"A Romániai Magyar Szó jelezte, hogy ezentúl átveszi Andrassew Iván "budapesti íróbarátunk és munkatársunk" Népszava napilapnál hetente megjelenő írását. /Andrassew-jóslatok a magyar politikában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./

"A Romániai Magyar Szó régebben Nagy Iván Zsolt, a Magyar Hírlap munkatársainak cikkeit vette át, jó ideje pedig Andrassew Iván, a Népszava balliberális munkatársáét. A mostani átvételben Andrassew Iván beszámolt arról, hogy "egy Kertész Imre nevű, hazájában jóformán ismeretlen író Nobel-díjat kapott." Andrassew szerint tulajdonképpen Esterházyt vagy Nádast várta mindenki. Medgyessy Péter miniszterelnök egy korábbi parlamenti felszólalásában azt találta mondani, hogy ő bizony kifizeti egy négygyermekes család negyvenezer forintos tankönyvköltségét. Most a miniszterelnököt csekkekkel bombázzák. "Ez ugyan nem menti a Fidesz tankönyves demagógiáját, de talán tanul belőle Medgyessy." Andrassew elmarasztalta Kövér Lászlót. Kövér merít Fekete Gyulától is: "fogyik a magyar!" Andrassew szerint: "Az szinte természetes, hogy a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja, most azzal próbálja magát belábjegyzetelni a történelemkönyvekbe, hogy azértse lesz jelen az Országgyűlés október 23-i ülésén." /Andrassew Iván: Könyv, könyv, könyv (Népszava, 2002. október 14, Budapest). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ Köztudomású, hogy Fekete Gyula először emelte fel a szavát a népességfogyás miatt. Ezért akkor támadta őt a kommunista diktatúra sajtója."

"A Romániai Magyar Szó budapesti munkatársa, Guther M. Ilona vállalta, hogy Lakatos Demeter csángó költő Csángú országba című könyvében közölt versekből egyfajta szubjektív válogatás után minden egyes verset jegyzet- és szótári anyaggal lásson el s elkészítse az internetes változat szövegszerkesztését. Az anyagot Andrassew Iván /Budapest/ internetes könyvvé formálta, így Lakatos Demeter versei ineterneten olvashatók: http://irodalom.elender.hu/erdely/lakatos. /Cseke Gábor: Időutazás Lakatos Demeterrel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./"

"A Határon Túli Magyar Irodalom Hete keretében rendhagyó irodalomórát tartott tegnap Székesfehérváron több anyaországi és határon túli író, irodalomtörténész. Gál Sándor kassai József Attila-díjas költő, publicista Elsüllyedt híd - a humánum kudarca címmel tartott előadást, Toldi Éva újvidéki irodalomtörténész A nemzetek együttműködéséről alkotott kép a vajdasági irodalomban, Kontra Ferenc újvidéki költő és műfordító A magyar irodalom mint identitás, Péntek Imre zalaegerszegi József Attila-díjas költő Pokolraszállások és megtisztulások a kortárs nyugati irodalomban című előadásával mutatkozott be a hallgatóságnak. Demény Péter /Kolozsvár/ Ha ütnek, ordíts legalább? Címmel a kisebbség és többség viszonyáról értekezett. Sebestyén Mihály szintén a kisebbség és a többség viszonyát taglalta. Hozzájárulhat-e a világháló a határon túli magyar irodalom (re)integrációjához? Internetes irodalom - kisebbségben is? -a kérdésekre reflektál Balla D. Károly, Hizsnyai Zoltán, Moldován István, Horváth Csaba, Beszédes István, S. Benedek András, Andrassew Iván, Szabó Géza, Gergely Edit és Onagy Zoltán. /Antal Erika, Székesfehérvár: Ha ütnek, ordíts legalább? Rendhagyó irodalomórák Székesfehérváron. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./"

A Romániai Magyar Szó átvette a Népszavából az Orbán Viktort támadó cikket, Andrassew Iván tollából. „A lelkekben már megtörtént a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítése!" – jelentette ki Orbán Viktor. Andrassew szerint ez nem igaz. Azzal érvelt, hogy az Erdélyből áttelepült embereket következetesen románozza a nép. A Népszava cikkírója azért is támadta Orbánt, mert kijelentette, nem lehet az Erdélyben élő magyarok politikai értékeit figyelmen kívül hagyva paktumokat kötni a romániai elit különböző csoportjaival. Andrassew szerint továbbá kínos és gusztustalan, hogy „pont Orbán méri föl az ottani állapotokat.” A kettős állampolgárság támogatását is csak sunyiságnak látja a cikkíró. /Andrassew Iván: Orbáni egység az egység ellen. A Népszavában olvastuk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./

A magyar kultúra újabb kiválóságáról derült ki, hogy ügynök volt. Az Élet és Irodalom utolsó számában Gervai András filmkritikus közzétette Szabó István Oscar-díjas filmrendező jelentéseit. Szabó Istvánt 19 évesen, 1957-ben szervezték be, 1961-ig írt jelentéseket. 1961 és 1963 között még írt két jelentéktelen és komolytalan jelentést, majd ,,elengedték”. Az ügy indulatokat váltott ki Magyarországon, tekintve, hogy a hamarosan kezdődő Filmszemle előttre időzítették. Az idei magyar filmes seregszemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitja meg, amelyről a jelentéseiben ugyancsak szereplő pályatársa, Jancsó Miklós jelentette ki, hogy ,,kiváló film”… Január 29-én, vasárnap a tévé Nap-kelte adásban Jancsó mellett megszólalt volt felesége, Mészáros Márta – aki szintén szerepel a jelentésekben –, Gerő András történész és Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere is. A Népszabadság megszólaltatta Szabót, aki élete egyik ,,hősies cselekedetének” tartja ügynöki tevékenységét, mivel sikerült megmentenie barátját és évfolyamtársát, Gábor Pál filmrendezőt, aki fegyveres harcokban is részt vett az ötvenhatos forradalomban. Mészáros Márta is, Gerő András is kételyeiket fejezték ki a ,,tényfeltáró riport” kapcsán. Nem derült ki ugyanis, hogyan zsarolták meg Szabót, s az sem, hogyan engedték el. De Mészáros Márta (aki a Nagy Imre-film idején alaposan áttanulmányozta a hozzáférhető dokumentumokat) azt is hangsúlyozta, hogy kiemelve kontextusából az egész érthetetlen, s csak Szabó lejáratását szolgálja. Ugyanis 1957-ben javában zajlott a megtorlás, s az akasztófák árnyékában kissé másként hat ez a történet. Gerő András hangsúlyozta, hogy egészen mást jelent az, ha valakit ötvenhétben zsarolnak meg és ír alá, mint a már bizonyos értelemben liberálisabb nyolcvanas években. Gálszécsy András felhívta a figyelmet, hogy ideje lenne most már az elnyomó hatalom ,,szolgáit”, a bírákat, ügyészeket, titkosszolgálati tiszteket is pellengérre állítani. Róluk, az elnyomó hatalom gépezetének szolid ,,csavarjairól” soha nem esik szó… /Bogdán László: Önmagamat ­mentettem….= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./ A magyar szellemi élet száznál több képviselője biztosította támogatásáról Szabó István filmrendezőt, akinek 1956 utáni ügynöki tevékenységét az Élet és Irodalom hozta nyilvánosságra legutóbbi számában. 117 aláíró látta el kézjegyével a nyilatkozatot, melyben kijelentik: „Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nem csak magyaroknak. Elvitte hírünket mindenfele a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük őt”. Andrassew Iván író, publicista, a nyilatkozat egyik aláírója kifejtette: ha egy 18-19 éves fiatalembert, gyakorlatilag gyereket, ilyesmire kényszerítenek, akkor az hatalmi pedofília, és úgy kellene büntetni ezeket a beszervező tiszteket, mint a pedofilokat. „Egyszerűen képtelenség, hogy egy akkor 18-19 éves fiatalember tetteit most számon kérjük, különösen azok után, hogy műveivel kompenzálta ezt a bűnét – ha volt egyáltalán bűne” – vélte Andrassev. „Ez az írás nagyon hasonlít ahhoz, amit a szerzője elítél, csak most ez utálatosabb, mert aki írta, nem kényszer alatt írta” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Bitó László orvosbiológus, tudományos kutató, író, aki az ÉS-ben megjelent „leleplező” írást felelőtlennek tartja, és különösen az időzítése miatt elítéli. /Guther M. Ilona: Ügynöktartás mint „hatalmi pedofília”? Száztizenhét magyarországi értelmiségi áll ki Szabó István Oscar-díjas filmrendező mellett. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./

Nyelvészek, jogászok, politológusok estek neki a Gój Motoros Egyesület nevének: vajon fasiszta, kirekesztő vagy szimplán csak provokatív a ’gój’ (’nem zsidó’) kifejezés használata? Feltűntek a budapesti tüntetéseken. Magyarországon a baloldal elővette csodafegyverét, a fasisztaveszélyt, amivel riogatni lehet, amikor nagyon vesztésre állnak. A Gój Motorosok pedig fölvetették a cigánykérdést, amivel a politika tizennyolc éve nem tud mit kezdeni. Demonstrációk mindkét oldalon. Andrassew Iván újságíró „hobbimotoros cicahordának” nevezte az egyesületet. Erre az újságíró munkahelyének tekinthető szerkesztőség elé vonultak a nagy motorokkal, berregtettek, s velük szemben fölsorakoztak az antifasiszta demonstrálók. /Krebsz János: Cicahorda. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

Az elszámolást el kell végezni
Cseke Gábor: Jelentések – magamról. (Emlékezés ellenfényben) Kolozsvár, Polis, 2009.
"Mifelénk immár megszokottá vált ellenállásról, ellenállókról beszélni. Akik persze léteztek, voltak. Hála és dicsőség nekik. Ám ha erről az oldalról nézzük a letűnt hatalomhoz való viszonyunkat, akkor a nyilvánvaló hús-vér ellenállók mellett ugyanakkor széles pászmát találunk a valamilyen módon, kisebb-nagyobb formában, a lehető legváltozatosabb alakzatokban és körülmények között ellenállókból, szabotálókból, a felső parancsokkal szembehelyezkedőkből, a kivárókból s ezáltal a torz utasítások hatását tompítókból. Paradox módon, sokszor egy és ugyanaz az ember volt az együttműködésben érintett – nem beijesztett, megzsarolt, csapdába csalt – és a szembehelyezkedni próbálkozó, anélkül hogy Janus-arcúnak kellene ezért neveznünk. A vergődés, az erkölcsi vívódás, a számlák kétségbeesett kiegyenlítésének vágya mindkét irányban mélyre szippantó örvényként forgott körülötte, s ő evickélhetett köztesként, amíg csak fásultan fel nem adta a küzdelmet. * Nem tudom, létezik-e egyáltalán érdek abban, hogy e pokoli szövevényben egyszer is tisztán lássunk? Az idő, sajnos, nem az igazságnak dolgozik. Az önvizsgálat még segíthet, bár könnyen megeshet, hogy akik szembenéznek magukkal és cselekedeteikkel, közmegvetésnek vagy közröhejnek teszik ki magukat. Csakhogy az ember nem a színpadnak és a közönségnek él. Az elszámolást el kell végezni. A tényeket le kell szögezni, a körülményeket föl kell mérni, a vonalat meg kell húzni, és az eredménybe bele kell törődni. (389. oldal)
"Aki a kommunista rendszer évtizedeit – pláne közéleti szerepet vállaló értelmiségiként – megélte, nem kerülheti meg a személyre szabott kérdést: hogyan történhetett? Lehet-e mentség a naivitás? Meddig igazolható a – közmondás szerint pokolba vezető – jószándékú kompromisszumkeresés? Cseke Gábornak van bátorsága nyíltan szembenézni ezekkel a kérdésekkel. A hatvanas évek végétől Bukarestben élt költő, prózaíró, az Ifjúmunkás egykori főszerkesztője, majd az Előre vezető publicistája maga is része volt az akkori ideológiai gépezetnek, s most, miközben első kézből nyújt betekintést az 1989 előtti romániai magyar sajtó belső életébe, az emlékidézés szeszélyes útján haladva gazdag tényanyagot is felvonultatva, kemény önkritikával néz szembe a maga rossz döntéseivel is." (A kötetborító szövege)
"…1990-ig azt kellett figyelnie az embernek egy szövegben, hogy lehetőleg ne lépjen át bizonyos tilalomfákat, tabukat, előírásokat. Egy problémás írással kapcsolatban az ember érveket keresett s gyártott ahhoz, hogy miért nem közölhető az illető kézirat, vagy milyen beavatkozással tehető azzá. A sajtószabadság eljövetele után viszont már úgy okoskodtam: bármilyen probléma is legyen az írás, ha megüti a minimális szakmai küszöböt, joga van napvilágot látni, de nemcsak az illető szövegnek, hanem minden egyébnek, ami éppen vitába száll vele. Megtanultam elvonatkoztatni attól, hogy ki ír az ízlésem, a gondolatmenetem, a stíluseszményem szerint, és ki homlokegyenest ellenkezőleg. S rá kellett jönnöm, hogy az emberek nagy részének igenis a vérében van az ízlés- és gondolati terror, s egyedüli helyes álláspontnak csak a sajátjukat hajlandók elfogadni, ugyanakkor el is tiltanák a nyilvánosságtól a másfajta megnyilvánulásokat." (254. oldal)
"A megfáradt, keserű, meghasonlott fickók az egykori Előre munkatársai, akik az új világban már új fejléccel, de a múlt terhét hordozva, nem igazán tudják megünnepelni a lap fennállásának 55. évfordulóját, meghasonlott fickók. Ki-ki a maga belső elszámolnivalójával" – így fogalmaz Cseke Gábor memoárjában. Írja róluk, írja magáról, hiszen közéjük tartozik. Nem első alkalommal vall a maga elszámolnivalójáról: a világhálón, az Andrassew Iván honoldalán Milos könyve című naplójában már olvastunk arról, hogy az Ifjúmunkás főszerkesztőjeként hogyan írta meg az egykori román diktátort dicsőítő első versét, a jelen szövegben: Jelentések – magamról folytatja önmaga élve boncolását. Keresi azokat a jellemvonásokat, körülményeket, amelyek simulékonyságát, a konfliktusoktól való félelmét, saját szavával: "balekségét" eredményezték, melyeknek "köszönhetően" a diktatúra eszközévé vált. * "Mint Ifjúmunkás- főszerkesztő és botcsinálta ifjúsági mozgalmár bilincses foglya lettem saját státusomnak." Módszere, mint szinte mindenkinek azokban az időben, a "lehajtott fej" politikája, meggyőződése, hogy simulékonyságával több eredményt ér el, mint nyíltan szembeszegülve. Az eredmény egy, a lapba belopott vers, egy gerinces riport, a lap felének, harmadának olvashatóvá tétele. Magának a lapnak a megjelenése, mert ha sok minden hamis is volt a sokszor utált lapokban, a magyar szó összekötötte a közösséget, melyhez szólt, hasonló szerepe volt a magyar nyelvű sajtónak, mint az egyháznak. * Cseke Gábor vétkei két csoportba oszthatók: az elsőbe tartozók a főszerkesztői székhez kapcsolódnak, amiről nem ő maga, hanem az egyre jobban szorító diktatúra tehet. Ha nem ő, vállalja más, hiúságból, balekségből, vagy mint Cseke utóda esetében, kényszerből. Tekinthető ez valamiféle társadalmi "leosztás"-nak, amiért akár a közösségi felmentés is kijár. A másik kategóriába tartoznak a megbocsáthatatlan bűnök, amik abból adódnak, hogy főként az Előre szerkesztőjeként túlságosan is azonosul a szerepével. Jelen könyvében mindkettőért egyformán vezekel. Ám túl sok, amit a szennyből felvállal, a differenciálás tárgyilagosabb képet eredményezne. * Irtózott mindenféle konfliktustól, egyenesen félt ("Akkoriban sok mindentől féltem"). Féltette többek között családját, amelyiknek lakást szeretett volna szerezni, s az abban az időben fölöttesei akaratától függött… Bűnnek számított, hogy két testvére külföldre távozott. Saját hibájából, vagy csak helyzete következtében nagyon egyedül állt. Szellemi társak nélkül (azt kellett nézni, ki besúgó a közvetlen közelében), egy idegen városban (miért kellett magyar lapot írni a román fővárosban?) sebezhető az írástudó. Nem beszélve arról, hogy mindig is meg akart felelni, jófiúnak látszani, számítsuk ide hiúságát ("még ha dekoratív is, helyem volt a hatalmi hierarchiában"), meg hogy hitt a szóban, továbbá hitt a szocialista eszmékben, meggyőződése volt, legalábbis kezdetben, hogy a pártot belülről alakítani lehet. Hite baleksággá változott, s mire felkapta a fejét, már beszennyeződött a lelke, kifosztották. * Cseke őszintén feltár minden titkot, célja nem a bocsánatkérés, hanem, hogy belső nyugalmát meglelje ("Nincsenek nagyratörő terveim: magammal szeretnék egyenesbe kerülni, ha egyáltalán lehetséges"). Alapállását a következő elvek magyarázzák: "Kollektív bűnösség nincs. A múlt hibáiért egyénenként kell megvallania mindenkinek a maga felelősségét." Néhány sorral lennebb ez áll: "Ezen túl viszont kollektív bűnrészesség igenis van. A hallgatás, a ferdítés, a kényszerű fintor, a számlabenyújtás, a mosom kezeimet, a minimalizálás – csupa szégyenletes tett." * …őszintesége a legerősebb pontja a memoárnak, melynek legizgalmasabb oldalain konkrét esetekről olvashatunk az Ifjúmunkás című hetilap, valamint a párt orgánumaként szolgáló napilap, az Előre kulcsfontosságú eseményeiről. Például arról, hogyan zajlott le ez utóbbinál rendszerváltáskor a főszerkesztőváltás. Arról, hogyan történt a hetvenes években újságírók káderezése. Hogyan telepedett rá a szerkesztőségekre a Securitate. A szerző szándéka az élmények leülepedtekor még egyszer megfogalmazni a vele megesetteket. Egy tárgyilagos, a történéseket időrendi sorrendben prezentáló, még inkább részletező összegezést (ha viviszekció, hát legyen viviszekció!), mely mellőz a gyújtópontban álló témához nem közvetlenül fűződő életrajzi elemeket, nagyon várunk, addig is ajánljuk kötelező olvasmánynak a Jelentések…-et azok számára, akik nem élték át a szóban forgó éveket, akiknek élete tisztábbra sikeredett, s nem utolsósorban a szembenézést eddig elodázóknak, hadd ismerjék meg belülről a kényszerűségből együttműködő politikai "balek" lélekrajzát. Önéletrajzok általában nem erről szólnak – Cseke Gábornak volt ereje megírni. * Szemelvények Gergely Tamás írásából ("Keserű, meghasonlott fickók" – Cseke Gábor: Jelentések – magamról c. könyvéről. Látó, 2009. december)
Összeállította: B. D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Mozaikok jelennek, jövőnek
Kedves Hillary Clinton Külügyminiszter Asszony! Elnézést kérek, amiért legutóbbi levelemben félrevezettem Önt, amikor megpróbáltam eloszlatni a magyar média sokszínűségével és a Klubrádió sorsával kapcsolatos aggodalmait.
Orbán igazság-levele Clintonnak
Bednárik Imre, Népszabadság
Kedves Hillary Clinton Külügyminiszter Asszony! Elnézést kérek, amiért legutóbbi levelemben félrevezettem Önt, amikor megpróbáltam eloszlatni a magyar média sokszínűségével és a Klubrádió sorsával kapcsolatos aggodalmait. A Klubrádióval kapcsolatban az elmúlt hónapokban született bírósági ítéletek, a pályáztatási eljárásról napvilágra került információk alapján arról kell tájékoztatnom, hogy korábbi levelem tartalmával ellentétben a médiahatóság mégsem tett meg mindent annak érdekében, hogy megőrizze ezt a fontos hírcsatornát. Sőt bizonyos jelek szerint arra törekszik, hogy elhallgattassa.
Engedje meg, hogy vázoljam a magyar médiahelyzetet. Az igazság az, hogy a rádiós és televíziós frekvenciákról döntő médiahatóság egyáltalán nem független a kormánytól. Hogy is lehetne, amikor magam neveztem ki az élére Szalai Annamáriát, pártom egykori tagját és parlamenti képviselőjét, aki médiaügyekben mindig is a Fidesz érdekeit képviselte. Ellenzéki időszakunkban is bizonyította ezt, amikor is sokat tett azért, hogy az amerikai tulajdonú Sláger és Danubius rádiók helyett a Fidesz-közeli Class FM és az MSZP-közeli Neo FM kapja meg kéz a kézben az országos kereskedelmi rádiók frekvenciáit.
Tudnia kell, hogy a sokat vitatott magyar médiaszabályozás célja az, hogy a Szalai Annamária által vezetett hatóság felügyelje a teljes írott, elektronikus és online sajtót, elfoglalhassuk a közszolgálati médiát, országos és helyi szinten is a konzervatív kormányhoz közel álló médiahálózatot hozzunk létre. A lehetetlenül magas bírságok kiszabásának lehetőségével sakkban tartsuk a kormánynyal vitatkozó, az ellenzék álláspontját is bemutató orgánumokat. A frekvenciaosztást állami monopóliumnak tekintjük, magunk a konzervatív rádiókat és televíziókat preferáljuk. A tenderek során csak akkor hivatkozunk a szabadpiacra, a versenyképes pénzügyi ajánlat szükségességére, ha azt akarjuk elérni, hogy a kormánnyal kritikus orgánumok elhallgassanak. Ez történt decemberben is, amikor a hatóság egy, a rádiós világban ismeretlen cég gyatra, helyesírási hibákkal teli pályázatát hirdette ki győztesnek a Klubrádió előtt, arra hivatkozva, hogy ők tették a legjobb pénzügyi ajánlatot. Ugyan a bíróság két perben (az egyikben jogerősen) is a Klubrádiónak adott igazat, a hatóság fellebbezéssel és időhúzással bizonytalanságban tartja a rádió dolgozóit és több százezer hallgatóját, ezzel figyelmezteti a többi független médiumot, hogy hasonló sorsra juthat.
Tisztelt Külügyminiszter Asszony! Tisztában vagyok azzal, hogy az új médiaszabályozás is hozzájárul ahhoz, hogy immáron két éve nem kapok meghívást a Fehér Házba, és egyre inkább elszigetelődöm az európai államok vezetőitől is. Ezt ugyan sajnálom, de számomra fontosabb, hogy akár kormányon, akár ellenzékben vagyok, én ellenőrizzem a magyar médiát.
Számítva diszkréciójára, megértésében bízva, üdvözlettel: Orbán Viktor, miniszterelnök
Véreskezű román kommunista pribék menedéke volt Magyarország
Jakab Attila, hvg.hu
A rendszerváltás utáni Magyarország haláláig bújtatta a román kommunista rezsim egyik legkegyetlenebb alakját, „a román Péter Gábort”. Alexandru Drăghici Antall Józsefnek és Boross Péternek köszönhetően halhatott meg ágyban, párnák közt – a román kormány 1992-ben hiába kérte Budapesttől a kiadatását.
Boross Péter volt miniszterelnök szerint az állampárti titkosszolgálatok ügynökeit ma bolygatni nem más, mint „sérült lelkek” ambícióinak a megnyilvánulása. Ő ezt a kérdést különösen bonyolultnak látja. Igaza van. Tényleg bonyolult. A kommunista állambiztonsági szervek ugyanis hatalmas információmennyiséget gyűjtöttek össze; és együttműködtek egymással (pl. a román Securitate és magyar ÁVH 1956-ban). Hálózato(ka)t építettek és működtettek. Még ma is érdemes a mozaik darabjait apródonként összerakni, habár elborzasztó képet kapunk. Ebben az esetben is kiderült ugyanis, hogy a de facto Boross Péter irányította magyar kormány annak idején egy prominens, véreskezű román kommunista pribéknek nyújtott menedéket, megmentve őt a román igazságszolgáltatás karmaitól.
Alexandru Drăghici (1913. szeptember 27.–1993. december 12., Budapest) Gheorghe Gheorghiu-Dej román kommunista pártvezető bizalmi embere és közvetlen munkatársa volt. 1952 és 1965 között belügyminiszterként – és az állambiztonsági erők (Securitate) vezetőjeként – irányította a lakosság bestiális terrorizálását és a Román Kommunista Párt teljhatalmának megszilárdítását. Szerepe volt a vezető román kommunista, Lucreţiu Pătrăşcanu halálra ítéltetésében (1954).
Gheorghiu-Dej halála után és Ceauşescu hatalomra kerülésével azonban háttérbe szorult. Gyakorlatilag azonnal leváltották a BM éléről (1965). A Központi Bizottság titkára, majd a minisztertanács alelnöke lett. Amikor a Párt Pătrăşcanut rehabilitálta (1968. áprilisában), Drăghici-ot minden funkciójától és rangjától megfosztották, kizárták a Pártból, és egyszerű közkatonaként helyezték tartalékba (1968. november 14.). 1969-ben egy állami gazdaság élére került, majd 1972-ben nyugdíjazták. Nyugdíjából, mondhatni, fényűzően élt, pazar villában. 1989-ben elutasította, hogy visszavételét kérje a Pártba. 1991-ben, amikor volt politikai foglyok a felelősségre vonását kezdeményezték, Drăghici a feleségével, Czikó Mártával, családegyesítés címén, a lányához menekült Magyarországra – miközben fia Romániában maradt.
1992-ben a román kormány kérte a kiadatását. A kérelmet az Antall-kormány azzal utasította el, hogy a magyar jog szerint Drăghici – többek között az erdélyi magyarság tagjai, intézményei, egyházai ellen is elkövetett – bűnei elévültek.
A magyar nemzeti-keresztény kormány jóvoltából Alexandru Drăghici ágyban és párnák között halt meg Budapesten, 1993-ban, morbid módon ugyanazon a napon, mint Antall József. Tetteiért soha nem kellett felelnie. Halála után a felesége valamikor visszatért Romániába a fiához. Drăghici Magyarországon minden interjútól elzárkózott, és soha semmiféle jelét nem adta annak, hogy bármit is megbánt volna egykori tetteiből. Ami Romániában közismert tény, arról a magyarországi közvélemény gyakorlatilag semmit nem tud. Talán ideje lenne, hogy az újságírók kicsikét behatóbban érdeklődjenek.
Elképzelhető, hogy Alexandru Drăghici olyan titkok tudója volt, ami nem tartozik a pórnépre? Márpedig, aki idős korában joggal számíthat életfogytiglanra egy bíróság előtt, könnyen válhat bőbeszédűvé. Egy politikailag érzékeny tárgyalás – különösképpen, ha nyilvános – mindig kiszámíthatatlan. Jobb tehát nem kockáztatni. Ki volt ebben az időszakban a magyar belügyminiszter? Boross Péter (1990. december 21.–1993. december 12). Külügyminiszter: Jeszenszky Géza (1990. május 23.– 1993. dec. 12.). Igazságügyminiszter: Balsai István (1990. május 23.–1993. december 12.). Azt sem lenne érdektelen kideríteni, hogy Alexandru Drăghici lánya (Alexandra) mikor és miért költözött Magyarországra a Kádár-korszakban. Érdemes lenne tudni, hogy itt vajon milyen életpályát/karriert sikerült befutnia.
Érthető, hogy Boross Péter nem híve annak, hogy a kommunista közelmúlt aktáit turkálják. Ki tudja? Lehet, hogy a Drăghici-ügyön kívül (amely gyakorlatilag a webről összeállítható) még más csontvázak is kiborulnának a szekrényből. Esetleg maga az egész szekrény a magyar nemzeti-keresztény politikai elitre borulhat.
Kövér László állapotai
Andrassew Iván, Népszava
Bár főszerkesztőnk kimerítően és pontosan reagált Kövér László szavaira, nem hagy nyugodni, hogy milyen kérdéseket vet föl, ha Kövér úr nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristáknak csúfolhatta azokat az újságírókat, akik teljesítették kötelességüket és az ország népe elé tárták az igazságot: Schmitt Pál lopott. Bukásáért nem a plagizáló volt elnököt, hanem az újságírókat gondolja felelősnek. A HVG.hu főszerkesztője szerint Kövér úr feszült lehetett, ezért nem gondolta át, mit mond.
Kövér László – megoszt, holott egyesítenie kellene
Az a baj, hogy az ideiglenes magyar országelnök szinte állandóan feszült, ami nem abban nyilvánul meg, hogy tikkel vagy malmozgat az ujjaival, netán a körmét rágja, hanem mond valami olyasmit, amit kulturáltabb körökben taplóságnak, bunkóságnak, búrparasztságnak szokás gondolni. Szinte minden családban vagy baráti körben előfordul ilyen ember: ha szeretjük, valami gyógyászhoz tereljük, aki aztán jó szóval, főzetekkel vagy gyógyszerekkel kihozza kínos állapotából. Igenis kell beszélni arról, hogy Kövér úr szemmel láthatóan és füllel hallhatóan horpadt mentális állapotban van, és igenis az országgyűlés tagjainak kötelessége lenne illő tisztelettel fölvetni: tartozna azzal, hogy egy orvos csapattal megnézesse magát. (Nyilván nem a Semmelweis Egyetemről, hiszen vélhetően Kövér úr számára az ottani professzorok is veszedelmes fölforgatók, netán terrorsegédek.) Vegyék azt is figyelembe, hogy Kövér úr rövidesen saját fegyveres erő fölött rendelkezik majd, amely nem csak az országgyűlés épületében, hanem a saját házunkban is erőszakot alkalmazhat ellenünk. Ha egy ilyen vizsgálat után a konzílium azt hozza ki, hogy Kövér László teljesen normális, tehát alkalmas az országgyűlés elnöki tisztére, akkor is marad a kérdés. Ha komolyan azt gondolja, hogy egyrészt egy lopáson kapott elnök elnök maradhat, másrészt az újságírónak – és minden állampolgárnak – nem hazafias kötelessége, hogy egy vezető politikusról a következmények mérlegelése nélkül leírja, kimondja, az ország népe elé tárja, ha olyan igazságot tud meg róla, amely fölveti a méltatlanság gyanúját, akkor még nagyobb a baj. Akkor Kövér László erkölcsi értelemben alkalmatlan. Ha ugyan érti még valaki, hogy ez mit jelent.
Egy mondat az igazságról
168 óra
A szerk.
Mi mindanynyian, akik megírtuk, mi a véleményünk Schmitt Pálról, a plágiumbotrány kipattanását követő szánalmas viselkedéséről, szóval mi, akik újságíróként kétségkívül hozzájárulhattunk a doktorátusától megfosztott államfő kényszerű távozásához, nem tűrhetjük, hogy Kövér László „nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristának” nevezzen bennünket, ezért provokáló üzenetét vagy úgy fogjuk fel, mint primitív, paranoiás dühkitörést, vagy pedig azt mondjuk: Magyarország ideiglenes köztársasági elnöke terrortámadást indított a sajtószabadság ellen!
A lobbista
Lázár György, Élet és Irodalom
(A spin doktor az a politikai tanácsadó, aki a hírt úgy pörgeti, hogy az pozitív üzenetként jelenjen meg. Elsősorban a politikai kommunikációs lobbistákra használják a kifejezést az USA-ban.)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet nemrég elmondta Kálmán Olgának, hogy nincs nagy baj a magyar demokráciával, elvégre az sehol sem tökéletes. Vannak döccenők, de jó irányba mennek a dolgok, és a viták is hasznosak. A Heti Válasznak adott interjúban nem reagált Charles Gati professzor kritikáira, helyette elmondta, hogy Gati kiváló tanár, hazafias ’56-os magyar, a demokratikus értékek elkötelezettje, és joga van véleményéhez. Amerikában mindenki kimondhatja, amit gondol. A Magyar Külügyi Intézetben a John Hopkins Egyetem tudományos munkatársaként tartott előadást. Évekig élt Magyarországon, és ért „valamennyit az ország politikájához”. Magyarországon nem beszélhetünk Fehéroroszországhoz hasonló antidemokratikus lépésekről, és ő senkivel sem találkozott, aki szerint a kormány bárkit is elnyomna.
Volker kellemes, intelligens ember. Megnyugtató hallani, hogy „Magyarország nem tért le a helyes útról”, és az amerikaiak is azt akarják, mint a magyarok – „Igazságosság, jólét, biztonság, mely kiegészül a nemzeti büszkeséggel”. Nyugodt, mértékadó, független vélemény ez.
Legalábbis annak tűnik. Volker rutinos diplomata, valóban volt amerikai NATO-nagykövet, és tényleg a John Hopkins Egyetem tudományos főmunkatársa, de egy dolgot nem említ. Azt, hogy lobbista is, egy nagynevű washingtoni cég vezető munkatársa, feladata a Magyarországról alkotott kép „formálása”. Nem titok ez, Volker munkaadója, a BGR Group tavaly jelentette be, hogy Volker tevékenységét az Orbán-kormány olyan nagyra értékelte, hogy Schmitt Pál akkori államelnök személyesen adta át neki a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjét.
Volker még felhívta a figyelmet arra, hogy „a Kárpát-medencében több toleranciára, alázatra és önkritikára van szükség”, majd elégedetten távozott. Budapesti missziója sikeres volt. A média sem szellőztette meg, hogy nem független vélemény az övé, hanem egy jól fizetett lobbista kommunikációs mutatványa. Új Magyar Szó (Bukarest)

Ledől egy bálvány
Egy családját és beosztottjait rendszeresen megalázó vezető. Egy csalfa férj, aki felesége és gyermekei életét is alárendeli saját politikai karrierjének. Egyházi vezető és politikus, aki finoman szólva is nagyvonalúan bánik a közpénzekkel. Ilyen kép rajzolódik ki abból a botránygyanús dokumentumkötetből, amelynek főszereplője: Tőkés László
A ’90-es években Tőkés László hős volt, szimbóluma a szabadságnak, elévülhetetlen érdemeit a Ceauşescu-rendszer bukásában a mai napig senki nem vitatja. A református lelkészt, az Európai Parlament egyik jelenlegi alelnökét az emberi tartás példaképének tartottuk, de mint oly sok minden, amiben akkor még hittünk, a róla kialakult kép is eltorzult az elmúlt bő két évtized alatt. Az 1990-ben Nobel-békedíjra jelölt Tőkés, aki egykor a határon túli magyarság jelképeként a nemzeti összetartozást testesítette meg, mára a megosztó, széthúzó, vádaskodó politikus mintapéldánya lett. Hogy miként siklott ki a diadalmasan induló karrier, arra is választ kapunk Andrassew Iván jövő héten megjelenő dokumentumkötetéből; a nyilvánosan hozzáférhető iratok puszta összefűzése is elegendő a leleplezéshez.
A könyv jelentős része Tőkés válásának megdöbbentő képét tárja elénk. A magyar és román sajtóban ízekre szedett történetből a lelkész-politikus egy egészen új arcát ismerhettük meg. Az egykori feleség, Joó Edith levelei leleplezik a feddhetetlennek tűnő református lelkész igazi énjét, és éppen ott látjuk erkölcsileg elbukni, ahol az egy egyházi tisztviselő esetében megbocsáthatatlan. Dermesztő epizódok tucatjai sorjáznak. „Két esetben történt meg, hogy Pestről hazafelé utazva cigarettázott, és én megkértem ne tegye, mert terhesen hányingerem volt a füsttől. Megállította a kocsit, felszólított, hogy szálljak ki, menjek autóstoppal, mert ez a KREK (a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, amelynek Tőkés püspöke volt) szolgálati autója, ahol nem én parancsolok” – emlékszik vissza egy levélben az asszony. Gondolhatnánk persze, hogy a feleség alaptalan vádaskodásai ezek, de az igazán elképesztőek mégis sokkal inkább a lelkész válaszlevelei, vagy a családjához írott utasításai. Tőkés a családján belül meg sem próbálja tagadni például a hűtlenségét.
A feleség keményen szegezi neki a vádat: „a veled való házasság örökös veszélyt jelentett megfertőződnöm valamilyen nemi betegséggel”. A reakció: „a »paráznaság« nem csak szexuális fogalom (a). Ilyen értelemben Ő volt igazából »parázna« (b). Féltékenységei és vádaskodásai őrületesek voltak”. Nem tévedés: a levelet a lelkész Joó Edithnek írta, de egyes szám harmadik személyben beszél róla. Az írást egyúttal a gyerekeiknek is elküldte, és szokásához híven magának is megtartott belőle egy példányt. Joó Edith szorult helyzetében tavaly a nagyváradi Református Esperesi Hivatalba is segítségkérő levelet küldött. Ebben így írt: „…a gyermekek szeretetével visszaélve Apjuk politikai hatalmát-tekintélyét is felhasználva az anyagiak terén zsarolja őket. Havonta nyújtott anyagi segítségét az általa szabott feltételekhez köti, azzal zsarolva a gyermekeket, hogy bármikor megvonhatja tőlük támogatását, ezzel egzisztenciális bizonytalanságot váltva ki bennük.” Ide tartozik a volt feleség állítása, miszerint Tőkés közölte: nem hajlandó a fia rezsiköltségét és élelmiszerpénzét biztosítani, így kényszerítve a fiát arra, hogy költözzön vissza a nagyváradi parókiára. Az állításokra Tőkés legtöbbször úgy reagál, hogy volt feleségét valamely „sötét erők” kiszolgálójának állítja be, amelyek „őt használják fel ellenemben”.
Securitatés módszereket és politikai hátsó szándékokat emleget. Tőkés László árnyékában címmel egy rövid visszaemlékezést is írt Joó Edith a házassága stációiról. A kapcsolat befejezésének körülményeire így emlékezett a volt feleség: „2009 húsvétján váratlanul és végérvényesen betelt a pohár, mely alkalommal meghívott a Da Luca vendéglőbe.
Megállapította, hogy nagyváradi 20 évünk alatt ő azért nem hívott meg vendéglőbe, mert „egy lehetetlen fehérnép vagyok”.
„Ő elvált volna már rég, még idejében, még az elején, de nem tehette, mert egyházi személy volt.” Pontosított: csak azon múlott a válása, hogy egyházi főméltóságként és közéleti személyiségként nem engedhette meg magának. Azt kérdeztem tőle, hogy mikor volt „még idejében” a válás? A válasz az volt, hogy „még a legelején, a három gyerek születése előtt”.
Minket nem köt össze semmi, jelentette ki. Azt kérdeztem, hogy a család, a három gyerek sem? Válasza az volt: „nem”.
Mindezek alapján a volt házastárs véleménye ez Tőkés Lászlóról: „kiforrott véleményem, hogy politikai kényszerhelyzetből vett el feleségül és 1989-es felszabadulásunk után nem kellettem, mint hitvestárs. Más magyarázat nincs arra nézve, ahogyan viselkedett velem”. Tőkés László reakciója: „rendszerint csak egy bomlott elme és zavart idegállapotú hitves képes a saját Gyermekei apját a világ előtt a hivatkozott levélben foglaltak módjára cégérezni”.
Tőkésnek a több független, a családhoz nem tartozó, de azt jól ismerő tanú által is megerősített vezetői módszerét jól jellemzi, ahogy családja életét irányította. A leleplező könyvben közölt dokumentumok egy, a realitásérzékét elveszített ember képét rajzolják meg, aki a hatalmával visszaélést naponta gyakorolta, még a saját családján belül is. Ezek után nem is meglepő emlékezetes botránya, amikor is fia focicsapatának vesztes mérkőzése után EP-képviselőként, az Európai Parlament fejlécével ellátott levélben kéri az ötödik ligában játszott meccs végeredményének felülbírálását a Bihar Megyei Futball Egyesülettől.
Hatalmi ambíciója és a családi levelezésekből is átütő anyagias szemlélete a nagypolitikai ténykedésében talán még inkább megmutatkozik. 2007-ben például Esztergom akkori polgármesteréhez, Meggyes Tamáshoz fordul levélben anyagi támogatásért. A később botrányok közepette elbukó városvezetőnek vázolja egyházkerületének nehéz helyzetét, forrásainak megcsappanását. Látszólag arra kér pénzügyi segítséget, hogy kulturális missziójukat folytathassák. Tőkés felsorolja, mennyi mindenre is fordítaná az adományt: konferenciaszervezésre, könyvkiadásra, egyházzenei fesztiválra, szoboravatásra, majd utolsó pontként a következőt írja: „nem utolsósorban pedig szólnom kell azokról, a várható kampány-rendezvényekről, melyekre az EP-képviselői választásokra nézve kerül sor”. Meggyes nem habozott, sürgősségi indítványt nyújtott be Esztergom pénzügyi bizottságához, ahol természetesen nem akadékoskodtak sokat, és az utóbb csődbe jutott város egymillió forintot gyorsan Tőkés rendelkezésére is bocsátott. A könyvből kiderül, hogy ez a „talált” millió zsebpénz ahhoz képest, ami egy Tőkés által irányított nagyszabású esemény költségvetéséből tűnt el. 2002-ben a Református Világszövetségének európai nagygyűlésének a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek Tőkés volt a püspöke – adott otthont. A nagyszabású esemény megrendezéséhez a magyar államhoz, egész pontosan a Határon Túli Magyarok Hivatalához (HTMH) pályázott támogatásért – sikerrel: 242 millió forintos keretet használhattak fel a nagygyűlés megszervezésére. A februárban elnyert összeg alig több mint fél év alatt el is tűnt. Nem is lett volna probléma, ha közben nem bukja el a választásokat az első Orbán-kormány, és az új kabinet nem piszkálta volna meg az ügyet. Ekkor azonban fény derült rá, hogy Tőkésék meglehetősen nagyvonalúan bántak a kerettel, és az elkönyvelt kiadásokat gyanús számlákkal próbálták fedezni. Both László független mérlegképes könyvelő a HTMH felkérésére megállapította, hogy 25,5 millió forint elszámolása hibádzik, ráadásul fél évvel a nagygyűlés után még néhány millió forint elköltéséről semmilyen igazolás nem létezett. Nem véletlenül szögezte le a szakértői vizsgálat végül: „szembetűnő ellentmondás rejlik abban, hogy Tőkés László püspök egyrészt a magyarság érdekében adakozásra, támogatásra szólítja fel a híveket, a magyar kormányt, másrészt ő pazarlóan bánik a rábízott javakkal, klientúra építésére használva fel a közpénzek egy részét”.
(Andrassew Iván, Ne vígy minket a kísértésbe
Budapest, Noran Libro, 2012. 280 o.) Vasárnap Hírek

Tőkés-látlelet
Rendhagyó könyvbemutatónak lehettünk tegnap részesei kollégánk, Andrassew Iván jóvoltából, aki "Ne vígy minket a kísértésbe" címmel napjaink egyik emblematikus figurájáról, Tőkés Lászlóról adott ki egy "dokumentumkötetet".
Andrassew nem értékel, nem ítélkezik, nem kutat titkok után, semmi mást nem tesz, mint kötetbe szerkeszti mindazt, vagy mindannak egy reprezentatív részét, amely az egyik legismertebb magyar közéleti személyiség életéről ismert, és nyilvánosan elérhető dokumentumok révén igazolható is. Rendhagyósága a kérdésben rejlik, amely a bemutatót is uralta: meg kellett e műnek születnie egyáltalán vagy sem, és ha igen, akkor ki lett volna hivatott megírni azt - a budapesti író-újságíró vagy egy erdélyi?
Én még soha nem hallottam szerzőtől olyant, mint, amit ezúttal kollégánk mondott: szégyelli, hogy megírta, szégyelli, hogy ő írta meg, miközben talán egy erdélyi újságírónak kellett volna ezt megtennie. Azt hiszem, ezúttal téved, és nemcsak azért, mert Tőkés László már régen nem erdélyi magyar, bár közéleti-politikai tevékenysége kétségtelenül az ott élő magyarok sorsát befolyásolja közvetlenül, hanem ahogyan a kiadó Kőrössi P. József fogalmazott, ő a "nemzet köztársasági elnöke", aki a teljes Kárpát-medencei magyarság fölött lebegve huszonkét éve épp az erkölcs nevében mond mindenről ítéletet. De azért is téved a szerző, mert sok igazság van abban a régi mondásban, hogy "Senki sem lehet próféta a saját hazájában".
Épp Andrassew kívülállósága biztosíthatja, hogy üzenete elérjen azokhoz is, akik az erdélyi magyarság számára önpusztító politikai úton is azért követik a volt püspököt, mert mindmáig az elévülhetetlen érdemű forradalmárt, a mocskos politika fölött lebegő, megkérdőjelezhetetlen erkölcsiségű lelkészt, az "igaz magyart" látják benne. Ám, ha valaki fellapozza a Ne vígy minket a kísértésbe című kötetet, azt láthatja, hogy e szent ember, a püspök milyen messzire tévedt a szeretet, megbocsátás és igazmondás útjáról. Egy, a saját erkölcsi halálát túlélt ember látleletét kapja.
Gál Mária galm@nepszava.hu. Népszava

Bepereli Tőkés a róla könyvet író Andrassewet és kiadóját
Tőkés László EP-képviselő megbízást adott Futó Barnabás ügyvédi irodájának Andrassew Iván és a Noran Libro könyvkiadó elleni közvádas és magánvádas büntetőeljárások, valamint személyi jogi polgári eljárás megindítására, illetve a Ne vígy minket a kísértésbe című kötet “ismeretlen erdélyi terjesztői” ellen is pert indít – közölte pénteken az EP-képviselő sajtóirodája.
A magyarországi Népszava publicistája állítása szerint az interneten fellelhető dokumentumokat használta fel az “egységes, elszomorító kép” összeállítására. A kötet a Népszava szerint rávilágít, hogy Tőkés "messzire tévedt a szeretet, megbocsátás és igazmondás útjáról" és egy "saját erkölcsi halálát túlélt ember" lett belőle.
“Egész életemben röstellni fogom, hogy ezt a könyvet nekem kellett megírnom. Sajnálom, de hazafias kötelességem volt” – írta Andrassew a könyv megjelenését bejelentő blogbejegyzésében.
A dokumentumkötet tematikák szerint fejezetekre bontva tesz közzé hivatalos és magánlevelezéseket, okiratokat, újságcikkeket, blogbejegyzéseket. A fejezetek:
A politikus (viszonya a részletekben „megbújó” ördöggel)
Levelek és följegyzések egy házasság poklából
A hatalom kísértései (alfejezetek: Tőkés, a sportszerű; A gáláns Esztergom; Legnagyobb istenes költőnk emlékezetére; Az egymillió dolláros kísértés)
Egy fiatalember találkozása a pokolban az ördöggel magával
A kötet Erdélyben is megvásárolható a Bookline.ro online könyváruházában. (hírszerk.) Transindex.ro

Minket se vígy a kísértésbe
Kevés könyvet olvastam ennyire nehezen, mint a Tőkés László magán(?)életéről szóló munkát, a „Ne vígy minket a kísértésbe" című dokumentum (?) gyűjteményt.
A kötet tulajdonképpen nem szól másról, mint nagyon különböző környezetben felbukkanó dokumentumokról, nyílt, félnyílt és nagyon is magán levelekből, közleményekből, üzenetekből: mindabból, ami között az elmúlt két évtizedben az ember – ha akart, ha nem – combig gázolt.
A Tőkés család magánéletéről, Tőkés László és Joó Edith házasságáról és válásáról. DrMáriás kiváló borítója (Tőkés László René Magritte műhelyében) jelzi, nyomasztó és veszélyes tartalomhoz nyúlt az olvasó.
Szabad-e nekem ezt elolvasnom?
Ez volt az első kérdés, ami azonnal, a bevezetővel való szembesüléskor felmerült. Nem véletlen: Andrassewben is ott a kérdés, kimondva, kimondatlan, hogy szabad-e megírni egyáltalán egy ilyen könyvet?
Mi a műfaja ennek a kiadványnak? Portré? Annak hézagos. Szocioriport? Ahhoz hiányzik belőle a személyes tapasztalat. Leleplezőkönyv? Nincs benne semmi olyasmi, amit korábban tudni, vagy sejteni nem lehetett.
Az újszerűsége talán abban rejlik, hogy az eddig tudottak, és elég határozottan ki nem mondottak, másod- és harmadlagos információs forrásokon terjedők, hangot kapnak, fejezetekbe szerveződnek, áttekinthetőek, követhetőek és következtethetőek lesznek.
Andrassew módszeresen távol tartja magát Tőkés közéleti munkásságától, politikai eredményeitől és eredménytelenségeitől, csak azzal foglalkozik, amit magánéleti, vagy magánéleti szempontból érinti a közéletet.
Így lesz Tőkésből nem hétköznapi antihősünk. Több mint merész.
Ne tegyünk úgy, mintha a magánélet nem lenne meghatározó a mai magyar közéletben. Nagyon is az, az elhallgatások és suttogások, a pletykálás nemzeti örökségében és örökségével élünk.
Mindenki sejteni, tudni véli, ki kivel, mit és hogyan, vagy hogyan nem, de arról – nyíltan, vállalva, állást foglalva – nem beszél. Így találhatott gazdag táptalajra például a családon belüli erőszak, és annak tolerálása, vagy a homofóbia.
Nehéz helyzetet vállalt Andrassew, mert nincs végiggondolt, végigbeszélt normarendszere annak, hogyan lehet a magánéletről beszélni. Azt sem tudni és érteni igazán, meddig terjed a magánélet, és honnan kezdődik a közéleti felelősség, érzékenység.
Mi az, amihez tényleg közünk van?
A magánélet csak mint erény, és erényforrás elképzelhető. Arról, hogy Tőkés László példás családapa, nemzetileg lekötelezett szülő illik beszélni, mert a férjség, családapaság nemzeti érték, erény.
Arról, hogy Tőkés László (vagy bármely más közéleti személy, magánember) sem élettársi, sem szülői kötelezettségeinek nem tesz eleget – arról már nem tudunk, nem merünk, vagy nem akarunk beszélni. Az tehát, hogy Andrassew Iván ezt a témát felvállalta, rendkívüli bátorságra vall.
Jól csinálja-e azt, amit csinál? Vannak kételyeim.
Mivel a magánéletről való beszéd módozatai sincsenek átgondolva, ezért azt sem tudni – én nem tudom – mi az, ami az információgyűjtésbe és -közlésbe belefér.
Szabad-e interneten keringő, vagy bizonytalan forrásból származó dokumentumokat közzé tenni? Tudjuk, még József Attila szabad ötleteinek publikációjával kapcsolatban is éles vita bontakozott ki. Pedig az a szöveg, konstruált szöveg, és bizonyos értelemben, sokszoros idézőjel mellett közlésre, a megmutatásért íródott.
Mi hát a kritérium, ami publikussá legitimál egy dokumentumot? Az idő? Amikor Nyáry Krisztián egy évszázad távlatából „leleplezi” (nb. az interneten) Diósy Ödön homoszexualitását, vagy Molnár Ferenc nőverését, idézi Móricz és öngyilkosságba menekülő felesége levelezését, az legitim? Tőkés hasonló történetei nem legitimek?
Lehet-e hasonló munkának másképpen nekifogni?
Én például fontosabbnak tartanám, ha Tőkés valóban nyilvánosnak szánt politikai működését, beszédeit, munkáit elemezné Andrassew, vagy bárki más, akit a célszemély (mint majdnem államfőjelölt, mint „nemzetpolitikailag fontos” ember) érdekel. Mindazt, ami megkérdőjelezhetetlenül publikus.
Úgy is nagyon sajátos kép rajzolódhat ki arról, hogyan alakult az elmúlt húsz évben a nemzetinek nevezett diskurzus, politika. Hol vannak a gyökerei, kik és miért a támogatói? Melyek az ellenmondásai? Ez lenne a történeti, elméleti megközelítés. Már, ha beszélhetünk itt egészen komolyan elméletekről.
És ha fontos a személyes szempont: akkor érdekes lehetne egy beszélgető könyv, az ebben a kötetben szereplő emberekkel, a tabukérdéseket sem kerülve, szembesítéssel. Megadva mindenkinek az esélyt a magyarázatra és a reakcióra. Tisztában vagyok vele persze, hogy ez Tőkés László eddigi nyilatkozatkészségét ismerve, szinte elképzelhetetlen.
Bármennyi kifogás is burjánzik fel olvasás után a módszerrel, a tartalommal kapcsolatban, kénytelen vagyok elismerni, hogy nagyon sok minden másképp látszik ez után a kötet után. Másképpen látom például a pecsétekbe, hivatali címekbe és fejléces papírokba beleszerelmesedett erdélyi közéletet.
A pecsétek és hivatali címek mögött, a fejléces papírokon ugyanis, a közéleti máz mögött, rengeteg a magánindulat, magánérdek, több mint sejthető. Van-e egyáltalán a magánéletünkön túli közéletünk?
És azzal is szembesültem, hogy mindenhol, a családi vacsorákon és reggeliken, a fodrásznál valamint a „emlékhelyeken” is tulajdonképpen egyetlen egy dologról van szó: a pénzről. Fillérek és dollármilliók röpködnek.
Az eddig érteni vélt események is más megvilágításba kerülnek.
Az a momentum például, ahogyan Tőkés László távozott eddigi legmagasabb pozíciójából, az EP alelnöki tisztségéből. Pedig a Tőkés-közlemények folyamatosan áradtak, követni lehetett ezt a döntést is, és mindazt, ami Brüsszelben körülötte történt. Hallottunk például a „Ciános Béla” akcióról.
Markó Béla Szávai Géza francia nyelvű kötetének, a Székely Jeruzsálemnek a bemutatóján vett részt Brüsszelben. Az erről hírt adó plakátra Tőkés László személyesen ragasztotta rá ezt a feliratot: „Mit keres az EP-ben ciános Béla?”.
A tiltakozásról a tiltakozó maga küldött szét kommünikét. Az azonban eddig elsikkadt, hogy az esettel kapcsolatban – derül ki Andrassew összeállításából – Tőkés magyarázkodni kényszerül, és levélben arról biztosítja Jerzi Buzek EP-elnököt, hogy „nem támadt” és „nem rongált”.
Nem győzte meg a címzettet. Jerzi Buzek választában arra figyelmezteti a politikust: „a fenti incidenst megjegyzi”, és az, amit Tőkés tett „nem tükrözi az EP szellemét és szokásait”. Ezek után nem indult újabb mandátumért Tőkés László, érthető módon, és nagyon helyesen.
Azzal kapcsolatban, hogy kinek van igaza, Tőkés Lászlónak vagy Joó Edithnek a válási sagában, az emberi drámákbn – ellentétben a szerzővel – én nem foglalok állást. Pont azért, mert a közzétett dokumentumok alapján követhető, hány féle szempont, hány féle igazság, vagy igazság töredék veendő figyelembe.
De Andrassew Ivánnal együtt azt gondolom, hogy amiről azt mondják, hallgatni kell, arról beszélni kötelesség. És hogy ennek a kibeszélésnek mi a módja, arról kell gondolkodnunk az elkövetkezendőkben.
Parászka Boróka. Manna.ro

Pert indít Tőkés László a róla írt botránykönyv szerzője és kiadója ellen
Tőkés László bepereli Andrassew Ivánt, a Népszava című magyarországi napilap publicistáját, aki Ne vígy minket a kísértésbe címmel „botránykönyvet” írt az EP-képviselőről. Tőkés pert indít a könyvet kiadó Noran Libro, valamint a kötet névtelen romániai terjesztői ellen is.
Tőkés László sajtóirodájának pénteki közleménye szerint az EP-képviselő Futó Barnabás ügyvédi irodájának adott megbízást „az inkriminált könyv megjelenésével kapcsolatos közvádas és magánvádas büntetőeljárások, valamint személyi jogi polgári eljárás megindítására Andrassew Iván és a könyv kiadója ellen”.
A nemrég megjelent kötet szerzője, Andrassew Iván azt írja blogján: „hazafias kötelessége” volt megírni a könyvet Tőkés Lászlóról.
Demeter Szilárd, Tőkés irodavezetője a Krónikának elmondta: Tőkéssel pénteken, Zilahon fiatalok próbálták dedikáltatni a könyvet, „egyértelműen provokációs célzattal”.
Demeter szerint a kötetet „kampánycélzattal, egy lejárató hadjárat részeként” Romániában is terjesztik.
„Nagyon érdekesnek találjuk, hogy RMDSZ-es berkekben mennyire népszerű a könyv, romániai terjesztés nélkül már gyakorlatilag mindenki olvasta, sőt, a végekre is eljutott. Kampányeszköznek kicsit gyomorforgatónak tartjuk, de reméljük, büntetőjogi felelősségük tudatában teszik azt, amit tesznek. És nagyon reméljük, hogy nem közpénzből finanszírozzák” – nyilatkozta az irodavezető.
Az irodavezető szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – amelynek Tőkés hosszú ideig püspöke volt – lelkészei is megkapták postai úton, ismeretlen feladótól Andrassew könyvét. Az ismeretlen küldők összesen több száz példányt küldtek szét Romániában.
Demeter Szilárd azt mondta a Krónikának: feljelentést tesznek Romániában is ismeretlen tettes ellen a könyv terjesztése miatt.
„Meggyőződésen, hogy ki fog derülni, ki finanszírozta a kötet kiadását, és romániai terjesztését. Nemsokára pontosan tudni fogjuk, ki áll a lejárató kampány mögött” – fogalmazott Tőkés László irodavezetője. Krónika (Kolozsvár)

Újabb ocsmány könyv jelent meg Tőkés Lászlóról
Andrassew Iván, a Népszava magyarországi balliberális napilap publicistája Ne vígy minket a kísértésbe címmel a magánéletét kiteregető „botránykönyvet” írt Tőkés Lászlóról, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökéről, európai parlamenti képviselőről, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnökéről, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben közel két évtizeden át püspökként szolgáló lelkipásztorról, a temesvári forradalom hőséről. Tőkés pert indít a könyvet kiadó budapesti Noran Libro, valamint a kötet névtelen romániai terjesztői ellen is.
Sajtóirodájának pénteki közleménye szerint az EP-képviselő Futó Barnabás ügyvédi irodájának adott megbízást „az inkriminált könyv megjelenésével kapcsolatos közvádas és magánvádas büntetőeljárások, valamint személyi jogi polgári eljárás megindítására Andrassew Iván és a könyv kiadója ellen”. A nemrég megjelent kötet szerzője azt írja blogján: „hazafias kötelessége” volt megírni a könyvet Tőkés Lászlóról. Ugyanakkor a Hír24 című magyarországi hírportálnak elismerte, hogy ő maga semmit nem derített ki, semmit sem tárt fel és senkit semmiről nem kérdezett meg, csupán a hozzá eljuttatott „dokumentumokat” és mindenféle „anyagokat” gyűjtötte egybe könyvében. Ezek nagy része Tőkés Lászlóné Joó Edittől, illetve egyházi és politikai körökből származik. Továbbá azt is elismerte, hogy a mű nem egyéb „szimpla karaktergyilkosságnál”. Amúgy nem előzménytelen, hiszen 2010-ben már Romániában is megjelent egy, Tőkést lejáratni próbáló magyar nyelvű kötet, az RMDSZ publicistájaként ismert Kuszálik Péter tollából, A forradalom szikrája címmel.
Demeter Szilárd, Tőkés irodavezetője elmondta: a volt püspökkel pénteken, Zilahon fiatalok próbálták dedikáltatni a könyvet, „egyértelműen provokációs célzattal”. Demeter szerint a kötetet „kampánycélzattal, egy lejárató hadjárat részeként” Romániában is terjesztik. „Nagyon érdekesnek találjuk, hogy RMDSZ-es berkekben mennyire népszerű a könyv, romániai terjesztés nélkül már gyakorlatilag mindenki olvasta, sőt, a végekre is eljutott. Kampányeszközként kicsit gyomorforgatónak tartjuk, de reméljük, büntetőjogi felelősségük tudatában teszik azt, amit tesznek. És nagyon reméljük, hogy nem közpénzből finanszírozzák” – nyilatkozta az irodavezető.
Demeter szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészei is megkapták postai úton, ismeretlen feladótól Andrassew gyalázatos irományát. Az ismeretlen küldők több száz példányt szórtak szét Romániában. „Meggyőződésen, hogy ki fog derülni, ki finanszírozta a kötet kiadását és romániai terjesztését. Nemsokára pontosan tudni fogjuk, ki áll a lejárató kampány mögött” – fogalmazott Tőkés László irodavezetője, jogi eljárást ígérve a honi terjesztőkkel szemben is. Székelyhon.ro

HOME JOGOK
Andrassew Tőkés-könyve kapcsán
Ne vígy minket a kísértésbe címmel, könyv formájában dokumentumokat, többek között magánlevelezést tesz közzé és kommentál a magyarországi publicista. Tőkés erre bepereli. Mi a morál?
Andrassew Iván könyve a látszat ellenére nem dokumentum-gyűjtemény. Annak ellenére, hogy dokumentumok szerepelnek benne, vélhetően számtalan fontos anyag hiányzik belőle. Minthogy – a nyilvánosan is elérhetők mellett – a szerző feltételezhetően olyan körökből szerezte be az anyagokat, amelyek nem rokonszenveznek Tőkés Lászlóval, a politikus nem nagyon védekezhetett, nem árnyalhatta a képet, ki volt szolgáltatva annak, ami átment ellenlábasai szűrőjén. Nincs szöveghely, amiben az ő történetét is elmesélhetné, és ez különösen igaz a legdrámaibb fejezetben, ami egy mélységesen boldogtalan házasságról szól. Minthogy nem dokumentum-gyűjtemény, hanem csonka dosszié, a könyv nem fatális lórúgás. De azért nagyot csap.
Mi lett volna, ha Andrassew Iván elküldi a kéziratot Tőkés Lászlónak, és replikát kér? Azt hiszem, ez lett volna a korrekt hozzáállás. Persze sok értelme nem lett volna, az jól látszik abból, ahogy Tőkés parahangja, Demeter Szilárd lereagálta az anyagot. A Krónika bejelenti, hogy Tőkés bepereli Andrassew Ivánt és a kiadóját, mindezt egy olyan szövegben, ami tartalmilag is, formailag is szamárság, néhol még komikus is. Tőkés irracionálisan viselkedik, amikor kirántja a lézerkardot, és hadonászik vele. Lehet, ez a vérmesség a tehetetlen belső körnek megkönnyebbülést hoz, de könnyen megsokszorozhatja a kötet olvasóinak számát, és, azt hiszem, nem ez az, amit Tőkés a leginkább szeretne. Mondjuk meg is értem, hogy kifordult önmagából, elég durva ez az egész, már azt hihette, lement a nagy válási balhé, és nem, visszajön, szinte szervezetten, pénzügyi trillákkal és egyéb mutyizásokkal megpakolva.
Mi a baj ezzel az anyaggal? Hogy nem hiszem el Andrassew Ivánnak, hogy nem volt vele politikai célja. Az időzítés, az olykor élcelődő kommentárok, vagy ahogy indul: Úgy tűnik, nem úszhatjuk meg a szembenézés kínjait. 2011-ben azzal kellett szembenéznünk, amit sokan sejtettünk, hogy az egykori forradalmár, szabadságharcos Orbán Viktor a joggal visszaélve, jogtiprások sorozatával vezeti be a diktatúrát Magyarországon. Hogyan történhetett meg, hogy egy ember, aki az úgynevezett rendszerváltás idején a reménységünk volt, akit ifjan még szeretve tiszteltünk, idáig jutott? Ebben az időszakban kezdtem el vizsgálni Tőkés László útját... stb. stb. Mi van?
Mi mégis az anyag érdeme? Hát az, hogy sokkol. Megmutatja azt a Tőkést, aki képes gyűlölni, aki otthonosabban érzi magát a tetszése szerint kiválasztott pompázatos fogalmak között, mint otthon, a nappaliban. Nem tudjuk meg, mi okozta a szenvedélyes gyűlöletet a házastársak között, mert csak az egyik fél szempontjait ismerjük, és hát amúgy sincs semmi közünk hozzá. De az mégis megdöbbentő, hogy Tőkés olyan mélységű gyűlöletre és olyan gyerekes kicsinyességre képes, amivel csak kevesen büszkélkedhetünk. És pont ezért erős ez a könyv. Hogy a pénzekkel hogy is ment a játék, ki mikor mennyit játszott át és hova, hogy Tőkés milyen ostobán intézte fia focimeccsének eredményét, hogy mégis aláírt a szekunak, ezek mintha csak gyengítenék a kötetet, aminek érdemben mégiscsak egyetlen epikus erejű témája van: Tőkés László házassága, civilben, sallangok, szólamok, válogatott metaforák nélkül. Kiábrándultan, gyengén, fásultan, kiégve, megfakult S betűvel a pólóján. Görcsösen, ócskán, tekintélyét vesztetten keresve az utat a gyermekeihez – ez utóbbi egyébként szerintem megindító és nagyon emberivé teszi a Tőkés karaktert, aki a kötetben többnyire legfeljebb csak monstrum.
Andrassew a Tőkés gyerekek helyzetét szinte végig tapintattal kezelte, bár itt mintha olykor megfutna a penna. Nem értem például, ha összefoglalva is, mi jogon tette közzé az egyik Tőkés gyerek apjához szóló levelét? Megtudhattunk mindebből érdemben valamit? Szerintem nem. Olyan dogmafilm hangulatom lett tőle. Kell ez?
Mindenen túl Andrassew Iván bátor könyvet hozott össze, ha kicsit máskor, kicsit máshogy és kicsit több Tökés László iránti empátiával mérte volna a textust, rászolgált volna a nagy taburomboló jelzőre. Egyébként nem.
Kelemen Attila Ármin. Tranisndex.ro

EMNT Sajtó
Tiltakozunk a liberális gyűlöletimport ellen – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóközleménye
Andrassew és Kuncze hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen. Andrassew Iván, a Népszava publicistája botránykönyvet írt az EMNT elnökéről, Tőkés László erdélyi EP-képviselőről. A könyvet Kuncze Gábor bukott és levitézlett liberális politikus mutatta be Budapesten. Az a Kuncze Gábor, aki segíteni sohasem tudott az erdélyi magyarságon, viszont ártani annál többet ártott. Annak az Andrassewnek a könyvét küldi ismeretlen feladó ingyen minden erdélyi lelkésznek, aki a 2004-es népszavazáskor még lelkes támogatója volt annak, hogy a kettős állampolgárságot ne szavazzák meg.
Most gyűlöletüket Erdélyben akarják meghonosítani, mert Magyarországon az emberek elcsapták öket. A "műnél" még egy üzemi lap is magasabb színvonalú, pedig a szerző egy ilyen lapnál volt szószólója a diktatúrának, és hirdette előbb a kádári, majd később a Gyurcsány-rendszer hazugságait. Márpedig hazugságból csak hazugság születik. Bizonyítja ezt a most megjelent lejárató könyv, amely Tőkés Lászlón keresztül az egész erdélyi magyarságot támadja.
Andrassew és Kuncze ismét bizonyítja, hogy a hazugság az ő igazi otthonuk, s mert Magyarországon már senkinek sem kellenek, ezért most másutt próbálkoznak. Joggal tehetö fel a kérdés: ugyan miért most kampányban folyamodnak a Securitate által kedvelt eszközhöz, a hazugság fegyveréhez? Ki volt a megrendelőjük? Kitől kapta Andrassew és Kuncze a megbízást? Ki pénzelte őket? Kinek az érdekeit képviselik a förtelmes, erkölcsileg minősíthetetlen munkájukkal? Ki fizetett azért, hogy Erdélyben minden lelkészhez, paphoz, polgármesterhez eljusson postai úton a szerény számítások szerint is többezer kötet - ismeretlen feladótól?
Andrassew és Kuncze letéteményesei és folytatói a magyarországi baloldali-liberális hazugságpolitikának, amelyből Erdély nem kér. Erdély, ahogy a kulturált világ bármely része, nem hisz a gyűlöletpolitikában. Az erdélyi emberek tettek és nem rágalmak alapján alkotnak véleményt.
Kolozsvár, 2012. május 20.
Sándor Krisztina,
az EMNT ügyvezető elnöke. Emt.org

EMNT: Andrassew és Kuncze hazugságkampányt folytat
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint Andrassew Iván és Kuncze Gábor hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen.
Andrassew Iván, a Népszava publicistája könyvet írt az EMNT elnökéről, Tőkés László európai parlamenti képviselőről, a kötetet Kuncze Gábor mutatta be Budapesten.
Az EMNT közleményében azt állította, hogy Andrassew Iván könyvét ismeretlen feladó ingyenesen elküldi minden erdélyi lelkésznek.
A szervezet szerint „Erdély, ahogy a kulturált világ bármely része, nem hisz a gyűlöletpolitikában. Az erdélyi emberek tettek és nem rágalmak alapján alkotnak véleményt.”
Tőkés László május 18-án közölte, ügyvédi megbízást adott Futó Barnabás ügyvédi irodájának a könyv megjelenésével kapcsolatos közvádas és magánvádas büntetőeljárások, valamint személyi jogi polgári eljárás megindítására Andrassew Iván és a könyv kiadója ellen
Szabadság (Kolozsvár)

Andrassew Iván nem tart Tőkés László perétől
„Az embereknek joguk van tudni, miféle ember az, aki milliók sorsát befolyásolja” – jelentette ki tegnap lapunknak Andrassew Iván, a Tőkés László viselt dolgait feltáró, Ne vígy minket a kísértésbe című könyv szerzője, akit az európai parlamenti képviselő perelni készül a kötetben megjelentek miatt.
Elmondta: a könyvet azért kezdte el írni, mert attól tartott, hogy Tőkés lesz Magyarország elnöke Schmitt Pál után.
„Fogalmam nem volt, hogy mikor lesznek választások Romániában” – jelentette ki azokra a vádakra reagálva, miszerint a kötet a választásokra időzített, tudatos lejárató kampány része.
A Népszava napilap publicistája elmondta: számított arra, hogy a volt református püspök az igazságszolgáltatáshoz fordul a könyv megjelenése után. Kérdésünkre kijelentette: áll elébe a pernek. Annál is inkább, mert Tőkés Lászlót a tárgyalásokon az a Futó Barnabás ügyvéd képviseli, aki ellen korábban már nyert a bíróságon. „Ha a könyvembe foglalt dokumentumok nem lennének közismertek, nem lennének föllelhetők a világhálón, vagyis személyesen szereztem volna meg azokat, akkor is vállalnám a felelősséget” – tette hozzá a publicista.
A könyv megjelenése után Tőkés Lászlóék azzal vádolták közleményben Andrassew Ivánt, hogy Kuncze Gábor volt szabad demokrata politikussal együtt „hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen”. A publicista szerint Kunczénak egyetlen „bűne” az, hogy a múlt heti budapesti könyvbemutatón beszélt a kötetről a sajtónak. „Tőkés Lászlóék arra építenek, hogy Kuncze Gábort talán sokan utálják Erdélyben, és akkor majd engem is. Mi együtt – mint valami szekusok – hazugságkampányt folytatunk az erdélyi magyarok ellen. A szekuzás várható volt, erről szól a könyvem” – reagált a vádakra a szerző. Szerinte az „erdélyi magyarok ellen” megfogalmazás azt sugallja, hogy az erdélyi magyarok maga Tőkés László. „Tudtam, hogy tiszteli magát, de azt nem, hogy ennyire. Annak meg, hogy Erdély nem kér a hazugságpolitikánkból – vagyis a könyvemből –, kicsit ellentmond, hogy a Bookline.ro sikerlistáján napok óta az első helyen áll” – mondta Andrassew.
Az EMNT közleménye azt is állítja, hogy a könyvet ismeretlen feladó ingyenesen elküldi minden erdélyi lelkésznek. Tőkés László sajtósa, Demeter Szilárd ennek kapcsán azt mondta a Krónikának: feljelentést tesznek Romániában ismeretlen tettes ellen a kötet terjesztése miatt.
„Elképzelem a rendőr arcát, amikor ezt a följelentést megkapja” – reagált Tőkés sajtósának nyilatkozatára a publicista. „Gondolom, Demeter úr újságíró lehet, az Európai Parlament sajtószabadságért is ádázul küzdő képviselőjének szolgálatában. Nyilván valami új, unortodox sajtószabadságot akarnak bevezetni. Ezt kipróbálják Erdélyben, Romániában, aztán jöhet Magyarország, sőt Európa is” – jelentette ki Andrassew, aki szerint a következő lépés az lesz, hogy az olvasót is büntetni kell.
Cseke Péter Tamás. Új Magyar Szó (Bukarest)

Ne vígy minket a kísértésbe – könyv Tőkésről
ÚMSZ/Népszava
Tőkés László európai parlamenti képviselő viselt dolgairól – többek között a válásáról és a pénzügyeiről – jelentetett meg könyvet Magyarországon Andrassew Iván, a Népszava publicistája. A volt református püspököt felháborította a kötet, a szerzőt és a kiadót is perelni készül.
„Rendhagyó könyvbemutatónak lehettünk részesei kollégánk, Andrassew Iván jóvoltából, aki Ne vígy minket a kísértésbe címmel napjaink egyik emblematikus figurájáról, Tőkés Lászlóról adott ki »dokumentumkötetet«” – írta a kötetről a Népszava. A méltatás szerzője, Gál Mária szerint Andrassew nem értékel, nem ítélkezik, nem kutat titkok után, semmi mást nem tesz, mint kötetbe szerkeszti mindazt, vagy mindannak egy reprezentatív részét, amely az egyik legismertebb magyar közéleti személyiség életéről ismert, és nyilvánosan elérhető dokumentumok révén igazolható is. „Rendhagyósága a kérdésben rejlik, amely a bemutatót is uralta: meg kellett e műnek születnie egyáltalán vagy sem, és ha igen, akkor ki lett volna hivatott megírni azt – a budapesti író-újságíró vagy egy erdélyi?” – olvasható a méltatásban.
Az „igaz magyar”
Andrassew a könyvbemutatón kijelentette: szégyelli, hogy megírta a könyvet, szégyelli, hogy ő írta meg, mert szerinte talán egy erdélyi újságírónak kellett volna ezt megtennie. „Azt hiszem, ezúttal téved, és nemcsak azért, mert Tőkés László már régen nem erdélyi magyar, bár közéleti-politikai tevékenysége kétségtelenül az ott élő magyarok sorsát befolyásolja közvetlenül, hanem ahogyan a kiadó Kőrössi P. József (1996-tól a Noran Kiadó ügyvezető igazgatója és irodalmi vezetője – szerk. megj.) fogalmazott, ő a »nemzet köztársasági elnöke«, aki a teljes Kárpát-medencei magyarság fölött lebegve huszonkét éve épp az erkölcs nevében mond mindenről ítéletet. De azért is téved a szerző, mert sok igazság van abban a régi mondásban, hogy »Senki sem lehet próféta a saját hazájában«” – vélekedik Gál.
A „magyarság köztársasági elnökét”, Tőkés Lászlót valódi mivoltában bemutató könyv borítója
A kötet méltatója szerint éppen Andrassew kívülállósága biztosíthatja, hogy üzenete elérjen azokhoz is, akik „az erdélyi magyarság számára önpusztító politikai úton is” azért követik a volt püspököt, mert mindmáig az elévülhetetlen érdemű forradalmárt, a mocskos politika fölött lebegő, megkérdőjelezhetetlen erkölcsiségű lelkészt, az »igaz magyart« látják benne. „Ám ha valaki fellapozza a Ne vígy minket a kísértésbe című kötetet, azt láthatja, hogy e szent ember, a püspök milyen messzire tévedt a szeretet, a megbocsátás és az igazmondás útjáról. Egy, a saját erkölcsi halálát túlélt ember látleletét kapja” – olvasható a Népszavában.
Levél Bulgáriából
A közelmúltban megjelent könyvet és tartalmát a legjobban a szerző, Andrassew Iván jellemzi a kötet előszavában. „Tisztázni kell viszonyunkat Tőkés Lászlóval, aki nemcsak az Európai Parlamentben képvisel minket, nemcsak Romániában vállal erős orbánista politikai szerepet, hanem az is előfordulhat, hogy egyszer csak arra ébredünk, hogy Orbán Viktor levelet ír Bulgáriából, miszerint mégiscsak Tőkés László lenne a legalkalmasabb Magyarország elnökének. Orbán bármikor ítélheti úgy a helyzetet, hogy Tőkés válási ügye lecsengett, és Magyarország miért is ne engedhetné meg magának, hogy egy valamikori forradalmárt ültessen az elnöki székbe, ha ez megtörténhetett Csehszlovákiában és Lengyelországban is” – indokolja a kötet megjelenését a szerző.
Andrassew azt írja, sokáig vívódott magában, mielőtt nekilátott volna a munkának: a jó ízlés és a kötelességtudat küzdött benne. „Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni, a világhálón szerteszét terjedő dokumentumokból egységes, elszomorító képet összeállítani valakiről, van-e jogom azokat szembesíteni a valósággal, akik őt ma is mélységesen tisztelik? Végül is Tőkés László egyetlen mondata miatt döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet. Feleségéről, Joó Edithről a következőket írja egy, a gyerekeinek is címzett levelében: Egyházi tekintélyemet sötét alakokkal és erőkkel összefogva, tudatosan és szántszándékkal Ő maga rombolja a (volt) Szekuritáté módjára és kedvére. Hogy miért éppen ez a mondat győzött meg, az majd kiderül” – magyarázza a szerző.
Tőkés ördöge
Andrassew nem foglalkozik Tőkés László politikai pályájával, egyházi viaskodásaival, ezeket csak akkor érinti – mint fogalmaz –, ha föltétlenül szükséges. Nem foglalkozik a jelenlegi politikai küzdelmeivel sem, legföljebb annyiban, hogy megpróbálja kideríteni: a tettei, a szavai, a viselkedése mennyiben következnek a jelleméből. „Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, a magyarság köztársasági elnöke – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni, legyűrni, elzavarni” – írja előszavában Andrassew. Új Magyar Szó (Bukarest)

Veszélyben a vigécek
Tőkés László feljelentést tesz a róla a közelmúltban megjelent könyv, a Ne vígy minket a kísértésbe szerzője és kiadója ellen, ugyanakkor Demeter Szilárd, az EP-képviselő sajtóirodájának vezetője arról tájékoztatta az egyik napilapot, hogy hasonló lépést terveznek a könyv romániai terjesztőivel szemben is. A sajtófőnök ugyanis „gyomorforgató kampányeszköznek” tekinti a könyv terjesztését, és reméli, hogy akik ezzel foglalkoznak, azok büntetőjogi felelősségük tudatában teszik, mint ahogyan azt is, hogy mindezt nem közpénzből finanszírozzák.
„Meggyőződésem, hogy ki fog derülni, ki finanszírozta a kötet kiadását és romániai terjesztését. Nemsokára pontosan tudni fogjuk, hogy ki áll a lejárató kampány mögött” – mondta némiképp fenyegetően a sajtófőnök.
Abban az esetben, ha a szóban forgó könyv valótlan állításokat tartalmazna, akkor természetesen Tőkésnek szíve joga jogi úton érvényt szerezni igazának a szerzővel esetleg a kiadóval szemben is. Az viszont, hogy az EP-képviselő büntetőjogi kategóriának tekinti egy Magyarországon annak rendje és módja szerint megjelent könyv romániai forgalmazását, azt jelenti, hogy vagy tájékozatlan vagy pedig – ami valószínűbb – totalitárius reflexek működnek benne. Utoljára magyarországi könyv romániai terjesztését Nicolae Ceaușescu tekintette bűncselekménynek. (Egyik ismerősöm ellen a szocialista államrend aláaknázására irányuló tevékenységért akartak vádat emelni 1989-ben, mert a határon áthozta és másoknak is kölcsönadta az Erdély történelme című tudományos munkát.)
Az immár dokumentumkiadványban is megörökített politikus talán csak feledékenysége okán nem perli a könyv olvasóit is, hogy kimerítően megbüntessen mindenkit, akinek köze van egy a viselt dolgait taglaló munkához.
Ez az egész történet talán még mosolyra is deríthetne, ha Tőkés nem lenne európai parlamenti képviselő, és egy – igaz, jelentéktelen – romániai politikai párt védnöke. Én ugyanis félek azoktól a politikusoktól, akik bűncselekménynek tekintik az övékétől eltérő véleményeket, illetve azok terjesztését. Jó okom van félni azoktól, akik érvek nélkül, megbélyegeznek mindenkit, aki feltárja, rendszerezi, közreadja és terjeszti a róluk megjelent terhelő dokumentumokat.
S ez még akkor is igaz, ha magát a könyvet én is vegyes érzésekkel fogadtam. Nem vagyok híve annak, hogy a magánéletet és a közéleti tevékenységet összemossuk, bár jól tudom, hogy egy közszereplő, s még inkább egy politikus esetében az előbbi szférája eleve szűkebb, mert az állampolgároknak joguk van tudni, hogy az őket képviselők milyen erkölcsi normákat tartanak magukra nézve kötelezőnek, hiszen ezekből következtetni lehet politikai döntéseik elvszerűségére. Mégsem hiszem azt, hogy Tőkést – mint politikust – a magánlevelezése vagy a volt feleségéhez való viszonyulása alapján kellene megítélni. Nem vitatom, hogy egy politikus esetében ezek a részletek is lehetnek publikusak, de sokkal kevésbé relevánsak közéleti megítélése szempontjából, mint például az, hogy bekasztlizná a könyv terjesztőit.
Teljesen más megítélés alá esnek viszont az Andrassew Iván könyvében szintén szereplő ama dokumentumok, amelyek nagyon nagy pénzösszegek hűtlen kezelésével foglalkoznak. Például Both László független mérlegképes könyvelő jelentése, amely szerint a Határon Túli Magyarok Hivatala által a Tőkés által irányított 2002-es Református Világtalálkozó megszervezésére kiutalt 242 millió forintból az elszámolásnál 25 és fél millió hibádzott, illetve gyanús számlákkal igazolták a pénz felhasználását. Ezek olyan információk, amelyek nemcsak hogy relevánsak, de nyilvánosságra hozataluk kötelező lenne minden tisztességes újságíró számára, aki ilyen adatok birtokába jut.
Nos, ebből a megközelítésből nézve örvendetes, hogy Tőkés a bírósághoz fordult. Mert amennyiben nem tudja bebizonyítani azt, hogy a szerző által közölt és az ő pénzügyi felelősségét firtató dokumentumok hamisak lennének, akkor neki kell – akár a bíróság előtt – magyarázattal szolgálnia büntetőjogi felelőssége tudatában.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

A csatornaíró
Álláspont
Csak tudnám, miért kellett huszonkét évnek eltelnie, hogy végre feketén-fehéren láthassuk: kik ontották ránk mindeddig a megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéleteiket. Ők, az úgynevezett balliberális véleményelit, akik az átkosban egyszerre jól tartott kegyeltek és hősiesen kiszólongató ellenzékiek, baloldali kormányzás idején pedig feszengő aulikusok, „igazságbeszédről” hablatyoló, csendben meg persze a zsebüket tömögető értelmiségiek. Csak azt nem tudják elviselni szegények, ha nem az általuk agyonszeretett politikusok vannak hatalmon. Olyankor rendre kimutatják a foguk fehérét. Az Antall-kormány alatt mindent vittek, a tendenciózus médiamanipulációval és a gőgős véleményterrorral gyakorlatilag kisiklatták az egész rendszerváltozást.
Az első Orbán-kormány idején is hörögtek rendületlenül, bár nehezebben találtak fogást (be kellett érniük némi micisapkázással, minidúcsézéssel, meg a túl sok nemzeti zászlón való szörnyülködéssel).
Ám a legújabb jobboldali ciklus mintha egy kissé felkészületlenül érte volna a fiúkat. Mintha csak most szembesültek volna a médiaviszonyok gyökeres megváltozásával, az internet térhódításával, a megkopott népszerűségükkel, a média- és véleménymonopólium elvesztésével, az újabb generációk szinte totális érdektelenségével az ügyeletes rettegésük iránt. És mintha ez a szituáció kihozta volna belőlük lelkük valódi lényegét. A talaját vesztett ember elaljasulását. A pitiáner gyűlölködőt, az erkölcsi hullát, aki nemhogy az oly sokat hivatkozott BBC meg a New York Times, de még a megboldogult Kacsa magazin etikai mércéjét sem képes tartani.
Történt, hogy a magyar ugar két csillagfényű fáklyája, Kuncze Gábor bukott szadeszvezér, botcsinálta riporter és Donáth László MSZP-s lelkész a minap bemutatta a fővárosban Andrassew Iván új könyvét Tőkés Lászlóról. Andrassewről annyit érdemes tudni, hogy ő az a népszavás szerkesztő, aki egyetlen oldalra képes négy publicisztikát is beszerkeszteni a diktatúra (vak is látja, hogy) zajló intézményesüléséről Magyarországon.
Nos, a Ne vígy minket kísértésbe címet viselő mű nem manipulatív, és nincsen tele csúsztatásokkal (mint anno Kende Péter elkapkodott Viktor-könyvei). Csak szimplán primitív és aljas. Mint egy hátbatámadás a lakótelepi diszkóban.
Végre megtudtuk tehát: nem többek ők senkinél, csak szimplán aljasok és primitívek. Idézzük csak, miként vezeti fel Andrassew a szinte kizárólag Tőkés László elvált feleségének levelezéséből és információiból összeállított förmedvényét: „Sokáig vívódtam magamban, mielőtt nekiláttam ennek a munkának. Küzdött bennem a jó ízlés és a kötelességtudat. Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni? (…) Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, »a magyarság köztársasági elnöke« – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni.”
Mindannyiunk nagy szerencséjére azonban a cseppet sem farizeus Andrassew felülkerekedett a belső vívódásán, és közkinccsé vált a püspök úr magánéletének sok állítólagos részlete. Nemhiába házalt hát az érintett asszony évek óta a levelekkel, ilyen-olyan „bizonyítékokkal” oly rendületlenül. Az, hogy a másik fél véleménye a kutyát sem érdekelte, de legfőképp az aranytollú népszavás szerzőt nem, s hogy egy ilyen indulatokkal teli emberi konfliktus totálisan egyoldalú krónikája óhatatlanul sok-sok valótlanságot tartalmaz, s hogy még a bíróság is érthető okból rendre szankcionálja a közszereplők válóperes ügyeinek nyilvánosságra hozását (lásd az SZDSZ-es Wekler Ferenc ügyét), a ballib oldal finnyás felkentjei közül ezúttal senkit nem fog megbotránkoztatni. Vannak ügyek, amelyekben nem számít az etika, az igazság pedig a legkevésbé. Ahol a cél szentesíti az eszközt. A magyarság élő nemzeti hősének, a kelet-európai rendszerváltozás egyik világszerte jegyzett alakjának a vágyott megsemmisítése, a közelgő romániai választás manipulálása egyesek szemében kétségkívül ilyen ügy.
Ám, kedves Andrassew Iván, és az itthoni meg erdélyi haverok, Tőkés László félreállításához ennél a répahányásnál azért többet kellett volna összekaparni. Ne lepődjenek meg, ha a sok fekália végül az önök nyakába folyik vissza.
Huth Gergely. Magyar Hírlap

Furdalása van
Parászka Boróka
Andrassew Iván Tőkés László magánéletéről, válásáról és családtagjairól állított össze kötetet. Ki ítél és ki ítéltet? A kötet szerzőjével beszélgettünk.
Hogy érzed magad a könyv megjelenés után? Kaptál hideget-meleget egy hét alatt.
Azt nem mondom, hogy jól, mert nekem vannak itt furdalásaim. De örülök a sikernek, mert a bookline.hu és a bookline.ro oldalon is első helyen áll ez a könyv, ami azt jelenti, hogy nagyon nagy az érdeklődés.
Mire vártál, hogy fogják fogadni?
Amikor ezt elkezdtem írni, akkor megmérgedtem. Abban se voltam biztos, hogy megjelenik. Hosszú ideig vártam, vártam, hogy… aki elolvassa ezt a könyvet, az pontosan tudja, miért voltak kétségeim. Ezért semmire sem gondoltam, semmire se számítottam. Kétségeim azért vannak, mert ez egy nagyon brutális könyv. De brutális a téma.
Itt mindenféle gazembernek beállítanak engem, miközben van egy szakmai kötelességtudat az emberben, és van egy etikai érzék. A kettő küzd. Megtehetem-e azt, ami szakmai szempontból a kötelességem? Egy újságírónak, egy írónak az a kötelessége, hogy beszéljen arról, amiről nem lehet, és ha olyan információk jutnak elé, amelyek döntően befolyásolják egy olyan ember megítélését, aki emberek százezreire, millióira van hatással, akinek nagy hatalma van, akkor azt a következmények mérlegelése nélkül köteles nyilvánosságra hozni.
Másrészt tudom, hogy mindezzel embereket sértek. Nemcsak Tőkés Lászlót, hanem azokat, akiknek az a kincs jutott az életükbe, hogy őt szeretik. Azt ne felejtsük el, hogy ő egy hős, aki a példaképünk volt. Nagyon fura érzéseim voltak végig. Végülis Tőkés László magatartása bírt rá, hogy mindez jelenjen meg.
Kaptál-e visszajelzést a kötet szereplőitől?
Nem, csak Tőkés Lászlótól kaptam, aki följelentett. Ugyanaz fogja képviselni, aki Pörzse Sándort és a goj motorosokat képviselte.
Láttál-e ehhez hasonló könyvet magyar nyelven? Mi az a műfaj, amihez ezt a kötetet közel akartad vinni?
Egyrészt ezt nem néztem, valószínűleg nincs ilyen. Nem akartam semmit. Sorba raktam azokat a dokumentumokat, amelyek elém kerültek a világhálón, és kicsit kommentáltam őket. Én novellaíró vagyok, még csak regényben sem tudok gondolkodni. Egyszerűen összeállt ez a kép és ez a történet.
Persze nagyon sok mindent nem írtam meg, és nem hoztam nyilvánosságra. Például csak 1992-es anyagi ügyeket tárgyalok, nem véletlenül. Nem akarok beleszólni a mostani politikába azzal, hogy vizsgálatok induljanak. Nekem nem volt célom a közvetlen beavatkozás.
Mégis felmerült a gyanú, hogy ez egy kampánykötet, amely jelentős szerepet tölthet be a közelgő romániai választások során.
Valóban kampánykötetnek indult abban az értelemben, hogy én attól tartottam, hogy Tőkés Lászlót Magyarország köztársasági elnökévé választhatják. Volt erre esély. Látszott, hogy Schmitt Pál nem lesz sokáig köztársasági elnök, majd meg is bukott. Már olyan értelemben, hogy kiderült róla egy csomó dolog. Nagyon sok olyan utalás van Orbán Viktor beszédeiben, hogy ő a magyarság köztársasági elnöke is, nekünk is van olyan elnökünk, mint Václáv Havel.
Amikor ezt írtam, fogalmam sem volt, hogy mikor lesz választás Romániában. Amikor elkészült, már láttam, de ez engem egyszerűen nem befolyásolt. Bármikor jelenik meg egy könyv, azt lehet azzal vádolni, hogy kampánykötet. Az más kérdés, hogy mindig lesznek emberek, akik ezt kihasználják. Ha megjelenik egy ilyen könyv, akkor azt fel fogják használni hivatkozásként Tőkés László ellen azok, akik őt nem szeretik.
Nem érzed úgy, hogy beleavatkoztál egy olyan történetbe, amibe neked nem kellett volna? Mennyire vagy te kívülálló? A legtöbb erdélyi író és olvasó ember, akivel erről a könyvről beszélgettem, azt mondta: „hogy jön ehhez egy kívülálló, hogy ő írja meg”.
Miért nem írták meg ők? Ezek a történetek, dokumentumok szerteszét keringenek egész Erdélyben, Magyarországon is. Egyrészt.
Másrészt hadd legyen egy kicsi közöm Erdélyhez is. Kolozsvári származású vagyok. Éveken át dolgoztam az erdélyi és csángó költészet antológiáján, több száz költő több ezer versével. Életem jelentős részét Erdélyben töltöttem, gyerekkoromat a nagymamámnál, Erdélyhez nagyon erősen kötődöm. Egyébként meg az Európai Uniónak a polgára vagyok. Ugyanannak a birodalomnak, mint bárki más.
Harmadrészt meg azt is vegyük figyelembe, hogy Tőkés László EP-képviselő, volt alelnök. Azért az én sorsomra is meg a magyarországi magyarok sorsára is rendkívül jelentős befolyással van az, amit ő csinál.
Szerinted miért nem írták meg erdélyiek ezeket a történeteket? Azokat, amelyeket nagyon sokan ismertek, és amelyekről nagyon sokan beszéltek. Mi a véleményed arról, hogy a magánélet szentségét tiszteletben kell tartani?
Hogy miért nem írták meg? Erdélyben járva azt tapasztaltam, hogy Tőkés Lászlóról elképesztő dolgokat mesélnek. Amikor bekapcsolom a magnót, vagy föl akarom írni a mondottakat, akkor azonnal figyelmeztetnek, hogy jaj, „de nem én mondtam”. Újságírók is így viselkednek. Az volt az érzésem, mintha a magyarországi félelem, a Fidesz hatalma bekúszott volna Erdélybe is.
Amint viszont hazaérek, jönnek a telefonok, emailek, hogy ezt nézd meg, azt nézd meg, figyelj oda. Nem tudom, mi az alaphangulat Erdélyben, de valami nagyon-nagyon fura dolog történik. A magyaroszágihoz nagyon hasonló. Talán mások a függelmi viszonyok az újságírók között, vagy a hatalom és az újságírók között, pontosabban a vélt hatalom és az újságírók között.
Én azt gondolom, hogy ott is nagyon erős öncenzúra működik. Nem tudom, miért, de ezt érzem. Azt gondolom egyébként, hogy ezt a könyvet egy erdélyinek kellett volna megírnia, és nagyon sajnálom, hogy végülis nekem kellett megcsinálni. És bocsánatot kérek az erdélyi kollégáktól.
Igaz az, hogy ezt a könyvet több ezres példányszámban, ingyen szórják?
Hallottam, sőt azt hallottam, hogy Tőkés László följelenti azokat, akik ezt szórják. Én nem tudom…
Elképzelhetőnek tartod?
Igen. Hát miért ne? Bár milyen jog korlátozza, hogy fölvásárolják és szórják azoknak, akik hangadók? Fogalmam sincs, ki lehet, de hát bocsánat, de van ilyen a politikában.
Ha ez igaz, akkor ez a kötet propaganda anyaggá minősül, és egy csomó más dimenziója, amiről lehetne beszélni – szövegminőség, szerkesztés, módszertan, műfaj – mind eltörpül. És marad a kötet mint kampánytéma: az idei választásokkor megjelentek az óriásplakátok, a szórólapok, a rádiószpottok és a te műved. Mi lehet ennek a könyvnek a következménye?
Most ítéljem el azokat, akik terjesztik a könyvemet? Lehet bárki, ad absurdum Tőkés belső ellenségei. Majd biztos kiderül. Mindenesetre bocsánat, hogy nem ítélem el. Propaganda anyagként használják, de nem gondolom, hogy ez az érdeklődés fő csapásiránya, hiszen az eladási listán is vezet. Tehát valamiféle közérdeklődést is kifejez.
Elég fura, hogy bármilyen terjesztő ellen eljárást akar indítani Tőkés László. Ezek szerint együtt kerülünk a máglyára. Hát igen, vannak ilyen módszerek is. Elég régóta híre terjed annak, hogy írom ezt könyvet, valakik úgy gondolták, hogy akkor ez jó lesz.
Nem keresett meg írás közben senki, nem akart segíteni, megállítani? Éreztél bármilyen irányú pressziót?
Nem.
Nem válaszoltál a következményre vonatkozó kérdésemre.
Egyetlen célom van. Hogy kapjon mindenki reális képet erről az emberről. Az előbb kérdezted a magánélet szentségét. Igen, a magánélet szentsége megillet mindenkit mindaddig, amíg nem egy olyan jelentőségű politikusról van szó, aki döntően befolyásolja az életünket.
Itt kiderül, családon belüli erőszakról van szó, én annak nevezem. Magyarországon most készül az új büntető törvénykönyv. Ebben az úgynevezett „ridegen tartást”, a lelki nyomást, nyomasztást már büntettként nevezik meg. Ha Tőkés Lászlóról kiderülne, hogy a kutyáit úgy tartja, hogy bezárja őket, és soha nem szól hozzájuk, csak bedobja nekik a húst, és hogy a kutyakölykökkel is borzalmasan bánik, akkor egy idő után a romániai sajtó a lemondását követelné. És teljes joggal.
Na most, ha a feleségével, aki pontosan ugyanolyan hős volt, mint ő, hiszen terhesen végig küzdötte annak idején a forradalmat, így bánhat, akkor senki sem szólhat, mert úgy illik, hogy ne szóljunk. Valami közmegegyezés van, hogy a kutya még igen, a család meg már nem. Ez egyszerűen abszurdum.
Ez nem a magánéletről és a közéletről szól. Egy embert szembesíteni kell a saját tanaival, prédikációival, politikai megnyilvánulásaival, és azt gondolom, hogy amit ő leír, amit róla írnak, azt nem lehet, az tűrhetetlen. manna.ro

Megint abszurd
Már megint olyan hétvége volt, amikor egész nap figyelni kellett a híreket: nem lesz-e valami beláthatatlan időre ránk telepedő nyomorúság abból, ami Nyirő József újratemetésével kapcsolatban történik? Le kell szögezni: illik teljesíteni minden utolsó kívánságot. Ha valaki a szülőföldjén akar nyugodni, akkor azt. Ez azonban családi ügy. A rajongóknak joguk van egy temetésen jelenlétükkel megtisztelni azt, aki nekik sokat jelent. Ez az olvasók és az írók dolga, akik vagy figyelembe veszik az író irodalmon kívüli "munkásságát", vagy nem. Magukkal kell elszámolni. Az országgyűlés elnöke mondhatja, hogy magánemberként vesz részt egy másik államban olyan dísztemetésen, amelyet a magyar országgyűlés alkalmazottai - abszurd kelet-európai tragikomédiába illő részletekkel - készítettek elő. Ám csak akkor magánember, ha csöndesen álldogál valahányadik sorban: a családtagok, az irodalmi élet, a helyi lakosság képviselői mögött. Ha politikusként van jelen, és úgy is beszél, akkor ezzel azt is kifejezheti, hogy a nyilas parlamentet, amelynek az író képviselője volt, jogelődnek tekinti. Lelke rajta.
A kérdés: a magyar állami részvétel nagyszabásúskodása és az erre adott román válaszok - szintén abszurd - kicsinyeskedése erősíthetik-e egymást olyan hullámmá, ami mindenkinek csak árthat? És kinek jó ez.
Andrassew Iván. Népszava

Könyv az egykori püspök botrányos magánéletéről
Tőkés: van-e tovább?
„Két ember kezében van Tőkés László sorsa: Orbán Viktoréban és Kelemen Hunoréban.” Így összegezte a napokban megjelent új Tőkés-kötet következményeit Kelemen Attila, a kolozsvári Transindex kiadója, aki vitairattal reagált a kiadványra. PARÁSZKA BORÓKA írása.
A Tőkés László magánéletéről szóló könyv nem érte váratlanul az erdélyi magyar közösséget. Nem is lepte meg, hiszen olyan információkat tartalmaz, amelyek évek óta ott éltek a köztudatban. Az egykori püspök vitákkal, botrányokkal kísért válása majdnem teljesen a nyilvánosság előtt zajlott. Az ahhoz vezető konfliktusokról, a későbbi EP-alelnök viselkedéséről válófélben lévő felesége, Joó Edith juttatott el feljegyzéseket a sajtónak, egyházi elöljáróknak. Ezeknek jelentős része az Andrassew-könyv törzsanyaga, s évek óta fent van a világhálón, érintőlegesen cikkezett azokról a romániai magyar sajtó is.
Mindaz, amivel most szerkesztett, rendszerezett formában szembesült az olvasó, ismert, de sokak által, sokféle megfontolásból mellőzött információ volt. A kötet megjelenése annyiban teremtett új helyzetet, hogy tartalma immár nem tekinthető semmisnek, lényegtelennek: a könyv a boltokba került, megrendelhető, terjeszthető. Nagyon sokan meg is rendelik, terjesztik: ez lett az első erdélyi magyar politikai botránykönyv.
A Tőkés mögött álló Erdélyi Magyar Néppárt öt nappal a kötet megjelenése után sajtónyilatkozatban tiltakozott a kiadvány és annak „liberális gyűlöletimportja” ellen. A néppárti szöveget Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként ellenjegyzi, és úgy fogalmaz, hogy a szerző, illetve a kötetet Budapesten bemutató Kuncze Gábor „hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen, Andrassew és Kuncze ismét bizonyítja, hogy a hazugság az ő igazi otthonuk, s mert Magyarországon már senkinek sem kellenek, ezért most másutt próbálkoznak. Joggal tehető fel a kérdés: ugyan miért most, kampányban folyamodnak a Securitate által kedvelt eszközhöz, a hazugság fegyveréhez? Ki volt a megrendelőjük? Kitől kapta Andrassew és Kuncze a megbízást? Ki pénzelte őket? Kinek az érdekeit képviselik a förtelmes, erkölcsileg minősíthetetlen munkájukkal? Ki fizetett azért, hogy Erdélyben minden lelkészhez, paphoz, polgármesterhez eljusson postai úton a szerény számítások szerint is több ezer kötet – ismeretlen feladótól?” – sorolja a vádló kérdéseket a kommüniké.
Tőkés László személyesen érdemben nem reagált a könyvre, de pert indított a szerző, illetve a romániai terjesztők ellen. Romániában azért, mert rontja a hitelét a május eleje óta tartó választási kampányban a kiadvány. Szembesült azonban azzal, hogy milyen következményei lehetnek a dokumentumok megjelentetésének. Három nappal a kötet budapesti bemutatója után, Szilágy megyei kampánykörútján két fiatal lépett hozzá, és dedikáltatni akarta vele a róla szóló kötetet. Szemtanúk szerint Tőkés úgy reagált: „farizeusok”, és feldúltan visszavonult az őt kísérő EMNP-s csapat körébe. Nem kommentálta egyelőre az RMDSZ sem az ellenzékének kampányoló Tőkés László botrányos ügyét. A szövetség láthatólag igyekszik távolságot tartani, hiszen deklaráltan nem kíván negatív kampányeszközökhöz folyamodni az idei választási harcban.
Demeter Szilárd, Tőkés sajtóközpontjának irányítója úgy tudja, ismeretlen feladó több ezer ingyenpéldányt küldött szét a könyvből lelkészeknek és olyanoknak, akik részt vesznek a romániai magyar közéletben. Ilyen „terítés” tényét egyelőre nem bizonyították, Demeter azt állítja, szúrópróbaszerűen kérdeztek meg embereket, és többektől kapták azt a választ, hogy érkezett hozzájuk a könyvből. Az EMNP-ből többen tudni vélik: nem az országos RMDSZ-kampány része a kötet, azt csupán a Tőkéssel éles ellentétben álló Bihar megyei tagszervezet támogatta és terjeszti.
Andrassew Iván nem zárja ki annak lehetőségét, hogy valakik kampánycéllal terjesztik a művét, de az ismeretlen feladókról semmit sem tud, mint ahogyan azt is hangsúlyozza: dokumentumkötetét nem a romániai kampányra időzítette, eredetileg azért írta, mert felmerült: esetleg Tőkés László lehet Schmitt Pál utódja. Szintén EMNP-s vélemény azonban, hogy az időzítés azért történt, hogy „megakasszák” az RMDSZ ellenzékének a kampányát.
Demeter Szilárd úgy tudja: a kötet előkészítéséről és megjelenéséről tudott a Kövér László által támogatott Szász Jenő, aki mögött a romániai magyar szavazatokért az EMNP és az RMDSZ mellett harmadikként ringbe szálló Magyar Polgári Párt áll. Szász – ugyancsak Demeter Szilárd szerint – maga terjesztette a Joó Edith által rendelkezésére bocsátott, leleplezőnek szánt dokumentumokat a sajtónak. Az utóbbi hetekben élesedik a konfliktus nemcsak az RMDSZ és az ellenzéke kötött, de a két ellenzéki párt is egymásnak feszült: a Tőkés körüli botrányra – amelyet közvetve tehát Szász Jenő és Kövér László gerjeszt – ezért is irányul most rendkívüli figyelem.
A könyv megjelenésének fontosságát sem a bírálók, sem a támogatók nem vitatják. Andrassew Iván korábbi nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, Tőkés tulajdonképpen „karakter-öngyilkosságot” követett el, mert bár tudomása volt a magánéletéről szóló információk terjedéséről, azokra nem reagált. Demeter Szilárd azt mondja: az egykori püspök, EP-alelnök készült a magánéletét érintő „coming outra”, de ennek lehetőségét elvette tőle a most megjelent kötet. A könyvet ismertető vagy bíráló szerzők, mint például a Kolozsváron élő szociológus-politológus, Magyari Nándor László úgy fogalmazott, a munka „fércmű”, és így valójában alkalmatlan a Tőkés életművével, politikai-közéleti felelősségével kapcsolatos szembesítésre. Ugyanakkor megsért egy olyan, két évtizede általánosan elfogadott erdélyi magyar közéleti normát, amelyet eddig pártállástól függetlenül mindenki tiszteletben tartott: a politikai vita részévé emeli a politikus magánéletét.
Kelemen Attila szintén azt hangsúlyozza: egy jobban átgondolt, alaposabban megírt munkával, amely tényleg látni engedi Tőkés László valódi személyiségét, környezetét, a közéleti szereplései mögötti magánéletét, hatékonyabb lehetett volna ez a vállalkozás. Andrassew Iván a felvetésekre úgy reagált: ezt a könyvet igazából egy erdélyi szerzőnek kellett volna megírnia, erre a feladatra azonban a romániai nyilvánosságban dolgozók – jelentős részben az Erdélyben tapasztalható öncenzúra, továbbá a Fidesz miatti, határon átszivárgó félelem miatt – nem vállalkoztak. Kelemen Attila viszont úgy látja: míg Magyarországon már majdnem mindent lehet, ha politikai vitákról, érdekekről van szó, hiszen szétestek a normarendszerek, addig Erdélyben még tartja magát néhány elv, ezért bírálja Andrassew könyvét tulajdonképpen az erdélyi baloldali-liberális elit is.
Függetlenül az Andrassew-kötet megítélésétől, tény: a szellem kiszabadult a palackból. Tőkés László politikai jövője több szempontból is megkérdőjelezhetővé vált. Nemcsak azért, mert rávetül a családon belüli erőszak árnyéka, hiszen a gyanú szerint méltatlanul bánt feleségével és gyermekeivel. Megítélése azért romlik érezhetően napról napra, mert a kirobbant botránnyal sem tud mit kezdeni: a radikalizmusáról, határozott fellépéséről ismert politikus egyre bizonytalanabbnak, politikai szempontból egyre erőtlenebbnek mutatkozik. Láthatóan kicsúszott a kezéből saját magánéletének az irányítása. Eddig egyetlen nyilatkozata volt az Andrassew-kötettel kapcsolatban. „Nem olvastam. Nem méltó, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Hányingerem van az olyan politikai támadásoktól, amelyek belegázolnak az ember magánéletébe” – fogalmazott Tőkés. Aki, úgy tűnik, még nem tudja, van-e tovább élet számára a kötet után – politikán innen és magánéleten túl. 168 Óra

Bihar megyéből pénzelhették a Tőkés-könyvet
A Bihar megyei RMDSZ-szervezet finanszírozta a Tőkés Lászlóról szóló lejárató könyv megjelenését – ezt állítja egy névtelen levélíró, akinek az írását tegnap számos sajtóorgánum e-mailben kapta meg.
A kapjatok.be internetes pamfletoldal küldte tovább a sajtónak azt a levelet, amelyet állítólag egy, az RMDSZ-nek dolgozó személy írt. A névtelen levelet „egy RMDSZ-es székely, akinek elege van a mocsokból” aláírással látták el. Az írásban a bihari szervezetet éri a legtöbb vád: az egyik állítás szerint nemhogy innen jött a pénz a Ne vígy minket a kísértésbe című könyvre, amelyet Andrassew Iván újságíró szerkesztett, hanem ezek a körök foglalkoznak annak terjesztésével is. A levél írója azt mondja, Szabó Ödön megyei RMDSZ-ügyvezető ráparancsolt a szövetség önkénteseire, hogy az EMNP fórumainak helyszínein ragasszanak ki a könyvborítót ábrázoló plakátokat, és tegyenek fel kérdéseket a szervezőknek, erre azonban többen nem voltak hajlandók. Szabót lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint nincs módjában ellenőrizni a Tőkés László magánéletéről szóló Andrassew-kötet erdélyi terjedésével kapcsolatos értesülést.
A Krónika kérdésére, melyben azt kértük, hogy foglaljon állást azon sajtóértesülés kapcsán, miszerint a Tőkés László magánéletének részleteit kiteregető Andrassew Iván-könyvet a Bihar megyei RMDSZ-szervezet küldte el ismeretlen címről többek között erdélyi magyar lelkészeknek, Kelemen Hunor kifejtette: sem ellenőrizni, sem megerősíteni nincs módjában az értesülést.
Hozzátette: a helyhatósági választáson sem Tőkés László, sem Andrassew Iván nem indul, ezért úgy véli, hogy a kampány szempontjából lényegtelen ez az ügy.
Mint arról tájékoztattunk, a kapjatok.be internetes pamfletoldal vasárnap több sajtóorgánumnak elküldte emailben egy, állítólag az RMDSZ-nek dolgozó névtelen levélírónak az írását, amely szerint a Tőkés Lászlóról szóló lejárató könyv megjelenését a Bihar megyei RMDSZ-szervezet finanszírozta. A névtelen levelet „egy RMDSZ-es székely, akinek elege van a mocsokból” aláírással látták el.
Az írásban a bihari szervezetet éri a legtöbb vád: az egyik állítás szerint nemhogy innen jött a pénz a Ne vígy minket a kísértésbe című könyvre, amelyet Andrassew Iván újságíró szerkesztett, hanem ezek a körök foglalkoznak annak terjesztésével is. A levél írója azt mondja, Szabó Ödön megyei RMDSZ-ügyvezető ráparancsolt a szövetség önkénteseire, hogy az EMNP fórumainak helyszínein ragasszanak ki a könyvborítót ábrázoló plakátokat, és tegyenek fel kérdéseket a szervezőknek, erre azonban többen nem voltak hajlandók.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

Egy Népszava-cikk ellen tiltakoznak Tőkés László gyermekei
Közös nyilatkozatban tiltakoznak a családjukat ért támadások ellen Tőkés László és Joó Edith gyermekei.
A Népszava 2012. október 13-i számában Várkonyi Tibor „Az ördög püspöke” címmel közöl recenziót Andrassew Iván "Ne vígy minket a kísértésbe" című könyvéről. Ebben a volt püspök családjával kapcsolatosan Várkonyi megállapítja: Tőkés a feleségét igazán és őszintén soha nem szerette, alárendelt asszonynak tekintette, minden tekintetben gyötörte, megalázta. Zsarnok családfőnek nevezi, akinek az a szándéka, hogy kiirtsa magzataiból az egyéniséget, kordában tartsa őket zsebpénz megvonással, fenyítéssel, ugyanakkor magához édesgesse, olcsó előnyökkel, csakhogy eltaszítsák maguktól szülőanyjuk szeretetét.
Tőkés Máté, Tőkés Ilona és Tőkés Márton közös nyilatkozatukban úgy vélik: „mivel Romániában megint felfokozott kampányhangulat uralkodik az őszi parlamenti választások miatt, valószínűsítjük, hogy politikai megrendelésre egyesek ismételten a családunk jó hírnevét próbálják besározni, illetve drága édesapánkat a családján keresztül próbálják kikezdeni." 
„Ezúton kikérjük magunknak ezt a minősíthetetlenül aljas próbálkozást, egyben teljes mértékben elhatárolódunk az Andrassew Iván-féle rosszindulatú bulváríróktól és követőiktől. Felszólítjuk őket, hogy se édesanyánkat, se minket ne használjanak fel édesapánk ellen, és kérjük, hogy ne zavarják többet a belső családi életünket.” – áll a dokumentumban.
Krónika (Kolozsvár)

Nyilatkozat: „ne használjanak fel édesapánk ellen”
Felháborodással és mély szomorúsággal olvastuk a Népszava 2012. október 13-i számában „Az ördög püspöke” című cikket. Mivel Romániában megint felfokozott kampányhangulat uralkodik az őszi parlamenti választások miatt, valószínűsítjük, hogy politikai megrendelésre egyesek ismételten a családunk jó hírnevét próbálják besározni, illetve drága édesapánkat a családján keresztül próbálják kikezdeni.
Ezúton kikérjük magunknak ezt a minősíthetetlenül aljas próbálkozást, egyben teljes mértékben elhatárolódunk az Andrassew Iván-féle rosszindulatú bulváríróktól és követőiktől. Felszólítjuk őket, hogy se édesanyánkat, se minket ne használjanak fel édesapánk ellen, és kérjük, hogy ne zavarják többet a belső családi életünket.
Nagyvárad, 2012. október 16.
Tőkés László és Joó Edith gyermekei: Tőkés Máté, Tőkés Ilona, Tőkés Márton
Erdon.ro

Felkapta a Tőkés Lászlóról írt könyvet a román sajtó
„Ráharapott" a román sajtó a választási kampány indulásának hetében a Tőkés László magánéletéről tavasszal megjelent könyvre. Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című dokumentumgyűjteményéből több hazai portál és hírtelevízió közölt részleteket.
A Realitatea Tv internetes oldalán az európai parlamenti képviselő volt feleségének válókeresetéből idézett hétfőn. Többek között azt a részletet, amelyben Joó Edith arra panaszkodik, hogy kislányuk születésékor férje két napig a szülőszoba felé sem nézett, mert családja sorsánál jobban érdekelték a bukaresti bányászjárások eseményei.
A hírtelevízió vitaműsort is sugárzott Andrassew Iván könyvéről, Tőkés Lászlót azonban nem szólaltatta meg az ügyben. Az európai parlamenti képviselő sajtósa, Demeter Szilárd Facebook-oldalára azt a bejegyzést írta: „Nagyon átlátszó, karaktergyilkosságnak készült, de >>rossz<< megmondókat hívtak meg. És el is szólták magukat, hogy közeledik a decemberi évforduló. Minden évben van valamilyen támadás, az aljasság különböző fokán tolják."
Tőkés sajtósa egyébként tudni véli, hogy a román sajtónak Hajdú Győző román nyelvű könyvismertetője szolgáltatta az alapanyagot. Ebből idézett részleteket a Ziaristonline és az Evenimentul Zilei is.
Az európai parlamenti képviselő korábban pert is kilátásba helyezett Andrassew Iván, a Népszava munkatársa ellen a könyv megjelentetése miatt. Értesüléseink szerint azonban Tőkés László mindeddig nem fordult bírósághoz ebben az ügyben. Október közepén a volt püspök gyermekei is tiltakoztak a könyvről írt egyik recenzió ellen.
Mint korábban megírtuk, a Tőkés házaspár válását jogerősen a férj hibájából mondta ki korábban a bíróság.
Maszol.ro