán Viktort. Kirúgásunk idején a kommunisták voltak hatalmon! Talán ez az egy eset is rávilágít arra a kínra és nehézségre, amiket át kellett élnem ahhoz, hogy megmaradhassak azon a keresztény újságírói úton, amelyen elindultam a rendszerváltozás pillanataiban.
– Makovecz Imrével és Jókai Annával is készítettél életútinterjút, ma már egyikük sincs közöttünk. Hogyan emlékszel a velük történt találkozásokra?
– Nagyszerű emberek voltak. Hitet, tartást, magyarságszeretetet tanultam tőlük. Egyszer Makovecz Imrének panaszkodtam, hogy milyen nehéz a „nemzeti oldalon” tevékenykedő újságírók sorsa, mire ő így válaszolt: ne panaszkodjak, hanem vegyem észre, milyen sok, nagyszerű ember él hasonló nehéz sorban! Jó kis lelki-pofon, lélek-erősítő atyai tanácsadás volt ez.
– Gyakran jársz Erdélyben: hogyan látod az itteni magyarság helyzetét?
– Szerencsére gyermekkorom óta járom Erdélyt, hisz éltek rokonaink Marosvásárhelyen és Kolozsváron. Főiskolás koromban Homlokodnak gondjai, homlokomnak ráncai címmel írtam szakdolgozatomat Sütő András írói munkásságáról, aki megismerkedésünk után atyai jóbarátomként haláláig értő és aggódó figyelemmel és tanácsaival kísérte újságírói küzdelmeimet. Romániában – így Erdélyben, Székelyföldön – nagyobb változás történt a Ceauşescu-diktatúra óta, mint idehaza. Gyermekkori élményem, amikor bementünk egy-egy élelmiszerboltba, csak buggyant konzerveket találtunk a polcokon. Erdély természeti kincsekben (is) gazdag. Újra föl kellene fedezniük az ott élőknek a benne rejlő lehetőségeket. Böjte Csaba az életre tanítja „árváit”, hogyan kell állatot tartani, növényt termeszteni, gyógyteát készíteni, belakni a szülőföldet. Azt hiszem, nem csak az „árvák”, hanem mindenki tanulhat tőle. Istenadta tehetséggel és energiával népesíti be egyre növekvő otthonait és tanítja meg imádkozni, dolgozni, tanulni a fiatalokat! Sikertörténet az övé. – mondhatnánk. De ez a siker – kitartó munkával – másoké is lehet. Tizenhat éves ismeretség után fotóimmal, tudósításaimmal ma is örömmel támogatom missziós munkáját.
– Tanítói és tanári képesítést szereztél a nyolcvanas években. Mennyire hiányzik a tanári katedra, illetve mi ösztökélt arra, hogy az újságírás mellett dönts?
– Az írás kényszere és szeretete mindig erősebb volt a tanításnál. Ezért hagytam ott hét év tanítás után a gyermekeket és mentem el féléves fizetés nélküli szabadságra. Aztán nem tértem vissza pedagógusnak. Pedig családunkban nagy hagyománya van e pályának, anyai nagyanyám, keresztanyám és anyám is pedagógusok voltak… Anyám vérbeli pedagógusként a legelevenebb gyermekeket is megszelídítette… Hiányoznak a gyermekek, de talán Böjte Csaba „árvái” pótolnak valamit e hiányból. Fotózom, írok róluk, barátságok alakulnak ki közöttünk. Az Úr sokszor megmutatja „arcát”, hogy csodálatosan működik. Nem mindig úgy, ahogy várjuk, de a javunkra fordít mindent. A Székely gyors-Csíksomlyó expressz össznemzeti zarándokvonaton immár negyedik alkalommal gyűjtöttünk adományt pünkösdkor Csaba testvér otthonaiban nevelkedő fiatalok javára. Hivatásomat az első perctől kezdve e gondolatok fűtötték: „Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, Hazájának szolgálni tud!” (Kodály Zoltán)
– A közösségi oldalakon állást foglalsz aktuálpolitikai kérdésekben is. Hogyan látod a magyar közélet, a magyar belpolitika alakulását?
– Egész családom örömmel fogadta az 1988-as rendszerváltozást. Jómagam azóta formálok véleményt a magyar közéletről. Jelen pillanatban azért imádkozom és imádkozunk többen is – a Facebookon van egy imacsoport is –, hogy az Orbán-kormánynak legyen ereje és ideje végrehajtania küldetését, s megvédje magyarságunkat az iszlamizálódás veszélyétől. És elindulhassunk végre a felemelkedés útján. A jelenlegi keresztény kormány komoly eredményeket ért el a családvédelem, az oktatás, az egészségügy és hagyományaink ápolása terén. Sok középületünk régi pompájában áll, az önkormányzatok adósságait kifizették, a többgyermekes családok komoly anyagi támogatásban részesülnek… Az előző kommunista kormány vajon hová tette az e célokra szánt milliárdokat?
– Ki civilben Frigyesy Ágnes, amikor nem ír?
– Szerencsés embernek mondhatom magam, hisz azok közé tartozom, akik elmondhatják magukról, hogy a hivatásuk a munkájuk és a szenvedélyük. Szinte szétválaszthatatlan az újságíró a civil embertől, hisz a fényképezőgép akkor is nálam van, ha nem újságírói munkát végzek. Az „Élet krónikásaként” akkor is megörökítem a szépet, ha épp nem készül illusztráció egy cikkhez. Szeretem a komolyzenét, a művészi alkotásokat, sokat járok múzeumokba, egy-egy tárlat megnyitására vagy koncertekre, de ez is része az újságírói munkámnak. Szeretem a virágokat, az állatokat, az embereket, a tehetségeket. Szeretek utazni. Nagyszerű érzés eljutni a tengerhez, a végtelen közelében lenni… Csodálatos érzés útnak indulni, és még örömtelibb hazaérkezni. Összességében: nagyszerű dolog élni, és minderről hírt adni!
Könyvbemutató Kolozsváron
A Kolozsvári Magyar Napok keretében 2017. augusztus 18-án, de. 11 órakor, a Bocskai Házban mutatja be Frigyesy Ágnes kötetét dr. Geréb Zsolt református teológiai professzor. A kötet megvásárolható a helyszínen, Csíksomlyón a kegyszerboltban, vagy Csíkszeredán a Corvina Könyvesházban. Interneten megrendelhető az alábbi email-címen: frigyesy@gmail.com címen.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Védett terület az EMŰK-ben
Megnyitóbeszédében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a nyolcvanas-kilencvenes évek erdélyi művészeti életének egyik legmeghatározóbb egyéniségeként méltatta Szabó Zoltán Judókát, aki festőként, tárgyalkotóként, performerként egyaránt jelentőset alkotott.
Legjelentősebb sorozataként az 1984-es, Visszatérő motívum című nagyszabású environment-terve emelhető ki, a land art jellegű szabadtéri installáció a Kárpátok karéját könyvekből megépített, erdőszerű menedékként ábrázolta. Védett területe a későbbiekben számos művének kulcsmotívuma. Ennek a sorozatnak két darabja a ’89-es forradalom előestéjén Szentendrén a MAMŰ csoportos tárlatán szerepelt. Legfontosabb installációinak többsége a kilencvenes években született, számos performance-át a Szent Anna-tónál, az AnnART-on láthattuk. A két éve elhunyt Judóka táblaképein, tárgyaiban kultúrtörténeti jelképek között kutakodott, a kisebbségi lét feszültségeit az egyetemes kultúra példatárában is fellelhető jelenségekkel asszociálva. A Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban tegnap este nyílt tárlatmegnyitót Péter Alpár performance-a egészítette ki.
Albert Levente / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi Jancsó-emléknapok Gelencén
Tizedik alkalommal szervezett a hétvégén Jancsó-emléknapokat a Jancsó Alapítvány Gelencén, Jancsó Benedek szülőfalujában. A 2008-ban indult kezdeményezés a kiváló székely tudósra, a Székely Nemzeti Tanács egykori alapítójára kívánja a figyelmet ráirányítani.
A gelencei megemlékezésekre Magyarországról rendszeresen érkeznek érdeklődők, most tizenhét Jancsó leszármazott, illetve látogató érkezett az anyaországból. A szombaton és vasárnap lezajlott programok megszervezésében a Jancsó Alapítvány együttműködött a kolozsvári Jancsó Noémi Egyesülettel és Gelence önkormányzatával. A kétnapos program szombaton a Szent Anna-tónál tett kirándulást követően megemlékezésekkel kezdődött, a megemlékezők először a Jancsó Benedek-iskola kertjében 2001. szeptember 15-én felavatott, Petrovits István által készített mellszobra elé vonultak, ahol Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke emlékeztetett: tizedik esztendeje, hogy évente rendszeresen visszajárnak Gelencére Jancsó Benedekre emlékezni és méltóképpen ápolni az emlékét „ennek a kiváló székely történésznek, amint azt Gelence is teszi, aminek érdekében a Jancsó Alapítvány eddig hét könyvet adott ki. Legutóbb tavaly jelent meg Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyve, amely kizárólag pedagógiai tevékenységével foglalkozó nagymonográfia. A kötetet januárban mutattuk be Budapesten, Erdélyben még nem került bemutatásra” – mondotta többek között az alapítvány elnöke, aki nemzeti színű szalagot kötött a szoborra, és meggyújtotta a Kovács Attila és Zsuzsa által őrzött és néhai Jancsó Imre római katolikus plébános által megszentelt gyertyát, amelyen a nyujtódi, esztelneki és nagynyujtódi, valamint a kézdivásárhelyi Jancsók nemesi címere látható. A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a nagy székely tudósra, majd elénekelték a magyar himnuszt. Az iskolakertből a 2013-as falunapok alkalmával felavatott turulmadaras emlékműhöz vonultak, ahol Jancsó Antal rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy Gelence székely lakói fontosnak tartják az olyan emlékművek állítását, amelyek megerősítik identitásukat, nemzeti öntudatukat. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu kicsinyített mása, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet látható. „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni s megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, amíg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében” – olvasható a turulmadaras emlékmű talapzatán. Ezt követően a résztvevők az Árpád-kori műemlék templom cintermében 2010-ben felállított Jancsó-kopjafához mentek, ahol az elmúlt találkozó óta elhunyt Jancsókra, többek között a múlt hónap 17-én hetvenéves korában eltávozott Jancsó Miklós kolozsvári íróra, színművészre és tanárra emlékeztek néma csenddel, és megcsodálták a műemlék templom középkori falfestményeit. Délután Haralyba látogattak, ahol az 1894-ben épített Fejér-kúriát, valamint Szőke Tibor és fia, Barna kádárműhelyét tekintették meg. Tegnap délelőtt a központi Szent Imre római katolikus templomban szentmisén vettek részt, délután pedig Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás parkban 2014-ben a Székely Nemzeti Tanács és a Jancsó Alapítvány által Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján állított domborműves emlékjelnél rótták le kegyeletüket a nagy székely tudós emléke előtt. Visszatérve Gelencére, a Ladia falurészen megtekintették a Jancsó Benedek szülőházának helyén álló porta kapulábára 2010-ben elhelyezett emléktáblát, majd a Nádika-tetőre mentek, ahol együtt ünnepeltek a gelenceiekkel, szabadtéri misén vettek részt. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke érdeklődésünkre azt is elárulta: a gelencei önkormányzattal közösen azon munkálkodnak, hogy a szülőfaluban egy Jancsó Benedek-emlékházat hozzanak létre.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld, a borvíznagyhatalom (Konferencia az ásványvizekről)
A Kárpát-medence ásványvizei címmel tartanak nemzetközi tudományos konferenciát immár 13. alkalommal, ezúttal – első ízben – Sepsiszentgyörgyön. Az előadások pénteken lesznek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanulmányi központjában. A rendezvényről a konferencia három társelnöke közül ketten, Máthé István, a Sapientia EMTE docense és Nagy József, az Aquasic Egyesület igazgatója, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tartott beharangozó sajtótájékoztatót tegnap a megyeházán.
Tamás Sándor örömét fejezte ki, hogy a tudományos konferencia helyszínéül Háromszéket, Sepsiszentgyörgyöt választották, hisz, mint mondta, ez büszkeség forrása, ugyanis Székelyföld Európa borvíznagyhatalma. Csupán Háromszéken több mint 600 borvízforrást tartanak számon. Ilyen térség Kovászna Vajnafalvával együtt, Bálványos és a Felső-Olt mente. Románia ásványvizeinek harmada Székelyföldön található. A cél, hogy a gyógyvizes kezelőközpontok működtetésével és a népi feredők használatával párhuzamosan az ásványvíz turisztikai és gazdasági vonzatát is fellendítsék.
Az elnök felemlítette: a megyeháza korábban kiadta Kisgyörgy Zoltán Háromszéki borvizeskönyv című kötetét, ez alkalomra az Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán és Tatár Márta szerzőcsoport Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című kiadványa látott napvilágot. Ugyanebben a sorozatban előkészületben Nagy Botond A háromszéki ásványvizek hőskora című tanulmánya, valamint Kisgyörgy Zoltán nagy címkegyűjteményének albuma.
Nagy József elmondta, fontosnak tartották, hogy Háromszék is bekapcsolódjék szervezőként egy ilyen nemzetközi tudományos konferenciába. Nem utolsósorban azért, mert a Kovászna megyei borvízipar visszaesett, és hátha felkeltik potenciális beruházók érdeklődését. Ugyanis a régi nagy töltödék közül a bodoki és a málnásfürdői zárva áll, a bibarcfalvi éppen csak döcög. Jelenleg palackozás folyik Szentkatolnán, és gyógyvizet töltenek Előpatakon, Málnásfürdőn és Sugásfürdőn. A konferencia szakmai részéről Máthé István beszélt. Előzményeiről elmondta: a Sapientia és a magyarországi Felszín Alatti Vizekért Alapítvány közösen indította a sorozatot, ennek ötletgazdája néhai Makfalvi Zoltán csíkszeredai geológus. 2005 őszén szervezték az elsőt. Fő céljuk volt a szakembereket megszólítani. 2006-ban úgy döntöttek, minden második évben Magyarországon szervezik, aztán Szlovákia is bekapcsolódott. Hétszer tartották Csíkszeredában, négyszer Miskolcon, egyszer Mohácson, a felvidéki Herlányban és egyszer Herkulesfürdőn, most Sepsiszentgyörgyöt választották.
A főszervező ismertette: a rendezvény célja szakmai fórumot biztosítani azoknak a szakembereknek, akik a Kárpát-medencében ásványvizek feltárásával, kutatásával, tanulmányozásával, hasznosításával és védelmével foglalkoznak. A konferencia témakörei: ásványvíz és közegészségügy, az ásványvizek geokémiája, biológiája, az ásványvizek kutatása, feltárása, védelme, a gyógyvizek, termálvizek hasznosítása, a geotermális energia mint az ásvány- és gyógyvízfelhasználás mellékterméke, az ásványvíz palackozása, balneológia és egészségturizmus. Eddig mintegy 75-en jelentkeztek, 35–35-en Magyarországról és Romániából, öten Szlovákiából. Tizennyolc előadás hangzik el, ezekből konferenciakötetet szerkesztettek, és tegnap a frissen kikerült könyvet már kézbe is vehették az érdeklődők. A konferencia nyitó előadását Kisgyörgy Zoltán tartja Háromszék mint ásványvíz- és szén-dioxid-nagyhatalom címmel. Értekezik még többek között Gyila Sándor a kovásznai ásványvizek és szén-dioxid-feltörések geofizikai paramétereiről, Incze Réka a Kovászna megyei mofettákban feltört gázok radonösszetevejőnek gyógyhatásáról, Tatár Márta a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban végzett kutatások és ötven év tapasztalata alapján a szénsavas ásványvízfürdők szerepéről a szív-érrendszeri betegek rehabilitációs kezelésében, Sikó-Barabási Sándor a torjai Büdös-barlangról. Ugyanakkor bemutatják a mofettákról szóló, frissen megjelent könyvet. A konferenciát szombaton szakmai kirándulás zárja. Ellátogatnak Bálványosfürdőre az Apor lányok feredőjéhez, a torjai Büdös-barlanghoz és környékére, a Grand Hotel Bálványos wellnessközpontjába, a Szent Anna-tóhoz és a Mohos tőzegláphoz. A tegnapi tájékoztatón felmerült: ha Székelyföld borvíznagyhatalom, mégis mivel magyarázható a háromszéki töltödék hanyatlása? A tanácselnök a romániai privatizációs rendszerre mutatott, és arra, hogy olyanok kezébe kerültek a borvíztöltödék, akik nem megfelelően működtették azokat. A megyeháza meg szerette volna vásárolni a bodoki palackozót, ám a hazai törvénykezés ezt nem tette lehetővé. Ugyanis önkormányzatként nem ajánlhattak többet, mint a hivatalosan felértékelt ár, így idegen kézbe került a gyár, s azóta sem indult újra.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Röviden
Kamionosok seregszemléje A hétvégén tartják Baróton a hetedik alkalommal megszervezett erdővidéki kamionos találkozót. A kamionosok szombaton 14 órától vonulnak fel a város utcáin, majd a városi sportpályán folytatódik a rendezvény. Ezúttal is lesz kamion szépségverseny, kamionhúzó-verseny, tombolahúzás. A napot retró buli és tűzijáték zárja.
Gábor Áron tiszteletére Eresztevény református temetőjében rengeteg kopjafát állítottak már az 1848–49-es szabadságharc legendás ágyúöntője, Gábor Áron tiszteletére. A székely főtiszt emlékjeleinek száma nemrégiben Szank kopjafájával gyarapodott, amit szanki polgárok állíttattak.
Konferencia ásványvizeinkről A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában ma kezdődő értekezlet elsődleges célja szakmai fórumot biztosítani mindazok számára, akik az ásványvizek feltárásával, kutatásával, tanulmányozásával, hasznosításával, népszerűsítésével és védelmével foglalkoznak a Kárpát-medencében. A konferenciát ma nyitják meg 9 órakor, és elsőként Kisgyörgy Zoltán nyugalmazott geológus tart előadást Háromszék mint ásványvíz és széndioxid nagyhatalom. Az egész napos konferencia 17 órától a Háromszék Vármegye Kiadó által idén megjelentetett, Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című könyv bemutatójával ér véget. Az előadások szekciókban zajlanak, és bárki meghallgathatja azokat. Többek között szó esik Bálványosfürdő gázömléseinek geokémiájáról (12 órától), mélyfúrású ásványvízből származó söripari vízről (14.15), a Kovászna megyei mofettákról (14.45), a torjai Büdös-barlang írott történetéről (15.45). Szombaton a résztvevők szakmai kiránduláson vesznek részt: Bálványosfürdő, Apor lányok feredője, torjai Büdös-barlang és környéke, Grand Hotel Bálványos (wellnes), a Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp érintésével. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ünnepelt Háromszék egyik legrégebbi települése
Szeptemberfeszt a 710 éves Torján
A hétvégén lezajlottak a torjai falunapok, amiket pár éve Szeptemberfeszt néven szerveznek meg. A rendezvény keretében nemzetközi gasztronómiai fesztivált is tartottak, emellett ismét elkészült egy „részlet” a világrekorder túrós puliszkából.
Esketőterem-avatás és képeslapok
A falunapok első mozzanataként a teljesen felújított községháza épületében felavatták az új esketőtermet. A szépen elkészített kettős házasságkötő helyiségre azért volt szükség, mert a nagyközségben évente több tucatnyi pár dönt úgy, hogy összeköti az életét, és eddig nem volt megfelelő, tágas iroda, ami a násznépet be tudta volna fogadni. Az avatóünnepséget objektív okok miatt csak meghívottak jelenlétében tartották, mert ugyan a két terem eléggé tágas, félő volt, hogy a kíváncsiskodók nem férnek el.
Az egyik terem az állófogadás célját szolgálja, a násznép majd itt tudja elkoccintani a pezsgőt, a másik a majdani házasságkötések színhelyéül szolgál, a falon magyarul és románul is jókívánságok olvashatóak, így az utóbbi időben ismét erőre kapó román nacionalisták részéről sem érheti szó a torjai önkormányzatot. Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldását követően az avatószalagot Daragus Attila polgármester, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el.
A jelenlevők ezután a községháza előtti életfához vonultak, ahol már várta őket a kéttucatnyi édesanya és gyerekeik. Elkészült a szokásos csoportkép, a két egyház képviselője megáldotta a párokat és az újszülötteket, a későbbiekben a családok a kultúrotthonban át is vehették az életfánál készült fotót.
Az említett helyszínen ezt megelőzően Daragus Attila polgármester üdvözölte a jelenlevőket, akiket emlékeztetett, hogy Torja első írásos említése óta pontosan 710 esztendő telt el, s ennek betudhatóan az Aporok faluja az egyik legrégebbi település Háromszéken. Az évforduló alkalmából három képeslapot is megjelentettek Futásfalváról, Bálványosról és Torjáról.
A kultúrotthonban a szokásos a nagykorúsítási ünnepséget is megtartották, a 18 évet betöltött fiatalok emléklapot és Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albumát kapták ajándékba az önkormányzattól. Kiosztották a Torjáért-díjakat, amit idén négy személynek ítéltek oda. Elsőként Opra Vilmos korábbi karatnai iskolaigazgató munkásságát köszönték meg, majd a tíz éve Torjával testvértelepülési kapcsolatot ápoló Csokonyavisonta polgármestere és alpolgármestere, Haraszti Attila és Laki Dezső, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg a minden évben kiosztott kitüntetést. A kultúrotthonban lezajlott ünnepségen a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja kis és nagy mazsorettjei mutattak be színvonalas előadást.
Főzőverseny és óriáspuliszka
Miközben a kultúrotthonban zajlottak az ünnepségek, az iskola előtti téren már beüzemelték a lacikonyhákat, és alágyújtottak az üstöknek. Idén tíz csapat nevezett be a gasztronómiai megméretésre, egyébként helyszűke miatt nem is fértek volna el többen. A Torjai Gazdasszonyok szokás szerint kürtőskalácsot sütöttek, jelen volt a gádorosi önkormányzat, a kistarcsai Mulatós Barátok és az ottani önkormányzat csapata, a csokonyavisontaiak, a torjai Vidámcsapat, a mikóújfalusiak, a 142-es számú Szent Miklós Cserkészcsapat, a Bálványos Fiai Egyesület, a vadászok és a juhászok is.
Fabó Dudás Róbert, a gádorosiak séfje érdeklődésünkre elmondta: mivel ő Szerbiából származik, úgy gondolták, egy kevésbé ismert ételféleséget, a sertés-, juh- és marhahúsból készített pljeskavicát mutatják be. A szerb hamburgerként is ismert étel nagyon hasonlít a miccsre, serpenyő szélén, bő olajjal locsolva sütik a húslepényeket. Megtudtuk, a pljeskavica nagyon közkedvelt Újvidéken, gyakorlatilag minden pikniken fogyasztják.
A Bálványos Fiai csapat tagjai a múltba nyúltak vissza: Voloncs Mária anyósának az anyósától származó, 1940-ből való recept alapján ún. anyósvadast készítettek. Ez egy hagymaalapú, zöldségek hozzáadásával, borjúcsontból készített, húslével felengedett és hosszúhússal gazdagított étel, amit a végén tojásos eresztékkel sűrítettek, és pergelt cukorral „bolondítottak” meg. Az asztaluknál egyébként felejthetetlen zamatú barackpálinkát is kínáltak!
A csokonyavisontaiak valódi kaszás étellel rukkoltak elő, a Somogy megyéből érkező csapat marhapörköltet készített Illó Margit-módra, tudtuk meg magától a menzát működtető névadótól, aki még dödöllével, csirkecombbal és libamájjal is kényeztette a zsűri ízlelőbimbóit. A pörkölt egyedi fűszerezése miatt viseli a nevét, paprikával és paradicsommal, illetve vörösborral dúsítják a kiadós, vegetáriánus-berkekben elképzelhetetlen ételt.
A csapatokat egyébként egy manchesteri vendéglő séfje, a portugál Vanessa Raquel, illetve Komlósi Mihály, a Vitézi Rend kulturális székkapitánya értékelte, majd szokás szerint minden csapatot díjaztak, hiszen a főzőverseny elsősorban a barátkozásról, a különböző vidékek gasztronómiai örökségének közelebb hozásáról és nem a versengésről szólt. A falunapok másik legnagyobb érdeklődést kiváltó mozzanatát a 60 méteres székely feltűrt puliszka készítése képezte. Több mint száz helybélire volt szükség, hogy az ételkülönlegesség elkészüljön, s bár a készülődés több mint két órát vett igénybe, az elkészült puliszka alig két perc alatt elfogyott.
Mária-búcsú felvonulással
A falunapok vasárnap Mária-búcsúval folytatódtak, meglehetősen szép látványt nyújtva, amikor résztvevői felvonultak a faluban. Szokás szerint az altorjai plébániánál gyülekztek, majd megindult a menet, amit a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara vezetett. Felvonultak a torjai cserkészek, a helybéli, a szentegyházi és a kaposvári huszárok, majd a népviseletbe öltözött helybéliek és csokonyavisontaiak is.
Az évszázados gesztenyefákkal övezett kis kápolnában nagyszámú hívő jelenlétében zajló eseményen a környékbeli papok mellett fejér László Ödön jelenlegi és Olosz Gergely volt szenátort is felfedeztük. A búcsús szentmisét Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa celebrálta, prédikációt Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondott. A tiszteletes beszédében Szűz Mária anyai szerepére hívta fel a figyelmet, és arra buzdította a híveket, hogy imáikkal keressék meg a Magyarok Nagyasszonyát, kidomborítva a hit megtartó erejét. A szentmise végén Hatos Mihály, az altorjai Szent Miklós-templom plébánosa mondott köszönetet a híveknek a búcsú szervezésében nyújtott segítségért és az önkormányzatnak azért, mert szívén viseli az egyházi hajlékok sorsát.
Daragus Attila megerősítette: azon vannak, hogy felújítsák a község összes templomát, mind Futásfalván, mind Torján megújulnak a katolikus és a református egyházak tulajdonát képező istenházák. A szentmise a magyar himnusz, a Szózat és a pápai induló eléneklésével ért véget.
Hagyományőrzés és agrokiállítás
A kétnapos rendezvény során mezőgazdasági termékkiállítást is meg lehetett tekinteni, amin nagyméretű zöldségek és gyümölcsök voltak ízlésesen közszemlére helyezve. A teljesség igénye nélkül ragadunk ki pár nevet: Dobri Gábor kertjében focilabda méretű karalábé termett idén, Kádár Attila nagyméretű piros pityókát állított ki, Pánczél Tünde pedig remek zöldségkompozíciót mutatott be. Márton Piroska különböző méretű paradicsomból és paprikából készített kompozíciója is sokak tetszését elnyerte, akárcsak ifj. Luka Medárd összeállítása; ez utóbbinál egy madárijesztő vigyázott az őszi levelekkel keretezett dísztökökre és más kerti növényekre. Nem maradtak ki az apikultúrával foglalkozók sem, Pakocs István vegyes virágmézet, repcemézet és propoliszt, illetve tinktúrát állított ki egy olyan lép kíséretében, aminek kockái között mi Nagy-Magyarország körvonalait véltük felfedezni, de lehet, hogy tévedünk.
A falunapokat a 27 tagú, négy hónapja működő Bálványos Fiai Egyesület tevékenysége is színesítette, amely a sportcsarnok előtt jurtát állított fel, kézműves foglalkozásokat, játszóházat szervezett, és íjászkodásra is lehetőséget kínált. A falunapon ezen kívül szóhoz jutottak a torjai iskolások, este koncertek zajlottak, vasárnap este pedig tűzijátékban lehetett gyönyörködni.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A vártnál lényegesen kevesebben választották a szakiskolát a kilencedikesek közül Hargita megyében
A meghirdetetthez képest százzal kevesebb tanuló iratkozott be a Hargita megyei szakiskolákba: a 2017-2018-as tanévet így a betervezett 834 helyett összesen 731 szakiskolai diák kezdte meg a megyében, 30 osztályban. Ráadásul az alacsony gyermeklétszám miatt az osztályok közül többet kénytelenek voltak összevonni, így sok esetben egy osztályban két különböző szakmát tanuló csoport jár.
Véglegesítették a múlt héten a szakmai oktatás Hargita megyei beiskolázási adatait, amelyeket a Hargita Megyei Tanfelügyelőség rendelkezésünkre bocsátott. A kimutatásuk szerint a meghirdetett 834 szakiskolai helyre a tanév elejére 731-en jelentkeztek, azaz 100-zal kevesebben a tervezettnél, a csíkszéki szakiskolákba 50-nel kevesebben választották a szakiskolai képzést: az elvárt 336 diák helyett mindössze 286-an.
A tanfelügyelőség táblázatában ugyanakkor feltüntették még a roma gyermekeknek szánt helyek számát is. Az összesítésből kiderült, hogy a megye iskoláiban fenntartott 27 helyükből, 22-öt töltöttek be cigány nemzetiségű tanulók. Továbbá külön jegyezték a csíksomlyói Szent Anna Speciális Szakközépiskola beiskolázási adatait is, amelyekből kiolvasható, hogy 48 helyet biztosítottak az asztalos, valamint a textilipari szakra, de végül mindössze 13-an iratkoztak be ezekre.
Népszerű és népszerűtlen szakok
A csíkszeredai szakiskolák közül a Kájoni János Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola, valamint a Székely Károly Szakközépiskola meghirdetett pincér, víz- és gázszerelő, autószerelő, valamint autóbádogos és autófestő szakjai bizonyultak a legnépszerűbbnek, hiszen annyi diák jelentkezett ezekre, hogy 28-as, azaz teljes létszámú osztályokat tudtak indítani ezeken a szakokon. Szintén teljes osztály indulhatott a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola pék- és sütőipari szakján. Kevésbé népszerűnek bizonyult a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola pincér és élelmezési eladó szakja, mert erre nem iratkozott senki, ugyanez a helyzet a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola hegyvidéki gazda szakján. A csíkszéki szakiskolák többi szakjaira éppen annyian jelentkeztek, hogy szakmánként félcsoportokat alakítottak ki, többnyire 14-es létszámmal, esetenként ezeket kénytelenek voltak összevonni egy osztályba.
A szakközépiskolát részesítik előnyben
Bálint Gabriella, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, a legnagyobb érdeklődést a pék- és sütőipari szak iránt tanúsítanak a diákok, ezt a szakot minden évben el tudják indítani, az asztalos szak iránt csökkent az érdeklődés, ebben az évben csak egy féllétszámú osztályt tudtak indítani, így összevonták a szintén félcsoportos erdész szakkal. Mint megtudtuk, az erdész szakot új képzésként hirdették meg a szakiskolában, és úgy tervezték, hogy jövőre kertész szakot indítanának, és évenként felváltva oktatnák hol az egyik, hol a másik szakot.
Az érdeklődés kapcsán elmondható, hogy még mindig az elméleti osztályok telnek be előbb, a szülők valamilyen oknál fogva a szakközépiskolát részesítik előnyben a szakiskolával szemben, talán azért, mert úgy gondolják, hosszú távon jobb lehet, ha a gyermeknek megvan a 12 osztálya, és kapnak egy technikusi diplomát, akkor is, ha nem lesz sikeres az érettségijük – magyarázta az igazgató.
Vízi István, csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola igazgatója a következőképpen vélekedett: vidéken az az irány figyelhető meg, hogy egyre több tanuló választja inkább a városi tanintézeteket, kevesebben maradnak a helyi iskoláknál. Az alcsíki szakiskolába idén mindössze egy összevont osztály indult két külön csoporttal úgy, hogy a szakórákat külön tartják a hegyvidéki gazda, illetve a pincér és élelmezési eladó szakosok számára.
Iskola után lehessen elhelyezkedni
„A Kós Károly Szakközépiskola által kínált szakokra nagyon jó volt a jelentkezés, a három képzés közül a víz- és gázszerelő szakon túljelentkezés is volt, ezért vizsgapróbát is tartottak a jelentkezőknek” – értékelte Szén János, a csíkszeredai szakközépiskola igazgatója. Hozzátette, hogy az ács, valamint a kőműves szakosztályaikon is a beteltek helyek. Mint mondta, olyan szakmák ezek, amelyekre itt Csíkszéken van érdeklődés.
Azt látom, hogy a városban minden iskola igyekszik olyan szakokat indítani, amire van kereslet: felmérik a cégeknél, hogy milyen munkaerő-szükséglet van, és ezek alapján próbálnak újabb szakmákat oktatni. Így a diákoknak az iskola elvégzése után esélyük lehet elhelyezkedni – fejtette ki az iskolaigazgató.
Barabás Hajnal / Székelyhon.ro

Nem lehetünk közömbösek: foglalkozni kell a fogyatékkal élő fiatal felnőttekkel
Kétnapos konferenciát tartottak Együtt a fogyatékkal élőkért címmel a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.
A hétvégi előadásokon és szakmai műhelyeken a felnőtté vált, iskolából kikerülő, fogyatékkal élő fiatalokról beszélgettek. Szó esett a csíkszeredai, enyhén értelmi sérült fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedésének esélyeiről is. A fogyatékkal élőkkel foglalkozó civil szervezetek munkatársainak, szakembereinek, illetve a sérülteknek és azok szüleinek szólt a konferencia immáron 11. kiadása is. A szakmai fórum témája ezúttal a speciális nevelési igényű fiatal felnőttekről szólt.
A pénteken megtartott megnyitón többek között felszólalt Nagy Szilárd, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke, kiemelve, ez a téma nem kerülhető meg, még akkor sem, hogy ezek a fiatal felnőttek már nem az oktatási rendszer részei.
„Meggyőződésem, hogy aki szakmai hivatástudattal rendelkező pedagógus, annak nem közömbös, hogy mi történik a felnőtt kort elérő fogyatékkal élő fiatallal” – emelte ki. Ludescher László, Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának igazgatója arról beszélt, hogy itt a gyógypedagógusi szakmáról a ’90-es évektől kezdve beszélhetünk, így akár azt is mondhatnánk, hogy hasonló stádiumban van a szakma, mint azok a fiatalok, akikről a konferencia szól, akiknek az életét kívánják segíteni. Azt kívánta a résztvevőknek, hogy a hétköznapi nehéz munkájuk során még több energia, kitartás legyen, hogy azt végezni tudják, és hogy a konferencián annyi ötlettel, kreatív megoldásokkal töltekezzenek fel, amivel a hétköznapok szürkeségét át tudják vészelni.
A konferencia ideje alatt több előadás és műhelymunka zajlott, többek között bemutatót tartott Dászkel Ildikó, a Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ igazgatója is az Állami gondozásban élő, enyhe értelmi sérült fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedése Csíkszeredában címmel. Előadásában ismertette a Hunyadi János utcában kiépített központot, ahol közel 90 értelmi fogyatékkal élő vagy tanulási nehézséggel küzdő gyermekeket gondoznak, akiknek többsége a csíksomlyói Szent Anna Speciális Iskolában tanul.
„Nálunk inkább enyhe értelmi sérültek vannak, akiknek vannak ugyan szociális készségeik, viszont a logikai összefüggéseket nehezebben tudják összekötni. Ezek a fiatalok azonban a kisebb feladatokat el tudják végezni, például egy varrodában a szálazás munkafázisát” – magyarázta. Hozzátette, emellett csomagolást, ragasztást is tudnak vállalni, ugyanakkor építkezésekben is szokták alkalmazni őket.
„Általános következtetés, hogy a cégek többségének fenntartásai vannak, főleg az értelmi sérülteknek alkalmazása tekintetében, hiszen asszociálják azzal, hogy »bolond«, könnyebben alkalmaznak más sérültséggel rendelkező fiatalokat, például mozgáskorlátozottakat vagy hallássérülteket” – részletezte.
Ugyanakkor elmesélte azt is, hogy azt tapasztalták, ahol esélyt kaptak gondozottjaik egy-két hónap próbaidőre, ott megtartották őket hosszabb időre munkaerőnek. „Az a legfontosabb, hogy a cégen belül legyen egy személy, aki felkarolja őket, akihez bármikor fordulhatnak segítségért” – hangsúlyozta az előadó.
Csíkszeredában inkább a nagyobb vállalatok, mint az Iris Service Rt., Ing Service Rt., valamint a Harplast Rt. alkalmaznak fogyatékkal élőket, illetve a varrodák is, a kisebb cégeknek fenntartásaik vannak.
Védett műhelyekben pedig inkább azok a fiatalok tevékenykednek, akik nem tudnák teljesíteni a cégek által követelt normákat, a védett közegben jobban elnézik hiányosságaikat.
Dászkel Ildikó statisztikát is bemutatott arról, hogy 2012–2017 között a 97 végzős diákból 49-en helyezkedtek el a munkaerőpiacon, közülük 15 lány és 34 fiú.
Többnyire varrodai munkásként, szobalányként, építőmunkásként, utászként, újságkihordóként, fafeldolgozóként vagy őrző-védőként helyezkedtek el. Kitért arra is, hogy sokuk alig 1–3 hónapig dolgozott az első munkahelyén, és jelenleg több mint a fele ezeknek a fiataloknak munkanélküli. A kitartásuk gyakori okai lehetnek többek között, hogy alacsonyabb teherbírásúak, illetve az, hogy nincsenek rákényszerülve. Nem értik a munkaszerződés vagy a szabadság fogalmakat, nem ismerik a pénz értékét, nem tudnak félretenni, hamar elköltik, és nagyok az elvárásaik, így keveslik a fizetést.
A különböző sérültségi szinttel rendelkezők különbözően viszonyulnak a munkához, ami a pontosságot, rutint, felelősséget, lelkesedést és elköteleződést illeti. A határintelligenciával rendelkező fiatalok az enyhe értelmi sérült vagy halmozottan sérült társaikkal szemben kockázatvállalóbbak, például elmennek külföldre dolgozni, tovább tanulnak, vagy akár jogosítványt is szereznek. Barabás Hajnal / Székelyhon.ro

Félezer kilométeren a lovagkirály emlékének nyomában
Elkísérjük az marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület tagjait és szimpatizánsait erdélyi körútjukra, akik Szent Lászlót ábrázoló freskók nyomába eredtek. De mi készteti az örménymagyarokat arra, hogy a magyar király után kutassanak?
Elsősorban az, hogy az Erdélyben I. Apafi Mihály fejedelem engedélyével, mi több, az ő ösztönzésére megtelepedett örmények a történelem folyamán honfiúsítást nyertek, a „magyar nemzetbe bekebeleztettek”, s az amolyan két felmenővel rendelkező hálás örmény, illetve immár magyarörmény nép ugyanolyan tisztelettel emlékezik a magyar nemzet nagy elődeire, mint a magát tősgyökeresnek tartó magyarság. És mert az idei évet Szent László évnek nyilvánították, természetes, hogy leróják kegyeletüket a történelemalakító nagy király emléke előtt.
Ám van a történetnek egy másik vonzata is. Manapság egyre több magyar és örmény történész, kutató, vallás- és etnikumtörténeti szakember vél felfedezni rokonságot a két nép, a magyar és örmény között. A Kézai és a Thuróczi krónikák szerint honfoglaló eleinkkel is jöttek örmények a Kárpát-medencébe. Aztán II. Endre magyar király keresztes hadjárata során Örményországban járt, s András fiát majdnem meg is házasította II. Levon örmény király Zabel nevű lányával. Elképzelhető, hogy amikor II. Endre hazatért, vele tartott egy kisebb örmény kolónia, akik aztán csatlakozhattak a már itt élő örményekhez. Az ő jelenlétüket helynevek is bizonyítják (pl. a Maros megyei Szászörményes).
Sok egyéb mellett azonban az ugyanazon vagy egymáshoz közeli történelmi szálláshellyel rendelkező két nép harcmodora mutat nagy hasonlóságot. Elég a korabeli krónikák rajzain látható hátrafelé nyilazó harcosok látványának hasonlóságát említeni.
Ennek a keleti eredetű, a kalandozó magyarok harcmodorának a megjelenítése a Szent László-freskókon is fellehető. A mintegy félszáz fős csoportot elkísérte Kálmán Attila arisztokráciakutató marosvásárhelyi történész, aki amolyan idegenvezetői minőségben igen nagy szolgálatot tett az ötszáz kilométeres úton, amikor az útvonal mentén felbukkanó települések történetéről, érdekességeiről, történelmi vonatkozásairól, jelentős szülötteiről tájékoztatta a csoportot.
Világörökségi helyszínen
Az első állomás Gelence. Szaporán szitáló esőben érkezik a busz Székelyföld egyik leghíresebb műemlékéhez, a kis utcában levő, az UNESCO Világörökség részét képező, Szent Imrének szentelt katolikus templomhoz. Némi várakozás után előkerül a harangozó néni, aki látogatók érkezésekor idegenvezetővé avanzsál.
A templom építése a tatárjárás utánra, 1245 körülire tehető. A templomhajó és a diadalív félköríves formája teljes egészében megmaradt ebből az időből. Szentélyét a 15. században elbontották, majd a kövekből újabb, gótikus stílusút építettek. Az egyik szentségfülke őrzi az újjáépítés dátumát: 1503. Javítására – az 1802-es földrengés okozta károsodás után – 1932-ben került sor, ekkor feltárták a gótikus szentély alatt a románkori szentély maradványait. Ekkor találtak meg egy rovásírásos emléket is. A freskók ott rejtőztek a falfestés alatt, az 1966-os felújítás során megtisztították őket, s felújították a kazettás mennyezetet. Tizennyolc évvel ezelőtt a templom külső falán falfestmény-részleteket is feltártak. A 14. századi festményen egy keresztény lovag, Szent Imre, Szent László és Szent István alakjának részletei töredékesen láthatók.
Ami a lovagkirály ábrázolását illeti: a nyugati hosszfalon az 1330-as években keletkezett képsorozat elején Szent László látható, amint elindul Váradról. Ezután mindjárt a kerlési, pontosabban a cserhalmi legenda következik. A király üldözőbe vesz egy kun katonát, aki egy elrabolt magyar lánnyal menekül, majd Szent László és a kun harcos küzdelmét láthatjuk, az előbbi fehér lovon, a kun pedig fekete lovon harcol. A dráma következő pontja, mikor a magyar lány előbb a lábát, majd a fejét vágja le a kun vitéznek a király kardjával.
A Jézus életéből vett jelenetek egy évszázaddal később keletkeztek, a 15. század elején.
Oklándon is kibontják a freskókat
Egy kis miklósvári kitérő és az ottani Kálnoky-kastély meglátogatása után továbbra is kitartó, mokány esőben ér el a csoport Oklándra.
A 13. századi építésű – jelenleg unitárius – oklándi templom a kazettás mennyezetéről híres. Ezek nagy része az 1700-as évek harmadik harmadából valók, ám van néhány 16. századi, amelyeket a papi székbe építettek be. A hajó falképei igen sérültek, ugyanis vakolatot húztak rájuk, emiatt a kibontásuk, restaurálásuk is igen nehezen kivitelezhető. A déli falon Szent Péter és Pál alakját bontották ki, a szalagra írt név könnyen azonosíthatóvá teszi a két alakot. Itt látható, hogy a templom korszerűsítése idején semmi gondot nem fordítottak arra, hogy a vakolat alatt rejtőző képeket megmentsék, vagy legalább ne károsítsák. A villamos vezetéket egyszerűen belevésték a képekbe. Az északi falon Szent László legendájának ábrázolása áll, azonban nagyon sérült állapotban. A sérüléseket itt is a késői vakolás okozta. Jelenleg dolgoznak a freskók megmentésén, ám jól látható a korábbi korok vandál beavatkozása. A Szent László-képek alatt a Feltámadás és az Üdvözültek serege jelenet vehető ki.
A két és fél méter magas kőfallal körülvett építészeti emlékhez késő gótikus torony is tartozik, melyet 1937–38-ban a középkori templom kibővítésével építették a mai formájára. A régi templom faragványai eredeti vagy másodlagos elhelyezésben megtalálhatók a mai építményben. A bővítéses újjáépítésnél a helyi közösség nem akarta megtartani a régi faragványokat, építészeti elemeket, mert elavultnak, fölöslegesnek tartotta azokat. Az akkori lelkész cselhez folyamodott: árveréses eladásra hirdette meg a kidobásra ítélt elemeket, s az árakat igen magasra srófolta. Az első ajánlattevő ő maga volt. Amikor a hívek látták, hogy ilyen árat ajánlott értük, meggondolták magukat. Ha a pap ennyit adnak érték, ha már ilyen értéket képviselnek, akkor nem eladók! Így épültek be ezek a templom új részébe.
A Szent Lászlót ábrázoló freskókon kívül van a templomnak, illetve az egyházközségnek egy másik büszkesége is. A papi lakás bejáratánál található faragott székely kapu 1809-ből való, ez Hargita megye, de talán az egész Székelyföld legrégebbi álló és ma is használt székely kapuja. Mi több, egy harmadik büszkeségük is van az oklándiaknak. Ez a templomban elhelyezett 1848-as eredeti toborzózászló, melyet 1990-ben találtak meg a templom orgonájába rejtve, majd 1997-ben restauráltak a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Unokák, dédunokák adománya
Ablakkal vágták ketté a Szent László-legendát megjelenítő falikép-filmet a homoródkarácsonyfalvi templomban. A jelenleg unitárius templom az 1200-as évek végén épült egy domb tetején. A kőfallal kerített templomnak megmaradt félköríves záródású, negyedgömb kupolával fedett szentélye és nyugati kapuja az első építési periódusból származik. Déli kapujának kialakítására és ablakainak bővítésére a 14. században kerülhetett sor. Robusztus tornyának építése idején készült az Agnus Dei domborművel díszített nyugati kapu a rajta olvasható évszám alapján 1496-ban.
Tizenegy évvel ezelőtt sikerült feltárni a templom freskóit, elsőnek a szószék fölöttit, amely Jézus születésének jeleneteit ábrázolja. Szintén a keleti falon ábrázolták a Szent László-legendát, a kerlési csatát (1068). Az első jelenete a ritkán ábrázolt kihallgatás. A trónon ülő szent király előtt egy féltérdre ereszkedő bajuszos alak látható. Közvetlenül mellette egy Váradot szimbolizáló stilizált épület kapujában áll az áldásra emelt kezű püspök. Maga a csatajelenet két részre oszlik: Szent László a forgatag közepén, amint bárdjával lesújt az egyik lova nyakát átölelő kunra.
És itt szakad meg a legenda filmje. Az 1853-ban készített új ablak kivágásával megsemmisítették az üldözési jelenet egy részét. Az üldözési jelenetről hiányzik maga a király. Az „ablakba került”. Csak a fehér lova látszik, mögötte meg a lovagi sereg lándzsát szegezve. Az ablakon túli jelenetsorban az első kép egy hátrafelé nyilazó harcost ábrázol. A következő képkockán László birkózik a kun vitézzel egy szikla mellett. A birkózási jelenetben Szent László viselete megváltozik. Vértje helyett vörös színű, bő ujjú, hermelin szegélyű vörös ruhát visel, fejéről is hiányzik a sisak, csak korona látható rajta. És ugyanitt van a lefejezés jelenete. Az újabb függőleges osztás után található a pihenési jelenet. Ebből már jelentős rész hiányzik. A freskó színeinek intenzitása alig változott az évszázadok során, ma is eredeti pompájában tárul elénk. Sokkal élénkebbek a színárnyalatok, mint a gelencei freskónál.
A hajóban lévő képek sokat ígérnek.
A szentély falképeinek feltárására még nem került sor, egyelőre csak a falfelület szondázásánál tartanak, a hajóbeli faliképek alapján bízhatunk abban, hogy számos meglepetést tartogat még ez az épületrész. A templom mellett áll egy emlékmű. Erzsébet királynőnek (Sziszinek) állították 1904-ben, születési évének (1837) megjelölésével. Néhai Nagy Sándor (1821–1897) itteni lelkész dédunokái 108 évvel az emlékmű állítása után saját költségükön felújították. Egyébként az első emlékművet is a lelkész és felesége, Gálfy Borbála fiai, Gyula és Lajos állították. És még egy érdekesség – amikor a négyoszlopos, lánccal körülvett emlékmű már majdnem készen állott, az egyik dédunoka elnézést és türelmet kért a karácsonyfalviaktól: még egy kicsit várni kell a Vietnamból megrendelt zöldes árnyalatú hatszögletű márvány sarokoszlopok megérkezésére. És a derék karácsonyfalviak kivártak, így aztán 2012-től a zöld márványtömbök ott állnak az emlékmű négy sarkánál a láncokat tartva.
Biztos, hogy Váradról indult...
Az utolsó állomás Bögöz. Az itteni unitárius templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke. A 13. századi eredetű templomban a Szent László legenda faliképei részletesebben szólnak a legendáról, mint bárhol máshol. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel.
A falképek ikonográfiai elrendezése, a szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a hétszáz évvel ezelőtti festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall. Különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség. A szakirodalom a bögözi és gelencei László-legendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a 13. század legvégétől a 14. század közepéig terjedő időszakra teszi.
A jelenetsor a nagyváradi vár hiteles ábrázolásával, az innen fehér lovon induló László király képével kezdődik, a váradi püspök adja áldását a távozó királyra. Ez egyik hiteles ábrázolása a váradi várnak a 13. századból. Biztos tehát, hogy László király onnan indult el. Ezek a képek jelenleg a karzat fölött vannak. Antiochiai Szent Margit legendája az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki. Ez tizenegy jelenetből álló ciklus. Az Utolsó ítélet képsora az alsó harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában.
A falképeket egy és fél, illetve két méteres magasságú regiszterekben festették meg, a templomfal felső harmadától kezdődően, néhol takarva egymást.
A templom udvarán mutatnak egy érdekes történetű sírkövet. Felirata: „Anno 1862 fog huzo Barabas Mozes ...”. Nos, a történet szerint Barabás foghúzó mester ugyancsak adhatott magára. Akkoriban ugyanis csak az előkelőségek temetkezhettek a templom udvarára, s a foghúzónak pontosan erre fájt a foga. Megígérte az egyházi elöljáróknak, hogy busás stallumot fog fizetni, ha engedik, hogy a templomkertben várja a feltámadást. A tisztes elöljárók bele is egyeztek, Barabás uram annak rendje és módja szerint el is halálozott, el is parentálták a templomkertben, de utóbb kiderült, hogy a stallumról ugyancsak megfeledkezett a derék fogász. Jog szerint a feleségnek is ugyanott kellett volna nyugodnia, igen ám, de hibádzott a sírmegváltás. Aztán amikor Barabásné is jobblétre szenderült, az egyháztanács nem engedte a templomkertbe való temetését. Így esett meg, hogy a két Barabás, a fog húzó meg a felesége külön-külön várakozik a trombitaszóra.
Szent László-emlék Beszterce-Naszód megyében
Feltevődhet a kérdés: miért mentek ennyire messze a marosvásárhelyi magyarörmények Szent László-legendát látni? Nos, a város környékén vannak középkori templomok, amelyekben vannak régi falfestmények, de furcsa módon egyikben sincs – vagy legalábbis eddig nem találtak – Szent László király életére vonatkozó ikon. A Szászrégentől alig 5 kilométerre levő Marosfelfaluban, a református templom udvarán áll egy Árpád-kori romtemplom. Régi, egyhajós, a 13. század második felében, a Maros árterületén, valószínűleg IV. Béla (1235–1270) betelepített szászai építették. Terméskőből és téglából készült félköríves szentélyét gömbboltozat fedte. Valószínűnek tartható, hogy a 20. század hajnalán még látható falfestményeket a 13. század utolsó negyedében alkották. A napjainkban kivehető kevés foltot ezért a homoródi evangélikus templom régi szentélyében találhatókkal együtt erdélyi freskófestészetünk legkorábbi emlékei között tartják számon. A boltozaton, a keleti szentélyablaktól balra a Keresztről való levétel képe sejthető. Mellette, jobbkézre a Feltámadott Krisztust festették meg dicsfényben. A keleti és déli ablak között az utolsó ítéletet ábrázolták. Van Szent Katalin-ábrázolás is.
Szent László – nincs.
A marosszentannai református templom a 13. század második felében épült. Ebből a korból való félköríves szentélye, diadalíve, a szentély boltozata és a szentségtartó fülke is. A szentélyben és a diadalíven látható falfestmények a 14. századból származnak, feltehetően észak-olasz mesterektől tanult festőmester művei. A szentélyzáródásban Szent Anna jelenete és Szent Péter apostol alakja áll, a szentély déli oldalán Szent Pál apostol és egy beazonosítatlan apostol alakja, a diadalív bélletén ószövetségi próféták medalionjai (Dávid, Illés, stb.), a diadalív déli, szentély felőli oldalán Anjou Szent Lajos alakja, feljebb az okos és balga szüzek lámpást tartó mellképei, a hajó nyugati falán, a felső regiszterben három apostol ülő alakja az utolsó ítéletből, az alsó regiszterben a Leviatán és az elkárhozottak seregének töredékes jelenete látható. A déli hajófal külső oldalán három koronás szent álló alakja látható töredékes állapotban.
Szent László – itt sincs.
Mi több, a nyárádszentlászlói unitárius templomban sincs.
Ám van egy viszonylag közel levő, Szent Lászlót idéző hely. Kerlés település Beszterce megyében, Marosvásárhelytől mindössze 87 kilométerre. Ide érdemes ellátogatni. A határában fekvő Cserhalom-hegyen vívták 1068-ban a cserhalmi csatát, amelyben Salamon magyar király Géza és László (a későbbi Szent László király) hercegekkel legyőzte az Erdélybe betörő Ozul kun seregét. Ehhez a csatához fűződik Szent László gyakran ábrázolt lánymentésének legendája. Cserhalmon 1992-ben, László király szentté avatásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából a csíksomlyói ferencesek állítottak emlékkeresztet, majd 1998-ban ugyanott közel tíz méter magas emlékművet avattak. Bakó Zoltán / liget.ro

Bemutató körúton a PéterPál Könyvkiadó
A veszprémi könyvműhely újdonsága a Mezőség – A Holt-tenger tükrében – Tóvidék – Szórványmagyarság című honismereti album, amely Wass Albert, Sütő András, Makkai Sándor, Kemény Zsigmond, gróf Bánffy Miklós és Kallós Zoltán értékteremtő munkásságát is méltatja, illetve a Mezőség – többek között Szék, Válaszút és Szépkenyerűszentmárton – méltán híres néprajzát, néptáncait fémjelzi. Másik friss kiadványuk az Erdély – Jókai Mór – Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig – A mesemondó aranyember barangolásai című kötet. Megjelent a 2018-as falinaptáruk is, amely Wass Albert születésének 110. évfordulóját köszönti. A kiadót működtető szerzőpáros, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, valamint műsorvezetőként Soós Andrea előadóművész, a budapesti Lánchíd Rádió műsorvezető-szerkesztője ezekkel az újdonságokkal lép az erdélyi közönség elé. Marosvásárhelyen november 14-én, kedden délután 5 órakor a Bernády Ház, Szovátán november 15-én szintén 17 órai kezdettel a református parókia látja vendégül a találkozót. A turné november 10-én Csíkszeredában indul, majd 11-én Gyergyóalfalu, 12-én Sepsiszentgyörgy (10 és 16 óra) olvasói ismerkedhetnek meg a könyvekkel. A körút november 16-án Széken zárul. Népújság (Marosvásárhely)