Kalotaszentkirály: Póka György jó „bíró”, Vákár István díszpolgár
Mindenkori tisztségeiben elkötelezett támogatója Kalotaszentkirály-Zentelke nagyközségnek Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács ügyvezető elnöke, akit köszönetképpen a község díszpolgárává avattak december 23-án.
Kalotaszentkirály polgármestere, Póka András György egyébként most már hivatalosan is Kolozs megye egyik legügyesebben gazdálkodó elöljárója: december 19-én a Kolozs Megyei Tanács Onoare pentru Cluj elnevezésű díjban részesült.
Szabadság (Kolozsvár)

Válságban is fejlődik Kalotaszeg
Az infrastruktúra javításával, turisztikai információs iroda létrehozásával és faluturizmussal csalogatják a látogatókat Kolozs megye tömbmagyar kisrégiójába, Kalotaszegre. A helyi törekvések sikerét az immár többnyire magánúton érkező, zömében magyarországi turisták növekvő száma is igazolja. A gazdag népi és építészeti hagyományokkal rendelkező térségben számos sikeres vállalkozás is működik, riportutunk során ezeket is felkerestük.
A sajtóban többnyire negatív hírek látnak napvilágot, ezért most azokat a kalotaszegi településeket keressük fel, ahol jól működő vállalkozások vannak és az önkormányzatok is sikerekről tudnak beszámolni – harangozza be rendhagyó kirándulásunkat Keizer Róbert üzletember, aki a sajtó képviselőin kívül Magyarország kolozsvári főkonzulátusának egyik tisztségviselőjét és egy kínai LED-technológiában érdekelt cég képviselőjét is meghívta az útra.
A Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei elnöke gyakran lát el üzletközvetítő feladatokat, ezúttal is ebben a minőségében szervezte meg a kalotaszegi túrát, melyre elmondása szerint ő évente sort kerít.
A szakma, amelyet csak ellopni lehet
Utunk első állomása Magyarvista, itt a helyi kőfaragó üzemet tekintjük meg, miután megsimogattuk a kölyökmacskát, amely elsőként üdvözölt bennünket a faluban. Keizer Róbert kifejtette: azért ide látogattunk először, mivel a Levente Companie Kft. országszerte egyedinek számító kőfaragásbemutató-szalont tervez nyitni a településen.
Arról saját szemmel is meggyőződhetünk, hogy az épület már áll, Bartha István műszakvezető pedig arról biztosított, hogy őszire teljesen elkészül a szalon. „Ezt a szakmát iskolában nem tanulják, mindenki lopta valakitől" – magyarázta a szakember. Kifejtette: munkájuk abban különbözik a közönséges kőfejtőétől, hogy itt egyedi dolgokat faragnak, ugyanis a sablonos tucatmunkára kicsi az igény.
„Számos sablonunk van, ilyenek például az ajtó- vagy ablakkeretek. Ha bárkinek megmutatok harminc darabot, kiválasztja az egyiket, és azt mondja: nem lehetne ezt egy kicsit másképpen?" – meséli Bartha István. A kőfaragó üzemben folyó munka egyébként meglehetősen látványos, egy-egy kővágó lap úgy vágja a masszív kőtömböt, mint kés a kenyeret.
Infrastruktúra-bővítés és turistacsalogatás
Magyarvistai villámlátogatásunk után a következő úti cél Magyarkapus. A községházán álltunk meg, ahol Rácz P. Zoltán magyar polgári párti (MPP) alpolgármester fogadja alkalmi delegációnkat. A kilenc faluból álló községben 32–33 százalékos a magyarság aránya, két településen laknak többségben magyarok, Magyarkapuson 95, Magyarkiskapuson 65 százalékos a létszámfölény.
A helybeliek többnyire az építőiparban dolgoznak, ácsok, kőművesek. A magyar közösség legnagyobb gondja az elöregedés, alig vannak fiatalok a falvakban, a magyar iskolák is rosszul állnak gyereklétszám tekintetében, fennáll a veszély, hogy jövőre nem indulhat el egy ötödik osztály, tudtuk meg Rácz P. Zoltántól.
Az alpolgármester elmondta, mivel Magyarkapus az épülő észak-erdélyi autópálya nyomvonala mellett található, két nagyobb külföldi beruházó, egy svájci és egy osztrák cég is megtelepedett a községben. Mindkettő az autópálya-építéshez szállít anyagokat, előbbi egy vegyi üzemet működtet, utóbbi állványokat készít. Mivel mindkét cég meglehetősen automatizálta gyártását, alig néhány helyi lakost alkalmaznak, azonban a helyi adók és illetékek, amelyeket befizetnek, a község éves költségvetésének 3–4 százalékát adják.
Egy üvegház is épült a község területén, amelyet haszonbérbe adott az önkormányzat, ebből évi 70 ezer lej jövedelmük származik, részletezte az elöljáró. Hozzáfűzte, ennek tulajdonosa egy újabb, azonos méretű üvegházat is felhúzna, de időközben a jogszabályok úgy változtak, hogy ehhez az önkormányzatnak el kellene adnia a területet, amit a lakosság nem támogat. Egy magyar építőipari vállalkozás is működik a községben, amely kapugyártással kezdte tevékenységét, a Lavanda Kft. mintegy 25 embernek ad munkát, tette hozzá Keizer Róbert.
Rácz P. Zoltán infrastrukturális beruházásokról is beszámolt. Elmondta, míg korábban meglehetősen gyatra volt a község infrastruktúrája, egy európai uniós pályázat révén korszerűsítették az út- és vízhálózatot. Emellett Magyarkiskapuson egy turisztikai információs központ épül, amely a tervek szerint csaknem ki fogja szolgálni egész Kalotaszeget.
„Két állandó alkalmazottal működik majd az iroda, pénteken részlegesen átvesszük az épületet. A tervek szerint decemberre kellene elkészülnie, de ahogy most haladunk, korábban meglesz. A beruházás értéke mintegy 180 ezer euró" – magyarázta a helyszínen az alpolgármester. Kérdésünkre elmondja, jelenleg alig egy-két panzió működik a községben, a turizmus fellendülését az információs központ megnyitásától várják.
Faluturizmus Kalotaszentkirályon
A faluturizmusáról híres Kalotaszentkirályon a Püspök panzió tulajdonosa, Vincze István fogadott. Mint mondta, a faluturizmus az évente megrendezett Kalotaszegi népzene- és néptánctábor révén indult be a településen, hiszen a világ minden részéről érkező vendégeket el kellett szállásolni, miközben korábban senkinek nem foglalkozott vendégfogadással.
Négy-öt évig spontán módon működött a néptáncosok elszállásolása, utána látták, hogy ebből akár meg is lehetne élni. Ezután kezdtek el reklámot csapni a falunak. Mivel kezdetben senkinek nem volt erre a célra külön épülete, ezért úgy kezdték, hogy akinek volt három szobája, abból kettőt kiadott. Később, amikor a vendégfogadásnak ez a módja kezdett kényelmetlenné válni, elkezdték beépíteni a padlástereket, kialakítani a kizárólag vendégfogadásra szánt helyiségeket. „Ma már 40 panzióból álló, működő vendégfogadó-hálózata van a falunak, javarészük kétmargarétás" – magyarázta Vincze István.
A turistaszezon általában húsvétkor kezdődik és mintegy hét hónapot tart, a látogatók 90 százaléka Magyarországról érkezik. A legtöbb vendég az október végi Csipkebogyó-fesztiválra jön, mintegy háromszázan a településen is szállnak meg, de az átutazó is sok. A gazdasági válság előtt a 14 ezret is elérte éves szinten a vendégéjszakák száma, a krízis beálltával évi 8 ezerre csökkent. Lényeges változás következett be a turisták szokásaiban is, mesélte vendéglátónk, egyre kevesebb az utazási irodák által indított, nagybuszos kirándulások száma, ma már kisebb, 20–25 fős baráti társaságok érkeznek a faluba. Ők jellemzően az interneten tájékozódnak a szálláslehetőségekről és maguk szervezik az útjukat.
Vincze István magán-falumúzeumát is megmutatta, ahol a kalotaszegi népviselet mellett a több mint százéves porcelántányérokból álló gyűjteményét is megcsodálhattuk. Valamennyi az Osztrák–Magyar Monarchia idején készült Wilhelmsburgban, Apátházán és Hollóházán. Vendéglátónk kürtőskaláccsal és áfonyapálinkával kínált. Közben megérkezett Póka András György, a község RMDSZ-es polgármestere is. Mint elmondta, a 1650 lakosú községre – ebből 1100-an élnek Kalotaszentkirályon – egyáltalán nem jellemző az elvándorlás, ennek ellenére tíz év alatt kétszáz fővel apadt a lélekszám.
„Idén nyolc temetés volt és csak egy gyerek született, pedig ritka az olyan család, ahol ne lenne legalább két gyerek. Igaz, sok az agglegény és az egyedülálló nő, legalább harminc pár lehetne még, de nem sietnek házasodni" – panaszolta az elöljáró. Póka András György büszke arra, hogy a község infrastruktúráját uniós forrásokból sikerült korszerűsíteni, a szennyvízhálózat és a közkivilágítás is megújult, a focipályát pedig a Kolozsvári CFR avatta fel. Az elmúlt tíz évben összesen 10 millió eurót sikerült pályázniuk infrastruktúra-fejlesztésre, mesélte büszkén az elöljáró.
Konzulátusi segítség
Körutunkat Kiskalotán fejezzük be, ahol Vasile Tripan polgármester fogad. Mint meséli, most szeretnék leaszfaltozni az 1261-ben épül magyarvalkói református műemlék templomhoz vezető utat, ennek a népszerűsítését kérte Korsós Tamás konzultól, amire ígéretet is kapott. A diplomata a Krónikának elmondta: fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a terepszemlén, hiszen így a konzulátus is megismerheti a helyi gazdasági lehetőségeket.
A személyesen megszerzett ismeretek birtokában ajánlatokat tudnak tenni a magyarországi gazdasági köröknek a kalotaszegi befektetési, üzleti lehetőségekről. Emellett a helyi közösségek terveit, elképzeléseit is közvetíteni tudják Magyarországra, tette hozzá. „Fontos, hogy terepre menjünk, és ne pusztán irodákban elmélkedve, terepismeret nélkül próbáljuk meg segíteni a külgazdasági minisztérium célkitűzéseit" – magyarázta Korsós Tamás. Hozzáfűzte, számára a kalotaszegi túra tanulsága, hogy válságos időkben is lehet boldogulni, ha megvan a helyi akarat, elképzelés és az ehhez szükséges öszszefogás.
Kiss Előd-Gergel
Krónika (Kolozsvár)

Kolozs megyei választási körkép
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közlése szerint az RMDSZ 14 polgármesterjelöltje közül a vasárnapi választásokon nyolcnak sikerült mandátumot nyernie: Körösfőn Bódis László nyert, Buzában Czéghér István, Várfalván Marginean János, Bálványosváralján Muresan Ildikó, Kalotaszentkirályon Póka András György, Magyarszováton Szabó Mihály, Tordaszentlászlón Tamás Gebe András, Tordaszentmihályon Zeng János, míg Széken az RMDSZ támogatásával függetlenként induló Sallai János.
Az RMDSZ Kolozs megyében a következő helyeken nyert tanácsosi mandátumokat: Ajtony (1), Aranyosegerbegy (3), Aranyosgerend (–), Aranyosgyéres (2), Bánffyhunyad (3), Bálványosváralja (6); Bonchida (3), Dés (2), Detrehemtelep (az RMDSZ és az EMNP az elmúlt négy évben egy-egy tanácsosi mandátummal rendelkezett a településen, a vasárnapi választáson azonban a magyar szavazatok megoszlása miatt mind a két párt kiesett), Egeres (5), Erdőfelek (3), Gyalu (2), Harasztos (3), Kajántó (1), Kalotaszentkirály (10); Katona (1), Kisbács (5), Kiskalota (1), Kolozs (2), Kolozsborsa (1), Körösfő (5), Magyargorbó (2), Magyarkapus (3), Magyarszovát (6); Mikeháza (2), Mocs (2), Pusztakamarás (csupán 8 szavazaton múlott, hogy az RMDSZ bejusson a tanácsba), Szászfenes (4), Szamosújvár (3), Szásznyíres (2), Szépkenyerűszentmárton (az RMDSZ-nek négy év kiesés után sikerült ismét visszakerülnie a tanácsba), Torda (2), Tordatúr (3), Tordaszentlászló (8); Tordaszentmihály (6); Vajdakamarás (3), Várfalva (8); Zsuk (az RMDSZ négy év szünet után ismét mandátumhoz jutott).
Szabadság (Kolozsvár)

A szászrégeni magyar tanítóképző napja
Tizennyolcadik esztendeje, hogy szeptember első szombatján Szászrégenben megtartják a magyar tanítóképző napját. Az esemény idén egybeesett az 1956-ban végzettek 60 éves találkozójával.
Az 1948 és 1956 közötti időszakban 740 tanító nyert oklevelet a szászrégeni tanítóképzőben. Közülük sokan, tanulmányaikat folytatva, tanári diplomát is szereztek. Jutott közülük az ország minden részébe, a Nyárádmentétől Máramarosig, a Szilágyságtól a Csángóföldig. Sajnos az elhalálozások, az előrehaladott életkor és a betegségek miatt ebben az esztendőben már csak ötvenhat képzős jött el a találkozóra, de megfogadták, hogy ezentúl is megszervezik a magyar tanítóképző napját, hiszen nem szabad feledésbe menjen, hogy az egykori járásbíróság, majd a 2-es számú elméleti iskola épületében 1948-1956 között magyar tanítóképzés folyt.
A magyarrégeni temetőben az elhunytakra emlékeztek
Péntek délután a volt képzősök egy része a magyarrégeni temetőben, az elhunyt tanárok és diáktársak emlékére állított kopjafa előtt találkozott. Itt – a koszorúzást követően – nt. Nemes Árpád nyugalmazott lelkipásztor emlékezett az elhunyt tanárokra és diáktársakra. Ezt követően a római katolikus templomban hálaadó szentmisére került sor.
Jó volt ismét együtt lenni
Szombaton délelőtt a "kis tanító nénik" és "kis tanító bácsik" – ahogy szeretik magukat szólíttatni – volt iskolájukban találkoztak. A jelenlevőket a hatvan évvel ezelőtt végzettek nevében Sárkány Kiss Judit köszöntötte. Szintén az ’56-ban végzett osztály nevében szólt a jelenlevőkhöz Demeter Pál is.
– 1952 szeptemberében szalmazsákkal megrakott szekerek érkeztek Szászrégenbe, amiket összeszorult szívvel kísértek tizenéves fiúk és lányok. Tanítók akartak lenni. Küzdelmes négy év után többen megszerezték a tanítói diplomát. Sokan elszórt magyar közösségekben kaptunk kinevezést. De szerettük a mesterségünket, szívesen dolgoztunk nehéz körülmények között is. Megtanultuk tanárainktól, hogy mi vagyunk a gyermekekért, és nem fordítva. Minden szülőnek a saját gyermeke a legjobb és a legkedvesebb. Ezt megértve könnyebb lett a munkánk. Ha nehézségek akadtak pályánk kezdetén, iskolánk tanáraihoz fordultunk segítségért, akik mindig szívesen fogadtak és jó tanácsokkal láttak el – emlékezett az idős tanító bácsi.
Az 1951-ben végzettek közül Gálfi Tibor tartott beszédet.
– A nyár a találkozók ideje. Ilyenkor tartják az érettségi, a falu-, az elszármazottak, a tánctalálkozókat. Ezek ma már hagyománnyá váltak. Tömegeket mozgatnak meg. Kisebbségi szempontból ezek a találkozók hatnak a nemzettudatra, azt sugallják számunkra, hogy valahova tartozunk. Egy népcsoport, egy nemzeti kisebbség nemcsak nyelvében, hanem hagyományaiban is tovább él. Nos, ezért is fontos számunkra ezeknek a találkozóknak a megszervezése.
Hogyan tovább?
Csernátoni József, aki tizennyolc esztendővel ezelőtt, Fekete Miklós Zoltánnal együtt, a magyar tanítóképző napjának az ötletgazdája és az első találkozók szervezője volt, jogosan tette fel a kérdést: hogyan tovább?
– Évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy minden évben találkozunk. A szervező legyen az 50 éve végzett évfolyam, majd a 60 éve végzett évfolyam. Eddig minden évfolyam eleget tett a fogadalomnak. Döntsük el közösen, hogyan tovább. Csernátoni József rámutatott arra is, hogy bár nem lehetett a volt képzőnek egy magyar személyiség nevét adni, őrizzék meg az iskola szellemét és az itt végzett diákok emlékét, s ne feledjék el, hogy Szászrégenben magyar tanítóképzés folyt.
Közös ének Sárika néni emlékére
A volt tanítványok hálával gondoltak az idén Németországban elhunyt Haltrichné Ozsváth Sárára. Az elmúlt esztendőben, ha csak gondolatban is, Sárika néni még jelen volt a találkozón. Akkor üzenetet küldött tanítványainak: "Köszönöm a sorsnak, hogy annak idején Szászrégenbe kerültem és hogy azokat a diákokat tanítottam, akiket most, 96. évemben is szeretettel idézek fel emlékeimben. A láthatatlan osztálynaplók itt vannak a kezemben, forgatom a lapokat és egyenként mindenkit megsimogatok gondolatban sok-sok szeretettel. Ez a nap a tiétek, drága megjelent diákjaim, és ha tehetitek, olvassátok el Petőfi Sándor A négyökrös szekér című versét, amiből zseniálisan tűnik ki, hogy sár és csillag az életünk. Ha meghalok, ne sirassatok! Síromnál inkább verset mondjatok."
Megható pillanat volt, amikor Duda Romulus az Egy rózsaszál szebben beszél című dalba kezdett Sárika néni, volt osztályfőnökük, tanáruk emlékére, s mindenki vele énekelt.
Műsor az egybegyűltek tiszteletére
A Humana Regun Egyesület Petőfi, Wass Albert és Kajcsa Jenő verseivel köszöntötte a volt képzősöket. Baki Andrea és Kiss Anna mini csim-bummosok két dallal, Demeter Győző és családja gitárjátékkal emelte a hangulatot.
Nagy F. Atilla a fiatal tanárok és a Rákózci Szövetség nevében szólt a jelenlevőkhöz, és felkérte őket, hogy írjanak az ’56-os eseményekről, hiszen mint fiatal végzettek élték meg az akkori zűrzavaros éveket.
Lesz tovább!
Wass Albertet idézve a Humana Regun Egyesület tagjai is a folytatásra biztatták a volt képzősöket.
– Minden embernek kell legyen feladata ebben az életben – kötelességen belül vagy azon felül is talán –, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be. Minden embernek kell legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.
Kedves kis tanító nénik és kis tanító bácsik, kedves tanár nénik és tanár bácsik, nektek is volt feladatotok az életben, volt titkos küldetésetek, melyet Istentől kaptatok. Ez a tanítás volt, több generáció nevelése. Feladatotokat magas szinten végeztétek, és nem vallottatok szégyent sem az iskolában, sem a mindennapi élet küzdelmeiben, mert szívből, lélekből neveltetek, tanítottatok, szerettétek az iskolát. Jó néhány éve szeptember első szombatján megünnepelitek a szászrégeni magyar tanítóképző napját. Megkoszorúzzátok volt képzőtök falán azt a táblát, mely három nyelven hirdeti, hogy itt magyar tanítóképzés folyt. Mindig az az évfolyam szervezte a találkozót, melynek éppen kerek évfordulós osztálytalálkozója volt. Az idén ez lejárt. Hogyan tovább? – tettétek fel a jogos kérdést. Részünkről a válasz nagyon egyszerű. Folytatni kell. Ezentúl is minden év szeptemberének első szombatján itt kell találkozni. Tudjuk, telnek az évek. Egyre kevesebben lesztek. De azután is folytatni kell, miután már… Tudjátok, mit akarunk mondani. De valaki mindig lesz. Gyerekeitek. Unokáitok. Dédunokáitok. Tudjuk, hogy furcsán hangzik ez, de minden év szeptemberének első szombatján el kell ide jönniük emlékezni… rátok, az iskolára, hogy soha ne menjen feledésbe, hogy itt valamikor magyar tanítóképzés folyt.
Az ünnepség utáni osztályonkénti közös megbeszélésen a kis tanító nénik és kis tanító bácsik úgy döntöttek, hogy a következő években is szeptember első szombatján lesz Szászrégenben magyar tanítóképző napja.
Köszönjük!
Az évek során a volt képzősök közül mindig voltak néhányan, akik rendszeresen támogatták a Szászrégen és Vidéke havilapot. Így történt ez ebben az esztendőben is. A Szászrégen és Vidéke szerkesztősége nevében köszönjük Duda Romulus (Csíkszereda), Fodor Sándor, dr. Lázár Sándor (Marosvásárhely), Kósa Imre és Csernátoni József (Szászrégen) anyagi támogatását.
Fábián András György
Népújság (Marosvásárhely)

Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellett
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében. 
A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat. 
Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.
Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Az állásfoglalás teljes szövege:. 
Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum
művészeti tagozatának védelmében
Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét.
Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására.
Kolozsvár, 2017. január 17.
Kezdeményező:
Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök
Aláírók:
Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök
Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök
Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök
Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök
Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök
Bálint Tibor Baráti Társaság nevében  Bálintné Kovács Júlia tag
Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök
Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök
Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök
Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök
Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató
Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök
Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök
Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök
Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök
Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató
Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök
Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök
Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök
Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök
Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök
Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök
Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök
Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök
Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök
Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök
Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök
Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök
Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök
PONT Csoport nevében Farkas András társalapító
Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató
Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök
Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök
Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök
Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök
Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök
Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök
Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök
Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök
Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök
maszol.ro

Közeleg a pénzügyi autonómia?
A pénzügyi autonómiához vezető fontos lépésnek tartják a megyék, illetve települések elöljárói, hogy a kormány tervei szerint 2018 januárjától a jövedelemadóból befolyó teljes összeg helyben maradna. Az illetékesek alig győzték sorolni, mi mindenre lehetne költeni a többletbevételt: elsősorban infrastrukturális fejlesztésre fordítanák az összeget, közintézményeket korszerűsítenének, de a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket is bővítenék. Az elöljárók ugyanakkor szkeptikusak, nem terveznek a pluszpénzzel, amíg nem látják a részletes tervezetet.
A pénzügyi autonómiához vezető egyik fontos lépésnek tartják az erdélyi megyék, illetve települések elöljárói, hogy a kormány tervei szerint 2018. január elsejétől minden, a jelenleg 16 százalékos jövedelemadóból befolyó összeg helyben maradna. Az illetékesek üdvözlik a kabinet elképzelését, elmondásuk szerint az intézkedés nyomán tetemes pluszpénzre tennének szert az önkormányzatok, amelyeknek minden többletjövedelem jól jön, hiszen „sorban állnak” azok a beruházások, amelyeket jelenleg pályázatokból próbálnak megvalósítani, vagy amelyek forráshiány miatt „porosodnak”.
Legtöbben ugyanakkor szkeptikusak, nem kívánnak a kilátásba helyezett pluszbevétellel számolni, amíg a kormány elő nem áll a konkrét stratégiával, törvénytervezettel. A jövedelemadó helyben tartására vonatkozó tervekről Sevil Shhaideh régiófejlesztési miniszter, kormányfőhelyettes számolt be nemrég Marosvásárhelyen. Kifejtette: az összeg teljesen és közvetlenül a megyei és a helyi önkormányzatok költségvetésébe folyna be, további részleteket azonban nem közölt. Ennek megvalósításához egyébként a 2006/273-as számú törvényt módosítaná a kabinet.
A jövedelemadót jelenleg négyfelé osztják: 30 százalékot kap a kormány, 41,75 százalékát visszaosztják azoknak az önkormányzatoknak, ahonnan begyűjtötték, 11,25 százalékot kap a megyei tanács, a maradék 18,5 százalék pedig egy külön alapba kerül, amelyből a vidéki és városi önkormányzatok, valamint a megyei tanácsok költségvetésének egyensúlyban tartása érdekében támogatást biztosítanak. A pénzügyminisztérium 2016-ra érvényes kimutatása szerint országos szinten 27,8 milliárd lej folyt be a jövedelemadókból, ebből 9,5 milliárdot tartottak Bukarestben.
Antal Árpád: hihetetlen, de üdvözlendő döntés
Hihetetlen, de üdvözlendő döntésnek tartja Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ha a kormány valóban megteszi ezt a lépést. Az elöljáró úgy véli: ez még akkor is előrelépést jelent, ha a kormány ezzel párhuzamosan újabb feladatköröket ró az önkormányzatokra, vagy csökkenti az egyéb forrásból biztosított támogatásukat. „Már évek óta mondjuk, hogy ne tologassuk a pénzeket Bukarestbe, majd onnan vissza, hanem minél többet hagyjunk helyben” – szögezte le Antal Árpád.
A polgármester ugyanakkor szkeptikus, hiszen az eddigi kormányok jellemzően csökkentették a jövedelemadóból helyben hagyott arányt: mint rámutatott, korábban az összeg 47 százaléka maradt helyben, ez visszaesett a mostani 41,75 százalékra. Sepsiszentgyörgynek viszont még ilyen körülmények között is ez a legnagyobb bevételi forrása, a város tavaly 40,7 millió lejt kapott vissza, ha pedig a teljes összeg helyben marad, több mint 100 millió lejből lehetett volna gazdálkodni. Antal hangsúlyozta: ha az illeték egy részét a megyei tanács is kapja, a helyi önkormányzatoknál maradó összeg úgy is megkétszereződhet.
„Ez elmozdulás lenne a pénzügyi autonómia irányába. Viszont még több adónemből, például a nyereségadóból vagy az áfából befolyó összeget is helyben kellene tartani, a legfontosabb pedig az lenne, hogy minden vállalkozás ott adózzon, ahol termel. Jelenleg a nagyvállalatok többsége Bukarestben fizeti a közterheket, például a bankszektor, az energetikai ágazat, a távközlés, a biztosítók, az üzemanyaggyártók és -forgalmazók. Ha valaki otthon felkapcsolja a villanyt, Bukarestnek termeli a profitot” – fogalmazott az elöljáró. Antal szerint egyébként a jövedelemadó helyben tartása nyomán is Bukarest jár jól, hiszen az ebből származó összeg nem a beruházásokat, hanem a fizetéseket tükrözi.
Ötszörös bevételre tehet szert Maros megye
Ötszörös bevételre tenne szert Maros megye az intézkedés nyomán, a pénzt pedig természetesen volna mire fordítani – nyilatkozta Alin Mărginean, a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kifejtette: a visszaosztás alapján a megye 135 millió lejt, a befizetett jövedelemadó 18,5 százalékát kapja vissza. Az összegből 36,4 millió lej jut a megyei tanácsnak, a többit a polgármesteri hivatalok kapják. Amennyiben megvalósul a kormány terve, Maros megye a becslések szerint évi 729 millió lejes bevételre tenne szert, ebből a megyei önkormányzatnak 197 millió lej jutna. Mărginean rámutatott: a megyei tanács a pluszjövedelemből finanszírozhatná az infrastrukturális fejlesztéseket, a megyei utak karbantartását és helyreállítását, az egészségügyi intézmények felújítását és felszereltségének bővítését, ezenkívül fedezhetnék az uniós pályázatok önrészét, vagy fejleszthetnék a szociális szolgáltatásokat. „A sor nagyon hosszú, minden többletbevételt van mire költeni, de egyelőre nem számolunk ezekkel a bevételekkel, várjuk, hogy közzétegyék a törvénymódosítást” – szögezte le Alin Mărginean.
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere hangsúlyozta: székelyföldi község- és városvezetőkkel közösen évek óta hangoztatják és kérik, hogy a jövedelemadót teljes mértékben fordítsák vissza azokra a településekre, ahonnan begyűjtötték. „Ha lesz valami a tervből, annak mindenképp pozitív hatása lesz a városok, falvak fejlődése szempontjából, és egy lépéssel közelebb leszünk a pénzügyi autonómiához. Minden pluszpénz jól fog, és szükség van rá” – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: a többletbevételt egyrészt infrastruktúra-fejlesztésre költenék, jó részét ugyanakkor a gyermekekre fordítanák, például bővítenék a sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket. Emellett létrehoznának egy ipari parkot, Tóth szerint ugyanis Nyárádszeredának és környékének szüksége van az ilyen jellegű gazdasági befektetésekre.
Sok tervhez rengeteg pénz kell
A szászrégeni alpolgármester, ifj. Márk Endre nem győzte sorolni azokat a terveket, amelyek készen, illetve félkészen várják, hogy pályázati vagy más alapokból pénz kerüljön megvalósításukra. Rámutatott: már 20 éve várják, a szászrégeni munkavállalók után befizetett jövedelemadó ne kerüljön Bukarestbe, hanem helyileg lehessen felhasználni. „Vannak kövezett utaink, amelyek aszfaltozásra várnak, a kemény tél miatt kátyúk tátongnak sok főúton, azokat is be kell tömni. A régi csatornavezetékeket ki kell cserélni, de a szabadidőpark elkészülését is nagyon várják a régeniek. Több pályázatunk is van, kettő közülük a végső elbírálásához közel áll: a városi mozi felújítása és egy vásárcsarnok építése a nagypiacon. Sok tervünk van, mindenhez pénz kell, sok pénz” – magyarázta.
Egyértelműen pozitívumnak tartja az elképzelést a Kolozs megyei Kalotaszentkirály polgármestere, Póka András György is, aki úgy fogalmazott: minél több pénz marad helyben, annál könnyebben tudnak gazdálkodni. A települése tavaly mintegy 200 ezer lejt kapott vissza az adóból. Az elöljáró rámutatott: mivel meglehetősen nagy a turistaforgalom, és számos mesterember tevékenykedik a községben, jócskán bővítené a költségvetést az intézkedés, becslése szerint évi 400 ezer lejes jövedelemmel tudnának számolni, azaz megkétszereződne a mostani összeg. „Mindenképpen jót tesz az önkormányzatnak, ha pénz áll a házhoz, nem vagyunk túl gazdagok” – jegyezte meg a községvezető. Póka András György szerint az adócsalást is visszaszorítaná a módosítás, hiszen ugyan nem dicsekszenek ezzel, de „vannak jól kereső mesterek, akik annyi jövedelmet vallanak be, amennyit akarnak, de amikor a fűtéstámogatásra kerül sor, valahogy megfelelnek a követelményeknek”.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke is üdvözli az elképzelést. „Biztos, hogy jobban fel tudnánk használni a helyben maradt összeget, amelyről helyben döntenénk, mint amiről most egy bukaresti minisztériumi irodában határoznak – helyismeret és realitásérzék nélkül” – vélte a megyei tanácselnök.
A jövedelemadó helyben tartása régóta vita tárgyát képezi, sőt a decemberi parlamenti választásokat megelőző kampányban az RMDSZ is zászlajára tűzte ezt a témát. A szövetség legfontosabb üzenete ugyanis az volt, hogy Erdélyt – illetve kontextustól függően például Kolozsvárt vagy Nagyváradot – meg kell menteni Bukaresttől, ezt pedig többek között pénzügyi autonómiával lehet elérni. Az RMDSZ már a kampány hivatalos kezdete előtt plakátokat helyezett ki több nagyvárosban, ezek egy részén az állt: „Megmentjük Kolozsvárt (Nagyváradot) Bukaresttől. Az adóink Erdélyt gazdagítsák. Ne a fővárost!”. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök decemberben arról is beszélt, hogy az erdélyi és partiumi megyék többsége az államkassza nettó befizetője, azaz több pénzt küld Bukarestbe, mint amennyit visszakap. Elmondása szerint például a székelyföldi megyék a befizetett összegek mintegy hatvan százalékát kapták vissza a központi költségvetésből.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Nemzeti ünnepünkre készültek a kalotaszentkirályi diákok
Kalotaszentkirály-Zentelkén idén korábban ráhangolódtak a március 15-ei hagyományos nemzeti ünnepre, hiszen ehhez az alkalomhoz kötődik a Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíj átadása, amelyre ezúttal pénteken, március 10-én került sor. A tizennegyedik alkalommal kiosztott ösztöndíjban hat diák részesült a húsz pályázóból, akik közül egyre nehezebb választani a zsűrinek – tudtuk meg a díj egyik alapítójától. A nemzeti ünnepre hangolódó programmal is készültek a helyi Ady Endre Általános Iskola diákjai: volt kokárda-készítés, táncház, vetélkedő az 1848-as szabadságharcról, ünnepi műsor és koszorúzás. Lelkesen fogadtak az iskolában, a vidám hangulat könnyen ránk ragadt. Készségesen beavattak a kisdiákok a kokárdakészítés fortélyába, és azt is elárulták, ők miért is mikor viselik. Az ünnepi eseményen részt vett az ösztöndíjat támogatók közül többek közt László Attila szenátor, Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők.
Kolozsvárról pénteken reggel indulunk Kalotaszentkirály irányába, ahol az Ady Endre Általános Iskola diákjai készülnek a március 15-i ünnepségre. Rohonyi D. Iván fotósunk alkalmi idegenvezetőnek szegődik, havas hegycsúcsokról, az ezeken működő sípályákról, Kalotaszentkirály jellegzetességeiről, polgármesterekről, turizmusáról mesél, miközben navigálja sofőrünket.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskolához érkezünk, az iskolaigazgató, Lakatos András lelkesen üdvözöl minket, majd el is magyarázza melyik termekben készítik épp a diákok a kokárdákat. Az igazgató lelkessége a terembe belépve a kisdiákokon és az őket segítő tanárokon is visszatükröződik, nagy zsivajjal készülnek a március 15-i ünnepség jelképei.
Lelkesen készített kokárda, ajándékba
Először a hetedik és nyolcadik osztályosokhoz nézünk be, őket kérdezem, hogy készül Kalotaszentkirályon a kokárda.
– Először a hosszabb szalag zöld csíkjába fűzzük a cérnát, majd kicsi öltésekkel végigvarrjuk. Ezt összehúzzuk, és utána összedolgozzuk a két végét, ebből lesz a karika része. Aztán a rövidebb szalagot kettéhajtjuk, majd hozzávarrjuk a karikához – magyarázza kézimunkázás közben egy hetedikes lány.
A lány mellett magányosan ülő fiút kérdem, szerinte miért készítik a kokárdákat:
– Az ünnepség alkalmából készítjük, és amikor énekelünk és szerepelünk, akkor ezeket fel kell tegyük, a jeles nap alkalmából kell viseljük.
Kérdem, ő hogy készítette kokárdáját, bele is fogna a mesélésbe, ám a rövidebb szalagja elveszett, így inkább azt kezdi keresni. Egy asztalnál ülő három fiú még csak a cérnát fűzi a tűbe, de annál hangosabban kacag. Őket is kérdem, hogy miért kell az 1848-as ünnepkor felrakni a kokárdát, kicsit pironkodva mondják, hogy nem tudják, de köze van Kossuthhoz. A végén közösen kisütik: a márciusi ifjak viselték először. Mikor visszanézek, az előző fiú még mindig a szalagját keresi.
Az ötödik és hatodik osztályosoknál is ugyanúgy folyik a munka, az egyik tanárnő hangosan magyarázza, mit hova kell illeszteni, melyik szalagot hogyan kell varrni. Itt már néhány diáknak a mellén díszeleg saját műve. Egy hatodikos lány többet tud a kokárdákról, mint felsőbb éves társai, emlékszik, hogy Petőfinek a felesége készítette március 15-én első kokárdáját. Egy fiúcska szégyenlősen közelít, majd közli velem: „Ezt magának készítettem!” Kezembe nyomja, majd tanári intésre a kabátomra is tűz egy kokárdát.
Jók a körülmények, mégis kevés a diák
Míg nagyban folyik a munka, mi felnézünk a tanári szobába. A tanítók szomorúan mesélik, hiába a jó körülmények, az ingyen szállítás és a napi háromszori étkezés három lej fejében, mégis kevés a diák.
– Tizenöt faluból hozzuk Kalotaszentkirályra a diákokat, de így is nagyon kicsi létszámú osztályaink vannak. A tehetősebbek Kolozsvárra viszik a gyerekeiket, pedig mi is biztosítunk ingyen buszos szállítást minden diák számára. Emellett az iskola étkezdéjében ehetnek is naponta a gyerekek, jelképes összegért – közli az egyik tanár.
Délben kezdődik a kultúrházban a néptánc oktatás. Az iskola tornatanára, Csüdöm Norbert meséli, hogy Bíró Júlia és Varga Zoltán néptánc oktatók, akik az ünnepi alkalomkor is táncra invitáltak minden diákot és tanárt, péntekenként foglalkozásokat is tartanak két gyermekcsoportnak a faluban. A táncoktatásról ellógott fiúbandával találkozom az udvaron, megkérem, meséljenek az iskolában megrendezett 1848-as témájú vetélkedőről.
– Mi fogunk nyerni – vágja rá a választ Török Pali Tamás, nyolcadik osztályos tanuló. – Négyen voltunk egy csapatban, minden évfolyamról kellett egy-egy diák a csapatba. Én Dáviddal voltam, meg még két kisebb diákkal. Az egyik feladat az volt, hogy a 12 pontot írjuk le, de úgy, hogy kicserélünk benne egy-egy szót. Mi Budapest helyett fővárost írtunk és unió helyett egyesülést.
– Azért jelentkeztem, mert érdekesnek találtam, és nem az a lényeg, hogy ki győz, ki nem, hanem, hogy együtt legyünk és tanuljunk. Számomra azért volt izgalmas a verseny, mert tanulhatsz is belőle, és ezeket még hasznosítani is tudod – meséli Márton Anett Mónika, nyolcadik osztályos tanuló.
Komolyan versengenek az ösztöndíjért
A Gyarmathy ösztöndíj kiosztása előtt diákok özönlötték el a kultúrház színpadát, Megfogyva bár, de törve nem címmel mutatták be ünnepi műsorukat. A hatodik osztályosok Arany János életéről és munkásságából készült rövid előadást mutattak be, a hetedikesek A walesi bárdokat vitték színpadra. Az előadásokra a diákokat Márton Mónika zenetanárnő és Péter Mónika magyar szakos tanárnő készítette fel.
A Szózat közös eléneklését követte az esemény fénypontja, az ösztöndíjban részesülő diákok névsorának kihirdetése. Az egybegyűlteket házigazdaként Lakatos András, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója köszöntötte, majd Póka András György polgármester tartott ünnepi beszédet.
Idén hat tanulót díjaztak. A jó tanulmányi átlag mellett, a tanárokból álló zsűri pontozza a jó magaviseletet és az iskolán kívüli tevékenységeket is. Az ösztöndíjért komoly versengés folyik, a faluban nagy híre, presztízse van annak, hogy ki kapta meg – közölte Okos Márton. Évről évre sok diák pályáz, nehéz helyzetbe hozva a zsűrit. Már szinte hagyomány, hogy hat díjat osztanak ki, öt külön elbírálásban részesül, az egyik díjat pedig az iskola egyik bentlakó diákja kapja meg – mesélt az ösztöndíj elbírálásáról az igazgató. Az idei 20 pályázóból Gasca Ferenc Norbert hatodikos diák, Péter Jani Debóra, Varga Dóra, Lukács Eszter hetedikes tanulók, és Kolcsár Lilla, Török Pali Tamás nyolcadik osztályosok részesültek.
Sarány Orsolya
Szabadság (Kolozsvár)

Dr. Nagy András életreceptje
Lót visszanéz… címen megjelent visszaemlékezése ürügyén
Dr. Nagy András (1905–1982), a személyes emlékeit megörökítő orvos–író fogalmazásmódján érződik, hogy érzékeny megfigyelővel és vitathatatlan íráskészséggel megáldott szerzővel van dolgunk. Ez a tehetség nemzedékeken keresztül öröklődött családjában, amelynek eredményei a közírás területén és az életutat summázó memoárokban jelentkeztek. A Sas Péter művelődéstörténész által szerkesztett kötetet a múlt héten zajló 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében mutatták be a Katolikus Nőszövetség dísztermében. Dr. Nagy András életét és munkásságát Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános, Szilágyi Júlia nyugalmazott irodalomtanár és fia, Nagy Benedek méltatta. Ismerkedjünk meg közelebbről családjával, életével, orvosi és írói munkásságával.
SAS PÉTER
Nagyapja előneve szerint csíkmindszenti és bethlenfalvi – írói nevén Tivai – Nagy Imre (Csíksomlyó, 1849 – Csíkszereda, 1931) tanár, népiskolai igazgató, vármegyei közgazdasági előadó, gazdasági szakíró, gyakorló mintagazda. Egyúttal a Csíkszeredai Gazdasági Egylet, a Csíki Múzeum Egylet, a Csíkszeredai Kaszinó alapító tagja és a városi Műkedvelő Társulat titkára, rendezője, majd elnöke, a Csíki Magánjavak Igazgatótanácsának és a Csíki Takarékpénztárnak az elnöke, az első csíki újság, a Székelyföld megalapítója, a Csíki Gazda c. lap szerkesztője, Csíkszereda egyik meghatározó személyisége. Talán máig áldják az Oltvölgyi Víztársulat megalapításáért, amely egy új folyómeder kialakításával Alcsík kaszálóit ármentesítette. Sajtgyári kezdeményezése már nem volt ilyen sikeres, társaival együtt belebukott. A tanári pálya kárpótolta, 27 éven át vezette a csíkszeredai m. kir. Mezőgazdasági Felső Népiskolát, ahol negyedszázados működése alatt leendő székely gazdák százait készítették fel a minél eredményesebb gazdálkodásra. Önzetlen becsületességének kései elismerése, hogy a csíkszeredai önkormányzat Pro Urbe díjának bronzszobrában az arcmására ismerhetünk.
Emlékezés régi csíkiakról címen négy kiadást megélt munkájában 253 szülőföldi kortársának arcképét rajzolta meg. A kötet anyagát két korábban megjelent könyvének (Cirkálások. Szeredai emlékeim és Csíki Pantheon. Emlékezés régi csíkiakról) anyagából állította össze dédunokája, Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus. Tivai Nagy Imre politikai beállítottságát tekintve a ’67-es kiegyezés híveit egyesítő Nemzeti Munkapártot erősítette. Meggyőződése volt, ha az első világháború és annak kimenetele nem bomlasztja fel a Monarchiát, akkor annak legbefolyásosabb népévé a magyar válhatott volna.
A Tisza István alapította pártot követő nagyapa nagyon jó kapcsolatban volt vejével, Dr. Nagy András édesapjával, a kemény ’48-as meggyőződésű Dr. Nagy Béni (Csíkmindszent, 1874 – Csíkszereda, 1941) jogásszal, aki maga is íráskészséggel megáldott tehetség volt. Az „aranygyűrűvel abszolvált” jogász Csíkszereda tiszti ügyésze, majd a kisebbségi sorban ügyvédje volt. Városában a 20. század első évtizedében két függetlenségi párti (’48-as) hírlapot alapított és szerkesztett. Korai és váratlanul bekövetkezett halála miatt visszaemlékezéseit nem írhatta meg. Fia Városkép és ami hozzá tartozik… címen megjelent könyvében megörökítette, hogy gyermekkora egyik legkedveltebb sportjának hódolói mind ismerték családjuk nevét, mert Csíkszereda hat teniszpályájának egyike édesapja kertjében volt.
A többgenerációs közéleti személyiségeket adó család következő leszármazottja – teljes nevén – Dr. Nagy András György (Csíkszereda, 1905 – Csíkszentkirály, 1982) orvos, egészségügyi szakíró, közíró, népművelő a családi jelmondatot – „Igyekeztem megtartani, amit apám reám bízott” – nemcsak megtartotta, de kettős értelemben tovább is örökítette: a római katolikus egyház értékrendszerének a társadalomban való képviseletével és irodalmi megjelenítésével. Erdély szinte majdnem minden városában, valamint szűkebb pátriájában, Al- és Felcsík minden falujában közel 300 egészségügyi jellegű, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő előadást tartott a család- és csecsemővédelemről, az alkohol- és abortuszellenes küzdelmekről. Ars poeticaként vallotta, hogy a gyógyítás egyik szinonimája a népnevelés.
Középiskoláit 1915–1923 között szülővárosában, a csíkszeredai római katolikus, majd a debreceni és a kolozsvári piarista főgimnáziumokban végezte. Fiatal kora óta a rajz, a festészet és a zene iránt érzett elhivatottságot. A művészi pályára biztatta a tehetségesnek tartott gyermeket apai unokabátyja, Nagy István festőművész is. Családtagjai – Te piktor akarsz lenni egy életen át? – többször ismételt kérdésének hatására tanulmányait engedelmes fiúként a bukaresti orvostudományi fakultáson (Facultate de Medicină) folytatta. Művész-énjét sem engedte elhamvadni, az értelmiségiekből szerveződő Királyi Filharmonikus Zenekar (Orchestra Filarmonicii Regale) nagybőgőseként megvallotta a zene iránti elkötelezettségét. Egyetemi hallgatóként a később irodalmi babérokra törő Nagy Borbálával és Szemlér Ferenccel megalapította a legelső bukaresti magyar diákegyesületet, a református egyházközség közművelődési szervezetének fiókszervezeteként működő Koós Ferenc Kör Diákosztályát. Az általa elnökölt egyesület sikeres farsangi magyar diákbáljain még Nicolae Iorga történészprofesszor, a későbbi miniszterelnök is részt vett gyermekeivel. 1929-ben kisebbségiként évfolyamelsőként doktorált, a következő két esztendőben Szombathelyen, segédorvosként, majd címzetes asszisztensként Párizsban (Salpetriére Gosset-klinika) végzett sebészeti és nőgyógyászati szaktanulmányokat. 1931-ben francia nyelven publikálta is kutatásai eredményeit. A gazdasági válságtól kényszerítve hazatért, 1935-ig szülővárosában magánorvosként praktizált.
1935-től Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök meghívására három éven keresztül a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis előadója, a fiúlíceum egészségtan tanára, valamint az akkori, majd utóda, Vorbuchner Adolf püspök orvosa. Az erdélyi egyházmegye székhelyén, később az Erdélyi Katolikus Népszövetségben olyan közeli kapcsolatot alakított ki – immár Isten szolgája – Márton Áronnal, hogy a püspöki orvos 1937-ben megszületett első gyermekének, Benedeknek a keresztapja lett.
Előadói körútjai során, 1936-ban megismerkedett az erdélyi Katolikus Leányszövetség egyik vezetőjével, a kolozsvári ürögdi Nagy Marienne-vel (Kolozsvár, 1910 – Csíkszentkirály, 1984), aki felesége és életének hűséges társa lett. Abortuszellenes meggyőződésük bizonyságaként – 1937 és 1947 között – öt gyermeknek adott életet.
1938-ban a Szociális Testvérek Társasága segítségével megszervezte az első csíki szülészetet, a csíksomlyói Salvator Egészségházat, majd 1942-ben a csíkszeredai Szülőanyák Mária Otthonát.
A háború szele és az 1944. augusztusi kitelepítési parancs Dr. Nagy Andrást és egész családját a távoli Bajorországig sodorta, ahonnan csak két év múlva tudtak hazatérni. A menekülés idején, 1944–45-ben az OTBA budapesti szakorvosi rendelőintézetében, majd Jánosházán látott el minisztériumi szakmai feladatokat. A bajorországi Tüsslingben a Vöröskereszt orvosaként folytatta gyógyító tevékenységét. 1946 májusától egészen az államosításig a Szociális Testvérek Társasága kolozsvári szülészetét vezette. 1947 végén felajánlották neki, hogy irányítsa a Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karának szülészeti tanszékét. Miután a feltételül szabott párttagságnak nem tett eleget, az orvosi munka folytatására csak otthon, Csíkban kapott lehetőséget. „A nép orvosa” megtisztelő titulusával egészen 1964-ig az alcsíki Csíkszentkirályon kör- és üzemorvosként működött. Amikor felesége kolozsvári házát államosították, családjával együtt az ottani 17. századi családi kúriába költöztek. Utolsó állomáshelye az általa megteremtett helyi Egészségügyi Nevelési Szolgálat, amelynek vezető orvosaként 1978-ban vonult nyugállományba.
Közéleti tevékenysége is két szakaszra osztható. 1934-től 1940-ig szervezte és vezette az Erdélyi Katolikus Népszövetség Orvos Szakosztályát. 1938–1944 között a csíki szülészet mellett a Szent Vince Szanatórium másodorvosa, 1940-tól az Országos Tisztviselő Betegsegélyezési Alap (OTBA) körzeti orvosa Csíkszeredán, valamint a marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársa. 1946–47-ben a Magyar Népi Szövetség Egészségügyi Osztályának vezetőségi tagja. 1966–76 között a Csík, majd Hargita megyei Orvostudományi Társaság (Uniunea Socoităţilor de Stiinţe Medicale) titkára.
A zene iránti érdeklődését sem veszítette el, 1957 és 1963 között Csíkszentkirályon énekkart szervezett és vezetett. Iskolás tanulókkal megrendezte és bemutatta Kacsóh Pongrác János vitéz című közkedvelt daljátékát.
Jelentős szakmai publikációs tevékenységet fejtett ki. Tanulmányait a párizsi Presse Médicale, az Erdélyi Tudósító, A Nap, Harangszó, Erdélyi Lapok, Hitel, Erdélyi Fiatalok hasábjain jelentek meg, az Adatok az erdélyi magyarság népegészségügyéhez tudományos írását az Erdélyi Múzeum közölte. A marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársaként szerkesztőségi feladatokat is vállalt. Egészségügyi ismereteit tankönyvben összesítette: Egészségtan a magyar tannyelvű középiskolák felső osztályai számára (Kolozsvár, 1938), melyet a magyar iskolákban az 1948-as államosításig használtak. Nagyon hasznosnak bizonyult a Jó egészséget!(Kolozsvár, 1938) és A csecsemő gondozása (Kolozsvár, 1938 és 1943) címen kiadott hiánypótló, ismeretterjesztő munkája. Az Anyák iskolája könyve hat kiadást is megélt. 1945 után a romániai Orvostudományi Társaságok Szövetsége nyújtotta lehetőségeket kihasználva, tudományos dolgozatokat közölt a daganatos betegségekről, a rák megelőzésének lehetőségeiről és átfogó, összegző jelleggel Csíkszék egészségügyének múltjáról. Népnevelőként írott cikkeit a Falvak Dolgozó Népe, a Hargita, az Informaţia Harghitei, az Ifjúmunkás és a Vörös Zászló című lapokban publikálta.
A betegségek elleni küzdelemben nagy jelentőséget tulajdonított a gyógyfürdők nyújtotta lehetőségeknek. Erről árulkodnak a Fürdőhelyeink (Korunk, 1970) és a Hargita megye gyógytényezőinek fejlődéstörténete (Csíkszereda, 1974) címen közreadott tanulmányai. Értékes visszaemlékezéseket közölt kedves barátjáról és rokonáról, Nagy István festőművészről (Korunk, 1968) és egykori ministráns társáról, életútja során a politikai paletta másik oldalára keveredett Szemlér Ferenc író–költőről (Művelődés, 1979).
Hányatott élete okozta egészségkárosodása miatt nem érhette meg nagyobb lélegzetű írásai megjelenését. Elsőként a Városkép és ami hozzátartozik… címen két kiadást megélt könyvében állított emléket – mintegy kiegészítve nagyapja arcképsorozatát – a Monarchia korabeli Csíkszereda házainak, lakóinak, jellegzetes alakjainak. Tágabb és szűkebb szülőföldje ismertetését saját életsorsába ágyazottan, memoárszerűen folytatta a Lót visszanéz… címet viselő visszaemlékezésében. Polgárinak minősíthető családját, a bukaresti magyar diákszerveződéseket, egy párizsi kórház orvostársadalmát és Csíkszereda – a szerző megfogalmazásában a „Színpad” – két világháború közötti mindennapjait felvillantó önéletrajzát 1978-ban fejezte be.
Az Arcok és találkozások címen megörökített visszaemlékezések az 1930-as évek közepén születtek. Dr. Nagy Andrást 1935 tavaszán kinevezték a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis tanszékére, valamint – saját megfogalmazásában – „a püspök-atya háziorvosának, az uradalom és a gimnázium orvosának”. Ez adott lehetőséget a gyulafehérvári római katolikus arcképcsarnok összeállítására. Egy különleges világ tárulhat fel szemünk előtt, melynek belső életét azok ismerhették, akik a püspökség belső közösségéhez tartoztak. A résnyire nyitott ajtón át betekintve jól érzékelhetjük, nem volt könnyű a püspöki palota lakójának lenni. Hiába hagyták már 15 esztendeje maguk mögött a politikai és történelmi korszakváltást, maradandó és helyrehozhatatlan nyomot hagyott a városon, az egyházi közösség életmódjában, az őket körülvevő világgal kialakítható kapcsolat meddő lehetőségeiben. Ahogyan azt Dr. Nagy András jelzésszerűen és nagyon érzékletesen megfogalmazta. „Az elhagyott, szűkös, mogorva püspökvár, hallgatag lakóival, a mozdulatlan, sokféle nemzetiségből és egymást nem szerető emberekből összetett, lapos és poros kisváros akvárium-élete valóban nem nagyon volt alkalmas környezet mozgékony és társasághoz szokott ember számára. Általában senki sem szerette ezt a jobb sorsra érdemes kisvárost, ami annál furcsább, mert más, talán kevésbé mutatós és rendezett kisvárosoknak azért mégis akadtak hívei és sajátságos szelleme. Itt a bennszülöttek majdnem hiányoztak, ezért a beköltözöttek még kevésbé találták meg helyüket.”
Ebben az elkeserítőnek tűnő, reménytelennek látszó helyzetben mégis jól érezte magát emlékírónk. Magyar és katolikus közössége érdekében fontos és hasznos munkát végezhetett, melyet nem az anyagiak vezéreltek. Abban az időszakban több kiemelkedő értelmiségi levelezésében, visszaemlékezésében olvasható egy napjainkban már nem használatos kifejezés: „nemesi hivatal”, vagy eredeti megfogalmazásában „nobile officium”. Az 1920-as évek Romániája megadta az erdélyi magyarságnak és vele együtt tudományos életének is – Tavaszy Sándor filozófiai értelmezésében – sorsának értelmét, az újrakezdés művészetét. Ebben a korparancs szülte paradigmaváltó folyamatban találta meg Dr. Nagy András helyét és szerepét. Ezért elsősorban az erdélyi római katolikus egyház akkori vezetőjének, Mailáth Gusztáv Károly püspöknek volt hálás. Tőle kapta élete fundamentumául szolgáló és arról építkező hitvalló világlátását: „neki köszönhetem, hogy hithű katolikus vagyok.”
A visszaemlékezések mindenkori kiinduló alapja az a feladat, aminek ellátására a püspöki udvarba hívták, a megörökítettek egészségügyi helyzete. A személyre szabott történetekben tulajdonképpen kórtörténeteket olvashatunk, aminek becses hozadéka minden egyéb adat, megállapítás, amit Dr. Nagy András rögzített. A tények embereként ennek is megvolt a pontos racionális magyarázata, amit Mailáth püspök kapcsán fogalmazott meg: „talán birtokában vagyok néhány olyan személyét illető adatnak, amelyet csak kevesen és biztosan nem a legbeszédesebb emberek tudhatnak. Kár volna ezeknek is elveszniük.” Szerencsére – szerencsénkre – nem veszlődtek el, így tudományos kutatók és érdeklődő olvasók egyaránt meggyőződhetnek értékükről. A visszaemlékező, fényképfelvétel élességű írások egyik legnagyobb érdeme, hogy emberközeli helyzetbe hozzák főszereplőiket, elősegítve személyiségük és munkásságuk immár testközeli helyzetük miatti legpontosabb megértését és befogadását.
A főpapok és P. Csiszér Bonaventura ferences barát megörökítése egy-egy telitalálat, bár már nem él senki, aki személyesen ismerhette volna őket, mégis teljes mértékben hihetőnek, a valóságnak megfelelőnek találhatjuk jellemző megörökítésüket, különös tekintettel a legközelebbről megismertre és megismerhetőre, a „diákok püspökére,” Mailáth Gusztáv Károlyra. Ugyanez áll a két tudósember megszemélyesítő leírására, Bitay Árpádra és Victor Babeşre is. Utóbbi kakukktojásnak tűnhet a galambfészekben, de néhány mondat elolvasása után kiderült, hogy helye és szerepe van köztük, mint Dr. Nagy András egykori professzorának. Ha visszaemlékezünk Gyulafehérvárnak és a püspökségnek az új helyzetben való bemutatására, jellemzésére, még érdekesebbek, fontosabbak – ha úgy tetszik célszerűbbek – lesznek azok a mondatok, amiket a nemzetközi tekintélyű román egyetemi tanár kapcsán róla vagy tőle olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy „a Bánságban született, Magyarországon nőtt fel és tanult,” és „Budapesten magántanárságig vittem”. Hazája, Románia is elismerte érdemeit, 1927-ben a „nemzet tudósai” sorába emelkedett. A titulus mellé fundus is járt, amikor az ígért anyagiak felől érdeklődött volna a miniszternél, „a derék miniszteri titkárnak a szerény külsejű öreg hiába ismételte, hogy „Profesor Babeş” kér bebocsátást, ez a név nem mondott számára semmit. A történet felemlegetése Dr. Nagy András részéről egy finom célzás és utalás volt arra, hogy milyen nagy különbség volt a románságon belül is az erdélyi származásúak és a volt regáti rész, főleg Bukarest fanariótái között. A történetben emlegetett titkár bizonyára nem tudta, hogy Babeş professzort a halhatatlanság számára egy karcolatában Sipulusz (Rákosi Viktor) is megörökítette, talán csak bántotta a fülét, hogy „kimondottan erdélyi tájszólású román nyelven” szólalt meg.
Bitay Árpád ugyancsak nagyon közel került lelkileg Dr. Nagy Andráshoz, kapcsolatukat a közös séták még jobban elmélyítették. A reális valóság talaján álló orvosnak imponálhatott, hogy nyelvész barátja a tudományos igazsághoz való ragaszkodás miatt akár „gyönyörű magyar nyelvünk törzsgyökereseknek tartott szavairól lerántotta a szláv leplet”. Nagyon élvezetes volt számára, ahogyan Bitay Árpád „pletykálkodott” a múltról, egy szakmán kívülinek is élvezetessé, vonzóvá tudta tenni azt a témát, amivel éppen foglalkozott. Ilyen hozzáállással rendelkezve talán csak a kolozsvári római katolikus főgimnáziumban, majd az egyetemen tanító piarista történész, Biró Vencel illeszthető mellé.
Nagyon elgondolkodtatóak Bitaynak Hunyadi János, Bocskai István sírja és Martinuzzi Fráter György nyughelye kapcsán tett feltevései, melyeket a mai kutatások sem tudtak meghaladni. Jólesően ismételte utána Tamási Áron nagyprépost – a hasonnevű író nagybátyja – egykori székely kapujának feliratát: „Áldja az Úr jöttöd, mentedben is Ő legyen őröd!”
Lelki élmény Vorbuchner Adolf püspök kapcsán Isten szolgája, Márton Áronról csupán néhány sornyit is olvasni, akit akkor még kezdő aulistaként emlegettek, és akinek kanonoki kinevezése nem minden korabeli káptalani tagnak jelentett örömhírt.
A ferences szerzetesnek, Mailáth püspök egykori gyóntatójának, P. Csiszér Bonaventura alakjának megidézése nagyszerű befejezése a püspökség emlékezet-füzérének. Ha nem tudnánk róla semmit, csupán Dr. Nagy András egyik rövidke, négyszavas jellemzését olvasnánk vele kapcsolatban, annyi is elégendő lenne, hogy rajongó lelkesedéssel gondoljunk az egyre távolodó múltban elmaradt alakjára. Hogyan is lehet ekkora eleganciával valakit ábrázolni: „Mindenki szerette, mert mindenkit szeretett.” Ez a szerző mindenkori olvasóinak szóló összegző üzenete is egyben, kövessük Jézus Krisztus kérlelő parancsát, a keresztényi szeretet útját.
A gyulafehérvári arcképcsarnok szerzője visszaemlékezésein keresztül történetírói hitelességet meghaladóan, a teljesség megismerése szempontjából kihagyhatatlanul fontos emberi oldal felől közelítve jelenítette meg a püspökség 20. századi történetének nagyon jelentős három esztendejét: Mailáth Gusztáv Károly püspökségének záró szakaszát, az interregnumot és Vorbuchner Adolf püspök haláláig tartó működését.
Lót visszanéz… címen megfogalmazott tömjénillatú íráscsokra elé a távoli Bajorországban írt előszót – melyhez olvasottságára és műveltségére jellemzően – Dante Isteni színjátékából és Ady költeményeiből keresett memóriájában idézeteket. Az öregek és a fiatalok feladatának Ady általi feladatkijelölésén gondolkozva minden korosztály számára kívánatossá tette az egykori történések és szereplői megörökítésének értelmet adó fontosságát: „halott múltunk emlékeit drágákká teszi számunkra a könyörtelenül elfutó idő.”
Dr. Nagy András két kötetben megjelent önéletírása önvizsgálatra késztet. A szerző fiatalkorában, Párizsban szerzett szakmai gyakorlatot és folytatott kutatásokat, melynek eredményét publikálta is. Kint szerzett tapasztalatait hazahozta, s itthon, Erdélyben kamatoztatta. Általános orvosi szakképzettsége és megbízhatósága miatt az 1930-as években Gyulafehérvárt a „püspökök orvosa” lett. A második világháború idején családjával együtt menekülésre kényszerült, majd az „idegen” iránt bizalmatlan Ausztriában és Németországban elismerten praktizált, gyermekei ottani iskolában tanulhattak. A későbbiekben még jobban élhettek volna, bizonyára soha többé nem kellett volna anyagi gondoktól tartaniuk. Ennek ellenére ismét hazatért, hogy tudását, szakmai ismereteit otthon kamatoztassa. Pontosan látta a különbséget Európa két része között, de szeretett volna hozzájárulni, hogy Erdély, s benne a nehéz sorsú Csík is olyan fejlődésnek induljon, mint Európa szerencsésebb része, de jól tudta, hogy mindez vallás, tudás, műveltség, kultúra és áldozatvállalás nélkül lehetetlen. Jól láthatjuk, a mostani pénz és anyagi központúság miatt hogyan forrong, vajúdik az egész világ.
Önéletírásának második részében egészségügyi, egészségpolitikai elképzeléseit, nemzetpolitikai nézeteit bemutató írásaiból is olvashatunk egy csokorravalót. Különösen figyelmet érdemel A magyar sors néven eddig kéziratban maradt tanulmánya, melyet évszázadok óta halogatott szembenézésül lelkéből fogalmazott mindazoknak, akik nemzettestvéreinek vallják magukat. A kisebbségi élet lelki hatásai címen megjelent írása a kisebbségi sorsban élő erdélyi ember lelki alkatának morális alapú meghatározása miatt László Dezsőnek A kisebbségi élet ajándékai címen kiadott munkája mellé állítható. Dr. Nagy András élete és munkássága kiegészítéseképpen bepillanthatunk levelezésébe, melynek általános érdeklődésre számot tartó része Isten Szolgájával, Márton Áron püspökkel, Benciként emlegetett fia keresztapjával folytatott írásbeli diskurzusa.
Dr. Nagy András jószándékú szakmai tenniakarását, emberi segíteniakarását a kommunista hatalom nem becsülte, ellenségesen kezelte, kuláknak bélyegezte, sőt, megbízhatatlan klerikálisnak nyilvánította. Ebben saját szempontjaik szerint igazuk volt, a csíki orvos megingadhatatlan volt hitében, római katolikus vallását a legnehezebb időkben sem tagadta meg. Isten nem is hagyta magára, nehéz, reménytelennek látszó helyzeteiben, súlyos betegségében is megsegítette. Dolgozószobája falán örök emlékeztetőnek és szellemi-lelki iránytűnek ott függött a kereszt a megfeszített Megváltóval, ahogyan az első kötet borítóján láthatjuk.
A szerző csíkszeredai szülőházán arcmásával ékes emléktábla emlékeztet személyére és munkásságára. Amennyiben hitelesen meg akarjuk ismerni személyiségét, csíki székely szülőföldjéről és a katolicizmusról alkotott gondolatvilágát, akkor vegyük kezünkbe és olvassuk el emlékiratát, mert – mondását parafrazálva – abban le van írva, amikre egyébként emlékeznünk, vagy amit tudnunk kellene.

Sikeres üzleti tervek és barátságok születtek a kalotaszentkirályi Örökségünk Őrei táborban
Kalotaszentkirály adott otthont idén is az Örökségünk Őrei tábor második kiadásának június 23–26 között. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya által szervezett táborban több mint 70 diák gazdagodott újabb élményekkel és szakmai tudással – fogalmaznak a szövetség sajtóközleményében. A diákok olyan üzleti terveket dolgoztak ki, amelyek hasznosítják a település és Kalotaszeg épített és kulturális örökségét.
Összesen hét iskola képviseltette magát a háromnapos táborban: a dévai Téglás Gábor Líceum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a brassói Áprily Lajos Elméleti Líceum, a kolozsvári Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a Báthory István Elméleti Líceum diákjai együtt fedezték fel a falut és találtak ki projekteket annak fejlesztésére.
A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a táborba érkező fiatalok megtanuljanak együtt dolgozni, közösen tervezni – mondta Újvári Dorottya, a kultúráért felelős főosztály munkatársa. Az szerették volna elérni, hogy a diákok otthonosabban mozogjanak ebben a környezetben, és erre legjobb megoldásnak bizonyult a diákok vegyes csapatokba való elhelyezése. A főosztály munkatársa szerint ez volt a legmegfelelőbb módszer arra, hogy a szakmai tudás elsajátítása mellett új barátságok is szülessenek a táborban.
A diákok munkáját szakemberek segítették: Makkai Bence, Hegedüs Csilla, Winkler Gyula, Benedek István, Krippán Kinga, Kádár Magor, Márton Kata és Tamás Ágnes, akiknek köszönhetően fantáziadús és jól kidolgozott projektek születtek.
Vasárnap a kalotaszentkirályi kultúrotthonban Póka András György polgármester jelenlétében egy befektetői konzorciumnak mutatták be a diákok a táborban elkészített projekteket. Izgalmas üzleti tervek készültek, amelyek a kalotaszentkirályi értékeket hasznosítják, munkahelyeket teremtenek és fejlesztik a helyi közösséget. A polgármester és a szakemberekből álló befektetői konzorcium mind a nyolc elkészült projektet értékelte, sőt néhányat közülük gyakorlatba is akar ültetni.
„A kulturális örökség elemeinek fontos szerepük van a helyi gazdaság fejlesztésében, a lokális és globális érdekek pedig ötvözhetők a szülőföldön való gyarapodás érdekében” – hangsúlyozta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki egy szakmai előadás keretében osztotta meg nézeteit a táborozókkal.
„Panziók, bicikli utak, programok és fesztiválok: ezek voltak a főbb projekt ötletek, de szerepelt az elképzelések között a Bánffy-örökség és az Ady Endre-kultusz hasznosítása is. A diákok felismerték a kulturális örökség és a hagyományaink turizmus- és településfejlesztő hatását, a projekteken keresztül megmutatták Kalotaszentkirály és Kalotaszeg óriási potenciálját” –összegzett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Szabadság (Kolozsvár)

Kostyák Alpár emlékére ültettek facsemetét
Számos népzenész, hegedűs, brácsás és nagybőgős, illetve néptáncos emlékezett meg Kostyák Alpár népzenészről tegnap a kalotaszentkirályi néptánctáborban. Szép Gyula, a Kalotaszentkirály Népzene és Néptánctábor szervezője, illetve Póka András György, a falu polgármestere javaslatára öt éve állítanak emléket neves erdélyi népzenészeknek a tábor idején, minden zenész tiszteletére facsemetével gyarapszik a fasor. Idén a tavaly elhunyt Kostyák Alpár népzenészről, az erdélyi táncházmozgalom ikonikus alakjáról emlékeztek meg. – Öt évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy ilyen hamar sor kerülhet egy ilyen fa ültetésére, amely hozzánk, kolozsvári és erdélyi táncházasokhoz, kalotaszentkirályi táborozókhoz ennyire közel álló népzenésznek állít emléket – fogalmazott a faültetésen Könczei Csongor néprajzkutató. Kostyák a tábor oktatója, zenésze volt, így több táborozó, táncos is megkönnyezte a faültetést.
Kostyák Alpár negyven évvel ezelőtt az erdélyi táncházmozgalom alapítója volt, így számos néptánctábor meghívottja, oktatója, muzsikusa is egyben. Az évek során a kalotaszegi néptánctáborok zenészeinek is több generációját oktatta. Ám mint a Kolozsvári TV magyar adásának szerkesztője az erdélyi hagyományos népi kultúra bemutatását és megismertetését is szívügyének tekintette. Kalotaszegen is, ha épp nem muzsikált vagy oktatott, a tábort filmezte. A népzenészt Póka János György polgármester modernkori Tinódi Lantos Sebestyénnek írta le, hisz egyszerre volt krónikás és lantos is.
– Mi élő fát ültetünk, ezzel is üzenve, hogy a magyar népzene- és néptáncmozgalom örök életű. Fát ültetünk egy olyan harcosnak, aki a művészet eszközével küzdött népéért – tette még hozzá a polgármester.
Könczei Csongor beszédében azt vázolta fel, mit jelentett Kostyák az erdélyi táncházasoknak, kiemelve hogy a zenész mindig elvállalta, ha muzsikálni hívták előadásra, táncházba. Elmondta: mindig volt egy jó szava, ötlete, tanácsa, bárki fordulhatott hozzá.
A néprajzkutató elmondta: Kostyák Alpár facsemetéje olyan zenészeknek állított fák közé került, akiknek tudása, jelenléte nagyon hiányzik az erdélyi táncházasok köréből, ám nyugodt, mert szerinte a zenészek fent is ugyanolyan szépen muzsikálnak, mint ahogy azt idelent tették.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)