Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
András-Nagy Róbert
19 tétel
2008. április 2.
Április 1-jén véglegesítették Sepsiszentgyörgyön az előválasztásokon kialakult városi tanácstaglistát. A végleges lista: Szentes Ádám, Sztakics Éva, Keresztély Irma, Klárik Attila, Czimbalmos Csaba, Kató Béla, Miklós Zoltán, Bodor Loránd, Mild Zoltán, Vass Ildikó, Bajcsi Tibor, Vajna László, Albert Alpár, András Róbert és Tischler Ferenc. /Farkas Réka: Véglegesítették a sepsiszentgyörgyi jelölteket (RMDSZ-előválasztások). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 2./
2012. augusztus 1.
Nem biztosított vidéken az alapvető egészségügyi ellátás
Erdély-szerte gondot jelent a vidéki fogászati rendelők hiánya, mivel ezek kereskedelmi egységekként működnek, a szakmai szervezetek nem kényszeríthetik a fogorvosokat, hogy falun rendeljenek, így a fogfájós betegek kénytelenek városon kezeltetni magukat. Számos vidéki községben a háziorvosi ellátás sem megoldott, míg városon az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot. A hatóságok az önkormányzatok segítségével próbálják kezelni a problémát.
Nagy gondok Szilágy megyében
Nincs fogászati rendelő 24 Szilágy megyei községben, a megye 57 közigazgatási egysége közül 14-ben gyógyszertár sem működik, és hatban háziorvos sincs – hívta fel a figyelmet Ligia Marincaş, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektúra illetékes bizottságának legutóbbi ülésén. Hozzátette, hogy a megye háziorvosainak alig több, mint fele rendel vidéken, a 117 szakemberből csupán 62 él falun, és a gyógyszertárak zöme is városon található: a 61-ből 35.
A fogorvosi rendelők esetében még szembetűnőbb az aránytalanság: a megyében működő 125 rendelőből 88 városon van, csupán 39 fogorvos vállalta a vidéki munkát. Oana Ciobanu prefektusi szóvivő elmondta: Filonaş Chiş prefektus a következő találkozóra a megyei közegészségügyi igazgatóság, a megyei egészségbiztosítási pénztár, az orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek képviselőit is meghívta. Közösen keresnek majd megoldást arra, hogy biztosítsák a megfelelő egészségügyi ellátást a vidéki településeken, és odavonzzák a szakembereket.
Közegészségügy helyett kereskedelem
A fogorvosi tevékenységet nem szabályozza törvény, mint az orvosi ellátást, ezért fordulhat elő, hogy a kisebb községekben egyáltalán nincs fogorvosi rendelő – véli Szabó Ödön Bihar megyei önkormányzati képviselő. Elmondása szerint a Bihar megyében is több helyen megfigyelhető hiány oka elsősorban az, hogy a fogorvosi ellátás valójában nem közegészségügyi, hanem kereskedelmi tevékenységnek számít, így érthető, hogy egy fogorvos nem nyit olyan településen rendelőt, ahol nem számíthat nagy bevételre. Azt egyébként, hogy tagjai hol tevékenykednek, a megyei fogorvoskamara sem szabályozza.
A Bihar megyei települések jó részében azonban még így is van fogorvosi rendelő, elsősorban ott, ahol a polgármester fontosnak tartja, hogy a község vagy kisváros területén fogorvosi ellátást is kapjanak a lakosok. Székelyhídon és Érmihályfalván például van fogorvosi rendelő, amely elég nagy ahhoz, hogy a környékbeli kistelepülések lakóit is kiszolgálja. De van olyan község is, például Örvénd, ahol Sorbán Levente polgármester tudatosan törekedett arra, hogy orvos, gyógyszertár és fogorvos is legyen – utóbbi heti néhány alkalommal várja a betegeket a rendelőben.
Az önkormányzat is sokat tehet
Maros megye egyik legnagyobb községében, Mezőpanitban az önkormányzat bocsátotta a fogorvosok rendelkezésére a rendelőt, melyet a szakemberek saját költségükön szereltek fel. A korszerű gépekkel két orvos dolgozik, így biztosított a reggeltől estig tartó folyamatos szolgálat. „A községbeliek rendkívül elégedettek a Panitba kijáró két fogorvossal, akik, ha kell, sokszor este tízig is dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy időnként az időseket, iskolakezdéskor pedig a gyerekeket ingyen vizsgálják meg” – dicsérte a mezőségi községközpont két fogorvosát Bartha Mihály polgármester.
Más a helyzet a megye legkisebb községében, a mindössze nyolcszáz fős Székelyvéckén, ahol nincs és nem is volt fogorvosi rendelő. Az önkormányzat egyszer nekirugaszkodott egy rendelő kialakításának, de az elöljárók hamarosan letettek tervükről. „Az a gond, hogy nálunk még ivóvíz sincs az orvosi rendelőben, ilyenkor, kánikulában pedig a kutak szinte teljesen kiszáradtak. Másrészt egy ilyen kis község nem is tudna eltartani egy szakembert” – sorolta a rendelőnyitás ellen szóló okokat a település polgármestere. Fekete Pál azonban hozzátette, hogy ha csak húzásról van szó, a Marosvásárhelyen dolgozó fogorvos felesége bárkinek szívesen és házhoz menve meg szokta oldani a gondját.
Ugyanakkor elmondta, a legközelebbi rendelő a mindössze tíz kilométerre fekvő Gyulakután van, ahová aszfaltozott út vezet.
Kolozs megyében a magyar többségű, illetve vezetésű községeknek nem okoz különösebb gondot a fogorvosi rendelők hiánya. Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere érdeklődésünkre elmondta, bár a községben nincs fogorvosi rendelő, ez nem jelent különösebb gondot, hisz alig hat kilométer választja el őket Bánffyhunyadtól. Hozzáfűzte, a megye legtöbb, magyar vezetésű településére is jellemző, hogy viszonylag közel vannak egy-egy nagyobb városhoz.
Nem lehet kényszeríteni az orvosokat
A városokhoz kötődik a fogorvosi ellátás Kovászna megyében is, tudtuk meg Ágoston Lászlótól, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőjétől. Elmondta, a fogorvosi rendelők mintegy 75- 78 százaléka, azaz 54 rendelő a városokban van, és csupán15 falvakon, hat fogorvos pedig vidékre is kijár rendelni. A rendszer magánkézben van, egy fogászati rendelő berendezése pedig hatalmas befektetés, ha nincs elég beteg, akkor ráfizetéses lehet a vállalkozás, részletezte az igazgató. Így nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy falvakon nyissanak rendelőt.
Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint arra összpontosítanak, hogy a kisebb falvakban is biztosítsák az alapvető egészségügyi ellátást. Ennek érdekében tárgyalnak a polgármesterekkel, hogy közösen találjanak megoldást erre, mert míg a községközpontokban viszonylag zavartalan az ellátás, a kisebb településekre nem jutnak el az orvosok.
Nem biztosított a háziorvosi ügyelet sem
Míg falvakon a rendelőket hiányolják, a városokban az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot – hívta fel a figyelmet Ágoston László. Kovászna megyében például továbbra is csak Baróton van állandó háziorvosi ügyelet, a többi városban az alapellátást végző orvosok nem vállalják a szolgáltatást. Baróton jó eredményekkel működik, hét-nyolc orvos biztosítja hétköznapokon, délutántól másnap reggelig és hétvégeken a 24 órás szolgálatot. Ez az ellátás opcionális, nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy vállalják, mondta az igazgató, aki több ízben is tárgyalt a háziorvosokkal, próbálta meggyőzni őket, hogy beindítsák az ügyeleti vonalat, de nem járt sikerrel.
Ennek ellenére még próbálkoznak ennek biztosításával. A háromszéki háziorvosok többször is kifejtették: fenntartásaik vannak az állandó ügyelettel szemben, szerintük például szükségtelen a délutáni ellátás, hiszen a háziorvosok többsége két váltásban, délelőtt és délután is dolgozik. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy rengeteg idős és túlterhelt orvos dolgozik a rendszerben, ha kötelezővé teszik az ügyeletet, megtizedelhetik azok számát. Emellett elvárják, hogy megfelelő infrastruktúrát biztosítsanak az ügyeleti központban, hiszen ha nincs lehetőség a különböző vizsgálatok, beavatkozások elvégzésére, továbbra is a sürgősségre mennek a betegek, ahol elvégzik a laboratóriumi vagy a röntgenvizsgálatokat, infúzióra kötik a rászorulókat.
András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, szükség lenne az állandó háziorvosi ügyelet bevezetésére, mert ennek hiányában főleg hétvégén a betegek minden problémával a sürgősségre mennek. Abban bízunk, hogy az új egészségügyi törvény megoldja ezt, és valamennyire tehermentesíti a sürgősségi ellátást, mondta. A sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségén hét közben napi 60-80 beteg fordul meg, a hétvégeken a számuk eléri a 120-at.
Késnek a sürgősségi fogászatok
Valószínűleg idén sem indul be a sürgősségi fogászati ellátás Sepsiszentgyörgyön. András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, vállalták, hogy az építés alatt levő új sürgősségi osztályon fogorvosi rendelőt is működtetnek majd. A kórház biztosítja a rendelőt, a fogyóanyagot és a felszerelést, ám ehhez meg kell épülnie az új sürgősségnek.
A hat éve felújítás alatt álló egészségügyi intézmény vezetősége az idén eldöntötte, hogy mivel a rendelkezésükre álló földszinti 300 négyzetméteren nem tudnak korszerű sürgősséget kialakítani, ezért hozzátoldanak még egy 500 négyzetméteres könnyűszerkezetű épületet. Erre megkapták a kórházat működtető megyei önkormányzat jóváhagyását, a tervek is elkészültek, jelenleg a finanszírozási forrásokat keresik. András Nagy Róbert elmondta, egyeztettek a megyei fogorvosi kamarával, és azt az ígéretet kapták, hogy ha meglesz a helyiség, az orvosok ingyen is elvállalják az ügyeletet.
A biztosító ugyanis elenyésző összeget tud adni a fogászati kezelések térítésére, a háromszéki fogorvosoknak csak mintegy harmada kötött szerződést, de a rendelkezésükre bocsátott keret így is csak néhány beavatkozás finanszírozására elég. A fogfájós beteg úgy juthat ingyenes fogászati ellátáshoz, ha elmegy a biztosítóhoz, és ellenőrzi, melyik rendelőnek vagy fogorvosnak van szerződése a biztosítóval. Ha szerencséje van, akkor a kiválasztott fogorvos még nem merítette ki a rendelkezésére álló keretet, és térítésmentesen elvégzi a beavatkozást. Erre viszont egyre ritkábban van esély, így marad a fizetéses rendszer, magyarázta az igazgató.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 2.
Az orvosok szerint megoldott az anyanyelvű betegellátás
Nem jelent akadályt az erdélyi és partiumi egészségügyi intézményekben, ha a beteg nem tud románul, a lapunk által megszólaltatott illetékesek szerint mindenhol vannak magyar anyanyelvű szakemberek, akik szükség esetén tolmácsként is helytállnak, és a világnyelvek használata is megoldott.
A marosvásárhelyi kórházakban az idős román nemzetiségű orvosprofesszorok is készségesen megszólalnak magyarul, ha a beteg érdeke ezt kívánja, fiatalabb kollégáik azonban már nem vevők a számukra indított magyar nyelvtanfolyamra.
A Szatmár Megyei Kórházban nem gond, ha olyan páciens érkezik, aki nem beszél románul, magyarul viszont tud. Amint azt Constantin Demiantól, az intézmény szóvivőjétől megtudtuk, nincs külön tolmácsuk, hisz fordító alkalmazását nem teszik lehetővé számukra a hatályos törvények, a betegek anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogait azonban szem előtt tartják. Mint kifejtette: sok a magyar nemzetiségű, illetve magyarul beszélő munkatársuk, minden részlegen dolgoznak olyanok, akik tudnak értekezni a románul nem tudó páciensekkel, ők segítenek, ha nyelvi problémák merülnek fel.
Demian szerint a megyei kórházban ez soha nem okozott gondot. Problémáik inkább olyankor vannak, ha nemcsak románul, de magyarul sem tud a beteg, ilyenkor nehezebben oldható meg a kommunikáció. Mint elmondta, nemrég egy olasz férfit kezeltek, de találtak olyan személyt, aki segített értekezni az illetővel.
„Vannak orvosaink, akik tudnak magyarul és olyanok is, akik nem. Utóbbiak vannak többségben, de igyekszünk úgy kialakítani a beosztást, hogy minden műszakban legyen magyarul beszélő orvos vagy asszisztens" – magyarázta lapunknak Gheorghe Carp, a nagyváradi megyei kórház igazgató-menedzsere. Elmondta, főállású tolmácsot ugyan nem tudnak alkalmazni, de tudomása szerint a nyelvi nehézségek nem okoztak fennakadást, szükség esetén mindig akadt valaki, aki fordított.
Magyarul beszélnek a román professzorok
A Maros megyei, de kiváltképpen a marosvásárhelyi kórházakban az idősebb nemzedékhez tartozó román nemzetiségű orvosok többsége is készségesen kommunikál anyanyelvükön a betegekkel. A pozitív hozzáállás annak is betudható, hogy az érintettek felfogják, nemcsak a betegnek van szüksége az orvosra, hanem az orvosnak is a betegre, vallja Konrád Judit. A Maros megyei kórház igazgatónője nem emlékszik, hogy az utóbbi években valaki is ilyen jellegű panaszt emelt volna a román nemzetiségű orvosok ellen. Mint mondta, olykor ő is meglepődött, hogy némelyik kollégája, aki a hétköznapi életben csak románul szólal meg, betegeivel milyen szépen beszél magyarul.
Aki meg nem tud magyarul, általában a nővérek segítségével próbálja megérteni a beteget, illetve megértetni magát. „Nem is az 55 és 65 év közöttiekkel van gond, hanem a fiatalabbakkal. Közülük már kevesen beszélik a nyelvet, azok, akik más régiókból érkeztek, nem is értenek magyarul. A kollégák nagy részében mégis megvan a jóindulat, van, aki legalább néhány szó erejéig próbál magyarul szólni az idősebb betegekhez. Olyan eset is volt, amikor a rezidens orvos megkért, tolmácsoljam azt, amit mond az idős magyar bácsinak" – ecsetelte a helyzetet Vass Levente urológus főorvos, a Studium Alapítvány kuratóriumi alelnöke.
A fiatalabb generáció nyelvtudását a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) próbálta pótolni, amikor meghirdette az ingyenes nyelvkurzust. „A román diákok és ifjú orvosok közül elég sokan jelezték, hogy szívesen megtanulnának magyarul, de amikor meghirdettük a kurzust, egyikük sem iratkozott be" – mondta el lapunknak Ádám Valérián, a szervezet titkára. Szerinte egyesek attól tartanak, ha megszólalnak magyarul, nacionalista társaik megbélyegzik, kiközösítik őket.
Ádám elmesélte, hogy az évfolyamtársai között volt egy olyan magyar vezetéknevű, de román nemzetiségű vásárhelyi kollégája is, aki hatodév végére egy-két káromkodásnál többet nem tudott vagy nem akart megtanulni magyarul. „Amikor több végzős diáknak is mondtam, hogy az ő érdeke lenne magyarul kommunikálni a beteggel, elvégre az idős, neves román profeszszorok is ezt teszik, azt válaszolták, hogy a korábbi nemzedékek kényszerből tanulták meg a nyelvünket" – mesélte lapunknak a RMOGYKE titkára.
Nincs panasz a szórványban és a magánkórházakban sem
A szórványban sem okoz problémát a magyar nyelv használata orvos és páciens között. Bende Barna, a vajdahunyadi kórház igazgatója a Krónikának elmondta, bár a dél-erdélyi megyében – ahol mindössze öt százalékra tehető a magyarság számaránya –, kevés a magyar nemzetiségű egészségügyi szakember, eddig nem okozott gondot a csak magyarul tudó páciensek ellátása. Mint részletezte, az általa vezetett, mintegy 850 alkalmazottat foglalkoztató vajdahunyadi kórházban csupán öt orvos és 12 aszszisztens beszél magyarul, azonban nem volt rá példa, hogy nyelvi korlátok miatt ne tudtak volna ellátni valakit.
„Ilyenkor itt vannak a magyarul tudó kollégák, de itt vagyok én is, van, akivel magyarul beszélni" – mondta a kórházigazgató. Hozzátette, a Hunyad megyei magyarok nagy része jól beszél románul, az idősek is megértik, ha az ország hivatalos nyelvén mondják el problémáikat, eddig csupán magyarországi turisták esetében volt szükség „tolmácsra". Az igazgató szerint arra az esetre, ha éppen nincs ügyeletes magyar anyanyelvű szakember, a kórház szerződést kötött egy céggel, amely szükség esetén azonnal tolmácsot biztosít, erre azonban eddig csak az angol nyelv vonatkozásában volt szükség.
A magyar nyelvű kommunikáció orvos és betege között a magánkórházakban is megoldottnak tűnik. Zsigmond István, a kolozsvári Gynia magánklinika résztulajdonosa és szakorvosa elmondta, az intézményben a gondozónők kivétel nélkül beszélnek magyarul, akárcsak az asszisztensek legalább fele, a személyzet kiválogatásakor ugyanis ez kritérium volt. „A kétnyelvűségből soha nem származott gond, hiszen a román kollégák is tudják, menynyire fontos az anyanyelvű ellátás" – hangsúlyozta a szülész-nőgyógyász, hozzátéve, hogy az intézményben a feliratok is kétnyelvűek.
A nagyváradi Pelican magánkórházban kérésre tolmácsot biztosítanak a románul nem tudó betegek számára, mondta lapunknak Angela Perneş. Az intézmény illetékese szerint ugyanis az egészségügyi személyzet csak az állam hivatalos nyelvét használja.
Jelbeszéddel is lehet majd kommunikálni
Minden téren biztosítani próbálják a betegekkel való akadálytalan kommunikációt a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Kórházban. András Nagy Róbert kórházigazgató lapunknak elmondta, az anyanyelven történő kommunikáció zavartalanul zajlik az intézményben, a több éve Sepsiszentgyörgyön dolgozó román orvosok megértik a magyarul megfogalmazott panaszokat, ám mindenképpen gondoskodnak róla, hogy az asszisztens tudja tolmácsolni a beteg mondanivalóját és lefordítsa az orvosi utasításokat. András Nagy Róbert elmondta, mandátuma alatt egyetlen ilyen jellegű panaszt kellett orvosolnia: a betegtájékoztatónál nem tudta magát megértetni egy idősebb férfi. Azóta megoldották a problémát, mindig teljesít szolgálatot magyarul is beszélő alkalmazott.
A betegekkel való kommunikáció másik vetülete a külföldiek egészségügyi ellátása, idén például 3–4 balesetet szenvedett külföldi állampolgárt kellett ellátni a sürgősségen. Az igazgató hangsúlyozta, ha a beteg beszél valamilyen világnyelven, akkor megértik, hiszen mindig van szolgálatban olyan alkalmazott, aki jól beszél angolul, németül, franciául vagy éppen olaszul. Gond akkor van, ha a beteg csak saját anyanyelvén, például szerbül vagy bolgárul beszél, az ilyen helyzeteket szinte lehetetlen áthidalni.
Most azon dolgoznak, hogy megoldják a sérültekkel, a süketnémákkal való kommunikációt. Szakembert keresnek, aki szolgáltatói szerződés alapján, szükség esetén a rendelkezésükre áll, és jelbeszéddel tolmácsol a süketnémák és orvosok között. Az igazgató hangsúlyozta, a szolgáltatás biztosítása a kórház akkreditálásának egyik feltétele, így minél hamarabb meg fogják oldani.
Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője lapunknak korábban elmondta: a hozzájuk tartozó intézményekben megvizsgálták a nyelvi jogok érvényesülését, és arra a következtetésre jutottak, hogy valamennyi kórházban, mentőállomáson és más szociális intézményben a magyar és német betegek anyanyelvükön részesülhetnek gondozásban. „Az egészségügy különösen érzékeny terület a kétnyelvűség szempontjából, a beteg számára már az is kommunikációs korlátot jelent, hogy rosszul érzi magát, ezért fontos, hogy anyanyelvén kapjon információt. A gyógyulása szempontjából is elsődleges, hogy a beteg megértse, mi történik vele, mik a teendői" – mondta Tar Gyöngyi.
Mint arról beszámoltunk, az Európa Tanács felkérésére az egészségügyi minisztérium számon kérte a megyei igazgatókon a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájának érvényesítését. A szaktárca arról kért jelentést, milyen intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a kórházakban az ápolásukra bízott személyekkel anyanyelvükön értekezzenek. Florin Buicu, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkára úgy nyilatkozott, az egészségügyi rendszernek sokkal súlyosabb problémákkal kell szembenéznie, mint a nyelvi jogok kérdése.
A kórházakban is vizsgálódna a CEMO
Amennyiben a budapesti Kisebbségjogvédő Intézet elfogadja a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) pályázatát, a szervezet júliusban nekilát a Maros megyei kórházak felméréséhez. Aktivistái eddig az oktatás és a közigazgatás területén végeztek vizsgálatot. Szigeti Enikő programvezető szerint a felmérések eredménye lehangoló. „A kórházak esetében egyelőre csak egy apró előrelépést látunk: Lokodi Edit Emőke elnöksége idején valamennyi megyei érdekeltségű egészségügyi intézmény homlokzatára kikerült a kétnyelvű felirat. A falak közt viszont egészen más a helyzet" – fejtette ki Szigeti Enikő. A régebbi egységek folyosóiról és ajtóiról a 80-as évek közepén távolították el a kétnyelvű feliratokat, az új kórházba már ki sem tették. A tavaly avatott új sürgősségin a magyar felirat, az angollal együtt, kisebb méretben ugyan, azonban megjelenik a román alatt.
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 23.
Magyar állami támogatással épülnek orvoslakások Szentgyörgyön és Szatmáron
Az alapkőletétel azzal egyenértékű, hogy megérkeztünk az alaptáborba, mondta Németh Zsolt. Leszögezte: a MOGYE-ügyben a magyar kormány elkötelezettsége töretlen.
Régi barátjaként üdvözölte Németh Zsoltot a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor Sepsiszentgyörgyön, ahol Magyarország külügyminisztériumának államtitkára és az RMDSZ-es politikus a Studium Alapítvány orvosi lakásainak alapkőletételén vett részt. Az eseményre Kelemen Hunor szövetségi elnököt is várták, ám bukaresti kötelezettségei miatt nem volt jelen az eseményen.
Az ünnepségen Vass Levente orvos, az alapítvány igazgatója, András Róbert, a Fogolyán Kristóf megyei kórház igazgatója, Brendus Réka, a főtámogató Bethlen Gábor Alap képviselője, Székely László orvos, a Studium Alapítvány állandó magántámogatóinak képviselője, volt marosvásárhelyi diákszervezeti vezető, Antal Árpád András polgármester, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Németh Zsolt és Tamás Sándor egy-egy alapkövet helyeztek az erre a célra kialakított sáncba. Ezt követően Kató Béla református püspök mondott áldást.
Háromszéken az első ilyen építkezésnek rakjuk le az alapjait, ez egy közös összefogás eredménye – mondta köszöntőjében Tamás Sándor. A telket a megyei tanács és a kórház ajánlotta fel, Sepsiszentgyörgy városa állja a közművesítés, infrastruktúra kiépítését. Az orvosok hazacsábítása folyamatos, ehhez kellenek a jó támogatók, politikai és anyagi értelemben – azóta mozdult ki a holtpontról a megyei kórház felújítása, a mentőszolgálatok újjáépítése, amikor az RMDSZ kormányon volt – hangsúlyozta Tamás. Mindenki szerepet vállat ebben a beruházásban, mert fontosnak tartjuk, hogy ne csak mindig védekezzünk, tiltakozzunk jogaink csorbítása ellen, hanem építkezzünk is ezzel párhuzamosan – tette hozzá. Sepsiszentgyörgy nagyon komoly versenyben van a Székelyföld fővárosa címért, ez egy nemes verseny, bízom abban, versenyben is tud maradni a címért, és teljesíti a feltételeket – mondta Németh Zsolt. A város eddig is fejlődött, és remélhetőleg még látványosabban fejlődik majd – tette hozzá. Ahogy a hegymászók csúcstámadási kísérleteinek is megvannak a stádiumai, az építkezésnek, közösségfejlesztésnek is; ez az alapkőletétel azzal egyenértékű, hogy megérkeztünk az alaptáborba, kemény edzésen, felkészülésen vagyunk túl – vont párhuzamot. Az elkövetkező időszakban még komolyabb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy mind az orvosi szolgálati lakások megvalósuljanak, mind pedig a Sapientia mezőgazdasági és erdőgazdálkodási kara itt Sepsiszentgyörgyön elindulhasson – hangsúlyozta. A megyével, a várossal mindenféleképpen szolidaritást vállal a magyar kormány. Azon leszünk, hogy segítsünk ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításában; konkrét eredmények elérése van szükség; az utóbbi néhány évben kevés előremozdulás volt az egészségügy terén, de bízunk abban, lesznek magyar orvosok – fogalmazott Németh. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tekintetében a magyar kormány elköteklezettsége töretlen – szögezte le a külügyi államtitkár. Hozzátette, az egészségügy jövőjéhez az is elengedhetetlenül fontos, hogy legyen munka, család, otthon – hiszen az orvosok is emberből vannak, és ha mindez nem adatik meg számukra, elmennek. Románia és Magyarország számára súlyos problémát jelent az orvosok elvándorlása, az agyelszívás, állapította meg. „Ez az a célkitűzés, amiben vállvetve együtt tudunk működni Romániával, minden erdélyi önkormányzattal, oktatási intézményekkel, hogy képesek legyünk jövőt biztosítani itt a szülőföldön. Annak érdekében, hogy ebben a csúcskísérletben, itt Sepsiszentgyörgyön is sikerüljön megvalósítani az orvosi szolgálati lakásokat, az elkövetkező időszakban örömmel fogunk együttműködni minden szereplővel” – hangsúlyozta Németh, gratulálva az eddig elvégzett munkához a megyének, a városnak, valamint a kezdeményező Studium Alapítvány munkatársainak. Répás Zsuzsanna szerint az építkezés azt is jelzi, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar közösség a jövőt tervezi önmagának és a közösséget szolgáló orvosoknak. A magyarokra gyakran rásütik a széthúzás bélyegét, ám ilyenkor, mikor baj van, szükség van, és egy közös célt ki tudunk tűzni, igenis képesek vagyunk az összefogásra, arra, hogy együtt cselekedjünk – méltatta a kezdeményezést Répás. „Az ilyen összefogással erőt tudunk mutatni, üzenni tudunk a többségnek, a hatalomnak, azoknak, akik megkérdőjelezik a jogainkat, hogy nem tágítunk, hiába akarják elsorvasztani az orvosképzést, hiába akarják megfélemlíteni a közösségeinket, nem hátrálunk meg, hanem építkezünk” – mondta, hozzátéve, ha sikerül megőrizni az összefogást, az építkezés is sikeres lesz. Nem mindegy, lesz-e magyar orvos Erdélyben, Székelyföldön, 50, 100 év múlva; márpedig magyar orvos akkor lesz, ha lesz közösség, akit szolgáljon, és ha lesz egyetem, ahol tanulhat. Mindkettő rajtunk múlik, vegyük komolyan a népszámlálások intő jeleit, tegyünk cselekvően gyermekeink boldogulásáért és itthonmaradásáért – jelentette ki. A magyar kormány minden rendelkezésére álló eszközzel előremozdítja a magyar orvosképzés ügyét, ettől nem fogunk tágítani, ebben számíthat ránk a MOGYE teljes tanári közössége és a Studium Alapítvány, amely támogatja ezt az ügyet – hangsúlyozta Répás. "Minden nemzet az anyanyelvén lesz tudós, tudásunkat ha nem tudjuk átadni anyanyelvünkön a következő nemzedéknek, menthetetlenül feloldódunk a minket körülvevő többségben. A sepsiszentgyörgyiek viseljék gondját ennek a háznak, töltsék meg élettel az elkövetkező évtizedekre, évszázadokra is" – kívánta a közösségnek az államtitkár-helyettes. "A MOGYE magyar tanárainak kívánom, neveljenek olyan orvosokat, akiket nem tudnak külföldre csábítani, és akiket nem űz el a beolvasztásunkra törő hatalom, akik itthon, Erdélyben akarnak gyógyítani, szolgálni a közösséget" – zárta felszólalását. Vass Levente megköszönte a támogatóknak, hogy 15 éve az alapítvány mellett állnak, segítve marosvásárhelyi tevékenységeiket. Az orvosnak a lét elviselhetetlen könyörtelenségével kell szembenéznie, emiatt némelyik arra kényszerül, hogy pályáját elhagyja – ez a projekt ennek a könyörtelenségnek a tagadása. "Hiszünk ebben a projektünkben is, és számítunk arra a támogatásra, amiről Önök az eddigiekben is biztosítottak bennünket, és eztán is számítunk segítségükre" – fogalmazott az igazgató, aki reméli, néhány éven, hónapon belül ugyanebben a körben sor kerülhet a kész létesítmény felavatására is.
B. D. T.
Transindex.ro
2014. január 16.
Néma tiltakozó akció a Schweighofer üzeme ellen
Kétszáz környezetért aggódó civil gyűlt össze szerda délután a Kovászna megyei önkormányzat székháza elé, hogy tiltakozzon a rétyi Schweighofer fűrészüzem engedélyeztetése ellen. A beruházást ellenző Indigó csoport nevű társadalmi szerveződés felhívására Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Barótról és Csíkszeredából érkeztek résztvevők a több órás néma tiltakozó akcióra. A szervezők korábban felkérték a tiltakozókat, hogy semmilyen szimbólumot, jelképet ne vigyenek magukkal. Ez így is történt, érkezésükkor a tiltakozók átvették a szervezők által biztosított táblákat, amelyeken többek között „Állítsátok meg Székelyföld letarolását!” „Döntés a közösség ellen egyenlő árulás” „Követeljük az építkezési engedély visszavonását” feliratú táblákat tartottak magasba, illetve sötétedéskor mécseseket, fáklyákat gyújtottak.
Toró Attila a tiltakozás kezdeményezője a Sláger Rádiónak elmondta: a megmozdulással azt szerették volna bizonyítani, hogy közösségi támogatottsága van a rétyi fűrészüzem megvalósítása elleni tiltakozásnak. Emlékeztetett, hogy korábban több mint 7000 aláírást gyűjtöttek a beruházást ellenzőktől, de ezeket az engedélyezés során nem vették figyelembe.
Az Indigó csoport képviselője leszögezte: megmozdulásuk nem az osztrák beruházó ellen irányul, hanem azért aggódnak, mert szerintük a gyár súlyosan veszélyezteti a környezetét, tevékenysége erdőirtáshoz vezethet, csődbe viszi a térség faipari kisvállalkozásait, illetve veszélyezteti a közeli Rétyi-nyír természetvédelmi területet és rossz hatással lesz a turizmusra. Toró Attila hozzátette: amennyiben nem sikerül megállítani a rétyi fűrészüzem megvalósítását, folyamatosan monitorizálják és dokumentálják majd annak építkezési fázisait, majd tevékenységét is, és minden olyan esetet közzé tesznek, amikor emiatt sérül a környezet.
A tanácsülés keretében szó esett a Holzindustrie Schweighofer rétyi beruházásáról is. Tamás Sándor felszólalásában leszögezte: „Nem létezik olyan törvényes követelmény, amelynek a külföldi beruházó ne tett volna eleget. Több mint 40 szakmai engedélyre van szükség az üzem felépítéséhez, a Schweighofer pedig beszerezte ezeket. A beruházást a helyi közösség is akarja, mindenki emlékszik arra, hogy a tavaly nyáron rendezett közmeghallgatásokon egy kérdést tettek fel a rétyi emberek, mégpedig azt, hogy mikor lehet alkalmazásért jelentkezni. Munkahelyekre van szükség a megyében – ha valamilyen mondvacsinált okkal megtagadtuk volna az építkezési engedély megadását, akkor azt értük volna el, hogy a faipari cég jogi úton érvényesítette volna velünk szemben az igazát, és megtagadtuk volna a munkalehetőséget olyan emberektől, akik kenyeret akarnak családjuk asztalára tenni."
Ugyancsak a tüntetést megelőzően érkezett egy közlemény a háromszéki sajtóhoz, amelyben András Nagy Róbert a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója arról tájékoztat, hogy az osztrák Gerald Schweighofer, a Holzindustrie Schweighofer cég tulajdonosa, Olosz Gergely javaslatára adott 223.770 lejes támogatást a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak. A közlemény szerint ez az adomány lehetővé teszi, hogy felújítsák a gyermek fertőzőbetegségek osztályát, mely évente több mint 1.000 beteg gyermeket lát el Kovászna megye területéről.
Egyébként a rétyi beruházás elleni akcióba hangsúlyosan beszállt a Greenpeace természetvédelmi szervezet is, amely korábban interneten gyűjtött aláírást a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal vezetőjének menesztése érdekében. Mivel ezt az akciót az érintett intézmény félresöpörte, a Greenpeace szerdán, a sepsiszentgyörgyi tüntetés előtt a Környezetvédelmi Minisztériumhoz fordult, és azt kérte váltsák le Gheorghe Neagu igazgatót, aki szerint évi egy millió fa kivágása nincs hatása a környezetre. Kovács Zsolt
Szöveg és fotók forrása: slagerradio.ro
Erdély.ma,
2014. május 31.
Aggasztó méreteket ölt a csecsemőelhagyás jelensége
Összesen huszonnégy csecsemőt hagytak magukra az elmúlt két évben a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Az intézményben megfordult kiskorú anyák száma is viszonylag magas.
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt két évben viszonylag sok csecsemőt hagytak el – közölte András-Nagy Róbert, a kórház menedzsere. Mint mondta, 2012-ben, illetve 2013-ban is összesen tizenegy, továbbá idén május 26-ig két újszülöttet hagytak sorsukra az egészségügyi intézményben.
András-Nagy hozzátette: a kórházban „felejtett” kicsik a törvény értelmében nevelőszülőkhöz kerülnek, két éves korig ugyanis nem juthatnak állami gondozásba. A folyamatot a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság bonyolítja le. Ez hosszadalmas procedúra, és a lezárásáig a csecsemők a megyei sürgősségi kórházban maradnak. Ellátásukról, öltöztetésükről az intézménynek kell gondoskodnia.
A megyei kórházban az elmúlt években magas volt a lányanyák száma is. Több mint nyolcvan kiskorú anyát láttak el évenként, idén május végéig pedig már harmichárom lányanyát jegyeztek. A menedzser elmondta, hogy legtöbb esetben a kiskorú anyák iránt a hozzátartozók semmilyen érdeklődést nem mutatnak, segítségről nem is beszélve.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2014. július 17.
Egyre több a gyerekanya – Összehangolt fellépés Háromszéken
Egyre több 18 év alatti lány szül gyereket Kovászna megyében – hívta fel a figyelmet András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház menedzsere.
Az egészségügyi szakember (képünkön) aggasztónak nevezte, hogy a kiskorú anyák átlagéletkora is fokozatosan csökken. Elmondta, ebben az évben 44 kiskorú szült a kórházban, közülük heten nemrég töltötték be a 14 évet.
Az elmúlt években átlagban 80 fiatal korú lány szült a sepsiszentgyörgyi kórházban, idén az első fél évben már 44-en, közülük tizennyolcan 14 és 16 év közöttiek.
„Tizenhárom-tizennégy évesen ezek a kislányok sem testileg, sem szellemileg nem érettek az anyaságra” – jegyezte meg az igazgató. Rámutatott: a korai várandósság kockázati tényezői az alacsony iskolázottság, a visszamaradottság, a falusi származás és a szegénység. A gyerekanyák többsége egyébként a roma közösségekből kerül ki. A kórház vezetősége minden hasonló esetet jelent a rendőrségnek és a gyerekvédelmi igazgatóságnak, hiszen a büntető törvénykönyv szerint a kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolat börtönnel büntethető.
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő szerint a rendőrök minden esetben összeállítják a nyomozati anyagot, ám a bíróságon a kislányok rendszerint azt vallják, hogy nem történt erőszak. Vass Mária, a gyerekvédelmi igazgatóság vezetője úgy véli, összehangolt fellépésre van szükség a helyi és az állami hatóságok részéről annak érdekében, hogy a fiatal lányok szexuális nevelésben részesüljenek, megelőzzék a nem kívánt terhességeket.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 3.
Elhalasztott kártyahasználat
Felemás fogadtatást váltott ki az egészségügyi minisztérium pénteki bejelentése, miszerint augusztus folyamán sem válik kötelezővé az egészségügyi kártya használata.
A szaktárca úgy döntött, az elektronikus eszköz nélkül érkezők is részesülhetnek ellátásban: van, aki szerint jól jött az újabb halasztás, másoknak viszont elegük van a határidő folyamatos kitolásából, hiszen az intézkedés elviekben már májustól kötelező érvényű. Mint ismeretes, a korábbi bejelentések értelmében az egészségügyi intézményeknek augusztustól kellene megtagadniuk a szolgáltatást azoktól a páciensektől, akik nem rendelkeznek egészségügyi kártyával.
Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva viszont a hétvégén bejelentette, hogy még augusztusban sem lesz kötelező az elektronikus eszköz használata, kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy várhatóan szeptembertől alkalmazzák majd az intézkedést. A Mediafax hírügynökség megkeresésére pedig már azt mondta, időben jelzik majd, hogy mikortól nem látják el a kártya nélkül érkező pácienseket. Ciurchea elmondása szerint egyébként a 15 millió kibocsátott elektronikus eszköz közül még 300 ezret kell eljuttatniuk jogos tulajdonosukhoz.
Az egészségügyi pénztár vezetője azzal érvelt az újabb halasztás mellett, hogy augusztus folyamán sok külföldön dolgozó román állampolgár látogat haza, számukra pedig lehetővé kell tenni, hogy ha még nincs is birtokukban a kártya, részesülhessenek egészségügyi ellátásban.
Május óta kötelező a kártya
„Sunyi játszma tévényilatkozatokkal módosítani a törvényt” – kommentálta az újabb halasztást a Krónika megkeresésére Szabó Soós Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke. Mint emlékeztetett, a jelen pillanatban hatályos rendelet értelmében május elejétől kötelező a kártya használata. „Ezt a jogszabályt még nem módosították, csak szóban halasztanak” – pontosított a hargitai háziorvos, aki szerint ilyen körülmények között nincs garancia arra, hogy nem kérik majd számon az orvosokon a jogszabályt.
„Félő, hogy két-három év múlva ellenőriznek, és számon kérik, miért nem használtuk a kártyát a rendelet szerint, ki is fizettethetik majd azoknak a recepteknek, küldőpapíroknak, paraklinikai vizsgálatoknak az ellenértékét az orvossal, arra hivatkozva, hogy a biztosítottól nem kérte az egészségügyi kártyát. Akkor hiába védekezünk majd azzal, hogy az egészségbiztosítási pénztár elnöke másként nyilatkozott a tévében” – ecsetelte a helyzet visszásságát Szabó Soós Klára. A háziorvosok egyesületének elnöke éppen ezért arra biztatja a háziorvosokat, hogy minden esetben kérjék a betegtől a kártyát, különösen akkor ne legyenek elnézőek, ha a rendszer jelzi, hogy a beteg már kézhez kapta, és aktiválta is azt.
„Ha a paciens azt mondja, hogy elveszítette a kártyát, az megrongálódott, akkor a biztosítási pénztárhoz kell küldeni, ott kell igazolást kérnie. Az orvosok kénytelenek elővigyázatosnak lenni, mert egy érvényben levő szerződést nem egyoldalúan és nem a tévé képernyőjén keresztül bontanak fel” – szögezte le Szabó Soós Klára.
Van, aki szerint jól jött a halasztás
András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója eközben azt tapasztalta, hogy miután továbbra is akadozik a rendszer, jól jött az újabb halasztás. Mint lapunk kérdésére részletezte, még mindig nem működik zökkenőmentesen a rendszer, ugyanakkor a betegek elfelejtik magukkal vinni a kártyát, vagy elveszítették azt, és olyan is előfordul, hogy a kártya nem aktiválódik. „Legalább az év végéig párhuzamosan kellene engedni a kártyás és a kártya nélküli ellátást, hogy a szolgáltatóknak és a betegeknek is legyen ideje megszokni azt” – fejtette ki az egészségügyi intézmény vezetője.
András Nagy Róbert szerint ugyanakkor a rendszer feladata az lenne, hogy segítse a betegellátást, nem pedig, hogy akadályozza azt, ezért akkor kell kötelezővé tenni, amikor az zökkenőmentesen működik. A patikákban egyébként információink szerint egyelőre ritkán kérik az egészségügyi kártyát, bár a gyógyszertárak nagy része felkészült a rendszer használatára. „Nem tudunk semmi biztosat, majd egyszer csak szólnak, hogy holnaptól kötelező lesz a kártya, akkor pedig anélkül nem tudjuk kiadni a gyógyszereket” – mondta a Krónikának Szabó Péter, a Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke.
Nő az aktív kártyák száma
A hivatalos statisztikák szerint az elmúlt időszakban több kártyát aktiváltak, mint korábban, ezek száma csak az utóbbi két hétben meghaladta az egymilliót, így jelenleg mintegy 8,3 millió elektronikus eszköz van használatban. Ezzel párhuzamosan csökkent azoknak a száma, akik az egészségbiztosítási pénztár területi kirendeltségeinél jelentkeznek, hogy felvennék a nevükre kiállított kártyát. Mint ismeretes, a megyei biztosítókhoz fordulhatnak mindazok, akiknek máig nincs egészségügyi kártyájuk. A CNAS ugyanakkor arról számolt be, hogy folyamatosan figyelemmel követik a kártya nélkül nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, a rendelkezésükre álló adatok pedig azt mutatják, hogy akik már megkapták az elektronikus eszközt, azok használják is azt, amikor orvoshoz fordulnak.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 5.
Pénz- és szakemberhiány az egészségügyben
Feleannyi orvos és asszisztens dolgozik a hazai kórházakban, mint az EU többi országában, kiszámíthatatlan a gyógyszerellátás, a belügyminisztérium beleszól az egészségügy dolgaiba, hiányos a daganatos betegek kezelése, méltánytalan a kórházak finanszírozása – sorolták a legsúlyosabb gondokat tegnapi tájékoztatójukon a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetői. Azt sem rejtették véka alá: házuk táján idén csökkent a betegforgalom, és még sok egyéb oka van annak, hogy előreláthatóan közel kétmillió lejes hiánnyal zárják a 2015-ös esztendőt.
A pozitív események közé sorolta András-Nagy Róbert kórházmenedzser, hogy az intézmény júliusban, a tavaly lezárult akkreditációs folyamat eredményeként megkapta a legmagasabb minősítést, a sürgősségi kórház kategóriában ez a legfelsőbb fokozat, amit öt év múlva újból meg kell szerezni ahhoz, hogy az egészségbiztosító pénztár továbbra is szerződést kössön a kórházzal. A menedzser sikernek tartja, hogy az utóbbi két orvosi versenyvizsgán majd minden helyre ketten-hárman jelentkeztek, hat orvost alkalmaztak, az ortopédia szakon őszre halasztották a versenyvizsgát. Új orvosok: dr. Bodó Erika gyermekgyógyász, dr. Robert Dobrescu neurológus, dr. Alina Bratu sürgősségi szakorvos, dr. Bajcsi Enikő belgyógyász, dr. Szente Lilla neonatológus és dr. György-Szakács Csa­ba sebész. András-Nagy Róbert elmondta, év közepéig közel ezer esettel kevesebbet láttak el, mint tavaly ebben az időszakban, ami egyrészt az építkezésnek és az osztályok folyamatos költöztetésének tudható be, a járóbeteg rendelőkben is csappant a forgalom, a sürgősséget ellenben továbbra is naponta több mint száz páciens kereste fel. A menedzser úgy véli, ha a sürgősségi kórháznak ügyeleti vonalakat kell működtetnie, a finanszírozásnak is tekintettel kellene lennie erre, és nem szabadna az ellátott esetek számához kötni a költségvetést. Gondként említette, hogy folyamatos az orvosok és asszisztensek elvándorlása a kórházból, sok az üres állás, tavaly a meghirdetett százkilenc munkahelyből csak ötvenötöt foglaltak el, idén a nyolcvankettőből ötvenhármat, 90 százalékban kisegítő személyzetet és asszisztenseket vettek fel.
Két éve a kormánytól nem kaptak egy lejt sem beruházásra, a prefektus tízes prioritási listáján nem szerepel a kórház, az egészségbiztosító pénztár törvénytelenül, egyszerű átiratokkal módosítja az elektronikus egészségügyi kártya kötelező használatának határidejét – sorolt fel néhányat a súlyos problémák közül dr. Antal Álmos orvosigazgató. Elmondta, egyes gyógyszerek árának központilag meghatározott csökkentése miatt a gyógyszergyártók abbahagyták ezek előállítását, elsősorban a leginkább használt készítményekről van szó, köztük alvadásgátlók, onkológiai szerek, amelyeket tavaly még be lehetett szerezni, de jelenleg már nincsenek forgalomban. Egyesek helyettesíthetőek, mások kevésbé. Említett okokból a kórház gyógyszerköltségei nem csökkentek, ellenkezőleg, nőttek. Eltűnnek a piacról egyes generikus gyógyszerek, és megjelennek a drágább innovatív készítmények, a kórháznak pedig kötelessége ellátni a beteget és beszerezni a számára leghatékonyabb szert – hangsúlyozta az igazgató.
Dr. Antal Álmos az onkológiai felszereltség hiányosságairól is beszélt, míg az EU országainak többségében háromszázezer lakosra jut egy radioterápiás készülék, addig Romániában egymillió emberre számítanak egyet, a közkórházak radioterápiás központjaiban a gépek régiek, gyakran meghibásodnak. A háromszéki rákos betegek még kiszolgáltatottabbak, mert itt nincs sugárterápia, Brassóba, más városokba vagy külföldre mennek, ha a kezelést még idejében el akarják végezni, mert a minisztérium által meghatározott, erre fordítható pénzkeret olyan kevés, hogy hónapokig kell várni az ingyenes kezelésre. A szakemberhiány a másik rákfenéje az onkológiai ellátásnak, kevés a radiológus és hematológus, az erre szakosodott asszisztensekkel együtt országos szinten ötszázharmincan vannak, akik félmillió daganatos beteget látnak el. Hiányzik a rákszűrés, a diagnosztizálás gyermekcipőben jár, a felszereltség hiányos, a gyógyszerellátás bizonytalan – összegezte a bajokat az igazgató.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 24.
Sovén „ellátás” a szentgyörgyi sürgősségen
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi megyei kórház sürgősségi osztályán, miután az egyik beteg arra panaszkodott: hátrányos megkülönböztetésben volt része, mivel nem tudott románul.
A sepsikőröspataki M. M. a Háromszék helyi napilapnak írt olvasói levélben számol be az esetről. Múlt héten éjszaka kért segítséget a sepsiszentgyörgyi megyei kórház sürgősségi osztályán, ám amikor kiderült, hogy csak magyarul tudja elmondani a tüneteit, a szolgálatos orvos azt mondta neki: „ha nem tud románul, menjen haza”.
Az asszony beszámolója szerint sokáig várakozott, amíg egy nővér lefordította a mondanivalóját, csak azután vizsgálta meg az ügyeletes orvos. Utána infúziót kapott, ám amikor az elfogyott, szinte fél órát kellett várnia, amíg a tűt kivették. „Nem ilyen ellátásra számítottam” – fogalmaz levelében a nő.
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, hogy kivizsgálás indult az ügyben, és csak annak lezárása után hozzák nyilvánosságra következtetéseiket. Kifejtette, a beteg nem tett hivatalos panaszt az egészségügyi intézménynél, annak vezetői a sajtóban megjelent információk alapján kezdeményeztek kivizsgálást.
Az esetről a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is értesült. Benkő Erika irodavezető érdeklődésünkre elmondta, hogy hivatalos levélben kértek tájékoztatást a kórház vezetőségétől az ügyről. Mint mesélte, felvették a kapcsolatot a panaszos hölggyel, aki elmondta, azért nem tett feljelentést, mivel nem tudta, hogy miként kell eljárni.
A páciens szerint a váróteremben az is elhangzott, hogy az orvosnő Brassóból ingázik, és nem ez az első eset, hogy számon kéri a betegektől: miért nem beszélnek románul. Benkő Erika elmondta, jogi tanácsadást nyújtanak a sértettnek, és segítenek megfogalmazni a kórház vezetőségének címzett feljelentést.
Korábban a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége a kétnyelvűség biztosítása kapcsán lapunknak úgy nyilatkozott, hogy minden téren biztosítani próbálják a betegekkel való akadálytalan kommunikációt, az akkreditáció egyik feltétele ugyanis az volt, hogy szolgáltatói szerződéssel olyan szakembert is foglalkoztassanak, aki szükség esetén jelbeszéddel tolmácsol a siketnémák és orvosok között. A szakemberek szerint az egészségügy nagyon érzékeny terület a kétnyelvűség szempontjából, a beteg számára ugyanis már az is kommunikációs korlátot jelent, hogy rosszul érzi magát, ezért fontos, hogy anyanyelvén kommunikálhasson állapotáról.
Egyébként az egészségügyi minisztérium 2013-ban készített felmérést az Európa Tanácsnak arról, hogy a hazai egészségügyi intézmények mennyire tesznek eleget a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában előírtaknak. A székelyföldi egészségügyi illetékesek akkor azt nyilatkozták, megpróbálják biztosítani a magyar nyelvű kommunikációt is a többségében magyarok által lakott térségben.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. december 4.
Nem történt mulasztás
Kivizsgálta a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház vezetősége a sürgősségen november közepén történt incidenst, szakmai mulasztást nem találtak, és a beteg román nyelvtudás hiánya miatti elutasítása sem nyert megerősítést – közölte tegnap András-Nagy Róbert. A kórházmenedzser kifejtette, mindennemű nyelvi, etnikai vagy bármilyen megkülönböztetést elítélnek, ám ebben az estben nem bizonyítható, hogy az történt.
Alina Braţu doktornő állítja, hogy ő csak azt mondta, nem érti, mit mond a páciens, nem küldte el, nem kérte számon román tudását. A beteg állítása szemben áll az orvoséval, nincs ahogyan igazságot tenni – mondotta. A beteg összesen egy óra négy percet töltött a sürgősségen, rendesen kivizsgálták, ellátták, a perfúziót nem vehették le, amíg nem érkeztek meg a laboreredmények, ezért maradt ott hosszabb ideig – magyarázta a kórházmenedzser. Kitért arra is, hogy a beteg azóta sem nyújtott be panaszt, a Háromszék november 20-i számából ismerték meg kifogásait, az alapján indították el a vizsgálatot. Ismerik a gondokat a sürgősségen, kevés az orvos, és valóban nem mindenki tud magyarul, de örülnek, ha egy-egy brassói kolléga ügyeletet vállal, igyekeztek úgy megoldani, hogy mindig legyen legalább egy magyarul tudó asszisztens vagy orvos, hogy tolmácsolni tudjon a hasonló esetekben. Kérik ugyanakkor, hogy a betegek, hozzátartozók bizalommal forduljanak hozzájuk, ha elégedetlenek, minden esetnek utánajárnak. Vannak hiányosságok a kórházban, akad bőven, amin javítani, ezt tükrözi a heti 5–10 panasz is, amely befut hozzájuk, és ezek sok esetben megalapozottnak bizonyulnak – fejtette ki dr. Antal Álmos orvosigazgató. Bízik benne, hogy a december elsejével életbe lépett 25 százalékos fizetésemelés annyira csökkenti az egészségügyben dolgozók elégedetlenségét, hogy nagyobb lesz a tűrőképességük, több empátiával viszonyulnak majd a betegekhez.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 29.
Növekszik a háromszéki kórházakban hagyott csecsemők száma
Tavaly 45 újszülöttet hagytak a kórházakban, kielenccel többet, mint amennyit 2014-ben jegyeztek – közölte hétfőn Vass Mária, a Kovászna megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
A háromszéki gyermekvédelmi igazgatóság vezetője szerint a tavaly kórházak újszülött osztályain „felejtett” csecsemők közül 22-en a gyermekvédelmi rendszerben nevelkednek, 17 csecsemőt sikerült hatósági közbejárásra a természetes családjuk körében elhelyezni, azaz visszafogadták őket szüleik vagy befogadták rokonaik. További 4 kórházban hagyott újszülöttről pedig kiderült, hogy fogyatékkal él, ezért őket a baróti fogyatékkal élők központjában helyezték el, illetve két elhagyott csecsemő sorsa még rendezetlen.
Vass Mária ugyanakkor rámutatott, hogy tavaly ugyan megugrott a kórházban hagyott újszülöttek száma Háromszéken, de a sokéves statisztikák azt mutatják, hogy csökken a szüleik által elhagyott gyerekek száma. A gyermekvédelmi szakember rámutatott: Kovászna megyében ugyan nagyszámú leányanyát jegyeztek, azaz olyan kiskorú lányokat, akik csecsemőnek adnak életet, de mégsem közülük kerülnek ki az újszülöttjeiket elhagyók. Vass Mária magyarázata szerint többnyire a szegény sorban, rendezetlen körülmények között élő, sokgyerekes szülők hagyják újszülöttjeiket a kórházakban.
A sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház igazgatója, András Nagy Róbert szerint azt tapasztalják, hogy egyes anyák szülés után szó szerint elszaladnak a kórházból, maguk után hagyva csecsemőiket. A kórházigazgató szerint a helyi hatóságok és állami intézmények összehangolt tevékenységére lenne szükség, hogy a terhességmegelőzés módszereiről tájékoztassák azt a társadalmi csoportot, amelynek körében leginkább előfordulnak a nem-kívánt terhességek. maszol.ro
2016. március 10.
Román beszéddel „büntette” a betegeket a kórházi alkalmazott
Kizárólag román nyelven volt hajlandó beszélni a betegekkel a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház egyik magyar alkalmazottja. Az ügy az etikai bizottság elé kerül.
Egy páciens a Facebook közösségi oldalon adott hangot panaszának, miszerint a sepsiszentgyörgyi kórház járóbeteg-rendelőjében sorszámra várt, ahol az ügyeletes, magyar nemzetiségű orvosírnok csak román nyelven volt hajlandó beszélni vele.
A páciens ezt szóvá tette, és megkérdezte az alkalmazottat, hogy miért beszél vele románul, mire az orvosírnok csak annyit mondott: büntetésből. A beteg további érdeklődésére kifejtette: azért nem beszél magyarul, mert így bünteti a magyar betegeket, mivel korábban felbosszantották őt. A Tapasztalatok a megyei Fogolyán Kristóf-kórházról nevet viselő Facebook-csoportban kedden közzétett panasz alatt az érintett kórházi alkalmazott tovább fokozta a botrányt azzal, hogy szerdán hozzászólt a bejegyzéshez, azt írva: „szeretnék, hogy ma is románul beszéljek önökkel?"
Az orvosírnok a Maszol.ro megkeresésére elmondta, hogy valóban csak románul volt hajlandó szóba állni a páciensekkel, de ezt már nagyon megbánta. „Valóban románul beszéltem velük, de ma (szerdán, szerk. megj.) már ismét magyarul" – jelentette ki a hírportálnak. Mint mondta, azért büntette így a pácienseket, mert egyikük nagyon felbosszantotta. „Meggondolatlanul cselekedtem, az állásomba kerülhet az ügy" – jelentette ki az érintett.
András-Nagy Róbert, a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere újságírói megkeresésre elmondta, elfogadhatatlannak tartja az orvosírnok viselkedését, aki így próbálta „büntetni" a betegeket. Mint mondta, a kórházi alkalmazott ellen fegyelmi vizsgálatot indítottak, az ügy az egészségügyi intézmény etikai bizottsága elé kerül.
Egyébként nem ez az első eset, hogy a sepsiszentgyörgyi kórházban diszkrimináció miatt indul vizsgálat: tavaly novemberben az egyik román nemzetiségű orvos ügyeletesként hazaküldte az éjszaka hozzá forduló beteget, mivel az nem tudott jól románul.
Pár héttel ezelőtt egy kolozsvári gyermekorvos ellen érkezett panasz, miután „kirakott" a kórházbólegy beutalt, románul nem tudó székelyföldi kislányt. Az ügy hatására a kincses városban Hippokratész házőrzői néven közösségi hálózatot hoztak létre, ahol jelentik a hasonló eseteket. A kolozsvári orvost feljelentették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) – az érintetteket csütörtökön hallgatja meg a testület, mondta el lapunknak Asztalos Csaba elnök. Krónika (Kolozsvár)
2017. március 31.
A kórházban is kutakodott az ügyészség (Korrupciógyanús orvosok Háromszéken)
Tizenkét helyszínen – a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, egy családorvosi magánrendelőben, a megyei nyugdíjpénztár munkaorvosi rendelőjében, valamint több magánlakásban – tartott tegnap házkutatást a korrupcióellenes ügyészség brassói egysége a rokkantsági nyugdíjakat érintő ügyben. A hatóság közlése szerint az ügyben feljelentés alapján indítottak eljárást, és több háromszéki orvos érintett, akikkel kapcsolatosan csúszópénz elfogadásának gyanúja merült fel.
Az ügyészség által közöltek szerint az orvosok közvetítőkön keresztül anyagi javakat fogadtak el adott személyektől, ezek fejében a rokkantsági nyugdíjazáshoz szükséges igazolásokat állítottak ki. Noha a hatóság által kibocsátott közleményből egyértelműen nem derül ki, vélhetőleg az igénylők az igazolások segítségével elérték, hogy szabályellenes módon részesülhessenek a különleges járandóságban, és ezáltal megkárosították az államkasszát. András-Nagy Róbert, a megyei sürgősségi kórház menedzsere érdeklődésünkre kifejtette: az általa vezetett intézményben két helyiséget – az ideggyógyászati osztály osztályvezetői irodáját, valamint az egyik neurológiai járóbeteg-rendelőt – zártak le az ügyészség képviselői, akik a megyei csendőrséggel közösen végezték a vizsgálatot. A menedzser további információkkal nem rendelkezik, a hatóság képviselői vele sem közöltek részleteket, az érintett orvosok kilétét sem ismeri egyelőre.
:Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 24.
Orvosolhatatlan szakemberhiány
Egyelőre nincs megoldás a hiányszakmák pótlására az egészségügyi rendszerben. A Krónika által megkérdezett szakemberek szerint a rendszer újraszervezésével és pluszjuttatásokkal lehetne javítani a helyzeten.
Országszerte akut problémát jelent az egészségügyi intézményekben a hiányszakmák pótlása, s úgy tűnik, az illetékesek nem is fogják egyhamar megtalálni a megfelelő megoldást – hívta fel a figyelmet András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Fo-golyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója.
A szakember úgy véli, a teljes egészségügyi rendszert át kellene szervezni ahhoz, hogy a kórházakban, a mentőszolgálatoknál vagy éppen az alapellátásban a személyzethiányt „orvosolni” tudják. Se szakember, se pénz András-Nagy Róbert hozzátette, a hatályos törvények pontosan meghatározzák, hogy a betegellátásban milyen standardokat kell betartani – százezer lakosra hány orvost vagy szakápolót kell foglalkoztatni a különböző osztályokon –, ám sok esetben az optimális létszám 30–40 százalékát tudják csak biztosítani.
Az igazgató több sepsiszentgyörgyi példát is felsorolt szakorvoshiányra, ám tudomása szerint az országban több kórházban szembesülnek hasonló helyzettel. Sepsiszentgyörgyön jelenleg nincs hematológus szakorvos, bár ötszáz beteg szerepel a nyilvántartásban, közülük háromszázan kezelés alatt állnak.
A leszerződött rezidens legkorábban az év végén foglalja el a sepsiszentgyörgyi állást. Az onkológián félállásban dolgozik egy orvos, a sürgősségen pedig négyen teljesítenek szolgálatot, ám így is előfordul, hogy éjszaka nincs ügyeletes orvos, ha valaki éppen szabadságon van. Hasonló a helyzet a mentőszolgálatnál, ott sem tudja két orvos a folyamatos ügyeletet biztosítani. András-Nagy Róbert elmondta, például a tulceai sürgősségi kórházban egyetlen intenzív terápiás orvos dolgozik, így ha ő éppen egy beütemezett műtétnél altat, a sürgős beavatkozásokat nem tudják felügyelni.
A sepsiszentgyörgyi kórházban az intenzív terápiás osztályon asszisztenshiánnyal is küszködnek. Az igazgató hangsúlyozta, ezek a helyzetek meghaladják a kórházmenedzsment hatáskörét, hiszen sok esetben nem találnak szakorvost, másrészt az egészségbiztosító nem biztosít akkora arányú finanszírozást, hogy megfelelő számú alkalmazottat tudjanak foglalkoztatni.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 4.
Kánikula Háromszéken is
Harmadfokú, vörös jelzésű hőségriadót bocsátott ki tegnap a meteorológiai intézet tizenöt nyugati megyére, az ország többi részére pedig – így Háromszékre – másodfokú (narancssárga jelzésű) figyelmeztetés érvényes. A riasztás mára és holnapra szól, de a hőség vasárnap is tart. Sepsiszentgyörgyön a lehetőségekhez mérten készülnek a szélsőséges melegre. Közúti forgalomkorlátozást vagy más hasonló intézkedést nem kellett még bevezetni, noha már több napja a megyében is magas hőmérsékleti értékek a jellemzőek.
A meteorológiai intézet jelzése szerint Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár, Temes, Szilágy, Máramaros, Krassó-Szörény, Arad, Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben, Hunyad, Dolj és Mehedinţi megyében várhatóan 39 és 42 Celsius fok közötti hőmérsékletekre lehet számítani, míg a többi megyében 36–39-re.
Sepsiszentgyörgyön a csúcs¬hőmérséklet várhatóan nem haladja meg a 39 fokot, a kevés zöldövezettel rendelkező, sűrűn beépített városrészeken, lakótelepeken viszont előfordulhat, hogy a hőmérő ennél többet mutat.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: igyekeznek segítséget nyújtani a kánikulában, egyelőre egy ivóvíz-automatát helyeztek el a városháza előtt, a főtéri szökőkutak állandó jelleggel üzemelnek, az Erzsébet parkban pedig két ivóvízkút is a lakosság rendelkezésére áll. A központban nem látták indokoltnak árnyékolók felszerelését, mivel be lehet húzódni a parkba a hőség elől. Értesülése szerint a városi közüzemek hamarosan egy párakaput is elhelyez a parkban a felfrissülni vágyók számára. Az eszközt két évvel ezelőtt már használták. A köztisztasági vállalat, a Tega Rt. útlocsoló járművei állandó jelleggel járják a várost, főképp a főútvonalakat és a poros, köves szakaszokat. Tekintettel az érkező még nagyobb hőségre, a locsolást kiterjesztik azokra a lakónegyedekre is, ahol kevés a zöldövezet. Felvetésünkre, hogy nem lenne-e hasznos sátrakat felállítani a város területén, ahol ivóvízhez juthatnak az emberek, Tóth-Birtan Csaba elmondta: légkondicionált sátrakkal nem rendelkeznek, a berendezés nélkül pedig a ponyva alatt tartózkodni talán rosszabb, mint a szabadban, arról nem beszélve, hogy az ivóvizet sem lehetne megfelelő körülmények között tárolni. Nicoleta-Marin Tolvaj rendőrségi szóvivő megkeresésünkre elmondta: noha már hétfőtől egyre emelkedik a hőmérséklet, a közúton nem kellett semmilyen korlátozást bevezetni, illetve más, a meleg miatt bekövetkezett incidensről sem tudnak.
A megyei sürgősségi kórházban tegnapig nem jegyeztek kánikula miatti eseteket. A sürgősségi osztály mindenesetre felkészült – tájékoztatott András-Nagy Róbert.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 20.
Gyorssegély hidakra (Folytatják a kórház fejlesztését)
Költségvetési tartalékalapjából utalt ki támogatást Barátosnak tegnapi rendkívüli ülésén a megyei önkormányzat, a település kultúrotthonába összehívott testület egyebek mellett a megyei kórházat érintő ügyekről is szavazott. A július eleji kiadós esőzésekkor súlyosan megrongálódott a Kovászna patakán átívelő híd, ennek helyreállítására kért átiratban támogatást a megyeházától Barátos község önkormányzata. Kovászna Megye Tanácsa a rendelkezésére álló tartalékalapból 200 ezer lejjel járul hozzá a szükséges munkálatokhoz, erről szavaztak elsőként a kihelyezett ülésen. Napirenden szerepelt továbbá a Zágon község javára kiutalandó támogatás is, a júliusi esőzések ugyanis megrongálták a Zágon patakán található Duka hidat, s az Asztalos-övezetben lévő gyalogospallót egyaránt. Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető lapunk érdeklődésére elmondta, tegnap felfüggesztették a Zágont illető határozat vitáját. Kifejtette, a megrongálódott infrastruktúra helyreállítására a prefektúrával közösen igényeltek a kormánytól anyagi támogatást, ám azt a választ kapták, erre nincs pénz, keressenek máshol forrásokat. A kormánybiztosi hivatal mellett működő katasztrófavédelmi bizottság jegyzőkönyvében Zágon esetében 125 ezer lejes kárt állapított meg, a megyei önkormányzat így 50 ezer lejes hozzájárulást javasolt a felmerülő kiadásokhoz – ismertette Tamás Sándor. Zágon polgármestere az ülésen kifejtette, 800 ezer lejre lenne szükségük az említett híd és a palló javítására, s azt kérte a testülettől, ne szavazzanak a támogatásról, mert szeretné kijárni igazát a prefektúránál – fűzte hozzá az önkormányzati vezető. Megjegyezte, amennyiben sikerül rendezni a számítási különbözetet, a megyei önkormányzat finanszírozza a munkálatok költségeit. A tanácsosok felhatalmazták továbbá a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórházat, hogy elvégezze a sürgősségi osztály bővítéséhez szükséges építkezési engedélyeztetést, s részt vegyen egy uniós pályázati kiíráson. Ennek kapcsán András-Nagy Róbert kórházmenedzser megkeresésünkre elmondta: nem csupán építkezésre, hanem eszközvásárlásra is lehetőség nyílik, s a bővítés mellett tervezik egy helikopterleszálló kialakítását is a kórház udvarán. Jóváhagyták ugyanakkor azt is, hogy az intézmény a fertőző osztály energiahatékonysági szintjének növelésére is pályázzon. A menedzser kifejtette, az épület külső szigetelésére, bizonyos nyílászárók cseréjére, a folyosók és lépcsőház energiatakarékos megvilágítására, a melegvíz-ellátás és a fűtésrendszer napkollektorral történő kibővítésére nyílik lehetőség a Regionális Operatív Program révén, s tervezik az említett ingatlan négy bejáratának akadálymentesítését, feljárók építését is.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 19.
Kórházigazgatók és rezidens orvosok harmadik találkozója
Az elmúlt pénteken harmadszor találkoztak a székelyföldi kórházak igazgatói, menedzserei, vezetőségének képviselői a MOGYE magyar tagozatának végzős orvosaival és a rezidens orvosokkal. Amint a megbeszélésen kiderült, valamennyi kórháznak nagy szüksége van olyan fiatal szakemberekre, akik a pályájukat itthon, a szakosodásra választott intézményben képzelik el. A meglévő üres helyek mellett az elkövetkező években sok orvos éri el a nyugdíjkorhatárt, ez újabb megürülő helyeket jelent. A kórházakban szakosodó rezidens orvosok egy része pedig a szakképesítés befejeztével távozni készül. Egyesek azért, mert belátják, hogy vannak olyan szak-ágak, a gyermekpszichiátria vagy a gyermekneurológia például, amelyek gyakorlására egy székelyföldi kórházban elengedhetetlenül szükséges a magyar nyelv ismerete. Vass Levente, a Studium–Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő felvezetőjében szemléletes hasonlattal érzékeltette a fiatal orvosokkal, orvosjelöltekkel, hogy érdemes hazamenni, és a más vidékről származóknak egy székelyföldi kórházat választani, ahol befogadó, barátságos a munkaközösség, ahol kényelmes lakhatási lehetőséget biztosítanak a kezdő orvosoknak, és így érdemes családot alapítani. Ugyanakkor jó tudni, hogy kétszáz méterre van egy egyetemi kórház, ahova küldeni lehet a beteget, de ott sokkal nehezebb, és hosszú időt vesz igénybe ígéretes orvosi karriert befutni. Elhangzott, hogy a szervező Studium– Prospero Alapítvány a családorvosokra is gondolt. Új projektjük szerint családi házat építenek fel azoknak a háziorvosoknak, akik vállalják, hogy szórványtelepülésen helyezkednek el. A lakhatást kétszer tíz évre biztosítják annak az orvosnak, aki vidéken képzeli el az életét. A tervek szerint a Szilágy megyei Krasznán építik fel – a kivetített képeken is feltüntetett – első családi házat, a többit, miután azonosították azokat a szórványtelepüléseket, ahol háziorvosra van szükség, és jelentkező is van az állásra. A termet megtöltő jelölteknek a sorra felszólaló intézményvezetők mutatták be a kórházat, amelynek az élén állnak, annak fejlődési irányvonalait, felszereltségét, a munkakörülményeket és azt, hogy milyen szakorvosokra, rezidens orvosokra van a legnagyobb szükség jelen pillanatban és az elkövetkező időszakban. Volt humoros bemutató elriasztó képekkel, láttunk korszerű kórházat, és megszólalt olyan titokzatos kórházigazgató, aki a közvetlen beszélgetés alkalmával ígért bővebb tájékoztatást. Hallottunk szemrehányást is olyan vezető részéről, aki szeretett volna szembenézni azokkal, akik nem tartották be a múlt évben tett ígéreteiket. A találkozón jelen voltak a Szováta-Nyárád Kórház vezetői, dr. Tar Irma és dr. Kun Bálint Emese, akik elmondták, hogy sürgősségi orvosra és diabetológusra van szükségük. Az Erdőszentgyörgyi Városi Kórházat Lucian Drăgan menedzser mutatta be. Dinamikusan fejlődik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, ahova az utóbbi években 40 fiatal orvos érkezett, a következő öt évben viszont több állás is megüresedik – mondta többek között dr. Demeter Ferenc menedzser. A Gyergyószentmiklósi Városi Kórházban sürgősségi, gyermek- és röntgenorvosra van szükség – közölte Pollner Enikő jogász. A Baróti Városi Kórházat Dénes Mária menedzser mutatta be. Jól jár, aki Kézdivásárhelyre megy, a municípiumi kórházban ugyanis hat új műtőt alakítottak ki, és korszerű felszerelés áll az orvosok rendelkezésére, lakást, teljes ellátást biztosítanak számukra – mondta dr. Szabó István orvosigazgató, aki megjegyezte, hogy nagy szükségük lenne például diabetológus szakorvosra, továbbá, hogy a jelenlegi rezidensek fele nem marad a szakosodás lejártával. Felújított, jól felszerelt osztályokon jó munkakörülményeket, jó csapatszellemet, szolgálati lakást ígért a fiatal orvosoknak dr. András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója. A bemutatókat követően csoportos beszélgetések következtek, egy-egy igazgatót sok diák vett körül. Amint Vass Levente elmondta, a részt vevő diákok elégedettek voltak a kínálattal, az igazgatók az érdeklődőkkel. Azon fiatalok figyelmébe, akik ragaszkodnak Marosvásárhelyhez, az onkológiai szakképzést ajánlották. A találkozót a Studium–Prospero Alapítvány az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetségével és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel közösen a Maros Megyei Tanács és a marosvásárhelyi és megyei RMDSZ szervezet támogatásával szervezte. A megbeszélést megelőzően a marosvásárhelyi RMDSZ szervezet mellett egészségügyi szakbizottság alakult. Ennek célja a tájékozódás, olyan megoldások számbavétele, amelyek megalapozhatják az egészségügyben esedékes szakmai döntéseket. A bizottság bővítése érdekében várják a további jelentkezőket. A székelyföldi kórházigazgatókkal tartott előzetes tanácskozás során érdekes, hasznos eszmecsere zajlott egymás tájékoztatásáról az előkészületben levő törvénytervezet kapcsán – mondta Vass Levente, a rendezvény házigazdája.
*
Ahogy a beszámolókat hallgattam és a kórházigazgatókat körülvevő fiatalokat láttam, azon gondolkoztam, hogy mennyire megváltozott a világ, és az 1960-70-80-as években milyen örömmel fogadták volna el a székelyföldi kórházak ajánlatait a marosvásárhelyi egyetem végzősei, akiket a Kárpátokon túli elszigetelt, elmaradt településekre helyeztek, és évek, évtizedek kellettek ahhoz, hogy Erdélyben állást találjanak, ahol sokszor még rosszabbak voltak a körülmények, még többet kellett kínlódniuk, hogy bevergődjenek egy nagyobb településre, ahol a gyermekek iskoláztatása nem jelentett gondot. Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 31.
„Kórokozó” rendszerhibák miatt vergődik az egészségügyi ellátás
Az átfogó ágazati stratégia hiánya, valamint az egészségügyre fordított közkiadások alacsony szintje nehezíti évek óta a sürgősségi kórházak működését országszerte, s ez alól nem kivétel Háromszék legnagyobb egészségügyi intézménye sem. A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőinek rendszeresen meg kell küzdeniük a finanszírozási gondokkal, a szakemberhiánnyal, s a sokmilliós fejlesztések ellenére a kórház menedzsere, András Nagy Róbert szerint még mindig előfordul, hogy az ellátott betegnek kell gyógyszert vásárolnia.
Az átfogó ágazati stratégia hiánya, valamint az egészségügyre fordított közkiadások alacsony szintje nehezíti évek óta a sürgősségi kórházak működését országszerte, s ez alól nem kivétel Háromszék legnagyobb egészségügyi intézménye sem. A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőinek rendszeresen meg kell küzdeniük a finanszírozási gondokkal, az újra meg újra előforduló orvos- és asszisztenshiánnyal, és bár az elmúlt években több tízmillió eurós beruházások révén felújíthatták az épületet, valamint a műszerparkot, a rendszer visszásságai miatt az intézmény működése nem vált hatékonyabbá.
Nincs gyógyszer a szervezetlenségre
A hatszáz ággyal, több mint száz orvossal és mintegy 350 asszisztenssel működő sürgősségi kórház menedzsere, András Nagy Róbert a Krónika kérdésére elmondta, az elmúlt években tapasztalható ugyan némi előrelépés a kórházak finanszírozása terén, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy valójában a stratégiai döntések hiánya gátolja a munkájukat.
Példaként említette: az egészségügyi minisztérium elvárja, hogy csökkentsék a beutalások számát, ami az igazgató szerint jogos kérés, hiszen a kórházi ellátás a legköltségesebb a szolgáltatás működésében. Ám ezt András Nagy Róbert szerint csak az alapellátás finanszírozásának számottevő emelésével, a háziorvos-hálózat megerősítésével lehetne elérni, vagy abban az esetben, ha biztosítanák a betegeknek, hogy a járóbeteg-rendelőkben vizsgáltassák ki, kezeltessék magukat.
Az elmúlt évben az országos egészségbiztosítási pénztár költségvetésének alig több mint 2 százalékát fordították paraklinikai vizsgálatokra, véranalízisre, röntgenre, illetve komputertomográfiás (CT) vagy mágneses rezonanciás (MR) vizsgálatra. „Ha egy ingyenes CT-re három hónap, egy MR-vizsgálatra még ennél is hosszabb a várakozási idő, akkor a beteg nem vár, jelentkezik a sürgősségen.
„Csak a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán évente 35 ezer beteg fordul meg, ami nagyon leterheli az osztály működését. Ez időt, energiát, és nyilvánvalóan pénzt von el a valódi sürgősségi esetektől és a benn fekvő páciensektől” – mutatott rá a kórházigazgató, aki szerint a betegek egy részét a háziorvosi, a járóbeteg-rendelőkben kellene ellátni.
András Nagy Róbert szerint optimizálni kell a kórház működését, hiszen vannak olyan ágazatok, amelyekre kénytelenek egyre nagyobb hangsúlyt fektetni, és könnyebb helyzetben lennének, ha erre országos szinten kidolgoznának egy átfogó stratégiát.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikája szerint a népesség elöregedett, 2015-höz viszonyítva 2020-ig megkétszereződik a 60 év felettiek aránya, amely eléri a 22 százalékot. Ezt figyelembe kell venni a kórházak struktúrájának kialakításakor, hiszen több lesz az időskorral együtt járó megbetegedés, tehát sokkal több kardiológusra, diabetológusra, reumatológusra lesz szükség, vagy az ízületi megbetegedések miatt több ortopéd szakorvost kell foglalkoztatni. Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)