Ki volt Tatrangi Dávid?
Jókai Mór A jövő század regénye című művét 1872–74-ben írta, miután többször is meglátogatta Erdélyt. A történet 1952-ben kezdődik, és 2000-ben ér véget, főhőse a székely Tatrangi Dávid, aki a regény végén légjáróival menti meg a Kárpát-medence népét.
A kommunista magyar kultúrpolitika meggátolta, hogy Jókainak ezt a regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. Mindez szándékosan történt, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket az ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával.
Itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb–magyar háború is. Magyarország talán ma is legnépszerűbb, európai hírű írója jósként is bevált, s ráadásul utópiájával Orwellt is megelőzte, noha a mű sokkal inkább Jules Verne munkásságával rokon.
Magyarok a legszélső határszélen
Jókai a következőket írja: „Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen.
És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenekfelett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.
Földjét a székely el nem pazarolja, kopár hegyoldalait a bánáti kanahán-iszapért be nem cseréli; rablót, zsiványbandát a székely nép maga közt meg nem tűr soha; becsületszava erősebb, mint a pecsétes írás; a nyegle szavára nem hallgat; mindenét, amire szükség van, maga állítja elő, öltönyének (pedig szép viselete van) minden darabját otthon készíti el: idegenre nem szorul. Azzal, amije van, maga kereskedik, messze földre elmegy becsületes nyereségért, s még a királyon is tud nyerni; zsidó, görög közötte meg nem él; minden férfi katonának volt nevelve egykor úgy, hogy a nők mívelték a földet… Akkora darab földön, amekkorán Magyarország akármiféle népfajából nem tudna megélni több kétszázezernél, a székely fajnak félmilliónyi ivadéka él.
És tisztességesen él. A székelyt nem látod, hogy koldulni jöjjön Magyarországra, székely koldust éppen úgy nem látsz idegen ajtó előtt, mint zsidó koldust. A székelyt nem látod se rongyosan, se mezítláb. Pedig egyik falu kapuja a másikéhoz egy hajításnyira van. Minden falu be van kerítve, s kapun kell bemenni. S azok nem szétszórt rongyos házikókból állnak, hanem tisztán tartott fasoros utcákból, minők a németek lakhelyei.
A 19. században már a székely nép száma a nyolcszázezer lelket meghaladta. Ha a székely faj itt volna Magyarország közepén, azóta benépesítette volna az egész országot; ha a főváros közelében volna, kezében volna az egész magyar ipar és kereskedelem. És minő szép faj! Annyi szép, szabályos, jellemzetes arcot nem látni sehol a kerek földön, mint a székelyeknél.”
Ha ma megkérdezem székely barátaimat, elmondják, hogy Erdély az elmúlt 90 évben elbalkanizálódott, a székely falvakban megjelentek az idegen kocsmák, és bizony egyre több a kevert vérű ember. De még mindig elegendő ősi erő, becsület, önérzet van, hogy megálljt parancsoljon a további süllyedésnek. Még sok kis Tatrangi Dávid van a ma már az egész Földön szétszórtságban élő székelység között, hogy elkezdje az ősi múltra és hitre épülő jövőt építeni. Elindítsa az egész magyarságot azon az úton, hogy küzdjön, munkálkodjék, tanuljon, és hátrányaiból is előnyt kovácsolva az igazságosság, kölcsönösség, méltányosság jegyében legyen a Kárpát-medence a tudásból eredő megértés, a megértésből fakadó szeretet hazája.
A nemzettudat szintje
Kiről is mintázta Jókai Tatrangi Dávidot? A Tatrangi családnévként is ismert volt a Barcaságon. Az uzoni nép emlékezetében élénken él a Tömösi-szorost élete árán védelmező lelkészük, Sükösd Sámuel hősi emléke, Tatrangi György „gyalogkatona” fia (született 1797. október 3.), az 1848–49-es szabadságharc résztvevője. Tatrangi Sándor és neje, Benke Juliánna 1857-ben végrendeletileg vagyonukat iskolaépítésre adományozták.
Ennek az iskolának a mai utódja a Tatrangi Sándor Általános Iskola Uzonban. Tatrangi Pál András (Tatrang, 1886. szeptember 25. – Brassó, 1971. december 21.) költő, novellista családneve felvett családnév, akár csak a Zajzoni Rab Istváné. Tatrangi János 1731–1759 között Szemerja-Sepsiszentgyörgy református lelkésze volt, Tatrangi József pedig 1760– 1767 között Gidófalván református lelkész. Torján is ismert a Tatrangi családnév. Neves írónk, Jókai Mór Martin Lajos (Buda, 1827. augusztus 30. – Kolozsvár, 1897. március 4.) matematikusról, feltalálóról, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjáról (képünkön) mintázta a jövő magyarságmintaképét.
A Ferenc József Tudományegyetem tanáraként Magyarországon ő volt az első, aki a repülőgép, illetve a kormányozható léghajó elméletével foglalkozott. Elsőként javasolta a csűrőfelületek használatát a repülőgép kormányzásánál. Konstruált egy helikopterszerű, kerékpármeghajtással működő szerkezetet, amely hat méter magasra emelkedett. A modell ma a kolozsvári történeti múzeumban található. Külföldről több ajánlatot kapott szabadalmának megvásárlására, de magyar hazafiként nem volt hajlandó találmányát idegen országnak eladni. A jelképes hat méter felemelkedés a magyarság tudati szintjének a megemelését jelenti. Ez a tudatosodási folyamat tényleg megmentheti a Kárpát-medencét.
Egy másik kérdés az, hogy Jókai honnan vette, és miért pont a Tatrangi nevet adta főhősének? Jókai 1853-ban meglátogatta Belső-Erdélyt és a Székelyföldet, és 1884-ben Országgyűlési képviselőként Sepsiszentgyörgyre és környékére utazott, mindkét alkalommal a Barcaságot is érintve. Jókai Brassót először 1853. május 25-én, majd 1884. április 22-én látogatta meg, nyilván Hétfalut se hagyta ki. 1853-ban Zajzoni Rab István – a Honterus-gimnázium érettségi előtt álló diákjaként – a Csukás-hegységben bujdosott a brassói szász terror elől. Költőnk Jókait a következő verssel köszöntötte: „Téged, kit halhatatlanság / Fennhordoz szárnyain, / Üdvözölünk, honfiú, ezerszer körünkben! / Kit kísérnek az istenek / Babéros útjain, / Helyt adunk buzgóan elvérző keblünkben! / Rabok vagyunk és fia én / A rabság népének, / De boldog ily napon, újul az életünk, / S a kínos lánc tágulni kezd, / Egy honfi fényének / Ha kevés ideig üdvében élhetünk. /Oh, mit szabad, mit adhatunk / Ha tőlünk távozol, / Hogy eszedből soha ne múljon emlékünk? / Te szív! Egy könnyet s szent fohászt, / Mit mélyen hordozol, / Áldozz a honfinak, ez egy szabad nékünk.”
Zajzoni életében megjelent három könyvében nem szerepel ez a vers. Nincs kizárva az a lehetőség, hogy Zajzoni diákként találkozott Jókaival. Diákkorában két kéziratos kötetnyi verset írt, ebből szavalt iskolástársainak és a körútjain. Mindkét kötet elveszett. Az egyik kötet Olosz Katalin segítségével került elő 1996-ban a kolozsvári egyetemi könyvtárból, és ebben található a még nem publikált fenti vers. Zajzoni másik kéziratos kötete még nem került elő. Az 1848–49-es forradalom után Zajzoni írásaiban mindig tiltakozott az ellen, hogy az osztrák terror hatására a magyar társadalom külföldi, számunkra semmitmondó írók műveit olvastassa, ahelyett, hogy a hazai írók munkáit részesítse előnyben, többek közt a Jókai könyveit. Arany János mellet Jókai is szerette és tisztelte Zajzoni verseit és személyét.
Elkallódott levelek
Jókai beavatott, az ősi magyar táltosok tudásával megáldott író volt. Barcaságon jártakor megismerkedett a hétfalusi csángóság történetével, írásaiban ő említi először a női boricát, ami azóta kihalt, csak a férfiváltozata maradt meg. A hétfalusi csángóságot a székelység egyik legősibb ágának tekintette, és főhősének pont innen választotta a Tatrangi nevet, mert Jókai tudta e név ősi eredetét. Útleírásában így vall: „Felső-Fehér vármegyének egyik beszögellő kerületében, amint az ember a bodzai szorost elhagyja, vagy egyikén az óriási bérceken keresztülvezető gyalogösvényeknek megkerüli a mély utat, meglátszik a Tatráng völgye.
Körös-körül mély lilaszínbe borult hegyek, melyek hátterében fehéren tűnik elő a Kapri-előhegy egettartó orma, tündökölve a korán leesett hótól; a köddel fátyolozott völgyben négy-öt falu tűnik elő fehér házaival, mik kékes füstöt bocsátanak föl a zöld fák közül; a Tatráng vize ezüstkéken csavarog a csendes falvak alatt, itt-ott, amíg a hegyek közül kijut zuhatagokat képezve, melyek habfehér ködöt mutatnak a távolból, a felhők oly alant járnak a völgyben, hogy néha majd ezt, majd amazt a tárgyat takarják el a hegycsúcson álló szemei elől aranyos fátyoltestükkel; ott látszik Hosszúfalu, messze elnyúlt utcájával, Zajzonfalva, kis templomának hegyes bádogfedele messze elragyog, ahogy a nap rásüt, Tatráng, éppen a vízparton, melyre ott magas fa dobogóhíd van építve, s meszsze, igen messze belátszanak nagy sötéten, ködösen Brassó falai, s akkor még jó karban lévő fellegvárának kékes körrajzai. Alant a völgy fenekén van egy szétszórt falu, Bodola.
A házak lent, a templom magasabban épült, s átellenben a helységgel látszik valami kis lovagvár, széles tornyokkal, nyugat felé eső bástyája meredek sziklára van épülve, honnan éppen a házak tetejére eshetik le az ember egypár száz ölnyi magasból.” Dávid Gyula kutatásaiból megtudjuk, hogy a családi hagyomány szerint Tatrangon és Zajzonban is megfordult Jókai. Erről állítólag ő maga is mesélt Istók János csángó szobrászművészünknek, aki a szobrát készítette. Úgy tudjuk, hogy Jókai-levelek is voltak a hétfalusi csángó ismerősöknél, ezek a történelmünk viharában elkallódtak. Érdekelne, hogy kik voltak Jókai ezen csángó ismerősei. Sajnos erre még nem tudunk válaszolni, de hátha a jövőben előkerülnek ezek a hiányzó adatok is.
Tatrang mint bölcső
Több írásomban foglalkoztam már a Tatrang név eredetével, lássunk egy kis ízelítőt belőle. A barcasági csángók őstörténetének megértésében a legfontosabb a Tatrang név értelmezése. A barcasági Tatrang egyben falu, folyó és völgy szent névazonossága, egy nép ideális élettere, bölcsője. Tatrang és Tatrangi családnévként is ismert. Üzbegisztánban szintén található egy Targan (Tatrang), ami egy egész hegyoldal és településrész. Tatrangol alakban található folyó Afganisztánban. A negyedik Tatrang Ujgurhonban található, a mai Kína területén. Ha a magyar ősnyelv szerint vizsgáljuk a Tatrang (Thatrang, Tathranl) nevet, akkor azonnal szembetűnik a Tatra + ng szóösszetétel.
Az utolsó szórész -ng = nagy jelentéséből: Tátra-nagy jelentést adhatunk neki mai hangalakkal. Most már csak az a kérdés, hogy mit jelent a Tatra fogalomrész. Mivel nem tűnik ki, hogy a nagy szórész mire vonatkozik, vagyis az alanya, fel kell tételeznünk, hogy az első szórészben van elrejtve. Ha tovább etimologizáljuk, akkor a Tat-rang felbontáshoz jutunk. Ismét a második szórész ismerős, mégpedig ra-ng formában, amiből egyértelmű, hogy a Rá Napisten és a nagy szavak összetételéből képződött, így a Rá-nagy = Nagy-Napisten szolgálata az, ami rangot jelent az életben.
Már csak a Tat szórészt kell megfejtenünk az eredményhez. Mégis melyik ősi szavunkkal vethető össze ez a szórész: Tátos, Táltos, vagyis egy ősi papi fogalommal. Ebből kiindulva csakis vallási eredetű fogalommal állhatunk szembe. De ha ómagyarul gondolunk e fogalmunkra, azonnal a tát = kitátja a száját, vagyis a papi igehirdetésére. De átvitt értelemben a kitát megfelel a magas helyeken és hegycsúcsokon az égiekhez, közvetlen a napistenhez imádkozó ókori pap szájához, amit kitát annak érdekében (tátott szájú), hogy a Nap fénye beleszálljon az ő lelkébe, és amit majd közvetít az igehirdetéskor a hívőivel.
Nos innen érthetjük meg a Tártra-hegység fogalomképződését. De hasonló eredetűek a kitárul, kinyit, tárt kapuval vár stb. fogalomtársításaink. Ide kapcsolódik a tata, azt a kort megért nagyapa, aki élettapasztalata által bölccsé vált. Erdélyben még ismert a tanor fogalma, a kerek templom kitárt (nyitott) kapujával, mint ahogy az ilyen templomokban tanított a tanár (táltos). A Tátra-hegység a napistenhez kitát, kitáruló vagyis nyitó fogalomértelmezésből eredt ősi szóképzésünk. Hiszen az ősi templomok mindig magas helyekre épültek. Valahogy a napistenhez tartozás terméke a folyó vagy völgy, de akár mint helységnévként a Tatrang fogalma (Tátrához tartozó). Lehet, hogy a Tátra-hegység lakói is ugyanazon népek lettek volna? Még létezne az égi nő értelme is.
Még a That vagy a Tath forma mutat azonosságot az egyiptomi Tót = Thóth mint tudós pap szóképzéssel. Összefoglalva Tatrang jelentése: Nagy napistenhez-tátó (nyitó) hely. A négy ismert Tatrang (több is lehetett) a Tatrang főtáltosok, beavatott magyar papi kaszt megnevezése és szálláshelye, mágusközpontja volt, melyekre jellemző volt a folyó, a völgy, és a szakrális épület, ami köré kialakult a település és a jövő. Tatraing rovó táltos volt: „Kaltes asszony szekerén újabb égiek érkeztek, és Úr városának közelében leszálltak a tengerre. Nemsokára Oánész kiúszott a partra.
Felsőteste emberre hasonlított, míg alul hal teste volt. Az emberek először féltek tőle, de ő fénylő ékszerekkel kedveskedett nekik. Erre Úr népének fiai kenyeret és húst vittek cserébe, amelyet szívesen elfogadott. Később társai is követték, és még csillogóbb ékszereket hoztak a nádhajók kikötőibe.” (5. Arvisura, Tatraing rovása Kr. e. 3965–3947.) Tatrang főtáltos volt Ujguriában (Turfán, és Karaul vidék) i.e. 146-ban (más források szerint i.e. 216-ban), és az ő testvére volt Karaul kán, akinek szintén táltosi szerepe volt. Tatrang a már említett Vu-Ti császártól egy szakrális köntöst kapott, amit az év négy időszakában a sorra kerülő ünnepeken, szertartásokon használt. A köntösön látható az oltalmazó égi sátor, amely átöleli a napot és a holdat.
A köntös maradványát és másolatát ma is őrzi Karaul (Horváth János, meghalt 2009. december 18-án) magyarországi megőrző tokmak táltos, az aranykopjások fővezére, aki a fenti állításokat 2009. augusztus 24-én Buzsák-Tatárváron a cikk írójának személyesen megerősítette. Karaul kán a Loknor (Turfán, Ujguria) vidék őrvonalai mentén Tatrang (Tátrang) főtáltossal őrtornyokat, őrvártákat építettek, melyek a híradáson kívül a környék éjszakai ügyeletét is biztosította. A brassói Warte-hegy (Honvéd), szintén egy ilyen őrvár, őrvárta, szemben a Cenk mágusközponttal.
Tatrang és Karaul családjából származik a tüskehajú Dzserep, a leghűségesebb aranykopjás. Tatrang főtáltos őrvonala és mágusközpontja a Tátra-hegységben is megtalálható, a Tátra ezek szerint a Tatrang névből ered, hatalmasat, főt, fontosat jelent. A Tátra, a Barcaság és a Kárpát-medence több helységében található Hétforrás, ami különleges energiaközpont, gyógyítóhely. Tatrang főtáltos szerepköréhez a gyógyítás is hozzátartozott. Tatrang főtáltos a regös, a gyógyító, a révülő, a csatabűvölő (garabonciás), a baksa (tanuló, segítő) sámánok, valamint a rimalányok (táltoslányok) képzésével is foglalkozott.
Mindezek ismeretében most már érthető, hogy miért adta Jókai főhősének a Tatrangi családnevet. Hétfalusi csángóként köszönjük Jókainak, hogy ennyire szeretett minket, és bízott bennünk. Az utókor hálájának az lenne a legszebb jele, ha minden csángó és székely család megvásárolná, és el is olvasná Jókai összes könyvét. 
Bencze Mihály
Krónika (Kolozsvár)

Élővé tenni a várban az egyházi jelenlétet
Szombat délután a XXV. Festum Varadinum keretében a vár Fejedelmi Palotájának második emeletén a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében három értékes könyvet mutattak be.
Megfelelőbb helyet nem is találhattak volna a pódiumbeszélgetéssel egybekötött könyvbemutatóra és -vásárra, hiszen amellett, hogy az egyik ismertetett kiadvány főszereplője – Janus Pannonius – valószínűleg járt az erődítményben, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tudatosan törekszik arra, hogy a vár, vagyis az a hely, ahol Szent László az első székesegyházat építette, ne csak kulturális vagy turisztikai eseményeknek biztosítson otthon, hanem élő legyen ott az egyházi jelenlét.
Hiánypótló kiadvány
A meghívott díszvendégekkel Boka László irodalomtörténész, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója beszélgetett, elsőként Jankovits László docenssel, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetőjével, aki Nobilis Ingenio címmel írt könyvet Janus Pannonius életéről, pályájáról munkásságáról. Elmagyarázta: azért adta a Tehetsége révén nemes címet, hiszen noha származása okán Csezmiczei János nemesnek számított, azzal, ahogy a hazáját szolgálta, és ahogyan írt, ezek is nemesítették őt. Egyébiránt egy hiánypótló kiadványról van szó, hiszen Huszti József 1931-es tanulmánya óta nem született összefoglaló munka. Janus Pannoniusról tudni illik, hogy a váradi székeskáptalan iskolájába járt, később pedig őrkanonok volt, és valószínű, hogy amikor ezt a stallumot át kellett vegye, akkor írta a Búcsú Váradtól című elégiát, melyet Jankovits László részletesen kielemzett. Úgy fogalmazott: modern szóval élve ez akár Várad marketingjének is tekinthető, olyan finoman volt kitalálva. Beszélt emellett Mátyás király és Vitéz János, illetve Janus Pannonius kapcsolatáról is, az Egy dunántúli mandulafáról című epigrammáról, valamint arról is, hogy a költő Pécset kevésbé tekintette barátságos környezetnek, mint Váradot.
Kincsek
A továbbiakban Angi János és Lakner Lajos, a debreceni Déri Múzeum vezetői avattak be a tavalyi nagy sikerű, több mint 50 ezer látogatót vonzó, Nagyvárad kincsei Debrecenben elnevezésű egyházművészeti kiállítás részleteibe, és ismertették az ennek apropóján megjelentetett, egyszerű képes tárgykatalógusnál többnek tekinthető kiadványt, melynek várhatóan folytatása is lesz. 2015-ben azért szervezték meg ezt a tárlatot, mert a 300 éves évfordulója volt annak, hogy 1715-ben a cívis település szabad királyi város rangot kapott, és a római katolikusok visszatelepedhettek, gróf Csáky Imre váradi püspök pedig megalapította a Szent Anna-plébániát. Mint elhangzott, a gyönyörű kiadvány tulajdonképpen teljes keresztmetszetét adja valamennyi olyan művészeti ágnak, melyeknek köszönhetőek azok a fókuszba került kegytárgyak, egyházi vonatkozású alkotások, amik nem csak minőségi vagy esztétikai szempontból képviselnek értéket, hanem az általuk sugallt lelkiség folytán is.
Értéknek tartják
A váradi egyházmegye legfrissebb, a Voiticsek-család nyomdájában készült kiadványáról, a Szent Orsolya-rend nagyváradi zárdájának és iskolájának gazdagon illusztrált történet tartalmazó kötetről ennek szerkesztői, Balla Tünde és Lakatos Attila beszéltek. Arra hívták fel a figyelmet: Szent Angéla végrendeletével megteremtette a szerzetesnővérek munkájának alapját, a pedagógusi módszere pedig napjainkban is korszerű. Exc. Böcskei László hangsúlyozta: az orsolyita-rend utánpótlás hiányában két éve visszavonult Váradról, és a kiadvánnyal épp azt akarták bizonyítani, hogy ezzel a munkájukat nem seprik az archívumba, hanem ellenkezőleg, értéknek tartják most is.
Ciucur Losonczi Antonius
maszol.ro

A reformáció, Debrecen és Erdély kapcsolatáról nyílt kiállítás a Déri Múzeumban
A reformáció 500. és a Magyar Református Egyház létrejöttének 450. évfordulóját köszöntő idei debreceni programok záró rendezvényeként a Déri Múzeumban hétfő este megnyitották A hit megtartó ereje – Az erdélyi fejedelemség és Debrecen című kiállítást.
Papp László polgármester szerint Debrecen, a kálvinista Róma történelmi hagyományaihoz és tradícióihoz híven maradandót alkotott az évfordulókhoz kapcsolódóan: a megemlékezések csúcspontja volt a II. Helvét Hitvallást megerősítő zsinat megrendezése, a reformáció emlékművének felállítása, s a megemlékezések méltó lezárása a Déri Múzeum kiállítása. Kósa Lajos, a város volt polgármestere, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter beszédében azt elemezte, hogyan lehetséges, hogy „a magyarság itt van még mindig a Kárpát-medencében, amikor óriási birodalmak tűntek el a süllyesztőben”.
A miniszter a nyelvet, az államot, a hitet és a családot nevezte a magyarság megtartó erejének, mint ahogy „a hit megtartó ereje tette lehetővé, hogy Európa megmaradjon, ilyen legyen”.
Kósa Lajos szerint Európában a nemzetek közösségét kell erősíteni, s amikor azt látjuk, hogyan adják fel a hit szimbólumait, különösen fontos a közös alapok erősítése, e nélkül „széthullás a vége”.
Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője a kiállítás témájára utalva azt mondta, hogy „Debrecen fénykora egybeesik az erdélyi fejedelemség aranykorával”. A kiállítást megnyitó Bartha János emeritus professzor a reformáció, Debrecen és Erdély történelmi kapcsolatát elemezte. Angi János múzeumigazgató elmondta: a március 31-ig nyitva tartó tárlaton láthatóak a református szellemiségű Debrecen tekintélyes támogatóinak, a mélyen hívő Bocskai István, II. Rákóczi György, Bethlen Gábor és Apafi Mihály erdélyi fejedelmeknek a relikviái.
Bocskai István hadi lobogója, Rákóczi György aranylemezekkel díszített sodronyinge a magyar történelem legféltettebb műkincsei közé tartoznak – mondta, hozzátéve: a Román Nemzeti Történeti Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött műtárgyak – Bocskai István jogara, Bethlen Gábor díszszablyája, ezüst- és aranyberakással ékesített sarkantyúja – a fejedelmi udvar védelmét élvező uralkodó elit fényűző életébe engednek bepillantást.
A kiállításon láthatóak a Déri Múzeum európai hírű numizmatikai gyűjteményeiből a fejedelmek nagy értékű veretei, bibliák, oklevelek, egyházi és világi nyomtatványok. Erdély és a fejedelmek szellemisége ezeken túlmenően Égerházi László fafaragó művész domborművein, a fejedelmek fából készült portréin, címerein és harci díszein is megjelenik.
A hit megtartó ereje című tárlat kísérő kiállításaként a múzeum kupolatermében megnyitották a Kelet-európai Német Kulturális Fórum A reformáció Kelet-Európában: Erdély című, a reformáció Kelet-Európában való elterjedéséről és annak hatásairól szóló vándorkiállítást. MTI; Krónika (Kolozsvár)