Az RMDSZ Krassó-Szörény megyei szervezetének két vezetője, Makay Botond elnök és Seres Péter alprefektus, alelnök részt vett Újmoldván a március 18-án megtartott alakuló gyűlésen. Újmoldován (az Ómoldovából és Újmoldovából összetevődő kisvárosban) már esztendők óta folytak próbálkozások az RMDSZ szervezetének megalakítására. Most a több mint harminc résztvevő Szikszai Olti Csabát választotta elnökké, az öttagú választmány tagjai András Ignác és Marton Ferenc alelnökök, Crisan Emese titkár, illetve András László és Ghancea Miklós tagok lettek. /Szakmáry Károly: RMDSZ-szervezet alakult az Al-Dunánál. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./

Február 24-én Nagykászonban bemutatták András Ignác iskolaigazgató legújabb helytörténeti munkáját, a rendhagyó útikönyvek sorozat második kötetét. A kötetek a kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában jelentek meg. Első kötete, A templom közelében, még a sírban is, a kászonjakabfalvi katolikus templom építésének kétszázadik évfordulójára készült, és 2008 októberében mutatták be. A most bemutatott könyv A halálkapu mögött. A legfiatalabb kászoni falu, Kászonaltíz rendhagyó útikönyve címet viseli. A halálkapu a kászonaltízi temető déli bejárata. Ezen a kapun vitték örök nyughelyükre az elhunyt római katolikus híveket. /Vass Csongor: A halálkapu mögött. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./

Négyszáz éves a kászoni oktatás
A hétvégén lezajlott kászoni falunapok keretében vasárnap megemlékeztek a kászoni oktatás négyszázadik évfordulójáról is. A kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában emléktáblát helyeztek el, a kultúrotthonban pedig néptánccsoportok, ifjú zenészek, énekesek léptek fel a jubileum alkalmával.
Tudomány s erény díszére címmel, Lapok a kászonszéki oktatás 400 éves történetéből alcímmel jelent meg idén András Ignácnak, a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola igazgatójának könyve a kolozsvári Verbum Kiadónál.
Amint az a kiadványból kiderül, Kászonban az oktatás kibontakozásának kezdetei a XVI. századra tehetők, az első írásos említés az 1614-es kászonimpéri lustra, amelyben iskolamestert is feljegyeztek. A következő időszakból találtak írásos említéseket arról, hogy a többi kászoni településen is iskolamesterek tevékenykedtek, beindult az oktatás. A könyv címében idézett felajánlás – Tudomány s erény díszére – a Kászoni-medence legrégebbi oktatási intézményének, a kászonimpéri iskolának a homlokzatán áll. Ez az épület 1874-ben készült el a Nagykászon név alatt ma is egy egyházközségbe tartozó Kászonfeltíz, Kászonaltíz és Kászonimpér fiataljainak oktatására.
A Kászon községet jelenleg alkotó öt faluban, Altízen, Feltízen, Impérben, Jakabfalván, Újfaluban a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola keretében zajlik az oktatás óvodától nyolcadik osztályig. Az iskola 1990-ben vette fel a Kászonfelsőfaluban 1678-ban született pap-tanár, Lukács Mihály nevét. A filozófiai, teológiai tanulmányokat végzett, doktorált, 1703-ban pappá szentelt, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főesperesi tisztségét is betöltő Lukács Mihály vagyonát a csíksomlyói római katolikus gimnáziumban tanulni kívánó szegény ifjak ellátására, támogatására adományozta.
Vasárnap délben a Lukács Mihályról elnevezett iskola falán leplezték le a négyszáz éves kászoni oktatásnak emléket állító emléktáblát. „A ma megszerezhető tudás a múlt tapasztalatainak összegzése, nagy felfedezések, élettapasztalatok ötvöződnek benne. Aki viszont ma a múltból tanul, az az értékek átmentésével a jövőt teszi gazdagabbá. Hiszem, hogy ennek az értékmentésnek hű szolgája volt a kászoni oktatás is négy évszázadon át, és remélem, hogy e hivatásának a jövőben is becsülettel eleget fog tenni” – fogalmazta meg András Ignác iskolaigazgató a térségbeli oktatás mérföldköveit összegző kötetének bevezetőjében.
R. Kiss Edit. Székelyhon.ro

A pedagógusok tudományos munkáit jutalmazzák
Negyvenhárom tudományos munka érkezett be idén a Apáczai-díj felhívására, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szeptember 27-i ülésén értékelte ezeket. Amint az a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, az RMPSZ kétévente jutalmazza Apáczai-díjjal azokat a pedagógusokat, akik az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végeznek. Azok a pedagógusok pályázhatnak, akik a közoktatásban dolgoznak (vagy onnan mentek nyugdíjba), és önálló kötetben vagy elismert tudományos szaklapban közzétett munkák szerzői. Az év elején kiírt pályázatra az előző díjkiosztás óta megjelent tudományos munkákkal szeptember 16-ig lehetett jelentkezni a természettudományok, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről. A díjhoz a Sántha Csaba szobrászművész által készített kisplasztika, sorszámozott oklevél és pénzjutalom is társul.
A kitüntetettek:
Apáczai-díj gyémánt fokozat
Bencze Mihály – Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (természettudományok);
Apáczai-díj arany fokozat
József Álmos – Mire a falevelek lehullanak… (humántudományok);
Apáczai-díj ezüst fokozat:
Balázs Lajos – Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából (humántudományok);
Nagydobai Kiss Sándor – Nemzetközi matematikai szakfolyóiratokban megjelent cikkek gyűjteménye (természettudományok);
Apáczai-díjban részesül:
Erdély Judit – Fatikus beszéd (humántudományok);
Kiss Kálmán – Túrterebes földrajzi neveinek története (humántudományok);
Török Árpád – Észak-Erdély–Bukovina útikalauz (természettudományok);
Vincze Zoltán – A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899–1919) (humántudományok);
Dicséretben részesül:
Molnár-Kovács Emese, Ferencz Edith-Mária – Medvecukor iskolás lesz (pszichopedagógia);
Szász-Mihálykó Mária – Bolyongás a rengetegben (pszichopedagógia);
Kovács Béla – Matematika szaklapokban megjelent tanulmányok gyűjteménye: Kalandozások 2013 körül; Feladatvariációk, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Teljes négyzet évszámok; Feladatvariációk – Hogyan szerkeszthetünk ismert feladatokból újabbakat?; Változatok egy témára, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Variations on a theme or how you can create problems? (természettudományok);
Lőrincz Sándor – Erdővidéki túrautak (természettudományok);
Wilhelm Sándor – A törpeharcsa (természettudományok);
András Ignác – Tudomány s erény díszére (humántudományok);
András József – Lövéte, a megtartó székely falu (humántudományok);
Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok);
Fazekas (szül. Salánki) Éva – Egy berettyószéplaki cigányasszony hiedelmei (humántudományok);
Kodolányi András – Volt egyszer egy 2-es számú Iskolás Sportklub (humántudományok);
Kulcsár Gabriella – Emlékek a kolozsvári magyar zenekritika történetéből – Brassai Sámueltől Lakatos Istvánig (humántudományok);
Lőrincz József – Székelypetki népballadák (humántudományok);
Magyari Sára (tanulmányok) – A kert/udvar és szócsaládjának képe a magyar népdalokban; Imaginea lingvistică a „vieții” în limba maghiară și română; Anyanyelv–hangyanyelv–ecet. Avagy a fától fáig – magatartás oktatásstratégiai példája a Bánságban; Az anyanyelv képe – csoportos kutatás a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen; The Linguistic Image of Man in the Hungarian and Romanian Languages; A magyar mint idegen nyelv az áll és a stă igék tükrében; A munka–pénz nyelvi képe a magyar és román nyelvben (humántudományok);
Pénzes Lóránd – Szentkereszty Stephanie testamentuma és alapítványai (humántudományok);
Tamási Zsolt – Az 1848-as erdélyi római katolikus egyházmegyei zsinat (humántudományok);
Veres Tünde – Erdély református templomai (humántudományok);
Elismerésben részesül
Nemes Emil – Barangoló – városismereti kisokos 1–3. (természettudományok);
Trufán Ildikó Rozália: Földrajz munkafüzet, 4. o. (természettudományok);
Trufán Ildikó Rozália, Trufán József – Történelem munkafüzet, 4. o. (humántudományok);
Szabó Katalin – The introduction of the preparatory class in Romania (pszichopedagógia);
Barabás Attila – Alternatív eljárások a kémia oktatásához (természettudományok);
Keresztes Kálmán – Genii ale matematicii la Sibiu, Farkas Bolyai și János Bolyai (természettudományok);
Bakó Botond Béla – Áprily-estek emlékkönyv (humántudományok);
Berekméri D. István – Bethlen Gábor Erdély fejedelme (1613–1629)(humántudományok);
Farkas Aladár – 100 éves a ditrói Jézus Szent Szíve templom (humántudományok);
Frigy Szabolcs-István: A felekezeti iskolák hozzáadott értékének vizsgálata Romániában (humántudományok);
Gergely Erzsébet-Emese – Ki olvas ma (még) az iskolában? (humántudományok);
Metanova kutatócsoport, Borsos Szabolcs – Hit, kultúra, önrendelkezés Kelet-Európából nézve (humántudományok);
Nagy János – Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (humántudományok);
Váradi Éva-Andrea, Páll-Szabó Ferenc Dániel, Pócsai Sándor – O istorie a maghiarilor (humántudományok);
Veress Imola – The Myth-Shaping Power of a Past Vision of the Future (humántudományok);
Incze Fejér Anikó, Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok).
A díjakat és az okleveleket október 11-én, szombaton délelőtt 10 órától adják át a szovátai Teleki Oktatási Központban. A testület az Apáczai-díj pályázati felhívásának kiegészítése és módosítása mellett is döntött: ennek értelmében a kiírás jövőben kiegészül az elektronikus pályamunkák fogadásával, valamint a pályázatok benyújtási határideje július 1-jére módosul. Azok a szerzők, akik elnyerték az Apáczai-díj legmagasabb, gyémánt fokozatát, továbbra is küldhetnek be pályamunkákat, amelyet a Tudományos Tanács nyilvántartásba vesz, elismerő oklevéllel jutalmaz, valamint kiemelt helyen megjeleníti azt az RMPSZ honlapján.
Szabadság (Kolozsvár)

A Kászonok székely falvai
Ha Katrosát elhagyjuk, a felújított műút mentén helységtábla adja tudtunkra, hogy a történelmi Csík, a Kászonok területén járunk, Hargita megyei szomszédaink földjén. Székely testvéreink sem nemzetiségükben, sem val­lásukban, de talán népszokásaikban és nyelvjárásukban sem különböznek lényegesen a Szentföldön élő háromszéki székelyektől. Kászon-székkel a Répát-tetőtől  (1456 m) délre eső területünkön szomszédosak vagyunk.
 E vidék minden települése (Kászonújfalu, Kászonaltíz és Feltíz, Kászonimpér és Kászonjakabfalva) a nagykászoni (kászonaltízi) önkormányzat közigazgatása alá tartozik, s többé-kevésbé összefüggő településrendszert képez. Kevés a humuszban gazdag szántóterület, a földek jobbára kaszálók és legelők, ősidők óta az állattartás és az erdőgazdálkodás a fő megélhetési lehetőség. Buzgó római katolikus népe ragaszkodik népi és vallási hagyományaihoz. Barangolásunkat a kászonújfalusi helyi érdekű Sóskút-fürdőnél kezdtük, ahol megtudtuk: magánterületen járunk, s oda az a Mátyás György és családja állított emléket 2004-ben, aki a helyet a Kászonok népének ajánlotta fel kikapcsolódás, pihenés, ivókúrás gyógykezelés céljára. Ka­lákamozgalommal és összefogással-együttműködéssel, a tájban rejlő értékek megőrzésével, az örökség tiszteletben tartásával építkeztek itt. A gyógyforrás vize sós és szódabikarbonátos lúgos kémhatású, kénhidrogént is tartalmaz, és javallatai szerint a gyomor-bélbántalmakra jó, de hasz­nálható szemvízként, bőrbetegségekre is. A festői vidéken fekvő üdülőtelepet, a magyarországi Pagony Táj- és Kertépítészeti Kft. tervei alapján megújult építményeket kikezdte az idő, s hozzáláttak azok rendbetételéhez. A Nyerges-tető felé tartó műút mentén fekvő Kászonújfalu rövid históriáját a helybeli iskolában képek és dokumentumok segítségével bárki megismerheti, s ha egész Kászonországra óhajt írott-képes kitekintést, kezébe veheti András Ignác altízi központi iskolaigazgatónak a kolozsvári Verbum Kiadónál megjelent adatgazdag helytörténeti kiadványait.
A csíkkászoniakat gyakran látni a felső-háromszéki búcsúkon, a kászonújfalusi zenekar pedig számos háromszéki falunap és rendezvény vendége. Kászonújfaluval történelmi szálak is összekötnek. Iskolája felvette a bélafalvi születésű Tuzson János honvédőrnagy, a Nyerges-tető hősének nevét. Koszti István igazgatótól azt is megtudtuk, hogy itt született a Kőrösi Csoma Sándorról szóló regény (Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete) szerzője, dr. Debreczy Sándor (1907–1978) író és egyetemi tanár, ugyanis édesapja itt teljesített annak idején rendőri szolgálatot. A XX. század első felében figyelemre méltó irodalmi tevékenységet fejtett ki a kézdivásárhelyi gimnázium jeles tanára, Sylvester Ferenc, akinek szintén ebben a faluban ringatták bölcsőjét. Kászon község közművesítése felől is érdeklődtünk. Folyamatban a községi szennyvízhálózat kiépítése – tájékoztatott Pinti István önkormányzati alkalmazott, és elmondta, hogy Jakabfalván és Újfaluban már befejezték a munkálatokat, következnek a rákötések. Megkezdték az altíz–feltízi szakaszt, amelynek az impéri része is elkészült. Az egész rendszer átadását 2016-ra tervezik. Kászon-vidék kiváló ásványvizeit régebben palackozták. A források mentésére és felújítására jobbára csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. Pályázattal és helyi összefogással megújult a Fehérszéki Szent István-forrás, s a kászonjakabfalvi régi Salutaris, később Kászon Gyöngye néven forgalmazott palackozó területén és az egykori Jakabfalvi- vagy Kászon-fürdőnél az újtusnádi borvízpalackozó tulajdonosa, Kurkó Gyárfás felújíttatta a Kós Károly által tervezett Pán-, azaz Boldizsár-gyógyforrás kútházának épületét, s dolgoznak a borvízkút korszerűsítésén is. Kászon-vidék műemlék épületeinek, templomainak ismertetésére nem vállalkozhatunk, ezek, a falumúzeumnak is helyet adó Balási-kúriával egyetemben mind vendégforgalmi érdekességek, a helyi épített örökség értékes részei. A látnivalók közé tartozik a Natura 2000-es területen a Kicsiromlásmező országos védettségű övezet, ahol olyan védett növényfajok élnek, mint a boldog­asszony papucsa, a fűzlevelű gyöngyvessző, a tőzegáfonya, a kék csatavirág, amelyek öreg Európa sok más területén rég kihaltak.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átadták a Németh Géza-emlékdíjat
A kászonaltízi András Ignác helytörténész-iskolaigazgatót és tanítványát, Bartha Kingát jutalmazták Németh Géza-emlékdíjjal vasárnap a csíkszeredai református templomban elismerésül, hogy példaértékű tevékenységükkel hozzájárulnak a magyar kultúra megőrzéséhez és megmaradásához.
A Németh Géza-emlékdíjat immár tizenhatodik éve a magyar kultúra napjához legközelebb eső vasárnapon adják át a csíkszeredai református templomban, az istentiszteletet követően. Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke a díjjal kapcsolatban elmondta, céljuk, hogy a magyar kultúra megőrzéséért tevékenykedő pedagógusok munkáját kitüntessék és a figyelmet rájuk irányítsák.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja az eseményen elmondta, „a haza ott van, ahol egyazon kulturális nyelvi közösség él. A haza mi vagyunk, akik együtt énekelünk a történelmi körülményektől függetlenül. Így joggal mondják, hogy himnuszunk ima”. Köszöntőjében ugyanakkor abbéli örömének adott hangot, hogy öt év után is sokan gondolják úgy, hogy kérelmezik honosításukat, ezáltal erősítve a magyar nemzetet.
András Ignác a Kriza János Néprajzi Társaság egyik alapító tagja, hazai és magyarországi konferenciákon ismerteti kászoni gyűjtéseit, neve egyre gyakrabban tűnik fel szakmai és kulturális folyóiratokban. Munkái közül a Kászonszék népi gyógyászatát és a kászoni oktatás évszázadait bemutató köteteit emelte ki a laudátor, de rendhagyó útikönyvére is felhívta a figyelmet. „Az egyesület ma olyan pedagógust tűntet ki, aki valóban kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához, továbbadásához” – fogalmazott Balázs Lajos néprajzkutató.
Bartha Kinga gyerekkori álma, hogy tanítónő, óvónő lehessen. A Bod Péter Tanítóképző elvégzése után a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanult, ősztől pedig óvónőként dolgozik. Néptáncot és népdalokat tanít, most már az ő dolga, hogy átadja a kászoni kultúrát az eljövendő nemzetségnek – méltatta egykori tanára.
Az emlékdíjjal járó festményt Xantus Géza csíkszeredai képzőművész, a pénzjutalmat Sógor Csaba EP-képviselő ajánlotta fel. Az ünnepi alkalmat szebbé tette Kelemen Csongor, az '56-os Vitézi Rend törzskapitányának szavalata, valamint a díjazott Bartha Kinga éneke. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével zárult.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

Főhajtás a Nyergestetőn
A Nyergestetőn rótták le kegyeletüket tegnap a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum, a Bod Péter Tanítóképző, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának tanárai és diákjai, valamint a Manócska Napközi Otthon pedagógusai, az óvodások szülei és a szegedi vendégek.
Nyergestetőn 1849. július 31-én és augusztus elsején a bélafalvi Tuzson János őrnagy két zászlóalj gyalogossal és alig nyolc ágyúval hősies küzdelmet vívott a túlerőben levő orosz–osztrák csapatokkal szemben. Idén újabb kopjafákkal gazdagodott a nyergestetői közös temetőhely. Az Apor Péter Szaklíceum megemlékezését a tömegsírnál tartották, ahol Dezső Vencel iskolaigazgató és András Ignác helytörténész, a kászonaltízi dr. Lukács Mihály Általános Iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet, majd Kiss Renáta diákszónok, a Zúg Március szónokverseny idei résztvevője mondta el ünnepi beszédét.
„Azokra emlékezünk, akik szinte a lehetetlent próbálták meg, amikor egy kis nemzet szabadságszeretete szembeszállt egy nagy birodalommal. (...) Egy év és öt hónapon át élt egy nép szabadságszeretete, amiért hős elődeink az életüket áldozták. Ha minden évben kétszer eljövünk ide, a Nyergestetőre, őseink példájából erőt tudunk meríteni, hogy vállalni tudjuk jövőnket, megmaradásunkat ezen a földön” – mondotta András Ignác. Kozma Anikó tanárnő irányításával az Apor-iskola énekkara adott elő az alkalomhoz illő dalokat a kászonújfalusi népi zenekar kíséretével. A kórusszámok között versek hangzottak el. Az ünnepség ideje alatt díszőrséget álltak a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság gyalogosai, valamint a tápióbicskei tüzérek és hagyományőrző betyárok.  A megemlékezés az 1848–49-es emlékműnél folytatódott, ahol a Bod Péter Tanítóképző tanulói szavaltak, énekeltek. A tanítóképzősök debreceni vendégeikkel ünnepeltek együtt. A nyergestetői megemlékezés előtt az Apor-iskola képviselői Kászonújfaluban a világháborús hősök emlékművénél a Tuzson János-iskola képviselőivel közösen emlékeztek a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulóján. Az ünnepségen Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő is ünnepi beszédet mondott. Az Apor Péter Szaklíceum tegnap tizenhetedik alkalommal ünnepelt együtt a kászonújfalusi Tuzson-iskolával.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lélekharangok a Kászonokból
Ha át tudjuk adni az elődeink által megteremtett kultúrát és hitet az eljövendő nemzedéknek, akkor ez a kultúra tovább fog élni – fogalmazza meg legújabb könyve végén András Ignác helytörténész, néprajzi író. A Kászonszéki lélekharangok című kötetet csütörtökön délután mutatták be a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
A Verbum Kiadó gondozásában jelent meg tavaly év végén András Ignácnak a Kászonszéki lélekharangok – A Kászonszéki templomok, kápolnák, események és emberek a századok forgatagában című kötete. A szerző az egykori Kászonszék templomai és a köréjük szerveződő közösség, hozzájuk kötődő emberi sorsok, történelmi események bemutatására vállalkozott ezzel az írással – áll a könyv bevezető fejezetében.
„A kászoni templomok és kápolnák különböző korokban épültek. 1701-ig egy egyházközség volt Kászonszéken, miután különváltak a falvak, azután kezdtek épülni a kápolnák. Kivétel ez alól a kászonimpéri és feltízi kápolna, ezek jóval régebbiek, mint a többi, a 14. századig vezethető vissza. Miután az egyházközség szétvált, 1792-ben kezdték építeni az újfalvi templomot, 1868-ban a kápolnát és 1908-ban a jakabfalvi templomot. Természetesen mindenik kápolna az illető kornak a stílusjegyeit viseli magán” – magyarázta a szerző. Mint rámutatott, a kászoni ember hagyományőrzőnek és vallásosnak mondható, mert ragaszkodik a régi hagyományokhoz, a katolikus valláshoz. „Volt Kászonban egy káplán, Erőss Lajos, aki később nagyprépost lett, és aki a hatvanas években írt egy levelet az egykori papjának. Ebben leírja, hogy mennyire beleivódtak az emlékezetébe a kászoni összejövetelek, a hagyományőrző és vallásos nép. Mindezt kincseknek nevezi, olyan kincseknek, amelyek nagy élményt nyújtottak számára. Ebben a pár szóban nagyon sokat elárul az egykori káplán a kászoni emberről.”
András Ignác több mint négy évtizede foglalkozik Kászon község településeinek múltjával. Helytörténeti adatokat gyűjt, egyházi levéltári adatokat dolgoz fel. „Nagyon sok legenda is van, például a feltízi kápolna legendája vagy Jakabfalva legendája. Utánanéztem, hogy mi a valós alapja ezeknek a legendáknak, és megdöbbentem, hogy mennyire igazak, mert szél fúvatlan nem indul. Minden legendának van valamilyen történelmi alapja. Adódott az alkalom, hogy 2008-ban ünnepeltük a templom építése elkezdésének a kétszázadik évfordulóját, és akkor megírtam az első rendhagyó, útikönyvnek nevezett, A templom közelében még a sírban is című könyvet. Akkor András Zoltán, Kászon község polgármestere mondta, hogy jó lenne mindenik faluról egy ilyen rendhagyó könyvet összehozni. Másfél év alatt megírtam az öt falunak az útikönyvét. Ekkor már szóba került az, hogy jó volna egy összefoglaló könyvet írni, de az legyen valamivel több, mint az öt könyvnek az egymás utáni sorba rakása” – magyarázta András Ignác. A szerző elmondta, először nem ezt a címet választotta, de aztán úgy gondolta, ez a cím lenne a megfelelőbb. Úgy véli, hogy azt a kultúrát, amelyet megteremtettek a kászoni templomok, kápolnák köré tömörülő emberek, a globalizáció fenyegeti.
Könyvében arra kereste a választ, hogy lesz-e majd valaki, ha majd eljönnek a magyar-székely kultúra végnapjai, aki megkongatja a lélekharangokat. „Optimista választ fogalmazok meg a könyv végén: hogy ha át tudjuk adni az elődeink által megteremtett kultúrát és hitet az eljövendő nemzedéknek, akkor ez a kultúra tovább fog élni. Mert olyan értékeket képvisel, ami átmenthető és megérdemli az átmentést.”
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Kászonszéki lélekharangok
Kászonszéki lélekharangok címmel jelent meg András Ignác kászoni iskolaigazgató, a néprajz és a helytörténet elkötelezett kutatója legújabb kötete a kolozsvári Verbum Kiadónál, a könyvet múlt héten mutatták be Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Dr. Balázs Lajos néprajzkutató könyvismertetője a bemutatón hangzott el.
Egy jó hónappal ezelőtt, a református templomban volt szerencsém András Ignácot dicsérni abból az alkalomból, hogy a Német Géza Egyesület 2015. évi díját vehette át. Azt a díjat, amely több évtizedes pedagógusi, közéleti, közművelődési munkájának nyugtázása volt. Ma, most, attól a színhelytől alig száz méterrel errébb legújabb könyvének bemutatása alkalmával mondhatok elismerő szavakat. Dicsérnem kell, mert ő maga szűkebb vagy tágabb értelemben vett falujának, Nagykászonnak, de részeinek is a laudátora, védelmezője, példa gyanánt való kiállítója mások okulására is. Ma könyveiért kell dicsérnem, kiváltképpen egyért, a Kászonszéki lélekharangok címet viselőjéért, de amit erről mondok, a többire is igaz és jellemző. Igaz Kászonszék népi gyógyászata (2011, 2013) c. könyvére, de még igazabb a Tudomány s erény díszére. Lapok a kászonszéki oktatás 400 éves történetéből c. könyvére (2014) is, amelyben a nemzeti felemelkedés szintén lokális példáját, az iskolát, a tudást szolgáló tanítók emlékét dicséri. Igazak, mert egyazon hitvallásból, elkötelezettségből fogantak, egy eszmeiség hatja át, sajátos változatosságban és gazdagsággal. Ez a hitvallása pedig nem más, mint abbéli meggyőződése, hogy létünk mindenfajta jelét, bizonyságát óvni, védeni, ápolni, ébren tartani kell! Óvni a felejtéstől, a közöny, a gonosz kezűek, az irigyek, fanyalgó rombolók, az enyészet csendesen pusztító munkájától. Védeni kell, mert ezek képezik minden közösség közösségi emlékezetét. Annak az emlékezetét is védeni kell, hogy felemelkedése érdekében ez a falu nem szigetelődött el földrajzi zártsága ellenére sem a székely-magyarság többi tájegységétől, egyáltalán a magyarságtól, a világtól, hanem iskolákat épített, neves embereket nevelve, akik kimunkált tudásuk által a falut meghaladó küldetést is képesek voltak teljesíteni, akárcsak a mesebeli kisebbik fiú. Kászonszéki lélekharangok. Kászonszéki templomok, kápolnák, események és emberek a századok forgatagában c. könyve a tárgyi és lelki kultúra érzékeny szimbiózisa. A tudatos és célirányos adatgyűjtés, az adatok rendszerezése, szerkesztése egészen különös műfajt hozott létre. Nevezném monográfiának, de a tematikai gazdagság és változatosság okán színes történelemkönyvnek, egy másképpen elmondott történetnek is, ami számtalan szálon, de mindig más és más szemszögből indítja a múltat, mígnem a szálak konvergenciája rendre-rendre eljut a jelenbe. A borítón a lélekharangok szót olvassuk, de a könyv lapjain inkább igazi harangokról beszél, amelyek Nagykászon területén épített templomok és kápolnák tornyaiból, mint ama híres krasznahorkai torony, régmúlt eseményekről beszélnek. Egyfajta különös polifónia ez, amelyben benne rejlik, kellő empátiával kihallható belőle egy szerény, de tudatos nemzeti közösség önálló, önállóságra törekvő sajátos sorsa. Gazdag kódrendszerről beszélhetünk, amit a közösségben élők objektív vagy szubjektív tapasztalata dekódol: vagyis kiérzik belőle az örömet, a bánatot, a gyászt, az ünnepet, az idő múlását, a munkát szervező intelmet, a tragédiákat; kiérzik a természeti csapásokat, a nagy történelmi sorsfordulatokat – például a nándorfehérvári csatát, első világháború végét stb. A harangok története a templomok története is, azok pedig az összefogás, a hitvédelem, az iskolaépítés, az iskolafenntartás, a személyiségek nevelése, az ösztöndíjak(!), a papi levelezések, Erdélyországgal, Magyarországgal való kapcsolattartás és intézések stb. története. Fény derül egy ma is eleven törekvés lokális változatára: Kászon önrendelkezési politikájára, amelynek okán bekerül a falu határát messze meghaladó köztudatba, királyi kancelláriákba: Luxemburgi Zsigmondtól Mátyás királyig fejedelmek és királyok foglalkoznak Kászonnak Csíktól való függetlenedési – autonomista – törekvéseivel. Mindent összevetve, érezni a könyvben azt, hogy Nagykászon semmilyen értelemben nem volt – a látszat és előítéletek ellenére sem – elszigetelt faluközösség, érezni azt, hogy kistörténelme része tudott lenni Erdély nagytörténelmének. Ez a bemutatott könyvnek a mára/mához is szóló üzenete. A lélekharangok mint gyújtópont köré szervezett/rendezett kultikus helyek – templomok, kápolnák, temetők – rendhagyó útikönyv rangjára emelik András Ignác könyvét: forrásértékű településtörténeti, áhítattörténeti, társadalomtörténeti munka az öt Kászonról. És akkor még nem beszéltem az önerőből való építkezés példáiról, az önösszeszedésről, amellyel a sok viszontagságon, természeti csapáson felülemelkedtek; nem beszéltem a felsorolni is sok személyiségről – papokról, tanítókról, tanárokról, kutató tudósokról stb. –, akiket a kászoni nép szült a világra és a kászoni iskola indított a tudományok felé. A Kászonszéki lélekharangok bizonyság arra is, hogy egyetemes műveltség, szellemi és tárgyi kultúra nem létezik, ha nincs lokális bizonysága a munkának, alkotásnak, a szellemi és lelki készenlétben való állásnak, helyben.
Kászon, akárcsak más települések, helyi példája bizonyság arra, hogy az egyetemes magyar kultúra sokszínűségében él: összeköt, de ugyanakkor beazonosít. A helyi sajátosságok, anyagi, szellemi és erkölcsi készletek. És erre mások is kíváncsiak! Mert, Páskándi Géza szavával, senki sem iszik H2O-t, ami egy elvont, nem létező, csak fogalmi víz. Minden kútnak, noha benne van a két atom hidrogén, egy atom oxigén, mindegyiknek más íze van. Így kell értelmeznünk a lokális kultúra és civilizáció fontosságát az egyetemesben. És ezen a prizmán keresztül kell látni, értékelni és becsülni az olyan emberek munkáját, mint az András Ignácé. A könyv nemcsak a kászoniaknak szól Kászonról, hanem az egész Székelyföldről.
A Kászonszéki lélekharangok jel. A jelről pedig Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. könyvében a következő kis párbeszéd olvasható:
„– Ha már nem vagy, számít-e a jel?
– Akármi legyen az a jel, mindig számít. Aki megmarad, a jelhez igazodik.”
András Ignác könyve a jelek könyve is.
A könyv eszmei értékét növeli kellemes tapintású papírja, nem kevésbé gyönyörű, dokumentumértékű fotóanyaga.

340 éve született Apor Péter
Gazdag programmal emlékezett névadójára az iskola
Sok minden belefér egy különleges napba – ezt bizonyítja a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum tegnapi ünnepi programsorozata. Az intézmény – amely jelenleg 653 diák alma matere – a felsőháromszéki mezőgazdasági oktatás 85. évfordulója és az iskola névadója, báró Apor Péter születésének 340. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepséget.
Egész napra jutott a különféle tudományos, kulturális stb. eseményekből, a nap 9 órakor indult tudományos ülésszakkal, amelyen a hozzászólók a mezőgazdasági oktatás jelenének gondjairól, kihívásairól értekeztek.
A Debreceni Egyetem rektorhelyettese, dr. Jávor András tartalmas bemutatójából értékes, új ismeretekre tehettek szert a hallgatók, többek között az ágazatot érintő EU-s szabályozásokról is, a LAM Alapítvány részéről felszólalt Orbán Miklós felnőttképzési programfelelős, dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató a falusi mezőgazdasági szokásokról beszélt, Dezső Vencel igazgató pedig a kézdivásárhelyi mezőgazdasági oktatás indulását vázolta. András Ignác, a kászonaltízi iskola igazgatója a kászonszéki és felsőháromszéki gazdák közötti kapcsolatokról beszélt.
Bemutatták a 85 év a mezőgazdasági oktatásban. A jelen képei című könyvet, fotókiállítás is nyílt Öt év képekben címmel az iskolában, valamit egy emlékplakettet is elhelyeztek, amit meg is áldottak.
A meghívottakat ebéddel vendégelték meg a szaklíceum étkezdéjében, ami ajánlatos is volt, hiszen az azt követő, látványos gasztronómiai kiállítás igencsak korgó gyomrokat okozott volna. Ezen az iskola diákjai által készített sütemények vitték a prímet, és azokat szolgálták fel a napot záró állófogadáson is.
A kulturális emlékműsor méltó helyen, a Vigadó nagytermében kezdődött 15 órától: köszöntőbeszédek hangzottak el, felléptek az iskola diákjai és a testvériskolák képviselői is. Szülőföldem, szép földecském címmel mutattak be fotókollázst, a Fergettyű néptánccsoport és a Vadrózsa népdalkör mezőségi és sóvidéki táncokkal, felcsíki fonóval lépett fel, román nyelvű műsor is a program része volt.
Az ünnepségen jelen volt Orosháza, Mezőhegyes küldöttsége, Gyuláról és az intézmény ausztriai testvériskolájától köszöntő szavak érkeztek.
Jó alkalom volt ez a nap a kapcsolatok ápolására, a találkozásra, olyan neves egykori diákok keresték fel ez alkalomból az intézményt, mint Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, aki megelégedetten nyugtázta: színvonalon felüli irodalmi műsort láthatott.
Dezső Vencel igazgató, aki 16 éve áll az intézmény élén, megerősítette: úgy érzi, jól sikerült, tartalmas, mozgalmas ünnepséget zárhattak, amelyre méltán lehetnek büszkék a szervezők.
Értékes ajándékkal is gazdagodott az iskola, egy traktorral, amely 39 éves elődjét váltja le a „szolgálatból”. A négy és fél millió forintos munkagépet Tóth Katalin földművelésügyi helyettes államtitkár, dr. Torda Márta minisztériumi osztályvezető, valamint Visegrádi József tatabányai vállalkozó közbenjárására és hathatós segítségével kaphatta meg az intézmény. Hatalmas előrelépés ez, hiszen tudni kell, hogy Felsőháromszéken az Apor Péter Szaklíceumban tanulnak traktorvezetést nem csak a diákok, a felnőttek is, sőt jönnek Erdővidékről, Brassó megyéből, nem mindegy tehát, hogy milyen állapotú járműn gyakorolhatnak.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Főhajtás Nyergestetőn
Tegnap délután a Nyergestetőn elsőként a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket anyaországi testvériskolájuk, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának küldötteivel a csata emlékére 1897-ben állított és a 2005-ben a csíkkozmási önkormányzat és közbirtokosság által felújított emlékoszlop előtt. Díszőrséget állt a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki huszárcsapata.
Az ünnepséget a tanítóképző énekkara nyitotta meg, majd Béres Erika kilencedik osztályos tanuló Wass Albert A láthatatlan lobogó című versét szavalta el. Ezt követően a tanítóképző diákjai – Fejér Piroska magyartanár és Fülöp László történelemtanár tanítványai – költők és történetírók segítségével idézték fel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc azon eseményeit, amelyek a Nyergestetőn vívott csatába csúcsosodtak. Lencsés Bettina debreceni diák Petőfi Sándor 1848 című versét adta elő, majd a tanítóképző furulyacsoportja lépett fel. Az emlékművet megkoszorúzta a Bod Péter Tanítóképző, a debreceni Kölcsey Ferenc-iskola, a céhes város önkormányzata, Terézváros, Ozsdola és testvértelepülése, Doboz, valamint a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület küldöttsége. Az ünnepség himnuszaink eléneklésével ért véget.
Ezzel párhuzamosan a tömegsírnál – ahol újabb és újabb kopjafák és emlékjelek jelennek meg – a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola tanárai és tanulói rótták le kegyeletüket az itt elesett hősök emléke előtt. András Ignác és Dezső Vencel, a kászonaltízi iskola, illetve a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola igazgatója méltatta a 169 évvel ezelőtti eseményeket, a Tuzson János őrnagy által vezetett székelyek hősi helytállását, majd fellépett az iskola énekkara. Az idei szónok Bors Gyöngyvér kilencedik osztályos tanuló volt, aki beszédében azt emelte ki, hogy az ember célja boldognak lenni saját hazájában, amiben ne korlátozza senki és semmi.
Késő délután a kézdivásárhelyi Manócska Napközi Otthon pedagógusai és az óvodások szülei koszorúzták meg közösen az intézmény nyergestetői kopjafáját.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amire szinte egyáltalán nem fordítanak figyelmet a pedagógusképzés alatt
Habár egyre több tanintézetben kell hátrányos helyzetű roma gyerekekkel, vegyes összetételű osztályokkal foglalkozniuk a pedagógusoknak, ennek ellenére a tanárképzés ideje alatt alig készítik fel őket az ilyen osztályokra. Térségünkben a pedagógusok továbbképzésekre járnak, illetve utánaolvasnak a lehetséges módszereknek.
Nyilván nehézséget okoz a pedagógusoknak, amikor vegyes összetételű osztályokkal, illetve hátrányos helyzetű roma gyerekekkel kell foglalkozni – fogalmazott kérdésünkre Lőrincz Zoltán, a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola igazgatója. Elmondta, a tanintézet csíkszentsimoni egységénél nincsenek ilyen problémák, de a csatószegi alegységnél annál inkább.
– Ezeknek a gyerekeknek a többsége kihagyja az óvodai oktatást, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időben elindították az óvodába járást ösztökélő kormányprogramot, ötvenlejes támogatásként ismert motivációs programot. Ha pedig egy gyerek kihagyja az óvodát, az nagyon meglátszik, amikor beül az iskolapadba – vázolta az intézményvezető, hozzátéve, hogy a szóban forgó iskolásoknak a szociális viselkedésükkel, közösségbe való beilleszkedésükkel is gondok vannak, így ilyen téren is nevelni kell őket.
„A tanárképzés alatt, az egyetemeken nem készítik fel erre az oktatókat. A mi pedagógusaink viszont részt vesznek olyan programokon, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáról, felzárkóztatásáról szólnak” – jegyezte meg Lőrincz Zoltán.
Hasonló a helyzet a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában is. András Ignácz igazgató szerint az ott tanító pedagógusok már hozzászoktak, hogy hátrányos helyzetű, akár roma gyerekeket kell tanítsanak, így megvan arra a „stratégiájuk”.
Mivel a tanári képzések alatt nem tanítják, hogyan kell bánni ezekkel a tanulókkal, ezért igyekszünk megfelelő módszertani ismereteket biztosítani oktatóinknak. Például az év elején 19 munkatársunk vett részt egy magyarországi továbbképzésen, amelynek témája a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozás volt – számolt be az igazgató.
„Utánaolvasunk, meg képzésekre járunk, amelyeken a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást tanítják. Javasolnám, hogy a pedagógusképzés alatt is fektessenek erre hangsúlyt, hiszen falun rengeteg ilyen helyzet van” – mondta érdeklődésünkre Bíró Piroska, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola tanítója. Például abban az osztályban, ahol tanít, a kisiskolások fele roma – fűzte hozzá. Kérdésünkre, hogy milyen nehézségekbe ütközik a tanítás során, kifejtette, hogy mivel ezek a gyerekek nem jártak rendszeresen óvodába, alapból nehezebb velük foglalkozni, továbbá az elfogadott társadalmi normákra is nevelni kell őket.
A tanító úgy látja, megoldás az lehetne, ha a roma gyerekekkel külön is lehetne foglalkozni, akár délutáni oktatás keretében.
Pöllnitz Ilonától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) illetékesétől is érdeklődtünk a témával kapcsolatosan. A szakember közölte, térségünkben rendszeresen szerveznek továbbképzéséket a pedagógusok számára, illetve egy Erasmus programban is részt vesznek, amely a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásra készíti fel a tanárokat. Ezekre nagy igény van az oktatók részéről.
– Ezek a képzések általában a személyiségfejlesztésről, a gyerekek megismeréséről, a másság elfogadásáról, a felzárkóztatás módozatairól szólnak – magyarázta Pöllnitz. Ő is megerősítette, a tanárképzéseken e módszereket alig tanítják, sok pedagógust hallott panaszkodni. Molnár Rajmond / Székelyhon.ro

Akik idő előtt befejezik az iskolát
Több mint négyszáz fiatal morzsolódott le a Hargita megyei közoktatási rendszerből a 2016–2017-es tanév során. Az iskolaelhagyás leginkább a hátrányos helyzetben élő családok gyerekeit, illetve a roma fiatalokat érinti. Sok tanuló viszont idővel visszatér az iskolapadba.
Az iskolaelhagyás következtében a kötelező oktatásban részt vevő tanulók (elemitől tizedik osztályig) végzettség nélkül hagyják el a közoktatási rendszert, véglegesen vagy ideiglenesen – mutatott rá érdeklődésünkre Bartolf Hedvig, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa. A tanfelügyelőség vonatkozó statisztikái szerint a 2016–2017-es tanévben összesen 437 fiatal „morzsolódott le” a Hargita megyei iskolahálózatból, ebből 254 tanuló vidéki iskolákból, 183 pedig városi tanintézetekből. Fontos megjegyezni, hogy ez a szám tartalmazza a közép- és szakiskolásokat, illetve a posztliceális képzésben részt vevőket is; előbbiben 170-en, utóbbiban 32-en érintettek. A Hargita megyei iskolahálózatban egyébként mintegy ötvenezer óvodást és iskolást tartanak számon. Ideiglenesen hagyják ott az iskolát Bartolf Hedvig rámutatott, ezek a fiatalok sok esetben nem véglegesen hagyják ott a közoktatási rendszert, többen néhány évnyi szünet után visszatérnek. Az iskolák és a tanfelügyelőség is azon van, hogy lehetőséget teremtsen a „visszafogadásra”, még ha sok esetben két-három évvel idősebb is lesz az illető tanuló az osztálytársainál. „Fontos, hogy mindenki járhasson iskolába, az iskolázatlanság miatt ne kerüljön a társadalom peremére” – fogalmazott a szakember. Ugyanakkor kiemelte, az iskolaelhagyás az esetek döntő többségében a hátrányos helyzetben élő családok gyerekeit, illetve a roma fiatalokat érinti. A legnagyobb lemorzsolódás mindig nyolcadik osztály végén következik be, de ezeknél fiatalabb tanulókkal is kell számolni. Például vannak gyerekek, akiket már nagyon fiatalon dolgozni küldenek szüleik, legtöbb esetben pásztorkodni, így kimaradnak az iskolából – jegyezte meg.
Javuló arány
Kari Attila, a tanfelügyelőség roma oktatásért felelős illetékese is megerősítette, az iskolaelhagyás leginkább a roma fiatalok esetében jellemző, viszont fontos megjegyezni, hogy ez az arány az utóbbi években javult. Az a tapasztalat, hogy azok a roma szülők, akik annak idején elvégezték az elemi vagy az általános iskolát, sokkal jobban ragaszkodnak ahhoz, hogy a gyerekeiket járassák iskolába. E személyek száma pedig növekedőben van. Ugyanakkor az iskolaelhagyásban fontos tényező, hogy ezekben a közösségekben sokkal hamarabb jön a családalapítás, sok fiatal lányt már hetedik, nyolcadik osztályban férjhez adnak. Ezeken a szokásokon a tanügyi rendszer nem tud változtatni – nyugtázta a tanfelügyelő. Azt is megjegyezte, olyan esetekről is tud, amikor nem roma fiatalok már 15–16 évesen otthagyják az iskolát, utána pedig külföldön vállalnak munkát. Korukból kifolyólag természetesen nem legálisan dolgoznak – jegyezte meg.
Pásztorinasnak küldik a fiatalt
A kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában az előző években többször is volt példa az iskolai lemorzsolódásra. András Ignác igazgatótól tudjuk, hogy főleg a cigány gyerekek érintettek ebben, de vannak hátrányos helyzetű magyar tanulók is, akik munka miatt szintén iskolaelhagyásra kényszerülnek. „Sok fiatalt tavasszal vagy ősszel elküldenek pásztorinasnak. Ők, noha fennáll az iskolaelhagyás veszélye, általában visszatérnek az oktatási rendszerbe.
Több szülő is a családi pótlékok miatt küldi újra iskolába a gyerekét, de többen azért térnek vissza, mert gépjárművezetői jogosítványt szeretnének szerezni, ahhoz pedig kötelező a nyolc osztály elvégzése – emelte ki az igazgató.
Esély a felzárkózásra
Hargita megyében több tanintézetben is működik a Második esély elnevezésű oktatási program, amely lehetőséget ad az iskolát idő előtt elhagyó fiataloknak arra, hogy pótolják elmulasztott tanulmányaikat. Egyik ilyen iskola a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola. Györffy Ildikó igazgató érdeklődésünkre közölte, tizedik osztályig biztosítanak tanítást az oda fordulóknak, szimultán oktatás keretében. „18 évestől 25 évesig vannak, akiket oktatunk. Ezek a tanulók nagyon hálásak, minden óra után megköszönik, amit tanítunk nekik” – számolt be az intézményvezető.
Belefáradnak az évismétlésbe
„A magyar gyerekekre nem jellemző az iskolaelhagyás, a jelenség a roma gyerekek körében figyelhető meg. Ennek egyik oka, hogy az amúgy is rendszertelenül járók már ötödik, hatodik osztályos korukban dolgozni mennek. A gyakori évismétlés miatt ekkorra már 12–14 évesek: a fiúknál a szülők hasznukat tudják venni a napszámosmunkákban, a lányok pedig kisebb testvéreikre vigyáznak. Emellett korán is házasodnak” – közölte lapunkkal Bálint Hajnal, a Nagygalambfalvi Általános Iskola igazgatója.
Hasonló a helyzet a többi udvarhelyszéki vidéki iskolában is: a magyar gyerekek többnyire befejezik a nyolcadik osztályt, a gyengébb képességűek is igyekeznek elvégezni legalább egy szakiskolát, a roma gyerekek ezzel szemben jobbára a többszöri évismétlésbe fáradnak bele. Az általunk megkérdezett iskolaigazgatók szerint a lógások és bukások mögött gyakran a külföldön dolgozó szülők hiánya áll, akik teljes mértékben a nagyszülőkre bízzák gyerekeik nevelését.
Ennek ellenkezőjére is van példa a szentegyházi és a korondi roma közösségekben, ahol nem ritka, hogy a többnyire Magyarországon tartózkodó szülők magukkal viszik gyerekeiket, akikkel kétlaki életet élnek.
Tavasztól ősz végéig Magyarországon járnak iskolába, ott vizsgáznak, de télen hazajönnek, itthoni iskolákban tanulnak, és azokból a tantárgyakból, amelyek megfelelnek a kinti kerettantervnek, jegyet is kapnak.
Aggasztó adatok
Az Adevărul országos napilap beszámolója szerint az iskolaelhagyás aránya az elmúlt években folyamatosan nőtt Romániában: az UNICEF Romániára vonatkozó adatai szerint a 2015–2016-os tanévben 391 ezer tanuló távozott a közoktatási rendszerből, ami 91 ezerrel több, mint a 2013–2014-es tanévben. Dósa Ildikó, Molnár Rajmond / Székelyhon.ro