Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
András Tünde
4 tétel
2014. december 8.
Táncolnak és „színdarabolnak” Vacsárcsiban a fiatalok
Közel húsz előadással örvendeztette meg hároméves fennállása alatt a helyi közönséget a csíkvacsárcsi Cserevirág Ifjúsági Színjátszó Csoport. Most a karácsonyi előadásukra készülnek.
2011 decemberében alakult Csíkvacsárcsiban a Cserevirág tánccsoport, ebből a csoportból szoktak kikerülni a színjátszók is. „Mikor kire illik az adott szerep, vagy mikor kinek van ideje, az vállalja el. Nagyon kevés az idő, mindenki siet, mindenkinek sok a tanulnivalója, és az iskolai megterhelésen kívül ez még plusz feladat. Most dolgozatra készüljön, vagy az esti próbára tanulja a színdarabot? Ebben a szülők is partnerek kell legyenek, hogy a gyereket elengedjék, s ha véletlenül másnap rossz jegyet kap, ne mondják, hogy megmondtam, színjátszás helyett tanulj. Megesik ilyen is. De szerencsére a szülők is partnerek” – mutatott rá Bíró Mária, a csoport lelkes vezetője, amikor egyik este próba közben meglátogattuk őket. 
Egyszerű, rövid, könnyű nyelvezetű, kevés díszletet igénylő darabokat adtak elő az utóbbi időben a vacsárcsi színjátszók. A helyi közönségük lelkes, nem is nagyon mentek máshová fellépni, mert úgy vélik, épp az a vonzó, hogy a néző látja a szomszédját vagy a lányát a színpadon.
„Vacsárcsiban régebb is működött színjátszó csoport, az akkori tagok ma már házasemberek. Akkor olyan három-négy felvonásos színdarabokat adtunk elő, mint a Nagymama, A falu rossza, A kispüspök, Karikagyűrű, A kutyaszorító. Egy kolléganővel ketten tanítottuk be. Utána volt egy rövid megszakítás, de különböző eseményekre, mint farsang, anyák napja, idősek napja, karácsony, szülői bál, mindig készültünk valamivel. Most már nincs idő háromfelvonásos darabokat betanulni. Bár az álmaink között szerepel, hogy egyszer nekifogunk, és ha a fiatalok lelkesek és jönnek, akkor sikerülni fog” – fejezte ki reményeit a vezető.
A fiatalok elmondták, bár előfordul, hogy előadás alatt a nagy izgalomban bakiznak a színpadon, utána mindig jókat derülnek rajta és szép emlékként megmarad. A szereplők nemcsak „színdarabolnak”, hanem az előadások végén egy-két táncot is bemutatnak a közönségnek. Zenészük is van, a helyi tanító, Kovácsi István szokott gitározni, hegedülni az előadások alatt, Fodor Zoltán pedig a csoport pénzügyeit egyengeti. A legfiatalabb tag 14, a legidősebb 34 éves. Minden évben közös kirándulást is szerveznek, amely még jobban összekovácsolja a társaságot.
A csoport tagjai: Bíró Mária, Szőcs Noémi, Tamés Adél, Kósa Endre, Kósa Andrea, Antal Csaba, Kósa Kovács Emőke, András István, Neascui Csongor, Kósa Kovács Marika, Kémenes Rita, Erős Fodor Katalin, Miklós Emőke, Fábián Hunor, Péter István, Márton Alpár, Burján Hunor, Bodó Alpár, György Andrea, Márton Melánia, András Tünde, Sárig Vilmos, Kémenes Réka, Fodor Zsuzsa, Kósa Zsolt, Bíró Gellért, Csutak Renáta.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
2015. október 6.
Bemutatkozik az András Lóránt Társulat
A tragikus múltú épület, Marosvásárhely egykori ortodox zsinagógája ezentúl összművészeti központtá válik – tájékoztatott András Lóránt, a róla elnevezett társulat vezetője.
Zsinagógának épült a most háromszintes épület még az 1930-as években, amelyet csak 1944-ig használtak, befejezni már nem tudták, a holokauszt utáni megfogyatkozott közösségnek pedig már nem volt szüksége rá – ismertette a hely történetét András Lóránt. A társulatvezető elmondta, Tánc és kortárs művészetek háza a neve annak a projektnek, amelyet szeretnének megvalósítani az egykori szakrális helyen, a befejezetlen téglaépítménynek egy újabb hivatást adni, lelket lehelni belé, újabb, támogatói téglák hozzáadásával befejezni.
Október 9. és 11. között Moving bricks (Mozgó téglák) címmel évadnyitó rendezvénysorozatra, nyilvános bemutatkozásra várják a marosvásárhelyieket. Öt előadás lesz látható, kettő a tavaly bemutatott produkciók közül, két új darab, illetve egy bemutató, amely betekintést nyújt abba a folyamatba, ahogyan megszületik egy táncszínházi előadás. A nagyközönség ebből az alkalomból megismerheti az összművészeti központnak elképzelt épületet is, bejárhatja annak három szintjét. A legfelső emeleten egy stúdió működik, ahogyan a földszinten is, ez szolgál továbbá előadások, bemutatók helyszínéül. A középső szinten workshopokat, szakmai képzéseket szerveznek, amelyekre a marosvásárhelyi közösséget várják. Az épületben a tánc mellett minden olyan kortárs művészetnek szeretnének helyet adni, például képzőművészetnek, zenének, színháznak, amely a dinamikáról, mozgásról szól.
Október 9-én, pénteken indítja az új évadot a társulat, de egyelőre fűtetlen körülmények között folyik a munka – mutatott rá a társulatvezető, aki elmondta, amennyiben az önkormányzat nem áll melléjük, a megnyitó után kénytelenek lesznek bezárni, ugyanis hidegben nem tudnak és nem is akarnak dolgozni. Az önkormányzat támogatását májusban kérték, ígéretet kaptak is, de még semmi nem történt. Eddig az anyagiakat András Tünde, a társulatvezető húga biztosította saját vállalkozása, illetve emberi hozzáállása révén. Kovács Levente, a társulat szakmai támogatója ezt a helyzetet úgy jellemezte, hogy az utóbbi 150 esztendőben, ami a színházművészet támogatottságát illeti, szinte semmi nem változott. Mindig voltak hőskorok az erdélyi színjátszásban, amikor ilyen „szent őrültek”, mint a társulat jelenlegi tagjai is, vállalták, hogy mostoha körülmények között küzdenek azért, hogy a tervük ne csak egy romantikus ábránd maradjon – mutatott rá Kovács Levente.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. október 8.
Tánc és kortárs művészetek háza nyílik
Évadnyitó és bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott kedden Marosvásárhely (és tágabb környéke) egyetlen táncszínháziformációja, az András Lóránt Társulat. A Knöpfler Vilmos (Braila) utcai egykori ortodox zsinagógában székelő független táncszínházi csoportosulás vezetősége nagyszabású rendezvénysorozattal indítja idei évadát, ugyanakkor egyúttal segélykiáltást is hallatott: ha nem jutnak támogatáshoz, a tél folyamán fűtés hiányában nem tudják folytatni igen sikeresnek mondható előadás- sorozatukat.
A sajtó képviselőit a fiatal táncosok és művészeti tanácsadójuk, Kovács Levente rendező jelenlétében András Lóránt, a társulat névadó vezetője, koreográfusa fogadta.
– Szeretettel üdvözlünk mindenkit ebben a csodálatos, tragikus és groteszk sorsú épületben, amelyet optimista fénybe, díszbe, közhasznú szolgálatba szeretnénk átmenteni. A háromszintes épületet a harmincas években építették, 1944-ig használták zsinagógaként, befejezni azonban sohasem tudták. A második világháború után megfogyatkozott marosvásárhelyi zsidóságnak már nem volt szüksége rá. A kommunista uralom alatt az épületet átalakították, ipari létesítményként, raktárként használták. Az András Lóránt Társulat 2010 végén őszén jött létre, miután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen létrehozták a koreográfia szakot. Sok hallgató végzett akkor, és óhatatlanul feltevődött a kérdés: mi lesz velük azután? Hiszen rajtunk és a sepsiszentgyörgyi M Stúdión kívül nincsen ilyen profilú intézmény az országban. Ez okból született a társulatalapítás ötlete. A marosvásárhelyi zsidó szövetség felkarolta a társulatot, és átadta nekünk a zsinagógát, székhely gyanánt. Az épület téglából készült, ezért az évadnyitó háromnapos rendezvénysorozatunk címe: Moving Bricks. Támogatási téglákat helyeztünk el, amelyekre felírjuk a leendő támogatóink nevét. A rendezvénysorozat október 9-e és 11-e között zajlik, jellegében idézi azt a koncepciót, amelyet a továbbiakban meg szeretnénk honosítani: egy színes világot, amelyben helyet kap a tánc, a színház, a kortárs művészetek összessége. Pénteken 17 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, a továbbiakban az előadások mellett tánckurzusok, workshopok és koncertek várják az érdeklődőket, olyan előadókkal, mint Koszika, Kevin & The Roots, a Moonfellas vagy Dénes József, a dzsesszmanipulátor. A koncerteket követően Traila, Karak és Wrk biztosítják a zenei aláfestést.
A székhelyünkből a továbbiakban kortárs művészeti teret kívánunk alakítani, amely fedelet biztosít az oktatásnak, a tehetséggondozásnak, a művészi alkotásoknak, produkcióknak. A tánc és kortárs művészetek házát kívánjuk létrehozni az egykori zsinagógában, és reméljük, hogy állandó, fizetett munkahelyet tudunk biztosítani lelkes, fiatal táncosainknak. Ez az intézmény erről szólna. Hogy ne pincérként, rúdtáncosként dolgozzanak külföldön, hanem művészemberként itthon. A rendezvényünket is két okból szervezzük: egyrészt tudatosítani szeretnénk a nagyközönségben, hogy létezünk, hogy nomád éveink sikeres előadásai után megnyitottuk a székhelyünket, ahol folyamatosan játsszuk majd táncszínházi előadásainkat. Szeretnénk bővíteni Marosvásárhely kulturális életét, felkelteni az emberek érdeklődését. A másik ok: támogatókat szeretnénk szerezni. A téglák "megvásárolhatók". A fal, támogatói névjegyekkel ellátva, folyamatosan emelkedni fog. Ebben reménykedünk. Nagy szükségünk van rá, mert ha november közepéig nem fűtünk, akkor bezárhatjuk a beharangozott intézményt.
Kovács Levente hozzátette: e pillanat fontosságának valószínűleg senki sincs tudatában.
– Ezek az emberek szent őrültek! Nagy tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, mert egy olyan helyen, ahol a tötyörgés nemzeti sporttá vált, megpróbálnak létrehozni valami maradandót, értékeset. A városi tanács májustól képtelen volt az ügyükben határozatot hozni! Szervezik az európai kulturális fővárosi kampányt, holott egy kulturális intézményük sincsen. Mindegyik megyei, állami vagy magánkézben van. Itt lenne az alkalom, hogy felkaroljanak, támogassanak egy fiatal, tehetséges – és az országban szinte egyedi – társulatot, amelyre büszkék kellene legyenek. Amely Marosvásárhelyt választotta! Ehelyett az ígért támogatás folyamatosan késik. Pedig úttörő intézményről van szó, amely a mi tájainkon egyedülálló. A táncosaik nálunk úttörő munkát végeznek, külföldön cseppek lennének a tengerben. Tehetséges csapat, nagyszerű vezetővel, lelki, szellemi potenciállal, és segítségre várnak, vágynak, hogy a művészet egy nagyon gazdag központját Marosvásárhelyen hozhassák létre! Olyan központot, amely kelet-európai viszonylatban is páratlan lehet – mondta Kovács levente, majd András Lóránt ismertette a további terveket.
– A székház új neve: tánc és kortárs művészetek háza. Közéleti haszna is lenne: az előadásaink mellett a harmadik emeleten táncoktatást folytatnánk, szakmai workshopokon keresztül, nem kezdő, nem amatőr szinten. A középső szintet a nagyközönség számára nyitjuk meg, itt tánckurzusokat tartanánk komoly szakmai hátterű oktatókkal, a társulat tagjaival. Az alsó szint minden, színházzal, tánccal, mozgással, dinamikával rokon kortárs művészeti ágat befogadna, és itt is kialakítunk egy stúdiót. Nyugaton ilyen célokra épp ilyen jellegű épületeket vásárolnak meg és újítanak fel. Mi a húgom, András Tünde és cége segítsége nélkül idáig sem jutottunk volna el – mondta a társulatvezető, majd újságírói kérdésekre válaszolva hozzátette: az András Lóránt Társulat független színházi csoportosulás, amely a jövőben is önálló kíván maradni. Jól tudják azonban, hogy állami, pályázati támogatás nélkül nem tudnak sokáig működni, és a mostoha körülmények ellenére is itthon, Marosvásárhelyen kívánnak maradni, táncosaiknak munkát, fizetést biztosítani, művészeti központot létrehozni. Először bizonyítani kívántak, amit eddigi nomád éveik során meg is tettek. Mostantól támogatókat szeretnének szerezni mind az állami, megyei, városi hivataloktól, mind a civil szférából. Keveset pályáztak, mert a pályázataikat nincsen aki megírja, fizetni pedig nem tudnak érte, ilyen szempontból patthelyzetben vannak. Évadkezdő fesztiváljukkal szeretnék felhívni magukra és értékteremtő munkájukra a figyelmet, hogy mindaz, amit létrehoztak, ne kárba vesszen, hanem gyarapodjon. És ez okból is várnak minden művészetszerető marosvásárhelyit e hét végén a Knöpfler Vilmos utcai régi zsinagógába, az új tánc és kortárs művészetek házába!
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 20.
Segítséget kér az András Lóránt Társulat
Fűtésgondokkal küzd az András Lóránt Társulat, a hideg miatt szünetelteti az előadásait. Ahhoz, hogy az elindított projektek tovább működhessenek, támogatót keres a táncművészeti társulat vezetője, András Lóránt. Magánszemélyek, illetve cégek hozzájárulását kéri, amelyből a kazán felszerelését és a fűtés beindítását finanszíroznák.
Az egykori ortodox zsinagógában, a Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai háromszintes épületben működik a Tánc és Kortárs Művészetek Háza, illetve az András Lóránt Társulat, amely a marosvásárhelyi közönség előtt októberben egy minifesztivál keretében mutatkozott be. Folyamatosan előadásokat tartott, addig, amíg annyira lehűlt a hőmérséklet, hogy már a táncosok, illetve a közönség egészsége károsult volna, amennyiben nem függesztik fel a tevékenységet.
A társulat vezetője arról számolt be, hogy a fűtés beszerelése elkezdődött abból a pénzből, amit eddig támogatóiktól kaptak, de egyre több a költség, és a megkezdett munkálatokat nem szeretnék abbahagyni, de folytatni sincs már anyagi lehetőségük. A művészi tevékenységet sem függesztették fel teljesen, időközönként még egy-egy előadást tartanak. Arra az időre radiátorokkal biztosítanak némi meleget, bár az azontúl, hogy nagyon költséges, kevésbé elegendő a többórás ott tartózkodáshoz – magyarázta András Lóránt.
Az áldatlan helyzeten a társulatvezető úgy próbál változtatni, hogy a közösség segítségét kéri, támogassa a Tánc és Kortárs Művészetek Háza fűtésrendszerének beszerelését. A segítségkérés egyelőre a Facebookon indult el, de a továbbiakban szeretne más lehetőségeket is igénybe venni a társulatvezető, akár a sajtón keresztül, akár a vállalatok, vállalkozók személyes megkeresése által.
A tét a fűtésrendszer bevezetésének az ára, vagyis 30 ezer euró, amely a felső, az 500 négyzetméter alapfelületű harmadik szint kifűtését tenné lehetővé. Amennyiben a cégek fejenként legkevesebb 300 euró értékű támogatást nyújtanának, a fűtőtesteken állandó reklámfelülethez jutnának „cserébe”. Azok a magánszemélyek, akik legalább 200 lejjel járulnának hozzá a fűtés bevezetéséhez, egy évadra szóló bérletet kapnának. András Lóránt úgy véli, hogy ha találnának száz céget vagy magánszemélyt, amely/aki hajlandó lenne 300 eurós támogatást nyújtani, megoldható lenne a probléma. De amennyiben bárkinek szándékában állni adakozni, bármekkora összeggel is segíteni, azt is szívesen fogadják, és egy-egy téglajeggyel honorálják azt.
Az András Lóránt Társulatnak öt állandó leszerződött tagja van, illetve még 10-15 fiatal, akik koreográfia szakon tanulnak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. „Létrejött a társulat, működik, de vannak olyan dolgok, amelyek minket meghaladnak” – magyarázta a társulatvezető, aki nem szeretné teljesen felfüggeszteni a művészi tevékenységet. Az elmúlt évadban folyamatosan turnéztak, eleve úgy léptek a marosvásárhelyi közönség elé, hogy már volt egy évad a hátuk mögött, tapasztalattal rendelkeztek. Most szeretnék a város kulturális életét gazdagítani, ám ehhez előbb a minimális feltételeket szeretnék megteremteni a társulatnak helyet adó házban. Eddig semmilyen intézménytől, hivataltól nem kaptak segítséget, a városi önkormányzatnál is eredménytelennek bizonyult a pályázatuk. Az egyetlen állandó támogatójuk András Tünde, a társulatvezető húga, aki saját vállalkozásának jövedelméből áldoz a művészeti tevékenységre.
A támogatásokat a következő bankszámlaszámra is lehet utalni: RORNCB 0188 1407 9953 0001, BCR Târgu-Mureş, ASOCIAŢIA VOX NOVUM, de lehet nyugta ellenében személyesen is átadni a társulat vezetőjének. Érdeklődni a 0745-404 171-es telefonszámon, vagy a lorantandras@yahoo.com címen lehet.
Antal Erika
Székelyhon.ro