Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
András Levente
249 tétel
2016. február 25.
Kivonult az RMDSZ a képviselőházi szavazásokról
Kivonult az RMDSZ képviselőházi frakciója a szerdai ülésről, az ellen tiltakozva, hogy a múlt héten szabályosan megszavazott törvénytervezeteket újból megszavaztattak – közölte az RMDSZ.
"Szabályzatellenes az a módszer, amely mentén a képviselőház elnöke újraszavaztatta azt a nyolc törvényt, amelyről már a parlament alsóházában szabályzatszerűen voksoltunk az elmúlt héten. Az RMDSZ képviselőházi frakciója nem ért egyet ezzel a balkáni politizálással, amely pártok és személyes érdekek mentén próbál érvényt szerezni egyes jogszabályjavaslatoknak, ezért kivonultunk a mai végszavazásról" – nyilatkozott Máté András Levente.
Máté András azt mondta, ez a fajta politizálás és szabályzatmódosítás veszélyes precedenst teremthet az eddig megszavazott törvények esetében.
A képviselőház többek között a múlt héten érvénytelen szavazás nyomán elutasított, Liviu Dragnea-féle becsmérléstörvénnyel kapcsolatban tartott szavazást. Arról voksoltak, hogy küldjék-e vissza három hétre a törvényt a szakbizottságokhoz. A plénum ezt némi vita után megszavazta. Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 6.
Trianon-nap elutasítva
A magyar elnyomás elleni harc és Trianon napjává nyilvánította volna Bogdan Diaconu június 4-ét Romániában abban a törvénytervezetben, amelyet kedden elutasítottunk a jogi bizottságban. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy vannak olyan többségi kollégák, akik továbbra is nacionalista és magyarellenes retorika és munkafolyamatok mellett próbálnak érvényt szerezni saját maguknak és politikai karrierjüknek” – fogalmazott Máté András Levente, a képviselőház április 5-i ülését követően.
Máté elmondta, hogy az elmúlt időszakban, Romániában egyre jobban felerősödni látszik a nacionalista retorika, valamint a kisebbségi jogok területén visszarendeződés észlelhető.
„Ezelőtt pár évvel nem gondoltuk volna, de ma az RMDSZ legfőbb teendője megvédeni a közösséget, megteremteni a magyarok biztonságát. Hiszen ahogyan a mai napon is történt, egy újabb magyarellenes törvénytervezetet utasítottunk el. Számos ilyen tervezet születik, az RMDSZ-nek az a feladata a parlamentben, hogy a magyar közösség biztonságérzetét erősítse. Egy európai, demokratikus országban nincs helyük az ilyen jellegű jogszabályoknak” – fogalmazott Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselő.
Közlemény
Erdély.ma
2016. április 7.
Trianon napja – elutasított magyarellenes tervezet
A magyar elnyomás elleni harc és Trianon napjává nyilvánította volna Bogdan Diaconu június 4-ét Romániában abban a törvénytervezetben, amelyet kedden elutasítottak a jogi bizottságban – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele.
„Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy vannak olyan többségi kollégák, akik továbbra is nacionalista és magyarellenes retorika és munkafolyamatok mellett próbálnak érvényt szerezni saját maguknak és politikai karrierjüknek” – fogalmazott Máté András Levente, a képviselőház ülését követően.
Máté elmondta, hogy az elmúlt időszakban, Romániában egyre jobban felerősödni látszik a nacionalista retorika, valamint a kisebbségi jogok területén visszarendeződés észlelhető.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 15.
Visszavonul Máté András
Parlamenti mandátumának lejárta után visszavonul a politikai élettől Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. A 42 éves Kolozsvári politikus tegnap jelentette be, hogy az év végi parlamenti választásokon nem indul újabb mandátumért.
Bár tagja mArad az RMDSZ-nek, a szövetségben sem akar semmilyen tisztséget vállalni. A honatya nem részletezte elhatározása okait. Máté Levente András egyike azon honatyáknak, akiknél az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség összeférhetetlenséget állapított meg, amiért parlamenti irodájukban családtagjaikat foglalkoztatták. Tavaly februárban jogerősen hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság, amiért feleségét alkalmazta irodájában. Az RMDSZ frakcióvezetője és további több mint ötven törvényhozó esete nyomán a képviselőház idén júniusban egy értelmező törvény elfogadásával a 2013 augusztusa utáni időszakra korlátozta a családtagjaikat alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét. A jogszabályt egy alkotmányossági óvás miatt nem hirdette ki Klaus Iohannis államfő.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 1.
Magyar rendőrparancsnokot Háromszékre
Kovászna megye Tanácsa tegnapi soros ülésén elfogadta a Területi Közrendészeti Hatóság (ATOP) felépítésének jóváhagyásáról szóló határozatot. A júniusi helyhatósági választások nyomán ugyanis módosult az összetétel.
A testület elnöke a következő négy évben is Sabin Calinic, alelnök ezúttal Kulcsár-Terza József, a megyeházát még Dimény György, Fazakas András Levente, Nagy József és Olteán Csongor tanácstag képviseli, a polgári lakosság képviseletében Bartók Előd, Gáj Nándor és Kiss Tibor a testület tagja, továbbá az intézmények részéről Neculae-Viorel Radocea alprefektus, Silviu-Dan Stoenescu megbízott megyei rendőrfőkapitány, Carmen Lambrino, a rendőrök országos testületének megyei képviselője, Adrian-Gheorghe Nichifor megyei csendőrparancsnok, György Alfons Gheorghe, a katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője és Hadnagy István, a Sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség igazgatója. Kulcsár-Terza József felvetette, mivel a rendőrségnek még mindig csak megbízott parancsnoka van, a tanács kérje a belügyminisztertől, hogy nevezzenek ki magyar vagy legalábbis a megyéből származó rendőrtisztet főkapitánynak. Tamás Sándor tanácselnök kifejtette, az nem a testület feladata, de ajánlja, a polgárok és a rendőrség közötti kapcsolattartásért felelős közrendészeti hatóság nyújtson be ilyen irányú kérést a tárcához, s mivel annak elnöke nincs jelen, helyettese, maga Kulcsár-Terza József fogalmazza meg azt, s ő is majd szívesen aláírja.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 2.
Megritkult parlament a populizmus nyomása alatt
A 2012–2016-os mandátum utolsó ülésszakát kezdték a honatyák
Elkezdődött az őszi parlamenti ülésszak, amelynek egyik legnagyobb tétje, hogy a törvényhozóknak sikerül-e megakadályozniuk számos populista törvénymódosítást, vagy az év végi parlamenti választás tekintetében a szavazatszerzési vágy erős kísértése felülkerekedik a parlamenten.
A tegnap megkezdődött ülésszak az utolsó a 2012–2016-os mandátumból. Kissé módosultak a parlamenti erőviszonyok, hiszen 84 törvényhozó idő előtt fejezte be mandátumát. Ezek közül 28-an a júniusi helyhatósági választás után mondtak le, miután a parlamenti munkával összeférhetetlen önkormányzati tisztséget nyertek. Máté András Levente Kolozs megyei képviselő, az RMDSZ-frakció vezetője lapunknak elmondta: a szövetség valószínűleg nem nyújt be törvénytervezetet a december 11-i parlamenti választásokig, mivel ezt a testület már nem fogja tudni megvitatni. László Attila szenátor úgy véli: a következő parlament számára az egyik legnagyobb kihívás az alkotmánymódosítás lesz.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 27.
Leszavazták a nacionalista töltetű jogszabálytervezetet
„Megakadályoztuk a román himnusz lejátszására vonatkozó törvényes keret bővítésére kidolgozott jogszabálytervezetet a szakbizottságban” – mutatott rá Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az követően, hogy a jogi szakbizottság leszavazott egy újabb, a szociáldemokraták által kidolgozott nacionalista töltetű jogszabálytervezetet.
A tervezet kötelezővé tenné a román himnusz lejátszását minden korosztály számára az országos szinten megszervezett sporteseményeken.
Máté András úgy véli, hogy a törvénytervezet indoklásában erőltetett, nacionalista töltetű megfogalmazások szerepelnek, amelyek nincsenek összhangban a sport által képviseltek értékekkel.
„Nem attól lesz egy középiskolás jó sportoló, ha a mérkőzést követően kihúzza magát és lejátsszák neki a román himnuszt” – fogalmazta meg véleményét Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő.
A tervezet negatív véleményezéssel kerül a képviselőházi plénum napirendjére, a parlament felsőháza megszavazta már, azonban az alsóház dönt véglegesen ebben a témakörben.
maszol.ro
2017. január 28.
Átadták a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat, kitüntették a leköszönő honatyákat
Huszonkilenc személynek és egy intézmény képviselőjének adott át a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat Kelemen Hunor szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt. A szövetségi elnök kitüntette a volt ügyvezető elnököt és a leköszönő RMDSZ-es honatyákat is.
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ünnepi beszédében Kelemen Hunor emlékeztetett, az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulóján adták át először az Ezüstfenyő-díjat mindazok munkájának elismeréséért, akik szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, a szövetség programjának megvalósításában. A 2016-os díjban 29 személy és egy intézmény részesült.
Az elzárkózás, a közöny nem célravezető, a közösség meggyengüléséhez vezethet – hangsúlyozta az RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy nem csupán a jog és az intézményes keretek befolyásolják a közösség fennmaradását. Ez azoknak a személyekhez is köthető, akik az általuk kiválasztott területen tudásukat a közvetlen környezetükben élők, a helyi közösségek szolgálatába állítják.
 „Szükség van a hősökre, a kis- és nagybetűs hősökre, olyan példaképekre, akik összekapcsolják a múltat a jövővel, akik cselekvő részesei, hétköznapi hősei a kultúránk értékeinek megőrzésében, a közösségünk javainak ápolásában, hogy ez az ország ne csak lakcímünk, de otthonunk is legyen. Ezeknek a hősöknek a létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ 2016-os Ezüstfenyő-díjazottjai a következők: 
Balázs Antal nyugalmazott néptanító, faragómester,
Balázs Dénes tanár,
Barcsy Lajos, a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub vezetője,
Biró Albin, a Szövetség csíki szervezetének alapító tagja, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsi tagja,
Csibi László az RMDSZ tölgyesi szervezetének elnöke,
Fábián Emese humánerőforrás-felelős,
Fornvald András erdészeti jogi szakértő,
Gábor Árpád János, az RMDSZ búzásbocsárdi szervezetének elnöke, a község alpolgármestere,
Gáspár-Barra Réka újságíró,
Gáspár Attila-Adalbert karnagy, zenetanár,
Hajdú Géza színművész,
a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium,
Ilkei Árpád unitárius lelkész,
Keresztes Kálmán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szeben megyei kirendeltségének elnöke, oktatási szakértő,
Kilyén Ilka színészművésznő,
Kovács Imre Németpereg polgármestere,
Máté András Levente, az RMDSZ volt parlamenti képviselője,
Meleg Vilmos színművész,
Dr. Molnár Csaba állatorvos,
Nits János nyugdíjas, egykori városi tanácsos Szatmárnémetiben,
Pál József Csaba főesperes,
Pauer Andrea főkönyvelő,
Petki Pál tanár,
Pop Piroska pénztáros,
Sipos Ilona, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének irodavezetője,
Szabó Anna nyugdíjas,
Szabó Levente-György, Kémer polgármestere,
Szakács Imre nyugdíjas tanító, egykori alpolgármester,
Székely Levente, az RMDSZ Galac Megyei Szervezetének elnöke,
Tánczos Vilmos néprajzkutató.
Az Ezüstfenyő-díjak átadása után az RMDSZ szövetségi elnöke megköszönte Kovács Péter volt ügyvezető elnök, illetve a leköszönő szenátorok és képviselők munkáját, oklevéllel és Részegh Botond képzőművész alkotásával díjazva őket.
Antal Erika
maszol.ro
2017. január 30.
Porcsalmi Bálint az RMDSZ ügyvezető elnöke 
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ülésezik az RMDSZ miniparlamentjének tartott Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indult. A politikai vitát követően a testület ellenszavazat nélkül ügyvezető elnökké választotta Porcsalmi Bálint politológust. A funkció Kovács Péter január 4-ei lemondásával üresedett meg. Az eseményen sor került az Ezüstfenyő-díjak átadására, valamint az RMDSZ leköszönő parlamenti képviselőinek és szenátorainak kitüntetésére is.
Kelemen Hunor: Romániában meg kell erősíteni a jogállamiság kereteit biztosító intézményeket
Ha sérül a jogállamiság, elsősorban a nemzeti kisebbségek vannak kitéve a jogsértéseknek – hangzott el Kelemen Hunor politikai beszámolójában. Hangsúlyozta: az RMDSZ évek óta mondja, nincs rendben a romániai igazságszolgáltatás működése, és most egyre több olyan információ kerül nyilvánosságra, amely megerősíti, hogy az elmúlt években "kézi vezérlésű" igazságszolgáltatás működött Romániában.
Az RMDSZ elnöke bírálta a román kormányt, amiért sürgősségi rendelettel, a parlament megkerülésével akarja módosítani a romániai büntetőjogot, ugyanakkor úgy vélte, a parlamentnek jogában áll eldönteni, hogy indokolt-e közkegyelemben részesíteni börtönbe zárt embereket.
Kelemen Hunor emlékeztetett: az új büntető- és büntetőeljárási törvénykönyveket 2009-ben parlamenti vita nélkül fogadta el a törvényhozás, majd többször módosították sürgősségi kormányrendeletekkel. Az RMDSZ elnöke elmondta: a parlamenti vita megkerülése vezetett oda, hogy az alkotmánybíróság a törvénykönyvek több mint negyven cikkelyét találta alaptörvénybe ütközőnek, a parlamentnek pedig azóta sem volt bátorsága ezeket összhangba hozni az alkotmánnyal.
Fontosnak nevezte a nemzetbiztonsági törvények módosítását is, mert - mint mondta - azok elavultak, és lehetőséget teremtenek a rossz alkalmazásra, aminek eredményeként az ügyészség nemzetbiztonsági lehallgatásra alapozva indíthat büntetőjogi eljárást. Példaként Horváth Anna kolozsvári alpolgármester esetét említette.
Hangsúlyozta: az RMDSZ az új parlamenti ciklusban a kisebbségi jogok bővítésén akar dolgozni, de legalább ennyire fontos számára a jogállamiság megerősítése. Harmadik feladatként a perifériára és az állam segítségére szoruló emberek segítését jelölte meg.
Reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ-nek a kormánykoalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodása eredményes lesz, és már a tavaszi parlamenti ülésszakban sikeresen tárgyalhatnak a kormánypártokkal a nemzeti kisebbségek jogainak bővítéséről.
Kelemen Hunor úgy vélte, a tavalyi önkormányzati és parlamenti választáson való sikeres szereplés igazolja, jó döntéseket hoztak az elmúlt években, ezek között említette a szövetség 2014-es ellenzékbe vonulását, a Magyar Polgári Párttal (MPP) való együttműködés kialakítását, valamint azt, hogy az RMDSZ-nek sikerült rendezni a magyarországi kormánypártokhoz fűződő viszonyát.
Porcsalmi Bálint: szolgálatra készen állok, a munkát vállalom és várom 
"Egy olyan szerepet kell betöltenem, amire sosem vágytam, de mindig tiszta szívből tiszteltem, és olykor tartottam, féltem tőle. Ma azért állok az SZKT előtt – előttetek, hogy támogatásotokat kérjem – mindenek előtt a munkára, nem csupán a tisztségre. Nekem az a fontos, hogy maradhassak ügyvezető elnökként is az, aki vagyok: Bálint” − fogalmazott szombat délben a marosvásárhelyi SZKT-n Porcsalmi Bálint, akit Kelemen Hunor az RMDSZ új ügyvezető elnökének nevesített.
Az ügyvezető elnökjelölt az elmúlt években a világ számos részén politikusok munkáját segítette, kampányokat szervezett, szervezeteket épített, és mint mondja, tanácsadóként számára a legnagyobb luxus az volt, hogy őszinte lehetett, elmondhatta élesen, nem egyszer nyersen, amit gondol, amit szerinte tenni kell.
„Ma nem tanácsadóként állok itt, hanem politikai felelősséget vállalok. De az őszinte, egyenes magatartástól nem akarok megválni. És ha lehet ilyet kérni, akkor ezt várom el a Szövetség politikusaitól, helyi és megyei vezetőitől, központi és területi munkatársaitól is. Nyílt, egyenes beszédet. Számomra minden jó csapatmunka alapja ez. Hiszek abban, hogy csak így lehet eredményeket elérni.”− nyomatékosított.
Beszédében elhangzott, ugyanazt a célt tartja szem előtt, amiért évek óta dolgozik: hogy 2019-re a Szövetség legyen a legmodernebb politikai szervezet Romániában, de akár a térségben is. „Én ezt komolyan gondolom, és ezt csak együtt tudjuk megvalósítani. Számomra az innováció nem csupán jobb számítógépeket, vagy több FB- reklámot jelent. Én azt vallom, hogy a szervezet életében az innováció elsősorban a tartalomra és a munkamódszerekre vonatkozik. Több munkát, és minden esetben jól előkészített, alapos munkát szeretnék. Valós együttműködésre van szükségünk! Kevesebb gyűlésre, de jóval több egyeztetésre és párbeszédre. Egy olyan rendszerre, amely a megfelelő döntés-előkészítésre, a pontos végrehajtásra, a nyomon követésre és számonkérésre épül.” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnökjelöltje.
Az elkövetkező időszak terveit ismertetve Porcsalmi Bálint elmondta, csapatával, világos iránnyal, pontos feladatokkal, felelősökkel és határidőkkel összeállítják az ügyvezető elnökség munkatervét, ezt követően ellátogatnak minden megyei szervezethez, hogy közösen mérjék fel az igényeket, és összesítsék a feladatokat, napokon belül pedig megkezdik a májusi kongresszus előkészítését.
„Ma nem nekem kellene itt állnom. Egy más időben, más helyzetben, talán egy más, jobb világban ma Nagy Zsoltnak kellene itt állnia. De Zsolt nincs itt. Pontosan tegnap két éve annak, hogy őt börtönbe zárták, koholt vádak alapján, ártatlanul. Ő nekem azt mondta, hogy nyugodt szívvel vállaljam el a szövetségi elnök felkérését. Úgy fogalmazott, hogy magunk fajta emberek számára – akik munkát és nem tisztséget kérnek – ez a legszebb feladat az RMDSZ-ben.”− mondta Porcsalmi, aki beszédének végén kijelentette, szolgálatra készen áll, vállalja és várja a munkát, ehhez pedig az SZKT támogatását kéri.
29 személyt és egy intézményt tüntetett ki Ezüstfenyő-díjjal az RMDSZ
Az RMDSZ idén 15. alkalommal díjazza azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a szövetség programjának megvalósításában. Az Ezüstfenyő-díjat először 2002-ben adták át. Idén 29 személyt és egy intézményt díjaztak.
„Egy kisebbségi közösség fennmaradásának feltétele azoknak a személyeknek a létéhez köthető, akik az általuk kiválasztott területen tudásukat a közvetlen környezetükben élők, a helyi közösségek szolgálatába állítják. Akik hétköznapi hősökként arra a feladatra vállalkoznak, hogy kultúránk őrei, értékeink ápolói legyenek. Az elkobzott anyagi javak visszaszerzésétől szellemi örökségünk gazdagításán át önzetlenül harcolnak a magyar ügyért, a magyarok tiszteletének kivívásáért. Olyan példaképek, akik összekapcsolják a múltat a jövővel. Akik tudják, hogy 2017-ben közösségünk legnagyobb ellensége a közöny, a széthúzás, s akik arra figyelmeztetnek, hogy csakis a gyarapodás lehet járható út számunkra, de a jövő nemzedék, a fiatal generáció számára is. Létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható. Elengedhetetlen tehát, hogy köszönettel illessük őket, hogy időről időre kimondjuk és feljegyezzük nevüket” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök a szombati ünnepélyes díjátadón.
Az RMDSZ megköszönte volt ügyvezető elnöke, parlamenti képviselői és szenátorai munkáját is.
„Díjazottaink közül sokan ott ültek már 1990-ben Románia Parlamentjében, de vannak olyanok is, akik csak egy mandátumot tudnak maguk mögött. Ezek az emberek megteremtették az erdélyi magyar érdekképviseletet, a legnehezebb körülmények között, időben is hitet tudtak adni közösségüknek abban, hogy van értelme az építkezésnek. Hitet adtak a legnehezebb időszakban is, akkor, amikor a társadalom nem tudta, milyen irányba szeretne haladni. Azt a munkát végezték, amelyet a legjobb tudása szerint egy magyar ember Bukarestben végezhet” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Díjban részesültek:
Kovács Péter leköszönő ügyvezető elnök, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Klárik László Attila, Patak Csaba, Végh Sándor és Olosz Gergely leköszönő szenátorok. A kitüntetett leköszönő képviselők között Borbély László, Kelemen Atilla, Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor, Máté András Levente, Moldován József, Molnár Zsolt, Markó Attila és Antal István szerepel.
Szabadság (Kolozsvár)