A Kolozsvári Magyar Diákszövetség szerint is a részképzés és a posztgraduális képzés lenne hasznos segítség Magyarországtól. Magyar részről az Erdélyi Múzeum-Egyesülettől várják, hogy tegyen javaslatot, kik részesüljenek ilyen képzésben. Mások a Bolyai Társaságot emlegetik. Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter kérte, egyezzenek meg, hogy az erdélyi magyarság hogyan akarja ezt szabályozni, kik döntsenek a továbbképzésre történő javaslat kérdésében. /Villanófény. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

Jún. 5-én Bukarestben Andrásfalvy Bertalan magyar és Andrei Plesu román művelődési miniszter aláírta a magyar-román kulturális egyezményt. Elhatározták a Román Kultúra Házának Budapesten és a Magyar Kultúra Házának Bukarestben való megnyitását. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./

Jászberényben aug. 3-4-én megrendezték a Csángó Fesztivált és konferenciát. A rendezvény fővédnökei: Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök, a védnökök között van Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, dr. Atzél Endre, a Julianus Alapítvány elnöke, Benda Kálmán történész, Domokos Pál Péter néprajzkutató, Entz Géza államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Titkárságának elnöke, Farkas János, a Csángó Szövetség alelnöke és Kallós Zoltán folklorista. Aug. 3-án felvonultak a hagyományőrző csoportok és műsort adtak, majd Antall József miniszterelnök megnyitotta a fesztivált és konferenciát. A konferencia előadói: Benda Kálmán, Bosnyák Sándor, Csoma Gergely, dr. Faragó József /Kolozsvár, egyetemi tanár/, Halász Péter, Kallós Zoltán, dr. Nagy Jenő /Kolozsvár/ és Péterbencze Anikó. Este az ünnepi műsor után táncház volt. Másnap következett a csángó csoportok műsora, majd Hodorog Luca emlékére hirdetett énekverseny döntője. Lőrincz Györgyné született Hodorog Luca a csángók talán legjelentősebb adatközlője volt, siratóasszony, táncos, énekes, mesélő és gyógyító, aki tudatosan vállalta magyarságát. Jászberényben lépett fel utoljára, hazamenni már nem tudott. 1990. szept. 24-én halt meg és kívánságára Jászberényben temették el. /Meghívó és tájékoztató alapján/

Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter meghívására román művelődési minisztériumi küldöttség látogat dec. 19-23-a között Budapestre. A delegációt Ludovic Spiess miniszter vezeti, tagjai között van Horváth Andor államtitkár. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./

"Nagyszalontán ünnepélyesen felavatták Arany János szobrát, a költő születésének 175. évfordulója alkalmából. A szobor a nagyszalontai születésű, Budapesten élő Kiss István alkotása. A református templomban az istentiszteleten Tőkés László püspök hirdetett igét. A szobrot a város leköszönő polgármestere leplezte le, beszédet mondott Tódor Albert, Nagyszalonta polgármestere, a román művelődési minisztérium részéről Horváth Andor államtitkár, továbbá Andrásfalvy Bertalan magyar művelődési miniszter, Radu Enescu a Román Írószövetség részéről, aki pár szóban magyarul is köszöntötte az egybegyűlt többezer embert, Kiss János, Nagykőrös polgármestere, Ioan Ardelean, a Familia főszerkesztője, Kiss István szobrászművész, aki beszédét románul is megismételte, valamint Csoóri Sándor költő, a Magyarok Világszövetsége elnöke. Arany János életműve, szelleme kettévághatatlan, mondta Csoóri Sándor, ez az egységes szellem kössön össze bennünket, magyarokat továbbra is, bárhol élünk a világon. Az ünnepség az "Arany János portánál" folytatódott, ahol márványtábla hirdeti: "Ezen a telken állott a bogárhátú öreg ház, amelyben Arany János született 1817. március 2-án." Itt Jókai Anna a Magyar Írószövetség képviseletében szólalt fel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4., Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 5., Részletek az elhangzott beszédekből: Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 6./ "

Ludovic Spiess román kulturális miniszter ápr. 8-10-e között kétnapos látogatást tett Magyarországon, a kolozsvári Román Nemzeti Színház budapesti vendégjátéka alkalmából. Tárgyalt Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszterrel. Spiess a sajtóértekezleten kérdésre válaszolva elmondta: sajnos, igaz, hogy Kolozsvárott a kulturális intézményekről is lekerültek a magyar feliratok, ezt az esetet ő felesleges provokációnak tartja. Spiess elmondta, hogy a bukaresti Magyar Kulturális Intézetet a budapesti társintézménnyel egyidőben, szeptemberben nyitják meg. /D. V. S.: Magyar Kultúra Háza nyílik Bukarestben. = Új Magyarország, ápr. 10./

"Okt. 1-jén megnyílt Bukarestben a Magyar Kultúra Háza. Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter és Ludovic Spiess román kulturális miniszter együtt nyitotta meg a magyar kulturális központot. Andrásfalvy Bertalan elmondta, hogy nagyon várta a megnyitást, először májusban akarták megnyitni, de lassan ment a munka. "Meggyőződésem, hogy ha a román értelmiség megismerkedik a magyar kultúra problémáival, annak messze ható következményei lesznek" - jelentette ki. Okt. 8-án avatják Budapesten a román kulturális központot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Járai István a bukaresti ház igazgatója nyilatkozott: hungarológiai könyvtár áll rendelkezésre, filmklub is van, nyelv- és műfordítói tanfolyamot indítanak. /Magyar Hírlap, okt. 1./"

Budapesten ünnepélyesen megnyitották a Román Kulturális Központot, jelen volt és beszédet mondott Ludovic Spiess román és Andrásfalvy Bertalan magyar kulturális miniszter. /Népszabadság, okt. 9./

Nov. 27-én Bukarestben megnyílt a Duna menti népek kulturális minisztereinek kétnapos találkozója. Az Európa Tanács főtitkára, Catherine Lalumiére védnökségével lezajlott tanácskozáson megjelent Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter is. /Új Magyarország, nov. 28./ Andrásfalvy Bertalan elmondta, hogy a találkozó egyik témaköre a nemzeti és kisebbségi kultúrák védelme volt, ezt tárgyaló felszólalását jegyzőkönyvbe vették és megszavazták. A kisebbségek védelme közös európai feladat, nem csak egyes országok belügye. /Magyar Nemzet, dec. 1./

Kolozsváron megkezdődött az Állami Magyar Színház fennállásának 200. évfordulóját ünneplő, dec. 7-től 17-ig tartó rendezvénysorozata. A megnyitó egy részét közvetítette a televízió magyar adása is. Beszédet mondott - többek között - Kálmán Attila államtitkár. Dec. 8-án Andrásfalvy Bertalan magyar művelődési miniszter megkoszorúzta Kolozsváron a házsongárdi temetőben az erdélyi magyar színjátszás nagy művészeinek síremlékét, majd elhelyezte az Állami Magyar Színházban a háromnyelvű emléktáblát. A megnyitó nem sikerült igazán: félház volt, széksorok maradtak üresen. /Magyar Nemzet, dec. 9./ A rendezvénysorozat programja: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28-29. Funar polgármester nem engedélyezte, hogy a Farkas utcai egykori kőszínház falára emléktáblát helyezzenek el, kényszerű megoldásként a színház előcsarnokában leplezték a márványtáblát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

Aug. 5-én kezdődött az Európai Régiók Kisebbségi Folklórfesztiválja Jászberényben. Az immár negyedszer összehívott találkozó célja a Kárpát-medencében élő kisebbségek kulturális hagyományainak, valamint a határon túli magyarság értékeinek bemutatása. A fővédnökök: Göncz Árpád köztársasági elnök és Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke. A program Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékére tartott szentmisével kezdődött. Kiállításokat tartottak és kerekasztal-beszélgetés folyt a Kárpát-medence magyar népművészetéről, ahol többek között Andrásfalvy Bertalan, Csoóri Sándor és Kallós Zoltán szólalt fel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

Aug. 12-én nyílik a Somogy megyei Mesztegnyőn a kárpát-medencei honismereti mozgalom jeles képviselőinek tábora, a millecentenáriumi rendezvények egyik kiemelkedő eseményeként.Többek között László Gyula professzor a kettős honfoglalásról, Pozsgay Imre az anyaország és a kisebbségek kapcsolatáról tart előadást. Az előadók között lesz még Erdélyi Zsuzsa, az archaikus népi imádságok gyűjtője és Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, volt művelődési miniszter. /Magyar Nemzet, aug. 9./

Magyarországon több helyen volt tüntetés az alapszerződés aláírása ellen. A Temesváron aláírtnál igazságosabb, a valódi megbékélést szolgáló megegyezésért tüntettek Pécsett szept. 16-án a parlamenti ellenzéki pártok és a MIÉP, a tüntetés szónoka Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány kultuszminisztere volt. Hangsúlyozta, hogy a résztvevőket nem a gyűlölet, hanem a szolidaritás hozta össze, amelyet nemcsak a romániai magyarok, hanem a románok iránt is éreznek. A tüntetés résztvevői között aláírásokat gyűjtöttek az alapszerződés ratifikálása ellen. A MIÉP reméli, hogy sikerül százezer aláírást összegyűjteni és ezzel népszavazást kezdeményezni az alapszerződés parlamenti jóváhagyását megakadályozni. Tiltakozó megmozdulás volt Karcagon, ugyancsak szept. 16-án és Miskolcon és is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18., Népszabadság, szept. 17./

A Magyarok Világszövetsége Nemzeti Együttműködési Bizottsága azt kérte a civil szervezeteket, hogy vitassák meg, majd állítsák össze azok névsorát, akik bizalmat szereztek a magyar társadalom előtt és magatartásukkal megőrizték erkölcsi tisztaságukat. Mintegy 120 szervezet 2500 személyt jelölt. A bizottság közülük választotta ki azt a száz főt, akiknek a neve az egymástól független jelölésekben a legjobban összecsengett. A pártok vezetői, funkcionáriusai nem szerepelhettek a listán. Az Új Magyarország hozta névsorukat. Köztük van Albert Gábor, dr. Andrásfalvy Bertalan, Balczó András, Bíró Zoltán, dr. Bolberitz Pál, Csete György, Csoóri Sándor, Czakó Gábor, Czine Mihály, Dénes János, Fekete Gyula, dr. Fekete Gyula, dr. Gidai Erzsébet, Görömbei András, dr. Gyulay Endre püspök, Halász Péter, dr. Hegedűs Lóránt püspök, Jankovich Marcell, dr. Jobbágyi Gábor, Kádár Béla, Kiss Dénes, Kocsis István, Kósa Ferenc, Kozma Imre, Kunszabó Ferenc, László Gyula, Lovas István, Macskássy Izolda, Makovecz Imre, Medvigy Endre, Nagy Gáspár, Nemeskürthy István, dr. Papp Lajos,. Pokol Béla, Pongrácz Gergely, Pozsgay Imre, dr. Pungor Ernő, Püski Sándor, Rácz Sándor, dr. Raffay Ernő, Sánta Ferenc, Sára Sándor, Sinkovits Imre, Somogyi Győző, Szentmihályi Szabó Péter, Szervátiusz Tibor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Tőkéczki László, Varga Domokos, Zacsek Gyula, dr. Zétényi Zsolt. /Új Magyarország, okt. 31./ Ez a száz ember először okt. 30-án ült össze. Elhatározták, hogy a jövőben Százak Tanácsaként működnek és teszik meg észrevételeiket az ország jövője szempontjából legfontosabb kérdésekben. Dr. Csáth Magdolna, a "százak" egyike a tömegtájékoztatás antidemokratikus voltát elemezte, mondván, az írott és elektronikus sajtó - kevés kivételtől eltekintve - nem a valós helyzetet fogalmazta meg. /Új Magyarország, nov. 1./

A Kemény Zsigmond Társaságnak nagy jelentősége van Marosvásárhely, Erdély szellemi életében. Ennek emlékét őrzi Marosi Ildikó 1973-ban kiadott kötete a társasággal kapcsolatos levelezésről. A kommunizmus idején szünetelt a társaság tevékenysége, majd a kilencvenes évek elején újraindult. A szeptember 28-án megkezdődött új évad első előadója dr. Péter Mihály mikrobiológus, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezető professzora volt, aki a kórokozókról, fertőző betegségekről értekezett. Csíky Boldizsár zeneszerző, a társaság jelenlegi elnöke nyilatkozott munkájukról. El akarták kerülni, hogy az ugyancsak marosvásárhelyi Látó Irodalmi Színpaddal teljesen azonos funkciót töltsön be a KZST. A bukaresti Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány /FDSC - Fundatia pentru Dezvoltarea Societatii Civile/ nagyvonalúan támogatta tevékenységünket. Ez a támogatás lehetővé tette, hogy a meghívottaknak útiköltséget térítettek, valamint alkotási versenyt szerveztek középiskolások számára. - 1990 után a KZST felélesztésében nagy szerepe volt Oláh Tibor irodalomtörténész-kritikus-műfordítónak. Oláh halála után vette át Csíky a stafétabotot. Csíky Boldizsár meghonosította a székfoglalókat, az előadók a társaság tagjaivá válnak ezáltal. Az elmúlt időben meghívták Marosvásárhelyre László Gyula történészt, Újfalusy József muzikológust és Jakó Zsigmondot. 1998-ban Cigány György zenész, Horváth Andor, Jánó Mihály, a sepsiszentgyörgyi művészettörténész, Gál István, a filmrendező, Egyed Emese, Sebestyén Mihály, a Teleki Téka munkatársa, Pálffy Géza, a budapesti Történelemtudományi Intézet munkatársa és Dan Culcer, Párizsban élő író tartott előadást, és volt egy rendezvényük, amelyre minden romániai magyar irodalmi folyóirat főszerkesztőjét meghívták. Az új évadban a meghívottak között Angi István, Mandics György, Kovács Ferenc, Lőrinczi László, Vekerdi László, Péntek János, Andrásfalvy Bertalan, Várszegi Asztrik, Pozsony Ferenc, Keszeg Vilmos, Tenke Sándor és Brassai Zoltán szerepel. /Máthé Éva: Új évadot nyitott a Kemény Zsigmond Társaság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

"Környezet és nevelés címmel tartották meg július 6-16. között Illyefalván, a budapesti Sándor-kör (ökumenikus pedagógus szervezet) és a Kárpát- medencei Háló szervezésében azt a pedagógus-továbbképző tábort, amelynek célja a nevelők nevelése és a kölcsönös felelősség tudatosítása volt. A tábor előadói és résztvevői, erdélyi, magyarországi, felvidéki és vajdasági pedagógusok, illetve jövendőbeli pedagógusok voltak. A művészeti környezetről tartott előadásában Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Tudományegyetem néprajztanára hangsúlyozta, hogy a művészeti nevelés mellőzése a csupán száraz tudományosságra és elméletre beállítódott iskolai oktatásban káros hatással lehet a gyermeki lélekre. Mezey Katalin költő és Oláh János író-szerkesztő az irodalmi környezetről szólva szomorúan állapították meg, hogy az utóbbi évtizedekben az irodalom mint érték háttérbe szorítódott, és valóban értékes művek, fontos szerzők maradnak ki az iskolai oktatásból, a színházakban mellőzik a színvonalas magyar drámát, a könyvesboltokból kiszorulnak a magyar verseskötetek, hiszen többnyire csak a divatos külföldi regényekre van igény. A tábor témái között a magyar történelem is helyet kapott: Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék szerkesztője előadása és Molnár Imre budapesti értekezése révén. A nyelvi környezetről, a hagyományok átörökítésének fontosságáról beszéltek Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora, Mucsányi János, a Duna TV szerkesztője és Tánczos Vilmos, a BBTE néprajztanára. Elek István magyarországi író és politikus a politika ismeretének mint a világban való eligazodás eszközének fontosságát emelte ki. /Deák Tünde Klaudia: Pedagógustábor környezetünk érdekében. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 12./"

"A Magyar Szellemi Védegylet idei kitüntetettjei között ezúttal egy hölgy is található, méghozzá Felvidékről, Ciprusz Éva, a Duna Televízió bemondónője. Az elismerést idén a magyar szellemi és közélet olyan nagyjai kapták meg, mint Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány művelődési minisztere, Balogh János akadémikus, Döbrentei Kornél költő, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője, vagy Nemeskürty István történész, millenniumi kormánybiztos. /Szentkirályi István: Határon túli hölgy a kitüntettek sorában.Ciprusz Éva is megkapta a Magyar Szellemi Védegylet "Rendületlenül" diplomáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./"

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi püspöki palotájában június 22-én adták át először Magyarország határain túl a Magyar Örökség díjakat. Az ünnepi ceremónia díszvendége Mádl Dalma, a magyar köztársasági elnök felesége egyben a Vársáncban szervezett Családi Nap fővédnöke is volt. A bizottság évente 4 alkalommal ítéli oda a díjakat — 7-7 teljesítményért, amelyek társadalmi, tudományos, kulturális szempontból fontosak. Az idei második díjazáson magyar örökségnek találtatott Ady géniusza mellett az Erdélyi Múzeum-Egyesület és alapítója, gróf Mikó Imre, a Nagybányai Művésztelep az egyetemes magyar képzőművészetért végzett munkájáért, Illyés Kinga színművész az erdélyi kultúra megjelenítéséért, Beke György író munkássága a szórványsors megrajzolásában, Domokos Pál Péter a moldvai csángókért végzett munkájáért, valamint Andrásfalvy Bertalan néprajztudósi és közéleti tevékenységéért. Oklevelet vett át dr. Indig Ottó, a nagyváradi Ady Társaság elnöke, dr. Egyed Ákos professzor, az EME elnöke, Domokos Pál Péter leánya, Illyés Kinga, Beke György és Andrásfalvy Bertalan. A Családi napra az anyaországból is érkeztek vendégek a nagyváradi Pro Familia Alapítvány és a Magyarországért Alapítvány közös rendezvényére. /(Balla Tünde): Először a határon túl — Partiumban. Átadták a Magyar Örökség díjakat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

"Tizedik alkalommal gyűltek össze Válaszúton a mezőségi népzene- és néptánc kedvelői, hogy az egyhetes táborban tánctudományukat gyarapítsák. Idén háromszázötven résztvevő volt. Kallós Zoli bácsi, a tánctáborok lelke szerint sokkal jobb az idei tábor, mint például a tavalyi volt. Olyan előadók jöttek, mint dr. Andrásfalvy Bertalan, magyarországi egyetemi tanár, Pávai István, a marosvásárhelyi Zeneakadémia tanára, Borbély Jolán, a magyar népviselet szakértője, illetve Novák Ferenc, a budapesti Honvéd együttes művelődési igazgatója. A Kallós-kúria néprajzi múzeumában a három szoba zsúfolásig megtelt a magyar népi kultúra szebbnél szebb darabjaival. A külföldi vendégek körében a magyarországiak létszáma a legnagyobb. Őket követik lengyelek, németek, hollandok, svédek. Both Zsuzsa férjével együtt tanítja a válaszúti táncokat. Ők Kolozsváron is tanítanak iskolákban, és egy táncházat működtetnek a Tranzit-házban. Az általuk alapított Ördögtérgye táncegyüttessel a falvakba szoktak kijárni. /Valkai Krisztina: Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul táncolunk és énekelünk. Tízéves a válaszúti népzene- és néptánctábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./"

"Jún. 21-én több százan vettek részt Szinérváralján, a Sylvester János bibliafordító születésének 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen, amelyet a helyi református gyülekezet szervezett. Tőkés László hirdetett igét. Beszédében az ősök tiszteletére és megbecsülésére hívta fel a figyelmet, azokra akik mindent megtettek nemzetünk, anyanyelvünk és kultúránk megőrzéséért és ápolásáért. Sylvester János életútjáról és pályájáról dr. Andrásfalvy Bertalan, volt magyarországi kultuszminiszter beszélt, majd Carabat Gheorghe polgármester szólt a résztvevőkhöz. Rövid beszédében elmondta: büszkeség tölti el, hogy jelen lehet a rendezvényen, és hogy annak a településnek a polgármestere, ahol egy olyan nagy egyéniség született mint Sylvester János. Beszédet mondott dr. Szűrös Mátyás, a rendszerváltás utáni Magyar Köztársaság első köztársasági elnöke. Dr. Antall Józsefné elmondta, nem vendégként érkezett az ünnepségre, hiszen azt abban a templomban rendezték meg, ahol őt és négy lánytestvérét megkeresztelték. A lelkésznő felolvasta Bocskai István végrendeletét. Ebből egy idézet: "... meghagyom s írom, szeretettel intvén mind az Erdélyi és Magyar Híveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az Erdélyiekért, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemségek alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A Magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőllök el ne taszítsák, tartsák ő atyjokfiainak, és ő véreknek, tagoknak..." Dr. Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke ismertette a szövetség alapszabályzatát és azt, hogy milyen elvek szerint ítélik oda a Bocskai-díjakat. Minden évben olyan személyeket és intézményeket részesítenek elismerésben, akik igyekeznek megtartani Bocskai hagyatékát, és tesznek valamit a magyarság sorsának a jobbításáért. Nem úgy, mint a magyar parlament, amelyik törölte a Kedvezménytörvényből az egységes magyar nemzet fogalmát. "Meghagyták az ingünket és a kenyerünket - mondotta Kreczinger -, de elvették a hitünket." Ebben az évben Böjthe Csaba dévai Ferenc-rendi szerzetes, az Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigete és dr. Andrásfalvy Bertalan volt magyar kultuszminisztere vehette át a díjat. A rendezvény a templomkertben folytatódott, ahol megkoszorúzták Sylvester János emlékoszlopát. Ez az emlékmű 1926-ban még a főtéren állt. Az akkori hatalom eltávolíttatta onnan, a hívek bevitték a templomkertbe. Ebben az évben új talapzatra helyezték. Amikor megbontották a talapzatot, megtalálták benne az 1926-ban született tanácsi határozatot, valamint az akkori tanácsosok és a református gyülekezet azon tagjainak a nevét, akik az emlékművet megmentették, és adományaikból a templomkertbe elhelyezték. Sylvester Jánosról Szinérváralján ma már teret neveztek el, a jelenlegi tanács kétnyelvű táblát helyezett el a téren elhaladó út mellett, figyelmeztetve arra, hogy ez a hely őrzi a bibliafordító emlékét. /Elek György: Ötszáz éve született Sylvester János. Ünnepi megemlékezés Szinérváralján. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 23./"

Idén nyáron aradiakat is meghívtak a Lakiteleki Népfőiskola előadásaira. A nyári szabadegyetem első részében az 1956-os magyar forradalommal foglalkozó kutatások legújabb eredményeit, az arról szóló kiadványokat dr. Zakar Péter, a szegedi tanárképző főiskola tanára ismertette. A hét második felében a Klebelsberg Szabadegyetem rendezésében került sor a Kistelepülésen tanítók IX. Országos Találkozójára, amelyre szintén hivatalosak voltak a határon túlról érkezettek is. Csodálatos kultúrcentrumot alakított ki az Alföld kellős közepén a Lezsák Sándor elnök vezette Lakiteleki Alapítvány vendégházzal, előadótermekkel, Mindszenty-emlékszobával, emigrációs gyűjteménnyel, kiadóval és nyomdával, ahol a tetszetős Népfőiskolai füzetek-sorozat is készül. És ahol minden a magyarságtudat ápolását szolgálja. A parkban felépített Szent István kápolna előtti szoborparkban kapott helyet a 20. század hat magyar vértanú egyházfőjének bronzba öntött képmása: Józan Miklós unitárius, Márton Áron római katolikus, Romzsa Teodor görög katolikus, Ordass Lajos evangélikus, Ravasz László református püspöké, valamint Mindszenty József bíborosé. Az épületegyüttes központi terén Sinkovits Imre, a nemzet színészének, Illyés Gyula és Németh László, a múlt század két kimagasló magyar írójának szobra fogadja a látogatókat. A tér egyik sarkán kopjafa emlékeztet Antall József miniszterelnökre, a másikon Tollas Tiborra, a nyugati magyar emigráció kimagasló költő-szerkesztőjére. A Kölcsey Központ előadótermébe olyan személyiségek osztották meg a gondolataikat a hallgatókkal, mint Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, volt oktatásügyi miniszter, Dobos Krisztina oktatáspolitikus, Balla Gábor Tamás egyetemi tanár vagy Bódi Ferenc szociológus. – A tanítók országos tanácskozásának résztvevői közül a legtöbbet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő keresztnevén szólított. /Ujj János: Egy hét Lakiteleken. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 9./

Március 30-án ünnepelték a 80 éves Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Székesfehérváron, a Magyar Néprajzi Társaság és a Zenetudományi Intézet szervezésében. A konferencián Andrásfalvy Bertalan, a néprajztudomány doktora és mások tartottak előadást. Az ünnepi koncerten tucatnyi együttes lépett fel, illetve egyéni előadók is, többek között Berecz András, Sebestyén Márta és Petrás Mária. A belépő- és pártolójegyek eladásából begyűlt összeggel a válaszúti szórványmagyar iskolát kívánják támogatni. „Isten éltesse számos esztendőkig a 80 esztendős Kallós Zoltánt, szellemi honvédelmünk vezérlő kapitányát!” – áll abban a könyvajándékban, melyet Budapesten ajándékoztak egy nappal korábban a néprajzkutatónak, azon a születésnapi ünnepségen, melyet tiszteletére rendeztek – a magyarországi Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kezdeményezésére – a Budai Vigadóban, a Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza közreműködésével. „Éppen negyven esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg Kallós Zoltánnal, amikor először indultam Moldvába, mégpedig Kolozsváron, Almássy István és Könczey Ádám társaságában, Tőkés István bácsinál, mert ott volt a főhadiszállásom útban a csángókhoz” – nyilatkozta Halász Péter néprajzkutató, a Lakatos Demeter Egyesület titkára. Az ünnepség mellett a Teleki László Alapítvány kiadásában megjelent Moldvai csángó-magyar okmánytár – 1467-1706 /Budapest, 2003/ című kötet újabb kiadását és egy üveg négyputtonyos tokaji bort ajándékoztak a folkloristának, és Olsvai Imre népzenekutató bemutatta az ünnepelt Új guzsalyam mellett című, új könyvét és CD-jét. Ezután Kallós Zoltánt a Magyar Kultúra Alapítvány székházában a Magyar Művészeti Akadémia, a Litea Könyvszalon, az Erdélyi Szövetség és Budapesti Székely Kör ünnepelte. /Guther M. Ilona: Kallós, a szellemi honvéd. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

Céljuk továbbadni mindazt, ami az anyanyelvhez, a magyar kultúrához tartozik, mondta el Balázs-Bécsi Gyöngyi szervező, a Válaszúton tartott XV. Mezőségi Népzene- és Néptánctáborról. A Kallós Zoltán Alapítvány egyhetes táborában, a Kolozsvártól mintegy 25 kilométerre fekvő Válaszúton, a résztvevők tánc-, hangszer- és népdaloktatásban részesülhettek. A környékbeli falvakból – Ördöngösfüzesről, Szépkenyerűszentmártonból, Feketelakról, Búzából, Visából, Magyarszovátról, Magyarpalatkáról – adatközlő táncosok, zenészek és énekesek látogattak el esténként a táborba. A programot különböző előadások is kiegészítették – a tábor egyik vendége volt például Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató is, aki előadást tartott. /Kolumbán Éva: Bonchidai forgatós a „leginkább haladóknak”. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./

Néptánc-, népdal- és hangszeroktatás várja ezen a héten Válaszúton a XVI. Mezőségi Néptánctábor résztvevőit. A Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett nemzetközi rendezvényre idén is számos külföldi vendég érkezett. Minden napra adatközlő énekeseket, táncosokat hívtak meg. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató tartott előadást. A népdaloktatást Kallós Zoltán és Sánta Emőke vezeti. /Dézsi Ildikó: Válaszút. Mezőségi néptánctábor és hangszeroktatás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

A múlt héten Budapesten bemutatták Magyar nemzetstratégia című kötetet, a Pukovics Gábor életre hívta Magyar Konzervatív Alapítvány gondozásában. A könyv a mai válságból keresi a kiutat közel három tucat magyar gondolkodó segítségével. A szerzők között van Andrásfalvy Bertalan, Bogár László, Borbély Imre, Drábik János, Duray Miklós, Fekete Gyula, Hegedüs Lóránt, Jankovics Marcell, Kondor Katalin, Papp Lajos, Varga Domokos György, Vass Csaba és Zétényi Zsolt. A könyvbemutatón Bogár László beszélt a korunk legnagyobb problémájáról, a globalizáció erős terjedéséről, s arról, hogy a liberális demokrácia aligha képes megoldani a válságot. A szerzők leszámoltak a húsz évvel ezelőtti illúzióikkal. A „békés” rendszerváltozás, az alkotmány toldozása-foldozása a letűnt rendszer rehabilitációját és a szocialista elit önátmentését szolgálta. Bogár szerint „a történelmi feladat a nemzeti és a szociális értékek új szintézise, amely hangsúlyozottan elhatárolódik a pusztító liberalizmustól, amely II. János Pál pápa szerint nem más, mint a „halál kultúrája. ” A nemzetépítő állam csak úgy valósulhat meg, ha az esélyegyenlőség megteremtésére törekszik. A magyar kormány olyan jogi környezetet teremt, melyben a multik extraprofitra tesznek szert adókedvezmények és állami támogatások révén, a magyar vállalkozások pedig tömegével mennek tönkre. /Borbély Zsolt Attila Magyar nemzetstratégia. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 17./

Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozója
Az Erdélyi Gyülekezet szeretettel látja Önt és családját a Reménység Szigetén, 2010. április 18-án, vasárnap, hagyományos ünnepén, a Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozóján.
P R O G R A M
10.00-11.00 Római katolikus mise: Horváth István székesegyházi kanonok, Gyulafehérvár
11.00-13.00 Visszatalálás a népi kultúra „tiszta forrásához”. 
Párbeszéd az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalomról. 1. Rész: A magyarországi táncházról
Megnyitó: Andrásfalvy Bertalan etnográfus, Előadók: Halmos Béla népzenész, Berán István népzenész Felkért hozzászólók: Borbély Jolán etnográfus, Novák Ferenc koreográfus, Tímár Sándor koreográfus, Stoller Antal néptáncos, Sipos Mihály népzenész
13.00-14.00 Táncházi muzsika a szabadtéri színpadon: Téka Együttes, Budai Ilona és Kiss László, Kobzos Kiss Tamás és növendékei
14.00-14.30 Templom és urnatemető terveinek bemutatása
14.30-17.00 A konferencia folytatása. 2. Rész az erdélyi táncházról
Bevezető: Kallós Zoltán népzenekutató Előadók: Pávai István népzenekutató, Könczei Csongor néptáncos További hozászólások
17.00-18.20 Úrvacsorás református istentisztelet (igehirdető: Zalatnay István)
Egész Nap
Óránként harangszó, fohász és énekvers (az Erdélyi Gyülekezet imái) Videofilm a gyülekezet templomának és, urnatemetőjének terveiről Megtekinthető a gyülekezettörténeti kiállítás és kopjafa gyűjtemény
Este Kötetlen baráti beszélgetés, éneklés, muzsikálás
Gyakorlati tudnivalók:
9 órától estig „Erdélyi Gyülekezet” feliratú különbusz jár az Örs vezér tere (a 2-es metró kijáratától jobbra kb. 50 m-re) és a Reménység Szigete között.
erdon.ro

Felavatták a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot – „Az Erdélyben élők közötti kölcsönhatásban rejlik a népművészet szépsége”
Bensőséges, szinte családias hangulatban avatták fel tegnap Válaszúton a Kallós-kúriában a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot, amely több ezer értékes népművészeti tárgyat tartalmaz Kallós Zoltán magángyűjteményéből. A háromszintes (alagsor, földszint és tetőtér) épületben szakkönyvtár és multimédiás terem is áll az érdeklődők részére. A tetőtérben időszakos kiállításokat terveznek, a földszinten raktárhelyiségeket és restauráló műhelyt alakítanak ki. A befektetés összértéke meghaladja a 100 000 eurót. Az eseményen felszólalt Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke, Kelemen Hunor művelődési miniszter, Balázs-Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke, Andrásfalvy Bertalan, Magyarország volt művelődési minisztere. Kallós Zoltán, az alapítvány névadója a rá jellemző szerénységgel állt régi álmának megvalósulása előtt, és csak a sajtó ösztökélésére mondott pár szót.
A szemerkélő eső ellenére legalább száz ember gyűlt össze tegnap délben Válaszúton a Kallós-kúria előtt, ahol megnyitották a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot. A Muzsikás együttes tovább fokozta a jó hangulatot ízes népi muzsikájával.
„Ez az a hely, ahol az álmok valóra váltak. Mi hittünk eme álmok tisztaságában, és ez a hit erőt adott. A Kallós Zoltán Alapítvány modell értékű abból a szempontból, hogyan kell a közösség jövőjét építeni” – kezdte beszédét Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke, majd köszönetet mondott Kallós Zoltánnak mindazért, amit a szórványmagyarságért tett.
„Újabb mérföldkövet jelent számunkra a mai nap. Az alapítvány 1992-es létesítésétől őrizzük a népi kultúrát – ez volt ugyanis Kallós Zoltán első célkitűzése. A Mezőség és Erdély tele van értékekkel, amelyeket tovább kell adnunk a fiataloknak” – magyarázta Balázs-Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az itt tanuló 83 gyerek a Mezőség 25 településéről érkezett, s hogy a válaszúti szórvány oktatási központ volt az, amely hozzájárul a Mezőség megtartásához.
„Olyan esemény a mai, amely egyúttal Kallós Zoltán egész életét is összefoglalja. Zoli bácsi élete a szolgálat jegyében telt el: rengeteg tárgyi és szellemi értéket őrzött meg” – hangsúlyozta Kelemen Hunor művelődési miniszter, majd visszaemlékezett kezdő egyetemista éveire, amikor megismerte Kallós Zoltánt.
„A szépség költözött ide be most, amelyet meg kell mutatni másnak, hogy megismerjék és befogadják. A szépség az, ami hidat épít, megváltja a világot és megbecsüléshez vezet” – mondta Andrásfalvy Bertalan volt művelődési miniszter, néprajzkutató.
Füleki Renáta és Szabó Renáta válaszúti lányok népdalokat énekeltek, majd Szép Gyula felolvasta ama intézmények és személyek nevét, akik támogatták az alapítványt.
„Régi vágyam teljesült a múzeum megnyitásával. A gyűjteményben főleg Kolozs megyei, pontosabban mezőségi tárgyak találhatóak. A múlt század negyvenes éveiben folytak errefele néprajzi kutatások, de a kommunizmusban már nem: a kutatók elkerülték a Mezőséget. Nem csak magyar, hanem szász és román néprajzi anyag is megtalálható. Az Erdélyben együtt élő népek közötti kölcsönhatásban rejlik a népművészet szépsége” – nyilatkozta a sajtónak Kallós Zoltán.
Alapítványi forrásoktól megtudtuk: mindazok, akik már most meg szeretnék tekinteni a múzeumot, azok az alapítvány honlapján – www.kallos.org.ro – vagy e-mail címén – kallosalapitvany@kallos.org.ro – tájékozódhatnak a nyitva tartást illetően.
Két évvel ezelőtt a Kallós Zoltán Alapítvány vezetősége úgy döntött, hogy Kallós Zoltán fáradhatatlan munkájának eredményét érdemes közzétenni. Ma több ezer tárgy tekinthető meg a mezőségi, kalotaszegi és erdélyi száz hagyományos népi kultúrát bemutató termekben. Még rendszerezés alatt állnak Kallós Zoltán hangzó gyűjtései és fényképei. Az utóbbi két évben végzett munkálatok értéke kevéssel haladta meg a százezer eurót. Az összeg 40 százalékát pályázatokból, 40 százalékát cégek és magánszemélyek adományából sikerült fedezni. A fennmaradó 20 százalék a Kallós Zoltán Alapítvány saját hozzájárulása – tudtuk meg az eseményen kiadott sajtóanyagból.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Autonómia-konferencia Budapesten
Autonómia-konferenciát szervez szeptember 18-án a németországi Hunnia Baráti Kör a budapesti Polgárok Házában. A konferencia célja az elszakított országrészek autonómia-törekvéseinek ismertetése és ezek jövőbeli megvalósíthatósága.
Az előzetes program szerint a konferenciát a Hír Televízió szerkesztő-riportere, Császár Attila vezeti. Bevezetőként Kiss Dénes költő és Trianon Társaság elnöke szól majd a jelenlevőkhöz. Az Autonómia-Konferenciát Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitja meg 10 órakor.
Az anyaországból a konferencián részt vesz és felszólal majd dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Wittner Mária országgyűlési képviselő,1956-os szabadságharcos, dr. Balsai István a FIDESZ frakcióvezető-helyettese és dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár. Erdélyből és Székelyföldről meghívást kapott Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Kárpátaljáról dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.
Délután folytatódnak az előadások. Felvidékről dr. Duray Miklós politikus és közíró osztja meg gondolatait a hallgatósággal, míg Délvidékről Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ad elő.
Az előadásokat követően interaktív beszélgetésre kerül sor a Benes-dekrétumokról, amely kapcsolódik a 2008. április 22-én, az Európa Parlamentben benyújtott Benes-dekrétumok elleni petícióhoz. Felszólal a szudétanémetek képviselőjén kívül Olajos Péter, országgyűlési képviselő és helyettes államtitkár, dr. Juhász Imre, európai jogi szakjogász, egyetemi oktató, Krivánszky Miklós, a kassai székhelyű DÁLESZ (Deportálás Áldozatainak és Leszármazottainak Szervezete) elnöke és Fehér Csaba, felvidéki történész.
A Hunnia Baráti Kör Németországban alakult. Olyan magyarok alakították, akik szívükön viselik a haza és nemzet sorsát. Honlapjukon található meghatározásuk szerint nem tagjai pártoknak, szervezeteknek. „Sokan közülünk nem születtek, nem születhettek Magyarországon, de szívünk és lelkünk Magyar! Szüleinktől mindig a HAZA iránti szeretetet és tiszteletet tanultuk, ezt szeretnénk tovább adni gyermekeinknek! Az elmúlt négy évben célul tűztük ki, olyan rendezvények szervezését, amelyeken Hazánk történelméről, politikai, erkölcsi, gazdasági és egészségügyi válságáról adtunk rövid előadásokban felvilágosítást. Rendezvényeinken elismert, nagy tudású személyiségek támogatását élvezhettük, akik megosztották tudásukat a hallgatósággal.” – olvasható a Hunnia Baráti Kör honlapján.
Kitekintő/felvidék.ma. Erdély.ma

Értekezés a Határon Túli Magyarok Hivataláról
Bálint-Pataki József
Bálint-Pataki József az alapításától munkatársa és néhány éven keresztül elnöke is volt a Határon Túli Magyarok Hivatalának. A Szatmárnémetiben megtartott X. Jakabffy Napok keretében május 20-án „Neve több volt, mint áruvédjegy”– a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről címmel tartott értekezést. Előadásának szövegét teljes terjedelemben közöljük.
Neve több volt, mint áruvédjegy
(szubjektív vázlat a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről)
A X. Jakabffy konferencia* szervezőjének tett vállalás szerint az előadás tárgya egyfajta értékelés lenne egy intézményről, melynek neve – remélem hinni, hogy nemcsak szerintem – több volt, mint áruvédjegy. Arról a hivatalról, a Határon Túli Magyarok Hivataláról van szó, mely egyedülálló módon, másfél évtizeden keresztül a magyar közigazgatás sajátos intézményeként szolgálta a magyar nemzetpolitikát. Olyan önálló központi költségvetési intézmény volt, melynek létrejöttét a rendszerváltás előkészítésében tenniakarók nemzeti elkötelezettsége és felelős magyarságtudata tette lehetővé. Olyan kormányhivatalként működött, mely öt egymást követő kormányzat alatt, a természetesnek tekinthető hangsúlyeltolódások ellenére, a határon túli magyar nemzetrészek érdekeinek képviseletét, ügyeinek vitelét a magyar közigazgatásban és nemzetközi téren is folyamatosan ellátta, míg aztán a hatodik kormányzat, miután döntő mértékben, éppen neki köszönhetően, a magyar nemzetpolitika gyakorlatilag teljesen megfeneklett, nem a jogos elvárásoknak és megváltozott, uniós körülményeknek megfelelő intézménnyé alakította át, hanem a könnyebb megoldást választva, gondos lejáratás kíséretében, sértetten felszámolta.
Hogy ezt megtette, abban a felelősség nyílván az övé. Hogy ezt megtehette, akárcsak abban, hogy a magyar nemzetpolitika mélypontra jutott, abban a felelősök sokkal szélesebb körben keresendők. E döntés előkészítésében, konok és kitartó következetességgel közreműködtek sokan Magyarországon – egyes kormányzati szervek, ellendrukker bürokraták, a politika, a közélet nem kevés szereplője, szereptévesztő szolgálatok és szolgálatkész publicisták egyaránt– a nemzeti ügyekben a konszenzus szükségességét hirdetve és mindent megtéve annak érdekében, hogy ez nehogy létrejöhessen. De legalább annyian voltak határon túl is, akik ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek és most nem a szomszéd országok ellenérdekelt erőire gondolok, hisz ez értelemszerűen, ebben a térségben, sajnos akár természetesnek is tekinthető. Igen, azoknak a szomszédos államokban élő egyes magyar közszereplőknek a felelőssége jut eszembe, akik, – ahogyan a határon túli magyarságra szánt költségvetési összegek nőttek a '90-es néhány tízmillióról a hivatal felszámolása idején elért 13, 7 milliárd forintra – a HTMH-ban (akárcsak az általa felügyelt közalapítványokban) nem annyira egy, a Kárpát-medencei magyar kisebb vagy nagyobb közösségeinek megmaradása és megtartatása érdekében munkálkodó és a magyar nemzetpolitika érdekében, koordinációs feladatokkal felruházott budapesti kormányzati intézményt, illetve intézményeket akartak látni, hanem inkább a személyes politikai ambícióikhoz asszisztáló szolgáltatási irodát.
Több mint jelzésértékűnek tartom, hogy a hivatal megszüntetését valósággal üdvözölte az egyik legjelentősebb, határon túli magyar érdekképviseleti vezető: „Itt az ideje neki, (mármint a HTMH felszámolásának –n. n.) ugyanis ez az intézmény nagyobb pápa lett a pápánál. Az intézmény vezetője pedig kliens rendszeren, szimpátia alapján több mindent másképp csinált, mint ahogy az elvárható lett volna”. (Info Rádió 2006. június 13.) Érdemes, bár kissé keserű visszaidézni azt, hogy jobbára ugyanazok a Kárpát-medencei vezéregyéniségek, akik egy hasonló '94-es HTMH-t megszüntető, horngyulai ötletet, spontán összefogással, sikerrel megtorpedóztak, 2006-ban, ha nem is üdvözölték a szándékot, mint az említett indulatos pártelnök úr, akit amúgy azóta a saját szervezetéből, a VMSZ-ből kizártak, gyakorlatilag szó nélkül hagyták nemcsak a HTMH felszámolását, hanem azt is, hogy karaktergyilkosságtól sem visszarettenve, a felszámolóbiztosok a hivatalt és mindazt mi hozzá kapcsolódott (az Illyés és Új Kézfogás Közalapítványok, az Apáczai és a Teleki László Közalapítvány, a MÁÉRT stb.) valósággal kriminalizálják. Az elkövetkezendőkben szabályos intézménytörténetre aligha vállalkozhatnék, még vázlatos formában sem, az messze meghaladná egy előadás kereteit. Helyette inkább következzen egy szubjektív HTMH história néhány olyan lapja, mely reményeim szerint választ tud adni a választott címre, bizonyítva, hogy nemcsak a személyes elfogultság mondatja velem – bár kétségtelenül ma én is, mint egykor, '32 januárjában a csalódott József Attila „másolás után rohanok” –, hogy a HTMH-nak volt neve és az nemcsak áruvédjegy volt, mint akármely mosóporé. * Elhangzott a „Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században” címmel, Szatmárnémetiben 2011 május 20-án megrendezett X. Jakabffy napokon.
I. Az előzményekről:
Csak látszólag kezdem messziről, de fontosak az előzmények, hisz nélkülük nincs Határon Túli Magyarok Hivatala-történet. 23 évvel ezelőtt, '88 február 13-án megjelent a Magyar Nemzetben egy tanulmány, amelyet joggal lehet tekinteni a magyarországi rendszerváltás egyik elméleti alapvetésének, a magyar kül- és kisebbségpolitikai rendszerváltás programnyilatkozatának, a közömbös kisebbségpolitika halotti bizonyítványának és egyben a cselekvő nemzetpolitika keresztlevelének. E nélkül:
– nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában Magyarország felelőssége az egyetemes magyar nemzet iránt; – nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában az eltökéltség, hogy Magyarország érvényesítse: a kisebbségi kérdés nem belügy; – nem alakult volna ki a határon túli magyarsággal és a hazai kisebbségekkel foglalkozó intézményrendszer; – Magyarországnak ma nincs kisebbségi törvénye.
Miért gondolom így?
A Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés című tanulmányra épülhetett a rendszerváltás kisebbségpolitikája, ebből származtatható annak társadalmi-politikai támogatottsága (lásd a Kollégium tagjainak imponáló névsorát így az. egyéni tagokét: Ablonczy László, Andrásfalvy Bertalan, Antall József, Benda Kálmán, Benkő Lóránd, Bíró Zoltán, Bodor Pál, Chikán Attila, Chrudinák Alajos, Czine Mihály, Csepeli György, Csoóri Sándor, Entz Géza, Für Lajos, Görömbei András, Herczegh Géza, Hankiss Elemér, Ilia Mihály, Jeszenszky Géza, Kiss Gy. Csaba, Konrád György, Kósa Ferenc, Köteles Pál, Mészöly Miklós, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Raffay Ernő, Samu Mihály, Vásárhelyi Miklós, Vekerdy József és sokan mások) Az 1988-as Kiáltó Szó nemcsak értékelt és újraértelmezett egy alapkérdést, hanem programot adott és feladatokat fogalmazott meg a politika számára, melynek nyomán – viszonylag hamar – bekövetkezett azok gyakorlatba ültetése és nagyon is kézzelfogható eredmények születtek. Erre épülhetett a rendszerváltás Magyarországának, az elmúlt két évtizednek a kisebbség- politikai jogalkotása (az alkotmányos felelősségvállalás és a kisebbségi törvény) majd utóbbi nyomán a kisebbségi önkormányzati rendszer – melyet bírálni szoktak, hisz lehet is, de jobbat azóta se találtak ki, nemcsak idehaza, hanem a térségben sem igazán.
A Szokai-Tabajdi cikk adott lökést a kisebbségi kérdés erőteljes megjeleníthetőségére a kétoldalú, államközi kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon – talán elég erre vonatkozóan idézni Szűrös Mátyás tevékenységét, de nemkülönben a Horn Gyuláét is (vö. a genfi, ENSZ Emberi Jogi Tanácskozás ülésszaka –'89 febr. 27-én, az ENSZ közgyűlés ülésszaka '89 okt. 28-án stb.) Végül és ez a legfontosabb: az említett tanulmányra kimondta: nemzeti konszenzus nélkül nincs eredményes nemzetpolitika. Erre és vele együtt, a lakitelki és a monori tanácskozás határozataira épülhetett a rendszerváltás kormányzati intézményrendszere és a magyar-magyar kapcsolatok intézményesítése. (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság, majd MEH Határontúli Magyarok Titkársága, 1992-től HTMH, „A határon túli magyarságért” Alapítvány, melyről még Németh Miklós kormánya döntött 1990. március 29-én, akárcsak ugyanakkor a Duna-táj Intézet felállításáról. Előbbi később közalapítványként Illyés Gyula nevét vette fel, s bár öt éve annak, hogy kivégezték, neve ma is vélhetően sokak számára ismerősen cseng. Belőle nőtt ki az Új Kézfogás Közalapítvány, melyet szintén öt éve ítéltek halálra. Öt éve, amikor sértettek és becsvágyó rögtönzők nemzetpolitikai cunamija bekövetkezett, ítélték kimúlásra az egykori Duna-táj Intézetet is, melyet '90-től amúgy Teleki László Intézetként tartott számon a közvélemény, mint az ország egyetlen külpolitikai, szomszédságpolitikai elemző, tudományos intézetét. Ugyanekkor mondták ki a halálos ítéletet az Apáczai Közalapítványra is, mely a határon túli magyar oktatás érdekében cselekvőket, iskolaalapító pedagógusokat és lelkészeket, szórványkollégiumok megálmodóit és működtetőit segítette.
De akkor nemcsak kimondatott, hanem a stratégiaalkotók kezdeményezni is tudtak. Csak, hogy ne felejtsük: '88 február derekán megjelent egy cikk a mi a teendőről és bő másfél év alatt, korántsem ideálisnak mondható feltételek közepette, – nem felejtendő, hogy az első többpárti választásokra készülő, egyébként is forrongó Magyarországról van szó – egy előzménytelen kormányzati intézmény megszületett és működni kezdett. Ismétlem: amit már nem kellett kitalálni, a rendszerváltó kormánynak csak igazítani kellett egy már létező struktúrán. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és a Titkárság közel egyéves tevékenysége során óriási munkát végzett; egyfelől azzal, hogy felhívta a figyelmet a meglévő problémákra, másfelől pedig rámutatott a továbblépés lehetséges irányaira.
A viszonylag hamar létrejövő és folyamatosan, másfél évtizeden keresztül bővülő intézményrendszernek köszönhetően azokon a területeken is kialakulhatott az együttműködés, ahol '88-ban ilyenre gondolni nem is lehetett. (egyházak, civil szervezetek, média, oktatási intézmények, kisebbségi diplomácia stb.) Ennek fontosabb állomásai ismertek: alkotmányos előírás megjelenítése a határon túli magyarok iránt érzett felelősségvállalásról, a magyar-magyar párbeszéd intézményesítése, OGy határozat – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – a MÁÉRT-ról, határon túli magyarokkal foglalkozó minisztériumi szervezeti egységek létrejötte, tudományos háttérintézmények, közalapítványok, műholdas tévé, egyetemalapítás és -építés, a szomszéd országok kormányaival, valamint a civil társadalmi szerveződéseivel való koordinált kapcsolattartás, a Kárpát-medence magyar közösségeivel élő, napi kapcsolat, nemzeti ünnepeken együttlét és közös ünneplés, a „Magyarország 2000” négy találkozója a világ magyarjainak legjelesebbjeivel (ma már ilyen kivitelezhetetlen, sőt elképzelhetetlen lenne), tudományos konferenciák autonómiákról, a mi gondjainknak a Nyugat részéről történő megérthetőségéről, az önkormányzatok lehetőségeiről, az egyházak szerepvállalásáról a magyarság megtartása érdekében, műhelyviták, kiadványok, szakmai munkacsoportok, háttértanulmányok majd a 92%-al megszavazott Kedvezménytörvény és annak végrehajtása stb.
Az kulcsszavak tehát a szolidaritás, kapcsolattartás, támogatáspolitika, kétoldalú és sokoldalú kisebbségi diplomácia voltak – ezt szolgálta két évig az Antall kormány Határontúli Magyarok Titkársága majd 13 éven keresztül a magyar közigazgatás egyedülálló intézménye, a határon túl élő magyarok önálló jogi személyiséggel rendelkező központi költségvetési szerve, a Határon Túli Magyarok Hivatala.
Ez lenne az egyik olvasat.
Volt aztán egy másik olvasat is a HTMH-t megszüntető, 2006-os fel és leszámolóbiztosok olvasata. Eszerint – mint megfogalmazták saját kutatóintézetük szaknyelvén: a Határon Túli Magyarok Hivatala, a közalapítványok, a MÁÉRT a paternalista gondolkodásnak a szimbólumai, a felelős szakmai egyeztetés helyett a nemzetpolitikai túllicitálás terepei voltak. A múltba forduló, konfliktusorientált szellemiség letéteményesének bizonyult intézményekkel szemben a jövő a megújított struktúrájú, fejlesztésorientált megközelítésű új magyar nemzetpolitikáé. Erről az új, Gyurcsány Ferenc és köre által messzemenően támogatott nemzetpolitikai koncepcióról csak két korabeli értékelést idéznék, és szándékosan nem az akkori kormányt hivatalból bíráló ellenzéki oldalról. Így a szókimondó Tamás Gáspár Miklós: „ Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme” ezzel pedig – mint írja, szintén TGM, és Babitsot hívva segítségül:” a kormány olyan, mint ...„az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet.” Bodor Pál pedig ekképp elmélkedett: „most vén fejjel azon bambulhatok, hogy politikailag az enyéim, épp az enyéim mintha csak zárt kelyhekben főznék ki elképzeléseiket azokról a kérdésekről, amelyek betöltötték életemet. És amelyek szűk körű, belterjes (szektás?) eldöntése életveszélyes lehet a baloldal számára.”
Vérszemet kapva a dózerolás lehetőségétől és manipulálva, és ezzel hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolva a politikailag elfogult ikont, az agg Fejtő Ferencet, a felszámolóbiztosok tovább mentek. Kimondták: a Határon Túli Magyarok Hivatala tevékenysége kártékonynak bizonyult, '90 óta pedig a kormányzati kapcsolattartás és támogatáspolitika inkább fiaskónak tekinthető, áporodott volt és elvetendő. Ők rádöbbentek, mint hirdették, „hogy az az intézményrendszer, amely a kilencvenes évek elején alakult, a két világháború közötti revíziós politika intézményrendszerének az újraélesztését jelentette... a trianoni határokon kívülre szorult magyar kisebbség támogatására a kilencvenes években létrehozott intézményi struktúra a két világháború közötti magyar revánspolitika revitalizálását jelentette”....Tíz év alatt százmilliárd forintot költöttünk el a határon túli magyarság támogatására... a támogatások elosztása követhetetlen, bürokratikus, sokszor a korrupciótól sem mentes volt... főleg az identitás erősítését célzó programok eredménytelenek voltak.”
A magyar kisebbségpolitika egyik szégyene, hogy ennek a lesajnálásnak és sárdobálásnak a hangoztatója egyébként – minő véletlen – az a kormányzati főfunkcionárius volt, aki egyébként egyedüli túlélője volt az általa bírált intézményrendszernek és aki – hisz kormány-háttérintézményként egy közalapítványt is kisajátíthatott magának – korábbi bőkezű fenntartóiról vélekedett ekképp. De az talán nagyobb szégyen, hogy leszámítva egyetlen politikust, a Horn-kormány egykori politikai államtitkárát, nem akadt Magyarországon senki, aki nyilvánosan fellépett volna e minősítés ellen, sőt a főfunkcionárius tovább végezhette nemzetpolitikai ámokfutását. De nem volt határon túl sem egyetlen tiltakozó hang, egyetlen véleményformáló közéleti szereplő sem, aki annak ellenére, hogy az említettek határainkon túl, 2007. április 26-án, Kolozsváron, egy sokszereplős nyilvános tanácskozáson hangzottak el és kerültek a sajtóba, ezt az útszéli gyalázatos megközelítést, amellyel eddig csak a környező országok nacionalista, szélsőséges politikusainak nyilatkozataiban lehetett találkozni, megcáfolta vagy visszautasította volna. Persze ne feledjem: az is igaz, hogy a HTMH mellett más intézményeket is megszüntetett az akkori kormány azzal az indokkal, hogy kisebb költséggel és racionálisabban működjenek az állami szervek – így számolta fel a hazai kisebbségi hivatalt is. Ahol ezt úgymond indokoltnak találták, ott ez a lépés nem történt meg. Egyebek között, e két bezárt intézmény költségvetésével nagyjából azonos költségigényű Magyar Űrkutatási Iroda önállóként megmaradhatott. Bizonyára valakik számára a csillagok közelebb voltak, mint a határon túli magyarok... Most joggal következhetne a harmadik olvasat is, az újragondolt és újjászervezett Határon Túli Magyarok Hivataláról, melynek visszaállítását követő közel egy esztendős tevékenységéről illene most említést tenni. Minden adott volna ehhez, hiszen a kormányzásra készülő Fidesz 2006-tól három nemzetpolitikai célt nevesítve is megjelölt, mint megvalósítandót: a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, a kettős állampolgárság kérdésének újbóli felvetését és a Határon Túli Magyarok Hivatalának visszaállítását. Jól emlékszem megannyi, 2006 óta gyakran hangoztatott, erre vonatkozó kijelentésre, köztük az alábbi nekrológra különösen: „Nyugodjon hát békében a HTMH? Igen, de csak addig, amíg a nemzet ismét magához nem tér, mert akkor újra neki kell látni, és egy gyökeresen új szemléletű magyarországi közigazgatást kell felépíteni, melynek alapküldetése, hogy a határokkal szétszabdalt, mégis azonos értékeket valló közösséget szolgálja. (Szabó Tibor: Berekesztett nemzetpolitika, Magyar Nemzet, 2006. november 28.) Ma is előttem van az a sokkamerás, 2006 június 20-i sajtótájékoztató, ahol a HTMH Bérc utcai épülete előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szenvedélyes hangon – és egyébként teljes joggal – tiltakozott eme „tékozlás”, a felszámolás ellen kijelentve: a HTMH, „egy rendszerváltó vívmány, melynek létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott 1990-ben mind a baloldali, mind az első rendszerváltás utáni jobboldali kormányzat, egy országos hatáskörű szerv megszüntetése – közigazgatási értelemben – a határon túli magyarok ügyének a leértékelését jelenti” – és ez megengedhetetlen és korrigálásra szorul. Minap újraolvastam, hisz ma is fellelhető a www. miniszterelnok. hu honlapon a kormányzásra készülő Orbán Viktor korábbi tusnádfürdői beszéde: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi következik mindebből a konkrét programok szintjén? Ebből, kedves barátaim, az következik, hogy az új jobboldalnak az új politika programját kell meghirdetnie, ami azt jelenti, hogy határozottan harcolni kell a nemzeti érdekvédelem jegyében. Ami most itt, ezen a helyen azt jelenti, hogy harcolnunk kell azért, hogy a kárpát-medencei magyarok érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumai ismét létrejöjjenek: Magyar Állandó Értekezlet, Határontúli Magyarok Hivatala, határok feletti nemzeti újraegyesítés, állampolgárság kérdése.”(http://orban. hu/beszed/orban_viktor_tusnadfurd_337_i_beszede/) Magam, messzemenően egyetértve a tegnapi Németh Zsolttal „ Aki ismeri a közigazgatást, az tudja: függetlenül a felügyelettől, ha a kormány megszünteti a területnek a megjelenítését önálló, országos hatáskörű közigazgatási egységként, akkor leértékeli” (Magyar Hírlap 2006 június 22) s nemkülönben egyetértve a szintén tegnapi Orbán Viktorral, bevallom: számítottam a bejelentett „felértékelésre”, ennek az, „érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumnak” a Tusnádfürdőn oly lelkesen megtapsolt újraindítására.
A harmadik olvasatomra e tárgyban viszont már nem kerülhet sor.
Kéretik ezért nem engem számon kérni!
II. A Határontúli Magyarok Titkársága és a Határon Túli Magyarok Hivatala:
Az Antall kormánynak, mint láttuk volt mire építenie, amikor 1990 májusában, a kormány hivatalba lépésének napján, a Miniszterelnöki Hivatal keretében megalakult a Határon Túli Magyarok Titkársága. A folyamatosságot jól mutatja, hogy az új HTM Titkárság indulásakor a munkatársakból több az egykori „régi” Tabajdi-féle Titkárságon dolgozók közül kerültek ki, mások pedig az augusztusban, külön országos hatáskörű szervként megalakult Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalában folytatták munkájukat. Ugyanakkor, hogy a magyarországi nemzeti kisebbségeket és a határon túli magyar kisebbségeket érintő kérdések súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően kormányszintre emelkedjenek, egy tárca nélküli miniszter felügyelte a két intézményt. A kisebbségi ügyek miniszteriális szintre történő emelésének szándéka, mely végigkísérte a HTMH egész történetét, ekkor tűnt leginkább megvalósíthatónak. Az erre irányuló kezdeményezéseket a bürokrataszemlélet visszaverte, akárcsak az 1998-as Orbán kormány alakítása idején felmerült hasonló javaslatot, melynek kezdeményezéséhez a közigazgatás eleve fenntartásokkal viszonyult, már csak azért is, mert az a határon túliak részéről történt. (Az ilyen típusú fenntartásokról még szólok, hisz a HTMH 15 éves működését végigkísérte a jelenség.)
A felügyelet kérdése kulcskérdés volt, hiszen a HTMH helye és súlya a magyar közigazgatásban alapvetően a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli helyzetének volt függvénye. Miközben a létét meghatározó kormányhatározat alapvetően központi koordináló szerepkört szánt neki, több mint másfél évtizedes fennállása alatt többször hol a Miniszterelnöki Hivatal, hol pedig a Külügyminisztérium felügyelete alatt működött. Ez az ide-oda helyezés, a gyakori változás eredményezte, hogy – természetes módon – nemcsak az eltérő felfogású kormány-programokhoz kellett igazodnia, hanem – természetellenes módon – az amúgy is sok energiát felemésztő közigazgatási együttműködést olykor az alapoktól kezdve újraépíteni. Csak egyetérteni tudok egyik, '98- és 2002 közötti HTMH elnök véleményével: „a HTMH közigazgatáson belüli helye és szerepe az ellátandó feladathoz képest az elmúlt 15 évben soha nem volt kielégítő. Érdekérvényesítő képessége mindig attól függött, hogy a felügyeletét ellátó kormánytag mekkora politikai súllyal bírt. A HTMH ezt annyiban tudta befolyásolni, amennyiben szakmai tekintélye és „közigazgatási harcossága” lehetővé tette. Ebben a tekintetben a MÁÉRT és a Státustörvény valamint a kisebbségi vegyes bizottságok adtak komoly hátteret. A magyar közigazgatás és különösen a Külügyminisztérium apparátusa valójában folyamatosan akadályozta a határon túli magyar ügyek érdemi megoldását.” (Szabó Tibor nyilatkozata, Magyar Nemzet 2007. január 4.)
A másik kulcskérdés az volt, hogy hogyan és kikkel működjön a HTMH?
Az indulásnál kialakított szerkezeti felépítést, amely területi és funkcionális egységeket foglalt magába – bár az egymást követő különböző kormányok alatt bekövetkezett hangsúlyeltolódások és feladatnövekedések természetesen módosításokat hoztak – gyakorlatilag a hivatal mindvégig megőrizte. Már a kialakulásnál érvényesült az a szemlélet – és ehhez, amikor csak lehetett a hivatalvezetés ragaszkodott, – hogy a munkatársak kiválasztásánál ne csak a szakmai felkészültség és elkötelezettség, meg természetesen a határon túli magyar közösségek helyzetének naprakész ismerete legyen feltétel, hanem az adott kisebbség-többség viszonyának is a minél teljesebbkörű ismerete, beleértve a többség nyelvét, kultúráját, mentalitását is. E követelményeknek – hely- és nyelvismeretük révén – értelemszerűen leginkább azok feleltek meg, akiknek anyakönyvi kivonatában születési helyként nem magyarországi település szerepelt, illetve a szomszéd országokban élőkhöz családi vagy baráti kapcsolatok fűztek és akiket – éppen származásuknak, kapcsolataiknak köszönhetően – minek is tagadni: a közigazgatás számos szereplője mindig is fenntartásokkal kezelt. Önmagában az a tény, hogy a magyar közigazgatásban létrejött és működik egy olyan kormányzati intézmény, amelynek ügyfelei nem magyar állampolgárok, eleve kiváltotta a bürokrácia fenntartásait – negyven év nevelése „sikeres” volt. Valójában ez nem is volt meglepő, hisz ha nem sikerült társadalmi szinten elfogadottá tenni a nemzeti szolidaritás eszméjét, a közigazgatás miért lenne képes csodákra? Hiába volt meg a mindenkori, hol erőteljesebb vagy sápadtabb politikai támogatás – ez, mint láttuk, a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli pozíciójától függött – a hivatal kezdeményezéseinek, de gyakran a munkatársainak is, a klasszikusnak számító tárcasovinizmuson túlmenően is, olyan típusú ellenállásokkal is szembesülnie kellett, mely más közigazgatási együttmunkálkodásban, más köztisztviselői érintkezésben ismeretlen volt. Ráadásul a számukra kötelezően előírt, legmagasabb fokú, nemzetbiztonsági ellenőrzés /átvilágítás megléte sem volt akadály arra, hogy a velük és rajtuk keresztül a kormányzat egy hivatalával szembeni bizalmatlanság és távolságtartás teljesen megszűnjön. (S ha az aktuálpolitikai érdek úgy kívánta, a szolgálatkész és helyezkedő kiszolgálók nem riadtak vissza a zsigeri fenntartások meglovagolásától, de a méltatlan lejárató manőverektől sem, kitalálva és hivatalos fórumokon is megfogalmazva, hogy azok az emberek, akik megannyi éven keresztül elkötelezettséggel és különleges szakmai hozzáértéssel végezték a dolgukat – tulajdonképpen megbízhatatlanok. “Mintha csak megrendelésre született volna a Mucuska-gate-ként elhíresült kém-tragikomédia” – pörölt a világgal Szabó Tibor, egykori hivatali elnök, midőn sajtóban olyan sugallt írások jelentek meg, amelyek kifogásolták, hogy túl sok határon túli magyar dolgozott a hivatalban. (Magyar Nemzet, 2006. november 28.)
És mindezek ellenére, vagy talán éppen azért, mert a nehézségek, a gáncsoskodások olykor többleterőt adtak az egykori hivatali munkatársaknak. Érdemesnek tartom, hogy e szubjektív krónikában róluk is szóljak, akiknek köszönhető, hogy a HTMH név, több lett, mint áruvédjegy. Azért is megérdemlik az elismerést legalább itt, hisz a HTMH nemcsak létében volt egyedülálló a hazai adminisztrációban. Utánanéztem: a Határon Túli Magyarok Hivatala volt az az egyedüli olyan kormányzati intézmény a magyar közigazgatásban, amelynek soha, egyetlen alkalmazottja munkáját se gondolta elismerni, akár egy icike-picike oklevelecskével, egyetlen kormányzat sem. És nem azért, mert ne lett volna itt is, mint bárhol máshol, egy valaki, egy nyugdíjba vonuló köztisztviselő, kinek ez ki szokott járni! Egyszerűen arról van itt szó: a HTMH-t a közigazgatás ugyan elviselte, tudomásul vette, de részének, nem akarta elfogadni! E téren üdítő kivétel csak kettő volt és azok is a határon túlról jöttek: 2006 júliusában, az RMDSZ belső parlamentjének, az SZKT-nak ülésén Takács Csaba nyilvánosság előtt köszönte meg a HTMH valamennyi vezetőjének és minden munkatársának 15 esztendő kitűnő munkáját és ugyanezt tette meg, 2006 augusztus 24-én a vajdasági „Magyar Szó” vezércikke is
Nevekkel nyílván nem terhelem önöket, de megítélésüket, és főleg annak az intézménynek „az jó híréért, az szép tisztességéért” remélem sokatmondó lesz, ha elmondom, a teljesség igénye nélkül, hogy a HTMH-n kívül hogyan álltak meg ők a helyükön. Egy valamikori HTMH-ban pályáját kezdő, majd vezetőként is dolgozó munkatárs, ma az egyik legismertebb magyar EP-képviselőnő és szintén a hivatalban kezdte pályáját a brüsszeli bizottsági apparátus két főállású alkalmazottja. Hosszú ideig erősítette a HTMH csapatát Magyarország jelenlegi belgrádi, kisinyovi, moszkvai és helsinki nagykövete meg a brüsszeli EU-s képviseletünk egyik nagyköveti rangú vezetője. A Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgozott éveken át a volt azerbajdzsáni, bosznia-hercegovinai, romániai, szerbiai, de még az egykori tanzániai külképviselet-vezető is. Napjaink beregszászi és csíkszeredai főkonzulja is egykori HTMH munkatárs, miközben az is tény, hogy a korábbi csíkszeredai és ungvári főkonzul is valamikori HTMH munkatárs volt. Adott a HTMH eddig a honvédelmi tárcáknak két, a külügyi és kulturális tárcáknak pedig egy-egy helyettes államtitkárt – ezek közül kettő jelenleg van funkcióban. Adott továbbá három ízben is egy-egy igazgatót a pozsonyi magyar kulturális intézet számára, egyet pedig a sepsiszentgyörgyi kulturális intézetnek. Adott egy kitűnő nemzetközi jogász és ma egyetemi oktató személyében az ENSZ-nek egy országrapportört, kit épp minap neveztek ki a Tom Lantos Intézet kutatási igazgatójának, továbbá két ízben is a kormányfők számára egy-egy politikai főtanácsadót, akik közül az egyik ma a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik vezető munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig egy a nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető tisztségviselőt. Húszat is meghaladja a külügyminisztériumban pályájukat folytató egykori hivatali dolgozó száma, többen közülük ma vagy korábban, vezető beosztásban is szolgáltak/ szolgálnak idehaza vagy külföldön. Tíz évig a HTMH-t erősítette Martonvásár mai polgármestere, a pályakezdésétől hét éven keresztül a jelenlegi óbudai alpolgármester is a hivatal munkatársa volt, de még Zala megyében, Nemessándorházán is szolgál polgármesterként egy valamikori kolléga. Többen egyetemi katedrákon, tudományos intézetekben, az Országgyűlés Hivatalában vagy a Köztársasági Elnöki Hivatalban kamatoztatják/ kamatoztatták a HTMH-ban szerzett tudást és tapasztalatot. Mások napi és hetilapok, folyóiratok megbecsült szerkesztői vagy külső munkatársai szerzői lettek, esetleg az üzleti életben értek el komoly sikereket – ékesen bizonyítva, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala olyan szellemi potenciállal is rendelkezett, mely nevét többre jogosította fel, minthogy azt egyszerű áruvédjegyként jegyezzék.
Végül is mit tettek ők és őáltaluk a hivatal?
Szolgálták mindenekelőtt az érdekvédelmet, hiszen a hivatal kiemelt feladata volt, hogy a kárpát-medencei magyarok legitim szervezeteivel együttműködve és őket mindig önálló politikai entitással rendelkező partnernek tekintve a szomszédos országok magyar közösségeinek gondjaival, kezdeményezéseik és törekvéseik támogatásával foglalkozzon. Szolgálták mindezt úgy, hogy érvényesüljön az a rendszerváltozás óta folytatott, és 1992. augusztus 18-án a magyar kormány által meghirdetett elv, miszerint csak a határon túli magyarok legitim szervezetei véleményével egyetértésben lehet döntést hozni az őket érintő kérdésekben. Tartották a kapcsolatot és segítettek idehaza és mindenütt, ahol magyarok éltek és nemcsak a Kárpát-medencében, főleg azt követően máshol is, hogy egy jobb sorsra érdemesült, a világ magyarságát összefogni hivatott világszövetség önmaga karikatúrájává silányult. Még a néha magukat mostohábban kezeltnek tekintett, nyugati magyarok is úgy látták – és hadd hívjam most segítségül a nagyrabecsült bécsi Deák Ernőt: – „legtöbben úgy érezték, hogy a szó szoros értelmében hazajárhattak, amikor betértek a Határon Túli Magyarok Hivatalába, ahonnan a barátságos fogadtatáson és biztató szón túl sohasem jöttek el üres kézzel. Bármennyire jótékonysági intézmény benyomását keltette is az a fajta felkarolás, jobbára senkiben sem tudatosodott ez, mivel a családiasság légkörét érezhette maga körül bárki.” Tették ezt, korántsem csak munkaköri kötelességként és nem 8 órás munkaidőben, szervezéssel, közvetítéssel, értetlenkedők meggyőzésével és érdeklődők tájékoztatásával, elemző munkával és nemzetközi fórumokon való aktív részvétellel, jogsegélyszolgálattal és sajtómunkával, szociológiai és demográfiai elemzésekkel, a magyarság sorsát előtérbe helyező politikai és gazdasági stratégiák kimunkálásával – egyszóval a nemzeti összetartozásba vetett meggyőződéstől vezérelve, mindennel, amivel elősegíthető az élhető szülőföldön való boldogulás.
Részt vállaltak a szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos kormányzati döntések előkészítésében, a kisebbségpolitikai koncepciók kialakításában és érvényesítésében. és közreműködtek a minisztériumok és más állami szervek határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenységében. Nemcsak figyelték a törvény-előkészítést, hanem javaslatokat is tettek a jogalkotási programokhoz, aktívan közreműködve a kisebbségben élő magyarokat érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, nemzetközi egyezmények előkészítésében és javaslatot tettek a költségvetési támogatás súlypontjaira – egyszóval a nemzetpolitika alakításának kezdeményezői és cselekvő elősegítői voltak.
Szolgálták a támogatáspolitikát, hiszen a mindenkori magyar kormányok támogatás-politikai gyakorlatában a HTMH-ra egyrészt konkrét végrehajtó szerep, másrészt a többszereplős támogatási rendszer koordinációjának feladata hárult. A hivatal kezelte a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló különböző célzott rendeltetésű pénzügyi alapokat (Sapentia-, Horvátországi Újjáépítési-, Délvidéki-, Kárpátaljai-, Lendvai Magyar Ház-, Szabadkai Magyar Ház-, Református Világtalálkozó- és Csángó Alap stb.), a Kedvezménytörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását és a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló ún. Koordinációs Keretet.
Különböző időszakokban váltakozó sikerrel, a különböző szervezetek döntéshozó testületeinek munkájában való részvétellel a jogszabályokban előírt, de a mindennapokban kiküzdeni kényszerülve, ellátták a koordinációs feladatokat. Ennek eredményessége függött egyrészt attól, hogy az adott időszakban volt-e meghatározott stratégiai cél, aminek érvényt kívánt a kormányzat szerezni, illetve attól, hogy mennyire voltak ehhez partnerei a magyar közigazgatásban, majd egyre markánsabban jelentkezett az, hogy mennyire voltak ehhez partnerek a Magyarországról „becserkészett” határon túli vezéregyéniségek.
Szolgálták a kisebbségi diplomáciát, hiszen a HTMH hatá

Kallós Zoltán és Válaszút
Híres emberek, jeles települések
Válaszút (románul Rascruci) falu Romániában, Kolozs megyében. Kolozsvártól 26 km-re északkeletre a Kis-Szamos bal partján fekszik, Bonchidához tartozik, melytől 6 km-re délnyugatra van. Nevét onnan kapta, hogy a Kolozsvár–Dés országútról itt ágazik le az út a Borsai- patak völgyébe. 1325-ben Valazut néven említik először. Több évszázadon keresztül a Bánffy család birtokában volt. 1449-ben a Borsa-patak völgyében duzzasztással kialakított halastó elárasztotta a falut. 1658-ban a II. Rákóczi György ellen bejött tatárok pusztítottak itt, 1703-ban pedig a kuruc és labanc hadak egyaránt feldúlták. 1848. november 17-én Kolozsvár küldöttsége itt jelentette be Karl Freiherr von Urbannak a város meghódolását. 1910-ben 1447, többségében román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Kolozsvári járásához tartozott. 1992-ben 1522-en lakták, melyből 1106 fő román, 158 fő magyar, 158 fő cigány nemzetiségű volt. Ott áll a Bánffy család 19. századi kastélya, ma iskola. A kastélyban született Wass Albert (1908–1998) erdélyi író.
A Kallós Zoltán Alapítvány házában látható Erdély egyik legszebb népművészeti gyűjteménye. Ott született 1894. április 19-én Egyed Zoltán újságíró, kritikus, lapszerkesztő. A helység közelmúltja és jelene elválaszthatatlan a 85 éves Kallós Zoltán (Válaszút, 1926. március 26.) Kossuth-díjas néprajzkutató, népzenegyűjtő életétől és munkásságától. 1946-ban végezte el a Tanítóképzőt Kolozsvárott, majd a Gheorge Dima Zeneakadémián tanult tovább. 1946–1950 között Magyarvistán, majd 1956-tól 1968-ig Lészpeden volt tanító. 1958-ban rövid időre bebörtönözték a politikai nézetei miatt. 1969 óta szabadfoglalkozású. A táncházmozgalom egyik megalapítója Kolozsváron. Néprajzi gyűjtőtevékenysége mind az énekes és hangszeres zenére, mind a népszokásokra kiterjed; mintegy 15 ezer mezőségi és csángó népdalt őrzött meg az utókornak. Tucatnyi hanglemeze és számos, alapműnek számító népballada-kötete jelent meg. 1992-ben egyszemélyes alapítványt hozott létre.
Hanglemezek: Észak-mezőségi magyar népzene I-IV. (Gyűjtötte: Kallós Zoltán, Martin György, szerkesztette: Halmos Béla), Hungaroton, SLPX 18107-11; 1984 – Kallós Zoltán kedves dalai – Romániai magyar népdalok (ének – Kallós Zoltán, furulya – Juhász Zoltán [A/3], Muzsikás együttes [B/1;6], szerkesztette: Kallós Zoltán és Halmos Béla), Hungaroton, SLPX 18110; 1990 – Kalotaszegi magyar népzene – Nádasmente – Méra. (Gyűjtötte: Kallós Zoltán és Martin György), Hungaroton, SLPX 18150-51.
Kazetták: Uram, irgalmazz nekünk – Moldvai szentes dalok és imádságok; Gyere haza, édes fiam – Moldvai magyar népzene; Karácsonykor éjféltájba – Észak-mezőségi magyar népzene – Mezőkeszü; Észak-mezőségi magyar népzene – Tóvidék: Cege – Feketelak – Vasasszentgotthárd; Kalotaszegi magyar népzene; Marosszéki magyar népzene; Észak-mezőségi magyar népzene – Válaszút – Bonchida; Mezőségi magyar- román népzene – Bonchida; Észak-mezőségi magyar népzene – Bonchida – Válaszút; Gyimesi magyar népzene Pulika János emlékére; Mezőségi magyar népzene – Magyarszovát; Gyimes- völgyi magyar népzene Csorba Anna emlékére; Mezőségi magyar népzene – Nagysajó; Mezőségi magyar népzene – Visa; Mezőségi magyar népzene – Ördöngösfüzes; Mezőségi magyar népzene – Mezőkeszü; Kalotaszegi magyar népzene – Nádasmente – Méra. CD-k: 1996 – Magyarpalatka – Mezőségi magyar népzene (Gyűjtötte: Kallós Zoltán, Andrásfalvy Bertalan, Martin György.) Hungaroton; 1996 – Kallós Zoltán: Ez az utazólevelem (Balladák új könyve hangzó melléklet.) Akadémiai Kiadó; 1997 – Magyarszovát – Buza – Mezőségi népzene Fonó Records; 1997 – Kallós Zoltán és az Ökrös Együttes: Búsulni sohasem tudtam… Fonó Records; 1998 – Kallós Zoltán és az Ökrös Együttes: Idegen földre ne siess Fonó Records; 1999 – Kallós archívum: Bonchida – Válaszút – Észak- mezőségi magyar népzene Fonó Records; 2000 – Kallós archívum: Magyarlóna – Kalotaszegi népzene–Kovács Simon "Buráló" Fonó Records; 2000 – Kallós archívum: Ördöngösfüzes – Mezőségi magyar népzene Fonó Records; 2001 – Kallós archívum: Adok nektek aranyvesszőt–Moldvai csángómagyar népballadák Fonó Records; 2001 – Kallós archívum: Visa – Észak-mezőségi magyar népzene Fonó Records; 2002 – Kallós archívum: Mezőkeszü – Mezőségi magyar népzene Fonó Records; 2003 – Kallós archívum: Feketelak – Mezőségi magyar népzene Fonó Records; 2005 – Kallós archívum: Uram, irgalmazz nékünk Fonó Records; 2006 – Kallós Zoltán – Tüske zenekar: Hallod, babám, mit fütyörész a rigó! – Mezőségi magyar népzene 1. Magánkiadás.
Könyvek: 1970 – Balladák könyve Helikon, 1974; Kriterion, 1977; 1973 – Új guzsalyam mellett Kriterion; 1989 – Tegnap a Gyimesben jártam (Martin Györggyel közösen); 1996 – Ez az utazólevelem. Balladák új könyve (kazettával) Akadémiai Kiadó; 2005 – Elindulék este guzsalyasba… Moldvai magyar népköltészet Stúdium, Kolozsvár.
Díjak, elismerések: 1990 – Életfa- díj, 1993 – Magyar Művészetért-díj, 1996 – Kossuth-díj, Julianus-díj, 1997 – Martin György- díj, 2001 – Corvin-lánc, 2005 – A Csángó Kultúráért díj (visszautasította), 2006 – Hazám-díj. Kallós Zoltán a Magyarországi Református Egyház tiszteletbeli presbitere, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja.
A válaszúti szórványkollégiumban tekinthető meg Kallós Zoltán több ezer darabból álló népművészeti gyűjteménye, és az a fejszobor is, amelyet a jeles férfiú 85. születésnapjára készített Bollobás Gabriella Cambridge-ben élő művész.
Összeállította: B. D. Népújság (Marosvásárhely)