Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Andresz József
9 tétel
2014. augusztus 19.
Nagy sikert aratott Majláthfalvi Napok
Történetének leggazdagabb programja
Majláthfalván a több mint 4 évtizede folyó, többször is nevet változtatott falunapok rendezvénysorozata talán soha nem volt még ennyire változatos, tartalmas, mint idén. Augusztus 12-én, kedden a Tanyaszínház előadásával indult. Ezen egy ókori darabot elevenítetek fel átdolgozott, modern változatban, amit a gyermekekkel együtt mintegy 100 személy tekintett meg. Ezt követően, a helybeli gazdák jóvoltából, a színművészeti főiskola hallgatói közös, hangulatos vacsorán vettek részt, ahol mindnyájan jól érezték magukat.
Templombúcsú, koszorúzás
Csütörtökön a Nagyboldogasszony nevére felszentelt helybeli katolikus templomban 18 órakor kezdődött a búcsúi ünnepélyes szentmise, amit ft. Máthé Zoltán temesvár-mehalai káplán celebrált 8 katolikus pap és egyházi méltóság, illetve a nagyszámú hívek jelenlétében. Az ünnepélyes szertartás után az I. világháborúban elesett majláthfalvi hősöknek, a főutcán lévő emlékművénél ft.
Miklós Csaba plébános vezetésével imádkoztak, nt. Baracsi Levente református lelkipásztor áldást mondott rá, majd a majláthfalvi RMDSZ részéről Sipos György megyei tanácsos és Andresz József elnök, a Vingai Polgármesteri Hivatal nevében Ioan Sorin Negrei polgármester, a Pro Majlát Egyesület nevében Kaslik András elnök és Bányai Eliza iskolaigazgató, a katolikus egyháztanács részéről Szécsi Ferenc és Tarkó László, a Majláthfalvi Gazdák nevében Molnár András és Molnár András, míg a Majláthfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részéről Nyári István és Banianschi György helyezték el az emlékmű talapzatára a kegyelet koszorúit. Ezt követően, 19 órától a Magyar Continental Singers egyházzenei koncertjét tartották a kultúrotthonban, ahol a helybeli és környékbeli érdeklődők mellett simonyifalvi, sőt Bihar megyei vendégek is megjelentek. A modern koreográfiával, megvilágítással előadott egyházzenei művek igen nagy sikert arattak az erdélyi turné első előadásán, a majláthfalvi kultúrotthonban, ahonnan mindenki feltöltődve tért haza. Pénteken, Nagyboldogasszony ünnepén 10 órától a templomban a helybeli hívek számára tartottak búcsúi szentmisét.
Ünnepi műsor a nyári színpadon
Szombaton a néptánccsoportoknak a helybeli iskolában történt fogadása idején a nagyzerindi református egyházközség 9 fős fúvószenekara nt. Dénes József lelkipásztor vezetésével, Sipos György megyei tanácsos nyomában zenélve vonult a főutcán, ahol térzenét adott, majd az iskolaudvaron előadott csárdásokkal teremtette meg a hangulatot az utána következett néptáncgálához. Miután az utolsó néptánccsoportok is megérkeztek, a mindenkori műsorvezető, Matekovits Mihály megyei RMPSZ-elnök felvezetésével, a házigazda Százszorszép néptánccsoport által hordozott majláthfalvi lobogó nyomában, fúvószenekar kíséretében vonultak a kultúrotthon udvarán lévő szabadtéri színpadhoz. Mielőtt bevonultak volna, csoportonként körcsárdást, majd frissest jártak. A szabadtéri színpadról Matekovits Mihály műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint megemlítve Ioan Sorin Negrei polgármester, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester, illetve Király András oktatási államtitkár neveit. Közülük elsőként a polgármestert, Ioan Sorin Negreit kérte a színpadra, aki köszöntötte a vendégeket, a fellépőket, mindenkinek jó szórakozást kívánt, megnyitva a rendezvényt. Miután a műsorvezető örömének adott hangot, amiért 11 néptánccsoport kíván fellépni a matematikai pontossággal összeállított műsorban, bekonferálta az első fellépőt, a kisebbik házigazda, Csipkebokor gyermektánccsoportot, amelyiknek a 7 párja Halál Rajmond és Halál Henrietta koreográfiájára széki táncokat adott elő, nagy sikerrel. Utánuk a nagyzerindi Ibolya tánccsoport Szilágyi András koreográfiájára, Kiss-Gáll Csilla vezetésével bemutatott szilágysági táncainak tapsolhatott a közönség. A műsorvezető külön tapsot kért az együttesvezető, Kiss-Gáll Csilla tiszteletére, aki azért nem tudott jelen lenni, mert a második gyermekének a keresztelőjére készült. Ezt követően Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök a színpadról elmondott köszöntőjében az Arad megyei magyar kulturális élet kiemelkedő eseményeként értékelte a Majláthfalvi Napokat, amelyeket példaértékű módon, a helybeli közösség immár 4 évtizede folyamatosan szervez. Ehhez a munkához kívánt további sok sikert, kitartást, köszönetet mondva vezetőiknek. A továbbiakban a pécskai Búzavirág kiscsoportja, a Boglárka, Engi Márta és Bartok Debóra betanításával felcsíki táncokat adott elő azon a színpadon, ahol valamikor a szüleik, sőt a nagyszüleik is táncoltak. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport – Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára – ropogós dél-alföldi táncát ünnepelte a közönség. Király András oktatási államtitkár köszöntőjében az 1819-ben alapított faluközösségnek a hagyományőrzésben megmutatkozó élni akarását méltatta. Az egyházára és az iskolájára támaszkodó közösség 1977 óta fogyatkozik, de e két pillérre támaszkodva, igyekszik megtartani értékeit. Az összefogással történő értékmentéshez kívánt további sok sikert, lelkierőt. Utána újra a pécskai Boglárka 7 párja lépett a színpadra, ahol szatmári lassú, csárdás és frisses táncukat vastaps kísérte. A tapsvihar azonban a helybeli Százszorszép tánccsoportnak a Bagi Ferenc és Orbán László által koreografált, igen lendületes délalföldi és mezőségi táncai után tört ki. A fiúk igen látványosan forgatták a lányokat, maradandó élményt nyújtva. Utánuk a vingai Liliacul bánsági román táncai, majd 10 leány körtánca, illetve a nagycsoport 5 párja által, Mihai Gheorghe betanításával előadott román táncok kaptak nagy tapsot. A simonyifalvi Leveles tánccsoport 9 párja Farkas Tamás koreográfiájára tetszetősen járta a szatmári táncait. Utánuk újra az ágyai Tőzike, majd a nagyiratosi Rozmaring aratott sikert a szatmári táncaival, utóbbiakat Király Sándor és Papp Johanna tanították be. Az ünnepi programba stílusváltást hozott a Majláthfalvi Nyugdíjasok Dalárdájának a fellépése, akik Bányai Mónika betanításával, közreműködésével népdalokat, magyar nótákat énekeltek vastaps közepette. Utánuk a vingai Bălgărce bolgár néptánccsoport Adrian Cosilcov betanításával pergő ritmusú balkáni táncokat mutatott be, a magyar közönségnek is tetszetős ruhákban – a lányok ruháinak a díszítőelemei igen sok magyaros vonást tartalmaztak. Majd a simonyifalvi Leveles 8 párja adta elő eredeti kalotaszegi ruhába, az onnan származó táncát. Sipos György megyei tanácsos, majláthfalvi nagygazda a színpadról mondott köszönetet a fellépett fiataloknak és koreográfusaiknak, vezetőiknek, kiemelve az évtizedek óta műsorvezetőként közreműködő Matekovits Mihály és Kiss Anna munkáját. Zárszavában a rendezvénysorozat támogatásáért köszönetet mondott Arad Megye Tanácsának, a Vingai Polgármesteri Hivatalnak, a Pro Majlát Egyesületnek, valamint a majláthfalvi gazdáknak. A néptáncgála végét, egyben csattanóját a Százszorszép együttesnek a Bagi Ferenc és Orbán László által betanított marosszéki táncai képezték, amelyeknek a gyors ritmusa, a lányok szemet gyönyörködtető kiforgatása magával ragadta a közönséget.
A néptánc után a sepsiszentgyörgyi Insect hármasának paródiával fűszerezett dalai szórakoztatták a közönséget, majd a 4+2 Aszinkron zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett.
Közös vacsora, köszönet
Ezzel párhuzamosan, a szervezők a sportteremben vacsorát adtak a vendégek és a meghívottak tiszteletére. A mulatós alaphangot itt is a nagyzerindi fúvószenekar indulói, magyar nótái adták meg. Vacsora előtt nt. Dénes József lelkipásztor monda el az asztali áldást, majd Sipos György megyei tanácsos köszöntötte a vendégeket, a színpadon már említettek mellett kiemelve Almási Vince kisiratosi polgármester és Halai János alpolgármester, valamint Kocsik József AMMGE-elnök és Horváth Imre alelnök neveit, majd újra köszönetet mondott a támogatóknak, Arad Megye Tanácsának, a Vngai Polgármesteri Hivatalnak, a Pro Majlát Egyesületnek, a majláthfalvi gazdáknak és mindazoknak, akik a szervező-, illetve a kifogástalan ellátásban végzett munkájukkal járultak hozzá a több mint 4 évtizedes történetének leggazdagabb programjával megszervezett Majláthfalvi Napok sikeréhez. Az együtt, jó hangulatban elköltött vacsora után még sokáig beszélgettek, nótáztak, megalapozva a Majláthfalvi Napok további sikeres rendezvényeit.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 13.
Legnagyobb kincsük, az összefogás
Jól sikerült táborzárás Majláthfalván
Majláthfalván az elmúlt héten VI. alkalommal szervezték meg a hagyományos képzőművészeti kézművestábort. Az iskola területén zajlott ötnapos tevékenységen 64 helybeli, illetve két napig 11 tiszafüredi gyermek is részt vett. Az egész napos, ebéddel járó foglalkozásokon fafaragást, fazekasságot, bútorfestést, illetve néptáncot tanultak. Mivel a tiszafürediek is programmal érkeztek, két napig képeslapkészítést, illetve szalvétahajtogatást is tanultak. Sándor Attila a fafaragást, Lőrincz Annamária a bútorfestést, Vízi Jenő a fazekasságot, míg Márton Sándor a népdalt és a néptáncot gyakorolta a gyermekekkel.
Záróünnepség
A hét folyamán készült faragásokat, festéseket, cserépedényeket a sportteremben hosszú asztalokon lehetett megtekinteni a pénteken 17 órakor kezdődött táborzáró ünnepség előtt és alatt.
A kiállításon és záróünnepségen Bányai Eliza iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlt nagyszámú szülőt és hozzátartozót, akiknek a figyelmébe ajánlotta a heti foglalkozásokon készült alkotásoknak a kiállítását, majd köszöntötte a mellette álló Ioan Sorin Negrei vingai polgármestert, illetve Bölöni György megyei tanácsost, pécskai RMDSZ-elnököt, aki Kocsik Imre pécskai tanácsos, kisperegi iskolaigazgató társaságában érkezett. Miután dióhéjban ismertette az ötnapos program lebonyolítását és eredményeit, Ioan Sorin Negrei polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Örömének adott hangot, amiért egy sikeres, nagy tömeget megmozgatott, többnapos rendezvény záróünnepségén vehet részt. Az elmúlt napok munkájához, eredményeihez gratulált, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a községi tanács jövőre, gazdagabb költségvetés birtokában, hatékonyabban támogathatja a hagyományos rendezvényt.
Bölöni György megyei tanácsos örömének adott hangot, amiért a nemzeti kultúránk megőrzésében ilyen szép, követésre méltó hagyomány alakult ki Majláthfalván.
Az ünnepi műsorban előbb kisdiákok, utánuk a nagyobbak, a végén mindnyájan bemutatták a hét folyamán Márton Sándortól tanult tánclépéseket, népdalokat, vastaps közepette. Előadás után a nyugdíjasklub hölgytagjai a maguk által sütött lekváros, illetve cukros fánkkal kínálták a résztvevőket. Utána vendégeket és a támogatókat egyik osztályteremben feltálalt ebéden látták vendégül, ahol szervezők és vendégek jó hangulatban, szívélyesen elbeszélgettek, de Jenes Ferenc harmonikakíséretével rágyújtottak néhány nótára is. Mert a magyar ember a jól végzett munka örömére, kellemes együttlétkor vagy egyszerűen szokásból, ha egy pohár bor mellett jól érzi magát, rázendít egy nótára.
Pozitív vélemények, köszönet
Andresz József községi tanácsos, majláthfalvi RMDSZ-elnök szerint az idei különlegesen jól sikerült rendezvény volt a gyermekek részére, akik még a vakáció elején járnak, tehát még nem kapcsolódtak ki teljesen, remekül szórakoztak. Az oktatók is nagyon jó véleménynek adtak hangot a szülők és a gyermekek hozzáállásáról. Mivel a résztvevők ebédet is kaptak, nem kellett hazamenniük, zökkenőmentesen lehetett megszervezni az egész napos foglalkozásokat. Az is pozitív dolog volt, hogy nemcsak majláthfalvi, hanem azok a gyermekek is részt vehettek, akik a nagyszülőknél vakációznak.
Kaslik András, a Pro Majlát Egyesület elnöke a jól sikerült rendezvényt a pozitív hozzáállásnak, illetve a szervezésben szert tett gyakorlatnak, a lelkes pedagógusok és a segítőkész szülők hozzáállásának tulajdonította.
Amint Bányai Eliza iskolaigazgatótól megtudtuk, a majláthfalviak igen konstruktívan, segítőkészen álltak a hagyományos tábor megszervezéséhez, amit már szinte megkövetelnek. E hozzáállás a támogatásokban is megnyilvánult, a lakosság kéretlenül jelentkezett, mindenki azzal támogatta, amivel tudta. Ezenkívül a Vingai Polgármesteri Hivatal, a Pro Majlát Egyesület, az RMDSZ helybeli szervezete, a Szórvány és Integratio Alapítvány, az Asoc Egyesület, a pécskai Tóth Csaba, a Dusilcom cég kenyeret biztosított, Sipos György, Berta Nelli, Kardos István, az iskola szülői bizottsága, a szülők közössége, a majláthfalvi gazdák, Kaslik András, Molnár András, Szécsi Ferenc, Andresz József támogatta a tábort, a Majláthfalvi Nyugdíjasklub nőtagjai fánkot sütöttek a záróünnepségre. Külön köszönetet mondott a pedagógus kollégáknak és az iskolagondnoknak, akik naponta, reggeltől estig részt vettek a szervezői, a felügyelői munkában.
Szerk. megj.: A majláthfalviak példaértékű összefogása – ami nemegyszer döntötte már el a vingai polgármester kilétét – ezúttal is sikerre vitte egyik hagyományos rendezvényüket, amiben talán nem is a támogatás, hanem az összefogás a legfontosabb, amiért valóban köszönet jár mindannyiuknak!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 14.
VII. Kézműves Tábor Majláthfalván
Fafaragást, fazekasságot, bútorfestést, népdalt és néptáncot tanultak
Majláthfalván az elmúlt héten VII. alkalommal szervezték meg a hagyományos képzőművészeti kézművestábort. Az iskola területén zajlott ötnapos tevékenységen 45 helybeli gyermek vett részt. Az egész napos, ebéddel járó foglalkozásokon fafaragást, fazekasságot, bútorfestést, illetve népdalt és néptáncot tanultak. Sándor Attila a fafaragást, Sándor Erika a bútorfestést, Vízi Jenő a fazekasságot, míg Fülöp Csaba a népdalt és a néptáncot gyakorolta a gyermekekkel. Az oktatók az idei évben új feladat elé állították a gyerekeket, egy már ismert népdal szövegét kellett átírniuk, belefoglalva a tábori eseményeket; a másik újító program a futballbajnokság volt, amelyre Jenő bácsi egy barátságkupát is készített.
Záróünnepség
A hét folyamán készült faragásokat, festéseket, cserépedényeket a sportteremben hosszú asztalokon lehetett megtekinteni a pénteken 17 órakor kezdődött táborzáró ünnepség előtt és alatt. A kiállításon és záróünnepségen Bányai Eliza iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, akiknek a figyelmébe ajánlotta a heti foglalkozásokon készült alkotásokat és megköszönte a támogatók, a Vingai Polgármesteri Hivatal, a Pro Majlát Egyesület, az RMDSZ helybeli szervezete, az Asoc Egyesület, a pécskai Tóth Csaba, a Majláthfalvi Jövő Mezőgazdasági Társulás, Negrei Ioan Sorin polgármester, Andresz József, Sipos György, Kordovan Etelka, a szülők és a pedagógusok közössége, a majláthfalvi gazdák hozzájárulását.
Az ünnepi műsorban előbb kisdiákok, utánuk a nagyobbak bemutatták a hét folyamán Fülöp Csabától tanult tánclépéseket, népdalokat. A végén a csapatok előadták az általuk újragondolt népdalokat, amelyek mosolyt csaltak az egybegyűltek ajkára. Előadás után a Bálint Margit irányításával sütött lekváros, illetve cukros fánkkal, valamint a Lippai ás Tóth család jóvoltából fagyival és üdítővel kínálták a résztvevőket.
Az oktatók, szülők, gyerekek abban a reményben köszöntek el egymástól, hogy jövőre ugyanilyen tartalmas tábor résztvevői lehetnek.
Moiş Gyöngyi tudósítása
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 16.
A Majláthfalvi Napok idei sikere
Öregbítették a jó vendéglátás hírnevét
Arad– Amint azt előzetesen közöltük, vasárnap, illetve hétfőn szervezeték meg a hagyományos Majláthfalvi Napok rendezvénysorozatot. A program vasárnap 10 órakor a helybeli katolikus templomban megtartott szentmisével indult. A településre érkezőt már Monostoron kellemes meglepetés fogadta, ugyanis a hosszú évekig kátyús majláthfalvi bekötőút helyén, kiváló minőségű aszfaltburkolattal ellátott úton közlekedhetett. 16 órától a helybeli iskola udvarán adott térzenét az ezúttal nt. Dénes József református lelkipásztor nélkül érkezett nagyzerindi fúvószenekar. Valamivel 16.30 óra után Matekovits Mihály rendező és a két csinos bemondó – jövőbeli műsorvezető – Kiss Zsuzsa egyetemista és Molnár Eszter középiskolás diák felvezetésével, a majláthfalvi lobogó alatt vonuló Százszorszép néptánccsoporttal az élen, zenekísérettel indult a színes népviseletbe öltözött menet az iskolából, a kultúrotthon udvarán lévő szabadtéri színpadhoz. Útközben megtapsolták a magyar, román, illetve bolgár népviseletben pompázó fiatalokat, akik nagy taps közepette vonultak a szabadtéri színpadig, majd visszakanyarodva az épülethez, vártak a fellépésre.
Az összejövetel szellemisége még sokáig a régi mArad
A szabadtéri színpadról Matekovits Mihály rendező köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kiss Zsuzsa tartott rövid visszatekintőt a különböző elnevezések alatt, de több mint 4 évtizedre visszatekintő majláthfalvi rendezvénysorozatra, ahol a műsorvezetők és a bemondók is változtak, de az összejövetel szellemisége, az elszármazottak hazalátogatása, a baráti kapcsolatoknak fehér asztal melletti ápolása, remények szerint még sokáig a régi mArad. Molnár Eszter folytatta, miszerint idén, a szervezőktől független okok miatt, ismét Majláti Vasárnapnak nevezhetik a rendezvényt, amely azonban szorosan kötődik a másnapi templombúcsúhoz. Ezt követően köszöntötte a nagyzerindi fúvószenekart, amely immár hagyományosan hozzá tartozik a Majláthfalvi Napokhoz. Matekovits Mihály név szerint köszöntötte a megjelent elöljárókat: Joan Sorin Negrei vingai, illetve majláthfalvi polgármestert, Andresz József újdonsült alpolgármestert, a falunapok szokásos házigazdáját, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, megyei tanácsost és Péró Tamás ügyvezető elnököt, megyei tanácsost. Miután minden jelenlévőt köszöntött, bemutatta két fiatal kolléganőjét, Molnár Esztert és Kiss Zsuzsát. Utóbbi viszont bemutatta a rendező, tiszteletbeli majláthfalvit, Matekovits Mihályt, majd a rendezvény megnyitására felkérte Ioan Sorin Negrei polgármestert.
A község első embere miután minden jelen lévőt köszöntött, a színpadra kérte Andresz József községi alpolgármestert, majláthfalvi lakost. Vele kapcsolatban reményének adott hangot, hogy hatékony, szavatartó csapatot fognak alkotni a község lakosságának a szolgálatában. Miután köszönetet mondott az újabb 4 évre megszavazott bizalomért, mindenkinek jó szórakozást kívánt. Miután Andresz József is mindenkinek kiváló szórakozást kívánt, a műsorvezetők Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt kérték a színpadra. Faragó Péter üdvözlő szavait követően köszönetet mondott a majláthfalviaknak, akik ismét az RMDSZ jelöltjeire szavazva, azokat döntéshozó helyzetbe hozták, hogy segíthessenek a magyarlakta települések, köztük Majláthfalva fejlődésénél is. Miután a következő megmérettetésre, a télen esedékes parlamenti választások jelentőségére is felhívta a figyelmet, mindnyájuknak kiváló szórakozást, kellemes együttlétet kívánt.
Csúcsra járatott hangulat
A fiatal műsorvezetők elsőként a házigazda, Százszorszép néptánccsoportot kérték a színpadra. Orbán László koreográfiájára a 7 pár lendületes délalföldi táncokat mutatott be, vastaps közepette. Utánuk a több évtizedes hagyományra visszatekintő majláthfalvi rendezvények legrégebbi és leggyakoribb fellépőjét, a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttest kérték a színpadra, ahol Ruzsánszky László és Sisa Richárd koreográfiájára, Engi Márta vezetésével Küküllő menti táncokat adtak elő nagy sikerrel. Ezt követően a vingai Liliacul néptánccsoport Ghiţă Mihoi vezetésével bánsági román táncokat adott elő.
Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoportot kérték a színpadra, ahol Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára, Erdős Márta vezetésével a 7 pár, a lányokat látványosan feldobva palóc, majd délalföldi táncokat adott elő nagy sikerrel. A továbbiakban a 10 éve alakult zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára, Ménesi Melinda vezetésével szatmári, rábaközi, majd vajdaszentiványi táncokat mutatott be, vastaps közepette. A kisiratosi Kisgyöngyvirág Mészár Klementina koreográfiájára, Werbóczy Kinga vezetésével előadott kalocsai tánca előtt köszöntötték a jelen lévő Korondi Erika jelenlegi, valamint a majláthfalvi származású feleségével érkezett Almási Vince, leköszönt kisiratosi polgármestereket. Utánuk újra a hazai Százszorszép lépett fel, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájára előadott mezőségi és széki táncaikkal csúcsra járatták a hangulatot. Ezt követően a vingai, 15 éves Bolgărce néptánccsoport, Adrian Cosilcov vezetésével gyors ritmusú balkáni táncokkal kedveskedett. A zimándújfalui Kankalin néptánccsoport vajdaszentiványi táncai előtt köszöntötték a velük érkezett Kocsis József volt alpolgármestert, valamint a jelen lévő Papp Attila nagyiratosi polgármestert.
A kisperegi Napraforgó néptánccsoportnak Molnár Csaba által betanított széki forgatós tánca előtt köszöntötték a velük érkezett Kovács Imre polgármestert és Orth Norbert alpolgármestert.
Ezt követően Matekovits Mihály a színpadra kérte Sipos György nagygazdát, volt megyei tanácsost, akit a fúvószenekar indulója köszöntött a színpadon. Miután megköszönte az ünnepélyes fogadtatást, kifejtette: sok éve szervezik Majláthfalván a falunapokat, s a rendszerváltás után is talán éppen ők elevenítették fel elsőként a hagyományt. Ez mindig sok munkát igényelt, igényel. A sikerhez a legfontosabb a közösségi összefogás, vagyis, hogy összedolgozzanak. Megragadva az alkalmat, köszönetet mondott a majláthfalvi gazdáknak, akik minden körülmények között összefogtak, segítettek. Ugyanakkor köszönetet mondott a szponzoroknak, amelyeknek egy része a falunapok hirdetőtábláján is szerepelt, de rajtuk kívül még sokan támogatták a rendezvényt. Legfontosabb azonban a gazdák közös munkája, ami összetartja a közösséget, aminek maguk is cselekvő tagjai. Kiemelten megköszönte az újdonsült alpolgármesternek, Andresz Józsefnek a szervezőmunkáját. Ugyanakkor köszönetet mondott a vendégeknek is, akik a jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, majd mindenkinek további jó szórakozást kívánt. A néptáncgála végét, egyben csattanóját is jelentette a házigazda Százszorszép tánccsoport záró, marosszéki forgatós tánca, amelyen ezúttal is, talán még a hagyományosnál is szebben, látványosabban kiforgatták a fiúk a lányokat. Zárótáncukat hosszan tartó tapssal, újrázással ünnepelte a nagyszámú közönség.
Mielőtt a két fiatal hölgy ismertette volna a további programot, Matekovits Mihály abban a reményben köszönte meg a munkájukat, hogy a következő 40 évben műsorvezetőként fognak közreműködni a Majláthfalvi Napokon, ahol maga rendezőként, ameddig az egészsége megengedi, szívesen besegít.
Közös vacsora, mulatás, köszönet
A meghívottak és a vendégek tiszteletére, az iskolaudvaron lévő sportteremben tálalták fel a vacsorát, amely közben, illetve után a nagyzerindi fúvószenekar közreműködésével nótáztak, baráti hangulatban együtt voltak.
Közben a szabadtéri színpadon 21 óra tájban elkezdődött a bál, a Roller zenekar húzta a talpalávalót hajnali 3 óráig. A mulatságot 22 órától a magyarországi sztárvendégek, Sós Fecó és Hencsy koncertje szakította meg, ahol csúcsra járt a hangulat.
A Majláthfalvi Napok idei rendezvénye a vasárnap 10 órakor kezdődött templombúcsúi ünnepélyes szentmisével zárult.
Az idei rendezvény sikeréért köszönet jár az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Vingai Polgármesteri Hivatalnak, a Majláthfalvi Gazdáknak, a Majláthfalvi RMDSZ-nek, a Pro Majlát Egyesületnek, illetve mindazoknak a falubalieknek a támogatásáért, akik a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában kifejtett önzetlen segítségükkel hozzá járultak a majláthfalvi vendéglátás hírnevének az öregbítéséhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 30.
Nagycsaládok karácsonya
Köszönjük, hogy együtt segíthettünk
Karácsony előtt a Katalin Egyesület munkatársai ismét felkerestek Aradon és a megyében 22 olyan hátrányos helyzetű magyar nagycsaládot, ahol összesen 116 kiskorú gyermek él.
A begyűlt pénzadományokból, illetve az Egyesület pénzéből vásárolt tartós élelmiszereket kiegészítve a felajánlott tartós élelmiszerekkel, minden nagycsaládnak egy-egy 14 kilós tartósélelmiszer-csomagot és édességet, egy-egy banánosdoboz használt ruhát, továbbá a Csiky Gergely Főgimnáziumban a diákok által gyűjtött ajándékcsomagokból is vihettek egyet-egyet minden gyermeknek.
A Csermák család anyagi biztonságban ünnepelt
Örömünkre szolgált, hogy Aradon a 9 gyermekes Csermák család továbbra is rendezett körülmények között várhatta a szeretet ünnepét, amikor karácsonyfát állítottak, minden gyermek számíthatott valamilyen ajándékra, illetve ünnepi menüre. Amint a családfőtől, Csermák Istvántól megtudtuk, a család legkisebb tagja, a tavaly karácsonykor érkezett Ferenc Jenő is szépen fejlődik, ő mindenkinek a kedvence.
A Gurobics gyerekek nem járnak iskolába
Nem mondható mindez el a zimándközi, 6 gyermekes Gurobics Angéláról és családjáról, hiszen nem sokkal az ünnepek előtt a férjét baleset érte, műtétre szorult. A bajt tetézi, hogy jó ideig nem tud dolgozni, vagyis hiányozni fog a keresete. Még akkor is, ha a nagyobb gyermekek alkalmi munkákat már vállalnak. Mindez a tanulás rovására megy, hiszen a két legkisebb gyermek kivételével, akik a kisiratosi Pió Atya Gyermekotthonban laknak, mindnyájan kimaradtak az iskolából. Hogy milyen jövő várhat a tanulatlanul felnövő gyermekekre, sem azok, sem az anyjuk nem tudott válaszolni.
Nem dúskálnak, de megvannak
Kisjenő-Erdőhegyen, a 6 gyermekes Zleocki családnál csak Dánt, a fiatalabb családapát találtuk otthon. Amint elmondta, maga is, Zleocki Feri is, sőt már a nagykorúvá vált Ferike is dolgozik, nem dúskálnak a javakban, de megvannak. A háziasszony, Csiger Ibolya éppen a karácsonyi bevásárlást végezte, vele kapcsolatban Dán elégedettségének adott hangot, hiszen gondoskodik a gyermekekről, tisztán tartja a lakást.
Nem várt a karácsonytól semmit
Simonyifalván Netz Jolánt és unokáit nem találtuk a lakatlannak tűnő házukban, mivel azonban több környékbelinél érdeklődtünk a sorsuk felől, a helybeli evangélikus-lutheránus parókián megkeresett, átadhattuk neki a segélycsomagokat. Amint Netz Jolántól megtudtuk, a 6 gyermek közül csupán 2 lakik vele, a többiek a Seprősőn élő apjuknál, illetve a Simonyifalván párkapcsolatban élő anyjuknál tartózkodnak. Amikor Netz Jolánnál a karácsonyi előkészületekről érdeklődtünk, bánatosan legyintett: nem vár ő már a karácsonytól semmit, csak azt, hogy a gyermekek felnőjenek, dolgozzanak, mentesüljenek az ínségtől.
Gazsóék felújítják a házukat
Ugyancsak Simonyifalván, a 8 gyermekes Gazsó Imre és élettársa, Mészáros Mária azon bosszankodtak, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a felújítás alatt lévő házukon tavaszig leálltak a munkálatok. Éppen ezért, a házigazda fedél alá hordta a cementtel, illetve mésszel telt zsákokat. Az anyagi helyzetük javulását jelzik a házukon elkezdett bővítési, korszerűsítési munkálatok is. Mindketten, sőt már a nagylányuk is dolgozik a nadabi kábelgyárban, tehát karácsonykor nem láttak szűkséget.
Horváth József megtanult főzni
Nagyiratoson a 8 gyermekes Horváth Józsefet a sógorával együtt találtuk otthon. Amint elmondta, mostanában is a legbiztosabb jövedelme a fanyesésből származik, ami kettős haszonnal jár: kap érte némi pénzt is, ráadásul hazahozhatja a levágott gallyakat is, amelyekkel fűti a kemencét. A legnagyobb, már gyermekes lánya nem lakik otthon, két gyermeke a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban él. Amióta a felesége meghalt, kénytelen volt főzni tanulni. Amikor nála jártunk, éppen a karácsonyi menüt tervezte, amiből nem maradhatott ki a töltött káposzta.
Köszönet az adakozóknak, a segítőknek
Segélyező utunk végén elmondhatjuk, hogy az Egyesület által támogatott, hátrányos helyzetű nagycsaládok életkörülményei ha nem is javultak látványosan, de nem is romlottak tovább. A csomagoknak Majláthfalvára juttatásáért köszönettel tartozunk Andresz József vingai alpolgármesternek, míg a gyoroki 4 családnak szánt kiadós segélycsomagok célba juttatásáért köszönettel tartozunk Varga Enikő óvónőnek, aki Bálint Magdolna tanítónő közreműködésével a saját autójával vitte ki a jelzett csomagokat.
A Katalin Egyesület vezetőtanácsa ezúttal is köszönetet mond minden adakozónak, akik tartós élelmiszerrel vagy egy bizonyos pénzösszeggel járultak hozzá ahhoz, hogy a szeretet ünnepe a megyebeli magyar nagycsaládok számára se múljon el szürke hétköznapként. Az adakozóknak az örömszerzésre való törekvését példázza, hogy egyikük egy fél kiló pörkölt kávét is felajánlott. Mivel eddig ilyen adományok nem kerültek, a mostani kávét az aradi Csermák családnak adtuk, hiszen ők a példás gyermeknevelési magatartásukkal bőven rászolgáltak. Köszönjük, amiért együtt segíthettünk.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 28.
Beszélgetés Andresz József vingai alpolgármesterrel
A községbeli teendők mellett a majláthfalviakra is figyel
Kihasználva a közelmúltban szervezett Majláthfalvi Nemzetközi Gazdatalálkozót, elbeszélgettünk az egyik fő szervezővel, Andresz József alpolgármesterrel a Vinga községbeli, főként a majláthfalvi fejlesztésekről, nyár eleji teendőkről.
– Alpolgármester úr, a folyó mandátumban mit sikerült a községi tanácsban előmozdítani Majláthfalváért?
– Jelenleg, Bányai Mónika iskolaigazgatóval Majláthfalvát ketten képviseljük Vinga Község Önkormányzatában. Tavaly még kezdő voltam az adminisztrációs munkában, de már akkor is megszerveztük a hagyományos Majláthfalvi Gazdatalálkozót. Lehetőségeimhez mérten minél többet próbálok segíteni a szervezőknek, a Majláthfalvi Gazdáknak és a Pro Majlát Egyesületnek. Tavaly is megszerveztük a Majláthfalvi Napot, amire idén, ha jól számolom, 45. alkalommal kerül sor, augusztus 12–13-án, tehát Arad megyében egyedülálló sorozat a mienk. Tavaly sikerült bizonyos pénzeket szerezni majláthfalvi utcáknak a kövezésére, illetve befejeztük a Vinga–Majláthfalva közötti községi út aszfaltozásának a Monostornál megtorpant részét is. Ezen túlmenően a 98-as számú útnak számító szakaszt Majláthfalva és Fennlak közötti, hozzánk tartozó 4 kilométerének a leaszfaltozására benyújtottuk a pályázatot, idén szeretnénk befejezni a munkálatokat azzal együtt, hogy a kivitelező az elkészült részre nem építette meg a lejárókat, nem szerelte fel az útjelző táblákat. Ugyancsak Majláthfalván, a Csepereg utcának tavalyról elmaradt aszfaltozását márciusban befejeztük. Szintén tavasszal a majláthfalvi, korszerűsített bekötőút mentén megigazítottuk az eperfák koronáját, levágtuk az útra behajló ágakat. Pár napon belül elkezdődik a majláthfalvi művelődési ház külső tatarozása és tetejének a teljes felújítása, a nagyterembe már beszereltük a légkondicionáló berendezést.
– Mekkora beruházásnak ígérkezik a felújítás?
– Mintegy 100 ezer lej nagyságrendű beruházásban gondolkozunk. A fejlesztéseket nagy részben az RMDSZ Arad megyei szervezetének köszönhetjük, mert a pénzforrások javát ők biztosították, a költségekhez azonban a helyi tanács is hozzájárul.
– Mivel e szolgáltatásokkal régebben gondok voltak, érdekelne: működik-e a szemétszállítás, a közvilágítás, illetve a vezetékes vízszolgáltatás?
– Minden szolgáltatás zavartalanul működik, sőt a közterületek karbantartása is akadálytalan.
– Hány utca vár még aszfaltozásra Majláthfalván?
– A Kisutca és az Ürgehát, illetve a Gyepsor vár még aszfaltozásra, amihez a pályázatokat benyújtottuk, ugyanakkor jóváhagyták az óvoda és az iskola épületeinek a felújítását is. Július első hetében szervezzük meg az iskolában a hagyományos, X. Kézműves Tábort, aminek a szervezési költségeibe a polgármesteri hivatal is besegít.
– Köszönöm a tájékoztatót!
– Én köszönöm a leehetőséget.
        *
Tehát az országos politikában kavart vihar ellenére a Vinga községben a helyhatósági választások után kialakult koalíció jól működik, Ioan Sorin Negrei polgármester és csapata betartja a majláthfalviaknak tett ígéreteit, amelyeknek a kivitelezésében sokat segíthet a községgazda, az alpolgármester, Andresz József, aki a másik két település gondjaival párhuzamosan a majláthfalvi teendőket is szem előtt tartja.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 3.
XI. Nagyiratosi Falunapok
Jó szórakozás, kiváló vendéglátás
Pénteken és szombaton a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és a Községi Tanács XI. alkalommal szervezte meg a Nagyiratosi Falunapok hagyományőrző rendezvényt. A program pénteken 17 órától a kultúrotthonban újra megszervezett nyugdíjas-találkozóval indult, ahol Papp Attila polgármester és Florin Baniciu alpolgármester köszöntötték a 160 nyugdíjast, akik a megterített asztaloknál foglaltak helyet.
A nyugdíjasok elfogyasztották az ízletes savanyúlevest, a pörköltet és a finom süteményeket, majd a magyarok Czank Miklós (Öcsi) és csapatának, míg a románok az Alexandru Baniciu népi zenekara által húzott zenére mulattak.
A meghívók sorszáma alapján 40 tombolanyereményt sorsoltak ki közöttük. Papp Attila polgármester felköszöntötte a legidősebb házaspárt, a 65. házassági évfordulójukat ünneplő Torţan Nicolaet és feleségét, Mariát; továbbá a község legidősebb férfi tagját, Lazăr Alexandrut, illetve hölgy tagját, Bandúr Erzsébetet. A hölgyeknek virágot, a férfiaknak egy-egy üveg italt nyújtott át, illetve emléklapot adott. Ezen kívül minden nyugdíjas hölgynek egy-egy tábla csokoládéval kedveskedett. Ezt követően késő éjszakáig mulattak.
Ugyanaznap 22 órától a fiatalok számára szabadtéri diszkót szerveztek a kultúrotthon udvarán.
Színes kulturális program
A kiadott program szerint szombaton 15.30 órától a futballpályán újra megszervezték a Nagyiratos–Dombegyház öregfiúk örökrangadót, ahol Papp Attila házigazda polgármester szerint „illendő volt nyerni hagyni a vendégeket…”
17 órakor a szabadtéri színpadról Andó Gabriella magyarul, míg egy kolléganője románul köszöntötte a nézőteret megtöltő embereket. Elsőként helybeli román néptánccsoportot, a Garofiţát kérték a színpadra, ahol alföldi román táncokat adtak elő. Utánuk Adrian Petcu román népdalokat énekelt, majd az X Time helybeli moderntánc csoport három tagja adott elő ritmikus táncokat. Ezt követően a pécskai Búzavirág néptánccsoport 7 párja adott elő nyárád-mogyorósi táncokat, nagy sikerrel. Utánuk a mácsai Edera román néptánccsoport lépett fel Cosmina Hornea szólista közreműködésével.
Ünnepi köszöntők
Ezt követően a színpadra kérték Papp Attila polgármestert és vendégeit, akiket, illetve a közönséget a polgármester köszöntött románul, majd magyarul. A továbbiakban két nyelven mutatta be Kovács Imre nagyperegi, Korondi-Józsa Erika kisiratosi, Lantos Zoltán kevermesi polgármestert, illetve a vele érkezett Lévai Lajos alpolgármestert; Faragó Péter parlamenti képviselőt, RMDSZ megyei elnököt; Orth Norbert József nagyperegi alpolgármestert; Maczkó József kelebiai polgármestert; Andresz József vingai, Andó László kisiratosi, Florin Baniciu, helybeli alpolgármestert; Michi Miţitcă nagyiratosi községi tanácsost; Sandu Krisztián sofronyai alpolgármestert, valamint dr. Varga Lajos dombegyházi polgármestert.
Románul, majd magyarul mondott köszöntőjében Faragó Péter parlamenti képviselő kiemelt megtiszteltetésnek nevezte, hogy meghívták a Nagyiratosi Falunapokra, ahova hat éve folyamatosan eljön, mert az RMDSZ számára rendkívül fontos nyomon követni a községnek a fejlődését, amiért köszönet jár Papp Attila polgármesternek és csapatának. Mivel nemcsak környékbeli, hanem anyaországi vendégek is érkeztek, az ő nevükben is köszönetet mondott a meghívásért. Jó egészséget, a falunap programjához jó szórakozást kívánt mindannyijuknak.
Koncertek, mulatság hajnalig
A továbbiakban az aradi Zumba Fitness táncolt Dona vezetésével, majd a Tri Gorle moderntánc csoport lányai léptek fel. Újra a Búzavirágot kérték a színpadra, ahol a 8 pár kiváló érzékkel és koreográfiával adta elő a magyarpalatkai táncát. Ezt követően a községbeli Fresch Color moderntánc csoport 3 leánya táncolt vastaps közepette, majd a Nagyvarjasi és a Tornyai Asszonykórus pallérozott előadásában elhangzott magyar népdalok arattak nagy sikert. Utánuk újra a mácsai Edera tánccsoport adott elő alföldi román táncokat, majd a Búzavirág a nagyiratosiakat is megörvendeztette a közelmúltban Pécskán bemutatott Szent Iván-éji tűzugrás alkalmával művészi színvonalon megjelenített tűzugrási rituálét. A továbbiakban román népzenét hallgathattak, majd Diana Selagea és Florin Ionaş – Generalul román népzene koncert hangzott el. 21 órától Alexandru Baniciu és román népi zenekara játszott, 21.30 órától pedig következett a magyarországi sztárvendég, Sega és Frédó koncertje, amelyen énekelt, táncolt idősebb és fiatal egyaránt. 23 órától tűzijáték, azt követően az egykori Mikró együttes zenéjére szabadtéri bál következett hajnali 3 óráig.
Az idei Nagyiratosi Falunapok osztatlan sikeréhez a szervezők, a helybeli polgármesteri hivatal és a tanács mellett nagyban hozzájárultak a Forray Népdalkör tagjai, akik ezúttal is kitettek magukért, ugyanis a Falunapok programjában nem léptek fel, hanem felvállalták a szervezés, a vendégek maradéktalan ellátásának csöppet sem könnyű munkáját. Köszönet mindnyájuknak. Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 8.
Esőfelhők dacára is sikerre vitték a programot
Háromnapos szórakozás, jókedv Simonyifalván
Péntektől vasárnapig szervezték meg a Simonyifalvi Napok idei rendezvénysorozatát. Pénteken 20 órától a kultúrotthonban szervezett nyugdíjas-találkozó több mint száz résztvevőjét a terített asztaloknál Haász Tibor polgármester és Teodor Parasca alpolgármester köszöntötte, a rendezvényen részt vettek az önkormányzati tisztségviselők, községi tanácsosok is. A nyugdíjasoknak a nagyváradi MM Pódiumszínház három tagja operett-slágerekkel, magyar nótákkal kedveskedett. Vacsora közben a feketegyarmati Gyarmat Band hallgatókat, vacsora után talpalávalót húzott számukra hajnali 2 óráig. A fiataloknak 22 órától szabadtéri diszkót szerveztek az iskolaudvaron.
Táborzáró-értékelő, koncert
A szombati program a kultúrotthonban 15.30 órától a nt. Deák Bálint evangélikus-lutheránus lelkipásztor által elmondott fohásszal indult, majd az apatelki gyermektáborban tanult legújabb zeneszámokat játszották el, énekelve a színpadon a gyermekek. Brittich Erzsébet képzőművész értékelte, mutatta be a táborozás idején a maga irányításával készült rajzokat, festményeket és agyagtárgyakat. A kultúrotthon falára akasztott rajzokat és festményeket a két és fél éves óvodásoktól a hetedikes iskolásokig minden táborlakó a saját ötlete szerint készítette. Rajzoltak, csendéleteket, akvarelleket készítettek, sőt néhányan akrill-festéssel, tollrajzzal is próbálkoztak. A képzőművész elismeréssel beszélt a gyermekek igyekezetéről, kiemelve a VI. osztályosok által festetett virág-csendéleteket, de az V. osztályosok gyümölcs-csendéletei is figyelemre méltók. A hetedikesek már portrékat is készítettek, a kiállított három munkában az arcnak a különböző vonásait ábrázolták. Az agyagozáshoz, vagyis a kerámiakészítéshez a gyermekek előbb lerajzolták, mit is akarnak megformázni. Egyébként az agyagozás során sok, igen érdekes munka készült, amelyeknek egy részét kifestették.
Tulajdonképpen minden gyermek dicséretet érdemelne az igyekezetéért, de ösztönzésképpen is dicséretet nyújtott át Borbély Alexandrának. Illyés Mártonnak, Sztanovcsák Rékának, Zalai Mártonnak, Szilágyi Elizának, Gazsó Hortenziának és Csák Péternek. III. díjat kapott Zalai László, II. díjat Bier Viktória, I. díjat vehetett át Sebők Alíz.
Az újabb gitározás és éneklés után nt. Deák Bálint lelkipásztor elismeréssel beszélt a gyermekek munkáiról, de a zenetanulásban érzékelhető fejlődésükről is, hiszen manapság Simonyifalván és környékén 40-50 gyermek gitározik. Abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a továbbiakban is meg tudják majd szervezni az egyhetes apatelki tábort, ahol a gyermekek a kikapcsolódás mellett képzőművészeti, de zenei képzésben is fejleszthetik tudásukat, tehetségüket. A július utolsó hetében megszervezett apatelki gyermektáborban a program reggelente áhítattal kezdődött délelőtt a 30 gyermek számára kézműves foglalkozás, vagyis rajzolás, festés és agyagozás zajlott Brittich Erzsébet képzőművész vezetésével. Délutánonként gitártanulás zajlott a haladók számára Deák Andrea tiszteletes asszony vezetésével, a kezdő gitárosokat jómaga tanította. Megköszönte a tábori munkában közreműködött felnőttek munkáját, a szülők támogatását, a táborzáró rendezvény közös imával zárult.
A Bethlen Gábor Alap támogatásával, a szülők hozzájárulásával zajlott táborozáson a gyermekeknek a lelkipásztor édesanyja és egy pankotai hívő asszony főzött. Mindnyájuknak köszönetet mondott, a gyermekeknek további áldásokban gazdag vakációt kívánt.
Színes néptáncgála
A szabadtéri színpadról 16.30 órakor az ezúttal is lezserül öltözött, vérbő humoráról ismert Szívós László köszöntötte a gyülekező gomolyfelhők dacára megjelent nézősereget, majd bekonferálta a néptáncgála első fellépőjét, a kisperegi Napraforgót. Annak 5 párja Molnár Csaba koreográfiájára, Pop Regina vezetésével kalocsai táncokat mutatott be vastaps közepette. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport Orbán László koreográfiájára, Halál Endre vezetésével tetszetős széki táncokkal örvendeztette meg a közönséget, az Erdőhegyi Általános Iskola néptánccsoportjának 8 párja Kiss Csilla vezetésével, Szilágyi András koreográfiájára ígéretesen adta elő a dél-alföldi táncát. A továbbiakban a házigazdák, a Leveles néptáncsoport 5 párja vastaps közepette ropta magyarpalatkai táncát. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára lendületes kalocsai táncot adott elő, nagy sikerrel. Hasonló fogadtatást kapott a zimándújfalui Kankalin csoport vajdaszentiványi tánca, amit Ménesi Melinda vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára adtak elő. Utánuk a simonyifalvi Leveles 6 párjának a szatmári táncát, majd a Péter Anikó által betanított, ugyancsak helybeli Levelecske 8 párjának a marosszéki táncát ünnepelte a közönség. A majláthfalvi Százszorszép szatmári, illetve az ágyai Tőzike lendületes palóc tánca után következett a néptáncgála csattanója, a helybeli Leveles által eredeti szerelésben előadott, látványos kalotaszegi tánca. Az amúgy is színes néptánc-műsor vidám hangulatához nagyban hozzájárult az ötletes, főként székely-vicceken alapuló tréfás beszólások sorozata Szívós László részéről, aki a szervezők nevében minden fellépő csoportnak részvételi oklevelet is adott.
Köszöntők, sztárvendégek
A néptáncműsor végén, az első sztárvendég fellépése előtt a színpadra kérték Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester üdvözölte a közönséget, köszöntötte Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, parlamenti képviselőt; Andresz József vingai és majláthfalvi alpolgármestert; Petre Dumbravă tanácsost; Péter Dalmát, az iskola és a kultúrotthon igazgatóját, valamint Csernus Gábor gazdasági szervezőt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a nagy hőségben is részt vettek a szervezésben, illetve a falunapok sikeres lebonyolításában. Miután mindenkinek jó szórakozást kívánt, átadta a szót Faragó Péter parlamenti képviselőnek, aki nagy szeretettel és tisztelettel üdvözölte az egybegyűlteket, köszönetet mondott a meghívásért, örömének adott hangot, amiért idén is részt vehet a Simonyifalvi Napokon, amely évről évre a megye egyik legjobb magyar rendezvényének számít.
Végszavaiban gratulált a szervezőknek, akik több hetes munkával hozzájárultak az idei Simonyifalvi Napok hagyományos sikeréhez, majd minden jelen lévőnek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
A nap további részében Vastag Csaba angolul, illetve magyarul előadott világslágerekkel szórakoztatta a közönséget egy órán át. Utána a Thomassy Party Band együttes következett, amely közel négyórás, fergeteges táncritmust diktált éjfél utánig, majd kezdődött szabadtéri diszkó hajnali 5 óráig.
Vasárnapi levezető
Vasárnap a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, utána Haász Tibor polgármestert és Teodor Parasca alpolgármester megkoszorúzták a Simonyiak Házán lévő emléktáblát, illetve az udvaron lévő Elhurcoltak Emlékművét. Az emlékműnél beszédet mondott a simonyifalvi gyökerű Hévizi Róbert békésszentandrási önkormányzati képviselő.
17 órától 4 csapat részvételével szervezték meg a futball-villámtornát, amit Tőzmiske csapata nyert meg. Az iskolások tervezett délutáni programja a nagy eső miatt elmaradt, 22 órától azonban sor került a 3+2 Együttes élő koncertjére, amely után éjfélkor parádés tűzijátéknak örvendhettek a résztvevők, akik az újra elszabaduló eső miatt hazamentek.
A vasárnapi esők dacára a háromnapos rendezvény igen jó hangulatban zajlott le, sikeréért köszönet a támogatásért az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának, Tőzmiske Község Polgármesteri Hivatalának és Tanácsának, az RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Schmiedfild Fereme vállalatnak, a Simonyi Imre Általános Iskolának, illetve mindazoknak, akik a munkájukkal járultak hozzá a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához, öregbítve a simonyifalvi vendéglátás hírnevét.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 27.
Nagycsaládok karácsonya
Amint azt meghirdettük, a Katalin Egyesület munkatársai karácsony előtt újra felkerestek Arad megyében 20 magyar nagycsaládot, amelynek tagjai 104, többségében kiskorú gyermeket nevelnek. Tartós élelmiszereket, édességeket, kalácsot, egy-egy banánosdoboz ruhaneműt, illetve a Csiky Gergely Főgimnáziumban újra megszervezet cipősdobozba rakott ajándékokat, de az RMDSZ-székházban összegyűlt adományokat is elvitték nekik.
Adományozó körúton
Az aradi nagycsaládok közül a tízgyermekes Csermák család idén is rendezett körülmények között, szerényen, de anyagi biztonságban várta a nagy ünnepet. A családfő a legkisebb gyermekkel, Ferenc Jenővel éppen egy temesvári klinikán tartózkodott, ahol a kisfiún sikeres plasztikai műtétet hajtottak végre.
A kisszentmiklósi nyolcgyermekes Bagi család sem szűkölködött, hiszen az Aradi Polgármesteri Hivatal szociális programjának a jóvoltából a kiskorúak mindennap ingyenebédet kapnak. A családapa viszont az egymás után érkező gáz-, villany-, illetve vízszámlák miatt izgult, mivel kőműves lévén, manapság nincs munkája.
Kakasvárosban a 11 gyermekes Feier családhoz éppen disznótorba érkeztünk, ahol a nagyobb fiúk komolyan segédkeztek a munkában. Amint az édesanyjuk, Ibolya elmondta, a 4 nagyfiú, az apjukkal együtt, németországi építőtelepeken dolgozott, egy csapatot alkotva. Mivel a családapának nem igazán ment az itthoni asztalosműhelye, Németországban a csapatával épületek tetőszerkezetének az elkészítését vállalta.
A pécskai 3 gyermekes Gergely Juditék viszont szűkösen élnek, mert ilyenkor télen nem igazán kerül napszámosmunka.
Nagyiratoson a 8 gyermekkel özvegyen maradt Horváth Józsefet egyedül találtuk otthon. A kisebb gyermekek közül 4 a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban lakik, a nagyobb fiúk dolgoznak, ahol tudnak. Magának viszont aligha kerül munkája, meg aztán már nem igazán tudja folytatni a szokott munkáját, a fanyesést, ezért örömmel cipelte be a 14 kilós élelmiszercsomagot.
Zimándközön a 6 gyermekes Gurobics Angéla és húga, a 3 gyermekes Szabó Katalin egy házban laknak, amelyre alaposan ráférne a javítás. Angéla gyermekei közül már a tizenévesek is vállalnak alkalmi munkát, a férjének állandó munkahelye van, ezért valahogy megélnek. Szabó Katalinnak viszont komolyabb gondjai vannak, hiszen a betegnyugdíját elveszítette, a gyermekei dolgozgatnak, ahol tudnak, tehát nagyon jókor érkezett a karácsonyi ajándék.
Kisjenő-Erdőhegyen a 6 gyermekes Zleocki család háziasszonya, Csíger Ibolya bizakodva tekintett az ünnep elé, hiszen a férfiaknak állandó munkájuk van, de a legnagyobb fiú, Ferike is jól keres.
Ágyán örömhír fogadta a csomagvivőket: többévi késlekedéssel ugyan, de Borbély Lóránd mégiscsak bevakolta a háza elejét. Az öröm azonban nem teljes, hiszen 5 gyermekének az anyja férjhez ment, ezért az apa a maga szüleinek a segítségével, egyedül neveli tovább a gyermekeit. Feladatának megpróbál eleget tenni, rendszeresen dolgozik, beosztja a keresetét.
Simonyifalván a 8 gyermekes Gazsó család anyagi biztonságban várta az ünnepeket. A házaspárnak, de a legnagyobb lánynak is állandó munkája van. Az anya, Mészáros Mária a házuk homlokzata miatt kesereg, hiszen állítása szerint a munkadíjat megelőlegezte a mesternek, aki viszont a munka befejezését tavaszra halasztotta. Ugyancsak Simonyifalván, a düledező házában ezúttal is hasztalan kerestük az unokáit egyedül nevelő Metz Jolánt, akinek az adományát ismét megbízható helyen kellett hagynunk.
Amint a körúton kiderült, az Arad megyei magyar nagycsaládok többsége jobb körülmények között él, mint néhány évvel ezelőtt. Sorsuk javulása főként annak köszönhető, hogy a gyermekeik egy része felnőtt, munkát vállal, de a szülők közül is többen dolgoznak.
Köszönet
Ezzel együtt mindannyian nagy örömmel fogadták az adományokat, amelyek a legjobbkor a legjobb helyre kerültek. A nevükben az Egyesület vezetősége ezúttal is köszönetet mond a Csiky Gergely Főgimnáziumban Rogoz Marianna tanárnő által szervezett cipősdobozba csomagolt 80 ajándékcsomagért, a Máltai Szeretetszolgálat Aradi Szervezetének az élelemért, mindazoknak a családoknak, akik tartós élelmiszereket, köztük gyümölcsízt, édességet adományoztak, illetve a pénzt adományozó családnak. A jószívű emberek adományaival, illetve az Egyesület tartalékalapjából vásárolt nagy mennyiségű élelemmel, édességgel a szegény sorsú gyermekek és családtagjaik arcára sikerült mosolyt varázsolnunk, éreztettük velük: nincsenek egyedül, valakik rájuk is gondoltak. Ugyancsak köszönet jár Varga Enikő óvónőnek és Bálint Magdolna tanítónőnek, amiért Gyorokra, továbbá Andresz József vingai alpolgármesternek, amiért Majláthfalvára kiszállították a karácsonyi csomagokat. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)